You are on page 1of 17

A Barátnőszerzés művészete

Mielőtt ebbe az egész ismerkedés, és csábítás témakörbe belefognánk, szeretnék egy-


két tévhitet eloszlatni.

TÉVHIT: „A csajozás, és a nőkkel való ismerkedés,


csak azok számára lehetőség, akik jól néznek ki, vagy
gazdagok.”

Ez egy hatalmas tévedés. Jómagam sem jóképű, sem


gazdag nem vagyok. Alacsony vagyok, kissé csámpásak a
fogaim, és mindezek mellé rövidlátó vagyok.

Nem keresek sokat, és nincsenek arany fuxaim, nincs kocsim, és semmilyen fényűző
anyagi tulajdonom.

Mégis mindig van barátnőm. Neeem… Nem annak köszönhetem, hogy fantasztikus
belső tulajdonságokkal születtem.

Amikor életemben először (20 évesen) elvittek egy szórakozóhelyre, elkezdtem sírni,
és hazarohantam, mert túl sok ember volt hirtelen a közelemben. Ennyit az
önbizalomról, és arról, hogy mennyire voltam szociális.

Tulajdonképpen, egy emberi csődtömeg voltam. Amikor életem első igazi


szerelme (megjegyzésképp: csak én voltam szerelmes belé) megjelent, elkezdtem
kondizni a kedvéért, mert azt hittem, hogy a nők az izmos pasikra buknak. 3 év
intenzív kondizás után közölte, hogy jobban néztem ki vékonyan. :)

Nos, számomra ez akkor nem volt olyan vicces, mint talán most számodra.
Azóta több év telt el, és én megváltoztam.

Elkezdett érdekelni, hogy más férfiak, mégis, miért sikeresek. Rengeteg olyan
barátom volt, akinek szinte mindig volt barátnője, és semmivel sem voltak, sem
szebbek, sem gazdagabbak, sem okosabbak nálam. Elkezdtem eljárni velük
ismerkedni és, kezdetben csak figyeltem, hogy mit csinálnak. Észrevettem olyan
(mintákat) amiket gyakran alkalmaztak, ha nőkkel beszélgettek, és ezeket tudatosan
elkezdtem magamba építeni.

Feltűnt továbbá az is, hogy az ismerkedésnek különböző fázisai vannak, amikről a


legtöbb helyen elvétve, vagy egyáltalán nem beszélnek.

Amikor tudatosan elkezdtem ezeket a lépéseket használni, hirtelen a nők


elkezdtek velem is ugyanúgy viselkedni, mint azokkal a barátaimmal, akik
alapból sikeresek voltak a nőknél.

Azóta több év telt el, és megfogant a


fejemben az, hogy bár több ezer férfit
oktattam már élőben, mégsem
foglalkozhatok mindenkivel, hiszen
rengeteg férfinak van égető szüksége,
azokra az információkra, amiket nekem is
éveken át kellett elsajátítanom. Egész
egyszerűen nem volt időm arra, hogy mindenkivel személyesen beszéljek.

Ezen okból hoztam létre, a „hogyan szerezz barátnőt” című weboldalt, hogy
mindenki számára, közérthető módon, rengeteg információt tegyek elérhetővé.

Kezdjünk hát bele, rögtön a közepébe!


MI A BAJ VELED?

Bizonyára a te életedben is történt már olyan eset, hogy amikor nagyon meg akartál
szerezni egy nőt, vagy csak nagyon tetszett, és akkor sokkal nehezebbnek érezted,
hogy összejöjj vele.

Ennek természetesen a fő oka az, hogy nem érzed magadat elég jónak hozzá.
Ha próbáltál már valaha, idegen nőt megszólítani, akkor pontosan tudod, milyen
érzés, hogy az az átkozott „gombóc” ott fityeg a torkodban, és szinte megbénít a
félelem.

Többnyire a srácok arra hivatkoznak ilyenkor, hogy nem a félelem miatt nem
szólítják meg a nőt hanem csak azért mert:

- Biztos van pasija


- Úgysem jönnék be neki, mert ez túl jó nő
- Most sietnem kell, de ha legközelebb találkozunk, majd akkor megszólítom
- Úgyis mindjárt le kell szállnom a buszról, nincs időm megszólítani
- Nem tudom miről beszélgessek vele
- Stb..

