Ez az írás hangfelvételről készült.

Lektorálta: Farkas Pál

Három előadás, Budapest 1997 dec. 5-7.

TARAB TULKU RINPOCSE: ÉBEREN ÁLMODÁS

BEVEZETŐ

A mai előadást meditációval kezdjük. Amikor együtt akarunk csinálni valamit, a nyitottság
állapotába kell kerülnünk. Ezt néha megoldja a kölcsönös bemutatkozás, máskor egy bizonyos
tudatállapot elérése szükséges ahhoz, hogy az emberek kapcsolatba tudjanak kerülni
egymással. Mi ezt a tudatállapotot most meditációval közelítjük meg.

Fénymeditációt fogunk csinálni bevezetésképpen. A tibeti hagyományban, mikor a

meditációban vizualizációt végzünk, szintén színekkel és fényekkel van dolgunk. A
különböző színű energiafények felidézése hatással van a tudatunkra. Ha ismeritek ezeket a
meditációkat, tudjátok, hogy sok istenség is szerepel bennük. Ezek az istenségek különböző
tipusú energiákat jelenítenek meg. Jelen meditációnkban a fehér energiafényt fogjuk
használni. Ezt a fehér energiafényt vizualizáljuk úgy, hogy megjeleníti számunkra tudatunk
alaptermészetének három minőségét: a szeretetteljes együttérzést, a bölcsességet és az erőt. A
fény ezen há¬rom tulajdonság egysége. Egyidejűleg azt érezzük, hogy az energiafényből
felénk árad a fény, és belénk áramlik.

BEVEZETŐ GYAKORLAT

Először összpontosítsunk a légzésünkre. Lélegezzünk a két orrlyukunkon keresztül. Érezzük a

lélegzésünket.

Most a térben magunk előtt vizualizáljuk a fehér energiafényt, gömb formájában. Hordozza a
következő három minőséget: a szeretetteljes együttérzés, a bölcsesség és az erő energiáját.

A fehér energiafény áramló sugárzó fénye beárad a fejünk tetején, és árad testünk közepén
végig, a fejünkön, torkunkon, mellkasunkon át a hasunkig, több hullámban, egymás után.
Folyamatos az energiaáramlás és felolvadása testünk tengelyében.

*****************************************

Az energiafény-gömb fehér, felénk áramló sugárzása szintén fehér színű. Beáramlik a fejünk
tetején és megtölti testünk középső részét. Folyamatosan áramlik és árad testünk közepébe.
Ahogy a fénysugárzás árad, érezzük, ahogy végighalad a fejünkön, nyakunkon,
mellkasunkon, gyomrunkon és hasunkon. Folyamatos az energiaáramlás és felolvadása
testünk tengelyében.

A fehér energiafény beáramlik a fejünk tetején és feltölti az egész testünket, a sejteket, az

ereket, az izmokat, a csontokat és a bőrt. A fény folyamatosan árad, és ahogy áramlik,
megtölti egész testünket, míg testünk és tudatunk minden negativitása megszűnik.
*****************************************

Most a sugárzás fehér energiaforrása közeledni kezd felénk, és a fejünk tetejére érve belénk
áramlik, testünk közepén végighaladva a szívcsakránkba olvad.

*****************************************

AZ ÁLOM JÓGA GYAKORLATA

Először a három nap programja vázlatosan: Az álomjóga szerves része a tibeti

hagyománynak. Két forrásból táplálkozik: a buddhizmus gyakorlatából, és a buddhizmust
megelőző, álommal kapcsolatos hagyományból. Ez utóbbit nevezhetjük a sámánizmus
gyakorlatának. Az Indiából érkező buddhizmus a nyolcadik században vált erőssé és
elterjedtté Tibetben, és ezt követően nem húzhatunk merev választóvonalat a két forrás közé,
az emberek együttesen használták őket. Jelen szemináriumunk anyagában a két hagyományt -
a buddhizmust megelőző samanisztikus eredetűt, és a buddhizmus gyakorlatait - együtt fogjuk
használni.

Az indiai buddhizmus álomjóga gyakorlatai három különböző ágon, a tizedik század körül
érkeztek Tibetbe. A három átadás közül az egyik Nárópa hat jógájaként ismert. A másik két
Indiából érkező álomjóga hagyomány a jóginiké, azaz női gyakorlóké: Nigu és
Szukkhasziddhi vonala. Mindkét jógini hat jógát tanított, és mindkettőnél, mint Nárópánál is,
szerepelt az álomjóga. A három hagyomány gyakorlatai nem különböznek lényegesen,
tanítóik nagyjából ugyanabban az időben éltek. A tibetiek Indiában kapták meg ezeket a
tanításokat. Az álomjóga buddhista gyakorlatai tehát a tizedik század óta vannak jelen
Tibetben, és jelenleg is gyakorolják őket, ez ma is élő hagyomány.

Az álomjóga gyakorlatai hozzásegítenek, hogy az álmainkkal közelebbi kapcsolatba

kerüljünk, így azok hasznunkra legyenek..

Nyugaton vezették be az éberen álmodás kifejezését a nyelvhasználatba, ezt használom én is.

Nyugati értelemben vett gyakorlatait körülbelül harminc éve végzik. Különösen az Egyesült
Államokban számos helyen foglakoznak vele. A tibeti hagyományban a gyakorlatokban két
fázist különböztetünk meg: először az éberen álmodás képességét alakítjuk ki, azután
következnek a tulajdonképpeni álomjóga gyakorlatok, amelyek a tantra osztályaiba tartoznak.
Jelen szemináriumunk során az éberen álmodás bevezető gyakorlataival és kifejtésével
foglalkozunk.

Az álomjóga kifejezés a tantrikus gyakorlatokban már arra a fázisra vonatkozik, amikor az

éberen álmodás módszerét az ember illúzió-test kialakítására tudja használni. Ezt a fázist itt
nem tudjuk érinteni, mivel odáig nehéz és hosszú út vezet. Az éberen álmodást előkészítő
gyakorlatok ugyanakkor megtanulhatók jelen helyzetünkben is. Arról is fogunk beszélgetni,
mire használhatjuk mi az éberen álmodás képességét. Segítségével rejtetten meglévő, eddig
megoldatlan problémáinknak jutunk nyomára, és egyben feloldjuk őket. Az éberen álmodás
által olyan tudás feltárulása is lehetséges, amely mindennapi tudatosságunk számára
hozzáférhetetlen.

A buddhizmust megelőző tibeti hagyomány mód¬szereiről nem készültek leírások. A

buddhista tanítások írásbeli háttere, filozófiai indoklása azonban igen széleskörű. A
meditációs gyakorlatok technikáit az irodalom pontosan leírja. A tibeti ősi szellemiség
álommal kapcsolatos módszereit az emberek élő hagyomány¬ként őrizték meg, és ez a mai
napig életük szerves ré¬szét alkotja. A szülők megtanították rá a gyerekeiket, azok is
továbbadták, mindenki ismerte őket. Évszázadokig folytatódott így. Párhuzamosan haladva és
összekapcsolódva a buddhizmus módszereivel a tibetiek körében nem volt ritka, hogy
alkalmazásuk révén az emberek álmukban rendkívüli tudás birtokába jutottak, találkoztak az
istenség-lényekkel, vagy olyan régen élt szent emberekkel, akik tanították őket. Volt, hogy
valamilyen égető kérdésükre kerestek és kaptak választ, vagy a jövőről szereztek tudomást,
nehézségeket oldottak meg. Vallási gyakorlatba is kaphatott beavatást az ember így, nem
ritkán egy szellemi erő segítségével.

ÉBRENLÉTI ÁLLAPOT - ÁLOMÁLLAPOT

Ez a szellemi erő, ha a sámánizmus szempontjából nézzük, szellemeket jelentett, a

buddhizmusban istenséglényeket. Az álomjóga gyakorlatában a hozzájuk való viszony
hasonló. Itt Nyugaton kevésbé foglalkozunk szellemekkel, illetve istenség-lényekkel, de
számtalan módszer van, ami nálunk is használható gyógyításra és problémák megoldására.

Nézzük meg, mi jellemzi az álomhelyzetet. Egy tudatminőség sokkal erősebb benne, mint
ébrenléti állapotban. Ébrenlétben szokásaink miatt testünk és tudatunk erősen korlátozott.
Álomban álomtestünk és álomtudatunk van. A két állapot közötti különbséget átlátni nyugati
gondolkodásunk jellege miatt nehéz lehet, különösen az álomtest oldaláról. Ahogy már
említettem, az álomtest szolgál alapul az illúzió-test kialakításához. Az illúzió testet a
gyakorló ébrenléti állapotban használja, az álomtestet álomban. Az álomtestben az ember lát,
hall, szagol, érzékeli a testét, mozog, utazik. Ébrenléti állapotban a fizikai test funkcionál, és
fizikai szemünkkel látunk, fizikai fülünkkel hallunk, fizikai orrunkkal szagolunk, ízlelünk,
tapintunk. Mindezt az álomtestben az álomtest érzékszerveivel tesszük. Az álomtest
energiatest, és ennek meg¬felelően működik, többnyire öntörvényűén, mivel nem tudjuk
kézben tartani. Az álom csak megtörténik velünk. Gyakorlat révén azonban az ember
megtanul¬ja használni azt az energiát, ami a látást, hallást lehetővé teszi az álomban, - ekkor
beszélhetünk álomtestről.

Mi az álomtudat? Az ébrenléti állapothoz hasonló¬an, álomban lehetünk boldogok,

szomorúak, érezhetünk és gondolkodhatunk. Ez az álomtudat. Fizikai testünk és ébrenléti
tudatunk térben és időben korlátozott, míg álomtestünk és - tudatunk nem. Az utóbbiak
rendelkeznek valamivel, ami igen hatékony eszközzé teszi őket belső transzformáció,
problémamegoldás és tudásszerzés terén.
Életünk során különböző mentális struktúrákat alakítunk ki, de ennek nem vagyunk tudatában.
Ha problémák alakulnak ki az életünkben, és meg akarjuk oldani őket, foglalkoznunk kell
ezekkel a mentális struktúrákkal. Az álmokban ezek az alapminták gyakran megnyilvánulnak.
Alombéli megnyilvánulásuk pedig nyilvánvalóbb alakot ölt, mint ébrenléti állapotban.
Ébrenléti állapotban a tudatalatti szférájában maradnak, mégis erős befolyással vannak ránk,
folyamatosan szennyezik ébrenléti tevékenységeinket. Az álomban feljebb emelkednek,
képzet formájában jelennek meg. Ha az álmok segítségével foglalkozunk velük, közvetle-
nebbül hozzáférhetünk a problematikus gócpontokhoz.

