You are on page 1of 123

Anasztazia

Asorozat magyarul megjelent konyvei



Else Konyv Anasztazla

Masodik Konyv A Zengo Cedrusok

szermt

V18&Yimir MeE)fe

2008

Msszrnzla

A 'Icrcmtcs

a konyv szove5ebe

olyan behikapcsoletok es szokonbiraoiok vsnnak beleszove,

melyek az emberre j6lekonyan helnak.

E hetast akkor erezhetJtik, amikor a konyvel Ufl olvassuk, . ho&y hallasunkal es erzesiinket nem eftloUak

azok a meslerse5es hB1l5ok, melyeket t8r~ es ty~pek hoznak lelre, Am. a 'Ierneszet hansal

- a madarak eneke, az es6 [ay h8l)8a, kopoeftsa, a levelek sulloeftsa a fakon -

e jotekony hawsl see,!llk es erositik.

Negyedik konyv

Dontsek el Onok, Kedves Olvas6k, bogy litezik-e a bozzdnk eijutott irodalomban elObb kep Istenr~ mint ebben a konyvben!

Copyright: © V. N. Megre, 2006

A forditas a Dilja kiadoban megjelent eredeti orosz kiadas alapjan kesziilt,

Forditotta © Bartko Edith, 2008

ISBN 978-80-969539-3-6

MINDEZ MOST IS LtTEZIK

ATeremtesr61 meselek neked, Vlagyimir, mert fgy majd mindenki maga tud sajat kerdeseire . valaszt adni. Kerlek, Vlagyimir, hallgasd vegig es Irjal a Hatalmas Teremt6 Alkotasaroll Hallgasd meg es a lelkeddel probald megerteni az Isteni Vagy Torekveseit!

Amikor ezt Anasztazia elmondta, zavartan elhallgatott . . Csak nezetr ram es hallgatott. Valoszimileg az~rt volt zavarban, mert megerezte vagy areomon latta, hogy nem hiszem, hogy 6 a Teremtesrol, Istenrol barrni erdemlegeset tudna mondani.

Tulajdonkeppen miert ne ebredjen bizalmatlansag bennem vagy masokbanr Ki tudja mi mindent fantazialhat ossze egy ilyen szenvedelyes remeten6! Hisz' nines is semmilyen tortenelmi bizonyiteka. Ha egyalralan van olyan, aki a multrol targyilagosan tud beszelni, akkor azok a torreneszek vagy az archeologusok. Istenr6l pedig itt a Biblia es mas vallisok konyvei, Rengeteg mindenfele konyv, Csak Istenr61 valamiert egymastal egeszen elreroen beszelnek. Vajon nem azert-e, mert nyornos bizonyiteka senkinek nines rola?

- Bizonyitekok vannak, Vlagyimirl - mondta hirtelen Anasztazia meggyozcdessel es izgatottan valaszul kimondatlan kerdesemre.

- Hal?

- Az emberi lelekben. Benne orzodik meg mindorokre min-

den bizonyitek, a Vilagegyetem minden Igazsaga, A pontatlansag, hazugsag nem hosszu eleni, A lelek elutasitja azt. Ezert vetnek az ember ele annyi mindenfele rudomanyos ertekezest.

A hazugsagnak egyre ujabb es ujabb arcot kell felvennie. Ezerr valtoztatja az emberiseg tarsadalmi rendszereit. Benniik igyekszik megtalalniaz elveszitett Igazsagor, csakhogy kozben egyre jobban elravolodik t6le.

- De ki es hogyan bizonyitotta be, hogy az Igazsag mindenki . bensojeben van? A lelkeben vagy hal mashol az emberben? Es ha mar egyszer Ietezik, akkor miert bujkal?

- Nem bujkal. Ellenkez61eg, igyekszik megrnutatkozni minden ember el6tt minden aldott nap. Az elet korulottunk orok es az eler orokkevalosagat az Igazsag teremti meg.

Anasztazia gyorsan a foldre nyomta tenyerer, vegigsimltotta vele a fuvet, majd tenyerer felern nyujtotta.

- Nezd, Vlagyimir, lehet, hogy 6k eloszlatjak ketelyeidet! Tenyerere neztern, Anasztazia felem nyujtott tenyeren fiimagokat lattam, paranyi cedrusrnagocskakar, s6t meg valamilyen pici bogar is maszott rajta. Megkerdeztem:

- Mit jelent mindez? Peldaul a mag?

- Nezd, Vlagyimir, ez a magocskaegeszen paranyi, de ha a

foldbe van ultetve, hatalmas cedrus n6 ki bel6le. Nem tolgyfa, nem javorfa, nem rozsa, hanem cedrus. Majd a cedrus ismer ilyen magocskat terem es e magocskaban is ujra ott lesz ugy, mint az elsoben, az 6sforrasok minden egyes informacioja, Ha ilyen magocska evrnilliokkal ezel6tt megerintetre vagy majd evmilliok mulva megerinti a folder, a foldbol akkor is esak cedrusrugyecske bujik majd e16. Isten, a Teremt6 bele is - ahogyan tokeletes teremtmenyeinek mindegyikebe - elhelyezte az osszes inforrnaciot, Evek millioi mulnak el, de a Teremt6 inforrnaciojat nem tudjak kitorolni, A Teremto az embernek - e magasabb rendii tererntmenynek - tererntese pillanataban mindent atadott, Az Atya a nagy vagytol fellelkesiilten elhelyezte szeretett gyerrnekebe a teljes Igazsagot es minden jovendo tortenest.

- Jo, jo, de hat vegiil is hogyan tudjuk. ezt az Igazsagot magunkbol el6teremteni? Hannan. bel6liink? A vesenkbol, szivunkbol vagy esetleg az agyunkbol?

-, ,';1

Ii I

:[.

- Az erzeseinkbol.Erzeseiddel probald meghatarozni az Igazsagotl Bizzad magad az erzeseidre! Szabadftsd meg magad az uzleties spekulalgatas kovetelmenyeiroll

- Jo, rendben. Ha tudsz valamit, akkor beszeljl Lehet, hogy az erzeseivel valaki meg meg is fog teged erteni, Tehat akkor mi az, hogy Isten? Tudnak Ot a tudosok valamilyen tudornanyos

keplertel abrazolni? '

- Tudomanyos keplettel? Az ilyen kepler olyan hosszu volna, hogy tobbszor korbe erne a Polder, Amikor pedig befejezodne, azonnal uj kelerkezne, Isten nem kevesebb annal, ami a gondolatban meg tud sziiletni. Isten maga az anyag es a vakuum es az is, ami lathat~tlan. Errelmetlen Ot esszel probalni megerteni. A lelked paranyi rnagjaba suritsd ossze a Fold minden kepleret, a Vilagmindenseg minden mformaciojat, majd valtoztasd azt at erzesekke es azerzeseker engedd kitarulkoznil

-'- No, de mit kell ereznem? Egyszerubben beszelj, konkretabban, vilagosabbanl

- 6, Istenern, segits! Segits nekem, hogy csupan a rna ismert sz6kapesolatokb61 tudjak letrehozni egy melto kepetl

- Hat, tessek, most meg nines eleg sz6! Talan jobban tenned, ha elobb.atbongesznel valamilyen ertelmezo szotart, Egy ilyen szorarban megvan az osszes szo, ami az eletben hasznalatos.

- Igen, a mai szavak benne vannak mind, de a jelenkori konyvekben ninesenek meg azok a szavak, amelyeket Istenrol osszuleid ejrettek ki.

- Az oszlav szavakra gondolsz?

- Meg 6sibbekre. Meg az oszlav iras el6tt letezett egy mod,

rnelynek segltsegevel az ernberek utodaiknak adtak at gondolataikat.

- Mir61 beszelsz, Anasztazia? Mindenki tudja, hogy az irasunk ket oszlav szerzetestol szarrnazik, Ugy hfvtak oket, hogy ... Ejnye, no ... nem elfelejtettem?!

- Cirill es Metod. Oket akartad emliteni, ugye?

- Igen, igen, 6ket. Hat 6k hoztak letre az irast,

,.

_ . 7

, '

- Ponrosabb lesz, ha azt mondjuk. .. 6k valtoztatrak meg

apaink es anyaink irasat, '

- Mi az, hogy ,,6k valtoztattak meg"?

- Parancsra tertek. Hogy a szlavok kulturaja orokre a fele-

desbe meruljon. Az osforrasok tudasanak maradvanyai elninjenek az emberi emlekezetbol es uj kultura szulessen, hogy mas papoknak h6doljanak be a nepek.

- Mi koze ehhez az irasnak es az uj kulturanak>

~ Ha rna a gyermekeket idegen nyelven tanitanak Irni es beszelni, de kozben a mai nyelv hasznalatat rnegtiltanak nekik, akkor mondd, Vlagyimir, a te unokaid mib61, honnan tudnak meg, milyen volt a mi jelenkorunk? Konnyti a mult ' isrneretetol megfosztott emberekre ujat kenyszeriteni, ha az ugy van talalva, mint ami fontos, jelenros. 19y a szulokrdl is barmit lehet nekik mondani. Eltiint a nyelv es vele egyiitt a kultura is. Ez volt a szandek. De azok, akik ilyen celt nizrek ki, nem tudtak, hogy az emberi Ielekben eszrevetlenul rnindig ott marad az Igazsag pici csiraja. Eleg, ha egy'csepp harmatot kap - s e pici csira ndni kezd, megeroscdik. Nezz es lass, Vlagyirnirl Fogadd be magadba, kerlekszavaimar, erezd meg,

ami mogottuk all! ,

Anasztazia beszelt s hollassan ejtette ki a szavakat, hol egesz mondatokat mondott el gyorsan, vagy egy-egy pillanatra hirrelen elhallgatott, gondolataiba melyedt, s mintha a terbol kapott volna mas, beszedunkhoz kepest vontatott es rendkivuli mondatokat. Neha beszedebe szamomra ismeretlen szavak vegyultek, de minden alkalommal, amikor ertelmuket tekintve nem vilagos szavakat mondott, mintha megtorpant volna, majd ezeket helyes vagy erthetobb szavakra cserelte fo1. Amikor Istenrol beszelt, valamit mindig bizonygatni probalt:

- Kozismert teny, hogy az ember Isten hasonlatossaga es kepe, De miben? Benned hol vannak Isten jellernvonasai>

ElgondolkodtaI te mar ezen yalaha? '

- Hat, nem igazan. Nem volt mikor. Beszelj roluk inkabb te magadi

- Amikor az ember elcsigazva a hetkoznapi haszontalansagokt61lefekszik, hogy aludjon, amikor mar nem erzi ell~ult

, tester, a Iatharatlan energiak komplexuma, az 0 masik "Enje" reszben elhagyja a tester. Ebben a pillanatban a foldi hatarok tobbe nem U~t~.lnek. Nines tobbe semido, sem ter, Tudata a pillanat toredeke alatt at tud jutni a Vilagegyetem barrnilyen hataran. Az erzesek komplexuma megerzi a mar megtortent vagy majd csak a jovoben megtorteno esemenyeket, elemzi oket, a mindenkori nappal veri oket ossze es almokat szo. Mindez arrol szol, hogy az itfoghatatlan Vilagegyetemet 0, az ember, nem csupan testevel erzi, Gondolata, melyet Istentol ajandekba kapott, reremr, alkot. Csak az emberi gondolat kepes mas vilagokat letrehozni, vagy a mar Ietezoket megviltoztatni.

Van amikor az ember kiabil almaban, feI valamitol, Ilyen-

" ,

kor az erzesei komplexuma - megszabadulva a foldi hiabavalo-

sagokt61- fel a multban megtortentektol vagy majd a jovoben megtorreno esemenyektol.

Van amikor az ember almaban alkot. Alkotasai lassan vagy

,

gyorsabban igyekeznek megtestesulni a foldi letben, Az, hogy mennyire rut vagy harmoniat sugarzo formit oltenek, reszben vagy teljesen attol fiigg,hogy mennyire van jelen alkotasaiban az ihletettseg, mennyire pontosan es reszletesen lesznek je1en a 'teremtes-alkotas pillanatiban mind az aspektusok, s attol is, hogy az ihletettseg mennyire erositi fol a te Isteni "Enedet".

Az egesz Vilagegyetemben csupan Istennek es Gyerrnekenek - az Embernek - adatott meg a Teremtes lehetosege, Mindennek kezderekent Isten Gondolata all, Az 6 Vagya . lenyegul, testesul eIo anyaggi. Ekkeppen az emberi cselekedeteket is mege16zi az emberi gondolat es ,a vagy.

Az alkocasra-teremtesre a foldkerekseg minden embereben ugyanazok a kepessegek vannak meg, esak kepessegeiket az emberek kulonbozo m6don hasznaljak ki. Az embernek ebben is teljes szabadsig adatott. Szabadsag ... !

Most Vlagyimir mondd meg nekem, mirol almodoz-

, , ,

nak Isten gyermekei? Peldaul-te, ate barataid, ismer6seid?

"

9

,

,

Ok mire hasznaljak sajat teremt6 vagyaikat? Mire hasznalod 6ket te?

- En? Hat ... hogyhogy mire? Ugy, mint mindenki mas, en is igyekeztem j6 sok penzt keresni, hogy az eletben meg tudjak allni a sajat labamon, Kocsit szereztern, rneghozza nem is egyet. Meg sok mas egyebet, nelkulozhetetlent az eletben, jobb fajta burort, peldaul,

- Ez minden? Erre hasznaltad fol a csak Istenre jellemz6

alkoto vagyadat?

- Mindenki erre hasznalja,

- Mire?

- Penzrel Ugyan.Iiogy lehetne Ietezni nelkule? Peldaul ruhat

venni, tisztessegesen feloltozni, jokat enni, bevasarolni, j6kat inni? Vilagos, nem? Es te? Te mire?

- J6kat enni,j6kat inni ... Vlagyimir, errsd meg, mindez egyiitt

a tobbivel, a kezdettol fogva mindenkinek megadatott. - Megadatott? Hat akkor ugyan hova runt el?

- Te mit gondolsz? Hova?

- Ez egyszerii, nem? Azt gondolom, hogy azok a regi kez-

detleges oltozekek elvesztek, agyonhordtak 6ket es az emberek mar regesregen elfogyasztottak az els6 erkuket is. Mas idok jarnak rna mar, mas a modi, megvaltozott az emberek szaja ize meg az etelben is.

- Vlagyimir, Isten elnyiihetetlen ruhaba oltoztette gyerme-

ker es olyan bcseges eleskamraval latta el, mely sosem urul ki. - De hat hol van mindez most?

- Mindez meg rna is meg van orizve, rna is letezik. .

- Akkor mondd meg, hol! Hogyan lehet megtalalni, latni

ezeket a rejtekhelyeket, ahol ezeket a keszleteket 6rzik?

- Mindjart meglatod. De az erzeseiddel nezz! Csak erzeseiddel vagy kepes megismeri az Isteni vagy teremt6i lenyeget,

10.~ .~~

A TEREMTES KEZDETE

KPZeld el a Kezdetetl Meg nem letezett a Fold. Az anyag meg nem tukrozte a Vilagegyerem enyet. Am ugy, mint most, a Vilagegyetem akkor is tele volt hatalmas mennyisegu kulonbozd energiaval. Az energiak d6 lenyei a sotetben gondolkodtak, a sotetben alkottak. Nem volt szukseguk kiils6 fenyre, Belul, sajat bens6- jiikben fenyletrek, maguknak vilagitottak. Mindegyikiikben megvolt minden -gondolat is, erzesek is es az igyekezet energi-, aja is. Megis volt kozottuk. kulonbseg. Mindegyikben volt egy olyan energia, ame1y minden mas energiat uralt. Ugy, mint most is, a Vilagegyetemben van olyan leny, amely pusztit es olyan is, amely eleter .hoz letre. Volt meg temerdek mas, az emberi erzesekhez hasonl6 energia es masmilyen is. Ezek a vilagegyetemi lenyek egymas kozott sehogy sem tudtak erintkezni. Minden egyes lenyben a rengeteg energia hol bagyadt volt, hol gyors vilIamszeru mozgast hozott letre, Amit onmagan belul onmaga egyesitett, azt ugyanakkor onmaga meg is semrnisitette. A pulzaciojuk nem valtoztatta meg a kozmoszt, senki szamara nem volt lathato es mindegyik ugy gondolta, hogy a Terben a az egyediili. Az egyetlen!

Mivel rendeltetesuk nem volt szamukra vilagos, nem is tudtak halhatatlan alkotasokat letrehozni, ami megelegedettseget tudott volna nekik hozni. Eppen ezert az idotlensegben, vegnelkulisegben volt ugyan pulzacio, de nem volt aItal~nos moz-

gas. ,

Egyszer csak varatlanul, impulzuskent erinrette meg mind-

egyiket a kapcsolatreremtesl Egyszerre mindegyiket, az atfog-

Ifu ~

I

I'

hatatlan Viligegyetemet. Az eIo energiak komplexumiban az egyik energia hirtelen megvilagitorta a tab bit. Hogy ez a komplexum ides volt-e vagy fiatal, nem lehet szokvanyos sza-

. vakkal elmondani. Hogy vakuumbol keletkezett-e, vagy mindannak a szikrajabol, amire gondoini .lehet, nines jelenrosege, nem fontos. E~ a komplexum riagyon hasonlitott az emberrel Az emberre, mely rna ell Hasonlatos volt az 0 masik "Enjere". Nem az anyagira, hanem az 0 orok, "Szent Enjere''. Igyekezete energiii es eto vigyai energiai eloszor ligyan kezdtekerinteni a lenyek mindegyiket a Vilagegyetemben. 6 egymaga olyan szenvedelyes volt, hogy mozgasba tudta hozni az osszes erzesr, A Viligegyetemben eloszor ekkor hangzotrak el a kapcsolatterernres hangjai. Ha az else hangokat a jelenkori szavakra forditanank le, akkor megerezhetnenk a kerdesek es valaszok ertelmet. Az egesz merheretlen nagy Viligegyetem minden reszebol egyetlen mindenki altal feltett kerdes aradt az egyetlenegy fele, Isten fele:

-:_ Mire vigysz oly hevesen? - kerdezte mindegyikiik.

o pedig szilard meggyozodessel sajat vagyaban igy valaszolt:

- Egyiittes teremtest es a teremtes szemlelesebol fakad6 oro-

mot mindenki szamara,

- Mi hozhat oromot mindenki szamara?

- A rnegszuleresl

- Minek a megszulereser Regen megvan mindenkinek az

onallosaga,

- A szuletes, mely rnagaba foglalja mindennek a reszetl

- Hogy lehet egy es ugyanabban osszesiteni azt, ami min-

dent rorribol es ami mindent ujjateremt?

- Ugy, hogy elobb az ellenteres energiik belul ki vannak

egyenlitve!

- Erejer tekintve kihez hasonlatos ez?

-Hozzam.

. - De letezik a ketely energiija. A kerely meglitogat es megsemmisit, a temerdek kulonbozo energia pici reszekre rep majd

12.~. ~

szet, Az ellenteteket egyetlen egysegben senki sem tudja megtartani.

:- De letezik a magabiztossig energiaja is. Amikor a tudatossig es a ketely kiegyenHtodnek, elosegitik a jovendobeli teremres pontossagat es szepseget is.

- Minek nevezheted magadat?

'. _ Istennek. Magamba tudom fogadni energiitok valamennyi reszet, Szilardan meg tudom mindet tartani! Teremtek! A Teremtes orornot hoz az egesz Vilagegyerem sza-

mara!

A Vilagegyetem egeszeb61 minden Ieny osszes energiajit egyszerre iranyitotta Rea es lovellte Bele. Mindegyik igyekezett a masik fole kerekedni, hogy itt a leghatalmasabbkent immar esak 0 testesuljon meg.

fgy kezdodott meg a Vilagegyetem energiiinak nagy harca.

Nines az idonek olyan terjedelme, olyan mertekegysege, melyek erzekelterhetnek e hare mereteit, Csak akkor allt be ujra nyugalo~, amikor mindenkiben gyezbtt a felismeres, hogy egy vilagegyetemi energianal - az Isteni Vagy Energiajanal - semmi sem lehet nagyobb es hatalmasabb.

A Vagy Energiajat Isten birra, 6 mindent magaba tudott fogadni, mindent harrnonizalt, megszeliditert es teremteni kezdett. Meg esak onrnagaban teremtett. Meg esak belul, onrnagaban hozta letre a jove teremtmenyeit, dedelgetve minden egyes reszletet, am olyan gyorsasaggal, amely meghatarozhatatlan. Fontolgatta a kolcsonos, egymas kozti, egymishoz val6 kapesolatokat mindenne1 es minden egyes tererntmeny szamara kulon-kulon is. Mindent egyes-egyediil vegzett, Egyediil az atfoghatatlan Vilagegyetemi Sotetsegben. Bgyedul, magaba foglalva a Vilagegyetem minden energiajat gyorsitotta a mozgist. A vegkifejlet ismeretlen volta mindenkit megijesztett es a tavolba kenyszeritett. A Teremtd vakuumba kerult es a vakuum egyre tagult .

Halalos hideg volt. Koros-korul a felelem es az elidegenedes,

de 6 egyes-egyediil mar latta a csodalatos hajnalokat, hallotta a

madarak eneket, erezte a viragok illatat, Csodalatos teremtmenyeket tererntett - 0, egyedul, szenvedelyes vagyaval,

- Anj meg! A vakuumban majd fe1robbansz! - allitottak.

- Hogy tartod meg magadban _ energiaidat? Semmi sem segit

osszehuzodnod, most mar csak a szetrobbanas joher, de ha van meg egy pillanatod, ilIj meg! Oszlasd fel teremt6 energiaidat!

Am 6 igy valaszolt: .

- Ezek az en vigyaim! Nem arulom el6ket! Erettuk, miattuk egyre osszebb huzodorn es energiaim egyre gyorsftom. Ezek az en vigyaim! Latom, ahogy a fiiben, a viragok kozott fut a piei dolgos hangya. A sas mereszen a magasba szallva tanitja fiait szarnyalni,

Isten ismeretlen energiajaval egyre fokozta onmagaban a Viligegyetem minden energiajanak a mozgasat, Ezeket Lelkeben az ihletetrseg egyeden magocskiba siirirerte.

Ekkor Isten hirte1en erintest erzetr, Minden oldalrol, mindenhonnan titokzatos energia izzott, majd gyorsan eltiint, melegevel a tavolbol hevitve, valamilyen mer6ben uj er6vel feltoltve. Majd egyszer csakrninden, ami eddig legures ter volt, felragyogott. A Viligegyetem uj hangokat hallotr, amikor Isten gyenged elragadtatassal megkerdezte:

- Ki vagy? Milyen energia? Valaszul e szavak zenejet hallotta: - A Szeretet es Ihlet energiaja,

- Bennem van a te paranyi reszed is. Egyedul 6 volt kepes

ellenallni a megvetes, gyUIalet es duh energiajanak,

- Te Isten vagy, a Te energiad - Lelked Vigya - mindent harmoniaba tudott hozni. Ha paranyi reszem ebben segitett neki, akkor hallgass meg engemet, 0, Isten es segits nekeml

-Mit akarsz? Miert erinrertel meg tuzed minden erejevel?

- Megertetrem, hogy en vagyok a Szeretet. Nem tudok resz-

ben letezni ... A Te Lelkednek akarom teljes magamat aradni. Tudom, hogy nem engedsz teljesen magadba, nehogy a jo es a rossz harrnoniaja megbomoljon, de a legures teret korulotted magammal toltorn fol, Polmelegfrek mindent benned, korulot-

14~

ted. A Viligegyetem hidege, kodje nem juthat 'el hozzad, nem erinthet meg.

- Mi tortenik? Mi ez? Meg er6sebben felragyogtall

_ Nem vagyok egyedul, Ez aTe energiid! ATe Lelked! Csak t6lem verodott vissza es a Te visszavert fenyed a Te meg nem nyilvanult bens6dbe rer vissza.

S a Szeretet altal megihletett, elszant es celtudatos Isten igy

kialtott fel: .

_ Egyre gyorsul minden! Minden morajlik bennem! 6, mily gyanyarliseges az Ihlet! A ragyogo Szeretetben valosuljanak meg vigyaim teremtmenyei!

,

1'5

,

.

i

,

A TE ELS6 MEGreLENESED

r :

I

/

Ime a Fold! Az egesz Vilagegyetem magjakent es

mindennek kozeppontjakent keletkezett a Fold. Koros-korul hirtelen Iarhatova valtak, megjelentek a csillagok, a Nap, a Hold. A Iathatarlan, a Foldrol kiindul6 teremt6 Peny vissztukret talalta meg bennuk,

Bkkor elcszor jott a Vilagegyeremben letre a letezes uj szintje - az anyagi szint, mely sugarzott, ragyogott.

Att61 a pillanattol fogva, hogy a Fold lathatova valt, senki es semmi nem birta a lithat6 anyagot. Bar a Fold mindennel erintkezett, ami a Vilagegyeremben letezetr, maga onallo

volt. .

A Fold onell~t6 teremtmeny volt. Ami rajta nott, elt, vizeiben uszott, Iegtereben roptilr, nem halt meg, nem trint el, nem veszett a semmibe. Meg a rothadas folyamatib61 is legyek, rovarok keletkeztek es veluk mismilyen elet taplalkozotr, igy minden egyetlen gyonyoniseges eletbe olvadt ossze,

Erthetetlenul es izgatottan figyelte a Polder az osszes tobbi vilagegyetemi leny, A Fold mindennel erintkezett, de senkinek sem adatott meg a Iehetoseg, hogy megerintse a Folder,

Isten bensojeben az Ihlet norton n6tt. A legures teret betolto Szeretet fenyeben az Isteni lenyeg valtoztatta korvonalait, s olyan formikat oltott, amilyen ma az emberi teste.

Az Isteni Gondolat a sebesseg, az ido hataran tul rnukodott, A vegtelenig fokozott ihletetrsegeben, ragyogisiban tulszarnyalta minden energia gondolatat es alkotott, teremtett! Meg egy benne leva, larhatatlan teremtmenyt,

Hirtelen ragyogis izzott feL A Szeretet Energiija belereme-

gett az uj hey tuzebe, mintha megperzselodott volna. Isten az oromtol ujjongva igy kialtott:

- Nezd, Viligegyetem, nezdl fme az en Fiam! fme az Ember!

A Folden all. Anyaggi restestilt. Benne vannak a Viligegyetem. osszes energiajanak paranyi reszei, A Ietezes minden szintjen el. 6 az en kepmasom, az en abrazatom, s benne vannak mind a ti energiiitok reszei is. Tessek, szeressetek ot! Teljek benne kedvetek!

Az en Fiam minden Ietezonek oromot hoz majd. 6 az en miivem. 6 a Teremtesl 6 a Szuletesl 6 Mindenbol a Minden! -OJ teremtmenyt hoz majd Ietre es az 0 minduntalan megismetlodo szulerese valtozik a vegtelenne.

6 a Vilagegyetemet fogia iranyitani most is, amikor egyedul van, de akkor is; amikor onmaganak tobbszorose lesz lathatatIan fenyt araszrva magabol egyetlen egybe olvasztva azt. Minden elernek oro mot ajandekoz. Mindent neki adtam es' neki adok minden a jovoben kigondoltat is.

- fgy all tal te eloszor a csodalatosan szep Foldon - fejezte be

elbeszeleset Anasztazia.

- Kir61 beszelsz? R61am?

- R61ad, Vlagyimir, es arrol, aki a leirt sorokat megerinti,

- Ugyan, ugyan; Anasztazia, hogy mondhatsz ilyet? Ez teljes

egeszeben lehetetlen. Ugyan, hogy allhat az osszes olvaso ott, ahol egyetlenegy alit. A Bibliaban is pontosan igy van. Kezdetben egyetlenegy ember letezett, akit Adamnak hivtak. Kulonben te is azt mondtad, hogy Isten egyet teremtett, nem?

- Mindez igy is van, Vlagyimir. De nezd es lass! Egyetlen egyto1 szarrnazunk mindannyian. Az 6 paranyi resze, informacioja, bele van helyezve minden mas emberbe is, aki a Poldre szuletett. Ha gondo1atod akarataval a mindennapok hiabavalosagabol ad6d6 temerdek gondjaidat 1eveted,akkor ra tudsz erezni arra, ami a paranyi reszecskeben mind a mai napig megorz6dott. Ott volt, mindenre emlekezik. Benned is ott van most is, de jelen van ugyanugy minden a Foldon el6 emberben is. 6,

. engedd hat, hogy kibontakozzekl Erezd azt, amit te akkor urad kezdeten Iattal, de te is, aki most ezeket a sorokat olvasod!

W:17

.,

- Latod, hat eppen ez az! Akkor ez azt jelenti, hogy azok mind, akik rna itt, ezen a Folden elnek, ott voltak a kezdet kezdeten?

- Igen, azt. De itt ezen, nem amazon a Foldon voltak. Csakhogy a Foldnek akkor mas arculata volt.

- Hogyan lehet mindegyikunket egyszerre megnevezni?

- Jobb, egyszenlbb neked, ha az "Adam" nevet hallod? Akkor

ezt a nevet fogom hasznalni, de te csak kepzeld azert el, hogy Adam te vagy. Mindenki kepzelje el sajat magat ez alatt a nev alatt. En pedig a kepzeleted jatekat majd szavakkal segitem egy picit.

- J6, segitsdl De en sajat magamat azokban az id6kben amugy sem tudorn igazan elkepzelni,

- Hogy konnyebb legyen, csak kepzeld el, hogy egy kertbe lepsz, ahol a tavaszbol nyarba hajlik az ida, de ebben a kertben megvannak az 6sz gyumolcsei is mind. A kertben olyan lenyek vannak, amilyeneket most latsz eloszor, Egyszerre, egyetlen pillantassal nehez atfogni mindent, amikor minden uj es minden maga a tokely, Emlekezz csak vissza, amikor te, Adam, eloszor megpillantott:il egy paranyi viragot, figyelmedet a viragra iranyitottad. Egy egeszen picinyke viragra,

A virag olyan kek volt, mint a buzavirag, szirmai finomak, kecses, lagy vonaluak, Finoman ragyogtak, mintha visszatukroztek volna az eg fenyh. Es te, Adam, a virag melle ultel es gyonyorkodtel benne. De barrneddig nezted is volna a viragot, a pici virag kepe folytonosan valtozott, Gyenged sze1l6 szeretettel himbalta meg vekonyka szaran a paranyi viragkelyhet, s amikor a Nap sugarai cirogattak, szirmai beleremegtek. Szine egyre ujabb arnyalatokar oltott, ahogy a feny visszarukrozodese szoge~ valtoztatta. A szirrnok a sze1l6 fuvallataban hol lagyan remegtek, hol - mintha integettek volna - az embert udvozoltek, masker viszont mintha karrnesterkent a zenet dirigaltak volna, mely az ember Ielkeben szolr, A viragbol arado finom illat teged, az embert, probalr atolelni.

Adam egyszerre csak hatalmas orditast hallott. Fel:illt es az orditas iranyaba fordult, A tavolban hatalmas oroszlan :illt par-

javal, egy nostenyoroszlannal. Az oroszlan bogesevel adta kornyezetenek hirul, hogy jelen van.

Adam nezte a gyonyonl, hatalmas termetet, a sdru, koronazo sorenyt, Amikor az oroszlan meglatta Adamot, azonnal hatalmas ugrasokkal az ember fele iramodott es pirja, a n6steny oroszlan sem maradt le mellole. Adam a hatalmas izmok jatekaban gyonyorkodott, Az allatok nehany mererre Adam'tol meg:illtak. Az ember pillantasa cirogatta 6ket, gyengedseg aradt felejuk belole, es a szeretettel megcircgatott oroszlan a gyengedsegtol elernyedten a foldre ereszkedett, s melle fekudt parja is, meg sem mozdult, nehogy megzavarja az aldasos, meleget araszro fenyt, mely az emberbol aradt felejuk,

Adam ujjaival beleturt az oroszl:in sorenyebe, nezegetre es megerintette a hatalmas manes karmait, kezeive1 megtapogatta a feheren vakito fogakat es mosolygott, amikor az oroszlin a gyonybnlsegt6l dorombolt.

- Anasztazia, mifele feny aradt az ernberbol akkor, meg a kezdet kezdeten, hogy meg az oroszlan sem tepte szet? Es miert nem arad manapsag az emberbol feny? Hiszen senki sem vilagirl

- Vlagyimir, hat te nem vetted eszre, miesoda nagy kulonbseg van meg manapsag is? Az ember tekintete minden foldit - a pici fuvet, a verszornjas illatot es a kovet is - lelassuIt gondolaraval hataroz meg. Titokzatos, rejrelyes, megmagyarizhatatlan er6ve1 van feltoltve. Azember tekintete lehet simogat6, de lehet rideg is, mindent meg tud dermeszteni es bomlasztani, ami el. Mondd csak, veled peldaul nem torrent meg meg soha, hogy valakinek a tekintete felmelegitett? Vagy hogy kellemetlenul erezted magad a lelkedben valakinek a pillantasatol?

- De, igen, megrortent, Megesik, hogy az ember erzi, hogy valaki nezi, Van, amikor ez kellemes es van, amikor nem nagyon.

- Hat latod, ez azt jelenti, hogy te is megtapasztaltad, hogy a szeretve simogat6 tekintet kellemes melegseget tud benned kivaltani. Masker pedig kellemetlen nyugtalansagot, ridegseget

~.19 ~

ebreszt. Az els6 napokban azonbanaz ember tekintete sokkalta er6sebb volt, mint amilyen manapsag. A Teremt6 ugy rendezte el, hogy minden et6 azon van, hogy ez a tekintet melengesse.

- Hova runt az ember tekintetenek mind e hatalmas ereje?

- Nemnint el mind. Maradt meg bel6le jocskan, de a hiu-

sag, a gondolkodas feluletessege, rnegvaltozott sebessege, a lenyeg valotlan, hamis latasa es a tudatosodas bagyadtsaga elhomalyosftjak rekintetet, nern engedik kibontakoztatni azt, amit minden az embert6l vir. A Ielek melege meg6rz6clik mindenki szfveben. oi, barcsak mindenkiben a maga teljessegeben tudna kibontakoznil Az egesz valosag csodalatos, eredeti szepsegu kertte tudna valtozni.

- Minden emberben? (rgy, ahogyaz a kezdetkor Adamban volt? Megtortenher ilyesrni?

- Minden meg tud valtozni, ami fele az emberi gondolat egy~ segbe olvadva torekszik,

Amikor Adam meg egyedul volt, az 6 gondolatanak olyan ereje volt, mint rna az egesz emberisegnek egyutrveve.

- Hat persze! Ezert felt tole az oroszlan is, nem?

- Az oroszlan nem felt az emberrol. Az oroszlan tgy hodolt

az aldasos, boldogsagot araszto fenynek, Minden, ami letezik, igyekszik rnegismerni az aldast, amelyet csupan az ember kepes letrehozni. Ezert minden, nem csupan a Folden Ietezd leny kesz tarsanak, testverenek, istenenek erezni, fogadni az embert. A szulok mindig azon vannak, hogy a gyerekeikbe az osszes legjobb kepessegeket iiltessek eL Csak a szulok 6hajtjak oszinten, hogy a gyermekeik kepessegei tulszarnyaljak az oveiket, A Teremt6 az ernbernek - fianak - teljes mertekben atadott mindent, ami fele ihletettsege kitoreseben sajat maga is igyekezett. Ha mindenki kepes megerteni, hogy Isten tokeletes, akkor erzeseivel erezze meg minden ember ugy, mint szulo, hogy milyenne igyekezett teremteni Isten - a sziil6 - az 0 gyerrneket, az 0 Szerelmetes Fiat - az Embert. Mivel Isten nem felt a felelossegtoles azzal hogy kiejtette a szavakat, melyek az evek millioinak tavlatabol rna 19y hatolnak el hozzank: .Ez az en Fiam - az Ember.

I" 20~ .

6 az en kepmasoml 6 az en hasonmasom!" mindorokre ana kotelezte magat, hogy soha nem tagadja meg teremtmenyet.

- Akkor ez azt jelenti, hogy Isten azt akarta, hogy az 6 Fia, Teremrmenye, no, ugy altalaban, az ember er6sebb legyen nala? - Ezt bizonyitja az osszes szuld igyekezete.

- No, es Adam teljesitette Isten vagyait az else nap? Mit tett

az oroszlannal val6 talalkozas utan?

- Adam igyekezett megismerni mindent, ami korulotte letezett. Meghatarozni minden egyes noveny never, kuldeteset, rendelteteset, Volt, amikor a feladatot gyorsan megoldotta, volt, amikor hosszan bibelddott vele. Mint ahogy az megtortent peldaul a brontoszaurusz eseteben is, mert az elsa nap egeszen estig igyekezett meghatarozni annak rendelteteset, de a feladatot nem oldotta meg. Ezert a Foldrol el is nintek a brontoszauruszok mind.

- Miert nintek el?

-: Azert nintek el, mert az ember nem hatarozta meg rendel-

retesiiket.

- A brontoszauruszok azok, amelyek sokkalta nagyobbak voltak, mint az elefint?

- Igen, nagyobbak voltak, mint az elefantok, de kisebb szarnyuk is volt, hosszii nyakukon pici fej ingadozott es pofajukbol

Iangok lovelltek ki, ,

- (rgy, mint a meseben. A hetfeju sarkany, peldaul, a nepmesekben, szinten tuzet okadott, De az csak mese, nem valosag,

- Van, amikor a mesekben a volt valosag rebuszokban jelenik meg, van, amikor ponto san.

- Tenyleg? 13.s ugyan mibol allt egy ilyen hatalmas s~ny?

Hogy lehet, hogy egy allat pofajabol tuz jojjon ela? Vagy a niz esetleg csak valamifele szimb61um? Talan azt is mondhatnank, hogy ez a szornyeteg "rosszat" okadott?

- A hatalmas brontoszaurusz josagos es nem rossz allar volt, Ktilso merete ana szolgalt, hogy a sulyar csokkentse.

- Ugyan mar, hogy tud a nagy meret a suly csokkenesere szolgilni?

- Minel telibb a gornb olyan anyaggal, amely konnyebb, mint

a levego, annal konnyebb maga a gomb, ,

- De mi koze ennek a brontoszauruszhoz, hisz' az nem egy levegovel teli gomb?

- Elo, roppant nagy gornb volt a brontoszaurusz is. Csontvaza konnyii, viszont belso szervei paranyiak. A belsejeben, eppen ugy, mint a gombben, tires ter volt. Ezt minduntalan gaz telitette meg, am ely konnyebb, mint a levego. Ha a brontoszaurusz felugrott, szarnyait meglebegtette, bizony egy picit meg repulni is tudott. Amikor robblet gaz keletkezett benne, ezt a pofijin it ki is engedte. A pofajabol kovakofele agyarak meredeztek, s ezek surlodasa szikrat tudott csiholni, ezert a gaz, amely a hasuregbol iramlott ki, langra kapott s {gy a pofajabol lingnyelvek kepeben tivozott.

- Nahit! A mindenetl Ailj, allj! De ki toltotte fel allandoan

gazzal?

- Hiszen mondom neked, Vlagyimir, a gizt sajat maga a brontoszaurusz hozta letre a taplalek feldolgozasa soran.

- Hat ilyen pedig nines! Gaz csak a fold belsejeben talalhato, Onnan nyerik, majd palackokat toltenek vele, vagy vezetekeken keresztul a nizhelyekhez a konyhaba vezetik. Na tessek, itt meg csak ligy, taplalekbol >- ily egyszerti lenne mindenl?

- Igen, ilyen egyszeru,

- En bezzeg ilyen egyszeni dolgokban hinni nem tudok es

azt gondolom, hogy - mar ne is haragudj - senki sem fogja elhinni. Az emberek meg majd ketelkedni fognak, meglitod, mindenben, amit mondasz, nem csupan abban, amit a brontoszauruszokrol mondtal, hanem ketelkedessel fognak fogadni minden egyebet is, amit mondtal, Ezert en irni errol bizony nem is fogok.

- Vlagyimir, te tenyleg azt gondolod, hogy tevedhetek,

hazudhatok?

- Hit hazudsz, vagy nem hazudsz, nem az a Ienyeg, De, hogy

a gazzal tevedsz, az biztos. '

- Nem tevedek.

- Bizonyitsd be!

- Vlagyimir, a te gyomrod, de mas emberekgyomra is ilyen

gazt, ugyanilyet termel nap, mint nap. - Ez lehetetlenl

- Hidd el, hogy lehetl Igy van! Pr6bild meg meggyujtani,

amikor elhagyja testedet.

- Mi az, hogy testemet? HoI? HoI gyujtsam meg? Anasztazia nevetve ezt mondta:

- Olyan vagy, mint egy gyerek. Gondolkozz rajta magadI Ez egy nagyon bizalmas kiserlet.

Idorol idore felotlott bennem a gaz gondolata. Miert aggasztott annyira? Magam sem tudom. Vegul is eldontottem, hog}' elvegzem a kiserletet, Amikor visszaerkeztern Anasztaziatol, el is vegeztem. Eg! Egyre nagyobb erdeklodess~l emlekszem viszsza Anasztazia minden egyes szavara Adam elso napj ir6l, illetve a mi else napunkrol. Valahogy az az erzesern tarnadt, mintha ebbol az idobol elfelejtettunk volna valamit magunkkal hozni a jelenbe. Vagy talan csak en felejtettem el?! Dontse ezt el mindenki sajar maga, amikor majd megtudja, hogyan folytat6dott az ember else napja. Nos, errol Anasztazia igy beszelt:

AZ EL&)6 NAP

/

Mam szamara minden erdekes volt. Minden

gyes fiiszal, a bonyolult bogarka, a mennyolt madarai, de a viz is. Amikor eloszor megpillantotta a folyot, abban gyonyorkodott, hogy fut tova az' atterszo viz s csillog-villoga napsuresben. Pelnint .neki benne az elet sokasaga, Kezevel megerinrette a vizet. A viz folyasa teljesen itfogta, korulolelre a kezet es simogatta bore minden hajlatat, hivta magahoz, Belemerult egesz testevel, s hirtelen megerezte, hogy konnyebb lett, a viz megtartotta es gyengeden, edesdeden korbesimogatta. Tenyerebe merte es feldobta. Egeszen el volt ragadratva, amikor latta, hogyan jatszadoztak anap sugarai minden egyes vizcseppben, majd a cseppeket a viz arja ujra magaba fogadta. S Adam orommel csordultig telve itta a foly6 vizet, Egeszen napnyugraig gyonyorkodott az ot korulvevo pompazatos kornyezetben, gondolkodott, majd ismet furdote,

- Allj, allj, Anaszrazial Azt mondtad, ugye, hogy itta a vizet ..

J6, rendben, de vajon mit evett Adam egesz nap? Milyen etelt

fogyasztott? \

- Korulotte ternerdek kiilon'bozo fzu mindenfele gyiimolcs termett, de bogyok is es fogyasztasra alkalmas novenyek. Az else napokban Adam nem erezte, hogy ehes, Ehseget a Ievego teljesen kielegitette.

- A levego? Hit pedig a levego senkit sem lakat jol. Meg a szolasmondas is ezt mondja.

- Az a levego, amit az ember manapsag lelegzik, bizony valoban nem lakat jol senkit. Manapsag a levego halott es resz-

ben karos is a test, de a lelek szamara is. Azt mar mondtad, hogy a kozmondas is azt tartja, hogy a levego senkit sem lakat jol, de van egy masik kozmondas is: "Csak levego volt etelem." Ez a kozmondas viszont azert letezik, mert a kezdet kezderen Igy volt az ember rendelkezesere bocsatva. Adam a kertek legpompasabbikaban szuletett es a levegoben, amely ot ott akkor korulvette, nem volt egyetlenegy kart okozo porszemecske sem. Abban a Ievegoben viragpor es a legtisztabb harmatcseppek szalltak,

- Viragpor? Milyen?

- A viragok es a novenyek hfrnpora, a fakrol, a gyumolcsok-

bol terjedd eter, Azokrol, amelyek ott voltak korulotte, de azokrol is, amelyek ravel voltak tole, am a szello szarnyan eljutottak hozza, Akkoraban semmi sem vonta el az ember figyelmet nagy feladatatol, meg az etel megszerzesenek a gondjai sem, Minden, ami korulotte volt, a levego segitsegevel taplalta. A Teremtd mar a kezdet kezdeten ugy rendezte el, hogy minden, ami a Folden elr, tularado Szeretetben igyekezett az embert szolgalni, hiszen akkor meg a levegd, a viz, a szello, elteto, taplalo volt.

- Hit ebben igazad van! Ma mar a levego bizony nagyon karos tud lenni, de az ember feltalalta a legkondicionaI6 berendezest, Ez megtisztitja a levegot a karos reszecskektol. Meg asvanyvizet is arulnak muanyagiivegekben. Ugyhogy a Ievegovel, a vizzel val6 gondok sok ember szamara, akik nem szege- , nyek, megold6dtak.

- Sajnos, Vlagyimir, a legkondicionalc nem oldja meg a gondokat. A karos reszecskeket ugyan kiszuri, de a Ievegot meg inkabb elettelenne, holtta valtoztatja. A viz, amelyet nuianyag flakonokba palackolnak es lezarnak, elhal, eppen azert valik holtta, mert be van dugaszolva. Csak a test regi sejtjeit tudja taplalni. Az uj elet szuletesehez, __ @boz, hogy a tested sejtjei kepesek legyenek allandcan megujulni, elo viz es levego sziik-. seges.

'25

A CONDOK M ELET T6KELETESSECET BIZONYlTOTTAK

Mindez Adamnak megvolt? .

- Igen, megvolt! Ezert gondolatai sebesen szarnyaltak, Aranylag rovid ido alatt mindennek rendeltetest tudott adni. Szaztizennyolc ev ugy repult, iramlott tova, mint egyetlenegy nap.

- Szaztizennyolc ev? Hat ilyen .aggastyan koraig egyedul elt Adam?

- Egyedul. Lelegzetelallitoan erdekes munka kozepette elt Adam - az els6 ember. Az igy eltoltott szaztizennyolc ev nem gondot hozott neki, hanem viragzast, kibontakozast,

- Az ember, ha szaztizennyolc eves, megoregszik, sot aggastyannak szamit, betegsegek, nyavalyak gyotrik.

- Ez most van igy, Vlagyimir, de akkor az embert nem gyotortek betegsegek, Akkor a test minden egyes sejtjenek elete hosszabb volt, de ha a sejt elfaradr, megadatott neki a lehet6- seg, hogy elhaljon s helyebe azonnal egy uj energiaval teli sejt Iepett, Az emberi test annyi ever tudott elni, amennyit lelke, \ szelleme akart.

- Akkor ez azt jelenti, .hogy manapsag az ember maga nem akar tovabb elni?

- Az ember masodpercnyi cselekedeteivel egyre roviditi az eletet es a halalt is 0 maga talalta ki sajat maga szamara.

- Hogyhogy kitalalta? A halal csak ugy jon magatol. Az ember akarata ellen ere.

- Amikor dohanyzol, vagy alkoholt iszol, amikor a varosba mesz, ahol az egestermekekkel teli levegdr szivod magadba, amikor holt erelt fogyasztasz es haraggal erneszted magad,

akkor mondd, Vlagyimir, ki mas, ha nern te magad haladsz a halaIodhoz vezet6 uton egyre tovabb?

_ Ilyen manapsag m~ndenkinek az el~te~ . , " ,

_ Az ember szabad. Eletet sajat maga epiu es korat is masod-

percekben szabja meg.

_ Na es akkor ott a Paradicsomban nem voltak gondok?

_ Ha gondok akadtak is, akkor azok nem az elet rovasara ad6dtak, hanem az elet tokeletesseget bizonyitottak.

-- .~.-.

\

AZ ELS6 TALhLKOzAS

: E gyszer, amikor Adam mar szaztizennyolc ever megelt sa hajnal hasadasakor felebredt, tobbe

. nem lelkesitette fel a tavasz, nem kelt fol, hogy

udvozolje a napsugarakat, mint altalaban,

Feje folott a fa lombjaban a csa!0giny zeng6 dalba kezdetr, de a csalogany felhangzo dalatol Adam csak a masik oldalara

fordult. . "

Tekintetere a Tavasz visszafogott remegessel toltotte be a teret, a folyo a viz csordogalasaval hivta magahoz, folotre feeskek jatszadoztak. A feIh6k bizarr, egyre valtozo kepeket festettek az egbcltra. A fuvekbol, viragokbol, fakbol es bokrokbol arado legfinomabb illat lengedezte korul, 6, mennyire elamult Isten! A foldi teremtmenyek tavaszi pompazatossaga kozepette, az egbolt kekje alatt az 6 Ember-Pia szornorkodott. Az 6 Szerelmetes Fia nem az orom mamoraban uszott, hanem szomorkodott. Lehet-e egy szeret6 atya szamara ennel fajdalmasabb kep?

A tererntes ota eltelt szaztizennyolc eve pihen6 roppant mennyisegu Isteni energiak azonnal mozgasba Iendultek, Az egesz Vilagegyetem szinte "visszafogott" lelegzettel figyelt. Ez a soha korabban nem tapasztalt gyorsulas ugy tundoklott a Szeretet Energiajanak fenyudvaraban, hogy a teremtmenyek mind megertettek: Isten uj teremtmenyt szandekszik alkotni. De hat ugyan mit lehet meg teremteni azutan, ami az ihletetrseg csucspont jan jott Ietre? Ezt akkor meg senki sem ertetre. Isten gondolatanak a sebessege egyre novekedetr, A Szeretet energiaja 19y suttogta Fete:

28J/,

_ Ismet ih1etett mozgasba hoztal mindent. Energiaid a vilagegyetemi tersegeket langba boritjak. Hogyhogy nem robbansz fol es nem egsz el ily hevtol? Merre igyekszel? Mit akarsz elerni? En mar nem fenylek veled, .alralad. Oh, nezd, en Istenem, en iltalad mar Iangolok, a bolygokat csillagokka valroztatom. Allj, illj meg, hiszen min dent, mi legjobb, megteremtettel mar, Fiadat a szomorusag elhagyja. Allj, allj meg, 0 en Istenern!

