Professional Documents
Culture Documents
A predestináció
A predestináció gondolata minden vallásban adva van, sőt azt mondhat-
nánk, hogy a teremtő, fenntartó és gondviselő, abszolút, öntudatos és min-
denható szellemi valóságban való hit egyenesen követeli, tehát postulálja
azt. Ez a tan tehát lényegében az egész keresztyénségé, sőt minden maga-
sabbrendű, s főleg egy Istenben hívő vallásé. Kálvin érdeme tehát csak az,
hogy Pál és Augustinus nyomán ő is szemébe mert nézni e problémának,
végig mert gondolni minden kérdést, bárhova vezetett is az.
7.) A reprobáció
Az egyik az elvettetés, a reprobáció nagy kérdése. Azt ugyanis még elfo-
gadják az emberek, hogy van kiválasztás, de az elvettetést szörnyűséges-
nek tartják. És igazuk is van. Kálvin is azt mondta, hogy ez decretum hor-
rible és tovább nem tudott menni. S megpróbálták a kérdést elintézni,
amikor azt mondták: Isten csak kiválaszt, de nem vet el senkit; vagy Isten
mindeneket akar üdvözíteni, de nem vet el senkit. Ennek az állításnak
azonban a leghatalmasabb cáfolata maga az élet, mert ez azt mutatja, hogy
az emberiség óriási része nem fogadja el a felajánlott kegyelmet. Tehát két
lehetőség marad: vagy azt valljuk, hogy Isten hatalma s Krisztus váltság-
halála az emberiség számára nem elég erős, vagy azt, hogy Isten világ-
terve szerint történik az, hogy csak a kiválasztottak jutnak el az üdvösség-
re. Kálvin az utóbbit választotta, mert elment a végső okig, s az élet
ilyetén okát magában az Istenben találta meg.
Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy a kettős predestináció tana sok és
megoldatlan kérdést támaszt a lélekben. És az elvettetés gondolata nem is
olyan gazdag, sokoldalú a Szentírásban sem, mint a kiválasztásé. De ezen
ne csodálkozzunk. Az elvettetés ugyanis már nem vallási gondolat. Az,
mint valami sötét árnyék a fényt, kíséri a kiválasztás gondolatát, úgyis,
mint logikai következtetés, de úgyis, mint az élet szomorú valósága és va-
lójában szintén misztérium. Mert nézzük csak meg, hogy vajon az életben
nincsen-e meg mind a kettő? A kiválasztás, amely mindenütt elöljár, dol-
gozik, érvényesül, küzd, alkot, s az elvettetés, mely félreszorul, háttérben
marad, lecsúszik, bűnben él, tönkremegy, megsemmisül.
S maga a Szentírás is foglalkozik az Isten embert elvető tényének feltünte-
tésével. Jób egész könyve pedig a hatalmas theodicea-probléma tárgyalá-
sa. Miért engedi isten, hogy a jó szenvedjen? Miért engedi egyáltalában a
szenvedést? Miért tépi szét a vércse a galambot, a tigris a bárányt, a go-
nosztevő a jót és igazat? Miért?
Valljuk be, hogy ezek a predestináció nélkül is problémák maradnak és
csak két eset lehetséges: vagy az, hogy mindezen gyötrő kérdések leros-
kasztó súlya alatt nem hiszünk többé Istenben, s magunkat a sötét pesszi-
mizmusnak átadva, valljuk azt, hogy öntudatlan, vak, buta, tudattalan aka-
rat kormányozza a világot: vagy pedig Kálvinnal együtt szemébe nézünk
az élet e rettentő realitásában és azt mondjuk, hogy az élet drámájának
minden szörnyűsége fölött is ott van az Örökkévaló, aki minden történés
szálát a kezében tartja és örök céljai szerint kormányozza!
A valóságnak e szörnyű kérdéseire tehát a kálvinizmus sem adhat végle-
ges feleletet. De tovább megy, mint minden más gondolkodás, amikor,
mindent az Isten kezében tudva, megnyugszik Ő benne s az Ő sokszor
érthetetlen, sokszor fájó, de kikutathatatlan és végére-mehetetlen ítéletei-
ben.
Azonban másfelől tény az is, hogy az elvettetés tana mindenkor a bűnre
van felépítve a teológusoknál, s egészen más jelentősége van a keresztyén
életre nézve, mint a kiválasztásnak, mert a kiválasztás gondolata az élet
aktivitását kifejlesztő termékeny reális gondolat a Krisztus gyülekezete
számára. Az elvettetésről nincsen miért beszélni. Ez éppen hiánya mindan-
nak, ami Isten országában lényeges. Maguk az elvetettek pedig legkevésbé
búsulnak azon, hogy elvetettek. Így történik azután, hogy a reprobációról
hallgatunk. S mint ahogy a rét gazdag virágerdejéből csak azoknak a virá-
goknak örülünk, azok értékesek számunkra, s szerepet csak azok játszanak
életünkben, amelyeket letépve magunkkal vittünk, ilyenformán vagyunk a
kiválasztással is. Csak a kiválasztottak az örökösök, az igazi élet hősei, az
ígéretek birtokosai. Tovább nem mehetünk; csak sejthetjük, hogy az egész
mindenség élete erre van berendezve, s a kontrasztok e szörnyű valóságá-
ból van felépítve az élet. A szépség a csúnyaság romjain érvényesül, a
győző a legyőzöttekén, a világosság a sötétségén, az erény a bűnén, az erő
a gyengeségén, a gazdagság, fényűzés, művészet, tudomány és mindaz,
ami nagy és nemes, lényegében a szegénységre, nélkülözésre és tudatlan-
ságra van felépítve (Bavinck).
Így marad meg a predestináció igazi lényege, a kiválasztás, mint életet
adó, s egyedül vallási gondolat. S alaposabb meggondolás után kiderül,
hogy az elvettetés gondolata korántsem az az archimedesi pont, amelynek
segítségével az egész predestinációt ki lehetne forgatni sarkaiból.