Úton a restauráció felé? http://www.tebolyda hu/faliujsag/sajtofigyelo/200108/mh20010803.

htm

Úton a restauráció felé?

Ady Endre már a századfordulón (1903) figyelmeztette a magyar szabadkőművességet, hogy nem maradhat
csupán "zárt csarnokokban, pislogó fény mellett" titkolózó társaság - ha valóban komolyan veszi
társadalomformáló ambícióit. Anélkül hogy Ady közismert antiklerikális szózatait idézném, azt hiszem, hogy a
"választható, de kötelező" hittanoktatás bevezetése az általános közoktatásban kétségkívül felszisszenésre ad
okot. Egyrészt a kijelentésben nyilvánvaló ellentmondás, nevezetesen ha valami választható, akkor nem
kötelező, és fordítva, ami kötelező, az kizárja a választás lehetőségét.

Avagy a vallások közötti választást jelentené? Bár értesüléseim szerint a szeptemberben életbe lépő
kerettantervben létezik ez a kifejezés más tantárgyakra vonatkozóan, mégis jó lenne pontosítani, hiszen nem
lehet mindenki jól informált pedagógus. Másrészt a "hittan" kifejezés, bár évszázados múlttal rögződött a
köztudatba, mégsem egyértelmű, hiszen a hitet nem lehet megtanulni. Vagy van, vagy nincs. Ha viszont a
rávezetés, az oktatás oldaláról közelítjük meg, akkor valamely dogmatikus elméletrendszert kell érteni alatta,
amelynek terjesztése, "kötelező" jellegét tekintve diktatórikus emlékeket ébreszt. A pártállami időkben sok
intézményben "kötelező" volt a politikai oktatás, s éppen ezért mindenki - már a jó szándékú, nyílt agyú
ember - még ha passzívan is, de visszautasította. Vajon ez lesz-e a sorsa ennek az intézkedésnek is?

De lássuk előbb, milyen indítékok vezérelhették egy demokratikus köztársaság kormányának elnökét a XXI.
század hajnalán olyan elhatározásra, amelynek múltat idéző sajátosságai bár összhangban vannak az ezeréves
keresztény államisággal és a Vatikánnal való rokonszenvezéssel, mégis ellentmond egy paradigmaváltás előtt
álló világ képének.

Messzemenőleg egyetértek azzal, hogy korunk erkölcsi színvonala javításra szorul. A csúcstechnológiára
fejlesztett, de felszínes tömegkommunikáció, a globalizációnak nevezett világgazdasági mutáció mindinkább
sekélyes érzelmű, hiányos kultúrájú, erkölcsi értékeket vesztett embereket gyárt. A kizárólag sikerközpontú
értékítélet nem ismeri az emberi lélek sajátos, egyéni érzékenységét, a tapasztalatok szülte bölcsesség időt álló
értékeit és általában az egyetemes emberi értékeket; tisztesség, becsületesség, őszinteség, a mások iránti jó
szándék örök értékű kincseit.

Kelet-Közép-Európában és benne Magyarországon az eltelt évtized politikai változásainak pozitív eredményei

mellett sajnos egy amorális szemlélet alakult ki. Olyan világkép, amelyben az etikus viselkedés egyenesen
nevetséges, lesajnálandó tulajdonság. Így hát jogos az igény arra, hogy a felnövekvő új generáció pozitív
etikai támpontokat kapjon. De azzal már nem értek egyet, hogy ezeknek a pozitív etikai támpontoknak
kizárólagos letéteményese az egyház legyen. "Elsősorban mégiscsak a respublika dolga az, hogy a közoktatás
minősége, erkölcsi feddhetetlensége és világnézeti ökumenizmusa felett őrködjék." Ám ha a köztársaság
intézménye nem függ össze a nemzeti azonosságtudattal, ha az állam polgára csupán vallási közösségekkel
azonosultan érez nemzeti elkötelezettséget, már csak egy lépés választ el az államvallás diszkriminatív
megnyilvánulásaitól. Pedig az állam világnézeti semlegességének sok példájával találkozhatunk az Amerikai
Egyesült Államok alkotmányától kezdve az Emberi és polgári jogok kiáltványán keresztül a Francia
Köztársaság 1946-os alkotmányáig. Ha pedig mindenáron amerikai vagy európai mértékekhez kívánunk
igazodni, nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni ezeket a példákat.

