1

Gönczi Tamás: Nimród gyűrűje

/Nimród a régi magyar múltban és az archaikus magyar ha-
gyományban/

Fedélen látható kép: A Bábel tornyának építése, XV. századi

kódexminiatúra (British Múzeum)
Tipográfia, tördelés és fedélterv: Sárosi Krisztián
Kiadja a Sárosi Kiadó 215.3 Fót, Vörösmarty tér 2.
Tel./Fax: 06/27.361-0.36
E-mail: tajtajacsak@freemail.hu
Nyomdai munkálatok: Sárosi Kft.
ISBN: 963 86479 1 4
9 789638 647979
@ Minden jog fenntartva!
Kézirat lezárva: 2004. február 26.

2
„Stat magni nominis umbra...”
(Lucanus)

3
 Előhang

Ha egy nép ősi múltját lassan de biztosan elfelejtetik,

ha ősi rovásbotjait szét töretik, írásait máglyákra hordatják,
ha hitregéit, ősmeséit másokéra, tőle idegenekre cserélik,
ha erdőkben, hegyekben, forrásoknál hitet valló, ragyogó
Naptól fényes ősi vallását az új hit áldozatául dobják,
ha a Boldogasszony ősrégi fényes hitére fekete pecsét kerül,
ha e százszorszép hazát idegen érdek tépi darabokra,
ha Nimród „egynyelve” más nyelvek prédája lesz...

...akkor, de csak is akkor:

Nimród tornyáról, Tündér Ilona napos
aranypalotájáról, a világosság otthonáról.
ama magos Rutafáról. s szívünkben őrzött
szép szerelmünkről Boldogasszony hazájáról.
ama régi jó tündérkert Magyarországról,
Legtisztábban a fényeket képpé varázsoló festő,
a fényeket betűkbe, gondolatokba öntő író,
a fényeket hallató, azokat megéneklő énekmondó
beszélhet csak tisztán, szabadon, ősi igazul...

5
 Könyvemet
Tolcsvay Bélának,
a magyarok naplelkű,
fehér hajú
énekmondójának
ajánlom
örök barátsággal
és szeretettel

A Szerző

6
 Tartalomjegyzék

ELŐHANG ............................................................................................5

TARTALOMJEGYZÉK ......................................................................7

BEVEZETÉS .......................................................................................10

A MÍTOSZRÓL ÉS A HAGYOMÁNYRÓL EGY KICSIT

MÁSKÉPPEN ..............................................................................13

NIMRÓD KIRÁLYRÓL... .................................................................18

1. GYŰRŰ ÉS KORONA....................................................................19

2. NEVEK, NYELVEK, EMLÉKEK.................................................40

3. SZÉTTÉPETT ŐSAPA ÉS A NAPGYERMEK...........................48

4. TÁLTOSKOVÁCS ÉS A NIMRÓDFA.........................................52

5. NIMRÓD GYŰRŰJE, PILISNEK PECSÉTJE............................62

6. VILÁGKIRÁLY, NAPHARCOS ÓRIÁS .....................................67

7. HAGYOMÁNYOK ELÁGAZÓ KERTJE....................................78

8. TŰZ A NEVE, NAP A SZÁMA .....................................................91

9. BÉL, KIT NIMRÓDNAK MONDANAK......................................99

10. EMBER ARCA, TÁLTOS TESTE............................................110

11. ÉKES KORONÁVAL TELJES .................................................119

12. KŐ FEDI RUHÁJÁT NIMRÓDNAK, ATTILÁNAK .............125

13. HELY NEVÉRŐL, TITKOS EMLÉKÉRŐL...........................138

7
14. ARANYOS KOR, KEREK TÜNDÉRVILÁG ..........................145

15. BÁBEL VÁRÁNAK MAGOS ABLAKÁBÚL..........................163

16. MADÁRASSZONY ÉS NAPOROSZLÁN ...............................177

17. ŐSKOS, KETTŐSBALTA ÉS PÁRDUCKACAGÁNY ..........189

18. MAGOS ÉGBŐL, KASZÁSCSILLAG REJTEKÉBŐL .........224

19. NIMRÓD LOVA, TÁLTOS LOVA...........................................247

20. NIMRÓD ÉS ÁLMOS ................................................................259

21. ÉG A FÖLDJE, AGY AZ ORSZÁGA ......................................271

22. AMA NAPTARTÓ KEGYES ÁLLAT......................................282

23. NÖVÉNY LELKE, SZELLEM TESTE, ARANYPALOTÁJA

.....................................................................................................296

24. KÉT SÁRKÁNY, KÉT KIRÁLY ..............................................302

25. LÁT, MINT A TÁLTOS, ÉBER, MINT A KAKAS ................311

26. NEVÉBEN TITOK PEDIG REJTEKEZIK .............................322

27. FEHÉRLÓ, FEHÉR HAGYOMÁNY .......................................336

28. NIMRÓD LÁNYA.......................................................................350

29. NIMRÓD SZÁMA, SZENT ROVÁSA......................................355

30. NIMRÓDTORONY. NIMRÓDHALOM. KETTŐSKERESZT

.....................................................................................................376

31. FELSZÁLLÓ TŰZNEK SZÉP IMÁDÁSA ..............................380

32. OTTHONA AMA SZÉP SÓLYOMMADÁMAK ....................389

33. NIMRÓD MINDENSÉGE..........................................................407

8
34. TÁNCRÍTUS ÉS CSILLAGLEPEL..........................................417

35. TEMPLOM VAN OTT, KÖRÖS TEMPLOM.........................432

36. ÉL AZ ISTEN ..............................................................................452

37. HÉT TŰZ, EGY BESZÉD ..........................................................460

38. HAJTSD LE ÁGAD, MUTASD GYÖKERED.........................465

39. NIMRÓD LABIRINTUSA, NÁDI BOLDOGASSZONY TITKA

.....................................................................................................471

RÉSUMÉ............................................................................................484

BIBLIOGRÁFIA:..............................................................................485

KÉPEK FORRÁSHELYEI, JELENTÉSE ÉS OLDASZÁMA: ...498

NYUGATI FAL NÉHÁNY FRESKÓÁBRÁZOLÁSAI 61 OLDAL.

41. KÉP (EGÉSZ OLDALAS KÉPANYAG) ......... 487UTÓSZÓ 5

NÉV-, HELY- ÉS TÁRGYMUTATÓ .............................................506

9
 Bevezetés
Nehéz egy olyan könyvhöz bevezető sorokat írni, ami sokéves
előkészületet, szellemi előzményt igényelt. Tanulmányaim és
könyveim ellenére sokáig úgy gondoltam, hogy mindez kevés,
valahol legbelül nagyon kevés. Úgy éreztem ott a lélek mélyén,
hogy meg kell írnom egy olyan hiánypótló könyvet, ami oda a ré-
gi magyar múltba, a gyökerekhez vezet vissza. Úgy képzeltem el,
hogy ennek a könyvnek a fundamentumát a magyar archaikus ha-
gyomány tartja szikla szilárdan, míg falait a magyar mítosz emeli
majd fel az égig...
Valahogy kimondatlanul de mindig velem volt ez a sokáig
magamban tartott, ki nem mondott gondolat. Mígnem egy szép
nyári napon eszembe ötlött a megoldás. Könyvet kellene írnom,
egy „nagy” könyvet kell hogy szenteljek a magyarok ősapjának, a
„világ első királyának”, az oly sokáig agyonhallgatott, torony-
építő mitikus óriásnak. Annak a Nimródnak, akit a magyar emlé-
kezet a magyarok ősapjának, a magyar mese „jó óriásnak”, a mi-
tikus hagyomány pedig naplelkű, csillagszemű óriáskirálynak,
ama özönvíz előtti ősnyelvet beszélő magyar ősapának nevez. Ő
velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Velünk a mi világunk-
ban, a mi földünkön, a mi hazánkban, a mi fehér, szent hegyünk
körül. Ott, ahol a mi helyünk van, a mi tájunk szíve dobog, ott a
Szent Pilis vidékén.
Ő volt az, aki azokat a csodás, ma már a forró homok alatt
romokként megbúvó városokat építette ott minden kultúra örök
eredőjében, a csodás ősi Napvilágban. Ő volt az, aki az ősök
„egynyelvét” bírta, írta és beszélte egykor. Ő volt az, akit a Biblia
a magyar hagyományokkal ellentétben eget ostromló, Isten ellen
lázadó nagy zsarnok királynak nevez. S Ő az a Nimród, aki a
Biblia szerint: Mint ahogy írtam, is a sors úgy alakította a dolgo-
kat, hogy nem első könyvemként született meg a Nimródról írt
munkám, de soha egy percre sem felejtettem el a már régóta el-
határozott feladatot. Most, amikor eljött az ideje, le is teszem a
könyvet a nemzet könyvespolcára. Annál is inkább teszem ezt,
mert Nimródról a mai napig kevés könyv íródott úgy magyarul,
mint idegen nyelveken. Minden bizonnyal ennek a ténynek is
megvan a maga háttere és oka.
"Hatalmas vadász vala az Úr előtt... "

10
 Mint ahogy írtam, is a sors úgy alakította a dolgokat, hogy
nem első könyvemként született meg a Nimródról írt munkám,
de soha egy percre sem felejtettem el a már régóta elhatározott
feladatot. Most, amikor eljött az ideje, le is teszem a könyvet a
nemzet könyvespolcára. Annál is inkább teszem ezt, mert Nim-
ródról a mai napig kevés könyv íródott úgy magyarul mint ide-
gen nyelveken. Minden bizonnyal ennek a ténynek is megvan a
maga háttere és oka.
Oly sokáig gondosan kerülték, ügyesen agyon hallgatták, mi
több kis híján majdnem a történelem szemétdombjára lökték a
szépapáink őrizte néphagyományok, levilágítunk a múlt történé-
seibe gondosan követve a világ ezerfelé futó „útját”, sötét és vilá-
gos szálait azt látjuk, hogy a hagyomány, a múlt és az ősök tisz-
telete mindenkori fundamentuma a jelennek és örök záloga a jö-
vőnek.
Meg kell hát ismernünk Nimród alakját, hogy vele és általa
magunkról is tisztább képet kaphassunk. Hogy otthon lehessünk a
világban, ahogyan azt Tamási Áron olyan csodálatosan megfo-
galmazta. Mert az otthon csak addig otthon még van emléke, ho-
zománya a múltból. Ha nincs emlék, nincs múlt és nincs jövő.
Nem árulok el titkot azzal, hogy minden önmagában bízó,
hazáját szerető nemzet ébren tartja a múltját, hogy abból folya-
matosan erőt és tapasztalatokat gyűjthessen a jövő számára Így
nem fog elkallódni, és nem válik mások vagy éppen önmaga pré-
dájává. Nem tagadja meg múltját, hanem keres és kutat benne,
hogy annak emlékeit feltámaszthassa, és élővé tehesse a minden-
kori jelen és a biztos jövő számára. Jómagam is ezt tartom köve-
tendő példának, és ezt cselekedtem Nimródról, Csontváryról, a
Pilisről, a pálos atyákról írt könyvem esetében is.
Meg kell, hogy valljam nem volt könnyű rávennem magam
arra, hogy a magyar Nimród megismertetésére vállalkozzam. Ez a
vállalásom fáradságos és nehéz munkát jelentett. De nem panasz-
kodom, mert minden nehézség dacára inkább ajándéknak éreztem
ezt a feladatot, mint nehéz munkának. Tudom, hogy a könyvek-
nek akár az emberi életeknek is külön története, külön sorsa van.
Ezt a sorsot pedig vállalnia kell az írónak, a kiadónak éppen úgy,
mint a könyvet magáénak valló hiteles olvasónak.

11
 Hálás vagyok mindazoknak, akik segítségemre voltak e
könyvnek a megírásában. Köszönöm a türelmet, a hagyományok
és a nemzeti emlékezet sokszor könnyekig megható átadását, az
ismerősök és ismeretlenek őszinte bizalmát, a sok bíztatást és
megerősítést, a gyűjtött anyagok átadását, a kölcsön és nekem
adott könyveket, tanulmányokat, jegyzeteket, magnókazettákat, a
velem megosztott értékes gondolatokat. Végül, de nem utolsósor-
ban köszönöm a lelkes és önzetlen könyvtári segítséget is.
Külön köszönet illeti Gondos Bélát, a lelkes barátot, a régi
magyar templomok fáradhatatlan kutatóját az ősi magyar kerek-
templomokkal kapcsolatban nyújtott értékes és hasznos segítsé-
géért. Köszönet illeti Horváth Zoltán Györgyöt, aki hozzájárult a
körtemplomokról készült fotóinak a könyvemben való közlésé-
hez.
Nagyon remélem, hogy könyvemmel hasznára lehetek mind-
azoknak, akiket a magyar régmúlt, a magyar ősvallás és a hagyo-
mányok iránti őszinte érdeklődés és tisztelet vezérel.

Budán, 2004. február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasz-

szony napján.
Gönczi Tamás

12
 A mítoszról és a hagyományról egy kicsit
másképpen
„...a Nappal itt a földön éjszakává vált
és a Fénynek Szíve kívánkozott az atyja után...”

Részlet Tolcsvay Béla: Örök történet c. művéből (Kátay Mi-

hály festőművész tűzzománc-írásának felhasználásával. (1988-
1991-1992)

Nimród ágyékábul,
dicsőség házábul
származott fényes
virág...”

Kuruc nóta

„A mítosz a valóság eredeti mintája,

megzilált formájában is dokumentum,
– az egzakt tudománynak hozzá kelt
igazodnia...
Nem a tudomány mondja meg mi igaz a mítoszból,
hanem a mítosz, mi igaz a tudományból.

Várkonyi Nándor: Az elveszett paradicsom

Eleink a közöttük élő, a néplélek mélyén őrzött nemzeti mí-

toszkincset mély bölcsességgel őseink ajándékának tartották és
„ős-igaz” mesének nevezték. Őseinktől kaptuk, tőlük jött, tehát az
ő ajándékuk. Ősi és nagyon régi. Természetesen mese is. De a
mese attól, mert mese még ősi és igaz, ahogy eleink is gondol-
koztak róla, Noha az idő haladtával az egyre földhözragadtabb, az
anyag bűvöletében élő és abba bele is ragadt utókor a régiek me-
séit, legendáit mindennek hiszi csak igaznak és szépnek nem.
Ezen nincs is mit csodálkozni. A „felvilágosult” világképben élő
ember számára minden hihetetlen, ami a szellem és a lélek vilá-

13
gából érkezik az ő technokrata birodalmába. Ezért minden rekvi-
zitumával együtt ezt az archaikus szemléletű, ősi tudást őrző bi-
rodalmat a mesék, legendák, népi hiedelmek, imádságok szent
világát egyértelműen az értelmetlen, a lehetetlen, a „gyermeknek
való” mesék naiv birodalmába sorolja és onnan nem is engedi
kijönni. Holott valójában a mitikus ősmesék legendás világa korát
és tartalmát tekintve is igen figyelemre méltó és mindenképpen
hosszabb életű, mint a múlttalan, túlhajszolt korunk gyökértelen
meséi. Az is igaz, hogy ezeknek a józan meséknek a megőrzésé-
hez tagadhatatlan, hogy elfogulatlanság és pozitív hozzáállás
szükséges.
Tudták azt is a régiek egykoron, hogy amit megőriznek an-
nak oka és feladata volt, van és lesz az idők árjában. A cél pedig
az, hogy mindez eljusson a következő, majd az azt követő és a
következőt követő nemzedék számára. Mindezt maga Deák Fe-
renc, a Haza Bölcse éppolyan jól tudta, mint Széchenyi, Jókai és a
többiek. Nagyapáink térdén ülve, az öregek meséjét hallgatva a
gyermek beavatást kapott. Beavatást az ő lelkén, az ő szellemisé-
gén keresztül. Nem pedig unatkozó öregek zavaros meséjét hall-
gatta. Ennek a verbális hagyományátadásnak a fontosságát mi
sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden erőlködés és
elhallgattatás dacára máig él, ez a fennmaradt tradíció. EI a maga
mélységekbe vezető „fényes hagyománya” által. Hiába próbálták
elfeledtetni azt 1848-at követően, majd az első és második világ-
háború pokoli tragédiája után...
Miről is beszél ez a többnyire verbális úton mára oly töredé-
kesen fennmaradt magyar hagyomány? Arról a bizonyos szakrális
emlékezésről, az „időtlen tudásról,” ami az ősmítosz, az eredet-
hagyomány továbbadásával öröklődik át nemzedékről nemzedék-
re. Ez olyannyira fontos szellemi hagyaték, hogy e nélkül nincs
„semmi”. Nincs és nem lehet alapja a Nemzet Házának. Ennek a
„beszélt”, elmondott tudásátadásnak, a róla való emlékezetnek,
mint minden örök dolognak megvolt a maga ideje, helye, egyszó-
val rítusa.
A régiek tudták azt, hogy az örök dolgok átadására felkészült,
emelkedett „csendes” lélekre van szükség. S az emelkedett lélek
csak a neki megfelelő, kiválasztott helyen, kiválasztott időben és
a léleknek erejével nyilatkozik meg. A Pilis természetölelte ren-

14
getegében, egy csendes templom néma klauzúrájában, egy csilla-
gos falusi estén a ház előtt a kispadon ülve, egy naplementétől ti-
tokzatos erdei séta alkalmával, s így tovább...
Korunk múltat felejtő, értéket csak ritkán felismerő, ember-
telen ütemben gyorsuló fogyasztótársadalmának pillanatvilága a
mítosz, a mese, a folklór őrizte hagyományt semmibe veszi.
Többnyire feleslegesnek, „vénasszonyok üres fecsegésének” tartja
vagy jobbik esetben a megfelelő szaktudomány száraz, fénytelen
világának a kezére adja, könyvtárak poros polcaira dobja. Nem
tolerálja az archaikus hagyomány szellemtől fénylő „élővilágát”,
nem tartja azt a modern világgal egyléptékűnek, nem talál benne
magának hasznot. Ezért fekteti el és dobja bele a múlt kútjába.
Nem tudva arról, hogy ez a kút feneketlen és a benne lévő örök
örvénylés időről-időre visszadobja a beledobottakat.
Ahogy manapság mondani szokták ennek a hagyománynak
nincs meg a megfelelő reklám- és profitértéke. Ez a bűne. Ezek a
mesék és valós mítoszok hosszú-hosszú emberöltőkön keresztül
őrződtek meg, hagyományozódtak ránk szépapáink, dédapáink,
ahogy mondani szoktuk eleink szép örökségeként. A szép örökség
pedig a mondás szerint szép példára kötelezi az utókort.
Könyvem ezek között a titkos csoda folytán máig megma-
radt, máig „beszélt” mítoszbeli mesék között keresgélt, kutatott.
Segítségül hívva a magyar nimródkép felfejtése kapcsán a magyar
mítoszt, a magyar mesekincset, a „közösbe dobott”, elfecsérelt,
kitagadott, másokra átruházott mitikus történelmet, az antik és
egyetemes mitológia százszorszép és örök virágait. Az emberiség
közös hagyományainak reánk örökített és még megmaradt emlé-
keit és azok máig ható tanúságait adja közre.
Mindezeket az itt-ott fellelt és a hagyomány által megőrzött
dolgokat Igyekeztem összefűzni az emberi lélek mélységeiben élő
örök szellemi világosság segítségével. Ez a világosság és fényes-
ség szegődött vezetőmnek azon a nem mindennapi és az emberi
lélek legmélyébe vezető különös utamon, ahol nem egyszer csak
a szimbólumok bölcsessége és egy-egy elszórt, egymástól időben
és térben távollévő hivatkozás egymás mellé illesztése, gondolati
összevarrása segített csak a tovább haladásban.
Így láthattam csak meg a kicsiben a nagyot, a nagyban a ki-
csit, a részben az egészet és a nagy egészben azt a picinyke kis

15
részt, ami nem más, mint maga az ember. Így pillantottam meg a
középkori Európát fénybe borító szakrális teljességet, ami a ma-
gyar Árpád-házi szentek fényével világolta be az akkori világot
olyannyira, hogy még manapság is, széttépett és megtépázott ma-
gyar világuknak is jut bőven belőle. Ezt csodás, Árpád-házi
szentektől fénylő magyar középkort az információs sztrádán szá-
guldó, de önmagát sem ismerő jelenünk oly magabiztos, önhitt
következetességgel sötét középkornak nevezi. Meghökkentő, de a
szentség és a szeretet fényében világolt magyar középkort jele-
nünk akár milyen furcsa, de szégyelli. Szégyelli azt az Árpád-
házat, aminek a legelején ott áll Nimród, a magyarok őskirálya.
Mindezen említett szellemi világosság gyökere, mintegy az
eredet élménye, a „karizmatikus szentségi őstartalom” a magyar
Nimród-hagyománnyal indult el csodálatos európai útjára. Az
Árpád-házi nemzetségtábla legelején álló, turulszülte Álmos ap-
jának vagyis Nimródnak, a magyarok legendás ősatyjának, a világ
első királyának a megjelenésével vette dicsőséges kezdetét ez a
csodálatos dinasztia, ami oly sok szenttel lepte meg annak idején
a rácsodálkozó világot.
Mindezek megismeréséhez azonban alá kell szállni. Alá,
mégpedig a mítoszok, az archaikus néphagyomány sokat sejtető
világába, a történelmi múlt legmélyére. Le egészen az Eredet Vi-
lágosságához, hogy megadathasson a Látás ajándéka és annak az
öröme.
Ide kívánkoznak Ferdinándy Mihály ihletett sorai:
„alászállok a mélybe. Vallatom az Árpád-házi mitológiát
titkai felől mindaddig, míg a szentségi őstartalom meg
nem nyilatkozik. Keresem a világtörténet egyik legkülö-
nösebb jelenségének: az Árpádok szentkirályságának
formáit. Örömmel bukkanok rá oly jelenségekre, melyek
még mai napig is élnek bennünk. Ezekben a jelenségek-
ben a magyar szellem családfája az Árpádok nagy szent-
ségi hagyományáig hosszabbítható meg. Felismerem,
hogy a szentkirályságban valami nagy teljesség volt je-
len. S ezt a teljességet nyomozva ősi formák, a világról
szóló ősi elképzelések bontakoznak ki a szemeim előtt.
Látom, mint törnek a teljességre, az egész bírására ép-

16
 pen e nemzetség legnagyobb képviselői. Mint valósítják
meg magukban a világot, s mint fejezik ki azt minden el-
lentmondásával, ellentétével s minden gazdagságával,
tehát teljességével. Velök és bennök én is kiszabadulok a
töredékes emberi létemből s a nagy világlélekkel egye-
sülök, mely bennem fejezi ki önmagát.”
A magyar szellem családfája a legendás „Nimród királlal” „a
földön vala első nagy királlal” veszi kezdetét. Járjunk hát az ő
nyomában a mítoszok, a mesék, a legendák és archaikus imák
csodás erdejében, a hagyományok tengerében. Azért hogy „látva
lássuk – és tudva-tudjuk azt a nagyon fontos valóságot: – hogy az
életünk nem egy gyökértelen, egyszeri létezés csupán, hanem
örök és végtelen folytatás...

Gönczi Tamás

17
 Nimród királyról...

Nimród király ugye a világ első királya vót. A főd első

királya vót, a magyarok ősapja vót. Nála vót hát a ma-
gyarok égi fínyes nagy gyűrűje. Ennek a gyűrűnek élete
vót. Mozgott és világított. Mikor pedig ü (mármint Nim-
ród) elment a gyűrű biz a nem ment vele. Mert törvény
vót rá, hogy a gyűrűnek Igenis itt kell maradni ahun mi
vagyunk. Velünk, ennek a világnak az végezetéig, addig
míg el nem vész víglegesen a fíny. Ezért vót az Attilánál,
az Árpádiaknál a fehér csuhásoknál. Addig míg aztat a
világ Fínyes Ura vissza nem veszi. De ha vissza veszi,
minket is vissza vesz ebbül a nyomorult világbúl. Oda
ahun bizony az Ő fínyes otthona fínyeskedik. Oda,
ahunnan bizony mi vétettünk. Oda ahun bizony az égi
világosság végtelen fénye világut mindig. Ahol ahugyan
mondták a rígiek örök Fény van és Szabadság...”
(Szabó Lajosné / Jucika néni alföldi parasztasszony – 1967
telén)

18
 1. Gyűrű és korona
A gyűrű és a korona
maga az égi karizma.
A titkos mennyei támasz,
a fentrőljőtt örök segítség.

(Tóth László)

Mit is hagyott ránk ez az 1967-ben lejegyzett néphagyomány,

ami Szabó Lajosné (Jucika néni) szavait örökítette meg és e
könyv szellemi útravalójának lett kiválasztva. Mindenekelőtt azt
hogy Nimród a világ első királya volt és egyben a magyarok ős-
apja is. Ennél a Nimródnál volt a magyarok fényes (minden bi-
zonnyal égi fényű – csillagvilágú gyűrűje. S mikor „elment” Nim-
ród ebből a világból ez a gyűrű nem ment vele. Tehát nem temet-
ték el vele. Mert törvény volt rá, hogy a gyűrűnek a következő
uralkodónál kell maradnia. Ennek a gyűrűnek Nimród népénél
kell hát maradni egészen a világvégéig. Pontosabban a világ vé-
geztéig, amikor majd kihuny népiesen fogalmazva, „elvész” min-
den fény.
Ezt a tradicionális folytonosságot akarja érzékeltetni a mí-
toszmondó azzal, hogy megemlíti, hogy Attila, az Árpádok és a
fehércsuhások is „bírták” e gyűrűt. Minden bizonnyal a fehércsu-
hások alatt a magyar alapítású pálosrendet kell érteni a rend fehér
rendi csuhájára utalva. Az, hogy Attila és az Árpádok után miért
éppen a magyar pálosrend került bele ebbe a rövid felsorolásba
minden bizonnyal nem lehet véletlen.
A mitologikus „emlékezés” egyre érdekesebbé válik és szinte
megdöbbentő fordulatot vesz, amikor a Világ Fényes Urára törté-
nik említés. Ugyanis ez a gnosztikus fénymisztikán alapuló „Fé-
nyes Istenre” való utalás (aki egyszer csak visszaveszi a gyűrűt a
néppel együtt ebből a „nyomorult” világból) egyértelműen val-
lástörténet unikum. Olyannyira, hogy sok mindent felborít, már
ami a hagyományos ősmúlt-elképzeléseket illeti. Tehát a Fényes
Isten visszavesz minket majd az ő fényes örök birodalmába,

19
ahonnan mi egykor vétettünk. Itt bizony az örök világosság, a lé-
lek és a szellem örök szabadsága világol, ahogyan azt a régiek
mondták „ott mindig örök Fény van és Szabadság”.
Mint látjuk a magyar szakrális néphagyomány által megőr-
zött igen mélyről hozott emlékanyagban igen különös és mély-
ségbe vezető szerep kapcsolódik „a föld első királyához, a ma-
gyarok ősapjához”, egyszóval Nimród mitikus alakjához. Mind-
ehhez azonban tudnunk kell azt, hogy a föld első királya „a fényes
Isten akaratát teljesítő”. Sajnos az őshagyomány e legendás
alakját illetően igen nagy az összevisszaság, a szándékos vagy
akaratlan felejtés.
A kutatók többsége a nagyon távoli múlt többnyire kusza és
mondjuk ki gyakran ellentmondásos örvénylésébe nem szívesen
keresgél, ahogy mondani szokták nem nyúl bele. Ennek a vona-
kodásnak nem csak a hamis és valós dolgok összekeveredése az
egyetlen oka. Az ok ennél jóval kézenfekvőbb. Egyszerűen arról
van szó, hogy Nimród története nagyon a dolgok legelején van.
Ennél fogva annak a történelme mitikus. Ezért van az, hogy e
történet ismertebb történelmi szálát egészen az események leg-
elejéig visszagombolyítva egy ismeretlen világ kapujában találjuk
magunkat.
Mindezt már Várkonyi Nándor is sejtetni engedte bizonyítva
azt, hogy az emberi kultúra jóval öregebb, mint azt eddig a hiva-
talosnak tartott tudomány állította. S benne a magyarok ez a rej-
télyes múltú, nagyon régi ragozó nyelvet beszélő, tehetséges nép
nem éppen a kultúrnépek legvégén poroszkál, hanem az elején
világol. Azon kevés kultúralkotó ősnépek közé tartozik, akik az
emberiség kultúráját úgymond elindították. Elvégre nem minden
népnek lehet az az ősapja, aki egyben a világ első királya is volt...
De ne legyünk elfogultak és járjuk alaposan körbe a témát. A
számtalan felbukkanó verzió közül valóban nagyon nehéz, de
azért nem lehetetlen hitelt érdemlő képet adni a föld „Első Nagy
Vadászáról”, a „Magyarok Őskirályáról”, a „Magyarok Ősapjá-
ról”, a „Gyűrű Első Uráról”, „ a Hatalmas Világító Égi Nyilas-
ról”, „Az Éj Első Harcosáról”, „Az Ég Nagy vadászáról” az Égi
Koronás uralkodóról és így tovább... Természetesen legismertebb
jelzője Nimródnak az, ami egyformán fennmaradt a Bibliában és
a magyar néphagyományban egyaránt. Ez pedig nem más, mint

20
az, hogy „hatalmas vadász volt az Úr előtt”. a magyar hagyo-
mányban itt-ott még előfordul a már említett „Első Nagy Vadász”
megfogalmazás is. Igen érdekes, hogy erről a mitikus vadászatról
kétféle megközelítésben beszél a hagyomány. Az egyik, az általá-
nosabb megfogalmazás, mint égi vadászt jelöli meg Nimródot és
nem rendel hozzá semmilyen úgymond földi történést. Sőt még
asztrálmítoszi jelentését is csak nagyon ködösen, elkenten hatá-
rozza meg.
A másik megközelítés már sokkal izgalmasabb. Itt már meg-
jelenik Nimródnak a mítoszból kibontott földi szerepe is. Arról
van szó, hogy Nimród vadászként vigyázza az eget és a földet. Az
elvadult embereket és mások megrablóit megbünteti, mintegy
„isteni vadász” azokat levadássza. Ha kell az égen, ha szükséges a
földön bünteti meg azokat, akik ellene tesznek. Így tesz a rossz
csillagzat alatt születettekkel is, akik eredendően nem ismerik a
világosság isteni adományát. Mert Nimród ismeri a csillagok böl-
csességét. A néphiedelem szerint Ő a mágia, a csillagismeret és
minden rejtett dolgok atyja. Ő mindent lát, amit mások nem lát-
nak vagy nem láthatnak meg. Ő az, akinek a „gondolattya nem
ismer feledést”. Még arra is emlékszik, ami akkor „vót, amikor ő
még meg sem vót”. A magyar hagyomány azt is tudja, hogy Nim-
ród nagy kozmikus arányokkal bíró nagy építő és építtető is volt.
Maga is hatalmas volt, nagyobb az embereknél, de amit, illetve
amiket épített azok az épületek is hatalmasak „égi méretűek”
voltak. Úgy és olyan anyagból építette őket, amiken nem fogott
az idő. Ezért tudják úgy a régiek, hogy Nimród épületeit csak úgy
lehetett eltüntetni a föld „változószínéről”, hogy azokat „széjjel-
szedték” és betemették. Elásták azokat a föld mélyébe rejtetve. De
az idő is nagy takarító munkát tud végezni, bár erről a hagyomány
nem emlékezik meg. De ahogy a költő mondta, ,,a föld pora idő-
vel mindent befed”.
Ezek a nimródi épületek, mint tudjuk az „ég terhének és a
fény ismeretének” a tudása segítségével jöttek létre. Ezeket az ég-
hez igazodó, mágikus és hatalmas épületeket olyan kapukkal látta
el a föld mitikus első királya, amik a fény segítségével nyíltak és
záródtak. Annak a fénynek a segítségével történt mindez aminek
az eredete végig az egész ókoron át a középkor elejéig köztudot-
tan beavatási titok volt. S aki ismerte ezt a titkot az bizony „kívül-

21
belül fényessé vált”. Nem lehet véletlen egybeesés az, hogy Nim-
ród apánkról is az maradt hátra, hogy külső és belső „birodal-
mát”. akár csak a testét égi fény uralta. S a mítosz szerint ez a
fény volt a segítségére különös alakváltozásaiban éppen úgy, mint
láthatatlan tulajdonságának az elérésében.
„És bizony azokra haragudott ő a legjobban a középkor
nyelvén szólva, akik a fényt mélyre ásták el gonosz szí-
vükben és a pokolnak nehéz vasalású fekete kapujának
mindkét szárnyát a földi világra kinyitották”.
Igen érdekes és mélybe vezető bizonyossággal szolgál több
olyan egymástól térben és időben távol álló reánk maradt történet,
ami arról beszél a mitikus történések és szimbólumok mélyebb
felfejtése kapcsán, hogy Hermész az antik világ mítoszának lé-
lekvezető je és a magyar Nimródról szóló hagyomány bizonyos
aspektusból ugyan, de párhuzamba hozható.
A magyarok „atyja” és egyben a föld első királya úgy tűnik,
hogy egyben lélekvezető is volt. Tehát a földi uralkodó a lélek
uralkodója és annak avatott vezetője is volt egyben. A mítosz
anatómiája ennek az egybeesésnek nem mond ellent. Ha megnyí-
lik az út a földi uralkodás felé, akkor tudnunk kell azt, hogy ez az
út azért „nyílt meg” mert akinek ezt az utat „adományozták” an-
nak egyben a lelkek vezetője is kellett, hogy legyen. Ez a megál-
lapítás elvezet minket ahhoz a mitológiai tradícióhoz, ami a leg-
sértetlenebbül reánk maradt és egyben meghatározó része az eu-
rópai őshagyománynak is.
Ez a tény mondanunk sem kell, hogy több mint sokatmondó.
Mikor a görög mitológia nagy doyenje Kerényi Károly megírta
mély párhuzamokkal bíró könyvét Hermész. a lélekvezető címmel
– a könyv alcímének ezt adta: „Az élet férfi eredetének
mitologémája”. Ez a mondat a maga nimródi összefüggésében
megerősít minket abban, hogy jó úton járunk. S igazunkat csak
megerősítik a görög mitológia archaikusabb rétegeiből vett mito-
lógiai párhuzamok is, amikre Kerényi is jó érzékkel rátalált.
Megtaláltuk hát a fonalat ahhoz az ősi tradícióhoz, ami nem be-
szél másról, mint arról, hogy az égi király egyben a földre küldött
lelkek spirituális vezetője is.

22
 Tehát ha Nimród valójában az, aki az archaikus magyar nép-
hagyomány töredékei által reánk hagyományozódott, akkor bi-
zony Nimród valóban mindenben az első. Első az uralkodásban,
hiszen ő az első az uralkodók között és az ő világa egyben a lélek
és a „teljes” élet eredetének a világa is. Mivel az eredet, a dolgok
eleje egyben, valamilyen „végnek” is a találkozási pontja egyben
ezért az eredet „Urának” magáról az eredet előtti állapotokról is
tudomással kell bírnia. De maradjuk egyelőre „csak” az eredetnél.
Hiszen maga Kerényi fogalmaz így:
„Hermésznek és világának eredetét magára az élet ere-
detére vezettük vissza...”
Járjuk hát körbe magát a Nimród-hagyományt az eredet vilá-
gosságának a fényében. Előbb a töredékes, de igen mély gyökerű
magyar szakrális néphagyományban megőrzött szerepét illetően,
majd ezt követően a már sokak előtt ismeretes Bibliában talált
megközelítésben is.
De mielőtt mindezt megtennénk, ne felejtsünk el arról is be-
szélni, hogy maga Hermes volt az, akinek az Isten megengedte
azt, hogy „megismerhesse az égi-földi tudományokat és Isten
tudtával azokat el is rejtette”, hogy csak azok birtokolhassák, akik
megérdemlik. Ez a tudás, amivel Hermes rendelkezett, „mindenek
tudása” volt. Ennek a hermesi tudásnak a birtokában mindent
meglehetett cselekedni – nem volt lehetetlen, mivel ez a tudás
Isten tudását bírta.
A magyar Nimród-hagyomány Nimródról úgy emlékezik
meg, mint az isteni titkok, az égi-földi tudás birtokosáról. De e
mellett a nyilvánvaló párhuzam mellett megtaláljuk a „tudás el-
rejtésének” is a párhuzamát. Nimród apánk ellenségei elől elrej-
tette a „tudások tudását”, a csillagok bölcsességének, az emberi
lélek titkának és az emberi szellem hatalmának az ismeretét is.
Sőt, ha mélyebben hatolunk bele a mítosz és a hagyomány vilá-
gába, akkor arról kapunk híradást, hogy a „világ világának a leg-
elején”, akkor amikor még csak „nem régen született meg az em-
ber”, Nimród tollat kapott a teremtőtől, hogy jegyezze fel azt a
tudást, ami által az ember ember maradhat a földön. Ezzel a tollal,
ami az egyik elbeszélésben toll, a másikban egy aranyos pálca
kezdte el „ékes rovással” a kőbe vésni a tudást. Majd ezt a követ,

23
amit a mai napig úgy hívnak, hogy a „Tudás Köve” Nimród az
Égbe rejtette el. S azt a csillagot, ahol ez a kő ragyog, örökre
megjelölte.
Nos a tudásnak ez a feljegyzése sem áll messze a hermeszi
titkoktól. Csak mélyebben kell bele nézni a mítosz szemeibe.
Ugyanis Hermes Trismegistos egyiptomi elődjének. fogalmaz-
zunk árnyaltabban és mondjuk úgy hogy egyiptomi előképének
Tothnak. az istenek írnokának alakja rejtőzik meg a minden tu-
dást feljegyző nimródi hagyományban. Tudjuk azt is, hogy Nim-
ródról sok jelző maradt fenn. Egyrészt „kéz által”, tehát írva, más-
részt a „beszéd varázsa” által tehát, verbálisan.
A magyar néphagyomány szerint Nimród a magyarok ősapja,
édesapja, a nyelvadományozó, az Égből Koronát Kapó, a Koronát
Találó, az Őrző, a Vadász, a Vigyázó, az Égből Hatalmat Nyerő,
Égi Fényből való, az Égi Gyűrű Birtokosa (amit aztán ráhagyo-
mányoz Attilára, az Árpádokra és majdan a hagyomány szerint a
fehér csuhás magyar pálosokra).
Arról se feledkezzünk meg, hogy Nimród persze gyógyít is.
Gyógyító erejét „Nimród Csillagából” az Orion csillagképből,
abból a bizonyos magyar Kaszáscsillagból kapja. Rá van bízva
öröktől fogva a magyar uralkodók „lelke”. Ez a lélekvezetés már
egyértelműen hermészi attribútum. Nem beszélve arról, hogy a
néphagyomány szerint Nimród a „lenti és fenti világok vadásza
is”. Tehát az égi világok és az alvilágok nagy „vadásza” Nimród
mégpedig, ami nagyon fontos – együtt. Tehát Lent is és Fent is
bír vadászerővel. Itt megint belebotlunk egy hermészi attitűdbe,
hiszen Homérosznál (Odüsszea XI/572) alvilági vadász az Orion,
ami Nimród (gyógyító) erejét őrzi ott fenn a magasban. De erre
majd még visszatérünk, amikor az égi Orion csillagkép és Nimród
kapcsolatát kutatjuk.
Visszatérve a magyar hagyományhoz az a kétszeres szerep,
ami Nimródot az égből korona által erőt kapó őskirályt, mint a
magyarok ősapját egyszerre lenti és fenti égi vezetőnek nevezi
meg, egy ősi magyar fehérhagyományról ad hírt. Ez a karizmati-
kus képesség nem másnak, mint annak a magyar Fehér Hagyo-
mánynak a része, amiből mint égi erőből „leképződött” a Pilis
szent ereje éppen úgy, mint az Árpádok csodálatos égi karizmája,
vagy megszülethetett a Nagyszentmiklósi kincsen található égbe-

24
ragadási jelenet és akkor még nem is beszéltünk Csontváry
Baalbekjének égi inspiráltságáról. A fehér szónak a középkor
nyelvén más jelentése volt, mint napjainkban. A fehér fogalma
alatt a szakrális tisztaságot, szent erőt, a romlatlan világosságot
kell érteni. Hasonlóan a „bódog” (boldog) fogalomhoz csak ez
már a „fehérnek” egy fokozása. Hiszen „csak a fehér lélek tud
bóldog lenni”. És ez a hagyomány még közismert volt az 1200-as
évek Magyarországában.
A néphagyománya „Nagy Vadásszal” őrizteti azt az égig érő
fát, aminek a legteteje már Nimród égi birodalmának legfelső
egében van. Ott, ahol már „csillagba öltöztetett a magyarok ős-
apja”, hogy később Attila, majd Szent László király járja ott égi,
soha véget nem érő útját. A néphagyományban többször feltűnik
Nimróddal kapcsolatban, hogy bizony Álmos vezér, Nimród vére.
Ennek szögesen ellentmond a Nagy Lajos korában íródott Képes
Krónika, ahol az író szembe száll az akkor még feltételezhetően
erős Nimród-hagyománnyal, hogy aztán önmagának ellentmond-
va a későbbiekben felsorolt Árpád-házi családfát felsorolva a
néphagyománnyal megegyezően megemlíti Álmos vezért, mint
Nimród egyenes leszármazottját.
Nimródnak a nyelvadományozó szerepe éppen olyan izgal-
mas, mint a kozmológiai jegyeket magánviselő őskirály—ősapa
szerepe. További furcsaság, hogy a nyelv égi adományát földre
hozó Nimród alakja nem egyezik meg, sőt szemben áll a bibliai
negatív nimródképpel. Hiszen ott egy Isten ellen lázadó óriás
zsarnok képe körvonalazódott ki igen kevés információval támo-
gatva, de annál határozottabban. Sajnos igen kevés, elszórt infor-
mációval rendelkezünk Nimródról, mint az Égi Gyűrű birtokosá-
val kapcsolatban. S ami van, az is egyértelműen a „valós mesék”
látszólag értelmetlen archaikus világából került fel a felszínre.
Megörököltük, hogy ez a nimródi gyűrű nem áll másból,
mint a Napból és ha a napnépeket bármilyen ártalom éri, a gyűrű
fénye fakul ni kezd. Ezzel jelzi Nimródnak azt, hogy itt baj van,
mégpedig nagy baj. S ekkor a Nagy Vadász a népe segítségére si-
et. Tudjuk, hogy a gyűrű fényének hatalma van a „felső és alsó
Égben, a föld felett és az alatt is”. A pokol sötétjébe bevilágít és a
rosszakat elpusztítja.

25
 Leggyakoribb több formában is visszatérő változat szerint
ebben a gyűrűben, misztikus pecsétként egy élő „fénykép” talál-
ható. Ami nem más, mint egy ékességekkel körbekerített, fejét el-
rejtő, baljában nyilat tartó, jobb kezét az égnek emelő alak fényes
képe. Ez az „élő fényes jelkép” megdöbbentő, de nem más, mint
az Orion, vagyis a magyar Kaszáscsillag által az égre írt „fenti”
nyilas képe.

1. kép „Nimród – a nagy vadász isten előtt”

Az ég közepén tündöklő misztikus csillaghalmaz az Orion.

Az egyetlen olyan, ami az északi és a déli féltekén egyformán jól
látható. A régi keleti népek az Égbolt Urának tartották. S ez a tra-
díció a mai napig él és olyan idős, hogy szinte már időtlennek is
tűnik. Ha visszaemlékszünk arra, hogy Nimródot a magyar ha-
gyományok az Ég és a Föld urának, a világ első királyának tart-
ják, akkor az Égbolt Ura elnevezése az Orionnak, mint Nimród
csillagképének egyben egy tökéletes asztrálmítoszi bizonyíték.
Bizonyíték még pedig arra, hogy Nimród égi otthona egyben az

26
Égbolt Urának az otthona. S az égbolt ura pedig nem más, mint
Nimród. Ezért is van a gyűrűjébe belevésve az Orion-Nimród
csillag valóságos égi képe. Nem kétséges, hogy Nimród égi gyű-
rűjéről reánk maradt mítosz égi-földi nagy tanúnk és vezérlő út-
mutatónk.
Nimród gyűrűjéről (s annak jelképéről az égi nyilasról) ez a
roppant töredékes s ezért „törékeny” néphagyományról sajnos
mára már csak a népi emlékezet tudósít minket. Sajnos ehhez a
törékenységhez nyilvánvalóan hozzá segített és nem is kicsit, az
tény, hogy a népi eredet archaikus fundamentumát képező eredet-
hagyománynak a napkeleti, a régi Keletre vezető, „nimródi” szá-
lait megdöbbentően hosszú időn át direkten és szándékosan ma-
nipulálták, folyamatosan összekuszálták és ahol csak tehették ki-
gúnyolták, hiteltelenné próbálták tenni.
Még a mítoszból a mesébe átmentett hagyomány szintjén is
megpróbálták elfeledtetni és ősi hagyományaitól idegen tradíciók-
ra felcserélni, majd az idő multával a kicserélt mítoszokat hivata-
losítani, mintegy legalizálni. Ezzel a ténnyel valószínűleg maga
Benedek Elek is szembesült, mert hangot adott annak a felismeré-
sének, hogy az autentikus mesegyűjtésen keresztül egy másik,
népközeli és valódi világba került, aminek a gyökerei egy nagyon
távoli és csodás világba vezet vissza. Nem máshová, mint a régi
Napkeletre.
Merüljünk most bele mi is a szép magyar mesék és legendák
színes és igen sokat mondó nagyvilágába. Egészen megdöbbentő,
hogy egy Szeben környéki magyarok és szászok által is ismert
mesében egy „végtelen korú” (tehát halhatatlan) szárnyaskígyó
alakjában megjelenik egy óriás, akinek a fény időről-időre meg-
tisztítja „testi ruháját” (ily módon az elmúlás sötétsége nem tudja
a hatalmába keríteni), és időről-időre megjelenik a földön, és se-
gít. Ő a jó emberek óriás ősapja, aki egy jóságos sárkánykígyó
alakjában, igen gyakran váltja a „ruháját”. Ebben az alapmesében
Nimródra ismerhetünk. Azért alapmese, mert ez a sűrített lényege
ezeknek a „jó sárkányos” meséknek. Ez a sárkány különböző me-
sékben különböző láthatatlanná tévő dolgokat ajándékoz. Látha-
tatlanná tévő sipkát, ezüst- és aranyvesszőt, erszényt, mégpedig
olyat, amiből soha nem fogy el a pénz. A láthatatlanná tévő cipő
segítségével pedig el lehet sétálni egészen a „világ határáig”. Az

27
általa az égből hozott angyalhaj segítségével megőrizhető a tiszta-
ság és a szépség. Külön figyelemre méltó a sárkánykígyótól ka-
pott szennyes ing (az az ing, amit már viselt és levetett egy lélek –
íme a lélekvándorlása való közvetett utalás), a rozsdás kard, ami
sérthetetlenné tesz stb.
Feltűnő azonban, hogy a sok különös varázseszköz között a
gyűrű soha sem szerepel. Nem szerepel, mert a gyűrű maga Nim-
ródnak a „kígyóvá tekeredett, végtelenné kerekedett, teljes világ-
nak” a szimbóluma. A „testére felvett” mitikus gyűrű rítusa által
vált képessé arra, hogy csodaeszközöket ajándékozhasson, hogy
fehér varázslatot hajthasson végre. Ha a gyűrű elvész, elvész ma-
ga a „jó sárkány” is.
A Nimród legendák, mesék lényege, hogy a bajbajutott hőst
vagy gyakran magát a bajba jutott népet (hiszen Nimród a magya-
rok ősapja, őspátriárkája, mint a világ „első őskirálya” megsegíti
a mese hérosza, aki nem más, mint Nimród. Ez a megsegítés
nyilvánvalóan csak akkor lehet sikeres, ha a mitikus segítő maga
valamilyen formában hordozza „legbensejében” az isteni lénye-
get. A különböző, egymásra épülő tudatszinteket felmutató más-
más variánsok a mindenséget hordozó elemeket egy a „világi”
gondolkodástól idegen mély szubtanciával töltik meg. Ennek a
szubtanciának a mítoszi vagy a mesékben fellelt megjelenése a
nimródi kígyótudás jelenlétére utal. Erre bizonyíték magának a ,jó
sárkánykígyónak” a tánca is. Öt ugyanis „soha nem lehet táncba
vinni, mert ő folyamatosan táncol. De a sárkánykígyó tánca lassú,
nagyon lassú és mindig folyamatos, mint az emberi lélegzet”. Ez a
lassú tánc pedig nem más, mint a kozmosz élő útja, a világegye-
tem lüktetése. Ha nem táncolna ez a bizonyos nimródi „jó” sár-
kányóriás, akkor a kozmosz halott lenne és sötét. Mint ahogy a
mese maga mondja, „ha utolsót rándul a Fényes Sárkány, akkor
bizony lehullnak a csillagok az égről és sötétség lesz”. Ha viszont
felgyorsulna ez a „tánc”, akkor a csillagok mozgásának a rendjé-
be káosz keletkezne és pusztulás. Viszont ennek a bizonyos „jó”
sárkányóriásnak van egy meseőrizte csodahangszere. Ennek a
csodahangszernek a segítségével képes mindenkit megtáncoltatni
és a mennyei harmóniát „fenn”tartani. A jókat „jó” táncra inspi-
rálja ami által az elemek ereje újra visszatér. S ezáltal megkapja a
Teremtett világ a rendjének megfelelő szerepet az által, hogy le-

28
veszi róluk a „sötét rontást”. A rosszakat szintén táncba viszi „a
fényes tudású sárkány-ősapa”, „de ez a tánc bizony elveszi tőlük a
jó kedvüket és minden erejüket”.
A „minden erejük” alatt értendő annak a negatív mágikus
erőnek az elvétele, ami által ők képesek voltak arra, hogy rosszat
tudjanak tenni.
A rosszattevés itt nem más, mint rossz mozgásnak, rossz rez-
gésnek a létrehozása. Míg ez a „koronás sárkányapa” a jókat las-
sú táncba hívja, a rosszakat viszont gyorsba. Olyan gyorsan tán-
coltatja a sötét démonokat a jó sárkány csodafurulyája, hogy azok
mintegy „kipörögnek a fehér világból” vissza abba a sötétbe, ahol
az ő helyük rendeltetett. Igen érdekes momentum, hogy ezt a fu-
rulyát a néphagyomány „jó ördög sípjának” vagy egyes vidéke-
ken nimródsípnak nevezi. Ami úgy került a jó sárkány kezébe,
hogy azt a fekete ördög feldobta az égbe miután mindenkit magá-
hoz hasonlóan sötétre varázsolt vele itt a földön. De a jó ördög
mindezt látta fentről és lehozta magával ezt a bizonyos sípot újra
a földre és vele a Nappalt is.
Arról, hogy ez a varázssíp valójában miből is van, arra több
variáns létezik. Az egyik, ami számunkra talán a legérdekesebb
úgy szól, hogy ez a síp régen valójában egy üreges csontból ké-
szült (buddhista hatás), amit az idő gyűrűvé kerekített. Ezt a gyű-
rűt azonban az Égi szárnyassárkány (az aki legelőször jelent meg
koronával itt a földön) sárkányvérrel töltötte meg. Tette mindezt
azért, mert vér a vértől nem válik el. Tehát ezzel a „vérrel meg-
töltéssel” teljesítette azt a feladatát, hogy ez a gyűrű tőle soha ne
váljon el. Minek utána ez a gyűrű vért kapva az égi sárkány ré-
szévé változott, észrevette a sárkány, hogy e gyűrű mindenre ké-
pes csak egyre nem, hogy hangot adjon ki és beszéljen. A gyűrű
némasága gyengítette a segítő mágikus erőt és az emberekkel,
azon belül a „véreivel” való kapcsolattartást.
Megkérte hát a Napot, hogy egyenesítse ki a gyűrűjét egy
olyan síppá, furulyává, amit meghallanak ott lent a földön az em-
berek. A Nap megtette azt, amire a szárnyakkal rendelkező óriás-
kígyó megkérte. De csak azzal a feltétellel, hogy a gyűrűből csak
akkor válik síp, amikor arra valóban szükség van.
Tehát a mágikus síp csak a jó cselekedett gyakorlásakor,
adott feladata idejére válik azzá, amivé kérték. Ha vége a „dal-

29
nak” újra gyűrűvé változik. Ez a mese egyszerre őrzi a régi világ-
kép asztrálmítoszi lényegét, a csont által sámánisztikus-
buddhisztikus beavató jellegét és az egészen az európai középko-
rig fennmaradó vérmítosz összetartó mágikus erejét. Azt a külö-
nös vér-metamorfózist, ami az apokrifeken át a bogumil legendá-
kon keresztül a grálmítoszig őrzi, ha rejtetten is korszakalkotó,
kikerülhetetlen hatását.
Sem a hivatalos kutatók, sem egyszerű, „mítosztartó”, tehát
az ősi hagyományt a maguk tudati szintjének megfelelő formájá-
ban ismerő, azt továbbadó emberek nem tudnak felelni arra a kér-
désre, hogy a nimród mesék és legendák nagy része miért éppen
beszéd útján, a verbális tradíciók részeként maradt meg. Viszont
megdöbbentő az a válasz, amit erre a kérdésre a Nagyvárad kör-
nyéki néphagyomány ad. Úgy gondolja, hogy Nimród neve való-
jában azt jelenti, hogy Nemrótt, tehát „nem írott”. És a róla szóló
hagyománynak nem a papíron a helye, hanem az agyban és a
szívben.
Ehhez hasonló a helyzet, ha nem is teljesen Nimródnak a ki-
rállyá avatásával kapcsolatban. Nimród királlyá avatása, mint egy
nagyon korai beavatás mitikus emléke nagyon nagy fontossággal
bír. De ne haladjunk nagyon előre, térjünk vissza Nimród miszti-
kus gyűrűjére, amelyről a magyar hagyomány egy igen archaikus
részében bukkantunk rá. Hogy magának a szájhagyománynak
erősebb és mélyebb gyökerű szerep jut a tradíció átadásában, át-
örököltetésében azt maga a nagyon régről megmaradt gyűrű-
legenda is ékesen bizonyítja. S azt hogy ez a gyűrű kígyóként
mozgott „valamin” azt az orfikus világtojáson feltekeredő orfikus
kígyót juttatja az eszünkbe. Mikor a világtojás a létezésbe poty-
tyant, a kígyó a világtojásra való rátekeredésekor létrejött spirál
alakját elhagyva köröket formázott és létezését megsokszorozta.
Így több gyűrű alakú kígyó jött létre, aminek köralakját az adta,
hogy önmaga farkába harapott, hogy a tökéletesség szimbóluma
megvalósulhasson. Ez az önmagába farkába harapó kígyó lett
minden a kezdetek kezdetén elrejtett tudás szimbolikusan „hasz-
nált” körgyűrűje, körpecsétes szimbóluma. Természetesen ezek
rejtett funkciója is ennek a tudást őrző létkígyónak a történetét
ismétlik meg a maguk szimbolikus formájában. Ez valósul meg a
gyűrű „ujjra húzásakor”, amikor ezzel a rítussal a végesség talál-

30
kozik magával az élő „végtelennel”, a farkába harapó kígyóval.
Az ősi körpecsét használatakor, „pecsételés” szakrális rítusával
maga a Végtelenség Kígyója sokszorozódik meg azáltal, hogy a
pecsét önmaga égi képében hagy nyomot. Ezek a varázseszközök
hol rejtett, hol egészen egyértelmű funkciókat nyernek a magyar
mítoszokban és mesehagyományban. Mindezek „gazdag és elvi-
leg végtelen variációját következtethetjük ki”, ahogyan Nagy Olga
fogalmaz ezekről. Ezt követően így folytatja: „Utaljunk például a
gyűrű, óra, vagyskatulya szerepére, amelyekből óriás vagy más
segítő szellem lép ki, s a hős minden kívánságát teljesíti”.
Milyen érdekes, hogy itt a varázseszközök felsorolásakor el-
sőnek van megemlítve az a bizonyos mitikus gyűrű, ami magából,
a tudás kígyójából „kerekedett”, hogy a népmesék szóhasználatát
használjam, a végtelenség ősi szimbólumává. S másik érdekessé-
ge ennek az idézetnek az, hogy meg van benne említve Nimród
elsődleges tulajdonsága, ami egyben az egyik leggyakrabban
használt ragadványneve is: az óriás. Ez az óriás pedig „jó” óriás,
aminek alakjában maga Nimród is gyakran megjelenik a magyar
népmesében. A jó óriás pedig kívánságokat teljesít, az ember
számára lehetetlennek látszó dolgokat visz végbe, egyszóval cso-
dákat tesz, képtelenségnek tűnő feladatokat old meg.
Igen érdekes és figyelemre méltó, hogy a Biblia előtti ha-
gyománya sárkányban és a kígyóban nem lát negatív erőt, gonosz
jelentést. Akárcsak a magyar néphagyomány Nimród esetében,
aki igen gyakran változik sárkánnyá. S kígyó alakjában „formál
kört”, hogy a Fényt megőrizze, és ezáltal nem hagyja azt „ellop-
ni”. Ugyancsak kígyó alakot vesz fel amikor a földi üldözői elől
menekül, és mint „szárnyaskígyó” kúszik fel gyorsan, hatalmas
fénnyel a „magyarok csillagos egére”. Ebben az alakban „tud”
csak megmenekülni kegyetlen üldözői elől. Azt már tudjuk, hogy
Nimród milyen alakban és hogy hova „ment fel” az Égre. De ki és
mi segítette őt onnan fentről, a Magasságos Égről?
A régi magyar hagyomány úgy tudja, hogy Nimródot a hat-
küllős Nap segítette fel az Égi otthonába. Mégpedig ennek a hat-
küllős Napnak 21 „szirma” van a magyar hagyomány szerint.
Mindez a „tudás” fellelhető az ormánsági ácsolt kelengyeláda
központi napképén, ahogy a régiek mondták azon a bizonyos
napkeréken.

31
 2. kép

E ládát kelengyebútorként használták, s annak az oldaláról és

tetejéről „világolt” rá a láda használójára akkor, amikor még élő
spirituális forrás volt a magyar népművészet, a hagyománykincs,
ahogyan azt régen nevezték. S így a hatküllős „magyar” Nap se-
gítségével nem tudták Nimródot utolérni az üldözői. Így nem si-
került őt visszavarázsolni sem és ezáltal „jó kígyóként” sikerült
eljutnia mégpedig sértetlenül az ő égi csillagvilágába.
Más a helyzet a bibliai hagyomány esetében és erre még
majd többször is visszatérünk. A Bibliában a kígyó maga a Sátán,
a Gonosz és a legfőbb csábító. A zsidóból kereszténnyé váló
Szent Pál maga nevezi a kígyót a Levegő Fejedelmének. Szent
János pedig sokkal konkrétabban fogalmazva így ad róla hírt: „És
láték egy angyalt az Égből leszállni...ez a sárkányt, ama régi kí-
gyót, ki az ördög, vagyis a sátán, megfogván azt ezer esztendőre
lekötözé”.
Az itt idézett sorokban számtalan információ rejlik, ami szá-
munkra itt, a mítoszbeli Nimród nyomában járva igen fontos le-
het. Először megtudjuk azt a tényt, hogy egy Égi angyal jön le
megkötözni a Sátánt. Minden bizonnyal azért, mert csak ő lehet
erősebb a Sátánnál. Földi halandó erre képtelen. Az égi angyal a
hagyomány szerint beszéli, tehát „érti” a sátán nyelvét, ismeri

32
gondolatait és célját. Ezért is képes arra a hatalmas és felelősség-
teljes feladatra, hogy őt, minden világok leggonoszabbját „meg-
kötözhesse”. De még neki is csak bizonyos ideig addig a bizonyos
és sokat vitatott ezerévig sikerül ártalmatlanná tennie.
Azzal is szembesülünk Szent János evangélista jóvoltából,
hogy ennek a Sátánnak bizony sárkány alakja van. S ez a „sátáni”
sárkány pedig nem más, mint ama „régi kígyó”. Tehát itt meg-
tudjuk azt, hogy a bibliai miszticizmus átvett és megőrzött egy a
nálánál sokkal régebbi hagyományból származó „tudást”. Vagyis
azt a tényt, hogy a sárkány nem más, mint a régiek kígyója csak
rendelkezik egy „plusszal”, azzal a bizonyos égből kapott szárny-
nyal, ami által a szentpáli értelembe vett Levegő Fejedelmévé
válhatott. Ez a bizonyos negatív előjelű Fejedelem már az Ó-
szövetségi teremtés legelején megjelenik.
Várkonyi remekül összefoglalja: „Már a teremtés elején
megjelenik a Káosz megtestesítője: Techóm, Ráháb, a tenger
szörnyetege, Livjáthán, ki a Behemóthtal együtt ‘az Úr útjainak
elején ál!’. Közismert, hogy ő a bibliai paradicsom kígyója. Ő
Sarnael, az emberiség megrontója”.
A Bibliában nem publikált apokrif hagyomány sokkal többet
tud róla. Legfőképpen azt, hogy ő sötétség nagy tudású hercege.
A Talmud egyenesen arról beszél, hogy ő a csábítás kígyója Évá-
val párosodott. A korai népek vallásaiból és a mítoszaiból azt is
tudjuk, hogy Lilith a legfőbb nőstény ördög, akit majd a boszor-
kányság újkori reneszánsza ébreszt fel sok százéves álmából, kí-
gyó tulajdonságokkal rendelkezik. Ádámnak ezt a nőnemű csá-
bítóját nippuri cserépedények szárnyas asszonytestű, de kígyófar-
kú lénynek ábrázolják, tehát tudnak róla.
A nimródi gyűrű és a vele összefüggő, az említett mítoszok-
ban megjelenő kígyó tulajdonságokkal ellentétben égi és pozitív
tulajdonságokkal rendelkezik. Nem keveredik benne démoni ere-
jűvé a szexuális és szakrális tulajdonságok bizonytalan ötvözete.
Ha úgy tetszik Nimród „mozgó” gyűrűje egy égi, élő karizma ma-
gára vett, ha úgy tetszik az „ujjára húzott” jele. A magyar ha-
gyomány Nimródot védő, égen-földön népét megőrző mitikus ős-
apának, egyben őskirálynak is tartja.
A nimródi gyűrűnek és a szintén égi eredetű „szent” koroná-
nak ezért van egymást kiegészítő jelentősége és kulcsfontosságú

33
szerepe. Ez a tény akkor válik csak igazán „királyi” jelentőségű-
vé, ha megtudjuk, hogy ez a bizonyos nimródi korona „ékes ko-
rona”. (Ennek a bizonyos ékes koronának és a vele kapcsolatos
hasonló nimródi szimbólumoknak külön fejezetet szentelünk.) Ez
a szóban forgó nimródi mitikus gyűrű a végtelenséggel szakráli-
san összekapcsolódó egyéni, de a lelkek fölött álló, uralkodó, ki-
választott lélek mikro-makrokozmoszi kapcsolatára utal. A miti-
kus gyűrű tehát egyszerre végtelenít és megjelöl. Ebből követke-
zik a legfontosabb szerepe – az őrzés, a szakrális védelem. Ezek a
legfőbb királyi tulajdonságok. Férne minden esetben az arany. Az
a szellemi formájában is jelenlévő nemes fém és .nemes Fény”,
ami csak akkor az ami, ha tiszta szívvel és égi örökséggel tekin-
tünk rá.
A korona viszont több mint a mikro-mikrokozmikus őrzés
szakrális feladatát jelképező égi ajándék. A korona az égi vezetés-
kiválasztás szent „műszere”. A beavató korona erejének titka és
annak a mikro-makrokozmoszi egységéről való tudás nem tarto-
zik az egzakt ismeretek közé. Mint ahogy az égi, karizmatikus
adomány mibenléte sem. Ettől függetlenül mindezek a dolgok
olyan szent ajándékok, amik soha el nem veszhetnek az időben.
Emberfölötti és nemzetmegőrző szerepük vitathatatlan. Ezért be-
szél róluk oly gyakran a hagyomány autentikus, semmilyen
irányból nem befolyásolt, az egyszerű emberek által megőrzött,
tiszta népi emlékezete.
Nem vitathatjuk, hogy ennek az égi karizmának az átadása és
az ebből következő „királyi karizma” hatása világformáló jelentő-
séggel bír „föld első királyának” az esetében. Hogy ez a világ-
formáló karizma mit is jelentett Nimródra és népére nézve, azt
csak akkor tudjuk meg, ha ismerjük a Biblia Nimródképét, hogy
ezután az összevethető legyen a Biblia mögötti, pontosabban a
bibliai hagyomány előttről való népi Nimród-hagyománnyal.
Tovább menve a népi mitológia által megőrzött nimródi ko-
rona- és kardhagyomány meglepő kapcsolódást mutat a még fel-
lelhető Attila-hagyománnyal. Ez a kapcsolódás viszont tagadha-
tatlanul megerősíti a szakrális magyar néphagyomány uralkodói-
királyi ősapa képét Nimróddal kapcsolatban.
Lássuk, hogy a mitológia szerint, hogyan válik Nimród ki-
rállyá, a föld első királyává. Több egymástól jól elkülöníthető

34
„mese” is létezik „koronaügyben”. Az első ilyen „égi” koronale-
genda a következő. Egyszer csak Nimród az égen egy tüzes, lán-
goló koronát lát meg, ami egyre csak közeledik felé, és fényével
mindent beborít. Először Nimród menekül a korona elől, de az égi
fényes korona egyre csak követi őt. Mígnem Nimród megáll és
hagyja hogy a koronát két angyal (érdekes hasonlóság a magyar
Szentkoronát tartó égi „két angyallal”) lassan a fejére tegye.
Mi által ő (Nimród) egy hatalmas fényességet érez a testében,
és ettől kezdve nem szükséges beszélnie senkinek sem ő előtte,
mert meglátja mindenkinek a gondolatait és megérti minden nép-
nek a beszédét. Koronája fényből, a Nap fényéből van. Az általa
uralt birodalom a Naptól származik és csak azokat „vadássza le”,
akik a Fény, a tisztaság, a boldogság, a mennyei szeretet hatalma
ellen lázadnak. Koronájának a fénye bevilágítja a lelket és egy
olyan teremtés bizonyosságát adja, ahol a halál és a félelem lehe-
tetlen.
Egy másik mítosz a nimródi koronáról csak részben hasonló
az előzőhöz. Itt is égből jön a korona, itt is hatalmasan „világol” a
kezdetek éjszakájának a sötétségében. De itt a korona nem tétetik
egyből Nimród fejére. A kezdetek sötétségébe egyszer csak ha-
talmas égi fény támad. A Jó Isten úgy tűnik győz a Rossz Istennel
vívott hosszú égi (kozmikus) harcában. (Itt nyilvánvalóvá válik
egy ősi, antagonisztikus dualizmuson nyugvó gnosztikus világ-
kép). És egy megvilágosító égi koronát küld a föld erős és nagy
lelkű vadászának, Nimródnak. De a korona a földre érkezésekor
nem marad meg a föld felszínén, hanem mélyen belesüllyed a
földbe. Elrejtőzik a föld alá. A korona fölött egy nagy gúla kép-
ződik. Nimród azt a feladatott kapja, hogy keresse meg azt a gú-
lát, ami az égi koronát takarja. S ha megtalálta még egy nagy fel-
adatot kell teljesítenie, és ha azt is teljesíti, akkor övé a Jó Isten
fénylő koronája.
Nimród bejárja a föld összes „magassainak”, hegyeinek és
gúláinak mélyét, ezen földalatti birodalmak mélységeit. Míg egy-
szer csak egy hatalmas. turulu (turul) nevű nagy madár nem száll
az égből, és el nem mondja Nimródnak, hogy melyik az a bizo-
nyos gúla, ami alatt az égi korona van. Meg is találja Nimród az
égből kapott koronát, de nem tudja felhozni, mivel olyan vakító a
fénye, hogy nem tud közel kerülni hozzá. Ekkor automatikusan

35
következett a második feladat: ki kellett Nimródnak mondania a
korona égi nevét. S abban a percben. ahogy Nimród kimondta a
korona égi nevét a korona égi fénye az emberi szem által elvisel-
hető fényűvé változott és így már Nimród által a felszínre kerül-
hetett, hogy aztán Nimród fejére kerülhessen.
A következő korona legenda talán a néphagyomány által a
legismertebb. Mégpedig a kőből koronává lett történetről van szó.
Egyszer közvetlenül Nimródnak a férfivá cserepedése után tör-
tént, hogy amint a tengerpart egy sziklás részénél sétálgatott, el-
lenségei fentről a hegy tetejéről szikladarabokat görgettek le,
hogy Nimródot elpusztíthassák. S ahogy a kisebb szikladarabok
elől elhajolgatott, nem vette észre, hogy egy nagyobb szikladarab
egyenesen a fejére zuhan. De ekkor csoda történt és a szikladarab
egy fényes, sugárzó koronává változott. Nimród ekkor a fején
hagyta ezt a sziklából született koronát, és így lett ő a világ első
királya. Ezek voltak hát Nimródnak a világ első uralkodójának, a
magyarok ősapjának és koronájának a szakrális néphagyomány
által megmaradt mitologikus történetei.
Nimróddal kapcsolatos mitológiák a szentkarddal kapcsolat-
ban elég egyértelműek a magyar néphagyományban. Ezen belül is
az erdélyi népi emlékezetben válik igen hangsúlyozottá. S ez igen
csak hasonlít, mint azt már fentebb is említettük, az Attila kardjá-
val kapcsolatos mitológiai történetekhez.
Nimród miközben a világot körbe járja, számba veszi nép-
ének földjét találkozik egy öreg látnokkal, aki egy égi kardról be-
szél neki, ami őt illeti. Azt mondja az öreg jövendőmondó, hogy
nagy vadász leszel te mindenekfölött, de ehhez az szükséges,
hogy megtaláld a neked szánt örökfényű kardot.
Menj hát a fényes dél felé mígnem tested jelzi, hogy hol ta-
lálod majd a kardodat. Nimród felkerekedett és elindult délnek.
mígnem egyszer csak fájdalmat érez a lábában. Észreveszi, hogy
vérzik a lába. Körülnéz és meglát valamit, ami kiáll a földből.
Megpróbálja kihúzni ezt a valamit a földből, de nem sikerül neki.
Ekkor hirtelen, nagy zajjal megjelenik egy csodaszép madár.
Aranyból van a tollazata, vakító gyémántból a csőre, lábai ezüstö-
sen csillognak. Rászáll a földből kiálló kard markolatára, és Nim-
róddal együtt kihúzzák a fényes, égi kardot a földből.

36
 Itt szinte minden együtt van ahhoz, hogy a népi emlékezet
egy igen fajsúlyos mítoszát ismerhessük meg ebben a történetben.
A korona, a kard, a gyűrű igen fontos alap rekvizitumai a szakrá-
lis uralkodásnak.
Említettük a gyűrű, a korona „jelenlétét” Nimróddal kapcso-
latban s most sorra került a kardról szóló történet is. Itt a látnok,
az uralkodáshoz beígért kard, a hirtelen megjelenő, aranytollú,
gyémánt csőrű, ezüst lábú, nagy égi madár eszünkbe juttatja az
Árpád-ház máig sokat vitatott mitikus turulmadárját. S ez a Nim-
ród történetbeli „nagy madár” éppen egy kardot húz ki a földből
Nimróddal együtt, amit neki a magyarok ősapjának ad, mint egy
karizmatikus hatalmi jelvényt. Milyen különös „véletlen” az,
hogy Árpádházunk e különös totemállata a turulmadár az, aki a
már megszokott, karizmatikus hatalmi „pózában” éppen egy ha-
talmi erőt sugárzó, különös, égi kardot tart a lábaival. Ehhez a
több, mint megdöbbentő egyezéshez már csak egy lépés annak a
mitológiai hármashalomnak a mitológiai megfeleltetése, ami
együtt adja a magyarság karizmatikus, spirituális erejét, mitikus
védelmét.
Vajon miért is és hogyan áll össze ez a megdöbbentő párhu-
zam? Nimród és a köré csoportosuló máig megmaradt mitologi-
kus történetek hogyan kapcsolódnak az égi eredetű Árpád-
házhoz?
A Képes Krónika szerzője, aki Nagy Lajos korában vetette
papírra történetét, különös vehemenciával szállt szembe az akkor
még a néphagyományban természetesnek tűnő Nimród-
hagyománnyal. A krónika szerzője szinte természetellenesnek tű-
nő, sarkos hangsúlyozással ecseteli, hogy az egész magyar Nim-
ród-hagyomány úgy ahogy van, teljesen ellentétben áll az egyház,
az egyházatyák tanításaival. A különös csak az, hogy a krónika
egy későbbi fejezetében, mikor az Árpád-ház családfáját sorolja
fel, Álmos vezért maga is Nimród egyenes ágú leszármazottjának
tünteti fel. Mindebből logikusan következik, hogy az Árpád-
háznak egykoron kellett lennie egy a magyar nép által elfogadott
„legitim” családfájának, melynek az élén Nimród, az egykori ős-
apa állott. Ennek a nemzetségfának a születése a Képes Krónika
korához mérten jóval korábbi, a mítosz idejéhez, a szakrális-
karizmatikus tradíciók születésének a koráig nyúlik vissza. Ez a

37
kor jóval megelőzi a honfoglalást, a kereszténység felvételét, és
mint fentebb írtuk magát a mítoszok korában van otthon. S ez a
tény már maga is elképesztő. Egy nemzet családfáját visszavezet-
ni az őseredet első világkirályához, a magyarok úgymond ősapjá-
hoz több mint megdöbbentő. Annál is inkább, mert még történel-
mi mércével mérve is nagyon sokáig tartotta magát az a népi ma-
gyar fehérhagyomány, hogy Jézus, mint a Világ Királya azért van
jelen a Magyar Szentkoronán, mert egykor Nimród, a magyarok
őskirálya is világkirály volt és ebből következően úgymond „ro-
konságban” állt a korona tetején található Pantokrátorral.
Tehát a népi legenda sze-
rint Jézus átvette Nimródtól a
magyar Szentkoronában je-
lenlévő égi karizmát. Azt még
egyelőre homály fedi, hogy ez
a különös magyar legenda
miért éppen a „népi” pálos
hagyományok részeként ma-
radt rá az utókorra. A népi
pálos legendák és a verbális
úton hagyományozódott „pá-
los apokrifek” kérdése mé-
lyen a magyar régmúltba ve-
zet. Oda, ahová az egzakt tu-
domány és történelem mester-
séges fényű lámpása nem tud
bevilágítani. Ugyanígy nem
tud fényt gyújtani archaikus
magyar népi imádságaink
tündérvilágában sem. Pedig
ha oda elérne a hivatalos tu-
domány fénye, sok minden
megmagyarázódna, ami
ugyan tény, de ma még köd és
3. kép Jézus a Világ Királya. Szűz Má-
homály fedi annak valóságát. ria a Világ Királynője.
Megmagyarázódna a nemzet-
nek Nimródhoz, a Boldogasszonyanyához, vagy akár a magyar
pálosrendhez való hatalmas és csodálatos ragaszkodása. Hogy

38
mást ne is említsek a nemzeti tradíciók, szakralitás és a néplélek
titkai közül.
Visszatérve az őseredet kérdésköréhez, a nemzet családfájá-
nak a legelejéhez, Nimród ősapánkra és korára való hézagos uta-
lásokhoz – egy valami egyértelműen látható, az hogy Nimród
személye és története egy korszakot zár le. Mindezen korszakle-
záráson túl a Nimróddal kapcsolatos tények hatalmas bizonyíté-
kok arra nézve, hogy a népek, nemzetek „születésének”, történel-
mének az ismerete nem veszett végleg a múlt homályába. S Nim-
ród kapcsán egy nemzet, a magyar nemzet múltja végleg össze-
fűzhető az eredet, az ősmúlt hirtelen támadt világosságával. És
ebben a világosságban ott láthatjuk Nimród népét és annak máig
ható porlepte örökségét.

39
 2. Nevek, nyelvek, emlékek
„Ez a Bábel előtti világ bizony
egy volt és csodálatos.
Múltjában, hitében, művészetében
szeretet, kozmikus erő és mára ismeretlen
tudás pihent.
Nyomait a nevekben, a nyelvekben és
az időben elbújt írásokban lelheti fel a kereső elme”.

(L.A,)

A régiek hagyománya Nimróddal kapcsolatban igen szerte-

ágazó és jóval túlmutat a bibliai Nimród-hagyományon. A betűk
által megörökített történelem mindig a nyelven és a nyelvek állal
megőrzött gondolatiságon keresztül szivárog bele a jövőbe. Maga
a leírt nyelv és a mögötte feszülő spirituális mondanivaló olyan
mély tartalommal bír, hogy ma a huszonegyedik századi tradíci-
ókban is fellelhető a nyelvi örökítésnek a nagy törvényszerűsége,
Arról van szó, hogy attól függően, hogy milyen nyelven írtak le
valamit, hiába a tartami megegyezőség, mégis hol kevesebb, hol
több az információ attól függően, hogy milyen nyelven is lett az
lejegyezve.
Azt ugye tudjuk, hogy a régi magyarság rendelkezett egy
iniciatikus képírással -a rovásírással. Itt most érdemes egy kis időt
szánni „Nimród írásának” (így nevezték a régi magyarok a ro-
vásírást) a történelmére. A nyelvtudomány elég messziről vezeti
Ie a rovásírás múltját, A prehisztorikus kusita Arábia írását is ro-
vásírásnak tartja, és ami számunkra igen fontos lehet a szkíták
írásával hozzák azt rokonságba. A kusiták rovásírását később a
föníciaiak terjesztették el az egész égei térségben. Mindezzel az
etruszkok sokat vitatott írása is rokonságban van. A dolog
summázataként egyet kell értsünk Oláh Imrével:
„..valószínű, hogy az egykor tűzzel, vassal pusztított ős-
magyar rovásírás is ebből a történelem előtti több ezer-
éves ősszkíta írásrendszerből származott.”

40
 A magyar rovásírás drasztikus felszámolása sejtetni engedi,
hogy a felszámolás célja nem volt más, mint az, hogy a magyar-
ság elfelejtse, elveszítse az ősöktől örökölt ősi írását, hogy aztán a
tőle idegen, nem iniciatikus latin írás bevezetésével lassan a szel-
lemisége is profanizálódjon, árnyaltabban fogalmazva
latinizálódjon. Lényeg az, hogy az átvett és használatba került írás
ne bírjon beavató jelleggel és a korábbi, ősi rovásírás nemzeti és
beavató jellege teljesen elfelejtődjön.
Menjünk tovább. Nézzük csak meg Berossust. A régi korok
egy adott bizonyos idejében keletkezett általánosnak mondható
görögösítést, latinosítást visszabontva – igen sajátos következte-
tést vonhatunk le magából a „Berossus” névből is. Ami többek
szerint így hangozhatott: Ber, Berus, Beros, Beruv, Berov, s ha
már itt járunk egy kicsit a magyar nyelvhez. s általa az óvilág egy
ismeretlen szeletéhez közelítő Beruvo, Berovo (Beróvó) név már
maga utal arra a történetírói, lejegyzői tevékenységére is – amiről
maga Berussos ismertté vált. Tudott dolog, hogy a régi korokban
a nevek összefüggtek magával a gyakorolt foglalkozással is.
Berossus példáját csak azért említettem. mert kortól és szellemi-
ségtől függetlenül többen is a Berossos-Bero-Beróvó szófejtés
mellett érveltek úgy a múltban, mint a jelenben is. Maga Varga
Zsigmond is ennek az i.e. III. században élt görögül író babiloni
papnak a nevében „meglátta” e történetíró papnak a munkájára
való utalást. Berossos volt az. aki tagadhatatlanul oly közel élt a
babiloni nimródi világhoz, hiszen az óriások világának, vagyis a
kezdetek kezdetének a történelmét a babiloni templom-könyvtár
szigorúan őrzött szent irataiból olvashatta ki. Arról a vízözönről is
beszél, aminek az emlékképei a bibliai hagyomány által olyan
szépen rögzültek a köztudatban, hogy eszébe sem jut az embernek
azt feltételezni, hogy itt egy nagyon régi, a bibliai időket jóval
megelőző történelmi valóság töredékképei lettek egyetlen, sokkal
későbbi bibliai történésbe belegyúrva és azzal ügyesen összeol-
vasztva.
Mindezzel, valamint az elfedő, erőszakos görögösítéssel,
majd a majdani latinizálással kapcsolatban több megjegyzést is
tesz a kiváló régiségbúvár és irodalmár Várkonyi Nándor. Meg-
említve magát Mózes nevét is. E híres történelmi személyt régi,
egyiptomi nevén „Mo-szé”-nak nevezi a magyar könyvészetben

41
egyedülálló, hatalmas kultúrtörténeti munkájában. Rávilágítva ez-
zel a történelem egy sokat tárgyalt, mégis ismeretlen fejezetére.
De minderről a számtalan félreértésekhez és általánosítások-
hoz vezető latinizálással kapcsolatban megemlíthetjük magát a
Nílusnak nevezett történelmi folyó régi egyiptomi nevét Nilu,
Nila, Nyila görögösen Nílus, Nilas, Nyilas olvasatban. Ugyanezt
megtehetjük Az Eufrates névvel is, és nevezhetjük azt régi, való-
di, nem görögösített nevén „Eu-frát”-nak (Eufrátnak).
Nos Beróvó rója, vagy ha úgy tetszik Berussos írja, hogy mi-
dőn Belas, Jupiter fia meghalt, Nemrót a népével Senaár mezejé-
ről jött, ahol kijelölt egy várost és fölötte nagy tornyot készített a
víztől való megmenekülésének százharmincnegyedik esztendejé-
ben, és uralkodott ötvenhat évig, és a tornyot fölépítette a hegyek
magasságáig. Ez az a bizonyos torony, ami a hagyomány szerint a
nyelvek összezavarásának volt a tanúja. De itt Bábel tornyának
említésekor a korántsem egységes régi hagyomány egy olyan el-
ágazáshoz vezetett, ami mérföldkő lett az emberiség régi hagyo-
mányát illetően. Egy hajdani egységes nyelvet beszélő, egységes
tradíciót valló, és minden bizonnyal egy őskirály (Nimród) alatt
élő régi ember minden hagyományát (nyelvét, tradícióit, királyát)
elveszti egy a biblikus hagyományban életben tartott esemény
kapcsán. S ez nem más, mint a Bábel tornyának a legendája.
Az isteni magasságokba törő toronyépítést Isten a nyelvek
összezavarásával jutalmazza. Arról a hagyományláncról, ami
kapcsán egy kiforrott ősi kultúra elérkeztetne minket ehhez a bi-
zonyos Bábel toronyhoz, a bibliai tradíció csak töredékes és igen
gyakran ellentmondásos megjegyzéseket tesz.
Többeknek, így Eliadenek. Frazernek is az a véleménye,
hogy a Biblia történetének a Nimróddal, a bábeli toronnyal kap-
csolatos történetei egy a Bibliát jóval megelőző történésekből
lettek a maguk töredékes módján átemelve. A Biblia szerint az
emberek saját dicsőségükre építenek tornyot és ezért Isten össze-
zavarja a nyelvüket és szétszórja őket. Josephus Flavius erről a
bizonyos toronyépítésről máshogyan emlékezik meg. A Bibliával
ellentétben nem hallgatja el az építő nevét. A torony építőjének
Nimródot nevezi meg. S a toronyépítés céljának nem egyfajta ön-
dicséretet nevez meg. Hanem azt írja, hogy Nimród népe Isten
megcsúfolására készült tornyot emelni, s hogy bosszút álljanak

42
rajta, ha még egyszer vízözönnel sújtaná az emberiséget. Tehát a
bibliai és a Flavius által leírt tradíciók eltérnek egymástól. Ami
viszont Nimród tulajdonságait illeti, a legtöbb leírt és legenda
alakban rögzült hagyomány szerint is minden esetben megegyez-
nek: – a nagy, – az óriás, – a hatalmas.
Sokan hallották már azt a népi megjegyzést főleg a történel-
mi Magyarország déli részén, hogy „nagy leszel te bizony, mint
Béla, Jupiter fia”. Ez a bizonyos Béla a néphagyomány szerint
egy bizonyos torony előtt nagyon nagyon régen élt. Hogy ez a bi-
zonyos torony maga Bábel tornya, azt csak sejteni lehet.
Minden bizonnyal sokan csodálkoztak a régi magyarok kö-
zül, hogy hogyan is került ez a görög mitológiához köthető „Ju-
piter fia” kifejezés egy bizonyos torony előtti Bélával való össze-
függésben bele a magyar folklórba. A talányokat csak növelte,
hogy ez a Béla, vagy ahogy írták Belas milyen kapcsolatban le-
hetett azzal a bizonyos Nimróddal, akinek egyik fő tulajdonsága
volt az a bizonyos „nagyság”, ami erre a különös és ismeretlen
Bélára, Jupiter fiára is jellemző a magyar néphagyomány tanúsá-
ga szerint.
Mert, hogy ez a kapcsolódás hajdanán létezett, arra maga
Berussos írása a bizonyíték. Hiszen Berussos, a régiek történet-
írója tudtunkra adja, hogy „Midőn Belas, Jupiter fia meghalt,
Nemrót a népével Senaár mezejére jött...”
Hogyan is jön mindez össze. Minden bizonnyal úgy, ahogyan
maga Nimród is belekerült a mítoszainkba és meséinkbe. Itt még
nincs ugyan konkrét utalás magára Nimródra, se a mágia „földön
túli – földön kívüli” hatalmas égi mesterségének kapcsolatára.
Ebben a kijelentésben egyszerűen csak Jupiter fiaként magára a
nagyságra és a hatalmasságra van utalás, ami egyértelműen Nim-
ród attribútuma a ránk maradt mítoszokban. S ez a „nagyság és
hatalmasság” egyaránt megjelenik a bibliai és a biblián kívüli,
annál sokkal korábbi tradíciókban is, ami külön figyelemre méltó,
hiszen a régiek mítosz hagyománya így teljesedik ki.
Epiphanus úgy emlékezik meg Nimródra, mint aki keletről
költözött a baktriai Hunniába és ott elterjesztette a csillagászatnak
és a mágiának a tanait. Ez utóbbit a hagyomány szerint Nimród
fedezte fel az ember számára. Az a Nimród, aki a fekete kusok fi-
aként jött el a világra és kikönyörögte az istenektől az emberek

43
számára a mágia tudományát. Tőle vannak hát a mágusok a föl-
döntúli dolgok ismerői. A több irányból is egymásra utaló, még
az 1800-as évek elején is élő, régi erdélyi hagyomány úgy tartja,
hogy a mágusok a magyarok ősei. És a mágusokat vezető, nagy
csodálatos csillag, az ami a betlehemi jászolhoz vezette a mágu-
sokat mai napig világol a világban. Éppen úgy, mint maga Nim-
ród is, aki az égbe, az égre menekült földi ellenségei elől és most
onnan világítja meg azokat, akik a titkára, az ő népének múltjára
és jövendőjére kíváncsiak.
Nimródnak az égbe költözése egy olyan asztrális—kozmi-
kus—karizmatikus hagyománynak a része lehetett, ami ha a ki-
választottak számára is, de megőrizte a múltnak, az eredetnek, a
régi szimbólumoknak az értelmét és használatuknak a jelentősé-
gét. Nimród az égbe költözött, és vele a világ első királyi-
karizmatikus hagyomány is az égbe költözött. Az égből lehozott
tudáson, a mágián alapuló első legendás királyság „ura” az égbe
vitte vissza azt a tudást, amivel azt megelőzőleg Nimród meg-
ajándékozta a népét. A kérdés az, hogy ez az Óriás, Nagy és ha-
talmas Első Király, Nimród, a hagyomány szerint a magyarok ős-
apja csak a gyermekeit ajándékozta meg hajdanán ezzel a bizo-
nyos égi tudással vagy egész egyszerűen a föld népeivel is meg-
osztotta azt. Itt a tradíciók egymással ellentmondanak.
Hispalensis szerint Perzsiában keletkezett az okkult titkos tu-
dásának „mestersége”, hová Nemrót a nyelvek összezavarodása
után ment. Ez a több tradícióban is megtalálható nyelv-
összezavarodás minden bizonnyal Nimródnak az égbeköltözése
után történhetett. Az ezelöttről való mitikus hagyomány szerint
Nimród, a nagy vadász, aki őskirály és ősapa. Az egynyelven be-
szélő világnak a királya, de nem minden népnek az ősapja. A
„bábeli torony” nyelvösszezavarása után pedig őslakhelyéről spi-
rituális értelemben az égre, fizikálisan pedig más vidékre távozott.
Ez jelenítődik meg magában a Nimródról vallott néphagyomány-
ban is, ahol a világkirály-szerep mindig egyetemes, de a karizma-
tikus őskirály-ősapa szerep már egyáltalán nem általános.
Az ősapa kultusz a magyar tradícióval bíró népeknél olyan
erős, hogy nimródi tulajdonságok egyértelműen átöröklődtek a
szent királyokra éppen úgy, mint a pozitív mesehősökre egyaránt.
Sőt a népmesékben a nimródi tulajdonságok asztrális megfelelte-

44
tése egyértelműen egy közös égi mitológiát mutat fel. Mégpedig
olyat, ami egyszerre két irányba mutat és egy hajdani közös ere-
detről rántja le a leplet. S ez a két spirituális irány nem vezet
máshova, mint az ural-altáji és a napkeleti népek őshagyományá-
hoz. Justinius szerint Nimród utolsó, hatalmas csatáját Baktria ki-
rályával, Zoroaszterrel vívta, aki nagy buzgalommal tanulmá-
nyozta a világ alkotóelemeit és a csillagok tudományát. A ha-
gyomány szerint Nimród Zoroaszter bölcsességét a maga bölcses-
ségéhez „tette” és ezáltal hatalmas úrrá lett az élő kozmosz felett.
Nimródról tudjuk, hogy ismeri a csillagokat, ura a mágiának,
de azt is tudni kell, hogy egyben ura a hagyomány továbbadásá-
nak is.
A magyar néphagyománynak több olyan szelete is van ami,
mint Nimródot, mint kultúrhéroszt a nyelv és az írás megterem-
tőjének nevezi. A néphagyomány szerint Nimród az írást úgy
hozta le az égből, hogy sokáig figyelte, hogy az égen hogyan és
miként járnak a csillagok. És ő a csillagok járásából betűket al-
kotott, de ekkor még a betűk „csak” jelek voltak önálló értelem-
mel és bölcsességgel. Ezek a „csak” betűk olyan szimbólumok
voltak egykor a történelem hajnalán, amelyeknek a megértése,
felfedése, egyszóval használata csak egy szűk beavatott réteg
számára volt elérhető.
Ekkor még valóban szimbólumok voltak ezek a betűk és csak
majd jóval később váltak a hagyomány szerint „eggyé olvasztva”
valóban betűkké. De még ekkor sem voltak a mai értelembe vett
betűk, hiszen iniciatikus erejüket megtartották. Hiszen ezeknek a
betűknek a beszédjét tudni, ahogyan azt a régiek mondták kivált-
ságosak feladata volt. Az írás olvasásának mai kasztrált, profán
használata csak nagyon sok idővel Nimród után következett be.
Akkor, amikor már a régi nimródi hagyomány szerinti írás, annak
beavató, iniciatikus jellegével együtt már elveszett. Akkor, ami-
kor már a régi napkeleti ősmúlt már mások öröksége lett. S a ma-
gyar múltnak már csak a fagyos észak peremvidéke jutott osztály-
részül. Akkor, amikor az ősi múltunkra utaló Európában idegen
ragozó nyelvünk csak furcsa unikum és felesleges teher.
De térjünk vissza a nyelvek után a nevekre. A hagyomány
igen nagy szeletéről be nem számoló és bizonyos részeiben ön-
magának ellentmondó bibliai hagyományt időben jóval megelőzte

45
a görög-római tradícióból ránk testált hagyomány. Ez a hagyo-
mánykincs is igen zavaros és több fontos, kulminált ponton kö-
vethetetlen. Nimród, aki Ninusszal vagy Nimusszal azonos, aki
Belus (Béla) utóda. Ő alapította Asszíriát, Ninivét. Strabon vi-
szont azt hagyta ránk, hogy Semiramis alapította Babilont.
Semiramis fia, Tammuz kapcsán viszont egy hatalmas napkul-
tuszra akadunk rá. Ezt a vonalat viszont több helyről is megerő-
síteni látszik a magyar kutatás. Gondoljunk itt Fáy Elekre, aki a
szem szó boncolgatásakor, elemzésekor megemlíti, hogy a szemé-
rem szó is ebből származik. S mindezek kapcsán tér rá
Szemiramisz (Szumurarnu. Szamuramat) királynő történetére. (Itt
érdemes megemlítenünk, hogy a két zárójelbe tett Szemiramisz
név már első olvasatra is ragozó nyelvet sejtett.)
Szemiramisz a szír Derketo istennő gyermeke. Aszkalon
(Askalon) városában született. Anyja kitette a vadonba, ahol ga-
lambok etették a csőrükben hordott tejjel a gyermeket, amíg egy
Szimmász nevű pásztor rátalál és felneveli a kislányt. Ninusz asz-
szír király első látásra beleszeret, és feleségül veszi a csodaszép
hajadont, aki élete végéig számtalan csodálatos tettet hajt végre,
majd galamb alakban végleg elrepül. Első olvasatra a mitológus
két dolgot vesz észre ebből a roppant érdekes történetből. Az
egyik az, hogy a madarak tejjel etetik a gyermeket, ami egyértel-
műen a kaukázusi mitológia-kincshez közelít. A másik a galamb-
bá válás metamorfózisa egy olyan metamorfózis, ami mögött a
lélek égbe szállása húzódik meg. Szemiramisz nevében Fáy olva-
sata szerint a magyar szem szó húzódik meg. Ennek a magyar
szónak viszont két fontos jelentése van. Benne van a látást és át-
vitt értelemben a világosságot jelentő szem szavunk. És termé-
szetesen benne van az a szem fogalom is, ami egyúttal a magot is
jelenti. (Pl. búzaszem). A magban benne van az a magerő, amiből
minden élő megszületik. Tóth László ebből a magerőből vezeti le
a mágusok okkult erejét is. S ha Nimród magának a mágusok tu-
dományának, a dolgok rejtett valóságát kutató tanoknak is az ős-
apja, akkor milyen érdekes összefüggés az, hogy felesége
Szemiramisz is a magerő egy női aspektusának a „szemnek” a
birtokosa. A magyar néphagyomány Nimródról úgy tudja. hogy ő
tartja az ősi tanok bölcsessége szerint mozgásba a csillagokat és
nagyon hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, míg Nimród mágikus

46
gyűrűjét újra magára húzhatja a magyarság. Ekkor fogja majd
visszakapni régi írását és régi gondolkozását. Addig is úgy inté-
ződnek majd az Ég dolgai, hogy a magyarok régi hagyománya a
csillagok szerint tovább öröklődik.

47
 3. Széttépett ősapa és a napgyermek

„Széttépni csak azt lehet, ami egy soha nem volt...”

(Egyiptomi felirattöredék)

„A nagyon jókat gyakran akarják bizony széjjelszedni, s

úgy a múltból örökre kitörölni. De ajóknak az a tulaj-
donsága hogy még emlékükben is örökre egyek marad-
nak...”

(Kovács László)

Hislop a babilóni legendák és mitológiák kutatója szerint a

Nimród rejtélynek a kulcsa a babilóni vallásban van, ami szerinte
egyértelműen a Nimród-hagyományra épült. Nimród felesége
Semiramis (Semira) és gyermekük Tammuz. Amikor Nimród
meghalt az ősi rituálé szerint testét darabokra vágták, megégették
és szétküldték különböző kegyhelyekre. Emlékezzünk csak az
ismert egyiptomi mítoszra vagy a Bibliában említett történetre
(Bír. 19.29, 1 Sám 11,7.)
Halálát népe nagyon meggyászolta. Szemiramisz. Nimród
felesége azt állította, hogy férjéből. aki az égre költözött, hogy
mindent láthasson, nem más, mint maga a Napisten született újra.
Később, amikor egy fiat szült és a Tammuz nevet adta neki azt
állította, hogy ez a „kis” Napisten nem más, mint maga Nimród
reinkarnációja itt a földön. Babilon misztérium vallásában az iste-
nített Nimród volt maga az égi-földi Napisten. Ezért magát a tüzet
az ö földi megnyilvánulásának tartották. A tűz melegét pedig a
Napisten forró lelkének tartották itt a földön. Nimród tiszteletére
gyertyákat, mécseseket és rituális tüzeket gyújtottak birodalma
egész területén. Sőt más általuk tartott szent formákban, „lélek-
edényekben” is a Nap megtestesült jelképét vélték látni, Fákban,
ligetekben, oszlopokban, szent állatokban (főképpen a halakban,
egyes madarakban) a Nap egy-egy világító (megvilágosító) szik-
48
ráját vélték. Az 1900-as évek elején még ismert volt az erdélyi
magyar néphagyomány, ami különböző „lélekedényekben” az élő
Nap egy-egy világító „testrészét” tisztelték. Egyes fákban, fehér
és „aranyos” galambokban tisztelték a „világos udvarú”, mindig
meleg, fényes Napot. Ez a szakrális széttépettség, amiben maga
Nimród van „elrejtve” itt a földön nem jelentett mást hívei számá-
ra, mint azt, hogy a nagy, a hatalmas, az óriás beleköltőzött azok-
ba a lélekedényekbe, amikben immár örökre elpusztíthatatlan. Az
aranyos galambok a széttépett ősapa egy-egy darabjával felszáll-
tak az égbe és ott újraegyesülnek az őskirály, az ősapa széttépett
darabjai. A szent fákkal más a helyzet abba beleköltöztek ezek a
bizonyos világító, megvilágosító darabok. De mivel a fák nem
szálltak fel az égbe, róluk azt tartották, hogy némán, mozdulatla-
nul őrzik azt a bizonyos nimródi fénymagot. S ez a fénymag egy-
re csak nő bent a fa lelkében mindaddig, míg a fák az égig nőve
nem teljesítik szent: feladatukat és felküldik az égbe, a magasság-
ba Nimród testének fényes diarabjait oda, ahol az ő gyermeke, az
isteni napgyermek lakozik.
A „szent” fának egyfajta gnosztikus tisztelete nagyon mély
kapcsolódást mutat az ókor korai napvallásaival. Kerényi,
Schmidt, Eliade egyaránt rámutatnak arra, hogy az első és leg-
fontosabb napjelleg a kétneműség előtti „örök állapot” a Napban,
mint örökké világító, életadó égitestben van meg a maga teljessé-
gében. Erre a Napnak a szent örökállapotának a megtartására,
megőrzésére, elrejtésére a természetben a kétnemű fa képes csak.
Kerényi szabatos egyszerűséggel beszél a fának erről a „naptitká-
ról”:
„Annyi bizonyos, hogy egy fában, mely természettől fogva
kétnemű, mint a legtöbb fa, egyesül a két nem a legtökéleteseb-
ben.” A fa mindig, mindennek az elején van, akárcsak a Nap az
égi palettán. Lássuk, hogy a minden dolgok elején álló Nap, a
nemzet ősapjának tekintett Nimród ősapa és a természetben és a
szakralitásban is elsődlegességet élvező, néma, bölcs fák, hogyan
találkoznak a magyar néphagyományban.

„Örök Napot rejtő

szent fa vagy te,
égi fényű,

49
 hatalmas derekú
óriás ősapa.”

Ebben a Dél-Erdélyben talált magyar szakrális örökségben

együtt van a Nap, a szent fa, az égi !fény és maga az óriás ősapa,
ami minden bizonnyal nem más, mint maga Nimród. De nézzünk
szét újra a magyar néphagyományban, hol bújhatott meg még a
„hatalmas derekú, Napot rejtő óriás ősapa”. Erdély egyes vidé-
kein a hatalmas, napégette sziklaszirteket Nimród ujjának hívják.
Mikor a természet viharai ködarabokat görgetnek le a magaslatok-
ról, a helyiek azt suttogják, hogy azok a nagy óriásnak Nimród-
nak a testdarabjai. Íme egy-egy kis fénydarabja ez annak a nagy
Napnak, akinek a felesége Szemiramisz: és fia Tammuz a nap-
gyermek.
Arra a kérdésre, hogy Nimróddal mi történt miután „elment”
e világból a néphagyomány úgy válaszol, hogy a magyarok hét-
egén áthaladva eljutott abba az örök fényességbe, ami az otthona
a „jó” Fényes Úrnak. A nap az ő lelkének egy földre küldött ré-
sze, hogy melegítve „világoljon” itt az anyagi világban. Feltűnő
itt a hétrétegű ég (a hétég) több vallási hagyomány által közösnek
tekinthető szakrális fogalma. Varga Zsigmond, M. Eliade és rész-
ben Tucci is az egek rétegződésében a közös gyökerű népek val-
lási hagyományainak egymásra rétegződését látja. Itt azonban
nem az egymásra rakódás és a vallási hagyományok megegyezése
az érdekes, hanem az, hogy közös gyökerű, tehát közös ősű né-
pekről van szó.
A könnyebb érthetőség végett és egyszerűsítve a dolgokat,
azok a népek, akik ebben az esetben Nimródtól származtatják
magukat, azok a nyelvüket nem is minden esetben, de a tradíció-
jukat, vallási hagyományukat, népszokásokban elrejtett ősi látás-
módjukat, spirituális-karizmatikus ismereteiket mindenképpen
megőrizték.
Az ég hétrétegűségének stabil emléke először a suméroknak
nevezett népnél tűnik fel. Mégpedig az Etana mítoszban, ahol
Etana egy a sas hátán a hetedik égbe készül repülni. Hasonló he-
tesség jelenik meg a világoszlop helyére épített zikkurtornyok
(zikkuratok) 7-7 emeletében. A nimródi magyar néphagyománya
hétegek fokozatait úgy érzékelteti, hogy amint felfelé haladunk, s

50
az egyik eget elhagyjuk a másik után, akkor az egek egyre fénye-
sednek. Ha viszont a magasságból lefelé járjuk be az egek útját,
akkor az egek egyre homályosodnak mígnem a földhöz érve
„nappali fénnyel” rendelkeznek. Az egeket itt fényük szerint kü-
löníti el a hagyomány. A tradíció szerint Nimród a „forró fényt”, a
tüzet tisztelte, aminek a tiszteletének a vallásos rítusát meg is ala-
pította. Ezt a tűztiszteletet az egek adományaként osztotta meg a
földi emberrel. Elvégre Nimród koronája, kardja és persze a gyű-
rűje is a Nap fényéből, aranyból készült. Az arany pedig a föníciai
hagyományban a tűz erejét őrzi. Azé a tűzét, ami úgy változtat
meg mindent, hogy visszajuttatja azt az eredet örök fényéhez.
Annak a bizonyos Jó Fényes Úrnak a birodalmába, ahonnan vé-
tetett. Itt kell keresni a tűztisztelő magyarok hitének a magyará-
zatát. A fehérló tűzáldozatának a titkát. Mert a régi magyar ha-
gyomány úgy tartja, hogy Nimród Nagyúr lelke fehérlovon
hagyta el ezt a világot, hogy a hétegeken átlovagolva a Fény biro-
dalmába jusson és ott újra megtalálhassa széttépett fénytestét,
valódi önmagát. Hogy így eljuthasson oda, ahová az egyszerű
magyar parasztasszony Szabó Lajosné, Jucika néni mondta. Oda,
ahol örök Fény van és Szabadság...

51
 4. Táltoskovács és a nimródfa

„A tátoskovács mindig a legnehezebbet formázza, aztat a

lelket”

(Tóth Ferenc – öregjuhász)

A tátoskovács (táltoskovács) a magyar néphitben, mint tud-
juk nem a fémet, hanem a lelket formázza, és az elemeket uralja.
A kiválasztott lelkekhez a szent fa megismerésén „megmunkálá-
sán” keresztül jut el. A táltoskovács a fa lelkében lévő lélekrésze-
ket egyesíti a saját fentről hozott „magos-magas” lelkével. A fa
élete itt a földön kétféle. Lehet alvó lelkű ez halott gyökerű és le-
vél nélküli. És lehet éber „világos” lelkű ez utóbbi zöld levelű,
lombos és élő gyökerű.
Az alvó fa többnyire faragott és felállított, fallikus természetű
és a mindenkori információt faragott alakjában és „fedetlen” tes-
tén hordozza szimbólumokban, feliratokban, ábrákban, szent je-
lekben. A föld energiáiból élő, „embermód” lélegző fa a jelenből
gyűjti magába azokat a bizonyos lélekrészeit. Az alvó fa a régiek
tudása szerint egyértelműen múltból hozott lélekerőket akkumu-
lálja és tárolja. Ez utóbbi fát szent oszlopnak is nevezik. Fallikus
jellege miatt uralkodó, hatalmi energiákat őriz. Ellentétben a gyö-
keres, lombos, lélegző „lélekző” szent fákkal, amelyek
többneműségük ellenére inkább nőnemű jelleget hordoznak. Ezek
a szent életfák a táltoskovács számára a mindenségbe szétküldött
lelkek lenyomatainak a tárházai.
A népi hagyomány beavatottjai által alvó fáknak nevezett
szent oszlopokat a magyar néphagyomány gyakran nevezi úrfák-
nak, bábellétráknak, nimródfáknak, égi lajtorjáknak. Varga Zsig-
mond szerint ezek az oszlopok úgy délen, mint északon a világ
nagy tartóoszlopát jelentették. A lelkeket őrző és azokat „tökéle-
tesre faragó” táltoskovácsnak kellett az „Első Oszlopot” a földbe
bevernie. Ennek a földnek a mára már rejtett energiái által gyűj-
tötték egybe a mítosz szerint széthullott, az anyagi világ által
szétvágott lelkeket. Ezek a bizonyos szent fák, Első Oszlopok
vagy Életfák lélekkereső feladatuknál fogva két csoportba oszt-
52
hatók. Az egyik csoportban az alakjuk, a másikban belső erejük,
energiájuk által látják el feladatukat. Ezek többnyire az ágas-
vagy létrásfák. Itt a néphit táltoskovácsa egy erősen sámánisztikus
attitűd által a szent fák ágain, létráin lépdelve jut fel egyre maga-
sabbra, egyre feljebb a teremtett világok fokozatain. A népha-
gyomány szerint ezen a bábellétrán (a bábellétra Bábel szórésze
egyértelműen a Nimród mítoszhoz tartozó Bábel tornyára való
szószerinti utalást hordoz) fellépdelő táltoskovács. akár az északi
népek sámánjai, egyre világosabb tudatformákba hatol bele. Míg-
nem a legfelső tudatformákhoz közeledve a révület és a látomás
lesz a segítőtársa. Ezekben a világosság tartományokban, ponto-
sabban ezekben az égrégióban már a kiválasztottak különleges
képességeire is szükség van a megismerés végett. Varga Zsig-
mond ezekre az égbeutazásokra utalva szóba hozza a duogerenda
hagyományát, mint az ural-altáji mitológia egyik jellemzőjét. A
világot és kicsiben a nomád sátort tartó világoszlop maga a
duogerenda vagy -oszlop. Ez az oszlop éppen úgy a közepek-
közepén helyezkedik el, mint a táltoskovács kiválasztott, lélek-
gyűjtő fája.
Az úr- vagy nimród fa mellé álló táltoskovács a hagyomány
szerint „nyavalyára” hajlamos gyakran habzó szájú, két világ ha-
tárán élő kiválasztott. Tehát epileptikus természetű és a mai szó-
használat szerint „gyenge idegzetű”, „nyavalyatörős”, ami az ak-
kori világban éppen ellentétes „finométeri” tulajdonságokkal bíró
egyént jelentett, aki olyan dolgokat is meglát, megérez, felfog,
amikre az átlagos tulajdonságú emberek képtelenek.
Hogy miért kovács a táltoskovács arra már részben utaltunk.
De lássuk ezt a kérdést részletesebben. A lelkeket éppen úgy tűz-
zel lehet formálni, látásra bírni, mint ahogy a hideg fémeket is
tűzzel lehet rábírni a maradandó alakváltoztatásra. De a lélek
metamorfózisára lelki tűzre van szükség. Erre utal a magyar ős-
vallás sámánjának, a táltoskovácsnak a neve is. A lélek tüzének a
felélesztéséhez táltoskovács kellett. Olyan ember, aki nem csak az
„egyik” világban járatos, hanem ismeri a többi világ kapujához
vezető ösvényeket. Ezért is kell neki mindenben többnek lennie,
mint az átlagembernek. A tudati, spirituális többlet mellett a fizi-
kális testi többletnek is meg kellett jelennie éppen úgy a
táltoskovács esetében, mint a sámán gyűjtőnév alatt ismert lelki

53
vezetők esetében. A több csontnak, több „látószervnek” kellett
lennie. Az Erdély közepében fentmaradt mitikus emlékezet erről
így beszél Nimród kapcsán:
„Nimrót király, óriás király, első király, magyarok nagy
apja, a magyarok nagy papja tollkönnyen rohan az égen,
akár a táltos hetedhét megyéken...”

Gyűjtés Háromszék Vármegye területéről (Balogh End-

re, 1900-as évek elejéről)
Itt a mitikus emlékezet egyaránt utal magára Nimród szemé-
lyére, amit a „csillagistenek” attribútumával ruház fel és magára a
táltos (táltoskovács) különleges képességeire is. Magának a „toll-
könnyűségnek” a magyarázatára már utaltam a Csontváry köny-
vemben (Gönczi Tamás: Napúton, Ősvallás, mítosz, tradíció
Csontváry művészetében, Uránusz Kiadó, Bp., 2002), ahol az
egyiptomi beavatás és lélekítélet kapcsán a tollnak, mint az embe-
ri lélek halál utáni megítélésének transzcendens eszközéről írtam.
Az emberi szív és agy „mögött” álló lélek halál utáni megítélése
olyan fontos mozzanat, hogy a hajdani nagy kultúrák egyike sem
kerülhette ki ezt az „ítéletet”. A maga legplasztikusabb formájá-
ban az ókori Egyiptom hagyta ránk az erről valló tudást.
Az égbejutásnak komoly feltételei vannak. A legfontosabb
maga a név, mert név nélkül nincs megméretés, nincs lélekítélet.
S ennél rosszabb nincs. Csontváry ezt épp olyan pontosan tudta,
mint Várkonyi Nándor vagy éppen Tóth Menyhért, a magyar
táltosfestő. Ez a tudás búvik meg a bikatáltosok népi hagyománya
mögött is. Csak itt a toll „könnyűsége” felcserélődik a bika „ne-
hézsége” és „magereje”, termékenység varázsa által.
Ahol az ellentétpárok mitikus kiegyenlítését és poláris eggyé
olvadását a fekete és a fehér bika színmágiája mutatja meg töké-
letesen.
Könnyűvé, tehát pozitív elbírálás alá akkor esik a lélek, ha az
könnyebbé válik annál a jelképes tollnál. A lélek mindaddig bo-
lyong a köztes világok között, mígnem olyan könnyűvé válik,
mint maga a lélek. Mert csak azt a lelket fogadja be a „fénylő
mindenség” amelyik a toll tulajdonságával rendelkezik. Nézzünk
csak szét a magyar néphagyományban, ahol egy szinte egyedül-

54
álló tollkultuszt találunk. Ez a toll az ember fizikális és spirituális
értelemben vett „legmagasabb” pontján a fejre tett kalapokon,
sapkákon ott díszeleg, mint a lelkek megméretésének furcsa esz-
köze. E mögött a párhuzam mögött egy nagyon régi, ősi tudás
rejtőzik. Ezt őrizte meg ha töredékesen is, maga a magyar népha-
gyomány:

„Tollaskalap, tollaskalap
Jaj te lélek merre szaladsz”

„Nincs tolla akalapnak

nehéz az élete a parasztnak”

„Tolla nincs a fejfedőnek

nincs bírája a legénynek”

Nimród tollának égi ragyogása

lélek kőnnyü furcsa rohanása”

Nimródnak ez a tollkönnyű rohanása arra utal, hogy a lélek

itt valóban könnyebb, mint a test. Ezért lehet belőle lelki-testi ve-
zető egyaránt. Itt Nimród esetében visszaköszön a görög tradíció
hermészi párhuzama is. A könnyű lélek megjárta már a túlvilágot
– és jól vizsgázott. Itt a lélekvezető mellé azonban még társul az
őskirály, sőt a magyarok esetében az ősapa fogalma, ami szinte
egyedülállóvá teszi őt a mitológia területén. Annál is inkább, mert
itt a bábelépítő ősapa esetében a mítosz már belép a valós törté-
netbe. Kerényi remekül látja ennek a mozzanatnak a hiányát a gö-
rög mitológia csodálatosan éppen maradt világában. A Nímród-
tradíció a görögnél összehasonlíthatatlanul csonkább, ellentmon-
dásosabb, de a róla fentmaradt hagyomány viszont egyértelműen
összeköti őt a megmaradt mítosz kapcsán a történelemmel. S ez a
mozzanat emeli a Nimród-mítoszt végérvényesen a valóság, a
kezdetek birodalmába.
A táltoskovács az, aki látja és láttatja ezt a nagyon fontos
mozzanatot hiszen az istenfa égi „körei”. a nimródfa égi „útját”
testestül-lelkestül végigjárva a mítosz legelejétől Nimród törté-
nelembe „bukásáig” végig járja a szakrális idő különböző, egy-

55
másból kinövő ágait, egymásra rétegződő világait. A hozzá eljutó
lelkeket pedig mindaddig kovácsolja mígnem összehozza őket
magával a Teremtővel, az ősvallás fogalmával. Élve kipattintja
bennük a lélek tüze által azt a bizonyos tűzpiros lélekvirágot, ami
a szellemi-lelki látást adja. Azt a bizonyos színről-színre látást
égeti bele, kovácsolja bele a lélekbe, amiről az ősvallásokat kö-
vetően a Biblia maga is beszél.
A lélekben megszülető tűzpiros virághoz, ahogy arról a ma-
gyar népmese is beszél, nagyon nehéz és kockázatos út vezet. S
ezt az utat a lélek legmélyén át kell megtenni. Ez az út a maga
spirituális értelmében a lélek legbensőbb magjában történik meg.
Jung, Borges és Lang is utal erre a nagyon mélyen történő utazás-
ra, ami végül a lélek titkához vezet. Ez az út mindig körkörös
formájú és elrendezését, formáját tekintve spirális elrendezésű.
mint maga a kozmosz. Minderről számtalan hagyomány öröklő-
dött át napjainkig, mintegy egymást kiegészítve a keleti és a nyu-
gati okkult iskolákban. Ez a megegyezés alátámasztja azt a tényt,
hogy a lélekbúvároknak igaza van. Ez az út körkörös és spirális
elrendezésű és helye az emberi lélek legmélyén van. Ott, ahol a
szimbólumok születnek.
A megismerés útjának ez azonban csak a belső útja. De van
egy kikerülhetetlen és vele egyidőben végigjárandó másik út is.
Egy olyan „külsőmegjelenésű”, ún. világba vetett út, ami ezt a
belső utat a maga mélységében és tökéletességében kiegészíti a
földi ember számára. Ez az út viszont egyértelműen lineáris és
útja a látható égbe vezet. Mivel látható és fogható, a földi világ
számára könnyen felfogható és elérhető. Ezért egyértelmű, hogy
az élet földi útjáról, a történelemről is szolgál híradásul. Erről az
égbe törő. fallikus pozíciójú oszlopról nevezi el híres könyvét, a
Szíriát oszlopait Várkonyi Nándor, a nagy tudású kultúr- és val-
lástörténész. Josephus Flavius zsidó történetíró az I. században
veti papírra az Archeologia Judaica c. ismert munkáját, ahol
megemlékezik arról, hogy Ádám harmadik fiának, Séthnek gyer-
mekei
„mind jó lelkűek voltak, megőrizték az ország békéjét és
boldogan éltek. A csillagzatok ismeretére támaszkodtak
és meghatározták az égitestek pályafutását. De hogy

56
 felfedezéseik rejtve ne maradjanak, és hogy elterjedésük
előtt veszendőbe ne menjenek – minthogy Ádám meghir-
dette minden dolog pusztulását egyszer tűz, másodszor
pedig özönvíz által - azért két oszlopot emeltek;

az egyiket égetett agyagból, a másikat kőből s mind-

egyikre fel rótták tudományukat, hogy ily módon, ha a
tégla oszlop a víz hatalma folytán megsemmisülne, a
fennmaradó kőoszlop megőrizze feliratait az emberek
számára és jelezze, hogy agyagra is fel rótták őket.”.
Ezek az oszlopok amelyek állítólag most is láthatók Szíriát
földjén egyértelműen a magasba, tehát az égbe vezető spirituális
oszlop kategóriájába tartoznak és azt is jelképezik. Égbevezető,
mert az égi (csillagászati tudás) van rájuk vésve és egyértelműen
láthatók, mert a föld testéből merednek fel az ég felé. Ez a való-
színűleg a zsidó hagyományt jóval megelőző, a bábeli tornyot
megelőző korból származó hagyomány, amikor még egy király
alatt, egy nyelvet beszéltek az emberek.
Tehát Várkonyi megemlíti, hogy a Szíriát földjén felállított
agyag- és kőoszlopok az erőteljes világvége hagyomány miatt ke-
rültek elkészítésre.
De arról nem beszél, hogy az akkori vallási kultusz oszlopai
nem csak kőből, de fából készültek. Ami e könyvünk témáját il-
letően nem elhanyagolható.
Tehát van egy a mélyen a lélek legmélyén örvénylő spirituá-
lis útja a tudás megszerzésének és van egy a magasba vezető, az
ég felé vezető spirituális út, aminek az irányát, az útját egy na-
gyon régről származó oszlop-hagyomány segíti, illetve jelöli ki.
Ennek az oszlopnak a magyar hagyományban fából kellett ké-
szülnie, és a fának is ágas-bogasnak kellett lennie. Ezek az ágak
voltak a lépcsői a különböző tudatállapotoknak, különböző égi
világoknak.
Ennek a külső útnak a segítője, doktora, szellemi vezetője a
magyar ősvallás táltosa, táltoskovácsa. Róluk táltosokról írja
Kállay Ferencz Theophylactust idézve, hogy ezek a pogány ma-
gyar papok, jósok voltak. Magáról arról, hogy ez a bizonyos jós-
lás miként történt, arról nincs hiteles, konkrét híradás. Arról

57
ugyan tud, hogy ezek a táltosok „rángatózásba esve” kapnak lá-
tomást, illetve a jóslásról információt. A táltoskovács, illetve az
istenfa, illetve nimródfa ősvallásban megjelenő szerepéről csak
későbbi híradások vannak.
Maga az istenfa, táltosfa, nimródfa vallásos kultuszokban
megjelenő szerepe a napfényes keletre vezet bennünket. Huszka
jó érzékkel vezet rá minket arra a kikerülhetetlen tényre, hogy az
istenfák kultikus megjelenéséről egyiptomi, asszír, föníciai emlé-
kek szólnak. Az, hogy a nimródfáknak keze is van a nép hagyo-
mány szerint, még jobban megerősítik a keleti eredetet. Szintén
Huszkától tudjuk, hogy hogyan nézett ki a kánaániták szent fa-
oszlopa, az a bizonyos ashera;
„Az ashera nem élő fa, hanem faragott vagy gyalult,
érclemezekkel s talán szövettel is díszített, az oltár mellé
függőleges helyzetben, istenszobrok és egyéb képek tár-
saságában felállított facölöp, mely a nemzés, a termé-
kenység, a szerelem hímnemű jelképe”.
Tehát tudjuk, hogy a kánaánitáknak a magyar hagyomány
szerint „alvó” fából készített faoszlopa volt, amit az oltár mellé
állítottak függőleges helyzetben. Maga ez a pozicionáltság egy-
értelműen „égirányú”, felfelé törekvő, fallikus indíttatású. Azt
tudjuk, hogy a nimródfák is függőleges és ég felé törekvők vol-
tak. Ezek a kánaániták szent fáihoz hasonlóan abba az égbe ha-
toltak bele, ami egyértelműen nőnemű volt. A magyar hagyo-
mány istenfája, táltosfája, nimródfája, nevezzük azt bárhogyan is,
magát az égben lakozó Bódogszüzet tette így
Bódogasszonyanyává.
Ennek a kozmikus-szakrális és mindenképpen karizmatikus
égi nemzésnek a mitológia alakja a magyar Árpád-ház ősapja, va-
gyis Nimród. Minden bizonnyal ezért kapta az isten fa-életfa ne-
vet, egyes magyar vidékeken a néphagyomány szerint a nimródfa,
nimrófa volt.
Az első világháborút megelőző békebeli magyar világban
gyakran állították a gyerekeket Erdély hegyes vidékein nimródfa
elé, ha valami rosszat tettek. Mert nimródfája előtt bizony nincse-
nek titkok csak mélységek és magasságok.

58
 Nagy Endre, Gyarmath Jenő, Kiss László és minden bizony-
nyal többen is úgy vélik, hogy az ókori kelet istenfáinak kései er-
délyi nimródfái azok a bizonyos kopjafák.
Már említettük, de ide kívánkozik, hogy a Képes Krónika
írója nem véletlenül írta bele a Nagy Lajosnak szánt krónikájába
azt a bizonyos Nimród nevet, ami az Árpád-ház hivatalos család-
fájának a legelején trónol. Önmaga által is bizonyította azt a tételt,
hogy ez a hagyomány egyértelműen a kereszténységet jóval meg-
előző időkből maradt fenn. Igazolva ezzel az Árpád ház nagyon
régi, ősi és égi karizmatikus eredetét.
Összefoglalva a táltoskovács által „újra összekovácsolt”
(vagy az egyiptomi, hasonló tradícióra utalva újból „összerakott”)
lelkek a különböző égi körökön, a „hetedhét világon túlra”, az égi
világokon áthaladva egy hímnemű (fallikus) istenoszlop
(nimródoszlop) segítségével jutnak el az egeken túli, nimródi vi-
lágba, ahol „örök fény van és szabadság”.
Mindezeket megerősíti maga a színmisztika is. Jeremiás pró-
féta szerint az a bizonyos asera kék és vörös bíbor ruhába volt
öltöztetve. A kék szín egyértelműen párhuzamba hozható az ég
kék színével, azzal a színvilággal, ami az eget takarja és a népi hi-
edelemben Nimród ruhájának és a magyar szűzanya égi palástjá-
nak is a színe. A vörös bíbor pedig annak a lélekben megszülető
tűzpiros virágnak a színe, ami megszületik a táltoskovács keze
nyomán a megismerő lélek tüzében.
Az arany és ezüst határdíszítés pedig egyértelműen e két
(szín) világnak, ennek a földi világunkban elsődlegesnek és má-
sodlagosnak nevezett, a nappalt és az éjszakát uraló birodalmakat
jelenti.
Világunk polaritását, a két teremtőelv magszerű eggyé olva-
dását, örök teremtőelvét jelképezik. Johnson, Eliade ugyanerre a
summás és jól karakterezhető szimbolikára bontja ezt a „két egy-
mást kiegészítő” világot.
Az ókori világ kilenc, a világot mozgató és azt életbetartó
fémeinek (arany, ezüst, réz, ólom, ón, vas, higany, kén, szén) első
és második féme tökéletes egységet, harmóniát ad egymás „kiol-
tásával”, eggyé olvadásával. Ellenben egymás elfogadásának a
hiányával tökéletes antagonisztikus ellentétet is szül.

59
 arany Arany – fém – szín : Naperő – teremtő erő – fényerő
(nimrudi aspektus) férfi
világos
aktív

ezüst Ezüst – fém – szín: Holderő – teremtett erő – sötéterő

női
sötét
passzív

Szükség volt hát egy olyan életfára, ami az élet különböző

alacsonyabb-magasabb dimenzióit egybeölti és egy olyan látást
eredményez, amihez csak a táltoskovács segíthet hozzá. A dél-
erdélyi mesekincs tud Nimród metamorf képességéről is. Nimród
bármikor képes átváltozni. Bármikor fel tudja venni a lények
nagy családjában élő bármelyik lény testét. De a dolog nem itt
kezd érdekes lenni, hiszen más népek mesekincsében is találunk
olyan mitikus, legendás királyt, aki ha kell, bármelyik állat testét
képes magára ölteni.
Az a „mesebeli” tény viszont nagyon érdekes, hogy Nimród
király keveréklényként van oda állítva egy istenfához egy másik
istenkirály bosszúja miatt. Nimródnak őrizni kell mindaddig ezt a
bizonyos istenfát, amíg az ideje le nem telik és vissza nem kapja
saját testét és vele égi tulajdonságait is.
Elég csak Parrot remek művészettörténetét fellapoznunk és
ráakadunk arra a Nimródból (!) származó alabástrom reliefre, ami
jelenleg a franciaországi Louvre-ban található. Itt egy erősen stili-
zált keleti életfa előtt egy ruhába öltözött, nagy szárnyú keverék-
lényt találunk. Egyik kezében egy különös kultikus tárgy van. A
másik kezével az életfa egyik „virágával” foglalatoskodik. A kép
és az idézet mese kísértetiesen egybevág. Nimródban Nimród egy
Nimródfa előtt? Több mint különös...
Nagy is foglalja össze Huszka azt, hogy mi is az istenfa:
„Istenfa az istenek összességét, tehát a világteremtő,
kormányzó és fenntartó erőt is jelent és nem csak ennek
az erőnek egy megnyilvánulását: a termékenyítést, a te-
remtést.”

60
 Minthogy „a nap kelti életre az alvó életerőt, ő az élet fő for-
rása és így ő teremt.”
S ha mindez így van, akkor a táltoskovács a Nap és a
nimródfa erejével kovácsolja össze, rakja újjá azt az „új” immár
égi titkokra is figyelő embert. Azt, aki már megjárta és megis-
merte Nimród örök útját az égen. Újra számolták a kiválasztott
minden „részét”. S végül a táltoskovács hozzá adta az ő azonnal
újra növő tátócsontját az újjá rakott csontokhoz. S az új csontokba
zárt lélek a táltos égi révülete által új nevet és új lehetőséget ka-
pott, ott a folytonos újjászületések hatalmas rengetegében, az ég-
be meredő életfa segítségével, Nimród fájának örök ajándékaként.

61
 5. Nimród gyűrűje, Pilisnek pecsétje
„Ez a gyűrű, kerek gyűrű,
Nimród gyűrű. Pilisnek pecsétje
ez a gyűrű minden magyar segítsége”

(Nagy László gyűjtéséből)

Már az Ennek a világnak című, a Pilisről és a pálosokról

szóló könyvemben említettem a szakrális geográfiát, mint olyan
régi tudományt, amiről alig hallani manapság. Ennek ellenére
igen nagy fontossággal bír a magyar történelem egy a hivatalostól
eltérő, de a történések mélyebb valóságát máig megőrző megis-
merése szempontjából, is általa a nimródi hagyományhoz is kö-
zelebb juthatunk. Hiszen az égi Nagy Vadász a mítosz-. illetve a
magyar mesehagyomány szerint:
„ott született, ott lakik és ott is pihen meg, ahol a csilla-
gok őt magát oly tökéletesen megformázzák”.
A magyar mesének ez az utalása egyértelműen a háromszo-
ros beavatásban részesült Hermésznek, azaz Hermes
trismegistosznak a rejtett bölcsességére való hivatkozást jelenti.
Ugyanis az ami fent, az lent. Ugyanaz van bent, ami kint. Tehát
Nimród alakját őrzi az a csillagkép együttes, ami őt magát min-
tázza. Azt a régi bölcsességet így képezhetjük tovább:
Nimród alakját viseli az a csillagkép, ahol ő maga a mítosz
szerint lakik. Ez az ami a fenti világ égi azonosságát hivatott bi-
zonyítani. Nimród földi világának égi azonosságát pedig egyér-
telműen az példázza, hogy Nimród földi világa ugyanazt a formát,
alakzatot őrzi, amit maga Nimród teste is formáz. És ezzel meg is
feleltünk a hermészi ezotéria egyik, a világi felülethez a legköze-
lebb eső bölcsességére.

„Íme az ég alakja zárja körbe

a Nagy Vadász alakjával a Nagy Vadászt
és a annak a nagy alakja jelenik

62
 meg a Nagy Vadász
birodalmának az alakjában.”

Erre az egyiptomi indíttatású analógiás csillagbölcsességre

még visszatérünk. Külön foglalkozunk majd az Orion csillagkép-
pel-csillagvilággal is, ami Nimród „égi otthona”.
Most járjuk körbe és próbáljuk megismerni magát a szakrális
geográfiát, az ősök mára már rejtett tudományát, aminek a magva
az a kozmikus-karizmatikus csillagbölcsesség, amiről az előbb
beszéltünk.
Ennek a bizonyos „elfelejtett tudománynak” egy igen vékony,
de nagyrészt hamis és az idők folyamán szándékosan elködösített
szelete ugyan része lett az európai okkult tudománynak. Sőt a mai
köznyelv is őriz ebből a régi tudományból bizonyos apró morzsá-
kat. Ilyen az Olaszország alakjára, mint olasz csizmára való utalás
összhangba hozva az olaszok öltözködési mániájával. Vagy nagy
ritkán de szoktak a történelmi Magyarország alakjának az emberi
aggyal való hasonlatosságára utalni. S ekkor megemlítik, hogy
feltűnően sok nagy „agy”, nagy tudós kerül ki a magyarok közül.
De a szakrális geográfiáról való teljes tudás a maga mélysé-
geivel még várat magára. Itt kell kimondanunk, hogy vitathatatla-
nul rosszabb helyzetbe került ez az elfelejtett tudás, mint a vele
szegről-végről spirituális összefüggésüket tekintve rokon asztro-
lógia, amit oly sikeresen választottak le ikertestvéréről, az asztro-
nómiáról, hogy ezzel (tisztelet a kivételnek) végleg a felületes
műkedvelők és az örökké kételkedő és aggályoskodó tudomá-
nyosság tökéletes prédájává vált. Minden bizonnyal ez is volt a
célja ennek a hosszú korokon keresztül tartó sikeres és sötét spi-
rituális műtétnek.
Summa-summárum a szakrális geográfia tudománya egysze-
rűen elveszett az idők folyamán. Csak apró utalások maradtak
ránk a hieroglifákon, rovásírás töredékeken, régi leveleken, ok-
iratokon, egyéb történelmi dokumentumokon.
Mindezek a szétszórtan heverő és a jelen számára nagyon ne-
hezen érthető utalások mondjuk ki, nem sokkal jelentenek többet
a semminél. Vajon ez az elveszett tudománya nagy jelentősége
miatt, szándékosan veszett-e el az utókor számára? Vagy a vak
véletlen ejtette ki ezt az őstudományt az Idő kosarából?

63
 Hogy megtaláljuk az okát annak, hogy miért is veszett el ez a
nagyon régi „Biblia előtti”, nimrudi ősi tradíció a jövő számára
akkor, a kutatást nagyon mélyről és messziről kell kezdenünk.
Létezett egy atlanti eredetűnek tartott, nagyon régi őshagyomány,
amit az egyiptomiak hoztak magukkal abból a legendás ország-
ból, ahonnan később Észak-Afrikába, a Nílus mellé költöztek.
Feltűnő, hogy ők maguk, az egyiptomiak nem nagyon beszéltek
erről a nevezzük úgy „eredetországról”. Ehhez a kérdéskörhöz
tartozik az a furcsa, a megszokott történelmi képtől teljesen eltérő
tény, hogy az egyiptomi kultúra nem egy hagyományos, lineáris
fejlődésen megy keresztül, hanem ellenkezőleg. Az egyiptomi
(már ismert) történelem legfőbb jellemzője a lassú majd egyre
gyorsuló deszakralizáció, a szellemi dolgok időben való folya-
matos hanyatlása, elhalása.
Ezzel a különös és sok mindent sejtető bizonyossággal tisztá-
ban volt többek között a szép Cleopátra éppen úgy, mint a delejes
hatalommal és vasakarattal rendelkező Napóleon is.
Egyiptom kultúrája az Ó-birodalommal kezdődően hatalmas
világossággal, nagy vallási és azzal összehasonlíthatatlanul kisebb
világi örökséggel bukott bele az ismert történelembe. Kifinomult,
minden bizonnyal nagyon régi tradíciókkal indult az úljára ez a
kultúra, hogy aztán az idők folyamán elnyelje ezt a nagy örökségű
birodalmat a sivatag forró homokja.
Ennek a nagyon régi történelem előtti tradíciónak a fő gon-
dolatát a Tabula Smaragdina őrzi. S ennek az ősrégi tradíciónak a
lényege nem más, mint magának a szakrális geográfiának is a
kvintesszenciája.

Ami fent, az lent

S ami lent, az fent.

A magyar mitológiát a maga nyelvén átörökítő mitikus ma-

gyar mesében. A Nagy Vadász, aki hatalmát az égből kapta a
„fenti”’ égi világot akarja a földre lemintázni, hogy ezzel a gond-
talan örök élet születhessen meg itt a földön. A Nagy Vadász, aki
azért „vadász”, mert örök figyelemmel kíséri a hozzá tartozó
végtelen világokat, és azokra folyamatosan vadászik, és akik az ő
örök ellenségei. Tehát azok, akik az „égi azonosság”, a „Három-

64
szor nagy Hermes” bölcsességét nem osztják, azok a Nagy Va-
dász világával szemben állnak. Itt. ebben az összefüggésben egy-
értelműen feltűnik egy mitikus kapcsolódás a régi egyiptomi
szellemi hagyomány és a néphagyomány őrizte nimródi tradíció
között.
Ebben a számunkra oly érdekes régi mesevilágban egyértel-
műen tetten érhető még az egyiptomi tradícióval való kapcsolódás
mellett egyfajta sajátos „kozmikus antagonizmus”, egy nagyon
mélyről hozott mitikus ellentét felszínen tartása. Ez az igen fe-
szesre húzott és állandósított antagonizmus viszont már az ale-
xandriai gnózis világába visz minket. Oda, ahol szinte rétegről-
rétegre rakódva különböző, látszólag ellentétes vallási elveket
gyúrt össze az a bizonyos sokat emlegetett alexandrizmus.
A régi nimródi magyar tradíciót megőrző mesekincs nyomán
eljutottunk hát a régi egyiptomi, hermesi bölcsességhez és a nála
jóval fiatalabb, de nagyon régi spirituális magot őrző alexandriai
gnózishoz. Mindkettő ismerte a szakrális geográfia spirituális
bölcsességét. A régi egyiptomi tradíció „használta” a földrajzi te-
rületek spirituális meglelkesítésének ősi bölcsességét. Alsó- és
Felső-Egyiptomnak a világban elfoglalt helye és a beavatott
egyiptomi papok által közreadott ..alakja” (formája) hitük szerint
meghatározta az adott területnek az istenekhez való viszonyát és
ezáltal magát a „szent formán” belüli életet is. Ennek az ősi ha-
gyománya az ismerete egyiptomiak szerint magával hozta az iste-
nektől az eszes élőlényeknek adott egyik legnagyobb és egyben
legveszélyesebb képességét, a metamorfózist, a lényeknek az
egyik lényből a másikba való átváltozásának az okkult képessé-
gét.
Maga Nimród a Nagy Vadász is rendelkezik a mese által
megőrzött mitikus emlékezés szerint ezzel a különös képességgel.
De menjünk tovább az Alexandria gnózis az örök ellentétek
feszesre húzása mögött is őrzi a megnyilvánult alaknak, formának
és a spiritualitásnak a nagyon erős egymásra hatását. A gnoszti-
kus gémákon található különös, metamorf keveréklények és a
különböző formákat és ezáltal spirituális tulajdonságokat „meg-
formázó” területek, antik „világok” bizonyítják a szakrális geo-
gráfiáról való tudás jelenlétét.

65
 A Nimród gyűrűje kifejezés a magyar hagyományban két
egymásból következő dolgot takar. A gyűrű a maga hagyományos
fogalma szerint egy valahova tartozást, szép magyar szóval „el-
jegyzést” takar. Ennek a valahová tartozásnak az emberi életből
vett igen sarkalatos példáját maga az esküvő, a társválasztás rítusa
adja. Ha a gyűrűt felhúzza valaki, az egyház szakrális parancsa
szerint örökre választott. Más választása nincs. Régen még a „fé-
nyes”, boldog időkből származó gyűrűviselés azt jelentette, hogy
aki azt viselte, az valamit képviselt, valahová tartozott, valahogy
úgy, amint az történik a sikeres földi esküvők esetében.
Tehát a nimródi gyűrű egyik analógiája maga a „valahová
tartozás” jelzése. Ez a mitológia szerinti „kis gyűrű” jelentése.
Nimród gyűrűjének a másik jelentése a „nagy gyűrű” fogalma,
ami már túllép magán a gyűrűnek a jelentésén, és egyértelműen
az általunk már sokat emlegetett szakrális geográfia lényegéhez
kötődik. Vagyis a gyűrű által való „megpecsételése” egy terület-
nek azt jelenti, hogy a „ható” felsőbb hatalom (jelen esetben Nim-
ród) megpecsételés-megjelölés szakrális égi aktusa által megjelöli
birodalmának a „szívét”, spirituális központját, azt a helyet, ahon-
nan ez a birodalom a szakrális erejét (ma úgy mondanánk energi-
áját) kapja. S ez a hely, ahol Nimród birodalmának a szakrális
szíve dobog – maga a PILIS, DOBOGÓKÖVEL A SZÍVE
KÖZEPÉN.
Ez a hely Európa égi azonosság szerinti földrajzi és mitikus
középpontja és Magyarország „szellemi közepe”. Hiszen – ami
fent. az lent – Ez az a helye Európának, amit a „babonás” közép-
kor, az amelyik még ismerte a szakrális geográfia és az égi be-
avatások bölcsességét úgy nevezett, mint „Jó Buda” fölötti vidé-
ket, hogy – az Ég vidéke. Ez az „égi vidék” adott helyet a magya-
rok első mitikus városának, a mára eltűnt Ősbudának és annak az
első magyar szerzetesrendnek, amelyet Boldog Özséb alapított
meg a Pilis rengetegében, Európa közepén, az „élő” magyar föld
dobogó szívében, az őserők „Dobogókövén”. A trianoni tragédiát
követően nem véletlenül mond

66
 6. Világkirály, napharcos óriás
„...és természetes, hogy miként
Manu Vaivasvatát
– Nap Fiának – hívják,
úgy a Világkirály is emblémái közé
sorolja a Napot.”

R. Ouenon

„Annak a régi nagy kerálynak két fia vót ott a csoda-

szarvassal, bizon Nap vót a pajzsa, olyan nagy kerek a,
mint a malomnak kereke, ami a vizet lassan az Égnek
fordítja és így ad vele kenyeret..,”

(Részlet a Nagy Ferenccel való beszélgetésből)

Már többször is említettük és nem ok nélkül hogy az egyete-
mesnek nevezett „bibliai utáni” hagyomány (ami minden bizony-
nyal egy Biblia előtti tradíció emlékét őrizte meg a maga szeme
által) és a magyar néphagyományban fellelhető nemzeti tradíció
szerint is Nimród a világ első királya. Tehát rajta kívül nem volt
más királya ennek a bizonyos ismert világnak. Ez a Világkirály
nem más, mint Nimród.
Nimród pedig gyűrűs. A Gyűrű Viselője az ősi magyar ha-
gyomány szerint. Ezt a mitikus tényt a magyar néphagyomány
őrizte meg, ha nem is olyan gyakorisággal mint Nimród többi jel-
zőjét (a vadászt, az ősapát, a toronyépítőt, az átváltozót stb.).
A világ királyának gyűrűje egyben a származás gyűrűje, az a
jel annak a szimbóluma, ami a királyt a népéhez fűzi. Egy égi
karizma felvállalt jele. De a király gyűrűje mindig pecsét is egy-
ben. Ez a funkciója a hatalmi gyűrűnek, egy olyan elsődleges
funkció, ami mára már több okból kifolyólag is feledésbe merült.
Erre a hatalmi jelvényként használatos pecsétgyűrűre utal az 5.
fejezet mottójának vett idézet. Az, hogy ez a pecsétgyűrű nevesít-
ve is van (Pilis pecsétje) ebben a bizonyos idézetben, megköny-

67
nyíti a gyűrű egy második szakrális védelmet jelentő funkciójá-
nak a felismerését és az adott hely lokalizálását is.
A magyarok ősapjának, a mítosz beli Világkirálynak termé-
szetesen kerek a gyűrűje. Ez a kerek gyűrű egyértelműen napgyű-
rű, Egyaránt jelképezi a végtelenséget és a fény örökké világos
naptermészetét. Ez a naptermészet eredőjét tekintve abból a te-
remtő inspiráltságot sugárzó magenergiából születik, ami a mi
szemünkkel láthatatlan bár annak jótékony hatását nap, mint nap
észlelhetjük, amíg csak élünk. Erről írja Csontváry a magyarság
napút festője, hogy az emberiség számára ez az egyetlen pozití-
vum, ami életben tart és egyben fel is emel.
Itt bizonyosodik be sokszorosan is R. Guenon remek meglá-
tása. A Világkirály valóban emblémái közé sorolja a Napot. Sőt
gyűrűje kerekségének, mint a teljességnek, a Napnak a fokozott
kihangsúlyozása azt jelenti, hogy Nimródnak, mint a világ első
királyának elsődleges szimbóluma nem lehet más csak is a Nap.
Ennek a napos természetnek a felvállalt „emblémája” által a
mítosz nyelvén valóban a Nap fiává vált Nimród. Ezért lettek a
magyarok a mitikus emlékezet nyelvén a Nap Fiai.
Igen érdekes, hogy Eusebius egyházatya feljegyezte, hogy a
vízözön után (értsd a legutóbbi vízözön után, hogy több is volt ar-
ra, Várkonyi Szíriát oszlopai c. könyve hoz remek bizonyítéko-
kat) is voltak óriások (gigászok), akik Bábel tornyát együtt épí-
tették Nimróddal. Az egyházatya fogalmazásából következtethe-
tünk arra, hogy ezek az óriások valószínűleg még a vízözön előtti
világhoz tartoztak, akárcsak a Nimród, akit magát is óriásnak
mond a hagyomány. Tehát egykor óriások éltek a földön és Nim-
ród pontosabban a „nimródiak” óriások voltak. Nagyon érdekes
adalék, hogy Bellamy és Ponsnansky egyaránt egy Hörbiger el-
mélethez közeli, a naphoz és a holdhoz kapcsolódó „világ-
váltások”-ban találták meg az emberi kultúra gyökereit. S ebben a
hatalmas korokat átívelő világváltásokban egyaránt szerepe volt a
keveréklényeknek, a mitikus királyoknak, egy a kultúra magvát
elhintő, erős kozmikus jegyeket viselő világkirálynak és termé-
szetesen az óriásoknak is,
De maradjunk az óriásoknál, hiszen Nimród is egy „óriáski-
rály”. Ezzel az óriáskirállyal kapcsolatban nagyon sok utalást ta-
lálunk a magyar népmesében, De a mítoszoknál maradva sze-

68
gődjünk nyomába az óriásoknak, elvégre az óriáskirály eredete
egyben az óriások világába vezet el bennünket A távoli múltról
fentmaradt híradásokban utalást találunk arra, hogy a Kánaánba
érkezett zsidók többféle (tehát nem egy formájú) megalitikus
emlékeket találtak. Ezek a hatalmas megalit építmények tovább-
vitték az óriásokról szóló mitikus hagyományokat. Ezekről az óri-
ásokról és velük kapcsolatosan egy égből a földre költözött koz-
mikus királyról szóló legendák Kánaán közvetlen környékéről
maradtak ránk, Tudnunk kell azt a tényt, hogy közvetlenül maga a
zsidó hagyomány többféle mitikus óriásról is tud, és ehhez az In-
formációhoz nem férhet kétség:

– Nefilimek (Bukottak)
– Émim (Rémületek)
– Refáim (Gyengítők)
– Gibborim (Óriás hősök)
– Zamzummim (Megvalósítók)
– Anákim (Hosszúnyakúak vagy Nyakláncviselők)
– Awim (Pusztítók vagy Kígyók)

Mint láthatjuk óriásokból nem volt hiány régmúltunk hajna-

lán. A nevek itt egyértelműen beszédes nevek. Tehát magáról a
névről lehet következtetni magára a név viselőjére. A nevek né-
melyike utal magára az óriás szörnyalkatára is pl. a „Hosszúnya-
kúak” esetében. De ott, ahol nincs utalás a szörnyalkatra, sem a
negatív tulajdonságokra, feltételezhetjük, hogy az első király is
kikerülhetett közülük. Annál is inkább, ha az „illető” nem volt rút,
sőt „égi szépsége és csillagokból hozott bölcsessége” akár a világ
első királyává is emelhette.
Mint ahogy már említettük igen gazdag a kép, már ami a
mítoszbeli óriásokról szóló emlékeket illeti. Nimród az óriás, akit
különös titokzatosság leng körül, vajon az óriások melyik nem-
zetségéhez tartozik. Kirívó és ellentmondásos egyedisége a Biblia
különben „precíz” és pontos nernzetségtábláján vajon mit takar?
Annál is inkább, mert az óriásoknak fontos szerep jutott a „leg-
utóbbi” emberiség kialakulásában. Gondoljunk itt csak a széles
körben ismert „istenek fiai emberek lányai” történetre, ahol az is-
tenek fiai, óriások voltak, mégpedig azok, akik a földi asszonyo-

69
kat elcsábították és megrontották. Vagy más verzió szerint a földi
asszonyok „rontották” meg az istenek „óriás” fiait.
Szögezzük hát le, hogy az óriásokról szóló történetek, fel-
jegyzések nem kitalációk. Az óriások egy valós mítosz történelmi
szereplői. Ilyen létező történelmi szereplő volt Nimród is, az óri-
ás, a világ első királya, a magyarok ősapja.
Haladjunk tovább a felfedett őshagyomány igen szűk ösvé-
nyén. Valljuk meg a hajdani megalitikus romok építőit igazán ne-
héz lenne nem óriásoknak elképzelni. A mitikus kövekről szóló
számtalan arab, zsidó, szír, kánaánita, örmény legendák is az óriá-
sokhoz, és azok uralmához kötik a hatalmas kőemlékeket. Ami
igazán érdekes és különös a megalitkultúrák és az óriások kap-
csolatában az, hogy nem csak a régi kelet vidékén található meg
ez az egyértelmű kapcsolódás, hanem Európában is. Breton és
francia legendák őrzik ezeknek az óriásoknak az emlékét éppen
úgy, mint az erdélyi vagy éppen délvidéki magyar néphagyo-
mány.
Európa mitikus közepén, a történelmi Magyarország, a szak-
rális geográfia szerinti „európai agy” felső „pilisért” megőrzött
népi mitológiát őrző „felvidéki” magyar mesekincsben a hajdani
óriások szent helyeiket egykor a föld alá költöztették. Mélyen le a
„meleg és világos” birodalomba, mert keveréklényekből (ször-
nyekből) álló ellenségeik el akarták őket egykor űzni arról a föld-
ről, amit ők annak idején ajándékképpen leköltöztethettek az Ég-
ből ide le a földre. Ez a minden bizonnyal a mitikus történelem
egy szeletét elmesélő „mese” igazán találó megközelítésben úgy
tűnik, mintha magáról a Pilisről beszélne...
A mese úgy folytatódik, hogy az óriásoknak olyan sokáig
kellett lenn a mélybe vesztegelniük, hogy mivel éhesek voltak az
általuk levitt hatalmas sziklatemplomokat porrá őrölték, és azt
ették meg kenyér gyanánt. Majd hosszúhosszú idő elteltével mi-
kor már az ellenségeik elrepültek az ő kedves vidékükről, újra fel-
színre jöttek. De csak egy rövid ideig tartózkodtak a föld e kivá-
lasztott helyszínén, Kiválasztottak maguk közül egyet, egy na-
gyon erőset és hatalmasat, azt királynak hagyták meg itt a vá-
lasztott földjükön. Ujjára csillaggyűrűt húztak a hatalom jeleként,
míg ők maguk visszatértek a csillagokba. Oda, ahonnan egykor az
őseik jöttek ide a földre. De azt az egyet, a hátrahagyott királyt, a

70
nagy királyt, aki a csillaggyűrűt kapta örökös hatalommal ruház-
ták fel, hogy védje a népet és őrizze népének a vidékét. Ők maguk
pedig időről-időre vissza-visszatérnek, ahogyan az égi csillagok
forognak fent a magas égen, hogy megnézzék a nagy királyt, va-
jon őrzi-e még ezt a csillagok jelölte, nagy régi népet... Eddig a
„mese”, aminek ugye sejtik máig sincsen vége.
Az a valószínűleg a régi kelettől kapott tradíció, amit a korai
középkor nyugati hagyománya őrzött meg a maga töredékes
módján ugyancsak hírt ad Nimródról és népéről.
Arról van szó. hogy Nimródnak az óriáskirálynak a népe (az
a nép, amely az összes földi nép nyelvétől eltérő, nagyon régi, a
magán- és mássalhangzók ritmikus váltakozásából álló ősi ragozó
nyelvet beszél és rovásul ír) egy a víztől, vihartól és a földnek há-
nyatott mozgásától (földrengés) megkímélt, hegyektől védett vi-
déken (Kárpát-medence), Európa legendás közepén elterülő vidé-
ket nevez otthonának. Ott, ahol az alvilág barlangjainak már rég-
től „lejárásai”, földalatti bejáratai vannak. Ott, ahol az Ég olyan
alacsonyan van, hogy az életfájáról a kék ég a kezünkkel is elér-
hető. Ott, ahol nincs nagy meleg és nincs nagy hideg, az idő járá-
sának olyan kijelölt ritmusa van, ami az embernek nagyon kedve-
ző. Ott él ezen a csodás vidéken Nimród ősi népe.
Körülötte olyan népek élnek, akikkel ő semmilyen rokonság-
ban nincsen. Ez a különös gondolkodású és régről hozott szoká-
sokkal rendelkező, csillagősű nép nagyon kedves a szomszé-
daihoz, de azokkal csak nagy ritkán keveredik.
Idekívánkozik Bodor Lajosnak az 1842-ben közétett könyve
a székelyföldi Nimród-hagyományról:
„Nimrod (Nebroth=Anorbert. különben Ninus = Ninive
= Nemroth) honnat a Székelyföldön átsüvítő fúlasztó szél
Nemere.

...Nincs keleten nevezetesebb név ennél. Nimrod vagy

Nemer Chus (Chus—Kuth— Bál) fia hatalmas vadász és
óriás, aki körülbe barangol népeket, sőt Mediát, Persiát,
Baktriát a Hinduig behódítván, megépíté Ashurt
(Assyria) több városokkal, mint Erech (Edessa) Nineve,
(Nisi bis), ez kezdé Babylont is építeni...”

71
 Lássuk csak miért, és merre fúj hát Nemere fullasztó szele a
régi magyar erdélyi hagyomány szerint. Ennek a legendás égi-
földi középvilágnak az „erdős-védős” hegyes vidékén (a Székely-
földön) Nimród, az ősi vadász az őrzője. Az égi nagy vadász ful-
lasztó szelet küld az idegen hódítókra, azokra akik az „Ég és a
Föld szent királyi által kiválasztott, ősi földet elakarják venni
azoktól, akiknek az ősei e szent földben tértek örök nyugalomra”.
Tehát ott a Nimród Sziklához közel süvít át a magas, hegyes Kár-
pátok vidéken az a hideg, fullasztó szél, amit a hegyi emberek
egyszerűen csak „az Óriás Szele” néven nevezik. Ez a szél mindig
keletről fúj nyugat felé. A mitikus történelem és eredethagyo-
mány nyugatot Sötét birodalomnak nevezi, s olyan helynek tartja,
ahol „minden fény elhal”, ezért a sötétségnek jóval nagyobb ha-
talma van itt, mint bárhol másutt a világban. Ez a tradíció minden
bizonnyal egyiptomi eredetű, pontosabban abból a múltból szár-
mazik, ahonnan maguk az egyiptomiak is hozták a hagyományai-
kat. Itt a Kelet a Nap mitikus birodalma, ahonnan ő minden „reg-
gel” felkel és az útjára indul, hogy bevilágosítsa (megvilágosítsa)
a föld lényeit. Ebben a hajdani mitikus világban az óriások együtt
éltek a „nem óriásokkal”. S ahogy a tradíció tartja a világ első ki-
rálya, a Nagy Őrző és a nagy Vadász (Nimród) is óriás volt.
Ne feledjük a görög mitológia ismerete, ha jól követjük a
benne elrejtett nyomokat, könnyen elvezethet minket a legendás
első királyhoz. Egyet kell értsünk hát Kerényivel, hogy a föld
egyik legteljesebb mítoszképe bontakozik ki a görög mitológia
által. És ez a teljesség azt is jelenti, hogy minden „alapesemény”,
minden a népek történetében sorsfordítónak számító történés itt
ebben a „teljes” mitológiában megmaradt, lejegyeztetett. C. G.
Jung az emberiség „alapképleteinek” sorába sorolja a megélt mí-
toszt, és kikerülhetetlenné teszi a valóság keresésében. M. Eliade
egyenesen odáig megy, hogy magát „csak” a profán látást egysze-
rűen zavarosnak nevezi és az egzakt történelmet, amennyiben
nem érintkezik a mítosszal, egyszerűen nem is veszi figyelembe.
Tudnunk kell azt, hogy görög mitológia őrzi magában az
ősszkíta, turáni gyökerű népek mítoszkincsét is. Bár itt lehetne
azon vitatkozni, hogy mi is az a „görög”, kik is voltak ők tulaj-
donképpen. Tehát nem csak a nemes egyszerűséggel görögöknek
nevezett népcsoport mítoszait őrzi. Sőt, ha tovább megyünk ma-

72
guk a trójaiak és a különböző ún. prehellén népek kapcsán is kü-
lönös és az egzakt tudományok által egyáltalán nem tárgyalt, el-
hallgatott összefüggések bukkannak fel. Ezek az összefüggések
megerősítenek minket abban, hogy itt jóval a bibliai történéseket
megelőző „nem ismert” idők eseményei bontakoznak ki előttünk.
Emlékezzünk csak arra a párját ritkító mitológia eseményre, a
mágikus menekülés rítusára, ami az Iliász előzményeként leírt
epikus költeményben található. Nemesis istennő menekül. Zeus a
főisten üldözi a szerelmével. A szintér maga a lét három (maga a
számnak is külön jelentése van) mágikus területe: a víz – a föld –
és a levegő-ég.
A létezés azon három színtere, ahol az őrzés asztrális rítusa
magával a mágikus vadászattal valósul meg mégpedig a mágia
nagy átváltozása által, a metamorfózis segítségével.
Emlékezzünk csak Nimród, a nagy első király és ősapa, a
nagy vadász az Úr előtt – néphagyomány által megőrzött egyik
legfontosabb képességgel, magával a metamorfózis képességével
rendelkezik. Ami a „földöntúli tudás”, a mágia ismeretét is jelen-
ti. Isidorus Hispalensis pedig egyenesen arról beszél, hogy elő-
ször Perzsiában jött létre a mágia mestersége, ahová az óriás
Nemrot a nyelvek összezavarodása után költözött.
Kövessük csak a mítoszt. A nagy istennő hallá átváltozva ka-
varja fel a tengert. A szárazföldön a földi állatok alakját veszi fel,
és úgy próbál menekülni az „óriás Isten elől”. Itt sajnos megsza-
kad a mítosz fonala, amit a Kypriában próbáltunk felgombolyíta-
ni. De szerencsére több antik tartalmi kivonat is tovább beszéli e
történést. Zeus csak a harmadik mágikus elemben, a levegő-égben
éri utol Nemesist. Már ez a tény is sokat mondó számunkra. Sem
a vízen, sem a földön nem történhetik meg ez a mitikus találko-
zás. Vajon miért éppen itt?
A magyar néphagyomány arról értesít minket, hogy az óriás-
istenek (amilyen maga Nimród is volt a mítosz szerint) az égből
szálltak alá egykor.
Nem volt hatalom, ami le tudta volna őket győzni – ha az ő
csatájuk az égben zajlott. A népi mitológia szerint Nimród itt a
„felhőtlen egek fölött” talált magának feleséget. Ez az égi
mennyegző, ahogy nyelvünk metafizikája is sejteti természetesen
a mennyben zajlott. De előbb bejárták „minden vizek és földek bi-

73
rodalmát”, hogy ezek után „megismerve a földi és vízi világokat”
csodálatos fehér madarak alakjában egybe kelhessenek. Minden
fényre szükség volt ezen az égi nászon olyannyira, hogy még
vendégcsillagnak is kellett érkeznie, hogy az égi mitikus nász ál-
tal elnyelt hatalmas fények miatt a mitikus nász alatt azok tündö-
kölve világítsanak.
De folytassuk csak a görög mítosz eseményeit, és majd
meglátjuk, hogy miért is iktattuk közbe a magyar hagyomány e
kis szeletét pontosan ide. Zeus az isten király utolérte hát az égen
kiválasztott istennőjét. Zeus, mint hófehér hattyú, Nemesis, mint
hófehér lúd találkoztak fent az égben. És nászukból született He-
léna, a mítosz szerint a legszebb nő a világon. S vajon hol ünne-
pelte meg az égi isten és istennő az égi nászt itt a földön?
Egy mocsaras ősvilágban, ahol a nádas vad madarai és ennek
az ősvilágnak a határát körülvevő erdők szarvasai világító szar-
vasagancsaikkal égi üzenetet hordoztak. S itt már otthon is va-
gyunk. Hiszen nehezen lehetne szarvasok nélkül magyar mitoló-
giáról beszélni. Ez a terület már a mágikus vadászat által kijelölt
hely. A görög mitológia és a magyar őshagyomány különös ha-
sonlatossága szinte megdöbbentő. A világ első óriáskirálya, a
magyarok ősapja és a görögök istenkirálya szinte hasonló mitikus
cselekményt hajt végre. Itt egy perdöntő ténnyel kell, hogy szem-
besüljünk. Az ókori kelet legendás, nagy kultúrái milyen érdekes
nem is esnek nagyon messzi a görög mitológiától. A babiloni és
asszír ékírásos táblák mitikus világtörténelme, mintegy ismétlése
és egyben gyökere, alapja ennek a bizonyos görög mitológiának.
Mintha a mitológiák, mind ugyanarról a cselekményről de mindig
máshogyan, az adott nép lelkületén keresztül hagyományozódnak
át az utókorra. A világkatasztrófák is mindig ismétlődnek, minta
hogy az első nagy szakrális „vadásznak” is mindig ugyanazokat
az átlényegüléseket, metamorfózisokat kell végigjárnia, legyen az
az istenek első királya vagy a földiek első őskirálya. Röviden
Zeus azt cselekszi, amit a mítosz Nimródja tesz. De még ez így is
kevés, Közelítsünk máshonnan is, és ha meg van a kapcsolat, az
azonosság, akkor igazunk van.
A földön megsokasodik az ember az időknek haladtával és
Zeus segíteni akar. Lapozzunk vissza a mitikus múltba. „Az em-
berek megsokasodtak” olvassuk az ékiratokon. Enlil erre így szól

74
az istenek között: „Az emberek lármája terhes.” Ismételten el-
hangzik ugyanaz a kijelentés – és ismételten elkövetkezik a ka-
tasztrófa. Tehát nem csak a mítosz eseményei követik, ismétlik
egymást, hanem a belőlük következő történés, pontosabban az
őstörténelem is.
De haladjunk tovább az antik mítosz mentén. Megtörtént hát
Zeus násza Nemesisszel. De nem csak vele. A mítosz mély bugy-
ra egy másik istennővel kapcsolatos nászt is megőrzött.
Nemesisszel együtt Zeus egy másik istennőt is magáévá tett. S ez
a nász is akkor történt, amikor Zeus a világrendjét megalapozta.
Nemesis mellett Themist is magáévá tette. Ez a két istennő úgy
egészíti ki egymást, mint az éjszaka a nappalt, a sötét és a világost
és fordítva. Nemesisnek a bosszúálló, csábító és tönkretevő hata-
lomnak a birodalma ott kezdődik, ahol Themisszé vagyis a termé-
szet égi rendje megszűnik. Az antik tradíció úgy tudja, hogy még
Zeus Nemesis arcát nézte addig Thernis uterusát termékenyítette
meg. S még Themis (vagyis a természet) arcán pihent a tekintete,
addig pedig Nemesis uterusába hatolt bele. Itt egy nagyon mély
kapcsolatot fedünk fel kozmológiai és asztrális szinten egyszerre.
Már nem is döbbenünk meg azon, hogy a nimródi magyar
hagyomány szerint az óriás ősapa igézően gyönyörű kedvesének
két arca van. Más a természete nappal és más a természete sötét-
ben, azaz éjszaka. Nappal azonosul a természettel, a hegyekkel, a
völgyekkel, a fűvel és a fával, tehát magával a természettel, azaz
Themisszei. Éjszaka viszont maga a fondorlat, minden titokra kí-
váncsi, gonosz és mindent, de mindent tudni akar és persze a ma-
ga hasznára hajtani. Gyönyörű szépsége éjszaka még igézőbb,
mint nappal és minden kérő meghallgatásra talál. Éjszaka folya-
matosan felfedi a Nagy Óriás féltett titkait, okkult, de fényes ha-
talmát, testi bájait, lelki tudását és azokat a sötétség oldalán ka-
matoztatja.
Íme újabb különös és mély alapokon álló hasonlóságra, pár-
huzamos kapcsolódásra találtunk az istenek királya és a világki-
rályának mitikus életében. De lássuk csak fel tudjuk e fedni Zeus
két feleségének mitikus egységét a rossz és a „jó” természetnek
szervesen összekapcsolódó örök antik Ideáját. S ha igen közelebb
visz-e mindez a világ első királyának mítoszához.