Isten nem hallotta a Szeretet konyorgeser, Nero erzekelte a vilagegyetemi lenyek gu.nyolodasat. Akar egy fiatal, rmizsajatol megihletett szobrasz egyre fokozta energiai mozgasanak sebesseger. Egyszerre csak az egesz atfoghatatlan Vilagegyetemben a hajnal korabban soha nem latott szepsegu fenye gyUlt fel. Csodalattal sohajtott fe1 minden leny, de meg Isten maga is elragadtatassal suttogta:

_ Nezd, Vi1agegyetem! Nezdl Ime, itt ill az en Leanyom, a foldi reremtmenyek kozott. Mily rokeleresek, mily csodaszepek a vonasai mind! Melro lesz az en Fiamhoz. Nines nalanal tokeletesebb teremtmeny, Benne van az en kepmasom, hasonmasam, benne vannak a ti reszecskeitek is mind, szeressetek hat, tessek, szeressetek 6t meg!

Az en Leanyom es az en Fiam! Az en Leanyom es az en Fiam minden letez6nek boldogsagot hoznakl A letezes minden szintjen gyonyoru vilagokat hoznak majd letrel

Egy dornbrol, a harmat lepte fuvon, unnepnap, a felke16 nap sugaraiban indult el s ment a leany Adamhoz. Jarasa kecses, tarrasa egyenes, teste hajlatai lagyak es finomak, a bore arnyalataiban az Isteni hajnal fenye ragyogott. Egyre kozelebb, kozelebb ert hozza, Ime, megerkezett a leany! Megillt"a fiiben hevereszd Adam elott.

A szello aranyszcke hajaba turt, s felfedte homlokat, A Vilagegyetem visszafogta lelegzetet, 6, rnily gy6nyoru az orcaja, mily gy6ny6ru a te alkotasod, Istenl

A fiiben hevereszo Adam futolag rapillanrott az el6tte megallo leanyra, asitott egyet, elfordult tole s lehunyta szemet, Ekkor a Vilagegyetem Ienyei mind meghallottak. U gyan nem

·~'29 ~

szavakba ontve, am meghallottak, mily kozombosseggel velekedett gondolataiban Adam Isten uj teremtmenyerol: "Hat, tessek, egy ujabb teremtmeny, Semmi uj sines benne, hacsak' nem annyi, hogy rim hasonlit. A lovak terdcsukloi mozgekonyabb is, erosebbek is. A leopard bore vilagosabb is, vidamabb szinii is, Raadasul hivas nelkul erkezett, holott en ma a hangyaknak akartam tij rendeltetest adni."

Eva meg illdogilt egy ideig Adam kozeleben, majd a folyo kisebb oblehez ment, leult a parton a bokroknal es a viz felszinerol visszaverodo tukorkepben sajat arch nezegette,

Ekkor a Vilagmindenseg lenyei felmorajlottak, gondolataik egyetlen arba folytak ossze: "A ket tokeletesseg nem tudta egymist ertekelni, Tehat Isten tererntmenyeiben nines tokeletesseg,"

A Szeretet Energiija volt az egyetlen, aki a Vilagrnindensegben felhangzo morajlis kozepette 6nmaga altal igyekezett vedelmezni a Teremt6t. Ragyogisa korullengte Istent, Mindenki tudta: A Szeretet Energiija sosem bocsatkozott sernmilyen itelkezesbe. Egymaga bolyongott mindig a belathatatlan tersegekben lathatatlanul es hallgatagon. De miert ragyogott most igy fel teljes valojaban Isten korul? A Viligegyetem morajlasat figyelmen kivul hagyva ragyogasaval csupan egyetlenegyet me1engetett es vigasztalt:

- Pihenj, Nagy Teremt6 es teritsd eszre Piadatl Te kepes vagy barmelyik gyonyorii tererntmenyeden javitani.

Valaszul a Vilagmindenseg meghallotta Isten szavait es altaluk megismerte Isten bolcsesseget es haralmassagat:

- Az en Fiam az en kepmasorn es hasonmisom. Benne vannak a Vilagegyetem minden energiainak paranyi reszecskei, 6 az Alfa es az Omega. 6 a Teremtesl 6 a j6v6 megvalositasa! E pillanattol fogva ~s az eg~sz jovendoben sem nekem, sem senki masnak nem adatik meg, hogy az 6 kerese nelkul megviltoztassa sorsat, Minden megadatik neki, amit 6 maga megkivin. Megvalosul a gondolat, mely nem illanekonysagban fogan. Az en Fiam nem hodolr be a test tokeletessegenek, amikor meg-

,

30.,

• < •

.

latta a Leanyt, Az egesz Vilagmindenseg legnagyobb csodalatara nem csodalta meg a Leanyt, Fiam meg nem tudatosirotta, de az erzeseivel mar megerezre. Elsokent erezre meg, hogy hianyzik neki valami, Es az tij tererntmeny, a leany, aki e16tte illt - szinten nines birtokaban ennek a valaminek. Az en Fiaml Az en Fiam az erzeseivel erzi az egesz Vilagegyeternet, mindenrol tud, amit a Vilagmindenseg bir.

Az egesz Vilagmindenseget betolrotte a kerdes:

- Ugyan, mi hianyzik annak, akiben megvan mindegyikunk

energiaja es aTe energiiid mindegyike?

Isten igy vilaszolt nekik: - A Szeretet Energiaja,

Ekkor fellangolt a Szeretet Energiaja: .

- De en egyetlen vagyok es en a Tied vagyok Csak altalad sugarzom.

- Igen! Az egyetlen vagy, Szeretet, kedvesem - hangzottak f61 valaszul az Isteni szavak. - A te ragyogo fenyed vilagit is, simogat is, Szeretet, kedvesem. Te vagy maga az Ihlet. Kepes vagy felgyorsitani mindent, kifinornultta teszed az erzeseket es te, Szeretet, kedvesem, te hozod meg a megnyugvis bekejet, Kerlek hit, szillj ali a Poldre teljesen, maradektalanul. Te magaddal, hatalmas aldasos Energiiddal fogd oket korbe, oleld magadhoz az en gyermekeimet.

A parbeszed, mely Isten es a Szeretet kozott hangzott el a bucsuzaskor jelezte minden foldi szeretet kezdetet,

- 6, en Istenem - szolt esdekloen a Szeretet a Teremtohoz.

- Ha en elmegyek, egyedul maradsz, lathatatlanna valsz az elet

minden egyes szintjen mindorokre,

- Ragyogjon, tundokoljon most mit az en Fiam es az en Leanyom a bels6 Szellemi Valosagban, a kiils6 Anyagi Valosagban es a min dent fenntarto Rendben.

- 6, en Istenem, legures ter jon letre korulotted. Lelkedhez az eleret ado meleg soha nem jut el. E meleg nelkul kihtil a lelek,

- Aradjon ez a meleg imrnaron a F61dr6l minden letezo fele, ne csupan felem, Fiaim es Leanyairn tettei majd tobbszorozik azt. lgy

,:.··, •.. ·· .. 31

. . ~ (;.' . ,;:, :"

ragyogmajd fo1 az egesz Fold a Szeretet feny10 melegecol s tundoklik a terben. Mindenki erezni fogja a Fold aldast ado Fenyet, altala fel fognak tudni melegedni az en energiaim is mind.

_ 6, en Iscenem, Fiad es Leanyod elott temerdek kulonbozo tit tarul feL Rajtuk megtalalhato a: letezes mindenszintjenek energiaja, Ha majd tulteng csak egyetlenegy is, elteriti, igaztaIan utra viszi oketo Mit tehetsz Te, aki mindent odaadtal neki, ha majd latod, hogyan apad el, gyengii1 az energia, mely a Foldrdl irad? Mit tehetsz Te, aki mindent odaadtal, amikor latod, hogyan hatalmasodnak el a pusztitas energiai mindenek felett, amikor teremtmenyeid elettelen burkokba bujnak s fuvedet kovekkel szorjak tele? Mit teszel majd akkor Te, aki Fiadnak minden szabadsagot megadtaI?

_ A kovek kozott egy zold fiiszallal ismet at tudok majd torni, s szettarom egy pici virag szirmait a talpalatnyi erintetlen erdei tiszrason. Alraluk lesznek majd az en foldi Leanyaim, Fiaim kepesek raebredni rendeltetesuk lenyegere.

_ 6, en Istenem, ha eltavozom, lathatatlanna valsz minden

, szamara, Megtortenhet, hogy az emberek altal kulonbozo energiik Ienyei fognak a Te nevedben beszelni, Az emberek majd egyrnast probaljak sajat, onos erdekeiknek alarendelni. Akadnak lenyek is, akik sajat javukat szem elott tartva Teged fognak magyarazni ekkeppen szolvan: .Jsren kedveben jarok, az 6 egyeduli valasztottja vagyok, engem hallgassatok, ram figyeljetek!" Te akkor majd mit tudsz tenni?

_ Az uj, ebredezo nap hajnalpirja leszek az egen. A Nap sugara, amely kivetel nelkul simogat, cirogat minden teremtmenyt a Foldon, segit majd a Leanyairnnak, Fiaimnak rnegerteni, hogy mindegyikuk sajat maga.isajat lelkevel tud az en lelkemmel beszelni.

_ 6, en Istenem, sokan lesznek, Te viszont egyediil. Minden vilagegyetemi leny hon ohajtja majd, hogy uralni tudja az embed lelket, es hogy az ember. reven minden folott csak sajat energiajar szilarditsa meg. SaTe eltevelygett fiad hozzajuk kezd majd imadkozni,

32~.~

~

'33

.

,

_ A fa akadcily az okok sokrenisege, mely sehova sem vezet, csak zsakutcaba _ ez lesz a gatja mindennek, ami hazugsagot hordoz magaban, De Fiaimban es Leanyaimban megvan az Igazsag felisrnerese iranti igyekezet. A Hazugsag mindig behatarolt, am az Igazsag hatartalan s az Igazsag maga mindig ott lesz Leanyaim es Fiaim lelke tudarossagaban,

_ 6, en Istenem! Senki es semmi sem kepes ellenszegulni a Te gondolatod es vagyaid szarnyalasanak. Gyonyortiek! Orornmel indulok hozzajuk, Sugarzasommal felmelengetem 6ket, a Te gyermekeidet, es szolgalni fogom oket mindorokre. A to led kapott ihletettseg segit majd nekik, hogy sajat alkotasokat hozzanak Ietre. Csak egyetlenegyet kerek azert toled, en Istenem. Engedd meg, hogy szeretetem legalabb egyetlenegy szikraja veled maradjon.

Amikor maj d a sotetsegben kell lenned, csak ur; feledes 1esz korulotted es gyongiil a Fold fenye, akkor maradjon ve1ed szeretetem legalabb egy paranyi szikraja, s Neked vilagitson.

\_ 6, Vlagyimir! _ kialtott fo1 Anasztazia, _ Ha a rna eta ember az egre tekintve megpillanthatna azt, ami a Fold folort akkor zaj1ott, szemei e16tt csodalatos latornas tarulna fol, A Vilagegyetem Fenye _ a Szeretet Energiaja _ ustokosse tornorulve sietett a Fold fele es utjan fennyel boritotta a meg elettelen egitesteket es a Fold folott csillagokat gyujtott, A Fold fele szallt! Kozelebb, egyre kozelebb, fme! Megerkezett, De lim a Szeretet ragyogasa mar a Fold folott egyszer csak megtorpant, megremegett. Messze, a tavolban, a langolo csillagok kozott, ugy tum, egy pici csillag, mind kozul a legparanyibb, elr, A Szeretet sugarzasa utan sietett a Fold fele. S a Szeretet megertette, hogy Istentol erkezik utana meg ez az utolso egyetlen paranyi szikraja is, ez is a Fold fele igyekszik.

_ 6, en Istenem, _ suttogta a Szeretet sugarzasa _ de hat mien? Nines ra magyarizatom. De hat miert? Nem hagysz magadnak meg egyetlenegy parinyi szikrat sem?

A Szeretet szavaira, a Vilagegyetern sotetsegebol immar mindenki szamara lathatatlanul, de meg senki iltal nem erzekelve, Isten valaszolt. Szavai igy hangzottak:

_ Magamnak hagyni annyit jelent,nekik nem atadni - nekik - az en Fiaimnak, Leanyaimnak.

- 6, en Istenem! .

_ 6, mily szepseges vagy, Szeretet, meg egyetlenegy szikra-

ban is!

- 6, en Istenem!

_ Siess, hit, Szererer, kedvesem, siess, ne habozz! Siess e piei utolso szikraddal is es melengesd fol mind az en jovendo Fiaimat es Leanyaimat,

A Szeretet Viligegyetemi Energiijaitolelte a Folden az embereket. Teljesen, egeszen a legutolso szikrajaig. Minden benne volt. fgy valt az ember a hatalmas, itfoghatatlan Vilagegyetemben egyazon idoben a let minden letezo szintjen a lenyek kozott

a legerosebbe.

AMIKOQ A SZfQETfT ...

/

Nam a fiiben, illarozo virigok kozt fekudt, A fa

arnyekaban szunyokalt, gondolatai bigyad. an folytak. S hirtelen a melegseg nem tudatositott hullama ontotte el s vele egyutt egy ernlekkep merult fel benne. E melegseg valamifele furesa erovel minden gondolatat felgyorsitotta: "Csak az iment egy ilj tererntmeny allt itt elottem. Hasonlitott rim, de megis volt benne valami mas, eltero, de mi, miben? S vajon hol van most? 6h, be szeretnem ezt az ilj teremtmenyt ismet litni! Ismet latni akarom, de miert?"

Adam gyorsan felkelt a fubol, majd korulpillantott, Egy gondolat ebredt benne: "De hit mi is torrent hirtelen? Az eg . ugyanolyan, ugyanazok a madarak, a novenyek, a fik es a bokrok. Minden ugyanaz, rnegis mas - en mindent masfelekeppen litok. A novenyek mind szebbek, az illatok, a levego, a feny, mind, mind szebb lett."

Adam szajabol szavak szulettek. Orornmel kialtotta mindenkinek: "Vilaszul en is szeretek!"

S ekkor a folyo felol arado melegseg ujabb hullama ontotre el egesz tester. A feleje arado meleg iranyaba fordult - slam, elorte sugirzott az ilj teremtmeny, Amikor Adam megpillantetra, gondolataibol elillant a logika, teljes lelke a latvanyban gyonyorkodott. A folyo oblenel ult a leiny, de nem a tiszta vizti foly6t nezte, hanem or, ahogy a tekintete elol elhessegetett pit szdke hajtineset. A leiny mosolyaval simogatta, mintha mit orok idokrol fogva ot virta volna.

Adam hozzalepett. Amikor egymasra neztek, Adam ezt gondolta:

"Senkinek sines szebb szeme, mint neki." - de hangosan fgy szolt:

- Itt uldogelsz a viznel. A viz kellemes, megfurodhettmk

benne, ha akarodl -Akarom.

- Aztan, ha akarod, megmutatom neked a teremtmenyeket,

-Akarom. .

- Mindegyiknek meghataroztam a rendelteteset, Majd meg-

parancsolom, hogy teged is szolgaljanak. De ha akarod, kozosen is alkothatunk uj teremtmenyeket,

-Akarom.

A folyoban furodtek, majd a reten futkaroztak. Oh, mi1y vidaman kacagott a leany, amikor Adam oromeben ~ elefane hatara rnaszott s ugy mutatta be tancat. A leanyt Evanak nevezte.

A nap mar nyugovora keszulodott. Ket ember allt a foldi letezes pompaja kozepette s gyonyorkodott, elvezre a szineket, ~llatokat es hangokat. Megszelidulve, elcsendesulve figyelte Eva, ahogy alkonyodott. A viragok szirmai bezarultak, A latohataron a nap csodalatos kepei a soretsegbe merultek.

- Ne busuljl - mondta rnagabiztosan Adam. - Most beall az ejszaka sotetje. Azert kell, hogy pihenni tudjunk, de barmenynyiszer jonne is az ej, az ejt mindig a nappal kove~i.

- Ugyanaz a Nap lesz, vagy egy uj? - kerdezte Eva.

- Olyan Nap ter vissza, amilyet te akarsz.

- Kinek van minden nap alarendelve?

-Nekem.

- Es te kinek?

- Senkinek.

- Honnan vagy?

- VagyboL

- De honnan van minden itt koros-korul, ami szeretettel

cirogatja a tekintetet?

- Szinten a vagybol testesult meg szarnomra,

- Akkor hat hol van az, akinek ily gyonyoru a vagya?

- Gyakran van itt mellettern, csakhogy puszta szemmel nem

latni, De azert nagyon j6 vele, Sajat magarol azt mondja, hogy

~.

36_

6 az Isten, az en At yam es baratorn. Soha sem zavar, nem tolakod6, nekem adja mindenet, En is szeretnek neki adni valamit, de meg nem tudom, hogy mit.

- Akkor en is az 6 teremtmenye vagyok En is, epp ugy, ahogy te, szeretnem neki halamat kifejezni. Tarsamnak, Istenemnek es Atyarnnak nevezni. Lehet, majd egyiitt veled rajoviink, hogy mi1yen tetteket var rolunk a rni Atyink?

- Tole hallottarn, hogy oro mot mindennek Iehet szerezni.

- Mindennek? Akkor ez azt jelenti, hogy Neki is?

- Igen, azt. Neki is.

- Meselj nekem arrol, hogy mit 6hajt 6!o

- Egyutteremtest es a tererntesbol fakado oromot,

- Mi tud mindennek orornot okozni?

- A megszuletes.

- Megszuletes? Minden gyonyorii megsziiletett mar.

- Elalvas eldtt gyakran gondolok valami rendkivulinek es

gyonyorusegesnek a megtererntesere. Pirkadatkor az alorn elszall es raebredek, hogy sok mindent nem sikerult kiotlenem, mert minden gyonyoru megvan mar es a Nap vilaganal latni IS.

- Tudod mit, gondo1kodjunk egyutrl

- En szinten azt szerettem volna, ha elalvas elott meg egytitt

tudtunk volna lenni, hallottam volna lelegzesedet, erezhetrem voina a meleget, ame1y beloled arad s egyiitt gondolkodhat- I tunk volna a teremtesrol,

Mielott eialudtak volna, Adam es Eva gondo1atai egyrnast oleltek, egyetlen folyamba olvadtak ossze a gyenged erzesek fellobbanasabol szuletett sa gyonyoru reremresrol sz610 vagyaikban. Kettejuk anyagi teste a gondolatokat tukrozte ...

A SZULETES

V1sszatert a nap, majd is met etszakak6vetkezett. Egyszer hajnalban, amikor Adam a tigris kolykec nezegette es gondolkodott, Eva esendesen hozzalepett, melle tilt, megfogta kezet, majd hasara helyezte.

- Itt! Erzed? Itt el bennem az en teremtmenyem es ugyanakkor egy uj tererntmeny is. Erzed Adam, hogy mozog az en nyugtalan teremtmenyern?

- Igen, erzem, -U gy ttinik nekem, hogy hozzam igyekszik

- Hozzad? Hat persze! Az enyem, de a tied is. Ugy szeretnem

mar meglatni a mi teremtmenyunket,

Nem fajdalmak, hanem hatalmas oromteli csodalkozas kozepette szult Eva.

Adam, minden kortilotte levdrol teljesen megfeledkezve, magat nem is erezve nezte Evit es remegett a turelmetlensegtoL Eva az uj kozosen alkotott teremtmenyt szulte, -

A piei gomolyag vizesen, magatehetetlenul fekudt a fiiben.

Paranyi labait osszehuzta, tekintetet meg lehunyt szernheja takarta, Adam esak nezte mereven a gyermeket, ahogy megmozgatta kezeit, kinyitotta piei szajat, majd fellelegzett. Meg pislantani is felt, nehogy elszalassza a gyermek mozdulatair, Ismeretlen erzesek telitettek meg teljes bensojet, de minden koros-korul, kivul is. Keptelen volt egy helyben rnaradni, ezert ugrott egyet, majd futasnak eredt.

Oromeben ujjongva hanyatt-homlok rohant Adam a folyo menten, ahogy esak birr, nem tudni hova, Hirtelen meg:illt. Melleben a meg nem tudatosan erzett, gyonyoruseges valami egyre terjedt, hatalmasodott. Es mily cscdalatos volt minden koru-

:

38

.~ ,

lotte! A szello nem esak egyszenien mozgatta a bokrok leveleit, de dalolt, enekelt, mintha hangszeren jatszott volna, amikor megerintette a leveleker, a viragok szirmait. Az egen nem egyszertien usztak a felhok, hanem esod:ilatos rancor lejtettek. Csillogott, villogott, kacaraszott es meg furgebben futott, rohant a viz. oi, miesoda gyonyoruseg! Hat persze, a foly6! A foly6 a felhoket tukrozte vissza, de maskeppen, ujszeriinek ttint, amikor megpillantotta. Es az oromteli rnadarcsicserges az egen! A fiiben az ujjongo ciripelesl Minden a gyonyoruseges Vilagrnindenseg egyetlen magasztos, lagyan zeng6 szimfoniajaba olvadt ossze,

Adam jokora lelegzetet vett, majd teljes erejelxil elkialtotta magar, Kialtasa kulonos volt, nem allati, finomabb hangok keveredtek benne. Minden elcsendesult korulotre, A Vilagegyetern eloszor hallotta, hogyan enekel oromeben ujjongva a Foldon eI6 ember! Az Ember enekeltl Hallatara elnemult minden, ami korabban a galaxisokban hangzott, Az Ernber.enekeltl Amikor felcsendult aboldogsag dala, az egesz Vilagegyetem megertette: egyetlen galaxisban sines olyan hur, mely szebb, jobb hangot lenne kepes kiadni, mint az Emberi Lelek hangja es eneke,

De az ujjongas dala nem tudta csokkenteni az erzesek bcseges aradatar, Adim meglatta az oroszlant es ravetette magat, A foldre teperre, mint valamifele kiscicat, nevetett, az oroszlan sorenyet cibalta, majd felugrott, kezevel az oroszlant hivta s futni kezdett, Az oroszlan alig tudott lepest tartani vele es a kis oroszlankolykok anyjukkal, a nosrenyoroszlannal jocskan lemaradtak. Adam gyorsabban futott mindegyiknel, kezevel hadonaszott es hivott minden teremtmenyt, amelyikkel utjan talalkozott, Az a teremtmenye, fgy gondolta, mindenkinek oromot hoz.

S ime ismet a parinyi gomolyag el6tt ant. Ez az 6 - teremtmenye! Az elo gomolyagot a farkas megmosdatta, a langyos szello cirogattal

A kisded nem nyitotta fel szemet - aludt. Az allatok mind, amelyek Adammal futottak, a gyonyorusegtol a foldre ereszkedtek elotte,

~ 39 ~

- Hat, ez igen! - kialtott fellelkesen AcLim. - Az en teremtmenyembol feny arad ugy, ahogyan belolern is. S lehet, hogy fenye erosebb, rnintaz enyern, ha velem is val ami ennyire rendkivuli rortenik. A tererntmenyek a gyonyorusegtal mind a porba hullnak elotte. Annyira akartam, hogy legyen! Sikeriilt! Teremtetteml Gyonyoru teremtmenyt alkottam, eta teremtmenytl Ot nezze mindenki 1 Mindenkil

Adam tekintetevel vegigfutotr mindenen, ami korulotte volt es egyszerre csak meg:illt, megdermedt, amikor Evara szegezte tekinteter,

Eva a fUben lilt, egyedii1. Picit faradt tekintetevel a hirtelen megdermedt es elcsendesedett Adamot cir6gatta.

S a Szeretet Adamban es korulotte is ujult erovel, lath atatlan gyengedseggel ragyogott fol, Ekkor egyszerre esak .. ; 6, hogy beleremegett a Viligegyetemi Szeretet, amikor Adam a gyonyoru szep le:iny-any:ihoz lepett, terdere ereszkedett elotte, megerintette aranyszoke hajtincseit, ajkait es az anyatejtol duzzad6 melleir, Az oromkialtas gyenged suttogassa szelidult, middn szavakkal pr6b:ilta kifejezni lelkes felindultsagat:

- Eva! Draga Evaml Asszonyorn! Hit te valosagga tudod v:iltani a vigyakat?!

S v:ilaszul... pieit f:iradt, gyenged es csondes hangon Eva igy szolt:

- Igen, asszony vagyok, a te asszonyod. Valosagga tudunk v:iltoztatni mindent, amire esak gondolsz!

- Igen! Ketten! Mi kettenl Most mar ertem! Mi ketten! Mi olyanok vagyunk, mint O! Kepesek vagyunk valera v:iltani a vagyakat! Nezdl Hallasz benniinket, Aty:ink?

Eloszor Adam nem hallotta a valaszt, Csod:ilkozva ugrott fol es igy ki:iltott:

- HoI vagy, At yam? Nezd rneg az en teremtmenyemerl Tokeletesek, csodalatosak a te foldi teremtmenyeid, Minden olyan gyonyorti: a fik, a novenyek, a bokrok es a fellegek. A piei virag vonalain:il rnegis szebb a - im, nezdl Az en reremtmenyem nagyobb oromot hozott nekem, mint minden, amit vigyaddal

40~

Te megalkott:il. Hallgatsz? Nem akarod megnezni? Teremtmenyem mindennel jobb! Lelkemnek az en teremtmenyem a legkedvesebb. Mi van veled? Egy pillantast sem akarsz ra vetni?

Adam a kisdedre nezett. Az ebredezo gyermek teste folott a levego kekebb volt, mint altalaban, a szello sem lengedezett, de valaki larhatatlanul egy virag vekonyka szarat a gyermek szija fole hajlitotta es a piei virag kelyhe megfordult. Harem finom himpor magvacska hullott ki a virag kelyhebol es a gyermek ajkaira. hullott. A gyermek piei szajaval cuppogott, a gyonyorusegtal felsohajtott, kis kezevel, labaval hadonaszott, majd isrnet ilomba szenderult. S ekkor Adam raebredt, hogy amig a az ororn mamoraban uszott, Isten szeretetevel az 0 gyerrneket edesgetce. Ezert hallgatott.

Adam elki:iltotta magat:

- Te segitetteI?! Vagyis itt vo~t:il es elfogadtad az en tererntmenyemet?

V:ilaszul Adam az Atya halk szavat hallotta:

- Csendesebben, Adim, oromkialrasaiddal felebreszted a kisdedetl

- Vagyis, Te, Atyam, szeretsz engem es megszeretted az en reremtmenyernet is? Vagy tal an ot meg jobban kedveled, mint engem? Ha igy van, miert? Magyarizd el nekem! Hisz a gyermek nem a tied.

- A Szeretetnek, Fiam, folytatasa van. Az uj teremtmenyben van ate folytatascd,

- Ez azt jelenti, hogy en itt is vagyok es ugyanakkor ott vagyok a gyermekben is? Es ott van benne Eva is?

- Igen, azt, Fiaml A ti kozos teremtmenyetek mindenben hasonlatos hozzatok, nem \ csupan testben. A szellem, a Ielek egybeolvadva benne ujat szul, A ti torekveseitek folyratodnak es a tobbszorosere hatvanyozzak az orornteli erzeseket,

- Hogyhogy, talan sokan lesziink?

- Tenmagaddal benepesired majd az egesz Folder, Amikor

erzeseddel mindent felfogsz, megertesz, akkor vigyaid mas galaxisokban meg szebb vilagot fognak terernteni.

_~41

-

- HoI van a Vilagmindenseg vege? Mit csinalok majd, ha eljutok a vegere? Amikor mindent magammal toltok be, az elgondoltat megteremtem?

- Piam, a Vilagmindenseg maga a Gondolat. A Gondolatb61 keletkezett a Vigy, mely reszberr lathato anyag. Amikor az egesznek a vegere ersz, a gondolatod tij kezdetet es folytatist nyit meg elotted. A semmibol keletkezik uj, gyonyonl szuletesed, mely igyekezetedet, lelkeder es vigyadat onmagaval visszatukrozi. Fiam, hatartalan vagy, orok vagy, benned vannak a te alkotoi-teremtoi vigyaid.

. - Atyam, olyan j6 mindig, amikor sz61sz, beszelsz hozzarn. Amikor itt vagy mellettem tigy szeretnelek arolelni. De Iathatatlan vagy. Miert?

- Fiam, amikor r6lad sz6I6 vigyaim magukba fogadtik a Viligegyetemi Energiakat, nem volt mikor magamra gondolnom. Vigyaim es gondolataim csak teged alkottak. Nem alkotrak meg az en lithat6 kepemet, De vannak larhato alkotasaim, oket erezzed, de ne szedd oket szet, Senki az egesz Viligegyetemben nero kepes csak esszel elemezni oketo

- Atyam, oly jo nekem, amikor Te beszelsz hozzim. Ha Te roellettem vagy, mellettero van minden. Amikor majd a Viligegyetem masik vegen leszek, amikor a lelkemben ketely vagy a megertes hianya bukkan fel, oh, mondd, akkor hogy, hol talaljalak meg Teged? Holleszel Te akkor?

- Benned es melletted. Minden benned van, Fiam, viligegyetemi energiik teljessegenek a birtokosa vagy. Kiegyenlitettem benned a viligegyetemi ellenteteker, ezert jelentesz sajat magad altal ujat, Ne engedd soha, hogy birmelyik is feWlkerekedjen benned. Ameddig igy Iesz, addig en is benned lakozom majd.

- Bennem?

- Benned es melletted. A te teremtrnenyedben ott vagy te

is es Eva is. Benned egy paranyi resz van Jelen belolern is, ezert vagyok en Jelen a te reremtrnenyedben is. .

- En a Te fiad vagyok. De ki lesz szarnodra az uj teremtrnenyero?

- Ismet teo

_ Kit fogsz jobban szeretni - engem, aki most vagyok, vagy

azt, aki majd egyre ujra szuletek? .

_ Szeretet csak egy van, de a remeny minden tij megtestesulesben es vagyban hatvanyozodik.

_ 0, Atyam, mily boles vagyl Dgy szeretnelek megolelnil

_ Nezz korull A lithat6 teremrmenyek az en lathato anyaggi testesult gondolataim es vigyaim. Letezesed anyagi szintjen mindig tudsz majd veliik kapcsolatot tarrani.

_ Megszerettem oker, Atyam, ahogy teged is megszerettelek. Evit is megszerettem, az tij rererntmenyemet is. Korottem a Szeretet, benne akarok orokke elni .

. _ Fiam, orokke csak a Szeretet Tereben fogsz tudni elni,

Teltek-mtiltak az evek, mondhatnank, de hiszen az id6 feltete1es fogalom. Teltek-multak az evek, de minek szamolni oket, a halalt az ember soka nem tudta magaban megismerni. Ez-pedig azt jelenti, hogy a halal nem is letezherett.

AZ MMA, AMELLYEL NEM LEHET JOLLAKNI

te: de ha a kezdetben minden olyan j6 volt, rni torrent kesobb? Miert vannak habo-

uk a Foldon es miert eheznek az emberek?

Miert lopnak az ernberek, miert vannak biinozdk, ongyilkossagok, bortonok? Rengeteg a szerencsetlen csalad, az elarvult gyermek! Hova nintek a szereto Evak? HoI az Isten, aki azt igerte, hogy mi mindannyian orokke szeretetben fogunk elni? Kulonben az is eszembe jutott, hogy errol meg a Bibliaban is szo van. Azert, mert az ember letepte a tiltott fa gyiim,oicset, megfzlelte azt es erre Isten valaszul kiuzre az ernbert a Paradiesomb61? Sot, a kapuhoz meg oroket is allitott, nehogy ismet bejussanak azok, akik mar vetkeztek,

- Vlagyimir, Isten sosem iizte ki az embert a Paradicsornbol.

- De igen, kiuzre, olvastam rola, Kozben meg el is atkozta.

Evanak azt mondta, hogy bunos es fajdalmak kozepette fog szulni es Adam area verirekevel fogja megszerezni mindennapi kenyeret. Pontosan igy is tortenik ez most velunk a valosagban.

- Vlagyimir, gondolkozz el rajta te magad, lehet, hogy az ilyen logika vagy annak hianya valakinek hasznos, megvan a maga celja,

- HoI itt a logika es kinek milyen a celja?

- Kerlek, hidd ell Mindenkinek sajat rnaganak, sajat lelkevel

kell ebben megtanulnia eligazodni, rneghatarozni a valosagot, Csak ha te magad gondolkodsz rajta, tudod megerreni, hogy Isten nem uzte ki az embert a Paradiesomb6l. Isten mindenki

szamara mind a mai napig megmaradt a szereto Atya. 6, Isten - a Szererer, errol is olvastal.

- Olvastam.

- HoI tehat a logika? Hiszen a szereto szuld sosem iizi el

gyerrneket a hazrol. A szereto szulo, meg ha maga szukseget szenvedne is, gyermekenek barrnilyen vetket megbocsatja, Isten nem nezi reszvetlenul az emberek, gyermekei szenvedeset,

- Nezi, vagy nem nezi - mit tudom en! Megis mindenki szamara vilagos, hogy azert nem is tesz ellene semmit,

- 6, ugyan mit mondasz, Vlagyimir! Hat persze, hogy elviseli meg ezt a fajdalmat is a Piatol - az Embertol. De meddig lehet meg az Atyat el nem fogadni? Nem erezni, nem latni az 6 Szereretet?

- U gyan, miert vagy hirtelen ugy oda? Beszelj konkretabbanl HoI, miben vannak az Isteni Szeretet megnyilvanulasai iranrunk?

- Amikor a varosban leszel, nezz korul figyelmesebben! Az eto, csodalatos fli szonyeget elettelen aszfalt boritja, koros-korul karos betonhalmazok, amit hazaknak neveznek, kozottuk halalos gazt fustologtetve gepkocsik futkosnak. De a kohalmazok kozott, ha csak egy paranyi szigeteeske is akad, ott maris no a fU, viritanak a viragok - Isten alkotasai. A levelek sutrogasaval, de a madarak enekevel is minduntalan arra buzditja Leanyait, Fiait, hogy tudarositsak mindazt, ami torrenik es rerjenek viszsza a Paradicsomba,

A Szeretet sugarzasa a Foldrol egyre gyengiil, ezert mar regen meggyengiilt volna a nap visszaverodese is. De 6, Isten, sajat energiajaval allandoan erositi a napsugarak eltet6 erejer, 6 szereti Lanyait es Fiait Eppen ugy, mint korabban. Hiszi, varja ugy, mint egykor, hogy az ember majd egyszer, a koverkezo hajnalon tudatossagra ebred es az ember tudatossaga visszaadja a Fold-

nek eredeti viragzasat, Ez az 6 Vagya, '

- De hat mi szegult Isten vagyai ellen? Mi tortent es miert torrenik tovabbra is valami erthetetlen mar ezer, meg ezer eve, sot evmilliok 6ta? Hogy lehet ennyi ido 6ta esak varni es hinni?

- Isten szamara id6 nem letezik, Dgy, mint a szereto szulcb61, beldle sem ninik el a hit. Es mi most mindnyajan e hitnek koszonhetoen elunk. Mi magunk alkotjuk eletunket, szabadsagunkat hasznalva, melyet az Atyatol kaptunk, De a sehova sem vezet6 utat az emberek nem egyszerre valasztottak,

- Nem egyszerre? Hat akkor hogyan? Mit jelent az, hogy "Adam alrnaja'?

- Azokban az id6kben ugy, mint most is, a Vilagegyerem tele volt rengeteg ela energiavalMindenhol Iarharatlan lenyek voltak es koztuk rengeteg hasonlitott a masik emberi "Enre". Majdnem olyanok voltak, mint az emberek. Kepesek voltak atfogni a Ietezes minden szintjet, de nem adatott meg nekik, hogy -az anyagban testesuljenek meg. Ebben rejlik az ember folenye folottuk. A vilagegyetemi lenyek energiakomplexumaiban mindig egy energia a tobbi energia folott uralkodik. Nekik nines kepesseguk arra, hogy megvaltoztassak energiaik kolcsonos egymasra gyakorolt hatasat,

A vilagegyeterni lenyek kozott is vannak olyan energiakomplexumok, melyek Istenhez hasonlatosak. Hasonlatosak, de nem Istenek, Meg ha egy pillanatra a sok-sok energiat kepesek is lennenek magukban osszhangba hozni, megsem lennenek kepesek e16, harrnoniaban levo, Istenhez hasonl6 teremtmenyeket

alkotni. '

Az egesz Vilagegyetemben meg senkinek sem sikerult megfejteni a talanyt, az elrejtett titkot, hogy milyen er6vellett megteremtve az anyagi szint, hol, miben vannak a szintet osszekoto szalak es mi kori azr ossze az egesz Vilagegyetemmel, Es hogyan, minek koszonhetoen kepes e szint onrnagat ujrateremteni?

Amikor Isten megreremrette a Folder es minden rajta levot, a lenyek a soha nem tapasztalt gyorsasag miatt keptelenek voltak megerteni, mivel, milyen erovel hozza Isten letre az egesz mindenseget, Amikor minden kesz volt es megnyilvanulr, amikor lattak, hogy az ember ercsebb mindannyiuknal, a gyonyoru Iatvany elobb bamulatba ejrette, lelkesedessel tolrotte el aket, majd felebredt bennuk a vagy, hogy 6k is ezt regyek. A vagy,

hogy 6k is lerrehozzanak egy ugyanolyat, a sajatjukat, E vagy egyre ndtr, Sot, ez meg rna is el sok-sok letezo energiaban. Mas galaxisokban, mas vilagokban megprobaltak letrehozni a Fold masat, Meg Isten altal teremtett bolyg6kat is felhaszniltak erre. Sokaknak val6ban sikerult is letrehozni a foldi letezes mas it, de csupan masat. Senkinek sem sikerult azonban elerni a Fold harmoniajat, a mindennek mindennel letezo kolcsonos kapcsolatat, Ezert a Vil.,tgegyetemben maig vanriak bolyg6k, ahol ugyan van eler, de olyan, mely a foldi elet csupan torz masa,

Amikor a remerdek arra iranyulo kiserlet, hogy ne esak jobbat alkossanak, hanem legalabb lemasoljak azt, mind cscdot mondott, - a titkot pedig Isten nem fedte fel - a lenyek kozul sokan fordultak az emberhez. Vilagos volt szamukra, hogy ha az ember Isten teremtmenye, ha 0 Isten kedvence, akkor nem torrenhetett meg, hogy Isten szereto szulokenr ne adott volna meg neki barmit is. Eppen ellenkezoleg - Isten nagy lehetosegeket adhatott az embernek - sajat Fianak. Ezert a Vilagegyetem lenyei az emberhez kezdtek fordulni es mind a mai napig igyekeznek hozza forduini. S6t, ma is vannak emberek, akik arrol meselnek a korulottuk eloknek, hogy valaki lathatatlan, valahonnan a vilagiirbol beszel hozzajuk es sajat magit szellemnek es j6 er6nek nevezi, Bkkeppen akkor is, mar a kezdet kezdeten, hol int6n, hol kerlelon fordultak az emberhez, Minden egyes kerdesnek ugyanaz a lenyege, csak kulonbozo m6don van alcazva: "Mondd, ember, hogyan, milyen erovel lett megteremtve a Fold, minden letezo rajta, hogyan, mibol lettel te ilyen hatalrnassa teremtve?"

Ai. ember azonban valaszt senkinek sem adott. A valaszt erre a kerdesre ugyanis akkor sem tudta es most sem tudja: Am az erdeklodes benne egyre nott, ezert az ember Istentol kezdte kerlelni a valaszokat, Isten nemesak hogy nem valaszolt, hanem megpr6bilta az emberrel megertetni, kerte 6t, hogy a kerdest verje ki a fejebol:

- Kerlek, Fiam, alkoss, teremtsl Megadatott neked, hogy a foldi rerben es mas vilagokban alkoss, teremts. Amit vaggyal

.>:

ff

~4'l

. kigondolsz, testet alt. Csak egyetlen egyet kerek t6led, ne e1emezd, hogy mindez milyen er6vel tortenik,

_ Anasztazia, nem ertem, Isren miert nem akart beszelni

meg sajit fianak sem a tererntes m6djir61? .

_ Csak felterelezni tudom. Azzal, hogy nem valaszolt meg sajit fiinak sem, Isten igyekezett megvedeni 6t a bajoktol s elharitotta a viligegyetemi haborut,

_ Semmilyen osszefuggest nem Iatok a meg nem vilaszolt

kerdes es a viligegyetemi haboru kozott,

_ Ha a teremres titka fellenne fedve, akkor a Vilagegyetemben erejuket tekintve a foldivel egyenl6 erejii letforrnak keletkezhetnenek mas bolygokon is. A ket er6nek kedve timadhatna egymist megmerni, Lehet, hogy a versenges bekes lenne. Lehet, hogy hasonlo lenne a foldi haborukhoz, Ezzel viszont a Vilig-

egyetemben kezdetet vehetne a haboru, .

_ Akkor tenyleg maradjon inkibb tovibbra is titokban Isten alkotisinak a modja, Hacsak valamelyik az ilyen lenyek kozul maga ri nem jon anelkul, hogy valaki megsugna neki.

_ Azt gondolom, hogy soha senki sem fogja a titkot megfej-

teni.

- Miert vagy errol annyira meggy6z6dve?

_ Ez olyan nagy titok, hogy voltakeppen teljesen nyilvinval6 es nem is letezik, de ugyanakkor nem is egy van bel6le. Ebbeli meggy6z6desemet meg az "Egyiitteremtes" szo is fokozza, amikor meg egy szo ill mellette.

- Me1yik ez a sz6?

- Ez a masik sz6 az "Ihlet".

_ No, es akkor mi van? Ugyan mit jelenrhet ez a kec szo

egyiitt?

- E ket sz6 ...

_ Nel Virj! Hallgass! Eszembe jutott, te mondtad, hogy a

gondolatok, vagyis a szavak egyiltalin nem tiinnek el a semmibe, hanem ott lebegnek korulottunk a terben es mindenki meghallhatja 6ket. Igy van?

- Ponto san.

48~

- Hallhatjik 6ket a Ienyek is?

- Igen.

- Akkor hallgass! Minek irulnink el nekik?

- Vlagyimir, ne felj egy picit felfedni el6ttiik a titkot, hiszen

lehet, hogy eppen igy leszek kepes megmutatni nekik szuntelen pr6bilkozisaik terrnekerlenseget es ertelmetlenseget. Hogy megerrsek es ne zavarjik tobbe az embert.

- Hit, ha igy van, akkor mondd meg, mit jelent a "teremtes" es az "ihlet" szo.

- Az egyutteremtes azt jelenti, hogy Isten ugy teremtett, hogy felhasznilta hozzi a Vilagegyetemben fellelhet6 osszes energia reszecskeit es sajatjait is. S meg ha a Viligegyetemben az osszes leny ossze is fogna, hogy egyiitt a Poldhoz hasonlot hozzanak letre, hiinyozni fog egy energiijuk. Az, amely, mint idea az 6 sajatja, me1y az Isteni Vigyban szuletik. Es az "ihlet" azt jelenti, hogy a teremtmenyek az ihlet tularadasaban jottek lerre. A nagy szobraszok, festok kozul, akik az ihlet tularadasaban hoztak letre alkotisukat, ugyan ki tudja ut6lag elmondani, hogyan tartottik az eesetet, eppen akkor mit gondoltak, hoI alltak. Minderre nem figyeltek, teljesen elmerulrek az alkoto munkiban. Raadasul itt van meg a Szeretet Energiija is, amelyet Isten kuldott a Foldre. A Szeretet Energiija szabad, nines alarendelve senkinek, Istennek fogadott huseger 6rizve egyediil esak az embert szolgilja.

- Mily erdekes az egesz, Anasztizia! Gondolod, hogy a lenyek

ezt meghalljik, megerrik?

- Meghalljik, s lehet, hogy meg is ertik.

- Es azt is meghalljik, amit en mondok?

- Igen.

- Akkor en meg osszegzem nekik az egeszet, He, ri, lenyek,

most mit viligos, ugye? Soha robbe ne zaklassatok az embereket! Nem tudjatok ti megfejteni a Teremt6 szandekatl Mit szolsz, Anasztazia, j61 megmondtam nekik?

- Az utols6 szavaidat poritosan megfogalmaztad: "Nem tudjatok ti megfejteni a Teremt6 szandekat!"

. I

- Es milyen regota probaljak megfejteni azt?

- Attol a pillanattol fogva, hogy megpillantottak a Polder es

az embereket rajta egeszen a mai napig.

- Miben artottak probalkozasaik Adamnak vagy nekunk?

- Adamban, Evaban felebresztettek a buszkeseget, a hiusa-

got. Ilyen hazug dogmival gyoztek 6ket meg: "Ahhoz, hogy valami tokeletesebbet lehessen lerrehozni, mint az, ami letezik, szukseges a lerezo teremtmenyt szetszedni es megnezni, hogy rmikodik". Gyakran allitottak Adamnak: .Jsmerd meg mindennek a letrehozaralat, akkor rnajd mindennek fele emelkedsz!" Abban rernenykedtek, hogy amikor Adam e1kezdi szetszedni Isten tererntmenyeit, kezdi majd megerteni azok teremtesenek a modjat, rendelteresuket, eszevel megerti majd, miben rejlik az egymis kozott letezo kolcsonos es az osszes teremtmeny kozott letezd kapcsolat. Ok majd litjik Adim gondolatait es megertik, hogyan lehet teremteni ugy, mint Isten.

Adam e1einte nem fordftott figyelmet sem tanacsaikra, sem a kereseikre. De egyszer Eva ugy hatarozott, hogy Adimnak ezt tanacsolja:

"Hallom, hogy a hangokazt ilHtjak, hogy minden sokkal szebb es konnyebb lesz, ha rnegismered mindennek a bels6 szerkezetet, Miert kellene csokonyosen elutasitanunk a tanacsokat? Nem lenne azert megis jobb legalibb egyszer hallgatni rajuk?"

Adam eloszor csak a fa igait tordelte, ame1yen gyonyoru gyumolcsok voltak, aztan ... Aztan ... most litod te magad is, az ember teremt6i gondolata megillt. Az ember az6ta is mindent szetszed es zuz, probalja megismerni mindennek a szerkezetet es az azonnal leallo gondolatival a maga primitiv dolgait hozza letre,

- Anasztazia, illj meg! Egyiltalin nem ertem. Miert gondoled, hogy az emberi gondolkodis leillt? Amikor az emberek valamit szetszednek, akkor ezt eppen ellenkez6leg, ugy nevezik, hogy ujat ismernek meg.

- Vlagyimir, az ember ugy van megalkotva, hogy sernmit

sem kell szetszednie. Benne... Hogyan is tudnam erthetobben elmondani? Az emberben ugymond kodolva megoriztetett rnindennek a szerkezete. A k6d akkor nyilik meg, amikor bekapcsolja sajat, az ihletettsegben teremto vigyit.

- Hit, mindegy, ugy sem ertem, hogy mi rossz lehet abban, ha az ember elemeire bont valamit es ez miert allitja le gondolkodasat, Inkibb valamilyen peldan mutasd be!

- Igen, helyes! Megprobalom egy peldan, Kepzeld el, hogy kocsid volanjanal ulsz es haladsz a kitiizott celod fele, Egyszer hirtelen eszedbe jut, hogy megnezd, hogy miikodik a motor, hogyan hajtja a kerekeket. Megillitod a kocsid es elkezded, peldaul, szetszedni a motorjat,

- Hit, szetszedem, meglatom, hol mi, hogy rrnikodik, aztan en magam is ossze tudom rakni. Ugyan mi rossz van ebben?

- Hit az, hogy amig elemeire szedegeted, a mozgisod megallr, A celodba nem jutsz el id6ben.

- De sokkal tobbet fogok tudni a kocsimrol, Mi van abban rossz, hogy uj ismereteket szerzek?

- Miert j6 ez neked? A te rendeltetesed nem abban merul ki, hogy javits! Ate rendeltetesed a mozgis elvezete es a teremtes.

- Nem meggyoz6, amit mondasz, Anasztazia, Egyetlen sofor sern ertene veled egyet. Bsetleg talan azok, akik uj kulfoldi jarginyokon autokaznak, -japanokon, vagy "Mercedeszeken", az ilyenek ritkan romlanak eL ,

- Isten teremtmenyei nem hogy el sem romlanak, hanem meg sajit magukat is kepesek reprodukalni, akkor minek kell 6ket szetszedni?

- Hogyhogy minek? Ha mas miatt nem is, legalabb kivincsisagbol,

- Bocsass meg, Vlagyimir, ha nem j6 a hasonlatom! Engedd meg, hogy rnondjak egy marik peldar!

- Hallgatlak.

- Egy gyonyoru no ill elotted, Lingol benned a vonzalom

iranta, tetszik neked. Te sem vagy kozornbos a szamara, a teremtesben szeretne a no veled egyesulni, De a kolcsonos, a terem-

,. 51

,

>- ."

tes fele vezeto erzelmi kitores elotti pillanatban felotlik benned a gondolat, hogy megnezd, mibol all a no. Hogyan nuikodnek testeben a szervek. A gyomra, a maja, veseje. Mit eszik, mit iszik. Hogyan fog minden rmikodni az intimitas pillanataban.

- Bleg! Egy szot se tobbetl Nagyon kezzelfoghato peldat hoztil fol, Nem leszerzelmi kozelseg, nem lesz tererntes. Nem sikerul mindaddig, amig ez az atkozott gondolat ott motoszkal bennern. Velem ez mar egyszer megtorrent, Sokaig tetszett nekem egy no, de nem adta be a derekat, Amikor pedig egyszer raszanta magat, hirtelen arra gondoltam, hogy is lehetne mindent jobban vegezni es kepessegeim fe101- valami miattmegis ketsegek tamadtak bennern. Yegiil nem is lett az egeszbol semmi, Olyan szegyenbe estern, raadasul meg felelem is gyotort, Kesobb kerdezoskodtem felole a baratomnal es (5 mondta, hogy ilyen mar vele is megesett, Meg orvoshoz is jartunk emiatt. Az orvos azt mondta, hogy valamilyen lelki tenyezo lepett fel nalunk. Nem kellett volna ketkednem es elemezgetnem a helyzetet, hogy mit, hogyan. Gondolom, hogy ilyen tenyezo miatt nem egy ferfi szenvedett mar nem is keveset. Most mar ertem: mindez a franya lenyek miatt, Adam miatt van az egesz, Eva tanacsa miatt. Hat bizony, igencsak rosszul jartak ok el akkor.

- Ugyan miert vadolod csak Adamot es Evat? Nezdcsak meg rni tortenik rna, Vlagyimir! Vajon nem ismetli-e tovabbra is az egesz emberiseg csokonyosen ugyanezt a hibat, megszegve Isten parancsolatait? Adam es Eva.nem lattak vilagosan a kovetkezmenyeket, de rniert szed az emberiseg csokonyosen egyre tovabb darabjaira mindent? Miert kellene megbontani azt, ami el? Ma! Amikor a kovetkezmenyek olyan nyilvanvaloak es elszomoritoak.

