JAZZ-IRODALOM, I.

ÉV
KÉSZÍTETTE: LACHEGYI MÁTÉ

A jazz előzményei és kialakulása;

a jazz korszakai
F r i e d r i c h K á r o l y : J a z z t ö r t é n e t I . — A k e z d e t e k t ő l 1 9 3 0 - i g c., a LFZE Jazz
Tanszakának hallgatói számára készített jegyzete alapján

I. Mi a jazz?

Jazz: az afrikai és európai zene találkozásából, az Amerikai Egyesült Államokban megszületett

műfaj. Kialakulását pontosabban a rabszolgatartó, ültetvényes mezőgazdaságból élő déli
államok —Louisiana, Mississippi, Alabama, Georgia, Dél-Karolina, Tennessee, stb.— területére
tehetjük, időben pedig a XIX—XX. század fordulójára.

Otthoni feladat: nézz utána a „jazz” szó etimológiájának!

II. Rabszolgaság Amerikában

A jazz az Afrikából behurcolt néger rabszolgák tradicionális zenéjéből született. A korábban

meghódított Dél-Amerikát spanyol és portugál telepesek foglalták el a XV. század végétől,
Észak-Amerikába pedig a főként brit, spanyol, holland és francia telepesek a XVI. század végén
kezdtek tömegesen kivándorolni.

Először —mint Dél-Amerikában is— a keleti partvidéket foglalták el, majd fokozatosan hatoltak be a kontinens
belsejébe, míg végül elérték a nyugati partot; továbbá volt egy délről, a Mexikói-öböl és Florida felőli haladási irány is,
mivel a főként a spanyolok által már meghódított Dél- és Közép-Amerika felől is kezdtek fokozatosan északra hatolni.

Az Európából kivándorolt telepesek magukkal vitték kultúrájukat, keresztény —katolikus vagy

protestáns— vallásukat, művészetüket. Az új földrészen a különböző népek egymásra hatása és
az új életformák miatt ezek a különböző európai hagyományok lassanként megváltoztak, és
egy új, euro-amerikai kultúra jött létre. A rabszolgatartás a kezdetektől jellemző volt nem csak
az amerikai, hanem az európaiak által meghódított összes gyarmatra a világon. Dél- és Észak-
Amerikában kezdetben a leigázott indiánokat döntötték rabszolgasorba, ám ők nem bírták a
szervezett, rendszeres rabszolgamunkát. Ezért már a XVI. században érkeztek
rabszolgaszállítmányok Afrika nyugati partvidékéről Dél-Amerikába, majd a XVII. századtól
Észak-Amerikába is.

Az első rabszolgahajó 1619-ben érkezett a Virginia állambeli Jamestownba, 1776-ban, a Függetlenségi Nyilatkozat
kihirdetésekor pedig már több mint 400 000 fekete rabszolga volt Észak-Amerikában. Bár az Egyesült Államok már
1808-ban betiltotta a rabszolgák behozatalát, 1865-ig, a Polgárháború befejeztéig csempésztek további szállítmányokat
Amerikába. A rabszolgaként behurcolt feketék népessége természetes módon is növekedett, így az 1865-ös
felszabadításkor már 4 millió rabszolgát kellett felszabadítani, becslések szerint pedig a rabszolga-kereskedelem két és
fél évszázada miatt mintegy 16 millió négert hurcoltak el Afrikából.
JAZZ-IRODALOM, I. ÉV
KÉSZÍTETTE: LACHEGYI MÁTÉ

A rabszolgákat az Egyesült Államokban a déli agrárállamok gyapot-, cukornád- és

dohányültetvényein dolgoztatták, és a felszabadítást követő évtizedekben is jórészt itt
maradtak, egyes vidékeken akár a lakosság 50%-át is kitéve. A nagyvárosokba költözésük a XX.
század elején kezdődött, és ekkorra tehetjük a tulajdonképpeni jazz megszületését is. A
kortársak téves vélekedéseivel szemben a rabszolgák nem csak az afrikai törzsi társadalmak alsóbb
rétegeiből kerültek ki, hanem sokszor a törzsi vezetőket és a papokat, sámánokat is elhurcolták,
akik az adott népcsoport rituális szokásainak és az azokon alkalmazott zenének is mesterei
voltak — ez pedig nagyban hozzájárult a törzsi szokások amerikai továbbéléséhez.