Ismerős esetleg valamelyik mondat?

Ezek a mondatok, a fejedben létrejövő


félelmek miatt alakulnak ki, és közük nincsen
az igazi kifogáshoz.
Tegyük fel a buszon vagy, és meglátod egy lány ismerősödet.

Eszedbe jutnak akkor is hasonló kifogások, ha egy már ismerős lányt kell
megszólítanod?

Ha jól sejtem a válaszod nemleges.

Ez azért van, mert ilyen esetben nem érzed magadat stressz helyzetben, hanem
nyugodtan oda mersz menni, hiszen már ismered a leányzót.

A probléma abból indul ki, hogy a te fejedben az van, hogy azokhoz a nőkhöz,
akiket még nem ismersz nem vagy elég jó, és éppen ezért, úgy dönthetsz, hogy
teljesen értelmetlen volna odamenni hozzá beszélgetni.

Azok a férfiak, akik megfogadják a tanácsaimat, ezt a problémát több egyszerű


módszerrel is kezelni tudják.

Nemrégen kaptam egy nagyon kellemes levelet, amit szeretnék most veled is
megosztani, hogy lásd, ezt a szintet bárki könnyedén elérheti.

„Amikor elolvastam a könyvedet, legjobban az a rész fogott meg amiben rengeteg


technikát írsz le azzal kapcsolatban, hogy miképp győzzük le a félelmeinket. Ami
nekem az egyik legszimpatikusabb, az 50 pozitív megerősítés volt. Emlékszem azt
írtad, hogy próbáljak meg összeszedni 50 pozitív tulajdonságomat, és ezeket írjam is
le papírra. Úgy álltam hozzá, hogy nekem ez milyen könnyen fog menni, de 3 napon
keresztül szenvedtem vele. Ijesztő volt, hogy még ennyi jót sem tudok magamról
elmondani, pedig aztán a végén már mindent beleírtam. Például, hogy szeretem,
magamban, hogy le tudtam szokni a cigiről :) Egyébként erre tényleg nagyon büszke
vagyok. Ez kezdetben egy egyszerű gyakorlatnak tűnt, és azt hittem, hogy puszta
hülyeség, mégis megcsináltam, pontosan úgy, ahogyan te mondtad. Az eredmény
elképesztő volt. Amikor megláttam egy gyönyörű nőt, többé nem az villant be elsőnek,
hogy én meggyire szar vagyok „bár az elején még az is” hanem az, hogy én, milyen
jól tudok főzni, jól tanulok a suliban, sok barátom van, stb...
Pusztán ez az egy gyakorlat hatalmas változást hozott az életembe. Ami még ennél is
jobban tetszett az I.K.R volt. Nem hittem volna, hogy bennem is egy domináns férfi
lakozik, akit ilyen könnyedén elő tudok hozni, köszönet érte.”

Robi

Ebből a levélből is látszódik, hogy pusztán azzal, hogy leírod az 50 pozitív


tulajdonságodat, hatalmas előre lépést tehetsz a fejlődésed érdekében.

Ha az 50 pozitív tulajdonságot és az I.K.R-t kombinálod egymással, olyan


önbizalomra tehetsz szert, amivel képes leszel a leghatalmasabb félelmeidet is
kezelni, legyen az akár a nők megszólításán jelentkező pánik, vagy bármi más.

FIGYELMEZTETÉS

Sajnos gyakorlatban nagyon sokszor láttam már azt a tipikus hibát, hogy valaki
ennek a gyakorlatnak az elvégzése után, azonnal úgy érezte, hogy: Na, most ő
meg fogja mutatni.

Ennek pedig hatalmas buktatói lehetnek, de ezt később majd kifejtem.


EGY HATALMAS TÉVEDÉS

Sajnálatos módon, egy hatalmas téves elképzelés kering a férfiak fejében, amely a
következő képen hangzik: „A nőket meg kell hódítani”. A férfi az, aki mindent
megtesz azért, hogy felszedje a nőt. Ha végignézel egy amerikai romantikus
sorozatot, mit fogsz benne látni?