- Nero tudom. Lehet, hogy minden kit meg ken valahogy jol razni? Megfeneklettiink volna mind aszuntelen elemzesben? En most arra gondoltam, hogy milyen kar, hogy Isren amugy j6 alaposan nern buntette meg Adamot is, Evat is. J6l fejbe kellett volna koppintania Adamot, hogy verje mar ki a fejebol azt, ami miatt az emberiseg rna szenved.Bva feneket is amugy jo dere-

kasan el kellett volna naspangolnia, hogy ne akadekoskodjori ilyen tanacsokkal.

- Vlagyimir, Isten teljes szabadsagot adott az embernek es 6 maga bunteteseker nem szabott meg. Raadasul a gondolatban elkovetetr tetteket nem lehet buntetesekkel megvaltoztatni, Helytelen folyamatok fognak letrejonni mindaddig, amig az eredeti gondolat meg nem valtozik, Mondd, te mint gondolsz, ki talalta fel peldaul a halalt hoz6 raketat es hozza a nuklearis

robban6fejet? .

- Oroszorszagban Koroljov akadernikus epitett raketakat, Elotte pedig elmeletben Ciolkovszkij beszelt r6la. Igyekeztek az amerikai tudosok is. De ugy altalaban veve, rengeteg emberi agyat foglalkoztatnak a rakeraepitesben. Sok felfedezo dolgozik kulonbozo orszagban.

- Vlagyimir, az osszes raketanak es az osszes halalt hoz6 fegyvernek voltakeppen egyetlenegy feltalaloja van.

- Ugyan mar, hogy lehetne.egyetlen, amikor a raketak megtervezesen kulonbozo orszagokban egesz tudornanyos intezetek dolgoznak es vivmanyaikat egyrnas eldtt titokban tartjak? Ezen all es bukik a fegyverkezesi versenges is, vagyis hogy ki tud gyorsabban es tokeletesebb fegyvert letrehozni.

- Mindenkinek, aki rnagat tudos felfedezonek nevezi, fiiggetlenul attol, hogy milyen orszagban el, 0, az egyeduli feltalila, ezt szives-oromest megsugja.

- HoI, melyik orszagban el ez "a feltalalo" es hogy hivjak?

- A rornbolas gondolata. A kezdetben egyeden emberhez

jutott el es amikor megkaparintotta annak anyagi tester, letrehozta a kohegyu Iandzsat, Majd kovetkezett az ij es annak vashegye.

- Hat, ha ez a rombol6 gondola~indent tud, akkor miert nem hozta letre azonnal a raketat?

- A f6ldi letezes anyagi szintje nern azonnal testesiti meg azt, amit az ember kigondol. Az anyagban levo lassitast a Teremtd a megertes vegett adta. A pusztito gondolatnak mar regen megvan a sokkal pusztitobb fegyvere, mint amilyen a landzsa volt,

sot, meg annal is pusztitobb, ami manapsag letezik, vagy rnajdan esak letezni fog. Ahhoz, hogy az anyagi vilagban ne esupan a landzsa testesuljon meg, szukseges volt temerdek gyarat, laborat6riumot lerrehozni, amelyeket manapsag tudornanyos intezeteknek neveznek. A kulsoleg jotekonynak kinezo ilea alatt egyre tobb ember lett bevonva a pusztit6 gondolat megtestesuleseibe,

- Es mire j6 ez neki? Allandoan ennyire igyekezni?

_ Hogy megszilarduljon, elpusztitsa a Fold anyagi szintjet es megmutassa lenye mindent elpusztit6 energiainak fels6bbrenduseget mindenki folotr es Isten folott, Es ezt az emberek altal teszi.

_ Miesoda alnok kigy61 Hogy kellene az ilyet kitiznunk a

Foldrol?

KERULNI KELL VELE AZ INTIM K1\PcSOLATOT

'. ~ embernek nem szabad megengednie, hogy ez az energia a bensojebe hatoljon. Minden onek keriilni kell az intim kapcsolatot az olyan ferfiakkal, akik magukba engedtek hatolni a pusztitas gondolatat, hogy ne tudjon ujra es ujra megujulni.

_ Azt a nemjojatl Ha a nok ebben mind megegyeznek, akkor bizony a tudes, haborus agyak eszuket vesztik.

_ Vlagyimir, ha a nok igy cselekednek, a Poldon nem lesz

tobb haboni!

- Hat az mar biztosl J61 elintezted, Anasztazia, az osszes

haborut, Azt a mindenet! Ez az elkepzelesed minden haborut megsemmisithet. J 61 beletrafalral, Tenyleg, ugyan melyik ferfi akarna haboruzni, ha az asszonyok kozott egyetlen se akad, aki utana lefekudne vele, nem hozna neki ut6dot a vilagra. .Akkor ez azt jelenti, hogy aki haborut kezd, megoli sajar magat, de

meg ut6dait is. .

_ Ha az asszonyok mind hajland6ak lennenek ezt megtenni,

akkor haboruba senki sem fogna. Eva bunbeeseser sajat maga es Isten elotr a rna et6 asszony, no vezekelne le.

- Na es akkor majd? Mi lesz.a Foldon?

- A Fold ismet eredeti pompajaban viragzik fel.

.. Mily kitart6 is vagy te, Anasztazia, odaad6an a vegletekig hiiseges almodhoz. Hogy lehet hinni minden n6ben a Foldon?

_ Hat, hogy ne higgyek a nokben, VIagyimir, amikor tudom,

hogy minden noben, aki rna a Foldon el, jelen van az Isteni lenyeg, Taruljon fel hat, raruljon fel teljes szepsegebenl Isten-

it.55

-

n6k! Az Isteni Fold N6il Nyissatok ki, tarjatok ki magatokban Isteni Mivoltotokat! Mutassatok be magatokat az egesz Vilagegyetemnek a ti eredeti 6si szepsegtekbenl Tokeletes teremtrnenyek vagytok, az Isteni Vagybol vagytok megteremtve. Ti, mindegyikotck, kepes egyensulyba hozni a Vilagrnindenseg energiait, 6, N6k, az egesz Vilagegyetem es a Fold Istenn6i!

- De hat, hogy allithatod olyat allitani, Anasztazia, hogy a Foldon minden n6 - istenn6? Kimondottan nevethetnekem van a naivitasodtol. EUg esak belegondolni! Az asszonyok mindistenn6k?! Azok is, akik a pule mogott allnak az aruhazakban es a mindenfele elarusitobodekban? A takaritonok, mosogat6asszonyok, felszolgil6n6k? Azok, akik otthon a tiizhelynel allnak nap mint nap, foznek, sutnek, az edenyekkel csorornpolnek, mosogatnak - azok is istenn6k? Hat, roviden szolva, ez tiszta istenkaromlas, amit mondasz! Ugyan, hogy lehetne a nark6sokat, kurvakat istennoknek nevezni? Esetleg ... , na igen, valahol, egy szentelyben vagy a balon, egy igazi holgy, aki gyonyonien tancol, ... az ilyenekre szoktak is mondani: istenno. De azokra, aki csunyak is, lomposak is, ... hat azokra biztos soha . senki sem mondana, hogy istenn6k.

- Vlagyimir, eppen a jelenleg letezo korulmenyek garmada kenyszeriti a fcldi isrennoket arra, hogy nap mint nap a konyhaban surgolodjenek. Te allitottad, hogy olyan vagyok, mint egy allatka, hogy lakhelyem primitives esak az a civilizalt, amelyben te laksz. Akkor vajon miert toltik az asszonyok a te civilizalt tarsadalmadban eletuk java reszet egy szuk konyhaban? Miert kenyszerulnek arra, hogy a padlot suroljak, miert eipekednek annyit a boltokb61? A civilizacioval dicsekedtel, de akkor miert van benne annyi kosz? Bs vajon miert valtoztatjatok a gyonyoru foldi istennoket takaritonokke?

- Ugyan mar, hol lattal te istennot, aki takadt? Azok, akik valamit ernek, szepsegversenyeken csillogtatjak szepseguket es duskalnak a pompaban, az ilyeneket szeretnek a ferfiak felesegul venni. Az ilyen n6k esak gazdag palikhoz mennek am felesegul, A madarijesztok pedig meg a legnyomorultabbnak se kellenek.

56 .. ,·~,: .. ·• ~

- Minden ncnek megvan a maga szepsege. Csak nero- mindig adatott meg neki, hogy kitarulkozzek. Ezt a roppant szepseget nem lehet rnegmerni ugy, mint a derekboseget, A lab hoszszusaga, a mellbcseg; a szem szine ebben nem jatszik szerepet. Ez a szepseg a no bensojeben talalhato ugy a zsenge, fiatal lanykaban, mint az eltes holgyben. .

- Ugyan mar, miket nem mondasz! BItes holgybenl Tedd meg hozza azt is, hogy a nyugdijas nenikben is! Szerinted 6k is gybnybru istennok?

- Igen, a maguk rnodjan ok is gyonyoruek! Tekinret nelkul az eletben megtapasztalt ternerdek rnegalaztatasra, a sors sok-sok csapasara, barmelyik no, akit mar nagymamanak hivnak, egyszer egy regge1 feleszmelhet, felebred a hajnal hasadasakor, vegigmegy a harmatos ftrvon s a tudatraebredes sugaraval ramosolyog a felkelo Napra, s akkor majd ...

- Bs akkor majd? Mi lesz akkor?

:- Akkor majd szerelmet ebreszrher valakiben. Szeretve lesz es neki adja szeretere-szerelme meleget,

- Ki az a neki?

- Neki, annak az egyetlen ferfinek, szerelmenek, aki felis-

meri benne az istenn6t.

- Hat ilyen bezzeg nines!

- Bezzeg van! Csak kerdezd meg azokat, akik mar tobb ever

eltek le a Poldon! Majd meglatod mennyi szenvedelyes romanc szuletik kozotruk.

- Bs meg vagy rola gyozodve;hogy a n6k kepesek megvaltoztatni a vilagot?

- Kepesek! Kersegtelenul kepesek, Vlagyimir! Ha megvaltoztatjak szeretetiik prioritasait, ok, Isten tokeletes teremrmenyei, visszaallitjak a Fold gybnyoru eredeti arculatat, az egesz Polder az Isteni Vagy viragzo kertjeve valtoztatjak. Ok - Isten teremtmenyeil Az Isteni Fold gyonyoru Istenn6i!

HAROM IMi\

Te itt Istenrol beszelsz, Anaszcazia, de te hogy imidkozol? Vagy egyiltalin nem is imadkozol? Sokan kerdezik ezt leveliikben es arra ker-

nek, hogy kerdezzem meg toled.

_ Vlagyimir, te mit ertesz azon, hogy "imidko:ol"? .

_ Hogyhogy mit? Hit nem erred? Imidkozm ... azt [elenri,

hogy imidkozni. Hit te nem erted, hogy mit jelent ez a sz6?

_ Az emberek ugyanazokat a szavakat kulonbozd medon fogadjik es kiilonboza ertelmet ereznek mogottuk- Hogy erthet6bben fogalmazzak, azt kerdeztem toled, hogyan ertelme-

zed te az ima ertelmet?

_ Hit az ertelmeral eddig ugyan sokat nem gondolkodtam,

de birhogy is van, tudok egy fa imat fejbol es neha el is mo~dom _ csak ugy mellekesen. Ki tudja, barrni ad6dhat! Valarnilyen ertelme biztos van, ha mar annyi ember mondja.

_ Hogyhogy? Megtanultil egy imat es nem is akartad meg-

rudni, hogy mi az ertelme?

_ Nem mintha nem akartam volna, de egyszenlen valahogy

nem gondolkodtam e1 az ertelme folott. Azt gondoltam, hogy ha mar rnindenkinek viligos, ugyan minek toprengjek rajta en? Az ima _ az egyszeruen olyan, mintha pirbeszed volna Istennel.

_ Ha e fa ima alatt Istennel folytatott pirbeszedet ertesz, akkor mondd meg nekern, hogyan lehet Istennel, az Atyival

ertelem nelkul beszelni?

_ Nem rudorn, hogyan. Voltakeppen mi a feneker akarsz

mindig ezzel az ertelemmel?! Valoszinuleg azok rudtak, akik az

imat megirtik.

_ Hiszen te magad szernelyesen szeretnel az Atyaval beszelni, vagynem?

- Hit persze. Mindenki szemelyesen szeretne az Atyaval

beszelni.

- Akkor pedig, hogy lehet kozben "szeme1yesen" idegen szavakat mondani, raadasul el sem gondo1kodva arrol, hogy rni ill mogottiik?

Eleinte egy kisse felingereltek Anasztazia szorszalhasogato

feszegetesei az ima ertelme felol, amelyet megtanultam, de kesobb engem is kezdett erdekelni a dolog es szerettem volna megtudni az ima ertelmet. Mert csak ugy hirtelen felotlott bennem: "Hit hogy is van ez? Megtanu1tam az imat, nem egyszer el is mondtam, de azon, ami benne van, voltakeppen soha nem gondolkodtam el. De azert megiscsak erdekes lenne megtudni, ha mar egyszer amugy is megtanultam." Ezert fgy szoltam Anasztaziahoz:

_ Rendben, majd egyszer el fogok rajta gondo1kodni. De a

igy valaszolt:

_ Miert "majd egyszer"? Miert nem most azonnal, miert nem

mondhatnad el az imadat pont most?

- Persze.imiert is ne? Hogyne mondhatnam ell

_ Akkor tehar, Vlagyimir, mondd el azt az irnat, amelyet mindegyik kozul a legf6bbnek nevezted, amely altal Istennel probalsz beszelni,

_ Hiszen en amugy is csak egyetlenegy imat tudok. Azert

tanultam meg, mert masok azt mondjak, hogy ez a f6 ima. '

_ Rendben. Mondd el az imadat es en majd figyelem gondolataidar.

- J6. Akkor figye1j!

Elmondtam Anasztazianak a "Miatyinkot", amely, ha emle-

keznek, igy hangzik:

Mi Atydnk) Ki vagy a mennyekben! Szenteltessik meg a Te neved.

Jojjon el a Te Orszdgod.

Legyen meg a Te Akaratod,

Ugy a mennyekben, mikint a HUdon is. Mindennapi kenyeriinket add meg nikunk ma, Es bocsdsd meg a mi vitkeinket, mikippen

Mi is megbocsdtunk az ellenunk vitkezoknek) Es ne vigy minket kfsirtisbe,

Hanem szabadfts meg a gonosztol,

Mert Tiid az Orszdg, a batalom. is a dicsosig. Most is mindorokkon orijkk~ Amen.

Amikor befejeztern, Anasztaziara neztem. Anasztazia lehajtotta a fejet, nem nezett ram, hallgatott. Hallgatott es csak ult szomoruan, amig rovabb mar nem birtam es megkerdeztem:

- Miert hallgatsz, Anaszrazia?

Fejer sem emelte fel, ugy felelt:

- Mit varsz t6lem? Mit mondjak, Vlagyimir?

_ Hogyhogy mit? Elmondtam az imat egyeden hiba nelkiil.

"Ierszett? Mondhatnad, hogy igen, de te hallgatsz.

. _ Amikor mondtad az imat, Vlagyimir, rnegprobaltam kovetni gondolataidat, erzeseidet, Isten fele fordulasod ertelmet. En ertem az ima szavainak az ertelmet, de te nem ertetted benne az osszes sz6t. A te alig ebredezo gondolatod megszakadt, el-elveszett, egyiltalan nem volt benne erzes. Nem ismerted fel az ima tobb szavanak a jelenteset, nem fordultal senkihez sem. Te egyszenlen az egeszet csak elmormogtad.

_ De hat ugy rnondtam el, mint mindenki. Voltam a templomb an, ott meg tobb ertheteden szot is mondanak. Hallgattam, hogy mondjik az imat rnasok. Gyorsan elhadarjak es kesz. En meg - miattad - szep lassan, erthetoen mondtam minden

szot, hogy megertsd.

_ De elotte azt mondrad, hogy az ima az ember Istenhez valo

fordulasa,

- Igen, azt mondtam.

_ De Isten a mi Atyank, 6 szemely, elo szubsztancia. k Atya

kepes erezni, erteni, amikor norrnalis kapcsolat jon letre. Es te ...

60:'

- Mi az, hogy te? Hat nem megmondtam mar, hogy mindenki igy mondja az imat, amikor Istenhez fordul?

- Kepzeld csak el, hogy a lanyod, Polina ill elotted, Egyszer csak elkezd neked egyhanguan mondani valamit, de az erthetetlen frazisokba meg olyan szavakat is belesz6, amelyek ertelmet maga sem erti. Neked, mintapanak tetszene, ha a lanyod igy fordulna hozzad?

Amikor vilagosan elkepzeltem egy ilyen helyzetet, egeszen osszeszorult a torkom. Elcttem ill a lanyom, morog valamit, mintvalami oriiltes magasem erti, mit akar, Magamban eldontottem hat: Nem, nem, tudatosan kell elemezni az imat. Nem lehet csak ugy errelmetlenul kiejteni a szavakat, Kulonben megtortenik, hogy ugy allok Isten elott, mint felkegyelrmi bolond. Akinek megfelel, az morogja csak tovabb. En ezt az imat teljes egeszeben, ugy ahogy van, feltetlenul meg fogom erteni. Csak az itt-ott nem vilagos szavak ertheto forditasat kell megtalalni. Kulonben is, miert beszelnek a templomokban ertheterlen nyelyen? Hangosan azonban megis ezt mondtam Anasztazianak:

- Tudod, i~6szinUleg a forditas nern teljes es nem pontos. Ezert tortenhetett meg,' hogy gondolataim el-elvesztek, ahogy magad mondtad.

_ Vlagyimir, az ima ertelmet ezzel a forditassal is meg lehet erteni, Persze, vannak benne olyan szavak, amelyek elternek az altalanos nyelvhasznalattol. De az ertelme vilagos, ha elgondolkodsz rajra es eldontod, mi szarnodra a legfontosabb es az Atya szamara a legkellemesebb. Mit akarsz te, amikor imaval fordulsz az Atyihoz?

- Hat azt, ami benne van a szavakban, valoszintileg azt akarom en is. Hogy kenyeret adjon nekunk, bocsassa meg a vetkeinket, ne vigyen minket a kisertesbe es szabaditson meg minden gonoszt6L Minden vilagosan meg van benne. .

- Vlagyimir, Isten mindent taplalekot megadott fiainak es leanyainak. mar megszuletesuk elott. Csak nezz korull Minden keszen ill szamodra. A szerer6 szulo keres nelkul is megbocsarja minden gyermeke bunet es nem ill szandekaban bar-

•. 61

.,

kit is kisertesbe vinni. Az Atya mindenkibe be1ehelyezte annak a kepesseget, hogy ellenalljon a gonosz kiserteseinek. Miert sertegeted az Atyar azzal, hogy nem tudsz arrol, ami mar regen meg van val6sitva? Ott vannak korulotted az 6 orok ajandekai, Vajon mi egyebet tudna meg adni a szeret6 szulo, aki mar mindent odaadott gyerrnekenek?

- E.s ha megis van valami, amit nem adott oda?

- Isten maximalista. Fiai es Leanyai rendelkezesere bocsatott

mindent mar a kezdet kezdeten, Mindent! Teljes mertekbenl 6, mint szulo, aki feltetel nelkul szereti gyermeket, sajat maga szamira nem gondolr ki nagyobb boldogsagot, mint a gyermekei, az 6 Fiai es Lanyai oromteli Ietezesebol fakad6 orornot!

Mondd, Vlagyimir, milyen erzesei lehetnek az Atyanak, aki mar a kezdet kezdeten mindent odaadott gyermekeinek, de rnegis azt latja, hogy gyerrnekei ott illnak el6tte es szakadatlanul, egyre csak konyorognek neki: "Meg, meg, adj, oltalrnazz, ments meg! Mi mind tehetetlenek vagyunk, senkik vagyunk!"? Kerlek, valaszoljl Szeretnel-e te, mint szulo, vagy szeretne-e valaki a barataid kozul, ilyen gyermekeket?

- Nem akarok neked itt most erre valaszolni, Majd magam keresek ra valaszt, amikor nyugodtan az egeszet itgondoltam.

- Igen, igen, persze, rendben van, Vlagyimir. De arra kerlek, hogy amikor majd 'idod engedi, gondolkodj el azon, hogy a Teremt6 a kereseiden kivul vajon mit szeretne hallani toledl

- Hogyhogy? Hit Isten is akarhat t6liink valamit? Mit?

- Azt, amit minden ember szeretne hallani gyermekeit61.

- Mondd, Anasztazia, te magad fordulsz Istenhez neha imival?

- Igen, fordulok - hangzott vilasza. ./

- Akkor mondd e1 nekem a te imadat!

- Neked azt, Vlagyimir, el nem mondhatom. Az en imam

Istenhez szol,

- Rendben, sz6ljon Istenhez, de en hallani fogom. Anasztazia felallt, szettarta karjait, elfordult t6lem es elmondta az els6 szavakat. Az ima szavai egyszeruek, de ben-

nem hirtelen mintha minden megrezzent volna. U gy mondta el, ahogy mi nem mondunk imat, U gy rnondta, mint amikor az emberek valaki kozelihez, kedves szeretetthez, a csaladhoz tartoz6hoz fordulnak. Eloadasanak mcdjaban benne volt az et6 kapcsolat minden hanglejtese. A szenvedely, az orom, az elszanr lelkesedes es mintha ott lett volna 6 is, akihez Anasztazia lingolva fordult:

Atyam, Ki mindenhol letezel! Kasziiniim as: elet Finyi;

Kasziinom, hogy aTe Orszagod litezik) Szeretd Akaratodat. Al6 olts6n testet!

Kiiszonom mindennapi kenyeriinket! A Te tiirelmedet is,

Hogy megbocsdtod vitkeinket a Fiildon, meiy a Tied. Atydm, Ki mindenhol letezel,

En a Te lednyod vagyok a Te teremtmenyeid koziitt, S nem engedem) hogy bun is gyengeseg

Legyen urrd szioemen!

En melt6 leszek Tetteidhezl

Atydm) Ki mindenhol letezel,

En a Te lednyod vagyok, hogy oromiid teljek bennem. A Te dics6segedet annan magam altal niioelem.

Az elkovetkezendo id6k mind iirokkon orokke

A Te vdgyadban fognak ilni.

fgy leszl En zgyakarom! En a te lednyod) Atydm, ki mindenhol letezel.

Anasztazia elhallgatott, megis tovabbra is kapcsolatban maradt mindennel, ami korulotte volt. Korulotte - igy nint - feny ragyogott. Amikor imaja szavait mondta es mellettem volt, koros-korul valami lathatatlan zajlott. Ez a lathatarlan engem is megerinterr. Nem kiils6leg - a, bensornet erinrette meg. Ettdl

az erintesrcl hirtelen j6l ereztern magam, megnyugodtam. Am ez az allapot ugy tiint el, ahogy Anasztazia ravolodott. Amikor

elment t6lem, igy sz61tam utana;

_ Az imat ugy mondtad el, mintha itt veled, melletted, valaki

mas is lett volna, aki kepes valaszolni arra, amit mondtal.

Anasztazia felern fordult, area sugarzott az oromtol, Szettarta karjait, elkezdett forogni, mosolygott, majd komolyan a szernembe melyedt es igy sz6lt:

_ Vlagyimir, Isten, az At yank szinten keressel fordul hoz-

zank, minden imara vilaszol.

_ De akkor az 6 szavait rniert nem erti senki?

_ Szavait? A foldi nepeknek oly sok kulonbozo ertelrrni szavuk van. Oly sok egymasranem hasonlatos nyelviik, tajnyelveik. De van egy nyelv, mely mindenki szamara erthet6. Az Isteni felhivasok nyelve. Ez a nyelv a levelek suttogasab61, a madarak enekebol, a hullarnok morajlasabol sz6v6dik. Az Isteni nyelv-

nek illata es szfne is van.

Isten ezzel a nyelvezettel ad valaszt mindenki keresere es az

imara imaval valaszol.

_ Es te le tudnad forditani, el tudnad szavakkal mondani

azt, amit mond nekiink?

- Igen, hozzavet6legesen.

- Miert hozzavet6legesen? ,

_ Mert a mi nye1viink nilsagosan szegenyes ahhoz kepest,

amilyen nyelven Isten sz61 hozzank.

_ Nem baj, azert csak mondd el ugy, ahogy tudod. Anasztazia ram pillantott, kinyujrotta karjait es hangja hir-

telen mas lett, mely hangon felkiiltott:

Fiam! En Szerelmetes Fiam!

Mily rig6ta varok mar rad. Egyre varok.

A percek eoeiben, a pillanatok ivszazadaiban. En vdrok.

Mindent neked adtam. Az egisz Fold a Tiid. , Mindenben szabad vagy. Utadat Te magad vdlasztod .

. ~. 64.

Csak arra kirlek) Fiam, en Szerelmetes Fiam, Kirlek) Zigy boldog.

Nem ldtsz fmgemet.

Nem ballasz engemet.

Agyadban kitelyek) banatok.

Tdoolodsz: Hood, merre tartasz?

Egyre toreeszel, torekszel. Milyen eel feli? Hajb6kolsz valakinek.

Karjaimat tdrom felid.

Fiam, en Szerelmetes Fiam,

Kerlek) boldog, boldog Zigy!

Ismet tdoolodsz; de as: ut - a semmibe uezet:

Ezen az: uton darabjaira hullik a Fold. Mindenben szabad vagy es folrobban a vildg. Sorsodat robbantja fel.

Mindenben szabad vagyJ qe-en elviselem. Az utolso [aszaUal keltelek ujra eletre,

S akkor majd a vitag ismit ragyogni fog, De te ligy boldog, arra kirlek.

A szentek orcdin zord szomorusdg, Pohollal, itilettel ijesztgetnek tiged. Azt mondjak - birakat kiildok rad;

De en ezalatt csak egyetlen egyert imddkozom. ~zert as: idoir; amikor ismet egyiitt lesziink. En biszem, boev visszatirsz

, ~ ;

En tudom, hogy eljossz:

S akkor in majd ujra atolellek.

l!em Mostohaatydd! Nem Mostohaatydd vagyok en! En a te Atydd)

En a te Abba Atydd vagyok s Te az in Bdesfiam. Szerelmetes Fiam,

Egyiitt mi boldogok lesziink!

A~ik~r A~asztazia elhallgatott, nem tudtam rogton magamhoz term. Mintha tovabbra is hallottam volna mindent, ami

ft· 'iIJti 65

koriilOttem hangzott, de lehet, hogy azt hallottam, ahogy bennem, ereimben, rendkivuli ritmusban kering aver. Mit ertettem

meg? Maig sem tudom igazan.

Anasztazia szenvedelyes ertelmezeseben Isten irnajat adta

elo az emberhez. Hogy az ima szavai igazak-e vagy sem, ki rudna most megmondani? Ugyan ki tudna megmagyarizni, hogy miert ebresztenek olyan eros erzelmeket? Es en? En mit teszek most? Tudatos vagy nem tudatos felindulisomban vezetern a toHat a papiron ... Tisztara megoriiltem? Szavait osszekeverem azokkal, amelyeket manapsig az 0 neveben dalolnak a birdok? Minden megeshet. Masek, helyeuem, talan megertik. Majd en is megprobitom megerteni, ha befejeztem az irast. Es ismet Irok, De ismet ugy, ahogy ott az erdoben, neha mintha a fuggonyon keresztul harolnanak it, hirrelen felcsendiilnek a tajgai ima sorai. Ismet felmerul a kerdes. Egy kinzo kerdes, me1y mind a rnai napig bennem el. Kepekkent az eletiinkbol es toprengeseimbol bukkan fel. En meg magamnak is felek ra vitaszolni. De tovibb mar keptelen vagyok csak magamban tartani. Lehet, hogy valaki majd talal ra meggyozc vilaszt?!

Imal 6, az az ima, Anasztizia imija! Csak szavak, puszta szavakl A tajgai, mtlveleden, sajitos gondolkodassal es eletfelfogissal biro remeteno szavai! Csak szavak, puszta szavak! De miert, miert van az, hogy minden alkalommal, amikor hallom, ahogy zengenek, megduzzadnak az erek a kezernen, amelylyel Irok es gyorsabban pulzal benniik aver. Pulzal es rneri az idot, amely alatt el kell dontenunk, hogy mi a jobb es hogyan kell tovabb e1nunk. Kerleljuk-e tovabbra is a j6sigos Atyit: szabadits meg, add meg, rendezd el? Vagy ugy, ahogy Anasztazia tette, elszintan es teljes szivvel, oszinten jelentsiik ki:

Atydm) Ki mindenhol letezel, Nem engedem,

Hogy bUn is gyengeseg legyen urrd sziuemen!

En a Te fiad vagyok) hogy iiriimad teijek bennem, A Te Dicsosegedet Onnan magam dltal nooelem ...

,

66 .

.

Milyen ertelrmi ima lesz kedvesebb Isten elott? Mit kell tennem nekem szernelyesen, vagy mit kell nekunk kozosen tenniink? Milyen uton jirjunk?

Atydm) Ki mindenbol letezel, Nem engedem,

Hogy bun es gyengeseg legyen urrd sziuemen ...

De hon.n~ vegye az ember az erot ahhoz, hogy eztigy tudja elmondani? Es a mondottakat kesobb teljesiteni is!

,.

. ~ 67.

.

ANASZTAzIA CSALADJA

Mondd, Anasztazia, mikent torrent meg, hogy te es ate 6seid az erd6 melyen, a tarsadalomt6l elszigetelten eltek evezredeken at? Ha az

egesz ernberiseg - ahogyan azt te allitod - egyetlen szervezet, mindenkinek ugyanaz az eredete, akkor nemzetseged tagjai miert eltek megis a tobbiek kozott ugy, mint a szamkiverettek?

- Igazad van, .minden embernek egyetlen szuleje van. Es vannak szulok, akiket mi latunk, de minden egyes embernek lehetosege is van, hogy szabad akaratib6l sajat utat valasszon, me1y egy bizonyos meghatarozott eel fele vezet. A valasztas tobbek kozott az erzesek nevelesetol fugg,

- Na es ki nevelte a te tivoli 6seidet ugy, hogy nemzetseged rnaig is annyira kulonbozik a tobbieketol? Eletvitelukkel, vagy

mondjuk, felfogasukkal? '

- Reges-regen ... Bar azt mondtam reges-regen, megis mintha esak tegnap tortent volna, Inkabb igy mondanam: amikor eljott az id6, hogy az ernberiseg mar nem arra torekedett,' hogy az emberek egyutt alkossanak, hanem Isten tererntmenyeit elemeire szedjek; amikor kirepult az els6 nyilvesszo es az emberek az elejtett allatok borenek viseleset mar tiszteletremeltonak tartottak; amikor az emberek teljessegenek rudatossaga valtozni kezdett es az emberiseg megindult azon az uton, mely a mai naphoz vezetett el; amikor az emberi gondolkodas mar nem az egyuttes teremtes fele, hanem az ismeretek megszerzese tele kezde:t haladni, akkor az emberek azt kezdtek boneolgatni, hogy

, minek az eredrnenyekeppen kepes a ferfi .:... egybeolvadva a n6vel - nagy megelegedettseget erezni, Ekkor kezdtek a ferfiak e16-

szor a n6ket birtokolni es a nok aradni rnagukata ferfiaknak ne~ a k~z6s, egyiittes teremtes erdekeben, hanem azert, hogy e~tt mindketten kellemes megelegedettseget erezzenek.

Ugy nint nekik, ahogy az manapsag a rna e16 embereknek is ugy t~nik, hogy a megelegedettseg mindenalkalommal jelen van, amikor megtortenik a ferfiui es n6i elem, a testuk, a lathat6 anyagi testuk egyesulese.

A valosagban az anyagi test osszeolvadasabol eredo megelegedettseg inem teljes,/' nem maradando, hanern muland6. A puszta szorakozasbol fakado tettekben az emberi "en" mas szintjei nem vesznek reszt. Pedig' az ember a teljesseg aterzesere t?rekedet:, val~oztatva testeit es az egyesules modjait, de azt mind a mat naplg megsem tudta rnaradektalanul elerni.

Gyermekeik a testi gyony6r6k szomoru vegeredmenyeive val~ak s igy Ietrek megfosztva a tudatos torekvesrol, melynek celja az Isteni Vagy megvalositasa. Ezert a n6k fajdalmak kozepette kezdtek szulni es a gyermekek is arra iteltettek, hogy fajdalmak kozepette n6jenek fel. Mivel a lerezes harem szintje eletuk folyaman n;m volt jelen, lehetetlene valt, hogy megtalaljak a boldogsagot, Igy jutottunk el a mahoz.

Az els6 igy szii16 asszonyok egyike, amikor fajdalmak kozepette megsziilte gyermeker, latta, hogy ujszulort kislanya laba a szules kozben megserult es a gyermek olyan gyengecske volt, ho~ meg ~irni se~ tudott. Ez az asszony azt is latta, hogy azt a ferfit, aki a test! gyonyoroket vele egyii~t elvezte, a gyermek megszuletese hidegen hagyta, s mas ncnel keresett vigasztalodasr, A n6 pedig, aki nem szandekosan lett anyava, fellazadt Isten ellen. Durvan megragadta tijszulott pici lanyat es elfutott, messze mindenkitdl a lakatlan erdo stinijebe. Elkeseredeseben rneg-megallt, hogy leveg6t vegyen, kezevel arcarol srirtin.hullo konnyeit lerorolje, s Istent minden alkalommal haragos szavakkal illesse: "Miert van a Te gyonyonl vilagodban amilyennek azt Te tarred, a sok fajdalom, rossz, miert van lernondas? Nem erzek megelegedettseget, amikor a vilagra, az altalad teremtett vilagra nezek, El vagyok keseredve es Iangol bennem a harag.

Mindenki elhagyott engem. Meg az is; akihez szerelemmel bujtam; most, engem feledve, mashoz bujik szerelemmeL 6ket' is Te teremtetted, Az, aki engem elarult, masra cserelt fel, 0 is a Tied. S a masik no, aki most ezt a ferfit szereti, simogatja, 0 szinten a Tied. Mindketten a Te tererntmenyeid, igaz? Es en is; ugye? En oket most megis ket kezemmel fojtanarn meg. Eg, lingol bennem a harag irantuk, Oromtelenne yilt szamomra a Te vilagod, Ugyan milyen sorsot szantal Te nekem? Es miert szuletett nekem ilyen torz, felhalotr gyerekem? Nem akarom, hogy , barki is lassa, Ha ranezek, nines benne oromom."

Ez a no nem lefektette, hanem durvan az erdo fuvebe vetetre az eletet alig mutat6 gomolyagot - leanykajat, Elkeseredetten es haraggal sziveben kialtotta Istenhez fordulva:

- Senki se lassa linyomat! De Te azert csak nezd] Nezd a kinokat, amelyekben teremtmenyeid elnek! Ez a gyerek nem fog elnil En ot keptelen vagyok taplalni. A harag egeti fel mellemben a tejet. En elmegyek, de ot itt hagyom es Te csak nezdl Csak nezd mennyi a tokeletlenseg az altalad teremtett vilagban! Itt, eldtted, haljon meg ~ Te teremtmenyedl Haljon meg azok kozott a teremtmenyek kozott, amelyeket Te tererntettell

Haraggal es ketsegbeesetten futott el kislanyatol az anyja. A pici linyka pedig egyedul, alig lelegezve, parinyi magatehetetlen gornolyagkent ott maradt az erdei fuvon. E pici lany volt, Vlagyirnir, az en tivoli osedesanyim.

Isten megerezte a Poldrol arado ketsegbeesesr es haragot. Szomorusag es szanalorn volt benne a zokogo, szerencsetlen no irant, De a lathatatlan Atya, aki e not ugy szerette, nem valtoztarhatta meg a no sorsat, A non; aki elkeseredettsegeben futott, ott volt az eppen Oaltala adornanyozott szabadsag koronaja. Minden ember maga alakitja sajat sorsat, Az anyagi szint senkinek sines alarendelve. E szint teljes jogu uralkodoja egyedul az ember.

Isten - szernelyiseg. 6 a mindenek Istene, nem testben lakozik. Nem testben, de Obenne van a Viligegyetem energiiinak teljes osszessege, az erzesek teljes komplexuma, amelyekkel az ember rendelkezik. Orvendezhet es erezhet banatot, szomor-

kodhat, amikor valamelyik gyermeke, leanya vagy fia a szenvedeshez vezeto utat valasztja, Atyai gyengedseget taplal mindenki irant es minden nap, kivetel nelkul az egesz Foldet a Szeretet napsugaraval simogarja, Isten egyetlenegy nap sem vesziti el annak a remenyet, hogy az 6 gyermekei, Fiai es Leinyai, egyszer majd Isteni Uton fognak jarni. Nem utasitasra teszik majd ezt, nem a felelem miatt, hanem szabadsagukkal elve, ok maguk jelolik ki sajat utjukat az egyutteremtes, az ujjaszuletes es a tererntesben vale gyonyorkodesbol fakad6 ororn megelese fele. Isten, a mi Atyank rernel es vir. Rink, bennunket vir. Az eleret Onnen Magival hosszabbitja meg. A mi Atyankban jelen van az osszes emberi erzes,

Vajon akad-e valaki, aki el tudna kepzelni, hogy mit erezhetett az Atya, a mi Istenunk, amikor erdejeben, teremtmenyei kozott az 6 ujszulott gyermeke haldoklott?

E pici lanyka nem sirt, nem kiabalt, Paranyi szfve egyre las" sabban vert. Csoppnyi ajkaival csak neha kereste az eletet ado csecset, inni akart.

Istennek nines anyagi karja. Az, aki mindent lit, nem emelhette fel es nem olelhette szivere a piei lanyt, Az, aki mindent atadotr, ugyan mit adhat meg? Es akkor Isten, aki Vigya Energiijival kepes az egesz Viligegyetemet berolteni, ott az erdo felett egy gomolyagba tornorult, Egy pici gomolyagba, melyazonnali tagulasnal kepes lenne szetvinni a Viligegyetem osszes belathatatlan vilagait, Az erdo folott osszesriritette Szeretete Energiijar, Szeretetet minden teremtmenye irant, Altaluk oltott testet foldi tetteiben. Es e tettek, ..

A fuben fekvo pici lany mar elkekult ajkaira egy esocsepp hullott es ebben a pillanatban ligy meleg szelld kezdett fiijdogilni. A farol viragpor szallt ali es a leanyka beszivta azt. Elmult a nap, leszallt az ej, de a pici lanyka nem halt meg .. Az erdei novenyek, s az allatok is mind, az Isreni gyengedseg oleleseben sajatjukeva fogadtik a leanykat,

Teltek-mtiltak az evek, a leanyka nett 'es sudar leannya cseperedett. Lili tnek nevezem.

'71

Amikor a hajnali fenyben a fuvon Iepkedett, minden az ororn mamoraban uszva igy kialtozta never: "Lilit"! Lilit mosolyaval beragyogta es szeretetevel cirogatta a vilagot s benne mindent, amit korulotte Isten teremtett. Lilit ugy fogadott minden korulotte levot, 'mint ahogy mi fogadjuk anyankat, apankat,

Amikor felnott, egyre gyakrabban ment el az erda szelere.

Csendesen megbujva a fiiben, a bokrok mogul figyelgette, milyen furesa eletet eltek az emberek, akik 'ugy hasonlitottak hozza, Egyre jobban ravolodtak Isten teremtmenyeirol, hazakat epfrettek, kozben tortek-zuztak mindent maguk korul, s valami ok miatt meg az allatok borer is magukra oltottek, Lelkesultek, amikor Isten teremtmenyeit oldokolrek es dicsoItettek azokat, akik gyorsabban oldokoltek, Allandoan elettelen anyagbol igyekeztek valamit alkotni. Akkor meg Lilit nem tudta, hogy az emberek azert tartjak magukat bolcsnek, mert elobol holtat alkotnak.

Az emberekhez szeretett volna eljutni, hogy elmondja nekik, mi hozhat oro mot mindenki szamara, Vagyta az egyutres teremtest, es az orornot, mely a teremtes szemlelesebol fakad. Egyre nagyobba nett benne a szuksege annak, hogy uj isteni teremtmeny szulessen altala. ,

Lilit egyre gyakrabban pihentette tekintetet egy fiatalemberen. Ez a fiatalember a tobbiek kozott inkabb jelentektelennek tunt. Landzsajat nem hajitotta messze, a vadaszatban sem volt szerencses, abrandczgatotr, gyakran halkan enekelgetett, felrevonult, s ki tudja mirol almodozott rnagaban.

Egyszer Lilit kilepett az erdobol s az emberekhez indult.

Dusnedvii, taplalo erdei gyumolcsoket vitr egy flizfab61 font kosarkaban az embereknek. Egy egyrnassal porlekedo ferfiak csoportja fele ment, akik egy elejtett elefantcsemete mellett alldogaltak. Ez az ifju, szive valasztottja is kozottuk volt. Amikor a ferfiak Lilitet megpillantottak, mind elhallgattak. Lilit kinezetre gyonyonl volt. Meztelen tester nem takarta el semmivel, hiszen nem tudta, hogy a ferfiakban a testi gerjede1mek mar teljesen elhatalmasodtak. Csapatostol indultak meg feleje. Lilit

a fUbe helyezte ajindekaic s megpillantotta, hogy a feleje fut6k szemeben a gerjedelem tuze ego 6 is, szive valasztottja, a tobbi utan futott.

Lilit azonnal, mar tavolrol megerezte, hogy lelke finom hurjait megerintette az eroszak hullama, Egy lepest tett hatrafele, majd gyorsan megfordult es futni kezdett a feleje kozeledo ferfi-harcosok elol,

A (erfiak a test vagyaitol hajtva sokaig rohantak utana, Lilit azonban konnyeden futott es nem faradt el, mig az ot uldozdket kiverte a veritek, Nem adatott meg nekik, hogy Lilitet megerintsek, Nem tudtak, hogy az, aki a szepet rnegkivanja, annak ugyanazzal kell bensojeben bfrnia, hogy megismerhesse azt.

A hareosok belefaradtak a futasba, Lilitet szem elol vesztettek, visszafordultak, de eltevedtek. Vegul az utat hazafele megis

megtalalta mind. '

Csak egyeclenegy bolyongott tovabb az erdoben. Amikor elfaradt, leult a kidolr fara, majd dalra fakadt, Lilit, csendben rnegbujva figyelte es hallgatta, ahogy enekelte dalat az, aki fele szive hajtotta, aki a tobbi ferfival egyutt vette ot uldozobe, Am egy ida utan buvohelyerol rnegis kilepett, hogy megmutassa neki a visszavezet6 utat. A fiatal harcos felallt es kovette, mar nem futott utana, nem uldozte. Amikor igy eljutottak az erda szelere, s amikor meglatta a tuzet es a tabort, mindenrol megfeledkezve futasnak eredt. Lilit nezte futva tavozo szive valasztottjat, Szive hol rendkivul hevesen zakatolt, hol pedig dobogasa szinte megallt, rnidon ezt mondta szivenek: .Legy boldog a robbiek kozott, kedvesem, legy boldog! 6, be szeretnem boldog, vidam dalod hallgatni itt, az en kedves erdomben."

A fut6 fiatal harcos egyszerre esak megallt, elgondolkodva az erda fele fordult, majd ismet a tabort nezte es ezutan tekintetet ujra az erd6re iranyitotta, Hirtelen eldobta landzsajar es elszantan megindult. Arra ment, ahol a rejtczkodo Lilit allt, Amikor Lilit buvohelye mellett elhaladr, a leany szernevel szuntelen kiserte. Leher, hogy ez a szerelmes tekintet illitotta meg. A harcos megfordult es Lilithez lepetr, Megallt el6tte, de Lilit

~'73 '1i

nem futott el elole, s Lilit valasztottja kinyujtott kezebe - meg pironkodva - sajat kezet helyezte. Majd egyutt, kez a kezben, indultak e1 szotlanul, Egyiitt mentek a tisztas fele - az en osedesaparn, a kolto es az en osedesanyam. ada, ahol Lilit felnctt.

Teltek-multak az evek, nemzedeket nemzedek kovetett, Oseim minden egyes nemzetsegeben akadt valaki, akiben fellangolt a vigy, hogy elrnenjen ada, ahol a masik nep elt, ahol az emberek oly hasonlatosak voltak hozzajuk, de mas sorsuk volt. S kulonbozo iiriiggyel el is jutottak hozzijuk. Voltak, akik a karonak kozott vesztettek eletuket, a papok koze kerultek, vagy tudosokkent igyekeztek jeleskedni. Koltokkent kolternenyeikkel ekeskedtek. Mindegyikiik megprobaltaelmondani, hogy az ember boldogsaga fele mas tit vezet, hogy az, aki mindent megteremtett, az ember mellett all, esak az embernek az uzleties spekulaciokbol ered6 hiabavalosagok kedveert nem szabad elzarkoznia Blole es nem szabad mas lenyeknek hajb6kolnia.

Minderrol igyekeztek hirt vinni, de elpusztultak. Megis, meg akkor is, amikor egyetlen no vagy egyetlen ferfi maradt, szereretukkel megtalaltak maguknak a magukhoz val6 tarsat azok kozott, akik masfelekeppen eltek es folytat6dott a nemzetseg, a csalad, me1y szandekaikkal, eletjik modjaval sosem hagyta el az eredeti forrasokat.

HOGY AZ bSSZES EMBER TETTtT tmZNI LEHfSSEN

/ llj esak meg, Anasz.tizia! Egy gondolat meruit fel bennem. Azt mondcd, hogy mind elpuszultak, hogy igy megy ez mar evezredek ota es minden kiserlet eredmenytelen, mert az egesz emberiseg halad

tovibb a maga utjan?

- Igen, az en osedesanyaim es osedesapaim kiserletei eredmenytelenek voltak.

- Vagyis, ez azt jelenti, hogy mind elpusztultak, igen?

- Mind meghalt, aki eljutott az emberekhez es megprobalt

. beszelni.

- Akkor ez csak azt jelentheti, hogy te is e1pusztulsz tigy, mint a tobbiek mind. Te is elkezdtel beszelni. Itt barmi mist hinni, remelni, egyszenlen badarsag, Hit, ha senkinek sem sikerult eddig a vilagor, az emberek eletmodjat megvaltoztatni, akkor te minek ...

- Minek mar most, idd elott a halalrol beszelni, Vlagyimir?

Nezd, hiszen itt vagyok es elek, Masreszr pedig, itt vagy te mel-

Iettem es a fi unk is cseperedik, .

- De mi ebreszt benned ennyi meggyozodest, hogy eppen te tudsz gyozni,amikor az oseid kfserletei mind sikertelenek voltak. Azt teszed, amit ok, te is csak beszelsz,

- Hit te azt gondolod, hogy en csak beszelek? Gondolj esak neha bele figyelmesebben a mondataimba, Vlagyimir. Nero az eszhez sz61nak. Nines bennuk ugyan olyan inforrnacio, mely I korabban mar nem hangzott volna el, megis sok emberben ebrednek heves erzelmek, amikor olvassak oketo Mindez azert van, mert tigy vannak folepfrve, hogy az emberek sok mindent

megerezhessenek abbol, ami a sorok kozott van. Lelkii~ poezise betolti a ki nem mondottakat, a sorkozoket. Az Isteni Igazzsagrol most nem en beszelek, hanem ok, sajat mag~k tarj~ azt fel. Egyre tobben lesznek, most .mar .nem le~et ok:t le~eriteni a Vagy utjarol, mely esak Istenre jellernzo, Az en kul'detesem meg nines teljesitve, de sokak lelkeben mar :negfo- galmaz6dott az 6haja annak, amire az Alkot6 vart. Es ez a

1egfontosabb! , ,. .'

Amikor a lelek a Vagytol hajtva valami fele 19yekszlk, akkor

ott feltetlenul, hidd el, feltetlenul minden megtestesul az eletben.

- Akkor mondd meg nekem, miert nem magyaraztak korab-

ban is mindent ilyen mondatokkal? ., . .

- Nem tudom. Lehet, hogy az Alkot6 valamilyen ujfajta

energiat csillantott meg! Olyan ujfajta energiat, amely m~~, .~j medon beszel arrol, amit minden nap latunk magunk kor~l, latunk, de nem toltjuk fol a sziikseges jelente~sel. Az erze~:~~ nem csalnak, en ezt vilagosan erzem, Isten mmden energlaJ3:t ismet felgyorsitja. Hajnal kozeleg az egesz Foldsz~mara. Az 0 foldi Leanyai es Fial megismerik az e!etet ugy, ar~'1l1~e~ne~ azt az Isteni Vagy Energiaja rnegalkotra. Es ebben te 1S, en 1S reszesek leszunk. De ami a legfontosabb! A legfontosabbak, azok ok, az elsok, akik kepesek voltak megerezni a gondolatokat, amelyek a sorok koze kerultek, azokat a gondolatokat, amelyeket, a lelek zenejekent, az Alkot6 Energiai helyeztek el az embe'rekb'e. Minden sikerultl Minden megval6sult! Az emberek gondolataikban mar egy uj vilagot igyekeznek epiteni.

- De te, Anasztazia, valahogy nagyon altalanossagban beszelsz. Beszelj konkretabban, mit kell az embereknek tenniuk ... , hat, hogy is mondjam, milyen vilagot es hogyan epitsek azt fel, amelyben mindenki boldogan fog elni?

_ Most konkretabban, Vlagyimir, nem tehetern. Az emberiseg letezese soran nem keyes elmelet s~iiletett ~ar a Poldon. Sok ilyen elott az emberek tisztelette1 haJtott~ fejet. ~~~hogy mindegyikiik ertelmetlen. Az elmeleteknek nmes erejuk arra,

hogy megvaltoztassak a vilagot, Ennek bizonyiteka csupan egyetlenegy pont.

- Mifele pont? Nem ertem,

- Az a pont a Vilagegyetemben, ahol mindennek a hatara

van megszabva. Az a pont, amelyben az emberiseg rna all. Minden att61 fiigg, rnilyeniranyban teszi meg a kovetkezo lepest, Mindez arrol szol, hogy az elmeleteknek semmilyen errelme sines. Az egesz emberiseg a teremtesetol fogva esak az erzesek alral vezerelve el,

- Lassabbanl Csak Iassabbanl 13s en ... ? Hat en nem az eszemmel tettem mindent az elerben, mi?