E hagyományok továbbélését az is nagyban meghatározta, hogy egy rabszolga Észak-

Amerikába, a főként protestáns britek által, vagy Dél-Amerikába, a dél-európai latin
katolikusok által lakott területre került.

Az utóbbiak sokkal több afrikai tradíció fennmaradását tűrték meg. Itt gazdag, sokszor több száz rabszolgát tartó
ültetvényesek éltek, akik ugyan sokszor nagyon durván bántak a rabszolgákkal, ám szokásaikba, amennyiben azok nem
zavarták a termelést, nemigen szóltak bele (laissez-faire [ráhagyó] mentalitás).

Az Egyesült Államokban azonban sokkal kisebb farmok működtek, így az ültetvényesek és a gyakran
csak néhány vagy néhány tíz rabszolga között sokkal közelebbi viszony alakult ki. Itt a rabszolgák
hamarabb megváltoztatták életmódjukat, régi tradícióikat a gazdáiktól tanult újakra cserélték, és
hamarabb felvették a keresztény vallást is.

Az is fontos befolyásoló tényező volt, hogy egy rabszolga katolikus, vagy protestáns gazdához
került.

A többistenhívő afrikaiaknak sokkal könnyebb volt a katolikus vallás sok szentjével, Szűz Mária-tiszteletével, gazdagon
díszített templomaival és szobraival azonosulni, ráadásul a spanyol és portugál telepesek maguk is összetett ritmusú,
esetenként improvizációval is élő, észak-afrikai behatásoktól sem mentes egyházi zenével rendelkeztek, amelyet a
keresztény hitre térített rabszolgák az egyházi ünnepeken könnyedén elsajátítottak. Így a Dél-Amerikába került fekete
rabszolgák zenéjének ritmusvilága megőrizte az összes tradicionális elemet, még a polymetriát is (ezekből származnak a
ma latin zenének nevezett könnyűzenei stílusok).

Mint a későbbiekben látni fogjuk, az Egyesült Államokban az igen vegyes lakosságú New Orleans volt szinte az egyetlen,
ahol a katolikus területeken jellemző lassez-faire mentalitás érvényesült pl. azáltal, hogy a Congo Square-en engedélyezték
a dobolást, vagy a kreolok, azaz félvérek csaknem szabad státuszával.

Az Egyesült Államok keresztény hitre tért rabszolgái azonban nemigen találtak hasonlóságot
a protestáns vallás puritanizmusa, dísztelen templomai és zenéje, valamint saját
hagyományaik között. Gazdáik betiltották az afrikai szertartások két fontos elemét, a táncot
és a dobolást. Így a rabszolgák zenéje eredeti formájában nem maradhatott fenn, lassanként
eltűnt, azonban gazdáik zenéjével keveredve, felfrissülve és meggazdagodva, új zenei formákat
hozott létre, amelyek a sok eredeti afrikai ritmikai elem elvesztése után is sokkal
ritmikusabbak voltak, mint az európai zene.

III. Az afroamerikai zene kialakulása

A Nyugat-Afrikából behurcolt rabszolgák tradicionális zenéjének sajátosságait a

következőképpen foglalhatjuk össze:

—2—
JAZZ-IRODALOM, I. ÉV
KÉSZÍTETTE: LACHEGYI MÁTÉ

— a zene nem szórakozás, hanem létszükséglet, amely legfőképpen a vallási rítusok és a