A buddhista hagyományban az ébrenléti állapotot is az álomhoz hasonlítják. Általában úgy

érzékeljük, hogy az ébrenléti állapot igazabb, valóságosabb, az álom pedig illuzórikusabb.
Nagyon különbözőnek tartjuk őket, pedig sok hasonlóság van a kettő között.
Tapasztalásunkban fizikai testünk és ébrenléti tudatunk, és amit velük tapasztalunk, abszolút
igazságként jelennek meg, és így is támaszkodunk rájuk. Természetesen az emberek tanulnak
filozófiát és pszichológiát, és ha megkérdezzük őket, azt mondják ezek nem abszolút értékek.
Érzet szinten azonban mégis ekként tapasztalják.

Az álom szintén nem végső igazság, és valóban van hasonlóság ébrenléti és álomhelyzetünk
között. Ébrenléti tevékenységeink és tapasztalásunk jellegét meghatározza az a kapcsolat,
amit testünkkel és tudatunkkal kialakítottunk. Ezen kapcsolat kialakításában sok tényező
játszik szerepet: kultúránk, a hely, ahol élünk, közvetlen és tágabb környezetünk, személyesen
kialakított hozzáállásaink. Ennek következtében még ugyanazt a jelenséget is mindenki
másnak érzékeli. Ha abszolút lenne az ébrenléti tapasztalás igazsága, mindenkinek ugyanazt
kellene megélnie. Tapasztalásunkban vannak hasonlóságok, mi¬vel testünk és kultúránk
hasonló. Ám ha már nagyon különböző kultúrákat hasonlítunk össze, ugyanazon jelenség
érzékelésében is nagy különbségeket látunk

Vegyük az emberi testet. Az emberi lények test¬felépítése hasonló, így érzékszervi

tapasztalásuk is az. Ha valaki ezen közös tapasztalási formától eltér, azt nem tartjuk
normálisnak. Ha testünk nem így működne, mint ahogy működik, tapasztalásunk is más
lenne, másképp látnánk, hallanánk. Elmondhatjuk tehát, hogy az a mód, ahogy tapasztalunk,
erősen függ testünk és tudatunk milyenségétől. Ez vonatkozik ébrenléti és álomállapotunkra
egyaránt, ezért sok közös vonásuk van.

A buddhista hagyományban az előző kettőn kívül szó van még a bardó-testről is. Bardónak
nevezzük a köztes létet, amelyet ezen test halála és a következő újjászületés között élünk meg.
Ezt a köztes létet bardó-testben éljük át. Az álom-test és a bardó-test között is van hasonlóság,
és az álom-gyakorlatok között van olyan, amely azzal foglalkozik, hogy kapcsolatot hozzon
létre az álom-test és a bardó-test között.

Ezt úgy teszi, hogy az álomtestben végzett gyakorlatok révén képes az ember döntési
helyzetben maradni a bardó-állapot körülményei között

A buddhizmus tanítása szerint a fizikai testen kívül tehát három testet tudunk
megkülönböztetni, az álom-testet, a bardó-testet és az illúzió-testet. A három között kapcsolat
van. Mindegyikre jellemző, hogy nem szilárd anyagi test, amit saját testünkként általában
tapasztalunk, hanem energia, fényenergia¬test.

Funkciójuk szerint azonban ezek a testek különbözőek. A bardó-test akkor jelenik csak meg,
mikor meghalunk, Az álom-test álomban jön létre, akár tudjuk valamire használni, akár nem.
Ám az illúzió testet az ember csak magasabb tantrikus jóga-gyakorlatokkal tudja megszerezni.
Mindennapi körülményeink között fizikai testünk teljes mértékben korlátoz minket térben és
időben, és nem is tudunk másképpen létezni. A spirituális gyakorlás során azonban lassan
ezek a korlátok feloldódnak, és a gyakorló képes energia-testben létezni. Ez nem azt jelenti,
hogy csak a képzeletében, hanem ébrenléti állapotban, és valójában. Erre utalnak azok a
mágikus testről szóló történetek, amelyeket tantrikus gyakorlókról mondanak el. Ők az
illúzió-testet használják.

Mi a hasonlóság a három test között? Egyiket sem kötik azok a korlátok, amelyek fizikai
testünket jellemzik.

AZ ÉBER ÁLMODÁS GYAKORLATA

Az éber álmodás gyakorlatával eljuthatunk oda, hogy megéljük álom-testünket, és

megtapasztaljuk a tér és idő által nem korlátozott állapotot. A tér és idő erősen behatárolja
fizikai, ébrenléti létezésünket. Az álom-test ebből egy lépés kifelé, a képzeletünk erejé¬re
alapozott gyakorlatokkal. Valójában először nem tudjuk létrehozni az energia-testet, de
legalább hozzászoktatjuk magunkat, hogy korlátainkat ne lássuk annyira sziklaszilárdnak,
könnyebben meg tudjuk oldani problémáinkat. Megerősíthetjük magunkat, tudást
szerezhetünk általa, és pozitív irányban alakul önmagunkhoz való viszonyunk.

Nos, ha az álommal akarunk gyakorolni, akkor valóban az álmaink folyamán kell vele
foglalkoznunk. Ezt ébrenléti állapotban a képzeletünkkel készíthetjük elő olymódon, hogy
először intuitív állapotba juttatjuk magunkat, amely túlvisz minket mindennapi, korlátozott
hozzáállásainkon. A képzelet erejével végzett gyakorlatok alkalmasak arra, hogy az álom-
testben való létezésre felkészüljünk. Ezen kívül arra is, hogy problémáink feloldására,
valamint intuitív tudás meg¬szerzésére is használjuk, hasonlóan az álomhoz. Az
elkövetkezendő kurzus folyamán ezeket a gyakorlatokat fejtem ki és tanítom meg.

Az álommal kétféle módon tudunk foglalkozni.

Az egyik az, amikor ismerjük és használni tudjuk az álomgyakorlatokat, és a tényleges

álomállapot folyamán végezzük őket. Ez erőteljes, nagyhatású lehet. A másik mód, hogy az
ember régebben álmodott álmait használja bizonyos problémák feloldásához. Ezen módszer
szerint az ember éppen nem álmodik, hanem felidézi ébrenléti állapotban valamelyik álmát, és
egy bizonyos módon, annak ismeretében, hogyan kell használni az álomtestet, képes ébrenléti
állapotban is mélyebben behatolni ebbe az állapotba. Ezeket az ébrenléti módszereket fogjuk
használni.

Ennyi volt a kurzus bevezetője, rövid vázlata. Ha ezen kívül mást is akartok tudni,
kérdezzetek!
Kérdező(l): Nagyon sokszor álmodom úgy, hogy tudom, ez álom. Például visszatérő álmom
mindig Dél-Amerikába visz, ahol lifttel megyek valakivel lefelé, aki, tudom, meg fog halni, és
nekem kell segítenem neki. Ez éberen álmodás?

Válasz:Az éberen álmodás első fázisa, hogy az ember tudja, álmodik. Ebben az a
legfontosabb elem, hogy az ember döntési helyzetben van, kézbe veheti a szituációt. Ha nem
ez a helyzet, az álom elragad bennünket, mint amikor televíziót vagy mozit nézünk, minden
öntörvényűén megy, semmit nem tehetünk, hogy másképp folyjék.. Mikor az ember az éber
álmodás helyzetébe kerül, a döntést kézben tartja, és minden elevenebbé és valóságosabbá
válik. Előfordul, hogy az álmunk nagyon világos, és emlékszünk is rá, mégsem biztos, hogy
éber álom volt.

Kérdező(l): Úgy emlékszem, volt egy olyan gondolatom, hogy meg kellene állítani a liftet, de
nem tettem meg.

Válasz: A döntési helyzet kézbentartása nem azt jelenti, hogy keletkezik egy kívánság
valaminek a látására, és azt álmodjuk, mert meg akarjuk nézni. Sokkal inkább hasonlít az
ébrenléti tudatállapothoz ebből a szempontból. Az ember azt teszi, amit jónak lát, használja a
testét, tudatában van a pillanatnyi tapasztalásnak, és együtt van vele. Álomban, még ha tudjuk
is hogy álmodunk, a helyszín és a körülmények egyik pillanatról a másikra megváltozhatnak,
nem tudjuk, hogyan kerülünk az új helyzetbe. Ha döntési helyzetünk birtokában vagyunk,
akkor tudatában vagyunk, hogyan megyünk át az új helyszínre, vagy szituációba. Ehhez
szükséges, hogy az ember ténylegesen az álom¬testben tartózkodjon, és ekkor nem fordulhat
elő, hogy bármi is esetlegesen történjék, például, hogy egy rém¬álomban csak a menekülés és
kiszolgáltatottság marad.

Kérdező(2): Van olyan visszatérő álmom, amelyben, mivel tudom a folytatást, nem akarom
úgy tovább csinálni, hanem egy másik kimenetelt találok.

Válasz:Az ilyen tudatos változtatás igen nehéz dolog. Olyan gyakorlók, akik az éberen
álmodás képességével bírnak, sokból egyet, nagyból kicsit, kicsiből nagyot tudnak létrehozni
az álomhelyzetben. Nehéz megmondani, te hogyan csinálod. Anélkül, hogy felébrednél,
változtatsz az álmodon, ez bizonyos szempontból működhet jól, egy másikból viszont nem.
Ahogy már beszéltünk róla, az álmoknak fontos és lényeges szerepük van. Álmaink
felmutatják tudatunkat szennyező struktúráinkat, azért, hogy megismerjük őket, és
megszűnjenek az átlátás, megismerés által. Ha váltunk, nem kerül sor megismerésre és
átlátásra, így megszűnésre sem. Az elkövetkezendő napokban beszélni fogok arról, hogy
pontosan a végigvitelben rejlik a kulcs. Ha az álmunkon végigmegyünk, az magától átalakul,
nem kell beavatkozással megváltoztatni.