75
 Ebben a felismerésben segít nekünk az attikai Rhamsus Ne-
mesis kultusza, amiben természetesen helye van Themisnek is,
Zeus istennő feleségei közül annak, akivel társulva a világ királya
uralmát a természet rendjével egyesítette. Ez az a kulminált pont,
ahol magában a mítoszban megjelenik, felsejlik a valós megélt
történelem. Az istenek királya ennél a mitológiai attitűdnél dönt
úgy, hogy a földre leszáll és a világ első királya lesz belőle.
Megszületett és hírt adott magáról tehát a világ első királya,
röviden a Világkirály. Itt a földön a természet uralta földi biroda-
lomban ő lesz az első szakrális uralkodó. Vagyis a Világkirály itt
lép be a történelembe. Ez az a pont, ahol az első Isten első Király-
lyá válik, majd népet és hazát választ és uralkodni kezd. Itt szüle-
tik meg az a szent terület, ahol az első király uralkodni fog. Ez az
a Homérosz előtti mitikus, mágikus világ. Itt a kozmoszban ural-
kodó égi rend, kozmikus világosság testesül meg, válik valóság-
gá, jelenik meg és hajol le a földre. Innen nézve Nemesis istennői
alakja, ahogyan azt az antik görögség ismerte, teljességgel érthe-
tetlen és darabokra hullik.
Annál is inkább, mert itt a görögnél egy jóval régebbi tradí-
ció bukkan a felszínre. Nimródnak két egymástól élesen elkülö-
nülő világot testesít meg égi „felesége”. Míg Zeusnál ez két tulaj-
donságot két külön (nem egy) istennő testesíti meg. Nimród fele-
ségének szakrális szolgaállata a szarvas. Zeus nappali feleségé-
nek, a „természetnek” Themisnek a mitikus állata szintén szarvas,
de ,,őz”-nek is nevezik. Mindkét istennővel megjelenik mindkét
mitikus állat. Csak a „világos” világban nem válnak dominánssá
és ez érthető is. Artemis személyében a női tisztaság, törékenység
és őszinteség mélységes egysége csak a természetben, Themis
világában nyilvánulhat meg igazán. Csak fénylő állatként mutat-
hatja meg a fényállat az égi tisztaságot, ahogy azt a korai gnózis
tanította. S van itt még valami! A görög mondavilághoz tartozó
ún. apokrif-mitológia töredékek egyike arról tudósít, hogy Zeus
felesége nem volt más, mint maga a Napisten Lánya. Ez szá-
munkra azért érdekes, mert a magyar Nimród tradíció is úgy tart-
ja, hogy Nimród nem mást, mint a Napisten lányát vette feleségül,
akitől Nimródnak két fia született. S ennek a két fiúnak egy volt a
feladata. Követni a mitikus szarvas útját fenn az Égen és lenn a
Földön...

76
 Itt egy törékeny, de igen sokat mondó titok nyomára buk-
kantunk. Hasonlóra, mint amilyen a görög főisten és az emberiség
első óriáskirályának égi „fehér madár” násza fölött lebegett. Ez a
misztérium a történelem mélyébe vezet, és nem hagyhatjuk fi-
gyelmen kívül. Itt a magyarság eredetmítoszára leltünk rá mégpe-
dig az antik monda kincs türelmes búvárlata által. A felfedett
szálat nem szabad elejtenünk. Ha így tennénk, valóban nem érte-
nénk meg a mágikus menekülés mély és nekünk magyaroknak oly
sokat mondó jelentését. Nem mindig a könnyen levonható követ-
keztetések felelnek meg a valóságnak. A mítosz területén ez a
bölcsesség sokszorosan is igaz. Ami nagyon fontos, hogy itt az
istenkirály (Zeus) és az első világkirály (Nimród) mint üldözött
minden alakváltozásra egy újabb, a helyzetnek a legmegfelelőbb
alakváltozással felel. Ez az üldözés valójában nem egy klasszikus
üldözés-menekülés a szó legszorosabb értelmében véve, hanem
különböző világok „bejárása”, megismerése a helynek és szituá-
ciónak a legjobban megfelelő testben, alakban, formában és ter-
mészetesen lélekben.
Frobenius ennek a mágikus menekülésnek a meseszerű el-
terjedését vizsgálva (mit sem tudva a mitikus történés magyar ős-
hagyománnyal kapcsolatos egybevágó dolgairól) rátalált az észt
mitológiában a tojásból kikelt Heléna mítoszára, ami megdöb-
bentő, de orfikus gyökerekkel rendelkezik. A már taglalt mágikus
menekülésnek egy tökéletes kozmológiai mítoszban rejtett teljes
megőrzésére a voguloknál akadunk rá. Itt a mítoszt végig követve
egyértelműen egy déli, a régi keletre vezető nyom bontakozik ki.
A Világügyelő Férfi, akinek (és ez már számunkra nem meglepő)
Nagy Vadászhoz hasonló tulajdonságai vannak, és aki a Fehér
Daru nevet is viseli a számára legkedvesebb metamorfózisra em-
lékezve. Mi sem természetesebb, hogy itt egy istent üldöz. Üldözi
öt nyúlalakban a földön, egér alakban a föld alatt, csuka alakban a
tenger vizében. Itt is megtalálható a lúdbörbe- és a hattyúbőrbe-
bújás mágikus rítusa. Nyugodtan kijelentheljük. hogy az első vi-
lág első királyáról, a magyarok ősapjáról szóló töredékes tradíci-
ók és a görög istenekről reánk maradt talán legteljesebb mitikus
hagyomány között több az összefüggés és a kapcsolat. mint azt
eddig hittük volna. S az idő haladtával minden bizonnyal újabb és
újabb kapcsolódásokat, összefüggéseket fed majd fel a jövő.

77
 7. Hagyományok elágazó kertje

„Mert hát mondom néked ugye nagyon rígi idükben is

vótak kik jót kik meg igen csak rosszat és gonoszat tettek
mán mivélünk... hát ugye bizon ezért vagyunk hát most
ott ahun vagyunk... eztet mondotta nekem az őreg lóitató
s közbe az égre nézütt.

Mert mondom, csak onnan gyühet ránk segítség... meg

azt is monda ugye, hogy minden népnek más a látá-
sa...ennek jó ez a király, emennek meg hát meg ellenség.
Mert hát Ilyen ez a nehéz fődi világ...
(Tóth Nagy Mihály)
„Azért bízták ide az őregek aztat, amiről még azok öreg-
apái is csak öregapáiktól hallottak, mert ugyi csak annak
a múlnak uan ereje, amit ugyi ismer az ember gyerme-
ke... Meghát mút nékül csak szóga lesz az ember. A ma-
gyar pedig ne legyen szóga, hanem csak szabad, mint a
rfgiek. Mint azt a Nagymadár akkor rEgen hozta. f:ztet
mondta a jó őregapám. Pedig a sokat tudott nekem aztá
hiheti... Meg aztat is mondta, hogy amit az öregek
beszének a nagyon régről az úgy uót e, de amit már
betúböl oluasnak az gyakran az ördögnyek ronda árnyé-
ka. Az igazt nem lehet tanilnyi. Azt csak adni lehet, mint
most én...én adom ugyi az urnak...”
‘Kurta’ Kiss Ferenc
(öregjuhász)

Ha egy mitikus személyiség mítoszbeli és a megélt történe-

lemben elfoglalt helyét akarjuk vizsgálni mindenkori vezetőnk
csak a hagyomány lehet. A tradíció örök ellenfelével, az idővel
hadakozva őrzi meg számunkra azokat az információkat, amikre
szükségünk van. S hogy különböző népek különböző tradíciói
sokszor egymással ellentmondanak, az ne kedvetlenítsen el min-

78
ket. Ez így van rendjén. Minden nép saját mítoszt teremt, saját
szemén keresztüllát.
Ennek ellenére sincs veszve semmi. Ha csokorba vesszük és
összehasonlítjuk ezeket a mítoszokat, látni fogjuk azt, hogy mi
bennük a közös, a valós és mi bennük a különböző érdekek sze-
rinti betoldás, elhajlítás vagy éppen zavaró kitaláció. Ahogyan a
régiek mondták a múltat nem lehet végleg elfelejteni, mert akkor
magunkról is megfeledkezünk.
Járjuk hát körbe a hagyományokat, a hagyomány hegyét,
ahogy azt a középkorban nevezték, azért, hogy megláthassuk mi
is van ennek a „Nimród-hegynek a tetején”. S hogy megláthassuk,
megtudhassuk, hogy ennek a hegytetejére épített örök palotának a
fundamentuma, az alapja vajon milyen bölcsességet őriz az utó-
kor számára. S vajon kik rakták le ezt az örök időknek szánt fun-
damentumot ott hajdanában az idők legelején.
Megtalálhatjuk-e ezeket az örök nyomokat követve a magya-
rok igazi eredetmondáját az idő uszályába belevarrt számtalan
vargabetű és szándékos mellébeszélés ellenére? Reméljük igen.
Ezt a bizonyos „nimródi hagyomány-hegyet” számtalan és
sokszor egymásnak ellentmondó hagyomány növelte egészen az
égig. Eltakarva így a legfontosabbat, ami ennek a hegynek az
idők végtelen mélyén meggyökerező világító fundamentumát ad-
ta. Ami nem más, mint a Nap, a Fények Bolygója. A melegség és
a szeretet kozmikus otthona. Az a fényes Nap aminek van teste,
lelke és szelleme. Az erről vallott ősrégi tudás élt tovább a
nimródi magyar hagyomány által.
Lássuk csak milyen hagyományokat is kell megvizsgálni, fi-
gyelembe venni, hogy a ránk maradt Nimród-képet a maga leg-
teljesebb voltában megismerhessük. Mindenek előtt magunk előtt
kell látni a magyar néphagyomány Nimródját. Talán ez a legne-
hezebb feladat, de ez a legizgalmasabb is. Számtalan egymástól
függetlenül megőrzött különös mesék, mitikus töredékek halmaza
több olyan titkot is őriz, ami már a nagy általánosnak tekintett,
minden komoly információtól kilúgozott közös hagyomány szá-
mára mindenképpen ismeretlen. Ide kívánkoznak M. Eliade gon-
dolatai a beavató mítoszról, aminek az „utcái a végtelenbe vezet-
nek és ezek a végtelen mindig az Égben találkoznak. Hol megelő-

79
zik, hol megvárják egymást, de mindenképpen a mély dolgokról
való beavatást hagyják maguk mögött”.
Ez az a helye a (nép)hagyománynak, ahol minden fontos le-
het. A számokról, a színekről, a nemzet születéséről, a nyelv ere-
detéről, az égről, a földről való tudásról, emberek, növények, ál-
latok titkairól szóló ismeret. Egyszóval minden jelent valamit.
Mindenről tudni kell, mert ez a mindenség egy nagy fényes ere-
dethez vezet el majd minket.
Itt nem lehet kiváltani különböző információkat csak azért,
mert az máshol már úgymond tökéletesebben megvan. Nem. Itt
minden információ része a másiknak és csak addig rejtekezik,
ameddig muszáj neki. De semmi el nem vész – ez a legfontosabb!
Minden felismerés mögött egy másik felismerés van. Ahogy erről
a hagyomány beszél: – Minden spirituális ajtó mögött egy másik
spirituális ajtót rejtett el számunkra a Jó Isten.
De még az általános, ún. egyetemes mitológia-kincs esetében
ezek az ajtók jól láthatóak, de mindig zárva vannak. S az ajtó
nyitásához szükséges kulcsokhoz többnyire csak az idők folya-
mán elvesztett vagy eltüntetett információk segítségével juthat
hozzá az ember. Addig az autentikus néphagyomány soha kulcsra
nem zárt ajtóit nagyon könnyű kinyitni. Egyszerűen csak el kell
fogadnunk a hagyomány szellemiségét, rá kell lépnünk a hagyo-
mány kijelölt útjára. Be kell rendeznünk az agyunkat mégpedig a
régiek gondolkozása szerint a néphagyomány égi-földi bútoraival.
Egyszóval a régiek tudásával kell „töltekeznünk” és máris meg-
nyílik az a bizonyos mágikus ajtó. És természetesen a mögötte le-
vő ajtó is megnyílik. És így tovább...
A magyar néphagyomány Nimród-képe szinte folyamatosan
bővül. A folklór által megőrzött hagyomány állandóan mozgás-
ban van. S igen gyakran a legmegdöbbentőbb információval áll
elő. Röviden arról beszél, hogy Nimród nem más, mint egy ka-
rizmatikus, égi eredetű magyar isten király. A „világ” első kirá-
lya, tehát világkirály és nem utolsó sorban karizmatikus ősapa. A
magyarok ősapja. Maga Álmos vezér pedig nem más, mint ama
Nimród királynak az egyenes leszármazottja. Tehát a nagy és első
király. A magyarok ősatyja. Az Árpád-háznak az egyetlen kariz-
matikus magyar királyi dinasztiának az „első királya”, pontosab-
ban alapító őskirálya.

80
 Krónikáink latin nyelven fennmaradt változatain alapuló tra-
díció már közel sem mutat ilyen egységes Nimród-képet, mint
maga a magyar néphagyomány. Erre példa a már korábban emlí-
tett Képes Krónika, ahol a Nimród mondával kapcsolatban a kró-
nika elején a hivatalos zsidókeresztény, tehát a római katolikus
egyház által tanított és elfogadott hozzáállást találjuk.
Majd később felettébb furcsa és megdöbbentő módon az Ár-
pád-ház családfájának a felsorolásakor, és ez a legfurcsább az
egészben, Álmos vezért egyértelműen maga Nimród egyenes le-
származottjának tüntetik fel. Tehát (és ezt több neves történé-
szünk is hangsúlyozta már az idők folyamán) az Árpád-háznak
kellett lennie egy a népi hiedelem szerinti, széles körben elfoga-
dott és a nép által hivatalosított családfájának, amelynek az elején
Nimród a világkirály—ősapa—őskirály áll. Ez a tradíció pedig
egyértelműen egy honfoglalás előtti, a kereszténység felvételét
jóval megelőző időkből származhatott. Az írásos hagyomány
vizsgálata arról győz meg minket, hogy a keleti kereszténység jó-
val toleránsabb volt a nimródi régi magyar hagyományt illetően,
mint az idők folyamán egyre nagyobb hatalommal bíró latin ke-
reszténység. Ezért ebben a közegében továbbra is fennmaradt ez a
régi magyar tradíció. Sajnos a Nimródra vonatkozó, általánosnak
vehető információk csak a csodálatos szarvasvadászat jelenete kö-
ré csoportosultak. Nem tesznek említést a karizmatikus eredettel
kapcsolatos számtalan olyan információra, amiről ma kétezer után
is beszél a magyar folklór. A magyar hagyomány és a történelem
útja Nimród-ügyben itt vált ketté végérvényesen.
Egy elveszett magyar őskrónika török nyelvű fordítása a
Tarihi Üngürüsz nevet kapta. Az itt megörökített Nimród-
hagyomány igazán megérdemli, hogy egy kicsit a kutatásunk tár-
gyává tegyük. A Tarihi Üngürüsz első csodaszarvas mondája így
indít:
„A régi időkben a magyar törzsnek a nemzetsége
Nemród gyermekeitől (nemzetségéből) származott és jött
létre. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége. Ettől a
feleségétől két fia született Az egyiket Magornak, a mási-
kat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai és ál-

81
 landóan atyjuk palotájában tartózkodtak. Egy nap
Nemród vadászatra ment és magával vitte fiait is...”
S innentől kezdődik a klasszikusnak mondható csodaszarvas
monda. De álljunk meg itt most egy kicsit, mert minket az idézett
részben elrejtett mondanivaló érdekel igazán. De mielőtt tovább
lépnénk, jegyezzük meg, hogy magáról a csodaszarvas mondáról
több variáns létezik, és ezek tőlünk nagyon távoli földrészekről is
visszaköszönnek. Maga a monda még a távoli Dzsungária táján,
az Altáj vidékén is feltűnik. Hiszen Benkő Mihály az ott élő no-
madizált magyarok között találkozott ezzel a legendával.
„Van egy másik legendánk is – mesélte neki egy asszony
– amely szerint egy szarvas után vándoroltunk. Nem va-
dásztunk rá, hanem követtük...stb.”
(Turán. Új III. évf. 5.)

Visszatérve a korábban idézett mondatokra, azok több olyan

dolgot is sugallnak számunkra, amik másutt nemigen olvashatók
és következtetéseinket követve, azok igen messzire vezethetnek.
Mindjárt az elején egy nagyon fontos dolog kerül kinyilatkoz-
tatásra, mégpedig az, hogy Nemród nemzetségéből származott és
„jött létre” a magyar nemzet. Nimród tehát valóban ősapa ezen
lejegyzésre került tradíció szerint. Nem egy elkent, töredékes
emlék került lejegyzésre itt, hanem egy frappáns mondatba kije-
lentett minden bizonnyal élő hagyomány. A másik érdekesség
Nimród feleségének a neve az Ankissza. A név maga az életet és
a napot jelenti, ami egyértelműen igazolja a korábban említett
„napfeleség” tradíció realitását. Másrészt maga a név az egyipto-
mi níluskulcs vagy napkulcs, más néven ank vagy életkereszt nő-
nemű megnevezése is, ami már maga is sokatmondó és okkult
tartalmat rejt. Minden bizonnyal nem véletlenül kapta Nimród
felesége ezt a „kulcs” fontosságú nevet.
Mindent egybe vetve Nimróddal és választott feleségével, a
Napnak férfi és női megjelenítésével egy minden bizonnyal na-
gyon régi napkultusz emléke őrződött meg a magyar eredetha-
gyományban. A Napnak így valóban nem lehet „árnyéka”, hiszen
a két világot formáló princípium eggyé vált a nap fénye által. Az

82
ősi hagyomány így teljesedik ki, őrződik meg a kultusz és a nevek
misztikája által.
A bibliai tradíció Nimródot úgy ismeri, mint Kus fiát, a láza-
dót, az ellenállót, az ősvadászt és ősuralkodót, valamint Ninive és
Sineár királyságának megalapítóját. S mondjuk meg őszintén igen
kevés hírrel van felőle. Mindössze három olyan helyet találunk a
Bibliában, ami a puszta megnevezésen kívül valamilyen informá-
ciót ad felőle.
„Kus nemzette Nimródot, aki az első hatalmasság volt a
földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt, innen a mon-
dás ‘Akárcsak Nimród, hatalmas vadász az Úr előtt’. Bi-
rodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh,
valamennyien a Sineár földén. Ebből az országból ment
azután Asszíriába és építette Ninivét. Rekhobot városát.
Kaláht és Reszent Ninive és Kaláh között: ez az a nagy
város”
(Genezis, 10, 8-12.)
„Kus nemzete Nimródot is, ez volt az első hatalmasság a
földön”.
(Krónika f. 1.10,)
„Ha az Asszireus eljön a mi földünkre és megtapodja
palotáinkat, állítunk ellene hét pásztort és nyolc fejedel-
mi férfiút, és megrontják Asszíria földjét fegyverrel,
Nimród földjét is az ő kapuiban”’
(Mikeás, 5. 4-6,)

Ez a bizonyos háromszori előfordulás Nimród súlyát és a kö-

rülötte történő eseményeket illetően megdöbbentően kevés. A vi-
lág első királyáról feltűnően keveset beszél hát az emberiség nagy
része által szentnek tartott írás, a Biblia. Főleg, ha figyelembe
vesszük, hogy az Ó-szövetség igen gyakran és részletesen beszél
első olvasatra részleteknek tűnő eseményekről is.
Ellenben a világ első hajdani királyával kapcsolatos esemé-
nyekről nagyon keveset olvashatunk benne. Többek között nem
derül ki belőle, az sem, hogy mit is akarnak hangsúlyozni a „ha-

83
talmas vadász az Úr előtt” kijelentéssel. Pedig ezt a kijelentést a
Biblia maga is szóról-szóra idézi és komolyan is veszi. Ebből kö-
vetkezik, hogy ezt az idézett tényt maga is fontosnak tart.
De men-
jünk csak vissza
egészen Noéig
már csak az
alaposság és
tisztánlátás vé-
gett is. Köztu-
domású, hogy
Noé és fiai
lesznek a földet
benépesítő em-
beriség legen-
dás ősapjai.
Velük alakul ki
az ismert embe-
riség nemzet-
ségtáblája. Kö-
zöttük találjuk
Chust (Kust)
Nimródnak a
magyarok le-
gendás ősapjá-
nak az „elvesz-
tett” apját is.
4. kép Tehát Noé
nemzetségtáb-
lája pontosan meghatározza, hogy Noé fiaitól mely nemzetek
származnak. Ezen nemzetségtábla szerint Szemtől Ázsia, Jafettől
Európa és Kámtól Afrika népei erednek. Fáy Elek megdöbbentő
biztonsággal és alapossággal dokumentálja a nemzetségtáblában
található „ivadékokat”, ahogyan ő nevezi őket.
„Sem ivadékai: Elám, Aszur, Arfakszád, Lud, Arám.
Ezek közül Elám: az elámiták vagy szuziánaiak, Aszur az
asszírok, Arfakszád a térahitek, azaz a héberek és

84
 joktanida arabok. Lud: a lidek, Arám pedig: az
Orontesz, Eufrát és Habur folyóvidéki arámi népek
törzsatyja.

Khámtól a Biblia négy fiút származtat, Ú.m.: Kusst,

Mizraimot, Putot, és Kennánt, akik közül Kuss: a Felső-
Egyiptomtól délre eső Kuss- vagy Ethiopiának és Dél-
Arábiának lakóit, Mizraim az egyiptomiakat, Kennán a
kanáanitákat, azaz a zsidók előtti kánaáni népeket sze-
mélyesítette meg.

Végül Jáfetnek fiai: Gomer a frigek és kimmeriek,

Magóg: a kaukázusi magógok, madai: a médek, Javá: a
jónok s általában a görögök. Tubál és Mesek: a ponusz-
melléki (főleg az ércművességükről híres) tibarének és
muszkák, Tirász pedig a Thurusz-hegységmenti: kilikek
ösatyjául tekintik.”
Nekünk itt a legérdekesebb a Kusnak az elhelyezése az adott
nemzetségtáblában. Tehát Kám négy fiúgyermeke közül az első-
szülöttnek megnevezett Kus ugyanis Nimród apja.
De menjünk tovább a születések sorában a Biblia szerint:
„Kus fiai: Szeba, Havila, Syabata, Ráma és Szabetka.
Ráma fiai: Szeba és Dedán. Kus nemzette Nimródot. Ez
volt az első uralkodó a földön”
A következő sorokat már fentebb idéztük, amiben nagy va-
dásznak nevezi Nimródot az Úr előtt és felsorolja az uralma alá
eső ősvárosokat.
Ha figyelmesen olvastuk az idézett részeket, észrevesszük,
hogy Kus fiai között a felsorolásban nem említi az írás Nimródot.
Hanem majd következőleg Rámai fiai után külön írja, hogy „Kus
nemzette Nimródot”.
Ez minden bizonnyal nem véletlen. Betoldásnak tűnik, de
sokkal inkább arról van szó, hogy egyfajta rejtett hangsúlyozás
okáért lett így külön megemlítve a „nagy vadász az Úr előtt”.
A zsidó történelem és irodalom több elismert kutatója is a
Nimród nevet a héber lázadás szóra fordítja vissza. A klasszikus

85
és ismert történet szerint a bibliai Bábel tornya egyben lázadás
volt Isten ellen. Tehát az építő maga volt a fő lázadó egy sze-
mélyben. Vagyis Nimród maga. Vajon mi ellen lázadhatott fel,
amikor ö maga volt az ura „mindennek”, hiszen ő volt maga egy
személyben a világ első királya. S ahogy a hagyomány tartja nála
nagyobbak csak a „csillagok voltak”. További különössége a do-
lognak az is, hogy a lázadónak és pusztítónak kikiáltott őskirály a
megmaradt írások szerint nem rombolt és pusztított, ahogy egy
lázadótól és pusztítótól azt elvárhatnánk, hanem városokat épített
és uralta azokat. Tagadhatatlanul kultúrát hagyományozott és a
köztudatba is beépült történet szerint egy egekig érő tornyot is
emelt...
A lázadó Nimród-kép és maga a toronyépítés miértje és álta-
lában véve Nimród személye és halála többszörösen is ellent-
mondásos már, ami a hagyományok egészét illeti. A magyar nép-
hagyomány egyértelműen jónak, „égi nagy segítőnek”, „vigyázó
vadásznak”, sőt Kézai által dokumentáltan is ősapának nevezi a
Biblia „Nagy Vadászát az Úr előtt”. A zsidó tradícióban Nimród
nem más, mint egy nagy, Isten ellen lázadó óriáskirály. Láthattuk
a bibliai hagyománya maga talányos módján foglal állást és feltű-
nően keveset beszél Nimródról. Sőt magát az általa recitált és az
őshagyományból átvett idézetet sem magyarázza meg kellőkép-
pen. A Nimród név magyarázatánál található káosz és félreértel-
mezés jelentkezik a Babilon név értelmezésénél is.
Dante magyarul megjelent összes műveiben, amit a Helikon
Kiadó adott ki 1962-ben A nép nyelvén való ékesszólásról c. mű
jegyzetében Gáldi László felhívja a figyelmet, hogy „Bábel” ne-
vének elemzése a Biblián alapul (Mózes I/2, I41/9), de elfogad-
hatatlan: a sémi Babilu (vö. Babilon) név jelentése: „Isten (vagy
istenek) kapuja.”
Itt már asszociálhatunk arra, hogy ha ez a bizony bábeli to-
rony azért épült, hogy általa feljuthassunk az Istenhez vagy az is-
tenekhez, akkor jogosan nevezték azt Isten vagy istenek kapujá-
nak.
Gáldi utal arra, hogy a középkorban elfogadott felfogás volt
az, hogy Bábel tornyának építését az Óriás Nimródnak tulajdonít-
sák. Szószerint ezt írja:

86
 „A középkorban a Bábel tornya építését az ‘óriás’ Nim-
ródnak tulajdonították. A legenda keletkezéséhez a mo-
numentális asszír-babilóniai építkezések, elsősorban,
pedig az ún. cigurrat-szentélyek szolgáltattak alapot.
Dante azonban ezt a legendát is racionalizálni igyekszik
s a nyelvek differenciálódását az emberi munka fokoza-
tos megosztásával, a különböző foglalkozási ágak elkü-
lönülésével hozza kapcsolatban.”
Sajnos Dante és a történelem folyamán még sokan mások is
elsiklanak azon tény fölött, hogy itt Bábel tornyánál a lényeg nem
az, hogy az új nyelvek kapcsán, egyfajta „elkülönülés” folytán új
népek, új foglalkozások, új világképek jöttek létre. Hanem az,
hogy egy hajdani egységes nyelv, a régi emberiség hajdani miti-
kus nyelve, a legendák szerinti Istentől kapott „egynyelv” lett
széttöretve az új nyelvek „adománya” által. S az új nyelvekkel
együtt megszületett az emberek közti békétlenség, „zavarodott-
ság” és az egymás meg nem értésének, az egymással való szem-
benállásnak az új élet és létérzése. Az Istentől kapott „egynyelv”
elvesztésével darabokra tört az Istenről és a Világról való egysé-
ges tudás is.
Itt, Bábel tornyánál bukott meg az emberiség közös, egységes
gondolkozása, ami hajdanán képes volt óriási, „égi léptékű”
megalitikus szakrális épületek létrehozására. Várkonyi jól látta,
hogy az a „Bábel torony előtti” emberiség képes volt kozmikus
„isteni” arányokban építkezni, élni és gondolkodni. Míg e torony-
építés bukása után az emberiség már a megosztottságjegyében,
Istenről, világról, emberről már más-másképpen gondolkodva,
úgymond „népekre különülve”, egymással oly gyakran szemben
állva, harcolva élte le földi életét. A magyar archaikus tradíció er-
ről az eseményről hasonló konklúziót von le és örökít tovább.
Természetesen a „nagy Építőt”, mint a magyarok ősapját említi
meg. Arról beszél, hogy Nemrót tornya előtt égi-földi békében
éltek egykor az emberek Nemrótnak a föld első királyának, a ko-
ronás óriásnak az uralma alatt. Ekkor még ismerték helyüket a
földön, ismerték helyüket az égen, ismerték helyüket a születésük
előtt” és persze azt is tudták, hogy hová mennek a földi életük
után. Ennek a misztikus és halhatatlannak tűnő égi—földi—túl-

87
világi körforgásnak az ismerete együtt és majd csak egyszerre ve-
szett el az „isteni egynyelv” elvesztésével. Az ön- és világismeret-
nek az a formája, ami bírta az Égnek, mint isteni egésznek a földi
letükröződésében, mint Istentől áldott. Égből kapott földi biroda-
lomnak az ajándékát – végleg elbukott. Ezért mondja a hagyo-
mány, hogy az ősapának nem engedték felépíteni „az égbe vezető
hatalmas tornyát” s ezáltal elvesztette a kapcsolatát az Éggel és
az őt vezérlő Öregistennel és annak halhatatlan örök kedvesével a
magyaroknak annyira ismerős és kedves Nagyboldogasszonnyal.
Most térjünk vissza Nimród személyéhez. Vele a külföldi
szakirodalom, ha keveset is, de többféle megközelítésben is fog-
lalkozik. A róla alkotott kép ennek ellenére homályos és titokza-
tos. Ez a titokzatosság, ami Nimród személyét illeti, jogosan kelti
és keltette fel a kutatók kíváncsiságát. Különös, kirívó és meg-
hökkentő egyedisége a Biblia nemzetségtábláján, majd későbbi
teljes eltűnése több mint, szokatlan és máig megmagyarázhatat-
lan.
Míg a Biblia szokatlanul talányosan és elhallgatóan beszél
Nimródról, addig a zsidó tradíció egészen konkrétan, mint Isten
ellen lázadó hatalmas „pogány” toronyépítőről emlékezik meg.
Nem is beszélve a Régi Kelet más népeinek egymásétól tökélete-
sen eltérő és közösnek, hasonlónak egyáltalán nem mondható ha-
gyományairól a világ első királyát illetően. Sőt a különböző meg-
ítélést és ellentmondást még csak élezi az a tény, hogy ezek a
különböző tradíciók viszonylag kis földrajzi területen születtek
meg. Ha még jobban fokozni és színesíteni akarnák a hagyo-
mánynak ezt a különös, elágazó majd egyes tradíciókban összeol-
vadni látszó útját elég, ha csak utalunk a görög-római antik tradí-
ció gyökereire. Ami ugyan egy viszonylag késői tradíciónak szá-
mít, de számunkra nagyon érdekes és tanúságos. Itt Nimrod azo-
nos Ninussal, aki viszont Belus utóda. Aki nem más, mint Asszí-
ria és Ninive alapítója.
Többen is feltették már a kérdést, mi lehet a gyökere ennek
az egymással tökéletesen szemben álló, majd egyes tradíciók
esetében az idő múlásával egymást kiegészítő hagyománynak.
Vajon miért és hogyan alakult mindez így?
A mitologikus megközelítés, amint azt már többször is ta-
pasztalhattuk itt ebben a könyvben is, mindig a mélybe vezet és

88
nem tűr meg kerülőutakat. Útja mindig egyenes és lényeglátó.
Nos ez a mitikus megközelítés itt is egyértelműen a segítségünkre
van. Arról van hát szó, hogy egy minden bizonnyal történelmi
mércével mérve nagyon-nagyon régi karizmatikus, „égből hozott”
napkultusz és egy valószínűsíthetően új, a régi kozmikus napkul-
tusztól mindenben eltérő, rítusaiban, felfogásában is teljesen mást
képviselő holdkultusz különbözősége áll e két egymással szöge-
sen ellentétes megítélés hátterében.
Saurat, Bellarny, sőt a dél-amerikai napkultúrák szakrális vi-
lágát oly jól ismerő és azt oly sokáig intenzíven is kutató A.
Posnansky kutatásai is ezt erősítik meg. Sőt ezen kutatók erőtelje-
sen hangsúlyozzák azt a tényt, hogy milyen központi és meghatá-
rozó jelleggel bír a vallást, a vallás rítusát illetően ez a két köz-
ponti égitest a „fényes Nap és a fénytelen Hold” vagyis a „Vilá-
gosság Őre és a Sötétség Vigyázója”. Ahogy minderről a magyar
hagyomány fogalmaz. De ennek a két fontos égitestnek a vallási
kultuszban megjelenő kozmikus-karizmatikus kapcsolatára szám-
talan adalékot találunk a magyar néphagyományban:
„Naptól vagyon fényes létünk, Holdarcától mi nem fé-
lünk”

„Nappalt várunk, Holdkor éjben állunk”,

„Nappal a mi ősi várunk, Holdkor aludni megy régi vi-

lágunk”.
„Világolj hát fényes nappal
ölelj át minket hatalmaddal”

„Nap mutatja kik vagyunk

Hold takarja égi arcunk”

„Nap tartja, Hold elejti

ég megfogja, föld elrejti”

S ezekkel az idézetekkel már el is érkeztünk a magyar folklór

által megőrzött régi és kevesek által ismert mitikus néphagyo-
mányhoz, a „mindenek” gyökeréhez. Ahhoz a régi-régi tradíció-

89
hoz, ami a magyar Nimród-hagyománnyal közös és egyértelműen
egy nagyon régi napmítoszról állít számunkra emlékeket.
A környező népek mítoszkincsében a világkirályról, mint el-
ső nagy királyról, aki egyben egy nemzet ősapja is nincs különö-
sebb említés. Ellenben a magyar néphagyományban többszörösen
is jelen van ez az Európában szokatlan, a Régi Keletet idéző régi,
történelem „előtti” különös tradíció.
Nem lehet véletlen, hogy egy a néphagyományban megőrzött
ősi napkultuszhoz nyomai itt a Kárpát-medencében és környékén
csak a magyar népi tradíciókban lelhetők fel, és ott van tetten ér-
hető nyoma mindennek. Itt a magyar hagyománykincs esetében
egy körkörösen önmagába visszatérő, ősi, egymáshoz kapcsolódó,
archaikus emlékezést őrzött meg az idő. S itt ebben a mitikus
emlék-folyamban, az eredet napmítoszában, közel a sokat emle-
getett spirituális maghoz megtaláljuk az első királyról, Nimródról,
a magyarok ősapjáról szóló tradíciót.
Mint ennek a hatalmas napmítosznak égi-földi királyát, a
magyar nemzet mitikus ősapját találjuk meg ott. Ez az Európában
feltűnően mostohán kezelt, agyonhallgatott hagyomány azonban
kitörölhetetlen a nemzet tudatából. Nem véletlenül ez a legna-
gyobb ívű elágazás, ami a hagyományok kertjében, itt Európa le-
gendás közepén máig fellelhető és bizonyító erejű.

90
 8. Tűz a neve, Nap a száma
„Tűz a neve,
Nap a száma
csillag a ruhája...”

„Világít ő messzire
hogy terhed vigye
messzire...”
(magyar gyermekmondókák)...

Nem nehéz rájönni, arra hogy miért is botrányköve Kézai

magyar ősgesztája mindazoknak, akik az eredethagyományban
nem az ősiséget, az eredet világosságát, hanem egy fénytelen,
profán világ díszleteit keresik az eredetétől megfosztott, deheroi-
zált világ múlttalan, vak matadoralként. Kézai Menrothja valóban
kulcspont és valljuk meg igazi unikum. A múltnak az a megma-
radt szála indul el tőle, mint Őskirálytól, ami nem másról, minta
Biblia előtti világról ad bizonyosságot a Bibliainak és persze ne-
künk is. Mégpedig úgy, hogy egy ismeretlen világot köt össze egy
más alapokon álló mondhatni új világgal. Lássuk; mit is monda-
nak a magyar krónikák a bibliai Nimród-képről és Kézai Nemroth
nevű ősapjáról és ezek megdöbbentő azonosságáról.
Krónikáink félreérthetetlenül a bibliai Nimróddal azonosítják
Kézai Nemrothját. A főváros Egyetemi Könyvtárban őrzött
Hevenesi-féle Kézai kézirat a Budai Krónika, valamint Thuróczy
János igen ismert krónikája a Nemroth változatot használja. Ez a
név volt a középkorban a bibliai Nimród közismert neve. Ebből
következik, hogy az akkori magyarság tehát tudatában volt annak
a fölöttébb fontos ténynek, hogy a Kézainál szereplő nemzeti ős
azonos a biblia Nimróddal. Itt említsük meg, hogy az MTA
könyvtárában lévő Kósa-féle kódex Kézai kézirata a rendhagyó
Menroth néven nevezi Nimródot.
Krónikáink bizonyosságai, az említett Nemroth-Nimród azo-
nosság egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Nimród-legenda a
nagyon régi Magyarországban már egyértelmű része volt a köztu-

91
datnak. Egyszóval a nép nyelvén a Ménroth név a Nimróddal volt
egyenlő. Való igaz, hogy akkoriban a magyar nép nagy része nem
igen tudott olvasni, tehát a köznép nem Kézai gesztájából értesült
Nemroth ősapáról és annak a bibliai Nimróddal való azonosságá-
ról.
Az ősi magyar szájhagyomány volt az a spirituális közvetítő
közeg, ami életbe tartotta a ménróti ősapa és a bibliai Nimród
azonosságát a magyar nép előtt. Bizonyítva az élő hagyomány
verbális átadásának a fontosságát minden leírt tradícióval szem-
ben.
A név ugye mindig sokat mondó, mert „megnevezi” magát a
név viselőjét. A névben benne van minden attól és abból, aki az
adott nevet viseli. Szent Izidor szerint Nimród tanította a perzsá-
kat a tűz vallásos imádatára. A kora középkori miszticizmus a tü-
zet a Nappal, mint a szellemi „fény” megtartójával, a szellemi
kvintesszencia, a spirituális mag égi őrével hozta összefüggésbe.
Sőt tulajdonságaikat tekintve is párhuzamokat keresett és talált is
köztük. A Nap ugye messziről világít és fényt ad, éppen úgy, mint
a tűz. De ha túl közel kerülünk hozzá, akkor „éget és átváltoztat”,
mint maga a földi tűz. A tüzet éppen úgy őrizni kell, mint azt a
bizonyos mitikus Napot mert ha nem őrizzük, akkor az bizony
„eléget” mindent. Az arab hagyomány szerint Nimrod nevében
benne van a tűz és a titkos tudás (mágia) egyszerre. Ebben a tűz-
ben tehát egy a Nappal analóg kozmikus bölcsesség nyilvánul
meg. Hiszen ez a tűz „maga az ismeret az égből lehozott tudás
ismerete, amit bevilágít a Nap ősi tisztelete és szelíd bölcsessége.”
A Napnak ez az ősi, szelíd bölcsessége azonban a korai kö-
zépkor ritka pillanatait kivéve igen gyakran sötét mágiának lett
hirdetve.
Vagyis Nimród mindkét mondhatni közismert tulajdonsága a
zsidó, illetve az azt követő zsidókeresztény tradíciót követve egy-
értelműen negatív képet ad. Az egyik a „magas egek” ellen tor-
nyot építő, Isten ellen lázadó „istentelen” nagy király, a másik a
mágia titokzatos megalapítója. A „perzsa titkok” különös királya.
Itt persze szó sincs fehér vagy fekete mágiáról. Itt egyértelműen a
fekete Kus fiának fekete mágiájáról van szó. Hogyan is ír minder-
ről Szent Epifániusz: Nimród a „fekete Kus fia fedezte fel a csilla-
gászatnak és a mágiának gonosz tanait.” Ebben a közelítésben

92
persze ott van a mágia mellett a csillagászat „fekete” tudománya,
de erről külön fejezetben szólunk.
Menróth, Nemroth, Nimród nevekben az M és az N a közép-
kori ezotéria szerint az alászállás és felemelkedés nagy misztéri-
umát jelképezi. A középkori titkos tudás szerint az ABC; dél-
pontján, zenitén elhelyezkedő M betű a régiek nagy mértékét a
régi törvény betűjét jelenti, azt jelképezi. A misztériumok miszté-
riumának nő-jegyű pecsétje ez. A teremtő befogadás és alámerü-
lés szent betűje. Nem véletlen, hogy Isten Anyját a Szűzanyát
Máriának hívták. Az az ő nevének is az első betűje az M. Paolo
Santarcangeli ezt a betűt Mater Divinához, a Mater Matutához ha-
sonlítja s így folytatja:
„… a Mérték, az Aurea Mediocritas, a Sectio Aurea jele,
Mária, a Madonna, a tökéletes Mintakép...”
Ez a bizonyos „tökéletes mintakép” itt mint a Madonna, Má-
ria a legtökéletesebbet a Napkrisztust fogadja be. Azt a Napjegyű
Krisztust, aki az Emberért megfeszítetett. De van itt több mély és
különös egybeesés is. Az „M betűbe fogant” Krisztus az új tör-
vényt a régi napkultusz erejével vadássza, sugározza be. S emlé-
kezzünk csak Menroth-Nimród „a Nagy Vadász az Úr előtt”.
Olyannyira nagy vadász, hogy a Biblia megidézve ezt a kijelen-
tést el felejti megnevezni azt, hogy honnan idézte. De, hogy fon-
tosnak vélte ezt kijelenteni az egyértelmű. S e rövid megidézés
után különös csend járja körbe a napmítosz ősi „Nagy Vadászát”.
De menjünk tovább Menroth első betűje a rómaiaknál felte-
hetően etruszk kapcsolat folytán az ezret jelenti. Azt a misztikus
számot, ami az egyhez azt a bizonyos három nullát adja, ami a lét
három síkjának a kezdeti „ürességét” jelenti. Ha megfordítjuk a
betűt, akkor magunk előtt látjuk okkultisták „elrejtett hegyét”
vagy ahogy a népmese fogalmaz, azt a bizonyos mesebeli magyar
„üveghegyet”. aminek a magaslatára csak a szellem tüze vagy az
„igaz mesék”, a regék tudása repíthet fel. Ezt az égbe nyúló, ben-
nünk és az Égbe egyszerre leledző magaslatot, vagy legyünk kö-
vetkezetesek és fogalmazzuk úgy, hogy a „Legmagasabbhoz” fel-
érő tornyot (Bábel tornyát elvégre a Menroth—Nimród-
hagyományt kutatjuk) a két oldalán két völgy veszi körül. A per-
zsa tradíció ezt a két mélységet, ahonnan ez a bizonyos magaslat

93
elindul a Tüzek Völgyének nevezi. Ide el kell jutni mindenkinek,
aki fel akar emelkedni és a hegyen és a hegyen át „látni akar”.
Mert a hegy teteje és az ég alja itt összeér. Ez a hely a belső meg-
ismerések paradicsoma. Az alkímiai hagyomány is hasonló néven
nevezi ezt az ominózus helyet, s azt a Tüzek Helyének nevezi. Itt
a bölcsesség maga szüli meg azt a csillagokból kovácsolt csoda-
kardot, amivel az a varázskör íratik meg, aminek a segítségével
felismerővé és megismerővé válik a kiválasztott.
A kardkultusz iráni és természetesen közvetett magyar ha-
gyománya is innen veszi asztrális és kozmikus-karizmatikus kez-
detét. S ha felismerjük a turulban, mint a magyarok mitikus to-
temállatában azt a tűzmadarat, aminek az ereje. „fénye” a karmai
között tartott kardból jön, akkor meglátjuk a mélyebb összefüggé-
seket. Ugyanis abból a kardból, ami a „csillagokból kovácsolta-
tott” és Nimródnak az a bizonyos gyűrűje, amit a néphagyomány
őrzött meg számunkra nagyon is összefügg. Követve a mitikus
hagyomány szoros ösvényét máris egy ősi napmítosz, különös
napútja elevenedik meg, „kerekedik ki” abból a bizonyos varázs-
körből, amit az a bizonyos csillagok kovácsolta kard teremtett
meg a magyarok egén. Ennek az égi kardnak az égre rajzolt va-
rázsköréből, mondhatjuk úgy is „tökéletes Napot szülő” varázsos
útjából született meg az a Napút, ami tetten érhető Csontváry ké-
pein átsugárzik az Árpád-ház „fényes” kereszténységén és ha
magszerű, visszahúzódott állapotban is, de ott van a magyar nép-
művészet minden „beszédében”. a magyar hagyomány minden
rejtett, de igaz meséjében. Ennek a naperőnek, tűz jellegű spiritu-
ális energiának a harcos jelképét tartja a karmai között az a turul-
madár, aki a magyarok hármashegyén. hármashalmán. az égbe
tükröződő fordított M-betű misztikus hegye által határolt égi bi-
rodalomban lakik.
Otthonát a korai magyar középkor Árpád-házi misztikájában
újjászületett kettőskereszt jelöli. Elpusztíthatatlan, örök fészke
pedig nem más, mint a magyarok égből kapott, angyali Szentko-
ronája. A turulmadár mivel totemállat, spirituális „megterméke-
nyítő’ madár, hiszen az egész turulnemzetség tőle lett, mint égből
jött lélekmadártól, pontosabban a szentlélek madarától. Ő vele és
általa költözött be az égi karizma a „nemzetség lelkébe”. Ne fe-
ledjük a turulmadár az archaikus magyar nép hiedelem szerint

94
Nimród madara. Mégpedig olyan formában, hogy ő maga „vette
fel” a nagymadár alakját. A Gizella-kincs nagy, zománcozott tu-
rulos fibuláján jól látható az a spirituális hármasságot és egyben a
termékenységet is szimbolizáló virág, ami a Thuli könyvtábla
központi zománcképén Mária balkezében látható. Itt a keresztény
jelképbe a magyar néphagyomány fontos eleme vegyült. A fizi-
kálisan is megjelenő, de „szellemben fogant” termékenységet jelzi
a szentháromságra is utaló virág. A turulmadár, mint a külső és
belső világosságot jelképező és egyben magát az ősapát (Nimró-
dot) is rejtő totemállat egyértelműen napmadár. Ne feledjük a régi
magyarság is tudta magáról, hogy a napnépek családjához tarto-
zik. A turul, mint a világosság napmadara könnyen válhatott az
örök termékenységet jelentő kiválasztott lénnyé a régi magyarok
hitében. Akárcsak a kereszténység esetében Szűz Mária. Nem
véletlen, hogy a Gizella-kincs turulmadarán, ott a farktollak fölött
ott találjuk a termékenység mitikus virágát. Azt a virágot, ami a
Thuli könyvtábla Mária képének a balkezében is ott „virágzik”
letagadhatatlanul.
A régi magyar hagyo-
mány magát a turulmadarat
és Nimródot, valamint sze-
repüket az archaikus ha-
gyományláncban soha nem
választotta ketté. Egészen
az első világháborúig erősen
élt a néphagyományban,
mondhatjuk úgy is napha-
gyományban az a tradíció,
ami a turulmadarat Nimród
madarának tartotta. A ma-
gyar nemzetnek égi eledelt
és örök védelmet hozó ősi
magyar totemállatnak, mint
Nimród madarának a ha-
gyománya a két háború kö-
zött kezdett halványodni
több más addig erősen élő 5. kép
hagyománnyal együtt, min-

95
den bizonnyal nem véletlenül.
Menróth első betűjének megismerése után ismerjük meg
Nimród nevének első betűjét és annak titkait is. Santarcangeli így
ír az N-betű misztikájáról:
„Az ‘N’ után, amely a legnagyobb fénnyel ragyog a köz-
pontban, megkezdődik az ereszkedés a végzés felé. Mint-
ha ennek a jele volna: »Az életből a kisebb ív marad
meg« Az ‘M’ minden eddig ismert ábécében az ‘M’ kö-
zeli rokona. Véget ér a terjeszkedés időszaka, megkezdő-
dik az összpontosításé...”
De ebben az összpontosításban „uralásban” nem vész el a
végtelenség, a teljes megismerés kívánalma. Ellenkezőleg, itt erő-
södik meg igazán. A múlt itt nem vész el a széttekintés, az össz-
pontosítás által, hanem itt erősödik meg igazán. Itt válik a tudás
részévé a múltnak a hagyománya. Itt kezdődik meg annak a kere-
sése, ami az idők folyamán elveszett vagy azt szándékosan elve-
szejtetett, tudjuk hogy a matematikában az „n” a végtelen halad-
vány jele. Ebből a betűből már nem veszhet el semmi emlék,
semmi tapasztalás, mert anélkül üresen zuhanna bele abba az
üres, kifosztott űrbe, aminek szám jele a nulla, a betű jele pedig a
„nem szimmetrikus”, nullát formázó ó-betű, Ennek a deheroizált,
minden karizmától és mítosztól megfosztott, szellemileg kiüresí-
tett anyagi „sötét világnak” az abszolút ellentéte az a csodaszar-
vasos, mitikus univerzum, ami együtt lélegzik azokkal, akik a
mítoszt életben tartják és generációról-generációra áthagyomá-
nyozzák.
Ebben az élő világegyetemben tud csak „élni és lélegzeni az
a bizonyos csillagpalástos magyar őskirály”. Mert, ahogy a csíki
parasztasszony mondta „Nimród király az életbül, a nagy
csillagvilágbúl figyel, ü volt az apja a szarvasvadászoknak”,
Már tudjuk, hogy Nimród-mítosznak és magának Nimród ősi
történetének többszörösen is összetett kapcsolata van a Káld-
babilóni világgal. Az itt élő népek számvilága közismerten a 60-
as számrendszer volt. Használták a később meghonosodott 10-es
számrendszert is, de azt inkább a szigorúan egzakt, konkrét csil-
lagászati számításoknál részesítették előnyben.

96
 A klasszikus kört (ami minden napnépnél magát a teljes Na-
pot szimbolizálta) 60 fokra osztották fel, De igen fontos szerepet
játszott hitéletükben és mindennapjaikban a „sötétítő égitest”, az
ami csak visszaveri a fényt, de nem szüli és nem is őrzi azt. Ez az
égitest pedig nem más mint a Hold. Az örök második égitest, a
napnépek szívében. Természetesen megkülönböztették a Nap és a
Hold idejét is. Igen figyelemre méltó, hogy a növekvő Hold idejét
három részre osztották fel. Így a Holdat égi útját követően a hó-
nap is napjában Anu-nak, 6-10 napjában Ja-nak, 11-15 napjában
Bél-nek hívták. Ez a hármas tagozódás megfelelt a három főisten-
ség nevének is.
A fogyó Hold idejét ugyancsak három részre osztották fel,
Ezáltal a harminc napos hónap már nagyon régtől fogva hat, az
égtől megszabott és ahhoz mért időszakra oszlott. A világminden-
séget is három nagy régióra osztották fel a levegő a föld és a víz
nagy régiójára. Ez a három régiója a világnak megfelelt a három
nagy Isten kinyilatkoztatásának. Az eget is további három régióra
bontották fel, ami szintén megfelelt a három főisten uralkodási
helyének, de itt a három főisten mellé egy-egy női istenséget is
rendeltek a teljesség kedvéért. Ezek neve az Anut, a Belit, a
Dawhina volt. Ez a három női istenprincípium valójában a három
isten egy-egy visszatükröződésének felelt meg.
Természetesen megnevezték a fontos égitestek isteneit is. A
Hold istene Szín, a napisten Samas és Ramanu pedig az ég istene
volt. Mindezen vallási elképzelések aztán hosszú-hosszú idők el-
telte után különös, de egyértelműen felismerhető kapcsolódásban
feltűnnek a magyar őshagyomány palettáján a maguk nimródi
összefüggésében. De ahhoz, hogy mindezt jól láthassuk mélyre
kell ásnunk a magyar őshagyomány és a magyar történelem ku-
sza, egymást oly gyakran elfedő égi-földi történéseiben.
Nézzünk bele hát a magyar történelem furcsa, valójában is-
meretlen világába és keressük benne mindannak ősi gyökereit,
kevesek által ismert örök mozgatórugóit. A történelem különös
élete folytán az 1848-as magyar szabadságharc idején újra felele-
venedett a régi magyarok Istenéhez es a régi magyar mitológiához
való ragaszkodás. Többször elhangzott a szabadságharc napjaiban
az Él a magyarok istene! felkiáltás. Március 15-e kapcsán többen
is úgy vélték, hogy ez a napja a forradalomnak, a „Magyar Láza-

97
dásnak a Napja”. Való igaz, hogy a magyar szabadságharc kirob-
bantásának csodálatos Nap-napja bizony nem volt egy véletlen
dátum. Ugyanis a hónap 15. napja nem más, mint Nimród király
égi uralkodásának „legmagasabb napja”, Bél isten uralma alá
rendelt utolsó, legfényesebb Nap-nap. S valóban a magyar sza-
badság kikiáltásának 1848-as fényes nagy napja valóban 15-ére
esett. Vajon véletlen egybeesésről van itt szó? Aligha hihetünk
ilyen véletlenben a magyarság régmúltjának, mítoszainak, ősi ha-
gyományainak az ismeretében.
A régi hagyományokat ismerők valóban tudták és őrizték azt
az ősi tudást, hogy a hónap 15. napja bizony Nimród király alá
rendelt legmagasabb napja a hónapnak. De, hogy ez a nagyon régi
babiloni tradíció, miért is cseng össze Nimród nevével és Nimród
neve hogyan függ össze a babiloni Bél istennel – ahhoz mélyebb
összefüggések megismerésére van szükség. S akkor megértjük,
hogy a „Lázadás Magyar Napja” az a bizonyos 15-e, miért is a
„lázadó” ősapa legfényesebb napja. S megtudjuk, hogy Bél és
Nimród hogyan is kapcsolódik össze a régiek hagyományában.
Sőt választ kaphatunk arra is, hogy mindez a maga asztrálmítoszi
összefüggésében hogyan is van felírva a teremtett világ csodaszép
magyar egére. Mindezekre a talányokra többek között az örmény
tradíció is rávilágít a maga nagyon régi történelmének és világlá-
tásának a segítségével.

98
 9. Bél, kit Nimródnak mondanak
Azon a napon, Nimród legmagasabb napján
mit Bél fényes napjának Is mondanak...
(A. 7:)
„Abban a tudósok egyetértenek, hogy a Baal (Bál) Beel
(Bél) nevek rendszerint: úr és pedig: valaminek ura,
uralkodója, tulajdonosa jelentésekkel, címképpen hasz-
náltattak, mint pl. Baal-sammem = az ég ura”

(Fáy Elek: A magyarok őshona) – Legrégibb nyomok

„Rövid igazolása annak, hogy a sokat emlegetett Bel

nem más, mint a szent iratokban emlegetett Nimród...”

(Movszesz Chorenaci: Nagy-Örményország története /7.

fej.)

Nagy-Örményország történetének Első Könyvében, A Nem-

zetségkönyvben Chorenaci Mózes közli, hogy a történetírók mást-
mást emlegetnek Ádámról, illetve a többi pátriárkáról. Tehát
amint azt már mi is többször is megállapítottuk, a hagyományok
útja nagyon is eltérő. Berossusról, Alexander Polyhistorról és
Abydenusról jegyzi meg, hogy „egymással is ellenkezőleg írtak
némely dolgokról, lényegesekről, így a bárka építőiről és más
pátriárkák nevéről és életrajzi adatairól, éveik számáról stb.”
Ezek között az egymásnak ellentmondó híradások között
próbálja mérlegelni a történetíró az „igaznak bizonyult adatokat”.
Noé három fiának nemzetségtábláját is levezeti igen precízen. Ez
azért érdekes számunkra, mert a magyar néphagyomány sajnos
nem őrzött meg szoros bibliai nemzetségtáblát. Még egymástól
eltérő rövid utalásokban sem. Nimródról, Kus fiáról és a „bábeli
Bélről, aki az idő kapujában áll és Nimródról, a Nap törvényeit
tartja” viszont annál többet...
Lássuk Chorenaci örmény hagyományának bibliai nemzet-
ségtábláját, Noé mindhárom fiának utódait, generációs sorrendjét.

99
Igaz hogy számunkra a középső tábla. Nimródé lesz az igazán ér-
dekes. A nemzetségtáblákra gyakran hivatkozó hagyománylánc
összefüggései miatt és a teljesség kedvéért mindhárom nemzet-
ségtáblát a maga teljességében közöljük.
Szem nemzetségtáblája:

Szem 100 éves korában nemzi Árpháxádot.

Árpháxád 135 éves korában nemzi Káint.
Káin 120 éves korában nemzi Szálát.
Szálá 130 éves korában nemzi Ébert,
Éber 134 éves korában nemzi Rágávot.
Rágáv 130 éves korában nemzi Szérugot.
Szérug 130 éves korában nemzi Nákort,
Nákor 79 éves korában nemzi Tháret,
Tháre 70 éves korában nemzi Ábrahámot.

Khám nemzetségtáblája:

Khám fia nemzi Khust.

Khus nemzi Meszdrimot.
Meszdrim nemzi Nimródot,
Nimród nemzi Pápot.
Páp nemzi Ánebit,
Ánebi nemzi Árbelt,
Árbel nemzi Khájált,
Khájál nemzi a másik Árbelt,
Árbel nemzi Ninuszt.
Ninusz nemzi Niniászt.

Jáfeth nemzetségtáblája:

Jáfeth nemzi Gomert,

Gomer nemzi Thirast.
Thiras nemzi Thorgomot,
Thorgom nemzi Háikat.
Háik nemzi Áramaiszt.
Áramaisz nemzi Ámásziát.
Ámászia nemzi Géghámot.

100
 Géghám nemzi Hármát.
Hármá nemzi Árámot.
Árám nemzi „szép” Árát.

A történetíró megjegyzi, hogy Khám nemzedékeinek életkora

Ninuszig sehol sincs feltüntetve. Csak Szem generációi, a szemi-
ták vannak kor szerint is megemlítve. Az örmény Szentírásban
sem található Ninuszra vagy Jafethre vonatkozó adat. Mégis az
említett származásrendet igaznak tartja a történetíró, hiszen a há-
rom családfa mindegyike Ábrahámig, Ninuszig. Árámig elmegy
konkrétan megemlítve a legendás tizenegy személy nevét.
Chorenacinak ez a bizonyos örmény történelemkönyve a 7.
fejezetet így kezdi:
„Belről, ki alatt élt ősünk. Háik, sokan sokfélét monda-
nak. Én úgy vélem, hogy Kronosz is, Bel is, valójában
Nimródot jelöli csakúgy, ahogyan az egyiptomiak Mó-
zessel azonosan Hefaisztoszt, a Napot, Kronoszt – aki
Khámmal azonos, Khust, Nimródot felsorolják...”
S itt érkeztünk el a mítosz geneziséhez és egyúttal az idő és
tűz mitikus titkához, mégpedig úgy, hogy maga a mitikus magyar
ősapa, Nimród is benne van ebben a „leosztásban”. Nézzük csak
Kronosz jelenti magát a teljes és egész „időt”, amiben éppúgy
benne van a szakrális és a profánnak nevezett történelmi idő is.
Nem véletlenül mosta össze a tradíció Kronoszt és Bélt. S termé-
szetesen nem véletlenül áll a magyar hagyomány szerint Bél az
„idő kapujában”. Hiszen Bél isten nem más, mint az időben
megjelenő élettűz istene. Az a fensőbb hatalom, aki a Nap nem
látható, de mindeneket éltető belső fényét, tüzét fenntartja az em-
berben így adva annak életet. Röviden Bél istenség a naptűz élet-
erejének az ura az emberben. Nem véletlen a magyar bél szóval
azt a helyet jelöljük meg, ahol „elégetjük” a táplálékot és felsza-
badítjuk Bél tüzét. S ez a hely az emberben nem más, mint a
gyomor. Az Észak-magyarországi néphagyomány úgy tartja,
hogy a gyomorban a tűz istenének láthatatlan melege lakik. Em-
lékezzünk csak a gyakori mondásra: Egyél már, ki ne hűljön a
gyomrod! Még manapság gyakran mondják ezt a gyerekeknek, ha
nem akarnak azok enni.

101
 A bél segítségével a Nap élettüzét tartjuk fenn a gyomorban.
Íme a régi magyarok analógiás gondolkodásmódjával igazolhat-
juk magát az ősrégi bélmítosz lényegét és eredetét. De megért-
hetjük e felismerés által a javasasszonyok „Bél tüze ízzon fel te-
benned” kifejezését, amit a „rosszgyomrú”, emberre olvastak rá.
Fáy Elek maga is ráérzett az élettűz és Bél kapcsolatára: .az
ősök önmagukra is alkalmazták az élettűzről vett nevezeteket”.
Sőt arról is ír, hogy „a már említett tűzneveken (bar, parázs) kívül
azok a mezopotámiai Bel és a feniciai Bel vagy a Bal istennevek-
kel függnek össze.”
Természetesen az égi és földi tűznek, az égen és az emberben
„otthon lévő” spirituális és éltető világosságának a tökéletes je-
lenléte, megvalósulása egy karizmatikus napmítoszban szülte meg
azt a nimródi erőt és a rítusban megnyilvánuló szakrális ünnepet,
amit maga a bál szavunk is megőrzött. A régiek analógiás gon-
dolkodását követve nem csak az égben és az emberben lakik „fen-
sőbb tűz”, vagyis „fényes élet”, hanem a földben, a földgyomrá-
ban is. Kövessük csak újra Fáy gondolatait mit is mond ő minder-
ről:
„Babelon szerint ugyanis az ősnépek az egyenesen égnek
meredő. magas, sudár pálmafában az életfa prototípusát
látták: pedig a pálma szó elég világosan utal a Bál isten
nevére: kivált ha népünknél ma is szokásos Balog vagy
Balázs-fák neveit figyelembe vesszük: mert e fákban
szintén felismerhetők az egykori égitűz-kultusz nyomai.
Emil Soldi Colbert szerint a templomok oszlopai is az ég
és föld összeköttetésének szimbólumai. mint amelyek az
égboltot jelképező boltozatot tartják.”
Itt most legyen elég ennyi ezekből az összefüggésekből. An-
nál is inkább, mert az életfának, mint a föld tűzgyomrából meg-
születő, égre törekvő, magerő-őrző szent szimbólumáról és annak
a magyar néphagyománnyal és a nimródi mítosszal kapcsolatos
összefüggéséről egy egész fejezetben fogunk később beszélni.
Térjünk vissza Nimród apánk káld-babilóni világához és
természetesen a magyar hagyomány „igaz meséihez”. Mint ahogy
írtuk e régi világ hitéletében a növekvő hold három részre lett el-
különítve. A növekvő harmadik stációjában azon a bizonyos már-

102
cius 11-15-e között az eget Bél uralja. Mint tudjuk a növekvő
Hold három kijelölt stációja egyben a három főisten nevét viseli.
A növekvő Hold periódusának legutolsó stációja Bél alá lett ren-
delve. Az alá a Bél isten alá, akit a magyar mítosz- és mondakincs
oly magabiztosan és igen gyakran Nimróddal hoz párhuzamba.
Sőt egyiket a másikkal felelteti meg és igen gyakran e kettőt azo-
nosnak is nevezi.
Most, hogy beleláttunk már az örmény tradícióba, maga a
nagy tekintélyű örmény történetíró Movszesz Chorenaci is a ma-
gyar hagyományhoz hasonlóan egynek nevezi Bélt és Nimródot.
Chorenacitól tudjuk, hogy Bel (Bél) Háik alatt élt, hiszen a törté-
netíró maga monclja, hogy „Belről, ki alatt élt ősünk, Háik.” Háik
a jefethi nemzetségfa negyedikje. Nimród a khámita nemzetségfa
harmadikja vagy az örmény nemzetségfa negyedikje. Mivel az
örmények Khus fiának Meszdrimet nevezik, az ó fia lenne hát
Nimród. Vajon miért csak Világosító Szent Gergely népe, vagyis
az örmények őrizték meg hagyományukban Meszdrim emlékét az
máig talány. Vajon ki is volt Meszdrim és hogyan maradt ki az
európai emlékezetből, már ha egyáltalán létezett. Hiszen mi a
bibliai és a magyar hagyományból is egyaránt úgy tudjuk, hogy
Nimród Khus fia volt. Meszdrimről pedig nem mond semmit sem
a magyar, sem az európai hagyomány. Több egymást is kiegészítő
adatra és még több hiteles információ lenne szükség.
Most térjünk csak vissza az örmény történetbeli Bélhez. Mint
azt megtudtuk ő egy régi nagy és kemény harcos, akinek a neve a
régi kánaánita-föníciai nagyisten, viharral jövő, égi-földi (belső és
külső) tűz ajándékozó Bél istennek a neve. A Mahler Ede szerint
Bel sumir nyelven In-Lil. vagyis az Úr. Az Égnek és a Földnek a
hatalmas nagy Ura. Már ebből a rövid meghatározásból is kitűnik,
hogy ha egy égi-földi karizmatikus birodalom nagy urát keressük
ezen a vidéken, az nem is lehet más, mint Bál. Tiszteletének fő
helye, központja Dél-Babilon híres, nagy városa Nippur. Az a
hely, ahol egykoron az I-kuro a nagy Országtemplom állott. Női
megtestesülése, női „fele” Belit a sumérek érzékeny, finom lelkű,
de egyben erős istennője Nin-Iil volt.
Lássuk, hogy mint mond Baálról a Mahler Ede meghatározá-
sához képest időben hozzánk jóval közelebb álló Mitológiai ABC
(Bp. 1973). Baál eredetileg „feltehetően tulajdonnév-pótló meg-

103
jelölés, különösen a hatalmas és félelmetes viharisten jelölésére,
klasszikus alakjában a kánaáni-föníciai mitológia központi istene,
aki számos helyi változatban él.” Azt ugyan elfelejti megjegyezni
a szóban forgó szakkönyv, hogy a vihar a régiek világképében
meghatározó szimbolikus esemény. A nagy „égi zajjal” az égből
lehozott varázserejű fénynek, a villámnak a „a haragos, nagy égi
széllel járó ruhája”. Így minden bizonnyal pontosabb és mélyebb
lenne a Baálról alkotott kép. Sokkal korrektebb és feltáróbb erejű
Tokarevnek a Mitológiai Enciklopédiában (Bp.1988) meghatáro-
zott Baál képe (Balu később Baál néven): „vihar. égzengés és
villámlás...istene” A villámlás istene pedig, mint tudjuk fényado-
mányozó. „A legerősebb fényé, ami a Napból valaha is megszü-
lethetett.”
Tehát a Bel nevű harcos, íme, a felvett misztikus értelemben
a magára „helyezett név által”. a névvel és vele az istenség attri-
bútumaival teljesen azonosuló lény lett. Neve folytán ő maga Bél
isten élő gondolata. Bél isten gondolatainak a végrehajtója. Ezt a
félig harcos-félig misztikus őskirályt azonosítják az örmények
Nimróddal, a magyar hagyomány szerinti ősapával és ez a dolog
valljuk meg igen megdöbbentő. Különösen akkor az, ha mindez-
zel a felismeréssel párosul az archaikus magyar néphagyomány
Nimród-képe, őskirály archeotípusa. De a további kutatás szem-
pontjából fontos és bizonyító erejű összefüggésekre is rábukka-
nunk. Nézzük csak mindjárt Baál és Nimród (Nimurta. Nimurt)
szűkebb családját és annak lényegi hasonlóságát.
Nimród két fia (Hunor és Magor) bizonyos összefüggések és
analógiák kapcsán nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Nap és a
Hold megszemélyesítője. Erről a magyar archaikus hagyomány
így emlékezik meg:

„Nimród fénye gyermekei hont kerestek egykor

sárga napos pajzzsal. ezüst holdas karddal”

Nimród női „fele”-ségei őt az archaikus-analógiás gondolko-

dás szintjén „teljessé tevő” társai Ankisza és Enéhe (Enéh, Eneth,
Ene) így együtt külön kapcsolódást mutatnak Baállal és annak a
természetben megjelenő szerepével.

104
 Nos ez a bizonyos Bél-Baál nevében is ősistent és őskirályt
jelentő hatalmas harcos küzd meg az örmény Haikkal – a szóban
forgó örmény történelemkönyv szerint. A dolog izgalmasabb,
mint azt gondolnánk, hiszen mint tudjuk, a Bél név magán az is-
tenfogalmon kívül hatalmas uralkodót, erős urat, valamilyen te-
rületnek, birodalomnak a nagy uralkodóját, királyát is jelenti. S
ezek a jelzők mondjuk ki Nimród jelzői is. Azé a Nimródé, aki a
világ első uralkodója, őskirálya volt és a magyar hagyomány sze-
rint egyben a magyarok ősapjaként is fentmaradt a neve. A dol-
gok összevágnak, de egyben újabb következtetésekre is sarkall-
nak.
Nézzük csak mit tudunk még meg ebből a reánk hagyomá-
nyozódott küzdelemről, ami számunkra oly nagyon hasznos lehet.
Haik és Bel (Bél) harcáról és Bél haláláról az alábbiakat
íródtak:
„Miután a hatalmas Bel zavartalanul uralkodott min-
denki felett, egyik fiát Háik után küldte harcosok élén,
hogy őt is uralma alá hajtsa. – „Felhevült leheletemmel
megolvasztom felfuvalkodott gőgösséged jogát, ha meg-
hódolsz előttünk békében, nyugalomban élhetsz bárhol
országomban, ahol csak neked tetszik” – üzente. De a
követeket Háik kemény szavakkal visszazavarta Babilon-
ba.”

A következőkben megtudjuk, hogy Bel elérte Háik seregét

az Ararát földjén, Kádmosz birtokainál. Ekkor Kádmosz
követeket küldött Háikhoz jelezvén, hogy Bel „a halha-
tatlan óriás” harcosokkal igyekszik felé és felkészítette
őt, hogy ne érje váratlanul Bel támadása. Majd a Pezni-
tónál. amit később Ághtámárnak vagy Van-tónak is ne-
veztek azt mondta Haik a harcosainak, itt fog minden el-
dőlni. Itt mutatjuk meg Belnek az erőnket. „Csak midőn
Bel seregére támadunk mindig arra törekedjünk, ahol
Belt látjuk harcosai között”.

Így is történt Háik messziről észrevette azokat a váloga-

tott harcosokat, akik remek fegyverekkel körülfogva kö-

105
 vették Belt a figyelőhelyére. Bel színes szárnyakkal dí-
szített fémsisakot viselt, hátára és mellére rézpáncélt ra-
kott, karjára és lábára védőlemezek simultak. Derekán
széles bőröv volt, amibe bal felől kétélű pallost fűzött,
jobb kezében hatalmas lándzsát tartott, baljában míves,
gyönyörű pajzsot szorított. A heves összecsapást követő-
en szétzilálódtak a csapatok. Mikor ezt látta Bel, vissza-
húzódott a közeli dombra és kiadta a parancsot, hogy a
harcosok őrizzék meg a már előre kidolgozott hadműve-
leti alakzatokat. Ekkor Háik előre rohant egészen a ki-
rály közelébe, s ott megvetette lábát, pattanásig felaj-
zotta íját és kiröpített belőle háromszárnyú nyílvesszejét.
A hegyes nyíl pontosan Bel mellközepébe csapódott és
áttörve testét háta közepén jött ki, és hullott a földre. A
„titán”, ahogy a történet nevezi Belt, azon nyomban ki-
lehelte lelkét és sereg széjjelfutott.

A csata helyén emléket emeltek a győztesek, és azt a győ-

zelem emlékére Háiknak nevezték el. Máig is Örmények
Völgyének nevezik ennek a nagy csatának a helyét. S azt
a halmot, amit Bel dicső harcosainak tetemei fölé emel-
tek, Gérezmának neveztetik. Végül Háik megparancsolta,
hogy Bel holttestét balzsamozzák be, s temessék egy ma-
gaslaton ásott sírhelyre, rendezzenek neki pompás te-
metést, melyre hívják el feleségeit és gyermekeit is kellő
védelem mellett.”
Haik Bél harcosait „dicső harcosoknak” nevezi, akiknek
halmot rakat a tetemei fölé tisztelettel megemlékezve rájuk. Belt
pedig nagy tisztelete jeléül bebalzsamoztatja és királynak kijáró
„magaslaton” ásat neki sírt. Sőt feleségeit és gyermekeit is meg-
hívja kellő védelem mellett a pompás temetésre. Mindezek a dol-
gok azt bizonyítják mégpedig hangsúlyozottan és maradandón,
hogy Bel iránt Háik nagy tiszteletet érzett. S eképpen is cseleke-
dett. Tehát Bel nem egy rettegett és gyűlölt nagy király lehetett,
akit a feledés homályába lök a reá emlékezők gyűlölete, Röviden
Bel—Nimródot szerette még az ellensége is, az is, aki őt megölte
az örmény hagyomány szerint.

106
 De járjuk csak körbe ezt a bizonyos történelmi fejezetet, ami
Bel és Háik összecsapását örökítette meg, mert számunkra na-
gyon sok információ rejlik benne. Mindjárt az elején „Miután a
hatalmas Bel zavartalanul uralkodott mindenki felett, egyik fi-
át…” ezek a jelzők, mármint a „hatalmas” és a „mindenki felett
zavartalanul uralkodó” egyértelműen Nimródot a világ királyát
juttatják eszünkbe. Ő volt az az igazán hatalmas és mindenki fe-
lett uralkodó nagy és őskirály. Továbbá az is érdekes dolog a re-
ánk hagyományozott történetben, hogy elküldte egyik fiát, Tehát
van fia Belnek és nem is egy, akárcsak Nimródnak a magyar ha-
gyomány szerint. Továbbá az is érdekes, hogy „felhevült lehele-
temmel megolvasztom gőgösséged”, Emlékezzünk csak, hogy is
szól a magyar néphagyomány arról, mikor leég a termés, mikor
nagy tűzkár éri a természetet:
„Ama őskirály apa büntet minket leheletével, mert elfe-
lejtettük... eléget, elpusztít mindent hatalmas Napjá-
val...”
Ha meghódolsz békében, nyugalomban élhetsz. Ez nem úgy
hangzik, mint egy kegyetlen, rabszíjra fűző uralkodó fenyegetése.
Sokkal inkább úgy, mintha egy elvi, pontosabban egy vallási el-
vet, a közös hitet megkövetelő, de a mindennapi életben nyugal-
mat, békét ajánló, sőt a békességet meg is követelő nagy király
utasítása lett volna. A Nimród történetét kutatók nagy része Nim-
ródban, az ősi napkultusz történelem előtti utolsó nagy királyát és
ismert történelmünk első nagy világkirályát véli felfedezni. Ehhez
jön a mi magyar hagyományunk szerinti ősapa kép. Tehát itt va-
lószínűleg Bel (Bél—Nimród) nagy király itt a régi, ősi napmí-
tosz elfogadását követeli meg vele szemben tanúsított hódolat
gyanánt. Érdekes még e történetben maga a helynevek korrekt
meghatározása. Minden mitikus körülírás, minden szavakba rej-
tett bújtatást kerülve el hangzanak itt olyan helynevek, melyek
még mai is könnyen beazonosíthatók. Maga a Van-tóra és vidéké-
re való hivatkozás megerősíti a régi múltról írott gyakran töredé-
kes krónikákat. Külön megkülönböztetett figyelmet érdemel maga
Bel ruházata. Kezdjük a színes szárnyakkal, fémsisakkal. Már a
Csontváry Napútjáról szóló könyvemben bőven írtam az ősnépek
tollkultuszának szakrális jelentéséről. A magyar viseletben egé-

107
szen a II. világháborúig dominánsan jelenlévő toll, ami a kalapot,
sapkát, csákót stb. díszítette nagyon mély szakrális ismeretekről
árulkodik. Itt hoztam fel példának az egyiptomi mitológia „szíve-
ket mérő” tollát, ami a holtak égi bíróságának mérlegén abban a
bizonyos serpenyőben pihen, ami a szívek könnyűségét méri. De
itt a toll szakrális jelentőségét illetően számtalan példát hozhatnék
a magyar folklór és mitológia területéről. Egy csokorra valót meg
is említek:
– A jó király lelke akár a toll az egekig száll s így ítél.

– Elhagyta a tollát vele az emlékét és becsületét is.

– Aki tudja a tollát hova tenni, megtudja a hazát is védi,

– Hont mutat meg tisztán, könnyen a ruha és a tollas

fejfedő,

– Toll a ruhán, Nap a bojtján.

Térjünk vissza Bel sisakjára. A színes szárnyak számtalan
tollat fűznek egybe, ezzel példázzák szivárványszerűen az égi
eredetet, az Éghez való, mély és tudatos tartozást, Bél mellén és
hátán rézpáncélt viselt. A Nap arany után a második, harcos nap-
fémének, a réznek a „képviselete”, tehát képszerű, szimbólumsze-
rű viselete a mellen és a háton egyértelműen egy ősi nap mítosz
vállalását, hirdetését jelképezi és mutatja. Háiknak az a bizonyos
háromszárnyú nyílvesszője azért háromszárnyú, mert a nagy ki-
rály teljes megsemmisítéséhez olyan fegyverre volt szükség, ami
a testet, a lelket és a szellemet egyszerre öli meg „viszi el ebből a
világból”. De vizsgáljuk csak tovább Bel ruházatát, Baloldalán, a
szívnek oldalán kétélű pallost, „az igazság pallosát” viselte a
nagy király:

„Ama ősapának igazságos volt a pallosa...

ennek ugyan két éle volt, mint a nyelvnek,
de mindig egy az igazsága...”

108
 Míg jobb felől a hatalom lándzsáját tartja, ami nem más, mint
a fény lándzsája, a „Nap lángja”, ami ha nem fogadják el fen-
sőbbségét, hamar leteríti az ellenséget. S végül utoljára marad a
jelképek jelképe, a szimbólumok szimbóluma ott a balkézben, a
szív „napos” oldalán tartott „míves, gyönyörű” feltehetőleg
aranyból készült pajzs, ami nem mást, mint az örökké fénylő Nap
tökéletes szimbóluma. Minden bizonnyal nem véletlenül jelenik
meg Nimród a magyar néphagyományban oly gyakran arany
pajzzsal és arany lándzsával őrt állva ott a Nap kapujában...

109
 10. Ember arca, táltos teste
„Ember arca táltos teste, bagoly teste
hogy meglássad sötét este”

„Napkirálynak fényes a feje,

állat a teste, hogy vigyázzon rád
minden este”

(Nagyvárad környéki népi gyűjtésből)

„Ubaid-i Ninhursag templománál két szarvas között, a
szarvasok farkán ülve, kiterjesztett szárnyú, furcsa,
zoomorf fejű bagoly tátunk fejedelmi pózban. Meg kell
hát találni azt népet, ahol a szarvas a népi mítosz kulcs-
pontjában foglal helyett. S ott fogunk rálelni a bagoly
titkára is”
Nimród kapcsán azokról a bizonyos khusiták uralta földekről
viszonylag keveset beszélnek. Pedig a mitológiai események föld-
rajzi „betájolása” nagyon sokszor segíthet a múlt titkainak feltá-
rásában. A magyar hagyomány magáról Nimród uralkodásának a
„helyéről” nagyon keveset tudat velünk. Annyit tudunk hogy ő
„Khus gyermeke”, meg azt, hogy a hely, ahol ő uralkodott „kelle-
mesen meleg volt. mivel ő a Nap mellett állt és gyűlölte a hideget
és a sötétet mert az maga a rossz”. De ezekkel a mitikus utalá-
sokkal igen keveset tudunk kezdeni a történelmi helyek keresése-
kor. Annál inkább többet az Erdélyben itt-ott még a néphagyo-
mány szintjén felbukkanó „Kusáni Nimród” kifejezéssel. Sokan a
kusáni alatt magát Khust értették és nem igen foglalkoztak vele
többet...
Korábbi fejezetben igen bőven hagyatkoztunk Movszesz
Chorenaci-ra az általa írt Nagy-örményország története kapcsán.
Most se tesszük másként.
Ugyanis ő a Khus nevet az Indus és a Tigris közötti hatalmas
nagy területre értette. Ez a meghatározás így belefoglalta Perzsia

110
egészét. Médiát a környező elszigetelt területeivel együtt, de ide-
tartozott Szuza, Aria, Elám és a többi város is széles e vidéken.
Kermántól keletre eső országot a szaszanida birodalom idején
Kusánnak nevezték. Ezek után már meg sem döbbenünk azon a
tényen, hogy a kora Árpádkori templomainkon szaszanida-indás
díszítések találhatók. Néhol bizony olyan antropomorf lények tár-
saságában, ami Európától több ezer km távolságra ugyan fel-
feltűnik, különböző szakrális építményeken lehet, de itt Európa
mitikus közepén enyhén szólva különlegesnek tűnik. De menjünk
tovább, illetve visszább az időben és akkor azt is megtudjuk. hogy
a felső-egyiptomi Kus királyságnak legkorábbi székhelye is
Kerma volt. Ezt a bizonyos közép-ázsiai területet ma Baluchistán-
nak nevezik, amiből a manapság kevésbé ismert, de annál na-
gyobb szaktekintélynek számító Rawlison nem mást, mint
Belus—Bel—Nimród nevet olvasta ki. És most érkeztünk el a le-
gendás helyek körbejárásával a tulajdonképpeni célunkhoz.
Ez az a hely a mai Baluchistán, ahol nagyon sok régi hagyo-
mányt megőrzött a történelem. Itt lassabban forgott az idő kereke,
jobban megmaradtak a régi történetek, hagyományok. Sajnos az
is igaz, hogy itt az egymástól távol eső történéseket is időben ösz-
szemosott az a bizonyos mitikus emlékezet. De hangsúlyozzuk,
hogy itt a régmúlt iránt sokkal de sokkal nagyobb a tisztelet és
megbecsülés, mint „felvilágosult” Európánkban. Nos itt marad
meg az a Nimród-hagyomány, ami szerint itt ezen a vidéken egy
régen, nagyon régen élt nagy király emberarcú, de állat testű ha-
talmas árnyéka vigyázza mai napig is ezt a földet. Ez az árnyék
pedig nem más, mint Nimródnak az emberoroszlánnak, a mitikus
naporoszlánnak az árnyéka ezen a sokat sejtető földön.
De lássuk magát a bibliai hagyományt, hogy abban ugyan hol
található meg a Khus vagy Khusok földje, vagyis Nimród apjáról
elnevezett ősi rejtélyes vidék.
A Biblia szerint az Édenből négy folyó „jött ki”, melyek kö-
zül az első Pison. Ez az amely megkerüli Havilah egész földjét.
Második folyó a Gihon, ez az a folyó, ami „megkerüli az egész
Khus földét”...
Most lássuk a zsidó hagyományt is, ami pontosabb, összefo-
gottabb annál a hagyományos bibliai tradíciónál, ami sokszor nem
más, mint a zsidótradíció összefoglalása, a bibliai eszmeiség

111
szempontjából rövidített, egyszerűbb, úgy is mondhatjuk hígabb
formájában.
„Miután Isten porból megformálta az embert, paradi-
csomi kertet ültetett az Édenben Napkelet felöl, és min-
denféle fát növesztett benne. A fák gyümölcsei olyanok
voltak, mint lángoló ragyogású ékszerek, a fák között ott
állt a jó és rossz tudás fája. Az Édent folyó szelte át,
amely négy ágra szakad. A Pison öntözi Havila földjét,
ahol aranyat, karbunkurust, onixot lehet találni. A Gihon
Khus földjét öntözi, a Tigris Asszírián túl hömpölyög, az
Eufrátesz a negyedik.”.
– Pisonnak az Orontészt tartották, amely Havila (Észak-
Szíria) fő folyója, mint ahogyan a Nílus Egyiptomban (Khus) fo-
lyója. Josephus és a Septuaginta (Jeremiás 2/18.) a Gihont a Ní-
lussal azonosítja. –Tehát jól érzékelhetően és kézzelfoghatóan a
mitológiai helyek történelmi helyekre cserélődtek. Lám a mítosz-
ból így lesz lassan történelem...
Ide kínálkoznak Lukácsy Kristófnak a magyarok eredetéről,
rokonságáról írt gondolatai:
„Az örmény kútfők egyhangú tanútétele szerint a
hunmagyarok hajdan az örményektől, perzsáktól és ária
többi népétől általában Chus, Chusan és Chusita néven
neveztettek és ugyanazok, kiket görög és római írókból
Saca, Daha, Massageta, Scytha neveken ismerünk, lak-
tak pedig a Kaspi-tenger dél-keleti partján az Oxus és
Jaxartes folyóktól öntözött tájékokon. délszakról a
Paropamisus hegységig és Indiáig terjedtek, keletről a
nagy sivatag választotta őket Chinától, az Altai hegység
pedig a mongol-tatár fajtól. A chus néptörzsek egyes
ágai átköltöztek át Oxuson inneni vidékekre és a szoro-
sabb értelemben vett ariai vagy iráni népek közt foglal-
tak helyett”.
Most már megtudtuk hát, hogy hol is laktak hát Nimród iva-
dékai, azok a bizonyos kusiták. S elgondolkozhatunk azon a ha-
talmas kultúrterületen, amelyet belaktak egykor őseink. Nem is

112
beszélve Felső-Egyiptom titokzatos Kus birodalmáról, erről a
különös és mély tradíciókat őrző, elfeledett világról.
Tehát ennek a hatalmas, végtelennek tűnő birodalomnak van
egy mitikus nagy „első” őskirálya – a nap-pallosú, nap-pajzsú,
nap-lándzsájú hatalmas uralkodó: Nimród. A hagyomány szerint
az ősi napmítosz rítusain keresztül uralta egykor a népet. Ezért a
hagyomány napfejűnek, tűzfejűnek, lángfejűnek stb. tartotta.
Tudjuk róla, hogy a Holdat is kordában tartva a Nap „nappali bi-
rodalmát teremtette meg”. S hogy ez a „napkirály hagyomány”
nagyon sokáig egészen az Árpád-ház végéig megmaradt a ma-
gyarság szakrális tradíciójában – arra számtalan adalék szolgál
például.
A történészek és régészek nagy csodálkozására egy királyi
pecséten fennmaradt, megőrződött a jövő számára Géza királyunk
(1141-1161) napkirályos, az ősi napmítoszt felidéző nimródi ka-
rizmával „ékes” arculata. Ami már maga is a nagyon régmúltba
világító, egyenesen mutató és fémre vert bizonyosság.
Különös látványt nyújt a tűzfejű-napfejű, Nap által felkent
magyar napkirály, amint holdsarlón székel és „uralkodón uralko-
dik”, ahogy azt az ősi napmítosz rítusa megköveteli. Uralkodásá-
nak „székén” a növő Holdnak a sarkai láthatók, pontosabban jobb
és baloldali végei nyílhegyszerűen végződnek. Ha jobban megfi-
gyeljük egy hármas tagoltságú nyílhegyet látunk.
Ez a nyilat alkotó hármasság jelképezi az ősi tudás szerinti
hármas tagoltságát az embernek, vagyis ahogyan azt régen meg-
fogalmazták:

„az ember a test embere,

az ember a lélek embere
az ember a szellem embere”

Ha jobban megfigyeljük kis fénykarikák láthatók a nyíl hár-

mas végein, majd napszerű kört alkotva körbe veszik magát az
ábrát. Ami egyrészt azt bizonyítja, hogy itt a napkirály esetében a
szellemi ember fénye elnyeli a testi-lelki embert magában a teljes
emberben.

113
 Az uralkodó így válik az égi karizma bölcsessége szerint a
Nap által „megvilágítottá”, mintegy élő Nappá, hogy király lehes-
sen az ősi magyar (nap)mítosz által, felkent nagy király...
Az Árpád-ház uralkodásának egésze alatt, folyamatosan tu-
datában volt annak, hogy dinasztiája égi eredetig megy vissza.
Nemzetségének totemállata és „választott” nemzetségszíne is er-
ről beszél. Ezért vezet vissza mindent az „Eredet Fényébe”, a
nimródi napmítosz ősi alapállásába. Elvégre Nimród, az ősapa áll
a karizmatikus dinasztia legelején. A Napisten földi helytartója ő,
az első királya királyok között, a legendás és mitikus ősapa, az
örök fénynek, a fenti tűznek napkoronás égi ura. Maga a bibliai
„nagy vadász az Úr előtt”.
A népi mitológia első hallásra, olvasásra értelmetlennek tűnő
kijelentései lassan a helyükre kerülnek. Beszéltünk már könyvünk
elején Nimródnak a mítosz szerinti metamorf képességéről. A
mítoszban gyakran tűnik fel keveréklényként, ahol a test állatsze-
rű, de a fej az sehogy sem illik bele az adott állattestbe. A fejnek
magának, mint a gondolkodás kitüntetett testrészének alakja igen
gyakran az oroszlán (ami maga is napszimbólum) és az ember ke-
verékének bizonyul. Igen különös bölcs madár az, aminek ugye
ember a feje, de ahogy a magyar hagyomány mondja táltos a tes-
te. Vagy éppen emberi és állati jegyek keverednek a bölcs madár
testének „felső zónáján”.
Itt egy többszörösen is sűrített mitológiai képpel állunk
szemben. A bagoly ugye bölcs madár, mégpedig olyan, ami éjjel
él, éjjel vadászik (Nimród, mint nagy király is nagy vadász!) és
nappal alszik. Köztudatba is átment bagoly szimbólum nem más-
sal, mint a könyvvel, a tudás átadásával, az „antikváriummal”,
képletesen szólva a régiek tudásának az átadásával van nagyon
szoros, és ami számunkra nagyon fontos – nagyon régi kapcsolat-
ban.
De ha mindez a jelkép egy mitikus ősapa szimbólumával
egyesül, mégpedig úgy, hogy feje (tehát testének gondolkozó ré-
sze) ember fejet kap, de úgy, hogy a két nagy életet fenntartó és a
mítosz szerint a vallás fundamentumát adó két nagy égitest is
megjelenik rajta, ha nem láthatóan, akkor jelképesen – akkor az
vajon mit is jelent?

114
 Miről beszél nekünk a mítosz nyelvén ez az ember-bagoly
keveréklény?
Az éjjeli madár „nappali” fejet kap, hiszen az ember ugye
nem éjjeli állat. Itt egy nagyon fontos mitikus feladat válik így,
keveréklény formájában teljesíthetővé. És az erről szóló tudást a
magyar néphagyomány meg is őrizte hosszú-hosszú időkön át. Mi
is valósult meg hát itt? Minden bizonnyal a nappali tudást, a
„naptudást” viszi át itt ez a bizonyos Nimród-lény az éjszakába, a
„sötét” Holdnak a birodalmába. Itt válik Nimród egy szimbolikus
keveréklény által egy mitikus harcot vívó szellemi lénnyé a világ
nagy „éjszakájában”. Így lesz a Nap tudása éjszaka is hozzá fér-
hetővé, megismerhetővé. „világossá” azok számára, akik tudnak
olvasni a mítosz nyelvén. Hogyan is fogalmaz a régiek mitológi-
ája a szájhagyomány vagyéppen a tudat mélyéről felhozott vilá-
gosság által:

„ember arca, táltos teste, bagoly teste

hogy meglássad sötét este…”

„Napkirálynak fényes a feje

állat a teste, hogy vigyázzon
rád minden este...”

Ennél szabatosabban és lényegre törőbben nem igen lehet fo-

galmazni erről a mitikus és égi ciklusokban folyamatossá váló,
öröknek tartott hagyományról.
Hogy Nimród keveréklény figurája több helyen is feltűnik a
Régi Keleten az már meg sem lep bennünket. Az viszont igen,
hogy a magyar néphagyomány csodaszarvasának egy igen külö-
nös iker megjelenítése között is felbukkan Nimród keveréklénye,
mégpedig Ubaidban, Ninhursag templománál.
A világ két oldalát figyelő, feltűnően felagancsozott két cso-
daszarvas farkán ülve találjuk meg azt a különös, minden testré-
széből szakrális erőt sugárzó csodamadarat, ami feltűnően egye-
zik a hagyomány által már leírt, általunk megemlített Nimród ke-
veréklényével. Csak itt a test egyértelműen nem bagolytest, ha-
nem egy robosztus, mára azonosíthatatlan nagy madár teste. Mi-
vel nem tudjuk megnevezni, hogy itt tulajdonképpen milyen ma-

115
dárról is van szó, magát a benne rejlő szimbolikát sem tudjuk
megnyugtatóan felfedni. A madár pozitúrája viszont így is sokat
elmond a mitikus ábra együttes mondanivalójáról. A Nimród-
madár itt egyértelműen hatalmi, uralkodó pozícióban van. A telje-
sen kiterjesztett szárnyak egyszerre utalnak uralkodói és védelmi
pozícióra egyaránt. A látszólag érzelem nélküli arc egyfajta „idő-
ben látást”, pontosabban időtlenséget sugall. A teljesen egyenes
vonalban végződő farktollak kiegyensúlyozottságot, egyfajta bel-
ső, dinamikus erőről árulkodnak. A kora középkor legelején ké-
szült kőfaragásokhoz hasonlóan úgy tűnik, mintha itt egy nagyon
feszes koreográfia szerint jártak volna el. Minden mozdulatnak, a
tekintetek irányának, az arányoknak, a testek méreteinek egyszó-
val mindennek ebben a mitikus kompozícióban jelentése, „beszé-
de” van. A szarvasok agancsainak felfelé törekvő „fája” egyér-
telműen égi kapcsolatról, égi rokonságról, odatartozásról árulko-
dik. A talpaikkal magabiztosan a földet érintő (fogó) szarvasok a
föld, az adott birodalom „agancsos” égi uralására utal. A középen
trónoló nagy madárnak kikerekedő, szárnyas „hasa” nem más,
mint egy hatalmas napszimbólum. Az egész képnek ez a szárnyas
szimbólum áll a középpontjában. Az teljes képből sugárzó moz-
dulatlanság és merevség egyértelműen és letagadhatatlanul szak-
rális töltést hordoz. Ez a belső mélység és töltés egyértelműen az
időtlenség tudatával, a végtelenség varázsával ajándékozza meg a
lelket.
A mitológia mély rétegeiből a felszínre varázsolt keveréklé-
nyek és a királyi totemek között szoros a kapcsolat. Az Árpád-ház
égi-királyi totemállatának a Turulnak vajon lehet-e kapcsolata e
szent dinasztia nemzetségtáblájának a legelején álló nimródi ős-
madár képével? Roheim Géza a királyi totemek kapcsán felteszi a
kérdést, hogy „Álmosnak a szent fejedelemnek, születése és halála
között a kapcsolat véletlen dolga e vagy a pszichikus evolúció
örök törvényéből származik? Más szóval hogyan viszonylik egy-
máshoz a totemizmus és a szent királyság ősi rítuskomplexuma?”
A kérdés több mint érdekes, mert erre az önmaga által feltett
kérdésre külön tanulmánnyal felelt. És magát a tanulmányt az
egyiptomi istendinasztiák keveréklény világának az elemzésével
kezdi. S ha a karvalyfejű embernek vagy karvalyfejű oroszlánnak
ábrázolták Horust, akkor az egyértelműen magán viseli az Észak-

116
nak és Délnek az egyesített koronáját. A fáraók a szent karvaly
utódainak tartották magukat. S a trónra lépő fáraóban inkarná-
lódott vagy Roheim szavaival élve „személyiségéhez „hozzátevő-
dött” az a bizonyos szent karvaly. A szent karvaly pedig az
egyiptomi vallásos szimbolikában nem mást, mint a „Ka-t” az
ember lelkét jelenti. Tehát ha Nimródnak, mint Horushoz hason-
latos keveréklénynek ember-oroszlán feje, de „szent madár” teste
van, akkor ennek egyiptomi olvasata nem más, mint ..napmadár”
vagy úgy is mondhatjuk, hogy a „naplélek madara”. Hiszen az
oroszlán az egyértelmű napszimbólum, éppen úgy, mint a turul-
madár, ami nem más, mint a régi magyarok nemzetségi (törzsi)
totemállata. Mégpedig olyan Nagy Madár totem, ami az egész
Kusita vidéken egyértelműen az élő testben „trónoló” királyi lé-
lekmadarat jelent. Ez a tény pedig nagyon fontos mitikus-
karizmatikus jelentőséggel bír, és sok mindent megmagyaráz.
Ha ez a lélek-
madár egy olyan ke-
veréklényt jelent,
ami egyben a nemzet
mítoszbeli ősapja,
akkor ez a madár az
Árpádok dinasztiájá-
nak ős turulját, lé-
lekmadarát jelenti.
Erről a bizonyos lé-
lekmadárról a népi
emlékezet igen sok
formában emlékezik
meg. Innen tudjuk,
hogy Nimród lélek-
6. kép madara fölötte van
Nimród országának,
fölötte a két nimródgyermek ikerfiúnak, míg e testvéri világ két
oldalán csodálatos őrzőként két fejükkel egymás felé néző testvér-
életfa áll. Mindezt körbe fogja-folyja a végtelen virágos-világos
élet szüntelen körforgása, ami a magyar archaikus hagyomány
szerint minden rosszat és „fekete” sötétet örökre kidob világos
otthonából.

117
 Ez a bizonyos szellem-madár lélekturul nem más, mint az aki
Álmos anyjának álmában isteni látomásként turulmadár képében
megjelent és mintegy reá szállva teherbe ejtette, „világba hozta”
őt. Ahogy a Gesta Hungarorum hírül adja „egyszersmind úgy tet-
szett neki, hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok
származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el”. Mivel
tehát az alvás közben feltűnő képet vagy képeket magyar nyelven
álomnak mondják és az ő születését is álom jelezte mégpedig elő-
re, amikor megszületett, Álmosnak neveztetett. Álmosnak, mert
az Álmos a régiek gondolkozásában álom útján szent erővel bírót
is jelent. S lám az ő ivadékaiból egykor „szent királyok és vezérek
voltak születendők...”

118
 11. Ékes koronával teljes
„A betűszerinti ékességet az ég fiai,
Nap fiai, napkirályok viselték,
Napkoronás férfifőt magyar királyi
gyűrűn is megörökítették...”
(Kabay Lizett: Kulcsképekhez kulcsszavak Napkirályok
tüzes ékkoronája c. fejezet.)
Az égből kapott, „ama fénytől ékesen világító” és világosító
ékkoronának a jelenléte a régi magyar mitológiában és a törté-
nelmi Magyarország számos területén fellelhető néphagyomány-
ban, valamint konkrét szimbólumként való használatakor mond-
hatjuk úgy is alkalmazásánál” mégpedig az Árpádok alatt igen
megdöbbentő bizonyosságot hordozott. Arról van szó, hogy ezt a
bizonyos ékkoronát, amiről most beszélünk legkorábban és leg-
gyakrabban pont azokban a nagyon régi és a kultúra igen magas
fokán álló városaiban használták, amiket a reánk maradt mítoszok
szerint Nimród Nagykirály alapított.
Nem lehet véletlen, hogy maga a nimródi ősiséggel bíró Ár-
pád-ház az égi karizma szent jelét, az égi korona mitikusjelzőjét, a
szent „ék-et” királyi gyűrűjére is rárótta. Mint ahogy az sem lehet
véletlen, hogy ennek az égi attribútumokkal rendelkező csodás
„ék”-ről a régiek egy írását is elnevezték (az ékírást). S milyen
véletlen, maga az ékírás is ott lépett a világba, ahonnan maga a
nimródi hagyomány is elindult.
Ezek után nem csodálkozunk azon, hogy a Kézai által ma-
gyar ősapának nevezett Nimród királya magyar hagyományban
„ékes koronával, ékes kereszttel teljes”. Ez az „ékesség” nem más,
mint a Nap világosító fényének „hegye”, „éke” egy nagyon régről
hozott fénymítosz rítusában, Sőt a magyar régmúltban igen gyak-
ran összemosódik Nimród „ékének” a fogalma és egy hajdani mi-
tikus oroszlán képével, rajzolatával. Nem véletlen, hogy ezek a
bizonyos karizmatikus, misztikus ősi ékek magán az égi oroszlán
testén is jelen vannak. Ennek az „ékes” nimródi oroszlánnak a ké-

119
pével, rajzolatával díszített régi magyar kegytárgyakról feltűnően
gyakran esik szó a régi magyar hagyományban. Vajon miért?
Sőt, ha jobban odafigyelünk a magyar koronázási ékszerek
között is találunk egy olyat, ami ahogy a hagyomány mondja egy
„ékes” oroszlánnal „ékeskedik”. Ez pedig nem más, mint maga a
szent jogar. Erről mondja László Gyula, hogy „hegyi kristályból
faragott egyiptomi munka nagyjából Taksony és Géza fejedelem
korából”. Arab források az egyiptomi Fatimidák udvarát említve
több tízezer hegyi kristályból készült „ékességről” beszélnek. Eb-
ben a királyi udvarban arany helyett hegyi kristályt használtak,
mivel a régi Egyiptom ezoterikus tudása szerint ennek a kőzetnek
csillagoktól kapott misztikus ereje van. A korai Árpádkorban még
erősen élt a magyar Árpád-háznak, a hajdani óriás őskirály égből
jött dinasztiájának karizmatikus eredete. Minden bizonnyal ezt a
szakrális ismeretet, égi tudást szimbolizálta a hegyi kristályból
készített és Egyiptomból hozott ősi magyar királyi jogar, Ez nem
más, mint a Szentkoronához tartozó királyi bot, a magyar népi
vallásosság szentfényt gyűjtő és őrző „gömbös-botja” a királyi
állat, az oroszlán „ékességével” megjelölten.
Meglepő, de három és
négy ékkel „dombbal”
rendelkező ékkoronákat
találunk a régi Perzsia
szakrális emlékei között.
Ugyan a szaszanida kor
már nem nagyon ismeri,
de magáról az égi korona
legendájá ról még is van
tudomása, Úgy tűnik,
hogy utoljára az
achaimeda uralkodók vi-
selték ezt a bizonyos „ékes
koronát”. Bár e koronák
elszórt megjelenésére még 7. kép
az őket követő időkben is
van számos példa. De térjünk rá magára a hármasság és a négyes-
ség szakrális fogalmára. Volt egy hajdani fényvallás, ami világ-
vallásként írta be magát a történelembe és Nyugat-

120
Spanyolországtól egészen a Kínai Nagyfalig ismert volt. Ennek
ellenére manapság nem nagyon kerül szóba, ha a világvallásokat
emlegetik, Ez pedig a manicheizmus. Ha már megismertük a
nimródi négyékes koronát és a gnosztikus vonal mentén haladunk
tovább és alaposan megvizsgáljuk, körbe járjuk a manicheus—
bogumil—katar spirituális irány fényszubtanciájának a nagy
kozmikus „kör-útját”, aminek legtökéletesebb élő fényútja,
magának a Napnak az útja itt a földön, több különös, minket
érdeklő összefüggésre is rábukkanunk.
Mindenekelőtt észre kell, hogy vegyük, hogy a nimródi ha-
gyományban fellelt „négyékes” korona az előbb említett
(fény)körbe kiterítve egyértelműen egy négy részre osztott világ-
modellhez igazodik, Ennek képi, szimbolikus megjelenítését lát-
hatjuk az árpádkori pénzeken. Ahol a négy napékes nimródi-
jelszimbólum egy négy részre osztott világmodell egy-egy részé-
ben helyezkedik el. Ezt a maga tökéletes vizuális valóságában jól
láthatjuk az árpádkori „szentistván-pénzeken”.
Ez a rejtélyes
négy részre osztott-
ság a tatárlaki lelet
néven híressé vált.
ősrégi, Erdélyben
talált régészeti lelet-
anyagon is dominán-
san jelen van. Nem
véletlenül visel hát a
hagyomány szerint
„ékes-tüzes koronát”
Nimród, az Első Ki-
rály és legendás ős-
apa. M. Eliade igen
egyértelműen a nap-
kultusz velejárójának
8. kép nevezi ezt a különös
a Napkoronát. Torma
Zsófia a babiloniaknál használt kúpot, éket és a sajátos kép- és
szövegkörnyezetben használt piramist konzekvensen Napnak eb-
ből következően tűzjelképnek nevezi. Már többször utaltunk eb-

121
ben a könyvben az alkímia hagyományára, aminek eredete min-
den bizonnyal egy ősi napkultusz spirituális transzfigurációját őr-
zi. A spirituális megvilágosodásnak, a profán világ szerinti
„aranycsinálásnak” ez az útja a felfelé néző háromszögben,
„Nimród magas hegyének ékében” az égi tüzet ismeri fel. Míg a
lefelé tekintő háromszögben a tűz megszelídítésének folyékony
elemét, a vizet látja meg. A hagyomány erről így beszél a mitikus
ősapa összefüggésében:

„… ékes koronával teljes,

lángoló vállával fényes
égi nyilakkal csillagos.
arany testtel terhes”

Foglalkoztunk már ennek az ékes koronának az égi karizma-

tikus jelentésével. Ez a mágikus ékes korona az első koronás ki-
rály egyik legfontosabb attribútumát jelenti. Ez a korona válik
„élő fénnyé”, a szentség pecsétjévé a népi hagyomány mítoszkin-
csében, a népi apokrifekben. S hogy minden kétségünk elszálljon
magának az „ékességnek”, mint a szentség pecsétjének a jelenté-
sét illetően csak körül kell néznünk egy kicsit. A Kelet-
magyarországi görög katolikus néphagyománya máriapócsi
könnyező magyar Szűzanyáról, mint „ékes virágszálról” beszél.
Itt is találkozik a magyar történelem egy nagyon régi mitikus
szála a népi vallásosság máig élő katolikus hagyományával. Ami
a „lángoló vállával nyilakkal csillagos” megfogalmazást illeti, ki-
csit mélyen nézve a történelem szemébe megfigyeljük az
óbabilóni pantheon isteneit és azok attribútumait. A csillagkörben
álló „érdekes csillagos” istenek többször is fénylángokkal kerül-
tek ábrázolásra. De megfigyelhetjük a sumér Napisten ábrázolását
is, annak is lángok törnek elő a vállaiból. A régi Erdélyben még
nagyon ismert volt Csaba királyfi égen „átvonuló” serege. Erről
úgy beszéltek az öregek, hogy aranyos daliák voltak azok sugárzó
termettel. Vállaikból lángok, szemeikből isteni szikrák törtek elő
bizonyítva az éghez való tartozásukat, halhatatlan, elpusztíthatat-
lan mivoltjukat.
Magyar népmesében számtalanszor találkozunk a testet „be-
fedő” aranyos, sárga fényes, tündöklő, naplángos, napékes, nap-

122
fényes ruhákkal, „gúnyákkal”. De míg a népek meséjében általá-
nosnak tekinthető az, hogy a nap jellegű öltözet csak a király ru-
háját takarja, addig a magyar népmesében és mitológiai hagyo-
mányban a legkisebb és a középső gyermek csodaruhája is igen
gyakran napszínű. Ennek az igen eredeti jelenségnek a magyará-
zatára a magyar mitikus hagyományt hozzuk segítségül. A délvi-
déki tradíció igen sokáig megőrizte azt a hagyomány-szeletkét,
ami arról értesít minket, késői utódokat, hogy kiből lehet igazán
király és ennek az igazi királynak milyen tulajdonságai vannak.
Nos a hagyományt megőrző és átadó mese úgy tartja, hogy nem
minden király visel ékes koronát a feje tetején.
Hanem bizony vannak, akik azt a szívük közepén hordják.
Ennek a „belül” hordott koronának a tüzét (amire azok a bizonyos
lángékek utalnak a nemzeti mitológiánkban erős óiráni, perzsa
eredetet sugallva) a tiszta szív melege fűti fel a kellő spirituális
hőfokra. Meséinkben ezek a „meleg szívű” mesehősök ama bizo-
nyos legkisebb fiúk és ama „középsők”, akik gyakran meglátják
az átlag emberek számára láthatatlan mesebeli, de nagyon is való-
ságos birodalmakat. (Ennek a magyar hagyományban olyan do-
minánsan jelenlévő szakrális közép-világ, középföld, középbiro-
dalom, középső fiú jelenségnek külön fejezetet szenteltünk). A
mese a melegszívű jókról igen sokszor megemlékezik. Mert ugye
a melegszívűek belső szívkoronája királlyá teszi azok hordozóját.
Viszont sok király csak látszatra király. Mert a jó királynak min-
dig ékes (igen gyakran angyalokkal ékes) a koronája, mint annak
a bizonyos Nimródnak az első ékes koronájú nagy királynak. De
nagyon sok királynak nem „ékes” a koronája. Nem szívből, sem
nem égből jövő az a hatalmi jelkép – ennél fogva az ilyen király
csak hiszi magáról, hogy király. Mert akit a Nap nem avat kívül-
belül „fényessé”, világítóvá, tehát látóvá az nem lehet uralkodó
csak látszatra. Amolyan „kívül-belül sötét, gonosz király” az,
ahogyan azt a magyar népmese megnevezi.
Igen gyakran találkozunk a magyar népmesekincsben arany-
szőrű, emberi tulajdonságokkal rendelkező állatokkal is. Emlé-
kezzünk csak. Nimród a mitikus ősapa igen gyakran változtatott
alakot „testet” a hagyomány szerint. De ez a nimródi metamorfó-
zis mindig csak naptestben kereste azt a bizonyos testváltozást.
Csak olyan állat testét vette fel, ami maga is analóg volt a Nappal.

123
Ezért volt az a bizonyos két alakváltozás a leggyakoribb alakvál-
tozása Nimródnak. A nagymadárrá, pontosabban a Napmadárrá és
Naporoszlánná változás. Mindennek jóval későbbi, stilizált válto-
zatát láthatjuk azon a sokat vitatott égi karizmát sugárzó „eszter-
gomi oroszlánon”, amit nem sikerült örökre elvakolni a jövő elől.
De haladjunk tovább. Mit is kezdhetünk ezzel az első hallásra
szokatlan „aranytesttel terhes” kifejezés alatt. A mitikus emléke-
zés nyelve néha nagyon egyértelmű, néha pedig többszörösen is
elvont. Ebben az esetben talán nem állunk messze a hagyomány
„ránk hagyott tudásának” lényegétől, ha a magyarázatot az ősi
Egyiptom vallásában keressük. Itt egyértelműen az ősi egyiptomi
túlvilág-irodalom meghatározó toposzára való hivatkozást ismer-
jük fel ebben a bizonyos „aranytestben”. A Nap éjszakai útja so-
rán belép a sírokba és életre kelti a halottakat. A halott lelke pedig
e felébredést követően egylényegűvé válik a legelső fényforrással,
mivel a Nappal együtt kell fel és lép ki a világosságra. Ez a vilá-
gosság a megismerés világossága.
Ez a világosság tagadhatatlanul naptulajdonság. Olyan tulaj-
donság, ami soha nem keveredik a sötétséggel, mert ezt a megis-
merést, mint egy „fényes vértet viszi magával és harcol vele és
általa örökre.” Az ősi mítosz őrzi az arról való tudást, hogy a lát-
hatatlan tűz, miként a látható is hatalmas ragyogásba öltöztet
mindent. A testet pedig, ami átmegy ezen a tűzön aranytestté
változtatja. A mitikus emlékezés tud arról, hogy az idők legelején
a jó szándékú, ősi istenek magukban hordozták önmaguk fényes
aranytestét és így a sötétség erői ama belső aranytesthez sohasem
férhettek hozzá. Hiába fogták sötétségbe külső testüket, belső, fé-
nyes aranytestük érintetlen maradt. Röviden fogalmazva: arany-
testtel terhesen elpusztíthatatlanná vált.
Nimród, a napmítosz őre, az ékes koronával bíró, Nap-Ur
szerinti őskirály.

124
 12. Kő fedi ruháját Nimródnak, Attilának
„Kérték a Nagy Óriást
– légy király Te óriás!
Kő alatt van ím a ruhád,
egek felett a koronád!”

(Felvidéki népi gyűjtésből)

„Kisásiába vót egy gyermek.

Etette a juhokat s a -Isten megszólalt neki:
– Attila! Hadd el a juhokat, mert király kell legyen
belőled!
– Hogy belőlem? – mondta Attila.
– Én gyermek vagyok, nem tudok király lenni!
– Igen, király kell légy! A gúnyád es meg fogod kap-
ni!
Lépjél előre tíz lépést,
és hármat csinálj jobbra, akkor ottan emeld meg a
követ,
mert ottan van a gúnyád. Király gúnyád...”
(Harangozó Imre: Adalékok a moldvai magyarok ere-
detének, kultúrájának és népi emlékezetének kutatásá-
hoz.)

Azt már több hagyományból is biztosan tudjuk, hogy köny-

vünk főszereplője Nimród egy óriás. Ezt az információt egyértel-
műen megtaláljuk a zsidó tradícióban éppen úgy, mint abban a
hagyományláncban, amit nyugodtan nevezhetünk kánaáni erede-
tűnek is. Milyen érdekes bizonyossága az a mitikus emlékek el-
pusztíthatatlanságának, hogy Nimródról, attól függetlenül, hogy
az pozitív vagy éppen negatív szereplője az adott mitológiának
megőrződött, fennmaradt az egyik legfontosabb tulajdonsága az,
hogy ő egy óriás volt. Mégpedig olyan óriás, akit a mennyei ha-
talmak felkértek, mint egy felavattak az égi-földi királyságra el-

125
fogadására. Azt is tudjuk, hogy az ő királysága a Nap jegyében
állt. S az, hogy ő miként kapott hatalmat, királyságot. azt több va-
riánsban is megőrződött. Számunkra azonban az egyik legérdeke-
sebb királlyá-választási történet az, amely így hangzik:

Kérték a nagy Óriást

– Légy király Te Óriás!
Kő alatt van ím a ruhád,
egek felett ékes koronád!

Az a különös négysoros több szempontból is figyelmet érde-

mel. Először is azért, mert a felszólítás többes számban hangzik
el. A kiválasztás égi rítusa a hagyományban legtöbbször egyes
számban történik. Hiszen a kiválasztást magát általában a „Leg-
felsőbb” végzi, ő az, akit mindig egyes számban neveznek meg.
Az, hogy itt „kérték a nagy Óriást”, az azt jelenti, hogy itt a kije-
lölés ugyan itt is a Legfőbb által történik, de magának a kijelölt-
nek a megszólítása a kiválasztott „többek” által történik meg. Ez a
kiválasztási rítus az egyiptomi—kánaánita—föníciai vonalra utal.
A kiválasztók jelzik az Óriásnak, hogy legyen ő a király, hiszen
ruhája a „kő alatt van”, míg ékes koronája az egek felett várako-
zik.
Nyilvánvaló, hogy az egek „felettről” lehozott ékes korona
csak akkor kerül a helyére, vagyis Nimródnak az első királynak
fejére, ha megfelelő ruhával rendelkezik. Ez a „felruházkodás” a
mítosz nyelvén azt jelenti, hogy az ékes korona által megvilágo-
sított „fénylő” fejhez hasonlatossá kell válnia magának a testnek
is. Pontosabban a Nap aranyos színéhez hasonlatos ruhát kell öl-
teni az uralkodónak – hogy így teljesen Nappá válhasson, mert
csak akkor uralkodhat a Nap nevében – ha teljesen azonosul az-
zal. A kő alá rejtett ruha jelképezi azt a mély értelmű szimbolikát,
hogy a Nap-ruha felvételéhez meg kell küzdeni a teljes fizikai vi-
lággal, azzal a nehézséggel, amit maga a kő terhe is szimbolizál.
De magának a kőnek is kettős jelentése van. A nehéz fizikai vilá-
got felemelve a kő már nem az ami. Jung remek érzékkel látta
meg, hogy a fizikai világot megjelenítő kő a „világ felemelése
után” már nem a fizikai világ terhét jelenti. Ekkor változik át a kő
a szellemvilág „kőkemény” őrévé. Spirituális kapuvá válik itt
126
mindazok számára, akik „felemelve” tudják tartani ezt a bizonyos
péteri sziklát.
Nimród azáltal, hogy felemelte a királyi ruhát rejtő követ,
egyben lehetőséget is adott arra, hogy az égi koronát, a szellemi
királyságot egyesíteni lehessen a lenti fizikai királysággal. Tehát a
kő alá rejtett királyi ruha egyben az alsó és felső világ egyesítésé-
nek evilági lehetőségét hordozza. Ez nem más, mint az trisme-
gistosi alapállás, ami egyben a tökéletes alkímiai folyamatot is le-
fedi.
Nem lehet véletlen, hogy a népi hagyománynak ez az igen ki-
finomult karizmatikus naprítusáról megemlékező és azt röviden a
tudtunkra is adó „elbeszélése”, ami Nimród égi-ékes koronával
való megkoronázására és a kő alá rejtett királyi ruhával való fel-
öltöztetéséről beszél, szinte szóról-szóra megismétlődik a hagyo-
mány által Attila esetében.
Attila ugyanúgy fentről küldött égi koronát kap, és kő alá
rejtett uralkodói, királyi ruhában részesül. Sót, hogy az analógia
még teljesebb legyen, Attila mást is kap a magyar hagyomány
szerint. Megkapja Isten kardját is. Azt a kardot, amit egy pásztor-
fiú talál meg a Benedek Elek által gyűjtött mesében. A pásztorfiú
Attilának, a „felséges királynak” átnyújtja ezt a különös, a magyar
pusztában talált kardot. Attila e kardot megfogja, megvillogtatja
(tehát fénye van a kardnak). S mikor égnek emeli, megforgatja a
négy égtáj felé emelve a kardot, az ég és a föld megmozdul. Attila
ekkor Isten kardját ismeri fel e kardban. De nem csak ő azonosítja
Isten kardjával e kardot.
„Nézik a táltosok, nézik szittyaországból jött öregembe-
rek, s mondják ezek is: – Ez az Isten kardja!”
Külön érdekessége ennek az amúgy is mitológiai mélysége-
ket felmutató történetnek az, hogy a kard megtalálásakor a földből
kipattanva, lángolva forognak kezd, mint a viharos szél. Attila a
kardot pedig úgy próbálta ki, hogy „háromszor vágott vele a négy
anyaszélnek, hogy csak úgy zúgott belé.”
Itt most emlékezzünk arra, amire már utaltunk ebben a
könyvben a nimródi hagyományban fellelt négyékes koronának
arra a tulajdonságára, hogy az a manicheusok fénykörébe bele-
helyezve és ott „kinyitva” határozottan egy négy részre osztott

127
világmodellt mutat fel. Ez az a négyesség az, ami a manicheizmus
által „örökké világító” fénykörben áll, és a Jó Istentől származott
univerzumba tökéletesen belesimul. Mégpedig azzal a feladattal,
hogy ebben a fényvilágban, ahol a „fénnyel gyümölcsöző, az
anyagi világ felett álló, tiszta értelem” irányt és célt kaphasson.
Akkor úgy fogalmaztunk: „ha már megismertük a nimródi
négyékes koronát, és a gnosztikus vonal mentén haladunk és
megfigyeljük a manicheus— bogumil— katar spirituális irány
fényszubtanciájának ‘kör-útját’, aminek legtökéletesebb élő fény-
útja magának a Napnak az útja itt a földön”, akkor észre kell,
hogy vegyük, hogy a nimródi hagyományban fellelt négyékes ko-
rona az előbb említett (fény)körbe kiterítve egyértelműen egy
négybe osztott világmodellhez igazodik. Ennek képi, szimbolikus
megjelenítését láthatjuk meg az Árpádkori pénzeken ábrázolt né-
gyes osztásokon vagy éppen a tartárlaki lelet néven híressé vált
ősrégi, Erdélyben talált régészeti leletanyag négy részre osztott
világában.
S most ennek az ismeretnek a fényében látva azt tapasztaljuk,
hogy a Nyugat által oly félelmetesnek tartott Nagy Úr, Attila Isten
kardját úgy „használja”, azt a rítus cselekszi meg, hogy „három-
szor vág bele a négy anyaszélnek”. Isten számával vág bele a
mindenségbe és a négy anyaszél által, a négy „ék” kijelölésével, a
„négybe osztott világegyetem” tudatával válik itt Attila a Négy
Világtáj Urává. Akárcsak Nimród az Első Király, akinek a Nap-
pajzsa a négy égtáj kövén pihen az elmozdíthatatlan ősi hagyo-
mány szerint.
Valljuk meg, a hunok nagy királya máig botránykő a nyugati
mondjuk úgy, hogy indoeurópai hagyományban éppen úgy, mint
az Istennel „ellenkező”, az ellen tornyot emelő magyar Nimród-
ősapa. A nyugati hagyomány önmaga igazát recitálva a megma-
radt hagyományoknak csak egy igen kevés szeletét állítja csata-
sorba információként. Ezt a keveset azonban tagadhatatlanul re-
mekül propagálja. Addig a történelmi Magyarország és Erdély
által megőrzött népi tradíció éppen az ellenkezőjéről ad hírt ne-
künk úgy Nimród, mint Attila esetében. Sőt a hagyomány szálait
úgy fűzi tovább a népi emlékezet segítségével, hogy a történések
eddig homályban maradt epizódjai is fényt kapnak. S ami talán a
legfontosabb, hogy a nyugati propaganda-felfogással ellentétben

128
itt nem a hagyománynak nem csak egy vékony szelete van felna-
gyítva, hanem a tradíció egésze belátható mégpedig egymást ki-
egészítve, hitelesen.
Annyit kell csak tennünk, hogy az eltelt hatalmas időfolyam
okozta torzulásokat, az ún. rátett sarat lekaparjuk a híradásokról,
És ekkor csodák-csodája éppolyan fényt kap a Nimród- és Attila-
hagyomány, mint amilyen fényben pompázik már régóta a törté-
nelem ismerői előtt a mássága miatt oly sokáig sötétben tartott és
lekicsinyelt szentekkel ékes magyar Árpád-házunk. Vajon miért
is ismétli meg az Attila-hagyománya nimródi mítoszt? Minden
bizonnyal azért, mert ugyanarról a napuralta karizmának a kitelje-
sedéséről van szó Attila esetében is, mint a hajdani Nimród eseté-
ben. Ez a Nap-bölcsesség szerinti, hasonló gyökerű népeket egye-
sítő birodalmi kormányzás, amit a Nap-pajzsra emelt és az idegen
népektől rettegett Attila valósított meg valójában ugyanaz volt,
mint amit az idők hajnalán megvalósított a szintén oly sokak által
félelmetes „nagy vadász az Úr előtt”.
A kevesek által ismert, töredékes és sokáig figyelmen kívül
hagyott Gyergyó környékéről való mitikus mesét kiegészíti és így
a teljes egész, kerek történetet a maga teljességében reprezentálja
a Harangozó Imre által publikált és az e fejezet legelején idézett
csángó hagyomány. A csángó hagyományok kutatásának mai re-
neszánsza (Tánczos Vilmos, Takács György, Harangozó Imre,
Tóth Lajos stb.) bizonyítja, hogy a történelem nem dolgozik a
véletlen stratégiájával. Az, hogy manapság a legarchaikusabb és
egyben a legtávolibb magyar hagyomány felemelése, feltárása
egybe esik a népi csillaghagyományok szinte maradéktalan (már
ami megmaradt belőle) felszínre hozatalával hatalmas bizonyító-
erővel bír. Arról van szó, hogy az a bizonyos karizmatikus nap-
kultusz a hun-magyar népeknél szinte töretlenül megőrződött vé-
gig a múló időben mindaddig, míg a néppel hozott hagyomány
emléke élt az emberek között. Ennek a mitikus hagyománynak a
hozzánk legközelebb eső és mindent átfogó napszimbóluma az
„angyalok által az égből lehozott ékes, szép magyar szentkorona”.
Meghökkentő, de magához a „naparcú” Magyar Szentkoro-
nához ama csodaszép aranyszarvas szimbóluma is hozzá tartozik.
Mindezt csak akkor látjuk meg, ha a fizikális időt elfelejtve egy-
fajta mitikus időben találjuk magunkat. Tudjuk, hogy égi hiedel-

129
meink megőrzői maguk a mitológia csokorba gyűjtői, a
mitológusok. Ilyen két régi nagy magyar mitológus a Kandra és
Ipolyi, mindkettő írt is egy-egy magyar mitológiát. Mindkettő
tisztában is volt az égi csillagok és a magyar őshit szoros össze-
tartozásával, Sőt Kandra frappánsan meg is fogalmazza, hogy „a
csillagos ég a magyar ősvallás bibliája”. Ebből a mondatból kö-
vetkeztetve a történelemnek a magyarság számára oly sanyarú
folyását figyelve van egy igen pozitív és elmozdíthatatlan bizo-
nyossága, ami nem más, mint a csillagos ég. Vagyis lehet, hogy a
hazát a történelem folyamán „Koppány testeként széjjelszedték”,
de a felettünk lévő csillagos ég felett nincs hatalma a politikának,
nincs hatalma az embernek. Ebből következik, hogy az ég ugyan
úgy felette van a tájnak most is, mint egykor. És ha oly szoros az
összetartozás a szakrális ég és a magyar ősvallás között, akkor
Nimród ege ugyan úgy szimbiózisban van a magyar tájjal most is
politikától és határoktól függetlenül – ugyanúgy, mint egykor volt
az őseink idejében.
Sinka István erről a magyar csillagsorsról, csillaghiedelemről
így beszél... „csillag leszek elmenőben”, Tóth László így fogal-
maz: „mit csillag fedett s nagy égi úrral védelmezett – azt csillag
fedi ma is, égi Úr védi holnap is”. De ide tartozik Komjáthy verse
is, amiben azt írja... „Áldott arany nap, áldott arany szarvas ma-
gyar vagy te és csodád örök. Örök az égen, örök a földön.”
Maga ez a csillag- és szarvaskultusz több rétegű és nagyon
mély titkot őriz. Erről beszél Oláh Imre is: „A többrétű titkot őrző
Csodaszarvas mondánk is ősvallásunk, eme csillagvallás hagya-
téka volna, amely egy nagy ősi és egyetemes rejtélyként maradt
ránk. Igen régi hiedelem ez, legalább olyan mint maga a világ,
Ahogy olvasmányaimból látom, még az ‘aetas aurában’ született.
Hiszen az aranykor népe, az ún. ‘evares’-ek vagy szkíták kezdettől
fogva a ,szarvas népének nevezték magukat” (Kiszely István).
Természetesen ennek az aranyszarvasos csillagvilágnak az első
nagy királya maga Nimród. Hiszen tudjuk, hogy Nimródnak a
magyar óriásnak kastélyát aranyszarvasok őrizték, akiknek az
agancsain fényes égi gyertyák fénylettek. Nimród óriás, mint „el-
ső, nagy, fényes király”, „nagy vadász az Úr előtt”, „nektek ős-
apátok Árpád Urunk nemzetségfájának legelején álló fényes mag,
fénylő ősapa” ugyanazt a karizmatikus pozíciót foglalja el az

130
égen-földön, mint az Isten ostorának tekintett nagy szakrális feje-
delem, Attila. Ráadásul az „apaságban”. is közösek, Hiszen Nim-
ródot, mint ősapát szólítja meg a nemzet. Attilát meg egyszerűen
apjának vallja a hagyomány:

„Attila vót az én apám

Azét szeretőm a házám
Ha most élne szégén apám
Neki ádnám ingőm gatyám”

Ebben a Kriza által gyűjtött székely hagyományban egyér-

telműen benne van Attila, mint a haza „apja”, aki már nem él.
Ezen kívül maga egy az égiektől kiválasztott ősapa éppen úgy híd
a földi és égi világ között, mint ahogy ugyanazokkal az attribútu-
mokkal rendelkező Attila, a hunok szakrális fejedelme. Itt tud-
nunk kell, hogy egy szakrális birodalom mindig magába foglalja
azt a kettőséget, amit maga az ég és a föld is jelképez. Ezért van
az, hogy a szakrális királyság, valójában mindig kettős királyság.
Csak nagyon kivételes helyzetben összpontosul egy kézben egy
kiválasztott, karizmatikus uralkodó esetében a királyság szellemi
és fizikális vezetése. Mint ahogy van egy ismert, látható és meg-
figyelhető Ég és kozmosz, úgy létezik egy spirituális Ég, ami ma-
gát a spirituális kozmoszt alkotja és mozgatja. Ez utóbbi többnyi-
re láthatatlan, és csak a beavatottak által látható, csak azoknak a
tudatában fénylik. Ez a bizonyos láthatatlan Ég az a birodalom,
ahonnan a szakrális fejedelem a „tudást nyeri”. Ennek a világnak
a törvényei teljesen különböznek a látható világnak a törvényei-
től. Ide csak az a szakrális uralkodó tud eljutni, aki teljesen és ma-
radéktalanul fel tudja emelni azt a bizonyos követ, amit a fizikai
lét törvényei szegeztek a földhöz „hatalmas, embertelen és gono-
szul nehéz súlya által”. Ez alatt van az a bizonyos királyi ruha
vagy a mese szóhasználatával élve „királyi gúnya”. Az, ami a Nap
spirituális fényét őrzi, és általa töltekezik meg „fínyes bölcsesség-
gel” a kiválasztott uralkodó és annak a népe.
Ebbe a birodalomba csak Nimród „gyűrűje” vagy „ékes” ko-
ronája által vagy Attila esetében Isten kardja segítségével lehet
eljutni. Ennek a rejtett, de nagyon is jelenlévő világnak a tudásá-
hoz csak a csillagok bölcsességének megismerésével lehet közel

131
kerülni. (Külön fejezetben beszélünk Nimródnak az Orionnal való
asztrális kapcsolatáról.) A néphagyomány többször is megemlé-
kezik a csillagok bölcsességéről. Nem véletlen, hogy az idő múlá-
sával egyre az anyagba felejtkező tudomány egyik legfontosabb
feladatának tartotta, hogy a régiek csillagtudását elfelejtesse az
emberekkel. Az elsődleges spirituális tudásról szóló asztrális is-
mereteket a primitív babona és a sötét mágia fekete leplével terí-
tette le. Mindez mondjuk meg őszintén nem is ment olyan nehe-
zen. A régiektől örökölt „csillagtudás” két jól körülhatárolható,
de valójában szervesen összefüggő és egymástól elválaszthatatlan
ismeretanyagból állt, amit ma úgy mondanánk, hogy két össze-
függő tudományból állt össze. Az egyik a csillagok látható visel-
kedését tanulmányozta, ez volt az asztronómia. A másik a csilla-
gok láthatatlan, de valójában elsődleges szellemi, spirituális „tu-
dásának” az ismeretét kutatta, ezt nevezték asztrológiának. A
túltengő materiális szemlélet miután sikeresen elkülönítette egy-
mástól a két szervesen „mennyei összhangban” lévő csillagböl-
csességet, az asztrológiát a már jó előre elkészített sötétségbe
lökte. Mivel az ember a kozmosz gyermeke és a Jóisten adta
„egészségét” mondhatjuk úgy is „teljességét” is a csillagok állá-
sának köszönheti, ezért ezt a konkrétan is megtapasztalható „va-
jákos” tudást gyorsan az archaikus hagyomány mély rétegében
rejtette el, és ott őrizte meg a jövő számára.
Ott bújt ez a bölcsesség a népek mitológiájával kapcsolatos
ősi és szent hagyományokkal együtt a népek tudatalatti világának
archaikus mélységeiben – mélyen a felszín alatt. De azt soha egy
percig sem feledte el. Hallgatnia kellett minderről, mert a „világi
tudomány” ahol csak tehette nevetségessé tette és a nyíltan benne
hívőket folyamatosan megalázta, babonásoknak nevezte. Sőt a ti-
zenkilencedik századra már olyan mélységekig jutott el ez a szel-
lemi inkvizíció, hogy a mitologikus asztrális hagyományt teljesen
a feledés homályába taszították és végleg a népek babonájává
alázták. A szellemi inkvizíciónak ebben a jól kiválasztott lélektani
pillanatában kezdődött el a népmesékben és néphagyományban, a
legendákban még fellelhető asztrális—karizmatikus hagyomá-
nyok tudatos és folyamatos megsemmisítése. Ez okból tűntek el
oly hirtelen gyorsasággal a magyar meséskönyvekből a Nimród
ősapáról, annak Kaszáscsillagáról, a nagylelkű, istenkardját ma-

132
gáénak tudó Attiláról és annak az égen megjelenő misztikus „os-
toráról” szóló mesék. De ugyanilyen cenzúra alá esett Csaba ki-
rályfi is égi hadával együtt. A szabadságharc bukása után a ma-
gyar néphagyományból láthatóan eltünedezett, kirekesztetett fe-
hér-hagyomány sorsa is ezt a jól átgondolt szellemi merényletet
példázza. Ennek az áldozata lett hát a jó Nimród király emléke,
mint a magyarok ősapja és a világ első őskirálya, ahogyan azt a
hagyomány tartja felőle a mai napig is.
Itt jegyezzük meg, hogy ez a bizonyos majdnem eltüntetett
fehér-hagyomány volt az a különös magyar tradíció, ami megje-
lent a korai pilisi magyar hagyományokban. Ez volt az a „vilá-
gos” fehér tradíció, ami megjelent a pálosok erős és a nemzeti
mitológia és az Árpád-házi kereszténység talajából csodálatosan
kisarjadó magyar Mária kultuszában és szinte semmivel sem ha-
sonlítható mély hazaszeretetében. És ez volt az a botránykő, az
akkori Európa számára oly különös és „más” látásmód, ami végül
is fondorlatos eszközökkel, de a rend gyalázatos feloszlatásához
vezetett.
De térjünk vissza az előbb említett két kardinális és nagy
csillagbölcsességhez, immár nem úgy tekintve őket, mint a csak
„látható” fizikális bolygók fizikális tudását. Hanem úgy vegyük
ezeket, mint az elsődleges spirituális bolygók szellemi és fizikális
ismeretének bölcsességét. És természetesen úgy nézzünk rájuk,
mint mitikus „élőlényekre”, így ez a látásmód már nem a matériá-
val mérő, kasztrált „csillagismeret” világa. Hanem a hajdani, a
teljes csillagbölcsesség kozmikus látásmódja. Ebben a látásmód-
ban már nem lesz nehéz felismernünk a kapcsolatot a csillagos ég
és annak kiválasztott bolygóját képviselő „Első Nagy Király és
Ősapa” és az Isten Ostorának nevezett szakrális fejedelem között.
Vegyük figyelembe a leírtak tanúságaként, hogy a látható két
nagy és szakrális szempontból nagyon fontos bolygó lényege, és
ezt is leírtuk már, a fizikálisan nem látható nagyon finom meg-
nyilvánulásukból fakad. Attól függetlenül, hogy hiába tagadják
oly gyakran ezt a tényt, vagy tévesztik össze hatásuk eredőjét.
Tradicionális szerzők erre a felületes látásmódból következő ösz-
szetéveszthetőségre többször is utaltak már. Várkonyi Nándor
világosan megírta, hogy a vallásos szimbólumok mély jelentése
és azok hatása nem a fizikai világból jön és nem is oda tér vissza.

133
A fizikai világ csak lenyomata a valóságnak. René Guenon pont a
két szóban forgó, látható égitestről és azok valódiságáról így nyi-
latkozik:
„…értsük meg jól, hogy amikor a Nap és Hold szférájá-
ról van szó, akkor soha nem az égitestként látható Nap-
ról és Holdról beszélünk, amelyek egyszerűen a testi vi-
lághoz tartoznak, hanem igenis bizonyos módon az érzé-
ki világban ezen égitestek képviselte egyetemes princípi-
umokról, vagy legalább ezen princípiumok különböző fo-
kozatokon való megnyilvánulásairól azon analogikus
megfelelések alapján, amelyek a lény összes állapotát
összekötik egymással...”
Tehát most már látjuk, hogy Nimród és Attila Napja nem a
látható, okkult nyelven „visszatükröződött” Nap, hanem ami a
mögött van az Eredet Napja. De e két Nap között mély összefüg-
gés van. Sőt ezen a két „Naphoz” spirituális értelemben csatlako-
zik egy harmadik is, mégpedig a fizikális lét 24 óráját tartalmazó
anyagi „Napunk” is, így válik teljessé az ember három világát
(szellemi, lelki, anyagi) megvilágító három Nap (szellemi, anyagi,
fizikai) ősrégi mítosza. A látható Nap a valódi Nap árnyékaként
utal az igazira, míg „egy napunkat adja ama fenti nagy Világító
felkeltünktől lefektünkig”. Mint ahogy a mítosz összefügg a törté-
nelemmel, a Nimród ősapa által képviselt szellemi Nap is bevilá-
gítja Attila nagy alakját és történelmi tetteit mégpedig úgy, hogy
egyúttal rámutat arra a szellemiségre is, amit maga a nagy Attila
képviselt.
Attila, mint írtuk szakrális uralkodó volt, ahogy maga Nim-
ród is a hagyomány, illetve a „régi emberi emlékezet” szerinti első
szakrális nagy király. Nimród esetében egyértelmű, hogy a fizikai
nagyság (Nimród, mint óriás) egyben spirituális nagyságot, illetve
mélységet is feltételez. A szakrális uralkodó legfontosabb, égből
kapott karizmatikus ajándéka, fogalmazhatunk úgy is, hogy
transzcendens tulajdonsága az óriássága mellett a „mindentlátás”.
Ez a mindentlátás, ahogy a néphagyomány fogalmaz nem más,
mint az a kivételes képesség, hogy a tér és idő őt nem győzi le.
Vagyis annak a tulajdonságai ő rá nem vonatkoznak, őt nem kötik
meg. Így a teret és az időt legyőzve megláthatja az egeket össze-

134
tartó és azokat Isten bölcsessége által fenntartó nagy és egyetemes
Igazságokat. Tehát részesül Isten igazságában és mintegy lehozza
azokat „fentről”. Itt azokról az égi igazságokról van szó, amiből
megszületik az emberek számára a nagybetűs Törvény. Az ami az
életet életté avatja Hamvas Béla szerint. Ez az a valami, ami a
mennyei rendet megvalósítja itt lenn a földön. A szakrális király
tehát nem „csak” törvényalkotó és azt fenntartó, mint általában a
királyok, hanem annál sokkal-sokkal több. A szakrális uralkodó a
szó legszorosabb értelmében „lehozza” az Égből a törvényt ide le
a földi világba.
Azt az igaz törvényt, ami által az Ég maga is „működik”. Ez a
törvény, mint minden isteni alkotás nem tűri meg a legcsekélyebb
változtatást sem. Mert ahogy Csontváry fogalmaz, ami csak a leg-
csekélyebb módon is eltér az isteni Pozitívumtól az már nem Az.
Csak utánzat, másolat, hamis utánérzés. Sőt, tovább menve ezen a
gondolatmeneten maga a bűn, mert eltér az istenalkotta valóság-
tól. Elvégre a Sátán maga is Isten majma, vagyis őt utánozza, de
úgy, hogy teljesen ellentétes az Ő világos birodalmával. Röviden
a hasonlat lényege az, hogy a másolat mindig csak „más”, Nem
eredeti, árnyék van rajta és élete a sötétség világa alá van rendel-
ve.
Ezért nem lehet a szakrális király lázadó és gonosz. Ez a
megállapítás abszurd és lehetetlen. Hiszen, ha maradéktalanul
betölti rászabott feladatát, akkor a fentről lehozott égi tudást szó
szerint egy az egyben tehát „világosan”, eredetien kell megcsele-
kednie. Ettől eltérni, úgymond ellene lázadni egyszerűen lehetet-
len, mert akkor elvész a lényeg, az isteni, az eredetiség magja, El-
vész az isteni áldott karizma, elvész a Mennyekből kapott örök-
kévaló szakraritás. Sokkal inkább lehetséges az, hogy magával a
nimródi szellemiséggel szemben történt itt valójában lázadás. Te-
hát a jól népszerűsített és közismertnek számító populáris felfo-
gással szemben a hagyomány Nimródja nem lehetett lázadó. Sok-
kal inkább egy Égből hozott törvényt megtartó karizmatikus ki-
rály volt Nimród. Azt tudnunk kell, hogy a karizmatikus király-
nak a bölcsessége a beavatottak tudásából táplálkozik. Ezért en-
nek a bölcsességnek a felismerése és pozitív voltának tudatosítása
nem könnyű dolog. Sokan azt feltételezik, hogy ez az égi ismeret,
fentről való tudás, teljesen különbözik a földi törvényektől, a földi

135
igazságoktól, Valójában teljesen másról van itt szó. Sokkal in-
kább arról kell itt beszélnünk és azt tudatosítanunk, hogy ha a
földi törvények „igazságos” törvények (tehát őrzik azt a fényma-
got, amiből a „Világosság” táplálkozik és maga az Ég is „műkö-
dik”), akkor azoknak a magva ugyanaz a fénymag, ami a kariz-
matikus égi bölcsesség „szívében foglal” helyet. Ezt a felismerést
nyugodtan vehetjük ténynek, s ez az égi-földi bizonyosság a Nim-
ród-történetet is fénybe borítja, tisztába teszi.
Arról már beszéltünk, hogy a szakrális uralkodó gondolkodá-
sát nem ejti rabul sem a tér „szerkezete”, sem az idő gondolatokat
elnyelő örvénylő spirálja. S ha ez így van, akkor az ilyen uralkodó
bizony jövendölni is képes, hiszen az idő kapuja mindig nyitva
van előtte. Következésképpen Nimród éppen úgy tudta, hogy mi
lesz a sorsa Bábel tornyának, mint ahogy Attila is tudhatta, hogy
az adott csatában ő fog győzni vagy éppen legyőzik a hadait. Te-
hát volt lehetősége arra, hogy visszafordulhasson, ha éppen vere-
ség várná azon a bizonyos harctéren.
De a megismerés bölcsességével rendelkező, látó hadvezér
tudja azt, hogy a vereségre épp olyan szükség van, mint magára a
győzelemre. A magyar Nimród-hagyomány több helyen is utal ar-
ra, hogy Nimród a nagy és hatalmas őskirály a Legnagyobbnak a
védelme alatt állt. Ugyanígy Attila esetében is őrzi a hagyománya
sérthetetlen, isteni kiválasztott mély mítoszát. S aki legyőzhetet-
len, az halhatatlan is a tradíció szerint. Mégis az valósul meg,
hogy a halhatatlanok egyszer csak meghalnak és a haláluk után,
mint halhatatlanok visszatérnek. A nemzeti mítoszok erre a meg-
halás-feltámadásra igen nagy bizonyossággal szolgálnak. A meg-
halás territóriuma mindig a Föld, a feltámadásé mind az Ég. A ré-
giek következetesen hittek abban, hogy a fegyver, az az eszköz,
ami elveheti az életet, éppen úgy „kettős születésű” lehet, mint
maga az ember. Arról van szó, hogy a fegyver is éppen úgy szü-
lethet az égből és a földről (sőt az égi is a földből, ahogy azt az
Attila-hagyomány őrzi az Isten Kardjának legendájában).
Igen egyszerű analógia kapcsán a „földi” fegyverek a földi
emberek életének a kioltására képesek, míg az isteni erővel, tulaj-
donságokkal rendelkező harci eszközök az „istenemberek” életét
olthatják ki. Többnyire az „isteni” fegyverek általában az isteni
emberek eszközei. Az itt elmondottakból kitűnik, hogy a kariz-

136
matikus királyt földi fegyverek nem ölhetik meg semmilyen kö-
rülmények között. Az égi fegyverek anyaga a hagyomány szerint
abból a fénylő bölcsességből származik, ami őrzi azt az égi vilá-
gosságot, ami minden esetben az Igazság és a Törvény „anyaga”
is.
Ezért van az, hogy minden „isteni” fegyver fénylik, világít,
akár a hagyomány szerint Nimród „égből hozott és ott kifeszített
nyila” és Attilának „tündöklő, lángőrző kardja”. Ez utóbbit gyak-
ran azonosítják a világhatalom, marsi kardjával. Ebbe a hibába
esik bele G. Dumézil is. S hogy ez a kard nem egy világot meg-
hódítani készülő zsarnok égi kardja, azt többek között a Róma
falainál megálló hun sereg is bizonyította többek között. Termé-
szetesen tudnánk még több olyan kirívó példát is mondani arra,
hogy ha Attila egy zsarnok „kutyafejű” hódító lett volna, akkor
nem úgy tette volna a dolgát, ahogy azt tette a történelem folya-
mán. Nem hagyott volna ki szinte száz százalékosan előnyös
stratégiai helyzeteket és egy látszatra követhetetlen logika mentén
cselekedve nem lett volna olyan gyakran úgymond nagylelkű és
kiismerhetetlen. Dumézil szerint a „szent kard, a Gladis Martis
megtalálása csapdának bizonyult” és elbizakodottá tette Attilát. A
népek tudatába remekül elhelyezett és közismerté vált nimródi
hagyományba ugyanezt a félreértelmezést találjuk.
Arról van szó, hogy Nimród hatalmas, nagy „égi tudása” ál-
tal elbizakodottá lesz, és tornyot épít, hogy legyőzze magát az Is-
tent. Azonban tudjuk, hogy az égi és egyetlen igazságra és böl-
csességre támaszkodó tudás egyben Isten tudása is. Ezért az égi
bölcsességet kiválasztott ajándékként „magán viselő” karizmati-
kus, szakrális király nem támadhat önmaga igazsága ellen. Nem
lehet önmaga ellensége, mint Isten ellen lázadó hatalmas zsarnok.
Ugyanígy Attila esetében sem lehet Isten Kardja egy csapda egy-
szerűen azért, mert Isten nem azért ad karizmát egy kiválasztott
királynak, Ő általa választott uralkodónak, hogy csapdát készítsen
neki merő rossz szándékból. Sokkal inkább azért teszi mindezt,
hogy az Ő igazságát hirdesse, Isten igazságát teljesítse be a kivá-
lasztott „ég útján járó” uralkodó.

137
 13. Hely nevéről, titkos emlékéről

„…hely nevéről
titkos emlékéről
hely nevéről,
Bálnak emlékéről,
soha ne felejtkezz!
Titkot mond az Néked,
régi-régi nagy titkokat...”.

(Nagy Ferenc)

„Ha Nimródról beszélek neked Bál is ott van,

ha Bált mondok tudott, hogy Nimród is ott van...”

(Horváth János)

Már említettük, hogy a régi népek hagyományában milyen

szoros hasonlóság, spirituális egybeolvadás, röviden kapcsolódás
van a Nimród-hagyomány és a Bál-Bél kultusz között. Konkrétan
és bővebben az örmény hagyományra utaltunk, de nem ez az
egyetlen út a közös gyökérhez. A mai Irak és Irán területén még
fellelhető iszlám előtti tradíció is számtalan megfelelést mutat e
két nagyon régi történelmi és mitológiai hagyomány között. Az,
hogy a „legrégibb mesét” mindig az adott hely nevéből lehet ki-
olvasni, ezt minden valamire való néprajzkutató, régész és
mitológus tudja. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy nagy birodalmak,
ha a múlt emlékeit ki szerették volna törölni az emlékezetből, ak-
kor a régi fentmaradt írások megsemmisítésén túl (a magyar ha-
gyomány esetében a teljes ősi írás – rovásírás – felszámolásával)
igyekeztek a régi helyneveket is átnevezni. Erre azért volt szük-
ség, nehogy az adott hely nevéből ki lehessen következtetni a
régmúlt valós történelmét. A nagyon régi ősi népek tudták, hogy
elnevezni egy helyet csak egyszer lehet. Éppen úgy, mint ahogy
szakrális értelemben is csak egyszer lehet megnősülni vagy férj-

138
hez menni. Éppen úgy számtalan neve is lehet egy embernek, de
az igazi. a „valódi” mindig az első. Mivel a névadás egy vissza-
vonhatatlan szakrális rítust jelent, ismételni, újranevezni valakit,
valamit egyszerűen lehetetlen vagy csak nagyon kivételes esetben
történhet meg. Ugyanis új névhez új szellem és új lélek is kell, és
ez az újjászületés igen ritkán valósul meg egy testben itt a földi
létezés folyamán.
Hangsúlyozzuk, hogy elnevezni, pontosabban megnevezni
valamit, vagy valakit nagyon mély spiritualitással bíró, okkult rí-
tus. Itt az okkult fogalom alatt még véletlenül sem a mai szóhasz-
nálat szerinti értelmet kell venni, hanem egy nagyon mély, az
időtlenségből átemelt rítust kell elképzelni. Mert azáltal, hogy ne-
vet adunk, egy kis teremtés valósul meg, ahogy azt a nagyon régi-
ek mondták.
De név nélkül sem lehet létezni, mert akinek, vagy aminek
nincsen neve, az kihullik az időből, elvész a jövő számára. Ezért
volt hajdanán az egyik legnagyobb büntetés az, ha valakinek „el-
vették” a nevét. Mert az a valaki a névvesztés által spirituális ér-
telemben meghalt. Töröltetett a neve az élők közül, az élet nagy
könyvéből.
Ha nevet adunk, azt úgy tesszük, hogy kiválasztjuk mindig a
neki megfelelő és a számunkra legkedvesebb nevet, és azt a nevet
adjuk. S ez a név majd beteljesedik az élet folyamán a nevezett
életében. Röviden ennyi a névválasztás mágiájának a lényege.
Ugyanezt tesszük meg, ha nem személynek, hanem helynek
adunk nevet. Hiszen a helynevek esetében is a nekünk kedves
helynek az általunk legkedvesebb és a neki legjobban megfelelő
nevet adjuk. A régiek is így cselekedtek. Lakóhelyüknek, köz-
vetlen környezetüknek azt a nevet adták, amit ők a legjobban sze-
rettek vagy tiszteltek, és amiről úgy vélték, hogy az adott helynek
a legmegfelelőbb. Történetesen, ha Bál istent imádták, akkor (ami
a régiek világképe szerint Bál isten fizikális teste) a hely nevében
benne kellett lennie a Bál névnek is. A földtestnek, a helynek ma-
gán kellett viselnie az égi „test” (égitesti) nevét is.
Ezért volt úgy, hogy a hely megkapta magának Bél istennek
a nevét, de ezt az istennevet általában összevonták egy a hellyel
kapcsolatos vagy arra jellemző névvel is. Összefoglalóan pedig
egy vidéket, ahol sok volt a Bál-nevű hely egyszerűen Bálvidék-

139
nek nevezték, ami egyértelműen utalt az ott lakók vallási kultu-
szára is.
A Balaton környéki néphagyományban viszonylag sok régi
hiedelem maradt fenn. Ilyen az első nagy király emlékére, mint a
magyarok ősapjára emlékeztető ünneplés, a „Bál”-ozás szokása
is. Nagy Sándor írja, hogy „...van egy gyönyörű nagy tó, amely-
nek neve vitathatatlanul szintén sumér eredetű, ez a Balaton, va-
gyis az ősi sumir Bál vagy Bél isten tava.”
A kérdést körül járva tapasztalhatjuk, hogy Bál istennek a
kultusza igen elterjedt volt a régi magyar területeken. Több mint
60 olyan Bál isten nevével kapcsolatos falut, vizet, hegyet talál-
hatunk a történelmi Magyarország területén és ez már maga is bi-
zonyíték a régiek vallási gyökereit illetően. Itt nyugodtan megfo-
galmazhatjuk az ebből következő tényt, amit már több kutató is
leirt és bizonyított. Az egész Kárpát-medencében egy azonos
vallású és nyelvű nép élhetett egykor. Ebben a kijelentésben na-
gyon sok mára elfelejtett történelmi igazság gyökere benne fog-
laltatik.
De térjünk vissza a Balaton környékére. Oda, ahol mítosz a
„két szarvast űző testvér” apjáról, mint a világ első „fényben álló”
ősapjáról beszél. Oda, ahol a Bál isten tisztelete hajdanán olyan
dominánsan jelen volt. Azt is tudnunk kell, hogy a Bál-kultusz
felszámolása érdekében telepítette Szent István a bencéseket ama
híres Bakony-Bélbe. Ezzel megfogalmaztuk azt a tényt, hogy ez a
Bél kultusszal összefüggő régi település már Szent István előtt is
megvolt. És ami legalább annyira fontos, hogy még Szent István
idejében is élő falu volt. Később 1055-ben I. Endre ugyancsak
ebből a célból telepített bencéseket Tihanyba, oda ahol a „régiek
hite gyakran megszólalt az Égből aláhullott láthatatlan erő által”.
IV. Béla Szigligetre telepített szerzeteseket, mert ott ugyancsak
„élt még az pogányok rút Bál-ványos hite”. Tihanyra visszatérve a
település környékén még az 1848-as magyar szabadságharc idején
is éltek olyan „hitetlen hívők”, akik a régiek hitére hivatkozva
megtartották a víznek, földnek és Égnek babonákkal teli, pogány
tiszteletét.
De haladjunk tovább a régi, történelmi Magyarország terüle-
tén. Nem csak a Balaton környékéről tudunk, ahol emlékeiben és
a töredékes „babonás” rítusaiban oly sokáig élt a régi magyarok

140
Bál-kultusza. Ahogy Nagy Sándor fogalmaz „másik veszedelmes
Bél isten tiszteletétől fertőzött góc Bihar volt.” Itt, ahogy Nagy
Sándor írja, mai napig is 15 Bál isten nevét viselő falu található.
Ez az a környék, ahol Nimródról úgy emlékezik meg a helyi ha-
gyomány, mint „bábeli nagy királyunkról”, akinek a cselekedeteit
az „írás bizony nem úgy mutatja be, ahogy az akkor a maga ide-
jén vót.” Debrecen mellett, Nagycsere és Fancsika között található
a Bálhegy és a Báltisztás. Ezek az elnevezések Balkányi Szabó
Lajos szerint a Bál-tisztelet egykori jelenlétéről beszélnek még-
pedig egyértelműen. Ahogy írja:
„1-ször az, hogy őseink, mint általában minden nap-
vagy tűzimádók (Bál = Bél = Béla = Bila = Vila= Vilá-
gos = fejérség, tisztaság, fény, tűz, nap, ur = erő) az is-
teni tiszteletet rendesen halmokon és folyók mellett
szokták véghez vinni és épen e hegy alatt is van egy fo-
lyó, mely Szerencsi folyásnak neveztetik, mely folyásnak
már maga e neve is ily fogalmakra vezet.