- Te, Vlagyimir, ugy, mint mas emberek, eszeddel valtoztattad magad korul az anyag kolcsonos viszonyat s igyekeztel az anyag altal erzeseket megtapasztalni, olyan erzeseket, amelyekrol intuitiv m6don minden ember tud. Amelyeket mindenki

keres, de megtalalni keptelen. .

- Mifele erzeseket? Mit keres mindenki? Mire celzol?

- Arra, amit az emberek ereztek meg ott, az Eredeti Forrasokban,

amikor az eletuk meg a Paradiesomban, az Edenkertben zajlotr,

- Vagyis ez azt jelenti, ahogy te ertelrnezed, hogy en esak azert robotoltam annyit, jarattam az eszem, hogy az ilyen paradiesomi erzeseket erezhessem meg?

- De hat, te magad, Vlagyimir, te gondolkozz el rajta, hogy ugyan miert tetted meg mindazt, amit megrettel.

- Hogyhogy rniert? Ugy, mint mindenki, en is eltem, rendeztem a sajar eletemet, a csaladomet, Azert, hogy ne erezzem magam rosszabbul, mint masokl .

- "Hogy ne erezzem" - mondtad ugye?

- Igen, azt mondram.

- Most probald meg megerteni, "Hogy erezd" ... az osszes

ember tetter,

- De mi az, hogy - "az osszeser'Pl A nark6sok tettei talan szinten az ilyen erzesek keresese?

- Termeszetesen, Mint mindenki, ok is ezeket az erzeseket igyekeznek rnegralalni a maguk utjan haladva. A foldi testii-

"

77

,

ket vetik ala kinzasoknak, fozeteket hasznilnak, hogy egy pillanatra, legalibb megkozeHtaleg segitsen nekik megismerni ama csodalatos erzest,

Az iszakos is, mindenrol megfeledkezve, csupan azert issza fintorogva a keseni merger, mert benne is el a szepseg erzesenek a keresese.

Tori a fejet a tudes, kulonos mechanizmust talal fel, mert ugy gondolja, hogy talan eppen e mechanizmus segit majd neki es masoknak is megismerni a rnegelegedettseget. Mindhiiba!

Tortenelme soran nem keyes ertelmetlen dolgot talalt mar fel az emberi esz. Vlagyimir, idezd csak fel, teged is, ott, ahol elsz, targyak sokasaga vesz korul. Minden egyes ilyen tirgy az esz tudominyos vivmanyanak szamit, Az ilyen vivminy megjelenese temerdek embet munkajanak az eredmenye, De azert mondd mar meg nekem, Vlagyimir, kerlek, e vivmanyok melyike tett teged boldogga, eleteder elegedette?

_ Melyike ... ? Melyike ... ? Meglehet, hogy kulon-kulon veve mindegyikuket - egyikuke sem. De a targyak osszessege megis eroteljesen megkonnyiti az eletet. Peldaul a gepkocsi. Beulsz a volin moge es oda mesz, ahovi akarsz. Kint esik, hideg van, de a kocsiban be lehet kapcsolni a futest, Kint dul a hoseg, mindenkirol dol a veritek, de az ember bekapcsolja a legkondicionil6t es lehiil korulotted a levego, De a hiztarrasban is, vegyuk peldaul a konyhat, az asszonyok szamara rengeteg mindenfele eszkoz van. Edenyrnoso autornatak is vannak, hogy az asszonyok felszabaduljanak a rnunka alol. Porszivok is Ieteznek, hogy megkonnyitsek a takaritast es gazdasigosabbi tegyek a takaritasra szukseges idot, Mindenki szamara vilagos, hogy rengeteg

tirgy meg tudja konnyiteni az eletunker. .

_ Sajnos, Vlagyimir, ezek illuz6rikus konnyitesek. Az egesz ernberiseg minden nap sajat megroviditett eletevel, sot nyomorusagaval kenyszerul fizetni erte, Az emberek csak azert, hogy lelektelen targyakat kapjanak cserebe, nem szivvel vegzett munkit kenytelenek vegezni, mint a rabszolgak. Korulottuk lelketlen rargyak sokasaga keletkezik, fokmerojekent annak, hogy az

78 ..... ~.;~·.'

~

. ember mennyire, milyen rnertekben nern erti a Viligegyetemben val6 letezesenek Ienyeget,

Te ember vagy! Nezz korul figyelmesebben! Ahhoz, hogy egy tovabbi mechanikus targyat szerezz magadnak, gyirak epulnek, melyek halilt hoz6 buzt eregetnek a levegobe, a vfzbol elninik az elet es neked ... neked, az ernbernek, erertuk es miattuk egesz eletedben ororntelen munkival kell foglalkoznod. Nem a tirgyak szolgilnak reged, hanem te szolgilod oket azzal, hogy feltalalod, javitgatod oket es hajb6kolsz elotttik. Csak ugy mellekesen, Vlagyimir, mondd meg nekem, ezt az ember kiszolgalasara val6 mechanizmust, a nagy rudosok kozul melyik talilta fel es melyik gyarban gyarrottak?

- Melyiket?

. - A m6kust a magocskival, ame1y itt a kezem alatt van. Anasztazia kezere pillantottam. Kezet kinyujtva tartotta, tenyerrel Iefele, olyan fel meterre a fu folott, A fiiben, pontosan Anasztizia tenyere alatt, hatso labain allva egy m6kus volt. A m6kus mellso libacskii kozott egy cedrustobozt tartott. Rot szlmi feje hol a cedrustoboz fole hajlott, hol folfele meredt es kerek csillog6 szemei Anasztazia arcaba nezrek. Anasztazia mosolygott, mozdulatlanul figyelte a kis allatot es kezet tovabbra is ugyanugy kinyujtva tartotta. A m6kus egyszerre csak a fiibe helyezte a tobozt es kivett belole egy paranyi magot, majd surgolodni kezdett s egeszen belefeledkezve a munkaba, mellso labacskaival tisztogatni kezdte a magocskat. Ezutan isrnet hatso labacskaira allt, felemelte fejecskejet, mintha Anasztazianak nyujtotra volna it a magocskat, raadasul meg mintha kerlelte is voIna, hogy kis tappancsai kozul vegye azt el. Anasztazia azonban meg ekkor is mozdulatlanul ult a fiiben, A m6kus lehajtotta fejecskejet, gyorsan megroppantotta a mag hejat es praclijaival megtisztitotra a magot, majd egy fiiszalra helyezte azt. Ezutan a kis mokus tovabbi magocskakat szedett ela a cedrustobozbol, megropogtatta oket es a magocskikat egy levelre helyezte. Anasztazia leengedte, majd megforditotta kezet es a m6kus a megtisztitott magokat a levelrol gondosan itrakta

II

79

.

.

Anasztazia tenyerebe, Anasztazia masik kezevel gyengeden megsimogatta a szoros allatkat es a mokus hirtelen mozdulatIanni vilt. Aztan kozelebb ugrott Anasztaziahoz, majd felallt, mintha az ororntol remegett volna, amikor Anasztazia arciba nezett,

_ Koszonorn! - mondta Anaszrazia a mokusnak. - Olyan jo vagy ma, mint eddig meg soha masker, szepsegem. Menj, menj csak, te kis serenykedom! Talald meg magadnak, szepsegem, szived valasztottjat, aki melto lesz hozzad, Anasztazia kezevel a kozeli terebelyes cedrus torzsere mutatott. Amokus ugrindozva ketszer korulszaladta Anasztaziat es hanyatt-homlok rohant az ernberi kez altal mutatott iranyba, felfutott a fa torzsere, majd eltiint a cedrus koronajaban. Anasztazia felem nyujtott tenyeren megtisztitotr cedrus magocskik fekudtek. "Tenyleg! Micsoda mechanizmusl - gondoltam maga~ban. -.M~ga szedi le a terrnest, maga hozza azt el, raadasul meg meg IS nsztogatja a hejatol. A pici allat nem igenyel torodest, javitast, nem kell mukodesehez elektromos iram."

Megizleltem a magokat, majd megkerdeztem: .

_ A hadvezerek - Nagy Sandor, Cezar, korminyz6k, akik haborukat inditottak, mint Hitler is,6k is az eredeti forrasok erzeseit kerestek?

_ Terrneszetesen. Az egesz Fold uralkodoinak akartak magukat erezni, Tudatalattijukban azt gondoltak, hogy ez az erzes olyan eredeni, mint az, amelyet mindenki oszronosen keres. De tevedtek.

_ Gondolod te, hogy revedrek. Miert gondolod? Hiszen meg

soha senki sem tudta meghoditani az egesz Polder,

_ De varosokat es orszagokat igen. A varosokert folyt az osszenizes es elertek ugyan gyozelmet, de az ilyen gy6zelembol a leigazok csak tiszavirag eletii megelegedettseget szereztek. Egyre nagyobb meretu harcokra torekedtek, folytattik a haborukat. Mihelyt egy orszagot elfoglaltak, es nem is egyet, cserebe nem orornot, hanem gondokat kaptak. A felelem, hogy mindent elvesztenek, ismet arra kenyszeritette oket, hogy a megele-

gedettseget haborus cselekedetek utjan keressek. Eszuk, mely a mulandosag zatonyara futott, mar nem tudta oket eljuttatni a hatalmas Isteni Erzesek urani vigyakozisba. A foldi haboruk altal uralkod6k mind szomoruan vegeztek, Errol tanuskodik a kozelmult mindenki iltal ismert tortenelme is. Csakhogy sajnalatos medon a mulandosag, a hanyavenseg, a szamito, uzleties spekulaciokon alapul6 dogmik sokasaga nern reszi lehetove azoknak, akik ma elnek, hogy meg tudjak hatarozni, hogy hol es miben vir rijuk az Isteni Erzes.

1;.81

rBtD A TAJCABAN-

Minden alkalommal, amikor a tajgaban, Anasztazia tisztasan vo:tam lat~gat?ban, vittem magammal valarni harapmvalot: konzerveket, celofanba legmentesen csomag,:lt kekszeket, szeletekre vagotr vakuumcsomagolasu halat. Es minden alkalommal, amiko~ Anasztaziatol visszatertern, eszrevettem, hogy keszleteirnhez hozza sem nyultam. Sot, minden alkalommal meg 0 latott el az utra mindenfele j6val. Ezek altalaban magok voltak, leve1ekbe csomagolt kulonbozo friss gyiimolcsok, szaritott

gamba.

Megszoktuk, hogy a gomb~t j6l atfozve, atsutve, pacolva

vagy s6zva fogyasztjuk. Anasztazia szaritva, mindenfele elkeszites nelkul fogyasztja. Eleinte meg megk6stolni is feltern a gombat, majd raszantam magam, megettem, de semmi bajom nem lett tole. A gomba darabkaja, ha szajunkba vesszuk, a nyalt~l megpuhul, majd szopogathatjuk, mint az edesseget, vagy :e ~s nyelhetjiik. Kesobb egeszen megszoktam. Egyszer Moszkvabol Gelendzsikbe utaztam egy olvas6talalkoz6ra. Bgesz nap azt a gombat ettem, amit Anasztaziatol kaptam. Szolncev, a Moszkvai kozpont igazgat6ja, kocsit vezetett es 0 is ebbol a gombab61 fogyasztott. Amikor pedig a talalkozon felleptern, megk~naltam belole a teremben ulo kozonseget. Az emberek nem IS ijedtek meg tole. Vett belole mindenki, akine~ jutot~. Mindenk~ kapott egy darabkat, amit azonnal megevett es senkmek semrrn

baja sem torrent.

Soha nem ernlekszem olyan esetre, amikor Anasztazianal

vendegsegben voltam, hogy ktilon az eves miatt ultunk volna le.

Jirtunk kozben megk6stoltam azt,amit Anasztazia tanacsolt es az ehseg erzetet egyszer sem tapasztalram meg. De akkor ...

Val6szimlleg azert, mert sokaig az Anasztazia altai elmondott ima ertelrnen gondolkodtam, eszre sem yettem, hogy hogyan es mikor tudta, ha lehet igy mondani, megteriteni a nagy tajgai .asztalt.

A fuben nagyobb, de kisebb levelkeken is mindenfele j6 varr, Mindez egy negyzetmeternel is nagyobb teruleten volt szepen elrendezve, feldiszitve, Volt itt: Fekete es voros afonya malna

, ,

szeder, fekete, de voros ribizli is, szaritotr erdei szam6ca, szaritott gomba, valamilyen sargas kasafele, harom pici uborka es ket nem tul nagy paradicsom is; rengeteg kulonfele noveny viragokkal ekesitett csokrokba szedett Ievele; valamifele Feher tejhez hasonlatos folyadek pici fabol kifaragott edenyfeleben; ki rudja, mibol keszirett langosfelek es lepesmez sok kulonbozo szfrni viragpor szerncsevel megsz6rva.

- Foglalj helyet, Vlagyimir, k6stold meg mai napunk kenyeret, melyet Isten kuldott szarnunkral - ajanlotta Anasztazia es huncutul elmosolyodott.

- Hat ez igen! - nem alltarn meg, hogy el ne aruljarn lelkesedesemer, Hihetetlen, hogy milyen szepen megterftettel. Pontosan ugy, mint unnepkor a j6 haziasszony,

Anasztazia megorult a dicseretnek, egyre a feltalalt finomsagokat nezve elnevette magat, mint a gyermek, majd osszecsapva tenyereit igy kialtott fel:

- 6, jaj nekem, a j6 haziasszony a fiiszerekrol meg teljesen megfeledkezett. Hiszen te szereted a kulonbozo eros, pikans fiiszereket. Szereted, ugye?

- Igen, szererem,

- De en, a jo haziasszony, pedig megfeledkeztem roluk, Most

rogton helyre hozom a hibat, Azonnal.

Korulnezett, oldalra rolunk a ftlben szedegetett valamit, Majd mashova futott, ezutan a bokrok kozott repdesert valamit es hamarosan az uborkak es paradicsomok koze egy kis csokrot helyezert, amely kulonbozo novenyekbol alIt es elmagyarazta:

_ Fiiszerek. Csipos mind. Ha akarod, kcstold meg! Most mar megvan mindenunk. Vegy mindenbol egy keveset, Vlagyimir!

Elvettem az uborkat, neztem a. kulonbozd tajgai ereleket es ezt mondtam:

- Kar, hogy nines kenyer,

_ Kenyer is van - valaszolta Anasztazia, - 1m, itt van, tessekl _ Egy gumofel~t adott nekem at. - Ez az utilapu gyokere, ugy keszitettem el, hogy Izletes kenyer legyen bel6le a szamodra, amely helyettesiti a krumplit es a sargarepat is.

_ Meg nem hallottam, hogy az utilaput evesre hasznaltak

volna.

_ Kostold meg! Ne aggodjl Korabban mindenfele Izletes es

taplalo etelt keszitettek bel6le. El6bb izleld meg. Tejbe aztatva tartottam. Megpuhitottam ...

Meg akartam kerdezni, hogy hol vette a tejet, de beleharaptam az uborkaba ... Nem szoltam semmit, amig meg nem ettem az egeszet, raadasul kenyer nelkul. A kenyeret helyettesitd gumot elvettem Anasztaziatol, de nem k6stoltam meg, csak tartottam a kezemben, amig el nem fogyasztottam az uborkat.

Tudjak, ez a kiils6leg voltakeppen kozonseges uborka Izbeli tulajdonsagaival er6teljesen kulonbozott azoktol, amelyeket korabban ettem. A tajgai uborka kellemes, semmi mashoz nem hasonlitharo izzel rendelkezett. Onok valcszimileg tudjak, hogy izbeli tulajdonsagaikkal es aromajukkal mennyire kulonboznek az uborkak, amelyek uveghazakban n6nek azok- 1t6i, amelyek nyitott agyasckban, a kertben erlelodnek. A nyitott agyasokban novok ize is, illata is sokkal jobb. Igy volt ez

Anaszrazia uborkajaval is es lehet, hogy ez az uborka j6 tulajdonsagaival nagyban kulonbozort meg azoktol is, amelyeket en a kertb61 ettem. Gyorsan elvettem egy paradicsomot es azonnal meg is ettem az egeszet, A paradicsom Ize is rendkiviil kellemes volt. Izeben ez is megelozott minden mas, altalam korabban fogyasztott paradicsomot. Sem az uborkahoz, sem a paradicsomhoz nem kellett s6, tejfol vagy olaj. Magukban voltak Izle-

tesek. Ugyanugy, mint a malna, alma vagy a narancs. Az almat vagy a kortet sem sozna, vagy edesitene senki.

. - Te hol vetted ezeket a zoldsegeket, Anaszrazia? Elszaladtal

a faluba? Mifele fajta ez? .

- En magam terrneltem oketo izlett? Igen? - kerdezte,

- Izlettl Ilyen jot most eszek eleternben eloszor, Akkor tehat

van kerted, meleghazad? Mivel kapalgatod az agyasokarr Honnan veszed a tragyat? A faluban?

- A faluban csak a magokat yettem az egyik ismer6s n6t6L A ruben kerestem nekik helyet es megnottek, A paradicsomot az 6sszel ultettem el, majd hoval betakargattam es tavasszal noni kezdett. Az uborkat nyaron ultettem es picikek ugyan, de sikerult beerniuk,

- De hat rniert ennyire izletesek? Ez valami ujfajta?

- Kozonseges fajta, A kertiektol azerr kulonboznek, mert

amikor n6ttek, megkaptak mindent, ami szukseges. A kert felrerelei kozott, amikor az emberek igyekeznek a novenyeket elkuloniteni egyrnastol s 6vni 6ket attol, hogy erinrkezesbe keruljenek mas fajokkal, novekedesuket tragyaval siettecik, a novenyek nem tudjak magukba fogadni mindazt, ami nelkulozhetetlen es szukseges ahhoz, hogy olyan onellatova tudjanak valni, hogy orome teljek benniik az embereknek.

- Honnan vetted a tejet? Mib61 vannak a laksak? Azt gondoltam, hogy aIiari eredeni taplalekot egyalralan nem fogyasztasz, de itt lam, tej ...

- Ez a tej, Vlagyimir, nem iliaci eredeni. Az elotted allo tejet a cedrus adta,

- Hogyhogy a cedrus? Ugyan mar, hogy tudna tejet adni a fa?

- Tud. Csak tavolrol sem mindegyik. A cedrus, peldaul, igen.

K6stold meg, ez az ital nagyon sok mindent foglal magaba, A cedrus el6tted allo tejebol nem csupan a test tud taplalkozni, Ne idd ki egyszerre mindet, eloszor esak ket-harom nyeletet igyal be16le, kulonben ha eggyel jollaksz, nem fogsz akarni

semmi mast. .

Harem nyeletet ittam belole. A tej suru volt, izre kellemes es egy pieit edeskes, Meg meleg aradt belole, de nem olyan, mint a felmelegitett tehentejbol. Felfoghatatlan, lagy meleg melengette fel egesz belsomet es ugy nint, hogy a kedvemet is meg-

valtoztatta, ' ..

_ Finom ez a cedrustej, Anasztazial Nagyon finom! Hogy kell a cedrust "megfejni", hogy ilyen finom legyen a teje?

_ Nem fejni kell. A meg tejet rartalmazo eretlen magokat kellkulonleges rudacskaval egy faedenyben nyugodt szivvel, elrevedve, j6 kedvve1 megtorni es peppe zuzni. Majd kis adagokban kell hozza egy keyes elo vizet adni. fgy keletkezik a tej.

_ Az emberek kozul senki sem tudott errol korabban?

_ Sokan tudtak rola korabban is es a pici tajgai falukban neha meg most is isznak cedrustejet. A varosokban az emberek egeszen masmilyen taplalekot reszesitenek elonyben, nem a belole nyert haszon szarnit annyira, mint inkabb a csornagolas, a szallitas, vagy a kiszereles.

_ Mindez igaz, amit mondasz. A varosban minderit gyorsan

kell vegezni. De ez a tej ... elkepeszto, miesoda fa ez a cedrus! Egyetlen cedrus tud magot, olajat es eedruslisztet is adni a laksahoz es raadasul tejet is.

- Es meg sok egyeb kulonleges dolgot.

- Mifele kulonleges dolgot, peldaul?

_ 1110 olajabol csodalatos parfumot lehet kesziteni. Ertekes es gyogyhatasu parfumoket, Az ilyeneket egyetlen rmivi uton keszitett illat sem tudja tulszarnyalni. A cedrus illoolajai teste" sitik meg a Vilagegyetem Szellernet, kepesek meggyogyitani a testet, megovni az embert a rossztol.

_ El tudod mondani, hogyan kell ilyen parfumot nyerni a

cedrusbol?

_ Elmondhatom, persze, de te, Vlagyimir, egyel meg egy

kevesetl

KinyUjtottam a kezem, hogy elvegyek meg egy paradicso-

mot, de Anasztazia megallitott:

- Anj, Vlagyimir, ne igy egyel! .

861

- Hat hogy?

- Azert keszitettem sok mindent a szarnodra, hogy elobb

mindenbol esak k6stolgass, hogy majd 0 gyogyithasson teged,

- Ki az az a?

- A· te sajat szervezeted. Ha mindent megkostolsz, a szer-

vezeted majd kivalasztja azt, ami a szamodra a legnelkulozhetetlenebb. Akkor majd kedved tamad tobbet enni abbol, amit te valasztottal, A szervezeted maga hatarozza majd meg, hogy rnibol nines neki elegendo.

- Nahat! - gondoltam magamban - Eloszor valtoztarta meg elveit.

Az igazsag az, hogy Anasztazia ketszer gy6gyitott engem valamilyen bels6 nyavalyakbol, Nem tudom pontosan, hogy

-milyen nyavalyakbol, de nagy fajdalmakat ereztem a gyomromban, majamban vagy talan a vesemben, Bar az is lehet, hogy mindenhol egyszerre. A fajdalmak erosek voltak es a fajdalomcsillapito tabletrak nem hasznaltak mindig. De tudtam, hogy ha megerkezem Anasztaziahoz, a meggyogyit engem. Hiszen ez nala olyan gyorsan megy. Harmadszori alkalommal elutasitotta a gyogyitast. Sot, meg a fajdalmaimat sem szuntette meg rekinterevel. Kijelentette, hogy ha nem valtoztarok eletmodomon es nem hagyok fel azzal, ami a betegseget okozza, akkor engem gyogyitani nem is szabad, mert a gyogyitas ilyen esetben esak kart okoz. Akkor en nagyon megsertodrem es tobbe nem is kerrern, hogy gyogyitson.. .

Amikor visszatertem tole, megis kevesebbet dohanyoztarn es az italnak is hatart szabtam. Sot, meg bojtoltern is par napig. jobban lettem. Ekkor felotlott bennem, hogy nem kell feltetlenul minden alkalommal orvoshoz vagy termeszetgyogyaszhoz fordulnunk, mi magunk is kezbe veherjuk magunkat, amikor betegsegek nyomorgatnak. Termeszetesen jobb, ha nem nyo" morgatnak. Nem tudtam ugyan magam teljesen kigyogyitani, de megis ugy donrottem, hogy nem fogom Anasztazia segitseget kerni es ugy nez ki, hogy ezzel6 maga is egyetertetr.

,

87

.

, .

- Te magad mondtad, hogy nem fogsz tobbe gy6gyitani, de meg a fajdalmaimat sem szunteted meg.

- A fajdalmaidac tobbe nem is veszem le r6lad. A fajdalomIsten parbeszede az emberrel. De ugy, mint most, megtehetem, hiszen taplalekkal kinallak teged, Ez nem mond ellent a termeszet torvenyeinek, csak nekik.

- Kiknek?

- Azoknak, akik artalmas programokat hoznak Ietre az

ember szamara.

- Mifele arralmas programokat? Mir61 beszelsz?

- Arrol, hogy te, Vlagyimir, ugy, mint az emberek zome,

egy el6re meghatarozott program szerint taplalkozol, Nagyon karos program szerint.

- Lehet, hogy valaki program szerint taplalkozik. Van be16- luk sok - fogyokurak, evokiirak, de en ugy taplalkozom, ahogy en akarom. En egyetlen programot sem olvastam. Elmegyek a boltba es valogatok, megveszem, ami megtetszik.

- Igaz, hogy valogatsz, amikor a boltba erkezel, de csupan es csakis abbol valogathatsz, amit a bolt kinal.

- Hat igen ... Az aruhazakban manapsag minden kenyelme. sen ki van merve es becsomagolva. Azert, mert nagy a konkurencia, azon vannak, hogy a vasarloknak rnindenben a kedvukbe jarjanak es mindent megtesznek a vasarloert,

- Azt gondolod, hogy mindent a vasarlo erdekeben tesznek?

- Persze, vajon ki masert?

- A technokrata eletvitel szerint letezo rendszerek mindig

csakis sajat magukert tesznek meg mindent, Vlagyimir. Szerinted jot tesz neked, ha tulhutotr, tart6sitott terrnekeket, Rlig holt vizet kapsz a boltban? Vajon a te szervezeted hatarozta-e meg az aruhazakban talalharo terrnekek kinalatat?

A technokrata vilag rendszere magara vallalta azt, hogy ellat azzal, ami eleted szamara nelkulozhetetlen, Te ezt elfogadtad, teljesen rabiztad magad es tobbe mar nem is torodsz vele, mihelyt minden eled van rakva, ami szukseges a szamodra,

- De megis csak elunk meg mindig, az aruhazak miatt meg azert nem haltunk meg.

- Hat persze, termeszetesen meg elsz, De betegen! Mib61 ad6dik a te beregseged? Gondolkodj el azon, hogy honnan van az emberek sokasagaban a beregseg? A betegseg, a fajdalom az ember szarnara termeszetellenes allapor, a teves at eredmenye, Most te errol magad is meggy6z6dhetsz. El6tted csak egy kis toredeke fekszik annak, amit az Isteni Terrneszet hozott Ietre az ember szamara, Kostolj meg egy keveset mindenb61, ha kedvedre valo, viszel bel6Ie magadnak. Harom nap eleg ahhoz, hogy a pici novenyekkel, amelyeket majd te magad szedsz Ie,

legyozd betegsegeidet, '

___ . Mindenbe belekostoltarn, mig Anasztazia beszelt, Voltak olyan novenyek, amelyek Iztelenek voltak, masok ellenben Izlettek es kedvem tamadt fogyasztani beloluk. Ezutan Anasztazia elmenetelem el6tt ezeket a taskamba rakta. Ezt ettem harem

. napig. Fajdalmaim el is multak teljesen.

KtPESEK MEGVALTOZTATNI A VILAGOT?

Miert van az, Anasztazia, hogy amikor osszule- . idrol beszelsz, mindig inkabb az anyakrol, az asszonyokr61 beszelsz? A ferfiakrol, apaidrol

voltakeppen egyaltalan nem, mintha apaid nemzersegetekben egyaltalan nem lettek volna jelentosek. Esedeg te, ate genetikai kodod vagy a sugarad nem teszi lehetove, hogy az atyai agon lasd, erezd ossziileidet? Ez a ferfiak, atyaid szamara raadasul

meg serta is - mondtam. .

_ Apaim tetteit epp ugy, mint anyaimet is, akik a .multban

eltek, erzem es latorn, amikor esak akarom. Tavolrol sem tudom azonban megerteni atyaim minden cselekedetet. Meghatarozni ertelmiiket a Jelen szarnara, rnindenki es j6magam szamara is.

_ Azert meselj mar nekem legalabb az egyikiikr61, akinek a cselekveset nem tudod teljes mertekben rnegerteni. Te - no vagy, neked nehezebb a ferfiakat megertened. Ez nekem konynyebb lesz - enjobban megerthetem. Ha megertem, majd segi-

. tek neked is megerteni.

_ Igen, igen, terrneszetesen meselek neked arr6l az osedesapamrol, aki olyan eto szubsztanciakat kepes volt felismerni es letrehozni, melyek ereje hatalmasabb, mint a mai fegyverek es a jovo fegyverei egyiittveve. Semmi emberi kez altalletrehozott dolog nem tud nekik ellenallni, kepesek a foldi vilagot megvalroztatni, galaxisokat elpusztitani, vagy mas vilagokat terem-

. ,

teni.

_ Azt a mindenet! Es hoI van most ez a valami?

_ Minden foldi ember kepes ezt eloallitani, ha megerti.jnegerzi ... 6sedesapam atadta a titok egy reszet az egyiptomi pap ok-

90 .... "*< .... ·. -

nak. A foldi orszagok vezet6i meg ma is e papok mechanizmusai, semai szerint korrnanyoznak, bar egyre kevesbe ertik a vezetes errelmet es mechanizmusat, Ez a mechanizmus az idok folyaman nem tokeletesedett, hanem hanyadott.

- Allj, alljl Szerinted a jelenlegi allamelnokok, vezet6k az orszagaikat az 6kori egyiptomi papok sernai vagy parancsai szerint korrnanyozzak?

- Att61 az idotol fogva sernmi lenyegeset sem vitt senki az iranyitas semajaba, A fOldi orszagoknak nines meyhanizmusa

az emberi tarsadalom tudatos iranyitasara. (

- Nagyon nehez ezt csak ugy egyszenien elhinni. Probald meg ezt nekem Iepesrol lepesre elmagyarazni.

- Megprobalorn az egeszet fokozatosan elmagyarazni, te viszont, probald meg megerteni.

Tobb tizezer evvel ezelott, amikor a vilag meg nem ismerte Egyiptom nagysagat, amikor ilyen orszag meg nem is letezett, az emberi tarsadalom sok kulonbozo torzsre oszt6dott. Az en csaladorn, az en osedesapam, osedesanyam, elkulonulve, ravel az emberi tarsadalomtol sajat torvenyeik szerint elt, Az 6 tiszta- . sukat ugy ovezte minden, mint az osforrasokban, az Edenkertben. Az en szepseges osedesanyam szamara ket Nap letezetr, Az egyik, amelyik az ~gen ragyogott, s felke16 sugaraival mindenkit eletre keltett, a masik - a szive valasztottja,

Mindig 6 kelt fel els6nek, megfurdott a foly6ban, a felkelo Nap fenyeben sutkerezett, s 6 maga is az ororn fenyet ajandekozta mindennek es van. Arra vart, hogy felebredjen 0, a kedvese. Amikor kedvese felebredr, annak elso pillantasat igyekezett elkapni. Mid6n tekintetuk talalkozott, minden korulottuk

, lev6 megdermedt. A ter lelkesen szivta rnagaba a Szeretetet-Szerelmet es a remegest, a gyengedseget es elszantsagot,

Orornteli dolgokkal telt el a nap. Osedesaparn gondolataiba melyedve figyelte napnyugta elctt hogyan halad a Nap a litohatar fete. Aztan enekelni kezdett.

Enekleset osedesanyarn titkolt lelkesedessel fogadta. Akkor meg nem ertette, hogyan alakitottak adalba szdtt szavak egy

uj, rendkivuli kepet, Egyre gyakrabban szeretett volna r6la hallani es edesapam, mintha megerezre volna osedesanyam 6hajit, enekelt, egyre enekelt, egyre vilagosabban, tisztabban festve meg a kepet. E kep lathatatlanul kezdett kozottuk elni.

Egy reggel, amikor osedesapam felebredr, nem talalkozott a szerelme rekintetevel, mint mindig korabban, de ezen nem csodalkozott, Nyugodtan felkelt es az erdobe indult. Egy eldugott helyen ratalalt a hallgatasba burkol6zott osedesanyamra.

Egyediil allt ott es a cedrus torzsenek dolt. Apam . atolelte elcsendesttlt kedvesenek vallat, Osedesanyim nem ernelte konnybe labadt tekinterer szerelmere. Szere1mese ujjaival lagyan megerinterre az csedesenyam arcan eppen vegiggordiilo konnycseppet es gyengeden igy szolt hozza:

_ Tudom. R6la gondolkodsz, szerelmesem. M gondolsz es

ez nem a re hibad. Lathatatlan az iltalam letrehozott kep. Lat-

'hatatlan, de akepet jobban szereted, mint engem. Ez nem a te hibad, szerelmesem. Elmegyek. Most elmegyek az emberekhez. Megtudtam, hogyan szuletnek a gy6nyonlseges kepek. Errol fogok az ernbereknek meselni. Amit en tudok, masok is kepesek lesznek majd megerteni. A gyonyoruseges kepek e1vezetik az embereket az osi, eredeti kertbe, az Edenkertbe. Az eto kepek lenyegenel nines semmi erosebb a Vilagegyetemben. A ~ep meg az irantam taplalt szerelmedet is kepes volt legyozni. En most mar hatalmas kepeket vagyok kepes alkotni es a kepek az embe-

reket fogjak szolgalni.

Osedesanyam vallai remegtek es elcsuk16 hangon ezt sut-

togta: ,

_ Miert? Te, szerelmesem, kepet teremtettt!l,.melyet szeretek. E

kep lathatatlan. De te, a lathato akarsz engem elhagyni. Gyermekunk mar mocorog testemben. Mit mondjak majd neki az apjarol?

_ A gyonyoru kepek gyonyoruve teszik a vilagot. A mi novekvo fiunk majd megalkotja maganak az apja kepet. Ha en a kephez, melyet fiunk kepzel el, meltova tudok majd valni, akkor a fiam ramismer. Ha elkepzeleseihee nem leszek melto, akkor felreal- 10k, hogy ne gatoljam igyekezetet a gyony6ru, a Vagy fele.

(rgy ment el esedesapim, hogy osedesanyam nem ertette , meg. Az emberekhez ment egy hatalmas ralalmannyal. A joveben szuletendo fiai es Ieanyai miatt ment el azzal a szandekkal, hogy a vilagor mindenki szarnara gyonyoruve tegye.

'-- ...........

'93

A RENDKivtiLI ERO

/V.0kban az idokben a Foldon elo embed torsek haboruskodtak egymassal. Ezert minden gyes torzsben igyekeztek a leheto legrobb harcost nevelni. A harcosok kozott azok fe1elotleneknek szamitottak, akik a fold rmivelesehez, a verseleshez vonzodtak. Minden egye~ torzsben voltak papok is. A papok igyekeztek az embereket megfelemHteni. S mivel nem volt viligos celjuk, misok ijesztgetese szamukra kedvteles volt. Hiusagat mindegyiku~ azzal taplalta, hogy elhitette magaval, hogy a Istentol valamibol tobbet kapott, mint mindenki mas.

osedesapamnak sikerult nehany torzsbol osszegyujrenie a koltdket, papokat." Osszesen tizenkilencen voltak, tizenegy enekes-kolto, her pap es az osedesapam. Egy puszta, lakatlan he1yen gytiltek egybe.

A koltck-enekesek szerenyen uldogeltek, am a papok ontel-

ten, elku16nulve. Osedesapam igy szolt hozzajuk:

_ A torzsek kozott meg lehet szuntetni az oldoklest es haboruzast, Egyetlen orszagban fognak akkor majd a nepek elni, Ebben az orszagban az uralkodo igazsigos lesz es minden csalad megszabadul a haboruk nyomorit6L "Az emberek egymisnak segiteni fognak. Az embed tirsadalom megtalilja utjat az

eredeti, Osi Kertbe.

Am kezdetben a papok kinevettek apamat esezt mondtak

neki: "Ugyan, ki akarna sajat hatalmat onszantabol masnak itadni? Ahhoz, hogy egyetlen torzse romoruljenek a torzsek mind, valakinek erosebbe ken valnia es le kell a tobbit gy6znie, te viszont azt akarod, hogy ne legyenek haboruk. Egyiigyu

94 .. ~ ".'.">" ~

az, amit mondasz. Minek hivtal ide bennunket, te esztelen van-" dor?"

A papok felalltak, hogy elmenjenek. Apam e szavakkal allitotta 6ket meg:

- Szukseg van ratok bolcsekre es bolcsessegetekre, hogy torvenyeket hozzatok az embed tarsadalom szimira. En olyan erot tudok kolcsonozni mindegyik6t6knek, melynek egyetlen embed kez altal alkotott fegyver sem kepes ellenillni. Ha a ,Jora" fogjarok azt hasznalni, mindenki szamara fontos eel eleresere, az Igazsagert, segit majd eljutni a boldog kiuthoz. De ha az, aki ezt az eror birja, haszontalan, rossz iranyban, az emberek ellen akarna azt felhasznilni, akkor maga is elpusz-

tul. "

A rendkfvuli erorol szolo hir megillitotta a papokat, A leg-

id6sebb pap fel is ajanlotra apamnak: /

- Ha ismersz valamilyen rendkivuli erot, beszelj nekunk rolal Ha pedig val6s ez az era, orszagokat kepes epiteni, veltink maradsz egy ilyen orszigban BnL Egyiitt fogjuk hozni a torvenyeket az embed tarsadalom szamara.

- Azert jottem hozzatok, - valaszolra nekik apam - hogy errol a rendkivuli erorol beszeljek nektek, de meg miel6tt beszelek rola, arra kerlek benneteket, nevezzetek meg egy uralkodor mindazok kozul, akiket ismertek. Egy olyat, aki josagos, nem fukar, fosveny, aki szeretetben el csaladjaval es haboruzasra nem gondoL

Egy ides pap azt valaszolta apamnak, hogy van egy vezer, -amelyik minden utkozetet me116z. Torzse kicsi, tagjai a harcosokat nem unneplik, ezert a t6rzsben esak kevesen akadnak, akik harcosokka szeretnenek vilni. Hogy masokkal az osszenizeseket kikeruljek, arrakenyszerulnek, hogy Iakohelyet vilto~tassanak, vandoroljanak. Masoknak engedik at az eletre alkalmas helyet es a nem teljesen megfelelo helyekre inkibb maguk telepednek le, Ezt a vezert Egyipt-nek hfvjak,

- Az orszagat pedig Egyiptomnak fogjak majd hivni - mondta apim. - Harorn dalt eneklek most nektek. Enekesek

_ koltdk, enekeljetek ezeket az embereknek a kulonbozo torzsekbe~!Ti, papok, pedig telepedjetek le Egyipt nepei kozel Kulonbozc helyekr61 fognak hozzatok csaladok erkezni, fogadjatok okec josagos torvenyekkel.

Apam harem dalt enekelt el az"egybegyt1lteknek. Az egyikben megalkotta az igazsigos uralkodo kepet es Egyiptnek nevezte or, A masodik kep az egyiitt e16 boldog emberek kepe volt. A harmadik pedig a szeret6 csalad kepe, arnely'ben boldog gyermekek, apak es anyik egy rendkivuli orszagban elnek.

Mindharorn dalban egyszeru, mindenki szamara koribban is ismert szavak voltak, de ezekbol a szavakbol olyan rnondatok keletkeztek, hogy azok, akik hallottak, Ielegzetiiket visszafojtva hallgattik. Apam hangjiban a dal melodiaja zengett. Ez a melodia hivogatott, csalogatott, magi val ragadott es elo kepeket hozott letre,

Ekkor Egyiptom orszaga meg ugyan tenylegesen nem letezett, meg nem oltott tester, templomai meg nem epultek meg, de apim mar elore latta, hogy minden anyaggi testesul, megvalosul majd, mint eredmenye annak, amire az emberi gondolat es vagy, amikor egybeolvad, felszolit, Apam lelkesen enekelt tovabb, mert felismerte azt a rendkfvuli erot, melyet a mi Hatalmas Teremtonk mindenkinek odaajandekozott, Apam enekelr, mert birta azt az erot, mely az embert mindentol megkulonbozteti, minden folott hatalmat ad neki, amely megengedi es az ember szamara lehetove teszi, hogy Isten Fianak es Teremtonek nevezze magit.

Az enekes-koltok az ihletettsegtol sugarozva ezt a harem dalt enekeltek szerte a torzsek kozott, Az embereket vonzottak agyonyoru kepek es kulonbozo helyekrol indultak meg Egyipt torzse fele.

Nem egeszen ot ev alatt a kisebb egyiptomi torzsbol egy orszag szuletett, Az osszes tobbi torzs, mely koribban a tobbinel jelentosebbnek szamirott, egyszerden szethullotr, A szethullas ellen pedig a haboruskodo vezerek semmit sern tehettek.

Hatalmuk meggyengiilt, elnint, valami legyozte oket, de nem haboru ..

Ezek a vezerok megszoktak, hogy az anyagban utkozzenek masokkal, Ezert nem tudtak, hogy a kepek, amelyek az ember Ielkenek kedvesek, amelyek megragadjik a szivet, rnindennel er6sebbek, hatalmasabbak.

Ilyen kep elott, sot, egyetlen ilyen tiszta, oszinte kep elott, melyet nem tett zavarossa az uzleties spekulaciok koverelmenyrendszere, a foldi hadseregek tehetetlenek, legyenek landzsakkal vagy mas halalt hozo fegyverekkel felfegyverkezve. Az ilyen kep legyozi oketo Hadsereg e kep ellen nem tud erot felvonultatni.

Egyiptom .orszaga ercsodorr, novekedett, Vezetojet a papok faraonak neveztek el. A papok a templomokba, tavol az emberi rnulandosagrol vonultak vissza. Torvenyeker hoztak es a firao-· nak az volt a kotelessege, hogy e torvenyeket betartsa. S e torvenyeket minden egyszeni ember szfves-oromest be is tartotta, Mindenki e kep szerint igyekezett vezetni eleret.

Apam a fotemplomban a papok-kozott elr, A papok tizenki- \ lene evig hallgatrak ot. A tanok kozott a legkimagas16bb tant, a kepek lerrehozisit igyekeztek elsajantani, Apam, a nemes szandek altal vezerelve, egyre oszinrebben probalta azt rnagyarazni. Azt, hogy a papok megismerrek-e az egesz tant vagy annak csak egy reszet, most nem tudom viligosan megmondani, de ertelme

sines ezt kutatni, .

Egyszer tizenkilene ev utan a papok vezetoje magahoz hivatta bizalmasait.. A papok meltosagteljesen vonultak a foremplomba, amelybe meg a faraonak sem volt belepese,

A fopap tronon ultes a robbi pap tole lejjebb foglalt helyet.

Apam mosollyal az ajkan a tobbi pap kozott tilt. Egeszen magiba melyedr, hiszen egy ujabb eneken dolgozott, mely talan . egy uj kepet festett vagy lehet, hogy a regit erdsftette,

A fOpap igy szolt az egybegyulrekhez: .

- Nagy tudomanyt ismertunk meg. Ez a tudornany lehetove teszi, hogy uraljuk az egesz vilagor, am azert, hogy hatal-

~ .97 ~

munk mindenek folott orokke megmaradjon, e rudomanynak meg egy csipetnyi darabkajat sem lehet e falak moge, azokon tulra juttatni. Sajar nyelvet kell ezert kidolgoznunk es magunk kozott ezt a nyelvet fogjuk hasznaln.i, hogy senki kozulunk meg veletlenul se tudja magat elszolni.

Sok-sok kulonbozo nyelven irodott ertekezest kiildunk

majd ez evszazadok folyaman szerteszet, ~ogy eso~aj~ra jarjanak mind az emberek es azon gondolkodJanak, ~l ~:nd~nt magyarazunk mi. Sok-sok fura tant fogunk magyarazni es mmdenfele felfedezest, hogy az egyszeru emberek es az uralkodok is egyre jobban eltavolodjanak attol, ami fontos. Es azer~ is, hogy a jovendo bolcsei boles elmelkedesekkel, tanokkal eJts:nek amulatba masokat, de ugy, hogy kozben a legfontosabbtol maguk is eltivolodjanak es masokat is elvezessenek t6le.

_ Igy legyenl - hagytak j6va a tobbiek egyetert6en a f6pap altal mondottakat. Egyedcl csak apam hallgatott.

A f6pap igy folytatta:

_ Meg egy kerdest ken haladekralanul megoldanunk. A

tizenkilenc ev alatt megtanultuk, hogyan keletkeznek a kepe~. Most mar barki kozulunk kepes olyan kepeket letrehozm, melyek meg tudjak valtoztatni a vilagot, az orszagot lerombolni vagy meger6siteni, megis marad egy rejtely. Meg .tudjae nekem valaki kozuletek mondani, hogy rniert keletkezik erejet tekintve mindenki eseteben masrnilyen kep? Es miert olyan hosszu ideig alkotjuk 6ket?

A papok hallgattak. A valaszt senki sem tudta.

A f6pap kisse feleme1t hangon folytatta es a pika, amelyet kezeben tartott, a feszulrsegtol remegett, amikor mindenkihez

igy szolt;

_ Van azonban kozottunk egy valaki, aki gyorsan tud kepe-

ket alkotni es az 6 kepeinek ereje legyoz;hetetlen. Tizenkilenc evig tanitott benniinket, de megmarad valami, ami ta?-itasat befejezetlenne teszi. Most mindnyajunknak meg kel1 ertenunk, hogy nem vagyunk egyformak. Nem szamit, kinek milyen ~i~e van. Tudja meg mindenki, hogy van korunkben valaki, aki lat-

983,

. hatatlanu1, titokban kepes mindenki mas folott uralkodni. 6 szabadon hararozza meg a kepek erejet, melyek kepesek teremteni, folemelni vagy megolni barkit. Egyednl kepes donteni orszcgok sorsa folott, En f6pap vagyok, a hatalommal, amely nekem adatott, kepes vagyok megvaltoztatni az erok kolcsonos viszonyat. A szentely ajtaja, amelyben most ulunk, zarva van. Kintrol a luiseges orok az en parancsorn nelkul a kaput senkinek sem nyitjak ki.

A f6pap felemelkedett tronjarol, lassu leptekkel, palcajaval kopogva a k6lapokon apam fele indult. A terem kozepen hirtelen megallt es apamra nezve igy szolt:

- Most ket adott ut kozul egyet fogsz valaszrani, Ime, az egyik. Mindenki elott felfeded kepeid erejenek titkat, elmondod, hogyan es mi altal teremt6dnek es akkor majd masodik fopappa avatnak es elmenetelem utan az els6 leszel. Minden ember meg fog el6tted hajolni. De ha a titkot nem feded fel, akkor a masodik lit nyilik meg el6tted. Ez csupan ehhez az ajtohoz vezet.

A f6pap az ajtora mutatott, amely a szentely rermebol a toronyba nyilotr, ahol kintr61 sem ablak, sem ajto nem volt. Ebben a magas, sima falu toronyban, annak is a legtetejen egy kis ter volt. Innen evente egyszer egy bizonyos elore meghararozott napon apam vagy egy rnasik pap enekelt az osszesereg-

lett nepnek, '

A f6pap, amikor ramutatott az ajtora, amely a toronyba vezetett, meg hozzafiizte:

- Belepsz ezen az ajt6n es soha tobbe nem lepsz rajta ki.

Parancsot adok, hogy az ajtot falazzak be s esak egy pici ablakot hagyjanak rajta, amelyen keresztul minden nap a minimalis mennyisegii etelt fogod kapni. Amikor elerkezik az ideje, hogy az emberek a toronynal osszegyuljenek, kilepsz hozzajuk a torony rerejere. Kilepsz, de nem fogsz enekelni fgy alkotva kepeket, Kilepsz, hogy lasson teged a nep es ne erosodjon benne a nyugtalansag, se rossz szobeszed ne keletkezzen eltunesedrol, Csak sz6ban udvozolheted a nepet. Ha rnegis teremtoi eneker

mereszelsz enekelni, mar egyetlen.egy enekert harem napig nem . kapsz sem etelt, sem vizet. Kettoert - hat napig sem etelt, sem vizet nem kapsz, s magad jelolod ki a halalod, S most dontsd el, a ker ut kozul melyiket valasztod,

Aparn nyugodtan felallr helyerol. Arcan nem volt sem felelem, sem szemrehanyas, rnulo szomorusagarol esak egy nine arulkodott a homlokan. Az egymas mellett sorban ula papokhoz lepett es ahogy elhaladt elottuk, mindegyikuk szernebe nezett, Mindegyik szemparban tudasszornjat larott. Tudas, de ugyanakkor armanykodas is tukrozodott minden szemparban. Apam odalepett a fapaphoz es melyen a szemebe nezett, Szuros, arm anytol ega tekinteret a fopap nem forditotta el, paIeajat a kovezethez utotte es a duhtol szikrat szoro szernmel rnondta apam szemebe:

_ Donts azonnal! A ket ut kozul melyiket valasztod? Apam felelem nelkul, nyugodtan igy valaszolt:

_ Talan, mert a sors igy akarja, masfel utat valasztok.

_ Hogy lehet masfel utat valasztani? - kialtorr fel a fopap.

Hogy mereszelsz kigunyolni engem es mindenki mast is, aki most e nagy szentelyben van?!

Apam a toronyba vezetd ajtohoz ment, majd itt megfordult

es mindenkinek igy valaszolt.

_ Kigunyolni, megbantani titeket, higgyetek el, nem allt szandekomban. Akararotok szerint orokre a toronyba lepek. Elctte azonban felfedem elottetek a titkor, - ugy, ahogy erre kepes vagyok, es ahogy tudorn, de valaszorn szamomra nem nyitja meg a masodik utat, Hat ezert adodik, hogy masfel utat

valasztok.

_ Beszelj hat! Ne habozz! - zengett a helyiikrol felugralo

papok hangja a szentely boltozara alatt - HoI a, titok?

_ A tojasbanl - hangzott a nyugodt valasz.

_ A tojasban? Milyen tojasban? Mirol beszelsz? Magyarazd ell - kerrek apamat az egybegyUltek es a igy valaszolt:

_ A tyuk tojasabol kisesibe bujik ki. A kacsa tojasabol kiskaesa kel ki. A sas tojasa a vilagnak sasfiokat ad. Beloletek is az

szuletik meg, akiknek erzitek magatokat. .

- En erzem, hogy teremto vagyok - kialtott fel azonnal a fopap, - Mondd meg, hogyan lehet megteremteni a legerosebb

kepet? .' .

- Nem mondtal igazatl - valaszolta apam a fopapnak - Te magad sem hiszed el, amit mondasz,

- Honnan tudhatod te, hogy a hitnek mennyi ereje lakozik bennem?

- Az alkoto sosem ker. Az alkot6 maga adni kepes, Te kersz es ez azt jelenti, hogy a ketkedes hejaban vagy~ ..

Apam a· toronyba Iepert s bezarult mogotre az ajt6. Majd a fopap parancsara a bejaratot befalaztak. A paranyi nyilason keresztul egyszer naponta adtak apamnak etelr, Az etel szegenyes volt es vizet sem adtak neki elegendot. Majd ama nap elott, amikor a nepnek ossze kellett sereglenie, hogy uj enekeket es meseket h~lgasson, apamnak harem napig etelt nem adrak, esak vizet. 19y paranesolta a fopap, megvaltoztatva eredeti donreset, 19y parancsolta, hogy apam legyenguljon es ne tudjon az egybegytilteknek uj, alkoto, teremto eneket enekelni.