Kérdező(3): Álmomban előfordul, hogy rájövök, hogy álmodom, de pár másodperc után
felébredek, nem tudom megtartani.

Válasz: Meglehetősen sok időbe telik a képzés, amíg az ember az éber álmodást meg tudja
valósítani. Eleinte gyakran előfordul, hogy egy darabig megvan, aztán hirtelen váltással az
álom elragadja az embert, és elvész a döntési helyzet. Nagyon erős akaratot és elszántságot
kell kifejleszteni ahhoz, hogy végig meg tudjuk tartani. Ennek kifejlesztéséhez a tibeti
hagyományban sok módszer létezik. Szertartásokat és meditációkat végeznek, használják az
akaraterőt és az energiát.

Nyugaton szintén vannak, akik az akaraterőre építenek, de vannak olyanok is, akik
elektronikus eszközöket vesznek igénybe. Nemrég hallottam, hogy az Egyesült Államokban
létezik egy olyan, fejre helyez¬hető elektronikus szerkezet, amely egy impulzussal téríti
vissza az álmodót, ha az elveszítette éberségét az álomban.

Kérdező(3): Van-e álmunk elmúlt életekről?

Válasz: Lehetséges álom révén különböző távoli helyekről és időkről tudást szerezni. Az
elmúlt életek kérdése nehéz, mivel nem könnyű megmondani, valóban az elmúlt életből
származik-e az információ, vagy egy másik életszakaszból. Sok múlik azon, hogyan viszonyul
az ember az elmúlt és jövőbeli életekhez. Vannak akik egyéniségük továbbvitelében bíznak.

Azt gondolom, az egyéniség nem megy át a következő életbe, az ehhez az élethez és testhez
tartozik. Az elmúlt és jövőbeli életek sora, a vándorlás, nem¬csak az emberekre vonatkozik a
buddhizmusban, ha¬nem minden élőlényre. A születés nem mindennek a kezdete, és a halál
sem mindennek a vége. Mindannyiunknál folytatódik valami. Ez a test és egyéniség nem
megy tovább, hanem valami más, nevezhetjük energiaminőségnek. Ez a megjelenés - áttűnés -
másképp megjelenés mindenre vonatkozik, az egész világegyetemre. Nehéz tudni, kinek
milyen tudomása van az életek soráról.

Mostanában gyakran a misztikus érdeklődés befolyásolja az emberek elmúlt és jövőbeli

életekről kialakított elképzeléseit: Egyiptom, a vörös indiánok, újabban sokszor Tibet.
Sokszor kiderül, hogy furcsa módon csak ezekre az érdekes életekre emlékeznek, másokra
nem. Volt egy ember, aki tibeti életére emlékezett, és még a századot és a nevet is megmondta
- Milarepa volt a tizenhatodik században. Az idő nem egyezik, Milarepa a tizenegyedik
században élt. Ezután mondta, hogy szerzetes volt. Milarepa pedig soha nem volt szerzetes.
Sok minden nem egyezett, de nem szakítottam többé félbe. Végül megkérdeztem, honnan van
érdeklődése Tibet iránt. Azt válaszolta, hogy elolvasta Milarepa életrajzát, és nagyon tetszett
neki. Ezután beszélgettünk erről, és kiderült, hogy a könyv annyira megragadta a képzeletét,
hogy szinte azonosulni akart Milarepával.. Valószínűnek tartom, hogy amire elmúlt életként
emlékszik, azt tudata valahogy a könyvből dolgozta fel.

A TANÍTHATÓ MÓDSZER ÉS A TITKOS TANTRA

Az elmúlt életről álomban szerzett tudással is ez a helyzet. Természetesen nem lehet kizárni,
hiszen álomban képesek vagyunk időn és téren felülemelkedni. Az ősi hagyomány szerint
álmainkat kétféle módon dolgozhatjuk fel: használhatjuk különböző pozitív hatásait,
többlettudását, másrészt hozzásegíthet bennünket rejtőző belső konfliktusaink feloldásához.
Amint már említettem, az álomjógát a tantra értelmében itt nem tudjuk érinteni.

Ennek oka az, hogy csak a tantra magasabb osztályaiban alkalmazható, amelyhez sok más
képzés és felhatalmazás szükséges. Ezen felül a tantra két fázisa, a kifejlesztő, kjerim
(Bskyed-rim) és a beteljesülő, dzogrim (Dzogs-rim) közül az utóbbihoz tartozik, azaz a
legfelső szinthez. Ezért így, nagy nyilvánosság előtt nem tanítható.

Tibetben a tantrát titkos tantrának nevezik, pontosabban a tibeti szó, szon-nga (Gsong-sgogs)
első tagja azt jelenti titkos, a második azt, mantra, tehát jelentése titkos mantra.

A tantrikus gyakorlatok lényege, hogy lehetővé teszi az ember számára, hogy használja saját
természetes képességeit, meghaladja mindennapi korlátozottságát, tudatának magasabb
szintjére emelkedjék. Módszerét pontosan kell ismerni, és csak a megfelelő irányban lehet és
szabad használni. Ha valaki félreérti a módszert, és elvéti vagy visszaél vele, magának is és
másnak is több kárt okoz, mint hasznot. Emiatt a régi időkben ezeket a tanításokat csak
nagyon kevés embernek tanították, és hosszú előkészítő periódus vezette be, melynek során a
tanító és a tanítvány számára is ki kellett derülnie, hogy a másik fél teljes mértékben
alkalmas: a tanítvány, hogy befogadja, a tanító, hogy átadja a hibátlan tudást. Az átadáshoz
beavatásra volt szükség, és csak ezt követően gyakorolta a tanítvány a tantrát. Előtte nem.
Miért? Azért, mert ha valaki nem talál rá a megfelelő emberre, és a gyakorlatot félreértve,
hibásan csinálja, akkor az nem jó a tanítónak, mert rossz munkát végzett, és nem segít a
tanítványon, inkább árt neki. Ez teszi a tantrát titkossá. A tantrához való viszony Indiában és
Tibetben is rendkívül különbözött a kezdeti időkben a jelenlegi helyzettől.

Van egy történet a tizenegyedik századból, Nyugat-Tibetből, egy tanítóról és tanítványáról.

Egy piac felé mentek, ahol nagyon sok ember volt, és a falusiak előtt néhány tantrikus
gyakorló szertartási táncot végzett. Bizonyára láttatok már szertartási táncot, hiszen már
felvételek is készültek róla. A történet szerint, amikor a tanító megpillantotta a jelenetet,
mélységesen megdöbbent, és azt mondta tanítványának, ezt nem lehet nyilvánosan tenni, és
úgy vélte, hogy a tantrát nem lehet már ugyanúgy tovább tanítani. Idős ember lévén azt látta
legjobbnak, ha elteszi könyveit, és nem tanít tovább, mivel a tantra lényegesen megváltozott.

Ez a folyamat aztán tovább folytatódott, és felerősödött a tizenhatodik századtól. Vonatkozik

ez a beavatásokra, valamint a könyvekre is.

Tömegesen jelennek meg kiadványok a tantráról. A kezdeti időkben egyáltalán nem írták le a
tantráról szóló tanításokat, csak szóban adták át azokat. A tanítások leírása kezdetén csak
kézírás volt lehetséges, és a kéziratokat nagyon titkosan kezelték. Aztán jött a fadúcnyomás,
ami már sokkal szélesebb körbe vitte szét a titkos tanításokat, bár még mindig elkülönítve
őrizték. Manapság a nyomtatás minden határt átlépett, hiszen angolul is kaphatók ezek a
szövegek, és min¬den polcon megtalálhatók, tehát azt mondhatjuk, hogy valójában a titkos
tantra elveszett. A hagyomány, ami még él, azt mondja, hogy beavatás nélkül nem lehet
gyakorolni. Ugyanakkor sok nyilvános beavatást látunk. Ezen beavatások áldásképpen
működnek. Régen a beavatás nem áldás volt, hanem megvalósítási szint. A beavatás során a
megvalósításnak meg kel¬lett történnie, enélkül nem volt beavatás. Ez nagyon megváltozott,
manapság az embernek csak ott kell lennie, nem kell az egészet feltétlenül értenie. Mikor
Nyugatra jöttem, az emberek kértek, adjak beavatásokat. Nemet mondtam, mivel a beavatás
ezen módját nem látom működőképesnek. Mikor még Tibetben voltam, adtam beavatásokat,
inkarnálódott tanítók már gyermekként is adnak beavatásokat. Azóta azonban nem, és ennek
ez az oka. Valójában tehát a tantra álomjógáját sem fogom tanítani, de van más megközelítés,
amivel dolgozni tudunk.

Most Nyugaton nagyon sok ember foglalkozik az álommal, különösen pszichológusok és

pszichiáterek. Még egy szervezet is van, ami kizárólag ezzel foglalkozik, és konferenciákat
rendez az álomról, különös tekintettel az éber álmodásra. Nos, az éber álmodás előkészítő
gyakorlataira térünk rá, melyek ősi eredetűek, és a tibeti hagyományban gyökereznek.

AZ ÉBEREN ÁLMODÁS ÉS A TUDAT

Tudatunknak, minden ember tudatának három típusa van. Az első az, amely képzeteket fog
fel, formákat, hangokat, szagokat, ízeket, tapintást, azaz tudattárgyakkal foglalkozik. A
második, a fogalmakkal, leírásokkal dolgozó, gondolkodó tudat. A harmadik, az érzettudat:
tapasztalásunk során különböző érzések kelnek fel, jól vagy rosszul érezzük magunkat.
Életünkben mi emberi lények mindhárom típust működtetjük, mikor tapasztalásban vagyunk:
képzeteink vannak, fogalmak kelnek fel, és érzünk, valamit, egyszerre. Az emberi lényeknek
a három közül az érzettudat a legfontosabb. Születéstől halálig azzal foglalatoskodunk, hogy
bizonyos, számunkra fontosnak, hasznosnak, jónak tartott dolgokat keressünk, és az ezzel
ellentétes tulajdonságúakat elkerüljük. Amire tudatunk irányul, lehet egészen jelentéktelen
beszerzendő, vagy eltávolítandó tárgy, nagyszerűnek tartott személlyel való találkozás,
veszélyesnek, undorítónak tűnő lény kerülése, megsemmisítése, kellemes zene hallgatása,
szép környezet kívánsága, a csúnya és kellemetlen távoltartása, mindenképpen ezek az
irányultságok mozgatnak minket egész nap, egész életünkben. Miért csináljuk mindezt?
Azért, mert minden erőnkkel valamiféle kielégítő, kellemes tapasztalásra törekszünk. Ezért az
érzés az, ami meghatározó az életünkben. Az érzet-tudatot természetesen kíséri a gondolat és
a képzet. A három közül a gondolkodást ismerjük legjobban az újabb időkben, mivel ezt
műveljük a legtöbbet. A képzetek területén azok kézenfekvőek, amelyeket az érzékek által
nyerünk: látott formák, ízlelt ízek, hallott hangok, szagolt illatok, tapintások. Ugyanakkor
vannak képzetek, melyeket a tudat hoz létre, hallhatunk hangokat, láthatunk formákat,
amelyeket nem a fizikai fülünkkel hallunk és nem a fizikai szemünkkel látunk, hanem tudati
szemmel, füllel.