Hogy csak egy igazi klasszikust említsek: 50 első randi.

A férfi minden trükköt kipróbál azért, hogy felszedje a nőt, és újra meg újra
meg újra.

Ezeknek a személyiség károsító filmeknek, és sorozatoknak köszönhetően, a férfiak


gondolkodása hatalmas módon átalakult. Véleményem szerint, ezeknek a
filmrendezőknek börtönben volna a helye, annyi kárt okoznak a férfiaknak.

Az igazi probléma abban keresendő, hogy ha túl korán nyilvánítod ki egy nő felé
az érzelmeidet, akkor a nő nem fog eléggé dominánsnak, függetlennek, és
machonak tartani.

Most bizonyára azt kérdezed, hogy miért.

Képzelj el, egy olyan férfit, aki könnyedén felszedi bármelyik nőt.

Vegyük mondjuk Brad Pittet.

Mennyire tartod valószínűnek azt, hogy nyomulna akármelyik nőre is?

Számára nem fontos, hogy van-e nője vagy nincs, mivel úgy is tud magának bármikor
másikat találni.
Nem azt mondom, hogy filmsztárrá kell változnod, én sem vagyok az.

Egészen egyszerűen fejezd be a nyomulást! Viselkedj férfiként, ne pedig úgy,


mint egy vadászkutya, aki mindenáron el akarja ejteni a prédáját!

Biztos vagyok abban, hogy te is megtapasztaltad már, milyen az amikor nem


kaphatsz meg valamit, viszont szükséged van rá. Ilyen esetben ismét erőfeszítéseket
teszel azért, hogy a kívánt, dolog, vagy személy a tiéd legyen. Ez fordított esetben is
működik.

A következő tanulságos levélrészletet Zsocótól idézném:

„... A lány úgy jött oda hozzám, hogy nem hitte volna, hogy ilyen szemtelen módon
valaki be mer szólni neki. 2 óra beszélgetés után meg akart csókolni, de ahogyan
tanácsoltad a könyvedben, nem engedtem neki. Gondoltam kipróbálom, hogy milyen
mértékig leszek képes érzelmeket kiváltani belőle. Mindent alkalmaztam amit tőled
tanultam és 3 óra beszélgetés után letérdelt elém, és könyörgött, hogy
megcsókolhasson....”

A nők éppen úgy imádják a kihívást, mint a férfiak, éppen ezért, ha nem adsz
meg nekik valamit, amit szeretnének, elkezdenek teperni utána.

Így most már bizonyára számodra is érthető az, hogy miért „egészségtelen”, ha
nyomulsz egy nőre.

Egyszerűen elveszed tőle a kihívás érzését. Olyan mintha odadobnád magadat elé.
A RAGADOZÓ MACSKANŐ

Ha játszottál már valaha macskával, akkor te is


megfigyelhetted, miképpen játszanak ezek az állatok.

Ha fogsz egy gombolyagot, és szépen lassan elhúzod az orra


előtt, hirtelen a földhöz lapul, és minden erejével a prédára
koncentrál. Ha a megfelelő pillanatban rántod meg, olyan
akrobata mutatványokra veheted rá, hogy az szinte
elképesztő.

Mi történik azonban akkor, amikor a pamutgombolyagot, simán csak odarakod az


orra elé?

Talán még a mancsával sem pöcköli meg, mivel számára unalmas.

Akkor most jól jegyezd meg amit mondok:

TE VAGY A PAMUT GOMBOLYAG!

Ha a nő számára nem jelentesz kihívást, akkor érdeklődését veszti irántad, még


akkor is, ha te vagy a világ legszebb és legjobb pamutgombolyaga.

Ha csak egy ócska, szakadt pamutgombolyag lennél, ami a megfelelő pillanatban


mozdul meg, sokkal jobban szeretnének a macskák.
Egy másik fontos szabály a kiválasztottság szemléltetése.

Végeztek egy kísérletet az állatvilágban, és a következő megállapításra jutottak.


