A beszéd jel alapú elemzése.

Megközelítésünkről.

Ha két különböző nyelvet beszélő ember megpróbál szót érteni egymással, általában valami ilyesmi
történik:

Az egyik magára mutat és azt mondja: John.

A másik magára mutat és azt mondja: Kim.

Ez az egyszerű példa megmutatja, mi a közös minden emberi kommunikációban. Van egy – nevezzük
az egyszerűség kedvéért úgy - szótár, amit minden ember használ, akár tudatos erről, akár nem.
Miközben ezt a szöveget olvasod is használod ezt a szótárat olyan könnyedén és természetesen, hogy
észre sem veszed, még most sem, mikor épp erről gondolkozol.

És itt van az a pont, ahol meg kell állnunk.

Azért mondom ezt, mert amikor az emberi kommunikációról beszélünk és gondolkozunk eddig
mindannyian mindig átsiklottunk ezen a ponton, ahogy most is átsiklunk rajta az elme sebességével.

Van egy szinte legyőzhetetlen akadálya annak, hogy megértsük mi a közös minden emberi
kommunikációban. Ez az akadály az, ami arra indít – mondhatni kényszerít - bennünket hogy a
kommunikáció alapösszefüggéseit vagy biológiai alapon próbáljuk megérteni, vagy interakcióban azaz
külső nézőpontból, mintegy elidegenítve magunkat. Ahhoz, hogy elmondhassuk a saját
történetünket –a pszichiátriában ez a képesség az egyik bizonyítéka az épelméjűségnek –el kell
idegenítenünk magunkat, mintegy külső nézőpontból kell magunkra tekintenünk. Ez elég furcsa
paradoxon, ha jobban belegondolunk. Az önazonosságunk, integritásunk bizonyítéka itt pont az, hogy
képesek vagyunk elidegenítve, alany helyett tárgyként látni magunkat. És itt felmerül a kérdés: ha
nem léphetünk ki saját érzékelésünkből – amire gyakorlatilag nem vagyunk képesek, talán néhány
nagyon ritka és nehezen, vagy egyáltalán nem bizonyítható kivételtől eltekintve -, akkor hogyan jön
létre önmagunk tárgyiasult tapasztalata? Nem lehetséges-e, hogy valójában mindig tárgyként és nem
alanyként tekintünk magunkra és az alany, akinek kijelentjük magunkat, csak egy koncepció?
Önmagunkról beszélve valójában így nem csalunk-e? Az érzékelés és az érzéki tapasztalatok
értelmezése nem két alapvetően egymástól független képesség-e? És ha az, akkor nem pusztán egy
tanult,a kultúránkból fakadó szokás-e, hogy észrevétlenül és minden körülmények között fenntartjuk
ezt a látszólag elenegedhetetlen és alapvető pozíciót? Nem lenne-e az életünk elégedettebb és
teljesebb enélkül az elidegenített – látszólag objektív és megkérdőjelethetetlennek tűnő – „külső”
nézőpont nélkül?

Amikor kommunikációról beszélünk, akkor az emberi beszédet mint alapvető kommunikációs formát
értjük ezalatt. A beszéd képessége az, ami megkülönböztet minket az állatoktól. De a beszéd
képessége-e az, ami képessé tesz minket az elvont gondolkodásra?
Lászólag egyértelműnek tűnik, hogy a válasz erre a kérdésre: igen, a beszéd az.

Nézzünk meg néhány definíciót:

abstract think'ing thinking in terms of concepts and general principles (for example, perceiving
a table and a chair as furniture), as contrasted with concrete thinking.

Farlex Partner Medical Dictionary © Farlex 2012

abstract thinking
the final, most complex stage in the development of cognitive thinking, in which thought is
characterized by adaptability, flexibility, and the use of concepts and generalizations. Problem solving
is accomplished by drawing logical conclusions from a set of observations, for example, making
hypotheses and testing them. This type of thinking is developed by 12 to 15 years of age, usually
after some degree of education. In psychiatry, many disorders are characterized by the inability to
think abstractly. Compare concrete thinking, syncretic thinking.
Mosby's Medical Dictionary, 9th edition. © 2009, Elsevier.

Itt világossá válhat mindenki számára, miért mondtam azt, hogy álljunk meg, mielőtt tovább
gondolkozunk.

Mert a gondolkodás maga is beszéd.