A tudati képzetek annál erősebb érzéseket keltenek, minél élettelibbek, élénkebbek. így, ha
valaki nagyon erős, negatív tudati képzeteket alakított ki, állandó rossz közérzetet és
nyomasztó tapasztalást hoz létre, ami a testérzet szintjén is jelentkezik. Mindez a másik
oldalról is igaz: ha ezek a tudati képzetek megfelelőek, tapasztalásunk pozitív irányban
fejlődik. Ez utóbbin alapul a meditáció vizualizációs módszere. Természetesen mindennapi
életünkben is vannak működő tudati képzeteink, de ezek többnyire nem jelennek meg
önállóan, hanem összekeverednek a külső érzékeléssel, és átszínezik érzékszervi
tapasztalásunkat. A meditációs gyakorlatok során a tudati tapasztalást erőteljesen kifejleszti az
ember, és tisztábban képes tudatával érzet szinten tapasztalni. Az álomgyakorlatok során
tudati képzetekkel fogunk foglalkozni, ezért tiszta, világos és élénk képzetekre van
szükségűnk.

Összefoglalásul tehát elmondhatjuk, hogy folyama¬tosan a megfelelő érzés elérésére

törekszünk, az érzet¬tapasztalást pedig erősen meghatározzák kialakított tudati
képzeteink.Talán a rizs hasonlata láttatja velünk legjobban a képzetek működését. Ha több
ember lát egy házat vagy egy embert, látszólag mind ugyanazt nézi, mégis mindenki mást
tapasztal házként. Az emberek, mikor rizst főznek, a megfőtt étel ugyanazt a képet mutatja.
Ám főzés közben mindegyikőjük más fűszert tesz bele, van, aki cukrot, van aki erőspaprikát,
a másik lekvárt vagy gyümölcsöt főz hozzá. így aztán a tapasztalás íze teljesen különböző
lesz. Mindennapi gondolkodásunkban ezt nem így gondoljuk, az érzékszervi tények
kizárólagos érvényűnek tűnnek, és úgy látjuk, hogy csak a külső tárgytól függ, mit
tapasztalunk. Az álomban megjelenő tudati képzetek esetében talán nyilvánvalóbb azok
fizikai szervektől való függetlensége, valamint akkor is, ha ezek olyan erősek, hogy az egyik
ember ébrenléti állapotban is tapasztal¬ja őket, míg a másik nem. Ez utóbbi helyzet azonban
sokszor már problémának, betegségnek számít.

Meditációban építünk a tudat képzetalkotási képességére. Ez a képzetalkotási képesség

azonban akkor is működik, mikor nem tudunk róla tudatosan, csupán az eredményét
tapasztaljuk. Ha az eredményként megjelenő tudati forma egybehangzó azzal, amire
mindennapjainkban szükség van, akkor nem okoz problémát, ellenkező esetben igen. Ha
például valaki a világához nagyon negatív hozzáállást alakított ki, akkor mindent rossznak,
ellenségesnek, veszélyesnek tapasztal, olyannyira, hogy ez képzet formájában meg is jelenik
számára. Az ilyen módon zavart ember egy másik lényben gonoszságot lát, ami ki is fejeződik
számára a másik arcán, és nem tudja, hogy ezen képzet létrehozásában a saját tudata a ludas.
Mentálisan borult ember ezt a borús, ködös, sötét időjárást borzasztónak élheti meg, egy
boldog, kiegyensúlyozott lény föl se veszi. Az álomban pedig az a következménye torz tudati
képzeteinknek, hogy közvetlen módon felbukkanva riasztó, rémületes álomhelyzeteket
teremtenek.

A tudati struktúrák felbukkanását mindennapi élet¬vitelünkben megfigyelni igen nehéz, mivel

az érzék¬szervi tapasztalással keverve jelennek meg. Megismerésükhöz alkalmasabb, ha
ébrenléti helyzetben a képzeletünket használjuk, alváskor pedig az álmot. A módszerek
ismeretében pozitív módon segítenek hozzá minket rejtett belső konfliktusaink és intuitív
tudásunk feltárásához. A kurzus folyamán a képzelet erejével fogjuk ezeket a tudati
struktúrákat megközelíteni.

Képzeteink feltárásához szükséges, hogy igen világosan és tisztán tapasztaljuk őket

tudatunkkal. Megtehetjük, hogy egy már álmodott álmot felidézünk és rá¬nézünk. Ez nem azt
jelenti, hogy elmeséljük valakinek, mert akkor nem látjuk igazán. Olyan módon idézzük fel,
hogy szinte újraéljük ébrenléti állapotban. Az álomhelyzet teremtette körülmények már
nincsenek meg, hiszen a gondolkodás erősen uralja ébrenlétünket. Ugyanakkor lehetőségünk
van a képzetek élességét, életteliségét felidézve az álmot újra tapasztalni. Ez lesz az egyik
kiindulási pontunk.

Egy másik módszer szerint arra kérem az embere¬ket, idézzenek fel egy természeti képet. A
felidézés módját a tudatra kell bízni, és nem kell manipulálni azt: ekkor a képzetek élesebbek
lesznek. Ha előre el-döntőd, hogy mit akarsz megjeleníteni, akkor nehezen megy. Hagyni kell,
hogy a tudat olyan természeti je¬lenséget hozzon fel, ami felmerül benne, és ez lehet kellemes
vagy nem, rendkívül sokféle képzet lehetséges. Valószínű, hogy nem lesz stabil, eltűnhet,
majd újra megjelenhet, próbáljuk megtartani, ami felmerült.

Ha a képzet igazán életteli és élénk, akkor érzetet is kelt. Minél élesebb a képzet, annál
élénkebb az érzet. Ám ha csupán meséljük és leírjuk, akkor csak gondolatilag közelítünk, erős
érzet nem kel fel. A különbség ahhoz hasonlatos, mint ha valaki egy könyvet olvas Indiáról,
vagy el is megy oda. Indiába utazva összetett és sokoldalú, élénk tapasztalásban van részed:
hangok, szagok, emberek, állatok, minden, ami hozzátartozik. A könyv ehhez képest száraz és
halott. A tapasztalás érzésének megjelenéséhez a tudatban lévő képzet is alkalmas, ám fontos,
hogy erős, életteli képzet legyen. Ez tehát az első lépés. Ezután következik, hogy a
rendelkezésünkre álló képzettestben létezzünk, erezzünk, lássunk, halljunk, szagoljunk Ekkor
tapasztalásunk valóban intenzív, és a csupán gondolati fel-dolgozástól tényleg különböző lesz,
annyira, amennyire az Indiáról szóló könyv és az odautazás különbözhet. Erről a szintről
indulhatunk tovább.

A mindennapi életben emellett az érzékszervi tapasztalás tisztaságára is szükség van ahhoz,

hogy élményünk kielégítő legyen. A tisztaságot úgy értjük, hogy mondjuk a látástudat
közvetlenül és teljességgel felvegye a kapcsolatot tárgyával. Kultúránk alakulása miatt erős
racionális tudatműködést fejlesztettünk ki, amiből az következik, hogy a közvetlen
tapasztalást nyelvi fogalmainkkal, racionális leírásokkal megakadályozzuk. Például, ha egy jó
zenét hallgatunk, gyakran történik, hogy nem a zenében olvadunk fel teljes figyelmünk
odaadásával, hanem olyan gondolatok kötnek le, mint a zeneszerző neve, kora, stílusjegyei,
meg hogy majd elmondjuk az egészet a barátainknak. Ez az érzettapasztalásunkat legyengíti,
elhalványítja, így az élmény elégtelensége kielégületlenséget hagy maga után. Az érzékszervi
képzet-tapasztalás teljessége ezért nagyon fontos.

Természetközeiben élő, a modern kultúra racionális követelményeitől távol lévő népeknél a

közvetlen képzet-tapasztalás, mind a tudati, mind az érzékszervi, sokkal erősebb és élettelibb.
A gondolati, fogalmi befolyás nem ural mindent. Önmagukat mélyebben élik át, és jobban
érzik magukat. Ennek az az oka, hogy a tapasztalásban megjelenő érzet táplálék a tudat
számára. Ha nem kapja meg, éhen marad és elégedetlen lesz. A modern ember életérzésében
ezt a kielégületlenséget lehet folytonosan látni. Sok oka lehet, de az egyik minden
valószínűség szerint az, hogy az emberek nem igazán nyitottak a tapasztalásban, és
elégedetlenséget halmoznak fel a tudatukban. Olyan ez, mint amikor sok korsó italt
kikészítünk az asztalra, de egy kortyot sem nyelünk le belőle és szomjan maradunk. Ez bizony
nagy bosszúság.

Beszéljünk arról is, mi történik, ha az ember képes megengedni, hogy a képzetek

felmerüljenek. Előfordulhat, hogy felmerül valami, ami félelmet okoz, vagy tanácstalanságot,
kellemetlen érzést kelt, és nem tudjuk kezelni. Ilyen szituációban a szívközpont, a szívcsakra
energiáját kell elérnünk.