Másrészről megállapíthatjuk ugyan, hogy a nemzeti azonosságtudat több országban szorosan öszszefügg egy
történelmileg igazolt államvallással, de Magyarország esetében ez nem áll fenn. Elég egy pillantást vetni a
hívő és gyakorló állampolgárok felméréséről készített statisztikákra. Vagyis számomra egyértelműnek látszik,
hogy a "választott, de kötelező" hitoktatás bevezetése inkább egy olyan választóréteg megnyerését célozza,
amely a rendszerváltás veszteseinek kilátástalan, vagy legalábbis bizonytalan útján keresik a jól megszokott
jelzőtáblákat. Sőt bizonyos tekintetben még reménykednék is ebben. Ugyanis ha pesszimistább lennék, azt
hihetném, hogy a nemzeti öntudat túlfűtött érzelmeit tápláló, a keresztény államiság jelszavát nyíltan a nem

1/2
Úton a restauráció felé? http://www.tebolyda hu/faliujsag/sajtofigyelo/200108/mh20010803.htm

keresztényeket célzó szélsőséges ideológiák hirdetőinek kegyeit keresi a dogmatizmus ilyenfajta

intézményesítése. Minden vallási dogmatizmusnak alaptétele, hogy csak egy és oszthatatlan igazságot hirdet.
Számára egy kijelentés csak akkor igaz, ha egy másik az ellenkezőjét, vagy legalábbis kevésbé azonos tényt
állít. Ám ez a bináris logika, amely ellentétekre alapul, akcióra és reakcióra, a dolgok értelmezésében
egyhamar sterillé válhat. Amikor mindent élesen elkülönítünk egymástól - igazság-hazugság, jó-rossz, fehér-
fekete -, könnyen szektariánussá válhatunk, aki kategorikusan elutasítja az ellenpárt. Ez pedig a
különbözhetőség elutasításához, mi több, könyörtelen üldözéséhez vezethet. Ideje lenne az ezeréves
keresztény államiság dicsősége mellett a kereszt jegyében meggyújtott máglyákra is emlékezni!

Meggyőződésem, hogy egy XXI. századi modern, demokratikus köztársaságban az állam világnézeti
semlegessége a vallásszabadság egyetlen garanciája. Márpedig vallásszabadság nélkül nincs demokrácia.
Abszolút lelkiismereti szabadság nélkül pedig még a köztársaság intézményéhez fűződő azonosságtudat is
sántít. A hit magánügy, s egyben az emberi méltóságérzet kizárólagos joga. Mint humanista az emberi
méltóság tiszteletben tartását tekintem a legfontosabb értéknek. A szabad vallásgyakorlás minden embernek
alapvető joga, de ezt befolyásolni, irányítani, kiemelt anyagi támogatásokkal privilegizálni a természetesen
kialakult multikulturális társadalmak belső ellentéteihez, szélsőséges nacionalizmushoz vezethet. Az eltelt tíz
évben Közép-Európában sajnálatos módon éppen elegendő példa igazolta ezt az állítást.

Mint szabadkőműves úgy érzem; azzal, hogy az államilag kiváltságos helyzetbe hozott egyházak mind
nagyobb szerepet kapnak a közéletben, ahelyett hogy a civil szervezetek társadalmi jelentőségét vennék
inkább figyelembe, a kormányzat mindjobban eltávolodik az amerikai és francia példa igazolta történelmi
vívmánytól: az állam világnézeti semlegességétől. Azoktól az értékektől, amelyek az egyetemes emberi
szabadságjogokat biztosítják. A kormány nem az egyházakkal, hanem a civil szervezetekkel szemben
semleges. Persze mindaddig, amíg tevékenységük nem sérti azokat a célkitűzéseket, amelyek vélt vagy valós
meggyőződésből egy új nemzetállam megteremtését célozzák. Holott Európa küszöbén a politikai pluralizmus
és egy modern államtudat erkölcsi alapokra való felépítése azt az űrt tölthetné be, amelyet - ezer év ide vagy
oda - a köztársaság eszményének hiánya jelent ma is.

Vagy talán vezető politikusainknak sincs igazán megalapozott válaszuk, amelyet a kor etikai
bizonytalanságával szemben meggyőző erővel tudnának hirdetni? Ezért fordulnak vissza nyíltan vagy
burkoltan a második világháború előtti társadalmi értékrend felé, amely a keresztény államiságban
fogalmazódott meg, s nem a köztársaság - a szabadság, egyenlőség, testvériség - eszményében?

Úgy tűnik, egy újabb restauráció korát éljük, egyelőre - és szerencsére - király vagy kormányzó nélkül.

Nacsády András
A szerző a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület elnöke

Forrás: Magyar Hírlap

2/2