Amikor a roronyeldrt az emberek sokasaga egybegyiilt, apam kilepett a torony tetejen all6 kiesiny terre. Vidaman tekintett a varakozo tornegre, Sorsarol egyetlen szot sem ejtett. Egyszeriien enekelni kezdett. Az enek orvendezo hangon zengett, aradt s rendkivuli, kulonos kepet alkotott. Az osszesereglett nep a kepet magaba fogadta. Apam befejezte az egyik keper ,es rogron egy masikba fogott.

A torony tetejen aIlo enekes egesz nap enekelt, Amikor a nap mar a latohatar fele kozeledett, igy sz6lt mindenkihez: "Az uj hajnallal uj enekeket hallotok majd." Es az ujonnan egybegyiilteknek apam ujfent enekelt, A nep nem is sejtette, hogy a sotee fogsagban eta enekes a papoktol mar vizet sem kap.

Ahogy Anasztazia elbeszeleset hallgattam tavoli osatyjarol, felmerult bennem a vagy, hogy Iegalabb egy eneket halljak azok koziil, amelyeket akkor ez az ase enekelt, ezert megkerdeztem:

- Anaszrazia, ha te ilyen reszletesen el tudod meselni az asszuleid eletenek minden torteneser, akkor biztosan el is (

tudod enekelni ezeket az enekeket, ugye? Azt az eneket, amelyet ate 6sedesapad a toronyban enekelt.

_ Ezeket az enekeket en magam mindet hallom, de reszletes

forditasa lehetetlen. Nincsenek meg hozza a megfelel6 szavak. S6t, sok szo mogott rna mar masfele ertelem is ralalhato. Ezen tul avers ritrnusat, ahogy az akkor zengett, nehez a mai szavak-

kal visszaadni.

_ 6, de kar, ugy szerettem volna hallani ezeket az enekeket.

_ Vlagyimir, meg fogod 6ket hallani. Fel fognak tarnadni.

_ Hogyhogy fel fognak tamadni? Hisz' te magad mondod,

hogy forditasuk lehetetlen.

_ Szo szerinti forditasuk lehetetlen. De lehet uj enekeket is

kolteni. Ujakat, de szellemuk es ertelmuk szerint hason16kat. Majd a bardok koltik most 6ket ujja. Az egyiket, az utolsot, amelyet akkor 6sedesapim enekelt, mar hallottad is.

_ En? Hallottam? HoI, mikor?

_ Igen. Jegorevszkb61 kuldte el neked egy bard.

- Sokat kuldott ...

_ Igen, sokat, de van kozottuk egy, amely nagyon hasonHt

arra az utolsora ...

_ Hat ez hogy tortenhetett meg? - Az id6ben folytonossag letezik.

_ Mifele enek ez, amelyben ilyen szavak vannak?

_ Most majd rnegerted. Mindent elmagyarazok lepesr6l

lepesre.

HA ML\JD AZ wAle MECERTIK ...

lIarmadnap, hajnalhasadtakor apam ujra fol-

... ment a torony tetejere. Mosolygott, s nezte

az emberek sereget. Szemei egyre furkesztek a tomeget, valakit kerestek. A vandor enekesek hangszeruket a magasba ernelve' integetrek,' hogy udvozoljek es a hangszerek hurjai a fellelkesult enekesek ujjai alatt megremegtek. Apam mosolygott rajuk s szerneivel rneg figyelmesebben pasztazta a tomeget. Szerette volna megpillantani fiat, mely szerelmesenek szuletett az erd6ben tizenkilenc evvel ezel6tt. Egyszerre csak hirtelen a rornegbol egy fiatal, zeng6 hang utotte meg fulet.

'- Mondd, 0, nagy kolt6 es enekesl Te ott a magasban minde.nki folott allsz. En itt alul, lent allok, de miert erzem ugy, mintha hozzam tartozo lennel, mintha apam Iennel?

Az emberek mind e parbeszed tanui lettek.

- Mondd, legeny, hat te nem isrnered apadat? - kerdezte az enekes a magas roronybol.

- Tizenkilenc eves vagyok, de meg egyszer sem lattam apamat. Anyarnmal egyedul elunk az erd6ben. Apam elment tolunk meg miel6tt en megsztilettem volna.

- E16bb mondd, legeny, milyennek latod a vilagot magad korul?

- A vilag gyonyoru, amikor hajnalodik es gyonyoru, amikor a Nap nyugov6ra ter, A vilag cscdalatos es sokarcu, de az emberek romboljak a Fold szepseget s nyomorusagot okoznak egymasnak,

, A magas toronybol a hang igy valaszolr:

- Elment t6letek apad, lehet azert, mert a vilag miatt szegyellte magar elotted, amelybe hoz reged. Elment az apad, hogy a vilagot szamodra szebbe tegye.

- Apim hitte talan, hogy 6 egyediil kepes a vilagot megvaltoztatni?

- Bekovetkezik a nap es az apak mind meg fogjak erteni, hogy nevezetesen 6k a felel6sek a vilagert, amelyben gyermekeik elnek. Bekovetkezik a nap es mindenki tudatositja azt, hogy miel6tt h6n szeretett gyerrneket a vilagra hozna; feltetlen szukseges a vilagot boldogga tennie. Neked is gondolkodnod kell a vilagrol, amelyben gyermeked elni fog. Mondd csak, legeny, mikor szul majd szived valasztottja?

- Nines nekem az erdoben szivem valasztottja, Az erd6ben a vilag gyonyoru, sok-sok baratom van ott, de nem ismerem azt, akinek kedve tamadna engem az en vilagombakovetni es en e vilagot elhagyni nem tudom.

- 6, nem szamit, mert bar nem Iatcd meg szived gyonyonl valasztottjat, van idod arra, hogy a vilagot eljovendo gyermeked szamara legalabb egy picit szebbe tedd.

- Erre fogok torekedni ugy, ahogy aparn is erre rorekedett.

- Nem vagy mar siheder legenyke. Ereidben fiatalember vere,

jovendo kolt6 es enekes vere folyik. A te gyonyoru vilagodrol beszelj, meselj az embereknek! Gyere, enekeljunk egyiitt! Enekeljunk egyiitt az eljovendo gyonyortl vilagroll

- Ki merjen enekelni, amikor a te hangod zeng, hatalmas kolt6 es enekes?

- Hidd e1 nekern, fiatalember, te is tudsz igy enekelni. En majd eleneklem az else verset, te a masodikat, Csak rajta, hangsulyozz batrabban, kolto]

Az apam a magas toronyb61 enekelt, Az osszegyult emberek feje folott oromujjongva a visszhang altal felkapott szarnyalo hang e versszakot zengedezte:

Amikor JOlibredek, a hajnal mosolyog rdm ...

10~

A tofOny alatt alldogalo tomegbol erre valaszul egytisztan zeng6, meg batortalan hang 19y folytatta:

Amerre jdrok, a madarak enekelnek nekem ...

,Az apa versszaka uran a fiu versszaka zengett tovabb, maskor a hangok egybeolvadtak es a zeng6 enek az oromrol, oromto1 szarnyalt:

A mai nap veget sosem er. Ezyre erifsebben szeretek.

Az immar felbatorodott fiatalember fellelkesiilten igy foly-

tatta az eneket: ! '

Konnyu liptekkel a Nap utjdt jdrva Upek a« Arya Kertjebe,

Az osvenyt ldtom, de ldbam nem mem) A boldogsig hatdrtalan) vegtelen.

Emlikszem) kordbban ezi mind mar Idttam en:

Az ege~ fika~ viragokat.

Csak tekintetem volt mds, szomoru; serelemmel teloe. De most barmerre nezek en, mindenhol Te vazy! Minden ugyanaz) a esillagok, a madarak,

Csak en nezek s latok mdskent:

Szomorusdg? Nem ismerem mar! Harag? Nines bennem mar!

6h, embereh; benneteket uzy szeretlek en!

'Az enekes egyre halkabban enekelt es a toronyb61 korabban zeng6 hang elcsendesedett, majd elnemult, Az enekes a toronyban megingott, de allva maradt es egyre mosolygott az embe-: rekre. Majd vegig tudatosan erezte, hogyan erosodik egyre jobban az 6 fia hangja! Az 6 enekes fianak a hangja, aki a torony alatt allt.

~o.?

. ,

,

Amikor az enek veget err, az apa, aki font a toronyban a kis teren allr, bucsuzoul meg integerett az embereknek. S hogy elninjon az emberek szeme e101, elbujjon, par lepcsofokkallejjebb ereszkedett a Iepcson, amely lefele vezetett a toronybol. Egyre gyengiilve, tudatat veszitve-a vegsokig igyekezett hallasit fokozni. vegiil meg is hallotta, mert a sze1l6 elhozta hozza a szavakat, amelyeket fianak, a fiatal enekesnek egy szepseges

. fiatalliny suttogott heves tuzben egve: "Engedd meg nekem, engedd meg, 6 legeny ... , hogy teged kovetve, ve1ed, a te szepseges viligodba lephessek. .. "

A torony kolepcsoin, befalazva, eszmeletet vesztve, ajkin

mosollyal haldoklott az en asedesapam. Ajkai utolso lelegzetvetelekor ezt sutrogtak: "Folytat6dik a csaladl Boldog gyermekek kozott legy boldog, Kedvesem, Szerelmeseml" Szavait osedesanyam a szivevel hallotta meg. Aztan e ket osatyarn enekenek szavait a koltok az evezredek folyamin ujra es ujra enekeltek. E dal szavai es mondatai ormon magukat szultek ujra kulonbozo orszigok koltoiben, kulonbozo korokban. Sok-sok nyelven hangzottak el. A szavak egyszenl igazsigot hordoztak, kovetelmenyrendszereken keresztul hatoltak it. Es lim, ma ujra zengnek. Aki a str6fikat megfejti, de nem esszel, hanem szivevel tudja ertelmezni azokat, a bolcsessegbol sok mindent megert,

_ Es a tobbi eneknek, amelyet apid a toronyb61 enekelt, volt valamilyen ertelme? Miert aldozta eletet enekekert?

_ Aparn, Vlagyimir, az enekeiben sok kepet hozott Ietre.

Ezek kesobb felepitettek es sokiig oriztek az orszigot. Majd kesobb a papok, az elsa papok utodai ezek segitsegevel rengeteg hitvallist hoztak lerre es igy ragadtik magukhoz a hatalmat mas orszagokban. Csak egyet nem tudtak a papok, amikor onos celra hasznaltik a kepet, Nem tudtak, hogyan lehet ravenni a kepet arra, hogyaz orokre es mindig 6ket szolgalja, A kepek azoknal, akik igyekeztek azokat sajit hiusiguknak es gogjiiknek alarendelni, erejuket vesztettek. Aki ...

_ AlIj, allj, Anasztazial Sehogy sem tudok megerreni valamit

e kepek korul,

10~

- Bocsisd meg, Vlagyimir, a magyarizat ertheterlenseget.

Most ellazulok, osszpontositok, s megprobalok a tudomanyok Iegfontosabbikarol fokozatosan, lepesrol lepesre mindent elmeselni. Ezt a tudomanyt a kepalkotas tudomanyanak nevezik. Az osi es jelenkori tudominyok mind bel6le indultak ki. A papok elemeire bontottik azr, hogy a legfontosabbat mindorokre el tudjik titkolni, hogy hatalmukat minden foldi folott mindorokre meg tudjik orizni s szajhagyornanykent adtak it ut6daiknak foldalatri szentelyekben, Ugy igyekeztek a titkot meg6rizni, hogy sajat urodaiknak, a jelenkori papoknak mar csak ezredresze jutott e tudominyb61. De akkor, amikor minden meg csak kezdodott, a papsignak sokkal jobban ment a dolga.

- Es hogy kezdodort minden? Mindent meselj el egeszen a

kezdett61 fogva. . .

- Igen. Igen, terrneszetesen. Valahogy isrnet ugy felizgultam.

Mindent fokozatosan, lepesrol lepesre kell magyarizni. E tudomany letezesenek a. tudatositasa akkor kezdodott, amikor a toronybol zengtek az enekek,

AZ 'fLIT OQOMtT DICSoiTITTI

Nikor apam a magas toronybol enekelt, eneeibol kepek sziilettek. A torony alatt allok ozott voltak koltok, enekesek zeneszek, Az akkori papok mind komolyan iiltek az ott" alldogalo emberek kozott. A papok legfokeppen attol felrek, hogy az enekekbol ne szulessen olyan kep, amely elarulna 6ket s apam ne mondja el, hogy a papok ot a toronyban fogvarartjak, De az enekes a befalazott toronybol esak a boldogsagrol enekelt, Az igazsagos kormanyzo kepet alkotta meg, amellye1 a nep boldogan elhet. A . boles papok kepet is megalkotta apam. Viragzo orszagot festett meg es boldog nepet, amely az ilyen orszagban el. Senkit sem leplezett le, az elet oro met dicsoitetre.

A pap ok, akik tizenkilene evig ismerkedtek a kepalkotas tudornanyaval, bizonyara jobban ertettek, mint barki mas, hogy mit tesz az enekes, Furkesztek az emberek arcat es lattak, mily lelkesedes ult azernberek arcara. Furkeszrek, mennyire suttogtak a koltok ajkai a strofakat es az ~nek taktusara hogyan pengettek csondesen ujjaikkal hangszereiket.

Aparn ket napig enekelt a magas toronyb61. A papok fejukben azt szamolgattak, hany evezredre epiri meg egy ember mindenki szeme lattara a jovot. Harmadnapra, hajnalban elhangzottak az utols6 enek szavai, amelyet apam egyutt enekelt a fiaval, majd visszahuzodort s az oket.hallgaro emberek szetszeledtek.

A f6pap meg hosszu ideig maradt ulve, Gondolataiba melyedr a tronjan es a korulotte szotlanul allo papok lattak, hogyan borul oszbe szernuk lattara a fopap haja, szemoldoke,

~-'$ 10~.

hogy deresedik be. Aztan felallt es megparanesolta, hogy bontsak ki a toronyba nyilo befalazott ajtot,

A kovezeten fekudt a kolto elertelen teste. Ket meterre tole egy darabka kenyer - az erejet vesztette kez mar nem tudta elerni. A kez es e kenyerdarabka kozott egy egerke futkosotr es eineogott. Az egerke rimankodva varra, mikor veszi mar azt el a kolto es osztozik meg vele, de maga nem nyult a kenyerhez, Vart es abban remenykedett, hogy a kolto feleled. Az egerke meglarra . a belepo embereket es ijedteben a falhoz ugrott, majd a szotlanul allo emberek labaihoz futott. Ket piei Iangban ego szeme az emberi szemekbe probalt tekinteni. A belepd papok a kis egerket a sziirke k6lapokon nem vettek eszre, Ekkor az egerke ujra gyorsan odafutott a piei kenyerdarabkahoz. A kis szurke egerke allhatatosan tovabb eincogott es a piei kenyerdarabkat a filozofus, kolt6 es enekes eletrelen kezehez huzta, tolta,

A papok apam tester nagy pompa kozepette eltemettek a foldalatti szentelyben, Sirhelyet a padlozatot borft6 kolap alatt ugy rendeztek el, hogy senki se vegye eszre. Apam sirja folott a fopap osz fejet meghajtva igy szolt: "Senki kozulunk nem mondhatja el magarol, hogy ugy ismerte a hatalmas kepek teremteset, mint teo De te nem haltal meg. Mi esak testedet hantoltuk eL A kepek, amelyeket te hoztal Ietre, meg evezredek multan is koros-korul es a Fold folott is elni fognak es bennuk te is. A mi ut6daink Ielkukkel meg fogjak oket erinteni. Lehet, hogyvalaki az eljovendo idokben kepes lesz rnegerteni a tererntes rendelteteset, milyenekke kell az embereknek valniuk, Nekunk er6s tudomanyt kell letrehoznunk es titokban kell azt evezredeken at orizniink, amig valaki kozulunk, vagy ut6daink kozul nem tudatositja, hogy az embernek mire kell hatalmas erejet iranyitania,"

~09

A TITKOS TUDOMANY

Mapok titkos tudomanyr hoztak letre. Tudomanyuk a kepalkoras tudomanya nevet viselte s minden mas tudomany bel6le szuletett, Annak erdekeben, hogy a legf6bbet eltitkoljak, az egesz kepalkotas tudomanyat felosztottak es mas papokat is ravettek, hogy mindenfele mas iranyban gondolkodjanak. fgy jott kesobb letre az asztronornia, a matematika, de a fizika is es temerdek mas tudomanyag. Ide tartoztak a titkos, okkult tudornanyok is. Mindezt csak azert rendeztek igy el, hogy a reszekre val6 szabdaltsag miatt, a reszekert valo lelkesultseg miatt senki se tudjon eljutni a fo tan teljessegehez.

- De hat mi az a fa tan? Mifele tudomany ez es mi a lenyege ennek a kepalkotas tudomanyanak, ahogy te mondod?

- E tudomany lehetove reszi, hogy az emberi gondolat fe1- gyorsuljon es az ember kepekben gondolkodjek, egyszerre fogja at, olelje fol az egesz kozmoszt, ugyanakkor be tudjon hatolni a mikrovilagba is, lathatatlan, am e16 kepet - szubsztanciakat hozzon letre es ezek segitsegevel hatalmas emberi tarsadalmakat tudjon iranyitani. Rengeteg vallast sikerult e tudomany segitsegevel letrehozni. Az, aki csak egy picit is megismerte, elkepeszto hatalommal rendelkezett, orszagokar tudott leigazni, uralkodokat tudott tronjukrol levetni.

- De hat hogy lehetseges az, hogy egyeden ember kepes volt orszagokat leigazni?

- Igen, kepes volt. Es ennek egyszenl a modja,

- Van erre legalabb egyetlenegy ismeretes pelda a mai torte-

nelemben?

)~ 110~

-Van.

- . Beszelj rolal En nem emlekszem, hogy valami h~onl6

yalaha is lett volna.

- U gyan, minek id6t vesztegetni azzal, hogy errol beszeljunk, Ha visszarersz, olvasd el, mi torrent Ramaval, Krisnaval, MozesseL Meglatod a papok alkorasait, akik a titkos kepalkotas tudomanyat reszben isrnertek.

- ]0, rendben, majd olvasok terteikrol, de hogy ertsemmeg e tudornany lenyeget? Nekem a lenyeget probald elrnagyarazni, mire j6k a kepek es hogyan lehetett azt megtanulni.

- Ugy, hogy kepekben ranitottak gondolkodni - errol beszel-

tern neked, .

- Igen, beszeltel, esak nem ertettem, milyen peldaul a matematikanak vagy a fizikanak a kapcsolata ezzela tudomannyal?

- Aki e tudornany birtokaban van, annak nines szuksege keplereket, egyenleteket irnia, kulonbozo modelleket rajzolnia es felallitania. Az ilyen ember gondolataival kepes behatolni az anyagba, az atomba es a magot is meghasitani, Mindez azonban esak egyszeru gyakorlat ahhoz, hogy az ember megismerje, hogyan lehet az emberek sorsat es kulonbozd orszagok nepeit iranyitani.

- Mit nem mondasz? Ilyesmirol en sehol sem olvastaml

- A Bibliaban sem? Az Oszovetsegben van erre egy pelda,

amikor a papok egymas kozott abban versengenek, hogy ki alkot erosebb kepet, Mazes, a pap, avagy a farao felsobb papjai. Mozes mindenki el6tt a foldre vetette botjat es kigyova valtoztatta. Majd a papok, akik a farao oldalan volrak, ezt megismereltek, Ezutan a kigy6, melyet Mazes hozott letre, lenyelte a tobbi kigyat.

- Hat akkor mindez igaz volt?

-Tgen,

- En meg azt gond~ltam, hogy valamifele kitalacio vagy

valamilyen kepleres dolog.

- Nem kitalacio, Vlagyimir, minden pontosan ugy tortent, ahogy a versengest az Oszovetseg elmeseli.

_ De minek kellett nekik egymis eldtr igy versengeniuk?

_ Azert, hogy megmutassik, ki kepes erosebb kepet alkotni, mely le tudja a masik, az ellenfel kepeit gyozni. M6zes bemutatta, hogy 6 mindenkinel erosebb. Ezutan ertelmetlen ~olt hareolni ellene. Teljesiteni kellett kereseit es nem hareolm ellene. De a fira6 nem hallgatott a papokra es megpr6bilta megilHtani az izraelitakat, akik M6zes es az altala letrehozott kep vezetese alatt indultak utnak, A katonak azonban keptelenek voltak megallitani azt a neper, amelyben az erosebb kep elt. Majd elolvashatod, hogyan gyazott Ie Izrael nepe tobbsz~r is m~ nep:ket, hogyan foglalt el varosokat, Hogyan hozra letre sa]at. vallasit es orszagat. Kihunyt a faraok dicsosege. De amig EgylPto~ papjai a nagy kepek alkotisiban meg e~asebbek voltak, amikor meg elore lathatrak, hogy milyen torteneseket, folyama~okat hoz letre az alkot6 kep, a papok altal korminyzott Bgyiptom virigzott. ,

Az osszes orszag kozul, amelyek a Poldon vegbement utolso

katasztrofa utan keletkeztek, Egyiptom virigzott leghosszabb

ideig. .,'

_ Allj esak meg, Anasztazial Mindenki rudja, ho,gy E~lP-

tomban a faraok uralkodtak. A piramisok - sirhelyeik mind a mai napig leteznek.

_ A kivulre megnyilvinuI6 vegrehajt6 hatalom szerepe a

faraokra harult, de a fira6 fa szerepe az volt, hogy sajat szemelye altal megtestesitse a bolc~ uralk~d6,kepet. A ~on_to~ donteseket nem a farao hozta, Amikor a faraok megprobaltak teljesen magukhoz ragadni a hatalmat, akkor az or~.zig hirtel:n meggyengulr. Mindegyik fira6t az uralkodasra mmdenekelo~t a papok szenteltek fel. A fara6 gyermekkora 6ta a papokn:il tanult, igyekezett megismerni a kepalkotas tudo~inyat., Csak miutan elsajatitotta ennek alapjait, kaphatott kinevezest az

uralkodisra.

A akkori Egyiptom hatalmi strukturajat ~anapsag igy lehet leirni: a csucson a titkos papok allrak, majd oket a papok kovettek, akik ranitassal foglalkoztak es az igazsagszolgaltatast

,

112 ,

. .

vegeztek, Kulsoleg az orszag folotti ellenorzest az egesz papsag rendjeinek kepviseloibol ill6 tanacs tesresitette meg es a fira6 az e tanacs altal hozott torvenyek es rendeletek szerint kormanyzott, A kozossegek vezeroi nem csekely vegrehajto hatalommal rendelkeztek, ugymond fiiggetlenek voltak. Nagyjib61 ugy volt minden, mint rna, Sok orszigban van allamelnok es korrnany, mint a vegrehajto hatalom. A parlament ugy, mint a papok a multban, torvenyeket hoz.

Csak annyi a kulonbseg, hogy az allamelnoknek egyetlen orszagban sines Iehetosege arra, hogy a papoknal tanuljon, ahogy a fira6knak megvolt. A jelen torvenyhozoi vagy papjai a tanacsban - dumaban vagy kongresszusban - uleseznek. Nines jelentosege, milyen nevvel illetjuk aket, de annak azonban van jelentosege, hogy nekik sines hal ranulniuk, mielott egy hatalyos torvenyt kiadnak. HoI tanuljak a torvenyhozok a bolcsesseget, amikor a kepalkotas tudomanyat titokban, het lakat alatt orzik? Hat ezert van az, hogy sok orszagban annyi a kaosz,

- Ezze1 azt akarod rnondani, Anasztazia, hogy ha alapul egy orszag vezetesehez olyan rendszertvennenk, mint amilyen az okori Egyiptomban volt, akkor minden jobb lenne?

- A hatalom felepitese jcforman semmit sem tud valtoztatni, Ennel fontosabb az, ami mogotte ill. Ha viszont az egyipromi hatalmi rendszer felepireserol kellene beszelnunk, akkor azt is el kell mondani, hogy Egyiptomban nem a faraok es nem is a papok uralkodtak.

-Akkorki?

- Az 6kori Egyiptomb<¥1 kepek uralkodtak. E kepeknek ve-

tetrek magukat ala a papok is, de a faraok is. A nehany papbol :ilI6 titkos tanacs az 6kor kepalkoro tudominyib61 atvette a farao kepet, mely az igazsagos uralkod6t abrazolta, Alapul egy olyan kepet vettek, amilyennek az uralkod6 szamukra abban az id6ben mutatkozott. Ez a titkos tanacs hosszu ideig tanakodott arrol, hogy milyen legyen az uralkod6 viselkedese, kiils6 megjelenese es a fira6 eletmodja is. Majd ezuran egy kivalasztott papot tanitottak, hogy megfele1jen e kepnek.

Az uralkod6i rendek jeloltjeibal igyekeztek kivilasztani a legmegfelelabbet.· Ha azonban e feladatra az uralkod6i csaladbol jellemben vagy kulsoleg senki sem felelt meg, akkor a papok sajat soraikb61 barrnelyik- papot valaszthattak es ezt a papot faraova emelhettek. A pap-faraonak az volt a kotelessege, hogy mindenki elott mindig es mindenben rnegfeleljen a megalkotott kepnek, mindenekel6tt akkor, amikor a nep koreben mutatkozott. Majd az emberek mind maguk folott ereztek a

. lathatatlan kepet es ugy cselekedtek, ahogy azt megertettek.

Amikor a nep elhiszi a kepet, amikor az a robbseg kedvere van, mindenki szivesen fogja kovetni lis a tarsadalomnak sines szuksege hatalmas ellencrzo esinovnyik apparatust letrehoznia. Az ilyen orszag erosodik, viragzik.

_ Ha ez igy lenne, akkor rna az allamok nem lennenek meg

kepek nelkul. De megvannak, el?ek es virigoznak. Amerika, Nemetorszag. Meg a rni Szovjetuni6nk is hatalmas orszag volt egeszen a peresztrojka idejeig.

_ Kep nelkul, Vlagyimir, az allamok rna sem tudnak meglenni. Csak rna mas orszigokkalosszehasonliiva azok az orszagok viragoznak, fej16dnek a legjobban, amelyekben a tobbseg szamara legelfogadhat6bb kep uralkodik.