Néha a szanszkrit csakra szót, néha az energia-központ kifejezést használom. A csakra

kifejezése ne legyen félrevezető, most nem a tantra csakrákra vonatkozó gyakorlatairól van
szó. Ám mindennapi módon is rendelkezésünkre áll a csakrák energiájának lehetősége. Erről
a megközelítésről van szó, amikor azt javaslom, hogy bizonyos képzetek megjelenésekor
fellépő félelem idején a szívcsakra energájához forduljunk, amely a mellkas közepén, belül
helyezkedik el. Ébrenléti állapotban többnyire a fej csakráját, energiáját használjuk, ebből kell
a szív-központba kerülni, mélyebben magunkba ereszkedni, amihez a gondolatok elnyugtatása
szükséges. Azonosuljunk ezzel az energiával, váljunk eggyé vele. Ha ezt tesszük,
aggodalmaink és félelme¬ink nagy része magától eloszlik. Fontos, hogy ezen energia
belsejébe kerüljünk, mert csak így tudjuk más, önmagunkról alkotott, megszilárdított
képzetünket elengedni, és abbahagyni azt a pánikszerű kérdezősködést, ami a kellemetlen
képzettel való találkozáskor fellép: Miért van ez? Miért pont én? Ez elviselhetetlen, és így
tovább.

ELSŐ GYAKORLAT

A gyakorlatot a légzésre összpontosítással és lazítással kezdjük. Ezt követően engedjük, hogy

egy természeti kép felbukkanjon fel a tudatunkban. Nem úgy gondolunk rá, mintha máshol és
máskor lenne, hanem itt és most van, és mi benne vagyunk, nem kívülről nézzük, hanem
belülről, és tudati szemünk érzékelésével. Lehet, hogy először nem lesz teljesen tiszta,
fel¬bukkan pillanatokra, aztán eltűnik, de próbáljuk megtartani. Mikor megvan, akkor egy
részletet vizsgáljunk meg tüzetesebben, és végül induljunk el felé. Lehet, hogy rövidebb-
hosszabb időre a tudat közvetlenül tapasztal, és megéljük a fizikai szerv nélküli
képzet¬tapasztalás erejét.

***************************

Csukjuk be a szemünket és lélegezzünk mélyeket, lágyan szívjuk be a levegőt, és nagyon

lágyan fújjuk ki az orrlyukunkon. Pár percig ezt csináljuk.

Most lélegezzünk, ahogy szoktunk, és lazítsuk el a lábunkat és a karunkat.

Lazítsuk el a homlokunkat és az állunkat.

Lazítsuk el a nyakunkat és a vállunkat.

Lazítsuk el a torkunkat és a mellkasunkat.

**************************

Lazítsuk el a gyomrunkat és a hasunkat.

Most engedjük, hogy egy természeti kép merüljön fel a tudatunkban, ne siettessük, várjuk ki,
hogy itt, most körülöttünk a természeti környezet megjelenjen.

*****************************************

Ha körülöttünk a természeti környezet megjelent, válasszunk ki egy részletet a földön, és

párhuzamosan próbáljuk a érezni a testünket, azt, hogy ott vagyunk.
*******************************

Próbáljuk megtapasztalni, érezni a mellkasunk közepén a szívcsakra energiáját, azonosulva

vele.
Újra összpontosítsunk a légzésünkre, és lélegezzünk az orrunkon keresztül. Nyissuk ki a
szemünket.

*********************************

A képzet-gyakorlat tehát az előkészítő. A folyamat lényege, hogy a képzet világos legyen,

azután a képzettest érzete pedig határozott, olyannyira, hogy annak érzékszerveit használni
tudjuk. Fontos, hogy a képzet¬test összes érzékszervét használjuk: lássunk, halljunk,
szagoljunk, ízleljünk, tapintsunk vele. Általában a látás kezd működni először. Képzetek alatt
mindig képeket értünk, de ne álljunk meg ennél, próbáljunk hallani, majd ízt és tapintást
érezni. Hagyjuk, hogy a tapasztalás megjelenjen, ne próbáljunk valamit kitalálni.

Ha ezt a képzet-gyakorlatot jól kifejlesztjük, át tudjuk vinni az álomtestre is, az éberen

álmodás helyzetében képessé tesz minket, hogy az álomtestet is tapasztaljuk, minden
érzékletével és nagyon élénken.

Ha a témával kapcsolatban kérdés merült fel, kérdezzetek!

Kérdező(l): Mikor ezt a bizonyos természeti képet fel akartam idézni, nem sikerült, mintha
fátyol lett volna előttem. Máskor mindig megjelenik előttem az a kép, amit látni szeretnék. Mi
lehet ennek az oka?

Válasz: Nem kell siettetni a kép megjelenését, lehet, neked több időre van szükséged, várd ki
és engedd el a gondolati tevékenységet. Ha egy bizonyos képet akarsz előbányászni gondolati
úton, akadályozod azon képzet felmerülését, amit a tudat szeretne megmutatni. Lehet, hogy
amikor a képzet először felmerül, nem erőteljes és csak villanásnyi ideig marad, majd eltűnik,
sőt át is változhat, majd újra felmerül. Fokozatosan lehet egyre tartósabban megtartani. De
minden emberi lény tudatának megvan az a tulajdonsága, hogy a meg¬adott jelre felmutasson
egy természeti képzetet, aztán létezzen benne úgy, ahogy ott, akkor a legmegfelelőbb.

Kérdező(2): Mit tegyünk, ha a gondolati aktivitás olyan élénk, hogy a képzet nem tud
felmerülni?

Válasz: Hiszen ez megszokott, ez a kiindulási helyzet. Nemcsak a képzettestben hanem a

mindennapi élet körülményei között is ez az állandó gondolati tevékenység akadályozza
tapasztalásunk közvetlenségét. Ezért fontos, hogy módot találjunk a gondolatok
elcsendesítésére. Mivel általában azzal foglaljuk el magunkat, hogy vagy a múltat értékeljük,
vagy a jövőt tervezzük, a jelen kicsúszik a kezünkből. Az egyik lehetséges módszer, hogy
határozott döntést hozunk: nem akarok sem a múlttal, sem a jövővel foglalkozni. A
gondolkodás megváltozik, a jelenre irányul és egyben elcsendesedik.

A KÉPZETTEST MOZGÁSA

Az éberen álmodás helyzetében képesek lehetünk álomtestünket ugyanolyan élénken

tapasztalni, mint a képzettestünket, összes tudati érzékszervével együtt; látni, hallani,
szagolni, ízlelni, tapintani, és mozogni is tudunk benne. Mindezt nem esetlegesen
elszenved¬ve, hanem szándékunk szerint. Arra ügyelnünk kell, hogy a képzet felmerülését a
tudatunkra bízzuk, és gondolati szinten ne avatkozzunk be. Azt a szándékot fogalmazzuk csak
meg, hogy természeti környezetben legyünk, azután kivárunk, lássuk, mi történik. Ebben az
esetben a képzet sokkal erőteljesebb és élénkebb lesz.

A következő lépésünk, hogy ténylegesen a képzet¬testünkbe helyezkedünk. A gyakorlatban

elmegyünk addig a pontig, ameddig az előző gyakorlatban tettük, tehát a képzet-környezet
élénk megjelenéséig, majd figyelmünkkel egyre inkább arra összpontosítunk, ahol vagyunk és
ahogy vagyunk. Lenézünk magunk elé a földre, és láthatjuk, igen világosan, ami éppen ott
van, füvek vagy kövek, meg is számolhatjuk őket. Ekkor a testünkre közelítünk, láthatjuk a
lábunkat, ha éppen állunk, és a térdünket, ha ülünk. Mikor ezt látjuk, egyre jobban erősödhet
bennünk az érzés, hogy ebben a testben vagyunk. Ha megvan ez a tapasztalás, kísérletet
teszünk az érzékszervi tapasztalásra. A hallásunkra összpontosítunk, és akkor hallani fogunk
valamit. Ezek a dolgok nem nehezek, lehetőségeink körén belül vannak.

Fontos egy dologra ügyelni, mert ha önmagunkra való rálátásunk nem megfelelő, akkor
kezdjük magunkat kívülről látni, ami azt jelenti, hogy az egész testünket látjuk, mintha egy
külső pontból figyelnénk. Ez azt jelenti, nem vagyunk benne a testünkben, hanem valahol
máshol. Ez nem hasznos állapot, nincs egység önmagunkkal. Képzettestünkben ha
önmagunkra nézünk, szükséges, hogy ugyanúgy történjen minden, mint amikor mindennapi
testünkben vagyunk, tehát ha lenézünk, csak a a lábunkat látjuk, és testünk alsó részét.

A másik lehetséges eset, amikor az ember elveszti a szituációt, a következő: a lábára lenézve
nagyon különös lábbelit, vagy netán furcsa lábformát lát. Ha erre rácsodálkozva magunkban
azt kezdjük firtatni, vajon miért van ez, mi következik ebből, akkor újra kiugrunk a
képzettestből, nem működik, mert a gondolkodás fogalmi szférájába tévedünk. Fogadjuk el,
ami a tudatból felmerül, a képzelet és az álom gyakorlataiban is. Álomban mivel ez az
ébrenléti állapottól különböző tudatállapot, könnyebben el tudjuk fogadni, ha más testben
tapasztaljuk magunkat, így tovább tudunk abban maradni. Az első és legfontosabb lépés ez,
benne lenni a testben, tudatosan. Ezt követően látni, hallani, szagolni már könnyebb. A
harmadik lépés, hogy a testben mozogjunk, ismét nehézségek elé állít minket. Ennek oka az,
hogy a képzettestben, az ébrenléti helyzet miatt, tudatunk egy része nem mozog. A
képzettestben való mozgás gyakorlása azonban arra nagyon alkalmas, hogy az álom
szituációjára felkészüljünk, nem kell aggódni, ha az nem megy tökéletesen a képzeleti
gyakorlat során. A gyakorlás teszi lehetővé, hogy az álom-testben mozogni tudjunk, ez ott
könnyebben működik. Az álomtestnél tehát nehéz az, ami a képzet-testnél könnyű, azaz tudni,
hogy álmodsz és energia-tested van, míg a képzet-testnél nehéz az, ami az álom-testnél
könnyebb, tehát tudatosan, mozgásban használni a testet.

MÁSODIK GYAKORLAT

Most próbáljuk meg a gyakorlatot. Légzéssel kezdjük és lazítással folytatjuk.

