Professional Documents
Culture Documents
A C SÚCSON
Első rész
TRÓPUSI THAIFÖLD
1.
2.
3.
4.
5.
Tehát a turizmus mint tudatformáló jelenség az általa
előidézett játékos társas ösztönön és az általa kiváltott képeken
keresztül lelehetővé teszi, hogy a külföld és a másság oldaláról,
de veszélytelennek ismerjük meg a világot.
Rachid Amirou
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Visszamentem a bungalóba, majdnem összetört a szégyen; a
kertben itt-ott hangosan felnevetett valaki. A homokos
ösvényen egy kis szürke, mozdulatlan varangyosbékára
akadtam. Nem menekült el, nem működtek a védekező
reflexei. Előbb vagy utóbb valaki eltapossa úgy, hogy még
csak észre sem veszi; a kis béka gerincoszlopa eltörik, és
széttaposott húsa összekeveredik a földdel. Aki eltapossa,
valami puhát érez a talpa alatt, szitkozódik egyet, és a földhöz
dörzsöli a talpát, hogy megtisztítsa. Megböktem a békát a
lábammal: komótosan elindult az ösvény szegélye felé. Még
egyszer megböktem, végre elért a gyep viszonylagos
biztonságába; talán néhány órával meghosszabbítottam az
életét. Úgy éreztem, alig vagyok jobb helyzetben, mint ő: nem
meleg családi fészekben nevelkedtem, senkim sem volt, aki
azon aggódott volna, hogy mi lesz majd velem, senki nem
vigasztalt, amikor szorongtam, és senki nem örült a
kalandjaimnak, a sikereimnek. És ami a legrosszabb: nem
hoztam létre magamhoz hasonló entitást: agglegény vagyok,
nincs gyerekem, és senkinek sem jutna eszébe az én vállamra
támaszkodni. Egyedül élek, és egyedül fogok meghalni.
Néhány percig a terméketlen önsajnálatban fetrengtem. De ha
más szempontból nézzük: megbonthatatlan, egységes és
ellenálló egész vagyok, jóval nagyobb az állatfajok
legtöbbjénél; az életkilátásaim az elefánt vagy a holló
életkilátásaihoz hasonlítanak; és jóval nehezebben össze-
roncsolható valami vagyok, mint egy apró békaféle.
ELŐNYÖS VERSENYHELYZET
1.
2.
3.
A következő két hónapban gyakran találkoztam Valérie-vel.
Egyetlen hétvégét kivéve, amit a szüleinél töltött, lényegében
minden nap együtt voltunk. Jean-Yves úgy döntött, hogy
elfogadja az Aurore csoport ajánlatát, és Valérie úgy döntött,
hogy ő is vele tart. Jól emlékszem, hogy az volt a dologhoz
fűzött első megjegyzése: „Ettől kezdve a 60%-os adókulcs
szerint adózom". A havi bére negyvenezer frankról
hetvenötezerre ugrott, bár adózás után nem volt ennyire
látványos az eredmény. Tudta, hogy március elejétől, amikor
belép a csoporthoz, rengeteget kell dolgoznia. A Nouvelles
Frontiéres-ben minden rendben zajlott: Jean-Yvesvel
bejelentették a felmondásukat, és békésen átadták a feladatukat
az utódaiknak. Azt tanácsoltam Valérie-nek, hogy
takarékoskodjék, hogy nyisson egy bankbetétet vagy valami
ilyesmit; de tulajdonképpen nem gondoltunk rá sokat. A tavasz
késett, de ennek nem volt semmi jelentősége. Később, amikor
visszagondoltam erre a Valérie-vel töltött boldog időszakra,
amelyről paradox módon olyan kevés emlékem maradt, arra a
megállapításra jutottam, hogy az ember semmiképpen sem a
boldogságra teremtődött. Csak úgy juthatna el a boldogság
gyakorlati megvalósulásához, ha teljesen átalakulna - mármint
testileg. Mihez hasonlíthatnánk Istent? Először is,
nyilvánvalóan, egy puncihoz, de talán a gőzfürdő gőzéhez is.
Mindenesetre valami olyasmihez, amiben megjelenhetne a
lélek, mert a testet eltölti a megelégedettség és a gyönyör, és
mert minden nyugtalanság eltöröltetik belőle. Most már
biztosan tudom, hogy a lélek még nem született meg, csak meg
akar születni, és hogy világrajövetele gyötrelmes lesz, és hogy
erről az egészről mindezidáig csak elégtelen és káros tudásunk
van. Amikor Valérie elélvezett a karjaimban, és a teste
remegett a testem alatt, akkor néha eltöltött az a futó, de
ellenállhatatlan érzés, hogy más tudati szintre érkeztem, ahol
minden rossz elmúlik belőlem. Ezekben a felfüggesztett,
gyakorlatilag mozdulatlan pillanatokban, amikor Valérie teste
az öröm felé emelkedett, úgy éreztem magam, mint Isten,
akitől a lélek derűje és viharai függenek. Ez volt az első
vitathatatlan és tökéletes örömem.
A másik öröm, amit Valérie-nek köszönhetek, termé-
szetének különleges édessége, magától értetődő jósága volt.
Néha, amikor nagyon sokat dolgozott - és ahogy teltek a
hónapok, egyre többet dolgozott - éreztem, hogy feszült, és az
idegei kimerültek. De soha nem fordult ellenem, soha nem jött
indulatba, soha nem törtek rá azok a kiszámíthatatlan
idegrohamok, amelyek olyan fojtogatóvá és szenvelgővé tudják
tenni a nőkkel való kapcsolatot.