_ Ki hoz rna letre ilyen kepeket? Hiszen rna mar ninesenek

~~~ .

. _ Papok vannak rna is, esak maskeppen hivjak 6ket es egyre

kevesebbet tudnak a kepalkoras rudomanyarol. A mai papok keptelenek hosszu tavu es partatlan szamftasokar vegezni- Keptelenek felallitani a celt es megalkotni hozza egy rnelto kepet, mely celba tudna vezetni az orszigot.

_ Mir6l beszelsz, Anasztazia? Milyen papok, ugyan mifele kepek voltak a mi Szovjetunionkban? Mindenki. folott . a bolsevikok uralkodtak. Az orszag elen elobb Lenin, majd kesobb Sztalin allt. Utanuk pedig mas els6 titkarok, Nekik politburojuk volt. A vallasokat akkor majdnem teljesen felszamoltak, a templomokat lebont?ttik, te meg itt pap okrol beszelsz,

- Vlagyimir, nezz magad korul figyelmesebben! Mi volt azelotr, hogy a Szovjetuni6nak nevezett allam Ietrejott?

- Hogyhogy mi volt? Mindenki tudja. Carizmus volt. Ezutan megtortent a forradalom, mi pedig a szocializmus utjara leptunk, a kommunizmust igyekeztiik felepfreni.

- Azel6tt, hogy megtortenr a forradalom, a nep kozott ereteljesen terjeszrerrek az igazsagos, boldog es ujreridszerii orszag kepet, a regi rendszert pedig lelepleztek. Hiszen el6bb az uj . orszag keper alakitottak ki, A nep koreben letrejott az uj, mindenki szarnara j6sigosabb vezet6 kepe is es annak a kepe, hogy az uj illamban mindenki boldogan fog majd elni. Nos, ezek a kepek vezettek, buzdirottakaz embereket arra, hogy rnegutkozzenek azokkal, akik meg hiien ragaszkodtak a regi kepekhez, A forradalom, majd kesobb a polgarhaboru is, amelyek temerdek embert vonzottak magukba, voltakeppen ket kepnek az iitkozese volt,

- Igaz, ebben az egeszben valami azert lehet, Csakhogy Lenin, Sztalin nem kepek, Ok - mindenki tudja - egyszenien emberek, az orszig vezet6i voltak.

- Neveket emlitesz, mert azt gondolod, hogy mogottuk esak hus-ver emberek alltak, De a valosagban, .. Leher, Vlagyimir, hogy ha majd te magad elgondolkodsz rajta, meg fogod erteni,

hogy mindez tavolrol sines igy. .

- Hogyhogy nines igy? Hiszen mondom, nem? Mindenki tudja: Sztalin ember volt.

- Rendben. Akkor mondd meg nekem, Vlagyimir, milyen ember volt Sztilin?

- Milyen? Milyen ... ? Hat kezdetben mindenki ugy gondolta, hogy jo, igazsigos. Szerette a gyerekeket. A fenykepeken es a festmenyeken is egy kislinnyal a karjin abrazoltak. A haboruban sok katana indult a csataba azzal, hogy ezt kialtotta: "A hazaert, Sztalinertl" Mindenki SIft, amikor meghalt. Nekem az edesanyam meselte, hogy amikor Sztalin meghalt, a falvak, varosok szerte az orszagban mind sirtak. Meg a Mauz6leumba is elhelyeztek Lenin melle.

- Ez azt jelenti, hogy sokan szerettek es az emberek az ellenseggel vivott halalos csataba' is az 0 nevevel az ajkukon me~tek? Verseket irtak hozza, de aztan kesobb, mi torrent? Ma rmt

mondanak r6la az emberek? .

- Most azt gondoljik, hogy gyilkos, verszomjas zsarnok volt.

Rengeteg embert hagyott elrohadni a bortonokben, A Mauz6- leumbol is kihoztak a tester, foldbe istik el, a neki ernelt emlekrmiveket is mind ledontottek es megsemmisitettek meg a konyveket is, amelyeket yalaha itt ...

- Erted most mar? Ket kep allr elotted ossze, Ket kep, holott mint ember esak egyetlenegy volt.

- Egyetlen. .

- Meg tudnid most nekem mondani, milyen is volt Szta-

li~ .

- Voltakeppen nem tudom ... Te el tudod nekem mond~i?

- Sztalin nem felelt meg sem az egyik kepnek, sem pedig a

masiknak, Ebben rejlett az orszag tragediaja. Minden orszagban mindig tragediak jatszodtak Ie, amikor az orszag vezetoje jelent6s mertekben nem felelt meg a rola alkotot~ ke~nek, innen indultak ki mind a Iazadasok. Az emberek a lazadasokban a kepek miatt utkoztek egymissal. Meg nemregen az ~mberek a kommunizmus kepe fele igyekeztek, de a kommumzmus kepe meggyengiilt. Most tehit te mi fele torekszel es az orszagban el6k mind mi fele torekszenek?

- Mi most epitjuk a., Hat, Iehet, hogy a kapitalizrnust, vagy meg valami egyebet, vagyis hit arra torekszunk, h~gy tigy eljunk, ahogy az emberek a fejlett orszigokban - Amenka~~, Nemetorszagban elnek. Bit, tigy altalaban, hogy demokracia legyen nalunk is ugy, mint ott niluk, nagy bosegben eljunk,

- Most tehar nilatok az orszig es az igazsagos vezet6 kepe azonosul azzal a keppel, amely azoke az orszagoke, amelyeket megneveztel,

- J6, legyen akkor azoknak az orszagoknak a kepeivel.

- Ez azonban azt jelenti, hogy a papok tudasa abban az

orszagban, ahol te laksz, teljesen elszegenyesedett, Nines tuda-

suk. Nines bennuk erd ahhoz, hogy olyan tisztesseges kepet teremtsenek,. amely kepes lenne az embereket sajat utjukon vezetni. Az evezredek folyamin - ezt bizonyitja a tortenelem _ az ilyen helyzetben az orszigok altalaban mind elhaltak,

- De mi rossz van abban, ha mind tigy fogunk elni, mint peldaul Amerikaban, vagy Nernetorszagban?

- Vlagyimir, nezd esak meg figyelmesebben te magad, menynyi gond van ezekben az orszigokban, amelyeket te hozral fel peldakent, Te magad adj valaszt a kerdesre, hogy ugyan mire kell nekik a hatalmas rendorseg es a temerdek korhaz? Miert egyre gyakoribb az ongyilkossag> Hova mennek az emberek pihenni a gazdag varosokbol es ezekbol a nagy orszagokbcl> Egyre nagyobb mennyisegu allami tisztviselo szuk~egeltetik ahhoz, hogy megfigyeljek a tarsadalmat. Mindez arr61 tamiskodik, hogy az 0 kepeik is gyengulnek.

- Ugyan mi torrenik akkor, ha mi az 0 gyengulo kepeik fele rorekszunk>

- Az tortenik, hogy bar nem hosszu idore, de meghosszabbitjatok a kepek eletet. Amikor a vezeroitek az orszagban, ahol elsz, megsemmisitetrek a kepeket, uj .kepet nem hoztak letre. Bgy olyan kep ragadott magival mindenkit, amely egy masik orszigban el, Ha mindenki beh6dol e kepnek, akkor az orszagod - az az orszag, amely elvesziti sajit kepet - megszunik letezni,

- Ki kepes ilyen kepet manapsig lerrehozni? Manapsig mar ninesenek papok.

- Manapsig is vannak emberek, akik esakis azzal foglalkoznak, hogy kepeket alkossanak, rnerlegeljek, szarnitasokar vegezzenek a kepek abbeli kepesseget, hogy mennyire tudjik az embereket magukkal ragadni es gyakran elofordul, hogy szamitasaik helytalloak.

- Hit en pedig ilyenekrol egyaItalin nem hallottam. Vagy mindez het Iakat alatt orzott titok?

- Te is ugy, mint rengeteg mas ember, minden nap erinrkezesbe kerulsz ilyen folyamatokkal.

- Ugyan hol, mikor?

- Vlagyimir, idezd esak fel magadban azt, amikor uj kepvi-

selok valasztasara kerul sor az orszagban, vagy amikor nehany jelentkezo kozul egyetlen vezetot kell valasztanotok - az ilyet most allamelnoknek nevezitek -. es mindenkinek bemutatjak ezek kepeit, Ezt a kepet eppen az olyan emberek forrnazzak meg, akik a kepek alkotasat ugy uzik, mint hivatasukat, A valasztasokon nehany ilyen jelolt indul. Aztin az gyoz, akinek a kepe a tobbseg szamara a legelfogadhat6bbra sikeredik.

- Mi az, hogy akiknek a kepe? Hiszen mindegyikuk realis, elo ember. A gylileseken valasztoik elott ok maguk lepnek fel es a teveben is ok maguk szerepelnek.

- Terrneszetesen, ok maguk, csak mindig masok adnak nekik tanacsot, hol, hogyan kell viselkedniuk, mit kell mondaniuk, hogy megfeleljenek a sokak szamara elfogadhato kepnek, A jeloltek gyakran meg is fogadjik a tanicsot. Meg mindenfele reklarnot is csinalnak neki, s azon vannak, hogy a' jelolt kepet egy mindenki szamara jobb Hettel kossek ossze.

- Igen, reklamot, azt csinalnak, De akkor sem ertem teljesen, hogy mi a fontosabb? Maga az ember, aki kepviselove vagy allamelnokke akarja magit valasztatni, vagy a kep, amelyrol te beszelsz?

_ Termeszetesen az ember mindig fontosabb, de te, amikor szavazol, ezzel az emberrel nem talalkozol, nem ismered pontosan, .nem tudod, milyen es eppen ezert egy kepre szavazol, melyet eled vetitenek.

- De azert mindegyik jeloltnek van meg egy programja is es az emberek a programra szavaznak.

- Mily gyakran teljesitik az ilyen programokat?

:- Hit a valasztasi programokat nem mindig reljesitik es lehet, hogy teljes egeszeben soha, mert a teljesitesuket mas ok sajit programjaikkal megikadilyozzik.

- Nos, mindig az tortenik, hogy rengeteg kep keletkezik, de nines meg kozottuk a teljes osszhang. Nines egyetlen kep, amely mindenkit magival tudna ragadni es eljuttatni a celba,

Nines kep, vagyis nines lelkesedes, ihletettseg, az ut nem vilagos, az elertiszavirag eleui pillanatokb61 ill, kaotikus.

-. Akkor viszont ki tud ilyen kepet teremteni? Boles papok manapsig, ugye, nincsenek. A kepalkotas tudomanyarol is, amit a te osapad tanitott a papoknak, most hallok toled eloszor,

- Mir nem kell sokat varni es lesz az orszagnak eros kepe.

Ez a kep Iegyoz minden haborut es az emberi vagyak gyonyoru valosagga valtoznak az orszagban, ahol laksz, majd ezutan az

egesz Foldon is. )

A GENETIKL\I Kob

Nasztizia, elragadt~tissal: hoI or6~mel, hoI omorkasan beszelt arrol, hogy mr volt valaikor a Foldon. Volt, amit el tudtam hinni. Volt, amit nem igazan, Miutan visszatertem tole, szerettem volna tudni arrol, hogy az ember val6ban kepes-e arra, hogy agyiban olyan esemenyekrol taroljon inforrnaciokat, melyek nem csupan arrol szolnak, ami a szuletese pillanatatol fogva torrent, hanem osei szuletesenek a pillanaratol, s6t ezen tul az els6 ember teremtesenek a pillanatatol fogva. Nem egyszer gyultek ossze szakemberek es tudosok, hogy errol a kerdesrol beszelgessenek, Az alabbi reszletek egy kerekasztal-talilkoz6n hangzottak el e temarol:

" ... Sokak szamara rendkiviilinek szamithat az alliras, hogy az ember altal hasznalt tirgyak inforrnaciot 6riznek meg rola. Ha azonban egy magnerofonkazettan felvetelt mutatunk egy olyan embernek, aki eleteben meg sosem Iatott magnetofont, soha sem hallott az altala kinalt lehetosegekrol es elmondjuk neki, hogy a kazettan az 6 hangja, beszede van rogzitve es ezt barmikor vissza tudja hallgatni, esetleg tizev multan is, az ilyen ember ezt nem fogja elhinni. Azt fogja gondolni, hogy az a valaki, aki 'ilyet ad neki, esal6. Szamunkra azonban a hangrogzftes es a hangvisszaadas tenye teljesen termeszetes jelenseg, Azt akarom mondani,hogyvalami, ami szamunkra rendkivulinek tiinik, masok szarnara lehet teljesen egyszenl es terrneszetes dolo g."

"Ha azt a tenyt vesszuk alapul, hogy az ember mind a mai napig meg nem talalt f61 sernmit, ami val6sabb es tokelete-

sebb lenne, mint amit a Termeszet talalt fel,akkor Anasztazia sugarat, amelynek segicsegevel Anasztazia a tavolba kepes latni, alatamasztja a radiotelefon es a televizi6 letezese, Ezen till, nekem ugy .ninik, hogy azok a termeszetes jelensegek, amelyeket Anasztazia hasznal, tokeleresebb megnyilvanulasai annak, amit mi talalunk fel muvi uton, mondjuk peldaul a televizio vagy a radiorelefon."

"Az egyik ember agya alig tud masfel evnel id6sebb esernenyeket elrakrarozni, A masik ember viszont agyiban gyermekkora esemenyeit is 6rzi es tud roluk meselni, De nem tiinik nekem ugy, hogy ezek a tenyek kepviselnek az embed agy lehet6segeinek a csucsar,"

"Gondolom, hogy a tudosok kozul nem sokan fogjak tagadni, hogy az ember genecikai k6dja mar evmilliokcn it 6rzi magiban a meg kezdetben bele elhelyezett informiei6t. Lehetseges az adalekos, ugynevezett mellekinformaciok osszegyujtese az ember adott elete alatt es azok atadasa a kovetkezo nemzedekeknek is. A mindenki szamara ismeretes kifejezes "ez orokletes", "ez oroklodo" eppen errol tanuskodik. Anasztazia kepessegei kepeket megjeleniteni olyan dolgokr6l, amelyeket az emberiseg evmilliokkal vagy evmilliardokkal ezel6tt elt meg, elmeletileg val6sak es megmagyarazhatoakBzen tul, ezek a kepek annal pontosabbak lehetnek, mine! tavolabbra haladunk az id6ben. Anasztazia memoriaja, gondolom, nem kulonbozik sok mas ember memoriajatol. Pontosabban fogalmaznank, ha azt mondanank, hogy azokbol az informaciokb61, amelyek az 6 gerietikai kcdjaban vannak, benne sines tobb, mint barki masban, A kulonbseg abban van, hogy Anasztazianak kepessege van ezeket az informici6kat "eI6vennV' es teljes mertekben fel is hasznalni, mig mi esak reszlegesen."

***

A szakemberek ilyen es· 'egyeb allitasai valahogy meggy6ztek engem arr6l, hogy Anasztazia igazat mondhat a multrol.

It 121

\II

Kulonosen megtetszett nekem a magnetofonszalagr61 val6 pelda, A kerekasztal-beszelgetesre jelentkezett tudosok azonban megsem tudtak nekem edclig megmagyarazni azt a jelenseget, hogy hogyan tud Anasztazia nem csupan a foldi civilizaciorol sz6l6 informaciokkal rendelkezni, hanem mas vilagok es galaxisok civilizacioirol is. Raadasul nemcsak beszel roluk, de ugy ninik nekem, meg hatast is gyakorol rajuk, Megproba- 10k elmagyarazni mindent reszletesen, lepesrol-lepesre. Lehet, hogy valakinek akar csak elmeleti szinten is, megis sikerulhet megmagyaraznia Anasztazia e kepessegeit, Talan valaki segithet megertenunk, hogy ezekkel a kepessegekkel mas emberek is rendelkezhetnek-e, vagy sem, Maga Anasztazia megprobilta " megmagyarazni, hogy minek .koszonhetoen rendelkezik 6 ilyen

kepessegekkel, csak az 0 magyarazatai nem voltak szamomra telj esen erthetoek.

Ennek ellenere megpr6balom reszletesen, lepesrol-Iepesre

leirni a kovetkezo helyzetet:

HovA TAvOZUNK ~MUNKBAN?

" Nehanyszor, amikor Anasztaziaa foldi civilizaciokrol mes~lt, arr61.is ~z6 esetr, hogy a ~iligegyetem mas galaxlsaJ.ban, mas bolygokon is van eler, Ez engem annyira megragadott, hogy arnikor az emberiseg multjarol szolo elbeszeleset hallgattam, magam is elgondolkodtam azon, hogy mas bolygokon hogyan jott Ietre elet,

Anasztazia valoszlnuleg latta, hogy elbeszelese iranti figyelmem csokkenr, ezert elhallgatott. En is hallgattam, mert azon gondoltam, mikent tudnarn ot ravenni arra, hogy reszletesebben es pontosabban beszeljen nekerna foldon kfvuli civilizaci- 6kr61. Leher, hogy a legjobb lenne egyenesen megkerni ra, de minclig ugy elkeseredik, amikor nem tudja megmagyarizni, hogy miert tud <5 olyasvalamit, ami masok szamara ismeretlen. Meg az a vigya is, hogy rendkivuli kepessegeivel ne ninjon ki a tobbi ember kozul, azt veti fel bennem, hogy ez sem engedi, hogy lehetosege legyen mindenrol beszelni. Megfigyeltern, hogy szegyelli, hogy nem tudja megmagyarizni bizonyos jelensegek mechanizmusat, Ez torrent akkor is, amikor egyenesen rnegkerrem:

- Mondd, Anasztazia, tudod te magad teleportalni a terben?

Hit tudod, egyik helyrol a masikra vinni testedet? - Miert kerdezed, Vlagyimir?

- Elobb valaszolj konkretan, tudod, vagy nem tudod?

- Vlagyimir, ilyen kepessege minden embernek van, de nem

vagyok rola meggyozodve, hogy meg tudom-e neked magyarazni e folyamat termeszetes voltat. Megint eltavolodsz tolem,

~1 .23

azt fogod gondolni, hogy boszorkiny vagyok. Kellemetlen lesz szamodra velem lenned.

- Vagyis ez azt [elenti, hogy tudod?

_ Igen, azt - valaszolta Anasztazia esendesebben es lesutotte

szemet,

_ Akkor mutasd be! Mutasd meg, hogy megy ez vegbel

_ Talan jobb lenne, ha el6bb megprobilnam megmagya-

razni ...

_ Nern, Anasztazia, elobb mutasd meg! Mindig erdekesebb

nezni, mint hallgatni rola, Majd kesobb megmagyarizod.

Anasztazia tavolba revedt tekintettel felallt, lehunyta szemet. Pieit megfeszult, majd elnint, Egeszen megremiilten neztern korul. Meg a helyet is megtapogatta.m, ahol az elobb allt, Ott csak a fU volt egy picit letaposva, de Anasztazia nem volt sehol. A to nilso partjan lattam meg. Neztem rei es hallgattam. Anasztazia elkialtotta magat.

_ Usszak at hozzad, vagy tiinjek el ujra ... ?

_ Ujra - valaszoltam es meg pislogni sem pislogtam, nehogy lernaradjak valamirol, Neztem Anasztazia alakjat, ahogy a kis to masik partjan ·ilk Egyszer esak e1tiint. Meg fust sem maradt ott utana, ahol allt, Pislogas nelkiil bimultam tovabb.

_ Itt vagyok, Vlagyimirl - hallottam szinte azonnal Anasztazia hangjat. Ismet egy mererre allt mellettem. Egy picit elhuzodtam tole, leultem a fube, igyekeztem nem kimuratni, menynyire meg vagyok lepve, vagy mennyire izgatott vagyok. Magam sem tudom rniert, arra gondoltam, hogy talan felotlik benne, hogy eltuntesse a testemet es nem fogja tudni azt osszerakni.

_ A tester teljes merrekben, atomjaira bontani esak annak rulajdonosa tudja, Ez esak az ember szamara Ieherseges, Vlagyimir - szolt elsokent Anasztazia.

Viligos volt szamomra, hogy most rogton nekilat magyarazni, hogy 6 ember, es hogy az idot ne vesztegesse, ezt mond-

tam:

_ Ertem en, hogy az embernek. De nem is akirmilyen ember-

nek.

l~ 12~

- Igen nem akirmilyennek. Fontos, hogy ...

- Tudom.en, mit akarsz mondani: "Fontos,hogy tiszta szan-

dekai legyenek." /

- Igen. Fontosak a szandekai es meg az is, hogy gyorsan es kepszenien gondolkodjon, reszletesen es konkretan tudja ~agit elkepzelni, a tester es fontos a vagya, legyen eros akarata,

hire onrnagaban.; .

- Ne magyarazz, Anasztizia! Ne tord magad folaslegesen!

Inkibb mondd meg, hogy birmilyen helyre el tudod-e juttatni a testedet?

- Igen, barmilyen helyre, de ezt ritkan teszem. Nagyon vesze. lyes birmilyen helyre, de erre szukseg sines. Minek hordozni a testet valahovi? Maskeppen is lehet...

- Miert veszelyes?

, - Szukseges nagyon pontosan elkepzelni azt a helyet, ahova at akarod helyezni testedet.

- Es ha nem tudod reszletesen elkepzelni, mi tortenhet?

- Meghalhat.

- Mitol?

- Peldaul a tenger fenekere szeretned .ithelyezni a testedet,

de a viz nyomisa szetnyornja azt, vagy megfulsz, A virosban egy arra hal~~o auto ele az utra eshet, az auto eluti testedet es meg-

nyomonqa. .

- EI tudna az ember juttatni tester egy masik bolygora is?

. - A tivolsignak ebben egyiltalin nines szerepe. A tested arra a helyre helyezkedik it, amelyet gondolatod mutat neki. Hiszen elobb a gondolat jelenik meg az ohajtott helyen. A gondolat alakitja, gylijti ujra egybe a terben koribban szetszort testet.

- Mire ken az embernek kozben gondolnia, hogy sajit tester .

szet tudja szorni? ' .

- El ken a teste teljes anyagit kepzelnie egeszen a legkisebb atomjaig, annak magjiig, lamia ken, hogy a magban a reszecskek milyen larszolagos kaotikus mozgast hoznak lerre es gondolatbru: a terben kell azokat szetszornia, Majd azel6z6 folyamatot visszafele haladva ujra meg ken ismetelnie, A szetszort

nak. A turizmus manapsag nagyon jol jovedelmezo agazat. En kulonben sem ertern az em¥,r masodik "Enje" koruli dolgokat. Ha a teste valahol nem volt, akkor ez azt jelenti, hogy az ember sem volt ott. Az egesz egyszeni es vilagos, nem?

, - Ne siess, Vlagyimir! Ne itelkezz gyorsan! Harem helyzetet vazolok most fel neked. Te pedig probalj meg valaszolni a kerdesre, hogy a harom ember kozul melyik terre meg az urazast. - Rendben! Mondd ell Valaszolok.

- ime az elso eset: Kepzeld el magadat, vagy valaki mast, aki

melyen alszik. Ezt az. embert hordagyra helyezik, majd repulogepre rakjak es egy masik orszag mas varosaba szallitjak, Peldaul Moszkvabol jeruzsalembe. Ott ezt az alv6 embert a varosban korulhordozzak, elviszik a templomba, majd ugyamigy alv6 allapotaban vissza is hozzak es ugyanarra a helyre helyezik, ahonnan korabban felvettek. Mit gondolsz te, jart az a moszk-

vai polgar JeruzsaIemben? '

- Elobb meselj a masik kettorol is!

- J6. A masik maga ment jeruzsalembe, setalt a foutcan,

bement a templomba, ott maradt egy pici idore, majd hazatert,

- Es a harmadik?

- A harrnadik otthon maradt, de olyan kepesseggel birr,

amely lehetove tette a szamara, hogy tavolrol mindent el tudjon kepzelni, Vagyis alrnaban a varosban setalgatotr, Bement a templornba, elm~nt meg ide-oda, majd gondolatban ugyanugy, ahogy oda elment, visszatert dolgaihoz. Te mit gondolsz? A harem kozul melyik volt JeruzsaIemben?

- r::at valoj~ban a harem kozul csak az egyik. Espedig az, amelyik maga indult utnak es sajat maga nezett meg mindent.

- Jo, legyen igy, de a latogatas ugyan mit adott mindegyikuknek>

, - Az elsonek semmit. A masodik elmeselherte, amit lat~tt. Es a harmadik. .. A harmadik is meselhet, valoszirnileg kepes is ra, csakhogy a harmadik tevedhet, mert arrol mesel majd, amir . almaban larort, de az alom a valosagtol nagypn elterhet,

reszecskeket osszeszedve tetre kell hoznia a magban a latszolagos kaotikus mozgast, kozben azonban mindezt ugyanolyan ponto san kell vegezni, ahogyan az eredetileg volt. Az egesz nagyon egyszeru. Olyan ez, mint a gyermekek epitokock:ii.

_ De megtortenhet, hogy a masik bolygon nem lesz legzesre

alkalmas legkor?

_ Hiszen eppen ezt mondom, nem? Veszelyes barhova meg-

gondolatlanul atvinni a tester, Pontos sok mindent jo elore

latni,

_ Vagyis egy rnasik bolygora ez lehetetlen?!

_ Lehetsegesl A testet korulvevo legkor egy reszet szi_nten lchetseges arvinni es a test egy bizonyos ideig ebben az itvitt legkorben el majd. De szukseg nelkul jobb a testet inkabb beken hagyni. Az esetek tobbsegeben eleg az ember sugarival tavolrol megnezni a koriilmenyeket, vagy csak az ember masik, nem materiilis "Enjet" itvinni.

_ Hihetetlen! Nehez elhinni, hogy eztvalamikor barkiis meg

tudna tenni,

_ U gyan miert ne tudna ezt "valamikor" megtenni? Az ember

masik "Enje" mar most is szabadon at tud helyezkedni es at is helyezkedik. Csakhogy az emberek nem ruhazzak fel semmilyen fe1adattal. Nem tfiznek ki ele celt.

_ Kinel, milyen embereknel helyezkedik it?

_ Ez iltalaban most is megtortenik, amikor az ember alszik, U gyanezt meg lehet tenni, lehet alkotni akkor is, amikor az ember teljes tudatinil van, de az emberek a mindennapi hiabavalosigok, mindenfele dogmak, kulonbozo miivileg kiagyalt problemik kozepette egyre jobban elveszitik abbeli kepessegiiket, hogy a megfelel6 medon kepileg gon-

dolkodjanak.

_ Talan azert, mert nem erdekes test nelkul utazni?

_ Miert gondolod? A vegeredmeny az erzes szamara lehet

vegtere nagyon gyakran egy es ugyanaz.

_ Ha a vegeredmeny egy es ugyanaz leone, akkor az emberek

nem cipelnek magukkal testiiket, amikor mas orszagba utaz-

1'26 ..

_ De az alom, mint jelenseg, szinten valosag.

_ Persze, mint [elenseg, az alom szinten letezik. Rendben,

elfogadom, az alom is valosig, de mire celzol?

_ Arm, hogy az ember - s ezt valoszimileg te sem fogo~ tagadni - ket letezo valosagot mindig kepes osszekapesolm

vagy erintkezesbe hozni egymassal. .

_ Tudom mar, mire celzol, Azt akarod mondam, hogy az

alrnot az ember maga uralhatja, arm tudja irinyitani, amerre

akarja.

- Igen.

_ De minek a segitsegevel rortenhet mindez?

_ A gondolat energiijinak a segftsegevel, a kepesseggel, amely szabadda teszi arra, hogy behatoljon kepekbe, barmilyen

valosigba.

_ Akkor tehat a gondolat energiija egy masik orszigban

mindent feljegyez, mint egy felvevogep? .

, _ Kitiin6! Pelvevogepl Vegyiik tehat a Ielvevogepet, mint

ennek primittv bizonyitekit. Vagyis te, Vlagyimir, arra a k?v:et- keztetesre jutottal, hogy nem mindig szukseges az ~yagl. testet ithelyezni ahhoz, hogy az ember aterezzen valarnit, arru egy

tavoli orszigban tortenik? '

_ Lehet, hogy nem mindig. De miert kezdtel nekem minder-

r6l beszelni? Mit akarsz bebizonyitani?

~ Megertettem, hogy amikor mas orszagokrol kezdtel

beszelni, meg fogsz kerni, vagy azt fogod akarni, hogy mutassak neked ilyeneket. Teljesiteni akarom keresedet anelkul, hogy testedet birmilyen kockazatnak rennem ki.

_ Jol ertetted, Anasztizia. En tenyleg m~g ~art~ak t~ged erre kerni. Vagyis: Van elet mas bolygokon IS? 0, milyen erde-

kes lenne megnezni!

_ Milyen bolyg6t szeretnel valaszrani litogatasodra?

, _ Van tobb is, amelyiken elet van?

_ Rengereg, de erdekesebb, mint a Fold, egy ~ines.

_ De megis, milyen mis bolygokon az elet? Es hogyan kelet-

kezett?

<.

- Amikor a Fold Isten alkotasakent megjelent a Viligegye-

ternben, akkor rengeteg viligegyetemi lenyben fellingolt a vigy, hogy lemisoljik a kulonos teremtmenyt. Ok a sajit alkotisaikat akartik letrehozni mas viligokban, olyan bolyg6kat fel-. hasznalva, amelyek velemenyuk szerint megfeleloek voltak erre a celra, Tererntettek is, de elerer, a Foldon letezohoz hasonlo harrnoniaban, senki sem tudott letrehozni. Van olyan bolyg6 a Viligegyetemben, ahol elhatalmasodtak. a hangyik. Rengeteg van ott beloluk, A hangyik megeszik az elet minden mas formijit. Amikor nines mas ennival6juk, akkor sajit magukat kezdik enni, ezert elpusztulnak. Az a Ieny, amely ilyen eletet hozott letre, .ismet igyekszik megismetelni sajit alkotasat, de sehogy sem sikerul neki semmi jobbat letrehoznia, Senkinek sem sikerult harm6niiban osszekapcsolnia rnindazt, ami lerezik,

Vannak meg olyan bolyg6k is, ahol a Poldehez hasonl6 novenyi eletet probaltak letrehozni es meg most is ezzel pr6- bilkoznak. Letre is fognak hozni. Ezeken a bolygokon fak,: fuvek, virigok es bokrok n6nek, de reremtmenyeik mindig azonnal meghalnak, mihelyt elerik 'a teljes feln6ttkort. A Vil~gegyetem egyetlen teremtmenye sem volt kepes megfejtem az alkotas titkat. Olyanok, mint a mai ember. Hiszen a mai ember maga is letrehozott mar sok mindent, ami mester~~ges. De az e.mber teremtme~yei sem kepesek sajit magukat ujrateremtern, szaporitani. Osszetornek, elrohadnak, szetporladnak es allando rorodesr igenyelnek. Az emberek nagy resze a Foldon rabszolgija lett sajit alkotasanak, Csak Isten teremtmenyei kepesek sajit magukat ujraterernteni es pom-

pas sokszfruisegben elni, .

- Anasztazia, van a viligtlrben olyan bolyg6, ahol az ottani lenyek a muszaki dolgokban isjartasak, mint az ember?

- Igen, Vlagyimir. Ez a bolyg6 hatszor nagyobb a Foldnel, Rajta emberhez hasonlo lenyek elnek.Az 6 technikajuk mesterseges es fejlertseget tekintve sokkal magasabb szinten van, mint az e~bereke a :oldon. Az ~letet ezen a bolygon olyan viligegyeterm teremtmeny hozta letre, amely Istenhez hason16nak veli

&t29

magat es azon van, hogy megszerezze maganak az elsobbseget Isten teremtmenyei kozott.

_ Mondd csak, 6k erkeznek a Foldre urhaj6ikon, a "repiil6

cseszealjakon"? . .

_ Igen. Nern egyszer probaltak mar kontaktusbalepni a foldi

emberekkel, de a kontaktusok a Fold szamara ...

_ Ne, allj esak meg! E1 tudsz te engem, az en masik "Ene met"

egy bizonyos id6re valahogy erre a bolygora vinni? .: Igen, eL

- Akkor vigyel ell

Ekkor Anasztazia megkert, hogy fekiidjek le a fube, lazuljak

el es karjaimat rarjam szet. Egyik tenyeret tenyerembe helyezte. Kisvartatva "valamifele" alomszerusegbe kezdtem merulni. Szindekosan mondom, hogy "valamifele" alomba, mert ez az alomba vale mertiles kulonos volt. A testem egyre jobban ellazult, megszunt erezni, de gyonyoruen larram es hallottam mindent ami koriilottem volt - a madarak eneket, a leve1ek sutto-

,

gasat a fakon. Lehunytam a szemem es alomba meriiltem, vagy

inkabb, ahogy Anasztazia mondja, levaltam a testemr61. Megis, maig sem vagyok kepes megerteni, hogy a tovabbiakban mi es hogyan torrent velem. Ha felterelezzuk azt, hogy Anasztazia segitsegevel elaludtam es almot lattam, akkor ~ litottakat - az aterzes te1jessegenek es a rudatossag tisztasaganak a megorzese mellett - nern lehet kozOnseges ernberi alomhoz hasonHtani.

130'i

MAs VILACOK

. ... Egy mas vilagot, egy mas bolygoc lattam. Vilago-

. . san e.~ r~szletesen megjegyezte~ mindent, ami

ott tortent, de ugyanakkor mind a mai napig ~dat~m~an vannak ol~an e~~esek, arrielyek azt sugalljik, hogy ilyet latm lehetetlen, Kepzeljek esak el, hogy az esz es a tudat azt mondjak, hogy ilyet keptelenseg Iatni, de ezek a Iarornasok - kepek - maig bennem elnek. Tessek, iteljek meg Onok! Meg-

probalom oker Ieirni: .

A foldon alltam, amely a foldi talajhoz hasonlitott, Korulottern nem volt semmilyen novenyzet, Mondom "alltam", de nehez eldonteni, hogy lehet-e ezt igy mondani. Nem ~olt sem labam, sem kezem, nem volt testem, de ugyanakkor a cipom talpan keresztiil tobb he1yen ereztem, hogy a talaj koves es egyenl6tlen.

Koros-korul, amennyire a szem ellatott, tojasforrnaju es szogletes, fernbol keszult, kockaszeni alakzatokra emlekeztete gepek alltak a tala jon. Azt mondom, "gepek", mert a hozza.n: l:g~ozelebb ill6 morgo hangotadott ki. A gepek mindegylkebol s?k-~o~ kulonbozo v~stagsagu es6 vezetett a talajba, Nemely eso kisse remegett, mintha a foldbol erkezett volna :a~t~ valami. Masek ~yugalmi allapotban voltak. Semmilyen elol~~y ~.em volt a .kbzelben. Egyszerre csak azt lattam, hogy a kulonos meehamzmus oldalan ajtok nyilottak ki es lassan kiu~zott bel~~e valamilyen diszkosz, olyasmi, amilyet a sportolok hasznalnak, esak sokkal nagyobb. A diszkosz atmeroje oly~ negyvenot meter lehetett. Egy ideig a levegoben lebegett, rnajd forogni kezdett. Lejjebb ereszkedett, aztan felemelkedett es teljesen hangtalanul folem szallt,

Mas tolem tavolabb allo meehanizmusok szinten ugyanazt veg~ztek. Meg nehany diszko~z repult e~~ ~ masik ut~ a fejem folott. Majd ismet sem~l, esak ~,kulon~,s ,~eeh"aru_zmusok morgasa es sistergese. Bar a be~nunk;t. k?ru~vevo ke~ erdeklcdest kelto volt, az elet hianya miatt megls inkabb taszi-

toan hatott. . .

_ Semmitol se felj, Vlagyimir! - hallottam egyszerre esak

Anasztazia hangjit es megorultem. .

- HoI vagy Anasztazia? - kerdeztem.

_ Itt rnelletred. Lathatatlanok vagyunk, Vlagyimir. Most erzesei~k, erzeteink, esziink es mas lathatatlan ener?iaink vannak jelen. Itt anyagi testunk nelkul vagyunk. Senki ~~~ tehet bennunk kart. Csak sajat magunktol tarthatunk, sajat erzete-

ink kovetkezmenyeitol. .

- Milyen kovetkezmenyek adodhatnak? . .".

_ Lelkiek. Olyan, mintha az ember egy bizonyos idore meg-

6riilne.

M N "I ".>1

.- egoru ne. . ,

_ Igen, de esak egy idore. Elofordul, ho~ n:as bolyg~k latasa egy-ket honapra felkavarja az ember agyat es :Udatat. De t,e ettol ne felj, ez teged hem veszelyeztet, Te ezt elviseled, ~emmlt61 se felj itt! Hidd el, ertsd meg, Vlagyimir, te ugyan itt ~~gy, de szarnukra nem Ietezel, Mi most lathatatlanok vagyunk es at

tudunk mindenen hatolni. .

_ De hat en nem felek. Inkabb azt mondd meg. nekern,

Anasztazia, mifele gepek zugnak itt koriflottiink? Mire hasz-

naljak 6ket? ,,, ' d _ Minden egyes tojas alaku gep egy-egy ~ze~. Ezek a tege

annyira lenytlgoz6 "repul6 eseszealjakat" gyartJik.

_ Es ki kezeli, iranyitja ezeket az iizemeket? . ,

-" Senki, Rogton a kezdettol fogva igy, egy bizonyos termek eloallirasara lettek beprogramozva. A szukseges nyersanyagokat csoveken szippantjik f61, melyek a talaj belsejebe ve_zetne~ es a megfele16 mennyisegben kiildik to~ibb. A~. ol;a:'zt~s, ~r~-

I' majd az osszeszereles kisebb karnrakban tortemk es vegul

se es,. c

az uzembol egy teljesen kesz rerrnek jon ki. Egy ilyen itteni uzem joval racionilisabb, mint barmelyik foldi, Mukcdesenek joforrnan egyaltalan nines hulladeka, Nem kell tavoli helyekrol ide szallitani a nyersanyagokat. Nines sziikseg az egyes reszeket az osszeszereles helyere hordani. A terrnek egesz gyartasi folya-

mata egy helyen tortenik, . ,

- Pantasztikus! De jol jonne nekunk is egy ilyen herkentyiil Na es ki iranyftja az ilyen cseszealjar> Lattam, hogy mindegyik ugyanabba az iranyba repul,

- Senki, maga rep iiI a raktarozas helyere.

- Hihetetlen. Pontosan olyan, mint egy eta leny,

- Nines ebben egyaltalan semmi hihetetlen meg a Foldon

alkalmazott technolcgiak szamara sem. Hiszen a Poldon szinten vannak pilota nelkuli repulogepek, rakerak.

- Birhogy is van, azokat is emberek irinyitjik a Foldrcl.

- Mar regota leteznek a Foldon is olyan raketak, amelye-

ket korabban bizonyos celok eleresere programoztak be. Eleg lenyomni a "start" gombot, a raketa maga elindul es egy adott celba repul.

- Lehet, hogy van. Tenyleg, ugyan mit csodalkozorn itt egyaltalanl

- Ha az ember elgondolkodik rajta, akkor rajon, hogy nines is min csodalkozni, Csak a Folden hasznalatos technol6giakkal osszehasonlirva itt jelentds haladas van. Ezek az iizemek, Vlagyimir, multifunkeionilisak. Rengeteg sok mindent tudnak gyartani, kezdve az elelmiszeri terrnekektol egeszen a nehez fegyverekig.

- Mibol tudja elkesziteni az elelmiszeripari eikket? Hiszen

itt nem is no semmi, .

- Minden a talajban van. Ha szukseges, a gep a fold melye,bol csoveken kereszrul nyeri a folyekony alapanyagokat s ezeket szemcsekbe preseli, Ezekben a szerncsekben megtalalharo minden olyan tapanyag, mely a test eletben tartasahoz nelku-

. lozhetetlen,

- Mivel mukodik ez a szerkezet, ki latja el arammal> Semmilyen vezeteket sem Iatni itt.

~133 -

_ Az iizem meg az energiat is sajat maga termeli es e celra felhasznal rnindent, ami korulotte van.

_ Azt a mindenit, milyen okos! Okosabb, mint az ember!

_ Egyaltalan nem okosabb, mint az ember. Hiszen ez csak . egy gep. A beletaplalt programnak engedelmeskedik. Nagyon

konnyii atprogramozni. Megmutassam, hogyan? - Mutasdl

- Gyere, menjunk hozza kozelebbl

Par mererfavolsagra, szemben allrunk meg a hatalmas, kilenc-tiz eme1etes epulet nagysagu mechanizmust61. Hangosabban lehetett hallani a belole kiarado sistergest, Rengeteg hajlekony cso vezetett belole a talajba. Ugy neztek ki, mint a csipok es remegtek. A homlokzat resze nem volt teljesen sima. Egy egymeternyi itmeraju kort lattam, mely suru, hajszalakra emlekezteto vezetekekkel volt tele. A vezetekek mindegyike mozgott.

_ Ez a szkennelo berendezes anrennaja, Ez az antenna fel-

fogja az agy elektromos impulzusait, melyeket a program felallitasara hasznalnak, majd ez a program szolgil a kapott feladat vegrehajtisira. Ha az agyad valamilyen targyat megformiz, a gepnek ezt le kell gyirtania.

- Barrnilyen targyat?

_ Barmilyet, amelyet te kepes vagy reszleresen elkepzelni.

Ugymond sajat gondolataiddal megepiteni. - Birmilyen gepkocsit is?

- Termeszetesen.

- Es ezt most rogton ki is pr6bilhatom?

_ Persze. Menj kozelebb a vevohoz es el6bb kepzeletben probald magad fele iranyitani az antenna minden hajszalarl Amikor ez megtortent, kezdd elkepzelni az 6hajtott targyat,

A "hajas" antenna el6tt alltam es egve a kivancsisagtol, gondolatban, ahogy Anasztazia mondta, kivantam, hogy mindegyik hajszala nekem engedelmeskedjen. El6bb tenyleg felern fordultak, majd mindegyik lagyan felzugott, vegeiket az en lithatatlan fejem fele iranyitottak es megmerevedtek. Most el kel-

134 ~_~ ,~.\

~

lett kepzelnem valamilyen targyat, Magam sem tudom rniert, a novoszibirszki hetes modelhi "Zsigulimat" kez"citem el elkepzelni. Igyekeztem magamban min dent reszletesen felidezni: az ablakot, a motorhazat, a lokharitot, a szinet, s6t meg a rendszamit is. Ugy alralaban mindenre hosszu ideig gondoltam. Amikor mar elegem lett belole, elmentem az antenna elol. A hatalmas gep er6sebben zugott fel, mint altalaban.

- Varnunk k~ll! - magyarizta Anasztazia, - Most leszedi a be nem fejezett termeket es felilHtja a programot a te elkepze-

Iesed teljesitesere. .

- Es sokat kell virni?

- Gondolom, nem.

Ujabb gepekhez leptunk, Amik~r a kulonbozo szimi koveket nezegettern a libam alatt, Anasztazia kozolte:

- Gondolom, hogy az altalad kigondolt tirgy gyarrasa befejezodott, Gyere, nezzuk meg, hogy tudott az uzem megbirk6zni a feladattaL

Arhelyezodtunk a mar ismert gephez es vartunk. Egy bizonyos ida elteltevel a gep kapujanak szarnyai kitarultak es a sima mozgolepcson a foldre gurult az en "Zsigulim". Hat bizony a foldi gepkocsi szepsegerdl ez a nyornorek, ame1y el6ttem allt, nagyon tivol allt, Eloszor is, csak egyetlen ajtaja volt. Az is csak a vezet6 oldalin. A hatso ulesek helyett is valamilyen kabelek es gumidarabkik ektelenkedtek. Koruljartam az el6ttem allo termeket, vagy helyesebben mondva kore helyez6dtem. Gepkocsinak sajnos egyaltalan nem lehetett nevezni,

A jobb oldalon nem volt ket kereke. Elul nem volt rajta rendszam, de Iokharito sem. A motorhiz tetejere hasonHt6 valami nem nyilt fel= egybe volt a karosszeriaval. Magyarin ez a rendkivuli iizem nem gepkocsir gyartott, hanem valamifele esetlen, meghararozharatlan rendeltetesii kacatot.

Ekkor azt mo~dtam:

- Nahit, micsoda otromba szerkezetet hozott lerre ez a foldon kfvuli uzem, Hat bizony ilyen munkaert minden foldi tervezonek es mernoknek azonnal felmondananak.

Valaszul Anasztazia hahotazo nevetese csendult fel, majd kozolte:

- Termeszetesen, azonnal felmondananak. De neked, mert ebb en az esetben a fo rervezo te vol tal; Vlagyimir. Itt most sajat tervez6i munkad gyumolcset larharod,

_- En egy normalis, modern gepkocsit akartam, de mit kopott ki helyette ez az "iizem"?

- Nem eleg akarni! Mindent a legapr6bb reszlerekig kellett volna elkepzelned, Elkepzelesedben a koesi utasai szamara meg ajt6kat sem modellezrel, esak magadra gondoltal, mert ajt6t esak sajat magadnak rakattal. Meg kereket is csak a sajat oldaladra kepzeltel eL A masik oldalra mar lusta voltal kerekeket keszittetni. Gondolom, hogy a motorra sem gondoltal.

- Nem, tenyleg nem gondoltarri.

- Vagyis a te szerkezetednek nines motorja. Akkor pedig

miert haragszol a gyart6ra; ha te magad ilyen befejezetlen programot adtal neki?

Ekkor hirtelen harem repulo rmiszerfelet lattam, illetve ereztern meg hozzank kozeledni, "Tunjunk elf" - villant fel agyamban, de Anasztazia hangja megnyugtatott:

- Nem vesznek bennunket eszre es nem fognak bennunket erezni, Vlagyimir. Eljutott hozzajuk az inforrnacio az uzern meghibasodasarol es most val6szfniileg megkezdik a hiba kivizsgalasat, Most nyugodtan meg tudjuk figyelni a bolygo elo lakoit,

A harem kisebb repulo szerkezerbolot foldonkfvuli lepett ki., Nagyon hasonlitottak a Fold lak6ira. Nero csupan hasonlitottak, hanem minden olyan volt rajtuk, mint a foldi embereken. Nem gornyedezo, hanem j61 megtermett arleta-testuk egyenes es buszke tartasu gyonyoru fejet hordozott. Meg haj is volt a fejukon es szemoldok az arcukon. Sot az egyiknek meg szepen megnyirt bajsza is. Kulonbozo szimi overall volt rajtuk, mely szorosan illeszkedett testukhoz.

A foldonkiviilie'k hozzaleptek az uzemuk altal keszicect gepkocsihoz; job ban mondva a foldi gepkocsihoz picit hasonlit6

;~

13~

valamihez. Alltak mellette s csak neztek egyetlen sz6, erzesek nelkul. "Val6szinuleg gondolkodnak" - otlott fel bennem.

A kinezetre legfiatalabbnak larszo voroshaju foldonkfvuli elvalt a esoportt61, a gepkocsi ajtajahoz Iepett es megpr6balta kinyitni. Az ajto nem engedett. A zar valcszimileg beragadt. Ezutan mindaz, amit tett, nagyon is foldinek runt, eppen ezert tetszett is nekem annyira. A voroshaju tenyerevel az ajt6ra, a zar koruli helyre utotr, meg egyszer erosebben megrantotta az ajt6 kilincset es az ajt6 kinyilott. A vezeto helyere ult es figyeimesen nezegetni kezdte a rruiszerfalon az egyes mtiszereket.

,J6 fej! - gondoltam magamban. - Ugyes!" Sajar kovetkeztetesem alatamasztasaul Anasztazia hangjat hallottam:

- Az 0 nezeteik szerint, Vlagyimir, ez egy nagyon nagy tudes.

Agya rrniszaki iranyban nagyon gyorsan es racionalisan rruikodik. Nehany bolyg6 tanulmanyozasaval is foglalkozik, a Fold is kozejuk tartozik. Meg a neve is foldi nevhez hasonl6 - Arkaan-

nak hlvjak. _

- De arcan miert nero latni rnegleperest, hogy az uzemuk valami furat gyartott?

- E bolyg6 lakoibol az erzesek, em6ci6k voltakeppen hia-' nyoznak. Agyuk racionalisan es kiegyensulyozottan mdkodik, nines alarendelve ernocionalis fellangolasoknak vagy a kijelolt celtol vale elhajlasoknak.

A voroshaju kimaszott a kocsibol, s olyan hangokat adott ki, amelyek a morzejelekhez hasonlitottak. A foldonklvuliek csoportjarol elvalr egy idosebb ferfi es a hajszalas antenna ele -ant, amely elott korabban en is alltam. Majd mindegyikiik beulr repulo alkalmatossagaba es elnint,

Az uzem, amely tervem szerint gyartotta le a gepkocsit, ismet felzugott, Csovei kiemelkedtek a ralajbol es a fele kozeledo, ugyanolyan automata iizem fele iranyultak, amelybol szinren csapszerti csovek indultakki. Amikor a csapok egymasba kapcsol6dtak, Anasztazia fgy szolt:

- Larod, beinditottak az onmegsemmisires programjat, Az iizem reszei, amelyek felmondtak a szolgalatot, mas iizemekbe

lesznek szallltva es mas valaminek a gyirtasahoz lesznek felhasznalva,

Egy picit sajnaltam a robot-uzemet, amellyel oly sikertelenul alkottunk meg kozosen egy foldi gepkocsit, De semmit sem

lehetett tenni. '

- Vlagyimir, szeretned megnezni a bolyg6Iak6inak lakasat?

- ajanlotta fel Anasztazia.

- Igen. Hogyne.

A nagy bolyg6 egy virosa vagy telepulese folott teremtiink.

A kep folulrol nezve ilyen volt:

Mindenhol, ameddig a szem ellatott, hatalmas mennyisegu henger alaku, a rnai fe1h6karcol6kra emlekezteto epuleteket lehetett e lakott helyen latni. Az epuletek tobb korben helyezkedtek el. Minden kor kozeppontjaban alacsonyabb, a foldi fakra emlekeztetc szerkezetek voltak, rajtuk sok-sok zold szinu level-radar. Anasztazia is megerosfrette, hogy ezek a mesterseges szerkezetek a fold melyebol nyerik a szervezet szarnara nelkulozhetetlen anyagok elerneit, ame1yeket a tovibbiakban specialis csovezetekeken szallitanak a bolyg6 minden lakojanak a lakasaba. A korok kozepen elhelyezkedo szerkezetek biztosfrjak a bolyg6 szukseges legkoret.

'Amikor Anasztazia felajanlotta, hogy nezzunk be valame1yik lakasba, megkerdeztern:

- Elmehetnenk annak a voroshaju foldonkivulinek a lakasaba, amelyik beult az kocsimba?

- Persze! - valaszolta. - Most mar amugy is hazafele tart.

A henger alaku felh6karco16k egyikenek majdnem a le gtetejen talaltuk magunkat. A foldonkfvuli Iakasaban nem voltak ablakok. A kor alakii negyzetekre osztott falakat fak6 szinekkel festettek be. Minden negyzet als6 reszeben folfele nyilo ajto volt ugy, mint a mai garazsokban szokott lenni. A negyzet also reszeben talalhato felnyil6 ajt6b6l idorol id6re egy kisebb repulo szerkezet - az automata uzemben lattunk ilyet - jott e16 es repult a maga celja fele, Ugy ninr, hogy a hatalmas hazban

a repulo szerkezet szamara minden egyes lakas alatt volt egy kisebb garizs.

A hazban nem volt felvono, sem ajto, Minden lakisnak megvolt a maga bejarata, mely egyenesen a garazsbol nyilott. Kesobb kiderult, ilyen lakassal rendelkezett e bolyg6 minden

egyes lakoja, aki elert egy bizonyos kort. .

Maga a lakas els6 pillantasra nem nagyon tetszett. Amikor a voroshaju foldonkivulit kovetve bejurottunk a lakasaba, eloszor meglepett a lakas egyszenisege es szegenyes volta. A szoba peldaul, mintegy harmine negyzetmeternyi helyiseg, voltakeppen te1jesen ures volt. Nemcsak az ablakok es vilaszfalak hianyoztak, hanem meg a Iegnelkulozhecetlenebb berendezes is. A sima, viligos szirni falakon egyetlen pole vagy kep sem volt, hogy lakajosabba tegye a helyiseget,

- Mi van? Csak most kapta meg ezt a lakist? - kerdeztem Anasztaziarol.

- Arkaan mar husz eve lakik itt. A lakasaban megvan minden, ami a pihenesre, a kikapcsolodasra es a munkara szukseges. Az, ami fontos, minden be van epitve a falakba. Most majd min dent latni fogsz te magad is.

Es valoban, mihelyt a voroshaju foldonkivuli az alagsori garizsib61 felment lakasaba, a mennyezet es a falak is finom vilagitast kaptak. Arkaan arccal egyenesen a bejarati fal fele fordult, rahelyezte a tenyeret, majd valamilyen hangot adott ki. A falon egy negyzet gyulladt ki.

Anasztazia a Iakasban zajlo torteneseket igy kornmentalta:

"Most a szamitogep a tenyer vonalai es a szemgolyo szerint azonositja a lakas tulajdonosat, udvozli es kozli vele, hogy menynyi ideig volt tivol es szukseges-e ellenorizni fizikai allapotat, Latod, Vlagyimir, Arkaan most masik kezet a pultra helyezte es alaposan kifujta a leveg6t, hogy a szamitogep le tudja ellen- 6rizni fizikai ercnletet. Az ellenorzes be van fejezve, a kepernyon megjelent egy uzenet arrol, hogy szukseges taplalekkevereket fogyasztania. Raadasul megjelent egy kerdes is: - Mivel szandekozik foglalkozni a haz ura az elkoverkezo hiram 6riban?

A szamirogepnek ezt azert szukseges tudnia, hogy el tudja keszfteni a megfelelo kevereket, Most rkaan megrendeli maganak a kevereket, mely a kovetkezo harem orara kepes lesz maximalisan aktivizalni eszbeli kepesseseit, majd ezutan aludni szeretne.

A szamitogep nem tanacsolja neki, hogy harem oran it aktiv agyi tevekenyseggel foglalkozzek, hanem azt javasolja, hogy fogyassza el a kevereket, mely agy van elkeszitve, hogy az elkoverkezendo ket ora es tizenhat pereben fenn tudja tartani az agy aktiv munkajat, Arkaan egyetertett a szamitogeppel.

A falban egy kisebb melyedes nyilt meg, amelybol Arkaan fogantyujanal fogva egy csovet huzotr ki. Szajihoz huzta a veget, ivott vagy evett a csobol valamit, majd a szemkozti falhoz ment. A melyedes a csovel bezarult, a kepernyo negyzete kihunyt es a fal, ahol eddig a foldonkivuli allt, ismet sima es egyszinu lett.

"Hat ez igen - gondoltam - ilyen rrniszaki felszereltseggel a konyhaban semminek sem kell lennie, Nines sZiikseg edenyre, butorra, nem kell takaritani, edenyt mosogatni. Sot, meg feleseg se kell, aki jol tud fozni. Nem kell bevasarolni. A szamitogep meg az ember egeszseget, erdnletet is ellenorzi, s ennek megfeleloen kesziti az etelt es ad hozza meg mindenfele taniesot is. Kivancsi lennek, mennyibe kerulne egy ilyen szamitogep, ha nalunk a Foldon keszitenek?" Ekkor Anasztazia megjegyezte: "Ami a kiadasokat illeti, olcs6bb ilyen szerkezetekkel felszerelni minden egyes lakast, mint telepakolni a konyhat butorral es az etel elkeszitesehez szolgalo kulonfele felszerelessel. Ezek itt minden tekintetben sokkal racionalisabbak.mint

. a foldi emberek. De a Foldon van valami, ami sokkal racionalisabb, mint itt."

Nem figyeltem fel Anasztazia ezen utolso mondarara, Lekotottek Arkaan utolso eselekedetei. Arkaan tovibbra is hangjaval adott paranesokat es a helyisegben a kovetkezo dolgok tortentek:

A fal egyik reszebol egyszerre esak egy fotel jott elo es fiijodott feL A fotel mellett meg egy rnasik kisebb melyedes is megnyflt,

amelybol egy asztalka jott elo, Ezen egy felig atlatszo dug oval lezarr edeny volt, mely Iaborat6riumi lombikhoz hasonlitotr, A helyseg szernkozti falin bekapcsolt egy hatalmas, olyan masfel-ket meter itmeroju kepernyo. A kepernyon egy fotelben testhez allo overallban ult egy gyonyoru no. A no egy edenyt tartott a kezeben, mely Arkaan mellett az asztalon ili6 edenyre hasonlit?tt. A k.epernyon lathato no kepe terbeli volt es sokkal jobb, m~nt a rru te1~vfzi6nk kepernyoin megjeleno kepek. (rgy runt, mintha nem is a kepernyon lenne, hanem ott velunk a helyisegben ulne. Anasztazia elmagyarazta, hogy Arkaan es az elotte

fila n6 kozos gyerrnekukon dolgoznak. ~

"E bolyg6 lakoibol hianyoznak a megfelelo eros erzesek ezert nem tudnak nemi kapcsolatot leresiteni ugy, mint az emberek a Foldon. Kulsoleg a testuk semmiben sem kulonbozik a foldi testekt61, de az erzesek hianya nem engedi meg, hogy a foldi medon hozzanak lerre utodokat. A lombikokban, amelyeket most 1.:1tSZ, az 0 sejtjeik, hormonjaik vannak. A ferfi es a no azt probalja elkepzelni, hogy milyennek szeretnek latni lee~do gyermekuket, annak kiilsej et, Gondolatban helyezik bele a magukban meglevo informaciokat, megbeszelik a gyerll_1ek jovobeni tevekenyseget. Ez a folyamat foldi fogalmak szennt korulbelul harem evig tart. Mihelyt ugy gondoljak, hogy a gyermekuk modellezese befejezodott, a ket edeny tartalmat egy specialis laborat6riumban osszekeverik, letrehozzak belole a gyermeket es azt majd egy kulonleges ovodaban, iskolaban nevelik egeszen nagykorusagaig. Majd neki is, mint a tarsadalorr: m!nden f~l~6tt tagjan.ak, rendelkezesere bocsatanak egy lakast es bevonjak valamelyik munkacsoportba."·