****************************

Összpontosítsunk a légzésünkre, lélegezzünk mélyen,

de nem erőltetetten, szívjuk be és fújjuk ki lágyan az

orrunkon át a levegőt. Tapasztaljuk a levegő áramlását.
********************************

Lélegezzünk, ahogyan szoktunk, és lazítsuk el a karunkat és a kezünket, lazítsuk el a

lábfejünket és a lábunkat, és érezzük, tapasztaljuk a végtagjainkat.
*********************************

Lazítsuk el a homlokunkat és az állkapcsunkat, és érezzük őket.

*********************************

Lazítsuk el a nyakunkat és a vállunkat, és tapasztaljuk meg ezeket testrészeket.

********************************

Lazítsuk el a torkunkat és mellkasunkat, és tapasztaljuk

meg ezeket a testrészeket. *******************************

Lazítsuk el a gyomrunkat és a hasunkat, és tapasztaljuk őket.

Most képzeljük el, hogy ez a hely, ahol most vagyunk, természeti környezetté változik.
Először nézzünk a távolba. Ha látunk valamit, próbáljuk egyre világosabban, tisztábban
érzékelni. Ezt követően közeledjünk tekintetünkkel ahhoz a helyhez, ahol állunk, és azt is

lássuk minél tisztábban.

****************************

Most összpontosítsunk arra, ahogy ott állunk, és nézzünk le. Lehet a lábunkra, vagy a földre
magunk előtt. Fontos, hogy érezzük a helyzetünket. Ügyeljünk arra, hogy ne az egész testet
akarjuk látni. Létezzünk a testünkben, és használjuk az érzékszerveinket, lássuk a távolabbi,
majd a közelebbi dolgokat tudati szemünkkel. *********************************

Legyünk tehát a képzet-testünkben, és használjuk a tudati látást, aztán a hallást, halljunk

valamit, aztán a szaglást, az ízlelési, a testérzést, azaz meleget vagy hideget.

******************************Most próbáljunk mozogni. Nem úgy, hogy

nekiiramódunk valamilyen hely felé, hanem először mozgassuk a lábunkat, kezünket, és így
használjuk a testünket. *******************************

Most összpontosítsunk a szívközéppontra, és érezzük a szívcsakra energiáját. Azonosuljunk

ezzel az energiával, váljunk eggyé vele. Egyidejűleg használjuk a képzettest érzékszerveit, és
újra és újra térjünk vissza a szívcsakra energiájához.. ********************************

Újra összpontosítsunk a légzésünkre, érezzük a levegő áramlását és a testünket.

***************************

Nyissuk ki a szemünket!
A RÖGZÜLT TUDATI MINTA FELOLDÁSA

A képzet-gyakorlat során előfordul, hogy egy nagyon erős tudati minta kerül elő, melyet
durvának és erőszakosnak tapasztalunk. Lehet, hogy már régen zavar bennünket és
menekülünk előle. Megjelenésekor védekezésképpen a gondolkodó tudat lép működésbe,
méltatlankodik, úgy érzi, ez már túl sok, ezt már nem lehet elviselni. Ekkor bajaink
megszaporodnak. Ott van először a zavaró tudati struktúra, aztán az erre aggódóan reagáló
fogalmi tudat, ami újabb negatív érzeteket kelt. Ennek következtében elmenekülünk a képzet-
testből, és semmi sem oldódik meg.

Rendkívül fontos a gyakorlat során, hogy a gondolkodó tudat véleményező, értékelő

működését elkerüljük, és képesek legyünk tudati mintánkkal együtt maradni, bármilyen
riasztónak is tűnik sebessége és ereje. Félelmünk ellen használjuk a szívcsakra energiáját. Ha
képesek vagyunk a fogalmi tudat beavatkozását elkerülni, és benne maradunk a szituációban,
azt fogjuk látni, hogy a tudati struktúra magától átalakul, feloldódik és elnyugszik. Az
történik, hogy a bennünk előzőleg elkülönült negativitás lendül támadásba, mikor a félelmet
keltő tudati struktúra megjelenik. A szívcsakra energiájában elnyugodva létrejön az
egyesültség állapota, és megszűnik az, ami támad, és nem lesz mit támadni. Az elkülönült
negatív struktúrával együtt megszűnik rettegésünk is. Önátélésünk olymódon változik meg,
mintha beteg és zavart énünk meghalna, és egy új, egészséges születne. Ez a folyamatban
rejlő gyógyulási lehetőség, a negatív tudattartalmak feloldása. Mindez természetesen
vonatkozik az álom helyzetére is.

Röviden áttekintve a folyamatot: először felmerül a tudat által teremtett helyzet, ebben álom-,
vagy képzet¬testben tapasztaljuk magunkat, tudatosan használjuk ezen test tudati
érzékszerveit, élénk, életteli érzékelést nyerünk, majd, ha negativitás merül fel, menekülés
helyett - a szívcsakra energiáját használva - együtt maradunk vele: ezáltal a negatív minta
átalakul.

A gyakorlat pozitív irányú használata is hasonlóképpen működik. A bevezető fázis után az

ember élénk és életteli pozitív tudati képzettel veszi fel a kapcsolatot. A vadzsrajána
meditáció módszere erre épül. A pozitív tudati képzet itt istenségek formájában jelenik meg.
Igen fontos, hogy az ő jelenlétük és képzetük is életteli, élénk legyen, ami azt jelenti, hogy
tudati érzékeink élénken és tisztán kell működjenek, hogy az istenség világosan megjelenjen.
Csak így tudunk igazán energiát, áldást, vagy nehéz problémánkra választ kapni az istenségen
keresztül. Ha tudati tapasztalásunk nem tiszta, az eredmény is homályos, zavaros lesz. A
tudati képzetek ragyogó életteliségének felidézését gyakorolhatjuk az álom helyzetében és
ébrenléti képzettestben, mind pozitív, mind negatív tudati struktúrákkal.

Alomban a képzetek élénksége, élettelisége erősebb, világosabb, a gyakorlat hatása is

erőteljesebb. Ébrenléti állapotban a fogalmi gondolkodás elhomályosítja a közvetlen tudati
tapasztalást, a racionális tudat pedig védekezési reakcióként könnyen működésbe kezd. Ha
van valaki, aki vezetni tudja ezt a gyakorlatot, az segítséget jelent, különösen, ha az ember
tudata nem túl erős, és így könnyen elveszti egyensúlyát. Fontos azonban, hogy ez a másik
személy pontosan ismerje, és jól a módszert, és akkor valóban sikerül a gyakorló belső
problémáit feloldania. Segítséggel az ember elérheti, hogy nem folyamodik meneküléshez, a
szituációból való kiugráshoz, hanem végigkövetve a negativitás kifejlődését, transzformálja
azt.

A védelem, a védettség biztosítására van más mód is. Itt nagy szerepet játszik, ha az ember
vallási gyakorlatot követ. A hit, azaz a belső meggyőződés alapján a gyakorló felidézi annak a
pozitív energiának képzetét, amellyel előző gyakorlata során már felvette a kapcsolatot, és a
segítségét kéri. A tibeti buddhizmusban az istenségek gyakorlatát végzők nehezen
feldolgozható helyzetben az istenség energiájához fordulnak, hívják, vizualizálják; védelmet,
erőt, a tudat tisztítását kérik. Ha a felidézés életteli, a képzet élénk, akkor a segítség is
erősebb, elnyugszik a mentális zavarodottság, kétségbeesés. Egy rémálom helyzetében
hasonlóan tudunk segítségért folyamodni az istenséghez, ahhoz az erőhöz, amelyben hiszünk.

A bevezetőben említettem, hogy két forrása van az álomhelyzetben használható

gyakorlatoknak, a buddhizmus által nyújtott módszerek, és az ősi kultúrában gyökerező
sámánizmus eszközei. Ez utóbbi használja elsősorban a segítő szellem védelmét az
ártalommal szemben, amit az ellenséges szellemnek tulajdonítanak. Mindenkinek, még a
gyerekeknek is, megvan a maga védőszelleme, akihez fordul a bajban, hogy a nehéz
helyzetben kisegítse, akár rém-álomban, akár élethelyzetben. A gyermekek természetesen
szüleiktől tanulják mindezt, kicsi koruktól fogva.

Ha az embernek nincs semmilyen spirituális gyakorlata, akkor is felidézheti nehéz helyzetben

a pozitív energiát a tudatában, és ha a felidézés eléggé élénk, jótékony hatása nem marad el.

Kérdező(l): Mi történik akkor, ha valakinek nincsenek ilyen megoldandó problémái, és a

módszert negatív célokra használja?

Válasz: Nehezen képzelhető el, hogy az a lény, aki embernek született, problémátlan legyen,
legfeljebb lehetnek időszakai, amikor nem szembesül velük. Ugyanakkor, ha valaki éppen
nem a bajai megoldásához, hanem a leírt pozitív irányban, mélyebb, intuitív ismeret, belső
fejlődés eléréséhez, vagy egy kérdés tisztázásához használja a módszert, az nem ártalmas.

A következőkben nézzük meg, mi következik az el¬mondottakból a buddhista meditációra

vonatkoztatva. Először is látnunk kell, hogy jelen helyzetünkben meditációs állapotról a szó
valóságos értelmében nem beszélhetünk. Törekvésünk arra irányul, hogy ezt a tudatállapotot
megvalósítsuk. A buddhista gyakorlat első lépésének az a feltétele, hogy rendkívül élénk,
életteli legyen a felidézett tudati képzet, olyan teljes, mintha fizikai szemmel látnánk, ez
maradjon meg, és a tudat egyhegyűen időzzék rajta, ne veszítse el. Innen indulhat bármiféle
meditáció.

Ahogy ma reggel szóba került, tudatunk működésének három fő funkciója van: a gondolkodó,
a képzetet, valamint az érzetet tapasztaló tudati működés. A három közül, ha a gondolkodó,
fogalmi tudat dominál, a mélyebb, intuitív tudás, a magasabb szellemi megvalósítás
hozzáférhetetlenné válik számunkra. A fogalmi tudat mindent uraló működése a mindennapi
életben is megfoszt bennünket a természetes, közvetlen tapasztalás nagy részétől, amire pedig
szükségünk lenne. Igen nagy jelentőségű az egészséges arányok kialakításában, ha a
túlságosan eluralkodó fogalmi működést úgy fogjuk vissza, hogy a tudat képzetlátási, tudati
érzékszervi tapasztalását fejlesztjük.