Vettek, egy hím nyírfajdot (ez egy madárfajta, de most ez nem lényeges) és
megnézték, hogy hány nőstény környékezi meg. Majd fogtak egy kitömött nőstény
példányt, és odarakták a hím mellé. Az eredmény megdöbbentő volt, ugyanis több
mint 5* annyi nőstény akart párosodni a hímmel.

Tehát megállapíthatjuk, hogy ha rengeteg nő vesz körül, az már önmagában,


vonzalom generáló, és a nők jobban felfigyelnek rád. Természetesen tisztában vagyok
azzal, hogy nincsen mindenkinek rengeteg lánybarátnője. Ami még ennél is jobb,
hogy a nőknek nem feltétlenül kell a közeledben lenniük.

Elég, ha olyan apró jelzések vannak rajtad, amikből a többi nő számára az derül ki,
hogy téged kedvelnek a nők.

Ide tartozik az öltözködés is. A ruhák igazából nem azért fontosak, mert drágák vagy
divatosak, ez marhaság. Vehetsz te Martens bakancsot, Nike surranót, nem fognak a
nők jobban kedvelni, mivel nem a márka számít.

Ezt csupán az ügyes marketingesek hitetik el veled.

Ami igazán fontos, hogy a színek miképpen passzolnak egymáshoz, a


ruhadarabok, hogyan illeszkednek, és milyenek a kiegészítők vannak rajtad
„nyakláncok, gyűrűk, stb..”

Azt szinte tényként kezelhetjük, hogy a férfiaknak nincsen ízlésük a ruhákhoz, és ezt
a nők is tudják.
Éppen ezért mi zajlik le akkor egy nő fejében, amikor egy jól felöltözött férfit lát?
Az, hogy:

Ezt a férfit, valaki öltözteti!!

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos!

Ha jól vagy felöltözve, egy nő arra a következtetésre


jut, hogy téged egy nő öltöztet, tehát elképzelhető,
hogy már van barátnőd!

Ez pedig egy nő számára roppant módon vonzóvá


tesz. Bevethetsz azonban, még apróbb jelzéseket is,
a sikered érdekében.

Amikor én elkezdtem az ismerkedéssel foglalkozni, az első feladatom, egy finom női


parfüm, valamint élénk színű rúzs beszerzése volt.

El sem tudod képzelni, milyen hatása van annak, ha a nő megérzi rajtad, egy női
parfüm illatát, és elmosódott rúzsnyomot látnak a nyakadon. Ebből azonnal azt a
következtetést vonják le, hogy intim közelségbe kerültél már egy nővel. (Azért
óvatosan a parfümmel, egy pici spricc elég, és a rúzzsal sem kell összekenni a
nyakadat).

A női érzékszervek sokkal érzékenyebbek, mint a férfi érzékszervek. Bízz bennem,


egy pici illatot és rúzsnyomot is észre fognak rajtad venni.
A most következőben egy olyan levelet tennék közé, ami úgy érzem, hogy gyakorta
jelent problémát, a férfiak körében:

Szia Attila

Azt szeretném megtudni, hogy miért van az, hogy a lányok csak barátkozni akarnak
velem? Várom válaszodat és előre is köszönöm.

Alex

Ezt a levelet azért emeltem itt ki, mert úgy érzem, hogy nagyon sok férfit érint
személy szerint, és ezzel én is sokat küzdöttem.

Ha a tanácsaimnak akár csak egy töredékét megfogadod, soha többet nem kell
végighallgatnod azt a mondatot, hogy: LEGYÜNK CSAK BARÁTOK.

Arról már nem is beszélnék, hogy még azokat a lánybarátaidat is megszerezheted,


akik már leírtak téged, és csupán haverként tekintenek rád.

Azok a férfiak kerülnek szinte kivétel nélkül a barát zónába, akik nem merik kifejezni
a szexuális vágyaikat. Ha te képessé válsz arra, hogy az érzelmeidet, és a benned rejlő
szexuális töltetet kimutasd, hatalmasat léphetsz előre a nő vonzalmi skáláján.