Paradox módon a vizsgált tárgy, azaz a beszéd („külső szöveg”) és a vizsgálat eszköze, azaz a
gondolkodás („belső szöveg”) ugyan az a dolog.
Hogyan érthetnénk meg egy ismeretlen törvényszerűségek szerint működő rendszert , ha az a
rendszer állandó – szintén ismeretlen hatásokat keltő – interakcióban van a vizsgálatot végzőkkel?
Nyilvánvaló hogy így minden vizsgálat folyamatosan ismeretlen irányba, ismeretlen mértékben
eltérül.

Ez a magyarázata annak, hogy statisztikai alapú elemzésekkel - a kommunikációnk működésének

biológiai alapjait vizsgáló megközelítéseket is idesorolhatjuk, természetesen - próbálunk
szabályszerűségeket kimutatni az emberi kommunikációban, míg az emberi kommunikáció maga
nyilvánvalóan nem statisztikai alapon működik. Ezért nem építettünk erős AI-ként kommunikáló
gépet és ezért nincsenek száz százalékhoz közelítő eredményességgel működő fordítóprogramok.

Fentiek bizonyítására elég végiggondolni, hogyan működne az emberi kommunikáció, ha harminc

százalékban értelmetlen mondatokat használnánk a hétköznapokban.

A fenti logikát követve belátható, hogy kell legyen az emberi gondolkodásnak - fogalmazhatunk úgy
is, hogy az emberi értelmezhetőségnek - és ebből következően a szöveges kommunikációnak is egy
olyan elsődleges, azaz az értelmezéseket megelőző struktúrált adatrétege, mely jelenleg még
ismeretlen.

Ennek az emberi gondolkodást és szöveges kommunkiációt meghatározó struktúrált adatrétegnek

feltárását tűztem ki célul. Az elmúlt húsz évben sikerült feltárnom ezt az adatréteget, az elmúlt két
évben pedig sikerült defintív rendszerbe foglalni a feltárt eredményeket.

Megismerve ezt a minden emberi kommunikációt általánosan meghatározó feltételrendszert új

lehetőségek nyílnak meg az emberi kommunikáció mélyebb és teljesebb megértése, a gépi
kommunikáció autonómmá, valamint emberibbé és személyreszabhatóbbá tétele és általánosan
minden szövegelemzés – érzelem analízis, csalásszűrés, véleményelemzés etc –, az adatfeldolgozás és
kommunikációs stratégialamzés és építés - , a mai trendeknek megfelelően fogalmazva: a Natural
Language Processing és Natural Language Understanding kutatási területein.

Testre szabott gépi kommunikáció – az értelmezés összefüggéseinek új megközelítése

Hogyan érthetünk meg egy ismeretlen törvényszerűségek szerint működő rendszert, ha az állandó, és
ismeretlen hatásokat keltő interakcióban van a vizsgálatot végzőkkel, és ezáltal minden vizsgálat
folyamatosan ismeretlen irányba, ismeretlen mértékben eltérül?

Kiindulópontom az volt, hogy a gondolkodás maga is beszéd. Vagyis a vizsgált tárgy, azaz a beszéd
(„külső szöveg”) és a vizsgálat eszköze, azaz a gondolkodás („belső szöveg”) egy és ugyanaz.

A gondolkodás, ill. a kommunikáció lényegesen összetettebb annál, minthogy egyszerű, statisztikai

megközelítésekben írjuk le. A kommunikáció bizonyos szegmenseit – pl. nyelvhasználat, szavak
előfordulásának gyakorisága, társadalmi osztályrétegződés szerinti nyelvhasználat, kultúrák közötti
különbségek, tradíciók a nyelvhasználatban, stb., természetesen leírhatjuk.
A lényegi kérdés akkor válik nyilvánvalóvá, ha végiggondoljuk, hogyan működne az emberi
kommunikáció, ha harminc százalékban értelmetlen mondatokat használnánk a hétköznapokban.

A feltételezésem az volt, hogy kell, hogy legyen az emberi gondolkodásnak – értelmezhetőségnek –

és ebből következően a szöveges kommunikációnak is egy elsődleges, azaz az értelmezéseket
megelőző strukturált adatrétege.

Az elmúlt húsz évben sikerült feltárnom ezt az adatréteget, az elmúlt két évben pedig definitív
rendszerbe foglaltam a feltárt eredményeket.

A módszer ismeretében nem csak az emberi kommunikáció mélyebb és teljesebb megértése terén
nyílnak új lehetőségek, hanem a gépi kommunikáció terén is. Autonómmá, emberibbé és személyre
szabhatóbbá tehető. És új lehetőségek nyílnak a Natural Language Processing és Natural Language
Understanding kutatási területein is.

itt jön az, hogy mi a módszer……