2-ször. Több halmok vannak Debrecenhez tartozó pusz-

tákon, melyeknek nevei a Bál tiszteletére látszanak vo-
natkozni (lásd Peccenpálhalom) mint szintén, az ide kö-
zeleső Balkány és Béltek nevű helységek Szabólcs vár-
megyében, sőt Nyír-adony, és Ér-Adony s Esztár
(Esztaród) helységek nevei is odamutatnak.”
S milyen különös vagy a hagyomány útját járva inkább logi-
kus, hogy az említett Fancsika környékéről maradt ránk az a
nimródi hagyomány, amiben Nimród nem az Égben lakozó ellen
építette meg a babiloni tornyot, hanem hogy az Ég Ura azon le
tudjon jönni a Földre az övéihez, hogy ott „finybe és dicsűségbe
ejtse” a világot. S itt is akárcsak a tőle igen messze lévő Balaton
környéki néphagyomány esetében is megőrizte a Bál-hagyomány
a „Bál”-ványfa emlékét. Sőt úgy tűnik, hogy szinte általános ha-
gyományról van szó ebben az esetben, hiszen ugyanez a bálvány-
fa megjelenik a székelyek népművészetében is, mégpedig elég
dominánsan. Ők a kapuszárnyakat tartó „teherviselő” oszlopokat
ma is így nevezik. Huszka remek ráérzéssel következtette ki és
találta meg az ornamentika „tudásába” elrejtett információt.

141
Ugyanis egykor, az ősidőkben magának Bál isten faragott képé-
nek is meg volt a helye a székelyek fizikális és spirituális „kapu-
jában”.
Sőt külön róla készült kőoszlop előtt is tisztelték, „Bál”-
ványozták azt. Innen maradt meg a bálványozás vagyis az istení-
tés szavunk.
Itt válik értelmezhetővé az a bizonyos őrszerep, amiről a ma-
gyar hagyomány is beszél, mégpedig Nimród és Bál kapcsán
szinte egyformán és jól körülhatárolhatóan.

Nimród őre a kapunak,

a toronynak
a Napnak
a fénynek,
a tűznek,
a nemzetségnek
az erőnek
a világnak
a hatalomnak
az Égnek
a jótékony természetnek
az élet erős ura

Bál őre a helynek,

a nyelvnek, a kapunak
az erőnek
a tűznek
a fénynek
agyomornak
az Égnek
a szellemi és fizikális világban egyformán jelenlévő
erőnek
a megelevenedő természetnek (tavasznak)

Ezek a párhuzamok látványosan bizonyítják, hogy itt Nimród

és Bél esetében is azonos minőségről, azonos tartalomról és je-
lentésről van szó. Mivel ennek a régi és organikus szemléletben
élő kultusznak „analógiás” a gondolkodásmódja, nézzük, hogy

142
maga a Nimród—Bál hagyomány mi mindent fed fel, nyit meg az
analógiás gondolkodás segítségével, annak összefüggésében.
Hol is helyezkedik el Bál istenség az ember testében, az em-
ber mikrokozmoszában? A bihari néphagyomány rögtön válaszol
a kérdésünkre egyből két helyet is megnevezve: „Bál (bal) felül
van a Te istened, ott ahun a te szíved”, „A te Bál istened ott lako-
zik, ott benn, ahol a gyomor tüzének van az otthona te benned”.
Azokról a nagy „Bál-okról” már írtunk, amik nem mások,
mint színpompás, ünnepélyes nagy mulatságok, amiknek a nevei
még most is őrzik annak az istennek a nevét, akit valaha oly na-
gyon kedveltek, hogy emlékére „bál”-okat rendeztek.
Nem szabad felednünk, hogy Nimród ősapa, akárcsak Bál a
„jótékony természetnek”, „az elpusztíthatatlan, mindig megeleve-
nedő természetnek” is az ura. A lényeghez mindjárt közelebb ke-
rülünk, ha rávilágítunk arra, hogy maga Bál a halál felett újra és
újra diadalmaskodó élet nagy nemzetség istene. Az ősszel meg-
haló természet tavasszal újra ébredő, így hát örökösen reinkarná-
lódó halhatatlan istene. A Nimród-hagyományban oly nagy súly-
lyal jelentkező reinkarnáció, itt Bél esetében is domináns jelentő-
ségű.
De míg Nimródnál egyedi mitikus reinkarnációkkal találko-
zunk, addig Bál esetében az egész természetet, mintegy annak új-
raélesztését a maga végtelen körforgásában tapasztaljuk meg. En-
nek a kapcsolatnak a szorosságát csak erősíti. ha felfejtjük a na-
gyon szoros mitológiai azonosságokat, mintegy „együttállásokat”.
Induljunk el úgy, hogy vizsgáljuk meg hogy a hagyomány. a
mítosz szerint hol találkozhatunk Nimróddal és Bállal:

Nimróddal találkozhatunk:
– kapuknál, tornyoknál, viharban, villámlásnál, déli napsü-
tésben, királyi vadásztoknál, kutaknál, forrásoknál, vizek közelé-
ben, az ősökre emlékezve, arany tárgyak megtalálásakor, barlan-
gok bejáratánál, mitikus ősi kultuszhelyek bejáratánál.

Bállal találkozhatunk:
– erdőkben, nagy mulatságok idején, tavasszal mikor vissza-
tér az „élet” a természetbe, déli napsütésben, forrásoknál, réteken,
ősökre emlékezve, arany tárgyak keresésekor – megtalálásakor,

143
ház bejáratánál, nagy kapuk őreként, mitikus ősi kultuszhelyek
bejáratánál.
Ezen párhuzamok tanúsága az, hogy a hagyomány bizony
soha nem felejt. Nem pusztán megőrzi a múlt szereplőit, hanem
azok feladatát, helyét és spirituális jelentőségét is azok „helyére
rakva” megőrzi, megörökíti. Még abban az esetben is így van ez,
ha két név alatt egy minőség és több mítoszréteg fedi egymást,
mint azt tapasztalhatjuk itt a jelen esetben, Nimród és Bál mitikus
hasonlósága kapcsán.

144
 14. Aranyos kor, kerek tündérvilág
„Megteremtette az Isten széles e világot
s közepébe tette szép Magyarországot”

(Tálas János: Szent István induló

népi költő, nyugdíjas ácsmester)

„középen a titok, a teremtés titka...”

(ismeretlen magyar középkori szerzetes)

„...középen csak az lehet, ami arra érdemes,

míg a széleken csak az, ami oda lerakódik.”

(Alkimista feljegyzéstöredék a xv. századból)

„...aranyos kor kerek

tündéri világ
emléked vissza-vissza száll
Nimródot is látni
csillagfellegekben
rejtett Magyarország
Pilis erdejében
Pálos barátok
rengetegében”

Balogh Sándor

A régiek bölcsességének egyetemes hagyománya úgy tudja,

hogy az a bizonyos Éden, amiről az emberiség (aminek a teljes
elvesztése az aranykor alámerülésével vette kezdetét) mindig egy
bizonyos mitikus középen foglalt helyet. Ez a mitikus középvilág
lehetett magas sziget, lehetett hegynek „… egy világnyi napfényű
teteje”, lehetett az égigérő életfának legteteje mintegy az élet felső
szellemi birodalmának letükröződése.

145
 Egy szóval sok minden lehetett ez a mitikus magvilág. De
minden esetben „fenn” a magasban kellett lennie, ott kellett meg-
születnie, és ami nagyon fontos a hagyomány vizsgálata szem-
pontjából „naparcú” kellett hogy legyen. Tehát az Éden kultusza
egyértelműen napkultusz volt. Történelmünk mélyéről népha-
gyományaink számtalan olyan dolgot megőriztek, amik bizonyít-
ják, hogy egykor hajdanán „napmítoszban élt a magyar”. Egyet-
len népnek a hagyománya sem őrzött meg annyi mindent a régiek
naphagyományáról, mint a magyarok régi hagyománya. Ahogy az
alföldi parasztasszonyok mondták „Nimród emléke együtt süllyedt
el az igaz Nap emlékeivel”. Ezért történt aztán hogy. mint
múlttalan jövevények nem ismerjük fel a múltunkhoz vezető
„aranyos” nyomokat és ahogy Benedek Elek is fogalmazott,
hagyjuk, hogy azt mások elvegyék és azokat a sajátjuknak tüntes-
sék fel. Ez a kollektív felejtés azonban nem Nimróddal, a hajdani
óriáskirály elfelejtésével, illetve elfelejtetésével kezdődött, hanem
azzal, ami ennek a nimródi eredetszálnak a történelmi „legvégén”
áll. Nevezzük nevén a dolgot: a hun-magyar eredethagyományról
és annak legelején álló mitikus származásról van szó.
Ennek az eredet-hagyománynak a teljes elfelejtetése már
biztos záloga annak, hogy a szkíta-magyar hagyományok is elfe-
lejtődjenek egyszer. S ha ez megtörtént, akkor már biztosak le-
hetünk benne, hogy a nimródi kusita történelmi ősvonalat a maga
igen érdekes sumér és kánaánita kapcsolódásával már végleg el-
felejtette a magyar nemzet és természetesen vele az egész
kultúrvilág. S ha netán valakik mindezt előszednék, netán a nép-
hagyomány valamely véletlenül le nem vágott, még megmaradt
mélybe érő tradíciója kapcsán, akkor könnyedén, mosolyogva
automatikusan hiteltelenné tennék az egészet – mondván a hiva-
talos, elfogadott történelemhez a „reális valósághoz” semmi, de
semmi köze nincs. Ez momentán így is van, de attól még igaz le-
het. S mint látjuk igaz is.
Merüljünk csak le abba a bizonyos nagyon régi aranykorba.
Hesiodos Theogóniájában azt írja, hogy mikor még ember sem élt
a földön csak istenek, akkor Kronosz és annak fia, Zeusz uralko-
dott. Az istenek háborújában (ami ekkor játszódott le itt az istenek
és a hatalmas termetű titánok között) a föld erőivel szemben ez
égi birodalom győzött. Ez egy igen fontos kezdeti momentum.

146
Nem véletlen, hogy Várkonyi Nándor igen nagy fontosságot tu-
lajdonít neki. Ebben a mitikus időben még az emberiség a szó
klasszikus értelmében nem is létezett. Az ősemlékezet, a magyar
archaikus néphagyomány úgy tudja, hogy ekkor csak valahol dé-
len létezett egy aranyos birodalom. Az a hely ahol „az istenek és
az ember egy nyelven beszéltek és egy akaratban, boldogságban
éltek”. Ekkor az istenek jó barátságban voltak az „aranyos biro-
dalom” embereivel. Együtt ettek és ittak velük. Erről az időtlenül
régi világról magának az Ószövetségnek is vannak emlékei. Oláh
Imre írja:
„Az Ószövetség például már akkor beszél a kusok. va-
gyis az ethiópok földjéről mielőtt még Isten az embert
megteremtette volna. Ezt a meghökkentő tényt azért jó
tudatosítani, mert az Ószövetség az emberek nagy több-
sége előtt hiteles szentirat még akkor is, ha annak sajá-
tos nyelvezete és tartalma a mai ember gondolkozásától,
logikájától távol van. Vitathatatlan, hogy ez a szentirat
akár az összes többi vallásos kordokumentum a kor jel-
legzetes szellemében íródott. Ezért természetes, hogy ma
is hasonló keretek között kell, azonos szellemi szinten és
logika mentén azt értelmezni. Ez a megállapítás ténysze-
rű és nagyon fontos különösen akkor, ha mint ebben az
esetben is az idők legmélyén keresgélünk. A népi hagyo-
mány gyakran jelzi, hogy amit ó megőrizett az egy ‘más-
világbeli gondolmány’ de hiteléhez nem férhet kétség,
mert amúgy megromlott vagy elveszett vóna az idők
gyors szaladtával”.
De nem elég a dolgok legelejére fókuszálni, tovább kell
menni, tovább kell keresgélni. Vajon ott a régmúltban Nimród
népe, ezek a bizonyos őskusiták vajon hol éltek és a történelem
folyamán merre is „haladtak” dacolva a természettel és ellensé-
geik haragjával?
Az ókori történelemírás által khamitáknak, kámoknak és igen
gyakran kusitáknak nevezett nép nem keletről nyugat felé, hanem
éppen ellenkező irányba vándorolt a térben és időben, vagyis a
történelemben. A magyar hagyomány és népmesekincs is meg-
emlékezik erről a vándorlásról, és úgy tudja, hogy Nimród és óri-

147
ásai napnyugatról a felkelő nap irányába haladtak mégpedig úgy,
hogy maguk után hatalmas kövekből épített óriási kőpalotákat,
csillagvizsgálókat és szent épületeket hagytak. De a kövek emelé-
sének, a nagy kövekből való óriási épületek építésének beavatott
titkát magukkal vitték. Az idő haladtával itt több kérdés is kínál-
kozik. Leginkább az, hogy ezek a nagy kőépítő khám ivadék
kusiták mikortól nem építettek már azokból az említett nagy kö-
vekből oly hatalmas épületeket és hogy kik is valójában a
khámiták utódai? De még ezeknél a kérdéseknél is izgalmasabb
az, hogy hol született és valójában honnan is jött ez a nagy kő-
építő ősi kultúrnép. Az emberi emlékezet legelejéről származik,
onnan jött ez biztos. Hiszen erről beszél a mítosz és néphagyo-
mány egybehangzó emlékezete. A magyar néphagyomány úgy
tudja, hogy „Nimród népe előtt nem volt nemzet a földön”. S ez a
mitikus korban élő „első nemzet” különös és mára felfoghatatlan
édeni világban élte világát, és onnan jött az ismertnek hitt törté-
nelem korai világába.
Ez a bizonyos édeni világ valóban nem ismert romlottságot a
szó legtágabban vett értelmében sem. Az elsötétülés, a gondola-
tok sötétbe hullása, a gonoszság emberben való megszületése
csak az Éden elvesztése után kezdte birtokba venni az emberek
uralta földet. Ekkor még az Isten és ember közötti lények, az an-
gyalok, a tündérek és egyéb „tünemények” együtt éltek a romlat-
lan, fényben élő emberekkel. A magyar hagyomány úgy tudja,
hogy Nimród Nagy Király világa „ama Biblia előtti s azelőtti fé-
nyes világ” még az Éden világához tartozott egyértelműen. Ekkor
még megvolt az a mitikus „aranyhíd” az Ég és a Föld között, ami
az emberiség bűnbeesése miatt a Földről az Égbe költözött. Nim-
ród, az óriás ősatya a magyar mese szerint is ezt a hidat vigyázta.
Mindig mondhatni folyamatosan úton volt, örökké „vadászott”,
mindazokra akik az ősök hídját el akarták rabolni.
Az egyszerű, de még a régi mítoszokkal együtt élő emberek
tudatának legmélyén, a maga teljes jungi aspektusaiban ott talál-
juk azokat az ősképeket, amik még erről „az aranyos hidas ősi
tündérvilágról” beszélnek. Igaz, hogy a felszínre bukva és ott ta-
lálkozva a jelen cseppet sem fényes világával ezek a tudatalatti
emlékképek roppant töredékessé, elkentté, elmosódottá válnak.
Nehezen köthetők „világi” történésekhez, ezért ezeknek a régi

148
emlékeknek az útja egyenesen belevezet a mítosz és a mesék cso-
dás birodalmába. Holott valamikor a történelem mára alig ismert
hajnalán, egy másik „világban” ezek a nagyon régi emlékképek
nagyon is valóságosak voltak.
M. Eliade nem véletlenül járja oly gyakran körbe a mítosz és
a népi hagyomány találkozási pontját, mint vallástörténész. Hi-
szen maga a vallás rítusa, megélése nem „csak” a valahova tarto-
zás tudatával ajándékozza meg a hívót, hanem az ősi múlt szelle-
mét is életben tartja, megidézi, a maga sajátos, időtlen spirituali-
tásának a segítségével. Ezek az ősképek egy hatalmas, égi-földi
óriáskirályról beszélnek.
Olyan nagy királyról, aminek a hatalma emberi ésszel fel
nem fogható. Ő az, aki olyan nagy területet ural, hogy az emberi
élet nagy része „elkopna”, ha körbe kellene járni ezt a földi mé-
retekkel mérve igazán hatalmas birodalmat. Itt a hatalom jelképe
és szimbóluma minden esetben a kerek Nap.
Ez a bizonyos Nap azonban nem szárítja ki sem szellemileg,
sem fizikálisan az embert, mert benne ha kell, tengerek, erdők, ta-
vak, folyók születnek újjá folyamatosan élő vizet kapva fentről az
égiektől. Ez a világ birtokában van az Ég nagy „kulcsának”, amit
a nagy Óriáskirály őriz hatalmas nagy, csillagos palástjába cso-
magoltan. Ez a palást hihetetlenül hatalmas és Nap természete
folytán örök meleget sugárzó. S ha baj van, akkor megsegít. Egy-
szerűen csak ráteríti az óriás hatalmas nagy palástját gyermekeire,
és ellenségeik egyszerűen nem képesek arra, hogy meglássák
őket. De ami nagyon fontos, Nimród palástja csak azokat takarja
be, akik úgy gondolkoznak, mint ő. Ahogy a délvidéki öregek
mondták „akik bírják az ő Napját”. Az is figyelemre méltó, hogy
a mitikus emlékképekben felszínre bukkanó Nimród ősapának
örök fegyverei is vannak. Mégpedig a kard és a nyíl. Nimród a
karddal a karizmatikus hatalmát őrzi, míg a nyíllal „csak” vadá-
szik.
Ebben az égi-földi birodalomban a Nap minden tisztaszívűre
egyformán süt. Ez a mítosz nyelvén magára a hatalom gyakorlá-
sára is utal. Míg a kard a hatalom megtartására, az égi-földi
egyensúly megőrzésére szolgál, addig a nyíl minden esetben a
vadászásra. A kard maga az egyensúly erejét, az égi mérleg nyel-
vét jelentette, addig a nyíl minden esetben az őrzés, a vigyázás, az

149
éberség gyors erejét szimbolizálta, Volt még egy fegyvere Nim-
ródnak e kettőn kívül is, de erről már beszéltünk. S ez a bizonyos
fegyver az a legendás nappajzs, ami magát a spirituális és fizikális
védelmet szimbolizálta egyszerre, S alakjában is magát a napbi-
rodalom szimbólumát, a kerek világító Napot formázta.
Mi sem természetesebb, hogy ennek a nimródi napbiroda-
lomnak az alakja is kerek volt, mint maga Nimród Pajzsa. A ha-
gyomány szerint ebben az aranykorban minden a Nap jegyében
állt. Itt a Nap mindig a „legmagasabban” állt és el nem mozdult
onnan legfentebbről sohasem, vigyázva birodalmának a gyerme-
keit, a Nap fiait. Olyan lehetett ez az „arany fényes, kerek világ”,
mint egy olyan birodalom, aminek spirituális arca folyton a Nap-
ba néz és onnan, a Napból kapja egyenesen szellemi és fizikális
energiáit. A Nap „elvesztése”, nem csak a kultusz elvesztését je-
lentette, hanem magának a létezésnek, az életnek a megsemmisü-
lését is. A hely tehát maga is kerek volt, mint említettük egy
„parttalan” aranysziget, ahogy azt a mítosz reánk hagyta. „Hiszen
ami kerek, annak nincsen vége, örök világba van az bele téve”,
ahogyan azt a magyar néphagyomány is a tudtunkra adja.
Emlékezzünk csak, Vörösmarty az 1800-as évek elején írja
meg a Délsziget c. versét. Benne a mitikus Délre való ősi emléke-
zés sejlik fel akárcsak Zempléni Árpád mitikus verssoraiban.

„S a sziget áldott volt: kereken, mint egy teli hold, a

Földövező tenger viharos közepébe merítve,
Képe hasonlító egy egész kis földi világhoz.”

Itt, ebben a világban az arany még „mindennapi és a létezés-

sel egyszintű” fém volt. Így tehát az élettel, a létezéssel vált „azo-
nossá” A csángó hagyomány úgy tudja, hogy Nimród ősapa ide-
jén mindig a legmagasabban állt a Nap, Nem kelt fel és nem nyu-
godott le az égen, mindig ott állt magasan és mégis oly közel,
„aranyos Délnek napkapujában”, Ekkor „nem vetettek, nem
szántottak” az emberek, hanem úgy éltek „tündérek között tündér
módon”. Szavak nélkül olvastak egymás gondolataiban, és mindig
megértették egymást. Haragot soha nem ismertek, S olyan sokáig
éltek, hogy már nem is emlékeztek arra, hogy mikor születtek.

150
 Amikor azonban ez a bizonyos fényes Híd fel az Égbe költö-
zött, a tradíció úgy tartja, hogy az emberek egyből és hirtelen
megmutatták egymásnak sötét arcukat. Ekkor aztán Nimród ki-
rályunk elhatározta, hogy olyan nagy, égbetörő tornyot fog csi-
nálni, hogy „ott fenn körülnézhessen” és megtalálhassa azt a bi-
zonyos édeni világból az égbe felköltözött elveszett aranyhidat.
Míg e hidat ismerték és használták addig az emberek „tudás nél-
kül is tudtak” és nem ismertek semmi sötétet. Mikor aztán ez a
különös híd eltűnt a világból, az emberek tudata is elsötétült és
árnyékuk megjelent a földön.
Ekkor aztán azonnal magukra hagyták az angyalok és a tün-
dérek az „árnyékos” embert. Míg az angyalok visszamentek az
Égbe, addig a tündérek elköltöztek a föld alá vagy a sűrű erdőkbe
a manók és különböző erdei teremtmények közé. Ettől kezdve
sem az angyalokat, sem a tündéreket nem látott többé a bukott
világban élő, naparcát elvesztő ember. Csak az a néhány kivá-
lasztott látott úgy, mint a régi ember, aki újra képes volt arra,
hogy megláthassa azt a bizonyos szellemi Napot, ami a magyar
mitikus hagyomány és folklór mélyén világít. A magyar hagyo-
mány elmosódott és igen-igen töredékes, az idők folyamán elve-
szőben lévő emlékezete szerint valójában réges-régen nem egy
ilyen „aranyhíd” létezett, hanem kilenc. Kilenc kicsi és nagy
aranyhíd egyaránt vezetett fel a földről, fel az Égbe. De az idők
úgy hozták, hogy mire Nimród uralkodott már csak egy, egyetlen
egy aranyhíd létezett. S ahogy a magyar mese fogalmaz „erre az
egy aranyhídra aztán az Óriáskirály úgy vigyázott, mint a szeme
fényére. S mikor elveszett a híd, eljött a sötétség. Az óriás bizony
úgy gondolta, hogy égig érő tornyot épít, felmegy rajta és nosza
vissza hozza azt a csodás aranyhidat. Hadd legyen úgy, mint az
volt régen.”
Az aranyhíd legendája bizonyos fokig ismert is maradt a
néphagyományban. De figyeljünk csak oda arra az utalásra, hogy
egykoron nem is egy, hanem kilenc híd vezet fel az Égbe. Erről
csak ritkán beszél a mese és a mítosz. Csak nagyon ritkán kerül a
felszínre ez a nagyon régi, a mitikus idők re visszavezethető szál.
Miért is érdekes számunkra ennek a kilenc hídnak a megemlítése.
Azért, mert ez már egyértelműen az Zend-Avesztában szereplő
őskori mitikus király Jiam-Shidhez vezet és annak az aranykorát

151
villantja fel. Sőt még ennél is többet mond ezzel a hagyomány.
Egyértelműen a népek egyetemes mítoszkincsének aranykori ha-
gyománya felé mutat igazolva ezzel az információ hitelességét.
Hiszen ez a Jiam Shid ugyanaz, mint a kínai Huang-ti (vagy Nagy
Sárga Úr) vagy a hindu hagyomány Manu-ja, vagy az egyiptomi
Menes, vagy a görög Minosz, a héber Ádám és így folytathatnánk
a sort. Egy a lényeg, ahogy Hamvas fogalmaz a hagyomány sze-
rinti Első Emberről, a Csontváry szerinti Eredeti Emberről van
szó. Vagyis a hagyományokban szereplő Első Uralkodóról, az ősi
Szellemi Emberről van itt híradás.
Ez az első ember uralta fényes Birodalom pedig maga a béke,
a szépség, a kiegyensúlyozottság, az égi rend birodalma volt. Ek-
kor a föld megegyezett az égiek birodalmával. Tiszta volt és min-
den hamistól mentes. A görög hagyomány erről úgy beszél, mint
Aranykorról, a héber úgy, mint Édenkertről. S a magyar hagyo-
mány, ahol mi a Nimródról szóló hagyományokat kerestük, így
emlékezik meg erről az Első Birodalomról, mint a Napnak a fé-
nyes Birodalmáról. Arról a helyről, ahol a Napnak a „fénye” aka-
dálytalanul juthatott el az emberek szívébe és agyába. Ez volt az a
hely, ahol a sötétség és a hamisság ismeretlen volt.
De kanyarodjunk csak vissza az Aveszta említette Jiam-
Shidhez és látni fogjuk a párhuzamokat:
„És Jiam-Shid íme felépítette a tágas, nagy birodalmat,
amelyet Vernek nevezett és berendezte az udvar és a rét
és az erdő állataival, emberekkel, szárnyasokkal, kutyák-
kal. Elhozta ide a vörösen lobogó tüzet és minden állatok
magvát és minden fákat és táplálékokat.

A víz széles folyamokban ömlött és Ver birodalmának

magas várát körülvette. Itt voltak a sokféle madarak, a
termékeny aranyföldek dúsan teremtek, a szégyenlős if-
jakban szerénység élt és tisztelet, a gyermekek erősek
voltak és étvágyuk jó volt. A birodalom kies volt és tiszta,
s mint az égiek lakóhelye szépséges, a magaslatok felől
édes illatok szálltak alá. Az asszonyos fák dúsan nőttek a
földből és a gyümölcsöt gazdagon érlelték. És Ver biro-
dalmának áldott lakói között nem voltak uralkodók, akik

152
 szigorú törvényeket hoztak: nem voltak koldusok, csalók,
nem volt sötétben leskelődő ellenségek, nem voltak erő-
szakosak, akik az embereket bántották, nem voltak mar-
cangoló fogak. Az emberek között nem volt különbség és
az asszonyok a gyermekágyban nem kínlódtak. Ennek az
ország közepén Jaim-Shid kilenc hidat épített, hat na-
gyobbat és három kisebbet. És a hegység tetejére hatal-
mas palotát emelt és körülvette falakkal, és szobákra
osztotta azt és nagy ablakokat vágott.”
Úgy tűnik, hogy az egyetemes és a magyar hagyomány által
megőrzött mitikus kép úgy áll össze, úgy egészíti ki egymást,
hogy az óriás Nimród korára már ebből a kilenc aranyhídból már
csak egy vezetett fel az Égbe. És a nagy óriáskirály és magyar ős-
apa, hogy visszaállíthassa az Ég és Föld „arany-egyensúlyát”, az
aranyhíd által égbetörő torony építéséhez fogott, hogy annak
„legmagasabb ablakából” újra elérhető legyen az a bizonyos
utolsó, a népmese által megőrzött aranyhíd, ami nem más, mint a
mitikus Nap egy csodaszép aranysugara. Ennek a hatalmas, bábeli
vártoronynak természetesen nem máshol, mint a világ közepéből
kellett kinőnie. Csak ebből a mitikus középből megszületve válik
az egész cselekedett és maga a hely hitelessé, mondhatjuk úgy is:
aranykori dokumentummá. Ez a legendás, mitikus középvilág má-
ra sem veszett el és megjelenítődik a magyarvilág legendás szak-
rális közepeként a Pilis „fehér” szent vidéke által.
Többen, közöttünk Hamvas Béla is felteszik a kérdést, hogy
mi az, ami Jiam-Shid birodalmát aranykorrá teszi. Nos, az a miti-
kus kapcsolódás teszi még pontosabban avatja az aranykort
aranykorivá, ami magát a magyar Nimród-hagyományt is hiteles-
sé és aranykorivá teszi. Ez a kapcsolódás pedig a fenti és lenti vi-
lágot összekötő, összekapcsoló csodálatos aranyhíd által valósul
meg. Emlékezzünk csak, míg Jiam-Shid esetében kilenc aranyhíd-
ról van szó, addig Nimród esetében már csak egyről van szó.
Minden bizonnyal a két mitikus király uralkodása között eltelt
hatalmas idő volt az oka a hidak fogyatkozásának. A hidak sorsá-
ról az Aveszta, mint szentkönyv annyit tud, hogy abból nyolc az
aranykor vége felé „leomlott”. Csak egy maradt meg. Ennek neve
Chinvat volt. Ez a híd maradt hát meg. Ezen a hídon jártak át a

153
lelkek akik a földről elköltöztek és a láthatatlanba visszatértek. A
Chinvat köti össze tehát a látható és láthatatlan világot, „az Eget
és a Földet, az anyagi és a szellemi teremtést”. Nyilvánvaló, hogy
ha ez az „aranyhíd” eltűnik a földről, akkor egyből és azonnal
megszűnik az égi-földi harmónia és az anyagba zuhant létezésnek
már nem lesz lehetősége arra, hogy újra az Égi Országba feljut-
hasson. Az „aranyos-fény” helyett a sötétség uralma veszi ezzel
kezdetét a földön. Ez az általunk párhuzamba hozott aranykori
hagyomány kísértetiesen hasonlít a manicheus, bogumil és katar
vallási hagyományra.
Ver birodalmát annak idején kilenc „aranyhíd” kötötte össze
a láthatatlannal, az Ég és a Föld eme spirituális összeköttetése ál-
tal. Így valósult meg az, hogy a létnek szabad és sokszoros lejá-
rata van az életbe, és az életnek szabad és sokszoros feljárata van
11 teljes létezésbe. Az életből a régiek hagyománya szerint a tel-
jes létezésben kilencszeres átmenet van. A kilenc nem egyéb,
mint a tízes számrendszer „tíz előtti” legnagyobb száma. Egyip-
tom „nagy” Kilence. Az aranykor az az idő, amikor az élet a lét
felé nyílt, pontosabban arra teljesen nyitott volt. Ekkor az angya-
lok láthatóan lejártak a földre és a szellem az anyagi világba ki-
lencszeresen áramlott le. A szellemi és isteni erők az emberi sors-
ba, az emberiség nagy közös életébe, a természetbe és az anyagba
szabadon és bőséggel áramlottak le. Mindazt, ami a földön élt, át-
világították, megszentelték, és teljessé tették az égiek. A látható
világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal, annak a teljes
irányítása alatt állt. Ez tette az életet teljes létté, ez tette egésszé,
teljessé, egységessé röviden „egész”-ségessé.
Nimród mitikus korára már a bizonyos Jiam-Shid által épített
kilenc hídból már csak az említett utolsó, a Chinvat létezett mind-
addig míg az is el nem tűnt. Fel nem ment az Égbe büntetésül az
emberek „elsötétedése”, világos „Nap” tudatának sötétbe fordulá-
sa miatt. Az említett egyiptomi kilencszeresség elvesztése az em-
beri létezés hatalmas, apokaliptikáját vonta maga után. Már csak
az „isteni” Egy volt a járható út az Ég és Föld között, hiszen egy
maradt meg azon aranyfényű hidak közül, ami az Ég és a Föld
mennyei kapcsolatát jelentette. Ennek az egynek az elvesztése
egyértelmű volt az Istennel való kapcsolat elvesztésével. Hiszen
ennek az „Egynek” volt a feladata, hogy a lelkek a láthatatlan

154
szellemvilágba vissza juthassanak és az Eget megismerhessék.
Ennek az egy „Égbe vezető aranyos lajtorjának” az elvesztése
maga után vonta, a világ kettétörését, széthullását. Az ember a
világ egyik tört felében rekedt, oda zuhant vissza és ott, abban
vergődik a mai napig is. A Nap világossága egykor nyitottságot
adott, most a sötétség a bezártságot hozta. Az embert bezárta saját
anyagba zuhant teste. Belső látása kihunyt, így magát majdnem
teljesen elvesztette. Hiszen egykor az emberek, mint fénylő csil-
lagok fordultak befelé, önmaguk világosságába és látták maguk-
ban az aranyhidak összességét és az egész égi mindenséget a ma-
ga hatalmas fénylő világosságában. Egykor kilenc külső-belső híd
kötötte össze a látó embert az Éggel, a Földdel. Majd később csak
egy, majd azután egy sem. S mikor már egy „aranyhíd” sem léte-
zett, nem világított, nem volt látható, a bukott ember kívül került
az aranykoron, az Éden hajdani mitikus világán. A hagyomány
szerint pedig Nimród ott állt a Nap aranykorának és a naptalan
sötétségnek a határán és Nappajzsával megpróbálta vissza hozni
az eltűnő Napot, a teljes és világos létezés „fénylő Anyját”. Mind-
addig állt ott a „fénytelen Délnek kapujában”, mígnem úgy dön-
tött, hogy hatalmas tornyot épít és annak égbe nyúló, Nap által
megvilágított ablakán kilépve újra ráléphet arra az elveszett, miti-
kus aranyhídra, a magyar mese aranyos tündérhajára.
Ezt a „napvilágosságot” őrző, a magyar népmesében, mito-
lógiai töredékekben fennmaradt magyar aranykori hagyomány
szinte területi egységekre lebonthatóan máig megőrződött, és ha
ügyesek vagyunk, újra felfedezhetjük. Megőrizte azt a Baranya
környéki és kisalföldi mese éppúgy, mint a Duna menti falvak
néphagyománya is.
Ha tudjuk azt, hogy ennek a bizonyos naphagyomány által
megőrzött aranykori birodalomnak az volt a sajátossága, hogy az
emberek együtt éltek a tündérekkel, az angyalokkal és egyéb élő
„tüneményekkel”, akkor csak azt kell figyelnünk, hogy a magyar
hagyomány, hol és mikor beszél ezekről az emberek között élő
furcsa fényes lényekről.
A Duna mentén haladva, a Szigetközben és legfőképpen a
Csallóközben úgy tartják az öregek, hogy valamikor réges-régen
tündérek éltek ezen a vidéken. Ekkor volt aztán igazán jó világ,
mindenki jóként fordult a másikhoz és nem ismertek rosszat és

155
sötétet. Az angyalok, tündérek fénye bevilágította ezt a földet. A
töredékes, de mindenképpen nagyon régről hozott népi emlékezet
minderről úgy tud, hogy ezt a nyugalmas, fényes világot akarta
visszahozni egykor az Égi tornyot építő óriás ősapa. Sőt van itt
még valami, ami számunkra érdekes lehet. Az égből a földre le-
hullajtott aranykincsek legendájáról máig beszél a magyar mítosz-
és mesehagyomány. De ez mitikus emlék felsejlik más népek ha-
gyományában is. Többen utaltak már arra, hogy maga a történet-
írás atyja Herodotosz is feljegyzett olyan eredetmondákat, amik-
nek az eredete igen közel van az ősmagyar hagyományhoz. Ez
számunkra annál is inkább érdekes, mivel magáról Nimródról
hagyta ránk a hagyomány azt, hogy a Napisten földre ledobált
ajándékait addig őrizte ameddig csak tudta. Amikor pedig „el-
orozták” az égi „aranyos ajándékokat”, akkor úgy akart panaszt
tenni a „leghatalmasabb Világítónál”, hogy egy „égbe nyúló tor-
nyot” épített és annak a legtetejére állva akarta elmondani a pana-
szát, az egyetlen égi királynak, az „élő Napnak”, annak, aki soha-
sem hazudik, és minden sötétet megvilágít. Íme az egyik olvasata
a néphagyományban megőrzött sok történet közül annak, hogy
miért is épült az a bizonyos bábeli torony.
Grandpierre K. Endre egyértelműen ősszkíta eredetmondának
nevezi Herodotos említett két eredetmondáját. Az első emberpár
teremtéséről van szó, illetve arról, hogy „aranykincsek hulltak a
Hargitára” az első szkíta királyok számára. Ezeket a különös ég-
ből hullott arany ajándékokat (itt az aranynak elsődleges spirituá-
lis jelentésére kell odafigyelni) őrizte hát Nimród, az óriás, az első
király, a magyarok ősapja – mindaddig ameddig tehette. Ebben a
mozzanatban fel kell ismernünk azt a szimbolikus tényt, hogy itt
Nimród király az égi aranytárgyak őrzésével egyben magát az ősi
napvallást védte és őrizte. A mítosz nyelvén a többi már magától
értetődik. Mikor elvesznek ezek az égből kapott arany kegytár-
gyak, Nimród el akar menni ahhoz (a Naphoz), aki azokat az
aranykincseket a földre leküldte, hogy újra visszajöhessen az
aranyfényes „égi-földi béke”, a Nap csodás Birodalma, az a régtől
oly sokat emlegetett csodás Aranykor.
A probléma csak ott van, hogy Nimródot nem éppen egy
aranykori, idilli világ visszahozójaként ismertette meg velünk a
Biblia világa. A Képes Krónika is a Teremtés Könyvének idevá-

156
gó, nem éppen pozitív kicsengésű részét recitálja vele kapcsolat-
ban. Lássuk a magyar könyvpiac 1978-ban és 1986-ban közrea-
dott Képes Krónikáját a megfelelő fejezeteknél, hogyan is beszél-
nek azok Nimródról:
„Kus nemzette Nimródot is, ő az, aki Noé maradékát az
Úr város és torony építésére vezette, akiről szól a Te-
remtés Könyvének tizenegyedik része, mondván: ‘Ő
kezdte a hatalmasságot a földön, mert hatalmával máso-
kat maga alá vetett és akaratuk ellenére az említett mun-
kákra kényszeríttetett’: Továbbá ‘Erős vadász volt és el-
nyomója az embereknek az Úr színe előtt’, kinek tekin-
tetétől semmi sincs rejtve: innen származik a közmondás
vagyis a szólásmondás: Olyan, mint Nimród. Később
ugyanis, ha valaki az emberek elnyomója volt azt mond-
ták rá olyan, mint Nimród. Országa kezdetben Babilon
volt, maradékainak földje az óceán tengeréig terjedt.
Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magyor,
a magyarok ősei (nem) Nimród fiai voltak, aki Kus fia,
aki Kám fia, kit Noé megátkozott: mert akkor a magya-
rok nem Jafet nemzetségéből származnának, miképpen
pedig Szent Jeromos mondja: azért sem mert Nimród so-
sem lakott a Tanais folyó környékén, mely keleten van,
hanem az óceán tengerénél. Miképpen tehát a Szentírás
és a szent doktorok mondják, a magyarok Jafet fiától.
Magyortól származnak. aki – Szent Szigilbert antióchiai
püspöknek a keleti nemzetekről szóló krónikája szerint –
ötvennyolc esztendővel a vízözön után bément Evilat
földjére. és feleségétől Enétől nemzette Magyort és Hu-
nort. Kikről a magyarok és hunok neveztetnek”.

„Chus nemzette továbbá Nemprothot ő volt az, aki rá-

vette Noé utódait, építsenek az Úr akarata ellenére vá-
rost és tornyot. erről szól a Teremtés Könyvének II. feje-
zete. Ez áll benne: „Ő kezdte a hatalmaskodást a föl-
dön”, mert másokat erőszakkal leigázott és akaratuk el-
lenére az említett munkákra kényszerített. így folytató-
dik: „És erős vadász volt”, vagyis az emberek elnyomója

157
 „az Úr szeme láttára”, hiszen semmi sincs rejtve előtte.
Innen származik a fordulat, ha tetszik, közmondás vagy
szólás olyan, mint Nemroth.

Később is, ha az emberek elnyomójának bizonyult valaki,

azt mondták rá, hogy egy másik Nemproth, vagy hogy
hasonlít Nemprothra. „Országa kezdetben Babilon
volt”, utódai az Óceánig terjedő vidékeket tartották ha-
talmukban. Mindenkinek nyilvánvaló ebből, hogy azok-
nak van igazuk, akik Hunorról és Magorról. a magyarok
őseiről azt állítják, hogy Nemproth fiai voltak. aki Chus
fia, ez pedig Kám fia volt, s ő az akit Noé megátkozott.

Egyrészt, mert akkor a magyarok nem Jafet nemzetségé-

ből származnának. mint Szent Jeromos állítja, másrészt
pedig mert Nemproth sohasem lakott a Thnais folyó kör-
nyékén, amely keleten van, hanem az Óceánnál. Tehát –
amint a Szentírás és a szent tanítók mondják – a magya-
rok Jáfet fiától, Magortól származnak, aki a vízözön után
az ötvennyolcadik évben – mint a keleti népekről szóló
krónikában Szent Sigelbertus antiochiai püspök elbeszéli
– Evilath földjére ment és feleségétől Enétől Magort és
Hunort nemzette, akiről a magyarokat és a hunokat el-
nevezték.”
E két testvérpár volt az, akik a hagyomány szerint azt a bizo-
nyos fehért üldözőbe vették. Evilath földjére visszatérve igen ér-
dekes, hogy a régi időkben többen is hivatkoztak Calmaet-re, aki
Genezis kommentárjában megemlíti, hogy a Tigris és az Eufrates
folyók forrásvidékénél létezett egy Hunor nevű város, amit a gö-
rögök következetesen Colhis-nak neveztek. S milyen érdekes ez a
sokat mondó névvel rendelkező és elfelejtődött város nem más-
hol, mint Evilath földjén fekszik. Tehát mikor a magyar legendá-
riumban azzal találkozunk, hogy mindkét nimródi gyermeknek
(tehát Hunornak és Magornak) egy-egy nagy várost ajándékozott
az ő apjuk és azt róluk nevezte el – akkor úgy látszik nem is ál-
lunk olyan messze a történelmi valóságtól.

158
 Igen hasznos és érdekes az előbb említett a két fordítást egy-
más mellett látni már csak Nimród megnevezése miatt is. Sőt azt
is tudnunk kell, hogy a csodaszarvas történetét nem csak a ma-
gyar hagyományban lelhetjük fel. Jelen van az óbolgár, a hun, sőt
igen karakteresen az iráni regékben is. Igen érdekes, hogy
Kerényi a perzsa Ezeregyéjszakában is rátalált egy különös válto-
zatára. Ahol Kína (?!) ifjú királya Ruszvansad vadászat közben
egy fehér szarvasünőre bukkan. A király üldözőbe veszi, amíg az
el nem tűnik előle...
Magáról a „Fehér” színű állatról, mint igen fontos a magyar
mítosz számára kiemelt jelentőségű állatról, a fehérló esetében
még lesz szó. Itt most legyen elég annyi, hogy nem lehet véletlen
a magyar nimródi hagyománnyal megegyező mítosz felbukkanása
az iráni Ezeregyéjszakában.
Számunkra itt most az a legfontosabb mítoszból előhozott
tény. hogy míg a magyar mitikus hagyomány (amibe beletartozik
a mesekincs, a mitológiai tradíció, a népi imádságoktól a ráolva-
sásokig, sőt az is, ami ugyan nehezen felfejthető, de értékében
mindenképpen a többihez csatolható élőbeszédben reánk maradt
archaikus magyar néphagyomány) őrzi az aranykort tornyával
„megtartani” akaró Nimródképet, addig erről a bibliai tradíció
semmit sem tud, pontosabban egyáltalán nem beszél erről.
Sőt vele teljesen ellentétesen negatív személyként állítja be a
„hatalmas Vadász!”, aki az Úr ellenében akart uralkodni és „má-
sokat leigázni”. Az ellentmondás úgy tűnik teljes. Olyannyira.
hogy még a szólásmondásként állítólag fentmaradt – „Olyan. mint
Nimród” mondás sem őrződött meg a néphagyományban. Ellen-
ben megmaradt egy igen szokatlan, de gyakran a felszínre bukka-
nó célzás, mégpedig az, hogy Nimród ősapa egy aranykori, édeni
hagyomány utolsó, de harcos megtartója volt. Ez a világ „csodás
és tündéri békében élt a fenti és lenti világgal egyaránt”. Ha ez
így van, akkor a földi és égi világgal mennyei harmóniában élő
„napbirodalom első királya”, nem lázad hatott az Ég ellen, ami-
kor az az éden békéjét. „magas fényé!” magától az Égtől kapta.
Ha ez így van, akkor ki ellen lázadt fel a toronyépítéssel a hatal-
mas Nimród király?
Nagyon fontos azt tudni, hogy a magyar mitikus hagyománya
Nimród által „nagyon sajnál!” és általunk ismeretlen körülmé-

159
nyek folytán elpusztult édeni, angyalok és tündérek által lakott
„Nap fényétől világos” birodalom helyét, mitikus pozícióját min-
dig a legendás középre helyezi. Teszi ezt még akkor is amikor
már ez a nagyon régi hagyomány csak apró nyomokban maradt
meg a tudat felszínén. Magyarország szakrális és fizikális érte-
lemben is „központi” helyzetére még a középkor végén is sok
utalás esik. Még Mátyás korában is, ahol a felületen a nyugati,
olaszos hatások ellenére valójában egy utolsó próbálkozás törté-
nik a „történelem előtti” magyar hagyomány rejtett megőrzésére.
Ekkor a néphagyomány mélyén még mindig él ama rejtélyes
„magyar középvilág”. A mesékben, az öregek által átadott ha-
gyományban még mindig jelen van a mitikus központ, a legendás
középvilág tudata. Csak innen a „jó Magyarország” birodalmá-
ból, a világ földrajzi és a szellem központi magjából vezet fel az
út az angyalok és tündérek birodalmába. Ez az a hely, ahol még
nyitott az Ég, még látni az Ég Kapuját...
Sőt itt a „jó Magyarország” alatti barlangbirodalmakban a
hagyomány szerint még ma is ott élnek azok a tündérek és an-
gyalok, akik a földi Éden bukásakor menekültek ide le, a föld alá.
A pálosokról reánk maradt népi hagyomány szerint maguk a pálo-
sok is innen kapták spirituális erejüket. Innen a mitikus középpont
földalatti világának „jó magyar” angyalaitól kapták határtalan ha-
zaszeretetüket és csodálatos Mária-kultuszukat, Mária Országá-
hoz való nagyon erős és szokatlan ragaszkodásukat. A népha-
gyomány szerint a pálosok fehér ruhája nem más, mint az angya-
lok fehér ruhája, amit ők a „fentiek” csak kölcsön adtak ezeknek a
magyar szerzeteseknek, hogy képviseljék őket itt, a nekik oly
kedves magyarföldön. Sőt azt is mondja a hagyomány, hogy a
Magyar Szentkoronát tartó angyalok fehér ruhája ugyanabból az
„anyagból” van, mint a magyar pálosok rendi ruhája. Innen a
mondás „Elűzték a pálosokat, veszélyben a Korona. Elvették az
angyalok ruháját. Aki a pálosokat bántja az a Szentkoronát gya-
lázza. Aki pálost ü, az angyalt ver”.
Térjünk vissza újra a Képes Krónikára. Ebben erőteljesen
hangsúlyozás történik arra, hogy a minden bizonnyal a népi hie-
delemben még erősen élő Nimród-ősapa mítosza mennyire ellen-
tétes a keresztény hagyománnyal, az egyházatyák tanításával. En-
nek ellenére a Képes Krónika egy későbbi részében egyértelműen

160
ott találjuk és olvashatjuk Nimród—Nemproth nevét az álmosi
nemzetségtábla kitüntetett helyén, a nemzetségtábla legelején. A
Krónika elején „hivatalból”, az egyházatyákra hivatkozva leta-
gadtatott Nimród, s lám később a magyar ősiség nemzetségfáját
papírra vetve mégis megjelent Nimród Álmos nemzetségtáblájá-
nak a legelején. Azon a nemzetségtáblán, amit a nemzeti tradíció
szerint mindig „középre állva” a „kör közepén” olvastak fel a ré-
giek. Mert „minden erő és tisztaság az eredet közepéről származik
és onnan sugárzik ki”. Onnan, abból a mitikus körből, ahonnan a
Teremtés ajándékát is kapta az ember. S milyen igaz, ez a mitikus
„középpontba állított”, a mitikus magban örökre megőrződött, ősi
hagyomány erősebbnek bizonyult hivatali érdek minden „igazsá-
gánál”.
Lám kiderül a titok, hogy Kézai krónikája miért nem kapott
pozitív visszhangot a múló idő sodrában, a magyar történelem
zaklatott évszázadai alatt. Egy régi tradíció nyílt megvallása a ha-
gyománytól eltérő, zavaros és egyre gyökértelenebbé váló időben
mindig bonyodalmat okoz, és rossz szemmel nézetik. Lássuk hát
mit is ír Kézai mester Nimródot illetően:
„...ez az óriás (Nimród—Ménrot— Nemproth) a nyelvza-
varodás megtörténte után Evilath földjére költözött,
amelyet akkortájt Perszisz (Perzsia) tartománynak ne-
veztek és itt feleségétől, Eneétől két fia született, tudniil-
lik Hunor és Magor, ezektől származnak a hunok és a
magyarok. Az óriás Ménrotnak azonban, úgy beszélik,
Enen kívül még több felesége is volt, akiktől Hunoron és
Magoron kívül még több fia és leánya is volt. Ezen
gyermekei és ezek ivadékai a Perszisz tartományát lak-
ják, terme tükre és színükre a hunokhoz hasonlítanak,
csak beszédjükben különböznek tőlük egy kevéssé, mint a
szászok a thüringiaiaktól. Minthogy pedig Hunor és
Magor Ménrotnak elsőszülött fiai voltak, atyjukétól kü-
lön sátrakban laktak”.
Mind az, amit megtudhattunk Kézai krónikájából több mint
fontos dolog. Először is megtudtuk, hogy a nyelvzavarodás után
Nimród Evilath földjére költözött és ott született két gyermeke,
akik nem mások, mint a magyarok és a hunok legendás ősei,

161
Magor és Hunor. A hagyomány szerint az ősapa az egyetlen „élő
központot”, a Napot követve hagyta el „régi földjét és ment újabb
helyre”. Ezért van az, hogy a tradíció szerinti a legendás ősapa
„fényben álló központi helyét” soha el nem hagyta. Tehát, akik a
nimródi napkultuszt a rítus teljességében megtartották, mindig a
központban, a létezés közepén érezhették magukat. Csontváry
ezért festi meg a Baalbekben (itt sem véletlen a témaválasztása –
Bál-templomának, „központi” motívumot kibontó megfestése),
mint programképben a különböző tudatszintekhez kapcsolódó, de
mindig központi síkokban, egy központi „mag” felé irányuló,
napfényben álló, a káld—babiloni eredetű, „Bál-i magyar vilá-
gát”.
A káld—babiloni ősmúlttal foglalkozó fennmaradt emlékek
egyértelműen két nagy vallási kultuszról adnak hírt. Az egyik egy
horizontális, anyagi függőségben mozgó, mitikus képben gondol-
kodó, és a Holddal szimbolizált istenszemléletről tudósít. A másik
egy Napban megnyilatkozó, erősen vertikális irányultságú, Ég
felé törekvő ősvallás, ami magát mindig a „Mindenség Közepé-
vel” mérte, és azt meg is követelte.
Ez a magát a mindenséggel mérő és mindig egyfajta spirituá-
lis napcentrikusságot megvalósító ősvallásnak a nyomai lelhetők
fel abban a magyar tradícióban, ami még a középkori magyar
szerzetesirodalomba is beszivárgott és megőrződött. Nem beszél-
ve a magyar őshagyomány azon részéről, ami egy az Égből a
földre hozott Éden emlékét őrzi. Ebben a világ mitikus középén
elterülő édeni fénybirodalomban található az a bizonyos népmese
által megőrzött „aranyoshíd”. Ez a bizonyos aranyhíd az, aminek
az elvesztése miatt akart Nimród, Álmos legendás „ősapja”
égigérő tornyot építeni, hogy annak tetejéről újra a „mennyei híd-
ra léphessenek a Napnak gyermekei”.

162
 15. Bábel várának magos ablakábúl
„Bábel várának magos ablakábúl
hidai látni néha Napnak aranyábúl”
(Nagy Endre gyűjtéséből)
„Nap tiszteletére mutat a koronázás napvágása is a négy
világtáj felé”.

(Balázs Márton: Adatok Háromszék Vármegye népraj-

zához. Gyűjtés ideje: 1894-1905, Jókai Nyomda,
Sepsiszenigyörgy, 1942)
„Ősnép épített ott tornyot
hatalmasat, majdnem Napig érőt”
(M. F:)

A bábeli torony építése kapcsán a magyar néphagyományból

mentve már több verzióról is beszéltük. Olyanokról, amik egyál-
talán nem fedték a Biblia által megírt történetet és egy minden bi-
zonnyal a Bibliától jóval megelőző világról adtak hírt, de tudat-
tunk olyan hagyományokat is, amelyek a bibliai variánst erősítet-
ték meg. Most járjuk egy kicsit jobban körbe a témát és figyel-
jünk csak magára a Bibliában írtakra. Hiszen közismert esemény-
ről a keresztény kultúrába beépült egyik nagyon ismert alaptörté-
netet veszünk vizsgálat alá. Az Ó-Szövetségben taglalt Genezis-
ben olvashatjuk Bábel tornyának történetét:
Ó-Szövetség I/11-1-9.
„1. Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle
beszéde vala.

2. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén

egy síkságot találnak és ott letelepedének.

3. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és

égessük ki jól: és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok
pedig ragasztó’ gyanánt.

163
 4. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és
tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.

5. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a

nyelve, és munkájának ez a kezdete: és bizony semmi
sem gátolja, hogy véghez vigyenek mindent, a mit elgon-
dolnak magukban.

7. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket.

hogy meg ne értsék egymás beszédét.

8. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek szí-

nére: és megszünének építeni a várost.

9. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek: mert ott zavará

össze az Úr az egész föld nyelvét: és onnan széleszté el
őket az Úr az egész földnek színére.”
Már a történet az első mondatában komoly és világos infor-
máció található. Mégpedig arról van szó, hogy ekkor az egész
földnek egy volt a beszéde ott a régi keleten. Mert, hogy ugye on-
nan indultak el, és Sineár földjén találtak egy nekik megfelelő
síkságot, és ott letelepedtek. Sineár földjét P. Deimel Sumer-rel
azonosította. Tehát a bibliai Genezisben megörökített hagyomány
szerint a Mezopotámiának nevezett tájegység északi. pontosabban
északnyugati, a két nagy folyó (Tigris és az Eufrates) forrásvidé-
kén Subartu-ban megtelepedett Kusok nem mások, mint Nimród
népe. ennek a nagy első(?I) őskirálynak, a magyarok ősapjának
Subartu vidéki ősi nemzetsége. S ha Ereket Urukkal azonosítjuk,
mint azt sok kutató meg is teszi, akkor maga a Biblia genezise ve-
zet rá minket arra a tényre, hogy Nimród bizony kusita (Kos, Kus,
Chus) az ő népe volt az egész Sumér, pontosabban mezopotámiai
őskultúra megalapítója, létrehozója. Mindezt szem előtt tartva,
mint látjuk a magyar őseredet kérdéskörében a mezopotámiai
kapcsolat egyáltalán nem elvetetendő, ellenkezőleg bizonyító
erejű. Sőt. ahogy a méltánytalanul agyonhallgatott Varga Zsig-
mond mondta és írta: „a sumér kérdés és a magyar eredetkutatás
problémája egyazon probléma”.

164
 Nimród kapcsán Bábel tornya és az ősi hagyományok meg-
kerülhetetlenek. Tudjuk azt, hogy Bábel tornyának építésére a
vízözönt követő években került sor. Ez az időpont több szem-
pontból is bizonyított. Az általános hagyomány szerint ekkor még
csak egy nép létezett. Következésképpen egy nyelvet beszéltek
ekkor az emberek. Ebben maga a Biblia is megerősít minket. Lás-
suk csak a magyar hagyomány szerint Nimród keletről „jött” és
azt is tudjuk, hogy Álmos családfájának a legelején van. Továbbá
az is ismeretes, hogy Sineár az ő vidéke...
Foglaljuk hát össze az eddig leírtakat:
Az özönvizet követően itt a földnek ezen a részén, a régi ke-
leten egy nép élt, és mint azt a Bibliából is tudjuk, egy nyelvet is
beszélt. Valahonnan innen elindultak, és Sineár földjére érkezve
ott le is letelepedtek. A magyar hagyomány szerint élt Nimród
(aki az Árpád-házi nemzetségtábla legelején foglal helyett) a ma-
gyarok ősapja, valamikor az özönvizet követően itt telepedett le.
Ő egykor hatalmas, nagy uralkodó volt, az ősrégi napkultusz
egyik kulcsfigurája, „ő építette Bábelnek nagy tornyát” is. Azt,
hogy Nimród építette ezt a bizonyos tornyot, azt maga a zsidó
tradíció is megerősíti.
Nincs okunk kételkedni ebben a tényben. Azt, hogy miért is
épült ez a bizonyos torony azt a hagyományok, mint látjuk telje-
sen különbözően őrizték meg. A magyar, a bibliai, a zsidó és az
arab tradíció teljesen különbözően beszél ennek a bábeli torony-
nak a célját illetően. Az általánosan elterjed tradíció szerint, ami-
ről maga a Biblia számol be Isten „összezavarta a nyelveket”,
pontosabban az ősi egy nyelvből többet csinált, hogy ne érthessék
meg egymást ezután az emberek. Mert így, hogy „egy nyelven
voltak” és azon is beszéltek, semmi sem gátolhatta volna meg
őket abban, hogy amit elterveztek azt véghez is vihessék. Így
azonban a nyelvek összezavarása után szétszéledtek a földön és
sorsuk is „széjjelszaladt”.
Tehát Nimród népének az ősnyelve, az özönvíz utáni ősnép
egyetlen ősnyelve volt egykor. Az Úr azonban összezavarta nyel-
vüket és az egy nép egy nyelvéből több népet és több nyelvet csi-
nált, aminek az eredménye volt az a bizonyos ,.szétszéledés” a
földkerekségen. Ez a cselekedet a néphagyomány tükrében meg-
magyarázhatatlannak tűnik, és számtalan kérdést vet fel. Olyany-

165
nyira, hogy még magának a nyelvek összezavarásának a ténye is
értelmetlenné válik és megkérdőjeleződik. Nimród egy régi, Ég-
ből kapott, isteni ősvallás első, Istentől kiválasztott nagykirálya
volt, aki minden eszközzel meg akarta tartani azt az ősi, a legma-
gasabbtól kapott napkultuszt, aminek az eredményeképpen jött
létre az a bizonyos aranykor. Az az örökké visszavágyott Éden
volt ez, ahol fájdalmat, gonoszságot, rosszat, egyszóval semmi-
lyen sötétséget nem ismertek az emberek. A legteljesebb, égi-
földi, Istentől kapott harmónia költözött az Édennel ide le a föld-
re. Itt fájdalom nélkül szültek az asszonyok, nem kellett semmit
sem tenni, csak állandóan „szüretelni”, és mindenki „Isten fényé-
ben” örömben és boldogságban élhetett. Mégpedig abban a vilá-
gosságban, amit Isten sugárzott a Nap által „aranyosan” az embe-
rekre.
Mi értelme volt hát akkor mindezt felszámolva szétkergetni
az egész földkerekségen az embereket. S az egykori isteni ősnyelv
több nyelvre bontása által zavart és sötétséget okozni az emberek
között. Mint látjuk a dolog lényege, a probléma kulcsa a torony-
építés miértjében van. De ez a miért nagyon mélyen pihen a té-
nyek, dolgok, elvek, hitek, érdekek és hagyományok ezerszínű
kavalkádja alatt, magyarázatra várva.
De ha már itt járunk Kézai mestert meg nem kerülhetjük és
újra ki kell nyitnunk érdekes, a magyar hagyományból a legtöbbet
átvett krónikáját, ama Kézai Krónikát.
Ebből, vagyis Kézaitól magától megtudjuk, hogy Menrót. az
óriás a vízözön utáni 11. évben tornyot akart építeni, hogy a víz-
özön meg ne ismétlődhessen. Első olvasatra még ez a leglogiku-
sabb válasz magára a toronyépítésre. De maga Kézai írja, hogy „a
titokzatos, isteni gondviselés, melynek emberi értelem nem képes
ellenállni” megváltoztatta és összezavarta a beszédüket. Ebből a
mondatból következtethetünk arra, hogy maga Kézai sem értette
Istennek ezt a furcsa büntetését. S magának és az utókornak is
úgy magyarázta meg a dolgot, hogy az emberi értelem csekély
ahhoz, hogy Isten cselekedeteit felfoghassa, a dolgok miértjét
megérthesse.
Josephus Flavius magát a toronyépítés tényét máshogy
mondja el, mint a Biblia, de egyértelműen megnevezi Nimródot,
mint a torony építőjét. Nimród népe a zsidó hagyomány szerint

166
Isten megcsúfolására kezdett bele a torony építésébe és azért,
hogy bosszút álljon rajta, ha még egyszer vízözönnel próbálná
sújtani az emberiséget. Flavius magát az építés helyét Babilonnak
nevezi, a héber babel – zűrzavar szó után. Érdekes, hogy az ara-
bok teljesen más összefüggésben és értelemmel Bábil-nak neve-
zik a toronyépítés helyét a város régi akkád neve alapján, ahol
Bab-Ili Isten kapuját jelenti. Itt érdemes megjegyezni, hogy az er-
délyi néphagyományban Nimród, mint a „kapu őre” jelenik meg.
Tehát maga a kapuval való összefüggés egyaránt jelen van az
arab, a magyar, sőt a Bállal való szoros kapcsolódás folytán kelet
ősnépeinek a hagyományában is. Ez a fajta jelentésazonosság
egyértelműen egy régi, de mindenképpen közös kultúrgyökereket
jelent.
Térjünk most vissza a már könyvünkben megemlített Héro-
dotoszhoz a Történetírás Atyjához. Igen figyelemre méltó, hogy
nála maga Babilon város leírása furcsa módon összekeveredik
magával Bábel tornyának a leírásával. Erre a furcsa tényre már
többen is ráfigyeltek. A roppant hiányos és töredékes magyar ha-
gyományban is igen gyakran keveredik keleti „hon” hatalmas
aranypalotája és annak a hatalmas toronynak az emléke, aminek
„magas ablakábul hidat lehet látni néha Napnak aranyábul.” Hé-
rodotosz a városban található két épületről igen alaposan és
szemléletesen megemlékezik. Az egyik az a bizonyos királyi pa-
lota, a másik az a bizonyos Bélosz szentély, aminek leírása több
szempontból is figyelmet érdemel. Ezt négyszög alapúnak
mondja. A szentély részén zömök torony áll, aminek a tetején egy
másik torony és azon megint egy másik torony és így tovább... De
idézzük őt magát. a nagyhírű historikust:
„...alapterülete négyszög alakú és minden oldala két
stadion hosszú. A szentély közepén zömök torony emel-
kedik, melynek szélessége és magassága egy stadion.
Ennek a tetején egy másik torony áll, azon egy harmadik
és így tovább, összesen nyolc torony...Az utolsó torony-
ban nagy szentély található, amelyben egy magasra ve-
tett ágyat s egy aranyozott asztalt helyeztek el. Istenkép
azonban nem látható benne. Éjjel egyetlen férfi sem lép-
het be ide, csakis egy helybeli asszony, akit az Isten vá-

167
 lasztott ki valamennyi ottani nő közül. Így mondják azt a
khaldeusok, ennek az istennek papjai.”
Most idézzük a magyar hagyományt, ami szerint igen nagy
ajándék „Nimród asszonyát meglátni aranyasztalánál. Aki azon-
ban nagy ritkán meglátja, azt senkinek sem mondhatja el, hogy
látta és hogy mit beszélt vele”. Hasonlóan érdekes hagyományt
őriz, és máig egységesnek tűnik, ahogyan a régiek mondták a „két
országi” (Magyarország és Erdély) tündérhagyomány.
A magyar mítosz a tündérekről „e felsőbb lényekről” való
emlékezete meghökkentően teljes és átszövi az egész magyar
mítosz-hagyományt. A népek mítoszai természetesen ismernek
számtalan ún. felsőbb lényt. Parcák, nornák, moirák, valkyríák,
faunok, szatírok, elfek, gnómok, wichetek, többféle színű és ran-
gú törpék, dryadok stb. Ezek között természetesen akadnak jók és
rosszak egyaránt, akárcsak az emberek között. A magyar tündére-
ket a jók között találjuk meg. De a mi Kárpát-medencei és erdélyi
tündéreinkhez egy különös igen sajátságos hitképzet is társul,
amit maga Ipolyi Arnold is megemlít nagy, összefoglaló nagy
Magyar Mythológiájában.
Arról van szó, hogy itt a magyar tündérhagyományban a tün-
dérek nem pusztán a jó szellemek, felsőbb erőkkel rendelkező
„mennyei segítői”, hanem velük kapcsolatosan a magyar mítosz
egy különös, csodás, boldog őslétet, egy boldog aranyhont, tün-
dérországot, tündérvilágot is tulajdonít nekik, ahol őket ezen ős
aranykori boldoglét vesz körül. Másik furcsaság ebben a magyar
tündérhagyományban, hogy igen gyakran magukra veszik a tün-
dérek az „angyalok ruháját”. Vagyis a magyar mesében és mí-
toszban gyakran egybemosódik a tündérek és az angyalok csodás
alakja. Igen érdekes, hogy a magyar Szentkorona-hagyományban
is feltűnik ez a sajátos egybemosódás vagy mondhatjuk úgy is,
hogy szerepcsere. Ismert és sarkalatos legendája a magyarságnak
az „Angyalos Korona” legendája, amiben két csodaszép jó angyal
a Szentkoronát két oldalt fogva (ennek a pozíciónak külön jelen-
tése van) lehozza az Égből a nekik oly kedves magyarok számára.
A mesében igen gyakran ezek az angyalok tündérekké válva te-
szik meg ugyanezt. És itt ebben a nagyon fontos, karizmát te-
remtő, Eget a földre „lehozó” fényes cselekedetben is ott van az a

168
bizonyos titkos, magyar csoda, ami megjelenik a tündérvilággal
kapcsolatban is. A mítosz nyelvén szólva arról van szó, hogy a
Szentkorona Égből való lejövetelével (a Szentkorona Tan istentől
kapott törvényei által) a magyarság lehetőséget kapott egy arany-
világ, egy aranykor realizálására itt a földön, a történelmi magyar
hazában. Tehát itt az angyalok a Szentkorona által az aranykor le-
hetőségét hozták le újra a földre, ugyanezt cselekedték meg a ma-
gyarok tündérei a mese tündérvilága által. Tehát a tündérek és az
angyalok a magyar hagyományban nem pusztán magányos jóte-
vők, hanem a „boldogvilág” lehetőségének a megteremtői. Ez a
magyar mitológiai hagyomány különlegessége, amit Ipolyi Ar-
nold is meglátott és meg is megfogalmazott a magyar mitológiá-
ról szóló nagy alapkönyvében. Ez a sajátos tündérhagyomány
rajtunk magyarokon kívül Európában egyedül csak az íreknél ta-
lálható meg sajátos kelta kapcsolódásokkal.
Igen érdekes adalék e témához, hogy egészen az első világ-
háborúig tudatában volt a nemzet annak, hogy ha elvész a Szent-
korona még az arany is rézzé válik. S ha „az arany rézzé válik,
tündérvilág vissza az Égbe szállik”. Ez is azt bizonyítja, hogy a
mítosz szinte időtlen távolságokat képes áthidalni és a benne
megőrzött mondanivalót tovább adni.
Bizonyára nem lehet véletlen, hogy Nimród ősapánkról a
mítosz azt is tartja, hogy égig érő tornyot emelt a földön szolgáló
angyaloknak, mondhatjuk úgy is a tündéreknek. Mégpedig olyan
tornyot „csinált” az őskirály, amilyet az Égbe látott tündökölni.
Vagyis megpróbálta az égi „tündérvilág” palotáját a földön meg-
csinálni.
A mítosz kutatói számára közismert tény, hogy hozzánk leg-
közelebb csak a Zöld Szigeten, Írországban van hasonlóan erős,
tündérvilággal rendelkező tündérhagyomány, mint azt említettük
is. Tudnunk kell azt is, hogy a régi ember a tündéreket magától
értetődően naptermészetűnek tartotta. A tündérhittel rendelkező
néphitekben ezeket az égből jött lényeket minden esetben a Nap
küldte, a Nap melege fűtötte, annak a szeretete tartotta életben.
Az otthonuknak nevezett tündérpaloták mindig aranyból készül-
tek utánozva magának a Napnak a színét, spirituális és fizikális
tulajdonságát. Azt a szint, ami ugye a szeretet fényét és láthatat-
lan, de az emberek számára is nélkülözhetetlen belső energiáját a

169
legjobban tudja közvetíteni. Ennek a tiszta „arany színnek” azon-
ban nincs fizikális súlya. Egyszerűen azért, mert a hagyomány
úgy tartja, hogy ami nehéz az egyben „gonosz” és sötét is. Ebből
következik, hogy ami napos, az fénytermészetű, könnyű, csoda-
szép és aranysárga és természetesen csak is a „jó Napból jöhet”.
Ezért vagyunk bizonyosak abban, hogy ez az „arany” nem volt
más, mint a Napnak a megszilárdult, „megfogható”, könnyű, de
teremtő spirituális aranynak a fénye.
A mitikus magyar Nimród-hagyomány Nimródot a „Napból
jött első, tehát őskirálynak” nevezi, akit az angyalok segítettek
„megjelenni” itt a földön. A magyar mese Nimród őskirályt a
Tündérek Urának, a fény Királyának nevezi. S ez a világító nagy
király Nap formájú bélyegzőjével pecsételi meg mindazokat, akik
hozzá tartoznak. Úgy is mondhatjuk, hogy így veszi számba népét
a Nagy Vadász az Úr előtt. A mítika törvénye szerint ez a szám-
bavétel, a létezés és hovatartozás felmérése, a „számotadás”
csakis és egyértelműen a Nap hegyén történhet meg. Ami termé-
szetesen nem lehet máshol, mint az abszolút középpontban. Hi-
szen az egyetlen Világító, a világ fényforrása maga teremti meg
„cselekedete” által azt a bizonyos mitikus középpontot, a tökéle-
tes „kereket”.
M. Eliade remek megfeleléseket talál a Világ Központjának a
hagyománya és a klasszikus naphagyományok között. Maga a kö-
zéppont-központ, az a bizonyos mitikus mag legelterjedtebb
szimbólumváltozata maga a világfa-életfa, illetve annak a gyöke-
re. Az a bizonyos abszolút centrum. Ezt nekünk magyaroknak na-
gyon fontos tudatosítani. Hiszen a világ közepébe helyezett
„égigérőfa” hagyományunkat kristály tisztán megőrizte a magyar
hagyomány. Ez a hagyomány jól tudja, hogy a tündéreket hol kell
keresni, mint ahogy azt is jól tudja, hogy Nimród az óriás a földi
embereket éppen úgy „vigyázta”, mint azokat a csodás tündéreket.
Róluk, mint az emberek és istenek közötti, földre szállt lé-
nyekről már nincs olyan tiszta képünk, mint magáról arról az óri-
ások uralta világról, ami ott az Óperenciás-tengeren túl egykor
létezett. De természetesen a tündérek is tökéletesen bele illenek
ebbe a „kerek hagyományba”, amibe maga Nimród is beletarto-
zik. Hiszen neki is kerek volt a világa. Kerek volt az „otthona”,
kerek volt a „birodalma”, s természetesen kerek volt a temploma

170
is. A hagyomány máig úgy tartja, hogy a kerek templomok Nim-
ród templomai. A magyar hagyománya magyarok őstemplomai
kapcsán mindig kerek templomokról beszél. Egyedül a Kassa
környéki néphagyomány beszél a magyarok ősi szögletes temp-
lomairól. De itt megdöbbentő módon Nimród templomát is szög-
letesnek mondja a hagyomány. Aminek sarkai az „égtájakkal ro-
kon viszonyban” állanak ennek a hagyománynak a híradása sze-
rint.
De mi most maradjuk a magyarok kerek világánál. Kerek
volt az alakja magának Bábel tornyának is a legtöbb magyar ha-
gyomány szerint. Ennek a furcsa toronynak nem csak az alakja
volt kerek, hanem az összes ablaka és az összes szobája is kerek
volt. S ne feledkezzünk meg Nimród kerek nappajzsáról sem,
amit a nagy őskirály egykor viselt. A Csallóközi néphagyomány
úgy tartja, hogy „kerek napfény járta körbe Nimród óriás alakját
is és amerre csak járt-kelt az égen és a földön egyaránt”.
Ha már a kerek világnál tartunk, Európa kerek közepének
közepén van egy ország, egy kerek világ, a hajdan volt régi-régi
szép Magyarország. Aki itt élt, az a hagyomány szerint „mindent
látott, mindent hallott, mert mindennek közepén volt”. Akár csak,
az aki Nimród király tornyának kerek ablakaiból kitekintett. Va-
jon miért éppen a magyarokra maradt rá itt Európa „kellős” köze-
pén ez a különös Nimród-hagyomány. Ha jól körbe járjuk ezt a
roppant sokrétű, de valljuk meg sokszor talányos hagyománykin-
cset, és azt összevetjük a Bibliával, igen megdöbbenünk, hogy
annak nincsen erről az egészről semmi, de semmi emléke. Sőt fo-
galmazzunk tisztán, az emlék, amit ránk hagyott a Biblia, teljesen
más Nimródképet mutat, mint a magyar hagyomány. De ezt már
korábban jeleztük is.
A régi Magyarországnak egyik részét Tündérkertnek, a mási-
kat meg Tündérországnak nevezi a magyar emlékezet. Persze tu-
dunk tündérvárakról, amikről a népi emlékezet úgy tudja, hogy
hasonlatosak, ama égigérőhöz, ami miatt a nyelvek „megszület-
tek”. Már említettük a Felvidékhez tartozó Csallóközt, azt a bizo-
nyos tündérparadicsomot. A Csallóközből való az a titokzatos,
látszólag értelmetlennek tűnő köszöntés vagy inkább aranymon-
dás: „Aranyat, Napot, aranyat!” Egészen a huszadik század ele-

171
jéig tartotta magát az a mondás, hogy a legjobb aranyat még min-
dig a tündérek honában, tehát itt őrzi a föld.
Már tudjuk, hogy a világ közepén csakis „kerek világ” lehet,
és azt is tudjuk, hogy maga az aranykori birodalom is kerek volt,
aranyos kerek házaival, aranyos kerek templomaival stb., azt is
tudjuk, hogy a hagyomány szerint a „tündéres Csallóköz minden
utcája körbe-körbe vezet, mint a fenti csillagok útja.” Ezek tuda-
tában nem igen lepődünk meg azon, ha a felvidéki hagyomány
úgy tudja, hogy Nimród nyilával körbe lövöldözte a Csallóközt,
hogy senki, de senki ártó szándékkal be ne juthasson oda. Azt is
tudták egykor a nagyon öregek, hogy „az a torony bizony olyan
magasra sikerült, hogy annak legfelső része ott fent bizony már a
csillagokba ért. Annak ablakából figyeli azóta is Nimród aranyos
népét.” Onnan fentről „a legfelső ablakból” lehet látni a maga
teljességében azt a népmese őrizte Óperenciás-tengeren túli biro-
dalmat, ami azt a bizonyos kerekvilágot határolja. De van itt még
valami, hogyan is juthatunk el a magyar mese szerint az „Óperen-
cián túlra”? Hát mi sem egyszerűbb, által kell menni az Életvi-
zén. Ez a bizonyos átkelés az Életvizén már a görög és az egye-
temes mitológia hagyományt juttatja az eszünkbe. De itt is van
egy speciálisan magyar eltérés a hagyománynak ebben a szeleté-
ben.
Ott az Óperencián túl, Tündért Ilona üveghegyen épült palo-
tájában, amit csak táltos paripán röpülve lehet megközelíteni
szintén kerek ablakokat „találunk”. Az sem lehet véletlen, hogy
magát a „tündérkirálynőt”, vagyis magát Tündér Ilonát a magyar
néphagyomány a Napba öltözött Boldogasszony képével társítot-
ta. Olyannyira, hogy Tündér Ilona tündérkoronáját a Nap arany-
tükre díszíti. Tehát míg Nimród őskirály és a magyarok ősapja a
kezében tartja, tehát a „kezében világol a Nap”, addig Tündér Ilo-
na nem máshol, mint a fején „viseli” a Napot, azt a spirituális égi
bolygót, ami a régiek ősi kultuszának égi fundamentuma.
Számos hasonló és mély analógiával találkozunk a magyar
népmesében.
Az alföldi mesehagyomány arról is tud, hogy maga a tündér-
palota átveszi az üveghegy tulajdonságát, tehát ez a palota nem
más, mint egy hatalmas ablak Akármerre nézünk benne „kifelé”,
mindent látunk, látjuk az egész csillagvilágot. De a palota legma-

172
gasabb ablakából csak a Napot lehet látni, azt a Napot, ami besu-
gározza, bevilágítja az egész palotát. Tehát a fényt adó Nap a leg-
felső ablakból néz be ebbe a mesepalotába.
Emlékezzünk csak Bábel tornyának legmagasabb ablakából
szintén a Napot lehet látni. Sőt a tradíció nem csak erről tud, ha-
nem finoman összefűzi magát a már említett a Zend Avesztában
található őskirály, Jiam-Shid aranykori világában található Spiri-
tuális hidat magával a Nap „aranyának” a meglátásával, aranykor
konkrét jelenlétével is.

„Bábel várának magas ablakábúl

hidat látni néha Napnak aranyábul.”

Tehát Nimród által épített „vár” magas ablakából néha meg-

lehet látni azt mitikus hidat, ami a Nap aranyból készült. Ebből is
látszik, ha lemegyünk a mítosz legmélyére akkor, meg fogjuk lát-
ni, Eliade szavaival fogalmazva azokat a „bútorokat”, amivel ez
az örökké élő, spirituális kozmosz be lett rendezve – mégpedig
örökre. Összeállt hát az a kép, ami a nimródi tradíció aranykori
arcát mutatja felénk. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem,
hogy miből is épült ez a bizonyos égi „vár” vagy ismertebb szó-
használatban égi torony. A magyar hagyomány egyértelműen úgy
tartja, hogy tűznek áldozott sárból lettek azok kiégetve. A Gene-
zis (11/3) úgy mondja, hogy „tégla kő gyanánt, a szurok pedig
habarcs gyanánt”. Tehát a sumér zikkuratokhoz hasonló módon
építették a tornyot. A Biblia más hagyományokkal ellentétben
ugyan nem beszél arról, hogy a bábeli tornyot Nimród építette
volna, de magáról a toronyépítés helyéről megemlékezik. Mégpe-
dig azt mondja róla, hogy ez a hely nem más, mint Sineár földjé-
nek egyik síksága. Azt pedig jól tudjuk, hogy Sineár vidéke kinek
a birodalma volt, mert erről bőven van híradásunk.
De menjünk tovább a magyar mesehagyomány mentén. Arról
már beszéltünk, hogy Nimród a hagyományban képes különböző
metamorf átváltozásokra. Ha kell paripaként tud repülni. Ő az
aranyparipa és az arany táltosló gazdája. Az aranypajzsos mese-
beli égi-földi király, a napkorongját pajzsként hordozó metamorf
táltoskirály. S mint ahogy mondtuk az előbb, Tündér Ilona palo-
tájába is csak ő tud elvinni minket, mégpedig nem más hogy, mint

173
az aranyszőrű táltosparipáján lovagolva. Arról is beszéltünk már,
hogy ha visszafelé a régi mítoszi időben keresgélünk Nimród egy
fontos attribútumaként találkozunk a vihar és mennydörgés iste-
nével, aki képes arra, hogy „megnyissa az eget”, ami mindaddig
fog dörögni, amíg „ő a vihar kapujában áll”. S figyeljünk csak!
Mikor „nyílik meg az ég” a mitikus hagyomány szerint? Akkor,
amikor a „legmagasabban” van, akkor amikor a földön a legerő-
sebb hatást fejti ki.
„Drága Dél, benned a múltunk mindig visszatér” S valljuk
meg a néphagyományba csomagolt mítosz itt sem téved. Hiszen
Dél „ideje” nem más, mint a tökéletes Fény ideje. A „legmaga-
sabban álló” teljes Fény ideje. A szeretetet és spirituális világos-
ságot sugárzó bölcsesség ideje ez. Ebben a „Délben áll”, vagyis
ebben a Fényben jelenik meg az a bizonyos kerek Sziget. Ebben
megegyezik az ír, a magyar, de még a régi francia mesehagyo-
mány is. Az ősi kerek „nimródtemplomok” kapui is Dél felé néz-
nek. A hagyomány szerint ebbe a „déli kapuban” válik láthatóvá
maga a mitikus ősapa, Nimród is. A hagyomány azt is tudja, hogy
a templomok déli oldalán „jár körbe Nimród pajzsa, ami mutatja
az időt”. Arról van szó, hogy a templomhajók déli oldalánál nap-
óra is található a régi naphagyomány emlékeképpen. Erre a Dél—
Nap—Óra kapcsolatra ma is találunk példát Erdélyben. Tüdős S.
Kinga érdekes könyvében, ami a Háromszéki templomvárak cí-
met viseli fényképet is találunk. Mégpedig olyat is, ahol ez a fur-
csa nagyon régi nimródi hagyomány, a Délnek és a Napnak az
„időben mérhető útja” jól látható egy erdélyi magyar templom
falán.
További, ismert hagyomány az is, hogy a nagyon régi di-
nasztiák eredete, gyökere nem máshol, mint a Nap Házában van.
Ez a minden bizonnyal egyiptomi eredetű hagyomány csak meg-
erősítést nyer azzal, hogy a Nap Házát mindig Keletnek tájolták
és annak kapui mindig Dél felé nyíltak. Kerényi a tőle megszokott
alapossággal ad hírt arról, hogy Napisten mítosza és a világ köze-
pének hagyománya egy gyökerű, egymástól elválaszthatatlan. Azt
már tudjuk, hogy magának a Nimród-hagyománynak milyen mély
és közvetlen babiloni kapcsolata van. Azt is tudjuk, hogy Nimród
a „toronyépítő”, a Dél kapujában álló „első királya volt” az ismert
földnek. Ennek a „középen lévő”, karizmatikus, égi-földi biroda-

174
lomnak az ősi keleten kellett lennie. Hogy is fogalmaz erről M.
Eliade, az ismert vallástörténész:
„…térjünk vissza a három kozmikus réteg képéhez,
amelyeket tengely köt össze egy ‘Középpontban’. Ezzel
az archeotipikus képpel főként az ősi keleti kultúrákban
találkozunk. Nippur, Larsa és Sippar szentélyeinek a ne-
ve: ‘Dur-an-ki’, azaz ‘Kötelék az Ég és a Föld között’.
Babilonnak tömérdek neve volt, hogy csak kettőt említ-
sünk: ‘Az Ég és a Föld Alapjának Háza’, ‘Kapocs az Ég
és a Föld között’. De Babilonban jött létre az összeköt-
tetés a Föld és az alvilág közt is, mert a város a báb-
apszi-ra épült, és Apszú Kapuja volt.”
Mindezek megerősítenek minket abban, hogy Nimródnak, a
mítoszbeli Első királynak, az Ég és a Föld birodalmának urának, a
.Kapuban álló” nappajzsos ősapának, a „Bábel torony” építőjének
milyen szoros volt a kapcsolata „Bábellel”, azaz az ősi Babilon-
nal. Annál is inkább, mert Dél hagyománya arról emlékezik meg,
hogy Dél maga egy „városnyi nagy kapu” az égen és a földön.
Ami ha kinyílik, „Ég és Föld összekapcsolódik”, vagyis a legkö-
zelebb kerül egymáshoz. Ekkor „megáll” a Nap, nem emelkedik
tovább, de nem is bukik alá. Bosnyák Sándor többször is utalt ar-
ra, hogy a magyar nép körében ismert képzet az, hogy Délben
„megáll” a Nap. A korai keresztény hagyomány is magára veszi
ezt a Nap-legendát, Hiszen maga Krisztus, a „Nap” az, ami a
legmagasabban áll mindenek felett. Az egész „kereknek” és „tö-
kéletesnek” mondott spirituális hagyomány a Dél jegyében áll.
Legyen az a muszlim szufi tradíció, a bizánci keresztény hagyo-
mány vagy éppen a nagyon-nagyon régről megőrzött magyar mí-
tosz Nimród legendájáról; Dél „kerek világának” a magva, na-
gyon régtől magával hozott emléke az Ég és a Föld mennyei fúzi-
ójának. S ha valaki, aki történetesen a föld első karizmatikus ki-
rálya, aki az Ég és a Föld frigyéből lett uralkodó, égigérő tornyot
akar építeni annak bizony nagy-nagy célja van. Nemes cél. Az
égigérő torony magát a világ közepét célozza meg. Dél, kerek és
„tökéletes” világát akarja elérni ott fenn „az egek legtetejében”.
Ott, ahol még talán látni azt az Aranyhidat, ami által a Föld újra

175
találkozhat a tökéletes Éggel, akkor a nemzet újra találkozhat ön-
magával.
Ahogy Komjáthy István fogalmazott:

„Dunavölgy arany göröngye,

Bánkódó nép igazgyöngye
Néped hívom, bátorítom,
Találkozhatunk a hídon!”

Röviden az égi karizma, Isten láthatatlan ujja újra megérint-

heti a földet. És akkor talán újra eljöhet az örök Napnak a tökéle-
tes „kerek” világa, a hajdani Aranykor. De csak akkor...

176
 16. Madárasszony és Naporoszlán
„Feketekő, fénylő Nap
madárasszony mit kopogtatsz? .

(Csíki gyűjtés az 1940-es évekből)

„Feketekőn állva,
naporoszlánt látva...”

„Hatalmast fogsz te látni

csillagok közt fog ő állni...”

(Régi magyar mondókák)

A Tigris és az Eufrates folyók „alsó közepén” található

Sineár, a Biblia által is megemlített legendás város, amit maga
Nimród alapított, mint az első ismert birodalom ősi városát. A
hagyomány úgy tartja, hogy minden szakrális birodalom szent
helyének „alapja”, spiritualitásának fizikális fundamentuma az a
bizonyos Feketekő. Ez a hír maradt fenn Sineár városával kap-
csolatban is, ami azt bizonyítja, hogy ez a hagyomány valószínű-
leg kusita eredetű. A mítosz szigorú, Égből hozott hagyománya
csak e fölé az említett Feketekő fölé enged építeni a földön min-
den szakrális építményt.
Már említettem ennek az ősi tradíciónak a meglétét „Ennek a
világnak… – Pilisi titkok, pálos barátok” c. könyvemben, ahol
ennek a bizonyos Mennyek Kövének külön fejezetet szenteltem
(– Mennyeknek fényes köve –).
Most a Nimród-hagyomány utáni nyomozás közben újra
utunkba került a „Mennyeknek fényes köve”. A magyar hagyo-
mány nem elégszik meg azzal, hogy nappajzsot ad a metamorf
tulajdonságokkal bíró, égen-földön egyszerre uralkodó „első nagy
királynak a földön”. Rá is helyezi erre a bizonyos Feketekőre. Ez-
zel a mitikus cselekedettel elmozdíthatatlanná teszi, ugyanis lenn
a talpazat fekete, nehéz és kőkemény, míg fenn a mitikus fejnél a

177
legvilágosabb és fénytermészetű. A sötétnek és a világosnak ez a
hatalmas ellentéte tartja fenn ezt a dualista erőket generáló, de
Napba néző nimródi tradíciót. Íme az Óriáskirály, aki ott áll, ott
uralkodik a „legkeményebb, fekete kövön”, mintegy legyőzve ez-
zel a sötét és nehéz fekete erőket, az anyag „kőbe dermedt” vilá-
gát. Ez a világ a kegyetlen demiorgusz birodalma, ahol nincs
fény, nincs szabadság csak megkötözöttség és anyagba zártság.
Nimród, az Égi Óriás legyőzve ezt a birodalmat – ezen áll. Miti-
kus testének csak "legalsó", földi része érintkezik ezzel a biroda-
lommal, míg testének "legfelső", szellemi része már fényben áll,
Naphoz hasonlít.
Ennek a különös kőnek az a tulajdonsága, hogy mindaddig a
föld tüzes méhében pihen, míg az „alsó világ helyet nem cserél a
felsővel”. Arra a lehetetlen feladatra csak Nimród képes, hogy fé-
nye „fejének világító világa” az Ég legtetején helyezkedjen el. Ezt
az erősen asztrális pozíciót, annak rejtett szimbolizmusát, népi
hagyományokban fellelhető karizmatikus jelentőségét a csillag-
világban felismerve, külön fejezetben ismerhetjük meg. Ott, ahol
Nimród, az Orion nagy „magyar” csillaghalmazaként, mintegy az
Ég óriási nyilasaként világol felettünk.
Míg feje, gondolatainak tárháza és inspirátora maga a „csil-
lagok felettinek” tartott, fénylő, szellemi Nap, addig teste a csilla-
gok között talált magának birodalmat, lábával pedig a világ „sö-
tét” legmélyén pihenő Feketekőre támaszkodik. Itt három világ
három sarkalatos tulajdonsága van megfogalmazva a mítosz rej-
tett összetettségében. Mindez a „mitikus ismeret” egy nagyon régi
kusita hagyományt tükröz vissza, illetve azzal állítható a mítoszok
kusza keresztútján párhuzamba. Ez a kapcsolódás egyben magán
viseli a régi Egyiptom Osiris kultuszának három igen mélyreható
megnyilvánulását is, amint azt majd látni is fogjuk...
Ezt a mítoszok legmélyére vezető, három „osirisi megnyilvá-
nulást” Oláh Imre így összegezte:
„Az égen ő volt az emberiség bírája, a mindentlátó is-
tenség szeme: a Nap. A földön a nemzet-ős Bacchus, a
halottak birodalmában pedig az alvilági istenek ura,
Szeraph is. Végül tehát így válik eggyé Ozirisz és Bac-

178
 chus neve Ethiópia szülöttével, Kussal, Bacchussal, illet-
ve a fáraók legendás ősével, Nimruddal.”
Ebből a három mondatból újabb felismerések és kapcsolódá-
sok vezetnek a mítosz mélyébe. Többek között az, hogy ez a bi-
zonyos Feketekő, egyben az alvilág bejáratába, annak kapujába
hengerített mitikus zárókő. Nem véletlenül áll rajta őrt a mitikus
kapuőr, maga Nimród.
Ide illik a székely mondás, ami szerint Nimród ebben a vi-
lágban (a mi „földi világunkban”) az otthonok előtt, a székely-
kapu mellett áll, de a lentihez (az alvilági kapuhoz) képest mindig
az alvilági kapu „fölött” helyezkedik el, pontosabban ott uralko-
dik.
Tehát Nimród az Égen maga az isteni tulajdonságú Nap, aki
(megszemélyesítve, meglelkesítve) az égen maga az Emberiség
Bírája is. A mindentlátó. A Földön pedig maga a nemzet ősapja.
Az alvilágban pedig nem más, mint annak az alvilági birodalom-
nak a legfelsőbb ura.
A sötétség tehát legyőzetett Nimród által, hiszen az alvilág
ura, az alvilág bejáratára ráhengerített Feketekövön álló, „fénylő”
uralkodó nem más, mint a sötétség ősellensége, maga a fényt te-
remtő Nap. Ezen a nimródi, tehát kusita és egyben ősegyiptomi
tradíció által maga a melegítő, a szeretetet adó, a fényt sugárzó, az
életteremtő és azt fenntartó, örökké világító, isteni tulajdonságok-
kal felruházott Élő Nap uralkodik. Az Égen, a Földön és az Alvi-
lágban egyaránt maga az élő Napisten az Úr.
Megdöbbentő, minden bizonnyal orfikus gyökerű az a tény,
hogy ezen a bizonyos Feketekőn álló, metamorf tulajdonságokkal
rendelkező, mitikus ősapa igen gyakran kígyó alakot ölt. Ennek a
kígyónak két pozitúrája vált ismertté. Vagy „felcsavarodik” erre a
bizonyos Feketekőre, ahogyan azt a Világtojásra feltekeredő
orfikus kígyó esetében lett ismert, vagy magát a Feketekövet
mintegy talapzatnak tekintve azon ágaskodik fel a magasba, fel
egyenesen a csillagokba, az Ég Kapujába.
Itt ennél a mitológiai mozzanatnál álljunk meg egy kicsit. A
kusita mitológia szerint az egyiptomi párhuzamokkal rendelkező
„látó” vagyis Ausar közismertebb nevén Ozirisz nem más, mint a
világ bírája. Bizonyítékunk van rá, hogy Egyiptomban Oziriszt

179
Khus nevével együtt a legszorosabb rokonértelemben használták.
S ez a tény maga is megerősít minket abban, hogy jó úton járunk.
Plutarchus maga írja, hogy Khusnak (Bachusnak) az égi megfe-
lelőjét, égi megjelenítőjét, röviden „formáját” nem más, mint
Ozirisz, a Nap képviselte.
Oláh Imre megemlíti Bryant nevét, aki maga sem kételkedett
benne, hogy Ozirisz nevében Khust kell felismerni:
„… hogy Ozirisz nevében Khust kell felismerni abban
Bryant sem kételkedett. De mi is oda jutunk, ha Ozirisz
eredeti nevéből, Ausarból indulunk ki. Ugyancsak innen
származott az Asszír Napisten Assurnak a neve, vagy a
perzsák által szárnyas napkoronggal ábrázolt Asura.
vagy Zarathustra, Zarduszt neve is az Ausar, Sar, (SR-
Nap) nevéből ered, de érthető is hiszen a klasszikus tör-
ténelem, magát Khust—Nimrudot azonosította Zara-
thustrával. Követőit pedig ma már egy rég elfelejtett né-
ven egykoron Nazaroknak, Naharimnak, Káldeusoknak
nevezték.”
Nem lehetünk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az
Oláh Imre által felemlegetett nazarok, naharimok és káldeusok és
az archaikus magyar néphagyományban, népi imádságokban itt-
ott felbukkanó „nazarik”, „naharik” „káldik” egy és ugyanazok
lennének.
De most térjünk vissza Oziriszhez. Ő az, aki a „Nap Szemé-
vel” néz le a világra. Ő az, aki mindent lát, fényes és árnyéktalan.
Ezért ő a jóslás, a jövendölés, a belső időtlen látás, a szakrális
„nézés” és „őrzés”, régi szóhasználat szerint az oltárnézés, a papi
szent hivatás Ura. Ez a szent hivatás természetesen a Nap vallásos
tiszteletével függ össze. Gondoljunk itt csak a máig tökéletesen
meg nem magyarázott Melkizedek szerinti papi felkenésre.
Emlékezzünk csak a jogosan oly becsben tartott Karacsay
Kódex egy igen megdöbbentő és sokat vitatott napimájára, ami-
nek pontos neve: „Táltos Imádság Istenrül”. Ezt az imádságot
hajdan Kádár táltos imádságaként ismerték. Tagadhatatlan, hogy
ez a régi magyar imádság az ősi magyar Nimród-hagyomány
naptisztelő liturgiájának egyik régen elfeledett emlékét őrzi. Erre
a különös szakrális hasonlóságra már többen is rájöttek az idők

180
folyamán. Itt most elég, ha Zajti Ferencre, Tóth Lászlóra vagy
akár Oláh Imrére utalunk.
Íme az imádság:

„– Te vagy mindennek ős életfája,

Te izzó tűz örök forrata
Kibül erőd mendet alkota”.

Igen különös hasonlóságra lelünk egy Gyergyó vidékéről

származó „apokrif” magyar imatöredék esetében:

„– életfája te tűzben fogant tűz

te mindennek örök eredője
életnek szülesztője,
öregek szemfödője... –.

A hasonlóság meghökkentő olyannyira hogy az már egyene-

sen megdöbbentő, Akárcsak az, hogy még az 1900-as évek elején
is a történelmi Magyarország egyes vidékein az ehhez az imád-
sághoz hasonlatos nimródi kusita eredetű tűzimádságok az élő
magyar néphagyomány részét képviselték. Még manapság is a
bukovinai csángó magyar vidéken a naptisztelet és a „meglelke-
sített”, lélekadó és az azt megőrző „örökkön tüzes Nap” vallásos
mítosza máig fennmaradt. Ide kapcsolható a csángó magyarok
napnézése, napmágiája is. Összefoglalva a Nap a csángó hagyo-
mányban a lélek, a fényes szellem, az örökké újjáéledő őserő, a
ragyogó Teremtő, a fentről leküldött akarat, a mindentlátó „tüzes
szem”. Mint látjuk ezek az isteni tulajdonságok a Napban öltenek
testet, mintegy abban személyesednek meg. Vajon honnan is jön
és vajon hány éves ez a különös máig megőrzött naphagyomány,
ami a régi magyar szakrális hagyomány kitörölhetetlen része?
Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a távolság, ahonnan ez a
vallásos hagyomány jött szinte elképesztően nagy. Mindebbe be-
legondolva Varga Zsigmond remek könyvének a címe ötlik
eszünkbe – Ötezer év távolából. Varga a második világháború de-
rekán 1942-ben publikálta Debrecenben az oly sokáig agyonhall-
gatott, könyvtári raktárakban elfektetett könyvét. A könyv feje-
zetcímei magukért beszélnek:

181
 1. A sumér nyelvvita története
2. Sumér nyelvtan
3. Sumér-altáji ősrokonság

Mint látjuk ennek a „napos” és „aranyos” nimródi magyar

múltnak a gyökerei igen messzire vezetnek, Több kutató is nyom-
ravezetőnek tartja ezeket a nagyon régről reánk maradt vallási
kultikus hasonlóságokat, hagyományokat, amiknek hangsúlyos
részét képezi magának a magyar nyelvnek is az eredete. Többen
is úgy vélik, hogy ennek az igen sajátos a magyar nyelv által máig
fennmaradt ragozó nyelvnek az eredete nem máshova, mint a
mítoszok őrizte aranykorba vezet vissza.
Igen érdekes mindezek függvényében megvizsgálni a Kígyó-
vőlegény típusú magyar meséket, amikben a Szél, a Hold és a
Nap anyja által ajándékozott aranykotló, aranycsirke, aranyrokka,
aranyfonál egy mese mögé bújt aranyvilágot, aranykort feltételez.
El lehet gondolkozni azon, hogy a mese őrizte kígyó ősapa, aki az
erejét a Napból kapta, nem előképe e a mítosz és a valóság talál-
kozásánál a magyar történelembe bukó Nimród ősapának. Az sem
szabad elfelejtenünk, hogy a teremtés mitikus egyensúlyaként,
mintegy a kozmikus-karizmatikus kiegyenlítettség ősrégi anya-
kultuszaként „kígyós istennőkkel” is találkozunk a magyar ősmúlt
nehezen megnyíló, ingoványos területén. A nimródi hagyomány
egy olyan korai napkultuszról ad hírt, ami befogadott, magáévá
tett egy sajátosan dualisztikus világnézetet, amit erős asztrális
hatásokkal alátámasztva egy kozmikus—karizmatikus vallást
szült. A föld mélyében, templomok oldalában elrejtett, elvakolt,
elfalazott múlt az idők viharában, ha néha is, de megmutatkozik.
Arról van szó, hogy a múltban igen gyakran megtörtént az a szo-
morú esemény, hogy a feltűnően nem keresztény, erősen pogány
hatást keltő, kultikus vallási szimbólumokat, képeket, faragáso-
kat, véseteket egyszerűen lefestették, levakarták, bevakolták vagy
egyszerűen elásták, szétverték, ha fából készült, akkor nyilváno-
san vagy titokban elégették.
Mára igen ismert a nagyon sokáig vakolat alá rejtett eszter-
gomi oroszlán esete, amiről még lesz szó a könyvünkben, Kevés-
bé ismert, de legalább annyira érdekes a gyerőmonostori templom

182
kígyó formájú „madáristennője”, a feldebrői templomnál talált
vésett kő hasonló istennője, a századforduló idején, még ha na-
gyon rossz állapotban is, de meglévő, mára azonban már eltűnt
vagy eltüntetett kígyós-sárkányos díszítésű dél-erdélyi kopjafák.
Számunkra most, ebben a könyvben ez a bizonyos Kalota-
szegen, Gyerőmonostor templomfalába elrejtett, bevakolt különös
madár altestű, sárkánykígyókat a mellein „melengető” női isten-
séget ábrázoló mészkőszobor válik nagyon érdekessé.
Lássuk csak, hogy miért is. A magyar néphagyomány Nim-
ród kapcsán társakról, mellé vagy alárendelt mitikus „szereplők-
ről” ritkán tesz említést. Tudunk arról, hogy több felesége és
gyermeke is volt. Azt is tudnunk kell, hogy a hozzá legközelebb
álló társ a feleség egyben az ő tulajdonságaival is. A magyar
nyelv rejtett spiritualitása mindezt jól adja vissza a feleség szóban
is, hiszen a feleség „fele” része is a férjnek. Ebből következően
hozzá a legközelebb is áll, Visszatérve Nimródra a hozzá legkö-
zelebb álló feleség együtt van vele égi-földi mitikus „házában”
vagyis otthonában, – ezért bírják egymás gondolatait és spirituális
képességeit. Nem beszélve arról, hogy a mitikus „otthon”, mindig
a világ közepén van. S aki ott lakik az óriással együtt, az vele ha-
sonlóan bírja a világ közepének a titkát, ami egyben a Ragyogó
Mindenség, a Nap titka is.
M. Eliade megjegyzi, hogy téves lenne arra gondolni, hogy
ez a kozmológikus szimbolizmus (otthon—világközepe kapcso-
lat) csak palotákra, templomokra korlátozódik. Ez bizonyára így
is van, de hogy azok esetében súlyozottan koncentrálódik, az két-
ségtelen. Már csak a királyi karizma „többlete” miatt is.
Adva van tehát egy a mitikus őskirályt jól ismerő társ, aki
vele „együtt” gondolkozik. Történetesen ez az őskirály az égi-
földi „világokat”, Csontváry szóhasználatával élve alsó és felső
energiákat harmonikusan egy égi-földi birodalommá koordinálta.
Akkor ezeket az energiákat nem csak neki, ha nem a hozzá legkö-
zelebb állónak, „fele-ségének” is ismernie kellett, Egyszerűbben,
hozzá kellett jutni ennek a két energiának a „tüzéhez”, ahogy a
mítosz fogalmaz. Ezt a magyar mese, mint információt meg is
őrizte:

183
 „... égi óriás felesége két mellén, két kígyóval, két világ
erejét kapja,”
Ez a bizonyos kalotaszegi templomban megőrződött madár-
asszony az idézet meserészlethez hasonlatosan „két melléhez két
kígyóerejét kapja”. Nem is lehet kétséges Nimródnak, a világ első
ismert őskirályának, a hagyományban megmaradt óriásának a fe-
lesége férjéhez hasonlóan metamorf lény. Nimród maga a „Nap
oroszlánja”, a kis és nagy alakban megjelenő sárkány, a világos-
ság, vagyis a tudás „bagolyfejű oroszlánja” vagy csak egyszerűen
az anyagi világ sötétségében „vadászó” nagy szemű, tudós bagoly
– az antik világ tudós ragadozó madara.
Nos Nimród örök társa, va-
gyis felesége magáévá teszi, ez-
által birtokolja is a „két kígyó tü-
zét”. A csupasz földi kígyónak
és szárnyas égi társának a rejtett
energiáit, belső legtisztább fé-
nyét. Mindazt, ami együtt adja
azt a bizonyos elfelejtett és le-
gendás „földből vett, vérré lett,
égből hozott” misztikus sár-
kányerőt, amiről a meséink, le-
gendáink oly szépen beszélnek.
Ennek a különös, rejtett
erőnek a magyar őshagyomány
szerint csak női test lehet a be-
fogadója, és mint kiegészítő
párja csak férfi test lehet az áta-
dója, mag tulajdonságokkal ren-
delkező kisugárzója. Ennek az
erőnek a birtokában könnyű fel-
ölteni a madár, a kígyó, a ba-
goly, a sárkány alakját, ha kell
9. kép egy testben – ha kell több test-
ben, de mindenképpen ezeknek
a lényeknek az egyesített energiájával. Ennek a tudatos átválto-
zásnak a nagy misztériuma elve szett az időben. A középkori al-

184
kímia rejtett tudása még ismerte ezt a titkot és definiálni is tudta.
Az alkímia ősi tudása ezt úgy fogalmazta meg, hogy a „két vagy
több külön tüzes anyag egymást felszabadítja és egy újat szül,
amiben benne van mindnek a tudása együtt és külön-külön tulaj-
donságokkal is”. Arról van itt szó, hogy olyan valami történik itt,
ami egyben őrzi a két vagy több külön „test” rejtett energiáját, de
egyben egy újat is teremt.
Itt a gyerőmonostori különös ábrázolás esetén a madár és a
kígyó „nem egy testben” ábrázolódott, de egymással egyesített
energiájuk szülte meg azt a sárkányerőt, ami olyan félelmetessé
tette ezt a „pogány ábrázolást”, hogy az azt féltők vastag vakolat-
réteg alá bújtatták a „madárasszonyt” a megsemmisítés elől. A
madáristennő tehát ezen a mélyen szakrális képi kompozíción úgy
vált a sárkánytűz őrzőjévé, hogy félig ember—féligmadár testé-
nek felső (itt sokat jelent a felső pozícionáltság) ember részén ta-
lálható két melléhez két sárkányt fogott oda, így a két mell a két
sárkány (a baloldali szárnyas, tehát égi és a jobboldali csupasz,
tehát földi) két energiáját kapta meg, Mégpedig úgy, hogy a két
különböző energiájú kígyó a madáristennő tejéből táplálkozik
mégpedig egyszerre. A középkori hiedelemvilág szerint a kígyó
nyálával egy benne rejlő mágikus erő által átruházódik annak leg-
belsőbb tulajdonságuk is. A mítosz a mesével egyezően úgy tudja,
hogy a „kígyónyálban rettenetes erő lakik”. Akit kígyó csókol
meg, abba rettenetes erő költözik, főleg éjjel, amikor a „szárnyas
kígyó” vadászik.
Külön figyelmet érdemel, az a tény is, hogy ez a bizonyos
gyerőmonostori „pogány” madárasszony áll. Nem fekszik, nem
ül, nem hajlik híd alakban a sárkányok fölé, nem guggol le, hogy
közel kerülhessen a föld arcához, hanem áll. Itt minden bizonnyal
egy dualisztikus mítosz, mégpedig egy dualisztikus teremtésmí-
tosz képi megfogalmazásával állunk szemben olyan formában,
hogy ez maga egyben rámutat a létezés, az élet fennmaradásának
a nagy titkára. Az ilyen álló alakú dualisztikus teremtésmítosz és
„létezéstükör” nagyon ritka. Krétán ugyan találtak egy kellőkép-
pen jól behírelt „kígyós Istennőt”. Ennek is fedetlennek voltak a
keblei, de az a bizonyos két kígyó az istennő egymástól igen távol
lévő, feltartott kezében volt látható. Tehát a mellel való közvetlen
„kígyókapcsolatnak”, tehát a kígyó misztikus magerejének és az

185
istennő mellében lévő élettejnek nincs konkrét kapcsolata egy-
mással.
Az itt taglalt erdélyi ősmagyar pogány „kígyós madáristen-
nővel” való szorosabb kapcsolatot feltételez az a több mint 4000
éves terrakotta dombormű, amit Burney-reliefnek ismer a régé-
szet.
Ezen a sumér Innin
látható, amint két egy-
másnak háttal fekvő
oroszlánon áll. A fedetlen
testű, madár szárnyú, ma-
dár lábú istennő két kezé-
ben két kígyót tart. A kí-
gyók mind a két kézben a
tökéletesség „körét” for-
málják meg a testükkel. S
ami talán a legérdekesebb
számunkra ebben az ősi
szakrális kompozícióban:
az istennő „fundamentu-
mául” szolgáló, ellentétes
pozícióban fekvő oroszlá-
nok két oldalán ott találjuk
a nimródi „metamorfózis”
harmadik állatát, a tudós 10. kép
baglyot is.
Ugye kicsit sok a nimródi szimbólumok ilyen töménysége
egy ősrégi sumér leleten? Ez bizonyára nem lehet véletlen. Itt
együtt van az összes állat, amikbe a metamorf őskirály beleszo-
kott bújni a mítosz tudása szerint.
Itt van tehát a két egymásnak háttal álló naporoszlán, itt van
az istennő két kezében a tökéletesség körévé tekeredő két „kígyó-
hurok”. Milyen érdekes, hogy a tökéletességnek eme itt látható
hurokját, mondjuk a régiek fogalmazásában – élő világkörét –
formázó lények ama „kis sárkányok” – vagyis szárnyas kígyók,
amikből ha felnőnek sárkányok lesznek, ők azok, akik szintén
köralakot formázva tartották meg Bábel tornyát, nehogy az „el-
dőljön” mielőtt még az Égbe felérne.

186
 S itt van a reliefképen a két oroszlán mellett vigyázó két tu-
dós bagoly is. Azok az éjjeli „vadászok”, akik a nimródi ősi tudást
őrzik a „világ sötét éjszakájában” és megeszik majd „kiöklende-
zik” az éjszaka „sötétjeit”. Azok a bölcs madarak ők, akiket a nap
fénye „altat” és az éjszaka sötétje harcba hív.
Igen ismert szintén női elvű teremtésmítosz képi ábrázolásá-
val az ősi Egyiptom emlékei között találkozhatunk. Itt Nut isten-
nő mindig négykézláb áll, ahol az antropomorf ábrázolás folytán
igen komoly jelentőséget kap a nemi szerv és a mellek hangsú-
lyozása. Ezekre, hogy ezt a dolgot véletlenül se hagyjuk figyel-
men kívül, rá is mutat az alatta álló istenség. De menjünk tovább,
ismerünk még ülő, maga elé néző és térdeplő istennő ábrázoláso-
kat is szárnyas kígyókkal. Sót Babilon színes falainál a maga igen
félelmetes megjelenítésében is találkozunk szárnyas kígyóval,
pontosabban hatalmas nagy sárkánnyal.
A sárkány szimbóluma mögött pedig igen gyakran ott húzó-
dik meg a dualista világkép és az orfikus hagyomány. A „sötét”
középkor eretneknek bélyegzett keresztény kultuszainak „sárká-
nyosai” igen erőteljes dualizmust vallottak. Sőt a középkor sár-
kánykultuszával együtt megjelenik maga a „sárkánytojás” is,
mint az orfikus világtojás kései megjelenése.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy a gyerőmonostori „Nimród
feleség” is ezt az erőteljes dualizmust őrizte meg, mégpedig a
maga szimbolikus módján. Erről a duális kettősségről vall a két
irányból a testre felkúszó kígyó és annak egyértelműen domináns
szerepe. Az egyik kígyó láthatóan szárnyas, tehát égi, „világos”
eredetre utal, míg a másik mezítelen, csupasz teste a földből ki-
búvó „fedetlen anyagiság” pucér jelképe. Ezt a szóban forgó, sa-
játos dualizmust erősíti a két kígyó, két külön-külön tekeredő és a
farokba kapaszkodó „madárlábak”, a két kéz által „fogott” két kí-
gyó, valamint a test két oldalán lecsüngő, „két oldali” hajfonatok
erőteljes ábrázolása is. Móser Zoltán véleménye minderről frap-
páns és pontos: „itt a megszemélyesített Jó és Rossz – a világos-
ság és a sötétség – harcával: egy dualista, az ősi keleti világval-
lás alapját jellemző mítosszal van dolgunk”. Ez a mítosz a maga
sajátos megjelenítésével pedig Nimród metamorf „asszonyához”
hasonlatos. S hogy maga az istenfa-életfa se hiányozzon a mitikus
megjelenítésből, hiszen kikerülhetetlen része ennek a kusita gyö-

187
kerű ősmagyar teremtésmítosznak: a madáristennő alsó tollruháját
körszerűen körbe ölelő kígyótestek között egy dús lombozatú fa
képe rajzolódik ki, mégpedig karakteresen.

188
 17. Őskos, kettősbalta és párduckacagány

„A legrígebbi idők legrígebbjébűl való vót ama magas

templomot építű Nimrud űsapa”.

„Kordés” Tóth László (öreg csikós)

„A kassziták hosszabban uralkodtak az egyesített Babi-

lonban mint bármelyik más mezopotámti dinasztia.

(Joan Oates: Babylon)

„Kham fiai közül Kus nevének nem ártott az idő foga...”

(Josephus Flavius: Antiquites...)

Nimródot, mint ősapát, birodalomteremtőt, Égi Világítót és

Fénykeresőt állítja be a róla szóló igen régi, de nem bibliai ha-
gyomány. A délvidéki mítosztöredék szerint a toronyépítő Nim-
ród az égígérő torony által a földről elveszett régi Fényt akarta új-
ra visszahozni az egek legtetején keresve azt. Mégpedig azért,
hogy újra találkozzon az, ami az életnek fényt ad. Maga ez a vilá-
gosságkeresés erős dualista világképet feltételez. Azzal is tisztába
kell lennünk, hogy Bábel tornyát a mítosz szerint sárkányok
őrizték, hogy az el ne dőljön. Sőt egyes legendák arról beszélnek,
hogy a sárkányok a nyálukkal ragasztották össze a templom kö-
veit. S az, hogy ez a templom nem épülhetett fel ahhoz ezeket a
nimródi sárkányokat „nyáluk vesztetté” kellett tenni. A mítosz, a
mese a maga módján sok titkot elárul olvasójának, de minden-
képpen meg kell találni az annak legmélyén lapuló gyökereket.
Azt a vallást, azokat a népeket, akiknek a hagyományait felszívta
és a maga roppant szövevényes és töredékes módján, hosszú-
hosszú időn meg is őrizte és a jövendőnek átörökítette.
Realizálni kell hát a mítosz és a mese által megőrzött világ-
képet és hagyományt. Meg kell kísérelni, beazonosítani azokat az
ősnépeket, akiknek a királya lehetett valamikor az a Nimród, aki

189
„világi” Halálával a mítoszban született újjá, mégpedig olyan si-
keresen, hogy hosszú idő elteltével sem felejtette el őt a népha-
gyomány. Hogy maga a nimródi kusita hagyomány hogyan jutott
el a Kárpát-medencébe, hogyan és miért épült be olyan erősen a
magyar néphagyományba, még kérdés. S természetesen azt is jó
volna tudni, hogy miért is próbálták kitörölni ezt a kusita tradíciót
olyan szívós erőszakossággal és kíméletlenül a magyar nép köz-
tudatából. Jogosan rácsodálkozhatunk arra a misztériumra, hogy
vajon milyen titkos csoda folytán maradt fenn a magyar mítosz és
a magyar néphagyomány „rejteki” bugyraiban ez a nagyon messzi
mitikus örökség.
De arra talán tudunk feleletet adni, hogy milyen népek fölött
uralkodott egykor a feketekövön álló, napbélyeges őskirály Nim-
ród, a magyarok ősapja. A régi Káldea vidékének őshagyománya
egyértelműen visszatükrözi a kusita tradíciókat. Nem kérdéses az
egyiptomi és a magáriai kusita vidék nimródi kapcsolata sem. De
menjünk tovább, túl a Tigrisen. Elám (Susiana, Khusistan) kör-
nyékére és majd onnan is tovább. Igen érdekes vallástörténeti
párhuzamokat találunk a régi Palesztina és Fönícia őslakóival a
kánaánitákkal, khetákkal, károkkal, protomédekkel stb. kapcso-
latban. Újra csak a mítosz és a vallás lesz az, ami megerősít min-
ket abban, hogy igenis jó helyen járunk, ha Nimród atyafiait és
azoknak hitvallását itt keressük ezen a titkokkal teljes ősi vidé-
ken... Már Fáy is megállapította, hogy:
„elő-ázsiai ősnépeink vallásai lényegileg a mezopotámi-
ai népek, szumirok, káldok, babiloniak, asszírok vallá-
saival függnek össze, úgy, hogy mindezen népek vallásos
fogalmai kétségtelenül közös alapokból indultak fejlő-
désnek. A mezopotámiai istenek közül sokakat azonosak-
nak is tekintenek a szíriaiakkal, például: Élt, Bélt,
Tammuzt. Szamaszt, Istárt – Él, Bál vagy Bél, Tammuz.
Szemesz és Asztartéval.”
Mi ebben a könyvben már a Nimród—Bál párhuzamot a mí-
tosz, a néphagyomány és a vallás összefüggésében jól körüljártuk.
Ugyanezt a szoros kapcsolódást tapasztalnánk, ha II. Tammuz,
Samas vallásos kapcsolatát feltárnánk magával a Bél-Nimród tra-
dícióval kapcsolatban is. Következésképpen könyvünk irányvo-

190
nala és következtetései egybe esnek Fáy következtetéseivel és an-
nak az irányvonalával. A mítosz által őrzött Feketekő és Nappajzs
legendája egy minden bizonnyal nagyon régi, szószerinti vehető
„napkeleti” hagyományt őriz. Ennek a tradíciónak a fellelése,
megtalálása egy Kárpát-medencei néphagyományban akár meny-
nyire Is megdöbbentő, de egyértelműen rámutat az ősi eredet na-
gyon-nagyon régi aranykori hagyományára. A „napbélyeg”, amit
magán visel ez a tradíció úgy öröklődött tovább a magyar népmű-
vészetben, hogy az minden esetben egy erőteljes szoláris inspirá-
ciót, „napvilágítást” kapott. Az öregjeink által „növényi éltetésű-
nek’” nevezett művészetben az Ég és a Föld mindig nagyon közel
volt egymáshoz. És ami nagyon lényeges, hogy ez a közelség
nem volt más, mint magának az öröklétnek a záloga. Olyan te-
remtő erőnek a fundamentuma, ami soha nem veszhet el az idő-
ben, mert eredői az elpusztíthatatlan isteni erőben lakoznak. A
már korábban említett „életfás naporoszlán” elrejtése, majd újra
megtalálása ott a régi magyar Istár-Gamban, Esztergomban
ugyanerről beszél. Arról van szó, hogy az égigérő életfa ott az
égig érve lehetőséget kap arra, hogy önmagát újra megtalálva hal-
hatatlanná váljon, Vagyis az oroszlán, a földi Nap találkozhasson
égen tündöklő kozmikus önmagával, Nimród állatát, az oroszlánt
ott találták Esztergomban az Árpád-ház 1000 évesnek mondott ki-
rályi palotájának falán. Ez a különös, ősi Árpád-házi címer Orbán
Á. szerint nem más „mint Nimrud városában, a szumirek biro-
dalmában élt szumir királyok címerének egyik változata”. Ezzel
igazolta az 1000 évesnél is régebbi magyar hagyományt, mely
szerint a magyarok valóban Nimrud szumir király népétől szár-
maznak, Az igaz, hogy Geisswein S.: Mizram és Assur c. mun-
kájában bemutatott ősi sumér címerek alapelemeiben hasonlíta-
nak az Esztergomban talált életfás naporoszlánnal. Ez a hasonló-
ság mindenképpen feltételez valamilyen kapcsolatot a két dolog
között. A feltételezés azonban még kevés a teljes bizonyossághoz.
Szorosabb kapcsolatra utal viszont maga az ábrázolás és an-
nak stílusa is. Tudjuk azt, hogy Nimród „szent” otthona azon a
mitikus középen helyezkedik el, ahonnan maga az életfa is „ki-
nő”. Már utaltunk rá, hogy a vallástörténészek és mitológusok
nagy része szerint a világfa egy olyan világoszlop, ami egyben a
világtengelynek a szimbóluma is. A hasonlóság valóban nagy, de

191
a két dolog nem egy lényegű. Mindjárt ki is derül a különbség, ha
nemcsak világokat összekötő „tengelynek” vesszük e két dolgot,
hanem az eredet tengelyének is tekintjük. A mitikus gondolkozás
szerint ez a bizonyos „világközpontba bele állított, oda isteni erő-
vel bele szúrt világtengely” akkor kezdte el forgó, rotáló mozgá-
sát, amikor maga a ,.szellem felébredt”.
Az ősturáni hősénekek, mondák, mesék amikor a kezdet kez-
detéről szólnak a világhegy, a tejtenger a mitikus szarvas kapcsán
a világfáról mint nagyon fontos helyről is megemlékeznek és egy
olyan kort idéznek meg, amikor ezek még csak „kicsik” voltak.

„Mikor a Szumeru hegy dombocska volt,

Mikor a Világfa csak növendék volt,
Mikor a Szürke Szarvas csak borjú volt.”

Tudjuk azt, hogy mikor még ez a bizonyos Világfa növésben

volt akkor a Boldogasszony Turfinak egy rőt jávorbikát kerített,
hogy azon járja be a világot. Milyen érdekes, hogy a gyermek
Nimród is egy „kis aranyszarvason” lovagolva járta be az ő „egy-
nyelvű” virág-világát. Ez az arany gyermekszarvas sok mindenre
volt képes, tüzet evett, nem csak a földön járt, hanem a levegőben
úszva is közlekedett, Itt megállapíthatjuk, hogy ez a két térben két
világban is közlekedő gyermekszarvas az aranykori létezés mági-
kus birodalmában volt otthon. Akárcsak a gyermek Nimród, az
óriás gyermek, Ezt a mágikus birodalmat örökíti tovább a maga
módján a sámánisztikus elemeket tartalmazó nagyon régi múltra
visszanyúló „kárpáti” ősvallás. Ehhez a világképhez tartozó ma-
gyar táltoshit szerint a világfa az élet „forgását” adja, tehát életfa
is, és mint ilyen átfogja, képletesen mondva átszúrja a teremtett
világokat. Ily módon mindenütt jelen van. Jelen van tehát mint
abszolút szellemi—lelki—fizikai tengely. A világfa nem „csak”
világokat hordozó tengely, hanem azok élő szerves része is. A
különböző világokba szervesen beépülő „zöld fának” vagy ahogy
a nyugati tradíció mondja aranyágfának, aminek szikrázóan fé-
nyes élete van. S ami nagyon fontos gyökere, virága és „magja”
(és ez nagyon fontos) van. A kettő Jankovics M. szerint úgy vi-
szonyul egymáshoz, mint a gömb kerülete az átmérőjéhez. Ez
mind így igaz ha „asztronómiailag” hasonlítjuk össze a két miti-

192
kus központot jelölő tengelyt. De jegyezzük meg, hogy mind két
mitikus központot „kitűző” tengely esetében ott találjuk a nagyon-
nagyon régi kusita örökséget, Nimród fehér szellemi fényét, mint
„tengelyfényt” és örök eredőt.
Mindezt eredetközeli és tradicionális szempontból megvilá-
gítva mindenképpen azt mondhatjuk, hogy a spirituális tengely
minden esetben kitüntettet hely és a primordiális fény erejével
rendelkezik, ha ennek a megismerésnek „fényében” látunk, akkor
azt tapasztalhatjuk, hogy ez a bizonyos „fehér primordiális fény”
nem más, mint ennek a mitikus csodafának a világító magenergi-
ája, amivel minden esetben találkozunk, ha a dolgok legmélyére
akarunk hatolni.
Ez a különös tudás az Égen is ott van, mint a világfa fehéren
„tisztán teremtő” hagyománya, Az eget a mítoszhoz közelítve,
magát a világfát pillantjuk meg „mint a külső szférát kerítő girbe-
gurba Tejút, a Circus Candens (fehérlő kör), mely merőlegesen
metszi a mitikus föld síkját, s e metszéspontok szolgáltak a világok
közti átjáróul. Az utóbbi pedig többnyire az ég gömbjének egye-
nes forgástengelye, mely a középponton (földünkön) s a gömbhé-
jakon áthatolva a Szférák közti útvonal lehetett a képzetekben”, Itt
még meg kell jegyeznünk, hogy a Tejút maga látható, az a bizo-
nyos világtengely viszont láthatatlan.
Tovább menve a Tejút, a magyar mese Tejfolyója, fényfo-
lyója, fényes útja, fehérszínű Életútja látható „árnyéka” magának
a szintén rejtetten élő Életfának. Annak a Világfának, amiről csak
a szakrális tudat, a mitikus emlékezet beszél, illetve ábrázol, Az
életfának a mítoszban fehér az árnyéka, fehér, mint az égen Tejút.
Fehér, mint a mitikus fénymag héja. Innen van a legenda szerint a
magnépek spirituális látása és ősi ereje, „befelé látása”, Az erről
szóló hagyomány van jelen Nimród mítoszainkban, ősmeséink-
ben, „fehér” balladáinkban. Ezeknek a „fehér” emlékeknek a nagy
része eltűnt a nemzeti emlékezetből, a mítoszból, népballadákból
és mesékből úgy az 1848-as vesztett szabadságharc utáni időktől
fogva szinte folyamatosan. S milyen érdekes durván ettől az idő-
től kezdve kezd homályosodni és zavarosodni a magyar régmúlt-
ról, a magyar eredetről való emlékezés. Az eredetmítosz lassú, de
folyamatos homályosulása, elvesztése előkészíti magának a nem-

193
zet eredetének a meghamisítását, a nemzet múltjának a tudatos
deheroizálását, besározását.
Térjünk vissza a magyar fehér hagyományhoz. E hagyo-
mányban talán a leggazdagabb vidékünk a Pilis és környéke. Oly-
annyira, hogy minden későbbi nemzetiségi betelepítések ellenére
nyoma maradt. Talán nem véletlenül. Ez a vidék az, ahol máig
megmaradtak azok a romok és „földrajzi emlékek”, amikről so-
káig nem illett beszélni. „Hála” a fáradságos és kitartó nemzetne-
velésnek már a köztudatban szinte semmi nyomuk nincs. Itt talál-
kozott Özséb a máig egyetlen magyar szerzetesrend alapítója a
rejtélyes Pilisi remetékkel. Azokkal, akik hatására (a hagyomány
szerint) bevonult a Pilisbe és egy magyar „fehér rendet” alapított.
Itt történik meg az a bizonyos tűzlátomás, amihez a rend alapítá-
sának az ötlete is kötődik a hivatalos verzió szerint. Nagyon való-
színű, hogy Özsébnek a rejtélyes pilisi öregekhez való különös
kapcsolatát ez a tűzlátomás a „mennyeknek szikrázó tűzével” pe-
csételte meg, további „véletlen” kapcsolódás és hasonlóság, hogy
a Pálosokat a néphagyomány „fehér csuhásoknak”, „magyar pa-
poknak” nevezte mindaddig, még a róluk való emlékezetet szívós
munkával ki nem törölték a nemzet emlékezetéből. Ennek a „kol-
lektív amnéziának” a mindenek fölötti eléréséhez volt szükség ar-
ra a drasztikus és nemzetellenes vállalkozásra, hogy a pálosok
magyar „fehér” rendjét feloszlassák mégpedig abban a hazában,
ahol az megszületett egykor. Feloszlatták hát azt a rendet, ami a
legközelebb állt a magyart néplélekhez és mítoszvilághoz. Ez a
magyar fehér rend szinte lángolva őrizte a sajátos és nagyon erős
Mária kultuszt, az ősvallásból átívelő Boldogasszony hitet. S ha
kellett, akkor lovagként harcolt Mária Országáért, a hazáért, a
vallásért, az egész magyar keresztény Magyarországért. Ez utóbbi
sem hanyagolható el, hiszen máig nem értik, hogy az „egyszerű
néptől az arisztokráciáig” miért volt minden népréteg számára
olyan hihetetlenül kedves a fehér Barát, vagyis a pálos szerzetes.
A fehér hagyomány és a Pilis—Pálos összefüggés kapcsán már
említettem az erről a témáról szóló könyvemben, hogy itt ezen a
kiválasztott vidéken található az Axis Mundi. Itt van hát világunk
és országunk mitikus közepe.
Az a bizonyos

194
 „…Axis Mundi, amit oly sokan kerestek és oly kevesen
találtak meg. Ez az abszolút spirituális centrum pedig ott
van, ahol a három kozmikus sík a föld, az Ég és az Alvi-
lág birodalma össze találkozik. Ami azt jelenti, hogy itt a
múlt, a jelen és a jövő állandóan „jelen” van. Pontosab-
ban a múlt sohasem válik „múlttá”, a jelen pedig itt
mindig egy „tágabb” „jelent” jelent, aminek csak egy
kapuja van. Az a kapu ha kinyílik, meglátjuk benne az
élő múlt teljességét hamisíthatatlanul és a maga tökéle-
tességében. Ennek a kapunak a kulcsa pedig nem más,
mint az ősök hagyománya, az ősi elfeledett tudás. Ennek
az elfogadása, tisztelete, valamint a tradíció rituális
gyakorlása által annak a teljes felvállalása.”
Hát itt van a Világ Tengelye, itt dobog annak mitikus szíve
(Dobogókő), itt találjuk meg a magyarok élő régi múltját. Innen
nőtt ki és bújt el a világ elől a magyar nemzet Életfája. Nem vé-
letlen, hogy a „magyar papok”, a „fehér” szerzetesek, vagyis a
pálos atyák ezt a vidéket választották a rend örök otthonául. Most
már nem csodálkozunk annyira azon, hogy a rendet minden pozi-
tívuma ellenére, mondva csinált hazug okokra hivatkozva szám-
űzték a magyar világ e kellős közepéről. Még szerencse, hogy
magát a Pilist nem tudták száműzni az országból. Mint ahogy az
sem véletlen, hogy ehhez a fehér hagyományhoz kapcsolódik a
magyarok legelső temploma a Szűz Máriáról elnevezett fehéregy-
ház Temploma, amit egykor itt építettek fel. Ennek a Buda „fö-
lötti” területnek, a Pilis tágabban vett környékének fővárosa a
magyar középkor híres nagy városa Esztergom volt Az az Eszter-
gom ez, ahol Özséb atya élt, és az az Esztergom, aminek királyi
várában lett befalazva az a bizonyos Esztergomi Oroszlán mö-
götte a magyarok Életfájával a keleti eredetről mesélő
nimródfával.
Az összehasonlító vallástörténet már jó korán felfedezte és jó
korán agyon is hallgatta, hogy ennek a magyar sámánisztikus
táltoshitnek a mítoszban és mesehagyományban fellelhető világ-
fája (mint a vallási kultusz egyik fontos rekvizituma) megdöb-
bentő megegyezést mutat a sumér pecséthengereken, a babiloni,
asszír reliefeken, és nem utolsó sorban a régi kaukázusi templom-

195
ajtókon található életfa-ábrázolásokkal. Ezeket a világfákat a ma-
gyar hagyomány a világ gerendájának, az ember mitikus gerincé-
nek nevezte. S sajátosan női princípiumnak tartja. Köztudomású,
hogy a palóc házak mestergerendáját tartó oszlopot „gerincfát”
egykor Bódoganyának hívta a magyar néphagyomány.
Ezek az „élő” életfák vagy nimródfák a mítosz szerint egy
nagy kapuval és számtalan kiskapuval ún. világkapukkal rendel-
keztek. Míg az az egy nagy kapu az életfa legtetején, annak mag-
jában, benn a termés legbelsejéből nyílt, addig a kiskapuk bejára-
tait e szentfa „ágas-bogas” gallyai rejtették.
Az esztergomi „ősi magyar címer” vagyis az életfás nap-
oroszlán ábrázolás egyik dekoratív ábrája maga a „tulipánokban
végződő ágbogas fa”, ami az oroszlán, vagyis a „Nap” mögött
található. Már beszéltünk ebben a könyvben Napkelet életfáiról,
istenfáiról, nimródfáiról. Huszka József remek könyvében a Tu-
ráni Magyar Ornamentikában megcsodálhatjuk lenyűgöző ábrái-
kat és elgondolkozhatunk a Napkelet elfelejtett ősi a magyarság
gyökereihez oly közel álló szakrális szimbólumain.
Könyvünkben többször is beszéltünk már arról a bizonyos
feketekőről, amin maga a mitoszbeli Nimród is áll, így nem is
lesz olyan meglepő számunkra, ha több olyan életfa ábrázolással
is találkozunk, aminek földbe rejtőzködő gyökerei egy fekete kö-
be, fekete sziklába kapaszkodnak. S hogy teljes legyen a színek
kontrasztja, a gyökerek természetesen aranyfénnyel világítanak.
Maga az életfa körül mitikus csodalényeket, repülő isteneket,
különös csillag konstellációkat találunk. Ezek már szinte megszo-
kott rekvizitumai ezeknek a vallásos életfa-ábrázolásoknak.
A sumér Ur város feltárásánál Wooley a kiváló kutató maga
is meglepődött, amikor egy aranyból, lazúrkőből és fehérkagyló-
ból álló kultikus életfa előtt egy ágaskodó kossal találkozott. Ez a
kos a bagolyhoz hasonlóan a tudás állatának számított egykor. Az
őskusita nemzeti tradíció szerint a nyugati kusok (etiópiaiak) első
királya Amon volt. Az az istenség, aki fején a tudás és az erő
szimbólumával, vagyis kosszarvakkal volt igen gyakran ábrázol-
va. A hagyomány szerint pedig a kos nem más, mint Amon jelké-
pe. A hagyomány szerint azért, mert egyszer valamikor, amikor
Dionisos hazatérőben volt afrikai diadalútjáról rettentő szomjúság
tört rá. Már majdnem szomjan halt, amikor egyszer csak hirtelen

196
egy kos jelent meg előtte. A különös állat megjelenését isteni jel-
nek gondolták, és nyomába szegődtek. S az állat „csodát tett” egy
közeli oázis hűs forrásához vezette őket. Dionisos ezt úgy értel-
mezte, hogy a kos maga főisten Ámon (Zeus-Ámon) volt egy állat
képében. Templomot emeltetett a tiszteletére. S a kost pedig a
csillagok közé emelte. S mi tagadás amikor tehát a Nap a Kos
csillagkép jegyébe lép, tehát eljön a tavasz a természet új életre
kel. Röviden újjászületik.
Minden bizonnyal nem volt véletlen, hogy a káld-babiloni
mágus bölcsesség Ámon jelképét a Kos csillagképet nevezte el
Mul-Lu-Hungának, vagyis a Hun-ember csillagának jegyzi meg
Oláh Imre.
Visszatérve a szomjhaláltól megmentett hősre Dionisus ma-
gának Amonnak volt a fia (Diodorus Sit. 111/73), ami sok min-
dent megmagyaráz. De ez a tény így még igen messze áll a dol-
gok teljességéhez. Amon ugyanis magát a gondolkodó „koz-
moszt”, az égről lehozott isteni tudást jelképezi. Ez a „tudás” ké-
pes arra, hogy elválassza a jót a rossztól, a világosságot a sötét-
ségtől. Ezért az Amon-kos, mint égi kos tulajdonságánál fogva
„felöklel”, „letaszít” minden maga elé került sötétet, rosszat, le
oda a világ spirituális mélyébe, ahonnan nincs visszatérés. Az égi
kos hagyományával párhuzamosan, mintegy az „ő útján” járva
találkozunk magával a kettős balta, vagyis a kétélű bárd igen ér-
dekes kultuszával.
Ez a kultikus szerszám az őskoshoz hasonlatosan képes arra,
hogy legfőbb tulajdonsága által, mintegy a „fényes élével” elvá-
lasztja, mintegy elvágja a sötétet a világosságtól felszabadítva ez-
zel a sötétségbe ragadt fényt. Ennek a fényszabadító bárdnak,
mint e kultusz számára nagyon fontos mágikus eszköznek a cso-
dás erejébe vetett hitről könnyen bizonyságot kaphatunk. Annyi is
elég a megtátáshoz, ha nem kerülik el a figyelmünket azok a ne-
mes anyagokból készített kicsiny kis nyakba akasztható amulet-
tek, amik ezt a kultikus kettősbaltát formázzák. E kettős balta két
ága egyszerre jelenti a sötét és a világos „világok” egymással soha
össze nem érő birodalmát, a jónak és a rossznak egymással min-
dig szemben álló, antagonisztikus lényegét. Ennek a világképnek
remekül eltalált szimbólumba rejtett jelképe ez a bizonyos kettős-
balta. Más, de mégis hasonló megközelítésben a két „él” a felső

197
és az alsó világ szélválásának spirituális bizonyítéka. Várkonyi
szerint ez nem más, mint az Ég és a föld, a szellem és az anyag
fölötti uralom harcos jelképe.
E két él között, de mégis azoknál lentebb, a szellemi és lelki
síkok alatt, mintegy az azokhoz vezető „faként” helyezkedik el
maga a kettősbalta nyele, a szellemi értelembe vett világfának
vagy életfának a törzse, ami a mítosz szerint ugyan leveleket, rü-
gyeket ugyan nem hoz, de mindezeket megtartja, és terméshez
segít. Ez a termés a szakrális „égi gyümölcs” pedig maga a spiri-
tuális cél. Ebben terem és őrződik meg maga az égből hozott ka-
rizmatikus tudás, a világnak ezek a mára már elfelejtett ősi kusita
ajándéka, mondhatjuk úgy is, hogy hagyatéka. Az a fény, ami a
kettősbalta kétirányú, égi erejében „villámként rejtekezik” és néha
az által is nyilvánul meg. E kultikus „villámfejsze” vagy kettős-
balta „tudása” megegyezik Ámon kosának az égből kapott tudá-
sával. Képes arra, hogy a sötétség és a világosság igazi, valós
természetét felismerje és ennek a felismerésnek a bölcsességével
döntsön is. E két természet „elválasztása”, „felöklelése” által fel-
szabadítja, úgy is mondhatjuk újrateremti, újra szüli azt a fényt,
ami nem más, mint a legtökéletesebb világosság, maga az igazi
bölcsesség. Arról a fényről van szó, ami a szakrális Napból, mint
a spirituális tűznek az otthonából kiárad. Ez a kultikus, szellemi
Nap látható a núbiai kusok híres szimbólumában, ami egykor
Ámon isten templomát ékesítette Sulb városában. Ez a szimbólum
pedig nem más, mint egy hatalmas Ámon-kos fején azzal a bizo-
nyos tündöklő szellemi Nappal, és e Nap előtt a Világosságot és a
Tudást őrző „fehér” kígyóval. E mitikus Ámon-kos előtt (ami
egyértelműen egy nagyon régi, az emberi hagyomány legelejéig
visszanyúló tradíció emlékét őrzi), a kos térdelő két lába között, a
szent állat földig érő, bölcs szakállának támaszkodva, kultikus
pózban maga az Ámon-atya, az Uralkodó. Aki „az Ég bölcsessé-
gével, az Ámon-kos tudásával” kormányozta egykor, a történelem
ismeretlen hajnalán a világ egyik legkorábbi kultúrnépét a
nimródi kusokat. Ezt a valóban leghíresebb Kos szimbólumot
Baráth Tibor szerint:
„III. Aménatya (Kr. e. 1412-1380) rendeletére készítet-
ték és eredetileg a Kusföld legnagyobb templomában, a

198
 Sulb városban lévő Ámén templomban állították fel és a
Napistennek szentelték. A kos a Napisten kerek szimbó-
lumát és az Ur jelentésű kobrakígyót viseli a fején, első
lábai között pedig III. Ámenatya királyt őrzi. Ezt az egy-
korú szemlélőnek oly sokat mondó emlékművet ma a
berlini múzeumban örzik. A kus nevet nemcsak kus-
szobrokkal írták, hanem kos-képekkel is. Amikor pl. a
fejedelmet ábrázolták, kilétét úgy érzékeltették, hogy egy
emberalakot rajzoltak, de azt emberfej helyett kosfejjel
látták el. félreértés elkerülése végett és nehogy a szem-
lélő esetleg azt vélje, hogy valami közönséges juhásszal
áll szemben, az emberalak kezébe még egy kosfejben
végződő sétapálcát, „jogart” is adtak. Ezt a jogart fából
szokták faragni és „fakos” volt a neve. Így a jogarnak
képen való szerepeltetésével ki-ki világosan megérthette
a szavak összecsengése alapján, hogy akit lát, az a „fo-
kos” azaz fejedelem vagy legalább is egy igen előkelő
valaki”.
Visszatérve a kettősbalta kultuszához ennek egy sajátos er-
délyi emlékét is őrizzük mégpedig magában az erdélyi
fokoskultuszban. Ez az a erdélyi „kettősbalta”, ami a nevében is
jelzi, hogy általa arra a „fokosra, arra a felismerésre juthatunk,
hogy megismerhetjük a jónak és a rossznak a valódi természetét.
Nagy szerencsénkre az erdélyi legendárium elég sok mindent őr-
zött meg erről a különös fokoskultuszról olyannyira, hogy nyu-
godtan megállapíthatjuk, hogy a környező népek vallási jelképei-
be egyáltalán nem illik bele. Valahonnan nagyon messziről kellett
ennek a kultusznak ideérkeznie. Balogh Endre úgy tudja, hogy ezt
a bizonyos fokost a nagyon régi időkben fokosnak hívták. Ekkor
még létezett a fokosbot, ami az igen magasrangú szakrális veze-
tőknek járt, hasonlóan a mai katolikus vezetők „pásztorbotjához”.
Maga ez a megnevezés is igen furcsa összecsengésben van a régi
koskultusz fokosbotjával. A fokosboton kívül a néphagyomány
szerint léteztek ún. kétkosfejű botok. Ezek úgy néztek ki, hogy
két egymással nem szemben, hanem ellentétesen lévő kosfejet áb-
rázoltak, amit az idők folyamán ellapítottak, élesre kalapáltak,
ahogy a régi tradíció fogalmaz „fényesre, naparcúra vertek”. Itt

199
jegyezzük meg, hogy az „élesnek” és a „fényesnek” a régiek gon-
dolkozásában hasonló jelentése, azonos fogalmi tartalma van.
Ezen egymással „nem szemben álló” kosfejeket tehát idővel széj-
jellapították, fényessé verték olyannyira, hogy élük keletkezett. A
Dél-erdélyi magyar néphagyomány úgy tartja, hogy a „fémfej
széjjellapításával” született meg maga a fejsze szavunk. Mindez
az megállapítás az előbbiek tükrében igen messzire vezető össze-
függéseket eredményez.
A régiek magyarok úgy tartották, hogy „a látás fénye felsza-
badulhat bennünk a sűrűn (az anyagon) való felülkerekedés ál-
tal”. A fokoskultusz nem más, mint az erdélyi magyar folklórba
menekített régi magyar mítosz egyik fontos és meghatározó ele-
me.
Minderre bizonyosság az a Nimródról szóló legenda, amiben
Nimród nap-Pajzsa helyett „aranyos fejfokosát” kezében tartva
érkezik meg a neki fenntartott Mennyei Birodalomba, amit bol-
dogan ad át neki, mint arra érdemesnek az Egek Királynője. Ez az
égi birodalom pedig ott van, ahol a „nincs fájdalom és keserűség
csak fény és szabadság”. Ez a megállapítás feltűnően gyakran el
is hangzik az archaikus magyar emlékekben. Azt nem is kell
mondanom, hogy az itt említett erdélyi legenda nélkül is találunk
számtalan kapcsolódást, megfelelést a „őskos”-i eredetű kettős-
balta kultusz és Nimród között. Ugyanis az egész mediterránum, a
földközi-tengeri partvidék ismeri kettősbalta kultuszát. Azt is
tudnunk kell, hogy régi erdélyi népi emlékezetben ez a kultikus
eszköz nem más, mint mennykő—ménkő. Az Isten villámláskor
lehajítja, a kő mélyen a földbe fúródik, belevág abba, mintegy
szimbolikusan szétválasztja a villám „világosságánál” a jót és a
rosszat. Majd eltűnik a föld mélyébe...
Emlékezzünk csak Baal kapcsán, a Nimróddal való „meg-
egyezésének” kutatásakor szembesültünk azzal, hogy Baálnak
egyik isteni formája, a mennydörgés és a viharisteni poszt. És
most az aranyos fokos kultuszának a nyomában járva újra találko-
zunk a vihar és mennydörgés régi, kultikus „isteni” megjelenésé-
vel. Ráadásul Nimród kezébe is fokost adott az erdélyi magyar
legendárium. A mítoszok és hagyományok összefüggései irdatlan
távolságokat és még nagyobb időbeli messzeségeket kötnek ösz-
sze. Ezzel válik bizonyossá, hogy a mítosz számára nincs távol-

200
ság, nincs idő. Ez az időtlenség magát a mítoszba rejtett történel-
met is örökre konzerválja bizonyítva ezzel M. Eliade idevonatko-
zó megállapításait. Számunkra itt és most ez a tény megerősíti a
Nimród utáni, a hagyomány és a mítosz útján járó kutatásainkat.
Egyszerűen azért mert ezen az úton, az eredetmítoszok kapcsán
egyúttal a nemzet igazi eredete, nyelvünk és szokásaink titkai is a
szó egzakt és a maga elvont jelentésében is „fényt kapnak”. Az
aranyos fokost kezében tartó mítoszbeli Nimród legendája után
már meg sem lepődünk, ha a sok testű és sok arcú, metamorf, mi-
tikus hérosz különböző „testei” között kutatva rátalálunk az őskos
archeotipusára is.
Most ismerjünk meg egy délvidéki mesét dióhéjban, ahol
Nimród nem más, mint a fényes testű óriás, az égi-földi nagy és
legyőzhetetlen vadász. Az a vadász, aki éjjel-nappal egyformán
lát, mégpedig azért mert nappal a földön Kos alakjában vadászik,
és hatalmas erővel ökleli fel, semmisíti meg az ellenségeit. Éjjel
pedig a csillagos égi otthonában utazik fel, és ott vadászik tovább,
mint nyilat feszítő vadász, csodás égi óriás. Itt lenn a földön kos
alakjában elveszett gyermekeit keresi, az égen pedig azokat vi-
gyázza, akik az ő csillaga, égi szövetsége folytán „az ő gyermekei
is”. Minekutána megtalálta és számba vette gyermekeit észrevette,
hogy az összetartó égi erő, a régiek csillagtudása lassan veszen-
dőbe megy. Elhatározta hát, hogy épít egy hatalmas, égig éra vá-
rat, amibe „be akarta vinni az óriások minden tudását”. Már
majdnem sikerült is volna neki ez a hatalmas nagy feladata, ha a
többi népek meg nem irigyelték volna azt a sokáig fennálló, na-
gyon régi és Istentől való hatalmas tudást. Kitervelt gonoszsággal
zavart okoztak hát az építők között és ahelyett, hogy tovább épí-
tették volna az óriásvárat, elkezdtek „külön beszélni” és egymást
is külön-külön gyűlölni. Ekkor megharagudott rájuk Nimród és
fogta a régi Napot, amit még nagy régen emeltek le az istenek az
Égről (de úgy, hogy az rejtélyes módon megkettőződött. Ugyanis
a levételekor le is jött az Égről, de ott is maradt, fenti régi he-
lyén.) és szépen visszament vele oda, ahonnan azt hozták, fel a
csillagokba. Visszarakta a régi helyére ezt a régi Napot, amit már
az emberek nem érdemeltek meg, mégpedig úgy hogy, az egyik
Napra rárakta a hajdanán levett másik Napot. Így a két Nap újra
eggyé lett. Ekkor aztán minden, ami ehhez a „levett Naphoz” kö-

201
tődött, végleg elveszett és a múltba hullott. Nimród a magyarok
nagy vadásza pedig végleg az égen maradt. Íme a bibliai Bábel to-
rony története egy „kicsit” másképpen a szokásostól mégpedig
számtalan plusz információval és a mítoszban és legendákban
már megszokott „sűrítéssel” és „időtlenséggel”.
Tanúságos és megvilágosító történet ez. Először is megtudjuk
azt, hogy Nimród fénytestű, óriás, és hogy nagy vadász. Ez utób-
bit a bibliai hagyomány is megőrizte. Az, hogy „éjjel-nappal
egyformán lát” nem mást jelent, mint azt, hogy mind a két világ-
ban (az égiben és a földiben) egyaránt otthon van. Az, hogy nap-
pal Kos alakjában van jelen, az egyértelműen azt bizonyítja, hogy
itt egy ősi kusita hagyomány nimródi kapcsolódásáról van szó. S
az, hogy égi otthonában. mint nyílat feszítő óriás vadász van jelen
arról tanúskodik, hogy akik ezt a mesét, legendát „írták” tudtak
arról, hogy az Orion vagyis a magyar Kaszáscsillag egy íjat fe-
szítő óriás alakot formáz ott fenn a csillagos égen. Arról pedig,
hogy Nimród a földön, mint Kos gyermekeit keresi, egyértelmű,
hogy egy burkolt „ősapai tudásátadás” cselekedetét bizonyítja.
Hiszen ez a bizonyos Nimród-kos nem más, mint ama Ámon-kos,
aki a „fején tartja a világosító Napot” és egyben apai tulajdonsá-
gokkal, jelleggel is bír. Később ugyanez a spirituális „fénygyúj-
tás” valósul meg akkor, amikor a két nimródi gyermek (Hunor és
Magor) végre megtalálja, pontosabban fogalmazva utoléri azt a
bizonyos csodaszarvast, ami az Amon koshoz hasonlatosan nem-
zet-megvilágosító fényállat. Az, hogy az égen már nem keresi,
hanem vigyázza az ő csillagának folytán az nem jelent mást, mint
azt, hogy fenti csillagával azonosulva már szakrális védelmet is
adott kusita gyermekeinek. A gyermekek számbavételekor rádöb-
ben ara, hogy pusztulóban van a régi tudás, vagyis a földi gyer-
mekek nagy része már el is felejtette égi származását, hovatarto-
zását, s természetesen e két dologból logikusan következő ősi tu-
dását is. Elhatározza hát Nimród, hogy égig érő várat fog építeni
és elrejti benne óriás nemzetségének minden égi-földi tudását
úgy, hogy az óriásvár segítségével egyben közel is lesz az ő csil-
lagához, karizmatikus eredetének égi bizonyítékához. Hozzáfog
hát e „bábeli torony” építéséhez. Mint ahogy fentebb írtuk, a le-
genda szerint sikerült is volna, ha ezt a tudás a „többi népek” el
nem irigyelték volna tőle és kusita nemzetétől. Zavart okoztak hát

202
az építők között és elkezdtek csak „külön beszélni” és mindenkire
gyűlölködni. Ez a „külön beszélés” azt jelenti, hogy addig ugyan
egy nyelvet beszélt, egy akaratot képviselt minden nép. Innentől
fogva azonban már nem értették egymás nyelvét, külön akaratot
képviseltek és elkezdték gyűlölni egymást és természetesen az
építőket is. Ebből a hagyományból is látszik, hogy akik ott voltak
az „égigérő vár építésénél” azok között közel sem volt mindenki
építő a szó szószerinti és elvont értelmét tekintve sem.
Ekkor azonban fogta magát Nimród és a kultusz legfőbb
szimbólumát jelentő Napot, amit még „régen emeltek le az égről”
visszavitte fel az égi otthonába. Egyik Napra rárakta az abból haj-
danán lehozott másik Napot s ezzel az égi rítussal a napkultusz
egyik percről a másikra visszatért az eredetéhez az eredeti égi
Naphoz. Minden de minden, ami magához a Naphoz, mint égi
kultikus forráshoz kötődött egyik pillanatról a másikra odalett és
felköltözött az Égbe. Ekkor választotta végleges otthonául Nim-
ród ősapa a csillagos eget. S Nimród a magyarok őspatriárkája,
ősapja végleg „oda maradt azon csillagvilágban, amit róla az ő
házának. Nimród Házának neveztetnek egyes vidékeken” tudósít
róla a régi magyar emlékezet. A Kos hérosz íjat feszítő emberként
maradt fent a mitikus égen, a magyarok Kaszáscsillagának neki
kijelölt égi helyén ott a csillagvilág közepén.
Igen furcsa, hogy ennek az különös őskosnak a tisztelete, ez a
bizonyos régi-régi kusita hagyomány maga a mítosz „hatalmas”
öregségéhez képest is nagyon mélyen belenyúlik az emberiség
ismeretlen hajnalába. Itt találjuk azt a mélységes-mély és boldog
(régi magyarok nyelvén bódog) kort, ami a nimródi kusita ha-
gyomány eredetéhez, annak is nagyon az elejéhez, a mitikus
aranykor végéhez vezet el minket. Itt lenne elásva az emberiség
hagyományának a „fényes” égi karizmatikus eredete és az erről
szóló még biztos tudás, ami annyira gondolkodóba ejtette a kiváló
mítoszkutatókat Várkonyi Nándortól Mircea Eliade-ig. az agyon-
hallgatott A. Polanskytól Bellarnyn át Tucci-ig. Ennek a fénylő
kornak akarták még az emlékét is oly kitartóan a kitalációk üres
kertjének szemétkosarába dobni. S ezáltal egy önmagának is tel-
jesen ellentmondó hazugság segítségével akarták hiteltelenné ten-
ni az utókor számára.