Ha nem mered kőkeményen megmondani egy nőnek, hogy te szeretnél vele szexelni,
van számodra egy jó hírem.

Nem is kell.

A most következő technika olyan képességgel fog felruházni, amit mindenki irigyelni
fog tőled.
Körülbelül 2 éve próbáltam ki először, és olyan hatással volt a nőre, mint ha
begyújtottam volna nála egy vonzalmi rakétát.

Helyszín: egy pszichológiai rendezvény (maga a téma nem érdekelt, de rengeteg nő


jár el ilyen ingyenes tanfolyamokra, tehát gyakorlásnak ideális volt)

Egy olyan játék volt a gyakorlat, hogy sok ember van bent egy pici szobában, és
össze-vissza járkálnak. Amikor az oktató tapsol egyet, akkor mindenki megáll, és
annak aki hozzá a legközelebb van, megfogja a kezét, és mélyen a szemébe néz,
miközben pozitív dolgokra gondol vele kapcsolatban.

Az a nő aki pont a közelemben állt meg, egy fantasztikusan dekoratív leányzó volt.
Amikor megfogtam a kezét én is egy pozitív dologra gondoltam. Arra, ahogyan
szexelek vele :)

Hogy értsd ez miért fontos:

Szexuális izgalom hatására, a pupillák kitágulnak, ez tudósok által bizonyított tény.


Ha szexre kerül a sor, az egyik fél pupillái kitágulnak, és ez aktiválja a másik fél
pupilla tágulását.

Másképpen fogalmazva: Annak köszönhetően, hogy például a férfi szexre gondol, a


nő is szexre fog gondolni, természetesen csak akkor, ha közben szemkontaktust
tartanak.

Természetesen a nő nem fogja tudni, hogy mitől jött szexuális


izgalomba, csak azt, hogy valamiért izgalomba jött.

Ezeket a tényeket, rengeteg kutatás támasztja alá, az


interneten bármikor rákereshetsz.
Visszatérve a rendezvényre, áll velem szembe a lány, én pedig arra gondolok, ahogy
szeretkezem vele. (A gyakorlat közben beszélni nem volt szabad) 10 másodperc után
a lány elpirult, pár másodperc múlva pedig lesütötte a szemét, és elkezdett
mosolyogni.

Fél percig tartott a gyakorlat.

Az egyik barátom is ott volt ezen a gyakorlaton, és véletlenül meghallotta, amint a


lány ezt mondta rólam a barátnőjének:

- Ennek a srácnak olyan szép szeme van.

Itt szeretné veled is tudatni, hogy nincsenek szép szemeim. Zöldesbarna, és szürke
keveréke, de az bizonyos, hogy a legkevésbé sem szép. Egyik barátom szerint
fosbarna :) Nem a szemszínem miatt tetszettem meg a lánynak, hanem mert a
pupilláimmal izgalmat váltottam ki belőle.

A tanfolyam végén, körülbelül 2 óra múlva odamentem hozzá, és ekkor szólítottam


meg először. A szemébe néztem, és ismét arra gondoltam, ahogyan szeretkezünk,
majd annyit mondtam neki:

- Én: Szia Attila vagyok.


- Lány: Eszter vagyok.
- Én: Ugye tudod, hogy nekünk találkoznunk kell?
- Lány: (Elpirul) Igen, tudom…
- Én: Add meg a számod, és holnap felhívlak!

Kérdezés nélkül megadta a számát.


Mindezt miért?

Azért mert körülbelül 30 másodpercig egymás szemébe néztünk, és beszéltem vele 3


mondatot.

Érted már miről beszélek?

Ha pontosan követed az utasításaimat, kevés erő befektetéssel is óriási sikereket


érhetsz el. Kivétel persze, ha képtelen vagy egy nő szemébe nézni, és mondani 3
mondatot… :)

FIGYELMEZTETÉS

Ez ugyan egy hatalmas segítség, hogy kifejezd a szexualitásodat, de önmagában


még nem elégséges. Azt el kell ismernem, hogy óriási mértékben megkönnyíti majd
a dolgodat, de könnyedén elbukhatsz ezután. Ezt a hibát mindenképpen meg kell
beszélnünk, nehogy te is elkövesd, mint mások, de előtte, oszlassunk el egy alapvető
tévhitet.

