You are on page 1of 2

Amit a kísérőlevélről tudni érdemes

Az önéletrajz szerves kiegészítője a kísérőlevél, vagy más néven motivációs levél. Elsődleges
szerepe, hogy kiemelje a pályázó pozitív adottságait, rávilágítson releváns szakmai hátterére,
és összességében azt a benyomást keltse olvasójában, hogy a pályázó adott pozícióra való
felkészültsége, rátermettsége kétségbevonhatatlan, és ez alapján mindenképp a potenciális
jelöltek között tartandó számon.

Mondhatnánk, hogy a kísérőlevél még az önéletrajznál is lehet hangsúlyosabb, hiszen


elolvasásával rögtön egy kép alakul ki a pályázóról fogalmazási stílusa, tapasztalatai, tudása,
és nem utolsó sorban az alapján, hogy sorai mennyire tükrözik saját meggyőződését abban,
hogy alkalmas (netán o az ideális) jelölt a pozícióval járó feladatok ellátására.

Ennek érdekében mit érdemes kihangsúlyozni, avagy tartalmi követelmények:

1. A levél legelején feltétlenül utaljunk a forrásra, amelyből a pozícióról értesültünk. Ez


lehet hirdetés, ajánló személyre utalás, személyes megbeszélésre hivatkozás, esetleg a
cég kiváló renoméjának említése, stb. - mindenképpen a figyelemfelhívást szolgálja.
2. Ez a rész az előzetes tapasztalatok, ismeretek, gyakorlat összefoglalását célozza.
Fontos, hogy konzekvensen épüljön fel, és tükrözze a pályázó személyes
fejlődéstörténetét, amelynek a megpályázni kívánt pozíció egy új, célszerű állomása,
és következik az előző tapasztalataiból. E bekezdés(ek)ben foglalhatjuk össze azt a
tudásszintet, készségeket, amelyre eddigi gyakorlatunk során szert tettünk, és
amelyeket a cég szolgálatába tudnánk állítani - külön kiemelve a specialitásokat,
erősségeket, legújabb szakmai tapasztalatokat, esetleg a szakmai "csemegéket" is -
mindezt tömören, velősen.
3. Ezután következik maga a motiváció: miért is pályázunk az adott pozícióra,
mennyiben tartjuk alkalmasnak magunkat a pozíció betöltésére, és - nagyon fontos -
mennyire szeretnénk ezt az állást elnyerni. Írhatunk arról is, hogy mi nyerte el
tetszésünket az álláskiírásban, miért érdekel, és hogy tapasztalatunk mennyire vág
egybe az itt megkívántakkal (természetesen csak akkor, ha ez legalább közelítőleg
megfelel a valóságnak és valóban illeszkedik az elvárásokhoz - nagyot ne lódítsunk,
mert az önéletrajzból úgyis kiderül).
4. A következő rész szerepe a végső megerősítés: udvariasan, szerényen célzunk rá, hogy
számítunk a megkeresésre - mindez formailag személyes találkozó kérésként legyen
megfogalmazva.
5. Udvarias elköszönés, aláírás, és elérhetőségek megadása (mobilszám, otthoni
telefonszám, cím).

A kísérőlevéllel kapcsolatos formai követelmények:

• legyen rövid, jól tagolt, szellős - maximum 1 oldalas


• logikus felépítésű
• konkrétumokat tartalmazzon dinamikus előadásmódban
• stílusban, formailag egyezzen az önéletrajzzal (papírminőség, betűtípus), de legyen
kissé személyesebb hangvételű, kevésbé tényszerű
• kiváló minőségű papírra készüljön, 10-12-es betűmérettel a géppel írott elegánsabb,
kézzel írottat csak szép írásúak küldhetnek
• ügyeljünk a pontos címzésre
• névre szóló legyen lehetőleg
• feltétlenül írjuk alá, mindenképpen eredeti, és nem fénymásolt aláírással
• legyen rajta az aktuális dátum
• bizonyítványmásolatot, fényképet csak akkor kell küldeni, ha külön kérik

Minta kísérőlevél

Tisztelt Hevesi Péter Úr!

Kérem fogadja jelentkezésem a P&Bert honlapján megjelent H:99 hivatkozási számú


állásajánlatukra, melyben sales manageri pozícióba keresnek munkatársat.

Ahogy önéletrajzomból látni fogja, a Nemzetközi Üzletemberképző Főiskolán (IBS)


végeztem 1995-ben. A főiskola befejezése óta telekommunikációs terülten sales assistant-ként
majd sales representative-ként dolgoztam, ezen belül nagy gyakorlatra tettem szert sales
stratégiák kialakításában, értékesítési ártárgyalásokban és a bevezetés előkészítésében,
valamint munkatársak motiválásában, vezetésében. Úgy érzem, az Önök által leírt munkakör
az, amely szakmailag kihívást és előrelépést jelentene számomra és amelynek révén
ismereteimet szélesebb körben alkalmazhatnám, illetve új tapasztalatokra tehetnék szert.

Ezúton mellékelem angol és magyar nyelvű önéletrajzomat, melyek bővebb információt


nyújtanak szakmai végzettségemről és tapasztalataimról.

Remélem sikerült felkeltenem érdeklődését. Bízom abban, hogy egy személyes interjú
keretében részletesebben megismertethetem eddigi szakmai tapasztalataimmal és karrier
célommal.

Tisztelettel: Keresztesi István

You might also like