203
 Erről a csodás, elfelejtetett korról mondja Schiller oly maga-
biztosan, hogy ebben a nagyon korai időben, az emberiség arany-
korának nevezett korszakában az istenek emberek, az emberek
pedig istenek voltak. Ez a kor az, amikor az angyalok, a tündérek,
az óriások és az istenek alatti és emberek feletti szellemek együtt
éltek a jóakaratú emberekkel egy paradicsomi kerek és „éggel-
földdel teljesen egy” birodalomban.
Tagadhatatlan, hogy az emberiségnek ezt az ősrégi világát
igen nagy részében homály fedi. Abban viszont nem lehet kétsé-
günk, hogy itt egykor a Smaragd-Tábla (Tabula Smaragdina) ős-
bölcselete (Ami fenn az lenn – ami lenn az Fenn) ismeretében
uralkodó őskirályok vezették e birodalmat. Még pedig öröklete-
sen, egészen az emberiség eszmélésétől az aranykori tradíció tel-
jes bukásáig. Az isteni törvény elfogadása és fenntartása alapján
ők magukat is az isteni jelzővel illették. Mindezek Függvényében
igen érdekes azon elgondolkodni, hogy miért is nevezték Nimró-
dot, a magyarok legendás ősapját, a kusita tradíció őskirályát „az
első ismert birodalom első ismert őskirályának”. Valószínű, hogy
ez az „első birodalom” valójában az égi Földi karizma szerinti
utolsó szakrális birodalom uralkodóját jelentette. Ha így, van ak-
kor itt egy igen erős és kikerülhetetlen egyiptomi kapcsolat nyo-
mára bukkantunk, s ez a hipotézis az egyiptomi kusita hagyo-
mányt is közelebb hozza Nimródhoz és gyermekeihez.
Ami nagyon Fontos, ezek a hajdani égi-földi bölcsességet
„realizáló” királyok hatalmas időintervallumok elteltével is bírták
az égi eredet emlékét, annak biztos tudását. Ebből kifolyólag az
általuk alapított dinasztiák nem voltak mások, mint az „égnek a
Földre leszállt birodalmai”. Ők jogosan mondhatták magukról,
hogy az önálló szellemi esszenciával rendelkező, meglelkesített
Ég gyermekei. S ennek a „tökéletes Égnek” a legtökéletesebb és
legnagyobb Fénnyel rendelkező, „élő” spirituális „csillagának”,
vagyis a Napnak a gyermekei. Ne lepődjünk meg, de az ősi ha-
gyomány ilyennek tartotta magát a magyar Árpád-házat is. A
történelem Folyamán azonban (a tradicionális ősbölcsesség
szemüvegén át látva (a szellem Folyamatos elsötétedéseinek a
korszakaiban) több olyan „királyi dinasztia” is magáénak akarta
tudni a napmítosznak ezt az égi, karizmatikus örökségét. Nem-
csak, hogy azzal nem rendelkeztek, hanem ezzel a szellemiséggel

204
teljesen szemben is álltak. Sajnos a világ lassan elsötétedő törté-
nelmi korszakaiban az ősi napdinasztiákat módszeresen elpusztí-
tották. Az emberiség nagy szerencséjére Dél-Amerikában, a nap-
hagyományok egyik kitüntetett ős Földjén azonban mindez a
buzgalom csak félsikerrel járt. Ugyanis a nyelvcsere és az erős
katolicizmus alatt a régi „napos” létszemlélet és archaikus gon-
dolkodásmód máig kiirthatatlannak bizonyult.
Hosszú időn át módszeresen támadták és üldözték, idegenek-
nek tartották a „fényes” középpontú, nimródi eredettel, égi kariz-
mával rendelkező magyar Árpád-házat is. Ez az európai dinaszti-
ákból valóban kirívó, lelki és szellemi dolgokkal szemben nagyon
érzékeny és lényeglátó királyi dinasztia sok szentjével együtt te-
hernek és ellenségnek bizonyult itt Európa legendás mitikus kö-
zepén a történelmi Magyarországon. Ezt a rosszindulatú, ellen-
szenvet és bizalmatlanságot tápláló megnemértést megörökölte a
múlttal tisztában nem lévő utókor is. Ezért ö is felvette a régi
„gonosz” harcot és az ősök emlékét szívós munkával, hosszú-
hosszú korszakokon keresztül ott irtotta, ahol csak tudta. A rég-
múltat Folyamatosan negligálta, hőseit kigúnyolta és deheroizálta.
Ebből a szemléletből szinte egyenesen következett, hogy a ma-
gyarság nimródi eredetét bibliai alapra helyezve a népi képzelet
minden alapot nélkülöző, általuk hamisnak bélyegzett világába
tolták. A Kézai örökségét felvállalókat pedig ahol csak tehették,
üldözték és kitaszították. Az adott dinasztiát szimbólumaitól, jel-
képrendszereitől, néphagyományban még fellelhető szakrális
emlékeitől pedig módszeresen és maradéktalanul megfosztani
igyekeztek. A cél a régi hagyomány száműzése a nemzet tudatá-
ból. Az ősi hagyomány által égi eredetűnek tartott Árpád-házi ős-
vonalat akarták megszakítani és emlékeit elfeledtetni. Azt a kirá-
lyi házat. aminek az elején maga Nimród, a toronyépítő legendás
ősapa és mitikus őskirály állott. Ez a tény volt hát minden ellen-
séges igyekezet célja, minden ellenszenv és rosszindulat alfája és
omegája.
M. Eliade gondolatmenete alapján e napdinasztiák időben
való aláhullását a kozmikus-szellemi Nagy Idő egy töredéknyi
időegységének lezáródásához köthetjük. Ez a lezáródás minden-
képpen „elsötétedésnek” nevezhető. De tudni kell azt, hogy az
ismert legrégebbi indiai tradíció szerint az idő, akár az ember lé-

205
legzik, és lélegzésének ritmusa van. A Nagy Idő is ezt teszi benne
a sok milliárdnyi „kis idővel”. Tehát az aranykori tradíciókkal bí-
ró, az Eget a Földdel „fúzióban” tartó napdinasztiák végleg soha-
sem süllyedhetnek el. Pusztán csak „lélegzetük” abba a ritmusba
érkezett, amikor az a bizonyos kozmikus test kifújta magából a
szellemi esszenciájának tekinthető és azt éltető levegőt. Azt a bi-
zonyos „tüzes pneumát”, ahogyan a középkor azt nevezte, és még
nem érkezett el oda, hogy újra lélegzetet vehessen. De hogy lé-
legzetet fog venni újra, ahhoz kétség nem férhet, mivel ez a visz-
szatérés örök természetéhez tartozik.
Természetesen ez kozmikus levegővétel idejét tekintve nem
emberi léptékű, mivel abszolút szellem természetű. Ennek a lé-
legzetvételnek az ideje hatalmas nagy és ember által elpusztítha-
tatlan. Egyik legfőbb jellemzője pedig az, hogy minden egyes új
„lélegzetvételkor” számíthatunk arra, hogy újra visszatér. Mint
tudjuk, az idő ciklikus természetének nagy mély és nagyon-
nagyon régi metafizikai, vallásos hagyománya van. Az idő testé-
nek ezt a pulzáló, mindig újraszülető naptermészetét, ezt a nagyon
régi, de egyben nagyon „világos” hagyományt a szellemi sötétség
Folyamatosan megpróbálja bekeríteni. Nem képes rá, de azt fo-
lyamatosan megkísérli minden világban, így az emberi időben is.
Ez a bekerítés a mai modern világban is megjelenik és folytatódik
Itt, ebben a spirituális értelemben szétkaszabolt, számtalan egy-
másról nem tudó, össze nem tartozó, szellem nélküli sötét „idő-
képpel” rendelkező világban, ami „haladónak” nevezett, materiá-
lis tudományunkat tartja képzelt egyensúlyban. A világos világ
örök törvényeit rejtik magukban a régi mítoszok és az azokban
megőrzésre került ősi szimbólumok. Az emberi időben ugyan egy
ideig meg lehet róluk feledkezni, át lehet őket nevezni, értelmüket
átmenetileg el lehet „venni” és új értelmet adni nekik. De az idő
arcán ezek csak csupán tiszavirág életű, elsuhanó próbálkozások
lesznek. Mert lényegi tartalmuk mindig visszatér, ahogy a valódi
világ, az örök létezés „új lélegzetet vesz”.
Folytassuk kutatásunkat a napkirály első ismert leszárma-
zottjával, azzal, aki az Eget a földön megmutató nagy folyó a Ní-
lus „felső” részénél, a Felső Nílus menti Kusanból származott. Ez
a nagy király terjesztette el a Kusok nevét annak idején szerte a
régi világban. Memnon, Darius, Nagy Sándor és az antik világ

206
többi nagyjai mind azon voltak, hogy elérjék az ö nagyságát,
megismételhessék a cselekedeteit itt a földön. A kusita hagyo-
mány szakrális jelenléte kitörölhetetlen volt az ókorban. Szinte
mindenütt nyomát lehet találni, még ott is, ahol ez a hagyomány
többszörös lefedettségben van a jelen számára. Megőrizte őt az
egyiptomi tradíció Osiris mítoszában. Jelen volt az orfikus be-
avatások misztériumaiban, ott találjuk az etruszkok vallási elkép-
zeléseiben, a régi szkíták és szittyák szakrális világában. Bryant
Strabonra hivatkozva úgy véli, mivel az emlékét megőrző vallási
rítusok a káldeai Ur városából eredtek, ezért nevét is onnan kap-
hatta valahonnan. A hozzá kapcsolódó korai elnevezések Ur, Pur,
Hur, Porus, Poroneus stb. mind tüzet, világosságot, fényt és a ve-
lük kapcsolatos isteni fogalmakat jelölik, ami természetesen a
Nappal, a Nap tulajdonságával analógok, azzal kapcsolatosak.
Emlékezzünk csak a kusita tradíció egy, a Nimród által a népi
hagyományban megmaradt sajátosságára, az ebben a könyvben is
sokat emlegetett karizmatikus, reinkarnációs, metamorfikus ké-
pességre.
Nos az orfikus himnuszokban következetesen kétszer szüle-
tettnek, bimaternek nevezték a beavatottat. Ez a bizonyos kétszer-
születettség a beavatás szükségszerű és elengedhetetlen feltétele
volt. A beavatottnak tekinthető, tehát az ősi rítus megvilágosító
erejében részesült, „látó” karizmatikus őskirály viszont többször
is megszülethetett. Tehát nem csak kétszer, hanem többször is, hi-
szen égi-földi feladatait, uralkodásának a fenntartásához szüksé-
ges mitikus harcait csak így láthatta el a mítosz és a hagyomány-
lánc szerint maradéktalanul. A mitikus idő „időtlen megéléséhez”
tehát kiválasztottságra és többszörös életre van szükség.
A beavatottban felébredő, fény természetű isteni „rész” meg-
születéséhez, a szó mélyebb értelmében vett felébredéséhez a
kusita hagyomány egy rituális kelléket használt, Annak a kecses,
gyors és szép ragadozó állatnak a „külső ruhájából”, bőréből ké-
szült különös beavató ruháról van szó, amit párducbőr kacagány-
nak hívtak. Ennek a különös, szakrális-harcos jelleget magánvi-
selő, azt „sugárzó” ruhadarabnak a viselete elég kitartónak bizo-
nyult a kusita ősökkel rendelkező népek esetében. Ennek remek
példáját látjuk a maga megromlott, elfelejtett eredetű és jelentésű
viseletét, használatát tekintve a magyar kurucok esetében is. Ott,

207
ahol megénekelve számunkra az utókornak hátra hagyták azt a
tényt, hogy

„magára véve az magyarok régi erejét

azok szép kacagányával, harcos ruhájával”,

Ekkor már sajnos ennek a párducbőrből készült nagyon régi

eredetű kacagánynak az ősi rítusban való szerepét valószínűleg
nem vagy csak nagyon kevesen ismerhették, De minta hogy azt
olvashattuk, még a kuruc korban is használták ezt a régi beavató
ruhadarabot, mint a magyarok „harcos ruháját”. Itt szögezzük le
még egyszer, hogy tudatosuljon, ennek a régi beavató ruhadarab-
nak az eredete tagadhatatlanul az ősi Nimród-hagyományban ta-
lálható, S ennek a magyar történelemben fellelhető vonatkozásai
egyértelműen megerősítik a régi magyaroknak a nagy Nimróddal
való kapcsolatát. Itt megjegyezhetjük, hogy nem csak ez a bizo-
nyos „kacagány” jelenléte jelenti az egyetlen nimródi különössé-
get a magyar kuruc kor divatjában, hanem az a különös süveg is,
aminek előképét megtaláljuk a párthusok mágusbirodalmában és
a régi keleti kusitákkal rokon népeinek a viseletében is. De ha jól
belegondolunk, magának az önmagára ébredt, magyar virtusú ku-
ruc kor tárogatós zenéje is igen nagy messzeségben van az indo-
európai népek zenevilágától, Nyugodtan kimondhatjuk. hogy attól
lelkületében és dallamvilágában teljesen különbözik és az ősi
Napkelet felé mutat, azzal rokonságban van.
De térjünk vissza újra a párduc-kacagányhoz és a nimródi
régmúlthoz. A rituális párducruhát viselő beavatottat Nebrod-nak,
Nibru-nak, Nib-Ur-nak vagy a későbbiekben Nebrodesnek ne-
vezték, amit több kutató is egyértelműen a Nibru, Nib-Ur, Nim-
Ru sumér szóalakra vezet vissza. Bailey és Thomson meggyőzően
állítják, hogy már a korai egyiptomi misztériumokban is nagy
szerepet játszik ez a bizonyos rituális kellék. S ha ez így van, ak-
kor bizony a párduc-kacagány mint rituális ruhadarab és a be-
avatottság kelléke, mintegy megkülönböztető jegye nem görög
eredetű, hanem a mi gondolatmenetünket bizonyítandó sokkal-
sokkal korábbi eredetű.
A régi nagy kusita királynak núbiai Dionisosnak, vagy nem
görögösítve a nevet Dionu-nak párduc volt a jelképe. Az egyip-

208
tomi képírással, hieroglifákkal készült feljegyzésekben egy nyitott
szem fölött lapuló (őrző, vadászó pozícióban lévő) párduccal je-
lölték, írták a nevét. Milyen érdekes, hogy Nimródot is „Nagy
Vadásznak”, az Ég és a Föld őrzőjének nevezi a Biblia és a ma-
gyar hagyomány is egyaránt. Talán ez az egyetlen közös nevező a
két hagyományban Nimródot illetően. Nimród természetesen nem
azért vadász, hogy elejtsen, elfogjon valakit vagy valamit, hanem
azért, hogy „a fönti-lenti Mindenhatótól rendelt békessíget meg ne
rontsák, mert ha aztat megakarják setétíteni akkor jön Nimród
apánk mert ű vadász és azokat vadászként lefogja.”
Ne feledjük a legendás kusita király és a legendás Nimród, a
hagyományok szerinti első király is vadász, „párduc” és az Ég
Embere egyszerre. Az idők folyamán ez a párduc szimbólum
oroszlánná változik, úgy ahogy a vadászó pozíció is átváltozik
egy domináns őrző pozícióvá. A korai idők mitikus párduca
azonban úgy változik át egy mitikus-karizmatikus „őrzőoroszlán-
ná”, hogy nem felejti el, nem vedli le párduci „égi vadász” jegye-
it, hanem azt maradéktalanul megörökli és mintegy melléteszi az
újonnan felvett mágikus őrző tulajdonságának. Ezzel a mitikus-
karizmatikus, égen földön őrző-védő szolgálatot ellátó oroszlán-
nal találkozunk majd az idők beteltével ott a magyar királyi biro-
dalom domináns központjában Esztergomban. Ő lesz az, aki ott
az ősi Árpád-házi királyi vár falán megjelenik, majd mikor eljön
az ideje sokak nagy csodálkozására. De most ne ugorjunk oly na-
gyot az időben! Térjünk vissza a kusita párduc szimbólumhoz el-
végre nem lehet véletlen, hogy maga Nimród király is ragaszko-
dik párduc „testéhez” és mindentlátó párduc szemeihez, azokhoz
a mágikus szemekhez, amikről az archaikus magyar hagyomány
úgy emlékezik meg, mint két hatalmas földre költözött égi csillag.
Bailey, akárcsak Smiths is megerősítenek minket abban,
hogy a kusita királyoknak párduc volt a mágikus hatalmi jelképe.
Ezt a jelképet a hagyomány szerint az „első nép” az első bölcs
fejű és csillag szemű, kecses „tudósállattól”, a párductól kapta.
Mégpedig olyan formán, mint aki önmagát látja meg ama „híres
királyi állatot” meglátva. Ez a különös hieroglif a nyitott szem
fölött lapuló párduccal, már az egyiptomiak túlvilági szentköny-
vében a Halottak Könyvében is jelen van. Minden bizonnyal nem
véletlenül.

209
 A kusita hagyomány szerint a teljes tudás birtokában lévő
kusita őskirály, a beavatásokon keresztül egy „mindeneken ural-
kodó királlyá” változott. S ő maga lett a megtestesült Nap, aki
szellemi fényével ébren tartja a szellem világosságát. Itt most újra
felemeljük; és átvilágítjuk az archaikus magyar hagyomány egy
szeletét. Mégpedig azt, ami arról beszél, hogy a napfiának az or-
szága egy égi párduc képét formálja meg az égen és a földön egy-
aránt biztosítva ezzel égi és földi azonosságát és az ebből szárma-
zó égi kiválasztottságot. A turáni-kusita népeknél mindig élt az a
hagyomány, ami az Eget és a Földet „egyben” láttatja és annak is
tudja. Ezt a két mindenséget a Napisten két különböző idő alatt
ugyan, de mindig úgyszólván folyamatosan „bejárja”. Ezt a koz-
mikus-misztikus „bejárást” a kusita mitikus hagyomány egy nagy
király két mitikus arcával, két megtestesülésével hozza összefüg-
gésbe. E nagy király az égen griffként, a földön pedig párducként
cselekszi meg ezt a nagy bejárást. Erről az égi titokról hullatja le a
leplet világosan és közérthetően fogalmazva Fettich Nándor, ami-
kor arról beszél, hogy ezt az ősi mágikus hagyományt a Napisten
állat-attribútomaiként, a griff és a párduc cselekszi meg. Ennél
világosabban már nem is lehetett volna fogalmazni.
Igaz, hogy ő még ehhez a két mitikus lényhez mellé emeli a
pogány magyar hagyományban, ha ritkán is, de megjelenő mági-
kus vadkant is. Ami nem más, mint a megnyilvánult dolgok égi
parancs szerinti „eltakarítója”. Ez a három mitikus állati lény az
avar kori szikvégek egész nagy részénél is jól megfigyelhető. Ez a
jelenlét arról világosít fel minket, hogy itt egy nagyon régi tradí-
ció tartós megőrzéséről van szó.
Érdekes, bár bizonyos értelemben bizarr megközelítésben
találkozunk Nimróddal Paál Zoltán Arvisurájában. Különös de itt
ebben a terjedelmű, hatalmas műben nem találkozunk Nimród ős-
apa metamorf megjelenéseivel, az oroszlán kivételével a magyar
mítoszban megőrzött állatszimbólumaival és az ezek kapcsán
megnyilvánuló vallási hagyománnyal. Úgy ahogyan azt az ar-
chaikus magyar hagyomány reánk hagyta a mára már igen csak
megtépázott de jelenlévő ősi örökségeképpen.
Nimród származásáról viszont említést tesz a könyv. Azt írja,
hogy Nimród, aki a bátorságát apjától örökölte az Oszét nemzet-
ségből származott. Nagyapja Kám, apja az úz (ős pal-úz, palóc)

210
nemzetségbeli Kusz vitéz volt (a Biblia Khus-nak ejti).
Ordoszban képezték ki sámánnak, ott, ahol ő Bacsa sámán néven
lett sámánpap. A könyv szerint Nimród részt vett abban a terület-
felkutató ősi csapatban, akik a Zargos-hegységben letelepedésre
alkalmas területeket kerestek. Nimród a Tigris-parti Árpád és
Arad város között kísérte Agadi szabír fejedelem kereskedelmi
karavánjait szilaj és bátor lovasaival. Az Arvisura megemlíti,
hogy Nimród a karavánok védelme után a dahák és a szkíták bi-
rodalmában oroszlán- és medvevadászattal foglalkozott. Ezen ál-
latokat azonban Nimród kapcsán jelképszinten értelmezi mikor
arról ír, hogy Nimródnak és városának oroszlán volt a jelképe.
Nimród egyik fiáról azt írja, hogy szúrós szemű beavatott-
ként született, akit Dánielnek neveztek. Nimród birodalmáról írva
megemlíti, hogy ahhoz tartozott az új Nimródváros melletti Asz-
szó-úr vagyis Lóváros, Pintor a beavatottak központja, Nippur az
írópapok városa. Az oroszlánkapus Ninive a Nimród birodalom
fővárosa volt (Kr.e. 4000), amit egy Ninive nevű beavatott építő-
tudós tervezett a Buda kőfaragó nemzetségből. Nimród feleségét
a könyv Tuli-nak nevezi, akitől Ardi város szentélyében iker-
gyermekei születtek Bábel és Tubir személyében, mégpedig Kr.e.
4018-ban. E könyvben leírt történések és adatok nehezen illeszt-
hetők bele a több forrásból és hagyományból összerakott Nimród-
képbe. Mégsem hagytam ki az Arvisura Nimród-képét ebből a
kötetből annál, is inkább mert, ha a benne felemlegetett történések
nem is, de az ott található nevek (Kusz-Khus, Ninive, Nippur stb.)
részei Nimród ősi történetének.
Kus (Khus) pátriárka leszármazottjait a hagyományokra tá-
maszkodó kutatók igen nagy része a káldeusokkal azonosítja.
Olyannyira, hogy Nagy Endre egyszerűen Káld-Khusokról beszél
a káldeusok kapcsán. Ezek a káldeusok magukat a Tudás Nép-
ének tartották, és a többi néphez képest feltűnően sok égi dolog-
ról, mágikus ismeretről volt egyértelmű ismeretük. Meghökkentő
módon a Tudás Népének, a Nap Fiainak az elnevezéssel azonban
sokkal később a korai szkítáknál is találkozunk. Itt ne felejtsük el,
hogy már a hetvenes években publikált, szkítákról szóló köny-
vekben úgy írnak róluk, hogy nem egygyökerű nép volt.
Kiszeljov kutatásai az Altáj-hegységtől a Kaszpi-tóig terjedő nagy
területen a II. évezred idejéről egy hatalmas és virágzó kultúra

211
nyomait igazolják. S ami számunkra már nem meglepő, ez az
andronovóinak nevezett karai kultúra iráni eredetű volt, iráni
nyelven beszélt. Tehát a korai szkíta—szittya világ eredete,
mondhatni bölcsője a Nimród-hagyományhoz hasonlóan, és vele
összefüggően Perzsiában ringott. De ne ragadjunk meg az időben,
haladjunk tovább Arról is gyakran hallunk, hogy Attila népét az
idegenek a „Napra esküdteknek” nevezik. Ők azok, akik a Napot
követik és mindenben mások, mint az európai népek. Többek kö-
zött abban is mások, hogy a Nap-párducot, vagy Nap-oroszlánt és
a griff-turult a kusita ősök totemállatát, mint a „Nimród-állatokat”
szakrális tisztelet övezte köreikben. Mi sem természetesebb, hogy
mindennek a vallási kultusznak az emléke meg kellett, hogy ma-
radjon a magyarság templomművészetében is.
Ócsán, az avar kori keresztény templomban talált képen Jé-
zust ősi mágushitünk misztikus hiedelme szerint úgy örökítették
meg, mint Pantera-Deit, vagyis Isten párducát. Ennek a furcsa
párduckultusznak a kapcsán idézi Oláh Imre Fettich Nándor egyik
levelét, amiben a kutató az ezzel kapcsolatos megdöbbentő felfe-
dezéséről ír:
„Ják ősi, románkori templomát megvizsgáltam mai
szemmel. Kerestem és megtaláltam számos nyomát an-
nak, hogy mit vett át a nyugati kereszténység (az ún.
Kettlachi jellegű kultúrán keresztül) a .pogány. avar és
ősmagyar világból. Ócsán is megtaláltam ezt igen mo-
numentális formában, amely az egész román kutatást
(románkori művészet, ezen belül a románkori templom-
művészet katatását) új irányba fogja terelni (mégpedig),
a helyi hagyományok felkutatására. Szédítő magasságba
mentem fel és ott rajzoltam ennek a vázlatnak az erede-
tijét. Itt az északi hajó – Szűz Máriáé (nő— föld—halál) –
sötétség a kereszténységben. A déli hajó Jézusé és így
ennek egyik záróköve az

AVAR KORI PÁRDUC KÉPÉBEN MUTATJA JÉZUST

A NÉPNEK.

212
 A Párduc vörös színű (vörös a Nap színe), dereka vastag
(mint Kettlachon is), mert Agnus Dei-nek vasteg a dere-
ka a gyapjútól.

A keresztes háttér sötét, feketés, mert a „bűnök színe”

ez. Ő viszi el a világ bűneit (mint Pécsen is).

A nép jobban értette akkor – mint mi tudósok MA.

E „pogány- párduc” Domonkosfán, Zalaháshágyon és

egy Fehérvár-i ezüstcsészén visszahajlított lábával egy
keresztet emel – mint Agnus Dei de PÁRDUC FEJE és
PÁRDUC FARKA van az „Isten Bárányának”.
Fettich Nándor eme idézett pár gondolatának igen nagy súlya
van a Nimród után való kutatásunk szempontjából. Ez a bizonyos
szellem-párduc, ami az ősi magyar égi hagyományban Nimród
egyik spirituális „ruhája” a régiek szakrális világában egyértel-
műen a lélek-bárány fölé helyeződik. Mégpedig úgy, hogy azt
magába olvasztva magasan a lélek fölé emeli azt, fel egyenesen a
szellem fényes világába. Ez a tüzes-párduc mint „lelkes szellem-
állat”, az ősi Dionysos állat-attribútuma is. Azonosult az Agnus
Dei ravennai típusával, de úgy hogy ősi archeotipusán mit sem
változtatott. Így került rá a domonkosfai és a zalaháshágyi ro-
mánkori templom tympanonjára. De jelen van a Székesfehérváron
talált főpapi sírlelet ezüstcsészéjének a közepén is. Mégpedig
hosszú felfelé álló, csapott farokkal, hegyesfülű párducfejjel, hát-
rahajlított mellső lábbal, mely tartja, vagy ha úgy vesszük felmu-
tatja a keresztet.
Itt ennél az avar kori sokatmondó Jézus-Párduc ábrázolásnál
válik igazán érzékelhetővé az az igazán sarkalatos spirituális tett,
amikor a világi hatalommá váló, úgymond hivatalossá lett egyház
a szellem—lélek—test ősi hármasságából a szellemvilágát a maga
felső, a régiek által „magosnak” mondott helyéről letaszítva azt az
„áldozati báránnyá” változtatott köztes világba húzta le. Itt nem
szabad megfeledkeznünk a magyar nyelv rejtett, oly sokszor több
rétegű, a ragozó nyelv lehetőségei által felkínált belső mondani-
valójáról, aminek jó példája a „magos” kifejezés, ami egyaránt

213
magában rejti a magot és a magasan levő világ spirituális jelenté-
sét is. Ezen letaszíttatás után a szellemi világot lenyelő, kreált
kettős világnak, a test és lélek birodalmának kizárólagos urává
avatta magát a hivatalos hit. Nélküle immár nem volt út „felfelé”
az Ég irányába, sem „befelé” az emberi lélek birodalmába. Nim-
ród nagy fényes madara immár nem szállhat szabadon az Ég, a
Nagy Szellem világa felé, mint egykor és nem juthatott el az em-
beri lélek legbensőbb birodalmába sem úgy, mint az egykor ter-
mészetes volt.
A Nimród-hagyományban élő Nagy Szellem világa szinte
teljesen megegyezik és csak külsőségeiben tér el, de még ott sem
mindig a szerencsétlen sorsú amerikai indiánok vallási világkép-
ében jelenlévő Nagy Szellem örök birodalmával. Még e két ős-
vallás népének a sorsa is hasonlóvá lett itt a földön azzal a kü-
lönbséggel, hogy a magyar ősvallás koppányainak még rezervá-
tum sem jutott az őseiktől megörökölt hazai földön. A lelkes
szellem tüzét lassan eloltották és az lassan kihűlt a párduc-jézusi
arcon. Az Árpádkori magyar kereszténység párduc-jézusi arca
úgy tűnik elveszett az időben.
De hajdani jelenlétét még magán viseli egy-két régi magyar
templom már, ahol az avatott szem azt észre veszi. Ami a leg-
szomorúbb, hogy Nimród földi testének végtelen otthona, a lélek
melegétől és a szellem tűzétől gyönyörű napfényes természet a
maga erdeivel, barlangjaival, forrásaival már nem lehetett szent a
múló időben. Erre jó példa a Pilis és vidékének magára hagyott és
az enyészetnek átadott „természetes” romjai. Nem lehetett szent
az életfa sem, sem a párduc-arcú, az ég tüzét magán viselő Jézus
sem, ahogyan azt egykor az ősi hitben élő „pogány” majd később
az Árpád-kori magyar kereszténységben élő ember látta és tisz-
telte.
Hiába nőtt hát ki a földből a „szent fa”, hiába haladt át meg-
csendülve az égi világokon, fel a „magos” fényes Égbe. A hitből
mítosz lett, majd mítosztöredék, sokkal később aztán csak meg-
tűrt mese, majd az sem. S ha végleg engednénk a magyar népre
amúgy is jellemző pesszimizmusnak, akkor azt is mondhatnánk,
hogy a magyar mesét napjainkban oly látványosan „leváltó” és a
magyar nép lelkületétől idegen mesék nyomán kitörlődnek az
eredeti magyar mesék, és nem is olyan lassan minden odalesz...

214
 Mint láthatjuk az idők árjában a Mindenható „magos” helye,
Nimród „magas” trónjának birodalma elvesztette szakrális jelen-
tőségét, természetes földi helyét. Egy ideig még tudott róla a
mesterséges falak közé, a templomokba költözött magyar hagyo-
mány is. Abban a templomi közegben, ami aztán sok-sok idő el-
múltával a természet lassú, de folyamatos felszámolása folytán
valóban a szentség egyetlen helyévé változott itt a sötét arcúvá
lett embertelenedő földön. Ez a régi magyar archaikus gondolko-
dás „sötét arcú föld” kifejezése összecseng a védikus világkép
Kali-yugájával. Azzal a világciklussal, ahol már a jóság és a szép-
ség és a teremtó és megtartó világosság nem borítja fénybe a föl-
det, és minden sötét árnyékot kap még az emberi gondolat is.
A „világos arcú föld” párduc-arcú magyar Jézusa mindig az
eredendő és tiszta szellemvilágról beszélt, és azt is hagyta hátra
számunkra, csak észre kell venni. Röviden ez a nimródi Krisztus-
Párduc őrizte magában az Ég tudását. Párduc-szemével képes volt
belelátni az Égi Világosságába. 5 amit ott látott, azt vigyázta itt a
földön is. Az égi világ karizmatikus bölcsességének volt az őrzője
Isten hiteles Fiaként itt a földön. Nem tagadta meg az Eget, ahon-
nan jött, hanem annak a világát őrizte itt a földön mindaddig, míg
azt tehette. Ez a nagyon régtől való ősi párduchagyomány bizo-
nyítja, hogy őseinknek a Turulmonda hagyományán kívül volt
egy igen erős és teljes párduc-hagyománya is. Röviden volt egy
égi világból jövő Turul-hagyománya, amit egy szintén égi „tüzes”
párduc-hagyomány erősített meg, támasztott alá. Ez a sajátos ma-
gyar párduc-hagyomány olyan erős volt, hogy szimbólum szinten
az egyházművészet is átvett belőle mégpedig jócskán. így került
bele Nimród állata az egyházművészetbe, mégpedig nem mást,
mint a szellem tüzétől „fényes” Jézust megjelenítve. Az egyház
minden bizonnyal nem ismerte ennek a szimbólumnak az eredeti,
mondjuk úgy „arcon túli” jelentését, vagy ha ismerte is jól felfo-
gott érdekében úgy tett, mintha nem ismerné azt.
Hiszen itt egy valóban ősi, a kereszténységnél sokkal, de
sokkal régebbi vallási hagyomány lett megjelenítve és a jézusi
hittel a felszínen tartva, azzal tökéletesen kiegészítve, fittyet
hányva az idő szigorú rostájának. A magyar nép káldeus—kusita
eredetére, a magyarság ősapjának tartott Nimródnak, mint az „el-
ső” őskirálynak égi eredetű, „tüzes” származására, annak kozmi-

215
kus-karizmatikus felfogására történik itt konkrét utalás. Lássuk,
hogy az igen mély archaikus magyar néphagyománynak sikerült-e
mindebből a „tüzes” tradícióból életben tartania valamit vagy
csak ősi templomaink kövei beszélnek-e mára erről az ősi tudás-
ról.
Erdélyi Zsuzsannának az archaikus népi imádságok csodála-
tos gyűjteményét tartalmazó Hegyet hágék, lőtöt lépék c. köteté-
ben rá is bukkanunk arra az igen érdekes régi imádságra, amit a
régiek bajelhárításra, spirituális védelem céljából mondtak egy-
kor. Ebben az imádságban rábukkanunk arra az ember feje felett
megjelenő három angyalra, amiről úgy tartották régen, hogy „ama
három világból jött angyalok” és „ama három világból jöve segé-
lik meg az embert”. Mondanunk sem kell, hogy ez a három világ
a szellem a lélek és a test világa. Tehát ez a nagyon régi ima még
akkor keletkezhetett, amikor még a szellemről és annak világáról
tiszta tudata volt a földön élő embernek.
Íme a három angyalos részlet az idézett kötetből:

„…Ha lefekszek én ágyamba,

Mint Úrjézus koporsómba,
Fejem felett három angyal,
Egyik őriz, másik vigyáz,
A harmadik szegén
bűnös lelkemet várja.”

A magyar Nimród-hagyománynak a néphagyományban

megőrzött emlékezete szerint az ősapa (Nimród) három angyalt
küld az ember spirituális védelmére.

Mégpedig a test angyalát,

a lélek angyalát
az Ég vagyis a szellem angyalát.

Egyet hogy őrizze a testet ez az angyal a föld angyalaiból

való és a test angyalának neveztetik, Ennek az angyalnak ugyan-
olyan tapintható földi teste van, mint magának az embernek. Egy
másik angyalt is az ember mellérendel népünk ősapja, hogy vi-
gyázza azon lelket. Ennek az angyalnak látható alakja van, de

216
testileg „soha meg nem fogható”, Tehát nincs teste fizikai teste
ennek az angyalnak, Feladata a lélek fölötti feltétlen vigyázás. Er-
re azért van szükség, hogy az ember lelkét meg ne ronthassák
alantas, sötét, gonosz teremtmények. A föld első királyának tartott
ősapa küld egy harmadik „nagy” angyalt is az ember vezetésére.
Ennek az angyalnak a feladata, hogy a bűnbe került lelket „várja”
és felvigye ezt a bűnös lelket a Fényes Égbe, hogy az ott meg-
tisztulhasson, Ennek a harmadik angyalnak, a szellem angyalának
egyáltalán nincs látható megnyilvánulása, csak ott legbelül a szí-
ven keresztül szólítja meg az embert, és úgy segít neki.
E három angyalnak ez az igen mélyről és régről hozott szak-
rális ismerete igen sokáig része volt az élő szakrális magyar nép-
hagyománynak. Hiszen, ha valakinek „bűnös lett a lelke” és a lel-
két érezhetően „nyomta a gonosz által oda lerakott sötét és na-
gyon nehéz kő”, akkor azt mondták, hogy elfeledkeztek róla azok
a bizonyos háromangyalok. Na valakinek „megnehezült, elsötéte-
dett” a lelke és zaklatott lelki állapota miatt magányra vágyott, azt
mondták róla, hogy elment, mert ott valahol csendben és ma-
gányban várja azt a bizonyos nimródi harmadik angyalt. Ez a kü-
lönös angyalhagyomány minden bizonnyal része lehetett az Ár-
pád-házi magyar kereszténységünknek is. Hiszen Árpád-házi
szentjeink mind „az angyalok elémentek”, „velük volt a három
angyal”, „három angyal őrizte őket éjjelnappal”. S természetesen
ama árpádsávos Árpád-házi szent zászló is a háromangyalok vé-
delme alatt állt, akár az egész akkori Magyarország...
De vizsgáljuk tovább ezt az általunk idézett ősi magyar ar-
chaikus imát. Feltűnő és a vallási hagyományok és a vallástörté-
net kutatói számára igen nagy kuriózummal bíró tény az, hogy az
imát elmondónak le kellett feküdnie az ágyába, mint Úrjézus a
koporsójába ahhoz, hogy a három angyal őt ott meglátogathassa.
Csak így válhatott az ember a hagyomány szerinti örök emberré,
Csakis így válhatott tökéletes részévé az élő és végtelen minden-
ségnek, így váltak Isten otthonává ezek a magyar hívők az apokrif
gondolat apokrif tudása szerint. Valami ilyen tökéletességre
vágyhattak egykor a pálosok is ott a szent magyar Pilis rengete-
gében, a természet és Isten tökéletes szeretetében.
Ez a bizonyos lefekvés, mint „koporsóba szállás” a hagyo-
mány szerint a pálos beavatás része lehetett. Nimródról azt őrizte

217
meg a hagyomány, hogy „ágya, mim elmozdíthatatlan aranyko-
porsó” és hogy „meghal mikor alszik és felébred amikor meg-
halt”.
De emlékezzünk csak Mária elszenderülésének korai ábrá-
zolásaira. Minden ábrázolás egy fekvő állapotban rögzít. Ismert
az a középkori gondolkozás, hogy amikor lefekszünk mindig
meghalunk egy kicsit, és amikor felébredünk mindig újraszüle-
tünk egy kicsit. Ez a különös, egyértelműen egy másik világból
hozott tapasztalat majd csak jóval a középkor végefelé kezd ki-
kopni az emberi tudatból, hogy aztán az újkor hajnalára teljesen
elfelejtődjön és még az emléke is idegenné váljon.
Ennyit arról, hogy a magyar archaikus hagyomány még is-
merte a „háromangyalt”, az emberi létezés mély misztériumához
kapcsolódó meghalás-feltámadás ősi beavatását, magát a három
világot. a test. a lélek és a szellem birodalmát. A nimródi, mond-
juk úgy a kusita ősvallás hagyománya ennek a három világnak az
ismeretére épült. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy nem tudott
az új, két világra épülő hitben benne maradni és lassan elfelejtő-
dött.
De lássuk, hogy a párduc-Jézus emlékét megtaláljuk-e
ugyanúgy az archaikus magyar imádságok világában, mint a há-
rom világ három különös magyar angyalát.
Nagy László által gyűjtött régi magyar imádságok között ta-
lálunk egy igen érdekeset:

„…kecses állat arcát magán viselő,

üdővel nem bíró (időt nem ismerő) Urunk,
ne hagyjd hogy elfelejtsünk,
ne hagyd hogy messze haggyunk...
Eme arcodban vagy te otthon
vadász, őr és nagy király”

A magyar hagyomány itt arról beszél, hogy az Úr Jézus „ki

vadászként vigyázza nyáját” (ebben a megfogalmazásban félreért-
hetetlenül a „nagy vadász” Nimród egyik legfontosabb és közis-
mert tulajdonságára ismerünk rá) a kecses párductestben érezte-
érzi magát a legjobban. Ahogyan már utaltunk is rá metamorfikus
átváltozásai közül a párduc a legismertebb és a „legkedvesebb”.

218
Az is igaz, hogy a hagyományban igen erősen keveredik az
oroszlán és a párduc nimródi megjelenítése. De ez ne tévesszen
meg bennünket. Az tény, hogy valamikor a korai időkben Jézus
egyik jelképe valóban a nappárduc volt. Ebben megerősít minket
az is, hogy Jézust a korakereszténység igen gyakran Nap attribú-
tumokkal ábrázolja és egyértelműen a Nap mellé rendeli, Ezt a
spirituális tényt a keresztény ezoterikus hagyomány több esetben
is napsárga oroszlán vagy kecses párduc formájában realizálta.
Térjünk még vissza egy kicsit Erdélyi Zsuzsanna remek
könyvéhez. Tudjuk, hogy a magyar Nimród-hagyomány úgy tud-
ja, hogy „ott fenn a Kaszáscsillag (Orion) rejtekében” egy hatal-
mas nagy „aranyos fa” védi és takarja Nimród égi birodalmát. Ez
a csillagok világába lakozó és ott ,;aranylón fénylő” életfa elvá-
laszthatatlan és dominánsan meg is jelenik a magyar néphagyo-
mányban.
Csengő-bongó hangján megzendül mikor „kell és muszáj” és
szinte tájegységektől függetlenül markánsan helyet is követel ma-
gának a magyar mesében és legendáriumban. Mi sem természete-
sebb, hogy minderre rábukkanunk itt az archaikus imádságok
időtlen szakrális világában, Ha kilép az ember a profán létből, ki
lép az „én” ajtóján az időtlen mitikus létbe és feltekint a magyar
Égre, akkor meglátja ott fenn az Orionban Nimród aranyos fáját.
S hogy ennek az aranyosfának földi magyarországi árnyéka éppen
a Pilisben mutatkozik meg, arról több áttételes és direkt emléke is
van a magyar hagyománynak.
Erről a mélyen spirituális és mindenképpen „közvetlen” él-
ményről (ami a sámánisztikus vallások szakrális világának egyik
igen fontos és sarkalatos jellemzője) így beszél a magyar archai-
kus imádság:

„…ha kilépek az én ajtómon

Föltekintek az Égre
Ott látok egy aranyos fát
Kívű aranyos
Bellű kegyelmes
Az alatt van egy aranmelence..,”

219
 Itt ez a bizonyos „aran melence” egyértelműen egy arany
Grál-jelkép.
Többször is találkozunk a Grál-misztériummal az archaikus
magyar imádságok kutatása kapcsán. S ez a Grál-hagyomány,
mint látni fogjuk, egyértelműen őrzi a Nimródról való emlékeze-
tet.

„Fehér Rózsa Mária

Engem Jézus talál szobám négy sarkán
Az angyal az angyallal
Három szent csöpp vére elcsöppent
Az angyalok fő’szették
Aran tálba tették
Az Úrjézus elő vitték..,”

A magyar Nimród-hagyomány úgy tudja, hogy Nimród a

„Nagy Ősapa” nem hagyta soha a „jóknak vére hullatását”. Sőt a
jókkal, a „világlókkal” szerződést is kötött, mégpedig a „fentről és
bentről kapott vér által”. Emlékezzünk csak a fejedelemválasztás
ősi magyar rítusára, a sokat emlegetett vérszerződésre. Amit Deér
József szerint egyértelműen megtalálunk már a szkíta ábrázoláso-
kon:
„A fejedelem választása. a nomád népek ősi rítusával, a
vérszerződés szertartásával történt, melyre már a szkíta
ábrázolásokban találunk példákat, s amely az ázsiai hu-
nok körében is elterjedt volt.”
A szkíták megemlítésével mindjárt képben is vagyunk, hi-
szen a magyar őstörténet nimródi aranyszála rajtuk vezet el hoz-
zánk. Annál is inkább, mert az „angyalvér” misztériumát is töb-
ben szkíta gyökerűnek tartják.
Emlékezzünk csak! Még a középkor derekán is élő, minden
bizonnyal nagyon régi hagyományból táplálkozó emlékezet úgy
tudta, hogy szent erő lakozik a vérben, és ez az erő mindenképpen
„fentről adatott”. Fentről, mégpedig az aranysárga Nap birodal-
mából. Mert a vér a fénylő Nap segítségével tölti meg a fentről
kapott testet.

220
 Nimród elküldi angyalait, hogy azok aranytálba felfogják a
jók vérét, és így ez a vér „nem sötétedik el. nem alvad meg, ha-
nem élő marad mindörökre mint a Nap”. Nimród tehát a „tiszták”
vérét ott fent egy aranytálcán a Napnak nyújtja át, hogy az örökre
világoljon a teremtett világ felett. Igen érdekes egybeesésnek tű-
nik, hogy a magukat „tisztáknak” nevező katarokkal is többen
összefüggésbe hozták a Szent Grál csendes legendáját. Több ku-
tató is úgy tartja, hogy a Szent Grál misztérium az időben egy
adott kor letelte után újra megismétlődik. Legutóbb ott a golgotai
keresztfánál „jelent meg” a Grál, de vajon először mikor bukkant
fel a történelem folyamán? Minden bizonnyal a vele gyakran ösz-
szefüggésbe hozott germán középkor hajnalánál is hamarabb volt
az a bizonyos „első megjelenés”. Visszatérve a nimródi hagyo-
mányhoz sok minden megviláglik a Grál-vér kapcsán. Hiszen eb-
ben a hagyományban vért ontani, annyit jelent, mint a Nap ellen,
az élet és a Fény ellen támadni.
A rítus pedig úgy őrződött meg, hogy a kiontott vért egy
Naphoz hasonlatos aranytálcán kell felfogni, s majd „fel kell vin-
ni” a Mennyország peremére, oda a Kaszáscsillag nimródi kapu-
jába. Különösen így kell cselekedni ezt a legszentebbek vérének
hullatásakor. Ez az aranytálca a kiontott vér súlya alatt válik
aranykehellyé, illetve aranyszelencévé. „Egyre mélyebb mélye
lesz ennek a tálnak” és a tál kehellyé változik a vérnek súlya alatt.
Nos a világ első királya már a legelső időkben úgy intézke-
dett, hogy angyalai begyűjtsék a legszentebbek vérének minden
cseppjét. A hagyomány úgy tudja, hogy a jóknak, akik ugyan nem
szentek, de mindenképpen bennük van a Jóisten folyékony Fénye
és őrzik is azt, azoknak az elhullott vérét is be kell gyűjteni. De itt
ezeknek a jóknak az esetében gyakran megesett, illetve megeshet,
hogy nem minden csepp vér esik bele abba a mitikus Nimród-
kehelybe, a Nap-szelencébe. De azok esetében, akik Isten Fényét
maradéktalanul visszasugározzák (tehát szentek), azoknak a tradí-
ció szerint egy csepp vére sem veszhet el. Megdöbbentő, hogy
egy igen ismert apokrif keresztény Grál-hagyomány milyen pon-
tosan fedi ezt a magyar archaikumban megőrződött nimródi gyö-
kerű Grál-történetet.
Ugyanis arról van szó, hogy a mindenható égi Isten mindig
elküldi angyalait, hogy „gyűjtsék be” a jóknak vérét, amint az

221
történt is a hozzá legközelebb állónak, az Ő Szent Fiának elhulló
minden csepp vérével. De az Égben Lakónak nevezett Jó Min-
denható külön arra kéri angyalait, hogy Szent Fiának az esetében
szigorúan egyetlen egy csepp vér sem hullhat a földre csakis az Ő
aranyos kelyhébe. Ezt a vért aztán majd elrejtik a rosszak elől és a
megfelelő időben (?) felviszik a Mennyországba. Mert abban a
vérben bizony Isten örök életereje van elrejtve, mégpedig halha-
tatlan, romolhatatlan formában. Míg ez a vér nem lesz „sötét”.
addig meg is őrzi a Teremtő életerejét. S hogy és miért van mind-
két esetben aranyból az a bizonyos tárgy, ami felfogja a szent
vért? Hát azért, mert itt mindkét esetben az alap, a vallási funda-
mentum egy nagyon régi Nap-hagyományon nyugszik.
Mindkét esetben egy a Nap alá rendelt ősi szakrális kultusz a
Grál misztérium magja. Ennek az uralma és lényege hasonlatos
volt a görög hagyomány által megőrzött Apolló kultuszhoz, azzal
a különbséggel, hogy itt egy szinte mindenre és mindenkire ki-
terjedő kozmikus fény- és tűztisztelet, mint őshagyomány lelhető
fel, aminek a nagyon késői halványult kultusza nem volt más,
mint az a bizonyos mágusvallás, amivel a Nimród-hagyomány
kutatása közben oly gyakran találkozunk. Ez a tűztisztelő mágus-
vallás jelent meg a szkíták igen kifinomult vallási kultuszában.
Nimród is ezt a bizonyos spirituális tüzet „őrizte” mindaddig még
fel nem költözött vele oda a „magos Égbe. Orionnak rejtekébe.
Kaszás csillag erdejébe”, ahol immár otthonába, az Égben gyúj-
totta és őrizte meg azt a bizonyos primordiális örök tüzet.
A magyar néphagyomány úgy tartja, hogy a jelképes tűzra-
kással is azt az égi tüzet szimbolizáljuk itt a földön, aminek az
eredője Nimród szívében. a Napnak a közepében van. Nimród tü-
zében tehát „lássuk meg” azt az égi tüzet, ami az óriás Nimróddal
végleg a magyarok Égi birodalmába költözött, és igen sajátságos
átalakulás folytán a korai kereszténység hagyományában is helyet
kapott, mégpedig az Árpád-házi magyar kereszténységünk kelet-
ről hozott fényhagyománya által. S ez a magyar fényhagyomány
Mária Országának a szent szívében. a Pilis mágikus királyi vidé-
kén került megőrzésre. Nem véletlen az, hogy ezt a vidéket szinte
folyamatosan hallgatásra ítélte a profán történelem. Olyannyira,
hogy még a régi kezek által épített, mára romjaiban meglévő

222
szakrális emlékeket is természet által épített néma köveknek ha-
zudta.

223
 18. Magos Égből, Kaszáscsillag rejtekéből
„Magos Égből, Kaszáscsillag rejtekéből.
aranykönny folyik ki óriásnak nagy szeméből...”
(Részlet az Égi utakról c. versgyűjteményből ismeretlen
magyar költő költeménye)

„Valjon szinte némi eredeti ősmondai tudat lappang-e

még az ezen eredetrőli további krónikai tudósírások-
ban?”

(Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia Fest. 1854.)

„Keressétek őt, aki a Fiastyúkot és a Kaszás csillagot te-

remtette”

Amos 5/8.

Jól érzékelhető. hogy a magyar néphagyomány spirituális

értelemben nem tesz különbséget az Ég „tüze” és a Nap melege
között. Ennek a tűznek szellemi közvetítő állata pedig nem más,
mint az a bizonyos Naporoszlán, ami lerúgta magáról a vakolatot
ott az árpádok ősrégi palotájában. Esztergom ősi magyar város-
ában. Nem lehet véletlen, hogy Nimród alakja Gilgames tipizált
őshérosz képével igen gyakran „összecsúszik”. Gilgamesről tud-
nunk kell, hogy épp olyan biztos talajon áll a mítosz világában,
mint a történelem színpadán. Már ez a megfelelés önkéntelenül is
Nimródot juttatja az eszünkbe. Gilgames a sumér királylista az
ún. I. Ururk-i dinasztia ötödik szereplője. Vallási szimbóluma
uralkodásának és szakrális jelenlétének minden aspektusában az
oroszlán. Az oroszlán csillagkép, melynek központi spirituális
bolygója, mondhatjuk úgy is, hogy ura maga a „lelkes” Nap. A
babiloni káld és a korai perzsa királyok hatalmi csillagképe sem
más, mint az oroszlán csillagkép.
Palotáik bejáratát is szárnyas oroszlánok őrizték. Itt óhatatla-
nul is Nimródnak a – kapuőr – „feladata”. pozíciója jut eszünkbe.

224
Sőt hivatalos ítélkezéseiknél is az oroszlán „nevében” hozták meg
döntéseiket.
Röviden az ősbabiloni tradíció szerint a Nap tűzének szellemi
őrzőállata bizonyítottan az oroszlán. Magától értetődik, hogy a
népmese aranyszőrű oroszlánja is a Nap melegéből kapja legyőz-
hetetlen erejét. Azt a bizonyos spirituális erőt, aminek a melege
egyben a szellem világosságát is hordozza.
A hagyomány úgy tudja, hogy Nimród ezt a földre szállt
naperő „maradékot” menekíti vissza a csillagokba. Valószínű,
hogy itt az aranykor „Égbe menekítésének” sajátos ősi mítoszával
állunk szemben. Nimród tehát egészen fel a „magos egekbe” a
Kaszásnak nevezett csillagvilág, vagyis az Orion csillagképébe
költözik bele. Oda, ahol egy nyilazó alakot formázva válik örökre
láthatóvá.
Ez az alak a maga harcos, „íjat feszítő” teljességében a „lá-
bát”, mintegy fundamentumát tekintve egy mitikus sebet hordoz.
Ez az asztrálmítoszi megjelenés egy igen fontos körülményre
mutat rá. Arra, amire maga a görög mitológia mitikus cselekmé-
nye is utal. Ez a kis mitikus-kozmikus sérülés csak megerősíti a
magyar néphagyományba rejtett Biblia előtti nimródkép hiteles-
ségét. Ahhoz, hogy mindezt megérthessük és tisztán is lássunk,
szét kell néznünk egy kicsit a fölénk hajló szakrális „égbolton”
mégpedig úgy, ahogy azt a régiek tették annak idején.
Tudnunk kell azt, hogy a csillagképeknek nem véletlenül volt
és van több nevük. S az sem véletlen, hogy a hagyományokat el-
ködösítő, azokat elfedő „tudományos” világkép miért is egysége-
sítette, „tudományosította” oly hírtelen támadt nagy vehemenciá-
val a régi népek hagyományába rögzült „beszédes” csillagneve-
ket. Addig ugyan nem mert menni, hogy magát az ezergyökerű és
ősi fényű mitológia kapcsolatot egy szabásra megszüntesse. In-
kább az általános felfogás szerint legteljesebben reánk maradt gö-
rög mitológia nevei szerint szerepeltette tovább azokat. A lényeg
persze így sem veszett el, csak a dolgok lényegi megismerése vált
jóval áttételesebbé, bonyolultabbá. A csillagok titkának a megis-
meréséhez minden bizonnyal közelebb kerülünk, ha az „élő csil-
lagok” kelta, ír, vagy mint, ahogy könyvünk is példázza ősi ma-
gyar nevét vesszük vallatóra. E könyvben Nimród égre kerülésé-
nek titkát számtalan analógia, mitikus „emlék” és vallástörténeti

225
töredék kapcsán láthatjuk. A nagy égi „mechanika” mögött a le-
gendák nagy harca a világosság és a sötétség örök küzdelme hú-
zódik meg. A nagy évkör változásai, annak a „haladása” is ezt
érzékelteti. Az örök és egyértelmű analógia szerint maga a Vilá-
gosság győzelme nem más, mint a Nap győzelme, az Örök Nyár
megjelenése.
Magát az évszakváltást is az égnegyedek uralkodó csillagké-
peinek Nappal egyidejű felkelése vezeti be, nyitja meg. Ez a Nap-
pal egyidejű „heliakus ébredés” a maga szellemi jelentését illető-
en is sok mindent megmagyaráz.
Legfőképpen azt a tényt, hogy az uralkodó bolygó maga nem
más, mint a szellem tüzétől „ékes” Nap. Ez a megvilágosodás
örök forrása. Erre analóg a kereszténység Napkrisztus fogalma is.
Hiszen az emberré lett istenfiát, a János szerinti „Világosság- és
Szeretetosztót” magával a Világosság égi-földi forrásával, a nagy
Világítóval, a nappal azonosítja. A Világosság győzelme a csilla-
gok életében az Orion, a magyar Nimródcsillag legfényesebb ra-
gyogásával veszi kezdetét. Ekkor köszönt be a csillagászati nyár.
Ekkorra vívja meg a sötétséggel szembeni csatáját győztesen a
Nagy Nimród. Ekkor emeli maga elé Nap-pajzsát önmagát is el-
takarva a magyar Óriás Ősapa. A Nap-pajzsot tartó Nimród eggyé
válik otthonával a magyar Kaszáscsillaggal. Ekkor aratja le, „ka-
szálja le” harcának gyümölcsét és a „lekaszált égi rét helyén va-
kítóan világító fényes tó jelenik meg”. S ez a tó magának a Nap-
nak a letükröződése. A magyar mese úgy tudja, hogy aki ebben a
tóban megfürdik, meglátja az angyalok városát. Azt a hatalmas
fényes palotát, amit Nimród az Égi Nyilas őriz, és csak azt engedi
be, aki azt megérdemli. Ez a bizonyos Égi Őr aspektus teljesen
egybe vág azzal a bizonyos Bél-nimródi „kapuőr” szereppel,
aminek igen nagy jelentősége van a magyar néphagyomány és a
régi kelet mitikus emlékezetében.
Ez a mese is rámutat arra, hogy a magyar „Kaszás” elneve-
zés, mint csillagnév milyen sokat mondó. De ezzel a név mögött
rejtőző ismerettel a magyar hagyomány nincs egyedül. Az Orion
héber neve a Kesil, ami Óriást jelent. Ugyanígy az Orion arab ne-
ve El-Jabbar szintén Óriást jelent. Tehát az Óriás csillagképbe
költözött Nimród, az Óriás. A régi magyar neve a Kaszás vagy
Kaszahúgy is sokat mondó. Ne botránkozzon meg senki a mára

226
már közönségesnek, vulgárisnak hangzó húgy kifejezésen. A
húgy kifejezés valamikor réges-régen egy igen bonyolult, több-
rétegű tartalmat hordozott, ami csak évszázadok nagyon hosszú
sora után üresedett azzá, amit mára jelent. Jelentett csillagzatot is,
ahogyan maga Toroczkai-Wigand Ede is említi az Öreg Csillagok
c. munkájában. De a régiek okkult megfogalmazásában jelenti azt
a bizonyos „melegvizet”, ami körbe járta már az emberi test min-
den „bolygóját” és „színében és tartalmában” kész a test-
birodalomból való távozásra. A néphagyomány nem csak a ka-
szahúgyot, hanem sok más „húgyot”, illetve csillagot ismer. Ilyen
volt a darvakhugya, ekehugya, kaptárhugya, pártahugya stb.
Ugyanígy a Kaszás kifejezés is magában hordozza az „eltá-
vozás” fogalmát. Természetesen nem a manapság ismert „meg-
halást” értve ezalatt, hanem ennek pont a szöges ellentétét. Arról
az eltávozásról van szó, ami az örök élet birtokában csak „áthe-
lyeződés”. Ezért mondták régen úgy, hogy az átváltozás élet vagy
életek végigjárása után, a tudás birtokában történő learatással,
„lekaszálással” érhető csak el. Egyszóval a természetben valóban
„benne” élt régi ember a maga képmását „égi hasonlatosságát”
látta meg a Nimród által birtokba vett Kaszás csillagképben. A
régiek analogikus gondolkozása szerint az égi Kaszás olyan, akár
a földi telkes gazda. Mivel minden mindennel összefügg ezért en-
nek az „égi” telkes gazdának, magától értetődően a földi ikerpárja
maga a szántó-vető földi gazda. Van „Kaszás telke”, „Kaszás-
gázlója”. Kaszáspallérja, „Kaszás utánjárója”. Kaszásemelője. A
szájhagyomány megőrizte a Kaszásfürdője, Kaszásugratója,
Kaszásanyája stb. népi csillagfogalmakat. Igen érdekes az Ori-
on—Kaszás magyar népi csillaghiedelemhez tartozó Sánta Kata
(Sziriusz csillag) elnevezése. Ez a „Kata” a csillagok anatómiáját
vizsgálva eleinte bizony nem volt sánta, hanem nagyon is „egész-
séges”. Csak akkor sántult meg, amikor az utolsó Kaszás „elej-
tette” a kaszáját és őt megsebezve, jól belevágott. Azóta ballag
„Kata” a kaszások után, láthatóan sántítva és anélkül, hogy bebír-
ná érni a nagy Kaszást.
A Sziriusznak van egy kevéssé ismert, de annál régebbi
múlttal rendelkező másik magyar neve is a hagyományban. Ez
pedig a Szilkehordó. Ebből is látszik, hogy a Sziriuszt olyan belső
tartalommal bíró csillagnak képzelték el eleink, hogy nevét a szil-

227
kehordóról kapta. Kálmánytól tudjuk, hogy a Kaszást hívták Há-
rom Kaszásoknak, illetve csak egyszerűen Kaszásoknak is. Ez
utóbbi a néphagyomány archaikus formájában megjelenő megne-
vezése a magyaroknak oly kedves Orion csillagképnek.
A Három Kaszások megnevezés viszont ennél sokkal, de
sokkal mélyebb összefüggést takar ennél, fogva jóval nagyobb,
több figyelmet is érdemel.
Mit is mond erről a szent hármas számmal megjelölt „kaszá-
sokról” a régi néphagyomány? Annál is inkább, hogy a Három
Kaszások „égrekerülésének” több verziója is fennmaradt és máig
létezik. Lássuk az egyik talán legközismertebb verziót:
– Az egyik Kaszás földet vitt az égbe, a másik a lélegzet le-
vegőjét juttatta fel a „magos” égbe, a Mennyek Birodalmába. A
harmadik meg olyan tiszta vizet vitt fel egyenesen ama a csillagos
égbe, ami oda a magasba felérve „egy Nap alatt” megtisztította az
egek sáros, piszkos és sötét gonoszsággal behintett útját. Tehát a
Három Kaszás a három földi elemet vitte fel az ég birodalmába.
Itt érdemes megjegyezni, hogy itt ebben a Kaszás (Orion) – Nim-
ródi asztrális magyar hagyományban a víznek, mint megszentelt,
tisztító erőnek, tehát magának a „szentelt és megszentelő-
megtisztító víznek” milyen fontos és kiemelt szerep jut, akárcsak a
sokkal későbbi keresztény tradícióban. Tehát a kereszténység ezt
a szakrális hagyományt is, mint oly sok minden mást is
(Melkizedek, gyónás, rituális ruházat, Nap szimbólumok, koláré,
cölibátus stb.) egy nálánál jóval régebbi szakrális örökségből
emelte át.
De most térjünk vissza a Három Kaszások eme idézett miti-
kus hagyományában megjelenő elemekhez. Ezeknek az elemek-
nek a szimbolikus égbevitelével a földet helyezték fel a fölöttünk
uralkodó nagyon „magos” Égbe.
Ennek így is kellett lennie. Hiszen a tökéletesség ősi és az
emberi emlékezet legelejéről hozott okkult definíciója követelte
meg. A fentnek eggyé kell válnia a lenttel, a lentnek pedig a fent-
tel. Ez minden asztrális-karizmatikus hagyomány fundamentuma.
Mindezt a titkos és mitikus szálat magában rejtő mesehagyomány
úgy magyarázza, hogy az Égnek alá kell szállnia és meg kell fog-
nia a Földet. A Földnek meg fel kell „kerülnie” az Égbe.

228
 Ezt a különös és hatalmas Orionnak, illetve Kaszásnak neve-
zett csillagképet a történelem őskultúrái (itt elég ha a csodálatos
múltú Egyiptomra gondolunk), régóta mint beavató csillagképet
ismerték és róla és hatásáról nem nagyon beszéltek, vagy ha igen,
akkor csak keveset.
A Kaszás-Orion csillagbölcsességéről, az ember „harmadik
szemére” tobozmirigyére ható, igen komoly spirituális rezgéséről
a beavatottak és a kutatók szűk köre régóta tudott. Ez a rejtett tu-
dás még a két háború közötti Európa okkult és tradicionális ha-
gyományát felvállaló irodalmában is megvillan. Néphagyomány
szerinti kötődésének felfejtésére azonban ritkán vállalkoztak.
Nimród ideköltözik hát fel a lenti világból, nevezetesen a földről.
Ide a beavatottak fényes égi világába, ama nyilat feszítő óriás
„minden honnan látható” titokteljes csillagképébe. Tudnunk kell
azt, hogy ez a csillagkép ahova a Bábel tornyát felépítő őskirály
és ősapa felköltözik, az Ég tájait tekintve az Égi folyó (a Tejút)
előtt helyezkedik el. Mondhatjuk úgy is, hogy ott áll a Tejút ka-
pujában. Hiszen az ősmagyar hagyomány szerint Nimród a Kapu
Őre nevet is viseli. Ha elgondolkozunk egy kicsit Nimród jelenté-
sén, akkor ebből az előbb leírt pozíciójából egyből arra követ-
keztethetünk, hogy Nimród őskirály, mint beavató király áll őrt a
csillagvilág „folyóján”, bizonyos szempontból nézve a dolgot az
égi folyó előtt a híres Tejúton. Summázva a leírtakat ahhoz, hogy
az égi folyóra léphessünk, nem kerülhetjük el a beavató őskirály-
lyal-ősapával való találkozást. Röviden beavatást kell kapni ah-
hoz, hogy a Tejúton haladhassunk. A mesehagyomány minderről
úgy beszél, hogy különböző, nehéz feladatokat kell maradéktala-
nul teljesíteni ahhoz, hogy a „tejjel leöntött csillagútra” léphessen
az a bizonyos kiválasztott.
Az Orion—Kaszás csillagkép helye valóban egy kitüntetett
hely, mivel az égi utak itt találkoznak. Ez a mágikus hely, az ahol
a továbblépés irányát mindenképpen meg kell választania tovább
haladás végett. Ide nem kerülhet fel senki sem véletlenül. Kiemelt
hely kiemelt személyt és ami nagyon fontos, kiemelt feladatot kí-
ván. Az egyiptomiak úgy vélték, hogy aki meglátja az Oriont a
maga teljes „valójában”, az önmaga legrejtettebb énjét pillantja a
„nagy idő” kimondhatatlanul rövid töredéke alatt és kimondha-
tatlanul hatalmas fényben. Az Orionnál, ezen a kulminált ponton

229
találkozik az ekliptika, az egyenlítő, a Tejút és az Orion „felemelt
lábától” (Rigeltől) induló Eridanus. Eridanusnak az „útja” pedig
az alvilágon át vezet az újjászületéshez (Phoenix). Ez az út az,
ami az út végéig fényben áll és eléget minden sötétséget, akár
csak Nimród ősapa nappajzsa.
Ez az alvilági út a hagyomány szerint a mélységek kapuin ke-
resztül vezet át a fenti világosságba. Itt az alvilág minden egyes
kapujában ott kell hagynia az embernek „valamit” emlékeztetőül
és a tovább haladás figyelmeztető zálogaként. Akinek már nincs
mit odaadnia és még mindig tart az alvilági útja – az haladéktala-
nul visszakerül oda, ahol ezt a bizonyos alvilági útját valamikor
elkezdte. Tehát tálentumok és lelki értékek nélkül a mítosz nyel-
vén szólva „üresen” eleve lehetetlen átkelni az alvilág kikerülhe-
tetlen csillagfolyosóján. Az sem véletlen, hogy fényes testét ez a
bizonyos csillagóriás csillagködből való „ruhával” takarja be.
Teste és a hozzá tartozó, vele szerves egységet képező mintegy
vele „eggyé váló” Ha viszont életrengetegek sokaságának tapasz-
talata folytán feszül meg és válik láthatóvá. De ami nagyon fontos
ennek az égre került beavató őskirálynak a hagyomány szerinti
csillagködből készült ruháján nincs „zseb”, nincs világi „ablak”.
Mivel a beavatás rítusa nem tűr meg „hozott” dolgokat csak ön-
magából való, eredetit. Ezért nincs is szükség zsebre, mert a be-
avatásra váró lélek nem hoz magával ideátról való „hozott” dol-
gokat. Így ezáltal a lehető legtöbbet valósítja meg. Önmaga meg-
ismerésének a birtokában, annak teljes tudatában várakozik hát
Nimród Háza, az Orion, vagyis magyarul a Kaszáscsillag előtt.
Ez az egész csillagmítoszi beavatás hasonlatos egy kicsit a
földi átváltozáshoz, a halálhoz. Az ezt a fogalmat jelölő magyar
szó metafizikája is azt sejteti, hogy aki testét elhagyja, az egyben
részese is lesz a nagy titoknak, meg is „hall” valamit. Ezért tartja
úgy a székely hagyomány, hogy a halott az bizony már „hallott”
is valamit. Tehát feltárul előtte a létezés valódi titka. Még pedig
az ő tudatának megfelelő megvilágosodás által. S ez a megvilágo-
sodás a Nimród-hagyomány asztrálmítoszi bölcsessége által való-
sul meg.
Tehát, ahogy fentebb említettük a halál is egy beavatás. Igaz,
hogy nem mérhető egy a kiválasztottak számára fenntartott égi
beavatással, de valamilyen szinten mégis csak része annak. Hi-

230
szen a világok okkult egyesülését, a Tabula Smaragdina bölcses-
ségét maga az emberi élet is példázza.
Ezért van igen gyakran megegyezés „kozmikus” és földi rítus
között. A régi népek hagyományai gyakran az égi hagyományo-
kat, rítusokat ismétlik mintegy újra játszák. A közelkeleti népek
hagyománya ismeri a „zsebnélküli ruha” nagyon régről hozott,
mítosz őrizte bölcsességét, metafizikáját. Ezt a tradíciót mai napig
a legtökéletesebben a zsidó hagyomány őrizte meg. A fehér,
zsebnélküli halotti ruha célja és jelentése ugyanaz, mint az előbb
említett asztrális beavatásban. Sőt ugyanez ismétlődik meg a val-
lásos mennyegző kapcsán több néphagyomány esetében is. A vő-
legény ruháját fehérnek és zsebetlennek ismeri. Így is van rend-
jén, hiszen a házassággal, mint beavatással a vőlegény, akár mi-
lyen abszurdnak tűnik, a halotthoz hasonlatosan új világba indul.
Ebbe az új világba is tisztán csak önmaga mehet be, minden külső
„hozadék” nélkül. Itt a mennyegző kapcsán mindenféleképpen
utalnunk kell újra a magyar nyelv elfelejtett spirituális bölcsessé-
gére. Hiszen a mennyegző szóban benne van maga a Menny az
Ég fogalma is. Minden bizonnyal az esküvő ikerpárjaként hasz-
nálatos menyegző szavunk akkor keletkezhetett, amikor még is-
merték az esküvő a „mennyegző” nem csak földi, de égi jelenté-
sét, mítoszi mélységét.
Régen használták a földég kifejezést annak meghatározására,
amikor a földön valamikor az Éggel azonos törvények léteztek.
Pl. aranykor idején. De a régi magyarok használták a mennyég ki-
fejezést is, ami nem volt más, mint a nagy égi kozmikus-
karizmatikus „világosságnak” a Felső Világban megvalósult je-
lenléte. Ebből következik, hogy ha Isten által teremtett két ember
(a nő és a férfi) tökéletes, tehát spirituális és fizikális egyesülése
megtörténik, akkor általuk és bennük megszületik az a bizonyos
„mennyég”, vagyis minden égi-földi dolgok között a legnagyobb,
vagyis egy újabb élet. S ha már az újabb életnél tartunk Nimród
csillagképe alatt, vagyis hozzá viszonyítottan „alul” találhatjuk a
termékenységet és a ciklikus időt példázó, a megújulás jelképét
hordozó Nyúl (Lepus) csillagképet. Mellette, de már egyértelmű-
en benne a Tejúton, az égi folyóban állva láthatjuk az Egyszarvú
(Monoceros) csillagképet. Tehát Nimród Háza (az Orion „legfé-
nyesebbje”) a beavatás teljességét rejti. Az Egyszarvú csillagkép

231
pedig a nimródi beavatáshoz szükséges tiszta fényt őrzi. S ami
talán az egyik legfontosabb funkciója – az Egyszarvú szarvának
hegyén megjelenő, a szellem tűzfészkéből megszülető primor-
diális Fényt „egyhegyűvé” téve halhatatlanná teszi. Mitikus szere-
pe az Orion beavató hatása által válik tökéletesen értelmezhetővé.
S hogy az Unicornis honnan veszi ezt a bizonyos spirituális tüzet,
amit ő tiszta fénnyé alakít át, azt mindjárt megtudjuk.
Ott áll tehát az Egyszarvú a nagy csillagfolyó (Tejút)
„széltének majdnem közepén a két tűzkutya között”. Ezt úgy ért-
sük, hogy majdnem a Tejút szélességének „közepén” a Canis
Major (Nagy Kutya) és a Canis Minor (Kis Kutya) csillagkép kö-
zött található. Az emlegetett spirituális tűz azért került bele a ku-
tya mitikus értelmezésébe, mert a kutya ősi szimbóluma a tűz mi-
tikus „elhozásához” kötődik. S ez a szellemi tűz az, ami a megfe-
lelő spirituális hófokra „fűti” fel a szellemet, hogy elérhesse a
megvilágosodást, részese lehessen a Nimróddal egyértelműen
összefüggésbe hozható beavatásnak. A szellem megfelelő áttüze-
sedése, átlángolása nélkül nem történhet meg a beavatással járó
lélekváltozás. A nimródi csillagkép beavató hatalma a „Kutyák”
spirituális tüze nélkül nem valósulhat meg. Ez a megvalósulás
pedig úgy jön létre, hogy a Kutyák égi tüzét az Egyszarvú a be-
avatáshoz, a megismeréshez szükséges élőfénnyé alakítja át. Ez a
mitikus cselekedett egy nagyon régi káld mítoszt idéz meg és
egyben rávilágít az egyszarvú máig élő mítosz beli hagyományá-
nak belső, okkult tartalmára is.
Ez a csillagkép amennyiben „megkíván a földön jelenni”, ak-
kor a mitikus egyszarvúként ölt látható testi ruhát. Ennek az egy-
szarvúnak a szarva hegyén jelenik meg az a bizonyos tiszta és
teljes Fény, ami a nagy misztériumhoz. a beavatáshoz szükséges.
S honnan is nő ki ennek a mitikus lénynek a szarva? Hát nem
máshonnan, mint a lélekszeméből. Abból a bizonyos harmadik
szemből, ami a mai emberben már csak csökevényesedett formá-
ban, tobozmirigyként van jelen. Ez a mitikus test legnagyobb
tisztaságú része. A hagyomány szerint az ezzel a testterülettel spi-
rituális rokonságban álló földterület az, ahol maga a Megváltó
megjelenhet. Az csak természetes, hogy az első és abszolút Fény
birodalmát itt őrzik. Itt található a mítoszok őrizte fénykapu. Ezért
is őrzi ez a hely a maga nimródi aspektusában a „csillagfolyót”, az

232
égre költözött életfa ama „fehér égi útját” vagy hivatalos nevén a
Tejutat.
Így válik az Egyszarvú az isteni világosság állatává. Ezért is
van jelen Mária és Krisztus apokrif történeteiben, azok jelképes
ábrázolásaiban. Külön figyelmet érdemel az Angyali Üdvözletnél
való többértelmű jelenléte. A középkor még tudta, hogy az Egy-
szarvú fényessége ritka, örök tisztaságú és megvilágosító ajándék.
Színe mindig fehér vagy némely ritka esetben sárga, és fénylő,
mint a Nap. Ha sötét lenne, akkor „sötét” fényt gyűjtene, ami vi-
szont teljesen ellentétes lenne tiszta fényt őrző és azt „előállító”
feladatával. Krisztus előtt négyszáz évvel írta a görög Ktesias
Artaxerses Mnemon orvosa, hogy valahol a hindusztáni királysá-
gok egyikében él egy egyszarvú. Ennek az egyszarvúnak fehér a
szőre, bíborvörös a feje, kék a szeme. Homlokán hegyes szarvat
visel, aminek fehér a töve, piros a hegye és a közepe éjfekete. A
középkori bestiáriumok szerint az egyszarvú elejtése szinte lehe-
tetlen. Csak egy szűz segítségével tudják elejteni! Psysiologus
Graecusban olvashatjuk:
„...szeplőtelen szüzet vetnek elé. az állat a mellére ugrik,
a szűz pedig emlőiből megszoptatja és a palotába viszi a
király számára.”
Ezt a spirituális győzelmet láthatjuk Pisanello egyik híres
érmén és igen sok híressé vált gobelinen is a közismert allegori-
kus értelmezéssel. Ez a bizonyos egyszarvú megtestesítette már a
Szentlelket, Jézus Krisztust, az alkimisták „tudós fémét” a hi-
ganyt, sőt magát a Gonoszt is. Azt a gonoszt, aki egyértelműen a
Sötétség Királyaként híresült el mindkét világban. Egy a magyar
néphagyománnyal is gyakran összetalálkozó képzettársítás szerint
az egyszarvút könnyen elejthetjük, ha feltűnő érzéki tulajdonságá-
ra apellálunk. Hiszen az egyszarvú szívesen teszi a fejét szép lá-
nyok, legfőképpen szüzek ölébe vagy csinos nők lába közé. De
igen gyakran láthatjuk egymagában is. Ilyenkor mindig elkerítve
látható övvel ahhoz a bizonyos életfához kötve, ami mindig az el-
kerített „fehér” birodalmon belül található. A magyar Nimród-
hagyomány szerint a szűz lányok „öve” mágikus védelmet nyújtó
„fényes kötele” Nimród hajából lett megfonva, abból lett összeso-
dorva.

233
 Égi „eredeti” megjelenése ott a Nimród—Orion mellett már
bizony benne van abban a sokat emlegetett csillagfolyóban. Fo-
galmazzunk kevésbé szimbolikusan, ez az égi Unicornis már a
Tejúton van. Hatalmas nagy spirituális képessége miatt igen
gyakran azonosítják magával az Égi Megváltóval. Csakis itt az
„egyhegyű Megváltó” közelében, itt a „Tiszta Fény” közvetlen
otthonában, ebben az égi környezetben történhet meg az égi út tö-
kéletes és maradék nélküli kiválasztása. Egyszerűen azért, mert itt
ez a hatalmas tiszta és megváltó fény egyszerűen bevilágít min-
dent. Itt a sötétségnek lehetetlen megtelepednie. Innen „száműzve
van minden rosszakarat és sötét szándék”, ahogy azt a hagyo-
mány adja át nekünk.
Azt is tudnunk kell, hogy ez a Nimród csillagkép (az Orion) a
vállán tartja egyensúlyban mintegy a Lelkek Útját keresztül a jók
világát ahogy erről a délvidéki magyar hagyomány beszél. Ezen a
misztikus „asztrális” egyensúlyozáson, „égi mérlegelésen” mit
sem változtat az a tény, hogy itt is akár a földön minden folya-
matosan mozgásban van, mégpedig a legkisebb részecskétől a
legnagyobb, leghatalmasabb csillagvilágig. Nagyon érdekes, hogy
ebben a nimródi hagyatéknak is mondható asztrálmítoszba elrej-
tett, nagyon fontos spirituális mondanivaló jelen van a közép-
amerikai maja indiánok csillagmítoszában, vallásos-asztrális tra-
díciójában is. Különös ez az igen furcsa megegyezés egy nagyon
távoli, mára már szinte kihalt népcsoport kapcsán. Ez az egészen
sajátos és roppant érzékeny égi egyensúlynak a jelenléte egyér-
telműen utal arra a fénybeavatásra, ami az égi Nimród egyik leg-
fontosabb feladata, Nimród vállának, mint „égi mérlegnek” a je-
lentősége igen sokatmondó. Gondoljunk csak bele a legtöbb be-
avatás testpozitúrája egy „égi mérleget”, egy keresztalakot for-
máz. Enélkül a „mérleg pozitúra” nélkül a testbe zárt fény nem
tud „megméretkőzni”.
A magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród „mérlege”
nélkül elvész a bölcsesség. Az ún. korai pogány magyar hagyo-
mány úgy tartja, hogy „látást” csak úgy kaphat az ember, ha belül
tiszta és „vállának mérlegével” tesz igazságot. Később ez a ha-
gyományt maga a kereszténység is megtartja, annál is inkább
mert ez a különös „szent mérlegforma” lesz magának a keresz-
ténységnek is a jelképe, mintegy a váll „mérlegének” a kezek ál-

234
tali meghosszabbítása által. Hiszen magát a megváltó Krisztust is
ilyen formára, mint egy keresztre feszítik. Itt aztán valóban meg-
valósul ez a bizonyos „beavatómegváltó mérleg” és annak törvé-
nye, vagyis „súlya”. Erre a kereszt-mérlegre rászegezve maga Is-
ten Fia, a Megváltó Jézus Krisztus megcselekedte megváltó ke-
resztáldozatát. Örök Fényt hagyva hátra azon a jeruzsálemi ke-
reszten az őt követőinek. De ehhez a Fényhez szem kell mégpedig
„magosat” és tisztát látó szem. Erre legutóbb a kuruc kor idején
emlékeztek meg írott formában.
Abban a bizonyos Nimród csillagképben ott találunk egy
igen érdekes csillagködöt, az Orion ködöt (M42). Mégpedig nem
máshol, mint „Nimród Szoknyája” alatt. Majdcsak ott, ahol ennek
a nyilat feszítő ősapának az „örökítő” testrészének, vagyis nemi
szervének kellene lennie.
„A Nagy Kaszás a szoknyája alatt ad új életet az életnek”,
ahogy a csalóközi néphagyomány beszél erről. Ez a bizonyos köd
az élet ködét jelenti. Itt van az a hely, ahol lehetőség van arra,
hogy önmagát reprodukálhatja.
E mögött a magyar csillagvilágban lakó „köd mögött” pedig
egy rejtett és mára elfedett spirituális utat lehet felfedezni. E köd
feladata az, hogy betakarja és láthatatlanná tegye azt, amit csak
egyesek, vagyis csak az arra méltó beavatottak láthatnak meg. A
köd bizonyos értelemben a fény ellentéte. Nem vakítva ajándékoz
meg a világossággal, hanem betakarja, mintegy elfedi, megőrzi
azt a világosságot, fényutat. amit ha meglátunk, a végtelenség tu-
datával ajándékoz meg minket. Ha analógiát keresünk a múló
anyagi test és a „fényességes” örök test összefüggésében ennek a
bizonyos égi ködnek a kapcsán, akkor azt kell mondanunk, hogy
a test „szülte” szőr az, ami analógiába állítható a „nimródi égitest”
elfedő, betakaró ködével. Az emberi testen is a szőrzet a nemi ré-
szeken válik „rejtetten hangsúlyossá”. Úgy ahogy az az égi iker-
párja esetében is az „égi szoknya” alatt vált hangsúlyossá. Azt a
bizonyos Orion-ködöt csillagbölcsőnek is szokták nevezni.
„Ott a szoknya alatt a kicsi bölcső, amibe beleesik a
rejtetten születő”.
Magát ezt a „rejtetten születőt” csak úgy tudjuk megismerni
és legfőképpen felismerni, ha égi világából kitakarjuk és minden

235
vonatkozásával együtt megismerjük azt a fénymisztériumot, amit
az idők haladtával a magyar hagyományból oly ügyesen és szán-
dékosan elvesztettek.
Nézzünk hát fel újra a csillagvilágra! Egyszer csak a Bika
szarvai között „felemelkedő” örök fényosztó (Nap) Nimród „vál-
la” fölé ér. Ekkor ez az Égi Bika a misztérium nyelvén szólva fé-
nyét veszti és elsötétül. Röviden magára veszi a kozmikus sötét-
séget. Itt a fény ellentétének, vagyis a sötétségnek a „nehéz” ve-
zető állatává válik. Minden, ami „nem fény”, az benne ott gyűlik
össze. A mitikus harcból ő vállalja magára a sötétséget. Ennek
mintegy antagonisztikus ellentéteképpen Nimród viszont „felvál-
lalja”, pontosabban szólva magába gyűjti a Mennyből érkező és a
földről meg „feljutott” fényt. Ekkor kerül sor arra a különleges
transzfigurációra. ami által a „Hős” feje napkoronát kapva maga
válik a fényt sugárzó Nappá. E Napként tündöklő „fej” mellett
láthatóvá válik az addig elrejtett, elvesztett „keresztút”. Ezzel
együtt természetesen az a bizonyos beavató-megváltó mérleg is
Fényben részesül, mintegy „világosságot kap”. Ekkor ez a „csil-
lagtestű” Nimród égi íjával mintegy „levadássza”, megsemmisíti
a sötétség állatát, azt a bizonyos „fekete” bikát. Itt, ebben az
asztrálmítoszi fénybeavatásban válik értelmezhetővé a bibliai
Nimród-kép kapcsán oly sokat emlegetett mondat:
„Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják:
Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród”

(Mózes I/10/9.)
Ebben a csillagképben lejátszódó manicheus felfogás szerinti
„fényfelszabadításnak”, gnosztikus értelembe vett világosság-
sötétség „szétválasztásának”, orfizmus felfogása szerinti „belső
felszabadulásnak” döntő jelentősége van az ennek a csillagképnek
alárendelt világokban. Még fontosabb, elsődleges befolyással van
ez a „felső világban” lejátszódó fénybeavatás abban az országban,
aminek őspatriárkája maga az ezt a csillagképet formázó „íjas
Nimród”. Ennek a fent lejátszódó és a földre szellemi fénnyel le-
sugárzó fényfelszabadításnak pedig programja van. A Fénynek és
a Sötétségnek a spirituális küzdelme után a beavatott egyéni lélek
a Tejútra érkezve már alkalmassá válik a fény bölcsességének,

236
mint egy magasabb tudásnak a megismerésére a felszabadult fény
befogadása által. Az, ami az egyéni lélekkel történik itt a beavatás
során a szakrális fény spirituális transzfigurációja által, ugyanúgy
megtörténik a „nagy lélekkel”, vagyis azzal a nemzettel is, akinek
választott ősapja az a mitikus „első” király, akinek az égi képmá-
sát maga a csillagkép formázza meg az égen. Nyilván, ha a nem-
zethez nem ér el az a bizonyos primordiális Élő fény, akkor a
nemzet nem részesül annak a hatásából sem, ez egyértelmű. Ré-
gen, még az Árpádok alatt, amikor az ország egyértelműen a
nimródi nemzetséghez tartozó, „égi” eredettel rendelkező, kariz-
matikus magyar királyok uralma alatt élt, minden bizonnyal en-
nek a bizonyos „isteni fénybeavatásnak” a konkrét birtokában
volt. Hiszen a király és a nemzetet alkotó nép láthatóan eggyé vált
általa. Ennek az égi, istentől jött spirituális ajándéknak a bizonyí-
téka az a szokatlanul sok szent, amit az Árpád-ház a keresztény-
világnak adott. A folyamatos „elsötétedés” azonban megtette a
hatását, és a nép elvesztette a maga nimródi hagyományát. Ez a
tradíció végérvényesen visszaszorult a néphagyományba, a mesé-
be, a folklórba, és a roppant töredékesen maradt ránk a nemzeti
mítoszban.
Őseink hajdani asztrálmítoszi világképe az idők folyamán
mondjuk ki bátran, valóban összetört és sokáig úgy tűnt, hogy el
is fog veszni utókor számára. Az Árpád-ház kihalásával, Árpád-
házi királyaink különös elvesztésével ez az égi „látás” feledésbe
merült. Ezt követően a népet vezető, az országot irányító királyok
és uralkodók már nem rendelkeztek ezzel a bizonyos égi „látás-
sal”, égi ajándékkal, az égi fénybeavatás általi „látás” karizmati-
kus ajándékával, aminek égből kapott hatalmi ajándéka, áldott,
spirituális „műszere” maga a magyarok „angyalos” Szent Koro-
nája. Mindaddig „élt” is a Szent Korona, amíg az a saját „tana” és
törvénye által működhetett, mégpedig olyan valóban „felkent” ki-
rályok által, akik birtokában voltak a nimródi Fénybeavatás égi-
földi misztériumának.
Térjünk itt most vissza az Orion csillagképbe, mint nimródi
mitikus csillaglénybe megvalósuló fénybeavatás azon mozdulatá-
hoz, amikor az égi „bika” a sötétség állatává átváltozik. A magyar
hagyomány szerint ekkor ott fenn az égen a Nimród csillagkép-
ben, de csak is ott megláthatjuk magát a „viharbikát” vagy másik

237
kevésbé ismert nevén a „bálbikát”. A magyar táltos hagyomány
szerint ekkor a beavatásnak ezen az asztrálmítoszi átlényegülése-
kor minden rossz és sötét esemény belekerül ebbe az egyre söté-
tedő égi bika hatalmas gyomrába. S így hogy minden rosszat el-
nyel ez az égre varázsolt sötét és nehéz állat lassan megvilágo-
sodhat minden, ami valamilyen formában elsötétült itt a földön és
a földön élő emberben.
Tudnunk kell, hogy a bika, mint jelkép több oldalú, több ar-
cú. Egyrészt uralja a pozitív erőt, mint életerőt és a termékenysé-
get is őrzi, mint abszolút „férfias” állat. Másrészt magát a pusztító
kegyetlen és kíméletlen erőt is magáénak tudhatja, ami jelenthet
mindenfajta vészt és halált is. Nagyon fontos mitológia tény az,
hogy Egyiptom is tud a fekete „halálbikáról”. Ismerjük azt az
egyiptomi mítoszt, amikor Seth (Szét) szószerinti „Szét”-szedi,
szétdarabolja Ozirisz misztikus testét. Erre a mítoszbeli mozza-
natra jól figyeljünk oda, mert ez a mitikus cselekedet megismét-
lődik a magyar történelem egy igen fajsúlyos mozzanatánál, ami-
kor Koppány testét négyfelé vágják és szétküldik az országban,
hogy „bűzös cafatként dobálja a szél a várak ormán”.
Nos a feldarabolt Ozirisz testét fekete bika hátán ravataloz-
zák fel. Oláh Imre a Nimród-hagyományról szóló könyvében
megemlíti, hogy Oziriszt éppenúgy sötét arcúnak ábrázolták, mint
Dioniszoszt, Jupitert vagy éppen Herculest. Ez a megjegyzés ak-
kor válik igazán érdekessé, amikor azzal szembesülünk, hogy a
magyar táltos arca legtöbbször „napbélyegű”, „napsötét” egyszó-
val sötétebb, mint a szokásos átlag magyar arcnak a színe.
A magyar hagyományhoz visszatérve, a fekete bikát azért
tartják szerencsés állatnak, mert az a tulajdonsága, hogy „elnyer”
és „elvisz” minden rosszat, hogy „benne égjen széjjel”. De ha kell,
a csontokat rak össze, „csontvárat épít újjá” mégpedig úgy, hogy
„széjjel tiporja, széjjel őrli” a rossz csontokat és vele együtt a
rossz gondolatokat. Ez a tulajdonsága már a sámánisztikus ősval-
lás rítusát idézi, annak lényegére, legbelső magjára hívja fel a fi-
gyelmet. Ezekről a kapcsolódásokról később többször is szó lesz.
A csontösszerakás titkos rítusához hasonló minőséggel bír az a
tulajdonsága, hogy képes az embert kivezetni az élet, a sors nagy
labirintusaiból. Itt a labirintus alatt természetesen nem a földalatti
elágazó termeket kell érteni, hanem annak egy sokkal mélyebb

238
jelentésű analógiáját. A mítosz még emlékszik rá, hogy a földi
élet sötét labirintusából magába a fénylő örök életbe is vezet út.
De itt már a hagyomány nem tisztázta teljesen, hogy ez a labirin-
tusból kivezető „vezetőállat” fekete vagy fehér. Lehet fehér ru-
hája is, hiszen a labirintusból csak a világosság segítségével lehet
kivezetni azt, aki odakerült. De lehet sötét ruhája is, hiszen a sötét
ruha összegyűjt minden rosszat és azokat elégetve hatalmas fényt
csinál és ezáltal könnyen kiutat is talál abból a bizonyos labirin-
tusból.
Most emlékezzünk vissza arra, hogy ebben a könyvben sokat
foglalkoztuk Baál-lal, aminek megjelenése, uralma és tulajdonsá-
ga nagyon gyakran megegyeztek magával a mítoszbeli Nimród-
dal, annak tulajdonságaival és uralmával. Minden bizonnyal a
magyar régmúlt vallásos életében is fontos szerepet játszott. Oly-
annyira, hogy még egyes máig meglévő településeink neveiben is
ráismerhetünk az ő sokáig nagyon tisztelt nevére. Megdöbbentő
de az ugariti Baál ciklusban is találkozunk az „oziriszi” feldara-
bolás misztériumával. Istent ellenfele megöli, részeit szitán átszű-
ri, „átvizsgálja”, majd tűzön elégeti, hamvait malomkövön szét-
dörzsöli, majd kiszórják egy rétre. Ott a madarak felcsipegetik és
csodák csodája, Isten elpusztíthatatlan, mert a természet körforgá-
sa által mindig újjászületik. S ezt a nagyon mély misztériumot
maga a természet is mindig megidézi és sajátos körforgása által az
ember elé tárja. Mindehhez a halhatatlanság mítoszhoz igen külö-
nös kapcsolódást mutat maga a nagyon régről való Baál-
hagyomány.
Tudunk arról, hogy Egyiptomban már a 18. dinasztia óta
tisztelték Baált. Ő nem volt más, mint a kánaáni kultikus bika
alakjában megjelenő hatalmas erejű viharisten. Az egyiptomi
mitológia meglepő fordulatainál is ott találjuk ezt a különös „vi-
harbikát”. Külön figyelmet érdemel, hogy Anubisz testvére
Batesz bikává változott a mítosz őrizte hagyomány szerint. De
menjünk tovább és közelítsünk magához a nimródi Éghez. A me-
zopotámiai mitológiában is ott találjuk a bikát. Mégpedig igen ki-
váltságos minőségben és helyen. Ugyanis a mítoszban az az állat,
ami otthon van az égen és a földön, az mindenképpen beavató ál-
latnak kell, hogy legyen. Ezt tudva már nem is lep meg minket,
hogy a mezopotámiai viharisten Addu vagy másik nevén Hadad

239
legfőbb attribútuma a villám és igen gyakran ábrázolják bika há-
tán. Tehát a viharisten hátasa a bika. Az a bika, ami ott fent a
Nimród csillagképben elsötétedik, hogy később ugyanitt a fény
felszabadulhasson. Hadad mellékneve „az ég és a föld nagy bi-
kája”, tehát az istenség itt azonosul magával a hátasával. Halad-
junk tovább Baál-i vonalon, ugyanezen a területen és kultúrkör-
ben találkozhatunk az Addu-val rokon, két bika között megteste-
sülő Baál-Biqa’h istenséggel, akinek a nevét ma is őrzi a libanoni
Baalbek. S itt, ha már Baalbeknél járunk, nem feledkezhetünk
meg Csontváryról, a nagy magyar művészről és gondolkodóról,
aki Baalbek naptemplomát festette meg, mint életének és gondo-
latainak hátrahagyott legfőbb dokumentumát. Ennek a küzdelmes
valóban nimródi magyar sorsnak a vége a művész képeinek szét-
szabdalása és a halott festő tömegsírba való elhantolása lett.
Lám, itt Csontváry műveinek az esetében is megjelenik az
oziriszi alapmítosz, a feldarabolás mitikus élménye és a világ elől
való eltüntetésének sötét kísérlete. Ez a tény maga is bizonyítja,
hogy a történések legmélyén egy olyan minden világi dologtól el-
zárt „kertbe” jutunk, ahol a profán időnek és a világi történelem-
nek nincs hatalma. Itt ebben a „legbelső kertben”, ami magát a
csillagok „történéseit” tükrözi vissza számukra, csak végrehajtó
szerep jut. A hagyomány ismeri Nimródnak, mint beavatott őski-
rálynak a metamorf képességét, tud arról, hogy különböző állat-
alakokban való megjelenése mögött különböző tudatállapotok,
ismeretek vannak. Ha szétszedik, feldarabolják, akkor mitikus
teste újra egyesül. A szétdarabolt test nem marad darabokban, sőt
magához a beavatás élményéhez, a megismerés okozta tudatvál-
tozáshoz szükséges is a csontok, a tudat „újraösszerakása”.
A köztudatban még megmaradt és sokak számára ismerős
sámánisztikus hitképzet az, hogy a beavatáshoz, a tudat magasabb
síkba emeléséhez (ennek szimbolikus eszköze maga a sámánlétra)
feldarabolják a sámánjelöltet, a magyar néphagyomány szerinti
„tátosfit”, majd ha sikeresen megtörtént a tudat felemelése, szét-
szedése majd újra összerakása, akkor újra életre keltik immár át-
rakott csontozattal és új, többre képes tudattal. Erre a
sámánisztikus táltos rítusra utal Csontvárynak a neve is. A régi
magyarok a csontvázat az ember „csontvárának” nevezték. Ez a
mitikus belső vára az embernek, ami helyet ad az ember szelle-

240
mének és a lelkének. Az összetört csont képzete egyben a lélek
alámerülésének, a szellem összetörésének a képzetét is jelentette a
régi tudással bírók számára. „Mikor a csont összetöretik, az égen
vihar keletkezik” A hagyomány szerint a viharbika nem más, mint
az égből jött nagy és fekete csonttörő állat...
Kabay Lizett ismertet egy legendát a bikatáltosról. Látni
fogjuk, hogy itt szinte minden együtt van, amiről eddig beszél-
tünk. A vihar készülésénél és megjelenésénél maga baáli viharis-
ten van jelen. A táltosból bikává változás „nimródi” képessége jól
észrevehető. A rejtekadó erdő jelenléte, a bikaküzdelem misztéri-
uma, benne a földöklelés bikapont rítusával, az átváltozás meg-
különböztető képessége minden együtt van. Ahogy a régiek
mondták „bikává teheti a tátost a hirtelen szél, ami az ősapa
csillagábúl fúj ide le”. Íme a történet:
„Kolozsvártól nem messze, Magyarlétán (volt Torda-
Aranyos vármegye) idős László Mihály készségesen ve-
zetett községe táltosának sírjához. Közben igen színesen,
az eset szemtanújaként mesélte az elhunytról:

– Egyszer kapálás közben nyugtalanná vált, minduntalan

a közeli erdő felé tekintett, mintha valamit látna ott, pe-
dig nem mozgott semmi. Még a fűszálat sem fújta a szél,
oly csend volt. Rövidesen letette a szerszámát és váratla-
nul kijelentette: neki most meg kell vívnia.

– Ott a szemem előtt változott át erős bikává, fújt s tette

a bikapontot. De akkor már fútt a szél is, mint amikor vi-
har készül...”
Mindehhez a történethez még hozzá kell vennünk azt a tényt,
hogy a sötétséget magába fogadó égi fekete bika alakja megjele-
nik a magyar regös hagyományban is. Solymossy Sándor maga is
megdöbben bikakultuszunk erős asztrálmítoszi kötődésén. Ha-
sonló módon rácsodálkozott a magyar mitológiában rejtekező
sárkány metamorf képességére is. Itt valójában ugyanarról a kap-
csolódásról van szó, amiről már beszéltünk Nimród hasonló
átváltozóképessége kapcsán. A magyar mese őrző sárkánya is hi-
ába daraboltatik fel, ereje a kövekbe visszaszáll, majd abból ki-

241
szállva, kirepülve újra megtestesül az égen és ereje a „kövek ere-
jével még nagyobb lesz”. Kénkövet fújó lehelete a mágikus szét-
választás lehetőségét adja. Éppen úgy, mint a bika esetében az a
bizonyos szarv, ami afféle spirituális antennaként segít begyűjteni
a sötétséget. Pontosabban a fényes dolgokról levesz minden „ár-
nyékot”, sötétséget. Minden bizonnyal nem véletlenül kötődik a
világ „fénybefordítása” az Orionhoz és azon belül Nimród biro-
dalmáról. Mint tudjuk Nimród „a nagy vadász az Úr előtt” nem
más, mint a magyarok ősapja, Ősapja a szarvast űző ikerpárnak,
Hunornak és Magornak, vagyis átvitt értelemben a hunoknak és
magyaroknak. Természetesen a csillagpalettán a két testvér meg-
jelenítője sem lehet más, mint az Ikrek csillagkép. Arról sem sza-
bad megfeledkeznünk, hogy Nimród édesanyjának csillagos ru-
hája egyértelműen arra a fölöttünk élő csillagvilágra utal, ahonnan
ő a maga csodálatos fényes útján lejött erre a kétarcú földi világra.
Ruháját mely az ég fekete bikájának a segítségével fényesen vi-
lágló és örökre árnyéktalan, ráteríti Nimród országára. Teszi
mindezt azért, hogy egyszer majd, amikor a régi Nap emlékei újra
visszatérnek a magyarok emlékezetbe – visszatérjen az örök bol-
dogság is azok országába. Ahogy arról a Kolozsvár környéki ma-
gyar hagyomány, mint Nimród anyjának fényes fátyláról meg-
emlékezik.
Az csak természetes, hogy minden harcosnak kell, hogy le-
gyen öve. Ennek a szimbolikus jelentését már a legöregebb kultú-
ráktól kezdve nyomon követhetjük. Hiszen az öv nem más, mint
az a kijelölt spirituális tartomány, ami a testet oly látványosan al-
só és felső „világokra” osztja. Mint tudjuk Nimród a népi hiede-
lemben az Orion csillagkép égi nyilasával azonosul. Ennek az
„égi nyilasnak” az öve az a bizonyos Orion-öve (Alnitak,
Alnilam, Mintaka) már az égi egyenlítőn helyezkedik el. Azon a
kulminált ponton, amit az előbb az „öv” esetében említettem –
vagyis a felső és alsó világok határán két egymást kiegészítő spi-
rituális birodalom határterületén. Ezen az aranyhatáron a kozmi-
kus egyensúly lehetősége könnyen megvalósulhat. De hangsú-
lyozni kell, hogy korántsem olyan központossággal, amint az a
nimródi csillag szimbólum vállán a maga tökéletességében meg-
nyilvánul.

242
 Mivel az övnek a
hagyományos megtartó
tulajdonsága mellett
van egy kikerülhetetlen
szorító-bezáró aspektu-
sa is ezért a magyar
történelemben ennek a
bizonyos övnek a meg-
testesítői mindenképpen
harcos szentek, mint
amilyen Szent István
vagy Szent László.
Szent Imre esetében ez
a kapcsolódás nem leg-
szerencsésebb mert eb-
ben az esetben a meg-
tartó tisztaság aspektusa
fölé nő a harcos „szo-
rításnak”, a fizika erő
nyers, de indokolt
használatának.
A hagyomány arról 11. kép
is beszél hogy Nimró-
dot ellenségei soha nem találhatják meg, mert soha sincs ott, ahol
azok vannak. Mindezek megértéséhez beszélnünk kell magáról
Orionról, arról a görög mitológiai alakról, akiről ez a csillagkép
az ismert „hivatalos” nevét kapta. Orion nagy erejével addig kér-
kedett, míg a skorpió a bokájánál meg nem marta. Halála után az
égbe került, mégpedig olyan pozitúrában, hogy akkor nyugszik le
a nyugati égbolton, amikor a Skorpió csillagképben megtestesített
gyilkosa a keleti égbolton kel fel. Így tehát soha nem találkozhat-
nak egymással. Az Orion csillagképet a magyar mesekincs kilenc
igen fényes élő csillagnak tartja. Itt ennek a fokozott fényesség-
tartalomnak nagyon fontos szerepe van. Ez a kilenc fényességes
csillag úgy feszül rá Nimród ruhájára, hogy egyben kijelöli Nim-
ród haladási „irányát”, rámutat égi cselekvésére, megmutatja
fegyverét (az íjat) és ami talán az egyik legfontosabb szerep kö-

243
rük, megőrzik mint „határcsillagok” a Nimród által kiérdemelt
helyet, asztrális pozíciót.
A magyar nép mesében is megtaláljuk az ott jelenlévő kilenc
nevű és igen nagy erejű óriást, aki földi erejét „maga szopta” és a
tejtől kapta. Szépsége és daliás termete miatt beleszeret egy ki-
rálykisasszony. A királykisasszony apja, az öreg király mivel nem
meri bántani, megpróbál neki olyan feladatokat adni, amitől azt
reméli, hogy az az életét veszti. Ismerjük a jóságos óriás legen-
dáját is, aki kilenc fiát küldi le az égből, hogy segítsen a bajbaju-
tott és már nagyon régen a földön élő testvérein, akik idő közben
hozzá képest törpévé változtak és tudatuk is elhomályosult, és
olyanná lett, mint a többi földi lakóé. Továbbá a föld meglelkesí-
tésének ősrégi meséje is igen figyelemre méltó, amiben a „haza”
nem más, mint egy fekvő, szépet álmodó óriás. Míg álmodik az
óriás a testén és a teste rejtekében (a barlangokban) élő kistestvé-
rei elfelejtik azt, hogy ők hol is vannak tulajdonképpen. Ezért el-
hagyják „élő földüket”, majd a más földekről jövő testvéreik lak-
ják be, hódítják meg ezt az „élő” vidéket, hogy aztán széjjelvág-
ják, széjjelszabdalják ezt az Isten adta és az óriás élő teste kap-
csán összetartozó szép vidéket.
Ennek a történetnek külön érdekessége, hogy ebben a könyv-
ben már többször is említett és a mítoszi megismerés számára oly
nagyon fontossággal bíró Ozirisz-effektus (a szétdarabolás okkult
misztériuma) tökéletesen kibontakozik az igen mély gyökerű ma-
gyar mese igen érzékletes, de sokat mondó nyelvén.
Manapság már köztudott dolog. hogy az egyiptomi nagy pi-
ramisokat az Orion csillagképre, mint égi és örök jelzőfényre, úgy
is mondhatjuk égi fundamentumra építették. A piramisok tájolá-
sában vezérszerep jutott az Orion csillagképnek. Ide kívánkozik,
hogy G. Hancock felfedezte, hogy Egyiptomban, a Gizei-fennsík
három világhírű piramisa az „Orion öv három csillagának hihe-
tetlenül pontos földi térképe”, ami egy csodálatos égi-földi „letük-
rözés” bizonyítéka. Az erről való rejtett tudást őrzi az egyiptomi
vallásos tradíció éppen úgy, mint a magyar mesehagyomány és
legendárium régi archaikus arca.
Lassan, de biztosan bontakozik ki a kép, hogy ennek az
„Orion függőségnek” komoly asztrálmítoszi és vallási, ezen belül
komoly eszkatológiai okai vannak. Már a Pilisről és a pálosokról

244
írt könyvemben (Ennek a világnak...Pilisi titkok és pálos barátok)
is utaltam arra, hogy magának a Pilisnek, mint az európai ezen
belül a magyar okkult hagyomány szakrális középföldjének –
komoly asztrálmítoszi háttere van. Nem véletlen, hogy maguk a
pálosok (ez az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend) „hazán
belüli otthonának” tekintették e különös magyar vidéket. A nem-
zet iránti szokatlanul erős elkötelezettségük és az európai
máriakultuszokban szokatlan ősiséggel bíró boldogasszony tisz-
teletük, fekete Mária kultuszuk mély kozmikus-karizmatikus hát-
teret feltételez.
Ennek bizonyítéka az a tény, hogy a pálos rend ott a Pilis
különös világában az Orion erővonalaira, a Nimród csillagvilág
letükröződött, földi megfelelési helyeire építette a maga szakrális
épületeit. Ezeknek a kolostoroknak, monostoroknak a szentélyei
olyan beavatások kultuszhelyeivé váltak, amikről ma túl a husza-
dik századon sajnos vajmi keveset tudunk. Az itt érzékelhető kü-
lönös erővonalak, mérhető energiamezők bizonyítják, hogy a hely
valóban a kiválasztottak közé tartozik. Sokan vallják és bizonyít-
ják is, hogy ezek az itt tapasztalható szokatlan energiák tudati
tisztulásokat és fizikális gyógyulásokat eredményeznek. A „közép
közepének” tartott és a nép elől elzárt Árpád-házi „királyi
vadaspark” tényleges szerepe és jelentősége máig vitatott és
valljuk meg, nagyon rejtélyes. De azt nyugodtan állíthatjuk, hogy
a Pilisre és környékére lokalizálható nagyon régről hozott kusita-
nimródi fehérhagyomány és fehér kultusz nem lehet véletlen. Ép-
pen úgy nem lehet véletlen a pálosok különös fehér kultusza sem.
A magyar legenda a Szűzmáriáról elnevezett Fehér Egyház
templomáról úgy tartja, hogy Árpád sírja fölé épült egy szent he-
lyen. És milyen érdekes ez a különös templom, ami maga alatt
tudhatja a nagy Árpád sírját a pálos barátok használatában volt.
Ami ugye azt jelenti, hogy egy a pálosoknál is régebbi templo-
mot, „szent helyet” vettek át hajdanán a pálosok. Nagyon valószí-
nű, hogy a templommal együtt régi tradíciók tiszteletét is átvették
pálosaink, ami miatt a későbbiek folyamán finoman szólva el-
vesztették a hivatalos katolikus egyház, vagyis Róma kegyeit. Az
sem lehet véletlen, hogy a pálos papok gyakori ragadványneve
„magyar atyák”, „fehér atyák” volt. Talán ők tudták, hogy az Ég
„másik oldalán” látható, különös fényvilágú titokzatos csillagké-

245
pek ereje az égi Fényfolyón, a Tejúton „átvilágolva” erre a ma-
gyarföldön lévő kiválasztott területre, a mitikus középvilágra, a
Pilisre érkeznek. Itt világolnak fel földi otthonuk e rejtett világá-
ban a szellem megvilágosító fényei, az özsébi látomás fényszik-
rái. Nimród messziről hozott fényei...

246
 19. Nimród lova, táltos lova
„Nimród lova, táltos lova
e világ hozzánk mért mostoha?”

Elek István szamosi gyűjtéséből

„a tátos pedig onnan gyün ahun

Nimrót meg ahunnan Csaba királyfi
Ott is született ahun bizon azok...”

Nagy János Ferenc

Nimród származásáról a magyar mítosz annyit tud, hogy a

„Nap közelében” lakott, mindaddig míg uralkodni, világosítani le
nem hívták ide a földre. Tudjuk, hogy égi otthonában is óriásnak
számított. Ide a földre lekerülve a hagyomány egyértelműen egyik
legfontosabb tulajdonságának tartja a „naposságot”. Arról, hogy
hogyan és mivel jött a földre igen kevés információnk van. Ami
megmaradt erről a lejövetelről az annyi, hogy csillagos fehér és
halhatatlan paripán érkezett ide Nimród. Több alakra, átváltozásra
is szüksége volt, míg a Fényes folyón (Tejút), majd a felhők biro-
dalmán leereszkedve lejutott ide a földre és megalapíthatta első,
égből hozott birodalmát. Nimród apjáról annyit tudunk, hogy a
„Napban lakott”. Anyjáról azt tudjuk, hogy egy szép „angyal-
lány” volt, akit letaszítottak mennyei otthonából a fájdalmak és a
szenvedés földi világába. Nimród apja megszerette a szépséges
angyallányt és utána „nyúlt” a fájdalmak sötétség világába és
végleg elhozta őt onnan. Feleségül vette és a Nap melletti ottho-
nának asszonyává tette.
A nimród-kutatásnak a legbonyolultabb és a legjobban ösz-
szegabalyodott, szinte felfejthetetlen szála az, amikor a mítosz
konkrétan összetalálkozik a történelemmel. Vajon a hús-vér óriás,
a történelmi Nimród, Ninive, Rechob, Kalach megépítője. Bábel,
Erek, Akkád és Sineár minden városának hatalmas ura vajon mi-
lyen kapcsolatban van a róla szóló magyar mítosszal és hagyo-

247
mánnyal? Annak a népnek a hagyományával és mitikus emléke-
zetével, akinek ő maga lett az ősapja. S hogy bonyolítsuk tovább
a problémát, a magyar néphagyomány és mítoszkincs nem ismeri
a bibliai nimródképet. Sőt attól egy teljesen eltérő nimródképet
őrzött meg a nemzet emlékezetében. Ami viszont meglepő, hogy
a magyarok ősmúltjáról reánk maradt, jungi értelemben vett tu-
datalatti „apokrif” emlékképek még az egymástól nagyon távoli
időben lejegyzettek is szerves egységet, lényegi hasonlóságot
mutatnak egymással. Nincs bennük ellentmondás Nimród alakját,
szerepét és tulajdonságait illetően. A mítosz rekvizitumai is ha-
sonlóak és közös emlékekről beszélnek.
Az Istentől kapott koronáról, a mágikus gyűrűről, mint az égi
karizma bizonyítékáról már sok mindent megtudtunk. Az ezekkel
szoros összefüggésben lévő karizmatikus, égből jött „első király-
ság” nimródi megalapításáról már beszéltünk. Vajon a magyar
„égi ember”, a táltos, a régi magyarok spirituális vezetője, be-
avatott papja vajon „tudott-e” erről az égi-földi beavató hagyo-
mányról e tárgyaktól függetlenül? Vagy mindez „csak” az első ki-
rályság égből hozott kegyelmi ajándéka volt?
S egyáltalán ennek a bizonyos nímródi „első őskirályságnak”
a tudása, ami egy kozmikus-szakrális beavatás útján kapott „fé-
nyes tudásról” beszél, vajon nem egy régi táltostudás „királyi”
összegzése volt? Egy olyan valóban „királyi” összegzés, ami egy
nagyon régi a magyarokkal ősrégi múltjával összefüggésbe hoz-
ható szakrális hagyomány kvintesszenciáját jelentette?
Van-e összefüggés és bizonyítható kapcsolat a táltos szárma-
zása és Nimródnak a magyarok őspatriárkájának, ősapjának, a ha-
gyomány szerinti „első őskirálynak” a származása és eredete kö-
zött? A kérdések újabb kérdéseket szülnek és a téma így válik
egyre izgalmasabbá.
Táltosaink eredete kapcsán gyakran tették fel a szinte költői
kérdést: égből ereszkedtek, földről támadtak vagy „csak” sugal-
maztak? Nimródról a mítosz egyértelműen úgy tudja, hogy az ég-
ből ereszkedett alá fehér lovon.
Ennek a fehér lónak aranyhaja és aranypatkója volt. Táltosa-
inkkal kapcsolatban már nem ilyen egyszerű a dolog felfejtése. A
táltost, akár a sámánt előbb kijelölik, majd kiválasztják. A kivá-
lasztásnak meg kell felelni (a többletcsont, az agy „máshogyan

248
járása”, a járás és a nézés „mássága” stb.). S majd csak a kivá-
lasztás után jön a beavatás szoros rítusa, aminek szintén komoly
feltételei vannak.
S majd csak ezek után történik meg a „sámáncsoda”. Ekkor
„rakódik át csont” és ekkor fényesedik ki a tudat. Ezután jön létre
a kapcsolat más világokkal, ezután győzetik le a profán idő, még-
pedig végérvényesen. Vagyis a múltba és a jövőbe éppen úgy jö-
het-mehet a táltos, mint ahogy a jelenben van „jelen”. Beleláthat
mások gondolataiba, észlelhet jó vagy éppen rossz sugárzásokat,
révület útján bármikor átváltozhat belsőleg, sőt egyes hagyomá-
nyok szerint külsőleg is. Az ilyen táltos, az átrakott csontú és ki-
fényesített tudatú csodaember nem biztos, hogy az égből jött,
mint Nimród.
Bár feltevések bőven vannak. Jöhetett a múltnak végtelen
barlangjából, más világok szűk ösvényéről és egyéb „párhuzamos
birodalmakból”. Ha égből jött, akkor fehér lovon jött, mint egy-
kor az ősapa. Hiszen a táltos ló mindig az Égből jön. A mese úgy
tudja, hogy a „felhők útján ereszkedik le” mégpedig akkor, amikor
az égi kürt hívó hangját meghallja.
Nimródot a hagyomány szerint a Fényesség Királya, a Nap
Hercege választotta ki arra, hogy a földön népet válasszon és azo-
kat megsegítse. Megtanítja őket a kultúra alapjaira, az ember bel-
ső és külső világának a titkaira, s ha kell harcoljon is értük. Az
égben trónoló naplelkű fényes király örök fényben részesítette
Nimródot, hogy általa mindent megtudhasson és igazul láthasson.
Megőrizhesse azt az „egy” nyelvet ami az égből jött és egykor
mindenki azt beszélte. Fényes fehér paripát adott alá, aminek
hosszú kantárait csillagokba akasztja be, ha éppen nem ül a lován.
Adott neki egy fényből faragott csodaszép nyilat is, amivel őt az
Ég és a mágikus tükröződés kapcsán a Föld örök vadászává avat-
ta. De a hagyomány figyelmeztet minket arra, hogy Nimród ezt az
íjat csak akkor kaphatta meg, ha megígérte, hogy állandóan fe-
szített állapotban, örök készenlétben tartja.
Abban a pillanatban, amikor „elengedi” az íjat, újra meg kell
feszítenie azt, mert ha nem ez történik és az íj húrja „megpihen” a
hagyomány szerint az el fog tűnni Nimród égi-földi kezéből.
Ezért tartja hát Nimród az íját állandóan megfeszítve ott fenn az
Orionban, a „csillagos-magos” égen. Ezért látható ott örökösen a

249
magyar nyilas a Nimród égi világában, vagyis az Orion, a Kaszás
csillagképben. Ez a mágikus íjfeszítés a spirituális őrzés mitikus
aspektusára utal. Az égi vadász a hagyomány szerint nem csinál
mást ott fenn a magas égben, mint az övéit őrzi-oltalmazza. Fele-
sége az angyallány, a jó tündér, aki letaszíttatott a fájdalmak és a
szenvedések sötét világába, majd onnan Nimród által a Nap ott-
honának, a fényes magyar tündérpalotának az örökké boldog és
segítő „boldog”-asszonyává lett. Ez a magyar tündérmesékhez, az
ősrégi „bódoghagyományhoz” tartozó legenda is szoros összefüg-
gést mutat a magyar táltos hagyománnyal. Hiszen a táltos maga is
igazmondó és boldogságadó tulajdonságokkal rendelkezik. Ő
mond igazat a földöntúli és az emberen „belüli” dolgokkal kap-
csolatban, ő részesíti az őt kérdező szegény embert a földi és túl-
világi boldoguláshoz szükséges eligazításban. Ő határozza meg az
anyagi világból való szabaduláshoz szükséges feladatokat. A tál-
tos adja a szabadulni vágyónak a kezébe az ehhez elengedhetetle-
nül fontos anyagi és spirituális eszközöket, amivel a mítosz Nim-
ródja is segíti népe legjobbjait.
A magyar néphagyomány nimródképe, magának a táltosnak
és a jó ördögnek a fogalma között különös összefüggést mutat.
Ismerjük a mesét arról, hogy Nimródot az égből lelökték a földre
(letaszították őtet a főd sötétjébe”) és ő minden tudását, amit csak
a magasságból lehozott azt mindet megosztotta választott népé-
vel, a régi magyarral. Ez a bizonyos „földrelökés—földredobás—
földretaszítás” analóg a bukott angyalok legendájával, akik ugyan
kitaszítottá váltak az egekből, de embersegítővé lettek itt a földön
és minden tudásukat megosztották a földiekkel. Tudjuk azt is,
hogy a régiek táltosának beavatása után lehetősége nyílt felszállni
az Égbe és lezuhanni a pokolba. Annak ellenére, hogy ő bejárta az
összes világot, a szellemek, angyalok és egyéb lények lakta biro-
dalmakat, ő mégis az emberek lakta földet választotta az otthoná-
ul, S az itt lakó embert segítette minden ismeretével, minden tu-
dásával, az égből hozott vagy onnan lopott minden tudásával.
Népmeséink embert segítő, jó ördöge valószínűleg azonos a
korai vallási hagyomány demiorguszával, akinek az alakját a ma-
gyar folklór, ha roppant halványan is de máig megőrizte és bizo-
nyos „élő” történetek kapcsán jól azonosíthatóan a felszínen tart-
ja, ezek esetében is éppen úgy, ahogy a magyar Nimród vagy ép-

250
pen a magyar táltos esetében is egyfajta égi tudás átadásáról, an-
nak megismeréséről beszélhetünk, ennek a jó ördögről vallott né-
pi képzetnek a szellemi epicentrumában minden bizonnyal egy
nagyon régről hozott dualisztikus teremtés-hagyomány őrződött
meg. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a folklórkutatók közül
Kálmány az, aki a magyar néphiedelemben jelenlévő
demiurgoszra többször is hivatkozik, mint a magyar teremtés- és
eredetmítosz egyik mára elveszettnek hitt fundamentumára. A
magyar néphit szerint az ácsmesterséget, a házépítést, a kovács
tudományt és a fazekasságot a „jó ördögtől” tanulta meg az em-
ber. e könyvben már említettük a táltoskovácsot annak a bizonyos
nimródfának a kapcsán. Nos érdekes összefüggésekre ad okot az a
tény, hogy a gyógyító táltos egyik „főfoglalkozása” nem más,
mint a kovácsmesterség. Az a bizonyos jó ördögtől tanult mester-
ség, ami nem véletlenül kapcsolatos a tűzzel, a tűznek a haszná-
latával.
További érdekes adalék, hogy Nimród égi tüzét a magyar
mítosz, a magyar hitben élő ember a kovács tüzében vélte újra fel-
fedezni, és ami nagyon fontos megőrizni. Itt és ebben jelenik meg
ennek a vallási hagyománynak az egyik legsarkalatosabb lényege:
-a mágikus őrzés rítusa, mégpedig a tűz által. Nem véletlen, hogy
a magyar hagyomány úgy tudja, hogy Nimród ősapának, a nagy
égi vadásznak az őrző fegyvere nem más, mint az égi tüzes nyíl.
Nem nehéz ebben a fémek alakítására, formázására „születésére”
szolgáló kovácstűzben meglátni az ősapa „élő lángját”. Most már
meg sem lepődünk azon, ha a kovácstűz „élesztésére” népiesen
mondva szítására szolgáló kovácsfújtató okozta ritmikus „szelet”
Nimród lélegzetének nevezték egykor a régi magyarok.
A kereszténység megerősödésével törvény büntette, ha a po-
gány ősapa (Nimród) emlékét nyilvánosan felidézték, mivel an-
nak tisztelete szemben állt a bibliai hagyománnyal. S Nimródot a
„pogány” óriást emlékezetükben tartó, a régi magyarok legendáit
és hitét ismerő magyarok szembe kerültek a keresztény egyház
buzgó pásztoraival és azok szigorú törvényeivel. Az elmúlt szá-
zadokban szintén törvény tilalma alá esett az olyan „káromkodá-
sok” használata, mint a „Nimród vigye”, „Nimród áldja”, „óriás
teremtette”, „ördögadta”, „ördöglelkű”, „ördögagyú”, „ördögke-
resztelte”, „ördög tanította”, „ördög teremtette” kifejezések, mi-

251
vel ezekben a kifejezésekben Isten hatalmának a megkérdőjelezé-
sét, annak konkrét megcsorbítását vélték látni.
Mindenek lényege, hogy teremtő, pozitív hatalommal, „jó-
val” ruházták Nimródot és azt a bizonyos fehérördögöt, aminek
meghatározásából később a fehér elmaradt és az ördög megma-
radt. Jobban szemügyre véve a dolgot itt az ördög tudásának az
„ismeretét” látták ezekben az istenkáromlásnak vélt nép örökség-
ben, népi kifejezésekben, Hasonló tilalom alá esett a „Nimród sem
ismeri” „Nimród lánya lássa”, a „a Nimród tüze”, a „tűzrőlpat-
tant” és a „Bál vigye” „Bállátta”, „Bál tüze égesse” kifejezések is.
Az előbbi és a legutóbbi többszörös súllyal esett latba. Mivel a
néphiedelem szerint, akit Nimród (és a nimródi hagyomány) nem
ismer, átvitt értelemben nem vesz figyelembe, az nem is „számít”,
abban nincs „semmi”. A „tűzrőlpattant” kifejezésben pedig ráis-
mertek egy ősi mágikus tűzvallásra és annak a tűz által való
„fényteremtésére”. A „báltüze” kifejezés pedig egyértelműen
azért esett tilalom alá, mert az ősi magyar hagyományból szám-
űzött, nimródi attribútumokkal rendelkező Baál isten, így a tűzzel
együtt emlegetve, azzal egy fogalomba öntve egyértelműen az
ősvallás rítusának megélésére vallott. Pláne, ha ezt a bizonyos
„Bál tüzét” igen gyakran a magyar táltosok, táltoskovácsok őriz-
ték. Mikor még lehetett, akkor nyilvánosan, s amikor már az új
vallás miatt tilossá lett az ősök hite, akkor titokban, mélyen bent a
természet szívében gyakorolták a régi hitet. Pl. Esztergom kör-
nyékén és a Pilis rengetegében.
Nagy valószínűséggel ez az égből hozott „tudásátadás” az
(amit az előbb említettünk maga Nimród, a táltos és a magyar
folklór jó ördöge kapcsán), ami a kulcsa lehet a Biblia előtti „jó”
és a Biblia utáni „rossz” nimródképnek, Az egyik hagyomány,
amihez a magyar néphiedelem is tartozik ezt a bizonyos égből ho-
zott ,jó ördögi” tudást pozitívnak tartja, a másik a bibliai hagyo-
mány (a saját szempontjából teljesen logikusan) elveti ezt a bizo-
nyos égből hozott tudást. S az innen hozott ismeretet, az innen
kapott megismerést mintegy a régi hagyományt elsüllyesztve, fi-
noman szólva azt még emlékszinten is kikerülve a sötétnek, Sá-
tántól hozottnak, ördöginek nevezi. így változott át az új vallás, új
arculatában a régiek világosság vallása, Nimród fényes öröksége
sötét, elvetendő pogánysággá. Így vált a Nimród-hagyomány a

252
régi magyar vallással és a régi magyar írással együtt az új vallás
prédájává lett. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a korai közép-
kor Árpád-házi kereszténysége a régi magyar fényvallást a krisz-
tusi kereszténységgel párhuzamba hozta, és azzal összeolvasztot-
ta. De mint azt már említettük is az Árpád-ház kihalásával, majd
később a pálosoknak a történelmi Magyarországból való kiebru-
dalásával ez a magyar kereszténységnek nevezett vallás a maga
erős, nimródi fundamentumokkal bíró Boldogasszony-kultuszával
együtt a nemzeti gyökereket felégető és nagyon gyorsan hivata-
lossá váló, nemzetek fölötti kereszténység áldozatává lett.
Visszatérve a világnak e kettős, mondjuk ki határozottan du-
alista, az Istentől és az ördögtől való eredetét számos teremtés-
monda, szólásmondás, népdal és mondóka is őrzi. Utaljunk itt
azokra a „légvárakra”, alvilágba vezető barlangokra, hegyekre,
sziklákra, amiket egy óriás fehér ördög, egy hatalmas demiurgosz
teremtett, szült, odavarázsolt, birtokba vett vagy éppen védett.
Gondoljunk itt csak az „ördögbarázda”, „ördögsánc”, „ördög-
vár”, „ördöghegy”, „ördögszikla”, „ördögvölgye” kifejezésekre,
amikhez legtöbbször igen különös eredetmonda is fűződik. Emlé-
kezzünk az archaikus hagyomány által megőrzött barlanglakó jó
tűzördögre, aki a sötétséget a tűz világosságával tartja távol.
A néphagyomány bizonyára nem véletlenül Nimródra igen
gyakran sárkány-, oroszlán-, bagoly- és nem utolsósorban
szárnyaskígyó alakot ad, Aki már a kezdetek idején gyerekének
választja a régi magyarokat és mindezt csak ..megismétli” azzal a
ténnyel, hogy az ő gyermekeiből Hunorból és Magorból születik
meg a hun és a magyar nemzet. Ez a két derék és szkíta gyöke-
rekkel bíró testvérnemzet.
Nimród teszi lakhatóvá a földet az emberek számára az eget-
földet megrengető nagy pusztítás után. Ő választ hazát gyerme-
keinek a „világító” agancsokkal rendelkező csodaszarvas által.
Nem más ő, mint egy nemzetsegítő földön-égen lakó ősi
kulturhérosz. Az, aki a székely hagyomány szerint gyakran meg-
jelenik a hazáért aggódóknak bajszos daliaként, fején agancsos
koronával, Égnek álló bajszával, kettős agancskoronájával, szigo-
rú tekintetével az archaikus magyar mítoszok egyik fontos, meg-
határozó alakja.

253
 A nagyon régről
való archaikus magyar
mese úgy tudja, hogy ha
kellett, akkor a kegyet-
len, szeretetet nem isme-
rő, „hideg” anyagi vilá-
got teremtő Istent (tehát
nem a „jó Isten!”) is
gyakran megleckéztette.
Mindig a Nap fényes
erejét, jóságos melegét
sugárzó, szeretetet osztó,
Jó Isten mellé állt az égi
nagy viadalban.
A földet a test ott-
honává, a testet a lélek
otthonává tette. Igen
gyakran önmaga tudatos
feláldozásával engesz-
telte ki a „fölötte” álló-
kat. Ha a szükség úgy
kívánta, hagyta testét 12. kép
„széjjelszedni”, hogy
„igazat” láthasson, mert tudta, hogy az a test, amibe az ő lelke
benne foglaltatik elpusztíthatatlan és a középkor nyelvén mondva
„örökre romolhatatlan”, Ez a tulajdonsága már teljesen megegye-
zik a magyar táltos tulajdonságával. A magyar mese szerint Nim-
ród égi palotáját egy hatalmas fa köti össze a földi világgal és a
gyökerek „útján” a lenti mélyvilággal is. Akárcsak a táltos is egy
hatalmas, földből az égbe ívelő életfa segítségével nyer tudást a
fenti világokról. Ezen a világfa-életfán kell fellépdelnie mintegy
sámánlétrán egészen fel a magasabb világokba, hogy beavatást
nyerhessen és így „igaz” látáshoz jusson.
De ezzel még nincs vége a hasonlóságoknak. Mikor Nimród
emberalakot öltve felment az Égbe, azt egy átváltozásra képes fe-
hér ló segítségével tette. Ez a ló mondanunk sem kell, hogy az
ősök fehér szellemlova, Az ilyen táltosló parazsat eszik és az élet
lángját őrzi a testében, Ezzel a parázs-táplálékkal, mint „a jó tűz

254
könnyével” minden rosszat sikerül kiégetni magából, ahogy a
csángó hagyomány tartja, tehát Nimród lova hasonlatos a táltosok
lovához. Ez a ló pedig nem akármilyen repülésre, égbe való uta-
zásra alkalmas szárnyas ló. Olyan állat, aki képes arra, hogy a vi-
lági eseményekből átnyergeljen a természetfelettibe. S itt vissza
kell, hogy kanyarodjunk ahhoz az égigérő fához, ami szintén
„eszköze”, mondhatjuk „jó hátasa” Nimródnak is és a magyar ha-
gyományon belül a táltosnak is. Solymossy remekül részletezi ezt
a számunkra nagy fontossággal bíró égi-földi szakrális eseményt.
Itt a hős az égigérő fán való útja során, akárcsak a táltos-
sámán feljut a felső régiókba, az ott lakó szellemekhez, akiknek
akaratát, segítségét, tudását közvetíti a Földön élő emberek szá-
mára. A táltos, illetve a magyar sámánisztikus hagyomány eseté-
ben jól körvonalazható az a tény, hogy itt ennek az igen sajátos
ezoterikus praxisnak van egy világos és egy egyértelműen sötét
útja. Mondhatjuk úgy is, hogy az adott szakrális Feladatnak, mint
megélt élménynek van egy pozitív és egy negatív arca is. A Nim-
ród-hagyomány kapcsán mindehhez egyértelműen hozzá kapcso-
lódik egy nagyon ősi boldoghagyomány (bódoghagyomány),
aminek a történelem előtti emlékét oly gyakran Fel is fedi a ma-
gyar mítoszkincs. Itt az életfa azért van, hogy megismerése által
teljes lehessen a létezés. Tehát Nimród életfára való emelkedésé-
vel, az arról való tudással együtt maga a létezés minősége is ha-
talmasat emelkedik, így válik Fényessé a „nagy vadász” és annak
emléke. Itt van az a pont, ahol a látás lassan igazlátássá, teljes
megismeréssé válik. Ez a teljes látás pedig Isten Fényes ajándéka.
Ez a maga szószerinti értelmében is vehető színről-színre látás,
amikor Nimród emlékét a szellem és a lélek tüze egyszerre járja
be.
Nimród lováról tudjuk, hogy aranyos-fehér színű, és ami na-
gyon fontos, soha nem botlik meg. Egyenes útja van Fel a nemzet
csillagához, az ő égi otthonához. Gyorsan jár, de a csillagokhoz
érve óvatosan kerülgeti azokat.
Feltűnő tulajdonsága, hogy mindig szabadban „hál”, nem ké-
redzkedik be egyetlen egy idegen csillagvilágba sem, hogy ott
aludjon. Azt is fontos tudnunk, hogy a földről mindig a Nap irá-
nyába repül és minden rajta lévő lószerszám aranyból van. Ennek
a magyar táltoslónak csillagszemei vannak, mégpedig három. Két

255
látható és egy rejtett, láthatatlan. Ha két látható szemét, behunyja
a harmadikkal a túlvilágon is tud tájékozódni. Mégpedig úgy,
hogy a két szemének behunyásakor kinyílik a homloka közepén
elrejtett harmadik szeme. Ez az a bizonyos a keleti vallásokban és
ezotériában jól ismert harmadik szem, amiről már többször is be-
széltünk.
Tudjuk róla, hogy a mitikus „Fényes” állatnak ama fehér
egyszarvúnak is innen pontosan a homlokközépről nőtt ki az a bi-
zonyos egy szarva, vagyis spirituális „kardja”.
Ez a bizonyos bűvös ló, akinek a segítségével Nimród biz-
tonságosan közlekedik égi és földi otthona között ugyanazt tudja,
amit a táltosok ún. táltoslova. Ez a bizonyos ló, ami a villám és a
gondolat sebességével száguld át a teremtett világ különböző vi-
lágain biztonságosan átvezetve azokon a lovasát. Beavatása foly-
tán tudja azt, hogy hogyan kell kikerülni a világ sötét tereit, fekete
birodalmait. Bejárja a Nap, a Hold, és a világi szem számára lát-
hatatlan csillagok milliárdjait és, ami nagyon fontos, ismeri a
szélvész igen veszedelmes és kikerülhetetlen, de tisztító birodal-
mát is, felviharzik a legmagasabbra is, az égigérő fa legelrejtet-
tebb, legtitkosabb rejtekébe, a magvilágba. Ez a „Felső”, de sokak
által láthatatlan birodalom maga a rejtélyes harmadik régió. Itt
minden másként történik, mint alatta, vagyis „lentebb”. Itt ahol a
magyar mese a védikus hagyománnyal megegyezően arról beszél,
hogy ezerszer ezernyi földi év itt csupán csak egy kegyes perc,
egy mesebeli pillanat csupán.
Addig, míg Nimród sárkánykígyós testével az égig felkúszik,
addig nappajzsos vitéz alakjában „Fénylő szemű, fehér csoda lo-
ván ülve” jut el ide. Ide ahol minden másként, „eredetiben adódik
vissza”, a maga igazában történik és így is látható meg. Az erede-
tiség fogalma nyeri el a maga Csontváry értelmében vett „leg-
tisztább mélységét és tisztaságát”. Míg Nimród csodalovával csak
felfelé, égi otthona felé törekszik, a táltos a lovával alá is tud
szállni, mintegy „leugrat” a hatalmas mélységbe. A magyar mese
táltoslovának nyitott, „világló” szemei segítik az őt megülő táltost
az alvilági eligazodásban.
A táltosnak felfelé és lefelé „egy az útja”, míg a sárkánykí-
gyóvá változva az égbe sikló, ott „tudóskígyóként” is funkcionáló
ősapának csak Felfelé vezető útját őrizte meg a magyar hagyo-

256
mány. Ha lefelé menne, illetve szállna, akkor lezuhanna a mélybe.
S ott a mennyből aláhullva egyből gonosszá válik, és negatív je-
lentést kap. Az alvilágba hullott sárkánykígyó már elveszti kígyó
alakját, szakrális összeszedettségét és annak orfikus jellegét. Az
égi mennyei kapukat őrző, világító sárkánykígyó itt lent kénkövet
Fújó (érdemes odafigyelni a kénkő spirituális, alkimista jelentésé-
re), büdös és undorító sárkánnyá változik. Már nem őrzi, sőt el-
veszti fenti tisztító, fehérítő, világosító szűzi, valamint szent
fénytakaróval védett atyai védő, ősapai nemzetvédő, nemzetet se-
gítő aspektusát. Ezekkel ellentétben lent az otthonául választott,
bűzös barlangok lejáratánál, mintegy a sötétséget „védő” szerepet
vállal fel.
Figyelemre méltó érdekesség az is, hogy azt a bizonyos ka-
puőri Nimród szerepet nem veszti el. Csak míg fent a mennyek
fényes birodalmát őrzi, itt annak szöges ellentétét vigyázza. Tisz-
taságszerető szűz, megnyilvánulása helyett itt szüzeket felfaló
rémmé változik. Ennek a különös helyzetnek és jelentésváltozás-
nak a lényegére mutat rá a „szűz”, megjelenés asztrálmítoszi hát-
tere és annak logikus magyarázata. A rendet teremtő örök körfor-
gás magát soha nem tagadhatja meg. Mindig és minden helyzet-
ben önmagát egészíti ki, teszi teljessé. Időközben a Naphoz ha-
sonlatos egyetlen Fénylő Fejét is elveszti, így még ha akarna sem
tudna saját Farkába harapó mitikus körré, beavatott kígyóvá vál-
tozni. Világító „napfejét” az égen hagyja és itt lent a bűzös bar-
langbejáratnál, ama alvilági kapuban az egyetlen „világító” bölcs
fej helyett több, ám rút és sötét fejet növeszt.
Ezzel a sátáni tulajdonságokkal rendelkező, alvilági sárkány-
nyal küzd meg a magyar táltos mégpedig azon a bizonyos réz-,
ezüst- vagy aranyhídon. Erről a bizonyos híd motívumról már be-
széltünk az aranykor és a nagyon régi a Zend-Avesztában reánk
maradt „tiszta fehér” hagyomány kapcsán. Hamvas Béla a
Scientia Sacra-ban remekül összefoglalja és beilleszti azt a „tör-
ténetbe”, mint sokáig agyonhallgatott ősrégi tradíciót. A nimródi
felfelé az égbe vezető hagyománya térnek és az időnek fénnyé
válását valósítja tudatosan meg, A lefelé vezető út a térnek és az
időnek még megmaradt fénytermészetét áldozza fel, veszíti el, és
ezért hullik bele abba a bizonyos sötétségbe. Az ősi tudat, a régi
archaikus emlékezés által életben tartott „teljes emlékezés” még

257
érzi a térnek és az időnek mindkét a földön, a mese szerinti kö-
zépvilágban nem ismert világát, a felfelé és a lefelé vezető utakat
és azok jelentését.
A Nimródcsillag sárkánykígyó által őrzött égi tündérvára va-
rázsütésre egy csodálatos világokat összekötő virágos életfává
változik, Míg lent a fortyogó, bűzös földalatti világban élő több-
fejű sárkány egy percig sem lehet biztonságban, mert az őt legyő-
ző táltoshős nélkül sem a földön, sem az égben nincs szabadsága
„az ember fiának”. Az ősi magyar nimródi hagyomány beszéde a
világosság és a sötétség örök harcáról itt válik tökéletesen értel-
mezhetővé, mesebeli valósággá.

258
 20. Nimród és Álmos
„...néha látni a Turult, a tűzmadarat
vissza-visszajönni ama hármashegyre
Nimród apánk emléke visszaszáll hát
miként ama égi tűz mikor testbe szálla..,”

Gábor Deák

„Aki nem világit, azt nem is látják.”

(Hanson)
„A vérségi alapokon nyugvó nemzetségi társadalom hie-
delemvilágában tehát, mint az elmondottakból is kitűnik,
nem csupán a szellemekben, és így az ősök szellemében,
kísérő, oltalmazó szerepében való hit volt lényeges, ha-
nem az a meggyőződés is, hogy e szellemek időnként ké-
pesek a női testbe hatolva, emberként újjászületni...”

(Dümmerth Dezső: Álmos, az áldozat)

Igen érdekes összefüggésekre világít rá az a tény, hogy miből
is „van” valójában a magyar mítosz szerint Nimród teste. Itt arról
a bizonyos kozmikus testről van szó, ami által „első” királlyá lett
Nimród. Ez a csodálatos égi fényű test „cselekedte azt meg a ro-
molhatatlan időben”, hogy az Árpád-házi nemzetségtábla szerinti
magyar ősapa megjelenhetett a szakrális és világi időben egy-
aránt. Világos, fénylő csillagporból összegyúrt ruhát kapott. Nim-
ród minden jó teremtőjétől, hogy alászállhasson és megszülethes-
sen itt a földön.
Az égi szélből „összesodort”, a világos porból összegyúrt,
több testet is magában hordozó ősapa „testanyaga” nem véletle-
nül hasonlatos magához a magyar hagyományban jelenlévő táltos
„égi agyagból” összegyúrt testporához. Itt egy nagyon régi alap-
mítosz emlékére bukkanunk rá. Íme a Kozmikus Ember teremté-
sének alapmítosza elvezet minket minden mítoszok hajnalához.
Erről a bizonyos Kozmikus Emberről való tudás szinte minden
259
régi népnél megtalálható. A kínai Pan Ku, a zsidó Adam Kadmon,
a perzsa Gayomart a mediterrán bikakultuszba „csomagolt” csil-
lagos ruhás Bikaember homloka közepén a csillaggal jelölt har-
madik szemmel vagy éppen a magyarok Égi Öregje vagy egysze-
rűbben fogalmazva az „Öreg Ember” fogalma megkerülhetetlen
alakjai a mitológiáknak.
Itt érdemes megjegyezni, hogy maga a magyar mítosz égi
Kozmikus Ember fogalma a nimródi óriás fogalmával is megfe-
leltethető, mondhatni azonos jelentésű. Maga az itt igen gyakran
használt öreg jelző ne tévesszen meg senkit Itt az „öreg” alatt
nem a szokványos jelzőt kell érteni, hanem azt hogy az égi Öreg
ember mindentudó és halhatatlan, mert öregségének soha sincs
vége. Sőt ahogy a Szeged környéki hagyomány tartja már eleve
öregen és mindentudóan is született ott meg a messzi-magas égen.
Tudjuk azt is, hogy a Kozmikus Embert is porból gyúrták, akár
Nimródot vagy a magyar „első” táltost. A kozmikus porral,
„csillagporral” való teremtésnek nagy hagyománya van mind a
mítoszban, mind a mesében.
Erről a teremtő fénylő porról viszonylag sok mindent tudunk.
Az északafrikai, egyiptomi és a zsidó mítosz négy színű fekete,
vörös, sárga és fehér „Nagy Porából” összerakott Ádám legendája
(ami megfeleltethető a négy égtájjal, a négy természettel, a négy
világgal az ember négy alaptulajdonságával a jó és a rossz négy
nagy kozmikus erejével stb.) az emberi emlékezet egy mélyen ar-
chaikus tudatállapotáról és az onnan a felszínre hozott emlékekről
árulkodik. Igen érdekes, hogy a magyar Nagy Embert, ezt a bizo-
nyos kozmikus első embert – a nimródi kozmikus-karizmatikus
nemzetség-óriást –, mint a nemzetségbeli teremtés első emberét
álom, pontosabban egy teremtő álom hívja életre. Tehát ő egy
álomból hozott, onnan kapott álomember. Nevét is ettől a teremtő
világra hozó álomtól kapja, és Álmosnak neveztetik. Ő az álom-
ban kiválasztott ember, ahogy arról a hajdúsági mese is beszél.
Tehát a magyar égi Nagy Embernek és az Árpád-ház Első Embe-
rének Álmosnak igen szoros mondhatni teremtő kapcsolata van
egymással. S ami igen meglepő és sokatmondó, hogy ennek a
magyar kozmikus-karizmatikus teremtő erőnek a magyar mítosz-
ban és archaikus hagyományban megjelenő szimbolikus „első”

260
király és „első apa” vagyis ősapa képe nem másban, mint az égi
Nagy Vadászban, Nimródban realizálódik.
Az sem véletlen, hogy a magyar népi hiedelem azt a bizo-
nyos kozmikus karizmatikus teremtő- és megtartóerőt azzal a tu-
rullal azonosítja, amitől Emese álmában megfogant. Itt is megje-
lenik a „sok test – egy test” Nimród esetében is tapasztalt mítoszi
tulajdonsága. A turulmadár egyben fényhozó és fényt is őrző állat
akárcsak az a bizonyos nimródi kígyó, aki „karikába tekeredve”
zárja körbe a fényt, hogy azt el ne nyelhesse a sötétség. Hullámzó
teste először inkább egy tojásra hasonlatos formát alakít ki. Majd
az önmaga által megalkotott tojás alakú, primordiális szent térre
rátekeredik és megszüli a tökéletesen, de csak szimbólum szinten
„kerek” világot. Azt amiben már a szakrális és a profán világ (a
tér és az idő) a „maga megfelelő súlyával” van jelen. Ennek a te-
remtő sárkánykígyónak vitathatatlanul van egy jól körvonalazott
androgün jellege.
Hogy ez a nimródi sárkánykígyó hogyan is jelenítődött meg a
maga ősatya-ősapa jelentésében, az akkor lesz világos, ha rámu-
tatunk ennek a mitikus kígyónak az ősanyával összefonódó, azzal
eggyé forrt, jól ismert teremtő aktusára és annak a jelentésére. Ez-
zel a kozmikus aktussal többek között az Eurünomé teremtésmí-
toszban is találkozhatunk. Itt az istennő „Első évének kezdetén”
megtojja, mintegy megteremti a világtojást. Az ősanya és ősapa
képe itt e kettő „tökéletes” előképének tekinthető egységéből az
androgün mítoszból lép elénk a maga teljességében. Ennek a kü-
lönös kígyó-nemzésnek számtalan változatát őrzi a mítosz.
Amikor az örök fényből kilépő nagy kígyó megtermékenyíti
az ősanya uterusát már ott is állunk a mitikus idő születésének
végtelennek tűnő kapujában. A kígyótestben élő mozdulatlanná
dermedt férfielvet, mint örök és a láthatatlanból nyert „fenti”
energiát ölébe fogadó női princípium egyesíti magában. Íme a
„lentnek” és a „fentnek” az energiái itt találkoznak és fogannak
meg, lesznek eggyé.
Ez az örök és elpusztíthatatlan teremtő erő lakik Nimród em-
ber-állat testében is legyűrve magát a test „nyűgeit” is és így válik
metamorf lénnyé.
Ez a mitikus nemzés úgy hívja le az égből a szakrális időt
hogy „álommal takarja be az őt befogadó ősasszonyt”. Ezért az

261
nem is érzi, hogy szüzességét elvesztette és ezáltal láthatóvá tette
a befelé vezető s addig láthatatlan teremtő világot Ugyanis ennek
az álomnak a végével válik láthatóvá a fizikai világ, a teremtés
„héja”. Ennek a mitikus násznak az „eredménye” Álmos. Ő
ugyanis eddig csak, mint karizmatikus erő és kegyelem volt jelen.
Spiedel jól látja, hogy magában az Orionban Mithrashoz hason-
latosan egy naphéros rejlik.
Nem véletlen, hogy a magyar Pilisben volt az a sokat emle-
getett Nimród-kapu, amiről manapság csak bizonytalan utalások
és ködös magyarázkodások maradtak fenn akár csak arról a le-
gendás pálos „magyar Bibliáról”. Sok minden elveszett a jelen
számára, ami a múltat a jövő kezébe adhatná.

13. kép

Itt ebben a „szent magyar Pilisben” több Mithras kultuszra

utaló kultikus hely is található. Ez a tény Spiedel vélekedését bi-
zonyítja. Minden bizonnyal az a sokat emlegetett de sehol sem
talált Nimród-kapu e kultikus romokkal lehet összefüggésben. S
ne felejtsük, amit ma nem találunk, az nem azt jelenti, hogy anno
valamikor nem is létezett. Haladjunk tovább a mítosz ősi medre
mentén. A mitológiai hagyomány szerint Orion azért ment kelet-
re, hogy a Napistennel egyesülhessen. Ezzel a mítosz egyértelmű-
en utal az Orionnak és a Napnak a sajátos és igen bensőséges
kapcsolatára. Való igaz az Orion attól függően, hogy éppen hol

262
„áll”, lehet Naptól űzött nemes vad vagy éppen heroikus napva-
dász. Természetesen megjelenthet úgy is az Égen, mint Napot vé-
delmező fényes csillagharcos, mint arra több példát is találunk a
magyar néphagyományban.
Haladjunk csak egyre mélyebben befelé a magyar mítosz
mélységes mélye felé, A már említett kozmikus aktusban Emese
széttett, kitárulkozó lába sem véletlenül nyílott „az ég irányában,
de mégis kelet felé, mintegy befogva lábával a magyarok
csillagzatját”. A görög mítosz szerint ott (ami valószínűleg egy
régebbi mítosz hagyomány sajátos továbbvitele) keleten Helios
Visszaadja Orionnak a szeme világát, mintegy a régi látását. Ez a
látásajándékozás a szem megnyitásának okkult keleti rítusára utal,
ami egyúttal azt is jelenti, hogy akinek a szeme világa ott az égen
a Nap kapujában jár, az soha nem ütközhet sötétségbe. Az
„ottlevéssel” együtt elkerülhetetlen a naptulajdonságok felébredé-
se. Jankovics remek érzékel utal rá, hogy a „lumina restituere”
latin kifejezés jelentése az, hogy „visszaadni a világosságot”. Te-
hát magának Álmosnak a megszületése, Emesének a turulmadár-
ral, mint Napmadárral való egyesülése, s mint nőnek, leendő
nemzetség-ősanyának kelet felé való megnyílása szimbolikus ér-
telemben nem egy „új fény” lehívásának a szertartása, ellenkező-
leg egy régi, de elvesztett fény visszahívásának a rítusáról van
szó. Az elsötétült világban visszaérkező Fénynek a befogadása,
ami egyben a Fény teremtésének, a fény megtisztításának, a Fény
felszabadításának a rítusa is.
A magyar turul ez az Árpád-kori totemállat, ez az ősi tűzma-
dár, vagy ahogy a régiek gyakran nevezték álommadár megter-
mékenyíti Emesét, ezáltal égből kapott, mintegy karizmatikus
nemzetségfőt szülve a magyaroknak. S ezzel még nincs vége a
dolognak! Aki az égi tűz által született, „onnan jött le”, az mi sem
természetesebb, hogy oda is távozik. Az égi tűzmadár által meg-
fogant Emese megszüli Álmost. Mint tudjuk a krónikákban meg-
maradt legendás elbeszélés szerint Álmos születését
„...anyjának rendkívüli álom adja tudtára, sorsával
együtt, mely szerint uralkodni fog, de népét más hazába
vezeti, ahol nagy hatalmú dinasztia .dicső királyok” fog-
nak származni tőle

263
 Nagyon fontos, hogy a fényálom alatt megszületett „Álmos-
nak” a hagyomány szerint vissza is kell térnie a spirituális tűz, az
örök Fény csillagos honába. Ezt a magyar hagyomány szószerint
így tudja Nimród király esetében is. A föld „első királyának” a
karizmatikus fénygyűrű birtokosának végre kell hajtania a fel-
adatát, majd ezek után visszamehet oda, ahonnan jött. Az égbera-
gadás nem lesz más, mint a földi „fényes élet” befejező rítusa. Ezt
az égberagadási jelenetet látjuk a Nagyszentmiklósi kincs híres
égberagadási motívumán is, ahol az égi turul a Fény Fiát égbe ra-
gadja, mintegy visszaköltözteti a Fény Birodalmába, az ő valódi
otthonába.
A középkori magyar hagyomány sokáig őrizte a mondást,
hogy a szentek „fénnyel jöttek, fénnyel mentek”. Ezzel a kijelen-
téssel nagyon sokáig nem tudott mit kezdeni a vallástörténet. A
dolog érthető is, hiszen itt egy a kereszténységet jóval megelőző
fényvallás nyomaira bukkanunk az Árpád-házi szentek kapcsán.
Nem magával a „fénnyel” van itt gond, hiszen a kereszténység is
ismeri a szent fényt, a glóriás világosság és a szentség kapcsola-
tát. A probléma itt a fény „jövésével és menésével” van. Az Ár-
pád-házi szentek halálát kísérő különös fénytünemények annak a
bizonyos Árpád-ház őrizte fényléleknek a teljes fénybe való távo-
zásáról beszélnek. A hagyomány úgy tartja, a földön (a földi ter-
mészetben) és a földi lélekben (az emberben) megjelenő Fénnyel
és Tűzzel maga Nimród apánk üzen onnan fentről, az ő csillagá-
ból. Az ő különös természetéhez tartozik az, hogy „hozza és viszi”
azt a bizonyos elsődleges, a rosszal nem vegyült fényt, amiről
Csontváry úgy beszél, mint „eredeti” másolatlan, romlatlan fény-
ről, arról a különös primordiális fényről, ami egykor Baalbeket
lakta és azt tartotta „össze” a tiszta fény által.
Természetesen legtökéletesebb tiszta fénnyel és azok spiritu-
ális belső útjával, mintegy a tiszta fény szellemi „jövés-
menésével” a szentek rendelkeznek. Ennek az ősi fényhagyo-
mánynak a kereszténységgel való igen eredeti találkozásával a
magyar Árpád-házi szentek esetében mondhatjuk úgy is, a ma-
gyar Árpád-házi kereszténység kapcsán találkozhatunk. Ez a
nimródi gyökerű kereszténység alapjaiban más volt, mint a hiva-
talos Róma kereszténysége. Ez a különbség legjobban a magyar
pálosok esetében észlelhető. Hiszen ők voltak azok, akik ezt a

264
sajátosan nemzeti, a fényhagyományt a kereszténységben meg-
tartó magyar boldogasszonyi kereszténységet élték és fenntartot-
ták. Olyannyira, hogy a nép csak egyszerűen „magyar papoknak”
nevezte őket. Hazug és valótlan indokokra hivatkozó felszámolá-
suk valódi oka is ez a sajátosan magyar kereszténység volt. Nem
beszélve arról a tényről, hogy ők ismerték magát a nimródi ma-
gyar hagyományt, a pilisi Nimród-kapu titkát, a magyar ősha-
gyomány igazi arcát, ezért is született meg ott ez a mára már rej-
télyes és különös magyar szerzetesrend.
Visszatérve a magyar fényhagyományhoz tudnunk kell azt,
hogy egyes testekben élő lélek más-más fényerővel, a fény által
való megvilágosodással rendelkezik. Ezért van az, hogy Nimród
is különböző állattestekben megjelenik az emberek között. Be-
széltünk már arról, hogy Nimród metamorf mitikus lény, aki na-
gyon könnyen fel tudja venni más állatok alakját és a különböző
testekben lévő különböző lelkeket is. Az a tény külön figyelemre
méltó, hogy Nimród olyan állatok alakját veszi fel, pontosabban
veszi „magára”, akik szinte minden esetben totemállatok.
A magyar mesehagyomány úgy tudja, hogy Álmos Nimród
ágának álomban fogant vitéze magához az ősapához hasonlatosan
metamorf tulajdonságokkal rendelkezik. Ha kell, csata közben
erős karmú és csőrű félelmetes madárrá változik át. Felszáll a
„harcos égbe” és onnan villogó madárként, mint a villám csap ée
a magyarok ellenségeire.
Vegyük sorra a nimródi átváltozás állatait:

turulmadár,
égi kígyó,
oroszlán,
párduc,
a szárnyasgyík,
sólyom.

És ne feledkezzünk meg ama „párducfejű nagy madárról”,

ami előképe az oly sokat emlegetett turulmadárnak, Annak a cso-
dás mitikus nagy madárnak, ami már nem keveréklény és felada-
ta, mitikus pozíciója is sokkal fontosabb.

265
 A magyar népi hiedelemben ez a Nimródot rejtő párducfejű
nagy madár hatalmas szárnyakkal és „ménkű nagy testtel” rendel-
kezik. És ami talán a legjobban meghatározza ennek a különös
keveréklénynek a mitikus pozícióját az nem más, mint az a bizo-
nyos két szarvas, ami fölé védőleg kiterjeszti hatalmas óriás szár-
nyait, rajtuk nyugtatva „ménkű nagy madártestét és madártestén
okos furcsa párducfejét”. Megszokhattuk már, hogy az ősi legen-
dák, mítoszok és mesék számtalan furcsa és szokatlan dolgot
hagytak hátra a jövőnek, Amivel a jövő mondjuk meg őszintén
nem igen tud mit kezdeni. De itt a nimródi átváltozás párduc-fejű,
madártestű keveréklénye kapcsán igen furcsa párhuzamra talá-
lunk, ami a régi Keletre, az I. Ur-i dinasztia idejébe vezet minket.

14. kép

1924-ben Wooley, amikor folytatta Dr. Hall 1919-ben elkez-

dett ásatásait, valami különöset talált Al-Ubaid dombja alatt, Ur
város épületromjai között. Mégpedig egy különös kőtáblát rajta
egy mitikus ábrával. Amiről Gadd professzor a következőket ol-
vasta le:
„Ur királya Anepadda, Mesanepadda Ur királyának fia
építé úrnőjének Ninhurságnak”.
Az Ur-i királylista legelején álló Mesanepadda fia építette hát
ezt a templomot, ahol eredetileg ennek a kőtáblának a helye volt.
Ninhurság tiszteletére épült tehát ez a kegyhely, Ninhurság nem
volt más, mint maga a teremtés „Nagy” és „Boldog” pontosabban
Bódog Istenanyja. Ő az, akit a magyar népi vallásosság

266
Nagyboldogasszonynak nevez. Ennek a csodálatos templomnak a
homlokzatán díszlett az erejét visszaszerző Napistent ábrázoló
napfényű szobor, Bobula Ida szerint TUR-ULLU-nak nevezték
őt, a Naperő e különös mitikus megjelenítését. Ami már csak a
neve alapján is közelebb visz minket a magyarok ősi totemállatá-
hoz, ahhoz a bizonyos hatalmas nagy turulmadarához. Vizsgáljuk
meg magát a totem szakrális fogalmát, hogy azt megismerve
megismerhessük a mögötte lévő lelkiséget és jól körvonalazható
hitet is.
Dümmerth idézi a Wundt-féle pszichológia meghatározását a
totemről mégpedig a néprajzi kutatások alapján:
„A totemállat lehelet-lélek állattá alakulásának szárma-
zéka. Lélekállatok: a madarak, kígyók, gyíkok ... amelyek
gyorsmozgásúak, levegőben való röptük, vagy más
meglepetést, irtózást keltő tulajdonságuk folytán alkal-
masak arra, hogy a testet elhagyó lélek hordozóit lássák
bennük…
Milyen érdekes, hogy az itt felsorolt és a néprajzi kutatások
által bizonyított lélekállatok egytől egyig a nimródi átváltozás
„totemállatai”. A perzsa legendák és a török népek meséi meg-
őrizték az óriási, sashoz hasonlatos ragadozó madarak tote-
misztikus karizmatikus mítoszát. Arról van szó, hogy ezek a
„nagy és harcos madarak” akárcsak az „égből jött oroszlánok”
mindig egy égi eredetű, karizmatikus királyság „jelállatai”, va-
gyis totemei. Ezen nagy madarak szemében a nap fénye bújt el,
hogy a földön megjelenhessen és a sötétségből az embereket a
Fény útjára vezethesse. Ugyanez a „napfény” oroszlánok esetében
azok fénylő sörényében bújva jött le a földre. S a mese szerint
csak az fésülheti ki belőlük ezt a „megbújt” Fényt, akit az óriás-
madár a szárnyával kijelöl. Ennek a történetnek több meseválto-
zata is létezik. Ismerjük a Brassó környéki magyar mesét, ahol a
fényes szőrű égi oroszlánnak ezt az „aranyos sörényét” maga az
Óriáskirály adományozta oda. Mindezt azért tette, hogy magáról
hírt adhasson. S hogy megtudhassák az emberek azt, hogy ő ott
van a csillagokban, ahol neki lennie kell és egy percig sem feled-
kezik meg az ő földön élő népéről.