mindennapi élet eseményeinek szolgálatában áll, a születéstől a halálig, a munkán át a
játékig. A természeti népek a művészeti ágakat —zene, szobrászat, festészet, stb.— nem
különítik el, és mindegyik művészeti ágnak rendkívül fontos szerepe van a vallási rituálék
során egyfajta eksztatikus állapotba való eljutásban. Az európai értelemben vett
„abszolút zene” fogalma így ezeknél a népeknél ismeretlen
— a zene kollektív művészet, előadó és hallgató nem különül el benne
— az európai —főként a klasszikus és romantikus— zenéhez képest sokkal gazdagabb
ritmusvilág: polymetria (különböző metrumok, sőt, nem ritkán tempók együttes
jelenléte) és polyritmia (különböző ritmusok együttes megszólalása); az ún. off-beat (a
zene hangsúlyai a hangsúlytalan ütemrészeken szólalnak meg, miközben a beat, azaz a zene
lüktetése, ütemmutatója egyáltalán nem szólal meg, mégis érezhetően jelen van)
— a hangrendszerek terén a pentatónia (ötfokú hangrendszer) és az egyenlőfokú
hangrendszerek jelenléte, miközben a diatónia (az európai zenében használt hétfokúság)
ismeretlen
— a többszólamúság terén a heterofónia (dallam és variánsa egyszerre szólal meg), a polyfónia
(egyenrangú szólamok), valamint az orgánum-technika (hangköz-párhuzamokban való
éneklés) jellemző, míg az európai zenében a hangsor fokaira épülő harmóniák és az ezek
keltette funkciók ismeretlenek
— formailag meghatározó a felhívás—válasz (call—response) technikája, a refrén, valamint a
kórus—előénekes felállás. Az afrikai zenei formák sokszor órák hosszat tartanak —
kezdetben az európai gyűjtők azt hitték, hogy ezek improvizációk sorozatai, nincs bennük
zenei forma. Valójában általában néhány egymást követő ritmikai sablon (pattern)
határozza meg őket, melyek időtartamát és kezdetét a vezérdobos (master drummer)
határozza meg, aki harmóniák híján az énekelt dallam alapján irányít.
— jellegzetesek az európai zenében megszokottól eltérő hangszínek, rekedtes, sokszor
beszédszerű, sőt, eksztatikus énekhangok, illetve a sok ütőhangszer
— meghatározó az improvizáció, a kollektív improvizáció

Az afroamerikai kultúra és zene e két hagyomány keveredéséből jött létre. Mivel a feketék és
fehérek kultúrája társadalmilag teljesen különböző rangon állt, természetes, hogy a feketék
kultúrája került a fehérek kultúrájának hatása alá, és nem fordítva. Az európaiak csak akkor
tudták egyáltalán leírni, értelmezni az afroamerikai zenét, amikor az már az európai zene
formarendszerében szólalt meg.

Az így létrejött afroamerikai zenére továbbá is jellemző maradt a felhívás—válasz forma, illetve a
refrének; az eksztatikus, beszédszerű éneklés erőteljes vibratókkal, glisszandókkal,
tremolókkal, jellegzetes hangszínekkel, stb.: ezt az énekmódot hot hangvételnek (hot tone) vagy hot
intonációnak nevezzük; a hangsúlyok és a ritmika terén az off-beat.

Európai részről a befolyás a diatonikus skálák (dúr, moll), illetve az ezek fokaira épülő,
tercépítkezésű harmóniák megjelenésével, ezen keresztül pedig a harmóniákhoz kapcsolódó, a
barokk és a bécsi klasszikus zenében etalonná vált funkciók megszilárdulásával nyilvánult meg.

—3—
JAZZ-IRODALOM, I. ÉV
KÉSZÍTETTE: LACHEGYI MÁTÉ

Az afrikai hangrendszerek hatására azonban az afroamerikai zenében a dúr és moll skálák

bizonyos fokain lebegő (pl. a félhangok helyett negyedhangokat használó), csúszkáló, a
diatóniától eltérő intonáció, azaz a blue note-ok vagy dirty note-ok jött létre.

Az európai zenéből átvett harmóniai zárlatok továbbá megkönnyítették a formai tagolást is. Ezek
az európai behatások az idők során egyre meghatározóbbá váltak az afroamerikai zenében.

Az így létrejött afroamerikai zenei formákat a következő csoportokba sorolhatjuk, nagyjából

kialakulásuk sorrendjében (természetesen ezek egymással párhuzamosan is léteztek, továbbéltek):

— népzenei jellegűek:
o munkadalok (work songs): közös munkadalok (pl. aratódal), valamint utcai árusok
kiáltozásai (street cry)
o balladák
o vallási zenék: ring shoutok („körbenállós kiáltások”), utcai prédikációk és
templomi prédikációk zenei formái, spirituálék, jubilee-k)
— blues — kezdetben teljesen népi műfa, később ezek mellett megjelentek a professzionális
előadók által komponált és megszólaltatott bluesok is, amelyek egyrészt külön zenei műfajjá
váltak (a blues), másrészt a jazzbe is beépültek
— szórakoztató műfajok, többnyire ismert komponistával:
o minstrel (fehérek által, feketére festett arccal előadott, a négereket parodizáló
komikus műfaj, amelyet többnyire a vaudeville show-kon adtak elő, és az ekkor igen
népszerű, ún. cakewalk tánccal kísértek)
o ragtime, boogie-woogie

Ezen műfajokból a XIX. század utolsó éveiben létrejött az a zene, amelyet már archaikus jazznek
nevezhetünk.

—4—