Nádasdy Ádám

A termékeny lebeszélés
[Magyar Narancs, 2001/08/30, p. 40]

Egy óriásplakáton az egyik mobiltelefon-társaság hirdette új díjcsomagját, s nagy betûkkel az

volt odaírva: lebeszélhetô. Elôször azt hittem, valami szóvicc, hogy aki errôl lebeszélhetô, az
magára vessen, vagy ilyesmi. De aztán rájöttem: azt akarja mondani, hogy a vevô az árat
beszélgetések formájában visszakapja, azaz addig beszélhet ingyen, amíg ki nem merül a
befizetett összeg. Valóban, van a le igekötônek ilyen "kimerít, felhasznál" értelmû
alkalmazása, a legklasszikusabb példa, amikor a lakás bérlôje elôre kifizet hathavi lakbért, és
aztán lelakja (azaz hat hónapon át nem fizet). A hirdetés szövegezôje ezt alkalmazta egy
másik igére, a beszél-re, tehát az ô nyelvérzéke szerint a le ilyetén használata produktív, azaz
nyelvtanilag termékeny.

A nyelvtanban a termékenység annyit jelent, hogy a megfelelô feltételek fennállása esetén a

mûvelet új anyagon is lefuttatható . Az ilyen termékeny, új "bemeneten" (inputon) is
lefuttatható mûveletet nevezzük szabálynak. Szabály például a magyarban az, hogy
amennyiben egy fônév megszámlálható dolgot jelöl és ezekbôl többet kívánunk megnevezni,
akkor -k raggal látjuk el, pl. email---emailek. Szabály az is, hogy ha egy ige negatív értelmû
(tehát "nem tesz meg", "tartózkodik attól..." jelentéselemet tartalmaz), akkor nem kerülhet az
igekötô és az ige közé, pl. nincs olyan, hogy *rá parázott lépni a függôhídra, csak olyan van,
hogy parázott rálépni a függôhídra. Mindazt, ami szabály alapján jön létre, szabályosnak
nevezzük (mi másnak?), függetlenül attól, hogy azt valakik szépnek vagy csúnyának,
üdvözlendônek vagy üldözendônek találják, hiszen a nyelvészet --- mint egzakt tudomány ---
nem foglalkozhat "humán" értékítélô kategóriákkal (ahogy a vegyész számára az arany is csak
egy az elemek közül).

A kérdéses szabály kulcseleme a le igekötô, ezért érdemes egy kicsit körüljárnunk. A le elsô
alapjelentése "lefelé", pl. levezette a vizet az árokba. Ez a lokális (tehát helyjelölô)
alapjelentés --- mint a nyelvben szinte minden --- metaforikusan, átvitt értelemben is
használatos, ha valamirôl úgy gondoljuk, "lefelé" van: lenézte a húgát, leköltözött Ózdra,
egyhuzamban levezetett Nápolyig, az egyik tételbôl levezette a másikat (a következményt,
mint "folyományt" hagyományosan "lejjebb" érezzük). Ebbôl az elsô alapjelentésbôl alakult
ki a második, átvitt alapjelentés "végig, teljesen, maradéktalanul", melybôl már hiányozhat
mindennemû függôleges, "lefelé" momentum: lezár, letárgyal, leellenôriz, levezényel, lekeni
a sebet (ahonnan szlenges képátvitellel leken neki egy pofont), lefújja a plafont diszperzittel,
letanítja az anyagot, leszadiz "megkínoz", levezeti az ülést, illetve levezeti a kötelezô ezer
kilométert. A lebeszél "eltántorít" és a letud is nyilván ide tartozik, de a lokális alapjelentés
talán jobban jelen van bennük: lebeszélte a férjét az utazásról --- leimádkozta a férjét a
létráról (?), letudta a gondot --- letette a terhet (?).

A lebeszélhetô óriásplakáti használata ennek a "maradéktalanul" jelentésnek a továbbbvitele:

"addig csinál valamit, amíg el nem fogy a fedezet, ki nem egyenlítôdik a tartozás". Elôd az
étteremben nem tudott fizetni, ezért lemosogatta a cechet. Ibi visszajár a régi munkahelyére
leenni az ebédjegyeit. Norbi levásárolta az üvegbetétet. Réka majd ledolgozza a két napot,
amikor nem jött be, "addig dolgozik (pluszban), amig kvittek nem lesznek a munkáltatójával".
Jenôt pénzbüntetésre ítélték, de inkább leülte a tízezer forintot. "Mire leszolizom a nyolc
alkalmamat, olyan leszek, mint a csoki" --- mondta Zsanett. A kérdéses szabály nemcsak
jelentéstanilag érdekes, hanem mondattanilag is: nehéz pontosan megmondani, mi az ige
viszonya a mondatbeli (tehát felszíni, nyelvtani) tárgyához. A szerkezet nagyon absztrakt,
hiszen cechet nem lehet mosogatni, ebédjegyet nem lehet enni, aki lelakja az elôleget, az nem
az elôleget lakja, hanem a lakást, aki levásárolja az üvegbetétet, az nem üvegbetétet vásárol,
hanem árucikkeket, és így továbbb. A nyelvtani tárgy itt sosem az értelmi tárgy (ilyen nem is
mindig van, hiszen pl. nem lehet valamit ülni), hanem az a "fedezet vagy tartozás", amit
ellentételezni kell: a telefondíj, a cech, az ebédjegy, stb.

Látjuk tehát, hogy valóban termékeny szabállyal van dolgunk, mely további hasonló
esemény-konstellációkra is ráhúzható, és amely sajátos mondattani szerkezettel jár. Aki nem
elég figyelmesen szemléli a nyelvet, azt gondolhatja, hogy az ilyen új szabályok
kifogásolhatók, mert esetleg olyasmit hoznak létre, ami --- más jelentésben --- már megvan, s
ezzel kommunikációs zavart, sôt logikai hibát okoznak, mely kárára van a rendszernek.
Mintha a rendôrség ugyanazt a rendszámot kétszer adná ki, vagy a könyvtáros több különbözô
könyvet ugyanazon a számon katalogizálna. A nyelvben azonban nincs ilyen egyértelmûségi
követelmény, ugyanis a szabályok fedhetik egymás "kimenetét" (azaz más-más inputból
azonos outputot hozhatnak létre). Az, hogy én lebeszélhetô vagyok a mobiltelefonról, nem
jelenti, hogy a te díjcsomagod ne volna lebeszélhetô. Nézzük meg például a levezet jelentéseit:
levezeti a vizet (lokális alapjelentés); levezeti a dühét (ugyanaz átvitt értelemben); levezeti az
ezer kilométert (átvitt alapjelentés: "maradéktalanul, végig"); levezeti az ülést (ugyanaz, itt a
vezet van átvitt értelemben). Miért ne jöhetne ezekhez még egy újabb levezet, ha szabályos?
Képzeljük el, hogy valaki vezetni tanul, és azt meséli: "Az oktató szerint olyan jól megy, hogy
nem is kéne többet jönnöm, de én már levezetem, amit befizettem." Az tehát, hogy valami már
megvan a nyelvben, nem feltétlenüll akadályozza meg, hogy létrejöjjön egy azonos alakú, de
más értelmû szabályos alakulat. Kár (persze csakis nyelvészeti szempontból!), hogy a magyar
nyelvterületen nem legálisak a bordélyházak: akkor ugyanis el lehetne képzelni, hogy valaki
bérletet vesz, és azt --- ha törik ha szakad ---