- Nem vagyok túl nagyigényű, Michel - mondta nekem
néha. - Jól érzem magam veled, azt hiszem, te vagy az életem
nagy szerelme, és ennél nem is akarok többet. De sajnos, ez
nem lehetséges: többet kell akarnom. Foglya vagyok egy
rendszernek, amitől nem kapok sokat, és amiről egyébként
tudom, hogy fölösleges; de fogalmam sincs, hogyan
szabadulhatnék ki belőle. Bárcsak egyszer lenne egy kis időm,
hogy elgondolkodjam rajta; de nem tudom, hogy mikor lesz
időm a gondolkodásra.
Én viszont egyre kevesebbet dolgoztam; persze elvégeztem a
munkámat, de csak ami feltétlenül szükséges volt. Munka után
bevásároltam, és még elértem a Kérdések egy bajnokhoz-t.
Most már minden éjszaka Valérie-nél aludtam. Furcsa módon
Marie Jeanne mintha nem bánta volna, hogy egyre lustább
vagyok. Az is igaz, hogy szerette a munkáját, és igazán
szívesen vette a vállára a megnövekedett terheket. Azt hiszem,
leginkább azt várta tőlem, hogy kedves legyek vele - és
ezekben a hetekben nagyon kedves is voltam, kedves és
nyugodt. Láthatólag szerette a korallnyakláncot, amit
Thaiföldről hoztam neki, mindennap viselte. Miközben
előkészítette a kiállítások anyagát, néha furcsa, megfejthetetlen
tekintetet vetett rám. Egy februári reggelen - jól emlékszem,
mert aznap volt a születésnapom - őszintén kimondta:
- Megváltoztál, Michel... Nem is tudom, valahogy
boldognak látszol.
Igaza volt: boldog is voltam, még jól emlékszem rá. Persze
vannak különféle dolgok, egy sor könyörtelen probléma, a
hanyatlás és a halál, például. Mégis, erre a néhány hónapra
visszagondolva tanúsíthatom: a boldogság igenis létezik.
4.
5.
Június utolsó két hetében Valérie megint rettenetesen sokat
dolgozott; amikor sok országgal áll kapcsolatban az ember, a
legnagyobb problémát az időeltolódás okozza - Valérie-nek
tulajdonképpen a nap huszonnégy órájában talpon kellett
lennie. Egyre melegebb lett, ragyogó nyár ígérkezett, de
pillanatnyilag nemigen tudtuk kihasználni. Munka után
szívesen betértem a Tang Fréres üzletekbe, megpróbáltam
belevetni magam az ázsiai konyha rejtelmeibe. De túl
komplikáltnak találtam, új egyensúlyt kellett teremtenem az
összetevők között, más módon kellett felvágnom a zöldségeket,
és ez szinte új lelki berendezkedést igényelt. Inkább áttértem az
olasz konyhára, ami mégiscsak közelebb állt hozzám. Soha
nem gondoltam volna, hogy egyszer majd örömömet lelem a
főzésben. A szerelem felszenteli az embert.
6.
8.
9.
10.
10.
12.
13.
14.
15.
16.
HARMADIK RÉSZ
PATTAYA BEACH
1.
Nagyon hosszú idő után akkor ébredtem először egyedül. A
Krabi-i kórház kicsi, világos épület volt. Délelőtt
meglátogatott egy francia orvos. Harminc év körüli, kicsit
görnyedt, gondterhelt arcú férfi. Megtudtam tőle, hogy három
napig aludtam egyfolytában.
- Tulajdonképpen nem aludt igazán - mondta. - Néha
mintha felébredt volna, többször is megpróbáltunk beszélni
magával, de most először sikerült kapcsolatot létesítenünk.
„Kapcsolatot létesíteni", gondoltam lomhán. Az orvos azt
is elmondta, hogy a támadás mérlege egészen iszonyatos: a
halottak száma 117-re emelkedett, Ázsiában eddig ez volt a
leggyilkosabb merénylet. Néhány sérült annyira kritikus álla-
potban van, hogy nem is lehet őket szállítani, Lionel is közé-
jük tartozik. Mind a két lába leszakadt, és vasszög fúró-dott a
hasába; nagyon kevés esély van arra, hogy életben maradjon.
A többi súlyos sérültet átszállították a bangkoki Bumrungard
Hospitalba. Jean-Yves csak kisebb sérülést szen-vedett, egy
golyó ment át a felkarján, őt itt helyben ápolják. Én
egyáltalán nem sérültem meg, egy karcolás sem esett rajtam.
- A barátnője holttestét már hazaszállították Francia-
országba. Beszéltem a szüleivel telefonon: Bretagne-ban
fogják eltemetni. Az orvos elhallgatott; valószínűleg azt várta,
hogy mondok valamit. A szeme sarkából vizsgálgatott; egyre
gondterheltebbnek tűnt.
Dél felé egy ápolónő jelent meg egy tálcával; egy órával
később elvitte. Azt mondta, hogy mindenképpen ennem kell
valamit
Jean-Yves délután meglátogatott. Ő is furcsán, a szeme
sarkából méregetett. Főleg Lionelről beszélt; Lionel
haldoklott, már csak órái voltak hátra. Sokat emlegette Kimet.
Kim csodával határos módon sértetlen maradt, és láthatólag
elég hamar megvigasztalódott. Jean-Yves előző este kiment a
városba, és meglátta a lányt, amint karonfogva sétált egy
angol férfival. Persze ezt nem árulta el Lionelnek, de Lionel
nemigen áltatta magát, azt mondta, hogy már az is szerencse
volt, hogy egyáltalán megismerhette Kimet.
- Érdekes - mondta Jean-Yves -, valahogy boldognak
látszott.
2.
3.
4.
5.