You are on page 1of 3

Az élet iskolája

Mint már az előző levelemben tisztáztuk az iskolarendszerünk célja nem épp a


sikeres vállalkozók képzése. Egyáltalán semmilyen iskola nem ilyen a világon, de a
magyar az különösen rossz. Teletömik a diákok fejét olyan felesleges információkkal,
amik teljesen feleslegesek. Még ma is megborzongok a matematika órák feszült
légkörére gondolva, ahol a logaritmikus egyenletek, algoritmusok tengerében
izzadtunk. Miközben meg nem tudom kapásból átváltani hány forint lehet 25 dollár.
Nem tanultunk pénzügyi műveletekről, mi a kamat, az infláció,stb. Természetesen a
közgazdászok tanulták, de vajon nem lenne erre szüksége minden embernek? Nem
tanultunk meg konfliktusokat kezelni, rendesen kommunikálni. Nem tudjuk hogy
fejezzük ki az érzéseinket. No és főleg egyáltalán nem tanítottak meg minket
gondolkodni.

A gondolkodásnak vannak olyan új útjai és módjai, amik már önmagukban is


megváltoztathatják az egyén életszinvonalát. Hogyan növelhetjük kreativitásunkat?
Hogy aknázhatjuk ki rejtett tartalékainkat? (Kutatások szerint az emberek agyuk
kapacitásának kb. 5%-át használják, míg egyes olyan zsenik, mint Einstein max.
10%-ot!) Hogy érthetjük meg a másikat? Miként gondolkodik a férfi és a nő? (Mert
nem egyformán ám!)
És egyáltalán a sikerhez való hozzáállást és a pozitív gondolkodást hol tanítják?
Nem lenne ezektől boldogabb az életünk?

Nem azt mondom, hogy az iskolák feleslegesek, de nem ártana átalakítani a


szemléletüket. Sok gazdag ember kibukott az egyetemről, pl. Bill Gates a Microsoft
feje, vagy Michael Dell a Dell Computer alapítója.

Akkor honnan vegyük a TUDÁS-t?

Először is könyvekből.

Egy Amerikában készült felmérés szerint a társadalom legsikeresebb, felső 1%-a és


az átlag amerikai között a legfőbb különbség az, hogy míg az átlagos polgár évente
egy könyvet olvas, addig a legsikeresebbek havonta egyet. Ez évi 12 könyv. Ha ezek
megfelelő könyvek, és nem leány regények, az akkora tudás lehet, ami bizonyára
kihat az életedre. Ha csak a saját szakmádban elolvasol ennyi könyvet, az már
meglátszik a szaktudásodon, messze a többiek fölé emel!
További érdemleges témakörök: önfejlesztés, személyiség-fejlesztés, üzlet,
kapcsolatok, példaképek életrajzai. Ezek mind olyan tudást kínálnak, melyek
gazdagabbá teszik életed!
Iktass be minden napra legalább fél, de inkább egy óra olvasást. Kezd a napod
inspiráló könyvekkel! Ez egész napra ihletet ad a munkához.

Az én életem akkor változott meg, amikor ezt felismertem. Kiolvastam néhány


önfejlesztő könyvet. Aztán megéreztem ennek az értékét. Hangoskönyveket
hallgattam (és hallgatok) mindig vezetés közben. Egy softverrel felgyorsítom őket
dupla sebességgel. (Ezt már úgy megszoktam, hogy a normál tempót már
kínszenvedésnek érzem) Miután elvégeztem a villámolvasás tanfolyamot, lehetővé
vált számomra tovább halmozni a tudást. Ezzel a módszerrel már mindennap
elolvasok egy könyvet. (A napi egy óra olvasásra szánt idő alatt!)

Mibe érdemes manapság befektetni? Ingatlanba, aranyba, részvényekbe? Semmi


sem biztos, bármelyiken veszíthetsz. Azonban ha magadba fektetsz, azt senki nem
veheti el tőled! Sok milliomosról tudni, hogy többször elveszítette a vagyonát, néhány
év múlva mégis felkapaszkodott. Kiyosaki például nem csak nulláról indult újra,
hanem minuszról is. Állítása szerint az a tudás és szemléltetmód, amit elsajátított
újra és újra segített neki, hogy gazdag legyen.

Aztán vannak tanfolyamok. Például az agykontroll tanfolyam felbecsülhetetlen értékű


változást eredményez életedben. Javaslom, ha teheted járj konferenciákra, mert ott
olyan emberekkel találkozhatsz, akik motiválnak. Másoktól lehet a legtöbbet tanulni.
Válassz magadnak mentort!
A blogomon megtalálod azokat a mentorokat, akik az én szemléletemet is
megváltoztatták és akiknek nagyon hálás is vagyok ezért!
Ha körül nézel az interneten is rengeteg tudást találsz. Érdeklődési körnek megfelelő
oldalak, fórumok, közösségek.

Létezik még egy újkeletű üzleti iskola. Robert T.Kiyosaki, az egyik legismertebb
pénzügyi guru szerint válassz magadnak egy megfelelő Network Marketing céget.
Igen, az úgynevezett MLM vagy direct marketing néven ismert cégekről van szó,
melyektől sok ember elzárkózik. Így tett Kiyosaki is, amíg rá nem döbbent az
előnyeikre. Az egyik az, hogy olyan oktatást nyújtanak tagjaiknak, amit sehol máshol
nem kapsz meg! Nem a pénzkeresés és nem is a termékek a legfontosabbak! Ha
megfelelő céget választasz olyan képzést kapsz, amihez csak súlyos százezrekért
juthatnál hozzá!
Az életre nevelnek és gyakorlati oktatásban részesítenek olyan témákban, mint:

• sikeres hozzáállás
• vezetői jártasság
• kommunikáció
• emberekkel való bánni tudás
• személyes félelmek, kétségek és önbizalom hiány leküzdése
• az elutasítástól való küzdelem leküzdése
• pénzkezelési jártasság
• jártasság az időbeosztásban
• jártasság a célok kitűzésében
• rendszerismeretek
• marketing
• felelősségvállalási jártasság

/Persze, ha nincs kedved terméket forgalmazni akkor maradj velem, olvasd a


blogomat, igyekszem minél több ilyen információt átadni./

Mindezek sokunknak az élet bármely területén, és bármilyen másik üzletágban


felbecsülhetetlen előnyt jelentenek. A másik vonzó dolog, hogy megtanulsz segíteni
másoknak, ugyanis te akkor lehetsz sikeres, ha az alattad levők is sikeresek. A tudás
megszerezésének három lépcsője van ugyanis: először befogadjuk az ismereteket,
majd alkalmazzuk őket. És végül továbbadjuk, megtanítjuk másoknak. Ezzel válik a
tudás teljessé, így lesz részünké.

Következő levélben: Ami a Titokból kimaradt

You might also like