267
 Azoknak álmukban üzen és ezen álom útján küld nekik élő
uralkodót (Álmos), ha éppen arra szükség vall. Addig pedig va-
dászként járja fenti csillagos égi útját. Ügyelve arra, hogy senki
sem építhessen falat az Ég és a Föld közé. Mert akkor bizony a
„örvény” hatalmas robajjal hullna le a földre, s ekkor a fenti a fé-
nyes csillagok, lent pedig a lélek világától fényes szemek örökre
elsötétednének. Láthatjuk, hogy a mese, akár a mítosz több min-
dent tud az emberről, annak múltjáról és a sorsát „kimérő” égről,
mint bármilyen történelmi könyv. Sőt olyat is elmond, amit az ar-
ról nem tud.
Az Árpádok kereszténységében, megőrzött ősi magyar szel-
lemhit fontos tartópillére az ősök tisztelete. Ennek a tiszteletnek a
fényében kell megvizsgálnunk Nimródnak és Álmosnak a szere-
pét a magyar mítoszban. Az a hit, ami még úgy tartotta, hogy az
elhalt ősök szellemei képesek arra, hogy védelmezzék azoknak a
leszármazottait. Itt az ősmagyarok sámánisztikus hitében a halál
pusztán csak egy másik világba való átkerülést jelentett. Ez a vi-
lág soha nem volt elzárva a földi világtól, tehát a földöntúli segít-
ség adott.
Az ősök szellemei pedig nem csak spirituális védelembe ré-
szesítik az utódokat, hanem ők maguk is újjászületnek egy-egy
kiválasztott utód képében.
Ennek a mágikus kiválasztásnak pedig szigorú törvénye van.
Az utód képében újjászületett ős sohasem születik meg az emberi
születés megszokott módján. A korai középkor embere jól tudta,
hogy ha lélek lélektől születik akkor az mindig madár által fogan
meg. Az erről való ismeretet a népréteg legalján lévők, az egysze-
rű emberek, is tudták. Ezért az Árpádok alatt, ha különleges spi-
rituális képességekkel lett megáldva valaki, ha az ember lélek tü-
ze gyakran „látásban égett”, azt mondták róla rá, hogy „turul
szállt az anyjára”, „óriásmadártól kapott ajándékot”. Ezt történt
Emesével is, Nimród turul alakjában termékenyítette meg. Azt is
tudjuk, hogy az ilyen kiválasztottak születése fájdalom nélkül jár.
Ez a turul-hagyomány egy mindenképpen nálánál jóval ko-
rábbi totemisztikus hitből lett átörökítve, megörökölve. A magya-
rokkal rokon török népeknél él a hagyomány, hogy a „világos” jó
szellemek nagy sast küldtek a földre, hogy a nagy sas legyen az
emberek örök javasembere, sámánja. Ez a földön túlról érkezett

268
égi segítő azonban nem tudott beszélni az emberekkel. A rossz
szellemeket és az ellenséges emberek ellenséges gondolatait el
tudta hárítani, de az emberekkel nem tudott kommunikálni. Ezért
a felsőbb világok szellemei úgy segítettek rajta és az embereken,
hogy egy fa tövében alvó asszonyhoz küldték, akire rászállt és
nagy fény kíséretében teherbe ejtette. Ebben jól körülhatárolt és
szabatosan megfogalmazott mágikus mozzanatban igen értékes
többletjelentések bújnak meg. Először is a „fa töve” azt jelenti,
hogy ez a bizonyos kiválasztott asszony nem távolodott el a ha-
gyománytól, hanem megmaradt a mítoszbeli életfa közelében
pontosan a „hagyomány fájának” a tövében, „minden eredet” kö-
zelében.
Az, hogy alszik az egyértelműen azt jelenti, hogy tudatilag
nincs ébren, tehát már nem rendelkezik a régiek „látásával”. A
„nagy fény kísérete” arra utal, hogy az alvó tudat itt az aktus al-
kalmával „felébred”, „kifényesedik” a nagy Fény által. Ez a fény-
hozás eszünkbe juttatja Nimród egyik ismert mesebeli ragad-
ványnevét a „fényhozó, fényőrző égi vadász!”. Magával az aktus-
sal kapcsolatosan pedig a „magos óriás” név hozható szoros kap-
csolatba.
Egyben utalva ezzel a magyar magas szónak egy mélyebb,
ezoterikus ősmagyar megfogalmazására is. Álmos meséink Nim-
ródhoz hasonlatos tulajdonságokkal ruházzák fel Emese gyerme-
két. Mindkettő Nimród és Álmos is „uralkodik” a tűz felett, mint-
egy szolgálatába állítja azokat. Ősi, a mesében is jól prezentált
ellenségük a sötétség, a hideg és az a hely, „ahol bármerre né-
zünk, de nem látni a Napot”. A hagyomány szerint Emese ágyé-
kából folyam fakad és ennek a folyamnak a „forrásvidéke” a ma-
gyar Égben van. Erről a felső birodalomról viszont azt tudjuk,
hogy magának a legfőbb ősnek az égi „csillagos” otthona. Azé,
aki önmagát küldte le madárképében, hogy égi dinasztiát alapít-
son a magyarok számára itt a földön.
Álmosnak, az álom útján való megjelenésével, a nagy madár
hozta Fény által való megtestesülésével érkezünk el a mítosz és a
történelem roppant ingoványos határterületére. A mítosz Álmos
apjának Nimródot tartja, aki a legenda szerint turulmadár képében
lett az ő apjává. Ennek a turulmadárnak a fentről és magából adott
szent „fénymagja” által született meg Álmos.

269
 Tehát „Árpád nemzetségének sorában Álmos előtt áll
Menrót”. Kézai Simont a történelem folyamán többször is érte
igaztalan vád csak azért, mert belevette krónikájába a magyar ha-
gyomány kezdetén álló Nimródot, mint a magyarok mitikus ős-
apját. Ennek az említett „fénymagnak” az otthona pedig nem volt
más, mint a magyarok Nimród csillaga a fényes Orion, ősi ma-
gyar nevén a Kaszáscsillag.
E csillagnak a fényes alakja magát az íját feszítő Nimródot
mutatja meg ott fenn az csillagos égen. Nimródnak ezt az égi fé-
nyes testét a mítosz a Nap fényajándékának tartja. Egyik legfon-
tosabb a néplélekben rögzült aspektusában naphérosznak tekint-
hető, mint maga Mithras. A Nap persze mindig győzedelmes,
nem is lehet más akárcsak Nimród a magyar néphagyományban.
A győztes fejedelem pedig egy igen régi hagyománynak egy igen
mély értelmű szimbóluma. Tudnunk kell azt, hogy az Orion
„mindig” a Naphoz járul, hogy általa nyerjen világosságot, vagy
ahogy a régiek mondták, világot. Ez a világ valóban „Világ”, te-
hát Világos világ, mert a Nap azt „önmagából” világítja meg.
Álmosnak a Nagy Madár „apja”, a tűz természetű turul „Világot”
adott mégpedig Emese látomásos álmában megfoganva. Ez a vi-
lágos „fényes” Világ pedig Álmossal jött erre a világra. Általa
testesült meg Nimród Ajándéka és tartott mindaddig míg az utol-
só Árpád fejéről is le nem került a magyarok Szent Koronája. Ek-
kor merült csak alá Álmos vérének árpádi karizmatikus világa.

270
 21. Ég a földje, agy az országa
„Ég a földje, fejben az országa
az Nimród fiainak...”

T.I:..

„… beszíltek az öregek vajmit, vajmit

egy fejvilágró, ami maga vót hát
ez itt ni Magyarószág...
De nízzen szíjjel, szíjjel a!
Zavart nép ez má, szíjjel zavart
saját ottonába lett idegen...”

„Tudós” Nagy László János

„A szakrális fejedelem Híd a földi világ és az Égi Világ

között. Ő képes méltóképpen fenntartani a kapcsolatot az
Égi Világgal...”

Kocsis István: Attila Róma kapuinál

Többeket megdöbbentett már a történelem folyamán, hogy a
magyarok miért is ragaszkodtak olyan nagyon a győztes fejede-
lem ősi szimbólumához még a legreménytelenebb időkben is. Er-
re a válasz nem is olyan nehéz.
Azért ragaszkodtak a győztes fejedelem ősi szimbólumához.
mert a Nap jogán uralkodó győzedelmes és halhatatlan fejedelem
nem más, mint a nemzet öröktől való szakrális fejedelme. A Nap
„jogán” való uralkodása pedig túl nő a világi uralkodáson és
egyenesen az Égbe vezet. Ez a „fényességes öröktől való” hata-
lom kitörölhetetlen nyomot hagyott a nemzet kollektív tudatalat-
tijában.
Ezért történt meg az, hogy inkább elásták Attilának a győze-
delmes uralkodónak a szobrát bízva a jobb időkben, mintsem
hagyták volna azt elpusztítani. Hiszen a Nap ellen lázadni, az ha-
talmas megbocsáthatatlan bűn a régiek szerint.
271
 A „napos” Attila, mint jelkép mindenkor szimbolizálta a
„Napból kilépő, onnan spirituális erőt kapó legfőbb magyar ural-
kodót, azt, aki valóban a Világosság Urának kegyelméből és égi
látással uralkodik a „véréből választott” népe, a magyarok felett.
Ebben a két szóba sűrített fogalomban több fontos mondanivaló is
rejlik. Benne van az, hogy itt egy legyőzhetetlen, isteni teljhata-
lommal bíró uralkodó jött el ide a földi világba vezetni az ő népét.
Jelen esetben a Nap által kiválasztott népet, a magyarokat.
Nem lehet véletlen, hogy a már említett Nagyszentmiklósi kincs
esetében is az égberagadás motívuma mellett ott találjuk igen
hangsúlyosan a magyarok első mitikus királyára emlékeztető
győzedelmes szimbólumot, magát a Győztes Fejedelem ősi
nimródi motívumát. Ez a győzedelmes óriásnak, a „régtől való”
tipizált nimródképnek a heroikus és tökéletesen tipizált szimbó-
luma. Lám a hajdani óriás uralkodó ősapa győztes képe jelenik
meg majd sokkal később az Árpádot és Attilát ábrázoló „győztes
fejedelem” képében.
Ez a „madárhozta” győztes uralkodókép, ami szimbolikus és
a maga harcos földi valóságában is „felemeli a Napot”, mintegy
megsegítve a napnépeket egyértelműen nimródi szimbólum. Ne
feledjük, hogy a magyar archaikus magyar hagyomány- és mese-
kincs egy igen fontos visszatérő motívuma az, amikor egy nagy
madár (griff-turul) felviszi a mindenkori hőst az alvilágból a
felvilágba. Ez a felfelé mutató beavatás egyértelműen magyaráz-
ható a földről az égbe való „felköltözéssel” is. Ha mindehhez hoz-
závesszük az óriás ősapának a földi világból felköltöztető, „fény-
bevivő” hagyományát, ami egyértelműen erős manicheista hatást
őriz, akkor ki kell mondanunk, hogy a Nimród és az őt övező
fénykultusz—fénymisztérium a klasszikus bibliai tradíciókkal el-
lentétesen igen közeli kapcsolódást mutat a korai alexandriánus
hagyománnyal.
Ez a nimródi fényőrző tradíció egy minden bizonnyal nagyon
régi, Biblia előtti hagyomány szimbóluma. Azé a tradícióé, ami
óriásköveket hordott szét a földön egy hatalmas naptudás átadása
végett, Nem a mai ember méretére szabott szakrális emlékeket
hagyott hátra ez az „óriástudás”. Egyszerűen azért nem, mert ma-
ga az építő is óriás volt testben, lélekben és szellemben egyaránt,

272
&z az óriás pedig spirituálisan és fizikálisan is uralta ezt a világot
hiszen az ő szeme nem volt más, mint maga a Nap Szeme.
A magyar hagyomány erről úgy beszél, hogy az óriások nyi-
tott szeme maga a Nap élő földi szeme. Becsukott, de mégis látó
szeme pedig nem más, mint ennek a napszemnek a holdszemmel
egyesült csillagszeme, Ez a mesebeli párhuzam meg van az ír és a
magyar népmesében egyaránt. Tehát nem csak tündérhagyomá-
nyaink rokonok egymással, hanem óriáshagyományaink és az
igen eredeti sárkánykultuszunk is.
Már nem a régi világban, hanem a bibliainak nevezett újvilág
elején megtörtént a nagy és utolsó próbálkozása az óriásvilágnak,
Vagyis „Bábel tornyát” az első és utolsó óriáskirály, Nimród a
magyarok legendás ősapja akarta az égbe emelni és ott megtarta-
ni. De ahogy a régtől való mese mondja „letelt a napnak aranyos
ideje”. Ennek a régi tudásnak az átadásáért két mitikus büntetéssel
sújtották az őskirály Nimródot. Mégpedig azt a bizonyos egysé-
ges „egy nyelvet”, a magyarok nyelvét, ami nem, volt más, mint
az „egy gondolat—egy akarat” égi biztosítéka a földön, összeza-
varták.
Emberek között bizalmatlanságot keltettek a régi ősi hagyo-
mányok és tudás ellen gyűlöletet és ellenszenvet szítva. Ez volt az
egyik mitikus büntetése a „toronyépítő” Nimródnak és általa en-
nek a régi „óriás-szellemnek”. A másik büntetés sem volt kisebb,
hanem az elsőhöz hasonlóan súlyos és hatalmas pusztítást okozó.
Ez az a hazugság volt, hogy magát a toronyépítés célját úgy ha-
gyományozták át, úgy őrizték meg az utókor számára, hogy az
nem másért, mint Isten „ellen” épült.
S általa nem Istenhez akartak elérni fényes utat építve az em-
ber és Isten között. S nem arról beszéltek, hogy ezzel a toronnyal
őt magát az Urat akarták „megismerni”, ahogy arról a magyar
mítosz és mesehagyomány beszél, hanem éppen ellenkezőleg azt
hírelték tovább, hogy magával a toronyépítéssel ő ellene lázadtak,
őt akarták legyőzni. Istent akarták térdre kényszeríteni. Így lett
hát Nimród, akinek a nevében épült ez a bizonyos torony a bibli-
kus hagyomány nagy zsarnoka, Isten ellen lázadó, gonosz nagy
óriás.
A magyar legendárium hiába hagyta hátra a múlt igazságát.
Hiába beszélt arról az óriáskirályról, aki a sötétség köveit a Nap

273
elől eldobálta, hogy újra süthessen az örökfényű Nap a sötétség-
ben rabszolgaként élő népére.
Mindezt elfedte a Biblia mondjuk úgy, hogy újvilági hagyo-
mánya. Elfedte és elfelejtette még akkor is, ha erről a főleg (és
nem véletlenül) verbálisan megörökölt a magyar mesében fellel-
hető óriásapa-, óriáskirály-, Nimródkirály-, nagykirály-képnek
számtalan megfelelőire akadunk más népek mese- és mítoszkin-
csében is, mintegy megerősítve elfelejtetett magyar Nimród-
hagyományunkat. Minderre bőséges példa van az ír, a baszk, a
katalán, az ó-angol és breton mítoszokban és mesékben. Sőt ma-
gára Bábel hatalmas tornyára is ráakadunk a régi magyar emlé-
kekben, gondoljunk itt a Duna-Tisza-közi óriástornyok legendájá-
ra, amiknek a fizikális nyomai még egyértelműen megtalálhatóak
voltak a háromfelé szakadt Magyarországon.
De ott van mindennek
az emléke az erdélyi
Vöröstoronyról szóló legen-
dában is. Őszinte megdöb-
benésünkre a tűztoronyról
szóló ősi magyar legenda
abba a nimródi világba ve-
zet el minket, ahol a tűznek
égbe emelkedő templomot
(tornyot) emelt a régi ember
imádságos lelkülete.
Mindennek nyomai Perzsiá-
ban máig fellelhetők. A
tűztornyok építői tudták azt,
hogy ez az Égből jött
primordiális ősfény, ez a
világosság-őrző spiritualitás
itt a földön, az anyag biro- 15. kép
dalmában tűzzé változva be-
szél az embernek. Ez a fényes világosság ez a spirituális tűz vitte
fel Nimródot a magyarok ősapját az ő magyar Kaszáscsillagába.
Ha már említettük a Vöröstorony legendáját, meg kell emlé-
keznünk a máig nem tisztázott Csörsz-árkáról szóló legendákban
megőrződött „hatalmas égig érő tornyokról”, amik ezt a sánc-

274
rendszert „néha-néha” megszakították. Ezek a tornyok a hagyo-
mány szerint fel az Égbe vezettek. Hasonló legendák maradtak
fenn az ír, a dél-francia, valamint egyes balkáni legendáriumban
is. De ha már az írek, „nyugat magyarjai” többször is szóba ke-
rültek említsük meg azokat a legendákat az „égbefúródó hatalmas
keskeny tornyokról”. Még máig is látni belőlük jó néhányat, igaz
hogy ezek eredetéről, készítésüknek idejéről és főleg funkciójukat
illetően megoszlanak a vélemények. De ami hipotézisünket ki-
egészítheti, többen vallják, hogy e furcsa és különös tornyok
„ama régi tornyok mintájára épültek egykor, amik akkor készültek
amikor még óriáskirályok és sárkányok éltek a földön.”
A magyar archaikus mítosz még fel-fellelhető igen szakado-
zott láncszemei arról árulkodnak, hogy „Nimród ősapa” nem
nyugodott bele abba, hogy őt örökre és végérvényesen befeketít-
sék. A látszólag elbukott óriásból a Nap „az ő melege és fénye
által” újra győztes fejedelmet hívott életre. Azért, hogy később ez
a fejedelem legyen az ég bölcsességéből és „óriás véréből táma-
dott” karizmatikus magyar dinasztia nemzetségtábláján a leges-
legelső. Ő az első, aki már a mítoszból a történelembe lépve nem
hagyja elveszni azt a sokat emlegetett „óriástudást” vagy óriás
hagyományt. Hiszen ennek az óriásnak a „lelke és ruhája hatal-
mas és fehér fényű volt egykoron”. A hagyomány szerint akkor is
győztes maradt ő, ha munkáját megzavarták itt az egykori földön.
Útjára indulva felvette hát a lelkéhez legjobban illő óriásma-
dár testi ruháját. Hangsúlyozzuk, hogy ez a „ruha” éppen olyan
óriási volt, mint az ő lelke. Szárnyának suhogása pedig olyan volt,
mint egy hatalmas a kozmosz legmélyéről jövő elementáris szél-
vihar. Ő a gazdája a Nemere-szél hideg érintésének, a hegyeket
kitakaró, azokat körbe seprő nagy viharoknak. Az ő karmának
szorítása pedig kőkemény sziklákban hagyott örök máig látszó
nyomokat. Járása mindig keletről-nyugatra való, ahogy a Fény
útja járja körbe szüntelenül a földet. Itt jegyezzük meg, hogy nagy
ritkán „visszafelé” is repült, de csak akkor, ha halottakat kellett
felébresztenie. Nos miután felvette ennek az óriásmadárnak a ru-
háját, vagyis mint mitikus lény metamorf képességénél fogva
nagy madárrá változott, egyben totemállattá is lett. S ez egy fon-
tos döntő mágikus mozzanat. Ennek a Nagy Madárnak a „szent
magja” által egy leendő dicső nemzetség, egy karizmatikus, égből

275
jött királyság ősvezérét hívta életre az Emesével való mitikus
egyesülése által.
Miután megtermékenyítette a kiválasztott szüzet, biztos akart
lenni abban, hogy ivadékai nem maradnak védelem, égi fegyver,
spirituális üzenet nélkül a „népek szüntelen nagy harcában”. Ezért
óriási madárkarmai között égből hozott, fényes soha ki nem csor-
buló kardot tart. A nagy madár (a turul) totem, mint égi
nimródmadár szimbólum így lett teljes és a mítosz ereje és külön-
böző szintjei által igen hatásos is. Ehhez a jelképhez rendeltetett a
kettőskereszt szintén ősrégi szimbóluma, majd a földi létezés
hármasságát és a magyar mitikus földrajz kulminált pontját szim-
bolizáló, a magyarság szellemi hagyományában fontos helyet el-
foglaló hármashalom.
Mindennek történelmi, a mítoszból kilépő valóságát és spiri-
tuális súlyát maga az Árpád-ház és annak ismert és ismeretlen,
látható és láthatatlan története adja meg. Benne és általa működött
az a bizonyos nimródi örökség, a Nagy Madár szülte álmosi
karizma. Ez az, ami a többi királyságtól oly nagyon megkülön-
böztette az Úrnak oly kedves Árpád-házat, a magyarok nagy ki-
rályi dinasztiáját itt Európa legendás közepén. Azon a helyen,
ahol a hagyomány szerint a kontinens mitikus szíve dobogott és
dobog a mai napig is. Mégpedig a Pilis „romolhatatlan kő szíve
által” ott fenn a Pilis pálosoktól által megszentelt ősi magyar kul-
tikus vidékén. Itt a régi sámánisztikus magyar ősvallás, a táltoshit
egy mély és ősi természetbe rögzült rítusa valósult meg.
Tudjuk azt, hogy a sámánisztikus ősi beavatás során a testbe
bele költöző szellem a benne felszabaduló és megvilágosító Fény
által a szellemnek legjobban megfelelő testet veszi fel. Innen a le-
genda is, hogy Álmosnak nem emberi hanem „másmilyen teste
volt”. Több és másmilyen csontjai voltak, mint általában az em-
bernek. Ezek a csontok ott a hús alatt nem hasonlítottak az ember
csontozatához. Ez érthető is, hiszen annak, akinek a nagy totem-
madár az apja a teste sem lehet, olyan, mint ama többieké. Nos,
ha magát az országot is egy egész „teljes” testnek tekintjük, mint
ahogy az a régi ember világképében a maga természetes módján
volt jelen, akkor valamiféle vajákos átváltozásnak a nyomát ész-
lelhetjük ezen a bizonyos „testen”. Hiszen ez az ország keresztül
ment egyfajta táltos beavatáson az ősi hagyomány szerint. A

276
Nagy Madár nemzetsége itt királyi dinasztia formájában jelent
meg és hagyott nyomot a földön. Mégpedig olyan szent dinasztia
megtestesülése folytán történt mindez, ami megdöbbentően sok
szentet adott történelmi mércével mérve nagyon rövid idő alatt a
rácsodálkozó középkori Európának.
Tehát a test misztikus átrakásának, e csontok szakrális meg-
számolásának a maga szentségi keretei között rítusszerűen kellett
megvalósulnia. A táltos hagyománynak ez a rítusa meg is történt
itt a mitikus földrajz szerint Európa közepének nevezett szent
magyar világban. Lássuk hát, hogyan és miként!
Nagyon régi hagyomány az, hogy amilyen formát formáznak
az adott ország földrajzi határai, annak az ábrának a kapcsán lehet
következtetni az adott ország szellemi és fizikális milyenségére.
Ennek a különös párhuzamnak az eredete a középkor végével a
köztudatból az okkult tudományokba átvándorló mitikus földrajz-
ban találja meg valódi helyét és gyökerét. Mindenesetre még
nagyanyáink előtt ismert volt, ha nem is a maga tudatos formájá-
ban az erről való „régi tudás”. Ennek a bizonyságát a magyar
folklór is őrzi. Legjobb példa erre a különös analógiára az „olasz
csizma” szimbolikus jelentése és az olasz nép habitusa közötti
különös és szószerinti látványos megegyezés. „Nyalka az olasz!
Nézd meg a csizmáját, amiben lakik!”
Nos mit is formáz a történelemi Magyarország határvonala.
Megdöbbentő, de egy emberi agyat. S milyen érdekes a magyarok
szellemi „agyi” kvalitása világ szinten elismert. Mint ahogy az is
köztudott, hogy a történelem nehéz sorsot mért ki rájuk. Mit is
mond a népi bölcseleti? A nagy fej nehéz teher! Tehát a nagyon
okosak általában nehéz sorsot „visznek végig”. Vajon véletlenül
alakult ilyen formára a történelmi Magyarország „képe”, ez a bi-
zonyos „agyország” a Kárpátokkal koszorúzott Trianon előtti
Magyarország.
Vajon nem egy sámánisztikus rítus alkotta-e, „rakta át”
ilyenné? Vagy egy véletlen szülte ábrázolt képét fantáziálta el a
magyar mítosz, a magyar mese, a magyar néphagyomány mégpe-
dig úgy, hogy mindezek fundamentumába a magyar ősvallás
egyik fontos ,.átváltoztató” rítusát tette meg? Mindez a véletlenek
furcsa egybeesése és azok bizarr játéka lenne csupán?

277
 Véletlen megegyezés lenne tehát a sámáni erőket uraló ma-
gyar táltosvallás mágikus rítusa, a történelmi Magyarország „ha-
tárképe” és a különös Nimród legenda közötti különös kapcsoló-
dás? Az egyéni emberi lélek legmélye és a nemzet mitikus emlé-
kezésének legmélye, kollektív tudatalattija egy közös mélységből
venné az információkat pusztán teljesen véletlenül.
Szinte a jelenig átívelő különös párhuzamok, a legendák. a
mesék és az ősvallás egymást kiegészítő „beszéde”. nem lehet
véletlen. A vallástörténet, az őstörténet, a mitológia, az asztroló-
gia, a mélylélektan egyetlen egészet formáló igazságai véletlenek
lennének? Lássuk erről a különös aggyá válásról miként beszél a
magyar ősvallás, a Kárpát-medencei magyar táltosvallás:
„..ha helye van (tehát képes a magasabb tehát teljes
megismerésre) a kiválasztott a fejében a hang által való
varázslatra, világokba való elutazásra és az onnan való
visszatérésre, akkor a tudás otthonát (az agyat) tedd
végtelenül hatalmassá, hogy az nem csak magad, hanem
számtalan világok otthona lehessen, és te ismerd meg és
számold meg azokat...”
Tóth Lajos feljegyzéseiből.

Tehát a hatalmasra kitágított táltosagyba bele lett téve maga

az egész emberi test és számtalan más világ is. Természetesen ez
csak az egyik megfogalmazása ennek a bizonyos test- és tudatát-
rakó-, azt kibővítő, csontszámláló, csontátrakó, plusz csonttal
megajándékozó sámánrítusnak a számtalan leírása közül. Fontos
tudni, hogy a hangvarázs, a hangok és hangkiadás útján létre ho-
zott önkívület és az ezáltal való látás egyik igen sarkalatos mo-
mentuma a sámánisztikus vallásoknak. Nem tudjuk azonban,
hogy mindez a mágikus rítus milyen rekvizitumokkal rendelkezik
akkor, ha ez a bizonyos kiválasztás nem az ember egyéni lelkét és
annak más világokba való mágikus utazását érinti. Vajon mindez,
hogyan működik, ha a kiválasztott egy meglelkesített szent orszá-
got „vesz a fejébe” és nem átsuhanó világokról kap konkrét hír-
adást, hanem maga válik egy országgá?
S ha ezek a kiválasztottak „csak” fogadják a rítust, akkor ki
vagykik végzik magát a szertartást? A fentről lejövő

278
Nagyszellemm vagy aki a magyar ősvallás Öregistenében lako-
zik, akit ugyan öregnek mondanak, de csak azért mert az öregek-
nek a privilégiuma a mindentudás. De szellemben nagyon is fiatal
marad. Ő az aki sosem hal meg, hanem újra éled mindig magával
a természettel világával együtt. Vagy Nimród a magyarok ősapja
„újítja meg”, „rakja át” csontját a magyar népnek, ha annak eljön
az ideje mert egy régi somogyi legenda erről is beszél többek kö-
zött.
Tehát ahogy említettük a magyar hagyomány egyértelműen
úgy tartja, hogy nem csak egy kiválasztott embert érhet ilyen
sámánisztikus beavatás, hanem egy országot, de komplett „más-
világokat” is.
A magyar legendában az óriás Nimród fent az egekben ha-
talmas kőasztalon nagy kenyérként gyúrja, alakítja „formálja”
népe, országa lelkét és annak szellemét. A hagyomány szerint
olyan alakja lesz az országnak, amilyenné Nimród ott fent a nagy
kőasztalán kigyúrja azt. Időnként, ha valamilyen baj van fényes
sóval hinti be azt, hogy meg nem romolhasson, be ne feketedjen.
Mindig olyan alakot ad neki, amire éppen akkor szüksége van.
Mindaddig gyúrja-alakítja népe kovászos kenyerét, földi országát
amíg az fel nem ér hozzá az egek magasságába. Utolsó alakként
egy-szemformát alakít majd ki a haza kenyeréből, ami egy szép
csillogó maghoz lesz hasonlatos. Ebből a szemből aztán egy gyö-
nyörű madár fog kirepülni. Ez a madár a levegő fénye által egyre
nagyobbra, hatalmasabbra nő. Mindaddig nő és gyarapszik még
hasonlatos nem lesz Nimród Nagy Madár alakjához. Ekkor Nim-
ród is madárrá változik és a két madár eggyé lesz. Örökre eggyé
és sérthetetlenné válnak.
Eddig a legenda Nimródról és az ország mitikus átváltozásai-
ról, ami Nimród a magyarok ősapja kezei által válik valóra. Tehát
ahogy a sámán kezei által a lelkek útján a testek átrakódnak, úgy
a nemzet ősapja által ez történik magával az országgal is. A le-
genda legendát bizonyít.
Tehát a magyar mitikus tradíció, a máig élő néphagyománya
maga teljességében, a magyar mesekincs a maga roppant töredé-
kes, többször átírt, mintegy „legyengített” formájában is meg-
őrizte az arról való emlékezetet, hogy az országtest maga is átra-

279
kódik, miként a táltos hit sámánisztikus rítusa által magának a
táltosnak a testével is ez történik.
A táltos hagyomány mítosza szerint a lélekmadár (turul) által
eszközölt szellemi kijelölést, kiválasztást követően a magyarok
országa is többször is átesett ezen a sámánrítuson. Többször, több
alakban is megjelent a belső fény testből való áthelyezése által. A
csongrádi mese szerint volt már medve, madár, oroszlán alakja is
a magyarok országának. De az ország teste formázott már nagy
lábat, törzset, szívet, szemet és természetesen agyat is. Lássuk
maga az ősi táltoshit mit mond erről a nagy átváltoztatásról. A
magyar legenda és mese csak megerősíti a régi Magyarország
határképeinek „beszélő ábrázolatját”. íme egy ország is részese
lehet az ősi rítusnak. Erről „mesélt” az Alföld peremén élt, szinte
az utolsókhoz tartozó magyar táltoskovács a „bolond” Nagy Já-
nos, az a bizonyos Tüzes Jankó az 1910-es években:
„…elhíttak már ugye nem csak embereket, oszágokat,
világokat is. Oda, oda a nagyon szíp nagy tűzbe. De on-
nan nem úgy gyütt ki, ahugy bement. Egyik sem úgy
gyütt ki. Mert úgy nem gyühetett, ahugy az bement. Ott a
Nagy Szíl átrakja, át az egisz mindensígit. Átrakja, mert
úgy kell annak. Közebibül szedí szít mindet a tűz, úgy
rakják út közípre. Közip lesz, közíp... Ezt a~ oszágot is
közípre rakták. Utána bele saját fejibe, annak leg
bentijibe. Oda. Mert ott íg a tűz, az ami nem alszik so-
ha...”
M. Eliade a sámánképességek elnyerésének különféle mód-
jaira utalva megjegyzi, hogy a varázserők forrása végtelen. Ezek
eredete és otthona lehet isteni lényekben, sámánősök lelkében,
mitikus állatokban. Ennek szép magyar példáját láthatjuk a ma-
gyar Nimród-hagyomány kapcsán. De ami nagyon fontos, hogy
ez az átformáló (a fizikai világban megjelent testeket átrakó, a rí-
tus folyamán „átépítő) mágikus erő az egész mindenségre hatás-
sal lehet.
Az egész látható és nem látható mindenséget megváltoztat-
hatja. Maga a varázslat tárgya végtelen lehet. Lehet egy porszem,
lehet egy katicabogárka, lehet egy ország, lehet egy komplett vi-
lág. S ha ezt az országot „közepibül” szedte szét a tűz és úgy rakta

280
középre, hogy egész testét belerakta „bele saját fejibe, annak ben
tibe” vagyis a feje belsejébe vagyis az agyába, akkor a mitikus
földrajznak a magyar hagyomány által megörökölt „tudása” sze-
rint az ország teste beletevődött annak agyába s így az ország
teste felvette, magába vette az „országban lakók agyát” vagyis
annak a teljes alakját. Majd jóval később ezt az ezeréves agyat is
szétszedte a történelem ott Trianonban. Vajon a mostani, az a bi-
zonyos „trianoni” országtest alakja mit jelképez, milyen élet
alakját hordozza magában? Vajon milyen titkokat oszt meg az ar-
ra érdemesekkel, az alakját ismerőkkel, a nimródi hagyomány is-
merőivel?

281
 22. Ama Naptartó kegyes állat

„megjelent nekik egy szarvas agancsa telve égő gyer-

tyákkal és futni kezdett előttük az erdő felé és azon a he-
lyen, ahol most a monostor van, megállott. És amidőn a
vitézek rányilaztak, a Dunába vetetté magát és többé
nem látték. Ennek láttára így szólt Szent László: .Bizony
nem volt az szarvas, hanem Isten angyala.” És szólt
Gejza király: .Mondd meg nekem, édes testvérem, mit
jelentenek az égő gyertyák, melyeket a szarvam lát-
tunk?” Felelt Szent László: ‘Nem szarvak azok, hanem
szárnyak, nem is égő gyertyák, hanem ragyogó toltak: és
azért állott meg, hogy megmutassa a helyet, ahová a
Szent Szűz egyházát építsük és sehová máshová….’”

XI. század végén lejegyzett magyar hagyomány

ama Naptartó kegyes áltat örökkön világít Nimród földi

gyermekei előtt”
S.A.

A páratlan értékű mitikus és történeti információt megőrző

Törökországban fellelt ősgeszta, a Tarih-i Üngürüsz csodaszar-
vas-mondája nekünk magyaroknak igen érdekes információkat
szolgáltat Nimródról és arról a bizonyos „Naptartó kegyes állat-
ról”, ama mitikus magyar csodaszarvasról. Nem csak az ősgesz-
tának a tényleges tartalma, hanem magának ennek a történelmet
megőrző írásnak az időben való megmaradása, elrejtése röviden a
sorsa is megdöbbentő. De mint minden rejtélynek egyszer csak
lejár az ideje és napvilágra kerül annak titka. Idézzük minderről
Grandpierre K. Endre ihletett sorait:
„Hogy valamiképp megmenekedjék, ősmagyar nyelv
köntösét levetve, sápadt latint öltött. Később a latint le-
dobva, török kaftánba bújt, s elbujdosott Bizáncba, I.
Szulejmán szultán udvarába. Itt rejtőzött századokig, in-

282
 nen került ki felderíthetetlen ösvényeken egy török ba-
zárba. Ott vetődött rá a kallódó kincsek, ócskaságok kö-
zött egy magyar kutató szeme: Vámbéry Árminé...

...valóban titokként őrizték föld alatt, kő alatt, könyvtári

titkos rejtekekben, kéz ne érinthesse, szem meg ne lát-
hassa. Süvöltötték a fekete századok, a magyar nép kál-
váriajárásának és – mondjuk ki – megvakításának szá-
zadai.”
Szomorú tény az, hogy a Tarih-i Üngürüszben közölt infor-
mációkról igen megdöbbentő és elgondolkoztató, de középkori
krónikásainknak – úgy ahogy az ott le van írva – nem volt tudo-
másuk. Az itt leírt történeti hagyományt nem ismerte sem
Anonymus, sem Kézai és semmilyen írott nyoma sincs a híres
Képes Krónikában, a Chronica Hungarorumban és sehol másutt.
Ez a tény már maga több mint gyanús. Lássuk miről is van szó. A
nagyon régi időkben a magyarok nemzetsége Nemródtól, annak
gyermekeitől, fogalmazzunk úgy, hogy Nimród nemzetségéből,
„magvából”, „hatalmas fájának dicső törzséből” származott.
Nimródnak Ankissza nevű felségétől két fia született Hunor
és Magor. Ők voltak Nemród első szülött fiai és a hátra maradt
hagyomány szerint állandóan atyjuk napos palotájában tartóz-
kodtak.
A székely hagyomány megerősíti a Tarihi Üngürüsz verzió-
ját, annak ellenére, hogy ismételjük a tényt: – mindennek nincs
magyar írott „krónikás” hagyománya. A Törökországban fellelt
ősgesztában írtakhoz hasonlóan arról beszél az erdélyi magyar
hagyomány, hogy Nimrót első gyermekei között a „kettő legelső”
nagy tudású és aranyos orcájú volt. Ők voltak apjuknak a legked-
vesebb ivadékai. Ők örökölték apjuk égből hozott sugárzó naptu-
dását, naptermészetét. Arcuk olyan volt, mint a Nap egy ránc sem
redőzte azokat, akárcsak apjuk arcát. Ott laktak apjuk hatalmas
aranypalotájában és teljes egészében átvették a palota szellemisé-
gét, apjuk „kegyesen fényes” szellemét, s annak alapját, funda-
mentumát képező ún. „régi nagy tanítást”.
A Tarihi Üngürüsz úgy „mondja”, hogy egy napon Nemród
vadászatra indult és elvitte ekkor két szeretett fiát is. Vadászat

283
közben Nemród elejtendő vaddal találkozott és azonnal utána is
eredt és gyors lován ülve üldözni kezdte azt, fiai sem tétlenked-
tek, és egyből belevetették magukat a vadászatba. Egyszercsak
azok egy csodálatos vadra leltek és gondolkodás nélkül üldözőbe
vették.
Ez a bizonyos csodálatos vad Perzsaország határánál,
Adzsem hegyei között eltűnt a két vadász szeme elől. A két ki-
rályfi még sokáig kereste a vadat, de nem találtak rá. E csodás vad
„nevét” sem „fajtáját” nem ismerték. A két királyfi e gyors és
hirtelen nagy hajszában elfáradt. Ez a sikertelen vadászat az
eredménytelen üldözés nagyon letörte őket. Tanakodni kezdtek,
hogy most mit is csináljanak. Visszatérve atyjukhoz, Nemród ki-
rályhoz azt kérték tőle, hogy Adzsem határának hegyes vidékén,
ahol a szemük elé tévedt az a csodálatos állat egy nagy szentélyt
építtessen az számukra, ahol elvonulva a világtól a világ zajos né-
peitől saját gondolataikkal foglalkozhassanak.
Nemród meghallgatta ekkor két jó fia kérését és utasítást
adott arra, hogy ez a szentély azon a bizonyos helyen minél hama-
rabb felépülhessen.
A két királyfi be is költözött az elkészült csodálatos szentély-
be és imádságos lelkülettel öt évig éltek ott háborítatlan magá-
nyukban. A hatodik év elején a két fiú szívében Felébredt a világ
örömei után való sóvárgás, a hatalom utáni kérlelhetetlen vágya-
kozás. Ebben az időben egy napon egy titokzatos személy láto-
gatta meg őket és a világi hatalom csodás „szerelméről” beszélt
nekik. Ekkoriban Adzsem ország határának közeli vidékén egy
híres bég uralkodott, akinek két csodaszép lánya volt. Magor és
Hunor e két lányt feleségül is vette. Eddig idéztük most a Tarih-i
Üngürüsz „beszédét”.
Ha jól és igen figyelmesen átolvassuk az itt leírtakat, rádöb-
benünk arra, hogy itt sok minden nem világos. Finoman szólva ez
a történet érezhetően töredékes és hiányos, Itt van mindjárt az a
meglepő tény, hogy Nimród miért tűnik el miért „lép ki a törté-
netből” mielőtt az a bizonyos „csodálatos vad” feltűnik a két va-
dászó királyfi előtt. S most lássuk, hogy a székely monda hogyan
is egészíti ki a történet sötétségbe maradó részeit, mintegy azt bi-
zonyítva, hogy a nagyon öreg időben megőrzött a magyar emlé-

284
kezet egy mitikus történést, ami egykor ebben a bizonyos Tarih-i
Üngürüszben is leíródott csak éppen nem a maga teljességében:
– Az őskirály, aki a leghíresebb vadász volt akkor a föl-
dön egy napon vadászni indult és magával vitte két nap-
arcú, kedves és erős fiát. Pedig ritka volt az a pillanat,
amikor ö együtt indult vadászni ama két kedvenc királyi
gyermekével. Magányos, de sikeres vadásznak ismerték
ezt a nagyon régi ősi királyt, aki nagyon féltette a gyer-
mekeit. Elindult hát vadászni a nagy király és két erős
királyi gyermeke. Mikor azonban megfelelő távolságra
értek az ö aranycsillagos palotájuktól és mélyen bent
jártak már az erdő sűrűjében Nimrót elrejtezett kedves
gyermekei elöl. Elbújt a sűrűben és csodálatos, fénylő
agancsú világító aranyszarvassá változott át.
E könyvben már többször utaltunk a mítoszbeli Nimród
metamorfikus képességére, ami igen fontos bizonyíték a nimródi
hagyomány, a babiloni asztrális mítoszok és a Kárpát-medencei
magyar szakrális emlékezet „közös” gyökerére, annak „közös”
történéseire, amit csak megerősít a csodaszarvas „aranytestére”
való idézett utalás.
Nem is kellett sok idő és egyszer csak a két vadászó királyfi
előtt ott termett ő, agancsán égi útvezetőkkel csillagfényes elolt-
hatatlan gyertyákkal. Ezen égi szarvas oly gyorsan haladt a két
vadászó testvér előtt, hogy azok bizony eltévesztették az ő nyo-
mát. Nimród látva, hogy egyre nagyobb lesz a távolság a vadászó
fiak és ö közötte, nem vett vissza égi fényes haladtából (itt egy-
értelműen egy asztrálmítoszi kapcsolódásra találunk direkt uta-
lást). Mígnem azon vette észre magát, hogy fiai végleg lemarad-
tak mögötte. Ekkor levette fényes, csillagos-agancsos testét, mert
tudta, hogy a fiak „így” nem kaphatnak tudást többet tőle.
Magukba kell nekik szállni, mégpedig oda legbelülre. Fel
kell ébreszteniük magukban, ott bent azt a bizonyos csodás álla-
tot. S csak akkor ismerhetik meg, kaphatják meg apjuk „teljes”
tudását, ha azt ők ott magukban legbelül újra megtalálják. Éppen
ezeken gondolkodott magában Nimród, amikor azt vette észre,
hogy visszaérkezett a vadászatról ama égi tudásra kiválasztott két
fia. Elmondták neki, hogy egy olyan csodálatos fényes állatot

285
láttak ők ott az erdő sűrűjében a vadászat közben, amilyet még
soha sem láttak eddig. De ez a oly gyorsan haladt előttük, hogy
bármennyire is akarták azt utolérni azt bizony nem sikerült elér-
niük. Mindez olyan hegyes-erdős vidéken történt, ahol a vadász-
nak minden mozdulatára oda kell figyelnie.
A két testvér arra kérte Nimródot, hogy ahol ők meglátták e
világító csodaállatot, ott azon a szent helyen épüljön számukra
egy templom. S ha ez a szent hely elkészül, ők odaköltöznek majd
és a világot elfeledve, a népek dolgait eltemetve csak benső ma-
gukra, lelkük dallamának legbensőbb hangjaira fognak figyel-
mezni, így is lett minden. Hosszú-hosszú évek múlva azonban a
„világ” felkereste őket, és amit a csend megérlelt bennük azt most
mind elvette egyszerre tőlük. Vágy és akarás költözött a szívükbe
és hirtelen messzebbre kerültek Nimród tanításaitól messzebb
mint amikor ők ideköltöztek apjuk templomába. Ekkor hal meg
tulajdonképpen a világnak Nimród. Felmegy földi arany templo-
mából csillagos égi templomába. Abban a reménybe teszi mind-
ezt, hogy egykor majd fiai és fiainak fiai és azok fiainak a fiai
megtalálják majd az ősi tudáshoz, az ö szívéhez, az ö csillagához
a biztos utat.
Akkor majd ő lejön az égből a földre és újra felépíti azt az
égig érő templomot, amit még akkor kezdett el építeni mikor még
mindannyian a magyarok beszédét beszélték. De ez a templom
egykor széjjelveretett, mind ama ősbeszéd, a magyarok régi nyel-
ve. Se földi-égi vereség után már mindenki máshogy beszélt és
nem értette senki a másik szavát… Eddig a székely legenda, ami-
nek szinte a felénél nagyobb része megegyezik a Törökországban
talált magyar ősgesztával, a másik fele meg egy igen különös és
summás „Bábel torony” történettel fejeződik be, mintegy meg-
mutatva ezzel a magyar hagyomány elveszett aranyszálát.
Folytassuk tovább az imént abba hagyott Tarih-i Üngürüsz
történetét. Ott hagytuk abba a történetet, amikor a két testvér két
gyönyörű testvérlányt vett feleségül. Ez időtájt Nemród „meghal”
és helyébe (Adzsem trónjára) egy padisah lép. Ezt a különös vi-
déket, aminek maga Hunor volt a fejedelme Dzsiddüa (Szkítia)
tartománynak nevezik. Ez a tatár tartomány Szamarkand ősi vá-
rosától a távoli Fekete-tengerig terjedt el egykor. Egy napon
Adzsem padisahja megtámadja Konstantinje fejedelmét és hatal-

286
mas hadjáratot indít ellene. Aki emiatt Dzsiddüa uralkodójától kér
segítséget. A megkért uralkodó Hunor népéből hatalmas sereget
küldött segítségül. Ekkor történt az, hogy Hunor otthon maradt ki-
rályságát nagy támadás érte. Ezért aztán Hunor elvált Adzsem pa-
disahjától és Pannónija tartományába költözött. S most jön egy
igen különös és igen figyelemre méltó momentum, amit már az
említett székely mítosz nem tárgyal, hanem egyből egy „Bábel to-
rony” történettel fejez be. Arról van szó, hogy amikor abba a bi-
zonyos „Pannónija tartományba” értek bőséges folyóktól ragyo-
gó csodálatos vidéket találtak, ahol sok a gyümölcs, bő a termés
és az emberek az ő nyelvükön beszélnek(!). Ez utóbbi, mármint a
közös nyelv külön rejtélye ennek az igen lenyűgöző történetnek.
Az alaptörténet fénylő aranyszarvasa igen sokszor visszatér a
középkori magyar legendáriumban. Ezért is idéztük már e fejezet
elején azt a bizonyos XI. században lejegyzett magyar hagyo-
mányt. Ennek külön érdekessége, hogy a világító szent állatban
szent madarat. s annak világító szárnyait véli meglátni Szent
László.
Ragyogó tollakat lát világító agancsok helyett. Ezek a ragyo-
gó tollak az Árpád-házi totemturul fénylő napszárnyai. Ez a ma-
dár pedig nem lehet más, mint az a kusita keselyű, az a bizonyos
hóruszi tudós-sólyom, a hármashalmon diadalmaskodó magyar
turulmadár. Ő az Arpád-házi karizmatikus magyar királyi dinasz-
tia harcos karvalymadara népi nevén a „halmos turul”, közismert
nevén -a turulmadár. Ennek a madárnak a testét veszi fel magára
Nimród, amikor Emesét álmában felkeresi. Nyugodtan kimond-
hatjuk, hogy ez a madár az apja Álmosnak és természetesen Ál-
mos által magának az Árpádoknak, az árpádok magyar dinasztiá-
jának. Erről a Szent Lászlói felismerésről beszél oly mívesen a
régi magyar hagyomány:

„Fénylő szárnyadon nagy Turulmadár

ezerévek mint napok suhannak át.”

Visszatérve a szóban forgó Ősgesztához a történet maga

egész jól „kivilágosodik” az említett székely mítosz által. Értelmet
kap az, hogy miért is tűnik el Nimród azelőtt mielőtt fiai meglát-
ják azt a „semmihez sem hasonlatos” fénymutató és fényben álló

287
csodaállatot. Érthetővé válik az is, hogy miért kíséri ki a fiait ezen
a napon, hiszen ritkán szoktak, ahogy a hagyomány tartja „együtt
vadászni”. A csodás vad is megneveződik, nevet kap így az er-
délyi mítosz igen csak archaikus fényében. Ő nem más, mint
Nimród egyik talán legjobban ismert csodálatos alakváltozása.
Olyan állattá válás, ami magában a szkíta hagyományban is igen
súlyozottan jelenik meg. Mégpedig annak szakrális aranykultu-
szába csomagolva a turáni népek vezetőállataként. Erre igen nagy
bizonyosságot ad a török folklór alapos vizsgálata. A mítosz szá-
lait követve a világító „aranyszarvas” szerepe sem kérdéses töb-
bé. A királyfiak előtt saját apjuk jelenik meg csodaszarvas for-
májában vagyis egy olyan állat képében, ami nem más, mint
„fényállat”.
S ez a fényállat nem más, mint a leendő karizmatikus magyar
királyi dinasztia totemállata. Olyan örökség „fényessége”, ami
egészen az ismert történelem hajnaláig nyomon követhető. Ennek
a ténynek a többszöri hangsúlyozása nem véletlen. Hiszen ennek
a fényállatnak az agancsain ott találhatók az „égi fénygyertyák”, a
szeméből az ősök elolthatatlan fénymécsese világol és lábai nyo-
mán a természet mindig új életet, új fényt, új energiákat kap fent-
ről az ő égi otthonából.
Kerényi Károly ugyan más szálakat követve de maga is el-
jutott a csodaszarvasnak, mint egy ősrégi aranykori hagyomány-
nak az emblémájához, mondjuk úgy örök totemisztikus pecsétjé-
hez. De ő maga ezt a valóban fontos a mitológiában fellelhető
szellemi ereklyét nem kapcsolta össze sem a szkíta aranyműves-
ség által reánk maradt mitikus emlékekkel, sem Nimród szemé-
lyével, sem az Árpád-házzal szorosan összefüggő ősiségévei.
Kerényi felismerése viszont bizonyította azt a tételt, hogy
maga a görög mítosz archaikus rétegei egy nálánál jóval régebbi
mítoszkincs fundamentumán nyugszanak. Ez az igen mélyen lévő
spirituális fundamentum pedig nem más, mint ama szittyavilágból
hozott örökség, az a bizonyos ősszkíta szellemi hagyomány. Ez az
a szellemi örökség, ami az etruszkok kapcsán is tetten érhető még
akkor is, ha örökségük nagy részét kisajátította és maga alá gyűrte
az oly sokáig ünnepelt római birodalom.
Merüljünk el most abba a mítosz-tengerbe ami számunkra
oly sok meglepetést tartogat. Az emberiség ősemlékezetének vi-

288
lágát a magyar néphagyomány „kútmélynek”, „élő vizek fénylő
örök örvénylésének” profánul megfogalmazva időtlennek nevezi.
Ezzel ki is vonja mindezen emlékeket az idő általunk ismert ter-
mészete alól. Ha jobban megvizsgáljuk ezt a mitikus világot, ak-
kor kezdjük lassan megérteni annak különös időtlenségét, és eb-
ben az időtlenségben ott találjuk azokat az ősi, a történelem leg-
elején álló népeket, akiknek a kultúrájában felismerjük az „égnek
és a földnek” a törvényeit. Ilyen törvényeknek, ilyen karizmatikus
ősiségnek volt a birtokában az a nimródi magyar hagyomány,
amitől megfosztották a nemzetet az idők folyamán lecserélve,
megmásítva, elfelejtetve az őseiről, annak régi-régi világáról val-
lott emlékeit.
Mint tudjuk a pátriárkák korának nevezett történelmi kort egy
szellemtörténeti és vallástörténeti szempontból egyértelműen új
korszak követte. Ennek az új korszaknak a főszereplői egyértel-
műen a szkíták. Ezt az új a szemita monoteizmustól teljesen kü-
lönböző vallásszemléletet szkítizmusnak is nevezhetjük.
Várkonyi Nándor Epiphaniushoz hasonlóan ezt a magyar múlt
feltárása és a Nimród-hagyomány megismerése szempontjából
oly érdekes és izgalmas kort közvetlenül az özönvíz idejét követő,
mintegy azt „leváltó” igen izgalmas történelmi időkre teszi. Igen
feltűnő, hogy a magyar népi hagyományban erről a korról na-
gyon-nagyon kevés emlék őrződött meg. Olyannyira kevés, hogy
az már igen elgondolkoztató és felmerül az a gyanú, hogy az erről
a korszakról való „magyar emlékeinket” szándékosan felejtették
el velünk az idők folyamán.
Igen izgalmas és ma még meg nem magyarázott az a tény,
hogy a népi pálos-hagyományaink ellentmondva ennek a törté-
nelmi fehér foltnak emlékeket őriznek a pátriárkák korának külö-
nös ma már egyértelműen meghökkentőnek és hihetetlennek tűnő
magyar emlékeiről.
Ebben az igen fontos eseményeket rejtő korban és időben a
mítoszból lassan történelmi személlyé váló Nimród őskirály „a
magával hozott mennyei tudásra”, mint péteri sziklára támaszko-
dó karizmatikus őskirálysága uralta az egész „Őskáldeát”. Ez a
kusita kultúra, aminek a tárgyi emlékeit manapság nehezen talál-
juk meg a múzeumokban és spirituális „emlékeiről” is csak keve-
sen tudnak ekkor nagy fellendülését élte. Ez az időszak az, amiről

289
Oláh Imre úgy beszél, mint egy „új, heretikus vallás-korszak kez-
detéről”.
A magyar hagyományban ez a korszak Nimród ősidője, ami-
kor az „Ig (ég) megvalósult itt a fődön (földön)”. Ekkor volt az,
amikor utat épített Nimród apánk az Égbe és az égből a földre az
ő angyalainak a segédletével. Ekkoriban a föld egy napját valóban
„egy Nap” uralta. Az Ég fényei nem olyanok voltak, mint most,
hanem olyanok, mint a régi magyar mesében. A magyar archaikus
mítosz megőrizte az arról való emlékezetet, hogy ekkor még lát-
szott az, hogy az Ég több Égből áll. S hogy ezen égi rétegekben
különböző minőségű életet éltek az ott lakó csodás égi-földi lé-
nyek.
Nimród Napjának a fénye olyannyira más volt, mint a mosta-
ni fény, hogy nem csak az ember külsejét, de annak a teljes „bel-
sejét” is bevilágította. Ez a „világlás” öröktől élő volt, és ezért a
halhatatlanság tulajdonságával bírt. Igen megdöbbentő, hogy
Csontváry a zseniális magyar gondolkodó és festő hátramaradt
jegyzetei ben hasonló tulajdonságú és szellemi minőségű Napról
írt, mint amilyenről a magyar archaikus hagyomány is megemlé-
kezik. Sőt Csontváry szakrális monumentalitása és e nimródi kor
szintén szakrális „nimródi óriássága” között is igen szoros tar-
talmi összefüggés állapítható meg. Nimród korában a hagyomány
szerint azért építettek mindent a mai szemmel nézve óriásira, mert
az „Ég és a Nap élete is oly hatalmas volt, mint maga az Isten”.
Csontvárynál maradva csak így isteni mértékkel mérve ismerhet-
jük csak meg a „világos” Istent, amit nyugodtan hívhatunk a ma-
gyarok Jóistenének. Minden ami „rövid idejű” az érthetően nem
mérhető a Nappal. Persze itt a rövidség fogalma alatt nem a fizi-
kális megközelítést kell érteni.
A lélekre és szellemre, mint örök világosságra támaszkodó
hatalom mindig hatalmas egyszerűen azért, mert a teljes lelki és
testi szabadsághoz, a szufik által megfogalmazott „istenben élés-
hez” Isten hatalmassága szükséges.
Igen sajnálatos, hogy a Biblia csak igen nagyoltan, mintegy
futólag beszél erről az igen nagy fontossággal bíró történelmi idő-
ről. Ez a Mezopotámiában lejátszódó és az egész ismert
kultúrvilágra kiható időszak alfájában és omegájában bizonyítot-
tan a kusita szellemiség áll. Erről mondja Balogh Endre, hogy itt

290
más ún. „égi megtartó erők hatottak” nem úgy mint egykor előtte
vagy akár közvetlenül utána egészen a mai jelenünkig is. Ha nem
is ilyen karakteresen és szabatosan megfogalmazva de ez a véle-
ménye Saurat-nak és Eliade-nek is. Hogy mi is váltotta ki ennek
az ún. nimródi „égi megtartó erőknek” a teljes bukását, arról leg-
összeszedettebben F. Luxender tudósít minket:
„A lelki hatalom síkjáról a politikai hatalom síkjára to-
lódik a társadalmi szemlélet, és míg az előbbi egy maga-
sabb célra irányulólag összefogta a városállamocskákat
és teljesítményeiket feltranszformálta, addig az új eszme
– a politikai hatalomért meginduló verseny – feszültséget
vált ki az eddig harmonikusan együttműködő papi és ki-
rályi hivatások között. Templom és királyi palota riváli-
sokká válnak e kortól kezdve…”
Minderről a hatalmas spirituális váltásról még plasztikusabb
képet hagyományoz ránk a magyar ősemlékezet, ami arról beszél,
hogy egyszer csak elveszti az ember az égi mértéket s nem haj-
landó az „Ég szemébe nézni és azzal gondolkozni” amikor a szent
dolgokhoz nyúl. Felébred benne az irigység és a gonoszság, go-
nosz istenének a kapzsi szelleme. Elkapja az embert a hatalom
utáni vágy és így megbukik az égi harmónia a földön. Eltűnik a
régi és hatalmas világ. A kusiták szent tudása megtagadtatik itt a
földön. Elbukik az a birodalom, ahol szinte minden a szent tudás
jegyében állt. Az egész nimródi uralom szakrális-karizmatikus lé-
nyegét ez az „égbenézés” adta.
Ennek a nimródi égi tudásnak a megszűntével vált ketté az
uralkodó papkirályi hatalom. S az égi „egy út” úgy tűnik örökre
kettévált. Így lett egy külön szakrálisnak mondott papi út és lett
egy külön szakrálisnak és profánnak egyszerre nevezett királyi út.
Mindegyik „csinált” út mögött kialakult egy „csinált” és hamis
hierarchia. Így lépett be mindkettő a fényből az árnyékba. Ez lett
földi romlás két hamis útja. A nimródi hagyomány erről úgy be-
szél, mint a fény útjából, mint eredeti útból így lett árnyékos és
hamis út.
Csontváry nyelvén ezt úgy mondanánk, így lett az eredeti
valóságból hamis és sötét másolat.

291
 A szellem és a test földi különválásának a kezdete valósult
meg ezzel. A világszellem elvesztésének a lélektani pillanata ez.
Ez a két út a hagyomány szerint a Sátán kígyójának két látszólag
egymástól különböző de egy irányba vezető útja. A gonoszság kí-
gyójának kétágú nyelve ez. Ez a nagyon is érzékletes megfogal-
mazás azonban egyértelműen a gnosztikus szektáknak nevezett és
a hivatalos egyház birodalmán szellemi és fizikális értelemben is
kívül eső, üldözött Világában élt tovább.
Ne feledjük, hogy a hagyomány szerint ebben az immár el-
bukott nimródi világban mindent úgy építettek meg, hogy az „vi-
gyázza az egek útját” és hogy a halállal ne érjen véget az élő gon-
dolat. Ez volt az a korszak, ami egyfajta spirituális és karizmati-
kus tudással rendelkezett és ami „fentre nézett mielőtt lent bármit
is csinált volna. Az igaz hogy mára ez a hagyomány végleg elve-
szett. De ennek a nimródi kornak a fontossága az emberiség írott
és íratlan történelmében igen nagy fontossággal bír. Éppen ezért
minden elfelejtetése ellenére benne maradt az archaikus mítosz-
ban, a népi hagyományban, a népmesében, a legendákban és ezek
által a mai világban is. Röviden a turulmadár akár csak a csoda-
szarvas örök élettel bír és elpusztíthatatlan.
A csodaszarvas ősi mítosza tehát máig él akár csak a
nimródfiak érdekes története, ami ráfeszül a régi égre és a régi
földre, hogy ne pusztuljon el a tegnap a holnap számára. Elemez-
zük hát tovább a már említett két történet egybeesései kapcsán
magát az ősi kozmikus-karizmatikus legendát.
Már tudjuk, hogy ki is valójában ez a bizonyos csodás állat.
Mítoszbeli szerepére is fény derült. Haladjunk hát tovább...
A történet „rejtekeiben” járva igen különös dolgokra aka-
dunk. A történetben többször is szóba jön, mégpedig konkrétan
megnevezett országként a hajdani Perzsia vagyis a régi Irán. Oly-
annyira fontos ez a hely, hogy a legenda szerint annak a különös
csodaállatnak is ott vesztik el a nyomát Nimród gyermekei.
Az apjuk által oly kedves két királyfi közül vajon miért sze-
repelteti a megszokottól teljesen eltérően Magort mindig elsőnek
ez a különös geszta?
Vajon miért marad ki oly hirtelenül a történet folytatásából
ez a bizonyos „első” Magor.
Miért segít a perzsa királynak Hunor?

292
 A legérdekesebb kérdések egyike az, hogy vajon miért indul
el az éppen a perzsa király oldalán harcoló Hunor Pannóniába mi-
kor megtudja, hogy népét támadás éri?
Talán tudta, hogy ott olyan népek élnek, akik vele közös
„nimródi” nyelvet beszélnek?
Talán úgy tudta, hogy az ottan élő nép vele „egy testvér” ?
Mindezen kérdések és válaszok tudatában most már értjük,
hogy miért kellett „elvesznie”, „eltűnnie” oly sokáig ennek a
gesztának.
Hiszen középkori krónikáinkból rendre kimaradt az, hogy
Nimród egy vad nyomában eredve kiválik a történésből lehetősé-
get kapva a különös metamorfózisra. Kimaradt az is, hogy a
„csodálatos vad” Irán határai felé „menekülve” eltűnik a nim-
ródfiak elől. Ehelyett a csodaszarvas eltűnésének a helyéül a
meotiszi ingoványról adnak hírt. Nem lett megemlítve annak a
csodálatos templomnak a megépítése sem, amit azon a kultikus
helyen emelt Nimród a fiai kérésére, ahol őt, mint világító csoda-
szarvast a szemük elől vesztették az ő gyermekei. Ez a szem elől
vesztés a mítosz nyelvén nem jelent mást, mint azt, hogy ekkor
vesztette el Nimród két gyermeke magát a nimródi kusita öröksé-
get, azt a később babiloninak nevezett hagyományt. Dacára an-
nak, hogy még a késő középkorban is maradt emléke ennek a be-
avatás értékű kultikus hagyománynak.
Mármint annak, hogy a hely „amit ott építettek, ahol egy cso-
daszarvast láttak eltűnni” szakrális a nemzeti mítosz szempontjá-
ból és mindig, de mindig templom épül fölé. Ez a mitikus emlék-
ként rögzült beavató hagyomány ismétlődött meg sokkal később,
amikor Szent László és testvérbátyja Gejza a Salamonnal való
csatározások közepette Vác tájára téved. S egyszer csak amikor
ott állanak, ahol később Szent Péter apostol temploma emeltetett
meglátják azt a bűvös szarvast, amit a magyar hagyomány Nim-
ród megjelenésének hitt és fogadott el oly sokáig. Erről a találko-
zásról szólt az a XI. század végén lejegyzett magyar legenda is,
amit e fejezet elején már idéztünk.
Nem adnak hírt középkori krónikáink arról sem, hogy itt Per-
zsia (Irán) vidékén felépült ez a bizonyos templom, illetve szen-
télyt. Az őstestvérpár szentélybe zárkózásáról, erről a különös
klauzúráról sincs semmi hír a már ismert gestákban. A krónikák

293
szerint öt évig élnek a nimród-fiak a Meotisz mocsárvilágában. A
Tarih-i Üngürüsz szerint pedig öt évig élnek a Nimród építette
szent épületben. A krónikák szerint öt év után kijönnek az említett
mocsárvidékből. A Tarih-i Üngürüsz szerint egy titokzatos sze-
mély keresi fel őket, és ennek hatására hagyják el az apjuk által
építtetett szent helyet. Középkori krónikáink szerint Hunor és
Magor testvérnépe a pusztában Bereka gyermekeire és Dul király
lányaira talál.
Nimród gyermekei feleségül veszik a két lánytestvért. A
Tarih-i Üngürüsz szerint Hunor a perzsa király oldalán rész vesz
egy nagy háborúban, míg az ismert krónikáink híradása szerint
Hunor és Magor továbbra is ott élnek Meotisz mocsaras ingová-
nyában.
A Tarih-i Üngürüsz arról ír, hogy Hunor népét annak és har-
cosainak távollétében nagy támadás éri. Míg ismert krónikáink ar-
ról beszélnek, hogy ez időben Nimród gyermekei ott a mocsaras
ingoványban megsokasodnak. Majd Szkítiába törnek és azt a bi-
rodalmat maguknak elfoglalják.
A Tarih-i Üngürüsz viszont arról ad hírt, hogy Hunor népével
együtt hirtelen és minden előzmény nélkül Pannóniába költözik.
Erről az időről úgy írnak a krónikáink, hogy Hunor és Magor né-
pe az elfoglalt Szkítiában megsokasodik, és onnan Pannóniába
költözik. Majd itt, pontosabban innentől a gesták története telje-
sen egybevág. Középkori krónikáink és a megtalált magyar
ősgeszta ugyan arról beszél: „Pannóniában velük azonos nyelvet
beszélő népre találnak”.
Összefoglalva a dolgot a mítosz és a történelem egy valós
emlékéről beszélnek az ismert gesták és a T. Üngürüsz csak ép-
pen máshogy. És ez a „máshogy-történés” több mint izgalmas és
két igencsak lényegbe vágó kérdésre sarkall.
1. Vajon az iráni vonal eltüntetésének, az írott hagyo-
mányból való teljes kikapcsolásának és a csodaszar-
vas-történet „mocsárba” terelésének mi lehetett az
igazi oka?

2. Vajon ez az „ok” miképpen és hogyan függhet össze

„az turul testébe öltözött Nimród” által életre te-

294
 remtett Álmos nemzetséggel, vagyis a „fényes” Ár-
pád-házzal?
Erre a két fontos kérdésre a választ még sajnos őrzi az idő.
Mindezen ma még homályos ősmúlt ellenére egyet kell értenünk
Báró Jósika Miklóssal, aki szilárdan hitte egész életén keresztül,
hogy a magyar nemzet egyszer majd valamikor meg fogja ismeri
az igazi múltját és múltjának az ismeretében fel is fog emelkedni
„méltó nagy helyére”. Ahogy ő fogalmazott: „múltunk sötétje
egyszer majd világosba fordul, és Napot kap újra”.

295
 23. Növény lelke, szellem teste, aranypalo-
tája
„Erdők, fák, növények, füvek
ük lílekkel (lélekkel) tartók
csendben gyógyítók...”
„Füves” Sánta Balogh

„Növény lelke, szellem teste,

égi fényes háza,
apád, anyád nagy ereje
hatalmas villáma
vidd, vidd lelkem meszire,
repülj vele a nagy Fény elibe...”.

sámánének

„Fán ül fán a nagymadár

lám önmagán ül ősapád...”

„Díszes gyökerével földbe

virágával égi Napra lelve...
áll a fa, tartva aranyvilágát
aranyvilágnak aranypalotáját
őskirályunknak égi nagy várát”

Hargitai gyűjtésből (1957 tavasza)

A magyar legendárium éppen úgy, mint a magyar mesekincs

híradással van az őskirály. a „Nagy Apa” Égbe-égbe (tehát Ég
mint csillagos Ég és ég mint ahogyan a tűz ég) emelt aranypalo-
tájáról, annak „égi fényes házáról”. Itt nem véletlen ez a fogalmi
hasonlóság, különös egybeesés, ami remekül rávilágít nyelvünk
mély metafizikájára és mágikus fogalmi hasonlóságaira. Égbe-
égbe, tehát föl a fénylő Mennybe és bele a fénylő Tűzbe, mint a
legnagyobb átváltoztatóba, a szakrális világosságot őrző, fenn-

296
tartó és azt generáló őselembe. Itt is jól tetten érhető a magyar
mesehagyománynak és legendáriumnak a perzsa (iráni) ősvallás
hoz való mély kapcsolódása. A „szent tűznek”, mint fényfelsza-
badító, lélekkel bíró erőnek az ismerete, illetve annak a tisztelete
és mágikus használata.
Mindez a „Bábel előtti” kusita ősvallás, Nimród vallásának
éppen úgy a gerincét jelentette, mint ahogy az megnyilvánult az
ősi magyar táltosvallásban is. A tűzkultusznak, akárcsak a fehér
színnek, mint az élő világosság mágikus tiszteletének (fehérló
kultusznak) máig megtapasztalható jelenlétét ismerhetjük fel a
magyar folklór archaikus mélységeiben.
Térjünk vissza Nimród király égi aranypalotájához. Ott a
magasban a „nyilazó” (az Orion-Kaszás csillag) rejtekében, ott
van fenn ez a bizonyos mesebeli aranyfényű palota. Ami, mint
ahogyan azt a mítosz is többször kiemeli a földből az Égbe, „fel”
költözött. Itt egy többszörös spirituális kapcsolódásról van szó.
Hiszen először az Égből le kellett, hogy jöjjön a földre világítva
világolni, és majd csak ezután költözhetett vissza a birodalmába
minek utána elvégezte a feladatát. Karizmatikus, égi fénnyel bíró
„fényes” dinasztiát alapított és visszatért az otthonába, a Fénybe.
Milyen érdekes, hogy még az Árpád-házi is ismerte a „fényes”
fogalom jelentését, az Égből hozott karizma földi világba oltott
óriási misztériumát. A Fényességnek szenteket termő áldott nagy
hatalmát. A hagyomány erről a bizonyos nimródi palotáról sok
mindent megőrzött, sok mindent tudott. Először is abban szinte
minden aranypalotáról szóló magyar legenda és mese megegye-
zik, hogy ennek a palotának „napfényes” jellege, „napos” szelle-
misége van. Hiszen ez a palota „napfényes”, „napfényből van”,
„napsárga”, „sárga, mint az arany”, „tűzsárga”, „Nappal etetett”,
„Nap által tartott”, „Nap által koszorúzott” stb.. A nimródi nap-
hagyományt, mint ősi kusita örökséget nagyon szépen elénk ra-
gyogtatja ez az óriás ősapa által az Égbe emelt aranypalota, amit a
magyar mese, a magyar legenda őrzött meg a számunkra.
Vajon mi tartja ott meg, ott fönn az ég tetején ezt a különös
palotát, amiről a mitikus emlékezet úgy „emlékezik”, hogy „las-
san de mindig úgy fordul, hogy ablakai a Napra nézhessenek,
mintegy örök erejét adja annak”?

297
 Hogyan kapcsolódik ez az aranypalota a földdel és azzal a
néppel vagy népekkel, akik lelkük világosságát a Naptól eredez-
tetik? Mintegy Nap Uruktól kapják a hagyomány szerint e
nimródi aranypalotán keresztül, ahol Tündér Ilona lakik?
Hogyan tartja a kapcsolatot ez a földről az Égbe szállt „ara-
nyos, napraforgó mindenség” gyermekeivel, a napnépekkel?
Azokkal, akik a Nap gondolatait érvényesítik itt a Földön ebbe a
háromdimenziós testbe, mint „lélektartóba” zárva, ami nem más,
mint maga az emberi test?
Ezek a kérdések kikerülhetetlenek a mítosz, a mitológia, a
hagyomány egészének az útján járók előtt. Nos ezt a mitikus, ég-
be költözött aranypalotát a földből kinőtt óriási nagy fák emelik
az égig. Nos ennek az Égig Érő Fának oly hatalmas nagy, buja
indázata van, hogy világok férnek el rajta és benne. De majdcsak
a legtetején, ott „a virágos mag” csodatévő birodalmában, azon a
magas helyen, ahol már „nagyon közel” van a Nap és az ő gon-
dolata a legtisztább aranyharmat formájában csapódik le e mitikus
virág szirmain, ott található Nimród Égbe költözött aranypalotája.
Az a hely amit „nem érhet soha bántalom”, mert a Nap fénye
ott eléget minden sötétet, minden sötét gondolatot. Ez az a miti-
kus palota, ahonnan a magyarok ősapja figyeli gyermekei sorsát.
Ahonnan mindig világosságot küld, ha nagy a baj, ha nagy a
szükség. Magát a palotát Nimród mellett tündérek és angyalok
lakják. Az élő fát, ami magát az egész aranypalotát tartja számta-
lan világok, számtalan lényei lakják. De ezen világok lakóin kívül
magának a fának is vannak lakói. Ilyenek a mesehagyományból
ismert driászok, a fa lányok, fa tündérek, fa manók, zöld törpék.
A magyar legendák gyakran nevezik a „Nagyfa lakóit” Nimród
készséges segítőinek.
Ezek a jószívű segítők egyfajta misztikus szimbiózisban él-
nek azzal a bizonyos élő fával, a Nagy Mindenség Fájával, ami
Nimród égi birodalmát tartja. Tudnunk kell azt, hogy magában a
magyar mitikus látásmódban, mágikus szemléletben, mitológiá-
ban a fa „szent”. Nemcsak, hogy él, lelke van és gondolkodik, ha-
nem a régiek világképe szerint magának a Legfőbbnek a földi
megjelenési formája.
Ezért volt az, hogy a régi magyarok vallásos életében köz-
ponti szerepet játszott a növényi létformák mágikus tisztelete.

298
Fák, növények és bizonyos füvek vallásos tisztelete. De minden
növényi létforma közül a fák tisztelete volt talán a legerősebb.
Ezek közül is annak a mágikus, spirituális, láthatatlan, de mégis
hatalmas nagy fának a tisztelete volt a legnagyobb, amiről a ma-
gyar sámánisztikus táltosvallás úgy tartotta, hogy „egymaga tartja
meg a világokat”, tetején a tűzerejét magában rejtő napvilággal.
Igen gyakran a hatalmasra nőtt, dús lombú szent fák alatt „aludt”
a magyar táltos. Innen kapott látást és erőt, fényt és világosságot.
Ezért áldoztak neki ott oly gyakran. Ezért tudott „benne” eltűnni
és „benne” megszólalni a Mag. A „magasban lakó” Öregisten
földi megtestesítőjének, annak közvetítőjének hitték és tartották.
A Napnak és annak csillaggyermekeinek (gyermekfényeinek)
ereje, világossága, szelleme és lelke érkezett a fán keresztül a
táltoslélekhez és szállt vissza oda annak imáival, kéréseivel,
napimádó fohászaival.
Minden bizonnyal ez a bizonyos Nagyfa—táltosfa—életfa-
magfa tartja meg és fenn ott az Ég tetején Nimród „napvilágát”.
Ipolyi írja a Magyar Mythológiájában, hogy a régi magyarok
vallási „áhítat tárgyaivá, az istenség székévé, sőt képévé” tették a
szentnek tartott fát. A hagyomány igazolja a szerzőt, amikor arról
tudósít, hogy Nimród fáját, ami az ö palotáját az égben „az ő nap-
közeli otthonába” emelte „istenszék”-nek nevezi.
Mondván, hogy az Istenség nagy, élő székére ültette a ma-
gyarok istene Nimród csodálatos égi palotáját, Igen figyelemre
méltó, hogy e hatalmas, égigérő, nagy Világfát a magyar hagyo-
mány igen gyakran megkettőzi, ilyenre akadunk a Szép Ilonka
mesék egy igen ritka nyugat-erdélyi változatában, Ahol a Szép
Ilonka kertjében egy hatalmas, égigérő ikerfa nőtt jól egymáshoz
ölelkezve. S ennek a fának a teteje már az Égbe nyúlt. még gyö-
kerei a ,.sötétségnek adtak világosságot”. Ikerfa nő az elzavart
szolgálólány megdermedt szívéből, aminek a virága fenn az Ég-
ben hajtott ki és csodás illatát a földre lefújva összeforrasztotta az
elrepedt szívet. Ikerfák nőttek az ország „végén” magára hagyott
nagy kertben, hogy fent az Égbe összekapaszkodhassanak és
egymás segítői lehessenek. Szintén ikerfák nőttek Gyönyörűszín
Ilona Tündér Ilona típusú meséjében, azokból a kettévágott. kert-
ben elásott aranykígyókból. S mindkettőnek az ága „behajolt a
palota ablakán”. Ikeda nőtt annak az aranyligetnek a közepén is,

299
amit sehogy sem sikerült a mélybe fújnia annak a nagy szélkí-
gyónak. Ez az ikerfa felnőtt, fel bizony az égig, Ott is az Ég köze-
pére úszott, ahogy itt lent a Földön az aranyliget közepéből nő ki.
Nos ezen ikerfás mesék mindegyikében ezek az ikerfák, vagy
ikerfa mindig felér, felmegy a magas Égig, oda, ahol Nimród
apánk aranypalotája fényeskedik. Egyik legérdekesebb Nimród
legendánk szerint, amikor Nimród az égbe költözött nagy madár
alakját vette fel és úgy „költöztetett”. Majd amikor már fenn volt
a helyén az a bizonyos aranypalota kilépett nagymadár testéből és
újra nagykirállyá válva lépett be az ö aranypalotájába. Az elha-
gyott madártestből két ikerfa nőtt ki. Karmos talpából gyökerek
lettek és mélyen belefúródtak a földbe, a két izmos láb két hatal-
mas fatörzzsé változott, míg a két hatalmas nagy szárnyából dús
falombozat lett pillanatok alatt. Egy másik érdekes változat az
ikerfák „teremtésére”:
– Nimród király, ősi nagy királya a magyarok nemzeté-
nek megharagudott két fiára, hogy nem ápolják megfe-
lelően az ősök fényes emlékeit. Egy napon úgy döntött,
hogy elhagyja a Földet, és az Égbe távozik. Hirtelen sok
ellensége lett és a neki kedves két nagy fia is magára
hagyta. A két fiút álmukba fákká változtatta és felköltö-
zött az csillagos Égbe. A két fiú felébredve tapasztalta,
hogy fákká változtatták őket. Összekapaszkodtak hát,
mint jó ikertestvérekhez illik és apjuk után mentek az
Égbe, Igen ám, de gyökereiket nem tudták kiszakítani a
földből, Mert így akarta azt Nimród, hogy a földet ne
hagyhassák el soha. így hát gyökereikkel a földhöz ra-
gadva törzseikkel az égig magasodtak, Éppen akkor ér-
tek az Égbe, amikor Nimród azon fáradozott, hogy ott
megmaradhasson, aranypalotájának örök fundamentu-
mot találhasson. Ekkor a két testvér úgy döntött, hogy
apjuk aranypalotáját ott a magasban biztonsággal tarta-
ni fogják egészen az idők végezetéig. Így is lett minden.
Lombjaik közé világokat és azok „lelkeit” fogadta be.
Hatalmas élő, összefonódó törzseik segítségével lehető-
séget teremtettek arra, hogy a „jó földiek és a jó égiek

300
 mindig találkozhassanak”, És hogy a földről „út legyen
az Égbe és az Égből lejárás legyen a Földre”.
Tucci, Kerényi és Eliade is többször utalnak rá, hogy itt eb-
ben a földi világban, a természetben a kétneműség élő androgün
valóságát a legjobban a fák példázzák. Hiszen ebben az élőlény-
ben egyesül a két nem a legtökéletesebben. Tehát ha a misztikus
teljességet keressük a természetben, az Egyként, általában „egye-
düliként”, magányosan álló (de belül a két nem tökéletes egybe-
forradásával mintegy újra egyesülésével létre jött mennyei har-
móniával) fa szimbóluma a legtökéletesebben jelképezi magát a
teremtést, az életbukást. Ennek a művészetben fellelhető doku-
mentumát Csontváry művészetében találhatjuk meg. Mivel magá-
ba hordozza az Egyet. a teljességet ezért képes „egész-séget” ad-
ni, tehát gyógyítani. Gondoljunk az apokrifek világára, ahol az
életfa nem más, mint támasz, élő világosság, ami erőt és bizton-
ságot ad. János jelenéseiben az életfa levelei a népek gyógyulásá-
ra szolgálnak. A magyar népi hagyományban az „fényes liget kö-
zepéből kiragyogó, kinövő” égigérő fa egyértelműen fundamen-
tuma a világoknak, az Életek Otthonának. Nimród világát tartó
ikerfáról adja hírül a hagyomány, hogy „test ez, mely tart minde-
neket, lélek ez mert ismer mindeneket, szellem ez, mert néma de
fényes tudása van”.

301
 24. Két sárkány, két király
„Azt mondták jő a sárkány!
én meg mondtam milyen sárkány,
mert nem mindegy a...”

Tóth Vilmos (öreg pásztor)

„Két sárkánynak,
két királynak útján
haladt ez a világ.”

erdélyi gyűjtésből (1912-1915 között)

„Fehérlúban,
fehér nagy sárkányban
néma nagy madárban
Nemerot lelke lakozik”

Nagy Ignácné

Többen is különbséget tettek és jogosan a néphiedelem és a

mese sárkánya között. Erre a különbségre Honti János is többször
is hivatkozik. Való igaz a néphiedelem sárkánya a XIX. és XX.
században majdnem minden esetben a nagy természeti jelensége-
ket idézi, ahhoz kötődik. Felhőszakadáskor, villámláskor, nagy
viharok mennydörgésekor lép a színre. Ez a megállapítás egybe-
vág Solymossy Sándor megfigyeléseivel és Várkonyi Nándornak
az európai mitológiában és mesehagyományban tett kutatásaival.
Milyen különös, már többször is említettük könyvünkben a Baál-
Nimród kapcsolódás folytán, hogy a föníciai-kánaánita mitológia
„központi” istensége nem más, mint a vihar, az égzengés, a vil-
lámlás „tüzes” istene.
A néphiedelem sárkánya ehhez hasonlatos. Dörög és villámot
fúj. Az Arad környéki hagyományban ez a sárkány kívül fény-
fehér színű „szűz tisztaságú”, de belül „tüzet hordó” tűztermé-

302
szetű. Neve is van, Nemrot az égi sárkány. Akkor jelenik meg,
akkor mutatja meg magát, akkor szólal meg az Ég „zengése” által,
amikor szükség van rá.
Mikor a természet „megszabadítására” van szükség oly nagy
a veszedelem. A fehér sárkányt a néphagyomány szerint hívni is
lehet. A lélek aranyhúrját kell megpendíteni „egy kicsikét” és ó ott
fent ezt azonnal meghallja. A mese sárkánya már korántsem mu-
tat ilyen egységes képet. Találunk benne jó és rossz sárkányt egy-
aránt. Szűz lányokkal táplálkozó vagy éppen azokat szabadító
sárkányok bukkannak fel meséinkben. Ismerünk kénköves büdö-
set lehelő szörnysárkányokat, de tudomásunk van aranyos ruhájú,
Égben lakó, embereket szabadító sárkányokról is. Ismerünk olyan
sárkányokat, akik a fehér sárkányhoz hasonló természeti jelensé-
gekkel, forgószéllel érkeznek és igen komoly elemi csapásokra
képesek, de ezek sohasem fehérek. Színük fekete, szürke, sötét-
zöld vagy éppen bíborvörös.
Minket a fehér sárkány, az a bizonyos Nemrot sárkány érde-
kel igazán. Legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy csak „ideig-
lenesen” sárkány, valójában a magyarok legelső, ősi királya ő, aki
még bírja a régiek nagy titkát, az átváltozás misztikus képességét.
A magyar hiedelem szerint „nagy idők lejártakor” is megjelenik.
felsöpri az emberek minden rosszát, ha kell új világot teremt új
lehetőségekkel. Tudjuk róla, hogy óriás sárkány és hogy a színe
mindig fehér, nagy ritkán pedig sárga és fénylő mint a Nap. Nagy
szárnyával repülni is tud. Igen fontos megkülönböztető jegye a
„piszkolhatatlan hófehér ruhája” és az, hogy a mesék sárkányai-
tól eltérően ennek a fehér sárkánynak mindig csak egy feje van.
Gyakran okád tüzet, és igen gyakran jön hatalmas robajjal. De
„lehelete” sohasem büdös, értékeli a külső és belső tisztaságot,
nem eszik embert, nem vágyik szűzlányok vérére, se azok testére.
Soha nem lakik barlangokban, szurdokokban, semmilyen
földbe levezető sötét helyen. Mindig az Égből jön és oda is tér
vissza. Érti az emberek beszédjét, de csak nagyon ritkán szólal
meg. Három szeme van. Középső szeme a homloka közepén fog-
lal helyet, és ez mindig kisebb, mint a másik kettő. Két nagy, egy-
forma szárnya van, amivel nagyon gyorsan tud szárnyalni, gyor-
sabban, mint a gondolat. Akkor jön, és akkor megy el, amikor azt
ő akarja, sem elküldeni, sem maradásra bírni nem lehet, ha azt ő

303
éppen nem akarja. Szívesen tartózkodik magas helyeken, és nem
szereti a hideget, de a meleget nagyon jól bírja. Nagyon sokra
tartja a „hazát szerető kereső szívet”. Pusztítani csak a leges-
legutolsó esetben akar. Sokkal inkább őriz és véd, mint gyilkol és
pusztít. Nem fél a sárkányharctól, sőt igen gyakran harcol más
sárkányokkal, de sohasem a saját fajtájával. De ha kell a
„sajátjabélit is móresre tanítja”.
Mindennél jobban utálja a sötétséget, Ha megjelenik minden-
esetben fényt áraszt magából. Hosszabb földi tartózkodása folya-
mán kerek toronyban lakik és a Nap melegéből táplálkozik. Nem
szereti, ha zavarják. Igen gyakran láthatatlanná teszi magát és el-
vegyül az emberek között. Jelenlétét csak különleges képességű,
erősen szenzitív egyének észlelik. Ritkán ha szükségét érzi beha-
tol egyes emberek gondolatába és kifürkészi azokat, de ezzel soha
nem él vissza. Szándéka sohasem ellenséges. Segít, véd, őriz. A
régiek úgy tudták, hogy egész lénye nem áll másból, mint az ősök
tudásából. Fehér kígyóval, fehér sárkánnyal álmodni nagy szeren-
csét jelent.
Otthona ott fenn van a fellegek felett. Három szeme közül a
középsőt soha le nem hunyja. Ezzel kíséri figyelemmel földön élő
népét. A hagyomány azt is tudni véli, hogy régen nagyon régen
mielőtt még égi otthonába költözött volna, itt lakott lenn a földön.
Hatalmas városokat alapított és az ő nyelvét beszélték egyes-
egyedül szerte a világban. Délvidéki néphiedelem úgy tudja, hogy
akkor vette fegyveréül a természet erőit, akkor fogta meg először
villámlándzsáját és hatalmas viharokat okozni tudó fényes nap-
pajzsát, amikor ellenségei a nyelvét is el akarták venni. Előbb
ugyan elvették hatalmas földi palotáit, de ezt ő nem sajnálta, mert
a neki legkedvesebb aranyból épített palotát „felmenekítette” az
Égbe, De mikor a hagyomány szerint a „beszédjét is kiakarták
venni az ő szájából”, akkor hatalmas haragra gerjedt. Segítségül
hívta a Napot és égi tüzet kért tőle fegyverül, segítségül hívta a
vizeket és a hegyeket is, akik örömmel segítettek a fehér sárkány-
óriásnak. Lett is hatalmas riadalom, az Ég sarkai hatalmas robajjal
berogytak és kimondhatatlanul hosszú ideig zuhogott az eső és
villámlott az Ég. Ez a választékos formában megőrződött népi hi-
edelem, mintha az özönvízről, mint az emberi nem büntetéséről
beszélne. Idekapcsolható az a máig élő megállapítás, hogy Nim-

304
ród az óriás a „világ előtti világ” utolsó pátriárkája, a világ előtti
világból megmaradt, s onnan jött fehér óriáskirály.
Igen gyakran a mitikus emlékezés kihagyásával, a régi
szemlélet meg nem értésével, a legendák elfeledésével, az ősi an-
tagonisztikus világkép, a gnosztikus világosság alámerülésével
értelmezhetetlenné válik maga a létezés ősi története. Ennek áldo-
zatává vált maga a mesebeli sárkány is. Míg a nimródi őshiede-
lem fehér sárkánya a nép hiedelemben inkább verbális, mint írott
módon, de megmaradt és jelentése, értelme nem merült el. Addig
a mesék sárkánya kevés kivételtől eltekintve tökéletesen „elme-
rült” jelentését és értelmét illetően. Müller jó érzéssel fogta meg a
témát, de már későn tette tisztába a dolgot. Itt nekünk csak annyi
vigaszunk maradt, hogy az európai mesekincshez képest a mi me-
séink sárkányai „jobban állják a sarat” és kevésbé merültek el a
zavarosban, mint ahogy az más európai testvéreikkel oly jól lát-
ható módon megtörtént. Mindennek alfájában és omegájában
minden bizonnyal a magyar őstradíció nimródi arca, kusita világ-
képe van.
Az ősi hagyománynak még „tudása” volt a sárkányokról.
Tudott volt róla, hogy egy magasabb tudás által átváltozott lény
és nem szűzlányokat ebédelő mitikus rabló. Az ősi világképben a
sárkány még része a természetnek, olyannyim, hogy annak meg-
változtatására is képes úgy, hogy ő maga abból látványosan kilép.
Az általa megcselekedett rítus nem fekete, hanem fehér mágia.
Azért is fehér az őssárkány színe és természetesen a „természete”
is. Ő az élet értékeinek a védője és annak őrzője. Az élet valódi
kincseinek a birtokosa és nem uralkodója. Az alámerült, elhomá-
lyosodott tudat később mindezeknek az elrablójává teszi meg őt.
Müller és Eliade, de még bizonyos formában Durand és Nagy Ol-
ga is arra gyanakszanak, hogy az ok nem más, mint az élet egy
nagyon régi dualisztikus-gnosztikus ősprincípiumának az „elejté-
se”, elfeledése.
Ezt a valamikori erős antagonizmust tartalmazó ősbölcsessé-
get a népi tudat egyre kevésbé tudta érzékelni, való világában
felismerni. A jó és a gonosz egymást feltételező örök harca elfe-
lejtődött, elmerült a tudat mélyébe. Az egykor egységes világelv
kettős arculata, jól érzékelhető sámánisztikus aspektusa mondjuk
ki, többnyire a múltba veszett. A jó itt már nem áll harcban a

305
rosszal, hanem csak „jó” minden belső tartalom „fény’ és „vilá-
gosság” nélkül. Jó anélkül jó, hogy jó lenne, vagy hogy jót tenne.
Ez pedig lehetetlenség és sötétség. Így a teremtés műve megakad,
az élő kozmosz tüze, teremtő haladása, forgása lelassul, majd
megáll és a róla való tudás elvész, halottá válik. A gonosz itt már
nem talál ellenfelet és ellenség nélkül, önző tébolyában már csak
a maga számlájára dolgozik csak „úgy” kedvtelésből, ellenfél hí-
ján lesz egyre sötétebb, gonoszabb és egyre kegyetlenebb. Hiszen
akinek nincs ellenfele, ellensége annak ki is szabhatna határt?
Az archaikus emlékezés törlésévei szabadjára engedte a rosz-
szat pusztán azzal az egyszerű, de nagyon nagy súlyú spirituális
cselekménnyel, hogy relativizálta, tartalom nélkülivé tette, kiüre-
sítette, dekorációvá züllesztette a jó fogalmát, annak megtartó és
fontos mítoszát. E mítosz elvesztésével maga a fundamentum, az
eredet vált ismeretlenné az ember számára. Ha elveszett volna
teljesen a magyar hagyományból Nimródnak, mint a „világ első
királyának és a magyarok ősapjának” az emléke – az a tartókő
hullott volna bele a semmibe, ami a magyar mítosznak és a miti-
kus történelemnek az amúgy is gyenge falait tartja.
Úgy tűnik, hogy ami egykor jó volt és azt úgy is őrizte meg a
néphagyomány, azt a felejtés kútjába dobott hosszú idő után, mint
rosszat köpi vissza a történelem. Erre a felismerésre a legjobb
példa M. Eliade háromkötetes vallástörténetének a summázata,
spirituális tartalmának quintesszenciája.
Gondoljuk végig, ha teljesen és végleg eltűnt volna a mély
sötétben a magyar Nimród-hagyomány és a magyar ősmúlt min-
den emléke, akkor jogosan úgy tűnt volna, mintha az idő E. M.
Cioran megdöbbentő és sokak számára botrányos megállapításai
igazolná a világot alapító és azt egy idő után el is nyelő rosszról
és sötétségről.
Az író maga mondta a L. Reinish-sel készült interjúban:
„…ma már mindannyian kissé manicheusok. bogumilok
és katárok vagyunk, ha elméletileg el is vetjük ezt, a ben-
sőnkben mégis meg vagyunk róla győződve...”
Tehát a mítoszok, nép hiedelmek és archaikus mesék alakjai-
nak az idők folyamán létrejött „átváltozása” kapcsán észrevehető,
hogy a jó ellenfeleként a világban jelenlévő rossz, ellenfél híjával

306
a jó „mitikus alá bukásával” gátlástalanul rosszabb, félelmetesebb
lett. Olyannyira, hogy magának az embernek a külső és belső tu-
lajdonságait is radikálisan megváltoztatta. Az aranykorhoz való
„aranyos” kapcsolatát alámosta és eltüntette. Az őshagyomány
fundamentumait jelentő eredetmítoszokat összekeverte
vagyeltüntette. A jó párját jelentő rossz itt már véletlenül sem a jó
„kiegészítője” azért, hogy annak jóságára és a létben megjelenő
fontos szerepére utaljon, mintegy teljessé tegye azt, hanem éppen
ellenkezőleg.
Nagy Olga remek rálátással így ír erről:
„alakjában mindinkább a gonosz, emberellenes vonás a
döntő és nem pedig a szükségszerű jelenlét.”
Tehát nem ez a „szükségszerű jelenlét” és misztikus polaritás
a meghatározó immár. Az a teremtő valami, amiért Nimród maga
is az Égbe szállt és onnan jött le néhanapján nem hagyva magát
egy új világképtől teljesen elpusztítani.
Az ősi szellemiség emléke homályosan, önmagából kiforgat-
va, mintegy önmaga árnyékaként, önmaga karikatúrájaként és el-
lenképeként rögzült a felhígult és egyben alá merült tudatban. Így
lett a fehér sárkányból gonosz fekete, varangyos béka színű bar-
nás-sötétzöld vagy éppen a friss vér színében megjelenő piros-
vörös szörnyeteg. Így lett a földet, napot, holdat és csillagokat őr-
ző sárkányból azok elrablója a szüzesség, tisztaság védőjéből an-
nak sárba tiprója és elrablója, a kincsek őrzőjéből annak összeha-
rácsolója és így tovább...
Úgy tűnik idővel minden a régi mítoszok ellenére fordult.
Valami azért átviláglik a felejtésen. Hiszen tudjuk jól, hogy az
égitestek azért vannak a sárkány birtokában, mert a sárkány min-
den szépség és minden érték örök letéteményese.
„…azért is, mert a legigazabb, legszebb dolgok az iste-
néi és az embernek csak hatalmas küzdelem árán sikerül
megszereznie, olykor elrabolnia. A hős legtöbbször ra-
vaszsággal, máskor egyenes küzdelem árán rabolja, il-
letve veszi vissza a sárkány által őrzött kincseket”.
Hogy is mondja a magyar néphagyomány: Nimród az Égbe
felvitt minden szépet és jót, hogy azokat a rossz, a sötét és a tu-

307
datlanság ne vehesse soha birtokába. Sárkánnyá változva repül Ie
a földre égi otthonából, hogy elvigye az aranyliget közepéből az
„egyedülálló” aranyalmafát, körtefát, szilvafát és többi aranyos
termésű „jó” fát, ha azt az ember nem érdemli. Ha ő maga nem
jön el értük tündéreket, angyalokat küld le ezekért. A hagyomány
úgy tudja, hogy „Nimród királyunk mindig jó fát tett a tűzre”.
Olyat, ami soha el nem ég és fényes felfelé szálló jó illatával
mindig „megsegít”. Nimród tűzgyújtása egyrészt tűzáldozat „fel-
felé”, másrészt pedig jótékony meleg „lefelé”, Ez a meleg a szak-
rális kozmosz életenergiáját folyamatosan sugárzó Napból jön,
hogy az „sem a szívekben, sem ott fent” ki ne aludhasson soha.
Többféleképpen magyarázzák a „rossz fát tett a tűzre” mondá-
sunkat. Egyik lehetséges értelmezés éppen a nimródi tűzrakásból
vezethető le. Hiszen a hagyomány igen egyértelműen hangsú-
lyozza, hogy:
„…a jó óriás, ki érti a magyarok nyelvét (!) ott fent,
csillagok közötti tágas otthonában mindig jó fát tesz a
tűzre, hogy az aranyos Nap szíve ki ne hűljön és az em-
berek világa itt lent meg ne dermedjen.”
S ha a jó óriás ugye mindig jó fát tesz a tűzre, akkor ebből
következik, hogy ellenpárja a rossz legyen az óriás, törpe, ember
vagy éppen gyermek logikus, hogy csak „rossz fát tehet a tűzre”.
Mert ahogy a csángó néphiedelem tartja a rossz fa a Napot is el-
oltja és sohasem ad „jó meleget”. Az, hogy van jó és rossz meleg
szintén egy régi polaritás mesébe csúsztatott emlékét őrzi. Régen
a fehér sárkány „aki nem volt más, mint egy nagyon nagyon régi
átváltozott királya a régi magyaroknak” ismert volt arról, hogy
vizet tudott „lehozni” az Égből, akkor mikor nagy szárazság tom-
bolt a földeken.
Meg is tudta azt őrizni az alvilági sárkányoktól, akik tüzes
torkukban a mélybe vitték a „jó” vizet. Idővel itt a „jó víz” eseté-
ben is elfelejtődött a fehér sárkány és archaikus-mitikus jelentése
és csak az a sárkány „maradt életben”, aki megfosztja az embere-
ket a nélkülözhetetlen „tiszta és jó” víztől. Ugyanez történt a sár-
kány és a szűz lányok esetében. A „régi király szemével, de a fe-
hér kígyó testével” az Égről lejött fehér sárkány a lelki és testi
tisztaság védelme érdekében mindig megjelent a földön. Ha az

308
uraság megkívánta a szép fiatal szüzet az „egyszerű” még a népi
archaikus mítoszban élő szülők azt mondták: „majd jön a fehér
sárkány és megbünteti az uraságot, elbújtatja a lányt”.
Az idő itt is meglepetéssel szolgált. Az archaikus magyar
mítosz elvesztésével a mese sárkánya új ruhát kapott. Fehér ru-
hájára már csak nagyon ritkán emlékeztek. És a nem fehér ruhás
sárkány bizony nem a szüzek védelmezőjeként tündökölt, hanem
azok elrablójaként és sárba tipró „kipróbálójaként”. De találko-
zunk olyan sárkányokkal is a magyar népmesében, akik bizony
szüzek testével táplálkoznak és azoknak a vérét isszák.
Az ősi séma úgy tűnik elfelejtődött, és arra csak itt-ott emlé-
keznek még. Az embernek fel sem tűnik ez a „mesés” átváltozás,
ami a fehér sárkányruha elvesztésével járt. A régiek még tudták,
hogy mi a különbség a fehér sárkány és a többi sárkányok csele-
kedetei között. Az átalakult mesében már nincs jelentősége az
okoknak, annak, hogy miért is veszik el az embertől azt, ami egy-
kor az övé volt. Csak a tény a fontos, hogy elveszik. A fehér sár-
kány azért vesz el tőle bármit is, hogy azt visszaadhassa, ha majd
az ember megint „jó” lesz. Ez a régi hagyomány mítoszi teljessé-
gére utaló cselekedett. A sötét sárkányok pedig azért vesznek el
valamit, hogy magukénak tud hassák. A „megváltozott” mesében
élő ember számára a két sárkány cselekedete között nincs különb-
ség. A lényeg elfelejtődött. Az ok és okozat nem érdekel senkit.
Ezért válik mindenki rablóvá a mese ebben az olvasatában.
Rabló az is, aki elveszi az ember aranyos dolgait, mert ezzel fi-
gyelmeztetni akar arra, hogy a jót ki kell érdemelni, mivel jót
csak jó kaphat az égi törvények szerint. S rablóvá válik maga az
ember is, aki mindezeket csellel, hazugsággal, fortéllyal, harccal
és kópésággal, de vissza akarja venni, vissza akarja lopni, mert
tudja, hogy egykor az övé volt „minden”. De mindent csak az az
ember kaphat meg, aki valóban része a „minden”-ségnek. S aki
részévé vált a „teljes” mindenségnek annak a szeme a valódi
Fényt látja és nem annak hitvány másolatát hiszi a világosságnak,
ahogyan erről Csontváry fogalmazott.
Aki a teremtés Fényében él, része a teremtésnek. Aki ennek a
Fénynek mintegy tükör által visszavert „homályos világában” éli
le az életét, annak a szeme nem láthat valódi Fényt, mert kívül ke-
rül a teremtésen. Itt a szufi hagyomány ritkán kimondott bölcses-

309
sége egybe esik a magyar népmese szókimondásával. A teremtett
világon kívül mély sötét van és ebben a mély sötétben lakik az aki
elfelejtkezik a teremtő kézről s annak királyi szolgájáról, az első
királyról és annak nevéről. Mert a névtudás, mert a névemléke-
zet...
A Duna-Tisza közötti vidékről való magyar népmese erröl
úgy beszél, hogy
„Elfeledkezve az Öregisten erejével bíró óriás nevéről
nem tudták megnevezni azt, hogy nyomorúságukban
szólhassanak hozzá. Hiába öltözött az félelmetes nagy
madárnak, hiába nagy erejű oroszlánnak, hiába eget
birtokló szép fehér sárkánynak. Nevén nem nevezve nem
látta meg őket. S a forgó nagy szél csak vitte-vitte öl kérő
esdeklő hangokat tovább ki a világból ki ama nagy sötét-
ségbe.”

310
 25. Lát, mint a táltos, éber, mint a kakas

„…magyarokat is tisztelet és és rettegés hatja meg a

deus ignipotens kakas előtt, egyiránt saját ily hitükre is
utal...”

Ipolyi: Magyar Mithologia

„… a tátos lát, lát mindent, elásott kincset, néma gon-

dolatot halottat a fődben, fényeket az égen meg
mindenttet... De nem csak a tátos lát hanem a király is
ha az égtől van, az égtől mint ama legelső...az a Nimrut
nevű első király...”

Asztalos Jánosné (Terka néni)

„Nimród pedig lát, mint a táltos, éber, mint a kakas...”

Balogh Endre
Igen megdöbbentő, hogy a verbális úton megmaradt magyar
néphiedelemben és az archaikus gyökerekkel rendelkező magyar
népmesében a „látótudomány” nem csak a táltos-táltosembernek,
az elemeken (a természeten) uralkodó garabonciásnak a sajátja,
hanem megilleti az „őskirályt”, a „régi királyt”, „igazi régi, igazi
koronást…, ..a magyarok legelső, hatalmas óriáskirályát, ...az
üveghegyen túli legrégibb királyt, …a világ közepén trónoló égi-
földi nagy vadászt” is. Azt az óriást, akit az utána lévő világ szá-
nalmas torz törpévé akart tenni, de az nem hagyta magát és min-
den tudásával együtt a magyarok egébe felköltözött. Természete-
sen a magyarok legelső királyáról, a hagyomány szerinti Nimród
királyról beszélek most.
A több szálon futó népi hagyomány úgy tartja, hogy az em-
berek nem mertek Nimród király elé járulni, mert az bizony min-
dig olvasott az ő gondolataikban. Mikor kiderítették, hogy az Ég-
be költözik közvetlenül az elköltözése előtt az ő kedves aranyos,

311
ősi városait Naptól csillagos palotáit feldúlták. Azon voltak, hogy
az ő emlékét minden eszközzel elfeledtessék az ő népével. De
mivel ő mindent előre tudott mindenre fel is készült... Amit csak
tehetett mindent felhordott az Égbe. De mivel nem csak erős, de
cseles is volt az ő égi útját is úgy tette meg, hogy ellenségei ne
követhessék és őt többet soha utol ne érhessék, el ne foghassák...
Azóta van az a mondás, hogy aki úgy ment el, hogy azóta
sem találják, azt mondják róla „elment mint Nimród”. Ne is keres-
se őt senki többet. Vajon miért letéteményese a táltos tudásnak ez
a bizonyos mesebeli Nimród?
A mese úgy tartja, hogy mielőtt az Égbe szökött volna az el-
lenségei elől, felment az Égbe, hogy beszélhessen az Égi Öreg
Emberrel, a magyarok Öregistenével. Azzal az Öregemberrel, aki
az életfát őrzi ott fenn... Annak az árnyékában pihen és „öreg”
nagy tudását úgy adja át földi gyermekeinek, hogy kiválaszt ma-
gának egy öreget aki „úgy néz ki kívülről, mint ő és gyorsan belé
bújik. Így kerül az Öregember tudása bele egy földi öregemberbe,
aki aztán hátra lévő földi életében sok bölcsességgel örvendezteti
meg népét és környezetét.
Nos ez a bizonyos fehér hajú és fehér szakállú Nagy Öreg, a
világ legöregebb öregje azt mondta neki, hogy ne sajnálja földi
birodalmát, mert az ha eljön az idő az Ég úgy is visszaadja őt a
földnek. De ha hátat fordít és cserben hagyja a vele egy nyelvet
beszélő építőket (vagyis az ő népét), akkor az Ég Nagykönyvéből
örökre kitöröltetik a neve és sem neki, sem népének „nem lészen
helye többé ezen a teremtett földi világon”.
Megfogadta hát Nimród az Öregisten szavait és úgy ment el,
hogy mégis itt maradt. Úgy építette meg égi palotáját hogy annak
egyik választott ablakából a sugárzó Nap minden percében lát-
hatja és nézi is földön hagyott népét a derék magyarokat. Így tel-
jesítette be Nimród az Öregisten szavait és nem hagyta magára az
ő földi gyermekeit. Az Öregisten látva, hogy megfogadta Nimród
a szavát örökre álmatlanná tette, hogy mindig vigyázhasson föl-
dön hagyott gyermekeire. Látással is felruházta, olyannal, ami-
lyennel addig csak legfőbb papjait a főtáltosokat áldotta meg...
Íme egyik verziója annak, hogy hogyan is lett Nimród a lá-
tásadomány misztikus birtokosa. De a látás maga kevés, ha nincs
meg hozzá a tudás, ami a látás „fényében”, mintegy annak fóku-

312
szában van. Maga a tudás mozgatta látás az, ami képessé tesz az
uralkodásra és általa pedig a királyságra. Ezzel a tudás okozta lá-
tással ajándékozza meg, „keni fel” a választott uralkodót maga a
nimródi szent hagyománnyal bíró, az Árpádok „fejétől” máig fé-
nyes magyar Szent Korona.
Tudjuk azt, hogy a táltos látása értékes, földöntúli transzban
szerzett adomány, ami tudással jár. Olyan ismeret, ami az átlag
ember számára sohasem volt elérhető. A Szent Korona által „fel-
kent”, beavató Fény teszi az uralkodót képessé arra, hogy ural-
kodhasson szent birodalma felett. De erre a Szent Korona által
való fényátadásra, „fény-felkenésre” csak megfelelő és kiválasz-
tott egyén esetében kerülhet sor, mert amúgy maga az okkult rítus
nem „működik” vagy még rosszabb esetben fordítva működik,
vagyis nem áldást hanem annak az ellenkezőjét teremti meg.
Erről beszél úgy a magyar hagyomány, hogy az a látást és
uralkodást adó „ágas Napot” vagyis a fentről kapott és megérde-
melt fényes napkoronát csak a „testibe-lelkibe őhozzá hasonla-
tos”, vagyis a Naphoz hasonló, „fentről kiválasztott” kaphatja
csak meg. Legyen az az „első szülött jó fiú”, a legkisebb „de a
legnagyobb fényű” fiú vagy éppen az a kiválasztott, aki átmenti a
régiek tudását akkor, „amikor minden a fényes nagy múlt és an-
nak fényes nagy tudása ellen van”. Akkor, amikor az emberek
„nyelvükben és elméjükben megzavarodván önmaguk és testvéreik
ellen emelnek kezet önmaguk és testvéreik tudásától akarják a kö-
vetkezőket (vagyis a jövendő generációt tágabb értelembe véve a
‘jövőt’) megfosztani”. A nagy múlt nagy emlékeit, tetteit felisme-
réseit világ- és istenismeretét .önmagukról megfeledkezve a
semmi pusztító szelének akarják átadni”.
Lássuk csak mit „tud” a hagyomány Nimród titkos tudásáról.
Nimród mivel nem csak király volt, hanem óriás is könnyedén
emelt fel hatalmas, óriási köveket, amikből templomokat szent-
helyeket hatalmas városokat palotákat épített. Képes volt feljárni
az Égbe, hogy onnan tudást hozzon le a földre. Égi építészettel
„bírt”. A régiek hatalmas tudásának a birtokában nem volt olyan
súly előtte, amit ne tudott volna felemelni. Oly hatalmas teraszt
épített az istenek fogadására, hogy arra rajta kívül itt a földön
senki sem volt képes (baalbeki terasz?). Értette a madarak beszé-

313
dét a fák suhogását az Ég minden titkait, de minden tudás között a
leghatalmasabb tudása a jövőnek a látása volt.
Sok tudást átadott a mese szerint utódainak, „gyermekeinek”
a nagy Nimród, de jövőlátás tudását hiába kérték tőle. Elé ment
egykor egy fiatal pár is. Ez akkor történt, amikor már Nimród
vallása, akárcsak az épületei már romokban hevertek és látható
volt hogy a földön sokáig már nem lesz helye Nimród tudásának.
Azt kérték tőle, hogy mondjon a jövőről valamit.
Mire a nagy Nimród talányosan így felelt nekik:
„– a jövő a jelenből születik. A jelen pedig itt van körü-
löttünk. Nézzetek csak körül és gondolkozzatok. Ami
bennetek megmarad mindebből, az megmarad a jövőnek
is. Amit ti belül nem őriztek meg ebből, azt elveszik tőle-
tek és elvész a jövő számára. Mert a jövő látható, csak
kevesek számára felfogható”.
Nimród látása a hagyomány szerint „tüzes látás” volt mert ő
úgy látta az embert „ahogyan az valójában van, tűzben égve, de
eléghetetlenül”. Ide kívánkozik, hogy régi magyar hagyomány
úgy tartja, hogy a régi-régi magyarok nagyon-nagyon tisztelték a
tüzet és annak „ruháját”, a fényt, mert benne látták a lélek hatal-
mát a törékeny test felett.
Benne tudták-látták azt a nagy átalakító őserőt, amit még
„Menrót” atya hozott le az Égből, kért el a Naptól, hogy általa itt
lenn a földön világítani és melegíteni lehessen és ezáltal a lelkeket
életbe lehessen tartani. Ő általa mutatja meg magát a jó, a fényes,
az igaz és ami őt nem tartalmazza (nem fényes, világos, meleg,
tehát nem „tüzes természetű”), az pedig maga a gonosz, tehát a
régi magyarok ősvallásában központi szerep jutott a tűznek még-
pedig egy erősen dualisztikus ősvallás keretében.
Mindennek az egyértelműen iranoid hatásnak a teljes kiikta-
tására, kimagyarázására vállalkozott Szinnyei József, a magyarság
eredetével, nyelvével és honfoglaláskori műveltségével foglalko-
zó tanulmányában. Mintegy gyér próbálkozását adva annak, hogy
hogyan lehet egy a valóban a magyar ősvallásban meglévő, az
iráni ősvallással komoly kapcsolódást mutató, dualisztikusje-
gyekkel bíró ősvallást önmaga gyökereitől elidegeníteni. Íme:

314
 „A tűzimádást semmi esetre sem szabad úgy értenünk,
mintha a régi magyarok a párszimusnak, a Zoroaszter
nevéhez fűződő dualisztikus vallásrendszernek a hívei
lettek volna. Igaz, hogy a magyar nyelvben kétségtelen
nyomai maradtak fönn az iráni műveltséghatásnak: de
ezek a nyomok csak gyérek és nem egészen műveltségi
körökre kiterjedők. Ennélfogva az iráni műveltséghatást
nem tarthatjuk olyan erősnek, hogy föltehetnők egy val-
lásrendszernek ezen az úton való átvételét”.
Tehát a cél egyértelmű az iráni gyökereknek az egy az egy-
ben való letagadása, kitörlése a magyar hagyományból – mint
ahogy azt tették is a középkori krónikáink esetében is (kivéve a
Tarih-i Üngürüsz). Szinnyeiék idejében ugyan még nem lehetett
ezt a régi ősi kapcsolatot teljesen kiiktatni a magyar hagyomány-
ból, de a vallási hagyománynak ezen „műveltséghatását” érdek-
telennek és „gyér nyomnak” tartani a nimródi vonal teljes szőnyeg
alá seprésével – azt úgy látszik minden további nélkül meglehetett
tenni. És ennek a nem éppen korrekt cselekedetnek később aztán
meg is lett bőven a gyümölcse...
A néphagyomány úgy tudja, hogy mióta Nimród elment, az-
óta az emberek közel sem látnak már annyit egymásból és a vi-
lágból, mint annak előtte, amikor még ő közöttük volt. A testbe
zárt tűz fénye akkor jóval nagyobb volt, mint manapság. Mikor
Nimród elment magával vitte a tüzet, ezáltal a fény nagy része is
„vele ment”. S mikor nagy ritkán ő visszajön, visszajön a tűz is,
ezáltal nagyobb lesz a fény is. Azóta van az, hogy ha valaki fé-
nyes, szép ruhát ölt magára és az a „fény lelkéből jön”, onnan vi-
lágosítja meg az ő testi ruháját, azt kérdezik tőle:
„Csak nem Nimród jött vissza közénk, barátom?”
Az csak természetes, hogy Nimród számára a Nap az elsőd-
leges, hiszen ettől kapja a látását, ahogy a békéscsabai mesénk is
hírül adja azt. De Nimród magát az „éjjeli világítót”, a Holdat
sem „bántja” hiszen a sötétben levők világára van, fényt ad és
világosságot a sötétségben. De ez a fény „nem az első” és nem
tiszta. Ezért a nimródi hagyomány csak a nagy sötétség (este, éj-
szaka, napfogyatkozás) esetén tartja „pozitív világosítónak” a

315
holdat. A többi égitesttel kapcsolatban csak igen ritkán van pozi-
tív megállapítás a nimródi hagyományban. Itt igen erős bogumil,
illetve manicheus kapcsolódást találunk. A bogumiloknál a vilá-
gító csillagok, mint „lélekvezető” csillagok szerepelnek. A
manicheus tan esetében a Nap és a Hold mindenképpen jó te-
remtmény, hiszen főszerepük van az elrabolt fényrészecskék
megtalálásában és azok visszaszerzésében, a fény misztikus eggyé
válásában, az égi-földi igazság megvalósulásában. Ahol termé-
szetesen ezek a fények, fénytulajdonságok, fényszikrák nem mu-
tatkoznak meg, ott a gonosz hatalmak uralkodnak. Vagyis való-
ban és teljesen sötét van. „Azok pedig, akik ott sötétlenek az égen,
és nem mutatkoznak meg fényesen (fénnyel), tehát nem vezetik
Nimródot égi útján az aranyos otthona felé..., azok mind sötét
csillagok, az ő ellenségei, a sötétség hercegeinek otthonai, a fény
örök ellenségei és azok útvesztői...”
Nimród több alakváltozásáról is beszéltünk már ebben a
könyvben és nem is egyszer. Eddig azonban nem említettük azt a
ritka metamorfózisát, ahol egy sárkány- vagy kígyófarkú, de ka-
kasfejű „ébresztőlény” alakjában jelenik meg ott és akkor, ott és
abban a lélektani pillanatban, ahol „fel kell ébredni” és észre kell
venni valamit, amit eddig láttunk ugyan, de nem vettünk „észre”.
Pontosabban néztünk, de nem láttunk. A mese- és mítoszha-
gyomány nagy óceánjában viszonylag kis, fényes tavak formájá-
ban vagybúvópatakként megjelenő „ébresztő” történetek a nagy
egészhez képest valóban kevesek. A „sárkánykakas” kukorékolá-
sára felébredő mese- vagy mítoszhős gyakran az utolsó percben
hal[ja meg a sárkánykakas kukorékolását vagy útbaigazítását.
Már majdnem „kilép, kisétál a kerek világból”, már nem sok
híja, hogy elvész a mitikus erdőben, már majdnem megeszik az
emberevő sárkányok, már úgy tűnik, hogy nem ismeri meg élet-
mentő kedvesét, már úgy tűnik, hogy nem talál haza, már majd-
nem sikerül őt félre informálni a megtalálandó kincset illetően,
már majdnem elveszti a nyelvét (!), amikor egyszer csak ott terem
a sárkánykakas és elkukorékolja magát. Az ő hangja attól híres,
hogy az a Nagyra, az Életfa minden világába egyszerre hallik. Az
ő hangjára spirituális tüzek gyulladnak a lelkekben és fizikális tü-
zek alszanak el a teremtett világokban. Az ő hangját csak a jó
hallja meg, a rossz viszont mindabból semmit sem hall. Az ő

316
hangjának attól függően, hogy mit is akar mondani látható színei
vannak a földi világban. Ezek a színek együtt adják azt a bizo-
nyos fehér szint, ami mindent legyőz tisztasága és ártatlansága
által.
Az ő kukorékolása a világ legelején éppen úgy hallható, mint
annak legvégén. Az ő hangja összetöri a sötétséget, elzárja a
rossznak az irtózatos száját és így tovább. Vajon kicsoda és mi-
csoda ez a mitikus keveréklény, akinek a ruháját magára veszi a
legendás ősapa, hogy kukorékolni, figyelmeztetni tudjon általa.
Erre a kakasra emlékezve a Kárpát-medence egyes magyar lakta
vidékein a fényes, színes ruhába öltözött szép kakast nagy tiszte-
let övezte. A hagyomány szerint „fehér házban” lakott. S ha ku-
korékolt így szóltak felőle:
„Megszólalt már a Napnak a madara!”

„Figyelmeztet már a Fényes kókas!”

Lássuk csak, hogy is nézett ki ez a bizonyos sárkánykakas a
magyar népi hiedelem szerint. Kakasfeje volt, de „nagy emberhez
való testet vitt”, tehát embertestű volt és a farka „sárkányéhoz ha-
sonlatos, csak annál vékonyabb és rövidebb volt”.
Ez a fajta „ébresztő keveréklény” nem más, mint a gnózis
emberkakasa, az a bizonyos Abraxas. Jung azt mondta róla, hogy
valamikor Isten volt, akiről már nem tudnak, mert elfelejtették. Ez
a mítoszból felemelt, onnan „kihúzott” megjelenített furcsa lény
ellentétes tiéliossal, a napvilág istenével, a Nap, a Világosság ha-
talmas istenségével. De éppen úgy ellentétes magával a Sátánnal,
az ördöggel. a sötétséggel, az éjszaka minden gonosz emanációjá-
val is.
Meghatározása a mai gondolkozás szerint nagyon nehéz. Ő
nem más, mint maga a mindenek fölötti valóság, az igazság éber
ereje (ezért is legfontosabb cselekedete az ébresztés, a valóságra,
igazságra való rádöbbentés). Ő nem más, mint az ellenállhatatlan
aktivitás. A mozgás folyamatosan életet „szikrázó” princípiuma.
Ezért is van az, hogy Nimród ebben a ruhában állandóan lejön az
Égből és állandóan felmegy. Folyamatos spirituális „ébresztő”
mozgásban van. De ennek a mozgásnak az eredményeképpen az ő
„égi útjának nyomán” állandó világosság és csodálatos fény árad.

317
Kakas-sarkantyú ja szikrákat vet, ahogy belekapaszkodik a neki
megnyíló Égbe.
Ébresztő hangja nyomán mindig és mindig új, fényes csilla-
gok születnek. Sőt, eddig sötétségbe zárt világok kapnak általa
újabb fényt és szabadságot. Lássuk csak mit is tart a két kezében
ez a bizonyos sárkánykakas, Abraxas. Jobbjában ostort tart a fe-
gyelmezés és a szigorú hatalom jelképét, baljában pedig pajzsot
emel. Milyen érdekes és minden bizonnyal figyelemre méltó egy-
beesés az, hogy magának Nimródnak is a Szent Pajzs, a Nap ke-
rek Szent Pajzsa az egyik legfontosabb mitikus eszköze, attribú-
tuma.
Igen gyakran négy fehér csikó vonta szekéren áll. A négy fe-
hér ló, a négy tiszta „gondolat” jelképe, ami által maga a bölcses-
ség. a felébredés megszületik és „halad” magával az ébresztő
emanációval. Abraxasszal együtt. Felette két oldalt mindig és
szinte minden helyzetben a Nap és a Hold a Világosság és a Sö-
tétség két nagy Világító ja található. Ez a két világosság egyben
jelenti magát a poláris „világos” ellentéteket, ami magának
Abraxasnak a mozgását vagyis az életét is jelentik. E nélkül az
„egyesült Fény” nélkül nem tudna utazni, nem tudna világolni, és
ami a legfontosabb, nem tudna ébreszteni, nem tudna kukorékol-
ni.
E mozgásban tartó misztikus egyesülés egymást kiegészítő,
az egyesült fényt megteremtő földi megjelenései:

arany – ezüst
napfény – holdfény
nappal – éjszaka
férfi – nő

Ezek az egymást kiegészítő, egymást a másik által megisme-

rővé tevő, de valójában egymással ellentétes erők „tökéletes moz-
gása”, egymásba való behatolása, egyesülése adja magának a
sárkánykakasnak és a vele megjelenésben és tulajdonságban is
megegyező Abraxasnak, ennek a gnózisban fellelhető spirituális
keveréklénynek az életerejét. Maga a lény teste alapvetően fény-
adottságú, mint ahogy maga a hangalkotás, a hangadás, a kukoré-
kolás se más, mint egy igen sajátos rezgés létrehozása és kibo-

318
csátása. ütköztetése a „sötétséggel”, hogy ezáltal ébredés hozzon.
A gnózis szellemiségéből adódik, hogy Abraxas testrészei külön-
böző spirituális feladatot hajtanak végre, különböző tudatfokoza-
tokon – úgy, ahogy az a sámánizmus archaikus formájában is
megjelenítődik. Nimród sárkánykakassá válásának többszintű ér-
telmezése ennek függvényében mutatja meg valójában az ember-
állatnak a Világosság „kikukorékolásában” vállalt spirituális
fontosságát.
A kakas fej szimbolizálja az örök éberséget, a becsaphatat-
lanságot, a figyelmességet, az állandó őrzés világosságának a
„kútfejét”, ő valósítja meg azt a misztikus kapcsolatot, amit az
ember egyéni szíve valósít meg az univerzális szívben „elmerül-
ve”. Ez által kap örök bátorságot az igazságért való megszólalás-
hoz, „kukorékoláshoz”. Itt található a sárkánykakas fényes agya,
Az az agy. ami a fényesség legkisebb megnyilvánulásánál, már
korán „hajnalban” figyelmeztet, veszi a jelzést és utasítást ad a
kukorékolás hoz. Ezzel jelzi, hogy jön a világosság, jön a nappal,
Jön a Világos, jön a Nap, jön a Fény, jön a Látás, jöhet az Ébre-
dés...
Az emberi törzs nem más, mint a váza ennek az élő világos-
ságnak. A megnyilvánult törzs az a Logos, ami mintegy megtartja
a mitikus Fényt és le- és felvezeti, mintegy keringteti, „fűti” a lé-
lek tüze azt az élő fényt, ami a tudattól függően a megfelelő fény-
be borítja a Logos-mindenséget. Ez a törzs maga az időtlen idő.
Az, ami mindent megtart és fényként sugároz ki. Erről az időről
mondja az antik hagyomány, hogy fénnyel él és fényt is szül. Ez
az idő valójában Nimród igazi ideje. Ezért harcol és erre emléke-
zik.
Ez a törzs, ez az idő nem más, mint az aranykor ideje. Ez az
embertörzs őrzi az aranykor emberének tökéletes aranykori vilá-
gát, ahol még bármelyik percben meg volt a lehetőség az arannyá-
, a Fénnyé válásra, a Világosságnak az Égbő1 a Földre és Földrő1
az Égbe isteni vándorlására.
A kígyó- vagy sárkányfarok a maga „elvékonyodásában” je-
lenti a kimért okosságot és energiát. Itt mutatkozik meg, hogy az
ébresztő és megvilágosító keveréklény ruháját magára vett őski-
rály nem herdálja el belső fényét, hanem őrzi azt. Az univerzális
lét Ura tudja kormányozni, levezetni a saját óriási és mély lét-

319
energiáit. Csak annyit ad farkán „megtámaszkodva” a világnak,
amennyire éppen neki szüksége van. Keveset ad a mindenség fé-
nyéből, de annyit mindenképpen, hogy a fény valódi természete
megismerhető legyen. Sárkányfarkának földérintő szakrális pózá-
val jelzi azt, hogy a földön van, a Fény leérkezett a földre csak
szem kell hozzá, hogy azt megláthassák, hogy megnyilvánulásait
észrevehessék.
A pajzs nem jelent mást, mint bölcsességet, napuralta, kerek,
önmagába visszatérő harmóniát. A nappajzs olyan szakrális vé-
delmet biztosít, ami eléget maga előtt minden káros, negatív erőt.
A pajzsból kisugárzó napfény megvilágítja a sötétséget. Mintegy
a maga szimbolikus nyelvén legyőzi a sötét hatalmakat a Nap fé-
nyének „kerekfénnyé” válásával, körbe cirkuláltatásával. A nap-
pajzsból jövő erő halhatatlan erővé akkumulálódik magában a ke-
veréklény testében. E mögé a nappajzs mögé csak azok kerülhet-
nek, akik meghallották a sárkánykakas ébresztő kukorékolását. S
meg is cselekedték azt, amit maga az „ébresztő hang” által maga
a mitikus állat követel meg a „felébredőtől”.
Nem lehet véletlen az, hogy magáról Abraxasról közvetett
úton a gnózis támadóitól tudhatunk meg a legtöbbet, ugyanúgy,
mint ahogy az sokkal később, de teljesen hasonlóan megismétlő-
dik a katarokkal vagy éppen a templomosokkal kapcsolatban.
Iréneus, Lyon püspöke a II. században így ír a gnosztikusok
szertartásairól:
„…különböző egek erőihez, hatalmasságaihoz, angya-
laihoz fohászkodtak. Felsorolták mind a 365 eget ame-
lyek mind Abraxas fennhatósága alá tartoznak, aki fé-
lelmetes, hatalmas és ellenállhatatlan erejű Úr. Akinek
képét talizmánjaikra, amulettjeikre vésik. Ezeknek mági-
kus erőt tulajdonítanak, részben véderőt minden vesze-
delemmel szemben, másrészt segítséget a transzcendes
felemelkedéshez...”
A hagyomány úgy tartja, hogy Nimródnak, az Égbe költözött
magyar ősapának legfontosabb Égbe vitt dolgai közé tartozik az
ősnyelv, a Nap-nap 24 órájának, az év 365 napjának az „ismere-
te”, vagyis az erről való tudás, az erről való „hatalom”. Ahogy
Iréneus írta az év 365 napjának az uralása Abraxas hatáskörébe

320
tartozik, akárcsak a hagyománybeli Nimród esetében. De van itt
más is, ami egyezik. Nimród a tradíció szerint „igazságban nem
hagyta magát elveszni”. Mindig megszólal, ha leereszkedik a
„sötét”, ha nem úgy magyaráznak valamit, ahogy az volt vagy
van.
Gnosztikus keveréklényként sárkánykakasként Abraxasként
szólal meg a fény „első jelére”, a „legkorábbi nappal” vagyis ko-
ra hajnalban. Akkor hajnalhasadtával kukorékol, és egyúttal fi-
gyelmeztet az evangéliumi árulásra is. Arra a háromszori elárulás-
ra figyelmeztet ekkor, ami átvitt értelemben a szellem, a lélek, a
test elárulását, vagyis az Ember elárulását jelenti a sötét hatalmak
sötét eszközei által.
Filoramo a gnózisról szóló átfogó, de alaposnak nem mond-
ható könyvében Koschorke tanulmányára utal és írja, hogy a
„gnosztikus ember olyan ember, aki mielőtt megpihenne
a megvilágosodás és az isteni kegyelem keblén, az evan-
géliumi mondás szerint az igazságot keresi és ezért a vi-
lág és annak teremtőjének igazi természete felőli kétsé-
gek martaléka lesz”.
Az igazság és a „fény” utáni vágy egyre jobban hajtja a
Megismerés és a „valódi valóság” felé. A székely hagyomány
úgy tartja, hogy Nimródnak, a magyar óriáskirálynak a személyé-
vel kapcsolatban már
„…nem vagyunk igazságban és fontos azt tudni, hogy
nem vagyunk igazságban”.
Mindez rímmel a Filoramo könyvéből idézetekre. Úgy tűnik
a többnyire verbális úton öröklődött erdélyi székely hagyomány
számára fontos annak kimondása, hogy efelől a mitikus őskirály
felől „nem vagyunk igazságban és fontos azt tudni, hogy nem va-
gyunk igazságban’”. Nem véletlen ez a megerősítésnek szánt
megismétlése a kijelentésnek. De vajon mivel nem vagyunk igaz-
ságban a hagyomány egy részének Nimród képével vagy csak a
klasszikus bibliai Nimródkép nem passzol az ősi magyar hagyo-
mánnyal – ez bizony nehéz kérdés, de ténykérdés. Mint ahogy az
is az, hogy az orfizmus és a gnózis fényében az egész nimród
kérdés nagyobb, tisztább világosságot kap.

321
 26. Nevében titok pedig rejtekezik
„Nevét nem ismerik
képét átformálták
ama nagy királynak
két testvér magyar ősapjának...”

Asztalos Mihály

„…nevében pedig titok rejtekezik,

ezeréves sejtelem gerjedezik...”

Noroáth Lajos

„Nimród nevében titok

magyar sorsban rejtély
láss hát és olvass,
higgy hát és remélj...

„...tiéd lesz vesztett múltad

és a fénylővé válik reményed”

Kovács Nagy Ferenc

Nézzük meg magát a nevet. Kit hogyan hívtak-hívnak, és mit

is jelent annak a neve. Ez a névkutatás közelebb visz minket a
dolgok gyökeréhez. A Bibliai nevek és fogalmak c. könyvben a
Nimród névről, jelentéséről annyit tudunk meg hogy: fellázad, lá-
zadó, ellenálló, leopárdok legyőzője. Marschalek Ákos tartalmas
könyvében írja, hogy:
„Hahn István és Komoróczy Géza megegyezik abban,
hogy Nimród neve a héber nyelvben a ‘lázadást’ jelenti,
de nézzük szó szerint: ‘azokat a neveket, amelyeknek vi-
selői iránt valami okból ellenszenvvel viseltetnek, a ma-
gánhangzók némi megváltoztatása által rossz értelművé
torzítják a Nimród szó azt jelenti, hogy ‘fellázadunk’. A

322
 midrás irodalom közli Nimród fiának a nevét is:
Mardon, ‘lázadás’ Vagy Hahn István szerint: ‘Nevének
lehetséges héber etimológiája (Nimród = lázadunk,
vagy: lázadjunk! – amely etimológia már Philon Nim-
ród-képét is motiválta – őt a következő fejezetben foglalt
‘babilóni torony’ építésével (amely nem volt más, mint
Isten ellen való lázadás), ill. a bábeli nyelvzavarral hoz-
za kapcsolatba: más aggádák szerint pedig halálát egy
másik nevezetes vadász – Ézsau okozta volna: (...) ennek
következtében kortársa kellett, hogy legyen Ábrahámnak
is – ha pedig kortársa, akkor Khám ivadék, hatalmas ki-
rály és vadász lévén – egyben ellensége és üldözője is”.
Marschalek igen jó érzékkel tapint rá a leírtakban feszülő el-
lentmondásra:
„Ugyanis Ézsau nehezen okozhatta Nimród halálát – ez
kronológiailag lehetetlen –, mivel Ábrahám unokájaként
sokkal később élt, sőt Ábrahám sem lehetett kortársa
Nimródnak, mivel 175 éves korával sem tudta áthidalni
az őket elválasztó sok száz évet. Ez az idézet is megerő-
síti azonban elképzelésünket Nimród szerepéről a Bibli-
ában.”
Ez a probléma többször is az utunkba kerül majd, mint meg-
döbbentő ellentmondás még akkor is, ha teljesen más helyről, más
időben és más kiindulópontból kezdjük a dolgokat módszeresen
felfejteni és kibogozni. A kronológia egyértelmű számokból és
egymást követő történésekből összeálló realitása itt egyből a feje
tetejére áll, ha különböző kutatók különböző teóriáit összevetjük.
Kus és Nimród hajdani kapcsolatait vizsgálva is hasonló furcsa-
ságokra akadunk. Sőt a kusiták és az egyiptomiak kapcsolata is
igen elgondolkoztató. S ha ezzel tisztában vagyunk, akkor már
meg sem döbbenünk azon a prezentált tényen, hogy maga Nimród
a „fáraó házából való”, amint azt rövidesen bizonyítjuk is.
Ismert része az Ószövetségnek Mózes könyvének 1/16. része.
Itt arról van szó, hogy Ábrahámnak a felesége Szárai (a magyar
hagyományban Sára) nem esett teherbe. Ezért Szárai a gyermekre
vágyó Ábrahámot egyiptomi szolgálójához Hágárhoz küldi.

323
Hágár teherbe is esik. S ettől az időtől kezdve elvész az asszony
becsülete. Ezért mondja Szárai Ábrahámnak:
„Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat
és mivelhogy látja, hogy teherbe esett nincsen előtte be-
csületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közöt-
ted.” (Mózes 1/16/5)
Tehát Szárai panaszt tesz Ábrahámnál Hágár ellen. Erről az
epizódról a Targum-irodalomban, ahol a héber és latin szöveg
egymás mellett olvasható szó szerint ezt találjuk latin nyelven:
„...nec opus habeamus filiis Hagar, filiae Pharaoni, filii
Nimrod, qui projecit te in fornacem ignis.”
Mindez magyarul így hangzik:
„…ne legyen nekünk semmi közünk oly fiakkal, akiknek
Hágár az anyjuk, mert ez a Hágár annak a Nimródtól
származó fáraónak a lánya, aki téged a tüzes kemencébe
vetett.”
A minden bizonnyal nagyon régről való verbális magyar
emlékezet szerint Hágár vagy más néven Ága, Ágó, Ági, aki –
Sára helyett fiat adott Ábrahámnak. Ez a szép szolgálólány nem
Ábrahám nemzetségéből született, „más tájbul való, más vallású,
másonnan hozott... ..Ez a leány Nimród ágából kihajtott szép vi-
rág”.
Más megfogalmazásban:
„… Ábrahám Hágártól való gyermeke a fáraó házából,
Nimród ősapától való.”
Tehát itt a targumi zsidó tradíció, valamint a magyar verbális
hagyomány egyértelműen összefüggésbe hozza Hágár gyermekét
Nimróddal és a „fáraó házával”. Nincs okunk kételkedni, sem a
zsidó, sem a magyar hagyományban annál is inkább, mivel mind-
kettő egymást igazolja és erősíti. De nyugodt szívvel kijelenthet-
jük, hogy külön-külön is hitelesnek bizonyulnak. A zsidó hagyo-
mány egyetlen lejegyzett, autentikus és mindenféleképpen hiteles
forrásként, a magyar hagyomány pedig a verbális hagyományo-

324
zódás folytán számtalan formában, de ugyanazon tartalommal őr-
zi ugyanezt ezt a tényt.
Ennek ellenére az idő tengerében hullámszerűen néha-néha
felbukkanó magyar néphagyomány őrizte Hágár—fáraó—Nimród
kapcsolatot a hivatalos bibliatudomány szakemberei, egy-két ki-
vételtől eltekintve folyamatosan nevetségessé, hiteltelenné tették
vagy éppen a legkellemesebb módszert választva egyszerűen
agyonhallgatták. S ha igen ritkán, de beszéltek is róla mindennek
gyökerét a magyar mesék és legendák „fantáziavilágában” vélték
megtalálni.
Mielőtt tovább mennénk, megemlítjük még a magyar paraszti
szakrális hagyománynak a gyűjteményét, azt a bizonyos Paraszt-
bibliát. Itt a verbális úton megőrzött archaikus magyar népha-
gyomány szóhasználatával élnek, még pedig szószerint „más
tájbúl való, más vallású”-nak nevezve Hágárt. Itt azonban nincs
konkrét utalás sem a fáraóra, sem Nimródra, mint azt a
Targumban vagy éppen a magyar archaikus hagyomány verbális
emlékeiben.
„Izsák nem egyetlen gyerek a Biblia szerint. Sára, Ábra-
hám felesége már idős volt, és akkor jövendölte mög az
angyal, amikor ment Szodomát meg Gomorrát felgyújta-
ni:

– Mához egy évre fiad lesz már, Izsák lesz majd a neve!

Elnevette magát Ábrahám, hogy gondul ilyet, Öreg volt

Sára, De megszületett Izsák fia, De Ábrahámnak azért
volt egy fia! Mert Sárának volt egy szolgálóleánya, más
tájbúl való, más vallású és Ábrahámnak szült egy gyere-
ket. Sára csak akkor üldözte el, mikor már őneki megvolt
Izsák, akkor irigykedett.

De azért Ábrahám azt is kielégítötte, sok minden javak-

kal. A jószága meg a legnagyobb gazdagsága Izsáknak
maradt.”
Mint láthatjuk milyen különös ellentmondás az. hogy a szak-
rális, vallásos hagyományt, a Szentkönyv írásait magyarázó ku-

325
tatók, mint említettük is egy-két kivételtől eltekintve sem a zsidó
tradíció, sem a magyar néphagyomány összecsengő tanúságát
nem fogadják el. Nem szabad elfelejteni, hogy egy hagyomány
sem lóg a levegőben, hanem mindig egy másik által igazolódik
be, válik valósággá, így van ez akkor is, ha történetesen a hagyo-
mányok metszik egymást, tehát különböznek, de egymásra való
reflektáltságuk miatt erősödnek meg és maradnak fenn. Mindez
fokozottan így van, ha a szakrális hagyományok egészére gondo-
lunk. Erre Dumézil és Eliade egyaránt felhívják a figyelmet.
Ennek ellenére ellentmondásokkal, agyonhallgatásokkal, fél-
remagyarázásokkal igen csak sokszor találkozhatunk a múltnak a
vallatása közben. Ez leginkább akkor igaz, utal minderre
Várkonyi Nándor, ha egyre mélyebben hatolunk bele az idő mé-
hébe...
Mindennek ellenére mi azért ereszkedjünk le a történelem
mélyére és eredjünk csak Nimród nevének a nyomába!
Marschalek ezügyben a kevésbé ismert Pass Lászlót is idézi érde-
kes könyvében. Az idézet könyvünk számára azért kihagyhatat-
lan, mert megpróbál választ adni magára a vallási kultuszok fon-
tosságára és meghatározó szerepére a Nimród-kutatásban. Köny-
vünkben már többször is említettük és részletesen tárgyaltuk is,
hogy milyen fontos és súlyozott jelentőségű a napkultusz hang-
súlyozása a magyar néphagyomány Nimródról megőrzött verbális
és írott dokumentumaiban. Ezt a tényt csak megerősítheti az az
idézet, amit Marschalek Ákos könyvében Pass László tanulmá-
nyából vett át. Lássuk Pass László feltételezését:
„-A héber „mrd” ige azt jelenti, hogy „fellázadni”. Mi-
vel Nimród a Napkultusz képviselője nem hódolt be a
merőben idegen Holdkultusz istenének, ezért a hold kul-
tuszt követő semiták „isten ellen lázadó” -nak tekintették
és az ő Nimród nevét az említett héber „mrd” –„fellá-
zadt” igéből igyekeztek népi etimológiával megmagya-
rázni. Szerintük elvetemült istentelenség volt a bábeli to-
rony felépítése, nem nagy magassága miatt, hanem mert
a Napkultusz szentélye volt.”.
Tóth László feltételezése szintén kultuszváltást vélt látni a
Nimródról vallott többféle történetnek és az egymással szöges

326
ellentétben lévő különböző hagyományoknak. Ő úgy véli, hogy a
Nap egykor nagyon régen már felforrósodott, „kiégett” s vele
együtt a napnépeknek is lealkonyult. Természetesen maga napha-
gyomány is lehanyatlott, hiszen az ember számára a Nap sem fi-
zikálisan, sem spirituálisan nem volt már fenntartó és megtartó
„égitest”. Új égitestnek, új Holdnak kellett hát eljönnie, hogy „le-
hűtse” az abnormálissá váló forrongó, izzó „napvilágot” és az élet
újra elfogadható lehessen. Ez az új Hold meg is jelent az Új Égen
mégpedig a csillagászatilag megfelelő, kellő órában és kellő pil-
lanatban.
Mindez kísértetiesen egybevág a Várkonyi Nándor által
többször is munkahipotézisnek használt és a tudomány részéről
máig nem tisztázott Hörbiger féle elmélettel. Nos az új Holddal új
kultusz született. Ezt az új kultuszt Nimród és népe (akik még a
régi napkultusz idejéről maradtak meg a földön a nagy pusztítá-
sokat átvészelve) nem voltak hajlandók elfogadni az új holdval-
lást és erőszakos módon szembeszálltak, fellázadtak az új kultusz
ellen. Dacára annak, hogy a régi „világító” a Nap, már nem mele-
gített jól és védett a hideg ellen „aranyosan”, hanem égetett és bi-
zonyos értelemben pusztított is.
Sokáig kellett várni ahhoz, hogy a Nap a „régi világgal vilá-
gítson és a régi meleggel melegítsen” – ahogy azt a magyar ha-
gyomány tartja.
Nos, mint láthatjuk érdekes és meghökkentő feltételezések-
ben nincs hiány. Mi maradva a magyar néphagyomány vizsgála-
tánál egyértelműen tapasztalhatjuk, hogy a magyar tradíció az
„aranyos Nap” vagyis a napkultusz mellett teszi le a voksot. Hi-
szen Nimródot a világ első királyát, a napkultusz fenntartóját, an-
nak ősi és hatalmas óriáskirályát a nemzet ősapjának nevezi. Ezért
helyezi őt Kézai az Árpád-házi nemzetségtábla legelejére. Ő az
aki a legendás magyar Napmadár alakjában, Turul Nagymadár
képében vált Álmos apjává. Az Árpád-ház ősi totemállata valójá-
ban Nimród mitikus személyét, a magyarok ősapját rejti.
Most nézzük meg magát az Abraxas nevet, vajon az mit ta-
karhat. Hátha általa még közelebb kerülhetünk ama mítoszbeli
Nimródhoz, illetve Nimród-madárhoz.
Maga az Abraxas név két részből áll, két szóból származtat-
ható, mégpedig az Abir vagyis Bika és az Axis vagyis tengely

327
szavakból. Ez az összetett név egyszerre utal magára a Nagy Új-
évre, a kozmikus újévre, és a tavaszi napéjegyenlőség misztikus
időpontjára. Mindkét meghatározó csillagászati időpont mögött
megtalálható a földi történéseket adó misztikus háttér. Maga a
kozmikus Újév maga a hatalmas keret, amiben benne van maga a
csorbítatlan és el nem múló teljes szakrális idő. A tavaszi napéj-
egyenlőség jelentésének okkult tartalmát ma kétezren túl is csak
részben és nagyon töredékesen ismerjük, így maga ez a különle-
ges név egyszerre utal a kozmikus újévre és a tavaszi napéj-
egyenlőségre, ami a Bika jegyében megy végbe, amikor a Nap, ez
a naphagyományban oly elsődleges és kitüntetett égitest áthalad
az égi egyenlítőn.
A napéjegyenlőségről itt most az Abraxas név kapcsán elég
annyit tudni, hogy maga a nagy egyesítő, a nagy misztikus tégely,
az égi Grál, ami egyben egy kozmikus születésnapot is rejt. Min-
den égi uralkodó és a kegyes „magos” isten örök születésnapja.
Mint születésnap egyben megnyilvánulást, világba lépést is jelöl.
S mint a tudás világba lépésekor az természetes is, hatalmas Fény
jelenik meg, mint a tiszta erők koncentrációjának bizonyítéka-
ként. Itt az égi egyezéseket és analógiákat figyelve is rá kell is-
mernünk „fent és lent” roppant összetett fogalmára, az abraxasi
három fontos és lényeges alapprincípiumra:
1. az ellentétek teljes és maradék nélküli egyesítésére

2, a misztikus individualizációra, mint a szabadság, füg-

getlenség és önismeret zálogára való törekvésre

3. a pszichés energia ősi technikájának felébresztésére,

„örök és elpusztíthatatlan világítóvá” vagyis Fénnyé
alakítására
Magáról az ősvallások Szent Bikájáról már beszéltünk ebben
a könyvben. Az Abir vagyismertebb nevén az Apsis Szent Bikát
jelent. Ami annak ellenére, hogy a Földanya archaikus szimbólu-
ma egyben hatalmas termékenyítő erőt hordoz. Ez a két látszólag
ellentétes erő felismerésekor már rá is bukkantunk arra a mozgató
erőre, ami magát Abraxast is életben tartja. Ez a szakrális Bika
jelképezi magát Ozirist is, aki Serapisként lesz a későbbi feltáma-

328
dás-mítoszok ősképe. S ezen a vonalon haladva most már érthe-
tővé válik, hogy az alexandriai kereszténységben miért is lett ő
Krisztusként azonosítva. Ez a Krisztus természetesen nem egye-
zik a mai krisztusképpel. Attól sokkal mélyebben volt benne az
emberi őstudatba és spirituális szeretetbe ágyazott igazságkereső,
megismerő, felébresztő, tudást átadó szerepe, ekkor még mindez
fontosnak tartott krisztusi tulajdonság volt, és nem cserélt helyet a
mélységet nem ismerő és könnyen elérhető egyetemes és univer-
zális szeretet kiüresített tömegfogalmával.
Térjünk vissza az Abraxas nevének jelentéséhez és az abban
rejlő erőhöz. Ez az erő attól különbözik az összes többi mitikus, a
vallási kultuszukban rejtőzködő erőtől, hogy képes önmagát fo-
lyamatosan újra és újra megújítani a kozmikus Húsvét ünnepén.
Emlékezzünk csak! Megjelenik a Szent Sír földalatti sötétjében és
nimródi kakasszóval adja hírül, hogy a győztes Krisztus – a
Logosz – a Fény felébredését, a Világosság feltámadását. Ennek a
misztériumnak abraxasi olvasata azt jelenti, hogy az arkhonok
által anyagba zárt, sötétségbe börtönözött fényszikrák, mint lélek-
szikrák, mint fényes szellemdarabkák felszabadulnak, kakasszóra
felébrednek sötétségbe zárt börtönükből. Erről beszél a magyar
Nimród-hagyomány, amikor úgy tartja, hogy Nimród világló fé-
nyes palástját ráteríti a széttépett fényű földi világra, hogy sza-
badságot adhasson annak. Ehhez a felszabaduláshoz azonban tel-
jesség kell. Az időnek, a térnek, a mindenségnek a teljes össz-
hangjára, harmóniájára van szükség, hogy ez az anyag sötétjéből
való felszabadulás-megvilágosodás megvalósulhasson.
A számmisztikát segítségül hívva ennek a megvilágosodás-
nak a számértéke nem más, mint magának a teljes évnek a napjai-
nak a száma vagyis a 365-ös szám.

A=1
b=2
r = 100
a=1
x = 60
a=1
s=200

329
 Tehát a nimródi sárkánykakasának, illetve a gnózis
Abraxasának az alexandriánus hagyomány szerinti (minden bi-
zonnyal egy nálánál jóval régebbi tradícióból felszívott) szám-
misztika szerinti okkult számértéke – magának egy teljes évnek a
pontos számértékét rejti. Most már értjük, hogy hogyan és mi ál-
tal vigyáz ránk „minden év, minden napján” a népi hiedelem sze-
rinti a kukorékoló sárkánykakas bőrébe bújt Nimród, kihasználva
azt a sokat emlegetett mitikus metamorf képességet.
A palóc népi hagyomány szerint a kakas mivel egész évben
kukorékol, szárnya alatt (vagyis benne magában) őrzi az .egész év
minden napját. Vagyis hagyomány szerinti „értéke”, „száma” itt
is megegyezik az egész év értékével, számával. Tehát az a bizo-
nyos csodakakas, ez a különös keveréklény uralja magát az időt
is, a „történés” minden napját. Időt teremt, de furcsa módon az
ellentétek egybeolvasztásával született ébersége által meg is
semmisíti azt. Ez az idő relativitásának s ezáltal a gondolkodó lé-
lekre gyakorolt hatásának az egyértelmű megsemmisítése a gnó-
zis egyik kikerülhetetlen alapelve.
Ugyanezt találjuk a tibeti buddhizmusban is és az iszlám
ezoterikus vonalában, a szufizmus esetében. Az idő „megsemmi-
sítése”, a létezésnek egyfajta „időn kívülre való helyezése” sza-
badságot teremt, ébredést szül. Ez a fajta időtlenség, időn kívüli-
ség „megszabadítja” a pnemumatikus vagy spirituális embert a lét
nyűgétől, segít kilépni a sorskerék forgásából, amit Eliade a törté-
nelem terrorjának, Cioran pedig a bukott létnek nevez. A magyar
Nimród hagyomány fényes világa ezt az időtlenül mély és örök
történelem előtti hagyományt emeli magasra bizonyítva ezzel a
magyar múlt időtlen régiségét és mára teljesen romokban heverő,
de még élő „Nap-világát”.
A régi magyar Nimród-hagyományban az Ég annyi zónából,
annyi „lépcsőből” áll, ha úgy tetszik „magasodik” amennyi maga
ad egy teljes évet. Ezen a 365 lépcsőn lépdel le a napkoronájú ős-
apa a népéhez, majd ugyanezen a 365 lépcsőn tér vissza a magas-
ba égi otthonába. Ezt a spirituális utat őrzi Nimród maga a hiede-
lem szerint sárkánykakassá válva, mintegy az „ébredés” adomá-
nyát felkínálva a benne hívő embernek. lalán mondanunk sem
kell, hogy az év minden egyes lépcsője egy-egy tudatszintet, tu-
datállapotot jelöl. Van, aki még fiatalon „végig tudja lépdelni a

330
kokas útját”. Van, aki akkor ér mindennek a spirituális útnak a
végére – amikorra már több életet is leélve eljut a fénynek ama
bizonyos kapujába.
A hagyomány szerint ez a földi nap csak akkor válik „benn a
fejben aranyos Nappá” vagyis megvilágosító, spirituális égitesté,
ha ezt a 365 napos utat „teljesen teljesíti”, mert így az út végére
valóban „felébred”. Ez az ébredés nem a lineáris történelmi, ha
úgy tetszik pozitivista Én-tudatból „ébred” és nem is szegődik a
cirkuláris vagyis historikus tudatlanság útjába. Hanem egy
buddhisztikus, illetve ahhoz nagyon hasonló önfelismerés útján,
mintegy annak segítségével bontakozik ki.
Az örökké létező időtlen pillanat, az örök most, az örök jelen
alternatíváját kínálja s ezzel nagyon közel jár Evola és Eliade
szakrális időképéhez. Ennek a végtelenített pillanatnak az ajándé-
ka az intuíció, a megérzés, a mitologikus, az archaikus hiedelem
szerinti „látás” képessége. Ezeknek a „használata” pedig magát a
teljes létbeli időtlenséget, a misztikusok teljes szabadságát bizto-
sítja függetlenül a lineáris és a ciklikus időtől egyaránt.
Itt nincs linerális „egyenes” folyamatosság, sem körkörösen
viszszatérő önismétlő megismerés. Itt a pillanat fénye egyszerre
és örökre bevilágít mindent. Ennek az eltört „fénypillanatnak” az
egyesítéséről, a széthullott megismerés-fénydarabok összeillesz-
téséről beszél a gnózis, a manicheizmus, a bogumil „fénykeresés”
és fénymag szakrális rítusa. Minden bizonnyal ez ám az ősrégi
nimródi kusita ősvallás központjában, a katarok őrizte fehérfény
örök magjában. De nézzük a betűk számértéke után magát a betűk
számát. Vajon azok miről beszélnek nekünk. A sárkánykakas
vagy sárkánykokas 12 betűből áll, mint ahány csillagjegy van fe-
lettünk. A csillagjegyek okkult jelentéséről és az ősvallásokban,
vallási kultuszokban fellelhető szerepéről már többen is írtak.
Magával a népi hiedelem sárkánykakasával „megegyező” Abraxas
betűösszegéről és annak jelentéséről már jóval kevesebben gon-
dolkodtak el. Pedig ez a hetes szám sok mindent elrejt és kitakar,
mégpedig egyszerre és kikerülhetetlenül. Ismerjük a mondást
csak az a kakas boldog, akinek hét tyúkja van...
A hét betű titkos jelentése nagyon összetett és egymásra uta-
ló. Az Egyből mindjárt Hét lesz. Jusson csak eszünkbe a teremtő
erő hét sugara, mint a teljesség és a tökéletesség „hét fénye” Itt

331
van aztán a hét bolygó különös ereje, a 7 archon, akik a látható
világot uralják és őrzik a foglyul ejtett lelkeket. De nyúljunk mé-
lyebbre, a hét archon egyúttal a Sötétség hét keze. Mind a hét kéz
egy-egy akadály: – A tudattalan erők, a lelki komplexusok, a be-
folyásolhatóság, az alávetettségi hajlam, a „nem látás”, a múlt
nélküliség és a „hely” nélküliség sötét keze. Vagyis a tudattalan
erőknek kitéve, lelki komplexusoktól terhelten, állandó befolyá-
soltságban és alávetettségben, nem „látva”, múlt és hely nélkül a
teremtés szabadságát, a reinkarnáció okozta „utazás” szabadságát
soha nem láthatja meg senki. Ez alól az anyagi világot uraló hét
„megszállás” alól hoz szabadulást Abraxas „örök világossága”.
Az a bizonyos mesebeli „kokasfény”, ami a kukorékolást követő-
en örök „Nappalt tud hozni fénybe borítva a világot”. Nem vélet-
len, hogy maga Eliade és Jung is ehhez a „kakasvilágossághoz”
áll a legközelebb, akárcsak a magyar hiedelemvilág legarchaiku-
sabb rétege, aminek a középpontjában az őskirály Nimródot ta-
láljuk.
Ezt a hét sötétséget oszlatja el, mint az ellentétek nagy össze-
olvasztója a sárkánykakas abban a magyar mesében, ahol hetet
kukorékol amikor meglátja önmaga árnyékát a hajnali fényben,
ott a patak tükörtiszta vízfelületén. Ez a hét kukorékolás a
sárkánykakas hét betűjének világteremtő erejére utal. Ez a „hetes”
teremtés a hétszer nevető vagy más verzió szerint mosolygó őski-
rály mítoszát hozza közel hozzánk. Ez a nevetés egyértelműen
gnosztikus fundamentummal rendelkezik.
Az első nevetés híradás a teremtő Fényről, mint elsődleges
emanációról.
A második nevetés magát az Eget hozza le a földre.
A harmadik nevetés az emberben megbúvó értelemnek szól.
A negyedik nevetés a „teremtés folytatására a nemzésre utal.
Az ötödik nevetés a sorsról, mint a világ „történéséről” ad
hírt.
A hatodik nevetés egyértelműen a „teljes” időnek szól.
A hetedik és egyben utolsó nevetés pedig a megvilágosodott,
felszabadult tudat öröme.
Itt és ekkor születik meg a lélek istennője, Psyche, aki itt nem
más, mint a megvilágosodott és megtestesült tündéri bölcsesség.
Ő az, akit a magyar mesebeli garabonciás vagy a görög mítosz

332
szerinti Hermes tökéletes energiával „önmagáról szóló tudással”
ruházza fel, tölti meg, és ezáltal hozza mozgásba az „élő világ-
egyetemet”, aminek az ember csak parányi része. De ennek a
résznek is tiszta tudattal kell bírnia, hogy „fénylő és oda való” ré-
sze lehessen a nagy és világos Egésznek.
Erről beszél a magyar mesének és a népi hiedelemvilágnak az
az autentikus látásmódja, ami az ősapában-őskirályban egyúttal az
ősvilágosságot, az abból kiáramló primordiális fényt is látja, s ál-
tala a saját életét is az örök fénybe helyezi és ott éli le. Ennek a
fénynek az elejét, vagyis a kezdetét látja meg, ismeri fel kora haj-
nalban ez a bizonyos mitikus kakas. Ennek örül meg és ezért ku-
korékol. Világol már a világ”, jön már a nappal, jön a világosság.
Hogy is mondja a nyírségi mese a megváltozott világról.
„E mán nem világ, nem látni itt semmit se, se magunkat,
se semmit, nincs világ, mert nincs benne fényesség. Nagy
Apánk keze elfáradt már tartani e romlott világot. A ka-
kas sem kukorékol már, nincs már hajnal, amiért szól-
hatna. Nem hasonlít már az emberre, sárkányfarkát is
megette az idő...”
Tehát ez a nem „világló” világ már nem világ, nem világít.
Ezért nem jön el hozzá többet a Nap. Nincs már nappal csak sö-
tétség. A sárkánykakasból is „kimegy” a sárkány. Megeszi sár-
kányfarkát az idő. Az elvesztett emberi hasonlatosság és a szintén
elvesztett sárkányfarok bizonyítja, hogy a sárkánykakas immár
„vakkakassá” változott. Erről a sötétség által megvakított
vakkakasról többször és hangsúlyosan beszél az apokrif hagyo-
mány. De nem kell nekünk az apokrif hagyomány többszörösen
lefedett, agyonhallgatott és hamissá torzított örökségéig elmen-
nünk és abba kutakodnunk. Maga Molnár V. József a népi vallá-
sosság hiteles kutatója ugyanerről beszél, mikor hangot ad az em-
berélet szentségének az elvesztéséről. Egyszerűen elvész a világ,
kicsúszik a talaj az ember lába alól, ha elvész az alap, a szent fun-
damentum. Ahogyan az archaikus hagyomány fogalmaz minder-
ről:

aztat a kípet űsapánk (Nimród) arcát

lemeszeltfk ríg mán a {ő/dől és az ígről

333
 nincs mán útja a magyarnak se ígen. se {ődön
Vak mán a kokas. nincsen hangja néki...”
(Horváth Lajosné)

A sárkányfarkát elvesztett időben a sárkánykakas immár

vakkakassá változott. Erről a sötétség által megvakított
vakkakasról többször és igen hangsúlyosan beszél a régi hagyo-
mány. Azt tartja róla, hogy
„...ez is kukorékol ugyan, mint az a másik. Mert úgy
gondolja, hogy lát valami világosat, valami olyat, mint a
világosság. De az a világosság amit ő lát a sötétség vilá-
gossága. Olyan, mint az új ember látása, aki csak kívülre
lát, de belülre már nem. Önmaga árnyékát látja önma-
gának, ősapját (Nimród) pedig halott és elveszett király-
nak. Lát ez, de csak tükör által homályosan. Él ez, de
csak a fény árnyékát látja és hiszi világosságnak. Nim-
ród apánkat pedig ezért látja gonosz királynak és bukott
királynak, önző óriásnak.”
Az apokrif néphagyományban, különösen a verbális úton
életben tartott eredetmondákban, Nimród-hagyományban erősen
érezhető egy antagonisztikus dualizmusra épülő fényhit, fény-
misztika. Ami a fényben örök jót, örök világosságot, a sötétben
pedig abszolút rosszat és gonoszat lát. Úgy véli a primordiális
Fény elvesztésével, elsötétült az ő belső világossága, kihullott a jó
Isten „fényes világából”. Ki az örök sötétségre, a rettentő szé-
gyenre a sötét nagy kárhozatra. Ezzel a belső elsötétedéssel ma-
gyarázza magát az eredet emlékének az elvesztését és persze a jó
ősapa emlékének az elvesztését és gonosszá válását is. Magának a
nimródi sárkánykakas fénylátásának az elvesztését is ebből az as-
pektusból látja. Az emberi és sárkányi tulajdonságoktól meg-
fosztott kakas már csak a Fény látszatának a megjelenését adja
csak hírül. Ebben a sötétségben már meghalt Nimród a Fénynek
nincs élete, az embernek nincs „valósága” csak sötét árnyéka.
Ebből az apokrif magyar hagyomány által megőrzött látás-
módból is látszik, hogy minden tiltás ellenére a középkori eret-
nekmozgalmak egyik legerősebb je a bogumilizmus nagy nyo-
mott hagyott a népi misztikába és csak megerősítette az archaikus

334
hagyományban amúgy is jelenlévő erős gnosztikus dualizmust. A
„rossz teremtés”-ből, a világ folyamatos elsötétedése miatt a
„boldog és jó fényességbe” vágyakozó lélek úgy vélte, hogy a te-
remtést valójában Isten és egy nálánál alacsonyabb ördögi lény
együtt vitte véghez.
Ezért van az, hogy van jó és rossz ember. Vannak világossá-
got magában „éltető” tökéletes teremtmények és vannak maguk-
ban sötétséget őrző, azt cselekedő, gonosz teremtett lények. A jó
Isten fényes világa örökösen szemben áll a gonosz sötét világával.
Nem véletlen, hogy ez a szellemiség a magyar eredethagyomány
legarchaikusabb rétegében érhető tetten a legjobban. Valószínűleg
egy valamikori, nagyon régi perzsa kapcsolat szakrális, spirituális
emléke maradt meg így az apokrif magyar eredethagyományon
keresztül.
A régi nimródi fényes világ mélyen átélt siratása és Nimród-
nak az őt üldöző, a romlott földi világból az „ő fényes égi, házába
való” Égbe (Orionba) költöztetése is ezt bizonyítja. További ér-
dekes bizonysága ennek az a tény, hogy, ahogyan a népi hagyo-
mányban csökken és homályosodik ez a perzsa gyökerű kozmikus
dualizmus és tűztisztelet, úgy felejtődik el a „fényes világban élő”
és népére mindig fentről rálátó és vigyázó óriás ősapa emlékképe.
Nimródból, a fényadó őskirályból így válik lassan Isten ellen lá-
zadózsarnok király. Elfelejtődik Nimród, mint a fénylő ősvárosok
„világos” nagyura és megváltozik maga a Bábel tornyáról való
emlékezés is. Persze ennek az emlékvesztésnek kijelölt mestersé-
ges útja van. Hiszen a hagyomány ok nélkül nem vész el. Sőt a
hagyománya legmakacsabb tulajdonságokkal rendelkező valami,
nagyon nehéz az útjáról letéríteni, de nem lehetetlen.
Míg az archaikus mélységű, apokrifnak nevezhető verbális
magyar néphagyomány megőrizte a „fényes” jó őskirály legendá-
ját, addig az egyre ismertebbé váló bibliai „felszíni” változat, va-
gyis az Isten ellen lázadó zsarnok nagyúr nimród képe rögzült
bele a köztudatba. Ez a viszonylag új hagyomány rövid idő alatt
kiszorította, majd a régi világkép betiltásával végleg leváltotta a
régiek „fényes” hagyományára való emlékezést és vele a „vilá-
gos” Nimród emlékét.