Arkaan hol a nore nezett a kepernyon, hoI pedig az elotre allo, folyadekkal teli pici, lepecsetelt edenyre, Egyszerre esak a falban a kepernyo kihunyt, de a foldonkfvuli tovabb ult foteleben. es egyre esak az asztalon elotte allo edenyt nezte, amelyben az 0 jovendo gyermeke reszecskeje volt. A szemkozti falon voros negyzetek villantak fol, A foldonkivuli felig e1fordult a falrol, tenyerevel eltakarta szemer a villog6 feny e161 es meg kozelebb

, .,141 ..

hajtotta fejet pici lombikjahoz. Ebben a pillanatban veszjelzeskeppen ujabb negyzetek es vilagito haromszogek villantak fel.

"Az ido, amelyet Arkannak a szamitogep kijelolt az ebrenletre, letelt, ezert az hatirozottabban figyelmezteti, hogy itt az alvas ideje" - magyarizta Anasztazia.

De a foldonkivl11i meg kozelebb hajtotta fejet lombikjahoz

estenyerebe vette. .

A feny villogasa, amely a plafonr61 es a falakb61 aradt, meg-

szfint. A helyiseger valamifele parahoz hasonlo giz kezdte betolteni. Az esemenyeket Anasztazia hangja igy kommentalta:

"A szamitogep Arkaant most ilomgizzal elaltatja."

A foldonkivuli feje lassan az asztalra hajlott es hamarosan rafekiidt, szemeit lehunyta. A fote1 a falbol kiemelkedett es aggya alakult. Majd a fotel-agy egyik oldalrol a masikra billent es a mar alv6 foldonkiviili teste kenyelmes agyba huppant.

Arkaan aludt, de pici edenykejet rovabbra is kezeben tar-

totta es mellehez szoritotta.

Sok mindent lehetne meg ugy altalaban elmondani a kulon-

leges lakas es a nagy bolyg6 a mtiszaki ujdonsagair6L Az itteni tarsadalomnak - Anasztazia szavai szerint - nem kell tartania semmi1yen kivti.lr61 erkezo megszil1ast6l. Sot, az itteniek kepesek rrniszaki vivmanyaik segftsegevel megsemmisiteni az Hetet a vilagur barrnelyik bo1yg6jan. Barrnelyiken a Poldon kivul. "Miert? - kerdeztem. - Talan azert, mert a rni raketaink, a mi fegyvereink kepesek visszaverni tamadasaikat?" Valaszul ezt . hallottam: "A foldi raketak szamukra nem jelentenek veszelyt, Vlagyimir. E bolyg6 tarsadalma mar regen megismert mindent, amit a robbanas-tagulas letrehozhat. Ismerik a robbanas-siiri-

test is."

- Mit jelent a robbanas-surires?

_ A Foldon ismeretes, hogy amikor ket vagy tobb anyag azonnali reakci6ban egyesiil, akkor a tagulasukkor robbanast ideznek elo. De amikor ket anyag erintkezik egymassal, akkor egy masfele reakci6 is beindu1hat. Egy kobkilometer vagy meg ennel is nagyobb terfogatu gizhalmazillapotu anyag egyetlen

pillanat alatt borsoszernme tud zsugorodni es szuperkemeny anyagga valtozik. Kepzelj el egy lovedeket vagy rake tat, ame1y egy felhoben felrobban, de ha a robbanas-ragulas ellen ugyanakkor egy mas vele egyenlo ero ill, akkor ugyanabban az id6ben robbanas-zsugorodas jon lerre. Ilyen esetben pedig csak csattanast fogsz hallani. Mindaz, ami a felhoben volt, egy borsoszemme valtozik. A gazhalmazallapotu felhofuggyony ellen a foldi raketak tehetetlenek.

A Fold torreneteben ker latogaras vagy tamadas torrent a reszukrol. Most keszulnek a harmadikra. Ugy gondoljak, hogy

erre most erkezert el a legmegfele10bb pillanat. \"

- Vagyis ez aztjelenti, hogy ha nines erosebb fegyver a Foldon, mint az ovek, sehogy sem lehet nekik ellenillni?

- Az embernek van fegyvere. Ezt a fegyvert az "emberi gondolatnak" nevezik. Meg en egyedul is kepes lennek peldaul a fegyvereik felet porra valtoztatni es szetfujni a vilagtirben. Ha pedig meg segitotarsak is akadnanak, akkor egyiitt minden fegyvert meg tudnank semmisiteni, De az a gond, hogy az emberek zome es a foldi korrnanyok majdnem mindegyike ezt a megszallast, mint joteremenyr fogja fogadni.

- Hat hogy lehet az, hogy egy megszallast, elfoglalast mindenki mint joteternenyt fogadjon?

- Mindjart meglatod. Tessek, nezd meg a kozpontot, amely a deszanregysegeket kesziti fel. Ezeknek kell leigazniuk a foldi szarazfoldeket .

~43

A HODITAs KOZPONTJA

Termeszetesen azt kepzeltem, hogy bolygokozi szupertechnikai berendezeseket fogok latni, melyek kepesek leigazni az egesz bolyg6t, de az, ami szemeirn ele tarult ... Gondolom, hogy sem ami, sem az amerikai, de esetleg mas katonai szakemberek sem tetelezik fel, hogy milyen fegyverek seglrsegevel lehet konnyiiszerrel elfoglalni azokat a teriileteket, amelyeket vedelmeznek. S tessek, Onok is, kedves olvasok, mie16tt tovabb olvasnak a fejezetet, probaljak meg elkepzelni a Foldelfoglalisinak el6keszltesere szolgalo kozpont felszereleset. Aztan olvassanak tovabb arrol, hogy val6jiban hogyan nez is ki, Kulsoleg igy:

A kozpont egy hatalmas negyzet alaku helyiseg, A terem mind a negy oldalan terrneszetes nagysagban a mi szeretett foldi parlamentjeink beltereivannak. Az allami duma, az allamelnokunk krernli irodaja, A terem szemkozti oldalan az amerikai kongresszus, az Egyesiilt Allamok elnokenek feher hazbeli irodaja, A terem misik ket oldalan minden valoszinuseg szerint izsiai orszigok allami szervei lathatok. A parlamenti birsonyszekekben a mi foldi kepviseloink ultek, kongresszusi kepviselok es elnokok. El6bb a mi, orosz kepviseloinket kezdtern szemiigyre venni, Pontes masai voltak azoknak a szemelyeknek, akiket a televizio keperny6jen lathatram. Csakhogy itt mozduladanul ultek, mint a mumiak. Nehez megmondani, mib6l kesztiltek. Lehet, hogy bibuk voltak, hologramok vagy robotok, de lehet, hogy valami masok.

A roppant nagy terem kozepen egy ernelveny volt, amelyen fotelekben korulbelul otven foldonkivuli iilt. Nem sajit kozon-

144Ji

seges overalljukban voltak, hanem a mi foldi oltonyeinkben es hallgattak az elottuk allo felsz6lal6t. A felsz61al6 valoszinuleg valamifele f6oktat6 vagy vezet6 ember lehetett.

Anasztazia elmagyarizta, hogy a deszantegysegek egyikenek a foglalkozisit figyelhetjiik meg, melyet a foldi vezetosegekkel val6 egyurtrmikodesre keszitenek feL Tanuljak a legelterjedtebb foldi nyelveket es az emberek viselkedeset kulonbozo helyzetekben. Kulonosen gondosan keszulodnek a foldi korminyokkal, rorvenyhozo testuletekkel valo kapcsolatfelvetelre, melyeken keresztul szeretnenek hatist gyakorolni a Fold teljes lakossagara. A koznapi nyelv elsajatitasa kulonosebb nehezsegek netkiil megy is nekik, de bizonyos erzesek hiinya rniatt, amelyek ak, e:u6~i6kat k~ls61eg tudjak latratni, nagyan nehez nekik elsajintam a foldi ernberek gesztikuliti6jit es arcjatekat, Tovabba, racionilis gondolkodasmodjukkal sehogy sem kepesek megerteni a foldi illamok iranyitasi rendszereben talalhato logikit. Annakellenere, hogy a legjobb agyakat es civilizaciojuk legmodernebb technikajar vetettek be, nem sikerult nekik megfejteni peldaul azt a ticker, hogy a Poldon miert nem tajekoztatjak a torvenyhozo szerveket az altaluk hozott dont'esek kovetkezmenyeir?l, holott mar megvannak a miiszaki feltetelek, rengeteg specialis, tudornanyos intezmeny, Meg vannak r6la ugyanis gy6z6dve, hogy ha letezne egy analitikai kozpont, amely megletere a Foldon mar minden adott, majdnem pontosan modellezhet6ek lehetnenek azok a tarsadalmi jelensegek, melyeket az elfogadott dontesek osszessege idez el6. Ennek ellenere a doneesek meghozaralanal a foldi korminy minden tagjinak, minden ton:enyh~z6nak onalloan kell cselekednie. J611ehet a korminy egyik tagJa sem rendelkezik elegend6 informacioval, risztsegeb61 ad6d6an megis kotelessege egy hatalmas analitikai kozpont szerepet is berolrenie, de kozben meg a kollegai, ellensegei es baratai viselkedesenek kovetkezmenyeivel is szamolnia kelL

. Meg' az is nagyon titokzatosan es megfejrheretlenul hat a foldonkfvuliekre, hogy a foldi emberek miert nem hatirozzik meg a celt, amelyet el akarnak erni, A foleii emberek ugyan igye-

tt-: _145

, , ' t azonban hogy mit, melyseges titok

keznek valamit elerm, az , b " 'sadalom szuksegleteif d' A foldbnkiviiliek a mat em en tar ala k eH11.k" d 1 kidolgoztak a foldi kontinensek elfogl as~a

bo un u va al k dik id hogy apn-

, vuk me al6sid.satazz ez 1 maj , "

tervet. A ter gv k k"i-'nboz6 orszagok korrnanyai latokat resznek, amelye et ,u 0 b k 0" rbmmel fogj ak

k 1" A'inlatatkat az em ere OJ

altal terjesztene e 0, J .

fogadni, k' d t m Anaszraziat miert van annyira meg-

Amikor meg er ez e , : HI kc etkez6 valaszt

""d foldi korrnanyok dontese1ro , a ov

gyozo ve a, "

kapta:n: " ki a foldbnkiviiliek analitikai kozpontja.

- Igy szamltot~a , foldlak6k zome mai tuda-

A kozpont kbve~ke~tet~~.~:~I~:U~ek altal javasoltakat a koztossaganak a szmtje a bOb o~ H human megnyilvinulasanak mikus Szellem magasa szmtu

fogja majd tartani,

Mifele J' avaslatok ezek? , ' 'l k

- 'VI' '1 Kellemetlen beszelm ro u '

- Borzasztoak, agy1m1r, bbakrc 11 Hiszen erdekes lenne

- Beszelj legalabb a ~e~fontl°~~k leh:~~ek azok, amelyeket az

dni ifele borzaszto Javas a , ' '1 k '

tu bnl, mk.. bmmel fogadnak a Poldon? Ott ahol en 1S e e es te em ere oro

is. n ., h' w6 szerkezetbol aH6

A f,"'ldonkivuliek eloszor arom rep . , di

- 0 , k r ttatni a Foldre, megpe 19

kisebb deszantegyseget terve:kne k~_Jt\vevo karonakkal kozlik, , t riiletere Az 0 et oru

Oroszorszag e ..: l' h ' vegett szemelyesen szeret-

.. ttmukodes etre ozasa ak

hogy az egyu, in koreihez tartoz6kkal,A katon - nenek talalkozm a korma y bb S llernenek kepvisel6ikent

ak V'l' gegyetem Magasa ze ,. k ' 1 N

n a 1 a, 'ak nekik sajat technikaJu e 0-

mutatkoznak be es bemutatj

nyeit. al k ai tudes- es kormany-.'

KoriiIbelul tizennegy napp ~,~to~k' h tegyek meg."

kc ok tana'cskozas' ai utan felszoltqak 0 et, ogy 'k' ., .....

oro , de k um acie

, 'kat de elobb a veluk letrehozan ,0 ?mm:,

Javaslatat , , , k 11 iuk egy vlzsgalaton"

, , , 'n tn en at e esmu , .. '

veszelytelenseget 1 e 0, k ' alattal rnajd irott forma-,

A '" , ek egyetertene a v1zSgaJ., ,. .

_J0v~ve~y ;:1. . eloterJ'esztik javaslataikat, A szoveg-

ban es V1deokazett<U'o.on 1S ', •.

14~:l\

nek olyan formaja lesz, mely nagyon kozel all a mai hivatalos dokumentumokhoz es rendkfvuli egyszenisege lenytigozi az embereker,

A szoveg tartalma peldaul ilyesmi lesz:

"Mi, a foldonkivuli civilizacio kepviseloi, mely a galaxisok mas errelmes lak6i kozott a legmagasabb technikai fejlertsegi szintet erte el, a Poldon eI6 embereket sajat, ertelrnes testvereinknek tartjuk.

Keszen illunk arra, hogy a tudomany kulonbozo teruletein, a tarsadalom szocialis feleptreseben elert tudasunkat a foldi tarsadalmakkal megosszuk es bemutassuk technologiainkat.

Arra kerjuk Onoket, hogy fonroljak meg javaslatainkat es (

valasszak ki kozuluk a Iegmegfelelobbeker a tarsadalom min-

den egyes tagja eletenek a tokeletesitesere."

Majd egy egesz sor konkrer javaslat kovetkezik, melyek lenyeget az alabbi m6don lehetne osszefoglalni:

. A jovevenyek eloterjesztik rechnologiajukar az orszag lakoinak: teljes elelmiszeripari keverekekkel valo ellatasara, gyorsan epulo lakohazak epitesere, melyek minden olyan ember szamira keszulnek, aki elerre nagykorusagat, Ugyanolyan epuletek lesznek ezek is, mint amilyeneket mar lartal, csak kevesebb funkci6juk lesz. Az orszagban rnegepitik peldaul a sajat kisuzemeiket is es ezeket osszekapcsoljak a mar letezo foldi uzemekkel, de or even belul felszamoljak az osszes foldi rechnologiar, A foldieket sokkal racionalisabbakra cserelik fel. Mindenki, aki 6hajtja, kaphat majd munkar, Ezen till, a rmiszaki berendezesek mtikodtereseben is kotelessege lesz minden egyes foldlakonak bizonyos minimalls elkeriilhetetlen munkat vegeznie,

Az az orszag, amely szerzodest kot a jovevenyekkel, teljeskan1 vedelmet kap mas orszagok katonai megszallasa ellen. Az ; uj szocialis rendszerti es technikai vivmanyokkal felszerelt lakasokkal biro tarsadalornbol elninik a biinozes. Az ember ren., delkezesere bocsatott Iakasban minden nelkulozhetetlen csak alakas rulajdonosanak a hangja altal adott parancsokra reagal, ' jellegzetes szinezete van, Az etel elfogyasztasa elott a

'1,47

,

, .

lakasod szamit6gepe szemgoly6d allapotab61 meghatarozza az altalad kilelegzett leveg6 osszetetelet, majd mas parameterek , szerint megillapitja az adott ember fizikai allapotat es el6irja hozza a megfelel6 osszetetelu ~aplalekkevereket.

Minden egyes szamit6gep, amely az egyes lakisokban van, rei van kapesolva a foegysegre. Bkkeppen nyilvantartisba kerul minden egyes ember tart6zkodasi helye,fizikai es lelki allapota. A kozponti vezeregyseg specialis programjanak a segitsegevel barmilyen kihagast konnyliszerrelle lehet majd leplezni, raadasul meg a szocialis inditek is hianyozni fog, ani ely a buno-

zest el6idezi.

Ellenertekkent viszont a jovevenyek arra fogjak kerni a kor-

manyokat, hogy engedjek meg civilizaci6juk kepvisel6i szamara a letelepedest kevesbe lakott teriileteken - mindeneke16tt az erddkben - es a jogot arra, hogy a magantulajdonban leva kerteket az emberek, akik ezt ohajtjak, felcsereljek olyan a telkeken epitett lakisokra, amelyek magas szinvonalu technikai felszereltseggel rendelkeznek es egeszen eletuk vegeig biztositott.

A kormanyok elfogadjak az ajanlacot mar azert is, mert azt gondoljak, hogy meg6r~ik teljes hatalmukat. Bgesz sor vallasi felekezet azt kezdi hirdetni, hogy a jovevenyek Isten kuldottei, mert nem tagadnak es utasitanak el egyeclen vallist sem, amely a Foldon letezik. Azok a vallasi vezetok, akik nem hisznek a jovevenyek isteni tokeletessegeben, nem tudnak a jovevenyeknek ellent allni, mert az orszag lakossaganak a tobbsege elfogadja a megallapodist. A tobbi orszag is igyekszik veliik egyiittmukodni. A Poldon valo megjelenesiik ota eltelt kilene evalate minden kontinensen, minden orszagban gyorsan gyokeret ver es er6re kap az uj eletforma, minden inforrnacios esatornin egyre ujabb es ujabb rnuszaki es szocialis eredetu vivmanyt hirdetnek, propagalnak. A lakossag robbsege ugy unnepli a vilagegyetemi Szellem kepviseloit, mint a foldi emberek eszben tokeletesebb testvereit, mint istensegeket.

_ Es nem is hiaba fogjak oket unnepelni - jegyeztem meg.

_ Nines is abban semmi rossz, ha a Foldon nem lesz tobb

haboru, bunozes. Mindenkinek lesz lakasa kenyere es mun-

kija~. )

- Vlagyimir, hat te tenyleg nern erted, hogy ha az emberiseg elfogadja a foldonkivuliek felteteleit, egylittallemond az 0 sajar, nern materialis istenij.Enjerol'? Onnonmagat ali meg! , C~ak az e~ber anyagi teste marad meg! Minden ember, Vlagyirmr, egyre jobban kezd majd biorobotra hasonlitani es minden

foldi gyermek biorobotkent fog megsziiletni. '

- De miert? '

.. - Mi~den e~ber?ek a:o~at a mechanizmusokat kell majd kotel~ssegszeru~~ klszo1g~ma, ~melyek Iarszolag ot szolgaljak. Az egesz embenseg kelepcebe esik, A mesterseges rrniszaki dolgok tokeletessegeert sajat es gyermekei szabadsagat adja cserebe, Raerzes utjan, intuitiv medon sok foldlako gyorsan raebred sajat hibajara es akkor majd ongyilkossaggal fog veget vetni eletenek.

- Furesal Ugyan minek a hianyaban fognak szenvedni?

- A szabadsag, az alkotis hianyaban es annak az erzesnek

a hianyaban, amelyet esak az isteni teremtmenyeknek adatott alkoras Ieherosege nyujr,

- De ha a kulonbozo orszagok parlamentjei, korrnanyai nem akarnak majd egyeterteni a foldonkivuliekkel, akkor mi lesz? Megkezdik majd az emberiseg rnegsemmisireset?

- Akkor majd a foldonklvuli agyak mas utat kezdenek keresni, hogy minden embert csapdaba csaljanak, Nines szamukra errelme megsemmisiteni az emberiseget, Hiszen celjuk az, ~ogy m~gismerjek, a foldi teremtmenyek kolcsonos kapcsolatait s azt IS, hogy milyen eronek a segftsegevel tortenik a szap~rodas, ~ e,mber nelkul semmi hasonlo nem tortenik meg. Hiszen a foldi szaporodas-teremtes harmoniajanak Iancolataban a legfobb lancszem maga az ember. A Nap sugarai alkotjak annak az -energianak es erzeseknek egy reszet, amelyeket sok ember hoz letre, A jelenlegi tudatossagi szinten eIo foldlakok a jovevenyek szarnara nem veszelyesek. Sot, sok foldlako mar most is igyekszik a jovevenyeknek segireni,

'~149

~

(

_ Hogyan? Ki az, kazattunk, aki nekik dolgozik? Vagyis aru- 16k vannak az emberek kozott? Nekik dolgoznak?

_ Dolgoznak, de ezek az emberek nem arul6k. Az 6 segitseg-

nylijtasuk nem rossz indittatas~, nem szandekos- A:o o~a az, hogy nem hisznek sajat magukban es Isten teremtmenyenek a

take1etessegeben.

_ Hogy jon ez ossze?

_ Egyszeruen. Arnikor az ember elfogadja a gondolatot, hogy

o nem tokeletes teremtmeny, amikor azt kezdi hinni, hogy mas bolyg6kon nala okosabb lenyek elnek, akkor 6 maga, saja~ go.~dolataival meg er6siti is oketo Az ember maga esakkentl sajat isteni erejet es noveli a nem isteni teremtmenyek erejet. Ezek a teremtmenyek mar megtanultak egyetlen komplexumba gyujteni azt az energiat, amelyet emberi gondolatok es erzesek hoznak letre es meg buszkek is ra, Nezd, a foldonkiviiliek el6tt egy lombik all, benne valamilyen folyadek esillog, ez hol gazhalmazallapotuva valik, hol pedig megszilardu1. Nines er6sebb fegyveruk, mint az, ami abban a kis edenyben van bezarva. Ennek a teljes rartalmat sok-sok paranyi, lapos edenykekbe osztjik majd fol, A falak egyiken specialis visszaver6 lesz. Hason16 szerkezetet nyakba akasztva, mellukon fognak viselni. Ilyen szerkezete mar van is mindenkinek, aki el6tted ul, Amikor egy hason16 szerkezet sugarat az emberre iranyitjak, akkor az emberben eI6 lehet hivni a melem, a beh6dolas vagy a lelkesedes erzeset. Meg lehet vele benitani meg az ember akaratat, rudatat, de tester is. Ebben a sugarban rengeteg ember gondolata van osszesuritve. Az emberek abbeli gondolata, hogy a Vilagegyetemben letezik olyan, aki erosebb, mint az ember. Mint az ember, aki Isten teremtmenye. Ezek a gondolatok, osszesiirirve, maguk az

emberek ellen rudnak hareolni.

_ Akkor ebbol az adodik, hogy meg mi magunk kolcsono-

ziink nekik erot azzal, hogy sajat magunknal okosabbnak tart-

juk oket?

_ Igen, az. Okosabbnak sajat magunknal, tehat, okosabbnak

IstenneL

- Mi koze mindehhez Istennek?

~ Mi mind az 6 teremrmenyei vagyunk. Amikor ugy gondoljuk, hogy a ~alax~sokban vannak tokeletesebb vilagok, azzal ugyanakkor elismerjuk, hogy nem vagyunk rokeletesek Isten

nem tokeletes alkotasai vagyunk. '

- Azt a mindenitl Sok ilyen energia van rnosransag felhalmozva a foldonkivuliek vilagaban?

- Ami abban a lombikban van, amely elotted ill eleg arra h~~ Ie tudjak peldaul igazni az osszes foldi agy ha~omnegye: det es ur~kodh~san~ az emberi erzesek folott, Azt gondoljak, hogy ez tobb mmt eleg. Ezutan majd elkezdi oket isteniteni az egesz foldi civilizacio, fgy megerdsodik majd a haralmuk.

- Nem lehetne megis tenni ellene valamit? .

- Lehetne, ha szamukra meglepetesszertien varatlanul koc-

~az,ta:nan~. I:Iiszen az emberi erzesek teljesse'ge, sot, egyetlen \

erzes IS ml~dlg.erosebb naluk, Meg a gondolatot is annyira fel lehet gyorsltanl, hogy az elkepzelhetetlen azok szamara akik erzesek~el ne~ rende:~eznek. Az osszes energiat, melyet ~bban

a lornbikban os~::.egyuJtottek, semlegeslthet egy rnasik gondo-

lat olyan energlap, amely risztabb, onmagaban biztosabb es

tokeletesebb lesz. .

- Te, Anasztazia, tudnad semlegesiteni mindazt az energiat

~az~~m~ ,

- Megprobalhatnam, de az egesz testernet itt kellene hozza

osszeszednem. . .

- Miert?

- Mert a test nelkul az erzesek komplexuma nem lesz teljes.

Az anyag - az embed letezes egyik szintje, E szinten az ember erosebb, mint a vilagegyetemi lenyek,

- Akkor szedd restedet ossze, hogy szet tudd torni azt az edenyt,

,- Mo.st megprobalok tenni valamit anelkul, hogy barmit is

szet kelljen tornorn - mondta Anasztazia, '

, Ebben a ~il~.anatb~ megj~lent el6ttem teljes testi valojaban, Ugyvolt feloltozve, mmt a tajgaban, szvetterben esszoknyaban.

Mezitlab allt a kovezeten, majd nyugodtan es raerosen azokhoz indult, akik a vilaglro folyadekkal megtoltott edeny elott ultek. Bszrevertek ot ugyan, de semmilyen kifejezes sem jelent meg az erzesek nelkuli foldonkivuliek arcan, Csak egyeden pil-

.lanatig ultek mozdulatlanuL Egy masodpercre ra mar mindegyikuk mocorogni kezdett, Ekkor valaki parancsara egyszerre csak felalltak es kezevel mindegyikuk megfogta a medailont, ami a nyakaban logon. A medailonok mind felgyulladtak. A beloluk arado sugarat mindegyikiik a felejuk kozeledo Anasz-

taziara iranyitotta.. '

Anasztazia megallt, megingott, egy kisebb lepest tett hatra-

fele, ismet megallt, elmosolyodott, mezitelen labaval dobbantott egyet, rnajd lass an, magabiztosan haladt elore.

. A sugarak, amelyek a foldonkfvuliek medailonjaib?llovelltek ki, egyre erosodtek es Anasztazian egybeolvadtak. Ugy nint, hogy egyetlen pillanat alatt porra egetik teljes ruhazarat, de Anasztazia egyre csak ment elobbre. Egyszerre csak tenyereit elore nyujtotta es a sugarak visszaver6dtek, nehany ki is hunyt, rnajd kesobb a tobbi is kezdett mind kialudni.

A foldonkivuliek ugy, mint korabban, mozdulatlanu1 alltak.

Anasztaziaaz edenyhez lepett, tenyereit a falara helyezre, megsimogatta azt es sugott neki valamit, Az edenyben levo folyadek hirtelen felmorajlott, majd fenye lassan kezdett kihunyni es hamarosan kekes szinuve valtozott. Olyanni, mint a Foldon

a kozonseges viz. .

Anasztazia a falnal alIa es a foldi hutoszekrenyhez hasonljto

gephez ment, Rahelyezte tenyeret, majd valamit suttogott es a ge'pb61 a szvetter felemelt szelebe valamilyen negyszogu, szines tablettak kezdtek hullani.

Anasztazia hozzalepett a meglepetestol megnemult foldon-

kivulihez, aki legelol allt es atadta neki a tabletrat, amit a gepbol kapott. A foldonkivuli megrnozdult, mintha udvozolni akarna Anasztaziat, kinyujtotta kezet, de azonnal meg is merevedett. Majd a mindenki elott allora - valoszindleg vezet6re - nezett szigoruan. Anasztazia olyan fel percig allt igy e16tte kinyujtott

152J1

kezzel. Ezuran a vezetohoz lepett es atnyujtotra neki a tablettit. A vezet6 egy kis sziinet utan atvette a tablettat ·es a szajaba helyezte. Anasztazia ezutan korbejarra az osszes jelenlevot, mindegyikuk elvette tole a tabletrat es megette vagy lenyelte. Ezutan atjott t6liik hozzarn, feluton meg megallt es kezevel integetett nekik. Nehany foldonkivuli felallt helyerol es valaszul szinten integetett Anasztazianak, Anaszrazia hozzam jott es faradt hangon igy szolt:

- Vissza kell ternunk. Most gondolkodast felgyorsito tablettakat fogyasztottak. Probaljak csak megerteni azitt tortenteketl

Ekkor minden befejezodott. Az erdoben fekudtem a fiiben, mint korabban, mintha esak mely alombol ebredrem volna. U gy nint, mintha csak egy kis ido szallt volna el, de ereztem, hogy testem jol kipihente magat, mint amikor az ember egeszseges, rnely il?mbol ebred. De a fejem ... Bent, a fejemben, mintha minden forrongott volna. Mintha gondolataim ugyanabban az id6-

ben egyszerre kulonbozo iranyba rohangaltak volna. A kepek, a \ rnasik bolyg6 latomasai, minden, teljes mertekben megmaradt bennet;n. Mi volt ez - ilom? Hipnozis? Vagy minden egyuttveve? Erthetetlen! Keptelen voltam elhinni, hogy a valosagban

egy masik bolygot Iattam, nem a Folder, ezert megkerdeztem a mellettem ii16 Anasztaziatol:

- Mi volt ez - alorn? Hipn6zis? Mindent eszbe tartottam es most rnintha kaosz keletkezett volna a fejemben. Anasztazia erre igy valaszolt:

- Vlagyimir, te magad dontsd el, ertelmezd, mi1yen er6 segitsegevel jelent meg el6tted egy masik bolygo kepe. Ha ugy erzed, hogy nyugtalanit teged e kerdes, akkor fogadd el, hogy almot lattal, Mindennek nines ertelme, A lenyeg a fonros, ertelme a latottakbol levont kovetkezteteseknek es erzeseknek van. Ezekrol gondolkodj! En most egy kis id6re elmegyek.

- Persze, te csak menj, en majd gondolkodom magam.

A latottakrol kezdetem tehat gondolkodni, amikor egyedul maradtam, s termeszeresen ugy gondoltam, hogy valamilyen

hipnotikus almot lattam. .

"

r=:

Anasztazia nehany lepes utan hirtelen megfordult, visszajott hozzim,'valamit el6haliszott szvettere zsebebol es atnyujtotta szetcarc tenyeren. Tabletta! Ott volt a tenveren ... Tenyeren fekudt az a furcsa tabletta, amelyet a masik bolygon lattam.

_ Vedd be, Vlagyimir! Nyugodtan lenyelheted, nern kell fel· ned. Foldi gyogynovenyekb61 keszitik aket azon a bolygon, ahol jirtunk. Olyan tizenot pereig fog hatni. Felgyorsitja a ~ond?l. kodist.lgy majd kepes leszel mindent gyorsabban megertem.

Elvettem Anasztazia kinyujtotr renyererol a pici tablettit s amikor Anasztazia elment, lenyeltem.

EMBEREK, ADJA.TOK MAGATOKNAK VISSZA A HAZATOKATI

zdetben, amikor Anasztaziaval a hazarol eszelgetrern, nem ertettem, amit mondott. ezetei kezdetben szinte abszurdnak tuntek. De azutan ... Akarva-akaratlanul meg most is felmerulnek

bennem. Emlekszem, hogy arra a kerdesre, hogy mit kell tenni annak erdekeben, hogy ne legyen sem bolygokozi sem foldi ) haboru, ne legyenek gengszterek es a gyermekek egeszsegesnek es boldognak szulessenek, Anasztazia igy valaszolt:

_ Ezt kell, Vlagyimir, minden embernek taniesolni: "Emberek, adjitok magatoknak vissza a Hazatokat!"

_ "Adjatok magatoknak vissza a hazitokat?!" - nem tevedsz \

Anasztazia? Hiszen minderikinek van hazaja, esak nem mindenki el a hazajaban, Nem azt akartad inkabb mondani, hogy terjetek vissza hazatokba es nem azt, hogy adjatok magatoknak

vissza a hazitokat? .

_ Vlagyimir, nem tevedtem, A F61d6n eta emberek tobbsege-

nek manapsag egyrutalan nines hazaja,

_ Hogyhogy nines hazija?! Az oroszoknak Oroszorszag a hazajuk, az angoloknak Anglia. Mindenki valahol sziiletett, tehat az ember azt az orszigot tekinti hazajanak, ahol megszuletett.

_ Azt gondolod talan, hogy a hazar meg lehet olyan hatarral

szabni, amit valaki kijelol?

_ Mivel missal? Ez igy van es kes~! Minden orszagnak meg-

vannak a maga hatarai.

_ Ha nem lennenek hatarok, akkor mivel tudnad meghati-

rozni sajat hazidat? .

,'-,

_ Azzal a hellyel, ahol szulettem, a varossal vagy faluval, de lehet, hogy akkor az egesz Fold Haza lenne mindenki szarnara,

_ Igen, az egesz Fold is lehetne mindenkinek Hazaja, aki rajta el es az egesz Vilagegyetern szeretertel ovezhetne az embert, de ahhoz, hogy ez 19y legyen, egyetlen pontba szukseges osszekapcsolni a Ietezes minden szintjet, Ezt a pontot az embernek hazajanak kellene neveznie es benne kellene letrehoznia sajat Szeretetteret s akkor majd erintkezesbe lepne vele minden, ami a Vilagegyetemben a legjobb. E Te Hazad Terevel. Sajat magadat fogod e vilagegyetemi pont altal erezni. Legyozhetetlen erovel fogsz birni, Mas vilagokban fognak rolad tudni. Teged fog szolgaIni minden ugy, ahogy azt Isten,

ami Teremtonk akarta. .

_ Te azert, Anasztazia, beszelj inkabb egyszeruenl Semmit

sem ertek a letezes szintjeiroll Hogy kell oket egyesiteni? Beszelj a pontrol, amit sajat hazamnak nevezhetek.

_ Akkor beszelgetesunket a: szuletessel kell kezdenunk,

_ Hat, jo, rendbenl Kezdjuk a szuletessel! De te ne csak altalanossagokban beszelj, hanem ugy, hogy az, arnit mondasz, a mostani vilagra is vonatkozzek, Hat, peldaul, hogyan latod te, a manapsag letezd korulmenyek kozott hogyan kepzeled el te a csalad alapitasar, a szuletest es a gyermekek neveleset, Na persze ugy, hogy a gyerekek boldognak sztilessenek. Tudnal te egy ilyen vazlatot kesziteni, vagy egyilyen kepet festeni?

= Tudnek.

-Akkor beszelj l De ne arrol, hogy az ember az erdoben eljen, se az erthetetlen kepalkotas rudomanyarol. Arr61 amugy se tud senki, csak te ...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a fejemben mintha nem egy, de temerdek orvenylo aradatkent hompolygo kerde-

, sek hada merult fel. Na es a legfontosabb: "Miert lett szamomra hirtelen oly fontos tudni, mitmond a tajgai remeteno ami eletunkrol? Honnan tud nem csupan kulszini reszleteket a mi eletunkrol, de sok ember belso elmenyeirol is? Milyen lehetosegei vannak ennek a, felfoghatatlan "kepalkotis rudomanynak'?

Nem tudtam tovabb megiilni a helyemen. Felalltam es fel-ala kezdtem jarkalni, Hogy megnyugodjak es a hihetetlent fel tudjam dolgozni, megerteni, gondolkodni kezdtem:

"Itt iiI a cedrus alatt egy boldog fiaral no. HoI ra.erosen jar a keze a fuvon, hol figyelemmel nezeget valamilyen pici bogarat, amelyik a kezen rnaszik, hoI egy rovid id6re elreved, Itt til a tajgaban, messze a varosok es orszagok zajongo eleterol, a haboruktol es a civilizalt vilagok mindenfele viszontagsagait6L De vajon mi van akkor, ha 6 tokeleresen ismeri ezt a kepalkot6 tudornanyt? Mi van akkor, ha ennek segitsegevel hatast gyakorolhat az emberekre? Ha sokkal erosebb hatast tud kifejteni a tarsadalomra, mint a kormanyok, parlamentek es remerdek mas vallas? Hihetetlen! Fantasztikus, de ... Vannak, leteznek vales, konkret tenyek, melyek ezt bizonyitjak, Hihetetlen tenyekl De ezek valo, Ierezo tenyek.

Rovid ida alatt megtanitott engem konyveket Irni, Ehhez

csak harem napra volt szuksege. Szuntelenularasztja magabol

az inforrnaciokat. Ez hihetetlen, de tenyl A konyvek minden elozeres reklam, nehezseg nelkul lepik at a varosok, orszagok kozti hatarokat, A konyvekben benne van az 0 kepe. Ez a kep, .' (. bar senki sem tudja hogyan, megis hat az emberekre, felebreszti bennuk az alkotas iranti vagyar, Ezer meg ezer verssor ir6dott hozza, szazaval sz6lalnak meg a dalok a bardok altal, me1ye-

ket az a kepenek szentelnek. Mindezt 0 maga mar a Iegelejen nagyon j6l tudta! Kijelenteseit errol meg az else konyvben megjelentettem. Akkor meg nem volt semmi. Akkor meg a szavai hihetetIen agyrernnek, fantasztikumnak tiintek. Minden pontosan ugy torrent, ahogy megmondta. Es most is, amikor eze-

ket a sorokat irom, tovabbi hiheteden dolgok tortentek.

A Prof-Pressz Kiado az olvasok Anasztaziaval kapcsolatos leveleivel es verseivel 1999 juliusaban orszazoldalas gyujtemenyes kiadvanyt adott ki. A kiadvany jiiliusban jelent meg, arnelyet a konyvterjesztok "uborkaszezonnak" tartanak. S megtortent a leheteden: a tizenotezer peldanyban megjelent kiadvanyt

egy honap alatt szetkapkodtak, . .

, ,

'1.57

.

.

Utannyomtatas keszult, szinten tizenotezer peldanyban, de ez is elkelt. Ez az esemeny ugyan nem olyan latvanyos, mint amelyeket a sajt6 szelloztet, megis teljesen tullepi a szenzaci- 6kr61 alkotott elkepzeleseinket azokkal a rendkfvuli kovetkezresekkel, amelyek a hatrerben allnak. Ezeknek a kovetkezteteseknek nehez hinni. Nehez elhinni, hogy Anasztazia kepe valroztatja a tarsadalorn tudatat.

Az olvasok a cselekves szukseget erzik. Az emberek Oroszorszigban es annak hatarain tul is onalloan olvasoi klubokat es kozpontokat szerveznek es e kluboknak Anasztazia never adjak,

A novoszibirszki Orvosi Keszirmenyeket Gyirt6 Uzem cedrusolajat gyirt, amelyrol eppen 0 beszelt, Egy kis falu lakosai, mely a Novoszibirszki Teriileten talalhato, felujitjak az olaj keszitesere szolgil6 eszkozoket es megpr6balnak az Anasztazia altal leirt technologia szerint gy6gyolajat eloallitani, Segitseget hozza a varosbol kapnak.

De arrol is 0 beszelt, hogy uj elet indul majd be a sziberiai

falukban es a gyermekek visszaternek szuleikhez. .

A zarandokok aradarat a tengeren tuli szentelyektol Anasztazia atiranyitja sajat hazajuk szentelyeihez. A dolmeneket, melyek Gelendzsik varos kornyezereben talalhatok, s amelyekr6l 0 beszelt, az 0 olvas6i csak az utobbi ket evben tobb mint otvenezren latogatrak meg. A korabban elfeledett szentelyek kore most az emberek virigokat ultetnek es kerteket hoznak letre. Kulonbozo varosokban cedrusokat es mas novenyeket iiltetnek azon a modon, ahogy 6 tanacsolra.

A facsemetekkel foglalkoz6 Szibirszkie Gyikoroszi nevii valIalkozast a Tomszki Teruleti Igazgatisi Hivatal. vezetojenek a hatarozara ertelrneben hoztak letre, Ez a vallalat negyezer cedruscsemetet ktildott Moszkvaba,

Anasztaziarol tudosok ertekeznek. Az 0 kepe eleven auton6m szubsztanciakent lebeg Oroszorszag folotr, De vajon csupan Oroszorszag folott?

Kazahsztanban az asszonyok penzt gyiljtenek egy Anasztaziarol sz616 filmre. Hit hogy lehet ez?! Kazah asszonyok akarjak, hogy film keszuljon a sziberiai remetenorolr!

Az 6 kepe kezdi valahova vezetni az embereket. De hovi?

Mime ero iltal? Ki segit neki? Lehet, hogy a maga bir valamifele hihetetlen, korabban nem ismert erovel? De akkor miert marad itt mindig a sajat tisztasan es foglalatoskodik rovabbra is mindenfele bogarakkal?

Amig a bolcselkedok elmelkednek, arrol gondolkodnak, hogy egyaltalan letezik-e, a egyszeriien cselekszik. Tevekenysegenek megnyilvanulasait litni lehet, meg lehet oket erinteni, kostolni, Mit jelent ez a kepalkoto tudomany?

Ezek a gondolatok a tajgiban egy kisse ijesztoen hatottak rim. Szerettem volna a leheto leggyorsabban visszaterni, vagy legalabbis megbizonyosodni igaz voltukrol, de ott a tajgiban csak Anasztazia volt velem es kerdezni is csak ot tudtam.

Most megkerdezem ... 6 nem tud hazudni ... Most megkerdezem!

- Anasztazia, mondd ... ! Mondd, te ismered a kepalkotas teljes tudomanyat? Te ismered azoknak az 6kori papoknak a tudasat?

Felindultan vir tam valaszat, de Anasztazia felindulas nelkul, nyugodt hangon 19y valaszolt:

- Tudorn azt, arnit osedesapam. tanitott a papoknak, Es azt is, amit nem engedtek elmondania. En magam is igyekeztem meg ujat is megismerni, megerezni.

- Most mar errertem! Felrereleztem, hogy igy van! A kepalkotas tudornanyat te jobban ismered, mint barki mas, Az emberek ele allral megalkotva sajat kepedet. Sokak szamara istenno vagy, j6sigos erdei tunder, messias, fgy irnak rolad az olvas6k. Azt mondtad nekern, hogy a buszkeseg, gog nagy bun, es hogy 6szinten kell megirnom mindent. Ezert mindenki elott ugy mutatkoztam be, mint egy buta, egyiigyu, felkegyelrmi, de te magad kozben mindenki fole emelkedtel es azt, hogy ez majd

igy is lesz, te j6 elore tudrad, .

- Vlagyimir, en semmit sem titkoltam elorted,

Anasztazia felemelkedett a fiirdl, szembe allr velem leen-

, .

gedte karjait, nezett a szemembe es igy folytatta: - Az en kepem

\

csak most nem mindenki szamara ertheto, de arnikor az emberek ele tarul az a rnasik kep, ugyan megmarad az enyem is, am akkor majd az en kepem olyan lesz, mint egy takaritono kepe, aki arra hivatott, hogy a leghatal_masabbr61 csak a pokhalot

tisztogassa. " _

_ Mifele p6khal6t? Mondd e1 vilagosabban, Anasztazia, mit

akarsz meg megalkotni?·. _

. _ Isten keper akarom az emberek elott feleleven~eni. Az 0 nagy Vagyat mindenki szamara erthetove tenni, Az 0 Szeretete altal vezerelt igyekezetet mindenki erezheti, aki el. Az embe~ mar rna, itt es most, ebben az eletben boldogga valhat. A mal emberek gyermekei mind az 6 Paradicsom~ertjeJ:en fognak elni. Nem vagyok egyediil. Nem vagy egyeduL Az Edenkert az egyuttes, kozos teremtes eredrnenye lesz,

_ A.1.1j, alljl Most mar ertem, ate szavaid so~ tant .cifolnak meg.E tanok szerz6i, kovetoi nem csak ra~ vetik majd m.agukat, hanem engem is megkornyekeznek. Minek nekem az lly:n gond? Nem is Irok meg en mindent, ~t te ~on~asz Istenrol!

_ Vlagyimir, te csak egy esetleges ki tudja kivel folytatott

harctol ijedtel meg. , . .

_ Igen igen, errem en mar! Ocsarolni fognak majd mind-

azok, akik kulonbozo vallasokat hirdetnek. Rim uszitjak sajat fanatikus kovetoiket.

_ Te, Vlagyimir, nem toluk, hanem sajat magadtol felsz. Sze-

gyenkezel Isten ele allni, Nem hiszel sajat eleted uj kepeben. Azt gondolod, hogy nem tudsz megvaltozx;i. ; . _ Mi kozom nekem mindehhez? En itt neked az egyhazi

tisztsegviselokrol beszelek. Amugy is sokan reagalnak kozuluk kij elen teseidre.

- Mit mondanak neked?

_ Mindenfelet. Vannak, akik nem j6kat, vannak, akik eppen ellenkezcleg, j6kat. Egy pravoszlav lelkesz hfveivel jott e1 hozzarn Ukrajnabol, hogy kijelenteseid tamogatasar61 biztositson. De hat 0 csak egy videki lelkesz,

_ Mi van abban, ha csak videki a lelkesz, aki eljott hozzad?

16~

- Hat az, hogy vannak meg masmilyenek is, magas risztse- \ gekben. ~ ilyenek~e mi~denki hallgat. Minden toluk fugg!

- De hat azok IS, akik most magas tisztsegekben vannak, ahogy te beszelsz roluk, valamikor kis templomokban szolgaltak.

- ~e~ s~a~it. A&li? :n:u~ sem fogok irni, amig egy komoly egyhazkozossegvezetosegebol valaki ... De hat ugyan mit jartatom en itt a szamat, te amugy is mindent elore meg tudsz magad mondani, Akkor tehar mondd meg, ki lesz eUened es ki mellett~d! Na es hogy akad-e majd valaki, aki segit neked?

- Milyen rangu egyhazi ember tud teged meggyazni arrol, hogy barrabb legy, Vlagyimir?

.. - ~eg tudnal nevezni valakit, akinek az apatnal vagy puspoknel nem lenne alacsonyabb rangja?

Anru:ztizia csak egy pillanatra gondolkodott el, mintha egy-

szerre pillantott volna bele az id6be es terbe is. .

S elhangzott a hihetetlen valasz:

; - Mar segitett nekem II. Janos Pal, a r6mai papa, amikor uj ertelmezesii szavakkalbeszelr Istenrol - valaszolta Anasztazia, - Krisztus es Mohamed kepe egyesitik energiiikat a terben veluk e~etlen kepbe olvadnak mas kepek is. Lesz meg rnajd egy hazai pravoszlav patriarka is, s az, amit mond, tiszteletben tartatik mindorokre, De a kulsoleg egyszerii emberek fellelkesult erzelmi fellangolasai inegis mindennel fontosabbak lesznek. Szamodra az emberek foldi rangja, tisztsege a fontos, de az Igazsag .megis mindennel fontosabb a vilagon.

Anaszrazia elhallgatott, Iesutotte szerner, minrha hirtelen valami megbantorta volna. Mintha valami osszeszoritocca volna a rorkat, lenyelte a gombocot es. felsohajtorr, Majd hozzafiizre: - B~csass meg, ha lelked szamara erthetetlenu] magyarazok, Ez eddig nem mindig sikerult, de azon leszek, hogy ertherdbb legyek, csak mondd el az embereknek. .. !

-Mit?

- Azt, amit evezredek ota titkolni igyekeznek elotruk. Azt

,hogy mindenki egyetlen pillanat rmivekenr belepheta Terernto

altal eredetileg lerrehozott 6si Kertbe es ott vele egyiitt gyo-

nyoriiseges teremtmenyeket tud Ietrehozni., .

Ereztem, hogyan novekszik benne az izgalom. En magam is valami miatt izgalmi allapotba kerultern es ezt mondtam:

_ Ne izgulj, Anaszrazial Beszelj, folytasd, talan meg fogom

erteni es majd megirom.

Az, amit ezutan mondott, rendkivul konkret es egy-

szeru volt. Kesobb, amikor elemezgettem es vissza-vissza emlekeztern szavaira, kezdrem erteni, hogy mi, mit jelenthet es micsoda rendkiviili ertelme van szavainak, amikor ezt mondja: "Emberek, adjitok magatoknak vissza Hazitokatl" Ott az erd6ben azonban meg egyszer megkerdeztem Anasz-

taziat:

_ Megertettem, hogyan fog mindez rmikodni. Megertettem,

hogy ha te konnyuszerrel kepes vagy a multban evezredekkel ezelott megtortent esernenyek kepeit felidezni, akkor ez azt jelenti, hogy ismered a tanitasokat, tudominyos ertekezeseket is mind es felfeded oket az emberek elott?

_ Ismerem azokat a tanokat, amelyek az emberekben tiszte-

letet ebresztettek. - Mindet?

- Igen, mindet.

_ A Vedakat is teljes egeszeben le tudod forditani?

_ Igen, le. Deugyan miert kellene erre pazarolni az idot?

_ Hogyhogy, hit te nem akarod, hogy az ernberiseg megismerje az osi tanokat? Te majd rneselsz nekem roluk es en megirorn az egeszet a konyvben,

_ Es aztin? Mit gondolsz mi lesz ennek kovetkezmenyekep- ,

pen az ernberiseggel?

- Hogyhogy mi lesz? Okosabbi valik.

_ Vlagyimir, mindez csupin -csaletek, hiszen a Sotetseg a temerdek tannal csak el akarja az ember figyelmet vonni es el akarja tirkolni a legfontosabbat. Azzal, hogy az Igazsig egy reszet ertekezesekben csak az esznek ajinlja, gondosan eltereli az embert a leglenyegesebbt61.

J',

162,"

'~ -

- Ha igy van, akkor azokat, akik tanitasokat hirdetnek miert

,

nevezik bolcseknek?

- Vlagyimir, ha megengeded, elmeselek neked egy peldazatot. Azt a peldazatot, amelyet meg evezredekkel ezel6tt is titkos helyeken csak suttogva meseltek egymisnak a bolcsek. Evszizadok ora nem hallotta senki.

- Meseld el, ha gondolod, hogy ez a peldazar valamit meg tud vilagirani.

.163

~

AKET fMR (p61dazat)

/ .

Elt egyszer - hogy mikor, teljesen lenyegtelen -

egy hazaspar, Sokaig nem volt gyermekiik. Az

x v v :' asszony hajlott koraban ikreket szult; ket fiut.

Bizony nehez volt viligrahozataluk, es azasszony, roviddel azutan miutan megsziilte fiait, a masvilagra t;ivozott.

Az ~pa dajkakat fogadott a gyermekekhez es igyek~zett

gondjukat viselni. Gondozta es nev:lte ~~ .~k.et ,ege~z~n tlz:nnegy eves korukig, de amikor a fiuk tlzenoto~lk ele.tevukbe le~tek volna, maga is meghalt. Miutan eltemettek apjukat, a fiverek a szobiban iildogeltek - szomoruan, A ket iker. Harem perc vilasztotta el oket a vilagra valo erkezesben, ezert az egyikiik id6sebbnek szarnitott, a masik pedig - fiatalabbnak. A szornoru hallgatas utan az idosebb fiver ekkeppen szolott occseh~z:, .

_ Apank, amikor haldoklott, elmondta nek~nk a~beh b~n:tit, hogy nem sikerult itadnia nekiink az elet bo~csess;g~~. Hogy fogunk tudni rni kerren, ocsem, az elet bolcs~s~.ege nelkul elni? Bolcsesseg nelkul szerencsetlen lesz nemzetsegunk szaporodasa, Kigunyolhatnak benniinket azok, akiknek a bolcsesse-

get atyiiktol sikerult itvenniiik.. . "

_ Ne buslakodjl - mondra a fiatalabb az idosebbnek. - Gyak-

ran melyedsz magadba, sokat gondolkodsz,bir lehet, ho~ az id6 ugy rendezi majd el, hogy a bolcsesseget eppen az elmelkedesben ismered feL En mindent ugy teszek, ahogy te mondod. Elhetek elmelkedes nelkul is, nekem mindegy, mert szeretek elni, btvendezek, amikor hajnalkor meghasad az eg es amikor a nap nyugovota ter. En majd csak egyszenlen elni :ogok, dolgozom a gazdasigban, te pedig - keresed a bolcsesseget.

164.~.

W

- Egyeterrek .; valaszolta az id6sebb a fiatalabbnak. - Csakhogy a bolcsesseger nem lehet megtalalni, ha az ember az otthonaban marad. Itt bolesesseg nines, e helyen senki sem hagyta magatol ide senki sem hozza el nekunk. 19y hit en - az idcsebb fiver - ugy dontottern, hogy mindkett6nk szamara es a nernzetsegunk szarnara, mely evszazadokon at el majd tovabb, megkeresem, mert meg kell keresnem mindazr, ami a vilagban boles. Megkeresem es hizunkba hozom, hogy nernzetsegunk urodain~ es magunknak ajandekozzam. Magamhoz veszek mindent arru ertekkent sziileink utan maradt es bejirom az egesz vilagot. Felkere~em :z oss~es .bolcset a vilag minden tajan, megismerem tanaikat es rnajd visszaterek a szuloi hazba.

. : Hosszu lesz a te utad - mondta egyutrerzoen a fiatalabb ~~ver. - Van lovunk. Vidd a lovat, szekeret, rakd azt meg minden J~val, hogy ne nelkulozz utadon. En itthon maradok es majd varok rad, a bolcsebbre.

, Hossz.6 id6re bucsuzrak egyrnastol a fiverek, Teltek-rmiltak az evek. Egyik bolcsrcl a masikhoz vezetett az id6sebb fiver utja egyik ~~en:elyb61 a masikba, Ismerkedett a Kelet es a Nyugat ta~aival, jart Es~akon es Delen, Csodalatos emlekez6kepessege volt, eles esze mlllde~t .gy?,rsan fel~ogott es konnyen megjegyzett.

Hatvan eVlg J,arta az Idose~b fiver a vilagot, Haja es szakalla bede:es.edett mar. A tudasra szornjuhozo elme egyre vandorolt es ismerkederr a bolcsesseggeL Az osz vandor az emberek k~zott im~ir : legbolcsebbnek szamitort, Tanitvanyok serege ~o~ett~. ~ok~zuen, osztogatta a bolcsesseger, a rudast a szom-

- J~o, ~lv~cs1_elm~kr:ek: Elragadratassal hallgatta ot egyaranr ft~tal es ~r:g 1S. D1CSO hire megel6zte, s ez adta hirul az utjaba eso telepuleseknek a nagy boles erkezeser,

.. A dics6seg nimbuszaban, talpnyalo tanitvcinyokkal ovezve kozeledett az 6sz boles egyre jobban a faluhoz ahol szulererr :mon~an ifjukenr, egykor meg tizenor evesen' elment, s ahol imrnar hatvan eve nem jart,

A f~u apraja-nagyj~ kivonult, hogy fogadja ot. Ujjongva sietett elebe fia~alabb fivere - ugyanolyan oszen - es fejet hajtott a

~65

bolec·se valt fiver el6tt. Oromteli meghatodottsagaban igy suttogta:

_ Aldj meg engem, 0; boles fiverem! Lepj hazunkbal Lemo-

som labadrol a hosszu ut porat, Lepj a hazunkba, boles bat yam es pihenj meg!

Az id6sebb fiver magasztos gesztussal parancsolta meg tanitvanyainak, hogy maradjanak a kozeli dombon, fogadjak a hozzajuk jarulo emberek ajandekait, folytassanak veluk boles beszelgeteseket, 6 pedig fiatalabb fiveret kovetve belepett a hazba, Megfaradva tilt le az asztalhoz a ragas ebedloben. A fiatalabb fiver pedig meleg vizzelkezdte batyja labait mosni es kozben hallgatta a boles fiver beszedet, A boles igy

szolt hozza:

_ Teljesitettem feladatomat. Megismertern a nagy bolcsek

tanait, letrehoztam sajat tanomat. Sok~g a hazban nem maradok, masokat kell immar tanitanom '-: ez az en ktildetesem. De egyszer, valamikor regen megigertem neked, hogy bolcsesseget hozok a hazba, Az Igereret teljesitendo, egy napig maradok nalad. Ezalatt az ida alatt a legbolcsebb igazsagok gyongyszeme it megosztom veled, Ime az els6: Minden embernek gyonyonl kertben kell elnie.

A fiatalabb tiszta, gyonyonl himzessel diszitett torulkozovel torolte meg az id6sebb fiver labat, lathatoan igyekezett mindenben annak kedvebe jarni es igy szolt:

_ Tessek, izleld esak meg! Az asztalon elotred allnak kertunk gyu.molesei, a legjavat en magam szedtem le szamodra.

A boles rnagaba melyedve Izlelgetre a sok finom gyiimoIcsot,

majd igy folytatta: .

_ Szukseges tovabba, hogy a Folden e16 minden ember sajat

maga csaladi fat ultessen es azt nevelje. Ez a fa marad ivadekaira; mint jo emleke, ha majd meghal. A fa ivadekai szamara meg a leveg6t is tisztitani fogja. Mindannyiunknak jo leveg6t kell IHegezntink!

Tustenkedett a fiatalabb fiver, hogy a masik kedveben jar-

jon s igy szolt:

- Bocsass meg, boles fiverem, bat yam! El is feledkeztem kinyitni az ablakot, hogy friss leveg6t szivhass magadba.

Szerhuzta a fuggonyoket, kinyitotta az ablakor, majd igy folytatta: - Tessek, szivjad tudodbe e ket cedrus illatatl E ket cedrust abban az evben ulrertern, amikor elmentel, Kis godrocsket az egyik palantanak sajat lapatommal as tam, a masiknak pedig azzal a kis lapatkaddal melyitettem lyukat, arnellyel

gyermekkorunkban te jatszottal. .

A boles gondolataiba melyedve nezte a fakat, majd megsz6lalt: - Hatalmas erzes a Szeretet. N em mindenkinek adatik meg, hogy szeretetben elje le az eletet, Fontos igazsag ez: Mindenkinek minden nap a Szeretet fele kell rorekednie.

- 6, mily boles vagy te, baryaml - kialtott fel a fiatalabb.

- 01y nagy bolcsessegeket ismertel meg, hogy egeszen osszeza-

varodtam, Bocsass m~g, a felesegemet meg be sem mutattam neked! - s az ajto fele fordulva elkialtotta magat: - Anyjukom,

hol, merre vagy, galambom? .

- Hat, itt-e, ittvagyok! - nint fel az ajtoban egy vidam id6s asszony. Talcan g6zolga pirogokat hozatt. - A pirogokkal fog-

lalatoskodtam. .

A vidam oregasszony a talcat az asztalra helyezte es bohokasan egy mularsagos pukedlit lejtett a fiverek eldrt, Majd a fiatalabb fiverhez, ferjehez Iepett es bar suttogva mondta, az ida-

sebb fiver megis meghallotta: .

'. - De azert, draga ferjecskem, bocsass meg nekernl Most megis elmegyek, le kell dolnom.

