Fény az

alagút
végén
 Egy ember a kutyájával együtt halt meg.
Az égbe érve, az arannyal kirakott úton mentek…
Ismerős? Egy finom márványkert mellett haladtak.
Felérve a tetőre, egy gyöngyből kirakott csodálatos kapuhoz értek,
csak úgy csillogott a napfényben.

Odaérve egy embert találtak, aki a küszöbön ült.

„Bocsánat” szólt a kutya gazdája,
“hol vagyunk”?
“A Mennyben” – válaszolta a kapus.
 “Kaphatnánk egy pohár vizet”? - kérdezte a kutya gazdája.
“Természetesen” - volt a kapus válasza, “lépj be és kapsz hideg üdítőt”.
“ A barátom is bejöhet”? – kérdezte tovább a látogató.
“Sajnálom” válaszolta a kapus. “Állatokat nem engedhetünk be”.

Az ember úgy döntött, ő is lemond a vízről,

hívta a kutyáját és tovább mentek.
A további út nehézkes és poros volt.
Egy egyszerű, kert nélküli fa kapuhoz értek.
A kapus a kapura támaszkodva egy könyvből olvasott .
 “Bocsánat” – szólt a látogató.
“Kaphatnánk egy kis vizet”?
“Persze, szívesen, kérem jöjjenek be”
válaszolta kedvesen a kapus.
Bementek, a közeli kút
hideg vízéből ittak,
annyit amennyit csak óhajtottak.
“Köszönjük, megmondaná
nekünk hol vagyunk?”
“A Mennyben” válaszolta a kapus.
“Teljesen össze vagyok zavarodva,
ui. az előbbi kapus is azt mondta,
hogy az ő kapujánál
van a bejárat a Mennybe”
szólt a látogató.
„Ó, az aranyozott útra és a gyöngyös
kapura gondol?
Nem, az a pokol”.

“És nem zavarja, hogy ott az önök nevére

hivatkoznak”?
- csodálkozott a kutya gazdája.
 “Nem”, válaszolta a kapus.
“Mi örvendünk, hogy ők mind elveszik azokat,
akik beleegyeznek a barát elhagyásába,
kint maradásába”.
Megértettétek?

Ha igen,

Küldjétek tovább ezt az

üzenetet!
 Soha ne feledjétek!
Egy jó baráttal
mindig lesz egy
„napsugaratok” az
alagút végén…

é jt !
Jó