335
 27. Fehérló, fehér hagyomány
„Fehérlúról... fehérlúról
mit is mondhatník...az
tüzes, az égi, az fehér,
az régi, az magyar...”

„Tudós” Nagy László János

„Fehérló az égő tüzben,

Fehérló az égő égben
Nemrót az égő tűzben,
Nemrót égő örök fényben”

Gyergyói gyűjtésből

„...a fehérló áldozás lényege a tűznek és a fehér életnek

az ismeretében van. No meg abban, hogy ez a kettő mire
képes ha egymással találkozik, mert bizony égtől-földig
hatalmasra...”

Balogh Endre

„Nimród fehér lova

parazsat eszik
Nimród fehér lova
tüzön utazik
Nimród fehér lova
égen hadakozik’

Nagy Márton

A fehérló áldozásról a régi magyarok vallási életével foglal-

kozó irodalom viszonylag sokat beszél. A népi hagyományban
fennmarad fehérló-hagyományról viszonylag kevés őrződött meg.
Itt is a verbális hagyomány volt „jobban őrző”, akárcsak Nimród
336
esetében. Kállay a magyar mitológiáról írt könyvében említi,
hogy a legutolsó maga Vatha volt, aki élt a fehérló-hagyomány
pogány rítusával. Magának a fehérlónak a feláldozása és bizonyos
testrészeinek a felajánlása külön jelentőséggel bír. Különösen ak-
kor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy e rítus résztvevője a
lónak „fehérsége” folytán áldozza fel a lovat. A magyar hagyo-
mány a fehérlovat Nimród kedvenc állatának tartja mind a mai
napig. Olyan földi lénynek, olyan fehér „állati életnek”, amiben
az ősapának „fényes, erős és harcos kedve telik”. Örömmel néz rá
annak tiszta kinézetére, kívül-belül világos fehér, tiszta és égi
életére.
A Thuróczy-krónika és vele megegyezően a Budai Krónika is
arról tudósít, hogy hajdanán Svatopluk (Szvatopluk) fejedelem-
nek egy aranyozott nyergű, arany kantáros nagy fehér lovat küld-
tek a földjéért, Itt jegyezzük meg, hogy László Gyula már utalt ar-
ra a tényre, hogy a szkítáknál és a belső ázsiai népeknél a lószer-
szám díszítésének ősi értelme az, hogy a lovat a szarvas tulajdon-
ságaival ruházták fel, mintegy szarvassá tették. Ez néha annyira
jól sikerült, hogy a ló fejét agancsos szarvasálarccal fedték le.
Ezért az ajándék és az áldozati ló mögött, mélyen spirituális érte-
lemben ott található maga az égi szarvas, a Nap szarvasa, a szkíta
aranyszarvas. Nem véletlen, hogy Árpád és „nagy családja” ez-
után a különös ajándékozás után azt üzente a szláv vezérnek,
hogy itt továbbá ne maradjon, mert ezt a területet ők már a fehér
lóért megvették. Mégpedig a „füvet a féken, a vizet a nyergen”.
Ezek után a megajándékozott fejedelem megütközött a magya-
rokkal, de végül megfutamodott és a Dunába fulladt. Az Anony-
musnak ismert P. Mester reánk hagyott krónikájában is feltűnik a
fehér ló, mint mágikus ajándék. De itt azt olvassuk, hogy nem egy
fehérlovat, hanem tizenkettőt ajándékoztak a magyarok és nem is
Svatopluknak, hanem Salánnak. De ami különös és nem véletlen,
hogy P. Mester történetében is jelen van a vízbe fulladás csöppent
sem véletlen momentuma. Mindkét krónikában jelenlévő fehérló
száma mágikus szám, és mindkét mágikus számnak közvetlen
kapcsolata van a magyarok ősapjával.
Konkrétan az egy és a tizenkettes számról van szó. Az egy a
„fehér” száma, az a szám, amiből a többi is megszületik. Az egy-
ben benne van minden fontos szám, minta hogy a fehér színben is

337
benne van minden az élethez, az „alsó és felső” világban való je-
lenléthez szükséges minden szín, A fehér szint és vele együtt az
őt alkotó színeket nevezi a szakrális emlékezet a fény színeinek,
A tizenkettes pedig a zodiákus száma. A csillagbölcsesség szerinti
„teljes kör” száma. Az a páros szám, amiről a magyar hagyomány
úgy beszél, mint Nimród égi számáról. Tehát Nimród maga az
Egy, mert ő volt az első király, az első szakrális „Ős”, és ennek az
őskirálynak, szakrális Ősnek az élete a teljes égi útban, ha úgy
tetszik Csontváry szavával élve a Napútban válik teljessé. A
fehérló pedig nem más, mint ennek az Ősnek az állata, az ő leg-
kedvesebb „jószága”. Olyan jó állat, aminek az áldozata által
megtöretik a sötétség hatalma és visszajön a Jóisten „jó-fénye”, A
rajta és általa végrehajtott áldozat az égi-földi jó visszajöveteléért.
az „első őskirály”, a magyarul beszélő első király – első hadúr
visszajöveteléért. Áldozat a Nap „befogásának” és kisajátításának
mágikus-kozmikus bűncselekményéért. A „fehér”ló a „fehér” ki-
rály legkedvesebbje, mondhatni örök hátasa. Általa lett ő maga-
sabb és gyorsabb. Az ő leölése áldozat Nimródért, áldozat a
nimródi Napért, áldozat egy hajdani örökké világos aranyvilágért.
Térjünk most vissza Anonymusra. Ő említi, hogy három ma-
gyar vezér, Ond, Ketel és Tarcal végrehajtja a lóáldozatnak a ma-
gyar ősvallásban előírt rítusát. Vagyis egy meg nem nevezett
hegyormon „pogány szokás szerint” fehér lovat áldoznak. A tör-
ténelmi Magyarországot tekintve fehérló-áldozásnak az emléke
megdöbbentő módon ott a legerősebb, ahol a legtöbb Nimródról
szóló hagyomány is fennmaradt. Már többször is említettük, hogy
magának a Nimród-hagyománynak a szakrális gyökere milyen
erős szállal kötődik a hajdani ősi Perzsiához. Most ugyanezt fog-
juk tapasztalni a fehérló-mondáinkkal kapcsolatban is. Már Héro-
dotosz említi Kűrosz perzsa király szent fehér lovait (V/89).
Ugyan ő, a ,;történelem Atyja” hagyja hátra az utókor számára,
hogy amikor a makedónokhoz követségbe küldött perzsák megér-
keztek és Amüntasz elé járultak és előadták kívánságukat, hogy
küldjön földet és vizet Daréiosz királynak (V/18), a perzsa sereget
kísérő mágusok fehér lovat áldoztak fel a folyó kiengesztelésére
mégpedig azon a vidéken, ahol máig nagyon erős nyoma van az
ún. pogánykultusznak – vagyis Thrákiában. (VII/113-114.)

338
 A magyar nyelv metafizikája és a magyar Nimród-hagyo-
mány egy reánk maradt érdekes szelete arról tesz tanúbizonysá-
got, hogy a magyarok ősei a „tiszta.., .Fehér” lovat a tiszta, a kí-
vül-belül „megtisztító” folyóvizek árjával, azok kiszabadulásával
hozzák mitikus párhuzamba. A magyar nyelv bölcsessége arról
tesz tanúságot, hogy a ló, a „jó” ősszavunk a régi magyarban fo-
lyót folyóvizeket jelentett. Ennek emlékét őrzi a Hejő, Sajó, Be-
rettyó stb. folyó elnevezéseink. Valamint az, hogy a hagyomány
úgy tartja, hogy Nimród gyakran fürdött „jóban”, majd megszá-
rítkozva tisztán és frissen folytatta földi útját. De ami neki „jó”
volt, az ellenségeinek igen gyakran a vesztét is okozta.
Ennek a mitológiai momentumnak a figyelembevételével
válnak világossá a krónikák őrizte fehérlóval kapcsolatos törté-
netekben megjelenő folyó víz által való életvesztések. Minden bi-
zonnyal a máig fel nem tárt pre-hellén korszakra vezethető vissza
az, hogy az athéni polgárok fehér lovat áldoztak a szkíta Toxarisz
síremléke előtt hálából azért, hogy az Athénban sokáig pusztító
dögvész tombolása abbamaradt. Tovább kutakodva a perzsa pár-
huzamok iránt Cambell, Bíró L. és Balogh E. is megemlíti, hogy
Tistrja, a termékenység és az eső nagy istene, akit a Síriusz csillag
testesít meg az égen, ami nem véletlenül az éjszakai égbolt összes
csillagképeinek a vezére – fő feladatául azt kapja, hogy a nagy
nyári szárazságok alkalmával gyógyító és éltető vizes palástjával
betakarja a kiégett földet. De hogy ez megtörténhessen Tistrja egy
hatalmas, csodálatos napfülű, azaz sárga fülű, aranyzablájú fehér
ló alakjában harcol Apaosa, a szárazság kegyetlen démona ellen.
Apaosa három napi harc után először elűzi Tistrját. ekkor Tistrja
Ahura Mazdához fordul segítségért, aki tíz ló, tíz teve, tíz bika,
hegy és folyó erejét adja neki. Ezek az erők aztán ki- és felszaba-
dítják a vizeket és tisztító, életet adó energiával „töltik fel” a tájat
és általa az ott élő embert is.
Itt a tíz azért nem tizenkettő, mert a teljes zodiákus szám
használata itt nem jogos. Mivel itt még a kozmikus teljesség nem
nyilvánul meg csak e harc után születik meg a „tizenkettő igazsá-
ga” úgy a földön, mint az égen.
Nem beszéltünk még arról, hogy ezt a bizonyos nimródi fe-
hérlovat miért csak az vezetheti, aki azt meglovagolja, vagyis
ahogy a hagyomány mondja, csak az vezetheti ezt a csodás és

339
misztikus fehér lovat, akit ő maga is vezet. A fehér ló királyi állat
ezért csak király lovagolhatja, csak király vezetheti – mert „király
ő az állatok között, napállat az emberek között”. Ebből kifolyólag
az útja is „napos” és nem borulhat árnyékba. Csak a legnagyob-
bak vezethetik, mutathatják az utat számára. A legfőbb út pedig
nem más, mint az áldozat útja. A napállat napáldozatát is csak egy
„napember” mutathatja be. Ezért volt az, hogy a régi Indiában is
csak a legnagyobbak mutathatták be a fehérló-áldozatot. Az áldo-
zatra kiszemelt szép és „egész”-séges lovat egy teljes évig hagy-
ták, hogy szabadon barangoljon. Ezzel lehetőséget adtak neki,
hogy hadd járja be hát az „égnek földi útját itt a teremtett földön”.
Barangolja be a tizenkét csillagjegy minden „idejét” itt a földön
azért, hogy az áldozat teljes és maradék nélkül való legyen. Mert
a rítus csak így lehet hiteles. A Nimród-hagyomány itt teljesen
összecseng ezzel a rítussal, hiszen azt hagyta ránk, hogy csak azt
a lovat uralja, lovagolja, használja utazására a magyarok őskirá-
lya, amelyik az „összes csillag alatt szabad volt egy évig”. Még-
pedig azért. mert így az „összes csillag erejét” egyesíti magában
és ez az egyesített csillagerőt soha nem fogja többet elhagyni és a
rajta végrehajtott áldozat után ez az erő visszaszáll az égbe.
Ez a „barangolás” azonban szigorúan a törvény alatt történt,
vagyis e csodásan szép és egészséges ló barangolását fegyveresek
biztosították és ők voltak azok, akik meghódoltattak minden te-
rületet, minden népet ahová a ló a barangolása folytán eljutott.
(Mahabharata XIV/ – A Lóáldozat Könyve).
Említettük már, hogy Nimród őskirály-ősapa Napkirály volt,
első ismert királya a Napból jött Fénynek, a Napból jött ősi „vilá-
gos” bölcsességnek. Megvoltak a jellegzetes és a napkirálysággal
közvetlenül összefüggésbe hozható napkirályi attribútunnai is. A
fehérló maga is egy élő attribútuma ennek a naptradíciónak. Nem
más, mint a hős és a hősként uralkodó isteni eredetének szimbó-
luma. Ez a szimbólum pedig tiszta és fehér. Minden bizonnyal in-
nen eredeztethető a régi magyarság, a kora-középkori magyar ki-
rályság, az egész Árpád-házi eszmében megjelenő fehér-kultusz.
Ennek a különös kultusznak a különböző megnyilvánulási formái
sokkal-sokkal később a magyar történelem folyamán is fellelhe-
tők (pl. Dózsa György-féle „parasztlázadás” idején, a kuruc kor-
ban stb.)

340
 Miért is élő attribútuma ennek a sajátos nimródi napvallásnak
a fehérló?
Azért mert, ez a fehérló a Napkirályt hordozó, azt jelképező,
azt „égi-földi utakon” tovavivő szent állat volt a magyarok ősei-
nek a hitében. Emlékezzünk csak e fejezet rövid kis idézetére,
ahol Nimród lova bizony parazsat eszik, és tűzön utazik. A ma-
gyar hitvilág csoda lova, a magyar mesék táltosparipája parazsat
eszik és rendelkezik azzal az isteni adománnyal, amivel a Jóisten
az embert felruházta, vagyis a beszéd isteni adományával.
Magát ezt a különös beszélő lovat az archaikus hagyomány
egyértelműen Nimród lovának nevezi és arról beszél, hogy ami-
kor Nimród ellenségei Nimródot csapdába akarták zárni megpró-
bálták előle „elfalazni” az eget, hogy ő oda ne juthasson fel. De
Nimród okosabb és nagyobb is volt az ellenségeinél és feljutott az
égbe. Mikor felért oda akkor a neki oly kedves parazsat evő, nagy
szárnyú és beszélő lovát visszaküldte, visszafordította a földre. A
földön belül is a magyarok „hegyekkel kivert, azokkal körülhatá-
rolt” mesés hazájába küldte vissza egyetlen csodás adományával,
a világ egyetlen ősnyelvével, a magyar nyelvvel a birtokában.
Ezért mondják, hogy a magyar nyelvet Nimród akaratából szár-
nyas táltos őrzi, hogy az az örök időkig megmaradjon.
A szárnyas ló képzete nem egyedüli a mitológiában, a vi-
szonylag legteljesebben reánk maradt mitológiai hagyománya gö-
rög is őrzi a szárnyas ló legendáját, amit Pegazusnak nevez. Nem
szabad elfelejtenünk, hogy Pegazus a Peffieus-mítoszokban is
szerepel. Erre igen ritkán történik említés a magyar népmese-
kincsben pedig a Vízi Péter — Vízi Pál és az Aranykútban arany-
korsió c. mesében is fennmaradtak ennek az ősrégi hagyomány-
nak egyes részletei. Perseus a perzsák mitikus őse volt és neve
eredetileg Világítót, Napot jelent, ami minden bizonnyal össze-
függhet a magyar parázs, perzsel, pörzsöl, piros, pirul stb. szava-
inkkal. Sőt a magyar népmese igen sok perzsa hagyományt, mí-
toszt fenntartó gyökerei ben rátalálunk egyfajta olyan mitikus tá-
jolásra, ami nagyon szorosan kötődik azzal a dél-kultuszzal, amit
oly sokan kihajítanának a magyar hagyományból, mivel még csak
köszönő viszonyban sincs a reánk testált finnugor őseredettel.
De maradjunk még egy kicsit Nimród szárnyas lovánál, annál
a bizonyos Pegazusnál. C. G. Jung akárcsak Barts azt írta, hogy a

341
keresztény eón első felének a betelte után tehát ama második fél-
ben minden bizonnyal kapcsolatba kerülhetünk Krisztus Apoka-
lipszisben megjelent megtestesülésével.
Ahol is ama nevezetes Pegazus „az Aquarius
paranatellonja”. Ez a csillagkép (Pegazus-csillagkép) az amelyet
az arabok „Nagy Lónak”, a görögök pedig egyszerűen
Hipposznak (Lónak) neveztek. Ennek a csillagképnek a helyzete a
Vízöntő- és a Halak-csillagkép mellett, azokkal mintegy párhu-
zamosan található meg ott fenn az égen.
Lássuk hogyan jelenik meg a fehér ló a Bibliában, pontosab-
ban a Szent János evangélista által írt Apokalipszisben:
„Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló je-
lent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták.
Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó
tűz, fején ékes korona. Neve fel van írva, de senki sem
ismeri, csak ő maga. Vértől ázott ruha van rajta... Szájá-
ból éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vas-
vesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a minden-
ható Isten haragja tüzes borának sajtóját.” (Jel. 19:11-
15.)
Ez az igen érzékletes leírás egyszerre idézi az ősmagyarok
szent királyait, az óind jövendölés Kálkiját, az apokrif hagyo-
mány kemény de határozott igazságosztóját. Az ősi, ciklikus idő-
intervallumokban gondolkodó archaikus gondolkodás nem hagy
kétséget az iránt, hogy eme sötét korszak végén – amit az indiai
tradíció Káli-yuga-ként határoz meg – amikor teljesen elhatalma-
sodnak a gonosz erők, eljön a vég, és akkor Visnu utolsó
avatarjában Kalki alakját veszi fel, aki „ragyogó ifjú képében je-
lenik meg, koronával a fején, szárnyas hófehér paripa hátán, ke-
zében karddal”. A Klaki név jelentése: fehér ló. Visnu e megtes-
tesülését néha „szép és okos” ló fejjel ábrázolták a régi Indiában.
Ő lesz az, aki „a mindenütt jelen lévő hitvány barbárokat brah-
manoktól körülvéve ki fogja irtani”.
A magyar Nimród-hagyomány szerint a Rossz kor legrosz-
szabbja idején Nimród felül szép fehér paripájára, „előveszi” élet-
erős, fiatal és dalia alakját és kőbe rejtett hatalmas lángpalloshoz

342
hasonlatos égi kardját majd gyűrűjét az ujjára húzva eltapossa a
gonoszokat és azok minden sötét alkotását.
Nagyon érdekes és mindenben Zajti Ferencet erősíti meg az a
tény, hogy a perzsa, az indiai és a magyar fehérló hagyomány
milyen közel van egymáshoz és egymást mintegy ki is egészíti.
Tudjuk azt, hogy az asztrológiai hagyomány szerint Magyar-
ország a Nyilas jegyében áll, mintegy azt példázza, azt jeleníti
meg. A keleti zodiákus szerint viszont ez a zodiákus a „Ló jegyé-
nek” felel meg, ami minden bizonnyal nem lehet véletlen. A ma-
gyar Öregisten fehér mén je, a magyar ősmesék Fehérlófia áldozat
és katarzis-katabázis során megistenülő hős egyszemélyben.
Fehérlófia egy fehér lótól, az ősapa hátasától születik, aki kétszer
hét évig szoptatja. Majd a gonosz erők sárkányállatainak elpusz-
títása után, akárcsak a sumér Etana a magas égbe „vitetik fel”
mégpedig egy hatalmas griff-turul által.
A magyar Nimród-hagyomány és népmesekincs egyaránt bi-
zonyítja azt, hogy az isteni eredetű, „fehér” tisztaságú, fehér színű
ló az ősmagyarság-áldozatának és küldetésének egyik, hanem a
legfontosabb szimbóluma, magyar szóval jelképe.
Ennek a jelképnek, a fehérlónak a mitikus gondolkodás sze-
rint hasonló természete van, mint magának a romlatlan, tiszta tűz-
nek. Tiszta, fehér, spirituális-metafizikai értelemben vett szűzi
tulajdonság ez. Ez a „fehér tulajdonság” áll a fókuszában annak a
különös fehér hagyománynak, amiről már a Pilisről szóló köny-
vemben is említést tettem. Ez a fehér hagyomány éppen úgy
megtalálható a „szent” Pilis környékén lévő hagyományokban,
mint a pálos misztikát övező magyar „fehér” keresztény hagyo-
mányban. S milyen érdekes a pálos rend felszámolása után a visz-
szatért Pálosnak nevezett rend már csak külsőségeiben viseli an-
nak a fehér hagyománynak a nyomát, ami Özsébet annak idején e
magyar rendalapítására ihlette ott a magyar „szakrális-szívben”, e
szent hegységben. Arról a különös magyar vidékről beszélek,
ahol azok a sajátos magyar kereszténységet hirdető különös pilisi
remeték éltek.
Miattuk hagyta ott a köztiszteletben álló Özséb atya magas
egyházi titulusát és az abból származó világi-egyházi jólétet. Mint
tudjuk a rendet saját otthonában, saját magyar világában számol-
ták fel valótlan indokokra hivatkozva mégpedig külső erők. Azt

343
hitték akkor, hogy elérik céljukat és a rendnek nyoma sem marad
az időben. És akkor majd a felszámolásukat követő hosszú-hosszú
idő multával majd egy nevében azonos, de lelkiségében különbö-
ző rend költözhet haza a jövő Magyarországába.
De hiába telt el viszonylag sok idő a pálosok elűzése óta a
Pilis máig megőrizte a régi magyar pálosok csodálatos fehér ke-
reszténységét. Hiszen a Pilis talányos, természetesnek tartott
mesterséges romjai, feltáratlan barlangrendszereinek a hagyo-
mány szerinti „különös összefutásai” erről a jelenlétről, erről a
rejtett tudásról beszélnek a látó utókor számára. Akárcsak az a
különös sugárzás és térerő, amiről már idestova száz éve beszél-
nek az emberek. Ráadásul ezt a sajátos sugárzást már a szakembe-
rek mérései is alátámasztják. A hivatalos tudomány, ha hallgat is
róla, értetlenkedve és megdöbbenéssel keresi mindennek az okát.
A Pilis nagy titkainak egyike Dobogókő „fehér hangja — fe-
hér dobogása”.
A hagyomány őrizte emlékezet szerint itt dobog az ország,
sőt többek szerint a régi tradicionális ősi Európa spirituális szíve.
Az a bizonyos szív, amiről maga a mitikus történelem őriz szá-
munkra különös titkokat. Lám ennek az „agyországnak” is van
szíve, ami ott benne az útereken, „leyvonalakon” keresztül ára-
moltatja azt a kozmikus energiát, amit csak most kezd megismer-
ni a hivatalos, az elfogadott „tudás” világa. Mindezek tudatában
nem is olyan meglepő, hogy az árpádkori örökség szerint ez a
hely a magyarok mágikus tudásának központja. Egy olyan
beavatóhely, amiből nagyon kevés volt és van.
Minden bizonnyal nem véletlen, hogy itt lokalizálódott az a
bizonyos magyar fehér hagyomány, amit a pálosok a szó szellemi
és fizikálisjelentésé ben is magukra vettek. Hiszen Özséb tűzlá-
tomása és a pilisi remeték tudása által bennük valóra vált, bennük
született újjá a „jó fehér fény” ahogy azt a középkor nevezte, ami-
nek a látható színe „fehérre festette az Úr magyar papjainak rendi
ruháját”. Nem véletlen, hogy a magyar mesekincs Nimród—
Nemrót—Nimrót őskirály mesebeli ruháját is fehérre festette ez a
„világos” hagyomány. Az ő aranyhintója elé hol egy „csoda-
szarvas” volt befogva, hogy egy csodaszép fehérló. S ez a jó
ősapa akármerre járt a mindenségben, legyen az az egész kerek
földi világ vagy éppen a világvégnyi messzeségben lévő, de
ennek a szarvasnak, ennek a fehérlónak csak ..szusszanásnyi
344
vasnak, ennek a fehérlónak csak ..szusszanásnyi távolságban lévő
égi nagy világ – mindenütt fehérség, szűzi tisztaság, jóság, igaz-
ság járt a nyomában.
Ennek az aranyhintót hajtó fehérménnek számunkra már nem
is olyan megdöbbentő, hogy három szeme volt. Három, mégpedig
azért, hogy azzal a harmadikkal mindig és folyamatosan láthassa
a nagy szellem világát. A mítosz szerint azért, hogy ha a szellem-
világból érné támadás óriáskirályunkat és országát, akkor ő mind-
ezt nagyon hamar megláthassa és kivédhesse. Itt egyértelmű a
párhuzam az embernél is csökevényes formában meglévő toboz-
miriggyel, ama bizonyos „harmadik szemmel”. Az erről való tu-
dást egyaránt megőrizte a régi Kelet, a régi India ezoterikus tudá-
sa, és ha rejtett formában is, nyugat vallási hagyománya is. Itt
nem kerülhetjük ki a szem szó esetében a magyar nyelv ősrégi
bölcsességét, amint hogy arra utalást is tettünk már az Ég-ég fo-
galmak kapcsán is többek között. A szem szavunk egyaránt je-
lenti az ember látószervét és azt a szemet, amiben a mag és azáltal
a magerő rejlik. Ahogyan a gabona „szeme” egyúttal magában
rejti a gabona magját is. A két dolog között az összefüggés a spi-
rituális látásban van. Akinek van szeme, az meglátja a szemben a
magot és a magban az örökkévalóságot. Az archaikus magyar ha-
gyományban Nimród a „mag őre” és ez a mag a kapcsolat az Ég
és a föld között. A néphagyomány szerint a pálosok sem voltak
mások, mint a „mag őrei”, a fehér hagyomány kultuszának szer-
zetesei.
A régi magyar pilisi „fehér tudás” jegyében megalapított és
máig egyetlen magyar alapítású szerzetesrend papjait, a pálosokat
a néphagyomány több néven is nevezte. Vajon miért is lett a rend
felszámolva? Része van mindebben ama nimródi, kusita gyöke-
rekkel rendelkező fehér hagyománynak és az ebből eredő erős
mitikus nemzetszeretetnek. Maga Pámer atya, az éles szemű és
gyors észjárású derék jezsuita ezt egyértelműen meg is írta. E
rend felszámolásának az apropója a magyar nemzethez, a magyar
lélekhez és a Nemzet Édesanyjához, a magyarok Nagyasszonyá-
hoz való sajátos és erős ragaszkodás volt. Nem csak itthon, de
külhonban is nagyon jól tudták, hogy a nemzethez, a magyar em-
berekhez szellemben és lélekben a legközelebb egy szerzetesrend
volt és ez a magyarok Pálos rendje. Nyugodtan kijelenthetjük,

345
hogy ezzel a kijelentésével, mondjuk úgy tényfeltárásával Pámer
atya nem volt egyedül. Mégis megtörtént az elképzelhetetlen ki-
üldözték a magyar pálosok fehér rendjét az országból. Tóth
László a pálosokat Nimród keresztény papjainak nevezi. Nem
véletlen, hogy valami a pálosokhoz hasonló történt meg magával
a Nimród-hagyománnyal is. Ebben az esetben ugyan nem űztek
külföldre senkit és semmit, csak a régi nimródkép helyébe egy
azzal teljesen ellentétes nimródképet fogadtattak el a nemzettel. S
így a felejtésre ítéltetett, régi hitvilág által őrzött nimródkép vég-
leg az ősiség talaján álló, archaikus képzeteket őrző verbális ha-
gyomány szűk peremvidékére szorult vissza.
Ugyanígy a vele erős rokonságban lévő, néphagyomány
őrizte mitikus magyar fehér hagyomány is szemmel láthatóan az
1848-as éveket követően kiegyelődött a néphagyományból. Erre a
tényre elég egy példát említeni mégpedig balladáink, népi éneke-
ink fehér hagyományát. Nem kell alapos vizsgálat ahhoz, hogy
észrevegyük azt a tényt, hogy fehér balladáink és népénekeink
szinte egy egyidőben kezdenek elveszni a folklórból, a
balladáskönyveinkből, népének-gyűjteményeinkből. Nem teljesen
vesznek el, de a nagyrészük odalesz. Szerencsénk a szerencsétlen-
ségben, hogy megmaradt egy pár tipikus magyar fehérballada,
ami a lényegbeli továbbadást, azt a bizonyos belső tartalmat to-
vább örökíti.
Ilyen a sokak által ismert magyar ballada a Fehér Anna bal-
ladája. Ami hogyan is kezdődik: „A fekete halom alatt, Fehér
László lovat lopott”. Való igaz az elsötétülés „fekete halma alatt”,
alatt történhet meg csak a lopás, az örök „fehér” törvény megsér-
tése. Az ősi magyar örökség, a fehér és fekete dualisztikus mági-
áján, mint tűz- és fényvalláson alapuló hit néphagyományban el-
mentett gyökerei mintha kihullottak volna az idő szigorú rostája
miatt.
Mindebből csak igen kevés maradt meg a jövőnek, az is
többnyire a verbális átörökítésnek köszönhetően. Pedig a népha-
gyomány megtette a magáét. Úgy őrizte az öregek által rábízott
kincset, hogy az megható és megdöbbentő egyszerre.
Egy-egy történet, a régi tudás egy-egy szelete, mondanivalója
gyakran elmondatik más-más címen, más-más néven jól belerejt-
ve a mondanivalót a történés sodrába, a betű és a szó „rejtekébe”.

346
Erre egy példa, hogy az előbb említett ballada Fehér László néven
is fennmaradt és ugyanígy kezdődik, mint amaz, hogy félreértés
még csak véletlenül se essék. A népi emlékezet szigorú törvénye-
ket cipel a belsejében, mert tisztába van mondanivalójának a sú-
lyával és annak spirituális fontosságával. A szomorú az, hogy
egyre „szürkül”, egyre „feketedik” az a bizonyos fehér. „Az idő
haladtával kopik a Fény” – ahogy azt az öreg erdélyi fafaragó
mondta. Erre bizonyíték, hogy a jóval több, mint félezer oldalas,
1976-ban kiadott Magyar Népballadák c. könyvben, ebben a ha-
talmas magyar balladagyűjteményben megdöbbentő, de csak négy
fehérballadát találunk. S ez az arány más magyar balladáskönyvre
is érvényes. Szerencsénkre a magyar verbális hagyomány itt-ott
még őrzi a hajdani „fehérbe öltözött” balladavilágunkat, Nem
véletlen, hogy Nimród legszebb „ruhája” is fehér. Erre úgy vi-
gyáz, mint egyetlen lányának a „szeme fényére”. Itt érdemes a
„szeme fénye” kifejezésen egy kicsit elgondolkozni. A hagyo-
mány úgy tartja, hogy az ősapa világossága a királylány szemén
keresztül hatolt be annak tudatába. Es a szemnek a fénye mutatja
meg annak a világosságnak a tudatban lévő jelenlétét, tölti fel an-
nak testét „fényes” élettel. A Duna-Tisza közi mesehagyomány-
ban arról adnak hírt, hogy ezt a bizonyos nimródlányt többször is
el akarták rabolni napközeli égi otthonából. Nem másért, mint
azért, hogy elvegyék annak a „szemefényét”, megfosszák külső-
belső nimródi világosságától.
Elvegyék azt a nimródi tudást, aminek része a fehér (fehír,
fejér, fejír) hagyomány, a karizmatikus királyság tudata éppen
úgy, mint annak a bizonyos mágikus templomtoronynak a meg-
építése, ami Bábel tornya ként ment át a köztudatba. Nem mind-
egy, hogy azt mondjuk Isten ellen, annak legyőzésére építették azt
a bizonyos bábeli tornyot vagy éppen annak megismerésére, a
Hozzá való eljutás egyenes és világos céljából. Ahogy a magyar
hagyomány örökíti:
„…út lett volna ez a torony az Öregistenhez, hogy nem
csak lílekben, hanem testben-lílekben látva jussunk fel
oda hozzá a csillagos szabadságba...”
Balogh Sándor somogyi gyűjtéséből (1940 körül)

347
 Fehér kövekből készült ez a mitikus fehér torony, amiből
ama tiszta lelkek is vannak. Egyre kisebb épületeket egymásra
építve juthatott volna fel a legmagasabb égbe a magyar, így ha-
sonló volt ez az egész a mindenség szerkezetéhez, mint amilyen
maga az Ég és a föld teljessége. Mert az is ilyen csak nem telje-
sen, mivel sem a szem, sem a tükör nem mutatja meg a „teljest”.
Ez a felfogás pedig nem más, mint az amiről maga M. Eliade
beszél, amikor úgy fogalmaz, hogy: „a kozmosz és annak meg-
szentelt tükörképe”. A magyar tradíció a fehérló megszentelt ár-
nyékának nevezi a teremtett világ szakrális épületeit. A fehérló
árnyékaként jelenik meg az a fehér mágia alá eső terület, amit
evilági romlás nem érinthet. Az áldozati ló feláldozásával mind-
ezen láthatatlan világ, ami a fehérló árnyéka ként válik láthatóvá,
beleköltözik magába az emberbe. Maga a szent tér ősélménye
költözik bele a hívőbe. A jóknak fehér árnyéka van, a rosszaknak
pedig fekete. Természetesen a fehérlónak fehér az árnyéka. És ez
az árnyék azt a misztikus „fehér teret” mutatja meg a beavatott-
nak, ahol majd a mágikus erőkkel bíró szent épület megépíttetik.
A Nimród-hagyományban először a fehérló által a „tűz he-
lye” lett megmutatva, majd utána „azok a csodás templomszerű
épületek”. Tehát a tűz helye után, a tűz őrzésére megépült szent
helyek. Nem csodálkozunk ezek után már azon, hogy magának
Nimródnak az árnyéka a magyar hagyomány szerint nem más,
mint a láthatatlanból hirtelen megjelenő „világos” tűz. Magának
Nimródnak is egy hirtelen a semmiből megjelenő tűz mutatta meg
magának az örök tűznek a helyét.
De nem csak tűz mutathatja meg azokat a „fehér helynek”
nevezett kiválasztott földi pontokat, ahol szent épületek épülhet-
nek, hanem a csillagok állása is. Ne felejtsük el, hogy Nimród
megkapta a „csillagok tudásának a bölcsességét is”. Mi sem ter-
mészetesebb, hogy a bábeli torony helyét is a mítosz által őrzött
hagyomány egyszer tűz által jelöli ki, másszor pedig az „ég csil-
lagainak titokzatos útmutatása” határozza meg. A mesehagyo-
mány megdöbbentő következetességgel odáig megy, hogy meg is
magyarázza miért is került Bábel tornya oda, ahova került, ahova
végül is „odaépítették”. Ügy történt az egész, hogy Nimród „mi-
kor kellett” megszámolta a csillagokat és számot vetett azok egy-
általán nem véletlen okozta fekvésével. Majd kiszámolta, hogy

348
hova kell építeni ezt a bizonyos templomot ahhoz, hogy a leges-
legfelső, legkisebb méretű szoba a legnagyobb fényben álljon.
Hiszen ennek a szobának a fénye „éltető fény legmagasabbi-
ka” kell hogy legyen. Itt fog lakni az ő „egyszem” lánya, akit a
Nap örök bölcsességére fog bízni. A magyar mesehagyomány
több már-már elveszőnek látszó „apokrif” verziót is tud Nimród
lányának különös sorsáról. Íme az egyik, számunkra talán legér-
dekesebb.
„...Minek utána az ősi magyar nyelvet sok más nyelvre
„törte” szét a sötétség ura-istene, már nem készülhetett
el Nimród lányának az égi otthona. Ezért ő minden dél-
ben, mikor a Nap a legmagasabbra hág az égen megáll
az égnek azon pontján, ahol egyszerre láthatja apjának
régi világát és apja népének új hazáját. S csak néz, néz le
a nagy világosságból ide le a földre, hátha épül már az
az égigérő torony, ami az ő házát fogja lentről fentre
megtartani...”
S most lássuk Nimród király lányának történetét kicsit köze-
lebbről. Ismerjük meg azt a legendát is, mi szerint a magyarok le-
gendás őskirályának mégis sikerült (ha a földön nem is, de az
Égen igen) napfényes palotát építenie „egyszem” naphajú lányá-
nak...

349
 28. Nimród lánya

„…és aztat is tudjuk, hogy vót Nimródnak egy szíp

aranyhajú lánya... míg most is finylik annak
hajakoszorúja. Kedves vót ű az űsapának is meg a
Szípasszonynak is van vídék ahun Ilonának híjják...”

„Kurta” Kiss Ferenc, öreg juhász

„Egy aranyos uralkodónak kell hogy legyen aranyos fe-

lesége és ha az van legtöbbször van annak aranyos lánya
is...Ebben az apokrif hagyomány megegyezik a népi em-
lékezettel.”

Tóth László
Nimród lányárról manapság vajmi keveset tudunk. A két
„vadászó” fiú és az a bizonyos aranyszarvas bekerült ugyan a
nemzeti legendáriumba, de Nimród lányával sajnos ez nem így
történt. A népi hagyomány úgy tudja, hogy Nimród sokáig rejte-
gette azt palotájának legmagasabban lévő szobájában. Ennek a
csodás szépségű lánynak az arcát „csak tiszta napfény” érhette. A
hajának a színe is a tiszta Nap fényétől lett olyan sugárzóan fé-
nyes és napszínű.
A hagyomány úgy tudja, hogy olyan sokáig lakott ott fenn az
Éghez oly közel ez a csodaszép királylány, hogy megtanulta az
Ég nyelvét és a Nap nagy titkait. Ezért szólt a mindenható Nap az
ő hatalmas apjának (Nimródnak), hogy engedje meg csodaszép
lányának, hogy az egek között az Égi Tejúton sétálhasson, meg-
látogathassa az ő (vagyis a Nap) otthonát és annak tiszta fényből
élő és azt „visszasugárzó” lakóit. Ezért természetesen nagy árat
fizet a „tiszta”, az „egyszem” nimród lány, többé soha nem jöhet
le a földre. De a Nap jóságos, fénye világos és szeretetet sugároz,
soha nem kegyetlen és gonosz ezért engedményt tesz.
Ha nagy baj van lenti világban, akkor az ő napfényes „feje”
mindig lenéz majd onnan fentről és megvilágosítja jó fényével az

350
ő benne bízókat, vagyis az ő „fényének” belső azaz lélekben való
megtapasztalóit.
Itt mindjárt egy bogumil—katar—albigens párhuzamra aka-
dunk, mégpedig a „tiszták” kifejezés kapcsán, és ha a Nap fényé-
ben egy olyan logoszt ismerünk fel, ami „tiszta szellem” termé-
szetű és ez a „naptisztaság” eléget maga körül minden anyagi
sötétséget és csak „felfelé”, tehát övéihez törekszik, és lefelé csak
nagy sötétség idején „világol le”, akkor Nimród elrejtett lány-
gyermekével meg is találjuk a párhuzamot. Ez az elrejtett „szűzi”
nőiesség, mint a tiszta fény élő és fenntartó kelyhe nem ritka a
magyar népmesében. Itt csak azért válik oly dominánssá a jelen-
tősége, mert ő itt Nimród lánya. A magyarok ősapjának, a világ
első királyának fényleánya, aranyhajú Ilonája. Ő az, akinek a fe-
jén aranyhaj világít jelezve azt, hogy magában a fejen „belül”.
sem világíthat más, mint tiszta Fény. Olyan élő világosság, ami itt
már nem megvilágosít, hanem ő maga a Világosság. Nagyon ér-
dekes, ahogy a mese itt önmagát magyarázza. Eliade nem véletle-
nül utal a fény szerepének univerzális jelentőségére a vallási ha-
gyományban tapasztalható megismerésben. Ez a szellemi többlet
olyan erős, hogy nemcsak a megismerésre, a szellemi ébredésre
alapuló vallásokban (pl. buddhizmus) jelenik meg karakteresen,
hanem a kinyilatkoztatásra alapuló, erősen monoteista vallások
esetében is jelen van, éppen úgy, mint az autentikus, szakrális ha-
gyományokat hordozó néphagyományban, illetve népmesében.
Gondoljunk itt csak arra, hogy Mózest le kellett takarni amikor
lejött a hegyről, ahol Istennel találkozott, mert olyan erősen
fénylett az arca. A muszlim hagyomány szintén ismeri a
..fénylésnek” a spirituális súlyát és jelentőségét A magyar népme-
sében, ami most kutatásunk tárgya a magyar Nimród-hagyomány
kapcsán számtalanszor találkozunk a fénnyel, mint spirituális ve-
zetővel, a bölcsesség és a tudás őrzőjével.
Ez a tény igazolja Eliade kijelentését és megerősít minket ab-
ban, hogy jó nyomon járunk. Tehát Nimród lánya azért fényes,
mert egy „fénytudást” egy égi bölcsességet őriz. Ennek az égi
bölcsességnek egy pillanata is elég ahhoz, hogy a földön élők
„fénybe boruljanak”. Hiszen, ahogy a hagyomány tartja, ha baj
van csak le néz Nimród lánya, mintegy „levilágít” és a sötétség
szenvedéseitől meggyötört emberekben a régtől bennük levő, de a

351
„sötétség által lekötözött” fény felszabadul. És ettől fogva, ahogy
a mítosz, a mese tartja „látva látnak, nézve néznek” az emberek.
Még az 1848-as időket követő szomorú időkben is élt a nép kö-
zött legenda Nimród aranyhajú lányáról. Azt mondták róla, hogy
bizony rázárta a nagy Nimród a lányára az ajtót és az ablakot,
meg az ellenség bedeszkázta, és nem kap világosságot a magyar.
Külön figyelemre méltó a kapcsolat Nimród lánya és a magyar
mitológia és mesevilág egyik legkarakteresebb tündére, az a bizo-
nyos Világszép Tündér Ilona között.
Tudjuk, hogy Nimród lánya a Mindenség Tengerének, az Égi
Tejútnak az ismerője lett Hiszen az élő, a meglelkesített Nap, ma-
ga a Napisten (akinek az alakja „fedi” vagyis megegyezik Nimród
héroszképével és annak belső jelentésével) kérte Nimródot, hogy
engedje meg, hogy „egyszem” lánya az égi folyó, az Égi Tejút
megismerője lehessen. Itt az egyszem kifejezésben benne van az
Egy, mint Istennek az abszolút száma, a „szem”ben pedig benne
van a magerőnek (lásd a búza „szem” népi jelentését), mint az élet
örök őrzőjének „csontháza” a mag által, valamint benne rejlik a
kifejezésben a szem fogalma is. Hiszen a szem a „lélek tükre”, ősi
egyiptomi analógiával élve a „lélek ablaka a testen”. Az ember-
ben lévő spirituális fény által „lát”, azaz világít, világol az ember
szeme. Nos tudjuk, hogy Nimród lánya ismeri az égi világot, a
Mindenség Tengerét, az Égi Tejutat, sőt tudása behatol magába a
világító spirituális égitestbe, a Napba is. Nem titok, hogy maga
Tündér Ilona is ismeri ezeket a felső világokat hiszen:
„A Mindenség Tengeréről, az Égi Tejút végtelen csilla-
gaiból a szent Duna hullámain ereszkednek alá csoda-
szarvasaik hátán, Világszép Tündér Ilona és Aranyló
Magyar Miklós”.
Nem pusztán a fenti világok ismerete köti össze őket. Mind-
kettőről tudjuk, hogy nagyon-nagyon szép, azaz „világszép”. Az
egyezéseken túl van egy nagyon-nagy különbség is. Mégpedig az,
hogy Nimród lánya az Égbe marad, onnan nem jön, nem jöhet le.
Ott marad ő örök pártában. Míg Világszép Tündér Ilona és kedve-
se Aranyló Magyar Miklós az „élő fény áldását sugározzák” tö-
kéletes egybekelésükkel. Elérkeznek a szerelem szent szigetére,
ahol az életet megújító nászra, égi-földi egyesülésre készülnek,

352
mondhatjuk úgy is a magyar napisten-páros tavaszünnepét ké-
szülnek megülni. Addig az Égbe maradó nimródlánynak nincs
szüksége égi-földi szerelemre, a testet kapó lelkek misztikus
egyesülésére. Egyszerűen azért, mert ő ott fenn már egyesült a
kozmosszal, az égi világgal, szerves része az élő mindenségnek.
A Nap titkainak az ismerőjének, a Fény beavatottjának más a fel-
adata, neki már „csak” sugároznia kell. De vajon hogyan teszi ezt,
és ami cseppet sem mindegy milyen eredménnyel sugároz, hiszen
a sötétség már részévé vált az élők világának?
A magyar hagyomány úgy tartja, hogy Nimród a fiaival földi
birodalmat, míg lánya által égi világot nyert. Mikor e két testvér
(Hunor és Magor) bajbajutott itt a Földön, aranyhajú húguk meg-
segítette őket. A népi legenda szerint ez történt a Földön való
„eltévedésük” idején is. Sőt magának, az égben lakó aranyhajú
nimródlánynak az égi fényét, „fényes, égi lélekerejét” sugározta
vissza az a csodaszarvas, ami a mítosz nyelvén a földön kijelölt
helyére vezette ama két testvért, ama Nimród becses fiait. Foly-
tassuk tovább a megfeleléseket, a párhuzamokat a tündér és az
égben lakó királylány között, hogy kérdéseinkre választ kaphas-
sunk. Tündér Ilonát és párját az Égből hófehér csodaszarvas hoz-
za le a földi világba. Ugyancsak fénytől hófehér csodaszarvas őrzi
Nimród egyetlen lányának az ajtaját, ott a palota legmagasabb
napfényes szobája előtt.
Itt a „legmagasabb” alatt a Földtől a legtávolabbi és az Éghez
a legközelebbi szobát értsük. Nimród azért őrzi hófehér fénnyel
vakító csodaszarvas által aranyhajú lányának Égbe érő szobáját,
mert már többféle fortéllyal is el akarták rabolni a lányát onnan az
egek közeli otthonából. Először úgy, hogy fiainak a gondolatait
próbálták elhomályosítani, sötétségbe borítani, hogy a két fiú ön-
ként árulja el a királylány égbe vezető otthonának az útját. Mikor
ez nem sikerült megpróbálták Nimródot megfosztani a tűz isme-
retétől, hogy se fényt, se meleget ne kaphasson a tűz tudása által,
így aztán neki magának keljen felmennie a lányához egy kis vilá-
gosságért és melegért.
És mikor ez megtörtént volna akkor a sötét csillagok sötét
szellemei követték volna őt, és így eljuthattak volna a magyarok
ősapjának fényhajú lányához. Megpróbáltak úgy is eljutni a tiszta
fényt őrző királylányhoz, hogy hamis világosságot bocsátottak a

353
földre és megidézték a királylány hamis szellemét. Azt remélték,
hogy így a királylány maga jön le az Égből és megpróbálja el-
pusztítani önmaga gonosz másolatát. De a mítosz szerint ez a terv
sem sikerült. A királylány égi fénye és a Nimród által megidézett
naptűz elégette a királylány hamis szellemét már a születése per-
ceiben.
A többszörös próbálkozás miatt döntött úgy Nimród, hogy
őrt állít a királylány szobája elé. Mégpedig olyan őrt, aki meg-
vesztegethetetlen és fénye megegyezik a jó csillagok fényével, a
Nap tiszta világosságával és a lány hófehér szüzességével. Erre
pedig csak az a csodaszarvas volt képes, aki annak a földi csoda-
szarvasnak, mint spirituális vezetőnek az égi tisztaságú mennyei
megfelelője, aki nem más, mint az egek hófehér csodaszarvasa.
Az a fehér csodaszarvas, aki égi otthonába vezette Nimródot és
fentről a magasból nem hagyta, hogy „új nyelvek káoszával” ama
régi bábeli hagyományt az enyészetté tegyék itt a földön. Az Er-
délyből megőrzött hagyomány szerint a földi „tiszta” tüzeket
mindig az égi csodaszarvas „szemevilága” gyújtja meg. Erről az
égből a földig leérő csillagfényről még az 1920-as években is azt
tartották, hogy egyetlen reménye ama bús székelyeknek. Ennek a
csodaszarvasnak a fényes szemei világítják körbe Nimród égi
palotáját. S addig még a magyar hagyomány „égi nimródkis-
asszonya” őrzi Nimródnak a nagy óriáskirálynak. a magyar ős-
apának a világosságát ott az égi palota legmagasabb szobájában,
ezzel a tűzzel ő mindig tud üzenni Nimród gyermekeinek, a ma-
gyaroknak.

354
 29. Nimród száma, szent rovása
„Egynek titka,
Nimród titka…”

Részlet egy bihari mondókából

„aki egy nép ura a szent égen

és a haza szent földjén az ura
az emléket őrző rovásnak és a
benne rejlő számnak is, am!
jól tudjuk, hogy azonos vele...”

W.S.

Az egész magyar nimródi hagyományt uralja az egy, mint az

egyetlen „nagy” számnak az uralma. Nimród egyedül építette bi-
rodalmát, egyedül kormányozta világát. Ő volt az első, az a legel-
ső egy „nagy” királya ennek a világnak. S ez a „legelső egy” nagy
király volt a magyarok ősapja. Ő az első nagy király beszélte az
„elsők” beszédét a földön. Ez az „egyetlen egy” nyelv volt az a
földön, ami az egyetlen egy „nagy” és „hatalmas” világ nyelve
volt egykor. Az „egy” mély spirituális jelenlétére vall a magyar
Nimród tradícióban Nimródnak az „egyszem” lánya is. S nem
véletlen, hogy az aranyos palota legmagasabb részén, a kozmosz
„egyetlen” nagy világos birodalmában, közvetlen a Nap uralma
alatt van az „egynek” a birodalma.
Nimród nyelve ez az egyetlen „egy” nyelv volt az, amit a
mítosz szerint nem csak az emberek, hanem minden lény értett itt
a földön és az égen. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a magyar ha-
gyomány legarchaikusabb „tudása” szerint ezt az ősi magyar
nyelvet beszélte egykor az „egész ősrégi világ”, mindaddig még
az embert meg nem verték a sötétség felsőbb hatalmai a
többnyelv büntetésével.
Itt meg kell jegyeznünk, hogy a „minden lények” fogalom
alatt a régi ember odagondolta nem csak a növényeket, hanem bi-

355
zonyos aspektusban még a köveket és a folyóvizeket is. Maga az
egész világ a „nagy egy” szám uralma alatt volt egykor a régi
kusita világkép szerint: Ekkor mindenki egyként, békében élte
világát. Ebből az egyből aztán az alkonyeljöttével lett a többi. De
úgy, hogy ez a hatalmas „egy” szétoszlott, darabokra hullott.
Pontosabban elemeire esett szét és így született meg az egyen kí-
vül az összes többi, az Egynek a hitvány másolatai.
Amikor ez a hatalmas világ és egynyelv elemeire hullott
egyes részek felmentek az Égbe, egyesek pedig belehullottak az
óceánba, a tengerekbe, megint mások pedig belehullottak magába
az emberbe. Egy részük sötétbe hullott, másik részük pedig vilá-
gos „mélységbe”. Belezuhantak hát, bele az emberi tudat legmé-
lyébe, Jung nyelvén a tudatalatti ba, ahol mai napig is ott szuny-
nyadnak.
Bizonyára észrevették már, hogy a számok összefüggésében
is megtaláljuk azt a mély dualizmust a régi magyarság világkép-
ében, amit a mítoszok és mesék spirituális világa már kinyitott
előttünk. Itt a számok esetében is jelen van hát ez a sokat emle-
getett mágikus dualizmus. Ugyanis vannak fényes és vannak
fénytelen, vagyis sötét számok. A sötét számok „Nimród ősapa
hátráltatói”, míg a fényesek nem mások, mint az ő testének, az ő
gondolatainak a részei, cselekedeteinek állandó belső segítői.
A felhőkön át az Ég tetejébe utazó Nimródot útja során
számtalanszor megállították és néha el is térítették már a rossz
számok uralta rossz csillagzatok, De ő mindig legyőzte ezeket a
szószerint is vehető nehézségeket. Mivel ismerte ezeket a csilla-
gokat és mindig úgy haladt, hogy kikerülje azok ártó rossz csel-
vetéseit. De a rossz számok között is vannak még rosszabbak.
Ezek „rosszra való hajlamait és negatív tudását” kikerülve Nim-
ród soha nem ment át azok fekete birodalmain. Megkétszerezte az
ő fényes erejét a jó számok és jó csillagzatok sugárzása által és
ellenállt a rossz csillagoknak. Ezen rossz csillagzatok és számok
mindig kerülték az 1, 3, 9 és 12 „világos” erejét. A régi hagyo-
mány ezekről úgy beszél, hogy Nimród „segítette” számok. Fé-
nyük világos és tiszta. A legtisztább fénye természetesen az 1-nek
van. A 3 inkább fényőrző, mint fényt teremtő. A 9 már képes a
fénygyűjtésre és igen nagy égi erőket mozgat meg. A 12 pedig
égi-földi teljessége által áll ellene minden rossznak és gonosznak.

356
Nem véletlen, hogy maga a zodiákus száma is 12. Nimród palo-
tájának a kerítése is 12 oldalú. Sőt Nimród palotájának legfelső
emeletén is 12 oldalú szobát találunk.
Az egyről már beszéltünk. Lássuk a hármat. Különösen ked-
velt szám ez a régi magyar Nimród hagyományban. Utal a földi
ember „összes” három dimenziójára. Nimródra és két fiú gyerme-
kére. a három férfi misztikus erejére, amiből az egyik az ős, az
apa és a másik kettő pedig annak a testvérgyermeke. Lényegében
ez a szám konstelláció nem más, mint a Tabula Smaragdina, a há-
romszoros „trismegistosi” beavatás egy sajátosan leegyszerűsített
lényege, értelme. A 3-as szám egyben magába rejti Nimród visz-
szajövetelének a titkát is. Hiszen „elmenőben” kétszer nézett hátra
szép palotáira, gyönyörű városa ira és a mítosz arról beszél, hogy
mindezeket legközelebb akkor fogja látni, ha visszatér. Vagyis
harmadjára akkor fogja őket megpillantani, ha újra visszatér a
földre. A világvégét is három kukorékolással oszlatja el az a bi-
zonyos sárkánykakas. Először akkor kukorékolt mikor azt észre-
vette, másodszor akkor, amikor arról hírt akart adni és harmadjára
akkor kukorékol, amikor „úgy döntött, hogy ezt a sötétséget vég-
leg elzavarja a földről visszahozva a régi fényes világot”.
A hármas számban benne rejlik a megtalálás és a megtalálás-
sal együtt meglátás, a felfedés titka is, Itt elég, ha a magyar nép-
mesék „hármas” törvényére és annak szabályára utalunk. Tudjuk
azt, hogy Nimród három világban keresi fel az övéit, míg végül
azokat ott a harmadik világban meg is találja. A néphagyomány is
megörökölte a hármas számnak a megtalálás, meglátás titkának e
különös számmisztikáját. Göcsej vidékén ha a leány karácsony
éjjel egy ingben, mezítláb a házat háromszor megkerüli és ezután
benéz a ház ablakán, meglátja, „megtalálja”, felleli-megleli leen-
dő urát, „felének a fele részét”. A jegyeseket is háromszor hirdetik
ki minek utána elfogadottá válik, hogy ők bizony már „megtalál-
ták” egymást.
A magyar hagyomány úgy tartja, hogy háromszor rónak fel,
őriznek meg minden szent dolgot az időben, Maga a „három az
egyben” a Legfőbbnek, a Legnagyobbnak, a Legöregebbnek, a
Mindent-tudónak a „kapuszáma”, annak a jele.
A földi világban élő magyar embert ez a földi hármasságot
uraló, szent hármasságot ismerő, azt maradéktalanul sugárzó

357
„Fínyes Líny” vezeti onnan a legmagasabbról a Fények Örök Ott-
honából. Ez a vezetés a spirituális hagyomány szerint minden-
képpen a Világosság által, az Örök Fény útján történik.
Még akkor is, ha azt valaki nem látja vagy ennek a megvilá-
gosító spirituális adománynak nincsen a tudatába. A magyar min-
denség időtlenül „Öreg Istene” saját maga fényességéből ajándé-
kozott oda egy „darabot’” az önmagára és világára „ráébredő”
gyermekeinek, a Tudás Népének, hogy így világosság gyúljon
„benne és ő általa”.
Az sem véletlen, hogy ez az archaikus, nagyon régről megőr-
zött istenkép hármas világú, hármas természetű, három villájú,
három arcú, három testű, három gyermekű, három szemű stb. Az
istenségnek ez a hármas természete nem új dolog, Nagyon-
nagyon régi, és ami nagyon fontos, örökre változatlan és nem fog
rajta az idő „vas” keze. A hármasságnak itt a földön örökre meg-
maradt a szent dolgokat őrző, azokat megjelenítő szerepe.
Gondoljunk itt csak arra, hogy a mai kereszténység istenképe
is „hármas természetű”, Ennek az Atya—Fiú—Szentlélek hár-
masságnak (ami határozottan férfi (Atya—Fiú) dominanciájú és
ó-szövetségi gyökerű) régi, hajdani, ha úgy tetszik „valamikori”
eredeti ősalakja az Anya—Atya—Fiú teremtő szentháromság fo-
galom lehetett az előképe.
Ennek a nagyon régi ősi és eredeti szentháromság-
fogalomnak az Anyai megtestesülése, mintegy Égi Királynője le-
hetett az a Boldogasszony, amit a magyar ősvallás szakrális vilá-
gából emeltek be a magyarországi kereszténységbe vitathatatlanul
nagyon jó érzékkel és persze nem minden ok és számítás nélkül.
Ennek a régi magyar Boldogasszony-képnek a Szűzanyával,
Isten Anyjával, Máriával való azonosítása, mintegy megfelelteté-
se kapcsán lett és „maradt” a magyar nép a Szűzanya, illetve a
Boldogasszony gyermeke. Az égi Szűzanya, mint a nemzet Égi
Édesanya és egyben a Világ Királynője ezért is látható a magya-
rok Szent Koronáján olyan domináns és kivételes helyzetben.
Ezért imádkozhatott a magyar a „régi-új” istenanyához ugyanúgy,
mint ahogy azt valamikor úgy nagyon régen tette: „Boldog-
asszonyanyánk, régi nagy patrónánk...”
Így lett Magyarországból az egykori Boldogasszony országá-
ból Mária országa. Jézus anyjának, a Boldogságos Szűzanyának

358
ama választott és Neki oly kedves országa. S való igaz, hogy ez a
misztikus „megfeleltetés” a lehető legtökéletesebben sikerült.
Azért is fogadta el a hajdani magyarság ezt a valóban szent ha-
sonlóságot, misztikus eggyéválást olyan megdöbbentő simulé-
konysággal, mert a hasonlóság olyannyira „maradéknélküli” és
„világos” volt, hogy ahhoz kétség sem férhetett a hívő lélek szá-
mára.
A hármasságnak a már fentebb említett különös kapcsolata e
szent dolgokhoz rávilágít magának a mitológia Nimródjának is
arra a sokat emlegetett „hármas erejére” is. Ez a bizonyos
hármaserő igen eklatánsan van jelen a magyar hagyomány Attila
képében is. Ott van Attila tündöklő „három világ vezette” győ-
zelmei ben éppen úgy, mint ebből a három világ uralta földi biro-
dalomból való távozása kapcsán megjelenített rítus kapcsán is.
Gondoljunk csak Attilának a legenda szerinti hármaskoporsójára.
Arra a nagyon mély szimbolikára, ami a hármaskoporsó „anya-
gában”, annak színében rejlik. Az arany-, ezüst- és vasvilágra
utaló „belehelyezettségre”, Ugyanez a régi, történelem előtti vi-
lágból hozott mitikus-szimbolikus megfelelés jelenik meg Nim-
ród arany, ezüst és vas fegyverei, arany-, ezüst- és vashajú
táltosparipája vagy éppen arany-, ezüst- és vaspalotája kapcsán. A
mítosz a Legfelsőbb természetével, annak tulajdonságaival, leg-
főbbképpen annak a Napból jött erejével. „világosságával” ruház-
za fel a mitikus hős hadvezért (Attilát) vagy éppen a mitikus hős
ősapát és „első” királyt Nimród „apánkat’”.
De ugyanez a mitikus megfelelés végig benne él kitörülhe-
tetlenül a magyar lélekben, a magyar gondolkozásban, Megdöb-
bentő, de még a nem olyan régi magyar világból is visszaköszön
mindez. Mégpedig nem csak a mitikus hármasság szimbolikus
jelenlétére gondolok, hanem a nemzet „apai” szerepkörének az
átvetítésére bizonyos választott történelmi alakokra. A népi hie-
delem szerint Kossuthnak is volt arany-, ezüst- és vaskalapja,
amit a megfelelő időben és alkalomkor húzott a fejére. „Arany
fejjel gondolkozik, vas fejjel dönt”. „Elásta már vaskalapját Kos-
suth apánk” stb.
De térjünk vissza Nimródra. Őt magát a magyar mese által
oly sokszor kiemelt hármas természete segíti a földi lét három
világában (múlt, jelen, jövő) való bármikori megjelenésre, az idő

359
„kikerülésére”. Az archaikus tradíció Nimródnak e három világba
való megjelenésével kapcsolatban különböző, az égen megjelenő
és jól látható elő jelekről beszél. Arról van szó, amikor a két nagy
világító „természetes” színei felcserélődnek, egy rövid időre „el-
vesznek” vagy éppen új színeket „kapnak” és így figyelmeztetnek.
Az eredet fényét tisztán őrző elsődleges világítónak, a Nap-
nak a sárga aranyszíne hirtelen „kifakul”. A másodlagos éjjeli vi-
lágítónak, a Holdnak az ezüst színe gyorsan és váratlanul napszint
ölt és „megsárgul”. De ez a sárga szín nem a Nap aranysárga szí-
ne lesz, mert nem lesz benne ott a „látható élet”. A hagyomány
szerint a Nap „világosító” aranyszíne nem csak szürkére, hanem
vörösre is válthat. Igen érdekes, hogy az ősi magyar archaikum e
két igen fontos világító számértékét az I-ben és a II-ben, mint
meghatározó számban véli felfedezni, Az 1-es számú világító
maga a Nap egyben a Legfőbbnek, az Istennek a száma is, ő az
ősegy (1), amiben együtt van jelen a Teljesség. Ez a rovás az,
aminek a „alja”, a talpa, a „gyökere” földnek fordul és a teteje vi-
szont az égbe néz.
Ezt a szám-betűt, mindennek a fundamentumát képező
„egyet” egy mozdulattal lehet felróni. Ez a szám magának a tűz-
nek a szám- és betűjegye is. Ennek az egynek egy a lényege, hogy
ez a .számjegyzés. ez a betű rovás (egy)enes legyen és az Égből a
földfelé „menjen”, vagyis fentről lefelé jöjjön létre, készüljön el.
Ez az Egy a Jóisten és az „első őskirály”, vagyis Nimród legked-
vesebb száma, illetve betűjele.
A székely hagyomány egy rovással emlékezik meg róla, va-
gyis a magyarok ősapjáról. Ezt az „egy rovást” a székely kapu
tartófájára is rávésték, és ezzel megjelenítették magát az ősapát,
mint őrző szellemet, mint „örök kapuőrt”. Erről a nagyon fontos
nimródi szerepről már beszéltünk itt, ebben a könyvben, de ahogy
a hagyományok, a régi emlékek egymásba folynak, egymást
mintegy kiegészítik, elkerülhetetlen az egyes már korábban emlí-
tett dolgokra való utalás és az azokra való támaszkodás.
Magának a betűnek és a számnak a hieratikus, beavató nyel-
vekben való megfeleltetése egy szintén nagyon régi hagyomány
emlékét idézi fel Nimród kapcsán. Itt most elég, ha Nimród nevé-
nek e név számértékében megőrzött „magyarok számára”, mint
spirituális számra utalunk. Ez a tradíció sajnos mára már eléggé a

360
múltba veszett és az ide vonatkozó archaikus emlékek roppant tö-
redékesek és valljuk be nagyon hiányosak. Egy biztos, ahogy a
hagyomány mondja:

„ősapa számában
te vagy magad magyar
...e szám rejti világod,
e szám őrzi múltad,
e szám veszi sorsodat is...”

A számnak a magyar fogalmi jelentését a „száj útján” talál-

juk meg. A „számból jött szám” születéséről maga a magyar népi
folklór is megemlékezik. Sőt igen szoros kapcsolódást mutat az
élő szó útján megőrzött „szám szerinti” hagyománya maga erede-
ti, archaikus tulajdonsága és a betűk „számszerinti igazsága”. Ez-
zel bizonyítva azt a tételt, hogy a verbális, élő szóban hátra ha-
gyott hagyomány sokkal de sokkal közelebb van az eredet vilá-
gosságához, mint az igen könnyen manipulálható írott emlékezet.
Egyszerűen azért van így mindez, mert a verbális hagyomány tu-
lajdonságánál fogva, közlésformájának mondjuk úgy autentikus-
sága által soha nem térhet el a „szám”-szerinti hagyomány
„szám”-ból jött igazságától. S itt, az archaikus tradíció szokatlan
mélységéből kibontott igazságon keresztül találunk rá arra az
orfikus bölcsességre, hogy a szám és a betű eltérése vezet a világ
romlásához, az égi világosság elvesztéséhez.
Mindennek konklúziójaképpen elmondhatjuk, hogy a be-
szédnek és az éneknek a magyar nyelv metafizikája által felismert
„szám-szerinti” világosságán nem fog az idő. Ezért tartja úgy a
gyergyói magyar hagyomány, hogy a magyar Nemrót emlékét
„száj őrzi meg, betű árulja el”. De ha már így körbe jártuk az ar-
chaikus hagyomány „számőrizte” verbális tradícióját beszéljünk a
betűőrizte emlékezetről, azon belül is a Nimródról szóló írott ha-
gyományról.
Ipolyi arról értesít minket nem szégyenkezhetünk, mert ma-
gyar őseinknek is meg volt a maga írott hagyománya, hiszen bír-
ták a betűvetés pontosabban a betűrovás tudományát. Sőt a bölcs
pap és mitológus nagy művében utal magára a magyar betű sza-
vunk létrejöttére, annak jelentésére is.

361
 „...a betű vagy betű – litera, mi a be = in és tű = acus, a
hegyes végű tűző eszköztől, az így ily eszközzel fába, kő-
be vagy más tárgyba betűzöttet, bevésettet jelentené:
mily módszer az írás, jel csinálás egyik első természetes
eleme,”
Tehát mikor számokat, betűket, szent jeleket tűszerű tárgyal
bevésnek, berónak, betűznek valamilyen a tűnél puhább anyagba
pl. akkor „betű” keletkezik. Íme a magyar betű szó megjelenésé-
nek születésének a titka. Az archaikus hagyomány azonban mint
ahogy írtuk is minden betűnél hitelesebbnek tartja az „élő” szóval
átadott hagyományt, mivel a betűnek nincs „lelke”, nem „él”. Az
élő hagyomány számértéke mindig csak „Egy” a magyar archai-
kus tradíció szerint, a betű által őrzött hagyományt pedig több
szám is „takarja”. Leginkább a kettő és az öt.
A kettő, mint tudjuk erősen lunáris, nőies, hold szám. A lé-
nyeglátó magyar hagyomány az Egy árnyékának tartja a kettőt,
Míg az egyes szám mindig a Legfőbb és az aranyos ősapa védel-
me alatt van. A „kettőt” a régi magyar tradíció a keleti okkult ha-
gyománnyal egyezően az Egyből születettnek tartja. Ebből követ-
kezően többet is jelent számára az Egy, az Egész, mint a kettő, az
egyből levált „egyrész”. Ebből következik, hogy az Egynek na-
gyobb a fénye, belső tartalma, mint a kettőnek. A régi magyar hit
számmisztikája sajátos megegyezést mutat alexandriai gnózis
számmisztikájával, „számképével” és a bogumil számmisztikával.
Nem véletlen, hogy magának a magyar ősapának, Nimródnak
nincs testvére. A hatalmasság tudásával, a csillagok titkaival és a
nagyság építészetévei ajándékozták meg őt a „szülei”. Ennek a
tudásnak a birtoklása viszont csak és kizárólag „Egy” tudást igé-
nyelt. Mint ahogy „Egy” valakinek lehetett tovább adni az erről
szóló beavatást. A szent titkot nem lehet megosztani. Mint ahogy
igazán szeretni is csak egy valakit lehet. A magyar népdal, illetve
a magyar balladairodalom remek példáját adja az „egy” szerelmes
és misztikus szeretetének, tiszteletének és az ebből fakadó pótol-
hatatlan érzésnek:

„Egyet lehet csak szeretni igazán,

egy után hasadhat meg a szív őszintén,

362
 tisztán...”

„Egyet gondolt, de az több

kettőnél, háromnál,
több tucat vágynál,
minden kívánságnál
mert Egy az Ég Ura,
Egy annak igaz Istene...”

„Egyért dobog a szíve

annak a menyecskének
egyért lángol lelke
mit is tehetnének...”

De nem csak a magyar ballada, hanem a magyar nemzet ere-

detéről, ősmúltjáról szóló nemzeti emlékezetben is jelen van a
nagy „Egy”, mint az „egy tőről fakadásnak” az ősforrása és ma-
gának Nimród-Nemrótnak ama misztikus száma.

„Egy tőről fakadt nemes magyar nemzet,

derék ősapjáról szól számtalan cselekedet”

Az Egynek, mint a nap tükrében mindentlátó Napistennek a

mithraszi alakja tükröződik vissza a magyar Nimród mitikus
alakjában. Számtalan megegyezés közül az egyik legfontosabb
maga a halhatatlanság örök birtoklása. Valójában ez az „Egynek”
az egyik leghatalmasabb, mindent átégető kozmikus-szakrális tit-
ka. Az ókori misztériumvallásokban a léleknek égi útja, „kozmi-
kus pályája” van. A magyar hagyományban, mint táltosvallásban
ez az út valóban „repült” út. Tudjuk, hogy a régi napvallás idején,
mintegy a beavatás kezdetén az első beavatott maga Héliosz volt.
S csak a nagy Egy „feltörése” után az önmagára-ismerés fel-
ébredése után következhetett be a többi beavatás, a többi megis-
merés. A magyar ősvallás első beavatottja maga Nimród volt, a
mitikus ősapa. Ezért mondja az archaikusnak mondható, verbális
magyar tradíció azt, hogy mindent, amit egykor tudtunk és min-
dent, amit egykor nem tudunk az egykor a fényes időkben az ős-
atya kizárólagos tulajdona volt.

363
 Ahhoz, hogy ez a beavatás megtörténhessen meg kell ismerni
a Legnagyobbat, Istent. A beavatás titka Isten megismerésében
rejlik. Ez pedig nem megy a szent számok ismerete „tudása” nél-
kül. Az erről való ismeretről tanúskodik a régi magyar hagyo-
mány okkult számismerete, Az isten-megismerésnek, az Istenhez
hasonulásnak több útja, mondhatjuk úgy is, hogy több fokozata
van. Erről tud a perzsa, a zsidó, az egyiptomi és természetesen a
régi magyar hagyomány is. A leggyakoribb útja az a bizonyos
univerzális hármas út. Ez maradt fenn a legtovább a vallásos
köztudatban és ezt örökölte meg az európai okkult tradíció, ezt
őrizte meg az alkímia hermetizmusa is. Ennek az „Egy-tudásnak”
és ennek az „Egy-tudás”—„Egy nyelvének” a szétszedéséről, a
hagyomány szerint Istentől kapott „Egy nyelv” elpusztítása történt
meg ott Bábel tornyánál, Nimród templománál.
Nem kerülhetjük meg és az „Egy-világ” alámerülésével az
Egy „széthullásával” már csak a hármas szám utal a hajdani
„Egy” misztikus erejére. Ezért ez a bizonyos misztikus hármas
szám az ősmagyarok számmisztikájában oly jeles és kitüntetett
helyet foglal el, s egyben magában foglalja a beavatás kulcsát, az
előző „Egy-világ” ismeretét, annak ősrégi emlékét is.
Látni fogjuk majd, hogy a hármas szám és annak rejtett je-
lentése milyen szorosan összefügg a hetes számmal és annak
ezoterikus titkaival. Már meg sem lepődünk azon, hogy úgy a
hármas, mint a hetes szám magában rejti Nimród spirituális testét
és annak „csillagos” erejét. Mielőtt körbe járnánk a hetes szám
égi-földi titkait említést kell tennünk a hatos számról, ami „meg-
előzi a hetest és annak fényét nem hagyja elrabolni”, A népha-
gyomány hatos száma az a kétszer hármas szám, ami a magyar vi-
rág-világban oly fontos teremtő jelentéssel bír. Az erdélyi ha-
gyomány szerint Nimród csillaga hatágú, ami e csillag ágait illeti,
„felfelé is annyi, mint lefelé”. Ez a hatoscsillag a régi magyarok
„teljes-csillaga” volt.
Minden bizonnyal nem lehet véletlen, hogy Ur-Nammu su-
mér király (Kr. 2060) híres oszlopának homlokdísze, az a bizo-
nyos sumér csillaga is hatágú.
Mi sem természetesebb mint az, hogy a magyar hagyomány
nimródvirága – „csillagvirága” is hatágú, hat kis hegyes szirom-
mal pompázik. Ennek a csillagvirágnak pedig mindig tíz magja

364
van. Öt a virág egyik oldalán, s öt a másik oldalán. A magyar
népművészetben e csillagvirág ötös magvára egy-egy madár vi-
gyáz a virág mindkét oldalán.
Mégpedig úgy, hogy a madarak rászállnak a magokat őrző
magtokra és így vigyázzák, őrzik azt, Ennek nimródvirágnak a
magyar hagyomány által megőrzött képét láthatjuk egy mázolat-
lan kalotaszegi csempén. A magyar hagyományban nimródvi-
rágnak nevezik azt a hatszirmú csillagvirágot, ami a magyar vi-
rág-világ közepén helyezkedik el.
Arra, hogy mí-
toszban és mesében
megjelenő számok
mögött valójában
milyen mély spiritua-
litás rejtőzik, arra
maga a magyar mí-
tosz, a magyar mese
és annak magyar vi-
láglátása lesz a bizo-
nyíték. Arról a valódi
mesekincsről beszé-
lek. ami a magyarok
hét egét és a magya-
rok három igazságát
megőrizte és nem
dobta a múlt szemét-
16. kép dombjára. A három-
nak és a hétnek a
nimródi magyar hagyományban fellelhető szoros összetartozását
nem csak a régi magyar archaikus hagyomány őrizte meg, hanem
az alkímia európai okkult hagyománya is.
Ez a tudás benne foglaltatik a földet körülfutó leyvonalak
misztikus útjában éppen úgy, mint a nagy megalitikus szent ro-
mok „nagyságaiban” vagy éppen a nagy gótikus katedrálisok tit-
kokat őrző arányaiban és máig megfejtetlen szimbólumaiban.
Hogy a magyarországi Csörszárkáról ne is beszéljünk...

365
 Ennek az archaikus
bölcsességnek az el-
vesztése valójában ma-
gának a spirituális fun-
damentumnak az el-
vesztését jelenti. Annak
a bizonyos szakrális
alapnak az elmerülését,
ami maga után rántja az
egész tradíció, hagyo-
mány feledésbe merülé-
sét. Nem véletlen az,
hogy manapság jöttünk
rá arra, mi anyaországi
magyarok, hogy a csán-
gó vidék folklórja
mennyi archaikumot,
milyen spirituális mély-
ségeket őriz. Ezt ma a
XXI. század globális 17. kép
ürességének és minden
tradíciót és kulturális emléket maga alá gyűrő, abnormálisan fel-
gyorsult, műanyag világában láttuk meg, nem lehet véletlen, Sőt
mondjuk ki, korunk egyik kicsi, de csodálatos meglátásainak
egyike.
Hiszen korunk műanyag világától mi sem áll távolabb, mint a
régi magyar archaikus világlátás. Itt csángóföldön maradt meg a
legtöbb abból az archaikus magyar világlátásból, ami a számok,
színek, égitestek spirituális lényegét őrzi a vallásos néphagyo-
mány csodálatos tisztaságával.
Az archaikus imádságok, a régi-régi magyar legendák ennek
a világnak a titkát rejtik. De ne higgyük azt, hogy a mi magyar
mitológiai emlékeink rokontalanok és még csak nyomukat sem
lehet fellelni az egyetemes vallástörténetben és mitológiában, Itt a
Kárpát-medencében és Erdélyben csodálatos módon otthon van-
nak, de otthon vannak az ettől a vidéktől nagyon-nagyon messze
lévő ősi kultúrnépek vallásos hagyományaiban is. Ott, ahol cso-

366
dálatos párhuzamokra találunk a vallási hagyományok kutatásai
közepette.
Maga a hármas számnak a spirituális vizsgálata is közelebb
hoz minket ezekhez a párhuzamokhoz. Már említettük, hogy a
hármas szám és maga a hármasság, mint komplex egység az
egyetemes vallástörténetben és mitológiában vizsgálódva fellel-
hető az ókori nagy kultúrák vallási életében. Mégpedig a szent-
séggel és magával a szent fogalmával szoros kapcsolatban.
Már ez a tény is bizonyítja, hogy eleink a hármas szám spi-
rituális ismerete által ismerték magát a szent fogalmát és a szent-
ségek „működését” is és hogy régmúltjuk, eredetük a régi nagy
keleti kultúrák irányába mutat. Régi magyarjaink a hármas szá-
mot a „papok számának” nevezték már akkor, amikor a keresz-
ténység és annak szentháromság fogalma még nem is létezett. Er-
ről nem más, mint Ipolyi. a nagy tudású katolikus pap is említést
tesz. Ismerjük a hármas hon szkíta-magyar legendáját, ami oly
gyakran felbukkan régi hagyományainkban, egyik bizonyítékát
adva ezzel a szkíta-magyar rokonságnak, ha úgy tetszik testvéri-
ségnek. Ez a három hon. a földi három világ megjelenítése. Ez a
három hon méretett le Nimród három aranylépésével. Egy közép-
pontból háromszor lépet hármat három irány felé. s így „három
hont alkotott egy lélekzetével”. Ez a leírás, ha jól odafigyelünk rá
nem más, mint egy beavatás. Központosít, kiteljesít, majd vissza
„árad” önmagába. Az istenismeretnek, mint önismeretnek a hár-
mas útja, íme betűkkel leíratott...
De magának a rítusnak több arca is létezik. Van a cselekvés
által megvalósított beavatás, van az átváltozások által megvaló-
sított rítus és létezik egy harmadik. sámánisztikus tudatban való
repülés által megvalósított beavatás. Az első beavatásforma az,
ami az időben legtovább megmaradt. A metamorfózisok által
megvalósított beavatásról már nem egyszer beszéltünk ebben a
könyvben a Nimród-hagyomány kapcsán. Ez az a beavatási for-
ma. ami a maga teljes egészében a nagyon régi időkhöz kötődik
és a legközelebbi kapcsolódást mutat a magyar Nimród hagyo-
mány archaikus beavatási emlékeivel. Maga Kerényi Károly is
többször hangsúlyozta annak a Mithras-kultuszban megvalósuló
határozottan domináns jelentőségét.

367
 Kardos Tibor (aki Bucsu-i regősénekeket elemezve a bölcső-
ben fekvő Dionysos liktines-motívummal való kapcsolatra hívta
fel a figyelmet) meg egyenesen végig vezet minket a hét fokozatú
napvallás beavatási fokozatain méghozzá számot adva és megne-
vezve az egyes megtestesüléseket:
„...A hét fokozat közül az első a Holló volt, a második a
Griff, más emlékek szerint a Nymphus, a harmadik a Vi-
téz, negyedik az Oroszlán, ötödik a Perzsa, hatodik a
Napfutó, hetedik az atya, másként a Sas.”
Ez a hét fokozatú, a Nap Fényében álló beavatási misztérium
két fontos okból is említésre méltó itt a Nimród-hagyománnyal és
általában véve a magyar ősi, archaikus mítoszhagyománnyal
foglalkozó könyvünkben.
Első és nagyon fontos hasonlóság az, hogy itt a maga mezte-
len valóságában, mint tényt látjuk leírva azt, hogy állati és emberi
átváltozások egymásutánja konkrét beavatáshoz vezet. Ne feled-
jük, hogy a nimródi magyar hagyomány esetében is ilyen átválto-
zásokkal, pontosabban segítő metamorfózisokkal találkoztunk.
Állati és emberi alakok, valamint keveréklények egymásutánját
választotta megtestesülésként a beavatás útján való megszabadí-
táshoz, a Világosság eléréséhez, pontosabban megismeréshez ve-
zető úton a nagy Kiválasztott.
Így vált övéinek a „nagy segítségére” és a hatalmas „napter-
mészetű Világosság” befogadására és annak embert „szabadító”
átadására, kisugárzására. Az átváltozások előtt és után többször is
fénykör veszi körül Nimródot hatalmas világosságot árasztva. A
történelem korai szakaszának vallástörténete nem egy ilyen su-
gárzó beavatottról tud. Sőt a vallásalapítók nagy része rendelkezik
ezzel a „belülről jött fénnyel”. Nimród átszellemült fényes, de
„szigorúan szép” arca, amiről a régiek hagyománya beszél ilyen
„belülről jött fénytől” gazdag. Buddha, Jézus, Mohamed is vilá-
gosságot áraszt. Mózes arcát meg egyszerűen le kellett takarni
miután Istennel találkozva lejött hegyről a parancsolatokkal, mert
„csodás és hatalmas fénytől sugárzott az arca”. Tehát összefog-
lalva a mithraszi beavatás útját: hét mitikus lénye, hét fajta vilá-
gosságot ajándékoz. A beavatás sorrendjében ez a fény egyre
tisztább, egyre „magasabb” lesz, mígnem a hetedik fényajándék-

368
kal véget nem ér a beavatás. Mindez emberi és állati. valamint
keveréklények megtestesülésén keresztül valósul meg, éppen úgy,
ahogy a magyar hagyomány a nimródi alakváltozásokról beszá-
mol.
A másik, számunkra kikerülhetetlen hasonlóság, az hogy ez a
bizonyos hetes beavatottság, vagyis hét választott fokozat meg-
felel a magyar őshit hetes misztikájának. Tapasztalhatjuk a tényt,
hogy az antik kultuszok beavatás-hagyományai és az archaikus
magyar őshagyomány több szempontból is fedik egymást. Tudjuk
azt, hogy a magyar karácsonyi énekben. a korai magyar fehér-
hagyományban és az ezekhez kötődő balladás „emlékekben” fel-
lelhető beavatás-élmény nagyon régi keletű. Éppen ezért a nagyon
régről hozott és megőrzött beavatás-kultusz, valamint a máig élő
„szám hagyomány” arról beszél, hogy itt a dominánsan archaikus
jegyeket viselő magyar Nimród-hagyománya bibliai időket jóval
megelőző korból veszi a kezdetét. Akkor, amikor még az „Ég és a
Föld tudása nem vált el”. Akkor még létezett az a bizonyos őstu-
dás, ami a számok és a betűk nyelvét „egyszerre tudta olvasni”.
Vagyis a számban tudta a betűt és a betűben megtalálta a számot.
Cambell nem véletlenül keresi mindezek nyomait a népek mese-
és mítosz hagyományában, mint egyetlen olyan helyen, ahol talán
még ma, jelenünkben is felelhető mindezen „aranyos” tudás.
Az említett napkultusz hét fokozatú beavatását a maga nyel-
vén megőrizte a magyar mesevilág. Ezt az ősi beavató-hagyo-
mány őrizte meg a magyar mese a hétszer „egymásra rakott” he-
tedhét világával. a magyar túlvilág hét kozmikus égi rétegének
hét külön világával.
Itt érdemes reflektálni Varga Zsigmondnak Az ősmagyar
mitológia sumir és ural-altáji öröksége c. átfogó mitológiai köny-
vében megemlített és a magyar őshagyománnyal párhuzamba ho-
zott égi hétrétegűségre, ami a sumir kozmológiában és a magyar
őshagyományban egyaránt dominánsan jelen van. Olyannyira,
hogy még a magyar mesehagyományban is előkelő helyet foglal
el, ezzel bizonyítva annak eredetét és strukturális gyökereit. De
jelen van a magyar életfa „hétágas világában”, ott és azon a miti-
kus fán, aminek a tetején, mintegy „égi koronáján”, amin egy
nagy madár rakott örökös fészket. De menjünk tovább és járjuk
körbe a témát alaposan. Ez a hetesség jelenítődik meg a magyar

369
mese héttengerében, mint a beavatás „hullámzó” közegében. In-
nen vagy e „héttengeren is túlról” jönnek elő a beavató, mitikus,
mesés lények. Ide kívánkoznak Ipolyi sorai:
„...hasonlóan áll még az ördögnek, a tündérnek ígért,
feláldozott gyermekekről, a tátos fiúról (III, XV), hogy
így a hetedik évben vitetnek el és tűnnek el: mi ismét
ezen hét éves gyermek feláldozása lehet (XVII) és a km.
is: hetedik gyermek, Erdélyinél (3604) magyarázva,
hogy róla sok csudát tud a nép (4)”
Ipolyi maga említi, hogy a hetes szám kultikus tisztelete és
annak használata a mitikus hagyományban egyértelműen keleti
örökség és benne találtatik:
„az összes keleti regés hagyományban; az 1001 éji mon-
dák éppen úgy bírják, mint sajátjaink (1. pld. a 413 éjb.).
hasonlóan a perzsa iráni regében firdusinál (1.86): a hét
arany, ezüst, acél, márvány st. vár, a hét ég, hét vezér
(1.170), a hét planéta (2.149), hét kíszver = ország, hét
próba és kaland a hősnél (2.282, 450). A hindu és perzsa
mythosokban (Sepp. LIII) a hét istenhegy, hét sziget, hét
tenger, mint paradicsomi és istenlak. Az óperzsa tarto-
mány-felosztás száma is e szerint hét volt (Theophylakt.
3,18), és Herodotosnál is (LIO 1) hét ős méd törzs jő elő;
hasonló volt az osset mandzsu és tatár népek hetes ha-
dakra felosztása (Sepp L123)...”
Most beszéljünk a magyar mítosz őrizte hetes számnak, mint
a magyar őshagyomány nagyon fontos kultikus számának a
nimródi hagyományban való jelenlétéről. A magyar hagyomány
úgy tartja, hogy Nimród palotájának hét emelete, hét szobája, hét
ablaka és hét kijárata van. Érdekes, hogy az európai általános ha-
gyománya magyar hagyománnyal megegyezően emlékszik vissza
Bábel tornyára, mint kész héttornyú épületre, ami az „Égnek tü-
körképe a földön”. Ugyanakkor tudomása van a zsidó hagyo-
mányról, a bibliai bábeli toronyról is, ami köztudomású, hogy so-
ha nem épült fel a nyelvek összezavarása miatt. Nimródról vi-
szont mint építőről azonban nem mond semmi olyan konkrétumot
ami az ismert történelembe beleilleszthető lehetne. Ellenben a

370
zsidó és bibliai tradíció, ami őrzi a nyelvek összezavarásának és a
torony félbemaradásának a mítoszát, tud Nimródról is csak éppen
vele kapcsolatban teljesen más ismerete van, mint a magyar ha-
gyománynak.
Bábel tornyának hét tornya, hét emelete van, amelynek
mindegyike a szivárvány hét színében tündöklött. És ezek az
emeletek mindegyike egy-egy bolygó alá volt rendelve. Így ez a
templom nem volt más, mint „az Ég szivárványos tükörképe”.
Ennyi maradt meg a róla szóló töredékes európai hagyományban.
Igen figyelemre méltó azonban Nimródnak a Közel-keleten ta-
pasztalható emlékezete. Az iraki arab hagyománya történelmi Ba-
bilon közelében fekvő Borsipa város romjaiból kiemelkedő ha-
talmas lépcsős torony romjait mai napig Birs-Nimrudnak hívja.
Nimród nevével egyébként is gyakran találkozunk ebben a tér-
ségben a földrajzi helyeket történelmi nevezetességeket faggatva.
Igen nevezetes a Mosur melletti Nimrud és a több mint 2000 m
magas Nimrud Tud hegycsúcs a maga különös legendájával.
Az igen megbízható és alapos A. Parrot megemlít, sőt a rajzát
is közli egy olyan „nimrudi” építménynek, ami ma már rom, de
hajdanán 7 hatalmas emeletből állt. S első emeleti alapzatának
hossza 82 méter, maga a torony teljes magassága pedig kb. 50 m
lehetett. A legfelső emeletnek asztrális csillagászati jelentősége
volt. Mivel ez az emelet volt a legközelebb az Éghez. Ennek sa-
játos kialakítása is arra mutat, hogy itt egy korabeli mondhatjuk
úgy is szakrális ősi csillagvizsgálóról beszélhetünk. A hét emelet
minden egyes emelete a hét fő égitest egyikének volt szentelve.
Ezt a romok színeiből is meg lehetett állapítani. Az első emelet
fekete színű volt ezt az emeletet a Szaturnusszal hozták összefüg-
gésbe. A második emelet a Vénusz fehérségét jelenítette meg. A
harmadik a Jupiter aranysárga színéről beszélt. A negyedik emelet
a Merkur kék világát tükrözte vissza. Az ötödik a Mars vörös szí-
nére volt festve. A hatodik a Hold ezüst világát hozta le az Égből.
A hetedik emelet legszebb, legnagyobb és napsárga fénytől ra-
gyogó szentélye a Nap tiszteletére készült és aranylemezekkel bo-
rították.
Ahogy a magyar néphagyomány minderről beszél:

371
 „Nimród tornyának minden laka egy-egy csillag otthona.
A csillag meg a földi élet égi megtartója. Legyen az egy
ember vagy egy nemzet. Az életet az Égből kapták és
odaviszik is vissza, ha életük ideje lepereg...”
Lássuk, mit mond a néphagyomány Nimród héttornyú temp-
lomáról. Látni fogjuk, hogy a Parrot által leírt és a régészek által
feltárt csillag-analógiákkal rendelkező hét torony megtalálható a
magyar hagyományban is. Csak ott ez a torony az Égben építtetett
meg. Természetesen ennek a legfelső tornya a Nappal analóg, an-
nak készült azt jelképezte, annak a szerepét vette át.
Nimród apánk a hét világnak megfelelő hét tornyot épített ott
a magasban az ő csillagának közepén. Ennek a hét világnak, akár
a fényt alkotó szivárványnak hét színe van, ami megkülönbözteti
az egyiket a másiktól.
Ezek a színek egyben csillagokat csillagvilágokat is jelente-
nek, jelképeznek. Ahogy az Ég felé haladunk a tornyok egyre fé-
nyesebb színeket sugároznak. A legalsó torony földfekete, a leg-
felső pedig napsárga. Ennek így kellett lennie. A legfelső torony
tehát a legfényesebb, legtündöklőbb.
Oda nem mindenkit engedett be a világnak és a magyaroknak
legeslegelső nagy királya. Ebben a Nimródtoronyban annyi lép-
cső volt ahány élete volt eddig az összes magyarnak a földön.
Míg felért az ember az aljáról a legtetejére addigra teljesen más
ember lett. Ez a mondat minden bizonnyal utalás arra a beavatás-
ra, amiben az részesül, aki végigjárja a világnak a toronyba rejtett
összes „szintjét”. A szellem útját a megvilágosodás, a Fény felé.
Tehát míg a földről feljutunk ennek az égi csoda palotának a te-
tejére, addig Nimród ősapa hét próbát tesz velünk. Azt is tudni
véli a hagyomány, hogy hétszer vagy kilencszer kell őt innen lent-
ről (a földről) hívni, míg ő meghallja ott a magasban a hívást, s
csak akkor kerül kapcsolatba azzal. aki innen lentről a „sötétség
anyagi nehéz világából” őt segítségül hívta. Azt is tudja a hagyo-
mány, hogy hétszer védte meg komolyellenségektől az ő égi várát
Nimród. De az ellenség egyik alkalommal sem jutott tovább a
hatalmas torony fele magasságánál. Sőt Nimród azt is megcsele-
kedte, hogy várátláthatatlanná tette az ellenség számára. Sőt volt

372
olyan is, amikor ő maga vált láthatatlanná az ellenségei előtt és
így hallgatta ki azok beszélgetését.
Nimród számára a legkedvesebb palotájának a legmagasabb,
azaz hetedik emelete volt. Ott élt az ő aranyhajú lánya, a Nap leg-
kedvesebb gyermeke. Az a csodás gyermek, aki árnyékot soha-
sem látott. Ez a legmagasabban fekvő nimródi palota hét égen és
kilenc világon volt túl. Ezért került oly közel a Fény bolygójához,
a Nimród által tisztelt élő fényű Naphoz. Ez a Nap a hagyomány
szerint legjobban egy bizonyos hármashalomról „látszik”. Ennek
a halomnak a „legteteje” már Nimród birodalma. Ide száll rá a
„szép keresztfára, szép sas (turul) alakjában. Ennek a ...szép sas-
nak” korona a fészke. Mégpedig az a korona, ami a magyarok
hármashalmán „nyugodik”. S íme a hetes útját járva a magyar ha-
gyományban újra az utunkba kerül az a bizonyos „szent hármas
szám”.
Ennek a már említett mitikus magyar Háromhonnak a szim-
bolikus hegyeit láthatjuk több kutató szerint is a magyarok híres
hármashalmán, ami címerhalomként él a köztudatban. S hogy ez a
három hon (amit ama hármashalom szimbolizál) „el ne mozduljon
a világ zajos folyása által” Nimród a magyarok ősapja kereszt-
alakú kardját beleszúrta oda, a halmok közepének közepébe.
Majd, hogy a világok viharai még véletlenül se tehessenek
kárt e kiválasztott halmokba, rátette arra a világ legsúlyosabb
dolgát, az égből eredeztetett magyar szentkoronáját „amolyan
örök nyomaték által”. Mindezt a csodás koronát háromszor pró-
bálta meg rátenni a halmok közepébe, mígnem valóban sikerült
neki. Ez a három halom igen gyakran megtalálható a magyar
népművészetben egyben és külön tagolva is. S igen elgondolkod-
tató, hogy ott, ahol a népművészet külön ábrázolja ezeket a nép-
nyelv szerinti „nimródhalmokat”. ott igen gyakran „jelzi” bennük
az időt forgórózsa, forgókerék vagy éppen álló világrózsával a
közepén. Ezekről a nimródhalmokról és azok vigyázójáról a ki-
terjesztett szárnyú, napfejű lélekmadár-nimródról való ősi emlé-
kezetet, ősi „tudást” láttatja velünk oly gyakran a magyar folklór
a faragott sétabottól, a kelengyésládán át a székhátig mindenütt,
ahol annak helye és szerepe van a magyar népművészet ben.

373
 A spirituális hármasság-
nak az Egyhez, mint az örök-
kévalóság számához nagyon
sok köze van. Magában az
emberben lévő, mintegy az
embert „alkotó” hármasság-
nak (testnek, léleknek, szel-
lemnek) is Egy a ruhája,
ahogy az egyiptomi hierogli-
fák is mondják. Az nagy át-
változás a halál sem más,
mint ennek az „Egynek” az
átköltözése egy másik „Egy-
be”. A magyarság mindig
magányos, „egy”-edüli fejfáin
gyakran ott találjuk azt a
szintén magányos, mindig 18. kép
„egy” madárkát, aki a fejfa
legtetején, annak legmagasabb pontján, mintegy az Éghez legkö-
zelebb található, amiről a hagyomány úgy mondja, hogy Nimród
küldte, hogy a lelket vigyázza örökkön-örökké a magyar sírokon.
Ennek a „hármasnak”, mint je-
lentős számnak a jelenléte a magyar
mítoszban többszöri és sok rétegű.
Beszél a magyar mítosz három hó-
napos nehéz „vándorlásról”, a hon-
foglalás három különös jeléről, a tu-
rulmadár három világáról, a nemzet
három nagy próbájáról stb.
Megjelenik a hármas a régiek
szokásaiban, viseletében, gondolko-
dásában. Ismerjük a régi magyarok
három haj tekercsét, azt a bizonyos
pogányságot jelölő három cicinnust.
Erről a hajviseletről mondja a króni-
19. kép ka, hogy a pogánysághoz visszatérő
magyarok újra viselni kezdték. A

374
népi hiedelem tudni véli, hogy Nimródapánk is hármas varkocsba
fogta a haját, amit aranypánt fogott össze.
Gyermekeinek is három volt a száma. Két „fitestvér”. kik
szakasztott másai voltak egymásnak és egy lánygyermek. Ez
utóbbiról az „apokrif” magyar hagyomány úgy tudja, hogy annak
arany palotaszobája. „aranyos lakhelye” Nimród hatalmas palo-
tájának legmagasabban fekvő „világában” volt, nagyon közel a
Naphoz. Úgy szintén háromszínű táltosmén volt Nimród birtoká-
ban.
Neki legkedvesebb, a legdrágább a hófehér mén volt. Palo-
tájának elzárt kertjében három nagy óriásfa állott. Ebben a kert-
ben a régi világok növényeit és állatait gyűjtötte össze a magyar
ősapa. Nimródnak eme a titkos, halandó emberektől elzárt paradi-
csomi kertjében állott az a bizonyos három égigérő fa. Ezeknek
csodálatos fényű három titokzatos gyümölcse őrizte a múltnak, a
jelennek és a jövőnek nagy magyar titkait.

375
 30. Nimródtorony. nimródhalom.
kettőskereszt
„Nimródtorony, Nimródhalom
régi világ, régi halom
kettőskereszt, nimrótkereszt
magyarhitem el nem ereszt...”

„Füves” Sánta Balogh

A babiloni toronytemplomok (zikkuratokról) tájolásáról, he-

lyéről és magáról a toronytemplomról. mint a kozmosz élő mo-
delljéről írja Eliade, hogy az építők. tehát a babiloniak azt vallot-
ták, hogy annak alapja, „földdel való kapcsolata” nem lehet más-
helyen, mint a föld köldökén. A magyar Nimród hagyomány is
úgy tartja, hogy Nimród templomvára az élő világ köldökén pi-
hen, ahogy a gyermek is köldökével „kapcsolódik” az anyjához,
ezzel, mintegy az élő világ legtermészetesebb és egyben „legtö-
kéletesebb” kapcsolatát példázza.
Nimród toronytemplomának teteje egyenesen „belevezet az
Égbe”, ahogy azt a magyar mesehagyomány is számtalanszor fel-
emlegeti. Az archaikus magyar hagyomány arról beszél, hogy
Nimród belső fénye által belevilágított a „sűrű földbe” és ott, ahol
ez az „ős” a legtöbb világosságot és kapcsolódást találta az Éggel,
mint „örök anyával” ott kezdte el építeni az égbe, az Istenhez ve-
zető égi nagy tornyát.
Ez a hely pedig nem volt más, mint a földanya köldökének a
helye a magyar néphagyomány szerint. Megdöbbentő a hasonló-
ság a régi reánk maradt babiloni tradíciók és a szintén nagyon ré-
gi, archaikus magyar mítosz emlékei között.
A népek archaikus hagyománya őrzi annak az emlékét, hogy
egyes mitikus lények („átváltozott” szegénylegények, királyfiak,
királylányok, óriások, őskirályok, táltosok, látók, mindentudó
öregek, emberként viselkedő virágok stb.) vagy a maguk testi
valójában, vagy különböző csodaszerszámok („végtelen” kötelek,
nyílvesszők, aranydárdák, repülő szőnyegek stb.) segítségével

376
felmentek az Égbe, és ha kellett, onnan vissza is tudtak jönni még
pedig „egy szempillantás alatt”.
A népek mítoszhagyományát vizsgálva jól körülhatárolható
azon népek csoportja, akiknek a mondavilága őrzi az égbe vezető
torony vagytemplom legendáját és azoké, akik erről az eget-földet
összekötő szakrális építményről mit sem tudnak. Ilyen torony-
vagy templomépítő hagyomány birtokában vannak a közép- és
dél-amerikai indiánok. a „termékeny félhold” néven elhíresült ős-
kultúrák és az Észak-afrikai piramisépítők, az egyiptomiak is.
Igen különös és nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy a Kár-
pát-medencei Nimród-hagyomány kapcsán a babiloni hagyomány
mintegy megelevenedik az archaikus magyar hagyományban. Sőt,
itt még a régi hagyomány úgy tűnik egyáltalán nem torzult el a
hosszú-hosszú idők folyamán.
A toronyépítésnek, mint fontos szakrális cselekménynek a
célja itt a két világ (az Égnek és a Földnek) kapcsolatának a tö-
retlen biztosítása. Hiszen Nimród (ős)apánk nem akart mást „az
nagy toronynyal a fódrűl a íg felé, mint aztat, hogy a födi és ígi
tudást ne haggya hátra, ne vesztse el ez a födi embör”.
Lám az „egyszerű” magyar ember így foglalta össze a
nimródi toronyépítés nagyon fontos miértjét. Itt még csak nyo-
mokban sem merül fel az Isten ellen való szörnyű lázadás ténye.
Egyszerűen „csak” egy régi tudás fenntartásának, megőrzé-
sének legfontosabb biztosítása az egyedüli nagy cél. Arról ugyan
nem nagyon van direkt ismerete a népi emlékezetnek, hogy ennek
a bizonyos toronynak a különböző szintjei a beavatás szerinti kü-
lönböző tudatállapotokat őrzik. De a magyar mese a maga áttéte-
les nyelvezetén keresztül, ha nem is direktben, de beszél erről. S
az, hogy Nimród aranyhajú lánya e palotának a legfelső és legvi-
lágosabb, leg „napközelibb” szobájában él – már maga egy bizo-
nyíték a nimródi naphagyománnyal kapcsolatban. S hogy erről az
„egyszem” mintegy „magi” állapotban élő lányról csak az archai-
kus és a legrégibb rétegeket őrző, azt felvállaló hagyomány beszél
– az már maga mond valamit a komoly kutatók számára. Hiszen a
„nagyon nagy régiség fényes és nem hazudik”. A székely hagyo-
mány szerint ez az „őszinte nagy fényesség látható” onnan a ma-
gyarok mitikus hármashalmáról, amit nem hagy befedni a népi
emlékezet.

377
 Erről a hármashalomról az ún. nimródhalomról már beszél-
tünk az előző fejezetekben. Az archaikus magyar hagyomány már
a történelmi idők előtti időkről hozta magával és őrizte meg a né-
pi emlékezet számára a kettőshalom és a kettőskereszt szoros ösz-
szetartozását és központi helyét a magyarság spirituális-szakrális
egén.
A különös csak az, hogy a hármas halom a XIV. század kö-
zepe óta szerepel a kettős kereszt alatt. Tegyük fel a költői kérdést
vajon miért? Hiszen az archaikus néphagyomány mondjuk úgy,
hogy folyamatosan tud e két dolog szoros együvé tartozásáról. A
világban megnyilvánuló szakrális magyar szimbólumok esetében
miért csak a XIV. században kerül csak össze a hármas halom és
az a bizony kettőskereszt, ami nem más, mint Nimród ősapánk
kereszt-alakú kardja, amit ő maga szúrt bele ama hármashalom
közepébe. S ez a hármashalom valójában nem más, mint annak a
mitikus magyar háromhonnak a szimbóluma, ami a nimródi égi
kardból lett kettőskereszt által örökre rögzítve az idő rohanó és
hagyományt pusztító természete miatt. Ennek a kettőskeresztnek
a múltja nagyon régi emlékeket őriz, már a késő mitanni
(hurrita/szabir) pecséthengereken is jól látható. A magyar népha-
gyomány Nimród kettőskeresztjét ábrázoló égi kardjáról úgy
tudja, hogy annak éle egy mozdulattal el tudja választani a jót a
rossztól, a világosat a feneketlen sötéttől. Ezt a mitikus kardot so-
ha nem kell élezni, mert élét a Nap aranysárga fényétől kapja.
Nimród kardját könnyen fel tudja emelni az, akinek könnyű a szí-
ve és igaz a természete. De a sötét szívűek, a lelketlenek. a
rosszratörők, a hamisak számára felemelhetetlenül nehéz és
„szikla nehéz” ez a kard. Ez a kard mítosz vitathatatlanul kelta, ír
eredetre utal. De az is lehet, hogy itt egy egyetemes mítosszal ál-
lunk szemben, ami bizonyos „idős” és a hagyományaik birtoká-
ban lévő népeknél rendre megjelenik. A magyar mítosz több szá-
lon is őrzi a hármashalomnak és a kettőskeresztnek karizmatikus
szentségi erejét. Mindezt csak megerősíti az ezekkel szoros fizi-
kális és tartalmi összefüggésben lévő Magyar Szent Korona. A
régi magyar népi emlékezet szerint Nemrót úgy tette rá égből ka-
pott koronáját a szóban forgó hármashalomra, mint ahogy meny-
asszony húzza rá az esküvői gyűrűt a vőlegénye kezére örökre
eljegyezve azt. Nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk,

378
hogy itt is egy nagyon régi máig ismert beavatásról beszélünk.
Hiszen az esküvő rítusa is egy életre elkötelező beavatást jelent.
Itt persze nem a profán, világi esküvőt értve ezalatt. Ilyen beavató
hagyományt példáz Nimród azon cselekedete, amikor gyűrű
módjára ráhúzza a „világ első égből kapott koronáját” a
hármashalom közepén lévő legmagasabb halomra, mint a magya-
rok hármashonának legnagyobb spirituális csúcsára.
A Magyar Szent Korona által a földre lehozott égi tudás bir-
tokában e hármashalmok, mint szimbólumok égi hasonlóságot,
okkult egyezést őriznek. Ugyanígy a kettőskereszt egyes tipizált
ábrázolása sem jelent mást, mint „Nimród apánk földre szállt
csillagképit”, vagyis annak magyar csillagát, illetve e csillaghoz
vezető titkos utat, rejtett „csillagtérképet”. Az Északerdélyi ha-
gyomány szerint Nimród kardjára, mint napfényű, éles és szilárd
fundamentumra véste az utat az ó csillagjai, pontosabban az ő
csillagképe felé. S majd csak e bejelölés „bekarcolás” után szúrta
le a kardját oda, ama hármashalom „abszolút” spirituális közepé-
be. Ez a be- és megjelölés, berovás ama misztikus jel, karizmati-
kus üzenet, ami arról beszél, hogy ez a „csillagzat” az ősatya égi
helye, vagyis annak megszentelt „magas” otthona.
Ez az asztrális-karizmatikus hagyomány beavatott, magasabb
szintjén az „otthon eggyé válik annak lakójával és annak látható
formájával”, ebben az esetben az Orion-Kaszás Nimróddal. Így
válik az Orion „csillagnak”, a magyarok Kaszáscsillagának a „ké-
pe” az ősatya ábrázolásává. Ez az ábrázolat pedig nem más, mint
maga a Nimród tagma. Azon szimbólumok és írásjelek összefog-
laló elnevezése, amelyek az Orion csillagzatot Nimród ősatyaként
ábrázolják magában a jelben, a betűben, a karcolatban a „szent
rovás” szimbólumába sűrítve. S hogy ennek a földre hozott ma-
gyar szentséges helynek valójában hol van a földi magyarországi
otthona, az külön könyvet igényel. De ne legyünk a „titokkal ti-
tokzatosak” ahogy azt így a középkori költőnk fogalmazta és ne-
vezzük meg a helyet magát! Ez a „földre szállt hely” pedig nem
más, mint a szent Pilis vidéke, az a hely, ahol a nemzet spirituális
szíve kőként dobog. Innen a hely neve is Dobogókő...

379
 31. Felszálló tűznek szép imádása
„Felszálló tűznek szép imádása,
távoli múltunk dicső ragyogása”

T. S.

„Erre ni...a világra mondom

meg arra a fínyesre ami vót
e nl, mint tűznek az etülte,
sötítségnek ama otthonya...”

„Lád ni Nimród testiből kimult

a fínyesség, kihűlt a fenti tűz...
pínzér és fődi hatalomból
van már minden meg szenvedisér
nincs tiszta fíny a fődön
csak feneketlen nagy sötít...”

„Kordés” Tóth László (öreg csikós)

„Nimródnak, a daliának az idejében

földből felszálló tűz lett láthatóvá”

Szir nimród-hagyományból

Már tapasztaltuk. hogy a magyar Nimród-hagyomány igen

gyakran a tűzzel, mint „első elementummal”, a tisztaság és a
fénylátás legfontosabb szakrális elemével hozza szoros összefüg-
gésbe a magyarok legendás ősapját. Igen sokan úgy tartják főleg
Erdély déli részein, hogy maga a tűz adja Nimródnak azt a na-
gyon fontos átváltoztató képességet, ami által .más testbe tudja át-
rakni azt a bizonyos tüzet, ami az Ég és a Föld kijelölt helyéről
származik és Nimród fényes testébe lakozik.
A mese világában ennek a hatalmas óriáskirálynak „fény a
szeme, tűz a vére”. Az ősapa vérének a tűzzel, mint spirituális

380
elemmel való kapcsolódása időben és térben nagyon távoli kap-
csolódásokhoz vezet el minket. Az ősapa kiszáradt. megfeketedett
vére nem más, mint az a megszentelt föld, ami az ősök és utódok
otthona, vagyis a konkrét haza. A magyar hagyomány úgy tartja,
hogy Nimród miután fel költözött üldözői elől az Égbe kidobálta
nagy égi tornyának az ablakából a földi, félig kész tornyának a
kulcsait. (Ez a félig kész hatalmas torony a „népek egynyelvének
és egy gondolkozásának összezavarása” folytán nem készülhetett
el.) Miután ezeket a toronykulcsokat kidobálta ereit felvágta és
ereiből ekkor vörös tűz lángolt ki, majd később vörös vérré válto-
zott ez pedig „bejelölte vörösével a hon határait”.
Mégpedig úgy, hogy ez a vörös vér a nagy forráságban vörös
homokká lett a feketeföldű haza szélein, mintegy a haza határait
így megjelölve. Ez a vörös homok a mítosz szerint bizonyos
időnként tűzzé változik és fellángol.
Ez a hatalmas lángoszlop felér Nimród égi palotájáig. Nim-
ród ekkor belelép ebbe a tűzoszlopba és ekkor újabb „százévekre”
fiatallá változik. A tűznek újra élesztő, fiatalító, halhatatlanná te-
vő hatására számtalan utalást kapunk az észak-afrikai és mediter-
rán népek mesehagyományában.
De a tűznek olyan elementális, mágikus tisztelete, mint ami-
lyen a magyar ősvallásban megjelenik, csak a perzsáknál és az ún.
korai „török népeknél” figyelhető meg. Erre egész Európában
nincs példa a magyarok lakta Kárpát-medencét és Erdély egészét
kivéve. Tudjuk, hogy már Theophilaktos megemlékezik arról,
hogy a „turkok a tüzet tisztelik... legelöl.” Abuifeda, sőt a sokkal
későbbi bizánci történetírás is megemlékezik arról, hogy a ma-
gyar bizony török nemzet és a tüzet és vele az egész természetet
imádja. A csángó vidéken talált Nimród-hagyomány arról beszél,
hogy Nimród neve maga is tüzet jelent, de kiemeli, hogy itt nem
olyan tűzről van szó, mint amit manapság lehet látni.
Ipolyi odáig megy, hogy magát a tiszt, tisztelet, tisztelkedés
magyar szavak mélyebb értelmét is a tűztétel, tüzelés szavakban
találja meg. Ide kívánkozik, hogy a régi magyar valláshoz ragasz-
kodó magyarok Nimród emlékét azért „tisztelik”, mert benne a
„látható és láthatatlan tűz isteni és emberi formát nyert egyszer-
re”. Később a kereszténység által üldözött pogány magyar ősval-
lás hívei „igen gyakran Nimród nevére, a tűz örök istenére esküd-

381
nek ott az erdők mélyén, folyóknak patakoknak elhagyott partján,
nagy fák hűs lombjai alatt”. Ipolyi utal Kállayra, aki egy régi szé-
kely hagyományra hivatkozik miszerint: „mikor a szükség hirte-
len felkelést parancsol minden széknek kapitánya dobokkal s do-
bosokkal lármáztasson, meggyújtván egyszersmind az ismeretes
tűzhalmokon nagy rakás fákat és ki erre meg nem jelen, fejét ve-
szesse el”.
Ezzel a tűzrakással a magyar hagyomány szerint le tudják
hívni a magyarok ősapját a fényes tüzekben lakozó Nimród ős-
apát. Itt meg kell említenünk még a régi magyar tradícióban jelen
lévő „véres kard” tradícióját, ami szoros kapcsolatban van a tűz-
halmokkal kapcsolatos hadra hívó és halálbüntetés alatt kötelezett
jellel.
Ipolyi jól következtetett, akkor mikor a tűzhalmok rituális
meggyújtását és a véres kard szintén szigorú, rituális körbehordo-
zását párhuzamba álltja. Az ősvallás rituális tűzgyújtása által a
rítusban élő megkapja a tűz által „Nimród-menedékét” az ő hitben
élők hatalmas égből a földre lehozott nagy segítségét. Ehhez a
tűzmisztikához társul még a fa magyar misztikája, hiszen a tűz
által maga a fa „áldoztatik fel” és belőle születik meg a mindent
elégető, mindent átformáló, Nimródot a Kaszáscsillagból lehívó
égi tűz magyar hagyománya. Ez a tűz pedig „fényes tűz” vagyis
belőle születik meg a „földön meglátható egyedül csodás fény”.
Ez a fény valamikor az anyagba hullás idején legyőzetett,
széttöretett, ahogy a hagyomány tartja „darabokra töretett, mert a
sötétség csak így tudta elnyelni azt”. Itt ennél a fénymisztikánál
már meg is találjuk a későbbi manicheizmus gyökerét. De ha ala-
posabban körbe járjuk a kérdést az alexandrianizmus vallási ha-
gyományának egy-egy szeletébe is belebotlunk.
Sőt a gnózis határtalan antagonizmusát, végletes dualizmusá-
nak a gyökerét is itt ebben a fényvesztésben találhatjuk meg. A
magyar hagyománya világ elsötétedését abban látja, hogy „kihűlt
Nimród teste”, nincs már tiszta fény, tiszta tűz az emberekben. Ez
a gyakoribb változat, de van egy sokkal ritkább variáns is, ami e
mitikus fényvesztés okát magyarázza.
Arról van szó, hogy Nimród testét egy nagy árulással széjjel-
szedte a sötét és még ezek a testek külön „élnek”, addig nem lát-
hatja meg az ember a világ teljes világosságát. Ez a változat szá-

382
munkra azért olyan érdekes, mert felidézi azt az Egyiptomig érő
tradíciót, amit már itt ebben a könyvben is többször idéztünk. Er-
re az Osiris misztériumra, Séth (Szét) „szétszedésére” rímmel rá
az a misztikus magyar sors, ami megjelenik Koppány felnégyelé-
sében, Dózsa kutyák általi szétszedésében, szétmarcangolásában.
De legtökéletesebb példáját a történelmi Magyarország trianoni
szétszedésében jeleníti meg. Ennek az okkult rítusnak egy mé-
lyebb szinten való felfedését segíti Koppány testrészeinek „az or-
szág egyes részeinek magas várfalaira való széthordása” vagy
éppen Dózsa tüzes koronával való megkoronázása.
Itt a lázadó fejére mintegy ráég az ország tüzes koronája be-
teljesítve, meg valósítva ezzel a mágikus rítust.
Térjünk vissza most Nimród tüzéhez. A magyar mese ha-
gyomány úgy tudja, hogy tüzet legelőször egy óriás őrizte itt a
földön. Ennek az óriásnak a feje a csillagokba ért, lábai pedig a
föld alá „mentek”, oda le, ahol a föld őrizte ama égről lehozott
bújtatott mágikus tüzeket.
Arról is beszél a magyar mesehagyomány, hogy a „tisztelt
tűz” akkor keletkezik, amikor két fa szerelemre gerjed egymás
iránt és azok elvágyódnak a földről mintegy „nem akarnak meg-
jelenni” a földön, Ekkor nagyon közel mennek egymáshoz, mint
az emberek mikor megkívánják egymást. Nagyon közel mennek
és testüket egymáshoz dörzsölik. Ekkor aztán a testek rejtekében
őrzött tűz kiszabadul, és a napvilágra jut. Ez a tűz kiszakított ré-
sze annak a határtalan világosságnak és szabadságnak, ami az ős-
apa lelkében pihent egykor. Ezért mondják az öregek, hogy a tűz-
zel nem szabad játszani, mert abba lélek van, hatalmas nagy tűz-
lélek...
A tűznek mintegy kultikus központba helyezése, magának a
mágikus tűzkultusznak a vallási megjelenítése egyértelműen per-
zsa tradíció. Ezért is érdekes annak domináns megjelenése a régi
magyarok vallási életében.
Megdöbbentő, hogy a VI. századból fennmaradt szír-arab
nyelven írt legendagyűjtemény, ami Kincsesbarlang c, maradt rá
az utókorra – magát Nimródot jelöli meg a tűzkultusz megalapí-
tójának, földre hozójának.
Róla úgy emlékezik meg, hogy leszállt a tűzhöz és papokat
rendelt oda annak a tiszteletére. Ezzel szinte teljesen egybevág az

383
a magyar Nimród-hagyomány, ami Nimródot nem csak a magya-
rok ősapjának nevezi, hanem magát a tüzet Nimród közvetlen ro-
konának mintegy „vérének”, vagyis édestestvérének nevezi. Tehát
a misztikus élő tüzet és magát Nimródot egynek gondolja.
A szír Nimród-hagyomány úgy tarja, hogy Nimród életének
130. évében került uralomra, a föld első királyaként 69 évig ural-
kodott mégpedig teljes hatalommal. Az ő nagy és hatalmas biro-
dalmának nem más, mint Bábel volt a fővárosa. Ez a hagyomány
úgy emlékezik meg, hogy Nimródnak az égi tüzes daliának az
idején földből felszálló tűz lett láthatóvá.
A tűz pedig kegyesen leszállt, ekkor Nimród megtekintette
azt és alázatosan leborult előtte. Majd papokat rendelt a tűz szol-
gálatára és arra, hogy tömjént vessenek lángjai közepébe. Ettől az
időtől kezdve kezdték a perzsák a tüzet imádni, előtte leborulni és
folyamatosan tisztelni azt. És hogy a szakrális tűz nincs meg
szakrális víz nélkül az abból is látszik, hogy a tűz misztikus
megjelenése után írva van, hogy „ugyanebben az időben” megje-
lent a földből (ugyanonnan ahonnan a tűz is előjött) egy csodás
tiszta vizű forrás. Ezt a vízforrást Sajsán király fedezte fel egykor
Deroginban. Ekkor megformázta egy fehérló tökéletes mását és
azt a felfedezett forrás fölé helyezte, így akik ebben a forrásvíz
ben megfürödtek, mind leborultak a fehérló képmása előtt. A szír
hagyomány szerint ekkor kezdték a perzsák imádni a fehér lovat,
Nimród pedig felment a Nód-béli Jakdora városába, s amikor el-
jutott a Kuras térségében lévő Atras-tóhoz – ott találta Jonitont,
Noé fiát. Noé fia ezek után pedig ott maradt mellette három teljes
évig.
Itt a hármas számnak mondanunk sem kell külön kiemelt je-
lentése van.
Hiszen itt a földi létben a hármasság maga jelenti az isteni
számot, azt a szentháromságot és Szent Tudást, aminek a „tüzé-
ben” maga a Háromszor Szent beavatott, Hermes Trismegistos
megfogalmazhatta a Tabula Smaragdinát és a fáraók feje mögé
odakerülhetett az a bizonyos Szent Sólyom is.
Ez alatt a három év alatt Joniton, Noé fia megismertette Nim-
róddal a Bölcsesség és a Kinyilatkoztatás Könyvét. A tudásnak a
„begyűjtése” és megismerése után Noé fia elküldte magától a már
beavatottá lett Nimródot. Nimród pedig elindult Kelet felé, oda

384
ahonnan a fény és a tűz lelke származik. Miután keletre ért el-
kezdte a tan terjesztését, a tudás átadását. Amerre járt a tömegek
csodálták és nagyon tisztelték őt. Ekkor Ardasér, egy pap, aki a
tűz mellett szolgált észrevette, hogy milyen nagy ősi és csodálatos
titkokat, misztériumokat rejt a tűz és annak Ura. Megkérte hát a
mellette, a tűz mellett jelenlévő démont, hogy tanítsa meg őt
Nimród nagy tudására, így aztán ez a pap megismerte a csillagok
járásának titkait, a sorstáblák titkos jelentéseit, az amulettek hatá-
sát és a káldeusok minden rejtett tudományát. A szír hagyomány
megjegyzi, hogy mindezen tudás ebben az „ardeséri” összefüg-
gésben csak tévtan az „árnyék tudása”. S akik ezekkel foglalkoz-
nak a démonokkal együtt szenvednek majd azon a bizonyos na-
pon, az ítélet elkerülhetetlen napján.
Ardesérrel szemben Nimród valódi beavatást kapott. Igaz ki-
nyilatkoztatásból nyert tudás volt a birtokában. Erről a tűztudásról
tud a magyar hagyomány, a magyar mesekincs is. Meg is nevezi
„ezt a káld’” tudást mégpedig úgy, hogy ebben a „tűzzel mozgó
mindenség összes tudása benne van”, Ettől világol örök fénnyel
az a bizonyos üvegpalota, ez a világosság tündököl a hetedhét or-
szágon túl, ott ahol nincs árnyéka az embernek és felesleges a be-
széd. Ezek a párhuzamok nagyon mély egyiptomi és részben ti-
beti párhuzamokat őriznek. Ez a tiszta „fehér” tűz lobog ott lenn a
föld gyomrában, ott fenn az egek legmagasabb birodalmában, a
Nap csodálatos, világító testében és persze az embernek, mint te-
remtett lénynek a fehéren izzó legesleg belsejében.
Ez a fehér tűz van benne a jó sárkányban, és az ősi antago-
nisztikus felfogásból eredően ez a fehér tűz hiányzik a rossz sár-
kányból. Itt a színek spirituális értelmezésénél, jelkép szinten ér-
vényesülő alkalmazásánál álljunk meg egy kicsit. A színek spiri-
tuális értelmezése és az ebből adódó szimbolikus, jelképi alkal-
mazása már a történelem előtti időkben ismert volt. A régi idők-
ből származó színszimbolika szerint az istenek színe fehér, a dé-
monoké piros, a bűné, a gonoszságé, az ördögé fekete. A termé-
szetben élő, vagyis a természettel autentikus kapcsolatban álló
népek, akik többnyire élő hagyományként élik meg archaikus
mítoszaikat úgy tartják, hogy minden rossz é]el történik meg az
emberrel, akkor amikor sötét van. A székely hagyomány szerint
Nimród apánk úgy hagyta ránk, hogy az ő ellenségei „az éjszaka

385
gyermekei”. Azok akiknek még szemük sincs, mert ahol ők lak-
nak ott nincs fény, amit a szemük befogad hatna. Ezek a szem
nélküli „denevér népek”, a gonosz, a sátán gyermekei és örök el-
lensége a jóságos és mindenható Napnak. Annak a Napnak, ami a
fény segítségével megtöri a hatalmukat, legyőzi gonosz erejüket.
A világos színek általában az élet, a fiatalság, a fény színei. A
sötét színek pedig az öregségé, az elmúlásé. A magyar paraszti
hagyományban a fehér szín elsődlegesen a tisztaságot, az ártatlan-
ságot, az érintetlenséget jelenti. Ezért a fehér, mint „tiszta szín”
kap jelentőséget a magyar népviseletben. A palócok fehér menny-
asszonyi ruhája egyértelműen erről az ártatlanságról, tisztaságról
ad hírt. Másrészt a fehér szín utalhat az arc sápadt, fehér színére, a
betegségre, a halálra. Ahogyan az ősz haj az öregségre. Így ért-
hető, hogy a fehér színnek a
tisztaságon „túl” van egy
elmúlásra utaló jelentése is.
Ez a fehér gyász jelenítődik
meg az ormánsági és a
hosszúhetényi magyar nép-
viseletben. Ez azonban ösz-
szefügg a fehér népviselet
nyers, festetlen, „eredeti”
egyszerűségével és a fehér
szín „tapasztalatával”, hi-
szen az öregek haja is fehér.
A fehér színnek, mint a
tisztaság és egyben a ta-
pasztalat színének van egy
bizonyos védő aspektusa is.
Gondoljunk csak arra,
hogy Nimród király fehér
ruhájában sértetlen és kívül-
belül „tiszta” volt. Ide kap-
csolható hogy a fehér szín-
nek egyes magyar vidéke-
ken védő, oltalmazó, 20. kép
apotropeikus jelentőséget
tulajdonítanak.

386
 A magyar Nimród-hagyomány szerint a „fehér tudásnak”
vagy fehér hagyománynak az eredete a magyarok őskirályának,
Nimródnak a vallásából maradt a rá a magyarokra. A magyar
népviseletben is megnyilvánuló fehér hagyomány ennek a
nimródi fehér tudásnak az emlékét őrzi. Legyen az a tisztaságnak,
a tapasztalatnak, az elmúlásnak vagy éppen egyfajta mágikus vé-
delemnek a sajátos megnyilvánulása.
Tudjuk azt, hogy Nimród minden „tűztudásnak” a legna-
gyobb ősi ura és királya. Egy elfelejtett régi világ tiszta tüzének
választott „tűzmestere”. Ezért mondják a régi mesék úgy, hogy a
magyarok óriás ura egyben a jó tüzek jó mestere. Érdekes, hogy a
hagyománya tűzzel kapcsolatban karakteresen megkülönböztet jó
és rossz tüzeket, őrzi a nagyon erős, archaikus időkből fenntartott
mágikus dualizmust. A jó tüzeket fenntartó tüzeknek nevezi a
régről hozott magyar emlékezet, ami iráni párhuzamokat sejtet.
Ezeknek a fenntartó tüzeknek az ősapja nem más, mint Nim-
ród a föld első király. Ez nem lehet véletlen.
Hiszen csak az alapíthat a földön királyságot, aki az Égből
hozott spirituális tüzet, mint karizmát birtokolja. Nimród, mint a
„jó tüzek” és „szép tüzek” fenntartója ezzel nyilván rendelkezett
is. Ezért lehetett a föld első „igazi” királya, és ahogy a magyar ar-
chaikus hagyomány „tudja” ez az első király egyben a magyarok
égi karizmával rendelkező, elvehetetlen tűzlelkű ősapja.
Mint ahogy mondtuk az ősi dualista magyar hitből nem csak
szép és jó „fenntartó” tüzek léteznek, hanem csúnya és rossz tü-
zek is, amiknek nincs megőrző, fenntartó erejük, hanem ennek
ellenkezőjeként csak rombolni és pusztítani tudnak. A magyar
mese úgy tudja, hogy a rossz tüzek urai kergették fel a „jó
űsapát” az egek közé, mert szemet vetettek annak ősi tudására és
fényes palotáira. Az a cél vezette őket, hogy elvegyék Nimród tü-
zét és ezáltal minden tudását. Nem kerülhetjük ki, hogy Nimród
személye mind a szír, mind a magyar hagyományban erősen ha-
sonlít Zoroaszterre. A tűz és az Ég „fehér” mágiája, a rejtett tudás
„istenes” közreadása, az Ég titkainak „tüzes” megfejtése, a tűz
belső energiájának rituális felfedése mind ezt bizonyítják.
Nem véletlenül hangsúlyozzuk ki, hogy a tűz és fény születé-
séről hasonló megfeleléseket lehet találni a perzsa és a magyar
hagyományban. Mindezen egyértelmű párhuzamokról a magyar-

387
ság északi eredeztetésének kitalálása óta nem szívesen beszélnek.
Ha jól belegondolunk ez a hallgatás érthető is.
A palóc mesében az égből lekúszott kígyót vágja a sziklához
a gazda egy nagy hegyen, ami a sziklához csapódva szikrákat
szór, majd kettéhasadt testéből újabb kígyó, mégpedig egy tűzkí-
gyó születik meg. A levedlett test kővé válik, mire azt a gazda új-
ra a sziklához csapja és abból csodálatos tűz születik a gazda és az
emberek hasznára.
Firdauszi a perzsa hagyományokat lejegyezve írja, hogy
Hósang a hegyek között járva megpillantott egy elsuhanó kígyó-
szerű alakot. Utána hajított egy követ, ami a kígyó helyett a szik-
lának ütközött, kettéhasadt és szikrája tüzet lobbantott. Az így
megszületett isteni Fényt lassan imádni kezdték. Ez a fény a per-
zsa hitéletben a Szada nevet kapja. Érdekes egyezések ezek, gon-
doljunk csak a kígyóra, a hegyre, a sziklára, a tűz sajátos születé-
sére stb. Ezek a dolgok egyértelműen egy közös hajdani kapcso-
latot bizonyítanak.
Arról van szó, hogy a közös hagyományok, és az egymásra
nagyon hasonlatos mesekincs megerősít minket abban a feltevé-
sünkben, hogy valamikor réges-régen a két nép azonos hitben,
azonos helyen élt, és ami nagyon fontos, hasonlóan gondolkodott.
Mit is mond a magyar hagyomány:

„Nimród pedig ott lakott,

hol az Égről ő mindent hallott
ott van ám a felszálló tűznek
szép imádásában
ősi múltunk minden ragyogásában.”

Balogh Sándor gyűjtése (Mezőség, 1941)

388
 32. Otthona ama szép sólyommadámak
„Ott hol hatalmas, hegyes dombot
állítottak az Kaszáscsillag szemibe
ott van otthona, ott van dicső városa
Nimród állatjának, ama szép sólyommadárnak
Ennek biz magyar a beszédje,
magyar a rovása
tüzes a látása...”

A. Kiss Ferencz

„Milyen egyéb titkokat őriznek még a gizei piramisok az

Orion csillagaival összefüggésben?”

Bau-Olibert: Az Orion rejtély

„A toronyépítő őskirály mítosza és a szent sólyom legen-

dája elválaszthatatlan.”
V. N.
A magyar archaikus hagyomány szerint Nimródnak több vá-
rasa is volt azokban a nagyon-nagyon régi időkben. Hogy valójá-
ban ez a „több város” mit is jelent és mennyi is volt azt ma már
nem tudjuk biztosan. A hagyomány három várost nevez meg. A
többiről csak elszórt, ellentmondásos információkat hagyott hátra
a tradíció. Nos a háromból az egyik, a legismertebb egy hatalmas
nagy toronytemplommal rendelkezett, amit a régi töredékes em-
lékek szerint „elirigyeltek” a környező népek mégpedig az addig
létező isteni „egynyelvvel” együtt. Mivel építeni ilyet de még csak
hasonlót sem tudtak hát úgy döntöttek, hogy azt harccal és ár-
mánnyal elveszik az építőktől. Így hát előre eltervezett viszályt és
gyűlöletet szítottak az emberek között. S ezáltal ha nehezen is, de
elérték a céljukat elfoglalták az „égbe vezető”, ősi hagyományok
alapján, spirituális céllal épített nimródi tornyot.
Ez az Isten ellen való lázadás köntösébe csomagolt rafinált
viszályszítás és égi-földi háború igen gyakran visszatérő mo-
389
mentum a nimródi toronyvár történetének az archaikus magyar
legendáriumban való megörökítésénél. S az, hogy mindez ötvö-
ződik, mintegy „egybecsúszik” a bibliai Bábel toronynak a
mondjuk úgy népies elbeszélésével, azt már jeleztük többször is
ebben a magyar Nimród-hagyománnyal foglalkozó könyvünkben.
De mindez minden különösebb reflektálás nélkül is könnyen ész-
revehető és egyben új, mélyebb összefüggéseket nyit a bibliai és
az „apokrif” Nimród-hagyományoknak.
Mint említettük már ez az égbe vezető toronytemplommal
rendelkező nagy és ősi város csak az egyik lakhelye volt Nimród-
nak, a világ első királyának, a magyarok ősapjának. A másik, az
„ami bizony nagyon messze volt tőle”, mármint ettől a bizonyos
nagytornyos ősi várostól (az ősi Bábeltől) arról volt híres, hogy
ott állt annak a „hatalmas, hegyes dombnak a közelében, amit bi-
zony a Kaszáscsillag szemibe állítottak”.
Egy másik emlékezet, egy erdélyi székely hagyomány sze-
rinti megfogalmazással élve „egy hatalmas, égbelátó, a Nagy Is-
ten tudásával elkészített hegyes-peremes épület közelében” állott
Nimród vára. Ez a hatalmas épület volt az, amit ama Kaszáscsil-
lag csodás égi szemébe szúrtak jelölésül ama a „régiek”.
Itt talán mondanunk sem kell, hogy a Kaszáscsillagnak, az
Orionnak szemébe állított, szemébe „szúrt” hegyes-peremes
domb-épület nem más, mint az a régi szakrális építmény, amit
köznapi nevén piramisnak neveznek. Ennek a piramisnak a köze-
lében volt valahol a néphagyomány szerinti egyik nimródváros.
azaz nimródvár.
Nem véletlenül hangsúlyozzuk, hogy itt magáról a piramisról
és a „magyarok csillagzatjáról” az Orion csillagképről van szó.
Mégpedig arról az Orionról, ami Kaszáscsillagként van jelen a ré-
gi magyarok egén. Azért hangsúlyozzuk mindezt, mert ennek a
különös csillagképnek igen szoros spirituális kötődése van Nim-
róddal és a Nimródról megőrzött magyar hagyomány egészével.
Olyannyira, hogy ez az a „csillagvilág”, ahová a „Nagy Úr” fel-
költözött az Égbe. Innen néz le a népére és innen vigyázza azt.
Ennek a „Naptól fűtött fénye” világítja meg Csaba királyfi csil-
lagösvényét, és belőle jön az az erő, ami a régiek emlékezetét
megtartja az ő gyermekeiben. A belőle jött erő tartja össze a ha-

390
gyomány szerint a testet és tartja világosan a lelket és fényben az
elmét.
A magyar archaikus tradíció „tudása” itt összecseng egy az
arabvilág előtti egyiptomi hagyománnyal. Arról van szó, hogy a
piramis azon túl, hogy „lelkeket őriz” egyben tárolja-őrzi a fenti
fényes égvilág világosságát. Az ősapa egykor a tiszta lelkek és az
ősi tudás őrzésére világos fényű égi „anyagokat” rejtett el a pira-
misban, hogy a tiszta világos lelkek a világos égi anyagokkal
egyesülve megőrződjenek, és egykor hírt adhassanak a világ dol-
gairól azok rejtett ősi titkairól Nimród ősapa az Orion, a Kaszás-
csillag napfényű csillagvilágosság „égi anyagát” rejtette el egykor
a piramisba mégpedig hasonló céllal.
Itt meg kell említeni, hogy az arab szerzők a pogány
szábiusokra, valamint a kopt misztikába felszívódott keresztény
és muszlim tradíciókat megelőző hitvilágra hivatkozva azt állít-
ják, hogy a két gizai piramis nem más. mint Hermesnek és
Agathodaimonnak a sírja, a harmadik piramis pedig Hermes fiáé,
Sabiáé. Al-Maszudi Agathodaimon és Hermes között 1000 évet
feltételez. Ezt az időintervallumot azért is jó megemlíteni, hogy
rádöbbenjünk arra a tényre, hogy a régiek „ideje” máshogy mért
és működött, mint a jelené, Az idő ollója jobban szét volt nyílva,
mint manapság. S az emberi emlékezet is jóval nagyobb időt,
időket fogott át, mint jelen korunkban.
A koptok a kereszténység felvétele előtt e két mitikus lényt
prófétának tartották és a „világ szennyeitől megtisztult lelkeknek
vélték őket. akikkel égi anyagok egyesültek és akik hírt adtak a
valódi világról”. Milyen érdekes Nimród az archaikus magyar
néphagyomány emlékezete szerint „a csillagvilágosság égi anya-
gát” rejtette el egy hatalmas hegyes dombban, hogy az ősi tudás
ott megőrződjön általa. Tehát ott a piramis szakrális épületében,
azon a helyen, annak a közelében ott volt valahol Nimród sóly-
mának ősi városa. Megdöbbentő, hogy a magyar néphagyomány-
nyal és mítoszkinccsel megegyező kopt hagyománnyal találko-
zunk, ami nem lehet véletlen. A földre hozott „égi anyag” itt is és
ott is megjelenik, mint „világosságban tartó” ősi spirituális
szubtancia, mégpedig ugyanabban a szerepkörben és ugyanazzal a
feladattal.

391
 Arról van szó, hogy a kopt tradíció szerint a piramis azoknak
a világ szennyeitől megtisztult lelkeknek a sírja, akik „égieket fo-
gadtak magukba, azokkal egyesültek, mégpedig azért hogy ők
örökre tiszták maradhassanak. Hogy ott a piramis túlvilágában
megőrizhessék az ősi csillagbölcsességet azért, hogy egykor. ha
szükség lesz rá a világ rejtett titkairól valamikor hitelesen hírt
adhassanak.”
Minden valószínűség szerint azért, mert enélkül az égből ho-
zott, egyes mitológiák szerint az égből lopott fényesség nélkül
nincs emlékezet, sem igazság, sem égi bölcsesség. Ehhez a fé-
nyességőrzéshez hozzájárult még egyfajta rejtett tudománynak a
fenntartása, annak megőrzése is. Minderre azért volt szükség a
nagyon régi, különböző időkben és helyeken megőrzött hagyo-
mány szerint, mert tudták, hogy eljön egyszer az az idő, amikor
az emberiség tartósan „elsötétedik”. Elveszti majd az égből kapott
régi világosságát. Felnyitja majd a sötétség fekete kapuját, és fe-
ledni fogja a múlt minden bölcsességét és csak a múló jelennek
fognak élni.
Egykor majd tudatlan férgekként tengetik majd kihasznált,
szánalmas életüket. A magyar mesehagyomány erről úgy beszél,
hogy egyszer csak elfogják Nimród madarát, az őskirály világá-
nak a „szemefényét”. Egyszer csak elkopik majd az őrzött Fény,
egyszer csak kifosztják a Nap hatalmas fénydombját és elrabolják
a Nap mitikus sólyommadarát és fejére sötét csuklyát húznak,
hogy ne láthasson. Vakká válik így az a mitikus madár, ami egy-
kor oly kedves volt Nimródnak és az ő háza népének.
Bezárják majd a vakká tett aranysólymot és ekkor hirtelen el-
fogy a fény, elfogy a meleg, elfogy a világosság a földről. A fény
láthatatlan darabjait őrző „légbirodalom”, vagyis az ég legalsó
tartománya is veszélybe kerül. Megromlik, mivel a fényt elrabol-
ták belőle.
Ez az égnek a földhöz legközelebbi, legalsó tartománya az a
birodalom, az a világ, ami mindig „levegővel van tele” életet adva
a földi embereknek. Ezáltal a romlott levegő által veszélybe ke-
rülnek, megfulladnak az emberek. Mígnem Nimród őskirály
megkönyörül nemzetségén, és újra kiszabadítja a sötétség fogsá-
gából az ő kedves napmadarát. Azt a fénytestű sólyommadarat,
ami a fáraók feje „mögött” vigyázta a gondolat világosságát. S

392
ezáltal elhozza az életet adó fényt, és fénnyel teli „világos és
könnyű levegőt” hoz a földre. Mindenesetre elgondolkoztató in-
nen a jelenből nézve ez a különös, mitikus hagyomány. Innen,
ebből a csak mának élő, abnormálisan felgyorsult, romlott leve-
gőjű világból nézve igen megdöbbentőnek tűnik a régi embernek
ez a furcsa „meséje”.
Azzal, hogy megneveztük a piramist, mint a „világosság” és
a régi csillagtudás „hegyes-peremes” épületét, mágikus őrdomb-
ját, mégpedig az Orionnal, mint a magyar Kaszáscsillaggal való
összefüggésben – egyben meg is neveztük azt a területet, ahol
Nimród második városa volt egykor. Hiszen a magyar hagyo-
mány úgy tudja, hogy a piramishoz közel volt Nimród egyik ősi
városa valamikor az ismert és ismeretlen történelem találkozásá-
nak idején.
Haladjunk tovább ennek az izgalmas témának a kutatásában.
Azt is tudjuk, hogy Nimródnak ez a hagyomány szerinti „máso-
dik” nagy városa ott a történelmi idők legelején a „napsólyom”
jegyében állt akárcsak az a harmadik nimródváros, amit magáról
erről a napmadárról neveztek el hajdanán, s úgy hívták mgyarul,
hogy Nimród apánk sólyomvára. Ez a Sólyomvár volt Nimród a
hagyományban ismert harmadik ősi városa. Ezt a „várat” a só-
lyom madár tiszteletére, a lélek nagy napmadarának az emléke-
zetére építette egykor Nimród; a magyarok ősapja, a világ első ki-
rálya. Tehát egykor ez a bizonyos piramisok melletti nimródváros
és a napsólyomról elnevezett másik „nimródvár” spirituális kap-
csolatban volt egymással. Mindkettőnek a „lelkét” a napsólyom
Nimród kedvenc totemállata uralta. S ezekben a városokban a be-
szélt nyelv által átadott tudásnak nagyon fontos kulcsszerepe volt.
Tudjuk azt, hogy Nimród őskirály azt az egyetlen ősnyelvet
beszélte, amit a nyelvek összezavarása előtt „mindenütt beszéltek”
a tudással bíró régi emberek. Erről az egyetlen nimródi ősnyelvről
megőrzött hagyományról egységes emlékezete van az archaikus
magyar néphagyománynak. Egyformán tud és beszél róla a Sze-
ged környéki, a csallóközi és a mostanság feltárt és „napvilágra
hozott” csángó népi emlékezet is.
Az ősnyelv és az aranysólyom legendája már egy a hagyo-
mányban megnevezett harmadik nimródvároshoz visz közel min-
ket. Ennek a szent városnak a legendája azért megdöbbentő, mert

393
szent neve máig fennmaradt. Ezért ennek a történetét messzebbről
kell kezdenünk, és jobban el kell időznünk mellette, mint azt a
másik kettő esetében tettük...
Immanuel Velikovsky igen érdekes megjegyzést tesz a régi
Jeruzsálem nevével kapcsolatban, ami összecseng az őskirály só-
lyomról elnevezett ősrégi szent poliszának, a Sólyomvárnak a le-
gendájával, a szent sólyomváros történetével, ebből adódóan ma-
gával az autentikus és az archaikum mélyéből felszínre hozott
magyar Nimród-hagyománnyal kapcsolatban is. Nyugodtan kije-
lenthetjük, sőt biztosak is lehetünk benne, hogy Velikovsky nem
igen foglalkozott a számunkra roppant izgalmas, de éppen annyira
töredékes és a többnyire a verbális átadás miatt roppant sérülé-
keny archaikus magyar tradíció kutatásával.
Nevén nevezve a dolgot nem kutatta a magyar archaikus
imádságokat, mitikus legendákat, meséket, történeteket, mondá-
sokat stb. Mindennek ellenére Manethot, a bölcs egyiptomi pap-
tudóst idézve arról írt, hogy Manetho megemlékezett egykor ar-
ról, hogy Jeruzsálemet az Egyiptomból kiűzött és rejtélyes múlttal
rendelkező hikszoszok alapították. S városukat az uralkodó di-
nasztia totemállatáról a csodálatos és szent napmadárrról, a só-
lyomról nevezték el. Ebben az ősi városban egy hatalmas és nagy
naptemplom is állt egykor. Ezt a templomot a zsidók híres és
bölcs királya Salamon Kr.e. 1012-ben elfoglalta és a zsidók szá-
mára átépítette. Az is ismeretes a történelemből, hogy a görögök a
„Hiero”, azaz szentet jelentő előnevet ragasztották az ősi sólyom-
név elé minden bizonnyal nem véletlenül.
Így lett a város neve Hierosolyma. Ez a név a Szentsólyom
neve aztán a történelem folyamán többször is felbukkan, majd
teljesen alámerül. Azt is tudjuk, hogy a görögök számára a „só-
lyom” , mint totemállat idegen volt.
Ennek ellenére ezt a mitikus szentsólyom-tiszteletet ha rövid
időre is, de átvették, s igen korrekt módon megőrizték az időben a
jövő számára kihangsúlyozva „szent” jelentőségét. Igen érdekes,
hogy ennek a szent városnak (Jeruzsálemnek) az ősi sólyomneve
a keresztesháborúk idején jelmondatként válik ismerté.
Hierosolyma est Perdital. Ez a jelmondat volt az, ami úgy került
fel a kereszteslovagok zászlóira, mint ama három magasztos betű
a – H E P. Többek szerint nagyon valószínű, hogy ebből a

394
Hierosolyma név torzult alakjából alakult ki az idők folyamán a
ma használatos Jeruzsálem név. Ez a szent város lehetett Nimród
egyik „szent” otthona Bábel és ama piramisok közelében lévő
másik mára már ismeretlen ősi várossal egyetemben, amit a szent
sólyomról, erről az ősi totemállatról neveztek el hajdanán.
Igen elgondolkoztató, hogy ez a misztikus léleksólyom vagy
napsólyom a fáraó jele és egyúttal spirituális védelmezője is, amit
nem véletlenül a „fej mögött”, mintegy őrző-védő pozícióban áb-
rázolt a reánk maradt egyiptomi szakrális művészet. Nem szabad
elmennünk a mellett a tény mellett, hogy már Narmer ország-
egyesítő fáraó előttről is felbukkan a szent sólyom neve mégpedig
egy fáraó neveként. Sőt, hogy tovább fokozzuk a rejtélyeket Sze-
rek (Sólyom) fáraó reánk maradt ábrázolásain azt a bizonyos so-
kat vitatott felső-egyiptomi koronát viseli.
Mielőtt tovább kutatnánk, keresnénk a Szent Sólyom spiritu-
ális útját meg kell jegyeznünk valami nagyon fontosat, valamit,
amire már utaltunk ebben a könyvben, de most itt az ideje, hogy
azt újra felidézzük és körbe járjuk.
Beszéltünk már Nimród egyik a hagyományban megőrzött
leggyakoribb alakváltozásáról, a szent nagymadárról, arról a bi-
zony turulról. Amiről úgy beszél az erdélyi magyar hagyomány,
hogy „országsólyom” és „embersólyom” egyszemélyben. A miti-
kus analógia logikája szerint ember az országban és ország az
emberben. Itt kell megjegyeznünk, hogy amíg az országsólyom
többnyire mozdulatlan és védőpozícióban kiterjesztett védőszár-
nyával, karmaival kardot fogva a turáni magyar hagyomány
emblémájává válva maradt meg a magyar mitikus ábrázolásban,
addig az embersólyom, mint az ember fényes lelkének megjele-
nítője és őrzője többnyire mozgásban van. Még védő-őrző pozíci-
ójában is ezt teszi. S ha ez a két sólyom egyesül, mint az árpádok
totemállatának az esetében, akkor a maga teljességében meg-
öröklődött a nimródi hagyomány és karizma és egy csodálatos ki-
rályi dinasztiában öltött testet. Ennek az „embernézésű csodás tu-
rulmadárnak” az elöképe a szent sólyom, az amiről Jeruzsálem is
a nevét kapta. A magyar hagyomány Nimród sólymáról, mint fé-
nyes állatáról, élő szárnyas Napról beszél. Ez a megtestesült ma-
gyar „aranymadár” bizony emberi nyelven beszélt, „rovással ka-
part”, azaz rovásírással írt és a gondolat gyorsaságával repült oda,

395
ahová őt a gazdája parancsolta. A Napnak elolthatatlan tüze hívta
őt életre és csak a Nap pusztíthatja el. A legenda úgy tartja, hogy
még fényt küld a Nap, addig a szentsólyom is életben van valahol.
Mondanunk sem kell, hogy ez a mitikus madár az embert al-
kotó hármasságban is jelen van. A régi hagyomány úgy tartja,
hogy Nimród szentsólymának „helye van” a hagyományban élő
emberben, mégpedig nem is egy helye.
A „tiszta” emberben a „fényes sólyomnak” három fényes ott-
hona van:
1, A test fényes otthonának helye az emberben az emberi
gyomor. Az a hely, ahol a test fenntartásához szükséges „földi
tűz” honol.
2, A lélek fényes otthonának a helye az emberi szív. Az a fi-
zikális-spirituális szerv, ami a lélek rezdüléseit fogadja.
3, A szellem otthonának helye az ember „legmagasabban”
lévő részében, az agyban találtatik. Abban a máig is nagyrészt
ismeretlen szervben, ami a szellem világával kapcsolja össze az
arra érdemes embert.
Most térjünk vissza a szent sólyom szent városához, Jeru-
zsálemhez. Ezzel a sólyommal a régi Kelet kutatója többször is
találkozik. Találkozik úgymint a régiek írásában megjelenő
„hikszosz-madár”. Ez a dolog összefügg a régi egyiptomi pap-
tudós, Manetho megállapításával. Nos a sólyom, mint szakrális
szimbólum egyben a kevésbé ismert hikszoszok vallási életéből
maradt volna ránk? S ha igen, akkor hogyan kapcsolódik ez a tra-
díció magával az egyiptomi hagyománnyal és a régi magyarok
szakrális örökségével?
J. Fitzgerald akárcsak Varga Zsigmond Josephus Flavius,
Plutarchos és Eusebius, valamint az őket népszerűsítő és a régi
Kelet iránt is érdeklődő klasszika-filológusokra hivatkozva azt
állítják, hogy a hikszoszok a Nílus alsó részén, Avaris városához
közel éltek mindaddig, míg az egyiptomi birodalommal harcba
nem keveredtek. Most az, hogy ez az Avaris nevű ősi város nevé-
ben az avarokra utal-e, az egy érdekes és máig megválaszolatlan
kérdés. Ennek a dolognak a feltárása, ha más összefüggések útján
is, de mindenképpen e könyv témájába tartozna, de mivel e köte-
tünk így is vaskos maradjunk csak szorosan a kijelölt témánknál.