- Ugyan mar, mi Ielt, kincsem, galamborn, hogy esak ugy hevereszni van kedved? Beeses vendege van hazunknak - az en egyetlen fiverem. Te pedig ...

~ Nem tehetek rola, Forog a fejern, s6t meg egy kis hanyinger 1S kornyekez,

- Ugyan mitol lett az en furge galarnbom rosszul?

- Bizony, lehet, hogy megint eppen te magad adtal ra okot.

Lehet, hogy ismet varandos lettern - mondta nevetve az asszony, ahogy men t kifele.

_ Bocsass meg, kedves bat yam! - mentegetozott felszegen a fiatalabb fiver - Nem ismeri a bolcsesseg erteket, mindig vidarn volt es ilyen bohokas maradt mind a mai napig.

A boles gondolataiba melyedt. Gondolkodasat gyermeki hangok szakitottak felbe. Ahogy .meghallotta oket, a boles igy szolt:

_ E nagy igazsagot minden embernek fel kell ismernie :

Hogyan kell boldogga es igazza nevelnie gyermekeit.

_ 6, mondd, csak mondd, boles bat yam! Arra vagyorn, hogy boldogga tegyem gyermekeimet es unokaimat. Nezd, imhol az en zajos unokaiml

Az ajt6ban ket hateves forma fiucska es egy negy ev koruli kislany allt es veszekedtek. Igyekezven lecsendesiteni a gyerekeket, a fiatalabb fiver igy szolt hozzajuk:

_ Nosza, mondjatok csak e1 gyorsan, mi is torrent koztetek,

ti zajong6k! Ne zavarjatok besze1getesiinket! .

_ Je! - kialtott fel a kisebb legenyke. - Ker nagypapa lett egybol.

Melyik a mienk es melyik az, amelyik nem? Ki tud itt eligazodni? _ Jaj, hiszen itt ill a mi nagyap6cikank, nil Hat nem latod? - szolt a kislany, majd a fiatalabb fiverhez futort, orcajavallabahoz simult, szakallat borzolgatta es igy csicsergett:

_ Nagyap6cika, nagyap6cika, elsdkent en igyekeztem hozzad, hogy megmutassam neked, milyen tancot tanult!m, de a batyaim ram tapadtak. Az egyik veled akar rajzolni. o. Latod, ugye? Kis tablat es kretat is hozott, a masik pedig furulyat es dudat. 6 meg azt akarja, hogy furulyan es dud an jatssz neki. Nagyap6cika, nagyap6cika, en donrottem el elsonek, hogy , hozzad jovok. Mondd ezt meg nekik, nagyap6cika! Zavard el

oket!

_ Nem igaz! Elsonek en indultam rajzolni, csak ezutan don-

tott az ocsem tigy, hogy furulyan fog jatszani - jegyezte meg h6na alatt egy vekony deszkaval az egyik unoka.

_ Ti ketten vagytok, nagyap6cikak. Ti dontsetek el- ciripelte a kislanyunoka -, hogy ki indultel elsdnekl Dontsetek ugy, 'hogy en voltam az elsa, mert kulonben keservesen simi fogok!

16~

Mosolyogva es szomoruan nezett a boles fiver. Boles valaszt keresve egyre rancolta homlokat, de sernmit sem sz6lt. A fiatalabb fiver buzg61kodni kezdett, nem hagyta, hogy az Igyrajuk telepedett csend tovabb nojon, ezert gyorsan kikapta a gyermeki kezbol a furulyat es gondolkodas nelkill igy sz6lt:

- A koztetek lev6 perlekedes targya volrakeppen nines is.

Tancolj, kis ugribugri szepsegeml En majd kiserlek a furulyan. A dudan segit nekem jatszani az en kedves zeneszem. Te pedig, fesrormiveszkem, fesd meg azt, arnit a zene hangja tar eledl Rajta! Fesd meg, hogy tancol a balerina! Gyeriink! Egy-kett6! Lassunk munkahozl

A fiatalabb fiver vidarn, gyonyoru melodiat jarszott a furuIyan es az elragadtatott unokak egyszerre vegeztek azt,' amit. mindig is jokedvvel tettek. A dudat megsz61altatva igyekezett a melodiaban nagyapjarol Ie nem maradni a leendo nagyhfrii zenesz, Akar az igazi balerina, ilgy forgotr-porgott kipirult arccal a pici lany, orornmel Iejtve tancar, A majdani fesrdnuivesz pedig vidam jelenetet festett kicsi tablajara,

A boles sokaig hallgatott. Amikor azonban a vidarnsagnak ~ege szakadt, raebredt valamire ... Felallt es ekkeppen szolott:

- Emlekszel, ocsem, apank regi vesojere es kalapacsara> Hozd 6ket ide! Kobe akarom vesni a Iegfobb tanulsagot. Most elmegyek. Val6sziniileg vissza tobbe mar nem terek, Ne tartoztass, ne is varj vissza!

Az osz boles tanitvanyaival ahhoz a kotombhoz ment, ameIyet elhajlitott az osveny, Az az osveny, mely a vandorokat a bolcsesseg keresesere hazukbol, otthonukbol messzi orszagokba hivra, Nyugov6ra tert a nap, leszallt az ej, de az 6sz boles egyre vesett, Egy feliratot vajt a kobe. Amikor az elfaradt osz oregember befejezte munkajat, tanitvanyai a kovetkezo feliratot olvastak a kovon:

"Mindent, amit keresel, vandor, magadban hordozoL Minden egyes Iepessel csak veszitesz belole, de ujat helyebe nem

talalsz", ,

#f169

q

Anasztazia elhallgatott, amikor befejezte a peldazatot es kivancsian nezett a szemembe. Biztosan arra gondolt, hogy mit

errettem meg bekile. .

_ En, Anasztazia, a peldazatbol megertettem, hogy minden bolcsesseget, amelyekrol az id6sebb fiver beszelt, a fiatalabb fiver a val6 eletben valosltott meg. Csak azt nem ertem, hogy ki tanitotta meg a fiatalabb fivert mindezekre a bolcsessegekre?

_ Senki. A Vilagegyeterni Bolcsessegek benne vannak minden egyes emberi lelekben mar a lelek teremtesenek pillanatat61 fogva·- mindorokre. Csak eppen a bolcsek - ravaszul, sajat . javukra bolcselkedve _ gyakran elterelik a lelkeket attol, ami a legfontosabb.

., A legfontosabb? De hat hol, miben van _ a legfontosabb?

MAR MA BARK! KEZDHETI tPITENI Si\JAT HAzAT -HAZAJAT

legfontosabb, Vlagyimir, az, hogy mar rna barki hozzalathat epireni sajat hazat-hazaiat, Sajat maga altal erezheti Istent es elhet a

Paradicsomban. Manapsag csak egyetlen pillanat vilasztja el az embereket a Foldon a Paradicsomt61. A bels6 tudarossag minden emberben. Amikor a tudatosodast nem gatoljak a kovetelrnenyrendszerek. .. Akkor, Vlagyimir, figyelj csak ... !

Anasztazia hirtelen vidam lett. Kezen fogott, s vonszolt magival a tohoz, ahol a part homokos volt, kilatszott a fold es meg futtunkban gyorsan azt mondta:

- Most ... Most mindent meg fogsz erteni, Es az emberek is mind, az olvasoim, az olvas6id, meg fogjik erteni,

Ok majd sajat maguk altal hatarozzak meg a Fold lenyeget es raebrednek sajar rendelretesukre. Most, Vlagyimir, figyelj! Most, mi, gondolatainkban hazar fogunk epftenil En is, te is es mind az olvas6k is. Biztosirharlakl Higgy nekem! Minden ember gondolata megerinti Isten Gondolatar, Az Edenkert Kapuja tarul majd ki. Gyere, gyere, siess! Lerajzolom neked egy vesszovel a to partjara ... Egyutt epitjuk meg a hazat azokkal, akiket a jovoben megerintenek a sorok, amelyeket te irsz majd Ie, Minden emberi gondolat egyetlenegy gondolatba folyik ossze. Isten kepessege megvan az emberekben arra, hogy a valosagban testesftsek meg az elgondoltakat. A Foldon nem egyetlen ilyen haz fog majd illni. Az ilyen hazakban minden ember mindent kepes lesz megerteni, tudatositani. Egyedul 6 maga lesz kepes megerezni es megerteni az Isteni Vagy torekveseir. Hazar-Hazar fogunk epitenil oi, en is es te is!

- Anasztazia, varjl Rengeteg sok mindenfele hazterv van mar, amelyekben rna az ernberek elnek. Mi jo van abban, ha te

meg egy tervet terjesztesz ela? ,

- Vlagyimir, te ne csak hallgasd, amit mondok. Erezd azt!

Erezz at mindent, amit majd rajzolok es gondolatba~ te rnagad fejezd be a tervet es mindenki rajzolja velern egyutt; 0, Istenem! Emberek, kerlek benneteket, legalabb probaljatok meg!

Anasztazia valamifele oromteli izgalomtol szinte remegett.

Az emberekhez fordult es bennem egyre erosebb erdeklodes ebredezett terve irant, Kezderben egyszeninek runt, de ugyanakkor olyan erzes tamadt bennem, mintha Anasztazia, a remetend valamifele rendkivuli titkot fedett volna fel mindenki

,

elott. Az egesz titok a rendkivuli egyszerusegben rejlett, de ha mindent sorjaban ken elmeselnem, akkor az egesz igy torrent:

Anasztazia folytatta:

- Eloszor is valasz magadnak a Folden talalhato osszes, szamodra lehetseges hely kozul egy olyat, amely megtetszik neked. Egy olyan helyet, ahol elm szeretnel. Ahol azt ohajranad, hogy esetleg gyermekeid is eljek eletuket, Ahol dedunokaid szarnara is jo emlekke leszel. Ezen a helyen az eghajlatnak szarnodra megfelel6nek kell lennie, Itt vasarolj magadnak orok idokre egy hektarnyi teruleret,

- Folder manapsag csak ugy egyszeruen senki sem vasarolhat maganak. Folder most esak ott arulnak, ahol eladni akarnak.

- Igen, sajnos igy tortenik. Szeles, ragas az orszag, de nines rajta egy hektarnyi terulet sem, amely a tied volna, ahol gyermekeid, utodaid szamara paradicsomi zugot hozhatnal Ietre. Eppen ezert itt az ido, amikor ezt be ken inditani, Az osszes letezc torveny kozul a legkedvezobbeker maris fellehet hasz-

nalni. '

- A torvenyeket, termeszetesen, nem ismerem mind, de meg vagyok rola gyozodve, hogy nines olyan torvenyunk, amely Iehetove tenne, hogy mindenki orokre hozzajusson egy bizonyos nagysagu foldhoz, A gazdaknak ugyan berbe adnak tobb

hektarnyi reruletet is, de nem hosszabb idore, mint kilencvenkilene eyre.

- Rendben. A kezdetben rovidebb idore is rnegteszi, de szukseges olyan torvenyt hozni, amely lehetove tenne, hogy mindenkinek "Haza-Hazaja", foldje legyen. Errol fiigg a gazdasag felvi- . ragzasa. Ha komoly torveny nines, akkor ez azt jelenti, hogy alkotni ken egy ilyen torvenytl

- Ezt konnytl mondani, nehez megvalositani. A torvenyeket az orszaggyiiles, a Duma hozza. Ennek kell beiktatnia az alkotmanyba valamilyen kiegeszitest vagy fejezerer, A Dumaban viszont a parrok hadakoznak egyrnassal, ezert a folddel kapesolatban felmerult kerdeseker sehogyan sem sikerul meg- ,

oldaniuk. I

-r- Ha nines egy olyan eras part, hogy mindenki szamara torvenybe iktassa a hazar, akkor minel gyorsabban alapitani ken egy ilyen parrot,

- Ki fogja megalapitani?

- Azok, akik a megalkotott Hazrol-Hazarol, Otthonrol fog-

nak olvasni es tudaroslrjak, mit jelent a haza mindenki, minden ma es a jovoben ela ember szamara a Foldon.

,- No, no, no! Csak lassan a testtel, ami a partokar ilieti!

Inkabb meselj ate rendkivuli hazadroll Kivancsiva tettel. Ugyan mifele ujdonsagot vihetsz meg a rervezesbe> Rendben. Tetelezzuk fel, hogy valakinek sikerult egy hektarnyi terulerer vasarolnia. Nem paradiesomba ilia kerter, de valamilyen egyszeni, parlagon hevero, dudvaval telenott teruleter, mert jobbat amugy sem adnanak. Tehat azilyen ember ott ali a sajat hektarnyi terti-

Ieten es hogyan tovabb? '

- Vlagyimir, gondolkozz! Almodozz te magad is! Te mit tennel, amikor majd sajat foldeden illsz?

W: ' ~173

A KERlTES

Na ... , hit legeloszor is, ugye ... , legeloszor terme-

. ..•. szet~s:n be,kell a te~~et,keriteni. Mert amiko~

. .' az epltkezeshez szukseges anyagokat kezdi

az ember osszehordani, azokat barki elviheti. Sot, a terrnest is megdezsmilhatjik, amikor a telken mar meg is. terem valami.

Vagy ellenzed a keritest? . . .

_ Nem, nem ellenzem. A teruletuket az illatok IS mindig

megjelolik, de rnibol fogod megepiteni a keritesedet?

_ Hogyhogy - mibol? Deszkabol. Nern is, ill junk csak meg!

Ha deszkib61lenne, draga lenne. Kezdetnek oszlopokat kell beallitani es dr6thil6val korul kell a te1ket keriteni. Majd ezutan kell a deszkakeritest megcsinilni, hogy ne lehessen latni, mi

tortenik a kerites mogott,

_ Hany evig marad meg a deszkabol megepltett kerites, javi-

tis nelkul?

_ Ha j6 a faanyag, le van festve, vagy vedo festekkellekenve,

az oszlopok az aresze, amely a foldben van, le is v~ szurkozva, akkor or evig biztos elall javitas nelkul, s6t meg tovabb

lS.

- Es aztin?

_ Aztan imitt-amott javitgatni kell a keritest, ujra lefesteni,

hogy ne rohadjon. .' ,

_ Vagyis allandoan kell majd a kerites korul siirgol6dnod. ~s

gyermekeidnek vagy unokaidnak meg tobb gondot okoz majd, Nem lenne jobb inkabb ugy elrendezni az egeszet, hogy a gyerekekre ne haruljon semmi gond, tekintetiiket ne szornoritsa a rothado szerkezet? Gondolkodjunk egyiitt, hogy lehetne ere-

sebb es tart6sabb keritest kesziteni, hogy ut6daid szep szavak-

kal ernlekezhessenek rid. .

- Termeszetesen, lehetne inkabb tart6sabb, orok, Ugyan ki ne akarna ilyetl Peldaul, az oszlopokat es az alapokat is lehetne reglabol keszireni es az oszlopok kozotri reszek keszulhetnenek ontvenybol. Az ontveny nem rozsdasodik. Az ilyen kerites tobb mint szaz ever is kibir, de az ilyet csak ~agyon gazdag emberek engedhetik meg maguknak. Kepzeld csak el: egy hektar - hat ennek a kerulete bizony negyszaz meter. Az ilyen kerires nem jon ki nehany ezer rubelbol, sot, Iehet, hogy milliokba is bele-

. keriil. De azerr szaz, ketszaz evig vagy meg rovabb is elrart, A keritesre valamilyen csaladi cimert is lehet csinaltatni. Amikor az ut6dok raneznek, emlekezni fognak a dedpapara es a kor-

nyeken mindenki irigyelni fogja. .

- Az irigyseg nem j6 erzes. Kart okoz, .

- Hat ez ellen semmit se lehet tenni. Mondom en neked

,

nem, hogy nern mindenki fog tudni j6 keritessel bekeriteni egy hekrarnyi telker,

- Tehat akkor masmilyen keritest kell kitalalni. _:_ Milyen mismilyent? Elmondanid?

- Nem lenne jobb, Vlagyimir, a sok oszlop helyett, amelyek kesobb amugy is elrohadnak, inkabb fakat iiltetni?

- Fikat? Persze es aztan a fakra szogelni ...

- Minek kellene a fakra szogelni? Nezd meg mennyi fa no az

erd6ben masfel, ket meterre egymist6L

- Igen, no ... , de kozottuk lyukak tatongnak, Ott nines kerfres.

- De lehet kozejuk atharolhararlan bokrokat ultetni, Csak nezz korul figyelmesebben es lass! Kepzeld esak el, milyen gyonyoru kerites alakulhatna ki. Mindenkie egy pieit masmilyen lesz. Mindenki orvendezik rnajd, ha ranez, Az ut6dok pedig orokre emlegetni fogjik a gyonyoru kerites alkot6jit, mert nem kell idcr pazarolni a javfrasara, sot meg hasznot is hoz. Nemesak keriteskent fog szolgilni. Az egyik telket korul lehet venni sorban novo nyirfikkal is. A masikat pedig rolgyfakkal. Valaki

'175

,

!.

pedig alkot6i fellangolasaban viragokbol keszitene a keritest, mint a meseben.

- Viragzo keritest? . " . ; ,

- Kulonbozo viragu fakat lehet ultetni. Ny:r~akat, ~avorfa-

kat, de tolgyet vagy cedrust is. Kozejuk;berk:n~e~.lktat~, ame:y

.. .. e n izzik de mellej uk lehet meg kanyafat 1S ultetm. Bodzavoros , . d "

nak is, orgonanak is lehet helyet talalni, Meg ~ehet mm ent ~~

elore fontolni. Mindenkinek j61 meg kell rrundent figyeln~e.

h . hogyan tor no a magasba, hogyan viragzik, illatozik ogy rru nogvan ror, k " d

tavasszal es milyenmadarakat vonz magihoz. A te e:ltese

kk ; eklo dalol6 finoman illatoz6 kerites lesz, tekintetea or en, , . ; .

det sohasem untatja majd es naponta fogja v~tozt~tm s:m~l irnyalatit. HoI a tavasz virigaiba borul, hol pedig az osz szmei-

ben fog pornpazni, ,

- Nahit, Anasztazia, te kesz kolto vagyl Csak e~ egy; szerii keritesrol van szo, de te hogy megforditottad az egeszet. Tudod, nekem nagyon tetszik az ilyen ford~lat. Hogyhogy a::emberek erre meg nem jottek ra? Se festeni ne~ ~ell,; se ~~VItani. Amikor pedig naggya no, fellehet haszn<l!m akar t~elonek is es rogton uj fakat ultetni, valtoztarni a:: areula~~t, mintha az ember festene. Csak az a gond, hogy az ilyen ke:-1t:s nagyon sokaig no meg. Ha ket met~rre Hkell ~ f~a~ .~.gymastol kiultetni, akkor 200 godrot kell ism. Sot meg kozejuk b~kr9- kat is kell iiltetni. De technikat, terrneszetesen, mondanad te, nem lehet hasznilni.

- Ellenkez61eg, Vlagyimirl Bnnel a tervnel azt nines ertel~e elvetni. Mindent, ami a Soter Erok megnyilvanulasanak tUnt,k, szukseges fenyesse valtoztatni, Hiszen meg a .kezdet kezde:en mindent meg lehet fontolni, it lehet gondolni, Hogy az elke~zelt terv gyorsabban oltson tester, a telek keruletet ekeve,l at lehet forgatni, egy barazdat huzni es a kiiilte~end6 esemeteket a barazdaba he1yezni. Kozben ellehetne vetru azokat a magokat es kozejuk e1helyezni azokat a bokorszeni n~venr.eket, arne- 1 ket a fik koze terveztel tiltetni. Ezutan az ekevel UJra ellehet ye ak . Am' fold I ' mellette menni es az egeszet folddel bet arm. Ig a 0 e

176~

nem ulepszik, a palanrak, csemetek mindegyiker ki lehet egyenesitgetni, sorba illeszteni ..

- Hat ez nagyszenl! fgy az ember ket-hirom nap alatt is fel tudja illitani az egesz kerftesr,

- Igen.

- Csak azt sajnilom, hogy az ilyen kerites, arnig nem no

meg, nem fog vedelmet nyujtani a berordk ellen. Es kiilonben is sokciig kell varni, arnig megno, Cedrus, tolgy - ezek bizony las-

san nonek. '

- De gyorsan felnd a nyirfa es a javorfa, kozottuk meg gyorsan megnd a bokros resz, Ha nagyon siersz, akkor iiltethetsz ketmeteres fiatal fakar akar azonnal is. Amikor a nyirfa felno, ki lehet azt vagni es felhasznilni a gazdasigban, a cseperedo cedrus es tolgy a kivigottakat majd helyettesitik.

- J6, rendben! Az elo keritest megoldottuk. Nagyon tetszik.

Most azt mondd meg, milyen szerkezeni hizat litsz megfelelonek a telken?!

- Nem jobb lenne, Vlagyimir, elobb megtervezni a telket?

- Mire gondolsz? Kiilonboza agyasokar paradiesom, krump-

li, uborka iiltetesere? Hat ezzel iltaliban a nok szoktak torcdni. A ferfiak a hizat epfrik. En azt gondolom, hogy rogton egy j6 nagy hizat kell epfteni, egy j6 kis villar, eur6pai m6dra, hogy az utodok, az unokik j6 sz6val emlekezzenek meg arrol, aki epitette. Aztan egy masikat, kisebbet, a szolgiloknak. Hiszen a telek nagy. So kat kell rajta dogozni.

- Vlagyimir, ha mar az elejen mindent helyesen vegzel, nines sZiikseged szolgilokra. Minden, ami korulvesz teged, nagy megelegedettseggel, szeretettel fog teged is es gyermekeidet is

szolgalni, '

- Hit bizony ez senkinek sem sikerul. Meg a te h6nszeretett kiskerteseidnek sem. Nekik esak ot, na jo, legyen, hat irnyi teriiletiik van, megis reggelcol estig robotolnak rajta egesz hervegeken, Itt meg, tessek, egy egesz hekrarnyi van. Ide raadasul meg sok tragyat is kell hozni, biztos tobb mint tiz fuvart evente!

If, ~1TI

A tragyahegyeket a telken szet kell hordani es sz6:ni, majd at kell a folder forgatni, kiilonben nem fog j61 teremn~. Ezen tu~ ,a foldre meg masmilyen tragyafelet is kell hozni. Az ilyet speel~lis boltokban aruljak. Ha nines a talaj rragyazva, akkor terrnekedenne valik. Ezt tudjak az agron6musok is, akik foldtudomannyal foglalkoznak, de sajat tapasztalatukb61 a kisker~~sek is megbizonyosodtak r6la. Remeiem, hogy azzal, hogy a foldet

tragyazni kell, egyetertesz te is. ,

_ Termeszetesen, a folder trigyizni kell, de az embernek azert

nem szabad magat kozben tulterhelnie. Isten meg a kezdet kezdeten mindezt ugy alkotta meg, hogy ott, ahol elni szandekozol, a fold tragyazva legyen, meghozza idealis ril6do~, ~.e1kiil, hogy fizikailag, egyoldaluan ezen faradozz. Neked e1eg :_rmtkezesbe lepned az 6 gondolataval. Eleg megerez~ed az ,0 rendszere mindent atfogo teljesseget es nem szabad allandoan esak

eszeddel dontened.

_ Akkor manapsag a Folden miert nem trigyiznak sehol es

semmit Isten rendszere szerint?

_ Vlagyimir, te most a tajgaban vagy. Nezz magad korull

Miesoda magas fak vannak itt, mily hatalmas rorzsuk van. A fak kozott fu, bokor no, van itt malna, ribizli ... sot, itt a tajgiban az ember szimara sok mas egyeb is no. Ennek ellenere az evezredek folyaman az emberek kozul a tajgat senki soha nem tragyazta fol. Megis terrno a foldje. Mit gondolsz, ki es hogyan

trigyizza? .

_ Ki? ... Nem tudorn, hogy ki es hogyan. Hit te most vale-

ban egy komoly tenyt vetettel fell Igen, megdobbento, hogy az emberrel minden valahogy esak ugy megesik. Mondd meg, te magad, hogy miert nem kell a tajgib~n mind.e~fele rragya! ,

_ Isten Gondolata es Rendszere runes a taJgaban olyan mertekben megbontva, mint ott, ahol rna az ember el, A tajgiban a fikr61lehullik a level es a szel is le-Ietori a kis igaeskakat. A talajt a tajgaban a fak levelei es agai, a fergek trigyiz~ak. Az itt novo fU szabalyozza a fold osszetetelet- A bokrok pedig a savassagat vagy a lugossagat segitenek esokkenteni. A levelket, ame1y

~ 178vjz.

I

le~~lik.~ ~ar61, semmi sem.helyettesitheti azok kozul a tragyafajtak kozul, ame1yeket te ismersz, Hiszen ez a Ievelke a kozrnoszbol sok-sok energiar hordoz magaban. Latta a csillagokat a Napot es a Holdat. Nemesak egyszerrien latta, hanem veluk kolcsonosen s egyutt Ietezve tette a dolgat, S bar az evezredek egymast!:~a,n mulnak el, a tajga foldje megis mindig termo lesz.

- Na JO, de .a te1ken, ahol a h~ fog allni, nines tajga!

- Akkor raJta, tervezd meg! Ultess erdot kulonbozo tipusu

fakboll

. .

- ~na:ztizia, te most. inkabb rogton mondd el, hogy mit kell tenm"azert, ?ogy a talaj a telken mindig sajat maga tragyazza ~eg o?magat. ~z egy nagyon nagy dolog, mert sok mas munkat eloz meg. Agyasokat ulretni, mindenfele rovarokkal harcolni ...

- Termeszetesen, reszletesen es aprolekosan el Iehet mondan~, ~eg~s j?bb, ha :u epitesbe mindenki sajat gondolatait, lelket es vagyat helyezi bele. Intuitfv m6don mindenki erzi mi kellemesebb neki, mi hoz majd gyermekeinek es unokainak is oro mot. Nem Iehet egyetlen egyseges tervezet. Szemelyre szabottnak - szemelyre szolonak kelliennie, mint az alkot6 festormivesz vaszna, Mindenkinek az 6 sajatja,

- De legalabb peldakeppen mondd ell Ugy altalanosanl

. - J6, figyelj, egy pi~it lerajzolom, De el6bb errsd meg a leg-

fontosabbat! Isten mindent az ember javara anna L b ld '

, ' as, 0 ogsa-

gar~ tererntett, Te ember vagy es magad iranyithatsz mindent arru korulvesz teged, Te ember vagy! Pr6bild meg megerteni, lelkeddel megerezni es aterezni, hogy rnibol ill miben van ' foldi Paradiesom... ' a

- De hat konkretabban, filozofalas nelkull Azt mondd e1 ho~ h?va, m~t k:l1 u_I.~etni, ?ol, mit keU kiasnil Milyen noveny~ kulturakat elonyos kiultetni, hogy aztan majd dragabban lehessen eladni?

- Vlagyimir, tudod, miert nem boldogok a mai foldrmive- 16k es gazdik?

- Na, miert?

~r179 -

iSs!

_ Mert a lehet6 legtobbet szeretnenek kitermelni s eladni ...

Tobbet torddriek a penzzel, mint a folddel. Maguk sem hiszik el, hogy sajar csaladi feszkukben lehetnek boldogok. Azt gondoljak, hogy a boldog emberek mind a varosban elnek. Hidd el, Vlagyimir, hogy minden, ami a Ielekben kialakul, az elkerulheretlenul visszatiikroz6dik a kulson is. Terrneszetesen, a kelso konkretumok szinten szuksegesek, ezert hat kepzeljiik el peldakeppen a telek rervezeset, En csak elkezdem, te rnajd segi-

tesznekem.

- J6, rendben, segitek. Kezddl _:_ Telktink parlagon hever6 fold. A parlagot elo kerites veszi

korul, De ennek meg haromnegyedet, vagy a felet erdosltjuk, kulonbozo fakkal ultetjuk tele. Az erd6 szelen, amely erinti a maradek foldet,el6 sovenyt ultetunk, olyan bokrokb61, hogy ne jussanak at rajta az allatok es ne rapossak le a betiltetett novenyeket. Az erd6ben szorosan egymas melle ultetett facsemerekbol egy olyan kis legel6t alakitunk ki, ahol allatok, peldaul egy-ket keeske legeleszik majd. De az ti.ltetvenyekb61lehet hajlekot kesziteni meg tojo tyu.koknak is. A telken ket ar nagysagu nem tul mely tavat asunk. Az erdei fak, bokrok koze malnat es ribizlit ulrettmk, a szelere pedig erdei szamocar. Majd kesobb, amikor a fak az erdoben megn6nek, egy kisse felcseperednek, lehet kozejiik harem tires ronkot allitani a rnehek reszere. Pakb61 ,meg kis lugast is iiltetiink, ahova majd a barataiddal vagy gyermekeiddel bujsz a hoseg e161, ahol kedvedre sz6rakozhatsz veluk, El6 nyari haloszobat is keszirunk es neked egy alkot6i rrnihelyt, Haloszobat a gyermekeknek es egy

vendegszobat.

_ Hat ez aztanl Ez nem csak erd6 lesz, hanem kesz kastely,

_ Csakhogy ez a kastely e16lesz, orokke novo, onrnagat megujito. igy tervezte ezt meg maga az Alkot6. Az embernek csak az ' a feladata, hogy mindennek megszabja rendelteteset- Mindennek sajat izlese, szandeka es ertelme szerint.

_ E,s miert nem tette ezt meg a Teremt6 rogton? Az erd6ben

minden ugy n6, ahogy ad6dik. .

- Az .erd6 olyan szamodra, alkot6sz" ,

volna. FIgyelmesebben ' VI " arnara, mmtha konyv

d nezz, agyImlr' l' r

ent belefrt.ltt, nezd itt h ' c. # ,es, ass. Az Atya min-

, ik '1 " ,aromlanonemlsf(I'

masi to. Ultetheted 6ket saiat b I' , ~meterre egyik a

sok mas, hozzajuk hasonlikb' e at:s~d szerint sorba; de sokkonfiguriciot is. A fik kozo ObI kfelillithatsz kiilOnboz6 mas

h ozott 0 rok vannak G d 1

azon, ogyan Iehetne 6ket f lh " ,on 0 kodj el

sek 'eletedet. Ha itt a fak e asZ~i1n1 arra, hogy megedesicnak, hogy kozottiik n H • nemk eakkngedik meg a fiinek es a bokrok-

, I'" ojene or ezt felh

e jovendo ela hazad sza , ' te re asznilhatod az

zamara. SZiikseges h '

m?nd egy programot ad' es azt ' , ,', ogy ml~dennek ugy-

Mmdennek, ami telkede~ k" ,',I sajat fzlesed szerint korrigild.

k id '1 ' k oruivesz reged elet d

ei e etet enyeztetnie 'd" ' e et, a gyerme-

_ Abho h ,mege esiterne kell.

k z, ogy az ember meg is t di 'I' . ertet kellletesftenie Am k ' u Jon e nr, egy vetemenyes

, .' a ertl munka bi "I '

- Hidd e], Vlagyimir hogy k r zony JO megtzzaszt.

hogy tulsigosan ne ko"s' " 1 a ,ertet ugy IS meg lehet tervezni

fi son e teged It' . ' igyelni sZiikseges A fiiber Hh . t is mmdenekelott csak

bb .Aru en no etne a zolds ' I ...

gese paradicsom de ub k ' , eg, a eggyonyortlse-

no. lziik sokkal kellemes °bfb la IS ~gy, ahogy az erdoben minden

d k e esz es tobb h h

te ne ,ha koriilottiik ,asznot oz szerveze-

E' ,nem csak a puszta fold I

- s a gyom? A k' k esz.

ttinkre? oro ozok, a bogarak nem teszik oket

- A termeszetben egy.<: 1 tal " , .

ar an runes sernrru fn" 1

gyom sem haszontalan Az bOOS eges, meg a

csenek ' em ernek kart okozo bogarak '

, sm-

. -l-Iogyhogy nincsenek! Na es a sask "

hbogar, az az undok fereg f lfali k a, va~ peldiul a krump-

_ Igen felfalja E' ,e Ja a rumplir a foldeken,

, . ppen ezzel mut ti

tudatlansigukkal me b ·.<:L ,~Ja az e~bereknek, hogy'

d g ontjCLK a Fold aut ' . , ' ,

mon anak a Terernto Isteni S' d 'k' onormajar, Ellent-

minden even egy es zan e ainak, Hit hogyan lehet

1 ugyanazon a helyen F "ld

go va szantani csokonyos ' ' , a 0 et marcan-

sebet kaparokkal egyre ,~n uJ~a e,s u~ra? A meg be nem hegedt

Ini " uJra szetturm s kc b '

te 1 tole, hogy sebeibo] b ; oz en meg azt kove-

az em er szamara aldas szarrn ' azzon,

~181

A krum libogar vagy a saska hozza sem er ahhoz a tele~h~~,

p .' 1 nk Amikor nagy egyiittes harmonia-

amelyet most rru raJzo u . , ik

ban no minden, akkor a novenytermesztonek harrnoru us ter-

mesben van resze. , . . telken

_ De ha vegul is minden ugy adodik, ahogy te a;t ~. ,

ted es az embernek nem kell a folder tragyazma, a

megtervez 1 b '1' dni ,

k6rokoz6k ellen mergekkel hareolnia,. keritesse aJ 0 ma es

. ak ' a't6l no akkor mit kell az embernek ten-

minden es ugy mag ,

nie? 'h . Es

. A P eli mban elnie. Dgy ahogy azt Isten 0 aJtotta.

- ara eso , " . I

d 'p1'ten1' az megenntt sten

aki ilyen Paradiesomot meg tu e , ,

~~ndolatat es uj Teremtest hoz ve1e egyiittesen letre.

'1 ,. ~

- M1 yen upt. , ' 1'"

M id is sor kerul amikor a mar korabban etezo meg

aJ erre 1, . .. k .,

lesz alkotva. Most kepzeljuk el, hogy mit nern feJeztun meg

be.

E gy takaros hazar is kell meg epiteni, hogy a gyerekek, unokak gond nelkul elhessenek benne. Egy keterneletes, mosdoval, furdoszobaval, VlZmelegitovel ellarott, teglabol epult villat, Ezt most barrnelyik csaladi hazban meg lehet mar tenni. Voltam egy kiallitason es Iattam, hogy a csaladi hazak kenyelme erdekeben rengetek mindenfele dolgot lerre hoztak mar. Vagy esetleg megint azt mondod, hogy az ilyen teehnokrata dolgokat nem kell alkalmazni?

- Ellenkezdleg, kelll Ha lehetoseged van ra, akkor mindent fel kell hasznalni, hogy javadat szolgalja. Ehhez szukse'ges a szokasok folyamatos es zokkenornenres megvaltoztarasa, ; Csakhogy az unokaidnak nem lesz szuksege arra a hazra, amit te epitesz. Ha felndnek, megertik, Nekik mas hazra lesz szukseguk, Ezert nines ertelme erddet arra vesztegetni, hogy t6.1 nagy es tul eros hazar epits.

- Anasztazia, mifele fondorlat ez ismet? Mindent elvetsz, arnit javaslok, meg a hazar is. En viszont azt gondolom, hogy a haznak j6 erosnek kell1ennie. Azt mondtad, hogy egyutt fogunk tervezni, te megis mindent elvetsz, barrnit mondanek is.

- Terrneszetesen egyutt fogunk tervezni, Vlagyimir. Nem vetek el semmit, csupan sajar elkepzeleseimet mondom neked el. Mindenki kivalaszthatja maganak azt, ami termeszetehez a . Iegkozelebb all.

- Akkor az elkepzeleseidet itt es most rogton egy kicsit bovebben meg is kellene indokolnod! Gondolom, hogy senki sem fogja megerteni, hogy miert nem kellaz unokakra hazar hagyni.

-r Az 0 szereteruket irantad es ~asok orok ernleket az 0 hazuk fogja orizni. Amikor az unokaid felnonek, torvenyszenlen fogjak erezni, hogy hazuk szamara melyek lesznek a legmegfelelobb, legtart6sabb es leghasznosabb anyagok a F61d6n az osszes szamba vehetd anyagok kozul, Neked jelenleg ilyen anyagod nines, de unokaid azokbol a fakbol epfrenek majd fahazat, amelyeket meg a nagyapjuk ultetetr, apjuk es anyjuk szeretettel dedelgetett. Az ilyen haz gy6gyitani, vedelmezni fogja 6ket a rossz ellen es lelkesiteni mindaz irant, ami fenyes, A Szeretet hatalmas Energiaja fog az ilyen hazban lakozni.

- Igen ... Erdekes ... Egy haz olyan anyagb61, azokbol a fakbol, amelyeket a nagyapjuk, apjuk es anyjuk ultetett, Miert fogja az ilyen haz vedelmezni a benne lak6kat? Ebben valamifele miszrikumvan.

- Miert nevezed misztikumnak a Szeretet Fenyes Energia-

" jat, Vlagyimir?

_ Hat azert, mert nem mindent ertek benne. En a haz es a telek terveirol gondolkodom, te meg hirtelen esak ligy a szeretetrol kezdesz beszelni.

- Miert mondod, hogy hirtelen? A kezdettol fogva mindent Szeretettel kell megalkotni.

- A keritest is? Az erdei ultetvenyeket is szeretettel kell kiultetni? "

- Termeszeresenl A Szeretet hatalmas Energiaja es a Vilagegyetem minden egyes bolygoja segit, hogy Isten Piahoz melto teljes eletet eljel,

- Tessek, most mar egeszen erthetetlenul beszelsz, Anasztazia. A haztol, a kerttol megint Istenhez jutottal: Ugyan milyen kapesolat lehet itt?

- Bocsasd meg magyarazatom ertheretlenseget, Vlagyimirl Engedd meg, hogy megprobaljam tervunk fontossagat egy picit maskeppen megfogalmazni.

- Probald megl Csakhogy ez nem a mi tervunk, hanem a tied!

- A terv kozos, Vlagyimir! Az emberi lelkek kozul sokan ezt

intuitfv medon erzik is, de a pillanatnyi dogmak, a technokrata

lit hangjai es a tudomanyok nem engedik, hogy az ember ezt a tervet konkretizalja, megertse es sok mas egyeb is igyekszik az embereket elvezetni a boldogsagrol.

- Te azert igyekezz mindent konkretabban elmagyaraznil

- Rendben, igyekezni fogok. 6, mennyire szeretnem, hogy az

emberek szamara ertheto legyek! 6, Isteni Torekves Logikaja, segfrs nekern vilagosabban felepfreni a szoszerkezeteketl

A &)ZERETET ENfRCIAJA

" " Egyszer 0, a Szeretet hatalmas Energiaja, ame-

, "" lyet Isten gyermekei sza~ara a Fol.dre ~iildott,

'", mindenkihez megerkezik. Olyan IS elofordul,

amikor nem is egyszer. Igyekszik az embert sajat maga altal felmelengetni es orokre vele maradni. Az emberek tobbsege azonban nem ad lehetoseget a nagy Isteni Energianak arra, hogy vele

maradjon. ff " ••

Kepzeld el, hogy egyszer egy nc: es egy f~rfi a szeretet ~o-

nyorti sugarzasaban talalkozik. Eletiiket Igyekezne~ ,mmdorokre osszekotni. Azt gondoljak, hogy kapcsolatuk szilardabb " lesz ha szandekukat nagy szarmi tanu jelenleteben papiron

_).. . ,. . ,

is megpeesetelik. Am minden hiab~. A Szeretet En.erglaJa ~ar

nehany nap multan elhagyja oketo Es igy van ez majdnem mindenkivel,

- Igen, igazad van, Anasztazia. Hatalmas mennyisegii ember valik eL Hetven szazalekuk. Azok viszonr, akik nem valnak el, megesik, hogy kutya-maeska modjara elnek, :agy kozonyo~,ek egymas irant, Ezt mindenki tudja, de azt senki sem, hogy miert olt ez olyan torneges mereteket, Azt mondod, hogy a Szeretet Energiaja elhagyja oket, de miert? Mindenkit ingere1, vagy sajat

jatekat jatsza az emberekkel? . . ,. .

- A Szeretet nem ingerel senkit es nem IS jatszik s7nktvel.

Azon van, hogy mindenkivel mindig, orok idokre egyutt eljen, de az ember maga valasztja meg eletmodjat es ez az eletrncd az, me1y elijeszti a Szeretet Energiajat, ~iszen a ?u~~titasn~ ihletet a Szeretet nem ajandekozhat. Amikor egy ferfi es egy no egyutt kezdi epiteni eletet, akkor a Szeretet gyurnolcse szamara

meltatlan kinok kozott elni -' amikor egy pici, eletrelen raktarszerii, k6b61 keszult lakast probalnak belakni; amikor mindkettojuknek sajat munkaja van es sajat erdeklcdesi kore, kornyezete; amikor nines kozos jovokepuk, ezert a jovoben kozos dolgaik sem, nines kozos torekves, eel; amikor a testek esak testi gyonyorok miatt egnek nizben, hogy kesobb gyermekeiket atadjak a vilagnak, hogy az szerszaggassa oketo Egy olyan vilagnak, amelyben nines mar tiszta viz sem, esak rablok, haboruk es beregsegek, Az ilyeneket a Szeretet Energiaja elhagyja.

- Ha viszont mindkett6nek sok penze van? Vagy ha a.szu- 10k a fiatal hazasparnak egy j6 nagy Iakast, mondjuk hatszobasat, ajandekoznak, egy olyan haztombben, amely modern terv szerint epult, a bejaratnal orseg van, s mindehhez meg egy jobb koesit is, a fiatalok bankszamlajan pedig lesz j6 sok penz is - raall a Szeretet Energiaja, hogy ilyen korulmenyek kozott eljen? Kepesek lesznek akkor az ilyenek eletuket egeszen oreg korukig szereterben Ieelni?

- Egesz eletukon at felelemben kell majd elniuk, szabadsag es Szeretet nelkul. Kozben latniuk kell, hogyan oregszik es rohad el minden korulottuk,

- Akkor viszont mi kell ennek a szeszelyes Szeretet-Energianak?

- A Szeretet nem szeszelyes es nem makacs, az Isteni Alkotas fele torekszik, Mindorokre fel tudja melegiteni azt, aki arra szanta magat, hogy Vele egyiitt alkossa meg a Szeretet Teret,

- Abban a tervben, amit most te rajzolsz, van valahol ilyen

Szeretet-Ter? - Igen.

-HoI?

- Mindenben. E16bb kettejuk szamara szuletik meg, majd

kesobb gyermekeik szamara is. A gyerekek pedig az egesz Vilagegyetemmel allnak majd igy kapcsolatban a letezes harem szintjen altal.

Kepzeld esak el, Vlagyimir! Egy ferfi es egy no szeretetben kezdik megvalosirani a tervet, amit mi rajzolunk. Csaladi fakat

'" "

187

. ,

fognak iiltetni, novenyeket, gyumolcsoskertet, Annak fognak i majd orulni, hogyan borulnak viragba tavas~z~ ~ 6 te~e~tmenyeik, A Szeretet orokre kozotruk fog maJd. elm, a. S:l~ben, korulottuk. A tavasz viragzasaban mindegyikuk a masikat fogja Iatni sarra fog emlekezni, hogyan ultettek egyiitt a fat, amely kiviragzott, A szeretet Izet idezi majd fa1 a ma:na i~e is. Hiszen a malnat 6sszel a ferfi is es a no is az egymas iranti szeretetben erintettek meg.

Gyonyoru terrnes erik az arnyas gyumolcsosben. A gyumolcsost azonban ok ketten egyiitt ultettek. Szeretetben!

A no, amikor kedvese a facsemetenek godrot asott s homlokan veritek gyongyozott, csilingelcen nevetett. A veritek gyongyeit kedvese, szerelmese hornlokarol kezevel ~etaralte es cso-

kot lehelt annak ferro ajkaira. .

Az eletben gyakran elofordul, hogy a hazastarsak kozul csupan az egyik szeret. Az egyik fe1 esak meg~uri a masi~ak,ho~ mellette legyen. Amikor a partnerek kertjuker kezdik meg~uvelni a Szeretet Energiaja ketteosztodik es soha sem hagyja el 6ket! Hiszen az 6 elermodjuk olyan lesz, amely lehetove teszi, hogy 6k ketten is szeretetben eljenek, de azt ~s, hogy a kesobb~ekben a Szeretet Teret tovabbadjak gyermekeiknek. Gyerrnekeiket egyiitt Istennel, az 6 kepere es hasonlatossagara neveljek.

- Anasztazia, reszleresebben meselj nekem a gyermekek neveIeseroll Az olvas6k kozul sokan kerdeznek fel6le. Ha neked, magadnak nines is sajat rendsze~ed, ak~or mondd el, hogy e.setleg a jelenleg letezok kozul rnelyik a legjobb.

r,'

AZ OKEPtRE t&) HASONLATossAcARA.

gyermekek nevelesere nines egyeden jo render; mar esak azert sem, Vlagyimir, mert e16bb indenkinek maganak kell valaszolnia arra a kerdesre, hogy kit szeretne felnevelni a gyerrnekeben,

- Hogyhogy kit? Embert, termeszetesen, bo1dog es okos embert.

- Ha igy van, akkor elobb az embernek-szulonek maganak ilyenne kell valnia, Ha pedig az ember maga nem tud boldogga lenni, akkor tudnia kell,hogy mi akadalyozza ebben,

Nagyon szeretnek a bo1dog gyerrnekekrol beszelni, Az 0 nevelesuk, Vlagyimir, voltakeppen az ember. sajat maganak a nevelese, A terv, amelyet mi most egyutr rajzo1unk, ebben nyujt segitseget, Azt, hogy a gyermekek most hogyan szuletnek, te is es mindenki mas is jol tudja. Azt, ami a szuletesr rnegelozi, az emberek nem tudjak igazan ertekelni es a Ietezes azon szintjeit, amelyek esak az ember szamara jellemzoek, nem adjak meg sok gyermeknek, s eppen ezert szulnek a n6k nyomorekokat, .

- Nyomorekokat? Azokra gondolsz, aki kez vagy lab nelkul szuletnek, vagy gyermekbenulasban szenvednek?

- Nem csupan kulsoleg lehet a sziilet6 ember nyomorek.

A test kulsoleg tt1nhet teljesen norrnalisnak is. Am az embernek van egy masik "Enje" es minden emberben jelen kell lennie az energiak teljes komplexumanak. Esz, erzesek, gondolatok es meg sok minden egyeb, A ti orvostudornanyotok meg a mai nagymertekben csokkentett parameterek szerint sem rartja teljes ertektinek az osszes megszuletett gyermeknek tobb, mint a felet, Ha errol meg akarsz bizonyosodni, keress informaciot

arrol, harry iskola letezik manapsag fogyatekos gyermekek szamara. Oket ilyeneknek a ti orvostudornanyotok konyvelte el.

Az ilyen gyermekek kepesseget csak azokeval hasonlitjak ossze, akiket maguk viszonylag norrnalis gyermekeknek tartanak. Ha azonban az orvosok latnak, milyen az esz es a bens6 emberi energiak komplexuma az ember idealis allapotaban, akkor az osszes szuletendo gyermek kozort bizony csak egyeseket lehetne norrnalisnak tekinteni.

- De hit miert nern sziiletnek a gyermekek mind teljes ertekunek, ahogy azt te mondod?

- A technokrata vilag igyekszik megakadilyozni, hogy a megszuletetr emberekben osszeolvadjon a harem fa pont. A technokracia azon van, hogy szetszakadjanak a fonalak, melyek biztositjik a kapcsolatot az Isteni SzellemmeL A fonalakat szettepi meg a gyermek megszuletese elott, Az ember pedig e kapcsolatot keresi, bevandorolja az egesz vilagot, megsem talalja meg.

- Mifele harem fa pont? Mifele fonalak, milyen szellemme1?

Egy kukkot se errek.

- Vlagyimir, hiszen amig az ember a vilagra erkezik, sok teren formalodik. Az a fejlodesenek szuksegszenien erintkezesbe kell lepnie a kozmosz teljes rruivevel. Azr, amivel Isten ~rendelkezett, amikor megalkotta gyonyortl teremtmenyeit, az 0 fianak nem szabad megvetnie. A szuloknek kell sajat tererntmenyuk szamara biztositaniuk a letezes elsa harem szintjet.

Az ember szuletesenek az elsa pontja a szuloi gondolat. A Bibliaban is es a Koranban is szo esik r6la: Kezdetben volt a szo, de pontosabban is fogalmazhatunk: Kezdetben volt a gondolat. Az, akit most szulonek hivnak, csak emlekezzek vissza, hogy gondolataiban mikor, milyennek kepzelte el gyermeket. Mit rendelt el szarnara? Milyen vilagot alkotott teremtmenye szamara?

- Azt gondolom, Anasztazia, hogy az emberek zorne nem igyekszik ezen gondolkodni egeszen addig a pillanatig, amig a n6 teherbe nern esik. Csak ugy, egyszertlen egyutt alszanak

anelkul, hogy osszehazasodnanak, Akkor hazasodnak csak ossze, amikor a n6 terhes lesz. Ez azert is van igy, mert nem lehet tudni, hogy terhes lesz-e vagy sem. Ertelmetlen tul koran ezen gondolkodni, ha egyaltalan nem vilagos, hogy Iesz-e a kapcsolatb61 gyermek.

- Igen, sajnos, igy adodik. Az emberek tobbsege testi gyonyorok elvezeteben fogan. De az ernbernek, Isten kepenek es hasonmasanak nem szabad csak az elvezetek eredmenyekeppen erkeznie a vilagra, Kepzelj el most 'egy masfele helyzetet! Egy no es egy ferfi gyonyorii eI6 hazar epit az egymis iranti szeretetbol-szerelembol es a jovendo teremtmenyukrol sz6tt gondolatokkal. Kepet alkotnak kozosen arrol, hogy milyen boldog lesz fiuk vagy leanyuk e helyen. Gyerrnekuk meghallja az els6 hangot - edesanyja legzesenek a hangjar es a madarak eneker, Isten tererntrnenyeinek a hangjait. Aztan elkepzelik, hogy az 6 mar feln6tt gyermekiik a hosszu es nehez ut utan kilep a szul6i kertbe s leul a cedrus arnyekaba, hogy megpihenjen. Annak a fanak az arnyekaba, amelyet 6k, a szulok ultettek az 6 SzuloFoldjen iranta erzett szeretetbol es rea iranyitott gondolatokkal. A csaladi fa elultetese, amelyet a majdani szulok ultetnek el, kepezi az els6 pontot es e pont hfvja majd segitsegul a bolyg6kat a jova megalkotasara, Ez a pont szuksegesl Fontos! Ez a leginkabb jellemz6 Istenre! Ez annak a megerosfrese, hogy te Hozza hason16t fogsz alkotnil Hozza, a Hatalmas Teremtohoz hason16t! Es 6 orvendezni fog az 6 Fia es Leanya tudarossaganak. "Mindennek a kezdeten a gondolat ill." Hidd le kerlek

, ,

Vlagyimir! Abban a pontban, ahol ket ember szeretetben-szerelemben szuletett gondolata egybefolyik; ahol ketten egyutr a gyonyorii teremtesrol gondolkodnak, ott a kozmosz minden energiajanak a folyama megjelenik.

A masodik pont, pontosabban mondva, az emberi szint akkor szuletik meg s gyujt az egen ujabb csillagot, amikor a testek szeretetben es a gyonyorii tererntesre gondolva azon a helyen olvadnak eggye, ahol az eljovendo gyermeked reszere a paradicsomi es eI6 hazar epltik.

~' .. 1 •. 91

:

>

Majd ezutan a n6nek, akinek meheben (ij elet fagan, kilenc honapig kelt ezen a helyen elnie, Jobb, ha ezek a honapok felole-: lik a tavasz viragzasat, a nyar pampas illatozasat es az 6sz gyiimolcseit, Ahol az orornon, a kellemes erzeseken kivul semmi mas nem vonja el figyelmet, Ahol a hot, akiben mar el a gyonyoni teremtmeny, csak az Isteni Teremtmenyek hangjai veszik korul. Hiszen a gyetmek mar el es az egesz Vilagegyeternet sajat maga altai erzi, A jovendo edesanyanak Iatnia kell a csillagokat. A esillagokat es a bolygokar gondolataiban mind neki, sajat gyonyoru gyermekenek kell ajindek~znia. Az edesanya mindezt konnyiiszerrel meg tudja tenni, minderre bdsegesen lesz ereje. Az edesanya gondolatait fogja kovetni minden kesedelem nelkul. A ket ember szeretetben fogant gyonyoru teremtmenyenek a kozmosz Iuiseges szolgaja lesz.

A harmadik szintnek, az 6j szintnek, a szulesnek, szuletesnek azon a he1yen kell megtorrennie, ahol a gyermek fogant. Itt az apanak is jelen kell lennie. Ha 19y v~, akkor harrnojuk folott mindnyajunkat h6n szeret6 Atyank koszonija jelenik meg s lebeg.

- Hat ez igenl N em tudom miert, de szavaidtol meg a lelegzetern is elallt, Anasztazia, Tudod, elkepzeltem azt a helyet, amelyt61 beszelsz. Sot, az egesz esak (igy magatol adodottl Annyira, hogy nekem magamnak is kedvem tarnadt ismet megszuletni ilyen uj medon, egy ilyen helyen. Hogy mar most egy ilyen gyonyonl kertbe tudjak menni es megpihenni, amelyet edesapam es edesanyam ulrerett. Annak a finak az arnyekaba szeretnek Ieulni, amelyet meg az en szuletesem elott, szamomra ulcertek. Ahol fogantam es ahol szulettem. Ahol edesanyam setalgatott s kozben ram gondolr, ram, aki meg nem erkeztem meg e vilagra,

- Egy ilyen hely nagy orommel udvozolne reged, Vlagyimir.

E hely testedet meggyogyitana, ha tested beteg lenne. Lelkedet gyogyitana meg, ha lelked lenne beteg. Szomjadat oltana, ha megfaradt tested szomjuhozna, ehedet csillapfrana, ha ehseget erezne. Nyugodt alommal olelne at es orornteli hajnallal

ebresztene. Csakhogy hasonloan a Foldon e16 emberek zornehez, neked nines ilyen helyed a Foldon. Nines hazad ahol a

Ietezes szintjei egybe tudnanak olvadni. '

- De hat mie~t van az, hogy oly zavarosan van minden elrendezve naIunk? Es rnierr szulnek az anyak tovabbra is felkegyelmu gyermekeket? Ki vette el rdlem ezt a helyet? Ki vette el masoktol>

- Vlagyimir, tudnal valaszt adni arra a kerdesre, hogy ki nem teremtette meg e helyet Polina, a lanyod reszere>

-Mi? Arra celzol, hogy en vagyok azerr a hibas ... , hogy a Ianyornnak nines ilyen heIye?

~93

L\KKOR KI A HIBA§)?

De hat en nem,tudtarn, hogy ezt igy, ilyen j61 meg lehet csinalni. 6, de sajnalom, ho.gy nem lehet visszapergetniaz eletet es min-

dent helyrehozni - mondtam. , . ,

_ Ugyan minek kel1ene visszapergetni? ~ ~let foly~atodik ~s mindenkinek barrnelyik pillanatban lehetosege van ilyen gyo-

nyoru eletkepet megteremtenie. ,. "

_ Az elet, termeszetesen, folytatodik, de hat rru haszon van,

peldaul, az oregekb61. Mostanaban az oregek arra varnak: hogy a gyerekek segitsenek rajtuk, de hit maguk a gyerekek IS otthon, munka nelkul uldogelnek. Ezen tul, hogy lehet a gyerekeket egyaltalan meg nevelni, ha mara mar !eln~t~ek? ,

_ A feln6tt gyermekeknek is lehet adni Isteni nevelest.

- De hat hogy?

_ Tudod, j6 lenne, ha az oregek bocsanatot kernenek ~ gyer-

mekeikt6L Oszinten bocsanatukat kernek azert, hogy keptelenek voltak 6ket egy baj es gond nelkuli viligba hozni. Azert, hogy piszkos a viz, hogy a levego nem kristalyo~an ~t1~tsz6., .

Es bar oregedo kezzel, a mar feln6tt gy:rm~kelk reszere ~eg.ls kezdjenekel egy igazi es e16 hazar epiteni, Mihelyt megszuletik bennuk a hasonl6 gondolat, az eltesebbek elete megho~sz~bbodik. Hidd el nekem, Vlagyimir, hogy meg a gyermekek IS visszaternek hozzajuk, arnikor az ilyen emberek Hazukac-Hazajukar sajat keziikkel megerintik. Es meg ha a hazar :z id6~~bbek ~~m is tudnak teljesen befejezni, a gyermekek az 0 H_azaJu~ t:rul~ten tudnak 6ket elhantolni, s igy segitenenek majd nekik ismet

U jj aszuletni.

19~,_'. <,~

- Elhantolni a Hazajuk teruleten? Te Hazinak nevezed a csaIadi fold relket> Miert eppen ezen a telken es nem a tem~t6ben kellene nekunk sziileinket elhantolnunk? Itt allitsunk nekik emlekrntivet?

- Termeszetesan, a telken kellene 6ket elhantolnotok. A pici erdoben, amelyet sajit keziikkel ultetrek ki. De nekik nines szukseguk kezzel alkotott emlekmuvekre. Hiszen ernlekul fog szolgalni minden, ami korulvesz benneteket. Ami koriilvesz te~ed, nem banattal, hanem orommel fog ernlekeztetni rajuk minden nap. Igy vilik a csaladod halhatatlanni, hiszen a lelket esak a joemlek vezeti vissza a Foldre.

- Allj! Alljunk esak meg egy pillanatra! Es a temet6? Temetok egyiltalin nem is kellenek?

- Vlagyimir, a ternerok manapsig szernettelepekra hasonlftanak, ahova az emberek kidobiljik azt, amire mar senkinek sines szuksege, Hiszen meg nem is olyan regen az elhalalozottak tester csaladi sfrboltokba, kipolnikba es templomokba ternettek, A relepulesek hataranrulra csupan a hazatlan, hontalan embereket es az elrevelyedetreker hordtak ki. A regi idokbol esak az eltorzult ritus maradt - a holtakr61 val6 megemIekezes. Eloszor harem, majd kilene nap utan, majd fel ev uran, azutan egy ev, aztan pedig ... Azran mar esak a ritusnak ad6zunk. A rna elo emberek hagyjik, hogy az eltavozott lelek fokozatosan a feledes homilyiba meruljon, Feledesbe rnerulnek nem ritkan meg az elok is, amikor a gyermekek a szuleiket elvetik, messze videkekre futnak eloluk, Ebben viszont nem a gyermekek a hibasak, 6k esak futnak, intuirfv m6don erezve a szuloi hazugsigot es sajit igyekezeruk kiuttalansigit. A kiuttalansig eldl menekulnek, futnak, de maguk is ugyanabba a zsakutcaba jutnak.

A Viligegyetemben minden ugy van elrendezve, hogy anyagi tester elsokent isrnet azok a lelkek oltenek, akiket a Foldre j6 emlekek hivnak vissza. Nem a ritus, hanem az oszinte, tiszta erzesek. Ezek az erzesek akkor keletkeznek a Poldon elc emberekben, amikor az eltivozott eletmodjaval kellemes ernlekeket,

You might also like