ÉBEREN ÁLMODÁS

Nem beszéltünk még arról, hogyan tudjuk az éberen álmodást megvalósítani. Egyik
eszközünk az akaraterőnk. Ha elhatározásunk szilárd, törekvésünk erős, meg akarjuk ismerni,
kitartó akaratot fejlesztünk ki el¬érésére.

Fontos a hely, ahol alszunk. Olyan hely, ami bár¬milyen szempontból zavaró, túl hideg, túl
meleg, valamilyen egészségtelen körülmény jellemzi, nem alkalmas az álomjógára. Nehéz
ételek vagy sok szeszes ital fogyasztása is akadályozó, valamint a betegség is. Fejünk
elhelyezkedésének iránya is számít, a keleti és az északi irány megfelelő, a nyugati és a déli
nem. Tibetben még az is, aki nem foglalkozik az álom gyakorlatával, ágyát próbálja keleti
irányba helyezni. Ez utóbbi megfontolások már a buddhizmus álomjóga gyakorlásának
velejárói, amiket használhatunk, de annak magas tantrikus gyakorlatai nélkül. Az energiafény
gyakorlatok közül is van, amit alkalmazhatunk, például a vörös energiafény megidézését a
torokcsakrában, tudatunkkal összpontosítva rá, mielőtt elalszunk. A buddhista hagyomány
szerint a torokcsakra vörös energiájára összpontosítva könnyebben képes az ember az
álommal bánni, mivel a torokcsakra energiája kapcsolatban van az álommal. Testünk
tengelyében különböző szinteken különböző energiaminőségek vannak: más a fejben, a
torokban, a szívközpontban, a köldöknél, a gáton. Mikor elalszunk, a fejből az energia alászáll
a mellkas közepén lévő szívközpontba, majd onnan a köldök szintjén lévő csakrába: ekkor
kerülünk a mélyalvás állapotába. Mikor az energia a torokhoz ér, álmodni kezdünk. A
hagyományos gyakorlatok szerint a meditációt végző a torok-, vagy a szívcsakra szint¬jén a
vörös fényre összpontosít, az Á hangot rezegteti, és így alszik el.

Vannak emberek, akik nehezen tudnak elaludni, ők az energiát még mélyebbre, a köldökig
vihetik. Használhatjuk a vörös fényt, vagy a sárgát, ami a föld elem energiafénye a köldök
szintjén, miután a has terét teljesen ellazítottuk. így többet tud aludni az álmatlanságban
szenvedő. Fontos hangsúlyozni, hogy a testi és tudati lazításnak milyen messzeható
jelentősége van. Mind elalvás, mind gyakorlás előtt teljességgel lazítsuk el testünket, így
ellazulván tudatunk is nyugodt, pozitív beállítottságú lesz. Amilyen tudatállapotban alszunk
el, olyan lesz az álombeli folytatás.

Az akaraterő segítségéhez is elalvás előtt fordulunk, megerősítjük elhatározásunkat arra

vonatkozóan, hogy tudatosak akarunk lenni az álomban. Nem lehet azonnali gyors
eredményre számítani, hosszabb időbe is beletelhet, amíg álmunkban tapasztaláshoz jutunk,
és lehet, hogy először csak villanásnyi, rövid időre. Erőteljesebb hatása lehet, ha akkor
idézzük fel ezt az elhatározást, amikor éjszaka felébredünk, de nem kerülünk teljesen éber
állapotba. Ekkor vissza¬ereszkedve az álomba az elhatározás lehetővé teszi a tudatosság
megtartását.

Az éjszaka különböző szakaszaiban az álmok változnak, és változik tudatunk viszonyulása is

hozzájuk. Éjfél után, három óra táján csökken a tudat mélyalvás¬igénye, és a fény felé fordul
akkor is, ha kint még nincs világos. Ha ekkor foglalkozunk az éberen álmodás gyakorlatával,
a buddhista hagyomány szerint nagyobb a lehetősége, hogy sikerül.

A tradicionális gyakorlatok közé tartozik az is, hogy az ember elalvás előtt felidézi az istenség
képét, akivel kapcsolata van, és arra összpontosítva alszik el, fejét az istenség felé hajtja le,
mint egy gyermek védelmező szülője felé.

Egy másik hagyományvonal szerint lótuszszirmon álló, rezgő A betű áll a szívcsakrában, ami
a tudatunkat jelenti. A gyakorló azonosul ezzel az Á hanggal, a lótuszszirom lassan bezárul,
így abban elnyugodva alszik el. Mikor felébred, a szirom kinyílik.

Mivel az alvásra testi és tudati szempontból is szükség van, ha elvégezzük ezeket az

előkészítő gyakorlatokat, a test és a tudat ellazítását, a pozitív irányulást, összpontosítást a
torok, illetve a szívközpontra, akkor segítünk magunkon az álom gyakorlatával.

HARMADIK GYAKORLAT

Meditációval kezdjük.

A test középső csatornájára összpontosítás, a benne lévő energiaközpontok fénnyel érintése,

tudatosítása szellemünk energiáját felerősíti, a szeretetteljes, nyitott hozzáállás, a bölcsesség
és az erő érzetét felidézi. Ezekkel a minőségekkel elvesztettük a kontaktust, és most így
kerülünk velük kapcsolatba. Ezért az a meditáció, amit most és minden előadás kezdetén
végzünk, igen alkalmas arra, hogy minden olyan helyzetben alkalmazzuk, amikor gyengének,
kimerültnek érezzük magunkat, a kiegyensúlyozottság visszanyerése érdekében. Ezt követően
képesek leszünk a tudati képzeteket élet¬telién tapasztalni és megmaradni vizualizációs
tárgyunknál.

Légzéssel kezdjük. Összpontosítsunk, a légzésünkre, az orrunkon keresztül lélegezzünk és

tapasztaljuk a levegő áramlását.

*********************************

Előttünk, fölöttünk a térben megjelenítjük a fehér energiafény-gömböt, amely fényt sugároz

magából. A szeretetteljes együttérzés, bölcsesség és erő minőségével van jelen.

****************************

A fehér energiafény sugárzó fénye beárad a fejünk tetején, és árad a testünk közepén végig, a
fejünkön, torkunkon, mellkasunkon át a hasunkig, több hullámban, egymás után.

***************************

A fény megtölti a testünk középső részét, először egy fénytengelyt tapasztalunk, majd tovább
áradva megtölti az egész testünket, a sejteket és a sejtek közötti teret, és minden negativitás,
ami bennünk felhalmozódott, kiszorul, eltávozik belőlünk.

***************************
Most a fehér energiafény aláereszkedik a fejünk tetejére, a középső csatornán keresztül a
szívcsakráig száll alá és a szívközpontba olvad.

*******************************

Tegnap szó került arról, hogyan törekedhetünk az éberen álmodásra, hogyan tudunk
félelmünk ellen védelmet keresni a védelmezőkhöz és saját szívközpontunkoz fordulással.
Sokszor az ember intuitív tudásra képes szert tenni álmai révén. Nyugaton művészekről,
tudósokról hallani, akik így jutottak mélyebb tudás birtokába. Tibetben az emberek használják
ezt a módszert mindennapi életük segítésére, emellett a spirituális gyakorlatnak is szerves
része. Vezetést, tudást érhet el az ember álmai közvetítésével, amelyet saját maga tár fel,
esetenként segítséggel. A tibetiek tanítást, szellemi irányítást kérnek és kapnak álmukban.
Gyakran előfordul az is, hogy egy költeményt kapnak meg átadásra, amit más-nap éber
állapotban leírnak. A nyelv és a tudás, amit ez a vers tükröz, gyakran teljesen más ismereteket
mutat, mint amit mindennapi életében az átvevő használ. Az éberen álmodás módszerét csak
álomban lehet tehát használni, pozitív irányban, mélyebb tudás szerzésére, vagy negatív tudati
minták feloldására.

A RÖGZÜLT TUDATI MINTA FELOLDÁSA II.

Emellett van olyan módszer is a tibeti hagyományban, ahol visszatérő, már álmodott álmokkal
gyakorol az ember, ébrenléti állapotban. Említettük már, hogy az álmokban felmerülő
képzetek olyan tudati struktúrák, melyeket mi alakítottunk ki, és azért merülnek fel, hogy
megismerjük, és ezáltal feloldjuk őket. Rendkívül sokfélék, összetettek, ezeket hívjuk a
buddhizmusban karmának, karmikus mintának. A karma igen sok szálon és szinten épül,
nehéz leegyszerűsítve elmondani. Tetteink, bármilyen módon is követtük el, tudatáramunkban
energia-lenyomatot hoznak létre. Ez nemcsak az emberi lényekre, hanem minden élőlényre
érvényes, minden létezőre a világegyetemben. Az akció által létrehozott energia-lenyomat
ismétlődni akar az időben. Az energia-lenyomatok eredményei a kialakuló mentális
struktúrák, melyek igen sok szinten raktározódnak a tudatunkban.

A karmikus nyomoknak sok rétege van, közülük a felszínhez legközelebb lévők a jelen
születésbe lépésünk után, életünk során alakulnak ki. Különböző átélt életesemények,
körülmények, külső hatások következtében keletkezett önátélési tapasztalataink formálják
őket. Ezek között vannak kellemesek és borzalmasak. A nyugati pszichológia a tudatalatti
szférájába utalja őket, mivel rejtetten, de folyamatosan színezik át mindennapi
tapasztalásunkat. Legtöbbjükkel zökkenők nélkül együtt tudunk élni, de akad, amelyikkel
nem. Ezek a mentális stuktúrák szeretnének kifejeződni az álom képzetei között, és az álom
helyzetében tudatosságunk megtartásával azonosítani tudjuk őket, s ezáltal képesek leszünk
megoldani. Nappali tudatosságunk is tapasztalja őket, de mivel összekeverednek az
érzékszervi ingerekkel, nem tudunk tiszta megkülönböztetést tenni. Ezen kívül mind álomban,
mind ébrenléti állapotban akadályozza az embert a tudatnak az a része, amely nem mer
rátekinteni minderre. Nem emlékszünk az álmainkra, nem akarunk szembesülni velük. Ez
indokolja, hogy elhatározzuk, végig kívánjuk követni az álom történéseit, hogy megismerjük
sok bajunk forrását.
Az emberek gyakran úgy gondolják, nem nagy ügy az álommal foglalkozni, nem lényeges
része az életnek és a gyakorlatnak. Akkor kezdenek komolyabban a mélyére nézni, mikor az
ember olyan helyzettel találkozik, melyben a mentális képzet nappali, ébrenléti állapotban is
látható, tapasztalható számára, bár azt más nem látja. Ekkor már kénytelenek foglalkozni vele,
hiszen másképp kezelhetetlenné válik a szituáció. Az álomban ezek a mentális képzetek
nyilvánulnak meg, és mi megtanulhatjuk kezelni őket.