396
 Ami tény, Amenophis fáraó kiűzte a hikszoszokat Egyiptom-
ból és azok Jeruzsálemben és annak közvetlen környékén tele-
pedtek meg. S itt fogalmazódik meg az újabb fontos kérdés. Va-
jon ott ismerkedtek-e meg a sólyomkultusszal a hikszoszok,
vagyazt valahonnan hozták magukkal? Számtalan kérdés merült
fel a múlt faggatása közben, amire úgy tűnik, hogy nincs felelet.
Itt is szembesülünk azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy a régmúlt
faggatása közben sok olyan kérdés merül fel, amire nincs meg-
nyugtató válasz. De számunkra most Nimród kapcsán az a na-
gyon fontos kérdés, hogy Jeruzsálem ősi városa vajon tényleg
Nimród kedvenc napmadaráról, a szent sólyommadárról kapta-e a
nevét vagy pusztán egy véletlen egyezésről van itt szó? Mert ha
igen, akkor a magyar archaikus néphagyomány emlékezetét „fel-
lapozva” nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az a bizonyos nagyon
régi, legendás ősrégi szent Sólyomvár nem lehet más, mint a Kö-
zel-Kelet máig híres szent városa, amit ma is Jeruzsálemnek hív-
nak.
Mielőtt még felelőtlen fantazmagóriának tartanák kijelenté-
sünket erősítsük meg azt. Azt már említettük, hogy Velikovsky
utalt az egyiptomi Manethora, a híres paptudósra, aki Jeruzsálem
nevét a hikszoszokkal hozta egyértelmű összefüggésbe és azt írta,
hogy a várost egy mitikus sólyomról nevezték el. Hiteles kútfő-
nek nevezhetjük a zsidó Josephus Flaviust, mint történetírót, aki
maga is Jeruzsálemben született a zsidó időszámítás szerinti 3798.
évben. Ábrahám szövetségébe való felvételekor a Josefben
Mattitjáhu nevet kapta. Valamikor Trainanus császár uralkodásá-
nak első éveiben halt meg Rómában, mint Titus Flavius Josephus
római polgár. Ő, ahogy Hahn István fogalmaz egyike volt az óko-
ri zsidóság nagyon kevés, de név szerint ismert történetíróinak.
Nos Josephus Flavius a maga hellén-görög stílusában Jeru-
zsálem megnevezését illetően következetesen kitart a Hierosoly-
ma név mellett. Ami külön megerősít minket igazunkban az, hogy
Flavius igen magabiztosan ezt a különös városnevet többször is a
Solyma névalakból származtatja. Zakar András tovább megy és a
Melkizedek Sálemét is ebből származtatja. Ez a feltevés és az ab-
ból levonható következtetések egy külön könyvet érdemelnének.
Gondoljunk csak bele, hogy mind a mai napig a katolikus egyhá-

397
zak „Melkizedek szerinti papnak” szenteli fel az ezt a hivatást vá-
lasztottakat...
Térjünk vissza gondolatmenetünkhöz és maradjunk itt meg
annál a cseppet sem jelentéktelen ténynél, hogy Flavius leírta és
örökül hagyta az utókornak, hogy „ennek a városnak régen
Solyma volt a neve”.
Görög írók, ha kevesen is, de ismerték és használták Jeru-
zsálemnek ezt a számunkra már nem is olyan különös nevét. En-
nek a ténynek többszöri bizonyságát is megtaláljuk a múlt írott
hagyományai között. Cholerios görög költő Krisztus előtti V. szá-
zadban már beszélt a judeai hegyvidékről, mégpedig úgy, mint
ama „Solymai hegyekről”. Manetho pedig megemlíti a zsidókat,
akik szintén elhagyták Egyiptomot, „mint előbb azok a bizonyos
solymaiak”.
Most már, hogy rátaláltunk Jeruzsálem ősi nevére és ezen ősi
név által kapcsolódást találtunk a régi magyar hagyomány Nim-
ród-tradíciójával, érdemes tovább fejtegetnünk a dolgot. Gondol-
kozzunk el azon, hogy manapság a magyarság őstörténete, roko-
nítása kapcsán újra felemlegetett nemes szkíta nemzetség szent
sólyom tisztelete miből is eredhetett. Hiszen az ő nyomaikra is
rábukkanunk ezen a vidékén. Vajon ez a mitikus madártisztelet a
nimródi napmadár kultuszának folytatása-e, az majd később kide-
rül.
Az egyiptomi emlékek hatalmas tárházában bizony könnyen
ráakadunk ennek a kultusznak a bizonyított nyomaira. Nem is be-
szélve arról, hogy a kánaánita népek is folytatták a „Napsólyom
Városában” a naptiszteletet.
De most térjünk vissza egy kicsit sokkal korábbra, mégpedig
a hikszoszokhoz. Hiszen maga Manetho az egyiptomi paptudóstól
tudjuk, hogy ők alapították Jeruzsálemet. A magyar hagyomány-
ból tudjuk, hogy Nimród Sólyomvára volt a régi mitikus időkben
Jeruzsálem, s ha maguk a hikszoszok alapították Jeruzsálemet ezt
a nagyon-nagyon régóta szentnek tartott sólyomvárost és az ő
vallási kultuszokból származik a szent sólyom legendája, akkor
egyértelmű, hogy valamilyen közük nekik is lehetett Nimródhoz,
a föld első napkirályához.
Nos az ókori Egyiptom kerek 30 dinasztiáját és a Krisztus
előtt több mint 4000 évet átfogó történelmének talán leghomályo-

398
sabb része az a bizonyos hikszosz „hódoltság”, amit ma az ókor-
tudomány Krisztus előtt kb. 1730-1570 közötti időre datál. Igazán
különös, hogy erről az időről semmit sem vagy csak nagyon-
nagyon keveset hagytak reánk az egyiptomi feliratok. Sőt nagyon
kevéske információn kívül ugyan ezt mondhatjuk el a babilóni
(kb. 1570-1400) és asszír (kb. 1700-1400) feliratokról is. Való
igaz, hogy évszázadokon át a hikszoszokról csak egy Manetho
nevű görögül író, egyiptomi pap töredékes feljegyzéseiből értesült
a késő utókor. Vallási életükről még kevesebbet tudunk, mint a
történelemben játszott szerepükről. De amit tudunk, az számunkra
perdöntő jelentőségű lehet. Főistenük a kánaáni Baal isten volt.
Ez már a magyar Nimród-hagyományok összefüggésében is igen
sokatmondó. Már e könyvben is taglaltuk, hogy Baalról fennma-
radt emlékek milyen szorosan kötődnek Nimród mitikus alakjá-
hoz és annak különös kultuszához. Azt is tudnunk kell, hogy az
elegyiptomiasodott hikszoszok Baal legfőbb isteni személyét az
egyiptomi Seth-tel azonosították.
Azok, akik hűségesen követik az e könyv fejezeteiben leírta-
kat, azok tudják, hogy a sethiánus gondolat mennyire szoros
szimbiózisban van a Nimród szakrális örökségével és a magyar
történelem ezoterikus gyökereivel, belső magjával. A hikszosz
uralom idejére esik a Kánaánban feltűnő „boldog” istenanya ter-
mékenységi kultuszba öltöztetett erős asztrális hatásokkal rendel-
kező, mondjuk ki mágikus anyakultusza. Azt már mondanom sem
kell, hogy a „boldoganya” kultusz, mint a régi magyar vallás kitö-
rölhetetlen része, jelen van a mai magyar katolicizmusban is.
A hikszosz korszak alkonyán bukkan fel a lovas temetkezési
mód is, ami szintén egy újabb adalék lehet a nimródi magyar ős-
hagyomány kutatóinak, hiszen a lovas temetkezési módot az ős-
magyar hagyományoktól elszakítani nem lehet. Fejlett kerámia
művészetük számlájára írják a tudomány által Tell-el-Jahudije tí-
pusúnak nevezett korsókat. Ezek a kecses, sötét alapanyagú kar-
colt és fehérrel kitöltött mintájú ókori edények sok fejtörést okoz-
nak a régészeknek a mai napig is.
Igen érdekes lehet számunkra az afulai ásatások során előke-
rült fazekasműhely, ami meggyőzően bizonyítja az itt készült
munkák kánaánita eredetét. A kerámiai munkákon igen jellemző
az addig igen ritkán felfedezhető spirális és hullámvonalas díszí-

399
tés. Ebben az időben jelenik meg a festett cserépáru is, ami meg-
hökkentő hasonlóságot mutat Erdély egyes vidékeinek máig léte-
ző fazekas hagyományaival. Sőt, ha az oly sokáig tartó tudatos és
szándékos elfelejtetés ellenére magunk elé idézzük Torma Zsófia
áldozatos munkásságának gyümölcseit, akkor megdöbbentő bizo-
nyosságot kapunk.
A Torma által Tordoson feltárt égetett edény- és kancsótöre-
dékek úgy stílusokban, formai megjelenésükben igen közel van-
nak a korai kánaánita fazekasság termékeihez. Az emberiség mí-
toszkincsében igen alapos jártassággal rendelkező Várkonyi Nán-
dor ezen a tényen meg sem lepődik. Még akkor sem, ha Torma
ezen leletek nyomait trójai—babilóni—sumér eredetre vezeti
vissza. Sőt Várkonyi itt nem is lát ellentmondás, anakronizmust.
Ezen kutatásokból leszűrt megállapítások a régi „együvé tar-
tozó” népeknek a történelmi időben való haladásának rokonsági
bizonyítékai. Így váltak azok egymás utódaivá, örököseivé a
szellemi gyökereknek, a spirituális hovatartozásnak a vallás útján
való megtartása és bizonyítása mellett. Torma Zsófia, a mára alig
ismert erdélyi régésznő kutatásait röviden összegző könyvében
(Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben) különös megállapításra
jut. Arról ír, hogy Erdély egyes vidékeinek (pl. Szászváros kör-
nyéke) a néphagyománya máig megőrizte nagyon régi, távoli, a
régi keletre mutató eredetét. Mégpedig úgy, hogy az ősi pecsét-
hengereken látható életfa utánzatát, rajzi megjelenítését mai napig
ráhímzik fehér ágyneműjűkre.
Ezeknek a különös életfáknak az ábraanyagát is közli a
könyvében Torma Zsófia babiloni—ciprusi—trójai és természete-
sen tordosi életfákkal bizonyítva az eredet valóban nagyon fontos
kérdését. Ez az eredet pedig nem máshová, mint a babilóni és az
azt megelőző ősbabilóni hagyományhoz és ezzel magához a so-
káig agyonhallgatott Nimród-kultuszhoz vezet. S így Nimródnak
az óriás őskirálynak a hagyománya úgy a történelmi, mint a miti-
kus-vallásos része letagadhatatlanul a magyarság eredethagyomá-
nyának az egyik legrégibb „tégláját”, fundamentumát jelenti.
A magyarok által nagyon régről megörökölt néphagyomány
szerint egy mágikus „létrásfa” segítségével jut fel Nimród az ő
csillagvilágába. Ez a létrásfa egyben életfa is, mert „minden életek
gyökere és tere” benne foglaltatik. A régiek evilágból és másvi-

400
lágból hozott tudásának a szintenként elhelyezett ismeretanyagát
őrzi. Ez az árnyéktalan nagy „istenfa” tette lehetővé Nimród ős-
apának, hogy innen a földről feljuthasson égi világába, az Orion,
illetve a magyar Kaszáscsillag tündöklő napfényes birodalmába.
De ez az Istenfa
tette lehetővé az onnan
való „lejövést”, az öreg
székelyasszonyok szó-
használata szerinti „le-
figyelést”. Ez a bizo-
nyos lefigyelés akkor
nem lesz sikeres, „ha
egy ártó csillagzat
szembeszegül véle”, va- 21. kép
gyis valamilyen vele
ellentétes hatású bolygó „keresztbe nem sugallik” vagyis sugároz,
mert ekkor ez az ellenfény mitikus sötétséget szül ott fenn a ma-
gasban.
Ez a sötétség megzavarja az életfa ágait, a különböző világok
közötti átjárást, kapcsolatot. Ekkor Nimród ősapa nem látja meg,
mi is történik földi népével a magyarokkal. S ebben a kozmikus-
mitikus sötétségben „elvész a nemzet”, nagy nehézségek, égi-földi
csapások érik a nemzetet. Többek szerint ez történt 1848-ban és a
két vesztett világháború idején is.
Ide kívánkozik annak a régi mítosznak a megemlítése, amire
már többször is utaltunk ebben a Nimródról szóló könyvben.
Mégpedig arról van szó, hogy a magyarok, ahogy a magyar mese
mondja „a világ közepét lakják”, azt a többszörösen is központi
helyet, ahol a világ legnagyobb életfája kúszik az ég felé. Mert
ennek a létrásfának, istenfának vagy életfának nevezzük bárho-
gyan is, az a különös tulajdonsága, hogy akkor nőnek ki belőle a
legmélyebb gyökerek, és akkor hatol bele legjobban az „ég szívé-
be”, ha annak a helyét az Öregisten a világ közepén jelöli ki.
Ezért nem is véletlen a magyarok világának, mint középbiro-
dalomnak a megnevezése. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy
a manapság divatos amerikai fantasy kultuszfilmek helyszínét
igen gyakran középvilágnak, középbirodalomnak nevezik. Egy-
szerűen azért, mert erről a legendás középről lehet látni a leg-

401
messzebb, innen lehet csak „körbe nézni”, mert ez van középen.
A mese, ezt ne felejtsük el soha, nem a szokatlan, kitalált, gyer-
mekeknek szánt, felnőttek számára érdektelen dolgok gyűjtemé-
nye. A mesék csodálatos világa a gyerekek nyitott gondolatvilá-
gához mérten beszél a létezés különösségéről, a világok törvé-
nyeiről, a jóról és a rosszról, a szépről és a csúnyáról. S valljuk
meg, igen gyakran többet lát meg, többet mond el a mindenségről,
az alsó és felső világok működéséről, magáról az emberről, mint a
mindenkori tudományok által elfogadott és azok által több okból
is megszűrt, kordában tartott, a hivatalosság jegyében meg- és ön-
cenzúrázott ún. tudományos munkák, értekezések.
Nos a magyarok nimródi életfájának a mese és az archaikus
magyar néphagyomány által megőrzött tudása szerint lehet négy
és egy, hét és egy, nyolc és egy, vagy a legmagasabb, legtündök-
lőbb életfának „tizentúl egy” azaz tizenegy az ágainak a száma, de
itt is megtaláljuk az „és egy” vagyis a plusz egy ágat. Mint ahogy
a sámán jegyek esetében is ott találjuk a „plusz egy csontot” a
mese nyelvén azt a bizonyos „és egy” jelenlétet.
A legmagasabb életfának egy különös alapon lévő ábrázolá-
sát találta meg Torma Zsófia az erdélyi Tordoson. Igen figyelem-
re méltó, hogy e legágasabb életfának, ha a plusz egy, vagyis az
„és egy” ágát is ama tizenegyhez hozzá számoljuk, akkor meg-
kapjuk a tizenkettes számot, ami igen sokat mond azoknak, akik a
csillagbölcsesség vagyis az asztrológia tudományában jártasak.
Talán azt sem vehetjük a véletlen játékának, hogy a Torma Zsófia
által egymás mellé állított életfák (babiloni, ciprusi, trójai,
tordosi) ágainak a számai bizony megegyeznek a magyar népha-
gyomány által megőrzött életfák ágszámaival. Ha magát a számo-
kat nézzük, a négy, a hét, a nyolc, a tizenkettő nyugodtan kije-
lenthetjük, hogy ezek kozmikus számok és belső spirituális je-
lentésüket illetően igen megdöbbentő következtetésekre vezethet-
nek bennünket.
Azt se felejtsük el, hogy ezeket a „plusz egy” ágak,
vagyahogy a mese és a hagyomány mondja – és egy – ágakat il-
letően úgy emlékezik meg a népi hagyomány, hogy „más iránya
van, mint a többinek, mert ez bizony nem a világba el, hanem a
világgal együtt az égbe fel vezet”. Ez az ég felé néző, legfelső ág
az, amiről ugyan a legjobb kilátást, a legnagyobb tudást kapja a

402
kiválasztott, de ha sokáig időzik rajta ez a tudás könnyen sebet
ejthet rajta. Erről az életfának a legmagasabb ágáról tartja a mon-
dás, hogy még Nimród lábát is megvágja, ha sokáig áll rajta. Ez
az ág a legzöldebb, a legvilágosabb, ahogy a mese mondja. Azért,
mert a legmagasabban van, fent az abszolút magasban, minden-
nek az abszolút tetején. A „fenthez”, az abszolút világoshoz a leg-
közelebb.
Itt ennek a
különös égbe ve-
zető, szent fának a
tetején pedig nem
más, mint a Nap
tündököl, mégpe-
dig úgy, mint ma-
ga az Élő Fény. Ez
az Élő Fény érleli
meg tudásával a
magot, ami ott a fa
legtetején, a leg- 22. kép
világosabb részén
kihajt, megszületik. Ez a Fény magának a Leghatalmasabbnak a
földi megjelenése, ahogy az egyiptomiak fogalmaztak „az Ár-
nyéktalannak az örök teste”. Ezen a „csodalétrán”, ahogyan arról
több népmesénk is beszél, megigazul az ember. Az ősi vallási élet
legmélyéről felszínre hozott különböző fajsúlyú „világosságok”
igazságot érlelnek. A legfelső létrafokra felérő „beavatott” már
képes a metamorfózisra, az időtlenség szinte minden emberi gon-
dolat szerinti csodájára, mégpedig a fény legtündöklőbb világos-
sága által. Ebből következik, hogy a „létrásfa”, vagyis a mitikus-
okkult tudást magába rejtő életfa tetejére csakis a legtökéletesebb
érhetett fel. S a fölött, az életfát vigyázva pedig ott trónol a „Ma-
gasságos Legnagyobb”, ahogy a régi Napkelet népei nevezték az
Élő Istent. A régi magyarok ezt az Élő Istent Él Istennek hívták. S
gyakran mondogatták is egymás közt, hogy „Él bizony a magya-
rok istene, Nimród apánk istensége”. Ez az Él Isten tart életbe
mindenkit a régi magyar hiedelemben, mindenkit, aki ő benne
hisz. Többek között ezért is tartják a székelyek halhatatlannak
Nimródot, a magyarok mitikus ősapját.

403
 A Duna-Tisza közti magyar hagyomány szerint, aki Nimród
istenét közelről ismeri annak számára nem létezik sem múlt, sem
jelen, sem jövő csak és kizárólag egy isteni tér. Úgy is mondhat-
juk hogy itt feltárulkozik előtte a keleti hagyomány Akasha Kró-
nikája. S ami itt talán a legfontosabb a nimródismerő itt elhagyja
minden földi tulajdonságát. C. G. Jung többször utalt már egy
minden anyagi „horizantalitástól” mentes spirituális gondolko-
dásnak az egészen sajátos belső „fényes” vertikális útjára. Arra az
útra amire csak az őshagyományt, az ősvallást teljesen befogadó
hívő, mondhatjuk úgy is, hogy a beavatott képes. Ezen megisme-
réseknek természetesen vannak fizikális segítő eszközei is.
A sámánisztikus vallások nagyon fontos rekvizítuma a kü-
lönböző szinteken átutaztató és a különböző tudatállapotokat
mintegy megnyitó, azokat az emberben „generáló” sámánlétra.
Ez a bizonyos létra az, ami az Égbe vezet, e nélkül a „szellemlét-
ra” nélkül nincs spirituális utazás, nincs megvilágosodás, nem
történhet meg azon a vertikális szent égi úton való elindulás.
Vannak a régi hiteknek, vallásoknak olyan spirituális „meg-
jelenései”, amik ha maradéktalanul megőriznek egyfajta mélyen
belső nemzeti jelleget, akkor a vallási változások esetén sem ve-
sződnek el, „nem maradnak oda”, ahogy a régi magyar hagyo-
mány fogalmaz erről, pusztán azért, mert a rítus nemzetben meg-
élése enélkül lehetetlen. Az ebben fellelhető spirituális lényeg fo-
galmazhatunk úgy is, hogy egy más, magasabb tudatszintről, a
„spirituális létra” magasabb fokáról lehozott, ott meglátott böl-
csességet őriz. Ilyen az ősi magyar hit Boldogasszony kultusza,
ami szinte töretlenül átmentődött. mondhatjuk úgy is átbújt a
„pogányságból” az új hitbe amit kereszténységnek nevezünk.
Nem véletlen, hogy magának Nimródnak is „boldog” és „fényes”
az Anyja. A magyar archaikus hagyomány naparcú, fényes, bol-
dog, édes nagyasszonya nem más, mint Nimród ősapa édesanyja.
Nimród édesanyjának az emléke hozzá tartozik a magyar
vallási őshagyomány alappilléreihez, fundamentumához. M.
Eliade ennek az elvehetetlen vallási őshagyomány fundamentu-
mainak belső lényegét, annak égi-földi törvényeit tisztán látta és
azt le is írta. Remekül ráérzett arra, hogy a vallásos hit belső látá-
sának birodalmát, a megvilágosodás helyének közös „mindent
fénybe borító” birodalmát a „hit magával viszi egy másik hitbe”.

404
A magyar vallásosság esetében az új hit csak akkor maradhatott
meg, ha ezt a „régi fényes boldogasszonyos birodalmat” és annak
uralkodó „édesanyját” a nagyboldogasszonyt is befogadja. A
nagy vallástörténész előtt nem volt titok az sem, hogy a régi val-
lások, hitek döntő részében – egy az Égbe nyíló, a földről a csil-
lagok irányába „felfelé” vezető megismerés során a hívő beavatott
lesz.
Innen, erről a fentről meglátott világból származik a rítus
helyének a templom belső lényegének az okkult ismerete. Ezen és
ebben feszül az Ég földrehozásának nagy misztériuma. Ez az ok-
kult ismeret idővel aztán jócskán megkopott. Szinte el is felejtő-
dött és egyfajta Imago Mundivá változott. Aztán újraértékelve a
dolgot nem az eredeti égi templomot akarta lehozni a földre és
magába a maga valóságában és teljességében, hanem egy fent lá-
tott ősképének a másolatát, az eredetire hasonlító „tükörképét”,
ami ugye nem ugyanaz, mint az eredeti.
Már a régi keleti népek is elfelejtkezve az eredet világosságá-
ról az eredet ősképének a tükrében, annak másolatában „éltek”.
Tehát, ha egy nagyon régi hagyomány mindenképpen az eredeti-
hez ragaszkodik és annak másolatával nem elégszik meg, mint azt
a magyar Nimród-hagyomány esetében is tapasztalhatjuk, akkor
az egyértelműen egy olyan tradícióra támaszkodik, ami még a ré-
gi keleti népek hagyományait is megelőzi és mintegy közvetlen
kapcsolatot feltételez az eredet világosságával, az aranykori tradí-
ciókkal, a történelem előtti világ legelejével.
M. Eliade sem kerüli ki a templom-hagyomány újraértékelé-
sét mivel nagyon fontos mozzanata az emberiség vallásos ha-
gyományának. A rítus szakrális őseredeti helyéről lemondva,
mintegy az eredeti őskép elfelejtődik és Imago Mundivá változik.
Majd sokkal-sokkal később a nagyon régi vallásos emlékezet újra
feldereng az emberben, és hogy ne vesszen el ez a valóban na-
gyon-nagyon régi tradíció újra értékelődik a dolog és a templom
az eredeti óskép tükrévé változik. Erről az újraértékelésről Eliade
így ír A szent és a profán c. könyvében:
„.Mezopotámiától Indiáig a templom fontos újjáértéke-
lésen megy keresztül: már nem csupán imago mundi, ha-
nem egyúttal egy földöntúli minta evilági utánzata is. A

405
 zsidóság is átvette azt a régi keleti elképzelést, hogy a
templom egy régi őskép tükre.”
A mitikus Nimród-hagyomány az archaikus magyar emlé-
kekben az eredetet, azt a bizonyos Jó Világot akarja helyreállítani,
ehhez ragaszkodik. Nem egy őskép, egy őseredeti valóság máso-
latát akarta megalkotni, hanem az eredetit akarta lehozni a földre
és a lelkekbe, a természetbe és az emberi szívbe, ahonnan egyszer
valamikor kiragadták. A régiek nagy hagyománya azt tartotta,
hogy egykor az aranyidőkben az „ég és a föld valamikor egységes
egész volt”. Az eredeti templom felment az égbe, és ami itt ma-
radt, csak hitvány másolata lett a fenti eredetinek.
A hagyomány szerint Nimród az égi ősi templomon keresztül
„égi nagy otthonát akarta lehozni újra a földre”, A Tabula Sma-
ragdina igazsága, ami az égen, az a földön – ezt jelentette.
Nimród őseredeti templomának a tetején egy aranyszínű
nagy sárga és fényes madár lakott. Erről a nagy madárról nevez-
ték el az ő nagyon-nagyon régi, ősi városát is. A hagyomány úgy
tartja, hogy templomot csak templom helyén lehet építeni. S ha
visszafelé haladunk az időben az idők legmélyében épített első
templom tetején ott találunk egy hatalmas nagy csodamadarat,
amit aranyból majd később rézből készítettek.
Ez a hiedelem a történelmi Magyarország egymástól igen tá-
vollévő helyein is megmaradt, ami arra utal, hogy egy nagyon ré-
gi, de igen széles földrajzi környezetben ismert hagyomány része
lehetett egykor. Nimródot és madarát még a két háború között is
igen gyakran látták „megpihenni” Erdély egyes falvainak temp-
lomtetején, Ezzel bizonyítva azt, hogy hajdanán a lovag Szent
László és a csillagösvényen csillagpatás lován száguldó Csaba ki-
rályfi mítosza mellett, a mára szétesőnek látszó Nimród-
hagyomány is része volt a régi Erdély ősi magyar hagyományá-
nak.
A mítosz és a hagyomány mélyébe ásva láthatjuk, hogy Nim-
ródnak, mint a világ első királyának és a magyarok ősapjának az
emléke dacolva az idők árjával időről-időre megmutatja arcát,
hogy aztán hosszú-hosszú időkre a múlt kapujában várakozzon,
hogy újra feltámadhasson.

406
 33. Nimród mindensége

„…az ég és föld valamikor egységes egész volt. Mindaz

ami a földön van – országok, városok, hegyek, folyók,
erdők – csak erőtlen tükröződései annak, ami az égben
van. Még Babilon és Ninive káprázatos templomai sem
egyebek, mit az égi templomok szánalmas másolatai.
Minden földi tárgy mintaképe fent van a csillagok kö-
zött.”

Lipin-Belov: Az ékírás regénye

„…Nimrúdtól kaptuk hát aztat ugyi,

hogy ami ott a magasba van,
az onnan ugyi legyűjjön ide
hogy hát az ugyi valódi legyen.”

„Tudós” Nagy László János

Megdöbbentő ténnyel kell szembesülnie annak, aki a régi

nimródi hagyomány mindenségképét összehasonlítja a babilóni-
val. Arról van szó, hogy igen feltűnő hasonlatosságot mutat a
nimródi hagyományban megőrzött szakrális magyar világkép és a
babilóni világmindenség, aminek a közepén egy mitikus
zikuratot, toronytemplomot találunk. A magyar nimródi minden-
ség közepén Nimród aranytornya található, minta hogy a babiloni
világkép közepén is egy zikuratot találunk és akkor még nem is
beszéltük a „mennyei tükröződés” mitikus aranykori hagyomá-
nyáról. Annak a bizonyos fenti égi „eredetinek” a szakrális kere-
séséről.

407
 A babilóni elképze-
lés szerint is egykor a
nagyon régi mitikus idő-
ben az ég és a föld egy-
séges egész volt, vagy
ahogy régen fogalmaztak
róla „teljes” volt. Az is-
teni karizma által felkent
őskirály (Nimród) fel-
adata nem áll másból,
mint abból, hogy az
egykori egységet az ún.
teljességet visszaállítsa
mégpedig úgy, hogy az
eget letükröztesse a föld-
re. De ez a tükröztetés
nem egyfajta tükörkép 23. kép A világmindenség a babiloniak el-
megvalósítása itt a föl- képzelése szerint.
dön, hanem a fenti égi – 1. első ég – 2. második ég – 3. harmadik ég,
eredetinek a lehozása a – 4. égi óceán, 5. földi óceán, – 6. az ég pere-
fény útján. Ezért emlí- me, – 7. első föld (felső föld), – 8. második
tettem ebben a könyvben föld (első alvilág), – 9. harmadik föld (második
többször is, hogy a le- alvilág), – 10. est (Nyugat), napnyugati he-
gyek, – 11. reggel (Kelet), napkeleti hegyek, –
tükröztetés meghatáro- 12. Hét fal és középen a palota. A holtak biro-
zás nem éppen a legjobb dalma. – 13. A földi óceán mélysége és alapja.
szó erre a spirituális feladatra. Egyszerűen azért, mert itt nem egy
tükörképnek kellett megvalósulnia, ahol minden éppen az ellen-
kező oldalon van, de „amúgy” ugyanolyan.
Vagyis az égi valóság tükörképe alatt a fenti eredetinek a
legteljesebb földi megvalósítását értették egykoron. Az ősi ma-
gyar nimródi hagyomány arról beszél, hogy „minden ami van”
már kezdetektől fogva lejegyeztetett az égben és ameddig tiszta
fény jutott a földre, az meg is valósítatott itt a földön Nimród ki-
rály „teljes” világában, földi nagy birodalmában.
Más nem is él teljes életet csak ami Egész, csak ami Teljes.
Csak ez van, csak ez a valódi. Minden, ami ettől eltér az egyér-
telműen „rossz árnyékot vet” és hamis. Erről írt, ezt a valóságot
próbálta kutatni és megfesteni Csontváry is. Mégpedig nem más-

408
hogy, mint nimródi „nagy mértékekkel és méretekkel”, mintegy a
belső nagyságot a külsővel is érzékeltetve és testamentumként
hátra hagyva. A régi babilóniak Egyiptom őstudásához hasonlato-
san az ég dolgairól ugyanezt vallották, ami egyértelműen azt su-
gallja, hogy a gyökerük, ősmúltjuk, már ami a nimródi vonalat
illeti közös lehetett.
Mikor a babiloni mindenség-elképzelés úgy szólt, hogy egy-
kor az Ég és a Föld egy volt, egy teljes és oszthatatlan látható és
láthatatlan árnyéktalan testben lakott. S mindaz, ami a földön volt
és van, és árnyékot vet (országok, hegyek, szigetek, völgyek, fo-
lyók, barlangok, erdők stb.) „… az csak erőtlen tükröződései
mindannak, ami az égben van örökként”. Még Babilon és Ninive
árnyékot kapott káprázatos templomai sem egyebek, mint az égi
templomok szánalmas másolatai. Minden földi tárgy mintaképe
fent van hát a fényes csillagok között és csak nagyon-nagyon ré-
gen volt „teljes a föld az éggel és az ég a földdel”, ahogy arról a
régi egyiptomi és babiloni reánk maradt feliratok értesítenek min-
ket a nagyon késői utókort.
S ahogy az emberi tudat homályosul és külső és belső látása
sötétedik, mintegy árnyékot vet a dolgokra, úgy a sötétedéssel
arányosan erőszakkal kezdi birtokba venni és megváltoztatni a
földet (mint Isten és az Ég tükörképét). Megszületik az Ég ellen
való hatalom vágya, ahogy arról a magyar archaikus nimród-
hagyomány oly tömören fogalmaz. Ezekkel a „sötét” változtatá-
sokkal a föld képe egyre jobban nem fog hasonlítani a fenti „ere-
detire”, ama Fény Otthonára, röviden a „teljes és maradék nélkül
való égi világra”.
A magyar őshagyomány megemlékezik arról, hogy egyszer
csak nagyon régen eltakarták Nimród népe elől az eget, nem en-
gedték neki megépíteni az égbe visszavezető nagy isteni utat, ama
hatalmas nagy toronytemplomot. Azt a bizonyos tornyot, ami a
mennyei híd szerepét töltötte volna be az Ég és a Föld között. Ek-
kor megzavarták az emberek tudatát, és elvették tőle az Istentől
kapott analógiás beavató ősnyelvet és vele együtt a benne megőr-
zött, ott jelenlévő ősbölcsességét. Ekkor „ellopták” Nimród né-
pétől azt a tudást, hogy a földi folyók igaz tükrében mindig Nim-
ród „magosmagas” őshajlékát ama nagyszerű égi birodalmat
megláthassa. Ettől kezdve sajnos a földi dolgokban, a világ köny-

409
nyes arcában már csak azokat láthatták már, akik az égre, a földre,
a Fényre és az Istenre árnyékot vetettek. Ekkor tört meg, veszett
el az a bizonyos égből hozott harmónia, ami a föld dolgaiban az
ég tökéletes valódi tükörképét viszontlátta. Maga a babiloni ha-
gyomány is őriz hasonló legendákat az „Ég kapujának” tragikus
bezáródásáról, az ősnyelv elvesztéséről.
Ennek ellenére a legtökéletesebb hasonlóság, ami fennáll a
babilóni és nimródi hagyomány között, mint azt már említettük is
az élő mindenségről vallott elképzelésekben van. Az sem véletlen,
hogy e könyv lapjain már többször renektáltunk Nimróddal kap-
csolatban az Orionra és említettük azt is, hogy milyen fontos he-
lyet foglalnak el a nimródi hagyományban, azon belül is a
nimródi világképben az „égi dolgok”, az asztrális mítoszok. Nos
ugyanezt tapasztaljuk a régi babilóni hagyományokban is. Az égi
Eufrátesz a babilóni kozmológiában, a régi babilóniak csillagböl-
csességében ott fent honol a Fecske-csillagképben, a Tigris pedig
az Anunit-csillagképen folyik mintegy keresztül. Ennek a „ke-
resztülfolyásnak” az igen erős beavató jellegére több minden is
utal.
Ezeknek a csillagképeknek az ősmagyar csillagvilággal, azon
belül pedig a magyar mitológia szinte minden részével összefüg-
gő, szerves kapcsolatáról külön könyvet lehetne, sőt kell is írni. Itt
most legyen elég annyi, hogy az „ég bútorainak” M. Eliade frap-
páns szóhasználatával élve hasonló „stílusa” és „tulajdonsága”
van mind a két égi titkokat őrző hagyományban.
Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a nimródi magyar ha-
gyomány archaikus világa, azon belül is annak az asztrálmítoszi
fundamentumai csak igen elnagyolt formában maradtak fenn az
utókor számára. Sajnos a magyar hagyománynak pont ezt a részét
hagyták eleink elsüllyedni. Mentségükre legyen mondva, hogy
ebbe a süllyesztésbe az idők folyamán bele is segítettek. Emlé-
kezzünk csak arra, hogy az 1848-as vesztett szabadságharc után
szinte hihetetlenül gyorsan merülni kezd a mindaddig felszínen
lévő magyar mitologikus tradíció. de ami még megvan mindeb-
ből, ahhoz nagyon fontos ragaszkodni és ez a lényeg.
A magyar Nimród-hagyománya felettünk lévő eget egyszer
7. másszor: 3 rétegű világokban határozza meg. Három égről be-
szél akkor, amikor az ember három világának megfelelően (szel-

410
lem, lélek, test) három égi világról, „birodalomról” tesz említést.
Hét rétegűnek tartja a fölöttünk való eget akkor, amikor arról a
sámánisztikus, spirituális utazásról tesz említést, amikor az ember
felső világához tartozó különös utazásáról ad hírt. Ennek a Nim-
ród „kapuján” túli „utazásnak” nagyon fontos és meghatározó
jelentősége van a vallási rítus szakrális szempontjából. Ebből kö-
vetkezik, hogy magának az utazásnak a helyét, a tágabb értelem-
ben vett „eget” ismernie kell annak, aki abban „utazik”, profánul
fogalmazva abban közlekedik. Nem lehet véletlen, hogy Varga
Zsigmond is az ősmagyar mitológia sumir kapcsolódásáról írt át-
fogó könyvében az ég rétegeinek az említése kapcsán külön fog-
lalkozik a hét és a három rétegű kozmoszszal.
Talán mondanunk sem kell, hogy a sumér tradíciót és a né-
pünk által, ha töredékesen is, de megőrzött nimródi hagyomány
többszörösen is közeli kapcsolódást mutat. A magyar ősvallás,
őshagyomány csillagismerete több kardinális ponton megegyezik
a sumér—káld—babiloni csillagismerettel és a kánaánita népek-
nek a kozmoszról alkotott sajátos világképével.
A Nimród ősapa által uralt „égi mennyezet” hetes világa fö-
lött van otthon az abszolút isteni fény. Az a primordiális fény, el-
sődleges világosság, amiből minden lelkes lény őriz egy nagyon
picike kis darabot fényes szívében, világos elméjében. Minél vi-
lágosabb az ember tudata, annál többet birtokol ebből a különös
égi fényből. A régi magyar hagyomány szerint Nimródhoz a hét
világon áttörő fény maradéktalanul, mintegy „teljességében”
megérkezett. Ezért történt az, hogy ő a mennyei kapukon oly tö-
kéletesen és maradéktalanul tudott áthatolni, hogy számára az agy
és a szív fényessége egyáltalán nem „kopott” meg, nem vesztett
fényéből és a test váltásának a képessége is mindenkor adott volt.
Ez a belső fényesség és metamorf tulajdonság aztán a mitológiák-
ban és a legendákban került megőrzésre, megörökítésre.
A hagyomány szerint a hármas egeken való átjárás Nimród
esetében nagyon gyakori volt, míg a teljes hét ég ún. bejárása, be-
utazása már annál ritkább. Ismerjük meg hát előbb a hét eget és
majd csak utána tárgyaljuk ki a három égnek a babilóni világkép-
ben oly szépen megmaradt világképét.
Mint már említettem az ég hétrétegűségének vallásos isme-
rete először a sumér világképben jelenik meg. A nimródi magyar

411
hagyomány hétvilágában járt legendás mesehősök már említettük,
hogy nimródi tulajdonságot nyernek. Erősekké, legyőzhetetlenek-
ké, fénylővé válnak. A hét világ hét ajándékát megkapva bárhol
és bármikor találkozhatnak az ősapával. Számukra nyitottá válik a
múlt és megismerhetővé „világossá” a jövő. Pillanatok alatt az
orioni Nimród-kastély legfelső emeletén lévő „aranyszobába”
juthatnak. A hét világ hét beavatása által levetkőzik emberi sérü-
lékenységüket. Lehull róluk az idő „vasabroncsa”. Mint jeleztük
is ennek a hét égnek az ismerete nagyon régi tudásról árulkodik és
elvezet minket a nagyon régi Sumér birodalom spirituális világá-
ba.
Ez az őssumér felfogás a földet félgolyó-szerű szilárd világ-
nak értelmezte, ami fölött hét egymás fölött álló, egymással szo-
ros kapcsolatban lévő, de a földi világnál sokszorosan könnyebb,
fogalmazhatunk úgy is, hogy jóval szellemibb (spirituálisabb) vi-
lágok helyezkednek el. A hetes számnak, mint égi szent számnak
a jelenléte többszörösen is nyilvánvaló. Az egykori, az ősi világok
legelején a szent erők helyszínére felállított világoszlopok helyére
ennek a hét világnak a földi tükörképeként építették a zikkura-
tokat. azokat a bizonyos Zi-Kur tornyokat a maguk mágikus-
mitikus hét emeletévei, amit beszélő névként az E-Ur-Imini-An-
Ki néven, az Ég és a föld hét kötelékének a „teljes” mágikus há-
zának neveztek. Minderre már, ha más megközelítésben is, de
utaltunk ebben a könyvben.
Ezért már meg sem döbbenünk azon a hasonlóságon, hogy a
magyar nimród-hagyomány bírja a világoszlopnak azt a hagyo-
mányát, ami a világ ciklikus elpusztulásával és a tudás átadásának
mitikus hagyományával van összefüggésben, és ami nem hagy-
ható figyelmen kívül, ez a világoszlop-hagyomány ismeri a hét
világ és általában véve a hetes szám mágikus-misztikusjelentését.
A nimródi tradíció esetében mindehhez pluszként hozzájön
az, hogy ezt a hét szintű világoszlopot, aminek a tetején Nimród
madara a Turul-madár fészkel ott „rakták le”, ahol a világnak az a
kitüntetett spirituális és mértani közepe is van, ami egyben a ma-
gyarok országának is a mitikus középpontja. Vajon hol is van ez a
legendás magyar mitikus középvilág.
Nos a magyar hagyomány ezt a legendás középvilágot már
nagyon régóta a „Szent Pilisben” képzeli el, mégpedig nem min-

412
den ok nélkül. A Pilis az a hely, ahol a magyarok fehér szent he-
gye található. S hogy mi mindent találunk még itt a Pilisben (Fe-
kete Madonna kultuszhelyei, különös és megdöbbentő szentkő
kultusz, Dobogókő a maga különös legendáival és furcsaságaival
stb.), arról a Pilisről és a pálosokról írt könyvemben írtam bőveb-
ben, valamint az újabban feltárt összefüggések kapcsán a már ké-
szülő Dobogókő c. munkámban teszek majd részletes említést.
Most térjünk vissza a világoszlop nimródi hagyományára. Ez
az oszlop mintegy jelképesen utat mutat a világokon való átjárás-
hoz, átkeléshez és az ember és a szakrális idő kapcsolatáról is őriz
megdöbbentő hagyományokat. Ennek az oszlopnak a hagyomány
szerint két, mégpedig „fa” természete van. Az egyik, mint örökké
élő világfa ad hírt „más” világokról, az ég különböző világrétegei-
ről, a másik, mint néma, égbe meredő és elpusztíthatatlan „kőfa”
mutat irányt és ad hírt a rávésett szimbólumok és szent írások és
jelek segítségével. Itt válik értelmezhetővé a régiek „kőfa” kifeje-
zése. Eleink a természetes kőből mesterséges módon vagy a ter-
mészet ujja által hegyesre faragott, ég felé meredő kőoszlopokat
„kőfáknak” nevezte.
Tehát az életfa és a „kőfa” is mintegy meg- és kijelöl valamit.
Nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy szent teret
jelöl ki és határoz meg. A szent tér pedig azzal a tulajdonsággal
bír, hogy itt ebben a térben valósulhat meg a világokba való átjá-
rás kultikus rítusa. A szent térnek, mint szent helynek a „szent”
tulajdonsága által más dimenziója, más rezgése van itt minden-
nek, mint a többi profán hely esetében. Nimród otthona is ilyen
helyen van „letéve”.
Innen, csak innen ebből a szent és kijelölt térségből jutott fel
oda a maga nimródi világába. Sőt a hagyomány megemlékezik
„Nimród útjáról” is.
Mert Nimródnak ebben a világban saját útja van. Mégpedig a
maga külön, neki adatott földi-égi út. Ilyen nimród-utakról és
azok konkrét helyeiről a történelmi Magyarország területén belül
már elég sokat ismerünk. Ilyen található a Csallóközben, Dél-
Erdélyben, Kárpátalján Munkács közelében és Visk alatt. De
ilyen Nimród-útnak tartották a tudósok számára máig nagy fejtö-
rést okozó Csörsz-árkát is.

413
 Ezek a különös nimród-utak szinte behálózták az egész or-
szágot. Hiszen majdcsak minden vidéken tudtak egy ilyen Nim-
ród-útról az öregek. Sőt ha valaki valahol eltévedt az erdőben.
barlangokban vagy kietlen tájakon azt mondták róla, hogy elté-
vedt, mert „Nimród-útra” talált. Viszont ha Nimród magyarorszá-
gi „világáról”, Nimród földi magyar birodalmáról beszéltek akkor
mindig csak egy helyet jelöltek meg, mint annak székhelyét és az
nem volt más, mint a Pilis és annak közvetlen környéke. Az a
környék, amiről csak most kezdjük újra észre venni, hogy külön
tulajdonságokkal, külön sugárzással és igen különös rejtett törté-
nelemmel rendelkezik.
Már régről tartja a mondás, hogy a Pilis hegyei fölött az ég
valahogy máshogy fényes, mint a többi hegyek fölött. Itt, ahogy
ma mondjuk, más finomabb rezgéseken át valósul meg az élet. Itt
egy nagyon régi-régi, minden bizonnyal a szlovák betelepítések
előtti pilisi hagyomány úgy tartja, hogy itt azért más a nap mele-
ge, mert itt a hét ég háromvilágán keresztül süt le a földre. Nem
lehet hát véletlen, hogy ezen a vidéken van otthon a magyarok
ősapja Nimród király. Hiszen az ő gyűrűjéről tartja a mondás,
hogy „három világosságot és hét fényt” őriz.
Ez a hely az árpádok „háromszorosan” is védett különös
„vadászterülete” volt. Hermetikusan elzárt különös világ, amiről
alig történik említés, mégis fontos és máig ismeretlen történések
fontos színhelye. A korai középkor szerint ez a hely az aranyszar-
vas birodalma és Nemrót magyar kertje. Az ég hét világa itt egye-
sül a testbe és anyagba zárt földi háromvilággal.
Vajon miért is említtetik meg e hely annyiszor és sajnos
olyan ködösen és sejtelmesen a hét Ég világra utalva itt egyúttal a
vele teljes szimbiózisban és az emberben is ott lévő test-lélek-
szellem háromvilágára? Itt el is érkeztünk az ég három rétegűsé-
gének földi, emberi valóságához. Természetesen itt is megtaláljuk
a sumér párhuzamot, akár csak a hétég világa kapcsán. Varga
Zsigmond említi, hogy a késői kor spekulatív gyümölcse az
Ebling-féle szöveg „csak” három égi rétegről tud.
Íme a három égi réteg sumér magyarázata:

A felső ég lundanitu-kőből van és Anu és Igrigi székhelye.

A középső ég saggiemut-kőből van és ligi és Bel lakóhelye.

414
 Az alsó ég jáspisból van és itt találhatók a Bum-asi csillagok.

E világra az alsó égben nem látható és csak a középső égben

„ragyog fel”. E világfa „gyökerei” valószínűleg az alsó és a föld-
del érintkező égben lehetnek, míg annak tetejéről már a felső égbe
juthatunk.
A babiloni hagyomány a sumirhoz hasonlóan ismeri ezt a
szent hármasságot. Úgy tudja, hogy a föld akár csak a mennyek-
nek birodalma három részből áll. A felsőt, a földet lakják az em-
berek. A középső birodalom Ea isten birodalma. Az a bizonyos
alsó világ, amiből olyan könnyen a felsőbe lehet kerülni, hogy
aztán újra a középsőbe juthassunk – az nem más, mint a halottak
birodalma, a Holtak nagy Országa. Itt a gonosz Ereskigal királynő
uralkodik számszerint megnevezett hatszáz alvilági szellemével,
az Anunnakikkal. Ennek az alvilági birodalomnak a palotáját hét
vastag fal veszi körül, mintegy utalva a hét világ itt is megjelenő
hagyományára. Mondanunk sem kell, hogy az itt megnevezett
számok és nevek igen sokatmondóak számunkra a nimródi és a
sumér hagyomány kapcsolódásának az ismeretében.
Most nézzük meg, hogy az előbb körvonalazott háromég su-
mér világképe és a babiloni háromvilágok birodalma mennyiben
és hogyan hasonlít a nimródi magyar hagyomány világfás min-
denségére, égben lévő (orioni) kapcsolódására. A magyar asztrális
mítoszok jól körvonalazható világfája, amit „Nimród csillagai
rejtenek el az emberi szem elől ott fenn a magos égben” hasonló-
an a sumir háromég világához szintén a középső égben válnak
csak teljesen láthatóvá. Teljes fényét a középső égből sugározza
arra a szakrális epicentrumban lévő mélyen spirituális középvilág-
ra, ahol a magyarok szent fehér hegye emelkedik az égnek. Ennek
a világfának a gyökere a hagyomány szerint egyaránt „benne él”
az égben és „benne él” a földben. Ezek az égi és földi gyökerek
adják azt a spirituális fundamentumot, mintegy asztrális alapot,
ami biztosítja azt a misztikus egyensúlyt és valódi tükröződést,
hogy általa az ég valóban megvalósulhasson a földön.
Ha ezek a gyökerek nem kapnak „életet” a különböző látható
és láthatatlan világból, akkor ez a kényes égi-földi harmónia és
vele a misztikus karizma végleg elvész a földről. Ez a karizmati-
kus hagyomány vette kezdetét Nimróddal, a magyarok ősapjával

415
és a világ „első” őskirályával és költözött az égbe az utolsó Ár-
pád-házi király halálával, a magyarság e szent uralkodóházának,
turuldinasztiájának kihalásával. De még a hagyomány él addig, él
az Orion is, a magyar nép e mitikus Kaszáscsillaga. Éppen úgy
élnek és nem veszhetnek el az időben Árpád-házunk magyar
szentjei sem, mert a szentek akár az igaz hagyományok halhatat-
lanok. Mint ahogy velünk volt a múltban, úgy velünk marad a jö-
vőben is Árpád-házi magyar kereszténységünk sokat gyalázott
nimródi karizmája. Mert a hagyomány akár a szentség örök és el-
pusztíthatatlan, mint az emberi gondolat...

416
 34. Táncrítus és csillaglepel
„Ég közepén szép csillaglepel
lent tánc mi körül tűz énekel...”

Varga László gyűjtéséből (1950-es évek eleje)

„...hogy hun lakott Nimrot hát ott

a Szent karácsony legközepin, ott fenn
az ég közepin, ott a nagyon
világoson, tisztán nem megkötözötten...
Hát ennyit tudjon is róla drága,
arrul a nagy ősapárul...”

Nagy Lászlóné (Nagyvárad)

A nagy égi világ törvényszerűsége szerint Nimród csillagké-

pe (Orion csillagkép) a szakrális évkör egyik nagyon fontos ki-
tüntetett idején, ama „Szent Karácsonykor” uralja mind a két fél-
teke égboltozatának ama kellős közepét. Tehát Karácsonykor mi-
vel közepén van az égi világnak „mindentlátóvá”, ahogy a ha-
gyomány mondja „bevilágítóvá” válik. Ezt az úgymond tulajdon-
ságát e fejezetnek a népi emlékezetből vett idézete is félreérthe-
tetlenül bizonyítja. Már említettük e könyvben az égi Nimród vi-
lágát és szóltunk a „kutyák” égi világáról, annak feladatáról is. A
Kis Kutya, Nagy Kutya csillagkép számunkra igen kitüntetett sze-
repéről beszélek most. Ezen utóbbinak valóban a legragyogóbb
csillaga a Szíriusz, ami csak és kizárólag a déli féltekén világol,
mégpedig pontosan július 1-jétől egészen karácsonyig.
Ha meg akarjuk ismerni a maga teljességében és mélységé-
ben az archaikus magyar világképet és az ebben megőrzött ma-
gyar mitológiai és mesehagyományt, s ezzel párhuzamosan a me-
zopotámiai „napkeleti” mitológiát (hiszen ősapai eredetünk teljes
mitikus hagyománya benne leledzik), akkor meg kell ismernünk a
déli égboltozat világát, annak „élő” törvényeit. Ha így teszünk, és
kellő alapossággal vizsgáljuk a dolgokat, akkor látni fogjuk, hogy

417
a magyar népi hagyomány sokáig lemosolygott nagyon régi ar-
chaikus öröksége számtalan megegyezést, analogikus kapcsoló-
dást őriz ezzel a fönti „magos” és persze az onnan „letükröző-
dött”, „leszállt” „déli világgal”.
A régi Keletnek nevezett vidék valóban régi népei és így a
mezopotámiaiak is nem kör alakúnak látták az Ég egészét hanem
azt három „élő” sávra, mint három isteni világra osztották azt fel.
Természetesen ez a mélyen szakrális és a mai gondolkodástól
nagyon-nagyon távoli felosztás nem csak magára az égi térségre
vonatkozott, hanem a szentként felfogott és mindenütt jelenlévő
időre is, ami az ég titkaival mondjuk ki bátran, szervesen és telje-
sen össze is függ.
A mezopotámiai égi térnek és vele kapcsolatban az égi-földi
szent időnek a teljes és világokat kitöltő kapcsolata M. Eliade fi-
gyelmét sem kerülte el, és többször is utal erre a mély szakrális
kapcsolatra. Erről az égi-földi időről és a vele kapcsolatos három
szakrális intervallumról már beszéltünk ebben a könyvben, ami-
kor az egy adott hónapon belül ún. Bél utolsó, de egyben legma-
gasabb, legfényesebb Nap-napját a március 15-ét említettük meg,
mégpedig a magyar 1848-as szabadságharc kitörésének napjával
kapcsolatban:
„…március 15. Nimród király égi uralkodásának legma-
gasabb napja. Bél isten uralma alá rendelt utolsó legfé-
nyesebb Nap-nap...”
A magyar forradalom kitörésének napja nem véletlenül esik
egybe a Bél isten legfényesebb napjával, de erről még fogunk be-
szélni. Hogy mindezt a maga mélységében megérthessük fordít-
suk figyelmünket azokra a bizonyos égi sávokra. Ezek a hosszanti
irányú sávok, mint égi utak, mint spirituális kiterjedések funkcio-
náltak ebben a nagyon ősi és végtelenül „teljes”, mondhatjuk úgy
is, hogy „egész-séges” világképben. Magától értetődik, hogy ezek
az utak szakrális „folyosók” voltak, mivel ezeket az égi hatalmas
utakat az élő hit bizonyítékaként magának az Istenségnek szen-
telték fel. Ezzel a beavató hagyománnyal tették az adott sáv alá
tartozó időkontinuumot azok tökéletes territóriumává.
Igen érdekes következtetést vonhatunk le akkor, ha a már ko-
rábban említett Anut (An-Ani), Belit (Bélit, Bél Beél Béla), va-

418
lamint a Dawhina égi istenséget, akik ezen három sávra osztott
égi birodalom urai voltak a régi Mezopotámiában egyfajta ősi
szentháromságként értelmezzük. Úgy fogalmazva, hogy a három
közül a középső út istensége Belit vagy Bél vagy Béla nem más,
mint maga az öröktől való Fiúisten, akit jobb szélén az Istenanya,
bal szélén pedig az égi Istenatya személye fog közre.
Milyen érdekes „véletlen”, hogy a magyar archaikus hagyo-
mányláncban a Bél-gyermek, mint isteni fiúgyermek ugyancsak a
Középvilágban vagy Középső világban foglal helyet mintegy
uralva azt. Míg tőle jobbra „az ő édesanyja, míg balra az ő édes-
apja védi és vigyázza őt”. Nem lehet véletlen az sem, hogy Nim-
ród háza, vagyis az Orion és a Kis- és Nagykutya csillagkép
ugyancsak az Isteni Útra „Bél Útjára” esnek. Úgy tartják, hogy a
régi székely hagyomány szerint az Ég csíkos vagyis sávos termé-
szetű és benne egy-egy Nagy uralkodik. De ezek a Nagyok együtt
valójában a Mindenható és az „egeket és földeket mozgató” csa-
ládját képezik. Talán nem tévedünk, ha a régi mezopotámiaiak
sávokra osztott égi világát a régi székelyek csíkos vagy sávos égi
világképének az előzményének nevezzük és ennek a megegye-
zésnek a mentén tovább kutatunk.
Az archaikus magyar hagyomány Nimród házát mintegy „jó
szándékú fogadót” az égi út mentén képzeli el. S ez valamilyen
szinten igaz is, hiszen az Orion nagyon közel van, mondhatjuk
úgy is, hogy ráhajol, félig meddig rákönyököl a Tejútra. Ugye a
jó fogadónak is nagyon közel kell lennie az úthoz, hogy a megfá-
radt utas azt könnyen megtalálhassa és ott ő, az égi utas jót ehes-
sen, ihasson, és ami talán a legfontosabb, ott megpihenhessen és
„eget láthasson”. Az sem véletlen, hogy pont karácsonykor delel
ő ott az ég legtetején. Az csak természetes, hogy erről a nagyon
fontos pozícióról nem feledkezik el a régiek archaikus hagyomá-
nya.
Hiszen „az égi világ legtetején állva, fényes karácsony szép
idején mindent lát ő mi történik vala idelent” – arról a bizonyos
útról lenézve. Ekkor röpíti égi nyilát, mint az ő harcos jelét a Tej-
út legesleg közepébe. Nagy az ő családja, de az égi palettát vizs-
gáló szem „csak őrző kutyákat” lát itt az égi Kis- és Nagykutya
személyében. A népi hagyomány szerint itt több az ember szem
által láthatatlan csillagvilág is létezik „egymás fedésében”, ami-

419
nek meglátására az emberi szem már születése óta „nagyon ke-
vés”. Csak az erre elhívatottak és kiválasztottak láthatják magát a
teljes csillagvilágot.
Itt a Nagykutya felső állkapcsában üli birodalmát a gonosz-
nak tartott Szaturnusz, ami a népi asztrológia szerint „elnyel”,
„beszív” magába minden rosszat, mert ő ezzel lakik jól, ezzel
táplálkozik, ezen rosszakkal táplálja az ő „fene nagy setét fényű
bendőjét”. De az ő fénye (és ezt nagyon fontos tudni a hagyo-
mány szerint) nem a Nap testéből van kihasítva. Itt említjük meg,
hogy az egzakt csillagászat szerint a déli égboltozat legragyogóbb
csillaga nem más, mint a Szaturnusz...
Most térjünk vissza újra Nimród népének archaikus csillag-
bölcsességére. E hagyomány szerint a rosszak, a „beteg lelkűek”,
a „világosságukat vesztettek”, a nagyon felejtők odatapadnak a
Szaturnuszhoz, foglyul ejti őket ez a nagyon világító, de szellemi
természetét nézve sötét és gonosz csillag. A „védő” vagy őrző
Nagykutya és a gonoszokat elnyelő „sötét fényes” tulajdonságú
Szaturnusz gyermekei a régiek analogikus bölcsessége szerint
„tejtestvérek”. Pontosabban Ikrek és a szó legszorosabb értelmé-
ben véve komoly kapcsolatuk van a magyar „csillagközi” népha-
gyománnyal annak Fogatosával, Szekeresével, Utaztatójával. Itt
„él” ugyanis az a bizonyos Ördöngös Kocsis. Ő az, aki minden
égi útnak tudja a titkát, vagyis annak az útját, célját. És ahogy a
magyar mese mondja „mindenkit odavisz, ahová annak kell men-
nie”.
Azt is tudjuk, hogy ennek az ördöngös kocsisnak milyen vi-
lág a fenntartója, milyen „világot mutat az ő földi útja”. Ez egy
igen érzékletes megfogalmazás a régi magyar Kalotaszeg vidéké-
ről. Az itteni hagyomány szerint az ördöngös kocsis valójában
azért tud végig haladni az ő útján, mert ehhez az úthoz Nimród
apánk ad neki világosságot. Hogy is néz ki valójában ennek a
különös kocsisnak a különös földi világa, amihez maga „Nimród
apánk” adott neki örök világosságot. Hát úgy, hogy bal felén van
ama napnyíl vagy napkereszt, annak jobbján a hold trónol, még-
pedig úgy, hogy ama „balos napot nézi” az arcával arca előtt a
Napnak „kisgyermekével”. S most jön talán a legfontosabb mind-
ezen világ közepén a Nap trónol. Benne égtáj-kereszt választja el
ama négy forgó rózsát. Még e Napvilágot Nimród alvilági biro-

420
dalmának két teremtett kígyója lehelete fogja közre. Mindezen
világ fölött, ott a Nap és a Hold között „éppen középen” ikerláng
alkotta tulipánfej őrködik látható két szemével Mindez tökéletes
organikus világként jelenik meg egy kalotaszegi sulykolófára
„ráírva”, pontosabban rávésve. A magyar Nimród magyar miti-
kus világa jelenítődik itt meg hiánytalanul „egész-ségesen” a ma-
ga teljességében. Itt az égtáj-kereszt igen különös megjelenítése
egy igen távoli örökség bizonyítékaként merül fel a népművészet
időben konzerváló és múlt-megőrző tulajdonságánál fogva.
A nagyon régi magyar ha-
gyomány hasonlóan a keleti
népekkel összefüggő napkeleti
tradícióval úgy tartja, hogy az
Orion vagyis az a bizonyos
„Nimródcsillag” és a „büszke
Szíriusz” valójában „egy pár”,
mondhatjuk úgy is, hogy égi
férj és annak égi felesége. Első
hallásra ez a szellemi társítás
különösnek tűnik. Azonban az
Orionnak éppen olyan jól is-
merjük a szellemi kvalitását,
belső tulajdonságát, mint a
Szíriusznak. Sőt ha a hagyo-
mány egészét nézzük valóban
kevés helyen, de azért megta-
lálhatóan ráismerünk ekét „vi-
lágátlónak” azokra a tulajdon-
ságaira is, amik őket egymás 24. kép
kiegészítőivé teszik. Erre a kö-
zös kapcsolódásra a közös „gyermek”, az Ikrek lesz a letagadha-
tatlan bizonyíték.
A népi hagyományban Magyar Adorján, a tudományos hiva-
talosság világában pedig Mahler ide illeszti bele azt a bizonyos-
ságot, hogy miért is kíséri a magyar mesehagyományban a királyt
„az Égi Fény Őrzőjét”, népének „szakrális szemét” hű kutyája
vagy éppen erős, de furfangos vadásza, istállójának „első embere”

421
vagy éppen mindentudó „vezető” kocsisa a neki rendelt kikerül-
hetetlen útjaira.
Mindez a mesehagyomány szerinti bizonyosság egyértelmű-
en egy sokkal mélyebb mitológiai összefüggés bizonyítékává vá-
lik. Arról van szó, hogy az Orion csillagkép ettől a bizonyos égi
kocsitól és annak kocsisától egyértelműen délre fekszik, ami már
maga is sokatmondó… Az Orion karácsonyi megjelenése, mint
azt már említettük, az égboltozat legtetején válik valóra és nem
jelent mást, mint az égi Karácsony misztikus ünnepének a „fenti”
megülését. Ha jól megnézzük, az Orion övénél ott találjuk azt a
beavató jelet, amit az európai okkult hagyományok máig meg-
őriztek. Ez nem más, mint az a „tökéletes” háromszög, amit a
Betelgeuse alkot a Kis Kutya csillagkép főcsillagával a
Procyonnal és a Nagy Kutya felső állkapcsán világló sötét fényű
Szíriusszal. Mindezt a régi magyar hagyomány is tudja, és úgy
beszél erről, mint „Nimród övén lévő pecsétes háromszögről”. Ez
a „pecsétes háromszög” okkult jel, a beavatottak, a „tudást isme-
rők” háromszor szent háromszöge. Ez a háromszög magában rejti
a szentháromság hármasságát vele a mitikus tökéletességet és a
halhatatlanságot is.
Tudnunk kell azt, hogy ennek az ősi okkult jelnek mindenütt
ott kell lennie, ahol a halál és újjászületés ősi rítusa beteljesedik,
Nem kell ahhoz Cambellt vagy Eliade-t olvasnunk, hogy tudatá-
ban legyünk annak a felismerésnek, hogy a „Nimródcsillag”, va-
gyis az Orion csillagkép az ősi népek gondolkozásának legmélyén
nem jelentett mást, mint a halál és az újjászületés, az átváltozás
misztikus szimbólumát, annak nagy fontossággal bíró beavató
csillagát. Gondoljunk csak Nimródra, mitikus személyére ő sem
volt más, mint maga a halál és az újjászületés, a nagy átváltozás
ura. Hiszen maga az átváltozás, a metamorfózis a leglényegesebb
tulajdonsága ennek a mitikus metamorf tulajdonságokkal rendel-
kező magyar őskirálynak. Egyiptomban, a negyedik dinasztia
idejéből származó gizai piramis alapját úgy „fektették le” a földre,
hogy az Orion földi kiterített mását formázza – miközben (és ez
nagyon fontos) magát a Tejutat szimbolizálja. Tovább menve a
Nílus név jelentése minden bizonnyal összefügg a nyíllal, a Nyi-
lassal és az arab hagyomány által megőrzött „égből aláhulló ter-
mékeny egyenessel.”

422
 A vizsgált magyar őshagyomány szerint Nimród csillaga őrzi
azt az „élő vizet”, ami átfolyik azon a térségen, ami Nimród őski-
rálysága alá volt és van rendelve. Elvégre: „Nimród nyila nyomán
élő víz fakad”. Többen is hivatkoztak már arra az építészeti re-
meklésre, hogy a szóban forgó piramis déli obeliszkjét az Orion
övcsillagához igazították. Mégpedig pontosan ennek a Kr.e.
2700-2600-ban elfoglalt helyzetéhez. Ne feledjük ezen az „övtá-
jon” található az a bizonyos okkult háromszög is az égen, amiről
már beszéltünk, és formájával, mondhatjuk úgy is égi mértani
alakzatával magának a piramisnak a képét formázza meg ott fenn
az ég kulminált pontján. Pontosabban az Orion övcsillagának a
Kis Kutyának és a Szíriusznak a sajátos kapcsolódása egy töké-
letes okkult háromszöget képez. A régi egyiptomiak ehhez az égi
háromszöghöz sorolták be a Nagy Piramist és ami talán a legfon-
tosabb, ennek a környezetében emberkéz alkotta építmény for-
májában a teljes égi család is jelen van. Elvégre:
„három szöme van az őskirálynak, három szöge van az
égbe szúrt várnak akárcsak Nimród birodalmának.,.”
Az egyiptomiak Orionban Oziriszt, első királyukat tisztelték.
A régi magyar hagyományban az első király Nimród volt, aki
Oziriszhez hasonlóan mítosszá vált, majd eltűnt és felköltözött az
Égbe. Ozirisz az égen Nimród-Orionhoz hasonlóan köd lepelbe
burkolódzik. Ez a spirituális és fizikális köd az, ami a hagyomány
szerint az égbe költözött Jézust is eltakarja üldözi elől. Erről a
ködlepelről az archaikumhoz tartozó és verbális úton fennmaradt
néphagyomány egyértelmüen megemlékezik:
„ködlepelben kísérik az égig Nimród birodalmának te-
tejéig”
Ez a köd ott lebeg az égi Nimród (Orion) és két kutyája (Kis
Kutya, Nagy Kutya) körül. A székely hagyomány úgy tudja, hogy
ebbe a misztikus csillaglepelbe van belecsavarva a magyarság
sorsa, halandó emberek által elrejtett jövője. Mindez jelzi, hogy a
nap népek egy feltehetően autentikus, az archaikus hagyomány
által a nemzet kollektív tudatának mély rétegébe zárva őrzik ere-
dendő kapcsolatukat az éggel és az „Égből jött földdel”. A létezés
egésze csak égi segítséggel, mintegy mély és ősi szakrális ismeret

423
megélése által valósítható meg. Itt természetesen egy olyan
nimródi hagyománylánc felgombolyítása által érhettünk el konk-
rét eredményeket, ami csak a mítosz és a mese „csillagos” útjának
segítségével valósulhatott meg. Az a bizonyos csillaglepel, amivel
az aranyszarvas testét takarja be az ősanya az egyértelműen
napsárga és áttetsző. Ezen keresztül láthatjuk meg a mítosz által a
múltat és a múlt által a jövendőt.
Nimród csillagának ez az égi leple vagy a hagyomány nevén
nevezve ez a csillagköntös őrzi a kövöt. Ezért van az, hogy aki túl
kíváncsi és felhajtja ezt a bizonyos leplet, ami a magyar mesében
csillagtakaró, aranylepel, égi aranyszőttes stb. nevet kapta, az na-
gyon hamar „megöregszik” vagy túl hamar találkozik a magyarok
Öregistenével ott fenn, annak égi birodalmában.
Már utaltunk arra korábban, hogy az egyiptomiaknál, azok-
nál, akik tagadhatatlanul egy ősi történelem előtti kultúra gyer-
mekei az Orion milyen nagy tiszteletben állt. Elég itt és most a pi-
ramisok tájolását megemlíteni, ahol az Orion központi és máig a
maga teljességében meg nem magyarázott szerepet kapott. Tehát
nem csak a magyar, hanem más nagyon régi nemzet is ismerte az
Orion fontosságát és elrejtett titkait. Ismerkedjünk meg most a
Kárpát-medence vallásos néphagyományának az Orionhoz fűződő
kapcsolatával. Annál is inkább, mert ahogy az ősi magyar vallást
és vele az egész régi pogánynak nevezett vallási hagyományt oly
sietve és nem éppen kesztyűs kézzel „letakarították” a történelem
sebtében lekövezett országútjáról úgy lett meg – a maga leköve-
zett állapotában a magyar Nimród-hagyomány is. De nem csak a
Nimród hagyomány egésze járt így, és ez a körülmény igen fi-
gyelemre méltó, hanem az a nagyon régi jézusi hagyomány is,
ami valljuk meg nem igen fért bele a kialakítandó keresztény vi-
lágképbe.
Bizonyítva azt, hogy mindennek nyoma marad az emberiség
szakrális arculatán, minden igyekezet ellenére is ezzel a nimródi
hagyománnyal és természetesen az ő csillagával, az Orionnal,
valamint az archaikus jézusi tradícióval szervesen és elválasztha-
tatlanul összefüggő magyar jézusi hagyomány is fennmaradt.
Kezdjük ott, hogy a régi magyar vallásos néphagyomány,
konkrétan a nagyon-nagyon régi, archaikus gondolkodásról és hit-
ről tanúságot tévő népi imádságaink, nép- és napénekeink, jézus-

424
fohászaink egy ősi naphagyomány örökségét közvetítik és adják
át a jövőnek. Az ősi hagyománylánc kapcsán verbálisan tovább
örökített emlékezés tudni véli, hogy a Magyarcsillag, vagy
Nimródcsillag, tehát az Orion az emberiség Világosságának és
egyben Jézus sorsának is a hordozója. Korunk legnagyobb vallási
hagyománya a keresztény tradíció régóta tanítja és hirdeti, hogy
Jézus az emberiség megváltója, minden keresztény ember örök
példaképe. De azt is tudjuk, hogy az ismert és a néptömegekre
szabott keresztény vallási hagyományba nem fért bele a régi jézu-
si hagyomány asztrális alapjának feltárása és annak közkincsé te-
vése, megismertetése.
Dacára annak, hogy maga a Karácsony fogalma és a karácso-
nyi események teljes rítusa elválaszthatatlan a régiek égi hagyo-
mányától és nagyon is mély ún. pogány tradícióban gyökerezik,
még akkor is ha a keresztény vallási tanítás szerint attól mintegy
megváltatott, elválasztatott Valójában éppen ellenkezője történt
az ismert vallási tanítások abba mintegy belehelyeztettek, letakar-
va ezzel az égi-földi rítus egy részét. S így valóban az utolsó me-
nedékbe, az archaikus hagyomány egyre pusztuló, de még mindig
csodálatosan világos szent kertjébe száműzve az eleink eget-
földet magába foglaló, a régi hagyományokat még nem felejtő
párduc-jézushitet és Él-hagyományt.
A régiek csillagismeretéből táplálkozó vallási hagyomány
szerint Jézus születésének égi őre, mint tudjuk nem más, mint
Nimród csillaga. az a különös fényű Orion. Ő az, aki az ősi ana-
lógiás és az archaikum által megőrzött tudáskincs szerint a ma-
gyar nemzet megszemélyesítője ott fenn a csillagos égen. Felötlik
a kérdés, hogy vajon miért éppen ez a Magyarcsillag az a kijelölő
pont ott fent az égen, amihez magukat a piramisokat és egyes
„nagy kövekből felállított csillagvizsgálókat és szakrális ősi épít-
ményeket” tájolták itt lent a földön azok a különös, nagy tudású
hajdani emberek?
Erre máig nincs kielégítő hiteles válasz. Mint ahogy arra
sincs, hogy „miért is viszi hatalmas keresztjét ez a nép” ahogy a
költő mondta vesztett háborúkon, bukott forradalmakon, ország-
vesztésen és egyéb más tragédiákon keresztül. Mindebben
Várkonyi Nándor, Wass Albert, Remenyik Zsigmond, Márai
Sándor is a „Népek Krisztusaként” a magyart aposztrofáló nagy

425
magyar íróóriás egyfajta különös, mitikus sors beteljesedését lát-
ja. Olyan mitikus sorsét, aminek az eredetére már nem emléke-
zünk, de tudjuk, érezzük, a történésekben tapasztaljuk, hogy jelen
van, hogy létezik, mert mindannak a súlya reánk nehezedik.
Ennek a mitikus sorsnak a legelején pedig ott találjuk Nim-
ródot a maga különös Kaszáscsillagával. Azzal a csillaggal, ami a
magyar néphagyomány szerint a magyar nemzet megtestesítője
ott fenn az égi „nagy kertben”. Ez a hely Nimród ősapánk ottho-
na, ama Nagyboldogasszonyanyánk legfelső „laka”, ama Máriás
magyar csillag.
Egyszer vissza kell jutni majd a dolgok legelejére, írja az er-
délyi író. Oda, vissza a dolgok eredetéhez, a Világ Világosságá-
hoz, a jézusi Napkapuhoz, amit Mária tart nyitva oly nagy nehéz-
ségek árán fájdalmas népe számára. Ő az, aki ezt az égi „bejárót”
égkék csillagos palástjával takarja el, védi meg az arra nem érde-
mesek elöl. A régi magyar archaikus néphagyomány megegyezik
és alátámasztja a zsidóhagyományt, mégpedig a talmudi tradíciót
miszerint Mária gyermeke nem más, mint maga Nimród fia. A
magyar hagyomány erről, úgy beszél, hogy Mária Nimród mag-
jától szüli meg ama Jézuskirályt, aki a jó Ács, vagyis József tü-
relme és segítsége által nevelődik fel és indul világmegváltó, sze-
retetet hirdető útjára.
A népek mitológiáját hatalmas hagyatékkal gazdagító
Várkonyi Nándor sem kerülhette meg a nimródi hagyomány fel-
térképezését és annak a magyar és az egyetemes hagyománnyal
való kapcsolatának a vizsgálatát A magyar-sumir eredetkutatás
doyenjének tartott Badiny J. Ferenc is foglalkozik ezzel a kérdés-
sel. Badiny Ballada c. könyvében (174. old.) hivatkozik a Tal-
mudban megőrzött zsidó tradícióra. Miszerint abban megemlítik
Máriát, mint Jézus anyját. Mégpedig úgy, mint Mirjamot a hajfo-
nót, akinek a fiát Nimród fiának neveznek. (Talmud, Pesachim
94/a.). Igen érdekes itt a „Nimród fia” elnevezés, akárcsak a már
említett Ábrahám kapcsán Hagar esetében is, akit a Targum
„Nimródtól származó fáraó lányának nevez”.
Még ennél is érdekesebb az a régi magyar tradíció, ami sze-
rint a magyar nő égből kapott „szent” tánca a Nagyasszony égi
„tűzőrző” táncát idézi meg. Ez a tánc, amit csak nő táncolhatott az
idők folyamán elfelejtődött, vagy beolvad a magyar néptánc ma

426
már erősen pusztuló hagyományába. Ez a rítus különös módon, de
a magyar pásztorhagyományban maradt fenn. A régi Duna-Tisza
közi és egy annál is régebbi székely hagyomány megőrizte azt,
hogy Nimród és annak anyja előtt, mintegy azok emlékére tüzet
őrző, rituális tüzes táncot kellett járnia a magyarnak. Mégpedig
külön más táncot a férfinak és külön más táncot a nőnek. Tehát
külön a nagy ősapa Nimród emlékére és külön annak a Nagyasz-
szonynak a kedvére.
Mert Nimród felsége az ő (Nimród) ősanyjának az emlékét
vette át és jelent meg benne és általa a magyar nép boldogasz-
szony-hagyományaként egy kozmikus-analogikus szakrális rítus
keretében. S csodák-csodája ez a hagyomány, mintegy beköltö-
zött a magyar kereszténység hitvilágába, a római katolikus egyhá-
zi tradícióba – mégpedig a „teljes” egyházi évkör szerves része-
ként beépülve. Bálint Sándor, a hiteles ember, a magyar egyházi
folklór hiteles és avatott szakembere nem véletlenül mondta azt,
amit mai világunkban Molnár V. József is többször megfogalma-
zott: a magyar vallásos keresztény tradíció a boldogasszony-hit
nélkül megélhetetlen.
Tehát a magyar hagyomány, a magyar mitológia és eredet-
kutatás felfejtette azt a nyomot, tud arról a mítoszi, mondjuk úgy
mágikus azonosulásról, amit a Nimród felesége tett Nimród any-
jának az emlékével és magával a nagyon ősi feminin jellegű bol-
dogsághagyománnyal. Tudjuk, hogy ezt a boldogság-bodógság
hagyományt a szent anya, a szent feleség vihette tovább, ahogy a
tradíció mondja „boldogul és örök érvénnyel”. Ezek után már
meg sem lepődünk azon, hogy a magyar balladairodalomban
többször és jól tagoltan, mintegy félreérthetetlenül megőrizve az
ősök hagyományát említés történik erre a nagyon régi „szent tűz-
őrző”, mágikus hagyományra, amire a szent tánc rítusával emlé-
keznek meg erre a különös és egyedi szakrális tradícióra.
„Fent az égen csillaglepel” tehát a tűz körül ezt a szent táncot
a csillagok alatt este, éjszaka a csillagok leple alatt, a hold uralma
alatt járták. Vagy ahogy a békési hagyomány megőrizte akkor,
amikor a csillagok ellibbennek, akkor, amikor fény szüremlik az
égre tehát hajnaltájt. Sőt ennek a nimródi hajnaltáncnak a fényét a
magyar mítosz- és ballada-hagyomány mintegy „beletette”, „be-
leégette”. „belevezette” a táncoló nő személyén keresztül annak a

427
testébe és onnan „nyílott az kifelé”, minta hogy az Sinka István
örökértékű balladisztikus versébe rótta azt papírra. Ahol egy ere-
deti és hamisíthatatlan nimródi tűztáncot hozott fel népe még tel-
jesen el nem süllyedt, el nem süllyesztett tudatalattijából, a miti-
kus emlékezések csodás tárházából finom érzékkel, megdöbbentő
analógiákkal, mondjuk ki mesterien.
Itt a magyar ballada hagyomány nagyon régen és nagyon
messziről hozott értékeit egy ősi rítus által bontotta ki a költő.
Mégpedig úgy, hogy maga a rítus egy percre se törjön meg, ne
veszítse el a szellem felemelésének és emberbe hatolásának töré-
keny pillanatát, íme a rekvizitumok készen állnak. Az idő eljött
„hajnaltájt” vagyunk ott a magyar pusztában, közel a Korhány
vizéhez. Ég a pásztortűz. A „fényre nyílott” szemek előtt gyertyák
égnek. Azt ősi ritmus útjára indítja a táncot, a szent mozgás rítust
szül. Ez a szent mozgás a hagyomány szerint behatol az agy és a
kollektív emlékezés legmélyebb bugyraiba és „régit lát”, ahogy a
tradíció ezt megfogalmazza.
Magába hívja az ősapa Teremtő Fényét és a „Bódog” Ős-
anyát, aki szent örökségként őrzi ezt a „szép fényt”, ami által válik
valóban széppé maga ez az ősi tánc, ebben az ősi rítusban. Egy-
szerre hatol le a történések és az idő legmélyére, és egyszerre
emelkedik fel a Fény magas-magos otthonába. Ott meglátja és
emlékezik a régi történésekre. Ott. bele helyezkedve, bele „tán-
colva” a rítus magjában, a mágikus tánc keltette szent örvénylés-
ben látja meg és ismeri fel magát az emberben. Ekkor válik a rítus
immár visszavon hatatlanul beavatássá.
Íme a vers:

Sinka István: Anyám balladát táncol

Egyszer volt szép az anyám tánca,

mikor kendőjét gyepre hányta,
a Korhány vizénél, Pusztapándon
a bokázó lába pásztortűznél
öles apám örömére
szállt, mint az illat a virágon.
De gyönyörű lábán víg figurát
eredő táncba ő se vitt,

428
 csak mutatta ringó mozdulatta
halálba járó őseit.
Mert ugyanaz sírt fel a flótán,
hogy meghaltak azok ima nélkül,
nagy szakállal, akasztófán.

S hajnaltájon, lengő szélben,

hogy fény nyíllott két nyárszemében,
elébe raktak tíz szál gyertyát,
hat másikat meg karikába
Közöttük anyám ott sugárzott,
s kis csizmája lángot vert át.
Az ősi ritmust pásztorok fütyülték...
Kettő-kettő felállott szélrül
jelezve, hogy a csúfolt ős
szép feje most halálba révül.
S a holtak szemét, ahogy lezárták:
ezt a sirató, örök búcsút
a nyárfák alatt öten járták.

Akkor meg mikor sír nyitnak,

közéjük lendült hatodiknak
apám is, kinek lépteit
úgy mérte az öt táncoló,
mint ki utolsó fordulattal
az egész műbe értelmet vitt...

Mikor a gyertyák porig égtek,

míg anyám eljárta a végét:
egy szál virág körül koszorút táncolt...
A juhászok meg már csak nézték,
hogy az égen hold ballag át
és csudálja nagy, fehér szemei
anyám lábán a balladát.

A költő, ahogy leírja anyjának „a mágusoktól hozott ősi ma-

gyar táncát” ott a ‘hajnalos magyar puszta közepén’ a magyar ős-
apa, Nimród táncát járta, azt idézte meg. Ezt később sem

429
Kodolányi, sem Várkonyi nem vonta kétségbe. Ott, amikor a bo-
kázó láb csiholt szent tüzet, ahol a „anyám ott sugárzott, s kis
csizmája lángot vert át” lejött fentről Nimród fénye. Az elé rakott
tíz száll gyertya és hat másik karikába rakása megszülte a szent
teret. Az analógia itt vált egyértelművé. Ott fenn az Égben Nim-
ród kerek tornyának, „hat csipkés (karéjas) falának fényes szép
ablaka”. Ezt a hagyomány őrizte megállapítást sem kell különö-
sebben elemezni. Tudjuk, hogy Nimród temploma körtemplom
volt mégpedig „hatcsipkés” vagyis hatkaréjas és „hat aranyos
ablaka a világ hatféle fényét szed te egybe”.
Ennek a hatféle fénynek a találkozása (keveredése) „szülte
meg”, hozta létre ama „emlékező” tiszta fehér fényt. A magyar fe-
hér hagyomány legfontosabb spirituális rekvizitumát. Ehhez a
spirituális fényhez spirituális hang is párosult. Hiszen a hagyo-
mány úgy tudja, hogy Nimród fehér fényű körpalotájában a hang
„nem veszett el, hanem a lehető legtovább megmaradt és a lehető
legmesszebb elért”. Olyannyira, hogy e hang számára nem volt
idő és a teret „önmagával” töltötte ki. Ez pedig a szakrális ha-
gyomány világában nem más, mint fénytulajdonság. A szent
tánchoz ilyen fény tulajdonságú zenére ‘hangra’ van szükség. Ezt
a hangot pedig vezetni kell éppen úgy, mint a fényt. Egyszerűen
azért mert az „a megtett útja során lesz az ami”.
A költő a mitikus fénynek a szem által való testbe vezetéséről
így beszél:

„S hajnaltájon lengő szélben,

hogy fény nyíllott két nyárszemében...”

Itt a lengő szél alatt azt a lelkes pneumát kell érteni, ami az
örök szellem földi spiritualitásának közege. S hogy ez a fénynyí-
lás miért éppen a „két nyárszemében nyílott ki arra a „nyárszem”
utal. Hiszen nyáron, a Naphoz, a mitikus „Délhez” legközelebb
jut el hozzánk a legtöbb fény, míg ennek spirituális és fizikális
felemelkedésnek, „mag”-asságnak, melegségnek. nimródi fény-
közelségnek az ellentéte esetében – vagyis a télnek, a lesüllyedés-
nek, hidegségnek, elsötétedésnek az idején zárul be a szellem
fénykapuja, a szem ekkor kerül a legtávolabb a teremtő fénytől, a
magyar boldog asszony-hagyomány spirituális örökségétől.

430
 A Teremtő Fény otthona pedig a templom. Az a hely, ahol a
szakrális tér otthont kap. A nimródi hagyomány szerint ez az ott-
hon „kerek, mint maga a világ” és „fényes, mint maga az Ég”.
Ennek a kerek és fényesvilágú templomnak Nimród a gazdája.
Rájuk is ismerünk a Kárpát-medence „hatcsipkés” (hatkaréjos),
„hat aranyú” körtemplomaiban. Nimród ősapa ezen ősi templo-
mai őrzik és gyűjtik be azt a bizonyos isteni fehér fényt, amiről
Árpád-házi királyaink is tökéletesen fel voltak „világosítva”. Oly-
annyira, hogy a minderről való tudást még a római keresztény,
erősen latinizált vallási hagyomány sem merte kiejteni a szakrális
tradíció magyar kosarából.

431
 35. Templom van ott, körös templom
„..templom van ott körös templom
fényt szült ott a Bódogasszony...”

Bodnár István gyűjtéséből (1947)

„A magyar nimród-hagyománynak és a Kárpát-

medencében még fellelhető körtemplomoknak bizonyí-
tottan szoros kapcsolata van egymással...”

Tóth László István

Elérkeztünk a nimródi magyar „köröktemplomok” oly ritkán
emlegetett titkaihoz és lassan elfeledett legendájához. Arról van
itt szó, amit maga Sinka, a magyar költő énekelt meg az idézett
versében mégpedig ügy, hogy ott a hat gyertya alkotta szent tér-
ben „Égi Asszonyként” fénylett fel a „Bódog Anya” emléke. Ezek-
ről a hatkaréjos, hat arany ablakos, hatfényt befogadó körtemp-
lomról nem lehetett csak úgy egyszerre megfeledkezni. Csak las-
san és módszeresen lehetett ezt a régi magyar körtemplomot Nim-
ród templomát „szent körétől”, kör-jellegétől, mondjuk úgy koz-
mikus-szakrális teljességétől, ama fény-begyűjtő „Fény Házától”
megfosztani. Ennek a megdöbbentően nagy időket átfogó átala-
kításnak, vagyis a nimródi körtemplomok eltüntetésének, átvál-
toztatásának minden erőfeszítés ellenére máig megmaradtak a
nyomai.
Erre elég bizonyíték ha a kezünkbe vesszük Gervers-Molnár
Verának a magyar körtemplomokról szóló igen érdekes és jól
használható munkáját.
Jól dokumentált munka és a már birtokunkban lévő magyar
mitikus hagyomány segítségével igen messzire vezető következ-
tetésekhez segítenek hozzá bennünket, annak ellenére, hogy a
könyv 1972-ben íródott.
Szerencsénkre a szerző nem áll egyedül és vannak mások is,
akik ebben a témában kutattak-kutatnak. Itt meg kell emlékez-
nünk a kiváló örmény származású templomkutatóról Guzsik Ta-
432
másról, aki nem is olyan régen ment el tőlünk és az ő nevéhez fű-
ződik a történelmi Magyarország pálos templomainak a huszadik
századi feltérképezése, lefényképezése és a még el nem hordott,
el nem pusztított pálos templomromok lustrumba vevése. Guzsik
a történelmi emlékeket gátlástalanul maga alá gyúró és pusztító
„történelmi fejlődés” és a hálátlan utókor szomorú hagyatékát
szedte csokorba örök mementóként.
Napjaink templomkutatója Gondos Béla hosszú évtizedek óta
kutatja a Kárpát-medencében lévő régi magyar templomokat. Itt a
Kárpát-medencében található rejtélyes magyar körtemplomok az
ő figyelmét sem kerülték el. Személyes, baráti beszélgetések so-
rán többször is szóba került az utóbbi időkben a körtemplomok
kérdése. Megdöbbentő és egymást igazoló bizonyítékként egé-
szítették ki egymást Gondos Béla egzakt kutatásai és a magyar
mitológiai hagyományból vett saját kutatásaimat. A mitikus ha-
gyományból tudjuk meg azt miért is jelenik meg olyan karaktere-
sen a hatos szám a nimródi magyar körtemplomokkal kapcsolat-
ban, amire már utaltunk is.
Ne feledjük a gerényi, karcsai, kiszombori körtemplomok
mellé felsorakozik a viszonylag nem régen feltárt Kolozsvár
melletti kolozsmonostori és a Vésztő közelében lévő mágorhalmi
major körtemplom-maradványa is. De ezen utóbbiakról nehéz jó

25. kép

képanyagot találni. Ellenben a karcsai, gerényi, kiszombori kör-

templomokról kiváló képek állnak a rendelkezésünkre. Nem is
beszélve arról, hogy ezeknek a különleges magyar körtemplo-
moknak az alaprajza – az avatott szem számára sok mindent feltár
a régiek világ- és térelképzeléseiről, a teremtett kozmosz alakjá-
ról.

433
 Gyakran húzó-
dik alig látható
vagykivételes ese-
tekben jól kivehető
földsánc a körtemp-
lomok közelében.
Nem véletlenül tartja
úgy az archaikus
magyar hagyomány,
hogy az ősapa
temploma egyben az
„egész egy része”, de
26. kép egyben maga az
egész is, mert benne
a „kerekség csinál ama teljest vagyis egészségest”. A körtemplom
gyakran egy dombon, ún. templomdombon áll, ahogy azt megfi-
gyelhettük a gerényi körtemplom esetében is.

27. kép
28. kép

434
 Ismerjük a mondást:
„Dombon áll, mint Nimród vára ama kerek templom égi
birodalma”
Ez a kerek vár pedig templom, körtemplom vagy ha úgy tet-
szik, toronytemplom, Bábeltemplom. Igen gyakran egy gótikus
hosszhajóval vették el a körtemplom kör- vagyis kerek voltát. Az
a bizonyos hatkaréj nem veszett el az időben, elpusztíthatatlannak
tűnt. Erre a felismerésre bizonyítékot is találunk Kárpátalján, ahol
még megtalálhatjuk a karéjok fölé kupolaként emelkedő „hat
aranyablakot” is mégpedig Gerény ősi magyar templomában. Hi-
szen itt megtaláljuk a karéjok fölé magasodó sajátos belső világí-
tást adó kis ablakokkal áttört, különös díszes párkánnyal lezárt
hatszögletű kupoladombot.
Mivel Nimród templomának:

„hat szeme égnek mered

égi fényt ő imígyen szerez”
Gerény környéki magyar néphagyomány (1940-es évek-
ből)
De ha már a legrégibb, mondjuk ki a nyugati kereszténység
előtti magyar műveltséget őrző magyar templomokról van szó,
nem hagyhatjuk ki a feldebrői és a tarnaszentmáriai templomot
sem. A feldebrői régi magyar templom alaprajza valóban uni-
kumnak tekinthető, hiszen itt az egész építményt egy sajátos né-
gyesség uralja. Úgyis felfoghatjuk az egészet, mintha egy körbe
négy határszöget, pontosabban egy egyenlőszárú keresztet raj-
zoltak volna és ez a kereszt lenne ennek a bizonyos templomnak
az alaprajza. A tarnaszentmáriai templom egy hosszhajós temp-
lom csak éppen a szentély része egy háromkaréjos félköríves
épület, ami számunkra már igen sokat mondó és ez a megjelenítés
egyértelműen a magyar régiségbe, a nyugati kereszténységet
megelőző időkre utal.
Többen megállapították már, hogy ezekhez hasonló templo-
mokat Európában nem találunk. Ezekhez a nimródi örökséget őr-
ző magyar templomokhoz hasonlót csak Örményországban, Grú-
zia egyes vidékein és a szűkebben vett Dél-Kaukázus mesés vidé-

435
kén találhatunk. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy nagyon régen, az
ismert történelem hajnalán ezeknek a templomépítőknek az elei
valahonnan a fényes napkeletről indultak útnak. Vagyis ez az ősi
magyar szakrális hagyománya Kaukázuson át, mintegy azon ke-
resztül jutott el a Kárpát-medencébe és onnan úgy tűnik nem
ment tovább – vagyis itt maradt. Ott őrződött meg mintegy a régi
Európában idegen, onnan nagyon-nagyon távol született hagyo-
mányként. Ez a hagyomány sem az indogermán, sem a szláv
kultúrkörben be nem illeszthető, azok számára örök idegen.
A feldebrői templom a művészettörténészek egybe vágó vé-
leménye szerint olyannyira egyedi itt Európa szívében, hogy Eu-
rópa egészét tekintve nincsen párja. Itt, amire már korábban Hor-
váth Endre is célzásokat tett azt jóval később Méri István lényeg-
látóan és röviden össze is foglalta a Tájak, korok, múzeumok c.
érdekes kötetben. Arról van szó, hogy ennek az egyértelműen
centrális alaprajzú különös templomnak a „szíve az altemplom kis
helyiségének közepét elfoglaló sír és az épület mindenestől a sír
körül végzett szertartások különleges igényeit szolgálta.”
Tóth Endre már Méri István előtt jóval azt állította, hogy a
centrális alapú ősi magyar templomok a „halhatatlanság kriptái”.
Arról beszélt, hogy ezekben a régi magyar körtemplomokban az
élet összeért a halállal és a halál az élettel. Konkrétabban arról
van szó, hogy a régiek hite szerint a természetes és mesterséges
emberi kéz által felépített szent helyek azon tulajdonságokkal
bírtak, hogy a maguk egyáltalán nem hétköznapi tulajdonságaik
által örökre legyőzték a mulandóság sötét kabátját, az emberi ha-
lált. Ebből kifolyólag a szentnek tisztelt nemzeti nagyokat ide te-
mették, hogy ezáltal ők mindig velük lehessenek és a halál rajtuk
soha, de soha erőt ne vehessen a maga gonosz formájában. Va-
gyis ebben a különleges kör alakú templom-kriptában a pirami-
sokhoz hasonlóan a halott soha nem halt meg, hanem csendesen
megpihent várva az újabb életet.
Méri István a feldebrői templom centrális alaprajzában, sa-
játos belső kialakításában felismerte a „halhatatlanság kriptáját”.
Azt állítva, hogy a templom „...szíve az altemplom kis helyiségé-
nek közepét elfoglaló sír, és az épület mindenestől a sír körül vég-
zett szertartások különleges igényeit szolgálta. Ebben a sírban lett
eltemetve a magyarok nagy ‘Abája’, az Abának nevezett és a ma-

436
gyar nemzet által tisztelt ‘kegyes és nagy uralkodó’”. A templo-
mot egyértelműen a négyesség, a négy világ terének az ősi ha-
gyománya uralja. Vagyis arról van szó, hogy adva van egy négy-
zetalaprajz mind a négy oldalán félköríves apszissal. Emlékez-
zünk csak a régi magyar hagyomány hogyan fűzi össze a négy
világ „földön eggyé lett” ősi birodalmának hagyományát és a
nimródi ősmagyar tradíciót. Ennek érzékletes példáját adja a Dél-
erdélyi, Arad környékéről való magyar néphagyomány:
„négy világból lett eggyé ez a föld, ez a világ, ez a földi
magyar haza, mivel Nimród nagymadara úgy mondják,
hogy:
egyszer jött erről
egyszer arról
egyszer emerről
egyszer pedig amarról.

Négy helyről jött és „így is mindig egy helyre jött” mondják

az ottaniak. El is játszák ezt a rítust, a négy helyről való „egy
helyre jövést” , mégpedig úgy, hogy négy irányból négy fiú indul
el egy „fényesbe”, fehérbe öltözött szép lány felé, de úgy, hogy
mielőtt a lány felé indulnának botjaikat, mint egy vízszintesen (a
lány irányába) leteszik a földre, így mutatják a négy irányt, ami
egy sugárzó feminin központ felé tartva, azzal egyesül, azzal egy-
gyé olvad. De az irányt a „lassú központ felé haladást” tökélete-
sen mutatják, jól jelképezik a négy irányt jelző, maszkulin tulaj-
donságú „férfibotok”,
Nos ezt a központban elhelyezkedő, „bódogasszonyi biro-
dalmat” hívták egykor hazának. Ezt a helyet az ősapa mintegy
megemlékeltette. Azt mondta, építsetek ide egy nagy szent helyet
és annak a mintájára a kijelölt helyekre újabbakat. Ezek magasai
legyenek égi hazámat látó hatalmas égi tornyok. Azok mélységei
legyenek földi hazámnak hatalmas föld alatti tartópillérei. Azok
kapui pedig legyenek földalatti világomnak forró kövektől, forró
vizektől, forró levegőtől őrzött bejáratai. Míg azon kapukat iste-
nem fényes kövei, a Kövek kövei tartsák távol a föld gonosz sö-
tétjétől.

437
 Önkéntelenül is felteszi a kérdést a mítoszkutató, hogy itt,
ennek az igen fontos hagyománytöredéknek a megőrzésére vo-
natkozólag konkrét utasítást találunk-e magán a hagyományon
belül? Nos ott, ahol mindez megmaradt azon a vidéken nem ta-
láltunk erre való konkrét hivatkozást a tradíción belül. De attól
jóval messzebb a „tündérek lakta” Csallóközben tudnak arról,
hogy Nimród az .,árpádok ősapja” az írást és beszélt nyelvet ne-
vezte meg, mint egyetlen lehetőségét a mitikus hagyomány meg-
őrzésének:

„...Nimród mielőtt felment a magas egekbe,

épített tornyának a tetejéről visszadobta
írott köveit a földre, az övéinek...majd azt
kiabálta le a magasból, hogy beszéljetek,
beszéljetek az én nyelvemen, az én beszédemen
hogy el ne felejtsetek, hogy el ne vesszetek…”

Tehát a magyar szent árpádok ősapja az a bizonyos Nimród

ősapa, az ő írását, az ő beszédét hagyta hátra övéinek a megmara-
dás egyetlen feltételeként. Ezen a mitikus hagyatékon bizony ma
is érdemes elgondolkozni.
De most térjünk vissza újra arra a bizonyos négyesség uralta,
„négyelt térre”, amire az a láthatatlan kör feszül fel, ami ennek a
bizonyos feldebrői ősi magyar templomnak ama mágikus körét
sajátos alakját adja. Eliade, Cambell, Juhász Vilmos és Várkonyi
Nándor is többször bizonygatták azt a fölöttébb fontos tényt, hogy
a ciklikus idő, a végtelenségig ismétlődő kozmikus ciklusok míto-
sza nem az indiai szellem kizárólagos találmánya. Csúnya szóval
élve ott pusztán csak tovább élt konzerválódott a spirituális és fi-
zikális körülmények számára oly kedvező összjátéka folytán.
A ciklikus idő történelmi térbe és szakrális örökkévalóságba
emelésének remek bizonyítéka mondjuk úgy „tervrajza” a régi
magyar idők körtemplomainak alaprajza. Hiszen a szakrális ter-
mészetű ciklikus időnek ott van az otthona .ott van annak helye,
ott telik annak ideje… A ciklikus időnek négy, hat és tizenkét
„időkereke” létezik természetesen ezek tökéletesen beleillenek,
mintegy hajszálereknél is kisebb tartományai ama óriásidőnek,
aminek következményei ama bizonyos yugák és „fémidők” (ezüst

438
bronz, vas és aranykorok). A nimródi magyar tradíció a négy és
hatos „küllőjű” szakrális időt ismeri. Magának a térnek is négy és
hat kiterjedését ismeri. E kettő közül is dominánsan a „négyes
küllőt” vagyis az egyenlő szárú keresztet, mint térbe oltott idő-
formát szokta használni.
Ennek a térképe, ún, térben elhelyezett rajzolata ama négyes-
ségben jelenik meg, amit magán visel a feldebrői ősrégi magyar
templom is. Ez a templom természetében, földi alakjában, külö-
nös kiterjedésében magán viseli Nimród különös keresztjét ami
egyenlő utat tesz meg a négy világ négy útján. Ez a négy irányban
„egyenlő úttal” rendelkező négyesség olyan szent kiterjedés, ami
az időn belül, a négy szent térben, mint négy egymással központ-
ban találkozó isteni kiterjedésben egyszerre, eggyé válva mutatja
meg igazi rejtett arcát. A szent tér számokban kifejezett összege a
tizenkettő.
Ez a szám egyúttal a zodiákus száma is. Erről a magyar ha-
gyomány úgy tud, hogy a háromszor szent hármas számot, vagyis
a hármast szorozza meg négy világ négyes számával és így kapja
meg azt a bizonyos tizenkettes számot. Azt is tudnunk kell, hogy
a gnosztikusok számára, akiknek a szellemiségével többszörösen
is kapcsolódik a magyar nimródi tradíció a teljesség, úgy jelent-
kezett, mint négyesség vagy annak a duplája a nyolcasság, illetve
a tizenkettesség.
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az egykori és mára kü-
lönös módon teljességgel eltűnt világvallásnak a manicheiz-
musnak a háromszor négyes szám vagyis a tizenkettes a „tér
alapszáma”. Tehát ami a térben valódi formát ölt abban minden
ennek a számnak van alárendelve. De ami viszont időben történik
az a hetes szám tulajdonságát viseli magán. Tehát a teljes térnek
és teljes időnek a tökéletes kapcsolódását a négyes és illetve a
hetes szám kapcsolata biztosítja. Ezért van Nimródnak napútjának
„négy” állomása és az ő emlékezésének „hét” rostája. Pontosab-
ban, ami nincs ott az ő négy útjában és nincs benne az ő „hét”
emlékében az „valójában” nem is létezik. Természetesen a har-
madnak is nagyon fontos szerepe van. Hiszen a harmad a régi
ember számára „gyermek hármas”, a szent hármas szám „kicsi-
nye”. Nyilván nem véletlen, hogy a feldebrői magyar templom
esetében az altemplom a keleti harmad alatt terül el, Ami ugye

439
egyszerre van a „fényes” Kelet és a szent hármas szám uralma
alatt. Ez egyértelműen egy keleti, naphagyomány burkolt jelenlé-
tére utal egy különös négyességbe zárva. Lássuk hát ez utóbbi,
hogyan jelenik meg a magyar „őskirályi hagyományban”.
A nimródi tradícióban Nimród az eget „négyes csokorba
fogja”, hogy összeszőve az egeket az égi fényt megőrizhesse.
Ezen négy világ „az ő istenének négy nagy föld alatti kövét”
szimbolizálja – ami egyben tanításának, hitének alapjaira is utal.
Nimród egyben a négy égtáj ura és a Nap küldötte. Tehát a szak-
rális négyesség alatt a négy égtáj mitikus birodalmait is érthetjük.
Maradjunk szorosan a Nimród-hagyománynál, és kövessük Nim-
ród útját a négy égtájon át s reméljük, hogy így közelebb kerü-
lünk térben kiterített négyesség titkához, annak metafizikájához.
„…Nimród napmadarának útja pedig magasan keletről
indult majd délnek szállt hogy északnak induljon és nyu-
gatnak pihenjen meg”.
Ennek a mitikus útnak a hagyománya beszivárgott a magyar
mesekincsbe is mégpedig olyannyira, hogy az más népek későbbi
meséiben is megjelent, mint új, oda nem illő színfolt. Járjuk hát
be ezt a megtett Naputat! Tehát magasan keletről indulni annyit
jelent mint a Nap honából útra kelni, majd délnek fordulni, oda
ahol kelet „napmagasságát” megőrzi a „magas” déli Nap. Onnan
a hideg északnak kell szállni majd onnan a világból való elmene-
tel házát kell megkeresni. Pontosabban nyugat lenyugvó birodal-
mát kell mintegy utoljára érinteni. Ez a mitikus négyesség útja,
amit a napnevében mintegy a „körnek alakjában” kell megtenni.
Most már tudjuk, hogyan született meg az a bizonyos
feldebrői négyes alaprajz, ami éppen úgy ott van a többi régi ma-
gyar körtemplomban és olyannyira nem jellemző nyugat „lenyug-
vó”, a nimródi naputat be nem járó „hosszú” templomaira. Azokra
a templomokra, ahol a Nap fénye nem tudja körbejárni „Nimród
útját” a szentély körül a maga „körös” teljességében. S ott benne
nem maradhat meg az élet, mint ama régi magyar körtemplomok
középére helyezett sírban, ahol a lelket és szellemet „megfogta.
megvédte ama kör, ami az életet megőrzi”. Mert az élet fényét, a
Nap szikráját benne nem hagyja örökre elmenni, De mindezekhez

440
nem elég maga a szakrális tér, rítus is kell hozzá, hogy az meg-
történjen.
Ennek a sírba tett „örök életnek” szigorú és a rítusok által
előírt feltételei vannak. Olyan, mára már elvesztett szertartásokat
kellett ott elvégezni, ami „éppen úgy távol áll a nyugati keresz-
ténység rítusaitól, mint a keleti kereszténység görög és szláv lel-
kületű ortodox liturgiájától”. Sajnos erről az egészről már csak
igen halovány bizonyságunk van. Mégpedig egy-egy régi magyar
tarsolylemez képében, aminek a közepén különös kereszt díszeleg
a sajátos indázatok közepette. Vagy éppen a magyar keresztény-
ségről elejtett egy-két mondat a máig sem teljesen ismert Kárpát-
medencei koraközépkor elejéről. Nem is beszélve arról a bizo-
nyos avar-magyar kereszténységről, amiről máig oly szűkszavúan
és ellentmondásosan nyilatkozik a szaktudomány, ha ugyan egy-
általán nyilatkozik.
Itt kell megjegyeznünk, hogy az általunk oly nagyra tartott és
a magyar vallásos életben és az ősi magyar szakrális hagyomány
megőrzésében kulcspozíciót betöltő pálosrend kapcsán is sokszor
felröppentek olyan, minden bizonnyal nem alaptalan megjegyzé-
sek, hogy ők a „halál és az életmezsgyéjét elválasztó szűk utat
egészen sajátos módon vallották magukénak”. A mára elveszett
pálos beavatás a halált és az életet egyazon örök híd két örökre
nyitott kapujában vélte megtalálni. Nem véletlenül maradt fenn
róluk az a mondás, hogy „ezek a magyar rendű szerzetesek a ha-
lált álomnak az életet pedig múló káprázatnak tartották”. S mi-
lyen érdekes ezeknek a „magyar rendű szerzeteseknek a szülőott-
hona az a Pilis volt, ahol mélyen a pálos monostorok alatt és az
azok alatt lévő barlangrendszerek alatt mint égből jött funda-
mentum ott pihennek ÉL isten – Nimród templomához küldött égi
kövei”. (Erről majd bővebben a következő fejezetben lesz szó.)
Már említettük a feldebrői templomhoz nem is olyan messze
lévő „Tarnaszentmária kincsét”, ahol a feldebrőinél kisebb, de
minden bizonnyal jóval régibb kis magyar templom található. Ezt
a különös templomot kb. 900-950 táján építették. Alaprajza maga
is egy különös, egyáltalán nem szokványos templom-formát őriz.
Itt is megtalálható a térszerkezet domináns részeként az altemp-
lom. ami kétség kívül alkalmas volt arra a különös örök életre
való felravatalozásra, amiről mi, az utókor oly keveset tudunk, De

441
amit tudunk is roppant izgalmas. Hiszen itt és ezáltal marad a
nemzettel örökre és végleg annak minden azt kiérdemlő nagyja.
Tehát itt az altemplomi részen a feldebrőihez hasonlóan minden
bizonnyal valamilyen a nemzet számára fontos történelmi sze-
mélyt ravataloztak fel. Itt maguknak az ablakoknak az elhelyezése
is figyelmeztet érdemel, mert általuk a fény valóban „felkering”.
A templom külső homlokzatának legfontosabb, mondjuk úgy ki-
tüntetett helyén ott találjuk a fonatos keresztet, Ez a különös ke-
reszt, amit nyugodtan nevezhetünk egyfajta sűrített szimbólum-
ban, ami egyszerre jelöl egyfajta „csillagforgást” és egyfajta bel-
ső, a kozmosz teremtőerejével azonos irányú mozgást. Ennek a
varázscsillagnak vagy varázscsomónak a szakrális megjelenítése
igen csak szokatlan itt Európában. Csak és kizárólag itt a Kárpát-
medencében, itt a mágikus középhez közel található meg. Minden
bizonnyal ennek a különös megjelenésnek is meg van a maga
mély és számunkra máig nagyon fontos oka.
Ehhez hasonló vagy vele teljesen azonos „csillagcsomónak”
a templomokon látható gyakori megjelenését a Dél-kaukázus vi-
dékén láthatjuk. Máig megmagyarázatlan az a tény, hogy itt Ma-
gyarországon. Tarnaszentmárián található régi magyar templom
külső homlokzatára hogyan került fel az a bizonyos ősi szimbó-
lum, ami ettől a helytől nagyon messzire a grúz és örmény temp-
lomok van „otthon”. illetve ott azon a vidéken látható és figyel-
hető meg. Azt tudjuk, hogy Tarnaszentmária templomát az ősi
magyar hagyományokhoz nagyon ragaszkodó Aba nemzetség
építette fel. Nem véletlen, hogy magának az Aba magyar szónak a
jelentését illetően is nagy a káosz. Ami etimológiai jelentését il-
leti az több kutató szerint is régi magyar vallási tisztséget jelent.
Tóth László szerint „ezen név mögött (Aba) nagyon valószínű,
hogy egy ősi magyar szakrális rang. egy ősi magyar papi kaszthoz
való tartozás megnevezése rejtőzik…”.
A magyar hagyományból tudjuk, hogy: „Nimródapánk kerek
templomokat tett le a fődre mégpedig oda a természet közepibe”.
De miből is épültek Nimród templomai, hát ahogy már említettük
is a hagyomány szerint „kő alapbúl” és „égetett fődbűl” vagyis
téglából. De ezek a téglák valahogy a hosszú idők alatt sem mál-
lottak szét, lettek az enyészeté, vajon miért?

442
 Gerény környékéről való az a hagyomány, hogy ott égig érő
„csodafák” nőttek ki a földből, mintegy védelmezve a magyarok
templomát, Karcsán pedig az életnek az öregek szerint más
„ütemje” van. Itt az idő nem annyi utat tesz meg, mint másutt. A
nappal és az éjszaka kapcsolata is „szerelmetesebb”, bensősége-
sebb, Az éjszaka itt a népi mitológia szerint „lopakodva jön és
szinte szaladva távozik”. De ne hagyjuk ki itt ezen különös törté-
nések közül Kiszombor környékét és magát a kiszombori temp-
lomot sem. Erről a templomról a magyar hagyomány úgy tartja,
hogy itt - „Nimród égi titkait rejtették el a régi magyarok azért,
hogy az ősök titka, a magyar Ég így feledésbe soha ne menjen”.
El ne vigye azt az idők temető keze.,... Itt a kiszombori templom-
ban egyértelműen fellelhető a magyar életfás díszítés, mintegy a
hatszögletes alap szimbolikus-kozmikus növényi „gyermekeként”.
Erről a kialakításról Tóth László úgy vélte, hogy itt ezen szer-
kesztés által „egy másik időt raktak egy másik tetejébe”. Csemegi
József szerint ezen kialakítás által itt egy olyan térszimbolika
született meg, ami alkalmas lett a sötét, démoni erők távoltartásá-
ra.
Ahogy e fejezet idézetében is utalás történik arra, hogy a
„Bódogasszony” itt szül fényt, ezen a helyen, ahol a szent élet ta-
lálkozik a szent halállal. Azzal, ami itt nem pusztán enyészet, ha-
nem annál sokkal, sokkal több. Nem elvisz az élettől, hanem az
élet és a halál köztes terére vezet. S ez a tér mivel teljes, csak kör
alakú lehet, mert a körnek, a kereknek a „végtelennel folyamatos
násza van”. Tehát Nimród magyar körtemplomai az örök élet és
vele a végtelenség „körös kapui” voltak. Olyan temetkezőhelyek,
ahol az élet egy másik, egy örök dimenzióba fordul és nem egy
töredezett, sötét elmúlásba, amit mi itt a XXI. század kapujában
örökül kaptunk a „felvilágosult” szépapáinktól.
A leírt fejtegetések után mondjuk ki őszintén nem állhat
messze a valóságtól az a megállapítás, hogy ezen körtemplomok
építői nem csak templomként használták e szent „kerek teret”,
hanem temetkezőhelyül is. Horváth Ferenc már hosszú évekkel,
mintegy Eliade-t megelőzve arról beszélt, hogy a teljes szakra-
litásnak részét kellett, hogy képezze egy a „körből ki nem lépő, de
a halált már ismerő beavatásnak”. Csak ez a beavatási élmény
magával a rítussal együtt elveszett. S később, ahogy a világ egyre

443
jobban beleragadt az anyagi világ csapdájába – úgy ezt az elve-
szett rítust nem megtalálni, hanem még jobban elveszteni igyeke-
zett. Olyannyira, hogy azt a nagyon kevés megmaradt utalást is
nem felszínre hozni és kiegészíteni igyekezett, hanem még jobban
eltemetni. Érdemes lenne a máig megmaradt régi körtemplomok
és azok helyeinek a kapcsolata után nyomozni, hogy ezzel is
megerősíthessük azok szakrális világba vezető hátterét. Manapság
reneszánszát éli a hazai gesta-, illetve krónikakutatás. A Képes
Krónika, Anonymus és Kézai Simon neve gyakran kerül a kutatás
számára, úgymond terítékre.
Anonymustól tudjuk, hogy a hetedik vezér nem volt más,
mint a kevésbé emlegetett Tétény. Tétény viszont Horkának volt
az apja és Horkának két fia volt. Az egyik Gyula a másik pedig
Zombor. Tehát adva van egy magyar körtemplom Karcsán, ennek
a településnek a neve igazoltan egy régi magyar fejedelmi név.
Van egy másik régi körtemplomunk Kiszomborban, s ennek a te-
lepülésnek a neve hasonlatos egy honfoglaló magyar vezér uno-
kájának a nevéhez.
A magyar hagyomány szerint a magyarok régi papjai „Nim-
ród unokái”. Az ő templomát, tehát Nimród körtemplomának
helyeit is az ő „unokáiról” nevezték el. S ez még csak egy kap-
csolódást jelez, hány olyan kapcsolódást őriz az idő, amit már
„időközben” elvesztettünk.
Ha ezen az úton haladunk nem kerülhetjük meg a kérdést,
hogy hol is álltak egykor Nimród körtemplomai itt a Kárpát-
medencében, abban a bizonyos Kárpát-hazában, ahogyan a régi
magyarok mondták? Az előbb csak két templom két helyének a
kapcsolata után nyomoztunk. De vajon hol állt a többi templom és
milyen volt az a szent kötelék, ami őket egy „nagy szívbe mosta
össze”. Hiszen úgy tudjuk, hogy Nimród templomai, akár Nimród
testei egy testbe, egy lélekbe voltak zárva. És ez az egy test, egy
lélek egyszerre, mintegy lélegezve, ma úgy mondanánk organiku-
san „működtette” a régi és teljes magyar hazát. Azt a Kárpátokkal
koszorúzott történelmi Magyarországot, amiről több kutató közel
és távol úgy nyilatkozott, hogy Európában szinte példátlan módon
„ez az ország tökéletes egységet képezett”.
Menjünk tovább, annyit tudunk, hogy ezek a magyar kör-
templomok „mint fehér körök sűrű erdőkben fehérlettek”. Ott ahol

444
„a szent királyok szent erdei leledzettek” egykor. Ezek a királyi
szent erdők hermetikusan el voltak zárva a köznéptől és többnyire
úgy beszéltek róla, mint „a Király vadászbirodalmáról”, „Király
Urunk vadaskertjéről”, a „szent erdő vadas vidékéről”. Kétségte-
len, hogy a nagy királyi ún. rituális vadászatok itt történtek. Az
szinte biztos, hogy nem csak vadászat folyt ezeken a kiváltságos
területeken, Erre bizonyíték maga az a tény, hogy a magyarok ke-
rektemplomai itt álltak az akkori Európa különös ősvadonjaiban,
többnyire az elzárt királyi vadasparkok területén,
Tudjuk, hogy a körtemplomok helye többnyire szűz vadon
volt. Egyfajta igazi ősvadon, olyan, ami maga volt az őstermészet
és emberkéz nem alkotott arra felé mást csak „remetekunyhót,
holmi vadászházat és ezeket a kerek világú ősi magyar templomo-
kat”.
Azt is tudjuk, hogy itt ezekben a kerek templomokban őrizték
a szent égből hozott, Napot éltető szent tüzet és benne tisztelték
magát a „fehér mennyasszonyt”, aki a földi világgal találkozva,
azt megérintve, mintegy annak fényt hozva lett Bódoganya.

„...kerek erdőben imhol kerek templom

hol lángot őriz ama fehér mennyasszony”.

”…ama kerekvilágon álló fehér mennyasszony

ama vigyázó anyává lett Nagyboldogasszony”

Szent királyaink legszentebb erdejében a Pilis rengetegében

lévő titokzatos vadaskertről keveset tudunk. A Pilis volt a magyar
világ szakrális közepe. Mint már azt többször is megírtam nem
lehetett véletlen, hogy a magyarok egyetlen magyar férfi szerzetes
rendjének is ez a hely volt a bölcsője. A magyar világ e legendás
„középföldjének” a megsemmisítése sajnos majdnem teljesen si-
került. Ennek az égi-földi világnak a magyar találkozásánál, ott a
szent Pilisben és közvetlen környékén mára szinte minden csak
rom és az enyészet zöld birodalma. Egykor a pusztítók nem érték
be a romokkal az itt élt embereket is, ahogy a hagyomány mondja
„kiölték és kicserélték”. A gyakori pusztításokra hivatkozva más
népcsoportokat telepítettek be ide, azzal a nem titkolt szándékkal,
hogy elfelejtődjön itt minden, ami magyar.

445
 De hála az elkerülhetetlen inkulturális hatásoknak maga az
idekerült népcsoportok hagyománya is felszívott sok, már jóval
„korábbról való” magyar néphagyományt. Olyanokat, amikben
viszont egyértelműen egy régi nimródi tradíció emléke adódott át
a jövendőnek. Nem csak a verbális néphagyomány őrizte meg a
múlt emlékeit, hanem a régészeti leletként felbukkanó vallási
emlékek is erről beszélnek. Erre remek példa a Pilisszántón fellelt
ún. tüskéskereszt is, aminek alsó talprészén található klauzúrába
zárt emberfej ill. emberalak a Balkánon található bogumil sírokon
is megtalálható. Így a párhuzam egyértelmű. A bogumilizmus és a
magyar őshagyomány vallásos gyökerei számtalan párhuzamot
hordoznak. (E különös keresztről szóló tanulmányom a Dobogó
II/1/11. oldalán Kő kifordul... címmel jelent meg) Mindezek a
dolgok azon a kitüntetett vidéken történtek, ami a tudomány sze-
rint „megdöbbentő módon, de folyamatosan lakott volt” és ennek
a korai lakottságnak a kezdete a tudomány számára máig megfej-
tetlenek.
Minden verbális hagyomány ellenére az elpusztított, felége-
tett, enyészetnek odavetett romok csak romok maradnak. A pilisi
legendák szerint Budáig elérő barlangrendszerek, a pálosatyák
földalatti birodalmának még csak az emlékét is kitörölték a ma-
gyarság emlékezetből. A régi idők nimródi körtemplomait kis
monostorokként újra birtokba vevő, a régiek „útjait” újra fellelő,
sajátos magyar kereszténységet valló pálos szerzeteseknek is oda-
veszett az emléke. A szakrális geográfia szerinti magyar „közép-
föld” elpusztítása úgy tűnik majdnem tökéletesre sikerült.
Ami azonban kifejezetten hátrány volt a Pilisben, annak a hi-
ánya előnynek bizonyult a Kárpátalján és közvetlen környékén. Itt
csodák csodája megmaradt egy régi nimródi magyar körtemplom.
Már fentebb beszéltünk Gerény igen érdekes körtemplomá-
ról, ami ma görög katolikus templomként működik, de régi
nimródi körtemplom voltát az épület alakja máig tökéletesen bi-
zonyítja. Ez a templom az, ahol még a sajátos ablakokkal áttört
díszes párkányzat is rámaradt a hálátlan utókorra.
Tudjuk, hogy a XI. században ez a vidék határvármegye volt.
Az őrszervezet emlékei a határispánság helyneveiben köszönnek
vissza – Bátor, Besenyőd, Beregvár, Borsavár, Lövő, Őrmező stb.

446
 Itt Verecke híres útja mellett, ahol a magyar honfoglalók a
Kárpát-medencébe jöttek, voltak a régi magyar birodalom szent
királyainak keleti nagy vadászerdei, ún. őrvidékkel elzárt rejtélyes
vadasparkjai.
Névszerint a beregi, az ugocsai, az ungi nagy vadászparadi-
csomok. Ezeknek az elzárt vadasparkoknak a valódi, teljes funk-
cióját nem ismerjük.
Ahhoz, hogy szimpla vadászterületek legyenek, túl kemé-
nyen őrizték őket. S valljuk meg, az is értelmetlennek tűnik, hogy
szimpla vadászterületeken minek emeltek ősi templomokat szerte
a magyarok szent királyi birodalmában? S az is különös kissé,
hogy az ország ellenségei miért fektettek olyan nagy hangsúlyt
ezen vadászterületek megsemmisítésére, azok elidegenítésére
vagy éppen drasztikus felszámolására? Az is fölöttébb különös,
hogy sokáig ezen vidékeket a pogányság megbújt fészkeinek
szellemi és fizikális értelemben is „sűrű erdő közepének” tartot-
ták, ami a későbbi mondjuk úgy birtokviszonyokat illeti azok
megdöbbentő módon egészen a tatárjárásig nem tisztázottak. A
népi emlékezet úgy tartja, hogy a nagyon ősi vallási hagyomá-
nyokat a legtovább ezekben a zárt erdőkben őrizték meg.
Ügy tűnik, hogy az ősrégi nimródi vallási emlékeket a pálos,
a templomos és részben a johannita rend „vette fel”, illetve ol-
vasztotta be a keresztény szerzetesrendek máig kevéssé ismert
ezoterikus hagyományába.
Ha ez így van, már meg sem lepődünk azon, hogy III. Béla.
II. Endre és IV. Béla magyar királyok az őrszervezetek, gyepük és
nagy vadaserdők környékén sűrűn igénybe vette a pálos. a temp-
lomos és később a johannita rendek szolgálatait. Az, hogy mi a
tényleges és szoros kapcsolat a pálos és templomos rend között
még várat magára. A johanniták és a templomosok kapcsolata vi-
szont annál egyértelműbb. A templomosok egyes templomait és
vagyonuk nem kis részét a johanniták örökölték meg, Sőt egyes
feltételezések szerint a johannita rend a templomosok rendjének
egyfajta tovább élésének tekinthető,
Most, hogy elidőztünk és körbe jártuk a máig fennmaradt
hatkaréjos „nimródi magyar” körtemplomokat és azok környékét
beleértve szerzetesrendi kapcsolataikat, nem feledkezhetünk meg
a sok időt megélt, illetve túlélt négykaréjos magyar körtemplo-

447
mokról sem, Vegyük szemügyre mindjárt a két nyugat-dunántúli
laternás emléket a Vas megyei Pápóc Szent Mihály-kápolnáját és
az ismertebbet és szintén ebben a megyében található jáki Szent-
Jakab-kápolnát.
Az a bizonyos négykaréj mindkét kápolna alaprajzán domi-
nánsan megnyilvánul. A karéjok a külső és a belső teljes magas-
ságukban megmutatkoznak. A két szint jól kivehető, ami nem le-
het véletlen. Emeletí részükhöz a nyugati karéj falába mélyített
szűk lépcsőfeljárat vezet. A jól hangsúlyozott bélletíves kapuzat a
déli karéjból nyílik, faragott kőből és téglából épültek,
Földszinti helyiségüket keresztboltozat fedi. Míg a pápóci
kápolnának az emeleti szintje is boltozott, addig a jáki kápolna
emeleti helyisége nincs boltozva.
A hagyomány úgy tartja, hogy a hatkaréjos körtemplom ese-
tében a nimródi hagyomány égi-földi teljessége jelenik meg, ad-
dig a négykaréjos körtemplomnál a négy égtáj „négy kapuja van a
négy világgal eljegyezve és azáltal őriztetve”, Ilyen régi magyar
körtemplomokat Erdélyben is találunk:

Gyergyószentmiklós,
Kézdiszentlélek (Perkő-kápolna)
Székelyudvarhely határában (Gyárosfalva-egyháza)

Az ilyen négykaréjos körtemplomot az ősapa négy világból

hozott fénnyel világította meg. A benne, mint szent otthonban őr-
zött tüzet a négy világtáj négy ereje tartotta „egyenesen”, hogy
annak lelke felszállhasson úgymond tiszta áldozatul, Ahol ilyen
templom vagy templomok épültek azt a köznyelv, a közhit „Nim-
ród birodalmának” nevezett és vallásos tisztelettel övezett.
A hagyománya régi Magyarország több vidékét is Nimród bi-
rodalmának, birtokának tekintette. Ilyen volt egyértelműen a Pilis
és mondhatni széles környéke Esztergom királyi városával együtt,
a mai Kárpátalja vidéke, a Balatontól délre, dél-nyugatra húzódó
terület és az Erdély „szívének” tekintett hegyes-völgyes „Nimrót-
járta” birodalom. A Pilis ugye a pálosok hazája, Kárpátalján Be-
regszászon volt bizonyíthatóan nagy templomos jelenlét a régi
időkben, de többek szerint az egész vidék a befolyásuk alatt volt.

448
Karcsán, ahol szintén található ősi magyar nimródi körtemplom
johanniták rendezkedtek be és elég sokáig ott is éltek.
Egyértelmű egyezések mutathatók ki a beregszászi, a karcsai,
a szerednyei és az ungvári lovagrendi birtoklás és az építkezésben
való részvétel kapcsán. A karcsai, kiszombori, gerényi „kerek-
templomok” méretében, formakincsében és láthatóan egyező
szerkezeti megoldásaiban való hasonlóságok és megegyezések
egy agyonhallgatott, eltitkolt, de mégis jelenlévő különös kap-
csolódásról árulkodnak. A gerényi „nimród lak” vidéke a XII-
XIII. sz. környékén lovagi birtok lehetett. A templomot a lovag-
rend használta és keletről a Szentföldről jött királynő Antiochiai
Anna iránti tiszteletből a Szent Anna nevet kapta. A hagyomány
jól tudja mindezt hiszen arról beszél, hogy e régi templom régi
nevét Szent Annára „cserélték” az idők folyamán.
Visszatérve a karcsai körtemplomhoz ez is „égetett földből”
vagyis téglából készült. Itt is akárcsak a gerényi templom eseté-
ben egy antiochiai szent nevét kapta a templom névszerint
Antiochiai Szent Margitét. Az utókorra maradt oklevél tanúsága
szerint 1187-ben a szentföldi szerzeteseké volt a templom még-
pedig III. Béla adományaként. IV. Béla egy 1238-ban írt okleve-
lében is említve van Karcsa ősi temploma. Ez az okirat arról érte-
sít minket, hogy Domonkos, a johannita lovagok esztergomi há-
zának mestere eladja Karcsán lévő részbirtokát a Baksa nemzet-
séghez tartozó Tamás grófnak mégpedig 6 márka ezüstért. Itt
egyértelműen bizonyítottá válik a johannita lovagrendnek a
karcsai templomhoz fűződő nagyon is valós kapcsolata. Ez a
johannita jelenlét igen sokatmondó. Főleg ha hozzá vesszük azt,
hogy a kiszombori és gerényi körtemplomhoz is közük volt. Ez a
rend az, aminek ahogy Nagy László érzékletesen fogalmazva le-
írja: „gyanúsan sok közük volt a templomosokhoz, de azt felettébb
gyanúsan el is hallgatják”.
Itt nekünk a hagyomány oldaláról való bizonyítás vagy meg-
erősítés az igen sokat mondó. Mégpedig arról van szó, hogy a régi
magyar tradíció szerint ezekben a körtemplomokban a „régiek
lelkei pihennek, mégpedig a feltámadásig, a gonosz végső pusz-
tulásáig”. A „beszéd” vagyis a régi szájhagyomány úgy tudja,
hogy az ősök kerek templomait „azok vették birtokukba, akik azt
értették is”. A Felső-magyarországi hagyomány szerint a kerek

449
templom csak olyan lakókat fogad el magának, akik az ősök hitét
komolyan is veszik és a „nappali élet mögé is láttak” mert „a Na-
pot segítőül maguknak tudhatták”. Nos a pálosok, templomosok,
johanniták a Napot valóban segítőül tudhatták és tisztelték is mint
jóval korábban a Nimród hagyományban élő, tűztisztelő magya-
rok. Minden bizonnyal tudták azt is, hogy a „köröstemplom” köre
Nimród köre „segijtő és vídelmező kör”. Aki benne áll az a külső
és belső tűztől megvilágítva bizony nagyon messzire láthat. S ami
nagyon fontos – nem bánthatja senki és semmi őket. Továbbá, aki
ebben a fényes körben „benne áll” az a népi hiedelem szerint lát-
hatatlanná vélik és „fénnyel lesz az tökéletes”.
Ezekben a régi körtemplomokban egészen sajátságos fény-
hatások voltak valamikor. Bennük hosszabb volt a Nappal, mint
rajtuk kívül. Az ember szeme benne jobban látott és benne töké-
letesen mérhette fel az égi-földi igazságot és a hazugságot. Ez a
„körös templom” pedig fehér színű volt és mindig a „Napnak fe-
küdt”. Tetejében üveges kupola (kupoladob) volt, amin át Nimród
mintegy benézhetett az ő templomába. Ezt bizonyítja az is, hogy a
karcsai körtemplom tetőterében a kutatók megtalálták a hatoldalú
kupoladob már erősen megviselt maradványait. Már meg sem le-
pődünk azon, hogy itt a karcsai templom tetőterében olyan kupo-
ladobnak a romját fedezték fel, amilyen az egészen jó állapotban
máig megmaradt gerényi körtemplomban is megtalálható. Ez a
tény több más hasonlóság mellett, mint már említettük egy közös
szellemi gyökérre utal.
Nimród templomáról úgy tudjuk, hogy benne „tűz égett és víz
pihent”. Mivel falainak „sarkai nem valának az élet végtelen vilá-
gát őrizték azok úgy, ahogy azt parancsolának”. Hat ablakán be-
jövő hat fény Nap-fényt és életet adott a benne az Ég felé forduló
imádkozónak. Feltekintve szent eget látott, míg körbe nézve a
„kör útján szült világosságra ébredt rá”. Helyét nem a világ, ha-
nem a természet határozta meg. Belehelyeztetett a víz, a tűz, a le-
vegő közös birodalmába, ahol a víz hűsítő enyhülést, a tűz a
szellem melegét, a levegő meg a „könnyű teret” adta, ahol a hang,
a mozgás vitte tova lelkének akaratát. Benne a tűz mindig az ég-
nek szálló örök áldozatként világította meg önmagát és ez volt
számára a legfontosabb.

450
 A fenti világot látták a tetején és „körös-körül, körbe-körbe
egyre magasabbra és magasabbra szállva a lélek templomában”.
A hagyomány úgy tartotta, hogy a templomok lejáratai az alsó
világba vezettek, míg „felső járatai”, mint égi utak vezettek fel-
jebb és feljebb, közelebb és közelebb Nimród nagy csillagához...
A legteljesebb geometriai formával magával a „végtelen”
körrel a kozmosz végtelensége hullott bele a földi megszentelt
létezésébe. S itt sajátos tájolással beleilleszkedett a láthatatlan, de
jelenvaló szakrális erővonalak isteni mezejébe. Nimród fehér
körtemplomaiban valóban megállt a földi idő és egy olyan tér-
időben csöppent bele a hívő, ahol „az ősök szellemei, mint embe-
rek léptek elő” – ahogy arról a népi emlékezet beszél. Nimród
körtemplomait s benne az ősök szellemeit elnyelte és fizikálisan
is átalakította az idő. A körtemplomok szent köréből, a szakrális
ég-kerek térből „kényelmes nagy hosszhajós templomot produkált
az idő és az idegen akarat” ahogy arról Nagy Endre fogalmazott
lassan száz évvel ezelőtt. De az idő nem pusztít el mindent mara-
déktalanul sohasem. Állnak még körtemplomok a Kárpát-
medencében szerte szét egy ősrégi magyar hit, egy nagyon na-
gyon régi, mára alig ismert vallás „körösként” épített mementója-
ként. Bizonyítva azt, hogy a múlt végleg sohasem válik múlttá...

451
 36. Él az Isten
„Él-e a Magyarok Istene?”

Arany János: Él-e még az Isten

„Őskőn áll, ott van Él világa

körülötte szenny, hideg
és mérhetetlenül nagy sötét...”

Bukovinai székely hagyomány

„Éli, éli hívta segítségül urát az Úr és ti erre nem emlé-

keztek...?”

Töredék a Szeged környéki vallásos néphagyományból

„...Él Isten különös magyar legendája éppen olyan talá-

nyos, de egyben perdöntő a magyar mitológiában, mint
amilyen a magyar Nimród feltűnése ott az árpádházi
nemzetségtábla legelején, a nemzeti emlékezet számára
oly fontos ősapa kiváltságos helyén...”

Varga László: Emlékezés a magyarok őshonára

„…sárgafényes naposmadár,
napospárduc az ő állatja”

„… az ősapa úgy jött ide akkor, hogy világosságot ho-

zott az iszapos, sötét, lidérces gonoszé tett nagy világra,
mert Ő ismerte rég oly rég Él fényes nagy köveinek titkát
le is szállt Ő rája – ott akkor egykoron...”
Így beszél Nimród két szimbolikus „állatjáról” a Békéscsaba
környéki magyar hagyomány. De ezzel még nincs vége a mitikus

452
emlékezésnek, miért is volt szükség Él köveinek a meglátására.
Hát azért, mert a „sötét sáros vízzel teljes földön” alig volt szilárd
és száraz terület. Ekkor Él fényes és száraz köveket hozott fentről
az Ég tetejéről le a földre, hogy általa élő és fénylő legyen min-
den. Ekkor jött hát Él a földre, hogy Él-etet hozzon és azt a földre
leheljen. Mert Él hozta Lélt, aki lelket lehelt, hogy élet lehessen.
Mindez a fényes kövek meglátása nélkül lehetetlen lett volna...
Ez a valóban mélyen mitikus és különös értelmű szójátékok
mögötti, sajátos teremtést lejegyző hagyomány mára már csak rit-
ka, nagy kuriózuma az archaikus magyar Kárpát-medencei ha-
gyománynak. Az őskő által Él fényes és meleg világot „világolt
ki” a kiválasztott föld számára. Az élet valamikor ekkor keletkez-
hetett. S hogy még véletlenül se távolodjunk el a témánktól sietve
megjegyezzük, hogy Nimród királya hagyomány szerint a halha-
tatlan Él Isten világát hivatott megőrizni itt a földnek a „magyari”
felén.
Él mennyei köveket küldött le az égből a földre egykoron,
hogy azokat Nimród „állatjai” a napmadár és a nappárduc „meg-
láthassa” és arra „rája állhasson”, hogy az élet megmaradhasson
és örökre „meleg” és „hallhatatlan” lehessen. Nincs kétségünk a
felől, hogy ezek a kövek valójában „Napkövek” és a hagyomány
szerint az Ég Szemei. Azok az égszemek, amik a naphagyományt
égi „szemekbe”, égi „magokba” gyűjtötték az emberek számára.
Az égből jött égi kőnek a kultusza nagyon sokáig tartotta
magát az ősmagyarok hitében. De magával az égi kő tiszteletével
nem voltak egyedül itt a földön. A „mennykőnek” tisztelete a régi,
ősi népek hiedelmeiben igen gyakori. Hiszen mint megjegyeztük
már az őskő egyben az ősalap, a mennyei fundamentum az a va-
lami, ami elbír, fenntart, megőriz itt a földön „mindeneket”. En-
nek a tudatában már nem is csodálkozunk azon, hogy a hagyo-
mány szerint Él-köveiből épült egykor maga Nimród égi templo-
ma is.
De nem csak Nimród égi templomának, hanem az ősapa földi
templom tornyainak is ezek a kövek voltak a szent fundamentu-
mai. A hagyomány tudtunkra adja, hogy Nimród földi templomai
ott épültek meg, ahol ezek a „mennyei kövek”, vagyis Él-kövei a
földre hullottak. Tehát Nimród templomainak alapjai különös
mennyei kövek, ama magasból jött meteorkövek voltak, vagyis

453
azokra épült rá a maga fizikai és szellemi súlyával az a bizonyos
„körös templom”. A templom falai pedig a „föld porából az Ég
tüze által lettek összerakva. Mégpedig úgy, hogy az ember a föld
nedves anyagát az égből kapott tűzbe rakta, mintegy kiégetve azt,
így az a megszilárdulva száraz és kemény lett és így nem fogott
rajta sem az idő, sem az „ártó ellenséges kéz”. Ez a mai ember
számára kissé körülményesen megnevezett építőanyag pedig nem
más, mint a tégla, amit jó minőségű anyagból, kellő ideig és „jó”
tűzön égettek ki avatott kezek.
A magyar mesehagyomány őrzi a mennyei kő, az égi funda-
mentum megjelenését itt a földi hazában. Tud annak égi-földi
utazásáról és a Nimróddal való szoros kapcsolatáról. A mese úgy
tudja, hogy Nimród égi nagy tornyát ott fenn az Orionban meny-
nyei kövekkel rakta körbe, még pedig úgy „olyan formán”, aho-
gyan azt itt a földön cselekedte egykor az ő templomaival.
Kör-körösen, egyre kisebb palotákat emelt rajtuk és így ha-
ladt fel egyenesen az Ég felé. Az egymásra emelt paloták legma-
gasabbika, ama birodalom, ami a legközelebb került a Naphoz –
ez volt az ősapa számára ama legkedvesebb. Nem véletlenül em-
lítettük már e könyvben többször is a magyar mesehagyomány
nappártás tündérszép Ilonáját ezzel a bizonyos legmagasabb pa-
lotával kapcsolatban.
A mítosz úgy tudja, hogy ezeket a bizonyos mennyei köveket
nem közvetlenül az Égből hozta Nimród a csillagbirodalmának
elkerítésére. A lényeg az, hogy ezeket az égi köveket előbb az ég-
ből a földre, majd a földről újra az égbe kellett vinni, mert csak
így lehetett belőle erős fal ott a mennyeknek birodalmában, így
„éghetett ki” az a legkeményebbre, a legellenállóbbra, a legtöké-
letesebbre.
ÉL isten ezt az utat szánta a szent kövek útjának. Ezeket a
köveket csak úgy lehetett keresztül vinni Nimród misztikus égi
kapuján, ha ezek a mennyei kövek megjárták már az ég, a föld és
újra az ég misztikus útját, azt a csodás Naputat, az égi körnek
magasztos útját.
Azt már tudjuk, hogy Nimród templomait Él-köveire építet-
ték. Azt is tudjuk, hogy Nimród körtemplomait égetett kövekből
építették. Azt, hogy az ősi Napkelet nimródi toronytemplomai a
„nagy idők során” hogyan változtak itt a Kárpát-medencében ka-

454
réjos körtemplomokká, annak a titkát még őrzi az idő. További
tény és érdekesség, hogy Nimród körtemplomai nagyrészt a ter-
mészet dús ölén, sűrű erdők rengetegében épültek egykor.
Vajon Él-kövei miért hullottak egykoron a természet ősren-
getegének a szívébe, érintetlen vadasparkok, szorosan elkerített
vadaskertek paradicsomába, ama fehér „köröstemplomok” funda-
mentumaként?
Természetesen az a mesterségesen vagyis szándékosan elfe-
lejtetett szakrális geográfia szerinti elhelyezés nem lehet a vélet-
len műve. „Hiszen helye van mindennek legfőképpen az áldozó-
helyeknek és az erdők kerek templomainak...” Világosít fel minket
az egykori történetíró. Tehát a hely fontos, nagyon is fontos. Ezt a
tényt már többször is említettük ebben a könyvben. S ha már újra
a szent helyekhez érkeztünk vissza a „szent földrajz” szerinti ma-
gyar szakrális élő (Él Ő) földről, a Pilis „Orion-világáról” újra
beszélnünk kell itt Él isten köveinek a kapcsán. Természetesen és
szinte kizárólag a magyar mitikus néphagyomány és a szakrális
népi emlékezet lesz itt is a vezetőnk, legfőbb világosítónk.
Már említettük, hogy a Pilis ugyanolyan tulajdonságokkal
„lett a világban”, amilyen tulajdonsággal az ég és a föld kapcso-
lódik a létezés nagy misztériumához. Vagyis van egy fenti meg
egy lenti birodalma, amik egymás tökéletes, ahogyan a régiek
mondták „körösen teljes” kiegészítései egymásnak. Mivel ez az
egész teljesség isteni kapcsolódást őriz, a fények, a színek és a
„levegőég” mozdulásai is természetes harmóniában vannak egy-
mással amik, mint „villámkor a fények kitárulkoznak és felfedik
egymás titkait”. Nem véletlen, hogy tökéletesen ide illenek a ma-
gyar Csontvárynak a Napút képírójának, az égi-földi „Nagy Út”
megfestőjének a gondolatai. Hiszen a tiszta fények világítják meg
legjobban a gondolatot, azok űzik el a múlttalan sötétséget és né-
mítják el a pénz csörgését, ahogy a költő oly szépen fogalmazott.
Az a bizonyos „villanásnyi idejű megvilágosító fény” uralta egész
festészetét, ez világította meg az ő sajátosan magyar, csodálatos
egyedülálló képeit.
Ez az árnyék nélküli tiszta villámfény akkor születik meg, ha
a két világ összes erejét egyesítve egyet akar. Ha a felső és alsó
világ nem harcol egymással, hanem egyet akar, mégpedig világo-
sítani, a tiszta tűz energiáját felszabadítani.

455
 „…két világ él szent hegyünkben
alsó és felső, villámión adakozó...
szikrákat szóró fehér és tüzes
Özsébet boldogító, magyart szabadító”

A kilencszázhúszas évek derekán Tóth László által gyűjtött

hagyománytöredékben ott találjuk a két alsó és felső világra való
emlékezést, ami ott „él” a szent hegyünkben és villámlóan adako-
zó tulajdonságokkal rendelkezik. Megemlítik fehér szikrákat szó-
ró, tüzes boldogító és magyart szabadító tulajdonságát. S persze
ne feledjük pálos Özséb atyának szikrákat szóró fénylátomását,
amit nem csak az archaikus magyar írott és verbális hagyomány
őrzött meg, hanem mindazt visszaigazoltan megőrizte a hivatalos
római katolikus egyházi hagyomány is.
Visszatérve a Pilis földrajzához tudjuk, hogy ott a Pilis alatt
húzódik egy máig fel nem tárt barlangrendszer, amit minden bi-
zonnyal a pálosok azoktól a különös pilisi remetéktől vettek át af-
féle rejtett, a világ számára nem ismert okkult népi hagyomány-
ként. Ez a pozitív értelemben veendő „fehér alvilág” valamilyen
szakrális és máig nem ismert kapcsolódás folytán találkozott a
„felső fehérvilággal”.
Ez a spirituális találkozás hozta létre Özséb fénylátomását és
közvetett értelemben véve magát a magyar pálos rendet is. Az,
hogy ennek a rendnek Isten szolgálatán kívül volt egy speciálisan
magyar, a pilisi remetéktől megörökölt magyar feladata, ahhoz
nem férhet kétség. Ezt bizonyítja maga a rend „világi” története
is. Annak teljes és megdöbbentően kiűzetése a magyar hazából,
hogy aztán emberöltők múlásával, immár mint nem magyar rend
jöhessen vissza oda, abba a hazába, aminek a földjén hajdanán ott
a Pilis szent hegyénél megszületett. A rend megdöbbentő és ha-
zug okokra hivatkozó felszámolásáról már írtam a pálos rend és
Pilis titkait faggató könyvemben (Gönczi T.: Ennek a világnak).
Ezen a mitikus magyar föld közepén leledző szent vidéknek
van egy kőőrző hagyománya is, ami számunkra a Nimród-
hagyomány és az Él istenről megőrzött hagyomány kapcsán több-
szörösen is fontos lehet, Ezt a hagyomány elég makacsnak bizo-
nyult. Hiába volt itt ún. lakosságcsere, hiába égetett és pusztított

456
el mindent errefelé a török. Bár itt a törökök többek szerint ke-
restek, kutattak és nem céltalanul pusztítottak. Itt kell megemlíte-
nünk a minden bizonnyal nagyon régi eredetű török-magyar
kárdesi (testvéri) tradíciót és a hasonlóan a nagyon régi múltból
hozott közös nyelvi, mitológiai és antropológiai hasonlóságot,
ami oly sokáig nem volt ínyére az idegen történetírási törekvé-
seknek. Minderről Arany János és a késői éveiben maga is meg
volt győződve, hogy többeket itt ne is említsünk.
Mielőtt rátérnénk a már említett érdekes pilisi legendára,
tudnunk kell azt, hogy még az 1848-at közvetlenül megelőző
időkben is úgy tudták, hogy addig nem éri komoly vész a magya-
rok országát, ameddig Nimród istenének a köveit nem borítja fe-
ledés. Nimród köveiről úgy tudta a hagyomány, hogy egyszerre
van lenn és fenn. Két világot tart és közte Magyarországot. Sőt a
Magyarok Koronájához is köze van Nimród köveinek. Nimród
köveinek ereje ott a Magyarok Szent Koronájában válik élő,
megvilágosító fénnyé. Hol is vannak hát Nimród kövei a legen-
dák szerint. Buda körül, erdők rejtekében, fehér csuhások temp-
loma alatt? Hol? A magyar legendárium egyértelműen a Pilis alatt
tudja őket. Lássuk hát, hogyan kerültek oda.
Valamikor nagyon régen a legenda szerint óriások, sárkányok
és olyan növények lakták a Pilist és vidékét, amiknek emberi tu-
lajdonságaik voltak és sohasem haltak meg. Itt van a föld alatt az
a bizonyos földalatti birodalom, aminek mintegy alapja, funda-
mentuma olyan köveken nyugszik, amit Él isten, Nimród istene
dobott le az égből, hogy általuk „őrződjön meg az élet”.
Addig míg e barlangrendszer vagyis kőbirodalom ÉL isten-
nek kövén nyugszik, addig az élet itt elpusztíthatatlan, mert ezen
kövek zárva tartják az alvilág sötét kapuit ott lent... Míg ott lent
megőrződnek Él kövei, addig itt fenn is megőrződik az élet, an-
nak jóvoltából. Őrizni kell hát a követ ott lent, a barlangok alatt, a
fák és hegyek alatt, mert az az élet vizét nem hagyja soha lefolyni
az alvilágba.
Beszéljünk hát bőven erről a pilisi kőőrző hagyományról, ősi
legendáról.
Valamikor itt, ebben a térségben egykor szent kövek hullot-
tak az égből, amik lementek a föld alá mintegy bezárni a háborgó
földalatti világ kapuját. Majd ezek a kövek a föld alatt egy össze-

457
függő kőbirodalommá lettek, amit a hagyomány szerint egy az
egek nyelvét beszélő nép vett a birtokába.
Azonban ennek a földalatti kapunak a lezárása nem ment
olyan egyszerűen, mert az alvilág itt forró és sötét vérével mindig
újra és újra kinyitotta ezt a bizonyos alvilági kaput.
Egyszer végre megbékült az alsó világ a fölötte levővel és
tiszta világos vérével átmosva a kőbirodalom összes járatát, még-
pedig úgy, hogy ahol kellett ott lezárva hagyta azokat a bizonyos
alvilági kapukat. Olyan pecsétet hagytak ezeken a lezárt alvilági
kapukon az égből jött kövek, hogy azok még a legenda szerint az
1800-as évek elején is „tisztán meglátszottak”.
Természetesen nem akarjuk profanizálni magát a legendát, de
itt óhatatlanul is arra gondol az ember, hogy egy nagyon-nagyon
régi vulkanikus esemény van itt hírül adva, mégpedig úgy, hogy
ennek az egésznek megőrizték magát a mitikus jellegét. Vajon
mikor történt mindez és kik látták és nézték végig ezeket az égi-
földi eseményeket, hogy az megőrződhetett a népi emlékezet ál-
tal?
A hagyomány ÉL isten köveiről beszél, amit Nimródnak kül-
dött mintegy segítségül. Így Él isten köveit mintegy örök funda-
mentumként felhasználva arra épülhettek rá „Nimród kis fehér
körtemplomai” benne megőrizve azt a szent tüzet, ami két világ
nagyszerű találkozása kor villám formájában jelent meg a földön.
ÉL isten életét lehozva ide a földre. Ide a földre a Napkelet gyö-
nyörű egykori világába. Ide a nagyon régi, máig alig ismert Kár-
pát-medencébe és abba az Erdélybe, ahol egykor Torma Zsófia
számtalan olyan tárgyi emléket ásott ki a föld gyomrából, ame-
lyek egyértelműen egy valamikori naphagyományú, napkeleti ős-
hazából származtak. A maguk különös rovás- és ékírásával nyo-
mot hagyva az idő arcán, az egykori tárgyakon.
A régi magyar hagyomány úgy tartja, a „vénasszonyok úgy
beszélik”, a „nagymamák úgy mesélik unokáiknak”, hogy itt a
magyar világ közepében, a szent hegyek karolta Pilisben van el-
rejtve valahol Nimród gyűrűje. Az a gyűrű, ami egyszer majd
megtöri az átkot, azt az átkot, amit Nimród gyermekeire mondtak
ki a régi időkben. Akkor majd Él isten kövei, ezek a Nimródnak
és általa az ő népének szánt „írott” kövek majd kifordulnak egy-
szer a Pilis földjéből és megtörik a régi átkot. Mert ott, Él isten

458
egyik nagy kövében benne lesz majd Nimród égi fényt őrző gyű-
rűje. S kihullik majd minden rossz a magyar idő rostájából és újra
felkerül majd Tündérszép Ilona fejére ősi nappártája, hogy jó fé-
nyével bevilágolja vele Isten bokrétáját a magyarok csodaszép
Kárpát-hazáját. S ahogy írva van a Nap melege és szeretete eltö-
röl majd egykor minden erőszakot és a Jóisten kertjévé teszi a vi-
lágot.
Ekkor ismerszik majd meg a maga teljességében az
Árpádházi szentek „jókirályi” tradíciója. Az Árpádok nimródi
nemzetségének e szent magyar emlékezete. Nimród királynak, a
világ első királyának, a magyarok legendás ősapjának az emléke
tehát örök magyar hagyomány. Kőre épül és abból is születik újjá
annak az égi koronájú őskirálynak a gyűrűje által, aki azt az „egy
nyelvet” hagyta hátra gyermekeinek, amit még Bábel előtt, a
nyelvek összekavarása és a hagyományok szétzavarása előtt be-
széltek itt a földön a Világosság és a Nap gyermekei

459
 37. Hét tűz, egy beszéd
„Ó árpádoknak nemes családfája
Kézai Mester csodás Igazsága”

N. H.

„Ki a szent tüzet tiszteli

régi királyok múltját
nem feledi, azok emlékét
sosem feledi...”

„Ki tüzet őriz, múltat őriz

ki tüzet éltet, múltat féltet”

magyar népének-töredékek

„...emeld ki tűzből fényes családfádat,

világíts így őseiddel ha már benned
nincs másmivel te ember, te magyar.”

Nagy Horváth László

Már említettük e kötet lapjain Berossost (Beróvót (?),

Berosst, Barosst, Berót), ezt a babilóni káld történetírót, írástudó
főpapot. Számunkra oly sok mindent hagyott hátra, ami bizonyító
erejű lehet. Sok olyan dolgot, ami furcsa módon a „nagy” törté-
nelem számára egyértelműen feleslegesnek, kínosnak számított és
módjuk úgy szép magyar szóval, hogy rostára került. Nimród
nagykirály, mint tudjuk a hajdani szkítáknak nevezett „nemes
nemzetségek” első és hatalmas királya volt. De nem csak ezen
nemes nemzetségek, a hatalmas szkítaság első királya volt Nim-
ród, hanem a régi magyarság ősapja, az Árpád-házi nemzetség-
tábla „legelsője” is. Ebből egyenesen következik a tény, hogy a
régi magyarság ezen „nemes nemzetség” része volt egykoron. Er-
ről többeknek is volt tudomása, így Zajti, Csontváry, Nagy Ba-

460
logh és sorolhatnánk a neveket. De mi itt most csak az archaikus
magyar hagyomány nimród-képére utalunk, mint bizonyítékra
mert számunkra ennél nagyobb és ennél régebben megőrzött hi-
teles bizonyosság nincs.
Berossos (maradjunk e név görögös változatánál, de nyu-
godtan írhatnánk Beróvót is) az időponti eltérést leszámítva ha-
sonlóan ad hírt a toronyépítésről, mint a magyar hagyomány vagy
éppen Kézai Mester. Már jeleztük, hogy a toronyépítés nem va-
lamilyen nehezen értelmezhető istenellenes gőg folytán építődött.
Hiszen ennek az építésnek láttuk és olvastuk a maga igen finom
mitológiai vallásos-misztikus miértjét. Magának a toronyépítés-
nek az okaként a többfelé szétszórt utalások magát a vízözönelle-
ni védekezést is megnevezték. A magyar archaikus hagyománya
maga igen széttépett formájában arról is beszél, hogy a babilóni
égigérő „templonyt” a szent tűz megőrzése céljából építette Nim-
ród, ne hogy az istentelenek a szent tüzet ellopják vagy készakar-
va „elaltassák, kihunyassák”.
A tűz-kultusszal kapcsolatosan a magyar mitológia igen sok
dolgot megőrzött. A probléma ott van, hogy a magyar hagyomány
mitologikus örökségének nagy része „szétszaladt” és beköltözött
a néphagyományba, a mesébe, a különböző és a hivatalos egyház
által meg nem tűrt imádságokba, ráolvasásokba. Tehát olyan egy-
séges mitológiai hagyomány, amint az a görögség esetében meg-
maradt a magyarság esetében egyáltalán nincs jelen.
A régi magyar hagyománya lelket tűz által vélte megőrzött-
nek. Ha valakinek a lelke elment, akkor a „tüze kihunyt”. A tűz-
nek egyszerre volt embert éltető és léleklátó ereje. Ugyanakkor a
tűz által megidézhető volt az ősök szelleme azoknak az utódokat
figyelő „fényes tekintete”. Röviden a régi magyar hagyomány spi-
rituális alapját képezte az a felfogás, hogy a lélektüzét táplálni
kell, hogy a szemen és az ember „folyékony tüzén”, vagyis a vér
által a tűz ereje velük maradhasson, Nimródról a Duna-Tisza közi
hagyomány azt adta hírül, hogy:
Nimrut a magyarok szülőapja a tűzből jött és a tűz által
ment fel az égbe, Az ő ellenségei egykor eloltották az
összes tüzet a földön, hogy őt elfoghassák. Ekkor ő be-
menekült abba a félkész nagy toronyba, amit ő csinált,

461
 ott az Édennél az ő népével. Hogy odaért azt úgy tudta
megtenni, hogy különböző állatalakokat vett magára az
ő hatalmas égi fényű tűzteste, hogy az ellenséget így
megtéveszthesse, Mikor ő a hatalmasságos bábeli tor-
nyához ért felkiabált oda a nagyon magasba a mi nyel-
vünkön, hogy: – Én vagyok én, Nimrut Él gyermeke, a
tűz Ura, a Nap tisztelője itt a földön. Él gyermeke va-
gyok, ezért Élek. Segítsen meg a Tűz Ura, maga a tüzes
Élet. Ekkor kinyitották a tornyot. Ekkor ő oda bemene-
kült és sietve a nagy tűzhöz került. Elköszönt az övéitől,
az ő segítőitől. Tudta, hogy ott kinn kihűlt az Égi tűz, a
Nagy Nap, az ő segítője. Ekkor mondta azt, hogy – Égbe
megyek, de el nem megyek. Minden tűzben benne leszek.
Itt hagyom a hetes tüzet és az egyes beszédet. Még e
kettőt megtartjátok veletek lesz Nimrut apátok...
Mondani sem kell, hogy Nimród különös tűzhagyománya és
Zoroaszternek, mint a tűzvallás alapítójának milyen szoros kap-
csolata van egymással. Maga ez a kapcsolat olyan szoros, hogy
egyes aspektusaiban maga Nimród és Zoroaszter személye össze-
kapcsolódik, eggyéválik. Olyannyira, hogy egyes ógörög szerzők
írásaiban Nimród és Zoroaszter neve egy mitikus személyt takar.
Ezekre az igen fontos dolgokra való rálátást maga a hagyomány is
igen erősen megnehezíti. Arról van szó, hogy maga az archaikus
hagyomány szinte ciklikusan megismételve önmagát Nimród
személyéről nem csak mint a magyarok legelső ősapja tesz emlí-
tést, hanem úgy is beszél róla, mint a nép legfőbb megvilágosító-
járól, legfőbb tűzőrzőjéről. Röviden Nimród szerepe a régiek tűz-
hagyományában elválaszthatatlan.
Térjünk most vissza a legendában említett hetes tűzre. Tud-
nunk kell azt, hogy az ősi tűzkultusz rítusában a tüzet a házban,
az otthonban hétszer tisztították meg, hétszer élesztették újra.
Mégpedig tették mindezt a hét égi szférának, a hét földi nap Nap-
nak megfelelően. A meghatározott összetételű fémüstökben illa-
tos fát tettek. Olyat, amiknek a füstje és vele annak az illata fel-
felé, minden Jónak a jó helye felé szállt. Majd az üstöt alulról ad-
dig hevítették, amíg az lángra nem lobbant, meg nem született

462
benne a tűz. Ennek a lángra lobbanásnak úgy kellett megtörtén-
nie, hogy a láng maga közvetlenül nem érte a fát.
E közben a szent tűz fénye és melege által megszületett maga
a szent hang is. Ezen szent hangokból összeállt beszéd alkalmas
volt arra, hogy a tűz lélek éltető erejéről meditáljon. Annak a cso-
dálatos útjáról beszéljen mégpedig úgy, hogy ez a szent tűz a ma-
ga misztikus természete folytán beleköltözött a rítust végző tiszta
szívű emberbe és annak vére által szétáradt benne.
A hétszer megtisztított tüzet a hetedik napon minden nemzet-
ség, minden ház és a háznak minden családja elvitte a templomba
és a középen álló nagy tűztartó edénybe helyezte. Így az egyes tü-
zek beleolvadtak a közös nagy tűzbe. Így megszületett analógia
folytán a családok és nemzetségek kis tüzei egy nagy közös tűz-
ben egyesültek. Az Egész részt kapott és a Rész pedig Egészt, így
a családok, a nemzetségek egy nagy nemzeti közösségben egye-
sültek. Így az egyéni lélek is egyesült az isteni „nagy lélekkel”
pontosabban visszatért hozzá. A nagy Tűz egyesült az őbelőle ki-
szakadt kicsiny tüzekkel. Itt nem tudjuk kikerülni azt a hasonló-
ságot, ami ezt a tűzvallást a manicheizmussal összefűzi. Hiszen
ha magát a misztikus tüzet a misztikus fénnyel helyettesítjük, tel-
jes hasonlósággal találkozunk. Míg a tűzvallásban a közös nagy
Tűzben egyesülnek a belőle kiszakadt kicsiny tüzek. Úgy egye-
sülnek a manicheizmusban a nagy fénylélekkel a belőle elvett,
tőle elrabolt kicsiny világosságok, „fénytermészetű apró tüzek”, a
két vallás, a két rítus közötti spirituális hasonlóságra és szoros
kapcsolatra a magyar archaikus hagyomány szolgál tökéletes bi-
zonyosságul. Ugyanis a magyar mitikus hagyományban a fény-
nek, mint világosság-forrásnak tűztermészete, tűztulajdonsága
van.
Ennek a tűzvallásnak a nyomai azok a bizonyos tűztornyok
még a korai magyar középkor idején is ismertek voltak. Sőt a ma-
gyar hagyomány az e könyvben már tárgyalt kerektemplomok
létezését is összekapcsolja az erőszakkal kiirtott magyar tűzha-
gyománnyal. Ezen kerek tüzes templomokból tüzes árkok futottak
szét. Hogy miért, azt még nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy na-
gyon sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy a kerek templo-
mok körül futó árkok „tüzet visznek, tüzet őriznek”.

463
 Milyen érdekes, hogy a gestaíró Kézairól maradt fenn, hogy
sokat tudott a magyarok „tüzes nemzetségéről”, minden bizonnyal
nem véletlenül tette az Árpád-házi nemzetségtábla legelejére
Nimródot.
Már írtuk, hogy ez a tény nem másról, mint arról biztosít
minket, hogy az Árpád-háznak létezett egy megörökölt ősi család-
fája még az ún. utolsó honvisszafoglalást jóval megelőző időkből,
aminek a legelején ősatyaként nem más, mint Nimród szerepelt.
Fontos adalék az is, hogy a hunok nagy királya Atilla is ősatyjá-
nak vallotta Nimródot és magát a Magor unokájának nevezte.
A régi magyar hagyomány kétséget kizáróan arról beszél
hogy a latin nyelven írott gestákat megelőzte egy eredeti „magya-
rul írt”, tehát rovással lejegyzett őskrónika.
A hagyomány azt beszéli, hogy ősi krónikáink a maguk ere-
deti igazságában csak beszélve maradtak fenn. Mintegy „tűz és
beszéd” őrzi azokat, mert egykor elárulták azok igazságát...
Valószínű, hogy az árpádok, mondjuk így legkorábbi törté-
netírói még kétnyelvűek voltak „értettek rovásul és beszéltek lati-
nul”. Idővel, miután a jelként, beavató írásként is, pontosabban az
analogikus értelmezéssel is, tehát többféle szinten is olvasható ro-
vásírást hivatalból és drasztikusan felszámolták, az akkori kolla-
boránsok átírták a rovással írt krónikákat latinra. Így a latinnal
írással együtt a régi írás szellemét is elvették, az abban leírtakat az
akkori hivatalos egyházi felfogás nyelvére cserélték. Az írás
megváltoztatásával az írás tartalma is megváltozott. Ezért hagyta
ránk a régi hagyomány azt az igazságot, hogy az új írás, új lelket
is hozott. Még arra sem vették a fáradságot, hogy új papírra írják
az „új történetet”. Hiszen napjainkban történt az, hogy Anonymus
Gestájának 28. oldalán Koricsánszky Attila rovásjeleket talált.
Az erdélyi régi magyar hagyomány roppant töredékesen, de
hírt ad az Árpád-ház eredeti nemzetségtáblájáról. Leggyakrabban
az alábbi neveket őrizte meg a magyar legendárium ennek az ősi-
ségnek a kapcsán:
-Nimród, Hunor, Magor, Dáma, Keve, Tar, Keled, Csa-
nád, Buda, Lél vagy Lélek, Balog, Bulcsu, Csanád.