Talán te is gondoltál már, arra, hogy az ismerkedés tanulható-e egyáltalán?

Először is szeretnék neked gratulálni.


Hiszen, ha ezt a könyvet olvasod, akkor legalább már azzal tisztában vagy, hogy
vannak bizonyos problémáid a nőkkel kapcsolatban. Ezzel máris mérföldekkel
lekörözted azokat a férfiak, akik nem hajlandóak szembenézni a nehézségeikkel.

Szerepeljen itt egy régi barátom, Ádám esete.

Több évvel ezelőtt, amikor már kezdtem, ügyesebben mozogni a nők körében,
elvittem az egyik barátomat egy plázába, hogy bemutassam neki, hogyan is kell
tulajdonképpen ismerkedni.

Bementem egy butikba, majd körülbelül 20 perc beszélgetés után a lány megadta a
számát. Nem is ez volt a fontos, hanem a barátom reakciója, aki szerint ez az
egész totális marhaság. Szerinte „a nőkkel való ismerkedést ugyanis nem lehet
megtanulni, és aki mást állít az nem normális”.

Természetesen számodra is adott a lehetőség, hogy azt hiszel el, amit szeretnél, de
feltételezem, te nem akarsz struccpolitikát folytatni, és a homokba dugni a fejedet,
amikor a nőkkel kapcsolatos viszonyod nem éppen ideális.

Az elmúlt 6 év alatt rengeteg olyan férfival beszéltem, aki menthetetlennek


találta magát. Mégis tudtam nekik segíteni, és hihetetlen eredményeket voltak
képesek elérni.

Sokan a csajozásra és a barátnőszerzésre úgy tekintenek, mintha elég volna csupán


rutin szövegeket és trükköket bemagolni.

Ki kell azonban ábrándítsalak. Valóban vannak olyan trükkök, amik rengeteget


segítenek neked abban, hogy instant változtass magadon. Sokan el is követték azt a
hibát, hogy a rendelkezésükre álló kevés információval próbáltak szerencsét.
Korábban 2 helyen is figyelmeztettelek, miközben bevezettelek az ismerkedés
rejtelmeibe.

A FELMERÜLŐ HIBÁK

Az önbizalom gyors megnövelésénél az egyik alapvető hiba, amit láttam, hogy a férfi
kimegy az utcára vagy szórakozóhelyre, és megpróbálja megszólítani az összes nőt,
aki tetszik neki. Mivel ilyet még soha, vagy csupán nagyon ritkán csinált,
hatalmas bukásoknak lesz kitéve.

Oktatói pályafutásom alatt a saját szememmel láttam olyan eseteket, amikor még
annál is mélyebb szintre zuhant vissza valaki, mint ahol eredetileg volt, pusztán csak
azért, mert megpróbált ebből az egy információból megélni.

A szexualitás kifejezésénél, amit láttam, egy gyakorta fellépő probléma az volt, hogy
miután fellobban az első erőteljes szikra, képtelen volt a férfi kezelni a helyzetet, és
további lépéseket tenni a kapcsolat és a szexualitás irányába. Ennek hatására pedig
a nő, egy félénk nyuszinak könyvelte el a férfit, aki nem mer előre lépni, amikor
szükséges.

Remélem, te nem szeretnél ezekbe a hibákba esni?

Azért, hogy számodra a tanulás folyamata, ne kudarc élményekkel kezdődjön,


FONTOS, hogy minden levelet, amit küldök neked, elolvass!
Azok az információk, amiket ott küldök, az itt közöltekkel egybeépítve többszörösére
növelhetik az eredményeidet az ismerkedés területén.

Éppen ezért figyeld az e-maileket, hogy ezzel is mindent megtegyél a sikered


érdekében!

További sok sikert kívánok neked a nőkkel kapcsolatban, és jó olvasást!

Baráti üdvözlettel:

Hirsch Attila

- Barátnőszerzési Tréner-

You might also like