Vannak befejeződő és be nem fejeződő álmok A legtöbbet nem fejezzük be, akár jó, akár
rossz az álom. Valójában tudatunk egy részével nem akarjuk tudni a végét. Sok mindennel
vagyunk így, hogy egyidejűleg akarjuk is, meg nem is, belső bizonytalanságunk miatt.
Altalában semmiben sem vagyunk biztosak. Ha bárminek kétkedés nélkül oda tudnánk
szentelni magunkat, annak mindig a végére járnánk, megoldanánk, megvalósítanánk. Minél
erősebb a kétely, annál több nehézség forrása.

Az álom tehát mentális képzet formájában felhoz egy problémát, hogy megoldjuk. A történés
egy pontján viszont tudatunk kiugrik belőle, vált, mivel a tudat egy része nem akar vele
tovább foglalkozni, mert az túl szokatlan, ijesztő. Ekkor felébredünk, nem fejezzük be az
álmot, vagy nem ébredünk fel, de megváltoztatjuk az álom menetét, azért marad befejezetlen.
Többnyire ezt tesszük a nagyon kellemes álmokkal is, a túl jó kifejlettől is visszahúzódik a
tudat.

A legtöbb álom tehát befejezetlen, következésképp, ha módot találunk a befejezésre,

egészséges folyamatot indítunk meg. Az álom befejezésének gyakorlatát ébrenléti állapotban
végezzük úgy, hogy felidézzük egyik visszatérő álmunkat, bejárjuk képzeletünkkel a
megálmodott részt, de nem fejezzük be ott, hanem folytatjuk. A folytatás módja azonban nem
akarati alapú fantáziálás, hanem elengedés; hagyni kell a tudatot, hogy tovább vigye a
történést. Lehet, hogy vannak rendkívül negatív karmikus mintáink, amelyeket ha nem oldunk
meg életünkben, a haldoklás folyamán mindenképpen megmutatkoznak, és ez nagyon
megnehezítheti a dolgunkat. Azzal, hogy sorra vesszük, meg is oldjuk őket, akár jó, akár rossz
álomról van szó. Ez az álmok egyik fontos használati módja. A legtöbb álommal az ember
egyedül is elboldogul, ám akadhat olyan, amelynél segítségre van szükség.

Fontos emlékezni az álmainkra. Sok ember mondja nekem Nyugaton, hogy nem álmodik,
nincsenek álmai. Itt pusztán arról van szó, hogy nem akarunk emlékezni rájuk. A kultúra nem
ad semmiféle támogatást arra, hogy az emberek jól érezzék magukat az álmaikról szóló
beszélgetések során. A tibeti emberek sokszor beszélgetnek az álmaikról. Ahol összejönnek,
ott mindennapi dolog, hogy elmesélik egymásnak, fel¬nőttek és gyerekek egyaránt, és
elbeszélgetnek róla. Nem szimbólumok megfejtéséről van itt szó általában, hanem az
élmények közös feldolgozásáról.

Azok, akik általában nem tudnak visszaemlékezni az álmaikra, figyeljenek azokra a

felébredésekre az éjszaka közepén, amikor az ember nem ébred fel teljesen, és többnyire
tudja, hogy álomból érkezik, de reggelre már elfelejti a részleteket, arra viszont emlékszik,
hogy álmodott.
Emlékezzünk arra is, hogy az erős negatív képzet megjelenésekor ne ugorjunk ki a
szituációból, maradjunk együtt a negativitással, s közben nyerjünk védettséget a szívcsakra
energiájával való egyesülésből. Mind a buddhista, mind a hindu hagyományban kiemelt
szerepe van a szívcsakrának. Benne időzve a nem-kettősséget, az egyesültséget tudjuk
megtapasztal¬ni, tudatunk igaz természetét. Félelmet okozó, nehéz helyzetben, a szívcsakra
energiájával azonosulva, megszűnik a félelem.

Az ártalom csak akkor árthat nekünk, amikor nem tartózkodunk tudatunk igaz természetében,
és az ártás lehetősége azonnal megszűnik, ha tudatunk igaz természetében időzünk. A tibeti
buddhizmus gyakorlatában a Rigpa, a Mahámudrá állapota utal erre az igaz természetre, más
hagyományban ürességnek mondják, de mindannyian ugyanarról beszélnek. A tudat lénye¬gi
természetének eléréséhez a Mahámudrá és a Dzogcsen más és más módszereket használ, és
most nem ezen hagyományok szorosan vett gyakorlatairól van szó, ahhoz sok tanításra és
gyakorlásra van szükség. Ám minden ember meg tudja közelíteni a szívcsakra energiáját a
maga szintjén, az álomban vagy az élet nehéz helyzeteiben.

Önmagunkon testünket és tudatunkat értjük. Könnyebben azonosítjuk magunkat a testünkkel,

pedig lényegi természetünket a tudat hordozza. Tudatunk nem csak a gondolkodás forrása,
hanem az energiáé is. A test és a tudat harmonikus együttműködése adja meg azt a
lehetőséget, hogy ezt az energiát a leginkább jótékony módon tapasztaljuk. A test a külső, a
tudat a lényegi, benső. Kizárólag a testi azonosság fenntartásával képtelen, lehetetlen
helyzetbe hozzuk magunkat, aminek ártalmas következményei lehetnek.

Fontos, hogy birtokába kerüljünk testünknek, tudatunknak, valamint a kettő egyesültségéből

táplálkozó energiának, hogy önátélésünk, élettapasz¬tálasunk gazdag legyen. Az energia
feltárásával a spirituális ösvények nagy része foglalkozik, de mindennapi szinten is
megközelíthető a test és tudat energiájának egyesültsége, amit ezen a szinten intuíciónak
nevezhetünk Vizsgáljuk meg, mennyire támaszkodunk önazonosságainkban külsődleges
dolgokra, körülményekre: képzettségünkre, pozíciónkra, funkcióinkra, külső
visszaigazolásokra.

Ezzel komoly bajt hozunk a fejünkre, mivel a támaszok változása, még inkább megszűnése,
az összeomlás érzetét kelti bennünk. Mihelyt képesek vagyunk legbenső természetünk
energiájával fel¬venni a kapcsolatot, ez a veszély megszűnik, sok kellemetlenséggel együtt,
hiszen ott mindezen beazonosítási késztetések már nem működnek. Ezen energia elérésére
javasoltam a szívcsakra természetében való elidőzés gyakorlatát. Alkalmas rá az a meditáció,
amit a tanítások előtt csináltunk. Mindig elvégezhetjük, ha úgy érezzük, hogy a fejből az
energiát a szívbe akarjuk juttatni.

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS ZÁRÓGYAKORLAT

Most úgy érzem, itt az ideje, hogy összefoglalását adjuk az elhangzottaknak. Beszéltünk az
éberen álmodás képességének kialakításáról, ami nem könnyű feladat, csak kitartó
gyakorlással tudjuk tartósan megvalósítani. Ám ha sikerült gyakorolni, jótékonyan tudjuk
használni problémáink megoldására, intuitív tudás megszerzésére. Fontos, hogy ekkorra
tudatunk mélyebb természetével, a szívcsakra energiájával felvegyük a kapcsolatot, mivel
álmunkban senki nem tud segítségünkre jönni, hacsak nem léptünk már kapcsolatba egy
magasabb rendű lénnyel, aki segítségünkre lehet. Ébrenléti állapotban jobban használhatjuk a
pszichoterápia módszerét akkor, amikor egy régebbi álmot elevenítünk fel, és a képzeletünk
segítségével továbbéljük.

Szeretnék különbséget tenni az álom átélésének használata, és az álomfejtés, az álom

szimbólumainak értelmezése között. Ez utóbbit meglehetősen félrevezetőnek tartom. A jelek
és szimbólumok az álmodó kultúrájától függenek, egy másik kultúra összefüggésében teljesen
ellentétes jelentéssel bírhatnak. Például a fekete macska, vagy a fekete holló Dániában rossz
jel, Tibetben kifejezetten szerencsés jelnek számít.

Az álom gyakorlatának az a lényege hogy általa tudatunk mélyebb természetének segítségével

megoldjuk problémáinkat, mélyebb tudás birtokába jussunk.

Hangmeditációval fejezzük be a tanítást. A hindu és buddhista hagyomány mantrák

formájában használja a hang erejét. Az Á hangot fogjuk zengetni, ami a világegyetem
létrejöttének és fennállásának hangja. A hinduknál az OM a szakrális teremtés hangja, ami a
buddhizmusban is megvan, de az Á hang nálunk hangsúlyosabb.

A buddhista meditáció az üresség természetének felidézésével kezdődik, amelyben először

megjelenik a mantra gyökérszótagja és hangja. Az ürességből megjelenik a hang, ebből alakul
tovább minden, tehát a teremtés hanggal történik. A hang idézi fel a világegyetem létmódját,
ami a mozgás, a rezgés.

Az univerzumban minden létezőnek megvan a maga vibrációja, rezgése. Ezen létezés

alaphangja az Á. Ahol megnyilvánulás, energia jelenik meg, ott jelen van az Á hang is.
Először zengetjük a hangot, érezvén a hang vibrációját, különösen a szívközpont körül, a
mellkasban, aztán elhallgatván tovább hallgatjuk az Á hang rezgését.

Egyenesítsük ki a hátunkat, lazítsuk el a testünket és összpontosítsunk a légzésünkre.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