464
 38. Hajtsd le ágad, mutasd gyökered
„Gyönyörű fája nemzetemnek
Hajtsd le hozzám sűrű ágad,
mutasd meg nekem gyökered
had egyek gyümölcsödből,
had igyak a téged tápláló vízből
élet legyen igy néma neved
s megmaradásunk súlyos szíved”
H. S. Mester
Néphagyományunk úgy tartja, hogy a hosszan kesergőhöz, a
fájdalmas szívűhöz lehajlik a Jóisten fája őt megvigasztalni. Az
aradi legendárium szerint Nimród király az ő tűzét a neki oly
kedves fákban rejtette el. Ezek a fák ugyan örökre némák, de él-
nek és mindent látnak. Több olyan fa is van, amit Nimród fájának
tartanak, de leggyakrabban a szomorúfűzt és a tölgyet hívják
Nimród fájának. Több legenda is őrzi a földig lehajló, mindig
éber „szomorú” fűzt, amint az kívánságot teljesít, misztikus vé-
delmet ad egy-egy számára kedves embernek. Sőt Nimród vidé-
kén olyan fák is nőnek, amik a természet szerint ott nem marad-
nának meg. Ilyen hely több is van történelmi Magyarországon. A
„magyar tenger”, vagyis az adriai magyar part környékén „hideg
fák” is élnek, Pécs közvetlen környékén mediterrán fák, a Csalló-
közben és Dél-Erdélyben is, hogy többet ne is említsünk. A mai
Magyarországon ilyen a Pilis vidéke és a Szentendre fölötti olyan
fákat is láthatsz, amiknek valójában nem kellene itt lenniük ezen a
vidéken. A fák itt különös tulajdonságokkal rendelkeznek. Egyes
helyeken olyan öregek, hogy már nem is tudni hány évesek. Van-
nak olyanok is, amiknek az alakjuk egy nagy óriást jelenít meg,
ezekről rend szerint úgy tartják, hogy Nimród költözött beléjük és
védi a vidéket.
Az életfának, a fába „rejtett” élet misztikus legendájának na-
gyon régi gyökerei vannak. A néma, de látó életnél nincs böl-
csebb hagyomány. Az archaikus mondakincs úgy tartja, hogy
Nimród különös alakváltozásait a fák látták és „segítették”. Olyan

465
fa-mítoszaink vannak Nimród kapcsán, amik egyenesen Bábel
tornyával függnek össze.
Erdély északi vidékein úgy tudják, hogy Nimród, amikor ha-
talmas tornyát kezdte el építeni a torony közepébe egy bűvös céd-
rusfa-magot rejtett el azért, hogy egyszer majd, amikor az ellen-
ség már régen lerombolta, széjjelszedte az ő csodás tornyát annak
a helyén egy hatalmas cédrusfa nőjön az égig, a Nap melegétől
növekedve, föld alatti, rejtett vizektől folyamatosan itatva. Olyan
erős lesz és ellenálló ez a cédrus, hogy egykor majd a népek köré
gyűlnek imádkozni és táncolni. Mert a tánc és az ima együtt cso-
dákra képes. Ez a fa egykor tüzet és vizet fog őrizni és kivágha-
tatlan lesz. A hely pedig zarándokhely, hol népek fognak megvi-
lágosodni...
Ezek után a mondatok után mondani sem kell, hogy
Csontváry Magányos Cédrusa jut az ember eszébe. Megérezve itt
a mítosz és a természet időtlen erejét. Az égig érő torony helyén
nőtt égig érő fa legendája itt az idők fölé nőtt és megfestett igaz-
sággá lett.
A másik legenda, ami egy csodafáról és Nimródról szól a kö-
vetkező: Réges-régen mikor még a magyarok egy világban egy
nagy hegyekkel határolt tökéletes hazában, egy égi tükörképet
megjelenítő hazában éltek Nimród ősapa kijelölt egy helyet – ott
a közép közepén – hogy itt ezen a helyen a lentről és a fentről jött
erők találkozásánál építsen otthont magának. Így is lett. Kijelölték
a helyét egy nagyon nagy kerek templomnak az égi-földi tűz
számára. Ki is vágták a fákat azon a bizonyos helyen. De egy ha-
talmas fa az éjszaka folyamán egyre csak kinőtt a földből. Már
hetedszer bújt ki, mire azt mondta Nimród, ez a fa kertem fája
lesz és e templom kertjéből fog egyre magasabbra nőni, hogy
mindenki ide találhasson ehhez a templomhoz, az én kerek világ-
beli templomomhoz...
Azt is mondják, hogy a nagybetűs (Hely) Magyarországon,
ahol az a bizonyos föld alatti meleg tenger ömlik, és mitikus fák
nőnek az izzó égig. E vidéken hatalmas hegy és erdő honol és a
fák szokatlanul magasra nőnek. Itt a Nap melege és a Föld hidege
összetalálkozik és kibékítik egymást. Nincs nagyon hideg és nincs
nagyon meleg. Boldogan élnek itt az emberek és csodálatos, illa-
tos gyümölcsök teremnek. Itt a hegy és a barlang megvédi az em-

466
bereket és az állatokat az idegenektől. Az emberek már a kezde-
tektől Nimród vidékének nevezik ezt a vidéket. És a magyarok el-
ső királyi városa is közel volt ehhez a vidékhez, mintegy vigyázta
azt. Itt kiolthatatlan tüzek égtek állandóan, de az embert nem
bántották. A fák, ha szükség volt rá lehajoltak az emberekhez, így
segítették azokat. Csak annyit kellett mondaniuk az embereknek
hogy: Hajtsd le ágad, mutasd gyökered. És az ágakról finom
gyümölcsöt, a gyökerekből édes nedvet kaptak a maguk táplálásá-
ra. Itt a vizek, hűs források formájában törtek a felszínre.
A Nap itt nem égetett, hanem kedvesen melegített. Itt az em-
berek nem öregedtek, csak melegedtek tisztelve Azt, aki mindezt
megteremtette. Ezen a vidéken történt az, hogy egyszer a magya-
rok ősapja mikor még gyermek volt, eltévedt itt a nagy kerek er-
dőben. Éhezett és szomjúhozott és már majdnem meghalt, amikor
az egyik fa lehajlott hozzá és termésével megkínálta. Majd miután
a gyermek Nimród jóllakott, hirtelen a fa mellett a földből friss
víz zubogott fel és abból oltotta szomját a királyi gyermek. Miu-
tán jót evett és jót ivott csak utána egyenesedett fel az a bizonyos
csodafa. Mondják, hogy ezen ételtől és ezen víztől lett ő az, ami a
magyarok első királya.
Itt ezen a vidéken történt az is, hogy a hegyen a fák sziklává
lettek és a sziklák emberalakot formázó fákká magasodtak. Azt is
beszélik, hogy itt ezen a vidéken olyan emberalkotta építménye-
ket rejt a vidék, amik még az őskirály idejéből való. Itt szívként
dobognak a sziklák és emberként beszélnek a fák...
Ennek az ágait az emberhez lehajló és a héroszt megetető-
megitató fának van egy apokrif keresztény párhuzama is. Zajti
Ferencz: Jézus gyermekkora c. kis füzetében találjuk meg „Ál-
Máté” apokrif evangéliumának huszadik fejezetében írottakat:
„...történt ugyanis, hogy a (szent család) pusztában való
utazásuk harmadik napján Mária a forrón tűző nap su-
garaitól egészen elbágyadt.

A nem messze levő fára pillantva, mondá Józsefnek:

Menjünk és pihenjünk meg árnyékában kissé!

467
Odavezeté azért József az állatot, melyen ült Mária és
lesegíté róla.

És ahogy letelepedett Mária, feltekintett a magasba nyíló

pálmakoronára, mely telis de teli volt kívánatos szép
gyümölcsökkel és így szólott Józsefhez:

Úgy megkívántam ezeket a szép gyümölcsöket.

József azonban mondá: Igen csodálkozom, hogy ezeket

mondod, amikor nagyon is jó látod, mily magasba nyúl-
nak fel a pálma ágai.

Az én gondomat az képezi. hogy egy csepp víz sincs im-

már a tömlőnkben és ki tudja, hol tölthetjük meg újra s
mikor csillapíthatjuk szomjúságunkat?

Ahogy ott pihent anyja ölében a gyermek Jézus mondá

kedves arculattal a pálmafához szólva:

Ó te fa, hajtsd le ágaidat Mária anyámhoz és üdítsd fel

őt gyümölcseiddel!

És íme, e szavakra lehajtá koronáját Mária orcájához a

pálmafa.

És szedének róla gyümölcsöt bőségesen, jóllaktak belőle

és marada is még bőven.

Leszedték már az összes gyümölcsöt és a fa még mindig

úgy maradt ott földig hajolva, – várva annak parancsára
kinek szava engedelmességre készteté.

Szólott most hozzá a gyermek Jézus: emelkedj föl pál-

mafa, légy hatalmas, erős és egykor odakerülsz majd az
én kedves fáim közé, melyek Atyám paradicsom kertjét
ékesítik ott fenn.

468
 Fakadjon forrás gyökerednél az érből, mely elrejtve bu-
zog ott lenn földed mélyiben, hogy feltörő tiszta vize
szomjúságunkat oltsa. A pálmafa fölegyenesedett s gyö-
kere mellől hűs édes víz folydogált elő. Ahogy megpil-
lantották az előbukkanó forrást, odasietnek és isznak
belőle mindnyájan, s hálákat adnak a mennyei atyának.”
Arról is beszél a Pilis környéki helyi fáma, hogy itt a hegyek
és a föld energiája más. Ezt a különös és csak itt tapasztalható
erőt a hegyek és erdők őrzik meg, teszik halhatatlanná. Ez a külö-
nös „delej” energia az „égbement’” Nagyember energiájától lett
más, attól lett „erős és magyar”. Ez a nagy és erős ember, aki a
hagyomány szerint nem más, mint a világ első királya és az itt la-
kók ősapja, vagyis Nimród nagy király. Ez a világ az ő világa. Itt
a fák, a kövek, a föld mind tudnak róla. Az ő szíve dobban meg itt
a kőben, nagyságát mutatják itt meg a hatalmas szálfák és a mere-
dek nagy sziklák. Az ő csodálatos vére őrződött itt meg a tiszta
forrásokban és az azóta már kiszáradt patakokban. Az ég itt sok-
kal de sokkal közelebb van az emberekhez, mint bárhol máshol e
csodálatos honban. Az ég itt Balogh Endre szerint „létrát nyújt le
a magyaroknak, hogy emlékezzenek nagy és csodálatos ősapjukra
és eljuthassanak annak égi-nagy birodalmába.”
Oda, ahol az itt a földön lerombolt égi mintájú hatalmas vá-
rosok máig ott fenn világítanak. Mert a hagyomány úgy tartja,
hogy ha valamit az égből vettek és itt a földön emberkéz által
romboltak le – annak ősképe ott fenn „örök és fényes marad”. Ez
a bizonyos létra hatalmas fákból lett összerakva. Ennek alja fekete
színű, mint a megalvadt vér. Legfelső része, ami jóval túlnyúlik a
fellegeken aranysárga és hatalmas „világot” vagyis fényt áraszt.
Olyan nagy fényt, hogy fénye csak a Nappal mérhető. Ezt a fát a
hagyomány életfának hívja, mert általa jut fel az élet a földről fel
az égbe. Oda, ahonnan egykor az óriáskirály azt lehozta a földre.
Ezért hívják Nimródot a világ első királyának. Ő volt az, aki tá-
volságot nem ismert itt az ember által bírt földgolyón. Hatalmas
tornyot emelt a nagy víznek árja ellen. S ahol a víz nem lehetett
az úr – mert a hatalmas Jóisten úgy rendelkezett, hogy csak a
szélek ázhattak és éghettek, de a közép nyugalmas maradt, mint a
magyarok hegyekkel ölelt „kárpáti országa” – oda égi tüzeket őr-

469
ző kicsiny kerek templomokat állított a szent tűz, a szent élet
fenntartására, annak megtisztítására.

470
 39. Nimród labirintusa, Nádi Boldogasz-
szony titka
„Világit mint a Nádi Boldogasszony
elrejt mint Nimród országútja”

Baloghné, Rózsika néni 1969

„..Elveszett a labirintus Ősapánk segítsége”

Nagy Tamás
„Más már a templom más már az erdő, más annak virá-
ga felejtve barlangja ... titkod magyar ottan van felejtve”

K.Z.

Régóta mondják, hogy az élet egy labirintus végig járásához

hasonlít. A nemzet, a történelem, a világok, sőt világkorszakok
„végigjárása” is ehhez a labirintus-járáshoz hasonlítható. Az ar-
chaikus magyar hagyomány nagyon érzékletesen beszél arról,
hogy Nimród égi világa és földi birodalma oly nagyon hasonlatos
és ezt a két világot „egy szép gyalogút” köti össze. Persze ennek
szép gyalogútnak a meglátásához beavatás kell. Röviden ennek a
megtalálása feltételhez szabott...
A fenti igazság olyan, mint a földi igazság és a fenti hazug-
ság olyan, mint a lenti aljasság. Vagyis ami fent világos az lent is
az és ami fent sötét, az lent is sötét.
Van ennek a különös spirituális párhuzamnak egy harmadik
igen ritkán kifejtett kapcsolódása is. Arról van szó, hogy ami az
égben, a csillagok útján „oly szépen egyenes”, ahogy arról a ma-
gyar mese beszél nekünk – az a földi, vagyis az anyagba zárt vi-
lágban közel sem ilyen égi egyenes, hanem labirintushoz hason-
latos „titokteljes és hosszú”. Ezt az útat a magyar hagyományban
„Nimród országútjának” nevezik.

471
 Ezt a földi labirintus-járást a görögök mitológiája az egyik
legteljesebben reánk marad mitológia-hagyománya maga egészé-
ben az utókorra hagyományozta. Kerényi jogosan gyönyörködött
el ebben a teljes hagyományban. De még itt ebben a hagyomány-
ban is, aki jól figyelt és olvasott a hagyomány lapjai között észre-
vehette, hogy itt egy korábbi hagyomány tökéletes beépítéséről
van szó. Az egész mediterránium töredékes és legyünk stílszerűek
„Minotaurus”-arca ezt bizonyítja, erről beszél.
De vajon mindehhez a labirintus-mítoszhoz hogyan kapcso-
lódik az ezerszer is széjjeltépett, többször és tudatosan meghami-
sított mítosz kincse. Megdöbbentő, de Nimród kapcsán, az „ős-
apaság—ősatyaság—őskirályság” és természetesen az „ős- és
egynyelv” öröksége kapcsán. Mint már többször említettük az ar-
chaikus hagyomány befolyásolhatatlan fehérsége „folttalan”,
ahogy arról a gyimesi csángó-magyar hagyomány is beszél.
A Nagybánya környékéről a Matyóföldre áthozott, átmentett
magyar Nimród-hagyomány Nimród fényőrző szerepéről azt
hagyta ránk, hogy amikor már nem engedték sem az égen, sem a
földi királyságában, sem annak hatalmas tornyai ban, mint temp-
lomaiban uralkodni, amikor tőle és népétől elvették azt a bizo-
nyos „egynyelvet”, akkor ő Naphoz fordult segítségért. A Nap
odament a Holdhoz és attól kért segítséget. A Hold pedig egy na-
gyon sokáig tartó éjjelen felkereste a földalatti birodalom királyát,
hogy az legyen az első király, az első nyelv urának, Nimródnak a
segítségére. Így is történt a földalatti világok ura lehívta a föld alá
Nimród nagykirályt és megmutatta neki az ő hatalmas labirintu-
sait ott a föld alatt.
Volt ott olyan labirintus, amit hatalmas vizek őriztek és azzal
voltak azok telis-teli. Voltak olyan labirintusok, amiket tüzek és
forró gőzök őriztek. De voltak olyanok is, amik csodás virágokkal
és csodás lényekkel lettek vigyázva. Nimród a sok labirintus kö-
zött azt választotta, amit élő Fény, hatalmas világosság tartott tá-
vol minden földalatti rontástól. Otthonának választotta hát az Élő
Fénynek ezt a földalatti birodalmát Nimród ennek a földalatti la-
birintusnak lett a királyává, ami csodák csodája pont oda esett
pont az alatt a földi világ alatt létezik, amit a magyarok történelmi
hazájának hívnak. E Kárpát-világ alatti labirintus olyan zegzugos,
olyan sok rejtéllyel teljes, mint maga az emberi test. Nimród vé-

472
gigjárta ezt a hatalmas és világos labirintust és úgy döntött, hogy
csinál ezekből kijárást, kiutat ama egész Magyarország felé. Ek-
kor azonban megállt szándékában, mert nem tudta, hogy hol le-
hetnek azok a helyek ott lent, ami ide fel az ő népe hazájához el-
vezethetnek. Ekkor onnan fentről a Nap megsegítette szándéká-
ban és azt üzente neki oda le, hogy ahol a labirintus legfényesebb
részei vannak, álljon ő pontosan oda és gondoljon erősen az ő né-
pére, az ő fenti szép hazájára és annak a Jóistentől kapott szép
nyelvére. Így is lett. Nimród odaállt a labirintusnak arra a részére,
ahol úgy találta, hogy a fény a legfényesebb, a legtisztább. S ek-
kor a gondolat gyorsasága alatt fent találta magát a föld felszínén,
és pedig ott, ahol a magyarok Kárpát-hazáját jelölte ki a fényes-
séges
Jóisten. Ennek a fényességes világnak a magjában „fehér kö-
zepében” a magyarok szent hegye és annak közvetlen környéke
áll – vagyis a Pilis. Ama szent vidék ahol a „az jó magyarok első
temploma” is állt amit nem véletlenül Fehéregyháznak neveztek
el egykor.
Nimród király azonban több „fényes” helyet is kijelölt népe
számára mivel az előbb említett lenti fényes csoda többször is
megesett. S ebből kifolyólag Nimródnak aztán valóban több ked-
ves, szent helye is lett ama szép „kárpátos” Magyarországon.
Sajnos ezen helyek többségéről már elfeledkezett a magyar emlé-
kezet. De amiről még tudunk azok ezek: – Csallóköz, Székely-
föld, Kalotaszeg környéke, Dél-Erdély közepe, Torda vidéke,
Brassót megelőző magyar lakta vidék, Tisza lápvidéke, Balaton
felső vidéke, Somogyország és ami mind között a legkedvesebb,
az a Pilis hegyes vidéke. Azért oly kedves ez a része a hazának,
mert a hagyomány úgy tartja „ott nőtt királysággá” a magyarok
birodalma. Ezen a vidéken őrzik a titkot. ami bizonyítja azt, hogy
a magyarok valóban Nimród nyelvét, az első nyelvet beszélik. Hi-
szen a világ bármely helyén, ahol nagyon-nagyon távoli birodal-
mak emlékeit veti fel a föld – az mind a világ első nyelvén, Nim-
ród nyelvén íródtak meg...
Említettük itt ebben a bemutatott Nimród-legendában, hogy
Nimródnak a régi magyar hazában több kedves vidéke, több neki
tulajdonított, ő általa választott világa is volt. Ezek között volt
felsorolva maga a Tisza nagy lápvidéke. Itt kikerülhetetlen az,

473
hogy az analogikus-mitologikus látásmódból kifolyólag magát a
föld feletti nagy magyarországi folyókat ne hozzuk párhuzamba a
földalatti labirintusokkal. Annál is inkább, mert amikor „kaszt-
rálták” a Tiszát. úgymond kiegyenesítették vagy a műszaki tudo-
mány szavával élve szabályozták a Tiszát. Egy-egy a szóbeszéd
által máig fennmarad híradás szerint holmi „vajákos, népi hitű
bolond emberek” azon a vidéken azt állították, hogy ezzel a sza-
bályozással elpusztítják a folyó Öregisten által kijelölt útját és
vele a föld alatti kacskaringós utat, nagy károkat okozva ezzel a
föld feletti és föld alatti világoknak, szembe menve ezzel a ma-
gyarok őskirályának a hagyatékával. Igen különösen hatnak ezek
a mondatok különösen ennek a könyvnek a lapjain. Ezen a vidé-
ken igen érdekes dolgokat talál az, aki nem rest keresni, kutatni
ezen a vidéken az itteni még meglévő magyar népi mitológiában,
népi vallási hagyományban.
A Tisza „megszabályozása”, az árterek felszámolása, az
ecsedi láp és maga a teljes tiszai lápvidék elpusztítása felmérhe-
tetlen kárt okozott, ezt ma már nyugodt szívvel ki lehet, mondani.
Pótolhatatlanul odalettek a láp különleges növényei, állatai és ami
nekünk most itt e könyvben nagyon fontos elpusztult, odalett a
láp népi magyar mitológiájának nagy része. De azért minden tel-
jesen soha nem pusztul hat el. Ha töredékesen is, de még emlék-
szünk a Lápi vagy Nádi Boldogasszony különös kultuszára. Itt
meg kell említenünk, hogy a Nádi Boldogasszonyról két egy-
mástól viszonylag messze lévő tájegységünk is őriz legendákat.
Konkrétan a gyulai Nádi Boldogaszszony és a Körös-vidék
Nagyasszonyáról és az ecsedi lápvidék Lápi Nagyasszonyáról, a
Segítő és Világító Nagyasszony elfeledett magyar kultuszáról van
szó. Az előbbiről jóval többet tudunk, mint az utóbbiról. Tudjuk,
hogy Bálint Sándor a negyvenes évek végén többször is felvetet-
te, hogy a feledés homályába veszett és az ősi időkre visszavezet-
hető Nádi Boldogasszony kultuszát a római katolikus egyház itt
hazánkban újra felelevenítse. Az európai hírű néprajzkutató, a
szakrális néprajz avatott mesterének a felvetése sajnos csak fel-
vetés maradt. De minden hagyomány-pusztulás ellenére ennek a
kultusznak megmaradtak a nyomai mindkét ún. mocsárvidéken. A
kultusz közege a vizes mocsárvidék vagyis a Lápi, illetve Nádi

474
Boldogasszony-legendáinak otthona ugyanaz volt és ugyanaz a
nép is lakta a vidéket.
Erről a nádas-lápos régi mesevilág kialakulásáról, az előző
gazdag világ enyészetéről így ír Harangozó Imre lényeglátó szel-
lemességgel:
„Ma, a mezőgazdasági termelésre fogott Alföld népe
alig tudja elgondolni milyen lehetett vidékünk a mocsa-
rak lecsapolása előtt, az élő vizek, sárrétek idején. A tö-
rök idők előtti virágzó országrészt, az ártéri gazdálko-
dásból és földművelésből élő gazdag falvak népét jórészt
elpusztította az évszázados háborúskodás. A hajdanvolt
kőtemplomok falait, de még az alapjait is széthordta a
valaha oly gazdag lakosság elszegényedett, nyomorba
döntött maradéka. A folyók vize, melyeket az egyre sza-
porodó malomgátak nem engedtek maradéktalanul le-
folyni a Tiszába, a XVIII. század elejére pangó vízként
elborítja szinte az egész Tiszántúlt. A halak, békák, rákok
és teknősök veszik birtokukba a hajdan virágzó falvak
határait. A vadliba és kacsa, a gólya, a bíbic és a gém
felhőkben röpdös a vidék fölött.”
A Nádi Boldogasszonyról, a Nádi Szűz Máriáról tudjuk azt,
hogy annak szent képét Gyulamonostorban őrizték. Az a hír is re-
ánk maradt, hogy „Ájtatoskodás okáért nagy népsokaság zarán-
dokol vala ahhoz”. A középkori gyulai kegyhely oly nagy jelentő-
séggel bírt, hogy 1313-ban még maga az ifjú Károly Róbert is el-
zarándokolt ide.
Magáról a búcsújárás itt kialakult szokásáról nagyon keveset
tudunk. Még kevesebbet ismerünk az ecsedi „Lápi Jóasszony”,
„Lápi Nagyasszony”, „Lápi Boldogasszony” kultikus múltjáról.
Úgy tűnik, mintha a magyar múlt olyan régi vallási kultuszának
nagyjait (és azok emlékeit), akinek a neve és tulajdonságának
milyensége kapcsán arra következtethetünk, hogy egykor köze le-
het a régi magyar valláshoz és kultuszhoz, mintha kiradírozták
volna a magyar múltból. Jól sejthető, hogy Nádi-Lápi Boldogasz-
szony megnevezése mögött egy ősi, népi gondolkodás egy pante-
isztikus természetmágia Nagyasszonya rejtőzik. Többen kifejtet-
ték már, hogy Szent István koronafölajánlása mögött egy régi és

475
egy új kultusz analogikus összecsatolása, azonosítása még ponto-
sabban rejtett összefűzése, a régi vallási alapok folytonosságának
egy új hit által való biztosítása rejlik. Ez a tény maga egy hatal-
mas misztérium és magának a magyar Szentkoronának és a
Szentkoronatannak a rejtett és nagyon régi ősiségét bizonyítja.
A régi magyar hitvilág szerint a vizes—nádas—nedves—vi-
zenyős, Hold-hatásos terület a „befogadó-szülő” női-anyai tulaj-
donságok birodalma. A vele azonos erőknek az erőtere. Ez a
theotokos, az istenszülő „nagy”-asszony világa. A régi magyarok
szerint a segítő-világító istenanya-ősanya földi otthona. Itt van az
az otthon, aminek a föld alá és a föld fölé egyaránt van „labirintu-
sa” vagyis föld alatti és föld feletti „országútja”. A magyar égi-
földi ősanya-istenanya azonban nem a görög katolikus és ortodox
egyházak szlavom istenanyja és nem a nyugati egyház világot-
követő, modern Szűzanyja, hanem egy valóban archaikus, egy ré-
gi ősvallásból átmentett Magyarok Nagyasszonya, pilisi-pálosi
Feketemadonnája. Itt ebben a vizes „Nagyasszonyos” természet-
birodalomban az ősi analógiás gondolkozás szerint a kiemelkedő
halmok. „kisdombok”, buckák a férfi azon belül a „fiúi” tulajdon-
ságot jelenítik meg. Erről is többen beszéltek már (Balogh, Ha-
rangozó, Gálfi és a többiek). Ezt a nagyon régi gondolkodásmó-
dot a mocsaras világhoz hasonlóan rávetíthetjük a hegyes-
barlangos Pilis-vidékre a maga „királyi” nagyszerűségében. Hi-
szen az alatt is – ez alatt is ott találjuk a legenda Nimród-
labirintusait. De mi most ne menjünk tovább, maradjunk meg a
nád és a láp régi birodalmában. Itt a már említett „férfi halmok
alatt” ott vannak az „asszonyi barlangok”. Vagyis azok a lejára-
tok, amik Nimród apánk labirintusába vezetnek el minket. Ezek a
„világító” nagyasszonyi birodalmak, ahogy a hagyomány reánk
hagyta „egészben, sértetlenül és szárazon fogadták be az embert”
és amikor letelt annak az „ottani ideje”, akkor a föld egészben is
adta vissza őket.
Mert a „világító Nádi Boldogasszony” vagy a Lápi Nagyasz-
szonya földalatti magyar birodalmak, Nimród király földalatti la-
birintusa segítségével megsegítette a nádvidékre, lápvidékre me-
nekült szegénylegényt, „megesett” lányt, beteg embert vagy ép-
pen a feleslegessé vált öreget. Tette mindezt azzal, hogy elbújtat-
ta, rejtett utat mutatott neki. Vagy éppen levezette őt a mocsár

476
alatt lévő földalatti birodalomba, aminek „egyik lejáratán levitte a
másikon meg felvitte őt” és ezzel segített rajta. Arról is hírt ad a
hagyomány, hogy ennek a labirintusnak van egy „föld feletti”
pontosabban égi kapcsolata. Mert a nagyon régi magyar Nimród-
hagyomány tudni véli, hogy a föld alatti labirintusnak (ahol kü-
lönféle alakváltozások – párduc, oroszlán, „nagymadár”, bika stb.
alakjában teszi a dolgát a magyarok őskirálya) van a Nimród-
csillag kapcsán egy közvetlen a „Nimród-égbe” vezető spirituális
útja. Ez az út Tündér Ilona aranyhajszálához hasonlatos csillogás-
sal, ősfénnyel rendelkezik és Nimród mennyei országútjának ne-
veztetik.
Tudjuk azt, hogy a nádasban és lápvidéken különböző gázok
felszabadulásakor „lidérc fényeket” figyeltek meg az akkori em-
berek. Ezek a lidércfények azonban a népi hagyomány szerint
olyan szellemlények, amiket csak kiválasztott, arra érdemes em-
berek láthatnak meg. Azért mert ezek a lények „föld és ég között
élnek” és csak ritkán ereszkednek le a földre, és ha le is jönnek
onnan – minden esetben feladattal jönnek. Legfőbb tulajdonságuk
a „fényesség”, a „világosság” hasonlóan a Nádi Boldogasszony-
hoz, ami spirituális vezető „fény” nélkül elképzelhetetlen. Sőt a
hagyomány úgy tudja, hogy az Ősapa és ő közötte „a tiszta fény
az, ami olyan az embernek, mint a beszéd”.
Az természetes, hogy itt a mocsár, a nád, a láp világában a
fénynek és a szilárd talajnak életmentő jelentősége van. Ezek se-
gítsége nélkül az ember számára szinte reménytelennek tűnik el-
hagyni, vagyis „túl” menni ezen a vidéken. Ezért sem véletlen,
hogy a Lápi vagy Nádi Boldogasszonynak itt ezen a vidéken, az
Ő birodalmában világító ezen belül spirituális értelemben meg- és
felvilágosító tulajdonsága van. Ő az, aki megvédi a benne hívőt itt
a gonosz lehúzó sötét kreatúráitól, a nádas vizéből hirtelen fel-
bukkanó ember-pusztító szörnyektől. Ő az, aki fényes-világos
köntösébe takarva az Óriáskirály földalatti birodalmán át kimenti
az embert ebből a világból.
Milyen érdekes, hogy ennek a lápi Nagyasszonynak ott a
mocsárvidéken éppen egy nagy Óriáskirálya mesebeli segítője.
Ennek az óriáskirálynak a sárral tapasztott, hegyes és hatalmas to-
ronytemploma – pont itt a mocsár közepén épült meg és magaso-
dott fel az égig – egészen „Napédesanyánk” kedves otthonáig. A

477
hagyomány úgy tartja, hogy itt ezt a toronytemplomot nem lát-
hatja csak kiválasztott emberi szem, mivel azt egy hatalmas, óriás
hatszirmú virág fedi el az érdeklődő szemek elől. Ennek a hat-
szirmú virágvilágnak a törzséhez oda van láncolva a gonosz világ
két rútnyelvű, hüllőtestű démonkirálya. Ezeket úgy lehet felis-
merni, hogy mindkettő koronát visel a fején és szájuk állandóan
nyitva van, mégpedig azért, hogy minden jót, minden szépet rút
és sötét testükbe azonnal elnyelhessenek. Ezért kell őket mindig
láncon tartani, hogy el ne szabadulhassanak.

29. kép

Már említettük, hogy ennek a Nagyasszonyt segítő óriás ki-

rálynak itt ebben a vizes birodalomban nem csak felfelé az égbe
volt „Útja”, hanem lefelé a föld alá is.
Itt a föld alatt a legenda szerint egy hatalmas föld alatti labi-
rintus létezhetett, aminek ő volt a királya. Csak ő tudta ebben a
birodalomban az „igazi járást” más, különösen az ő ellenségei be
kerülve ebbe a labirintus-világba örökre eltévedtek és ott el is
pusztultak. A hagyomány úgy tudja, hogy Nimród van akit meg-
ajándékoz az emberek közül az „igazjárással”, azzal az ado-
mánnyal, amit nyugodtan nevezhetünk a tisztánlátás spirituális
adományának. Aki ezzel az adománnyal rendelkezik az látva-lát a
lenti és a fenti labirintusokban is és természetesen az e kettő kö-
zészorult földi világban is. Őt nevezték az öregek az Óriás Ked-
vesének az Ősapa kiválasztottjának. De akit az Ősapa segít, azt
478
segíti az ősanyai gyökerekkel és tulajdonságokkal bíró Boldog-
asszony is. Annál is inkább, mert van mindkettőjüknek egy ked-
ves ikerállata. Mégpedig az életfájának virágaiból legelésző iker
szarvaspár. Ennek az életfának „négy a bimbója és hat a virága”
akár csak Nimród égi fájának, ami annak a bizonyos legfelső égi
toronyszobájának az ablakából olyan jól látható, hogy még e szo-
ba „tündéri” lakójának az álmába is „belehajlik”.
Első olvasatra
megdöbbentő,
hogy itt ebben a
leírt hagyomány-
ban együtt találjuk
Nimródot, mint e
vidék Boldogasz-
szonyának a nagy
segítőjét. De ha
jobban körülné-
zünk összeáll a
kép. Annál is in-
kább, ha megtud-
juk, hogy az Őski-
rály ennek a nagy
30. kép
mocsárvilágnak a
Vigyázója és a Nagy Vadásza. Mi is lehetne más Nimród, mint
„Nagy Vadász az Úr előtt”. A fegyver, amit itt ebben a legendá-
ban, itt a nagy mocsárban használ sem más, mint a nyíl. Az a
fegyver ami csendes és biztos és aminek az útja „mindig egye-
nes”. Elvégre ott fenn az égi világban is nyilat tart ő az óriás ama
hatalmas nagy kezében. A legenda e fegyver kapcsán nem másról,
mint „égi szerszámról” beszél. És fontosnak tartja közölni, hogy e
fegyver útja akár a tiszta lélek útja egyenes és fényesen tiszta.
Mi sem természetesebb, hogy itt ennek a bizonyos óriáski-
rálynak magán a királyságán és az óriásságán kívül két „nyilas”
jelzője van mégpedig az, hogy gyors és az, hogy néma. Ellentét-
ben a mocsári Boldogasszonnyal, aki ugyan nem gyors, mert
csendesen végig hallgatja azt, akinek éppen segíteni akar, de a
meghallgatás után mindig teljesíti a kérést. Természetesen ő tud-

479
ja, hogy mikor és hol tűnik fel ott a mocsaras vidéken ama Óriás-
király és akkor elmondja neki, hogy mit is kíván tőle.
Fontos beszélnünk arról, hogy magával a világossággal mi-
lyen viszonyban van maga az Óriáskirály és a Nádi (Lápi) Bol-
dogasszony. Nos ez a Boldogasszony mindig fényes, mert hatal-
mas fényességet sugároz gyönyörű fényes és csodaszép palástja
által. Nimród viszont „gyorsaságában fénylik fel”. Vagyis a Bol-
dogasszony naptulajdonságát használja fel arra, hogy gyorsan itt-
ott teremhessen. Mikor éppen nem „vadászik” vagy nem „halad a
földalatti vagy égi országútján, akkor nem fénylik, hanem elnyeli
a fényt, hogy haladtával felhasználhassa azt. Mint említettük a
Nádi Boldogasszony, mint e vidék Nagyasszonya „fényes, nagy,
szép és illatos virágként tündököl ott a büdös-bűzös mocsárvilág-
ban. Milyen érdekes, hogy a Pilisben ugyanilyen tulajdonságok-
kal rendelkezik a pálosok magyar Boldogasszonya. Az a bizonyos
Feketemadonna, akinek szintén van lejárása a Pilis barlangbiro-
dalmán keresztül Nimród földalatti labirintusához. Ennek a
Nagyasszonynak az arca ugyan fekete, de minden más „ami rajta
van vakítóan világló és napfényű”.
Ha már ilyen sokat beszéltünk a nádasvidék különös magyar
Boldogasszonyáról tegyük fel hát a kérdést, hogy ő hol is lakik
magán a birodalmán belül, milyen és hol van az otthona?
Arról már beszéltünk, hogy Nimródnak itt is a mocsárvidé-
ken van egy égig érő nagy palotája és természetesen egy föld
alatti nagy labirintusa, de az „itteni” Boldogasszony lakáról, an-
nak otthonáról még nem adtunk hírt. Nos a mítosz úgy tudja,
hogy a mocsár közepén lakik, hiszen hol is lakhatna máshol. A
középvilágnak a mítoszon belül nagyon komoly jelentése van.
Gondoljuk csak végig, aki középen lakik e kerek birodalmon
belül mind hová egyforma idő alatt ér el, és ez nagyon fontos.
Ezt a mágikus középen álló otthont azonban számtalan „moz-
góvilág” őrzi. Vagyis oly úszó világ, ami állandóan mozog és oda
kétszer egymás után, ugyanúgy nem lehet eljutni. S ha mégis el-
jutna valaki ide a Lápi Tündérasszonynak is becézett Nádi vagy
Lápi Boldogasszony birodalmába ott ama mitikus mocsárvilág
valódi közepén nem lát mást, mint egy nyolclevelű, görbe derekú
csodafát, amit angyalok őriznek mégpedig éjjel-nappal. Ha az
odajutott halandó megfelel a nyolc mágikus próbán, és túl jut az

480
angyalok őrizte, nyolclevelű fán, akkor megláthatja a Lápi Bol-
dogasszony aranyfénytől sugárzó csodálatos nádi birodalmát. Ez
a birodalom nagyon könnyű és légies, de ereje és világossága oly
hatalmas, hogy az csakis a föld alatti és a föld feletti erők teljes
egységéből származhat. S az, hogy ez az erő „teljes” lehessen,
ahhoz nem más, mint Nimród őskirály, a magyarok ősapja segí-
tette hozzá.
Ez a hármas palota, ami itt áll a láp közepén egyszerre van
jelen az égen, a földön és a föld alatt. Éppen ott van, ahol Nimród
Óriáskirálynak van ama két bejárata, ami egyrészt egy földalatti
birodalom labirintusába vezet, másrészt felvezet az égbe, ahol ö a
világ első nagy királya a fegyvereit és egyben egyetlen „napfé-
nyű” lányát őrzi. Ez a hely a hagyomány szerint a „Nappal van
egy magasságban és a lehető legtávolabb van a Sötétség Biro-
dalmának folyamatosan pusztító világától”. A néphagyomány úgy
tudja, hogy a régi magyar szent helyek elpusztításával, a hegyes-
barlangos szent magyar fehérhegy (Pilis) vidékének az
.elhallgattatásával, a Nagyfolyóból táplálkozó „vizes világ”, va-
gyis a mocsarak kiszárításával eltüntették a Boldogasszony palo-
tájához vezető utat. Elfedték Nimród ós-óriáskirály égi palotájá-
hoz és ezzel párhuzamosan földalatti tabirintusához vezető
„nimródi országutakat”.
Mindezek ellenére az archaikus magyar hagyomány külön-
böző, egymástól távol megőrzött hagyománya szerint ez a bizo-
nyos fénylabirintus tüzet őrző barlangrendszerré változott a hosz-
szú idők folyamán. Azért, hogy a „tiszta tűz” misztikus, az ősma-
gyar hagyományban is jelenlévő tradíciója szerint az égbe szálló
tiszta „forró fény”, a tűz megőrizze a szent teret akár kimondha-
tatlanul hosszú időkön keresztül is: A régi magyar hagyománya
mesébe csomagoltan, a mítoszban megőrzötten makacsul őrzi és
minden hagyománypusztítás ellenére fenntartja azt az emlékeze-
tet, hogy eme nimródi földalatti labirintus magyarországi kijárata
máig fennmaradt a Pilisben és a Csallóközben. Sajnos a folyósza-
bályozások eredményeképpen eltüntették a mocsárvidéket, a Nádi
és Lápi Boldogasszony birodalmát. S ez által Nimród őskirály
földalatti labirintusainak itt lévő feljáratait.
S ami megmaradt eme nimródi labirintus-kapuk közül a Pilis
a szakrális geográfia szerinti, az Árpád-házi szentek által újra

481
szentelt „élő magyar föld”, a Dobogó-kő rejtélyes vidéke és per-
sze a magyar angyalok és magyar tündérek lakta csodás Csalló-
köz. E mesevilág titkairól a költő így fogalmaz:

„kerek templom súgja,

tündér dallam búgja
égi nyíl mutatja
őskirály titkát,
ősanya világát
természet hatalmát”

Horváth Ferenc: Csallóközi álom

(részlet)

Érdekes ide való adalék, hogy a történelmi Magyarországtól

nagyon messze, Aniban rátaláltunk a Lápi-Nádi Boldogasszony
mocsárvilágának közepén trónoló tündérpalotát őrző, „nyolcleve-
lű”, görbe derekú, angyalokőrizte csodafára, mint templomi fres-
kóábrázolásra. Ez a tény ugyan a hagyomány valóságát igazolja,
de a hatalmas távolság, ahol minderre ráleltünk ugyancsak meg-
bonyolítja a helyzetet.
Horváth Zoltán György – Gondos Béla: Ani, az ősi örmény
főváros és magyar vonatkozásai c. könyvben találtunk rá az em-
lített templomi freskótöredékre.
A mocsaras vidékek teljes felszámolásával eltűnt, elfeledett
lett a Nádi Boldogasszony és a Lápi Nagyasszony vallásos kultu-
sza is. Magáról az utóbbiról szinte csak a néphagyomány egy-egy
morzsája beszél el valamit. A gyulai Nádi Boldogasszonyról any-
nyit tudunk, hogy az Aranybullát kiadó II. András idejében, a Vá-
ci püspök bizonyos Boleszláv egy Árpád nevű falut adományoz a
gyulai bencés monostornak. Ennek a Gyulamonostornak bizony
nagy kincse van. Ez a kincs nem más mint a Nádi Boldogasszony
kegyképe. Ugyanis itt őrizték a Nádi Szűz Mária kegyképét. Oly
nagy jelentőségű a középkorban ez a gyulai kegyhely, hogy maga
az ifjú Károly Róbert is elzarándokolt ide, ehhez az akkor nagyhí-
rű kegyképhez. A hagyomány úgy tudja, hogy többen a magyar
királyi uralkodóhoz nagyon közel álló nagyurak és nagyasszony-
ok közül is gyakran elzarándokoltak ide, a magyar Nádi Szűz Má-

482
ria csodálatos kegyképéhez. Nimródnak a magyar „kárpát-haza”
alatti labirintusáról és annak a mocsárvilág alatt található feljárói-
ról, valamint Nádi illetve Lápi Boldogasszonynyal való kapcso-
latáról csak a mítoszban megőrzött archaikus hagyomány beszél,
a történelem viszont hallgat.

31. kép

Vége

483
 Résumé
L’étude de Tomás Gönczi propose d’analyser un sujet
particulièrement intéressant de la tradition populaire hongroise: Ie
my the de Nimród
Le géant Nimród, père mythique du peuple hongrois, premier
grand roi du Monde, apparait dans la tradition populaire et de la
mémoire sacrée hongroises comme envoyé du Ciel sur la terre, sa
ligure revèt ainsi un caractere sacré. C’est cette idée sacrée qui
sera adoptée par Simon Kézai, chroniqueur hongrois du Moyen
Age, qui, dans san reuvre, place le roi Nimród à la tête du tableau
généalogique de la dynastie Árpád. En comparant I’image
biblique traditionnelle de Nimród à celle de la tradition hongroise,
I’auteur constate que ce Nimród, roi géant bénévole, pere
mythique du peuple hongrois, se distingue nettement de la ligure
négative de la Bible qui, en construisant la tour Babel, se révolte
contre la puissance divine.
Dans san reuvre, M. Gönczi expose toutes les idées de la
tradition populaire archaïque concernant la ligure de Nimród en
les complétant par celles de la mythologie et de I’histoire des
religions alin de pouvoir mieux saisir la ligure complexe du roi,
qui, au bout de nombreuses métamorphoses, linit par se
transformer en dragon-coq que I’auteur mel en rapport avec
l’Abraxa de la gnose. Pour poursuivre des recherches
approfondies dans ce domaine intéressant et jusque-là peu connu,
Tamás Gönczi s’appuie sur les études de M. Eliade, K. Kerényi,
C.G. Jung et sur celles de Nándor Várkonyi qui soutiennent
admirablement san interprétation bien originale et tres captivante
du mythe de Nimród.

Katalin Véghseö
Maitre-assistant
Université de Veszprém

484
 Bibliográfia:
A sárkányölő vitéz (magyar népmesék). Bp, 1957.
Badiny. J. Ferenc: Ballada, Bp. 2002,
Balázs Gábor: Tulajdonnevek a magyar népmesékben, Bp., 1989.
Balkányi Szabó Lajos: Debreczen helynevei. 100 helynevének történeti. szájha-
gyomány; és szónyomozási magyarázata. Debreczen. 1665. Rp
Bárány Éva: Babylon és a Biblia, Ősi emlékeink nyomában, Uránusz Kiadó,
2000.
Bauval. R: Secret Chamber. The Quest for the Mall of Records, Arrow Books,
London. 2000
Baur F: : Das Manicheise Religionsystem. Berlin. 18:51,
Bendefy László: A magyarság és a Közép-Kelet. Bp. 1945,
Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág I-III. Téka. Bp. 1989.
Benkő Lóránd: A magyar nyelv történeti etimológiai szótára. MTA. é.n
Benolts. Luc: Signes, Symboles et Mythes. Paris, é.n,
Bene Nagy János: A mese, A Magyarság néprajza XII, Bp.,
Bene Nagy János: Magyar szólásaink és a folklór. Etnográfia LXIII.
Bibliai nevek és fogalmak. Primó Kiadó. 1998.
Bibó István: A számok jelentése és a gondolkodás alapformáinak története. Met-
rum. Bp.. 1989,
Bíró Lajos: A fehér ló. Írástörténeti Kutató Intézet, Bp.. 1998
Blacker-Loewe: Ancient Cosmologies, (The Cosmology of Ancient Egypt) The
OeorgeAllen & Unwin Ud. London. 197:5.
Bobula Ida: Válaszok. A Fáklya kiadása. USA. 1971.
Bodor Lajos: Magyar pogány hitregék, Kolozsvárott. özv. Barráné és Stein ke-
reskedésében. 1842.
Brentjes. B.: Die Orientalische Weil. VEB. Berlin. 1970.
Broly-Johansenu: Északi sziklarajzok. Gondolat. Bp., 1979
Cambell. .J.: Oriental Mithology. Pinguin Books, 1976,
Cambell. .J.: Primitive Mythology. Pinguin Books -.. 1976

485
Cambell. .J.: Creative Mythology. Pinguin Books, 1976.
Cambell. .J.: The Mask. of God: Occidental Mythology. Pinguin Books. 1976.
Childe. G.: The Danube in Prehistory. Oxford. 1929.
Chorenavi Movszesz: Nagyörményország története. Arménia Népe Kulturális
Egyesület, Bp.. 2000.
Contenau. G.: La civilisation d'Assur et de Babylon. Paris. 1951,
Crump. Thomas: A számok antropológiája, Édesvíz Kiadó, Bp, 1998.
Czuczor Gergely — Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, Pest. 1862. Buda-
pest. 1874,
Csilléry K. Klára: A magyar nép bútorai. Corvina. Bp., 1972
Daczó Árpád (F Lukács G.F:M.): Csiksomlyó titka, Mária tisztelet a néphagyo-
mányban. Pallas Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda. 2001.
Dante Összes művei. Helikon. Bp.. 1962.
Dávid Antal: Bábel és Assur. Szent István Társulat. Bp, 1928.
Dégh Linda: A népmesekutatás új útjai. Néprajzi Tanulmányok. Bp.. é.n,
Derera Mihály: Szárnyas istenek, földi bálványkák. Móra Könyvkiadó. Bp,.
1982,
Dercsényi Dezső: A magyarországi művészet tört. 1. kötet. 1. kiadás, Bp. 1956.
Dercsényi Dezső: A román kor művészete. 1. Bp.. 1970.
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága. Bp. 1967.
Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Akadémia.
Bp. 1998, Bp
Diószegi Vilmos: Sámánizmus. Bp, 1962.
Domokos F. Pál: Finnugor-szamojéd (Urali) regék és mondák I-II.. Móra. Bp.
1984.
Dömötör Sándor: Az ördög szó- és motívum története. Ethnográfia LXXVIII/l.
1967.
Dúc. László: A közöttünk élő turulmadár. Magyar Ház Alapítvány, Bp 1999,
Dr. Frazer. J. G.: Az aranyág. Századvég. Bp. 1995.
Drössler. Rudolf: Amikor a csillagok istenek voltak. Akadémia. Bp.. 1986
Dumeziel. J. : Mítosz és eposz. Társadalomtudományi Könyvtár. Gondolat Bp.
1986

486
Eliade. M. :A szent és a profán. Európa, Bp. 1977.
Eliade. M.: Képek és jelképek, Európa. Bp, 1997
Eliade. M. : Aspect du mythe, Paris, 1963
Eliade. M.: Az eredet bűvöletében, Cartaphilus, Bp., 2001.
Eliade, M.: Az örök visszatérés mítosza. Európa. Bp.. 1993
Eliade. M. : Comentarii ta legenda mesterului Manole, Bucuresti, 1943
Eliade. M.: Misztikus születések. Európa, Bp, 1989.
Eliade, M. : Vallási hiedelmek és eszmék története I-III Századvég Kiadó. 1994-
1998
Eliade. M. : Aspects du mythe, Paris. 1963
Eliade. M. : Shamanism an Overview in Eliade, M (ed.) The Encyclopedia of
Religion. New-York. Mac Millen, vol 13. 202-208
Endrey Antal: A magyarság eredete Magyar Intézet Melbourne. 1982
Erdélyi Pál (szerk.): Kurucz költészet Franklin-Társulat Bp, 1903
Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágok-lőtöt lépek. Magvető. Bp, 1976
Erdész Sándor: Ámi Lajos meséi I-III, Új Magyar Népköltési Gyűjtemények
XIII-XV. Bp.. 1968. Európa a kora középkorban (szerk, Orosz István)
Debrecen, 1997,
Faragó József: Aranyhajú testvérek, Romániai népmesék, Bukarest 1964
Faragó József: Gyönyörű Bán Kata, Dacia. Kolozsvár, 1973
Farkasinszky Tibor: A háromkirályok vagy mágusok ősi magyar párhuzamai.
Magyar Őskutatás Füzetei 4. Miskolc. 2002,
Farkasinszky Tibor: Magyarok aranya a Nagyszentmiklósi Kincs. Turán. V. évf.
5. sz.
Fáy Elek: A magyarok őshona. Legrégibb nyomok. Fáy Társaság Közhasznú
Egyesület Bp, 200.
Féja Géza: Lázadó alkonyat Bp.. 1970
Fettich Nándor: Vallásos jellegű varázs szövegek a magyar néphitben,
Etnographia. LXXXII, 1.44-69. old
Filoramo, Giacomo: A gnoszticizmus története. Hungarus Paulus, Kairosz Kiadó.
Bp, 2000
Flavius. J.: A zsidók története. Gondolat Bp. 1983
Fodor Sándor: Arab legendák a piramisokról, Akadémia. Bp, 1971

487
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Antológia Kiadó,
Lakitelek. 1994.
Földes Péter: Ha az ősi krónikák igazat mondanak, Móra, Bp.. 1982.
Földes Péter: Vallanak az ősi krónikák. Kozmosz Könyvek, Bp.. 1986,
Frazer. J. G. : Az aranyág. Osiris-Századvég. Bp. 1994.
Frazer, J. G. : Les Origenes de la familie et du clan, Paris. 1922
Frédérick Tristan: Les égares, roman. Baland. 1983.
Fröhlich Ida: A Vízözön-mítosz, Világosság. 1974/12,
Geisswein Sándor (Dr.): Mizraim és Assur tanúsága I-II., Győr, 1887.
Gennep, Arnold Van: La formation des légendes, Paris. 1930
Gennep, Arnold Van: La formation des légendes, Paris. 1920,
Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái, Akadémiai. Bp,
1972.
Ghirshman. R.: Az ókori Irán. Médek, perzsák, párthusok. Gondolat Bp. 1985,
Gilbert. A.D.: Napkeleti bölcsek, Laurus Könyvkiadó, 1997,
Gombócz Zoltán-Melich János: Magyar Etymologiai Szótár. Bp, 1914-1942
Gönczi Tamás: „Fény hatalmában. mid rabságában...” Mítosz II. Debrecen.
1991.
Gönczi Tamás: A csendes hősiesség anatómiája, Liget II, évf, 1989.
Gönczi Tamás: A fényhagyomány egyiptomi gyökerei. Debrecen é.n.
Gönczi Tamás: A kétlelkű kozmosz legendája, Mítosz II. Debrecen. 1991.
Gönczi Tamás: A kígyó ólja. Pendragon Füzetek. III. Debrecen, 1992
Gönczi Tamás: A kő, Vándor, I évf. Debrecen. 1989
Gönczi Tamás: A magyar mese mitikus alapelemei, Mítosz II, Debrecen. 1991
Gönczi Tamás: A Napba öltözött város, Országépítő, 1991/4
Gönczi Tamás: A pálos eszmény. Debrecen. 1992.
Gönczi Tamás: Alkímia és az európai szellemi hagyomány. Debrecen. 1995
Gönczi Tamás: Az Árpádok kereszténysége. Mítosz III. Debrecen, 1992
Gönczi Tamás: Az eredet élménye I-II, Debrecen, Mítosz III-IV. 1992
Gönczi Tamás: Baalbeki mítosz és a kusita hagyomány. Mítosz II. Debrecen,
1991

488
Gönczi Tamás: Bábel örökében, Debrecen, 1987
Gönczi Tamás: Egyiptom, Melkizedek és a magyar koronázási hagyomány, Mí-
tosz IV, Debrecen, 1992
Gönczi Tamás: Eliade mítosz-szemlélete. Bp. én
Gönczi Tamás: Ennek a világnak (Pilisi titkok, pálos barátok), Bé-Bé Kiadó,
Bp. 2002
Gönczi Tamás: Fehér hagyománytói a Fehér Egyházig. Budapest 1998
Gönczi Tamás: Fény és dicsőség. Adalékok a fény és a szakralitás kapcsolatá-
hoz, Liget II, évf. 1989.
Gönczi Tamás: Bárány és főnix. avagy egy napvallás töredékei Kelet-
Magyarországon. Bp, 200 1.
Gönczi Tamás: Gnosztikus lélekszimbólumok és kozmikus út az archaikus ha-
gyományban. I Mítosz II, 1991.
Gönczi Tamás: Írás és emlékezet Pendragon Füzetek 1, Debrecen, 1993.
Gönczi Tamás: Különleges tudatállapotok a tibeti buddhizmusban, Mítosz II,
Debrecen, 1991.
Gönczi Tamás: Magyar pesszimizmus. Hunnia, 199019.
Gönczi Tamás: Nap előtt haladva (Élő Napa magyar folklórban), Debrecen,
1990.
Gönczi Tamás: Napbanéző magyarok. Erdélyi Tükör. II évf.. 1990
Gönczi Tamás -Tóth László: Jel. mítosz, hagyomány. (Tűzmisztérium és fehérló-
kultusz amagyar hagyományban) Mítosz III, Debrecen, 1992.
Gönczi Tamás: Napúton (Ősvallás. mítosz, tradíció Csontváry írásaiban és mű-
vészetében). Uránusz Könyvek 12,. Bp.. Uránusz Kiadó. 2002,
Gönczi Tamás: Özséb és a magyar fehér hagyomány. Bp.. é.n.
Gönczi Tamás: Pálos művészet és időtlenség I-II, Mítosz III-IV, Debrecen,
1992.
Gönczi Tamás: Töredékek az ünnep anatómíájáról, Vándor VI, 1992,
Gönczi Tamás: Tűztündér visszanéz (Tűzhagyomány és a magyar népmese).
Mítosz III, Debrecen, 1992,
Gönczi Tamás: Verbális hagyományörökítés a Kárpát-medencében. Bp. én,
Gönczi Tamás—Tóth László: Megszentelt tűznek erejével... (Tűzmisztérium és
fehérló-kultusz a magyar hagyományban) Mítosz III. Debrecen1992.
Gönczy Ferenc: A természeti elemek kultuszának..., Ethnográfia, XXI.

489
Grandpierre Attila: Az élő világegyetem könyve, Válasz Könyvkiadó. Bp. 2002
Grandpierre K. Endre: Az ősi magyar hitről, Ősi Gyökér, XXX l4
Graves-Patai: Héber mítoszok. Gondolat Bp.. 1969,
Grimm, Jacob: Deutsche Mythologie. Wien-Leipzig. 1939.
Guenon. R.: Symboles de la Science Sacrée, gallimard, 1962.
Guenon, Rene: Metafizikai írások II, Világkirály, Farkas Lőrinc Imre Kiadó,
Bp.. 1993,
Gyártás Ágnes: Orion és családja. Ősi Gyökér. XXXI. évf 2, sz. 29-35 P
Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet Régi kérdések – Új vála-
szok. Balassi Kiadó. Bp.. 1993
Hahn István: Istenek és népek, Bp. 1968.
Hahn István: Az ókori Kelet története, Bp 1972.
Hahn István: Nimród alakja a szír mondai hagyományban, Antik tanulmányok
XXXIII, Bp.. 1954
Hamvas Béla: Scientia Sacra, Az őskori emberiség szellemi hagyománya, Mag-
vető. Bp" 1988,
Hancock. G. : Istenek kéz jegyei. Alexandra Kiadó, PécsDebrecen, 1997,
Harangozó Imre: Adalékok a moldvai magyarok eredetének, kultúrájának és né-
pi emlékezetének kutatásáról. TuránII. új évf./5
Harangozó Imre: Elmentem a Szent Están Templomába. Masszi Kiadó. Bp.
2001.
HarangozóImre: Krisztusz házé arangyosz, Ipolyi Arnold Népfőiskola, Újkígyós,
1998.
Harangozó Imre: Ott hul élnek vala a magyarok, Ipolyi Arnold Népfőiskola. Új-
kígyós, 200 1
Harangozó Imre: Sokat gondolkoztam a régi atyákról, Magyar Őstörténeti Ku-
tató és Kiadó Kft Bp.. 2003, TuránKönyvek 4,
Harmatta János (szerk.) : Ókori keleti chrestomathia. Bp 1965.
Hawkes-Wooley: Prehistory and the beginnings of civilisation. N Y 196.3.
Hegyi Dolores: A görög Apollón kultusz. Akadémia. Bp. 1998
Heltai Gáspár: Válogatott munkái. Bukarest. 1957.
Hermann Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. Budapest 1914
Herodotosz: A görög-perzsa háború. Bibliotecha Oasoica. Európa. Bp. 1989.

490
Holló Domokos: A garabonciás alakja a magyar… Ethnográfia Xl\(
Hóman Bálint: A Szent-László-kori Gesta Ungarorum és XII-XIII. századi le-
származói. Forrástanulmány. Bp.. 1925.
Hontl János: A mese háttere. Ethnográfia LI.
Hontl János: A mese háttere. Ethnográfia LI. 1940.
Hontl János: Válogatott tanulmányok. Bp.. 1962.
Hoppál Mihály (WI.): A tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágából.
Európa Könyvkiadó. Bp.. 1980.
Imre Kálmán: A magyarok története új megvilágításban – Kranty elméletének
továbbgondolása. Heraldika Kiadó. Bp.. 200.
Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia I-II. II. kiadás. Zajti Ferencz. Bp.. 1929.
Ivanov. V.V.: Nyelv, mítosz, kultúra. Gondolat Bp.. 1984.
Juhász Vilmos: Ré fiai. Bp.. 1979
Jung. C.G. : Aion, Adalékok a mély Én jelképiségéhez. Akadémia. Bp.. 1993.
Jung. C.G. : Az ember és szimbólumai. Göncöl. Bp. 1993.
Jung. C.G. : Gondolatoka látszatról és a létezésről. Kossuth. Bp.. 1996.
Jung. C.G.: Gondolatok a jóról és a rosszról. Kossuth. Bp.. 1996.
Jung. C.G. : Gondolatok a vallásról és a kereszténységről. Kossuth. Bp. 1996.
Jung. E.- Von Franz: A grál legenda lélektani szempontból. Európa. Bp.. 2002.
Justinius: Világkrónika. Ford. Horváth János. Helikon Kiadó. Bp. 1992.
Kabay Lizett: Kulcsképek kulcsszavakhoz. Főnix Könyvek 24. Debrecen. 2002.
Kadra Kabos: Magyar Mythologia. Eger. 1897.
Kalevala. Finn nemzeti költemény I-III. ford.: Vikár Béla. Bp.. 1940.
Kállay Ferencz: A pogány magyarok vallása. Lauffer és Stolp. Pest 1861.
Kálmány Lajos: Hagyományok I-II. Vác. 1914.
Katona Lajos: A magyar mythológia irodalma. Ethnográfia VIII. 1891.
Katona Lajos: Párhuzamok magyar meséink és egyéb… Ethnográfia II. 1897.
Kenton. WO: Astrology. The Celestial Mirror. Tharnesand Hudson. 1991.
Képes Krónika. Europa Kiadó. Bp. 1971.
Képes Krónika. Ford.: Bellus Ibolya. Pro Memoria sorozat Európa Könyvkiadó.
Bp.. 1986.

491
Képes Krónika. Szerk.: Geréb László. Olcsó Könyvtársorozat Szépirodalmi
Könyvkiadó. Bp.. 1978.
Kerényi Károly: Az isteni orvos. Tanulmányok Asklépíosról, kultuszhelyeiről.
Európa. Bp. 1999.
Kerényi Károly: Görög mitológia. Bp. 1977.
Kézdy-Vásárhelyi Zoltán: A magyarok útja Indiától Pannóniáig. Stephaneum.
1939. Rp.
Kiss Lajos: Lidérc a hódmezővásárhelyi népnél. Ethnográfia XXXIV.
Klengel-Brandt: Utazás az ókori Babilóniába. Corvina Kiadó. 1973.
Komjáthy István (ford.): A Nap lakodalma. Román népballadák. Debrecen.
1947.
Komoróczy Géza: A Biblia és az ókori kelet 4. Világosság. Bp.. 1974.
Koroknal Béla: Jung és a gnózis. MJf szemináriumán tartott öt előadás rövidí-
tett, szerkesztett változata. Szerk.: Szombati Ágnes. Bp.. 1992.
Kovács Ágnes: Benedek Elek és a magyar népmesekutatás. Ethnográfia LXII.
1961.
Kovács Ágnes: Kalotaszegi népmesék I-II. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény.
Bp.. 1943.
Kovács Ágnes: Kísérletek a mesetípusok tisztázására. Néprajzi Közlemény II/3-
4. 1957.
Kovács Éva: Árpádkori ötvösség. Corvina. Bp.. 1974.
Koricsánszky Attila: Megsemmisült róváskódex Anonymus Gestájában. Turán.
VI: érv 5. sz. 2003. szeptember-október
Kömer Tamás: Mutatványa készülő Hiedelem-katalógusból. Ethnográfia LXXX.
1970
Kőváry László: Erdély régisége; és történelmi emlékei. Stein János Magyar Ki-
rályi Egyetemi Könyvkereskedése. Kolozsvár. 1892.
Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpádkorból. Magvető Kiadó. Bp. 1983.
Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korból. Nemzet és Emlékezet. Magvető.
Bp. 1983.
Kriza János: Vadrózsák. Bukarest 1975.
Krupa András: Hiedelmek, varázslatok, boszorkányok. Békéscsaba. 1974
Lamme1—Nagy: Parasztbiblia. Gondolat. Bp.. 1985.
László Gyula: Hunor és Magyar nyomában. Bp.. 1967.

492
László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina. é.n.
László Gyula: Őseinkről. Gondolat, Bp. 1990.
László Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Bp.. 1961.
László-Rácz: A nagyszentmiklósi kincs. Corvina. Bp.. 1978.
Lipin—Belov: Az ékírás regénye. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő
Kiadó. Bp.. 1956.
Lips, J. E.: A dolgok eredete. Bukarest 1958
Losonczy Anna (összeállította): Nimrud népe – ősi múltunk bizonyítékai. Bp.
1994.
Luby Margit: Bábalelte babona. Mamar Könyvkiadó. Bp.. é.n.
Lukácsy Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei. Kolozs-
vár1870.
Lüken Henrik: Az emberi nem hagyományai a pogányok között, Lonkay Antal
Könyvnyomdája. Nyomatott Hunyadi Mátyás Irodalmi és Könyvnyomdai
Intézetében. Pest. 1871.
Lükő Gábor: A magyar lélek formái. Exodus. Bp.. 1942.
Madár Ilona: Sárrétudvari hiedelmek. Néprajzi Közlemények XIII-2. 1967.
Magyar népballadák. Bp.. 1974.
Magyar Zoltán: Szent István a néphagyományban. Osiris Kiadó. Bp.. 2000.
Magyarország műemléki topográfiája I., Esztergom műemlékei I. Bp.. 1948.
Magyarország műemléki topográfiája II., Győr-sopron m. 1/I. Bp.. 1953.
Magyarország műemléki topográfiája III., Nógrád megye műemlékei. Bp.. 1955.
Magyarország műemléki topográfiája IV., Budapest műemlékei I-II.. Bp.. 1955.
Mahler Ede: Babylónia és Assyria. Zikkurat Könyvek. Debrecen. 2003.
Makay János: A laskodi Szent László Freskó... Bp.. 2001.
Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja. Szeged. 1995.
Mandles György: A rejtélyes írások könyve. Az írás kialakulásának rejtélye. Al-
batrosz. Bukarest. 1981.
Mándoki László: Az Orion csillagkép a magyarságnál. Néprajzi Értesítő XI.
1958
Maróth Károly: Vallás és mágia. Ethnográfia. Xl~ 1933.

493
Marschalek Ákos: Történelem, írástudók árulása – magyar eredetmondák –
Westprodukt Kft. Bp.. 2202.
Maspero. G.: History of Egypt Vol. I. London. 1903.
Maspero: Az kelet ókori népeinek története. (Marczali Henrik Nagy Képes Vi-
lágtörténet) Franklin Társulat Bp.. én.
Mészöly Gedeon: Ó-magyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Budapest
1956.
Molnár V. József: Az emberélet szentsége. Debrecen. 2001.
Molnár V. József: Világ-virág. A természetes műveltség alapjelei és azok rend-
szere Örökség Könyvek. Örökség Alapítvány. Bp. 1996.
Móser Zoltán: Tündér-változat. Valóság. 1980/11.
Mitológia ABC. Gondolat Kiadó. Bp.. 1973.
Mitológiai Enciklopédia I-II. (Szerk.: A. Tokarev) Gondolat Kiadó. Bp.. 1988.
Nagy Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Bukarest 1978.
Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest. 1974.
Nagy Olga: Lüdérc sógor. Bukarest. 1969.
Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története. Transsylvania. Buenos
Aires. 1968.
Oláh Imre: A Nimrud hagyomány. Ősi Gyökér kiadása. Buenos Aires. 1985.
Ó-Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Gondolat Bp.. é.n.
Orbán Árpád: Nimrud király népe. (A magyarok őstörténete). Péter Perenc ki-
adása. Csíkszereda. 1942
Orosz L. Wladimir: A jelen és az idő. Staiker Studió. Debrecen. 2001.
Ortutay Gyula: A szájhagyomány törvényszerűségei. Ethnografia. LXXVI. 1965
Ortutay Gyula: Fedics Mihály meséi I-II. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény.
Bp. 1940.
Ortutay Gyula: Magyar Népmesék. Bp. 1960
Paál Zoltán: Arvisura. Püski. Bp. 1996
Parrot. A.: Zigurats et Tour de Babel. Paris. 1921.
Parrot. A. : Zigurats et tours de Babel. Paris. 1921
Pass László (Dr.): Nimród feltámadt Kézirat gyanánt Magyar Adorján Baráti
Kör. Bp.. 1996

494
Pócs Éva: A magyar ráolvasások műfaja. Népi Kultúra – Népi Társadalom.
1968.
Propp. V. J: A mese morfológiájának kérdései. Bp. é.n.
Róhelm Géza: A bűvös tükör. Válogatás Roheim Géza tanulmányaiból. Magvetó
Könyvkiadó. Bp. 1984
Róhelm Géza: A külső lélek és synonymái a népmesében. Ethnogmfia ~ 1915.
Róhelm Géza: Magyar néphit és népszokások. Universum Reprint Szeged1990.
Roll E.: Mani der Gesandte der Lichts. Stuttgart. 1989.
Ruedl. C.: Le Manicheisme, son fondateur... Paris. 1949.
Santarcangeli P: A betűk mágiája. Európa Könyvkiadó. Bp.. 1971.
Santilllda-Dechend: Hamlet Malma. Értekezés a mítoszok és az idő szerkezeté-
ről. Pontifex Kiadó. Bp.. 1995.
Schneider, Wolf: Városok Urtól utópiáig. Gondolat Bp. 1975.
Sebestyén Gyula (Dr.): A magyar honfoglalás mondái. Magyar Ház. Bp. 2001.
Sebestyén Gyula: Regös-énekek. Atheneum. Bp.. 1910
Sebestyén Gyula: Regős énekek. Bp én.
Sebestyén László: Kézai Simon védelmében. Őstörténeti tanulmányok. Nap Ki-
adó. II. kiadás. Bp.. 2000.
Sinka István: Vád-versek- Magyar Élet Kiadása. III. kiadás. 1942 telén.
Solymossy Sándor: Az égbenyúló fáról szóló mesemotívumok. Ethnográfia XVI.
1950.
Solymossy Sándor: Keleti elemek népmeséinkben. Ethnográfia XXXIII. 1922.
Solymossy Sándor: Magyar ősvallási elemek népmeséinkben. Ethnographia.
XXXX. 1929.
Solymossy Sándor: Népmeséink sárkány alakja. Ethnográfia XLII. 19:51.
Solymossy Sándor: Magyar ősvallási elemek népmeséinkben. Ethnográfia XV.
1929.
Strabon: Geographica. Bp.. 1977.
Strausz Adolf: Világteremtési mondák a bolgár hagyományban. Ethnográfia VII.
1896.
Szabó T. Attila: Húgy, hogy. Magyar Nyelv. LIV. 1958.
Szabó T. Attila: Moldvai csángó csillagnevek. Nyelvőr. LXXXI. 1957.

495
Szabó, T. Attila: Erdélyi szótörténeti tár. Kriterion. Bukarest 1978.
Szarvas Gábor: Mit beszél a göncörcsillag? Nyelvőr. XVII. 1888.
Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története I. Bp.. 1983
Székely János: A mítosz értelme. Bukarest 1994.
Szendrei Zsigmond: A nép élő hitvilága. Ethnográfia. XLIX, 195.
Szendrei Zsigmond: A varázslatok eszközei. Ethnográfia XLVIII. 1957.
Szendrei Zsigmond: A varázsló cselekvések személye, ideje és helye. Ethnográfia
XLVIII. 1957.
Szendrei Zsigmond: Ember- és természetfeletti lények a szalontai néphitben.
Ethnográfia XXV. 1914.
Szendrei Zsigmond: Szatmár a magyar néphitben. Ethnográfia. XLVIII. 1957.
Szendrei Zsigmond: Szatmár megye néphagyományai. Ethnográfia XXXVIII.
1927.
Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentumában foglalt egész Szentírás.
Magyar nyelvre fordította: Károli Gáspár. Biblia Társulat én.
Szulovszky János: Napisten születése. In: Világfa (próbaszám). é.n.
Tábori László: Egy alig ismert ókori világ Párthia. Magyar Őstörténeti Kutató
és Kiadó. Bp. 2005.
Takács György: Aranykertben aranyfa. Gyimesi. hárompataki. Uz-völgyi csángó
imák és ráolvasások. Szent István Társulat. Bp.. 2001
Targum Jonathan ben Urielzum Pentateuch. Berlin. 1905
Thuróczy János: A magyarok krónikája. Európa Kiadó. Bp. 1978.
Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben. Magyar Őskutatás Kiadása. Buenos
Aires. II kiadás. 1975.
Torma, S. : Ethnographische Analogien. N Costelnoble. Jena. 1894.
Tóth Tibor: Manicheizmus. Debrecen. 2002
Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia. Gondolat Bp. 1960
Turán. XXXIII. VI: évf. 2005. január-február.
Tüdös S. Kinga: Háromszéki templomvárak. II. bővített kiadás. Mentor Kiadó.
Marosvásárhely. 2002.
Vámbéry Ármin: A török-tatár népek primitiv culturájában az égi testek. Érte-
sítő a nyelv és a szép tudomány köréből. VII kötet Bp. 1897
Varga Csaba: Az ősi írás könyve. Fríg Kiadó. Bp.. 2002.

496
Varga Domokos: Ős Napkelet. Bp.. 1976
Varga Géza: A magyarságjelképei. Írástörténeti Kutatóintézet Bp. 1999
Varga Géza: A székelyek eredete. Írástörténeti Kutatóintézet Bp. 2001.
Varga Zsigmond: Az ősmagyar mitológia sumir és ural-altáji öröksége. A Hídfő
Baráti Társaságának kiadása. San Francisco. USA. é.n.
Varga Zsigmond: Sumér (babiloni) örökség az ural-altáji népek vallási életében.
Debrecen. Theológiai Szemle t. évf. 1. 2.4. sz.
Vargyas Lajos: Szibériai hősi elemek a magyar mesekincsben. Néprajzi Közle-
mények/1. Bp.. 1961.
Várkonyi Nándor: Sziriát oszlopai. KMENY. Bp. 1942.
Várkonyi Nándor: Sziriát oszlopai. Magvető. Bp. 1972.
Viko1 Katalin: Az aranyhullától az ősiségig. Reflektor Kiadó. Bp. 1988.
Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához. Bp.. 1971.
Wagner József: Az antik világ zenéje. Pantheon, Franklin Társulat. 1945.
White, A. T.: Elsüllyedt világok. Dante. Bp.. 19S0
Widengren, G.: Iranische Geisteswelt Lipcse. 1965.
Wigand Ede: A magyar csillagos ég. Néprajzi Értesítő. XV. 1914.
Wlislockiné Dörfer Anna: Kakas, tyúk és tojás a magyar néphitben. Ethnográfia
VI. 189S.
Wolley: The Beginings of Civilisation. Mentor. NewYork. USA.
Wooley, Sir Leonard: Úr város és a vízözön. ford.: Salamon Gábor. Officina
Könyvtár. 43/4S. é.n.
Zakar András Dr.: A sumér hitvilág és a Biblia. Turan, Printing and Bindery
USA. 1972.
Zajti Ferencz: Jézus gyermekkora. A Szerző kiadása. Bp 1921. Kókai Lajos
könyvkereskedésef.

497
 Képek forráshelyei, jelentése és
oldaszáma:

1. kép: Oláh Imre: A Nimrud hagyomány. Ősi Gyökér Kiadása.

Buenos Aires. 1985.
Nimrud – A nagy vadász Isten előtt 16. oldal .................... 26
2. kép: .. Platthy-Rónai: Népművésze.t Tankönyvkiadó. Bp. 197B.
Ormánsági ácsolt láda „szökröny”. Mennyasszonyi ke-
lengyebútorként használták 122 oldal .......................... 32
3. kép: Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona Székes-
fehérvár. 1996.
Jézus. mint a Világ Királya Szűz Mária. mint a Világ Ki-
rálynője a Magyar Szent Koronán 575. oldal. 224/A
rajz................................................................................ 38
4. kép: Robb, Alexander: Alchemy & Mysticism. Taschen GmBII.
1996. A. Kirscher: Arca Noë. Amsterdam. 1675. page 592.84
5. kép: Csomor Lajos: Őfelsége. a Magyar Szent Korona Székes-
fehérvár. 1996.
1. A Gizella kincs nagy. zománcos. turulos fibulája.
Hun-kori. hun-magyar munka.
2. Mária alakja a Touli könyvtábla központi zománcké-
péről. 521. oldal. 177. rajz............................................ 95
6. kép: Jankovics Marcell: Csillagok közt fényes csillag A Szent
László legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó.
1987.
Égbe ragadási-jelenet harcoló ikrekkel és ikerrákkal
(Szaszanida ezüst tál. 6. sz. Leningrád. Ermitázs.
143. oldal. 5B. kép ..................................................... 117
7. kép: László Gyula: Hunor és magyar nyomában. Gondolat. Bp.
1967.
A királyi jogar kristálygömbjéről készült gipszöntvény
képe. (Kunsthistoriches Museum. Wien. X. sz.) 75.
oldal............................................................................ 120

498
8. kép: Kabay Lizett: Kulcsképek kulcsszavakhoz. Főnix Könyvek
24.. Debrecen. 2000.
Szent István pénze, 15. oldal. 13. kép ................................121
9. kép: Kabay Lizett: A szelet vető táltos. Fönix Könyvek 30,
Debrecen. 2001.
A kalotaszegi Madárasszonya gyerömonostori műemlék
templom domborműve (XIII sz. vagy előtte) 138 ol-
dal. 180 ábra................................................................184
10. kép: Badiny Jós Ferenc: Magyar Biblia Orient Press. é.n.
Pécs.
Burney-Relief (Nim Tud káld szobrai) 52 oldal. ...............186
11. kép: Dömötör Tekla: A népszokások költészete. Akadémia Ki-
adó. Bp. 1974.
Köpenyes Madonna Köszegen (XV sz) 11. kép ................243
12. kép: Ohirshman. R: Az ókori Irán: Médek, perzsák, párthusok.
Gondolat. Bp. 1985.
Szaszanida fejedelem mellképe (bronz. Párizs. Louvre)
XVI. kép .....................................................................254
13. kép: Jankovics Marcell: Csillagok közt fényes csillag
A Szent lászló legenda és a csillagos ég. Képzőművé-
szeti Kiadó. Bp. 1987.
42/A ábra: Orion. a Naptól űzött vad
42/5 ábra: Orion a napvadász szerepében 69 oldal ............262
14. kép: MarschalekÁkos: Történelem Írástudók árulása Magyar
eredetmondák Westprodukt Kft. Bp 2002.
Ninhurszag-templom domborműve Ubaidban 34. oldal ....266
15. kép: Ohirshman. R: Az ókori Irán: Médek, perzsák, párthusok
A firuzábádi tűztorony 298 oldal. 94 kép...........................274
16. kép: Végh Olivér: A kalotaszegi fazekasság. Kriterion Könyv-
kiadó. Bukarest. 1977.
DA névjeles, mázatlan kalotaszegi csempe (18.3x24
cm). 54 kép .................................................................365

499
17. kép: Jankovics Marcell: Csillagok közt fényes csillag A Szent
lászló legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó. Bp.
1987
Az alkémia háromágú. hétemeletes fája S Norton:
Mercurius redivivusából. 1630. 130 oldal. 38 kép. .... 366
18. kép: Varga Géza: A magyarság jelképei. Írástörténeti Kutató
Intézet. Bp. 1999
Kisaiföldi székhát hármas halommal 17 oldal. 14. ábra.... 374
19. kép: Platly Rónai: Népművészet. Tankönyvkiadó. Bp. 1978.
lélekmadarak ember alakú fejfákon 41. oldal.................... 374
20. kép: Platly Rónai: Népművészet. Tankönyvkiadó. 1978
Ormánsági öregasszony fehér népviseletben 47. oldal...... 386
21. kép: Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben. Magyar Ősku-
tatás kiadása. Buenos Aires 2. kiadás. 1973
Babiloni. ciprusi. trójai. tordosi életfa-rajzok. 26. oldal.
86 ábra........................................................................ 401
22. kép: Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben. Magyar ősku-
tatás kiadása. 2. kiadás. Buenos Aires. 1973
Életfa két oldalán szárnyas keveréklényekkel az életfa
tetején körbe zártan. szárnyakkal az Életfa Ura a
„Magasságos legnagyobb" látható. 26. oldal. 85. áb-
ra................................................................................. 403
23. kép: I. Lipin—A Belov: Az ékírás regénye. Művelt Nép Tu-
dományos és Ismeretterjesztő Kiadó 2. kiadás. Budapest.
1956.
A világmindenség elképzelése a babiloniak szerint 289.
oldal. ábraszám nélkül................................................ 408
24. kép: Molnár V. József: Világ-virág A természetes műveltség
alapjelei és azok rendszere Örökség Könyvek. Örökség Ala-
pítvány. Bp. 1996.
Napjainkban készült kalotaszegi sulykolófa
Bánffyhunyad (Huedln). Románia 10. Kudor Ferenc
munkája. 189 oldal. 8. kép ......................................... 421

500
25. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi ör-
mény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp..
2003.
Hatkaréjos templomaink alaprajza; és egy hasonló ör-
mény példa 10 old.......................................................433
26. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi ör-
mény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp..
2003.
Karcsai körtemplom. A jelenlegi református templom
szentélye egykor önálló egység. körtemplom volt.
Kívülről valóban kerek. belül azonban hatkaréjos
vagyis hat boltozat félköríves fülke nyílik a középső
térből. 90 oldal. 76 kép. ..............................................434
27. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi ör-
mény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp.
2003.
Gerényi körtemplom A mai templom szentélye egy XI:
századi. belül hatkaréjos körtemplom. a nyugati ol-
dalának részleges elbontásával a xv. században tég-
lalap alapú hajóval bővítettek. A szinte teljesen dí-
szítetlen körtemplomon néhány románkori résablak
is utal a Árpád-kori eredetre. 100 oldal. 87. kép.........434
28. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani, az ősi ör-
mény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp..
2003
Kiszombori körtemplom. A hatkaréjos körtemplom mai
képe a három magyarországi példa közül a legpuri-
tánabb. A gerényihez hasonló, ám itt az elpusztult
kupoladob nyomai a padlástérben ma is megtalál-
hatók. A körtemplom a nyugati karéj elbontásával
egy XVIII. sz.-i barokk. majd egy 1910-ben épült
templom szentélyét képezte. A legutóbbi műemléki
helyreállítás során e későbbi épülettől elválasztották.
113 oldal. 107. kép......................................................434
29. kép: Banner Zoltán: Csillagfaragók. Népi alkotók. naiv művé-
szek. Kriterion. Bukarest. 1972.

501
 A nyárádszentbenedeki vizimalom garatgerendájának fa-
faragása 1827-ből (Bandi Katalin rajza) Képek
jegyzéke: 22. sz. ......................................................... 478
30. kép: Banner Zoltán: Csillagfaragók. Népi alkotók, naiv művé-
szek. Kriterion. Bukarest. 1972.
Kapudísz Nyárádszenlbenedeken. Készítette Lukács Im-
re 1949-ben. Képek jegyzéke: 23. sz.......................... 479
31. kép: Horváth Zoltán György—Gondos Béla: Ani. az ősi ör-
mény főváros és magyar vonatkozásai. Romanika Kiadó. Bp.
2003.

502
Nyugati fal néhány freskóábrázolásai 61 ol-
dal. 41. kép (egész oldalas képanyag)
483Utószó
Régen várt könyvet tart a kezében a magyar olvasó mégpedig
a magyar Nimródról és a vele kapcsolatos, mára már alig ismert
népi emlékezetről. Ez a magyar tradíció igen sajnálatos módon
alámerült, elfelejtődött, áldozatává vált a körülményeknek, amit
itt Európában nem kis malíciával történelemnek becéznek az arra
hivatottak. Erre a nehéz sorsra utal Magyarország hányatott törté-
nelme is. Nem is olyan régnek tűnik az, amikor az író, mint költő
a Magyar Cantoban azt panaszolta az Égieknek, hogy a magyar
régmúlt emlékei romokban, szétszabdalva, meghamisítva, elfe-
lejtődve várakoznak az időben, akár csak maga a nimródi „régi
nagy hagyomány”. Ezek mind tények, szomorú bizonyosságai az
idők változásának. De mindezek ellenére kár lenne szomorkodni.
Amúgy is hajlamos ez a nemzet a túlzott pesszimizmusra és ön-
sajnálatra, ami valljuk meg soha nem vitt előre...
Van jó hír is! Mégpedig az, hogy a mítosz őrizte emlékek so-
ha nem felejtődnek el. A verbális hagyomány időtlen és sokkal
erősebb és befolyásolhatatlanabb, mint az írott, ami igen könnyen
válhat irányítottá és hamissá. Azt is nyugodtan kijelenthetjük,
hogy a verbális hagyomány őrizte mítoszi emlékezet nem hajla-
mos az amnéziára, amire az írott és a tanított történelem cinkos-
ságból és félelemből nagyon is hajlamos: A nemzet teljes és cen-
zúrázatlan sorsa a mítoszban őrződik meg és benne várakózik ma-
radéktalanul. Ezért szorgalmazta ennek a hagyományláncnak a
mielőbbi kutatását Széchenyi. Jókai, Deák, Tisza, Teleki és a töb-
biek.
Ezt a mítoszőrizte szomorú magyar sorsot ott találjuk Kop-
pány felnégyelésében, éppen úgy, mint az egyiptomi alapmítosz-
ban, ahol Széth „szét”szedi, feldarabolja Ozirisz misztikus testét.
Ez az ősrégi, a magyar sorsra is rávilágító nagyon régi tradíció,
mint azt láthatjuk máig él és nem veszett el teljesen. A mítosz
megőrizte az erről való tudást, tanítást, emlékeket... S egyértel-

503
műen hírül is adja azt, hogy ennek a népnek egy nagyon régről
hozott, ősi tudás „aranyos ismeret” volt egykor a birtokában.
Ez a régi tudás az idők folyamán beépült, bele költözött a
néphagyományba, a népmesébe, a mítoszkincsbe és a verbális
emlékezés makacsul halhatatlan, archaikus hagyományvilágába.
E könyvet olvasva tapasztalhatjuk, hogy a régi magyarok öröksé-
ge, az első nagy királyról, az eredetről, a nyelv születéséről, a Jó-
istenhez való tartozásról vallott régi emlékezet nem veszett el az
idő gyakran Janus arcú rohanásában. Éppen ellenkezőleg, csak
mélyebbre, védettebb helyre került, hogy örökre megmaradhas-
son...
Ott várakozik a nemzet kollektív emlékezetében a minden-
napok alá merülve, hogy egyszer csak megmutathassa magát és
megszólalhasson. Ott pihen a hagyományok mítoszi magjának a
leges-legmélyén. Ott rejtezik az Égigérő fa napfényes virág-
világában, ott csillog Tündér Ilona aranyhajában, ott lapul a nem-
zet csillagokig érő kozmikus emlékezetében, a régi fényes míto-
szok aranylapjain...
Gönczi Tamás könyvében, a magyar Nimród-hagyományon
keresztül felismerhetővé és megismerhetővé válik a magyar ere-
det örök élménye, az archaikus néphagyomány világos, soha el
nem avuló emlékezete. Ott világlik benne „a magosan világító
magyar mennyezet”. S persze megismerjük benne a tűzzel-vassal
irtott, és szándékosan elfelejtetett magyar fehér hagyományt is.
Találkozunk itt a magyar Nap titkaival, az őskosnak és a székely
fokosnak a régmúlt világ aranyos idejéből megörökölt kultikus
titkaival,
kusita örökségünkkel és a néphagyomány mélyéből a felszín-
re hozott magyar Nimród-hagyománnyal. Ami azonban külön ér-
deme a szerzőnek, hogy nem elégedett meg magával a hagyo-
mánynak az archaikus magyar néphagyományból felhozott bizo-
nyítékaival, hanem mindezt a tradíciót avatott kézzel be is he-
lyezte a vallástörténet, az egyetemes mitológiai hagyomány, a
történelem és a kultúrtörténet szerteágazó, de valójában közös
gyökerű mindenképpen hiteles ezerarcú világába.
Itt ebben a könyvben szerencsésen találkozik a mítosz, a me-
se és a vallásos tradíciókat őrző néphagyomány mély rétege, an-
nak sokáig elrejtett, elfedett, de velünk élő titkos hozománya. Ősi

504
emlékek elevenednek meg, varázsolódnak megdöbbentő, sokat
sejtető valósággá itt. Ezáltal örökre bennünk maradó képet kap-
hatunk az oly kevéssé ismert és elfelejtettnek hitt magyar Nim-
ród-hagyományról, a magyarok őskirályi-ősapai örökségéről.
„Nimród Gyűrűje” a magyar Nimród-irodalom fontos, régen várt
és hiánypótló könyve. Valóban izgalmas olvasmány és lenyűgöző
szellemi kaland különösen a magyarul beszélő és gondolkodó ér-
deklődők számára.

Elizabeth von Egressy

505
 Név-, hely- és tárgymutató
A
Aba ..................................... 442
Abir ............................ 327, 328
Ábrahám100, 323, 324, 325,
397, 426
Abraxas317, 318, 319, 320,
327, 328, 329, 331, 332
Abydenus.............................. 99
achaimeda........................... 120
Ádám........ 33, 56, 57, 152, 260
Adam Kadmon ................... 260
Addu................................... 239
Adzsem....................... 284, 286
Afrika ................................... 84
afrikai ................. 196, 377, 381
afulai................................... 399
Ága ..................................... 324
Agadi.................................. 211
Agathodaimon .................... 391
Ághtámár............................ 105
Ági...................................... 324
Agnus Dei........................... 213
Ágó..................................... 324
Ahura Mazda...................... 339
Akasha Krónikája............... 404
Akkád ........................... 83, 247
albigens .............................. 351
Alexander Polyhistor............ 99
Alexandria ............................ 65
Alföld ......................... 280, 475
Al-Maszudi......................... 391
Álmos16, 25, 37, 80, 81, 116,
118, 161, 162, 165, 259,
262, 263, 265, 268, 269,
270, 276, 287, 295, 327
Alnilam............................... 242
Alnitak................................ 242
506
Altáj-hegység ..................... 211
Ámászia.............................. 100
Ámén.................................. 199
Aménatya ........................... 198
Amenophis ......................... 397
Amon.......................... 196, 197
Ámon.......................... 197, 198
Amon kos ........................... 202
Ámon-kos................... 198, 202
Amüntasz ........................... 338
Anákim................................. 69
Anepadda ........................... 266
ank........................................ 82
Ankissza ....................... 82, 283
Ankisza......................... 81, 104
Anonymus .. 283, 338, 444, 464
Anorbert ............................... 71
antiochiai.................... 158, 449
Antiochiai Szent Margit ..... 449
Anu....................... 97, 414, 418
Anubisz .............................. 239
Anunit................................. 410
Anunnakik.......................... 415
Anut...................................... 97
Apaosa................................ 339
apokrif33, 76, 181, 217, 221,
233, 248, 333, 334, 335,
342, 349, 350, 375, 390, 467
Apolló ................................ 222
Apsis .................................. 328
Apszú Kapu........................ 175
Aquarius ............................. 342
Ára...................................... 101
arab70, 92, 165, 167, 226, 371,
383, 391, 422
Arábia................................... 40
arabok................... 85, 167, 342
Arad.................... 211, 302, 437
Arám.....................................84
Árám...................................101
Áramaisz.............................100
arámi.....................................85
Arany János ................ 452, 457
Aranybulla..........................482
aranyhíd148, 151, 153, 154,
155, 162
aranykor130, 145, 153, 154,
166, 169, 173, 182, 203,
225, 231, 257, 319
aranykori152, 153, 154, 155,
156, 159, 168, 172, 173,
191, 192, 204, 206, 288,
319, 405, 407
Aranyló Magyar Miklós .....352
aranymadár .........................395
aranysólyom .......................393
Ararát..................................105
Árbel...................................100
Ardasér ...............................385
Ardi ....................................211
Arfakszád .............................84
Aria.....................................111
Árpád16, 25, 37, 59, 80, 81, 94,
113, 114, 116, 119, 120,
129, 130, 133, 165, 209,
211, 214, 222, 237, 259,
260, 263, 264, 270, 327,
337, 431, 481, 482, 484, 501
Árpád sírja ..........................245
Árpádház ..............................37
Árpád-ház37, 59, 80, 81, 94,
113, 114, 116, 119, 191,
204, 205, 237, 253, 260,
264, 276, 288, 295, 327, 464
Árpád-ház ősapja..................58
Árpád-házi16, 25, 94, 133, 165,
191, 205, 209, 217, 222,
237, 245, 253, 259, 264,
287, 297, 327, 340, 416,
431, 459, 460, 464, 481
Árpádkori ........... 111, 128, 214
Árpádok16, 19, 24, 117, 119,
237, 268, 313, 459
Árpháxád ............................ 100
Arvisura...................... 210, 211
Askalon ................................ 46
asszír... 46, 58, 74, 87, 195, 399
Asszíria............. 46, 83, 88, 112
asszírok......................... 84, 190
Asszó-úr ............................. 211
Asura .................................. 180
Aszkalon............................... 46
Asztalos Jánosné ................ 311
Asztalos Mihály.................. 322
Asztarte .............................. 190
asztrális44, 73, 75, 94, 132,
178, 182, 228, 231, 234,
244, 285, 371, 379, 399,
410, 415, 425
Aszur .................................... 84
Atilla................................... 464
Atras-tó............................... 384
attikai.................................... 76
Attila19, 25, 34, 36, 125, 127,
128, 131, 134, 136, 137,
212, 271, 272, 359
Attila hagyomány ............... 129
Attila-hagyomány............... 136
Aurea Mediocritas ................ 93
Ausar .......................... 179, 180
avar............. 210, 212, 213, 441
Avaris ................................. 396
Aveszta....................... 152, 153
Awim.................................... 69
Axis .................... 194, 195, 327
Axis Mundi................. 194, 195
Ázsia..................................... 84
507
 B Bal ...................................... 102
Bál71, 99, 102, 103, 138, 139,
Baal ...................... 99, 200, 399
140, 141, 142, 143, 144,
Baál103, 104, 105, 239, 240,
162, 190, 252
252, 302
Balaton ....... 140, 141, 448, 473
Baalbek................. 25, 240, 264
Balázs Márton .................... 163
baalbeki .............................. 313
Bálhegy .............................. 141
Baál-Biqa’h ........................ 240
Bálint Sándor.............. 427, 474
Baál-hagyomány................. 239
Balkán ................................ 446
Bábel40, 42, 43, 53, 68, 83, 86,
balkáni................................ 275
87, 93, 136, 163, 165, 167,
Balkány .............................. 141
171, 173, 175, 186, 189,
Balkányi Szabó Lajos. 141, 485
202, 211, 229, 247, 273,
Balog .......................... 102, 464
274, 286, 287, 297, 335,
Balogh54, 145, 199, 290, 296,
347, 348, 364, 370, 371,
311, 336, 339, 476
384, 390, 395, 459, 466
Balogh Endre54, 199, 290, 311,
bábellétra .............................. 53
336, 469
Babelon .............................. 102
Balogh Sándor.... 145, 347, 388
Bábeltemplom .................... 435
Baloghné, Rózsika néni...... 471
Babilon46, 48, 86, 157, 158,
Báltisztás ............................ 141
167, 187, 371, 407, 409
Bál-tisztelet ........................ 141
babiloni41, 74, 98, 141, 162,
Balu .................................... 104
174, 195, 197, 224, 285,
Baluchistán......................... 111
376, 377, 400, 402, 407,
Baranya .............................. 155
409, 410, 411, 415
Baráth Tibor ....................... 198
babilóni48, 96, 102, 323, 399,
Báró Jósika Miklós............. 295
400, 407, 408, 410, 411,
Baross................................. 460
460, 461
Barts ................................... 341
babiloniak... 190, 376, 408, 500
Batesz ................................. 239
Babilu ................................... 86
Bátor................................... 446
Babylon .............. 189, 485, 486
Bau-Olibert......................... 389
Bacchus .............................. 178
beavatás30, 54, 207, 217, 230,
Bachus ................................ 180
231, 234, 237, 240, 248,
Bacsa sámán ....................... 211
249, 272, 276, 279, 293,
Badiny J. Ferenc................. 426
357, 363, 364, 367, 368,
bagoly110, 114, 115, 184, 187,
369, 370, 377, 441, 471
253
beavató30, 34, 41, 45, 79, 207,
Bailey ......................... 208, 209
208, 229, 230, 232, 236,
Bakony ............................... 140
239, 248, 293, 313, 360,
Baksa .................................. 449
369, 370, 379, 409, 410,
Baktria .................................. 71
418, 422, 464
baktriai.................................. 43

508
beavató korona .....................34
Beél ....................................418
Behemóth .............................33
Békéscsaba .........................452
Bel99, 101, 102, 103, 104, 105,
106, 107, 108, 111, 414
Bél97, 98, 99, 101, 102, 103,
104, 105, 106, 107, 108,
138, 139, 140, 141, 142,
143, 190, 226, 418, 419
Béla 43, 46, 141, 418, 501, 502
Belas ............................... 42, 43
Belit ...................... 97, 103, 418
Bellarny ................................89
Bélosz .................................167
Béltek .................................141
Belus....................... 46, 88, 111
Benedek Elek 27, 127, 146, 485
Ber ........................................41
beregi..................................447
Beregszász..........................448
beregszászi .........................449
Beregvár .............................446
Bereka ................................294
Berettyó ..............................339
Bero ......................................41
Beró ....................................460
Beros ....................................41
Beross .................................460
Berossos ............... 41, 460, 461
Berossus ......................... 41, 99
Berov ....................................41
Berovo ..................................41
Beróvó .................... 41, 42, 460
Berus ....................................41
Beruv ....................................41
Beruvo ..................................41
Besenyőd ............................446
Betelgeuse ..........................422
Biblia10, 20, 31, 33, 34, 42, 48,
56, 64, 67, 69, 83, 84, 85,
86, 88, 91, 93, 111, 148,
156, 163, 164, 165, 166,
171, 173, 177, 209, 211,
225, 252, 272, 274, 290,
325, 342, 485, 492, 496, 499
bibliai25, 32, 33, 34, 40, 41,
42, 43, 45, 67, 73, 83, 86,
91, 92, 99, 103, 111, 114,
159, 163, 164, 165, 189,
202, 205, 236, 248, 251,
252, 272, 321, 335, 369,
370, 390
biblikus......................... 42, 273
Bihar................................... 141
bihari .......................... 143, 355
Bika .................... 236, 327, 328
bikakultusz ................. 241, 260
Bila ..................................... 141
Bíró............................. 339, 485
Birs-Nimrud ....................... 371
Bizánc................................. 282
bizánci ........................ 175, 381
Bobula Ida .................. 267, 485
Bodnár István ..................... 432
bódog............................ 25, 203
Bódog Anya ....................... 432
Bódoganya.......................... 196
Bódogasszony............. 432, 443
Bódogasszonyany................. 58
bódoghagyomány ............... 250
Bódogszüz ............................ 58
Bodor Lajos .......................... 71
bogumil30, 121, 128, 154, 316,
331, 351, 362, 446
bogumilizmus ............. 334, 446
bogumilok .......................... 306
boldog25, 66, 168, 203, 250,
331, 335, 399, 404, 430
Boldog Özséb ....................... 66
509
Boldogasszony5, 12, 172, 192,
194, 253, 358, 404, 479,
480, 481
Boldogasszonyany................ 38
Boleszláv ............................ 482
Borsavár ............................. 446
Borsipa ............................... 371
Bosnyák Sándor ................. 175
boszorkányság ...................... 33
Brassó................................. 473
Breton................................... 70
Bryant......................... 180, 207
Bucsu.................................. 368
Buda ... 195, 211, 446, 457, 464
Budai Krónika .............. 91, 337
Buddha ............................... 368
Bukovinai ........................... 452
Bulcsu................................. 464
Bum-asi .............................. 415
C
Calmaet .............................. 158
Cambell339, 369, 422, 438,
485, 486
Canis Major........................ 232
Canis Minor........................ 232
China .................................. 112
Chinvat ....................... 153, 154
Cholerios ............................ 398
Chorenaci Mózes.................. 99
Chorenavi Movszesz .......... 486
Chus 71, 84, 112, 157, 158, 164
Chusan................................ 112
Chusita ............................... 112
ciklikus idő ................. 342, 438
Cioran......................... 306, 330
ciprusi................. 400, 402, 500
Circus Candens................... 193
Cleopátra .............................. 64
Colbert................................ 102
Colhis ................................. 158
510
Csaba királyfi122, 133, 247,
390, 406
Csallóköz155, 171, 172, 413,
465, 473, 481, 482
csallóközi ........................... 393
Csanád................................ 464
csángó129, 150, 181, 255, 308,
366, 381, 393, 472, 495
Csemegi József................... 443
csíki ...................................... 96
Csíki ................................... 177
csillagismeret................ 21, 133
csillagtudás................. 132, 393
csodafa ............................... 466
csodaszarvas81, 82, 115, 159,
253, 282, 285, 288, 292,
293, 294, 344, 353, 354
csontösszerakás .................. 238
Csontváry11, 25, 54, 68, 94,
107, 135, 152, 162, 183,
240, 256, 264, 290, 291,
301, 309, 338, 408, 455,
460, 466
Csörsz......................... 274, 413
Csörszárka.......................... 365
Csörsz-árka......................... 274
D
Daha ................................... 112
Dáma .................................. 464
Dániel ................................. 211
Dante ...................... 86, 87, 486
Daréiosz ............................. 338
Darius ................................. 206
darvakhugya ....................... 227
Dawhina ....................... 97, 419
Deák ............................. 14, 503
Debrecen141, 491, 494, 496,
499
Dedán ................................... 85
Deér József......................... 220
Deimel ................................164
Dél kapuja ..........................174
Dél-Amerika.......................205
Dél-Babilon ........................103
Dél-Erdély ............ 50, 413, 465
Dél-Kaukázus .....................435
délvidéki70, 123, 149, 189,
201, 234
Derketo .................................46
Diodorus .............................197
Dionisos...................... 196, 208
Dioniszosz ..........................238
Dionu..................................208
Dionysos..................... 213, 368
Dobogókő66, 195, 344, 379,
413
Dobogó-kő..........................482
Domonkos ..........................449
Dózsa.......................... 340, 383
Dózsa György.....................340
Dul király............................294
Dumézil ...................... 137, 326
Dümmerth................... 259, 267
Dümmerth Dezső................259
Duna155, 274, 282, 310, 337,
347, 352, 404, 427, 461
Durand................................305
Dzsiddüa.............................286
Dzsungária............................82
E
Ea415
Éber ....................................100
Ebling .................................414
ecsedi.......................... 474, 475
Éden111, 145, 146, 148, 155,
160, 162, 166
Édenkert .............................152
Edessa...................................71
Ég20, 26, 47, 66, 71, 72, 131,
135, 136, 148, 149, 153,
154, 159, 160, 162, 175,
178, 191, 195, 198, 204,
209, 214, 215, 216, 224,
229, 231, 245, 249, 268,
271, 290, 291, 296, 299,
300, 303, 304, 312, 314,
330, 345, 348, 350, 356,
369, 371, 372, 380, 387,
405, 409, 412, 414, 417,
418, 419, 428, 431, 443,
450, 453, 454
Ég Kapuja................... 160, 179
Ég Szemei........................... 453
Ég tüze................................ 454
Ég Ura ........................ 141, 363
Égbolt Ura ............................ 26
Egek Királynője.................. 200
Égi Bika.............................. 236
égi eredetű 33, 37, 80, 215, 267
égi fény........................... 22, 35
Égi folyó............................. 229
Égi Gyűrű ....................... 24, 25
égi kígyó............................. 265
égi madár .............................. 37
Égi Megváltó ...................... 234
Égi Öreg ............................. 260
égi-földi tudás....................... 23
egy nyelv ............................ 459
Egy nyelv ........................... 364
Egyiptom54, 64, 65, 113, 120,
124, 154, 178, 187, 229,
238, 398, 409
egyiptomi24, 41, 42, 48, 54,
58, 59, 63, 64, 65, 72, 82,
108, 111, 116, 120, 124,
126, 152, 154, 174, 179,
190, 204, 207, 208, 209,
238, 239, 244, 260, 323,
352, 364, 374, 385, 391,
394, 395, 396, 397, 398,
399, 409, 503
511
egynyelv . 87, 88, 273, 356, 472
egynyelvű ........................... 192
Egyszarvú........... 231, 232, 233
Egy-tudás............................ 364
Egy-világ ............................ 364
ék 119, 128
ekehugya ............................ 227
ékes23, 34, 113, 119, 120, 121,
122, 123, 124, 126, 127,
129, 131, 226, 342
ékes korona......... 122, 123, 126
Él 97, 190, 334, 403, 425, 452,
453, 454, 455, 456
Él gyermeke ....................... 462
Él isten................ 455, 457, 458
Él kövei ...................... 457, 458
Elám ..................... 84, 111, 190
elámiták ................................ 84
Elek István.......................... 247
életfa58, 60, 61, 102, 117, 170,
187, 191, 192, 196, 214,
219, 233, 254, 255, 269,
299, 301, 369, 400, 401,
403, 413, 500
Életfa ............................ 52, 195
Életvize............................... 172
Eliade42, 49, 50, 59, 72, 79,
121, 149, 170, 173, 175,
183, 201, 203, 205, 280,
291, 301, 305, 306, 326,
330, 331, 332, 348, 351,
376, 404, 405, 410, 418,
422, 438, 443, 484, 487
El-Jabbar ............................ 226
Él-kövei ...................... 453, 455
elő-ázsiai ............................ 190
első király ........................... 310
Első Király ........... 44, 121, 128
Első Nagy Vadász ................ 21
Emberiség Bírája ................ 179
512
Emese261, 263, 268, 269, 270,
276, 287
Émim.................................... 69
Ene ..................................... 104
Enéh ................................... 104
Enéhe.................................. 104
Eneth .................................. 104
Epiphanius.......................... 289
Epiphanus............................. 43
Erdély50, 54, 58, 122, 128,
168, 380, 381, 400, 406,
448, 458, 466, 473
erdélyi36, 44, 49, 59, 60, 70,
72, 167, 168, 174, 183, 186,
199, 200, 274, 283, 288,
299, 302, 321, 347, 364,
390, 395, 400, 402, 426,
437, 464
Erdélyi Zsuzsanna216, 219,
487
Erech .................................... 71
Eredet Napja....................... 134
Erek .................................... 164
Erekh .................................... 83
Ereskigal............................. 415
és Ér-Adony ....................... 141
Észak-Afrika ........................ 64
Észak-Szíria ....................... 112
Esztár.................................. 141
Esztaród.............................. 141
Esztergom191, 195, 209, 224,
252, 448
esztergomi .. 124, 182, 196, 449
Etana ............................ 50, 343
Ethiópia .............................. 179
ethiópok.............................. 147
etiópiaiak............................ 196
etruszk .................................. 93
etruszkok .............. 40, 207, 288
Eufrát.................................... 85
Eu-frát .................................. 42
Eufrates......... 42, 158, 164, 177
Eufrátesz..................... 112, 410
E-Ur-Imini-An-Ki ..............412
Európa45, 66, 70, 71, 84, 90,
111, 133, 171, 205, 229,
276, 277, 344, 436, 445,
487, 492
Eurünomé ...........................261
Eusebius ....................... 68, 396
Éva........................................33
Evilath ........................ 158, 161
Evola ..................................331
Ezeregyéjszaka ...................159
Ézsau ..................................323
F
Fancsika..............................141
Fatimidák............................120
Fáy................ 46, 102, 190, 191
Fáy Elek.... 46, 84, 99, 102, 487
Fecske-csillagkép ...............410
Fehér159, 193, 220, 304, 309,
339, 346
Hagyomány ......................24
fehér csuhások ....................457
Fehér Daru............................77
Fehér Egyház......................245
Fehér kövek ........................348
Fehér László .......................347
fehércsuhások .......................19
fehérló51, 159, 297, 336, 337,
338, 340, 341, 343, 344,
348, 384
fekete kusok..........................43
fekete ördög..........................29
feketekő ..............................196
Feketekő ............. 177, 179, 191
Feketemadonna...................476
Fekete-tenger ......................286
feldebrői183, 435, 436, 438,
439, 440, 441
Fény18, 20, 34, 35, 51, 174,
221, 232, 234, 263, 264,
267, 269, 275, 276, 296,
309, 313, 318, 319, 320,
328, 329, 334, 347, 351,
353, 358, 372, 373, 392,
403, 409, 421, 428, 431,
432, 472
Fény Birodalma .................. 264
Fény Fia.............................. 264
Fények Bolygója .................. 79
Fényes Isten.......................... 19
Fényes Úr ............................. 50
Fényesség Királya .............. 249
fénytestű ..................... 202, 392
fényvallás ................... 120, 264
Ferdinándy Mihály ............... 16
Fettich Nándor210, 212, 213,
487
Fiastyúk .............................. 224
Filoramo ..................... 321, 487
Firdauszi............................. 388
Fitzgerald............................ 396
Flavius42, 56, 166, 189, 396,
397, 398, 487
fokoskultusz ....................... 200
föld első királya.............. 20, 22
földközi-tengeri .................. 200
Fönícia................................ 190
föníciai51, 58, 103, 104, 126,
302
föníciaiak.............................. 40
francia................... 70, 174, 275
Frazer.................................... 42
frigek .................................... 85
Frobenius.............................. 77
G
Gábor Deák ........................ 259
Gadd ................................... 266
Gáldi László ......................... 86
513
Gálfi ................................... 476
garabonciás......................... 332
Gayomart............................ 260
Géghám .............................. 101
Geisswein ................... 191, 488
Gejza .......................... 282, 293
Genezis......... 83, 158, 164, 173
Gerény ................ 435, 443, 446
gerényi........ 433, 434, 449, 450
Gérezma ............................. 106
Gervers-Molnár Vera ......... 432
Gesta Hungarorum ............. 118
Géza ........... 113, 116, 120, 495
Gibborim .............................. 69
Gihon.......................... 111, 112
Gilgames ............................ 224
gizei.................................... 389
Gizei-fennsík ...................... 244
Gizella-kincs ........................ 95
Gladis Martis ...................... 137
gnosztikus19, 35, 49, 65, 121,
128, 236, 292, 305, 321,
332, 335
gnosztikusok............... 320, 439
gnózis65, 76, 317, 319, 320,
321, 330, 331, 362, 382
Göcsej................................. 357
Gomer........................... 85, 100
Gomorra ............................. 325
Gondos Béla ....... 433, 482, 501
Gonosz ................................. 32
görög22, 43, 46, 55, 72, 74, 76,
77, 88, 112, 122, 152, 172,
208, 222, 225, 233, 243,
263, 288, 332, 341, 397,
398, 441, 446, 476, 490
görögök74, 85, 158, 342, 394,
472
Grál............. 220, 221, 222, 328
Grál misztérium.......... 221, 222
Grál-hagyomány......... 220, 221
514
Grál-jelkép ......................... 220
Grál-misztérium ................. 220
grálmítosz............................. 30
Grál-vér .............................. 221
Grandpierre K. Endre156, 282,
490
griff ............ 210, 212, 272, 343
Griff.................................... 368
griff-turul............................ 212
Grúzia................................. 435
Guenon ................. 68, 134, 490
Guzsik Tamás..................... 433
Gyarmath Jenő ..................... 59
Gyárosfalva ........................ 448
Gyergyó...................... 129, 181
Gyergyói............................. 336
Gyergyószentmiklós........... 448
Gyerőmonostor................... 183
gyerőmonostori .. 182, 185, 187
gyulai.................. 474, 475, 482
Gyulamonostor........... 475, 482
Gyűrű Viselője ..................... 67
H
Habur.................................... 85
Hadad ................................. 239
Hagar.......................... 324, 426
Hágár.......................... 324, 325
Hahn István ........ 322, 397, 490
Haik............................ 105, 106
Háik100, 101, 103, 105, 106,
107
Halak .................................. 342
halhatatlanság kriptái ......... 436
Hall..................................... 266
Hamvas....................... 135, 152
Hamvas Béla135, 153, 257,
490
Hancock ..................... 244, 490
Hanson ............................... 259
Harangozó .. 125, 129, 475, 476
Harangozó Imre125, 129, 475,
490
Hármá .................................101
hármashalom276, 373, 378,
379
Három Kaszások.................228
Háromhon...........................373
Háromszor nagy Hermes ......65
hatalmas vadász az Úr előtt83,
84
Hatalmas vadász az Úr előtt236
hatalmas vadász volt az Úr
előtt ..................................21
Havila ........................... 85, 112
Havilah ...............................111
héber85, 152, 167, 226, 322,
324, 326
héberek .................................84
Hefaisztosz .........................101
Hejő ....................................339
Heléna ............................ 74, 77
Helios .................................263
Hercules..............................238
Hermes ........... 23, 62, 333, 391
Hermes Trismegistos .... 24, 384
hermesi ........................... 23, 65
Hermész.......................... 22, 62
hermészi ................... 24, 55, 62
Herodotos ...........................156
Herodotosz ................. 156, 490
Hérodotosz ................. 167, 338
Hesiodos .............................146
Hierosolyma ............... 394, 397
hikszosz ...................... 396, 399
hikszoszok394, 396, 397, 398,
399
hindusztáni .........................233
Hislop ...................................48
Hispalensis ..................... 44, 73
Hold89, 97, 103, 104, 113, 134,
182, 256, 316, 318, 327,
371, 421, 472, 476
Homérosz ............................. 76
Honti János......................... 302
Hörbiger ....................... 68, 327
Horka.................................. 444
Horus .................................. 116
hóruszi ................................ 287
Horváth Endre .................... 436
Horváth Ferenc........... 443, 482
Horváth János............. 138, 491
Horváth Lajosné ................. 334
Horváth Zoltán György482,
501, 502
Hósang................................ 388
Huang-ti.............................. 152
hun129, 137, 146, 159, 253,
498
Hunnia .................................. 43
hunok128, 131, 157, 161, 220,
242, 464
Hunor81, 104, 157, 158, 161,
162, 202, 242, 253, 283,
284, 286, 292, 293, 294,
353, 464, 498
Hur ..................................... 207
hurrita ................................. 378
Huszka.................... 58, 60, 141
Huszka József..................... 196
I
I. Endre............................... 140
I. Szulejmán........................ 282
Igrigi................................... 414
II. András............................ 482
II. Endre.............................. 447
III. Béla ...................... 447, 449
Ikrek ................... 242, 420, 421
I-kuro.................................. 103
Iliász ..................................... 73
515
Ilona ............... 5, 172, 299, 477
imago mundi....................... 405
Imago Mundi...................... 405
India ................... 112, 340, 405
indiai........... 205, 342, 343, 438
indoeurópai................. 128, 208
Indus................................... 110
In-Lil .................................. 103
Ipolyi130, 299, 311, 361, 367,
370, 381, 382
Ipolyi Arnold168, 169, 224,
491
Irak ..................................... 138
Irán ............. 138, 292, 293, 499
iráni94, 112, 159, 212, 294,
297, 314, 315, 370, 387
Iréneus ................................ 320
Írország............................... 169
Isidorus................................. 73
Istár..................................... 190
Istár-Gam............................ 191
Isten10, 20, 23, 25, 42, 73, 76,
86, 88, 92, 93, 97, 112, 125,
131, 145, 147, 148, 165,
166, 167, 176, 200, 212,
213, 215, 217, 221, 231,
235, 239, 244, 252, 254,
255, 273, 282, 290, 317,
323, 334, 335, 342, 347,
358, 364, 377, 389, 390,
403, 409, 452, 453, 456,
459, 498
Isten bölcsessége ................ 135
Isten kardja ................. 127, 128
Isten Kardja ................ 136, 137
Isten majma ........................ 135
Isten Ostora ........................ 133
Isten tudása......................... 137
istenfa ....... 55, 58, 60, 187, 401
isteni titkok........................... 23
IV. Béla .............. 140, 447, 449
516
Izsák ................................... 325
J
Jafet ...................................... 84
Jáfet .................................... 158
Jáfeth .................................. 100
Jaim-Shid ........................... 153
Jakdora ............................... 384
jáki...................................... 448
Jankovics192, 263, 498, 499,
500
János........................... 226, 301
jáspis .................................. 415
Javá ...................................... 85
Jaxartes............................... 112
jefethi ................................. 103
Jeremiás........................ 59, 112
Jeruzsálem394, 395, 396, 397,
398
Jézus38, 212, 213, 214, 218,
219, 220, 233, 235, 358,
368, 423, 425, 426, 467,
468, 498
Jiam Shid............................ 152
Jiam-Shid ... 152, 153, 154, 173
Jó Buda................................. 66
Jó Isten ................... 35, 80, 254
jó óriás.................................. 31
Joan Oates .......................... 189
johannita..................... 447, 449
johanniták........... 447, 449, 450
Jóisten132, 221, 338, 341, 360,
459, 465, 469, 473
Jókai ..................... 14, 163, 503
joktanida............................... 85
Joniton................................ 384
Josephus42, 56, 112, 166, 189,
396
Josephus Flavius................. 397
József.......... 196, 314, 426, 468
judeai.................................. 398
Juhász Vilmos ............ 438, 491
Jung56, 72, 126, 317, 332, 341,
356, 404, 484, 491
Jupiter ............. 42, 43, 238, 371
K
Ka .......................................117
Kabay Lizett119, 241, 491, 499
kacagány.............................208
Kádár táltos ........................180
Kádmosz.............................105
Káin ....................................100
Kalach ................................247
Kaláh ....................................83
káld102, 162, 197, 224, 232,
385, 411, 460, 499
Káld .............................. 96, 211
Káldea ................................190
káldeus................................215
káldeusok............ 180, 211, 385
káldik ..................................180
káldok .................................190
Káli-yuga............................342
Kalki...................................342
Kálki...................................342
Kállay ................... 57, 337, 382
Kállay Ferencz.............. 57, 491
Kálmány ............. 228, 251, 491
Kálnéh ..................................83
Kalotaszeg .......... 183, 420, 473
kalotaszegi184, 365, 421, 499,
500
Kám ........ 84, 85, 157, 158, 210
Kánaán..................................69
kánaáni . 85, 104, 125, 239, 399
kánaánita70, 103, 126, 146,
302, 398, 399, 400, 411
kánaániták.............................58
Kandra ................................130
Káosz....................................33
kaptárhugya ........................227
Karacsay Kódex ................. 180
Karcsa......................... 443, 449
karcsai ................ 433, 449, 450
kard28, 36, 37, 94, 127, 137,
149, 342, 378, 382
kard tradíció ....................... 382
kardhagyomány .................... 34
kardkultusz ........................... 94
Kardos Tibor ...................... 368
karizma19, 33, 34, 67, 94, 114,
119, 135, 176, 183, 204,
248, 276, 297, 395, 408, 415
karizmatikus16, 24, 34, 37, 44,
50, 58, 59, 63, 80, 81, 89,
94, 102, 103, 114, 117, 119,
120, 122, 127, 129, 130,
131, 132, 134, 135, 137,
149, 174, 175, 178, 182,
198, 202, 203, 204, 207,
209, 215, 216, 228, 231,
237, 245, 248, 260, 261,
262, 263, 264, 267, 270,
275, 287, 288, 289, 291,
292, 347, 378, 379, 415
Károly Róbert............. 475, 482
Kárpátalja ................... 413, 448
Kárpát-medenca ................. 381
Kárpát-medence71, 90, 140,
190, 317, 424, 431, 432,
433, 444, 447, 454, 458
Kárpát-medencei168, 191, 278,
285, 377, 441, 453
Kárpátok............................... 72
Kaspi-tenger ....................... 112
Kassa .................................. 171
kassziták ............................. 189
Kaszahúgy .......................... 226
Kaszás222, 224, 226, 227, 228,
229, 235, 250, 297, 379
Kaszásanyája ...................... 227
517
Kaszáscsillag24, 26, 202, 203,
219, 221, 222, 224, 226,
230, 270, 274, 382, 389,
390, 391, 401, 416
Kaszásemelője.................... 227
Kaszásfürdője ..................... 227
Kaszásgázlója ..................... 227
Kaszáspallérja .................... 227
Kaszásugratója ................... 227
Kaszpi-tó ............................ 211
katar............ 121, 128, 154, 351
katarok................................ 331
katárok................................ 306
Kátay Mihály........................ 13
Kaukázus ............................ 436
kaukázusi................ 46, 85, 195
Keled .................................. 464
Kennán ................................. 85
Képes Krónika25, 37, 59, 81,
156, 160, 283, 444, 491, 492
Kerényi22, 23, 49, 55, 159,
174, 288, 301, 472, 484, 492
Kerényi Károly... 288, 367, 492
keresztény95, 160, 163, 175,
182, 187, 194, 212, 219,
221, 228, 251, 342, 343,
346, 391, 424, 425, 427,
431, 447, 467
Kerma................................. 111
Kermán............................... 111
keselyű ............................... 287
Kesil ................................... 226
Ketel ................................... 338
kettőskereszt94, 276, 376, 378,
379
Keve ................................... 464
Kézai86, 91, 92, 119, 161, 166,
205, 270, 283, 327, 460,
461, 484
Kézai Simon ....................... 444
Kézdiszentlélek .................. 448
518
Khájál ................................. 100
Kham.................................. 189
khám................................... 148
Khám.................. 100, 101, 323
khámita............................... 103
khámiták............................. 148
Khus100, 103, 110, 111, 112,
180, 211
Khusistan............................ 190
Khusok ............................... 111
kígyó30, 31, 32, 33, 179, 182,
183, 184, 185, 187, 257,
261, 308, 319, 388
kígyótudás ............................ 28
Kígyóvőlegény ................... 182
kilikek .................................. 85
kimmeriek ............................ 85
Kína.................................... 159
Kis Kutya ... 232, 417, 422, 423
Kiss Ferencz ....................... 389
Kiss László........................... 59
Kiszeljov ............................ 211
Kiszely István..................... 130
Kiszombor.......................... 443
kiszombori.......... 433, 443, 449
Klaki................................... 342
Kocsis István ...................... 271
Kodolányi........................... 430
kolozsmonostori ................. 433
Kolozsvár ........... 241, 242, 433
Komjáthy............ 130, 176, 492
Komoróczy Géza........ 322, 492
Konstantinje ....................... 286
kopjafák........................ 59, 183
Koppány ..... 130, 238, 383, 503
koptok ................................ 391
Koricsánszky Attila ............ 464
korona19, 24, 34, 35, 36, 37,
38, 119, 120, 121, 122, 126,
128, 342, 373
koronalegenda ...................... 35
Körös ..................................474
körös templom.... 432, 450, 454
körpecsét...............................31
körtemplom430, 432, 433, 434,
435, 443, 444, 445, 446,
448, 449, 450, 501
Kos164, 197, 198, 201, 202,
203
Koschorke...........................321
Kossuth....................... 359, 491
Kovács László ......................48
Kovács Nagy Ferenc ..........322
kovácstűz............................251
Közel-Kelet ........................397
közép-ázsiai........................111
kozmikus21, 35, 40, 44, 58, 63,
65, 68, 69, 76, 79, 87, 89,
94, 121, 133, 175, 182, 191,
195, 205, 206, 210, 216,
222, 225, 231, 236, 242,
245, 248, 259, 260, 261,
263, 292, 328, 329, 335,
338, 339, 344, 363, 369,
401, 402, 427, 432, 438,
443, 504
kozmikus bölcsesség ............92
Kozmikus Ember........ 259, 260
kozmikus erő ........................40
kozmosz28, 45, 56, 131, 132,
173, 275, 306, 308, 348,
355, 376, 433, 442, 451
Krisztus93, 175, 215, 233, 235,
329, 342, 398
Kriza ...................................131
Kriza János .........................492
Kronosz ...................... 101, 146
Ktesias Artaxerses Mnemon
.......................................233
Kuras ..................................384
Kűrosz ................................338
Kurta Kiss Ferenc.................78
kuruc................... 208, 235, 340
Kus83, 84, 85, 92, 99, 111,
113, 157, 164, 179, 189,
211, 323
Kusan.................................. 206
Kusáni ................................ 110
kusita40, 146, 164, 177, 178,
179, 181, 187, 190, 193,
198, 202, 203, 204, 207,
208, 209, 210, 212, 215,
218, 245, 287, 289, 290,
293, 297, 305, 331, 345,
356, 504
Kusita ................................. 117
kusiták .. 40, 112, 148, 291, 323
kusok .................. 147, 196, 198
Kuss...................................... 85
Kusz ................................... 211
Kuth...................................... 71
Kypria................................... 73
L
Lápi Boldogasszony474, 475,
480, 482
Lápi Nagyasszony474, 475,
482
Lápi Tündérasszony ........... 480
Larsa................................... 175
László Gyula120, 337, 492,
493, 498
László Mihály..................... 241
legfőbb csábító ..................... 32
Lél ...................................... 464
Lélek................................... 464
lélekítélet .............................. 54
lélekmadár .......... 117, 280, 373
lélekvezető.............. 22, 55, 316
Lepus .................................. 231
létezéstükör ........................ 185
Levegő Fejedelme .......... 32, 33
libanoni............................... 240
519
lidek...................................... 85 286, 287, 289, 293, 299,
Lilith..................................... 33 313, 314, 324, 327, 334,
Lipin-Belov ........................ 407 337, 338, 347, 348, 353,
Livjáthán .............................. 33 354, 355, 357, 359, 361,
Logos.................................. 319 362, 364, 365, 368, 369,
Logosz ................................ 329 370, 375, 376, 378, 381,
Louvre .......................... 60, 499 382, 385, 388, 390, 393,
Lóváros............................... 211 395, 398, 404, 410, 411,
Lövő ................................... 446 412, 415, 419, 421, 422,
Lud ....................................... 84 426, 427, 434, 437, 439,
Lukácsy Kristóf .................. 112 443, 444, 452, 458, 459,
lundanitu............................. 414 461, 463, 464, 471, 472, 481
Luxender ............................ 291 magyar isten király............... 80
Lyon ................................... 320 magyar ősapa...................... 153
magyar őshagyomány74, 97,
M
162, 184, 265, 369, 370,
madai .................................... 85 399, 409, 423, 446
madárasszony ..... 177, 184, 185 Magyar Szentkorona .... 38, 160
Madonna............... 93, 413, 499 Magyarléta ......................... 241
Magasságos Ég..................... 31 magyarok10, 16, 18, 19, 20, 22,
magerő.................. 46, 102, 345 24, 25, 27, 31, 38, 40, 43,
mágia21, 43, 44, 73, 92, 132, 44, 50, 55, 63, 66, 68, 74,
305, 348 79, 82, 87, 94, 97, 99, 102,
Magóg .................................. 85 117, 125, 140, 146, 156,
magógok............................... 85 157, 158, 161, 165, 168,
Magor81, 104, 161, 162, 202, 171, 181, 191, 195, 200,
242, 253, 283, 284, 292, 202, 208, 222, 231, 237,
294, 353, 464 240, 248, 251, 260, 263,
mágusok ................. 44, 46, 338 265, 267, 269, 270, 271,
Magyar Adorján ................. 421 272, 273, 276, 277, 279,
magyar hagyomány14, 21, 30, 283, 286, 290, 298, 299,
31, 33, 51, 58, 67, 74, 75, 300, 303, 306, 311, 312,
79, 81, 89, 94, 95, 101, 102, 314, 315, 327, 336, 337,
104, 105, 107, 110, 114, 340, 341, 345, 349, 355,
127, 129, 138, 142, 147, 358, 360, 365, 366, 373,
148, 151, 152, 153, 155, 374, 377, 379, 380, 381,
160, 165, 170, 171, 173, 383, 384, 387, 390, 393,
177, 196, 209, 210, 215, 396, 400, 401, 402, 403,
218, 226, 234, 237, 242, 406, 412, 413, 415, 424,
251, 257, 264, 270, 272, 436, 443, 444, 445, 447,
273, 279, 281, 282, 283, 450, 452, 457, 459, 461,

520
 462, 464, 466, 467, 469,
472, 473, 474, 476, 477,
481, 504, 505
magyarok [sapja .................172
magyarok [sei .....................339
magyarok [stemplomai .......171
magyarok apja ......................54
magyarok csillaga...............364
magyarok eredete ...............112
magyarok hagyománya.........47
magyarok hite .......................51
Magyarok Koronája............457
Magyarok Nagyasszonya....476
magyarok nyelve ........ 203, 308
magyarok országa...............280
magyarok ősapja28, 36, 37, 68,
70, 77, 80, 84, 90, 105, 133,
140, 164, 190, 203, 204,
242, 248, 270, 274, 279,
351, 353, 373, 382, 414
Magyarok Ősapja .................20
magyarok ősei ......................44
Magyarok Őskirálya .............20
magyarok ősvallása ............314
magyarok tudása.................344
Magyarország43, 63, 66, 70,
119, 128, 140, 145, 160,
168, 171, 181, 194, 205,
217, 274, 277, 278, 280,
343, 383, 406, 413, 433,
448, 473, 503
magyarországi101, 122, 219,
358, 365, 379, 414, 449,
474, 481, 501
Magyor ...............................157
Mahabharata .......................340
Mahler ........................ 103, 421
Mahler Ede ................. 103, 493
Manetho...... 394, 396, 398, 399
manicheizmus.....................439
manicheus121, 128, 154, 236,
316
manicheusok............... 127, 306
Manu Vaivasvata.................. 67
Márai Sándor ...................... 425
Mardon ............................... 323
Mária93, 95, 133, 160, 194,
218, 220, 233, 426, 467,
468, 483, 486, 498
Mária kultusz...... 160, 194, 245
Mária országa ..................... 358
Mária Országa ............ 160, 222
Mars.................................... 371
Marschalek ................. 322, 323
Marschalek Ákos322, 326, 494,
499
Massageta ........................... 112
Mater Divinához................... 93
Mater Matutához .................. 93
médek ................................... 85
Media.................................... 71
Média.................................. 111
mediterrán .......... 260, 381, 465
Melkizedek ......... 180, 228, 397
Memnon ............................. 206
Mennyei Birodalom............ 200
Mennyek Birodalma ........... 228
Menrót ................ 166, 270, 314
Ménrot ................................ 161
Menroth .......................... 91, 93
Menróth .......................... 93, 96
Ménroth ................................ 92
Meotisz............................... 294
meotiszi .............................. 293
Méri István ......................... 436
Merkur................................ 371
Mesanepadda...................... 266
Mesek ................................... 85
Meszdrim.................... 100, 103
metamorf60, 65, 114, 173, 177,
179, 184, 186, 187, 201,
521
 210, 240, 241, 261, 265,
275, 330, 411, 422
metamorfózis46, 73, 123, 186,
422
Mezopotámia.............. 290, 405
mezopotámiai102, 164, 190,
239, 417, 418
Mezőség ............................. 388
mindentlátás ....................... 134
Minosz................................ 152
Mintaka .............................. 242
Mirjam................................ 426
mitanni................................ 378
Mithras ............... 262, 270, 367
mitikus szarvas ............. 76, 192
Mizraim ................................ 85
mocsári Boldogasszony...... 479
Mohamed............................ 368
Molnár V. József333, 427, 494,
500
mongol ............................... 112
Monoceros.......................... 231
Mosur ................................. 371
Mo-szé.................................. 41
Movszesz Chorenaci99, 103,
110
Mózes41, 86, 101, 236, 323,
324, 351, 368
Müller................................. 305
Mul-Lu-Hunga ................... 197
Munkács ............................. 413
muszkák................................ 85
muszlim .............. 175, 351, 391
N
Nádi Boldogasszony471, 476,
480, 482
Nádi Boldogaszszony......... 474
Nádi Szűz Mária......... 475, 482
Nagy Balogh....................... 461
Nagy Endre... 59, 163, 211, 451
522
Nagy Ferenc ....................... 138
Nagy Horváth László ......... 460
Nagy Idő............................. 205
Nagy Ignácné ..................... 302
Nagy János ......................... 280
Nagy János Ferenc ............. 247
Nagy Kutya 232, 417, 422, 423
Nagy Lajos ..................... 25, 37
Nagy László ......... 62, 218, 449
Nagy László János271, 336,
407
Nagy Lászlóné.................... 417
Nagy Madár117, 270, 276, 277,
279
Nagy Márton ...................... 336
Nagy Olga .... 31, 305, 307, 494
Nagy Őrző ............................ 72
Nagy Sándor140, 141, 206, 494
Nagy Sárga Úr.................... 152
Nagy Szellem ..................... 214
Nagy Tamás ....................... 471
Nagy Úr.............................. 128
Nagy Vadász25, 62, 63, 64, 65,
93, 170, 479
Nagyasszony ...................... 426
Nagyboldogasszony ........... 426
Nagycsere........................... 141
Nagykutya .................. 419, 420
Nagy-Örményország ............ 99
Nagyszentmiklós .................. 24
Nagyvárad ............ 30, 110, 417
naharik ............................... 180
Naharim.............................. 180
naharimok........................... 180
Nákor.................................. 100
Nap29, 31, 32, 35, 48, 49, 50,
51, 61, 67, 68, 72, 79, 89,
91, 92, 97, 98, 99, 101, 102,
104, 108, 109, 110, 113,
114, 115, 119, 123, 124,
126, 128, 129, 131, 134,
 146, 149, 150, 153, 154,
156, 160, 163, 166, 169,
170, 172, 173, 174, 175,
177, 178, 179, 180, 181,
182, 183, 184, 191, 196,
197, 198, 201, 207, 210,
213, 219, 220, 221, 222,
224, 225, 226, 228, 233,
236, 242, 247, 250, 254,
255, 256, 263, 270, 271,
272, 273, 275, 283, 290,
297, 298, 303, 304, 308,
312, 315, 317, 318, 319,
320, 327, 328, 330, 333,
337, 338, 349, 350, 351,
352, 353, 354, 355, 360,
368, 371, 373, 378, 385,
392, 396, 403, 418, 420,
440, 450, 459, 462, 466,
467, 472, 473, 504
Nap Fia ........................... 67, 68
Nap Fiai ........................ 68, 211
Nap Hercege .......................249
Nap kapuja..........................109
Nap Szeme..........................273
naparcú ....... 129, 146, 285, 404
napbirodalom......................150
Napfutó...............................368
naphagyomány155, 174, 181,
327, 425, 440
Napisten48, 76, 114, 122, 156,
174, 179, 180, 199, 210, 352
Napjegyű Krisztus ................93
Napkirály............................341
Napkrisztus.........................226
napkulcs................................82
napkultusz82, 89, 90, 93, 107,
121, 129, 146, 162, 165,
203, 326, 327, 369
Napkultusz..........................326
naplélek ..............................117
Napmadár ................... 124, 327
napmágia ............................ 181
napmítosz93, 94, 102, 107,
113, 114, 124
napnézés ............................. 181
naporoszlán ........................ 111
Naporoszlán........ 124, 177, 224
Nappajzs............................. 191
naprítus............................... 127
naptisztelő .......................... 180
naptűz ......................... 101, 354
Napút ............................ 94, 455
nazarik................................ 180
nazarok ............................... 180
Nazarok .............................. 180
Nebrod................................ 208
Nebrodes ............................ 208
Nebroth................................. 71
Nefilimek.............................. 69
Nemere ................... 71, 72, 275
Nemesis .............. 73, 74, 75, 76
Nemproth.................... 158, 161
Nemród... 81, 82, 283, 284, 286
Nemrot.......................... 73, 303
Nemrót42, 43, 44, 87, 336,
344, 361, 378, 414
Nemroth............ 71, 91, 93, 158
Nibru .................................. 208
Nib-Ur ................................ 208
Nila....................................... 42
Nilas ..................................... 42
Nilu....................................... 42
Nílus42, 64, 112, 206, 396, 422
níluskulcs.............................. 82
Nimród apánk23, 102, 209,
259, 264, 290, 300, 372,
379, 385, 393, 403, 420, 476
Nimród gyűrűje ...... 62, 66, 458
Nimród írása......................... 40
Nimród király18, 60, 96, 98,
133, 156, 159, 171, 209,
523
 264, 297, 300, 311, 349,
386, 408, 414, 418, 465,
473, 476
Nimród lánya252, 350, 351,
352
Nimród legendák .................. 28
Nimród Nagy Király........... 148
Nimród nyelve.................... 355
Nimród száma .................... 355
Nimródapánk.............. 375, 442
nimródfa ............. 52, 55, 58, 61
Nimród-hagyomány23, 34, 37,
81, 111, 136, 138, 170, 171,
177, 180, 219, 220, 222,
230, 233, 252, 255, 280,
289, 306, 329, 339, 340,
342, 343, 351, 367, 377,
380, 381, 384, 387, 390,
405, 406, 424, 456, 472, 477
Nimródhalom ..................... 376
nimródi21, 22, 24, 25, 27, 28,
33, 34, 44, 49, 50, 59, 62,
65, 66, 75, 79, 97, 102, 114,
116, 119, 121, 123, 127,
128, 135, 137, 141, 146,
150, 158, 162, 173, 174,
178, 179, 181, 182, 186,
187, 189, 190, 198, 202,
203, 208, 215, 217, 218,
219, 220, 221, 226, 232,
234, 235, 237, 239, 241,
242, 245, 248, 252, 253,
257, 258, 260, 261, 264,
265, 266, 267, 272, 274,
276, 285, 289, 290, 291,
292, 293, 297, 298, 305,
308, 313, 315, 329, 330,
331, 334, 335, 338, 339,
341, 345, 347, 355, 360,
365, 368, 369, 370, 373,
377, 378, 387, 393, 395,
524
398, 399, 402, 408, 409,
410, 411, 412, 413, 415,
416, 424, 426, 427, 430,
431, 432, 433, 435, 437,
439, 440, 446, 447, 448,
449, 454, 481, 503
gyűrű................................ 33
nimródi eredet .................... 205
nimródi hagyomány45, 81,
159, 281, 407
nimródi kapcsolat ............... 190
nimródi karizma ................. 113
nimródi korona ..................... 35
nimródi mítosz ........... 102, 129
nimródi nemzetség ............. 459
nimródi torony.................... 389
nimródi toronyvár............... 390
nimródi tradíció.................... 65
nimródi világ ........................ 41
Nimród-kapu .............. 262, 265
nimródkép ............ 15, 225, 346
Nimród-legenda.................... 91
Nimród-lény ....................... 115
nimródmadár ...................... 276
Nimród-madár .................... 116
Nimród-mítosz ..................... 96
nimródsíp ............................. 29
Nimródtorony..................... 376
Nímród-tradíció.................... 55
nimródvár ................... 390, 393
Nimrót54, 247, 283, 285, 344,
448
nimrótkereszt...................... 376
Nimrud ....... 189, 191, 371, 498
Nimrud Tud........................ 371
Nimrut ........................ 311, 461
Nimurt ................................ 104
Nimurta .............................. 104
Nimusz ................................. 46
Ninhursag ................... 110, 115
Ninhurság ........................... 266
Niniász................................100
Niniva ...................................46
Ninive71, 83, 88, 211, 247,
407, 409
Ninus ....................................71
Ninusz .......................... 46, 100
Nippur ................ 103, 175, 211
nippuri ..................................33
Nód.....................................384
Noé ......... 84, 99, 157, 158, 384
Noroáth Lajos .....................322
nőstény ördög .......................33
núbiai.......................... 198, 208
nyelvek összezavarása ..........42
Nyila .....................................42
nyilas .................... 26, 250, 479
Nyilas ................... 42, 226, 343
Nyír-adony .........................141
Nymphus ............................368
Nyúl....................................231
O
Óceánnál.............................158
Ócsa....................................212
óind.....................................342
Oláh Imre40, 130, 147, 178,
180, 197, 212, 238, 290,
494, 498
Ond.....................................338
Óperenciás-tenger...............170
Orbán..................................191
Ördöngös Kocsis ................420
Ordosz ................................211
Öregember..........................312
Öregisten312, 343, 347, 401,
474. See . See
orfikus30, 77, 179, 187, 207,
257, 361
óriás25, 27, 31, 43, 49, 50, 67,
69, 70, 71, 72, 73, 75, 87,
105, 120, 125, 130, 134,
148, 149, 151, 153, 156,
161, 166, 170, 171, 184,
192, 201, 202, 222, 229,
244, 247, 251, 253, 260,
266, 269, 272, 273, 275,
279, 297, 303, 305, 308,
310, 313, 335, 383, 387,
400, 478, 479
Óriás44, 69, 72, 75, 86, 126,
178, 226, 478
óriás kir’ly ............................ 54
óriáskirály10, 68, 86, 146, 153,
273, 274, 305, 469, 481
Óriáskirály149, 151, 178, 267,
477, 480
óriásmadár .................. 267, 275
Orion24, 26, 63, 132, 178, 202,
219, 225, 226, 227, 228,
229, 230, 231, 234, 235,
237, 242, 243, 244, 245,
250, 262, 270, 297, 379,
389, 390, 391, 401, 416,
417, 419, 421, 422, 423,
424, 425, 454, 455, 493, 499
Orion-köd ........................... 235
örmény70, 98, 99, 101, 103,
105, 106, 112, 138, 432,
442, 482, 501, 502
Örményország .................... 435
Őrmező............................... 446
Orontesz ............................... 85
Orontész ............................. 112
oroszlán114, 117, 119, 120,
182, 187, 191, 196, 210,
211, 219, 224, 225, 253,
265, 280, 477
Oroszlán ..................... 195, 368
ortodox ....................... 441, 476
ősapa25, 29, 34, 37, 44, 48, 49,
50, 55, 73, 75, 80, 81, 82,
92, 98, 101, 107, 114, 121,
525
 123, 128, 130, 131, 134,
143, 150, 156, 159, 160,
162, 174, 179, 182, 203,
205, 210, 216, 217, 229,
230, 241, 249, 251, 259,
261, 272, 275, 297, 317,
330, 334, 335, 340, 343,
344, 347, 356, 361, 362,
363, 372, 375, 380, 383,
391, 401, 404, 411, 427,
428, 429, 431, 434, 437,
438, 448, 452, 453, 454, 466
ősapa kultusz ........................ 44
ősatya ......... 148, 261, 363, 379
Ősbuda ................................. 66
ősi tudás................................ 14
Osiris .................. 178, 207, 383
őskirály25, 42, 44, 49, 55, 81,
86, 96, 104, 107, 120, 124,
136, 169, 171, 172, 173,
183, 186, 190, 205, 207,
210, 229, 273, 285, 289,
296, 319, 321, 332, 335,
338, 340, 344, 360, 389,
392, 393, 394, 408, 467,
481, 482
Őskirály .............................. 479
őskő .................................... 453
őskos................... 200, 201, 203
őskusiták............................. 147
ősmagyar40, 156, 186, 188,
212, 229, 269, 282, 369,
399, 410, 411, 437, 481
ősmagyarok 268, 342, 364, 453
ősnyelv ............................... 393
ősszkíta........... 40, 72, 156, 288
Oszét................................... 210
Ószövetség ................. 147, 323
Ó-szövetség .......................... 83
Ó-Szövetség ....................... 163
Oxus ................................... 112
526
Oziris.................................. 328
Ozirisz178, 179, 180, 238, 244,
423, 503
oziriszi........................ 239, 240
özönvíz ........... 10, 57, 165, 289
Özséb.. 194, 195, 343, 344, 456
P
P. Mester ............................ 337
Paál Zoltán ................. 210, 494
Palesztina ........................... 190
palóc ........... 196, 210, 330, 388
pálos11, 38, 177, 194, 195,
217, 245, 262, 289, 343,
433, 441, 446, 447, 456
pálosatyák........................... 446
pálosok62, 133, 160, 194, 217,
245, 264, 344, 345, 346,
448, 450, 456, 480
Pámer atya.......................... 345
Pan Ku................................ 260
Pannónia..................... 293, 294
Pannónija............................ 287
Pantera-Dei......................... 212
Pantokrátor ........................... 38
Páp...................................... 100
Pápóc.................................. 448
paradicsomi 112, 204, 370, 375
párduc208, 209, 210, 213, 214,
215, 218, 265, 266, 425, 477
Paropamisus ....................... 112
Parrot............ 60, 371, 372, 494
pártahugya.......................... 227
Pass László................. 326, 494
Peccenpálhalom.................. 141
Pécs .................... 213, 465, 499
Pegazus....................... 341, 342
Perseus ............................... 341
Persia.................................... 71
Perszisz............................... 161
perzsa92, 93, 123, 159, 224,
260, 267, 292, 293, 294,
297, 335, 338, 339, 341,
343, 364, 370, 383, 387, 388
Perzsa .................................368
Perzsaország .......................284
Perzsia44, 73, 110, 120, 161,
212, 274, 292, 293, 338
Pezni-tó...............................105
Pilis10, 11, 14, 24, 62, 66, 67,
70, 145, 153, 194, 195, 214,
217, 219, 222, 245, 252,
262, 276, 343, 344, 379,
413, 414, 441, 445, 448,
455, 456, 457, 458, 465,
469, 473, 476, 480, 481
PILIS ....................................66
pilisi133, 194, 265, 343, 344,
345, 414, 446, 456, 457, 476
Pilisi.................... 177, 194, 245
Pintor ..................................211
Pisanello .............................233
Pison........................... 111, 112
Plutarchos ...........................396
Plutarchus ...........................180
Poroneus .............................207
Porus...................................207
Posnansky.............................89
Procyon...............................422
Psyche ................................332
Pur ......................................207
R
Rágáv..................................100
Ráháb....................................33
Ráma.....................................85
Ramanu.................................97
ravennai ..............................213
Rawlison.............................111
Rechob................................247
Refáim ..................................69
régi kígyó ............................. 33
Reinish................................ 306
Rekhob ................................. 83
Remenyik Zsigmond .......... 425
Reszen .................................. 83
Rhamsus ............................... 76
Roheim ....................... 116, 117
Roheim Géza ...................... 495
Róma .......... 137, 245, 264, 271
római46, 81, 88, 112, 288, 397,
427, 431, 456
római katolikus................... 474
román.................................. 212
Rossz Isten ........................... 35
rovásírás ........... 40, 41, 63, 138
Ruszvansad......................... 159
S
Sabia................................... 391
Saca .................................... 112
saggiemut ........................... 414
Sajó..................................... 339
Salamon...................... 293, 394
Salán................................... 337
Sálem.................................. 397
Samas ........................... 97, 190
Sánta Balogh ...................... 376
Sánta Kata .......................... 227
Santarcangeli .......... 93, 96, 495
Sar ...................................... 180
Sára..................... 323, 324, 325
sárkány27, 28, 29, 33, 184,
185, 187, 241, 253, 258,
302, 303, 305, 307, 308,
309, 316, 333, 495
sárkánykakas316, 317, 318,
319, 320, 330, 331, 332,
333, 334, 357
sárkánykígyó 28, 257, 258, 261
sárkányóriás.......................... 28
Sarnael.................................. 33
527
Sas ...................................... 368
Sátán............. 32, 135, 252, 292
sátáni ............................ 33, 257
Saurat ........................... 89, 291
Schiller ............................... 204
Schmidt ................................ 49
Scientia Sacra ..................... 257
Scytha................................. 112
Sectio Aurea ......................... 93
Sem........................... 30, 73, 84
Semira .................................. 48
Semiramis....................... 46, 48
semiták ............................... 326
Senaár............................. 42, 43
Sepsiszenigyörgy................ 163
Septuaginta......................... 112
Serapis ................................ 328
Seth............................. 238, 399
Séth............................... 56, 383
sethiánus............................. 399
Sineár83, 163, 164, 165, 173,
177, 247
Sinka István........ 130, 428, 495
Sippar ................................. 175
Síriusz................................. 339
Skorpió ............................... 243
Smaragd-Tábla ................... 204
Smiths................................. 209
Solyma ........................ 397, 398
Solymossy Sándor241, 302,
495
sólyom265, 287, 389, 393, 394,
395, 396, 398
Sólyomvár .. 393, 394, 397, 398
Somogyország .................... 473
Sötétség Királya ................. 233
Spanyolország .................... 121
Spiedel................................ 262
Strabon ................. 46, 207, 495
Subartu ............................... 164
Sulb ............................ 198, 199
528
sumér122, 140, 146, 164, 173,
182, 186, 191, 195, 196,
208, 224, 343, 364, 400,
411, 414, 415
Sumér . 164, 182, 400, 412, 500
sumir103, 140, 369, 411, 415,
426
Susiana ............................... 190
Svatopluk ........................... 337
Syabata ................................. 85
Szabetka ............................... 85
szabir .................................. 378
szabír .................................. 211
Szabó Lajosné .......... 18, 19, 51
Szabólcs ............................. 141
szakrális birodalom131, 177,
204
szakrális geográfia63, 65, 66,
70, 446, 455, 481
szakrális királyság .............. 131
szakrális uralkodás ............... 37
Szálá ................................... 100
Szamarkand........................ 286
Szamuramat.......................... 46
Szárai.......................... 323, 324
szárnyasgyík....................... 265
szárnyaskígyó......... 27, 31, 253
szarvas76, 82, 110, 130, 266,
282, 285, 337
szarvasok.............. 74, 110, 116
szaszanida................... 111, 120
szászok ......................... 27, 161
Szászváros.......................... 400
Szaturnusz .................. 371, 420
Szeba .................................... 85
Szeben .................................. 27
Széchenyi ..................... 14, 503
Szeged ........ 260, 393, 452, 493
székely131, 179, 230, 253, 283,
284, 286, 287, 321, 360,
 377, 382, 385, 390, 419,
423, 427, 452
székely fokos ......................504
Székelyföld................... 71, 473
Székelyudvarhely ...............448
Székesfehérvár ...................213
Szél.....................................182
Szem ..................... 84, 100, 101
Szemesz..............................190
Szemiramisz ............. 46, 48, 50
Szent Anna .........................449
Szent Bika ..........................328
Szent Epifániusz ...................92
Szent Gergely .....................103
Szent Grál...........................221
Szent István140, 145, 243, 475,
499
Szent Izidor ..........................92
Szent János ............. 32, 33, 342
Szent Karácsony .................417
szent korona..........................33
Szent Korona237, 270, 313,
358, 378, 379, 457, 498
Szent László25, 243, 282, 287,
293, 406, 498
Szent Mihály ......................448
Szent Pajzs..........................318
Szent Pál...............................32
Szent Péter..........................293
Szent Sigelbertus ................158
Szent Sír .............................329
Szent Sólyom.............. 384, 395
Szent Tudás ........................384
Szentendre ..........................465
Szentföld.............................449
Szent-Jakab.........................448
szentkard...............................36
Szentkorona.... 35, 94, 129, 168
Szentkorona Tan.................169
Szentsólyom .......................394
Szép Ilonka.........................299
Szeraph............................... 178
szerednyei........................... 449
Szerek................................. 395
Szerencsi ............................ 141
Szérug................................. 100
Szét............................. 238, 383
Széth................................... 503
Szigetköz ............................ 155
Szigliget.............................. 140
Szilkehordó ........................ 227
Szimmász ............................. 46
Szín....................................... 97
szír46, 70, 383, 384, 385, 387,
490
Szíriát ............................. 56, 57
Szíriát oszlopai ............... 56, 68
Sziriusz............................... 227
Szíriusz....................... 417, 421
szittya ................................. 212
szittyák ............................... 207
szittyaország ....................... 127
szkíta146, 156, 212, 220, 253,
288, 337, 339, 367, 398
szkíták40, 130, 207, 211, 220,
222, 289
Szkítia......................... 286, 294
szláv.................... 337, 436, 441
Szodoma ............................. 325
szufi ............................ 175, 309
Szumeru hegy..................... 192
szumirok............................. 190
Szumurarnu .......................... 46
Szűz Mária ............. 38, 95, 498
Szuza .................................. 111
Szűzanya ............................ 358
szuziánaiak ........................... 84
Szvatopluk.......................... 337
T
Tabula Smaragdina64, 204,
231, 357, 384, 406
529
Takács György ........... 129, 496
Taksony .............................. 120
Tálas János ......................... 145
Talmud ......................... 33, 426
táltosfa .......................... 58, 299
táltoskovács52, 53, 54, 55, 58,
59, 60, 61, 280
táltoskovácsok .................... 252
táltosok58, 127, 252, 255, 256,
376
Tamási Áron......................... 11
Tammuz............ 46, 48, 50, 190
Tánczos Vilmos.................. 129
Tar ...................................... 464
Tarcal ................................. 338
Targum ............... 324, 426, 496
targumi ............................... 324
Tarihi Üngürüsz ........... 81, 283
Tarih-i Üngürüsz282, 284, 286,
294, 315
Tarnaszentmária ......... 441, 442
tarnaszentmáriai ................. 435
tatár..................... 112, 286, 370
tatárlaki............................... 121
tátoskovács ........................... 52
Techóm................................. 33
Tejut ................................... 422
Tejút193, 229, 230, 232, 247,
352, 419
Teleki ................................. 503
Tell-el-Jahudije .................. 399
templomosok .............. 447, 450
térahitek................................ 84
Teremtés Könyve ............... 156
Tétény................................. 444
Tháre .................................. 100
Themis............................ 75, 76
Theophilaktos ..................... 381
Theophylactus ...................... 57
Thiras ................................. 100
Thorgom............................. 100
530
Thrákia ............................... 338
Thuli ..................................... 95
Thuróczy János ............ 91, 496
Thuróczy-krónika............... 337
tibarének............................... 85
Tigris110, 112, 158, 164, 177,
190, 211, 410
Tihany ................................ 140
Tirász.................................... 85
Tistrja ................................. 339
Tisza274, 310, 347, 404, 427,
461, 473, 474, 503
Tiszántúl............................. 475
titánok ................................ 146
Tokarev .............................. 104
Tolcsvay Béla....................... 13
Torda .......................... 241, 473
Torda-Aranyos ................... 241
Tordos ........................ 400, 402
Torma Zsófia121, 400, 402,
458, 496, 500
Toroczkai-Wigand Ede ...... 227
Törökország ....................... 283
toronytemplom ... 390, 435, 454
Toth ...................................... 24
Tóth Ferenc .......................... 52
Tóth Lajos .................. 129, 278
Tóth László19, 46, 130, 181,
189, 326, 346, 350, 380,
432, 442, 443, 456, 489
Tóth Menyhért...................... 54
Tóth Nagy Mihály ................ 78
Tóth Vilmos ....................... 302
Toxarisz.............................. 339
Trianon ............................... 277
trianoni ................. 66, 281, 383
trójai ................... 400, 402, 500
trójaiak ................................. 73
Tubál .................................... 85
Tubir................................... 211
Tucci .................... 50, 203, 301
Tudás Köve ..........................24
Tuli .....................................211
Tündér Ilona172, 173, 298,
299, 352, 459, 504
tündérhagyomány ....... 168, 169
Tündérkert ..........................171
Tündérország ......................171
Turán .................... 82, 487, 496
turáni ............ 72, 210, 288, 395
turul35, 95, 263, 264, 268, 270,
272, 276, 280, 287, 294,
343, 373
Turul... 116, 215, 259, 327, 412
turulmadár37, 94, 117, 118,
261, 265, 269, 287, 292, 374
Turulmadár .........................287
turulos........................... 95, 498
turulu ....................................35
Tüzek Helye .........................94
Tüzes Jankó ........................280
U
Ubaid .................. 110, 115, 266
ugariti .................................239
ugocsai................................447
ungi.....................................447
ungvári................................449
Unicornis .................... 232, 234
Ur124, 196, 199, 207, 266, 364
Úr10, 21, 33, 73, 83, 84, 85,
86, 93, 103, 114, 129, 130,
157, 159, 164, 165, 170,
179, 236, 242, 320, 324,
344, 390, 452, 479
Úr Jázus ..............................218
Úrjézus ............... 216, 217, 220
Uruk....................................164
Ururk ..................................224
V
Vác .....................................293
Vámbéry Ármin.................. 283
Van-tó......................... 105, 107
Varga Géza......................... 500
Varga László .............. 417, 452
Varga Zsigmond41, 50, 52,
164, 181, 369, 396, 411,
414, 497
Várkonyi13, 20, 33, 41, 54, 56,
68, 87, 198, 289, 430, 484,
497
Várkonyi Nándor133, 147, 203,
302, 326, 327, 400, 425,
426, 438, 497
Vatha .................................. 337
Velikovsky ................. 394, 397
Vénusz................................ 371
Ver.............................. 152, 154
Verecke .............................. 447
Vésztő................................. 433
világ első királya10, 18, 19, 20,
36, 67, 70, 72, 76, 86, 221,
393, 469
Világ Királya ................ 38, 498
Világ Királynője... 38, 358, 498
Világ Tengelye ................... 195
Világfa................................ 192
világkirály .... 38, 44, 77, 80, 81
Világkirály................ 67, 68, 76
világoszlop50, 53, 191, 412,
413
világtojás ...................... 30, 187
Világügyelő Férfi ................. 77
Visk .................................... 413
Visnu .................................. 342
Vitéz ................................... 368
Vízöntő............................... 342
vízözön ... 41, 68, 157, 158, 166
Vörösmarty......................... 150
Vöröstorony........................ 274
531
 W Zeus...... 73, 74, 75, 76, 77, 197
Zeusz .................................. 146
Wass Albert........................ 425
zikkuratok............. 50, 173, 376
Wooley ....... 196, 266, 490, 497
zikkurtornyok ....................... 50
Wundt................................. 267
Zi-Kur ................................ 412
Z Zombor............................... 444
Zoroaszter..... 45, 315, 387, 462
Zajti .................... 181, 343, 460 zsidó56, 57, 69, 70, 85, 86, 88,
Zajti Ferenc ................ 181, 343 92, 111, 125, 165, 166, 231,
Zajti Ferencz............... 467, 497
260, 324, 326, 364, 370,
Zamzummim ........................ 69 397, 426
Zarathustra.......................... 180 zsidók ..................... 69, 85, 394
Zarduszt.............................. 180 zsidóság...................... 397, 406
Zargos-hegység .................. 211
Zempléni Árpád ................. 150
Zend-Aveszta ............. 151, 257

532