Professional Documents
Culture Documents
ESSZENCIÁJA
A SZÍNEK ÉS AZ AURA-SOMA VILÁGA
Nyomda:
Felelős vezető:
2
Tartalomjegyzék
Előszó
6. fejezet: A POMANDEREK
7. fejezet: A QUINTESSZENCIÁK
Zárszó
3
Előszó
Egy kézikönyvet tart a kezében minden kedves olvasó, aki a színek csodálatos világának
titkaira kíváncsi és leemelte e könyvet a polcról. Mi mindannyian a szépség, a harmónia és
egyensúly híveiként, a színek, illatok, gyógynövények vonzásában találkoztunk először ezzel
az egyedülálló rendszerrel, mely nem ma, s még csak nem is pár éve született. „Régi bor ez,
új üvegben” mondta Vicky Wall is, aki sosem tulajdonította sajátjának a színek
értelmezésének, olvasatának titkát. Életműve és munkássága minden percét mások
szolgálatában, az ő egészségük és jólétük érdekében élte.
Mi sajnos már nem ismerhettük őt, de szellemisége, és szavai áthatják
mindennapjainkat, hiszen azon szerencsések között tudhatjuk magunkat, akik az Aura-Soma
rendszerét az elsők között sajátíthattuk el Magyarországon. Akkor még angliai tanárok járták
a világot, és csupán néhány országban volt ismerős a név, „Aura-Soma”. Ma, 2006-ban
bárhová utazunk, a világ minden pontján belebotlunk a színek nyelvének tolmácsaiba, vagy
ahogy Vicky nevezett minket, a „szivárványharcosokba.”
Ez a könyv az elmúlt 8 év munkáját foglalja össze. Munkánk alapjául szolgált Vicky
Wall, Mike Booth, Irene Dalichov, Philippa Merivale, kollégáink, tanáraink írásai, akiknek
köszönet jár szeretetükért, támogatásukért és a töretlenül elhivatott munkáért, melyet a színek
segítségével az emberiségért tettek, tesznek. Igyekeztünk hozzájuk híven, és legjobb tudásunk
alapján összeállítani egy olyan átfogó, ismertető könyvet, melyet a magyar olvasó hasonló
szeretettel forgathat, használhat nap, mint nap.
A lélek útvesztőiről, mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekről szól ez a könyv, s válasz
helyett egy a válaszhoz vezető eszközt kínál, a színek csodálatos nyelvét.
4
A színek jelentés tartamát nem csak az Aura-Soma szempontjából vizsgáljuk e
könyvben, hanem fizikai, filozófiai alapokon is. Megvizsgáljuk az összes lehetséges
nézőpontot, melyek alapján értelmezhetővé, megmagyarázhatóvá válik a szín maga. A
pszichológia, és a legtöbb ősi gyógyító rendszer, sőt, a különböző vallási irányzatok is fontos
szerepet tulajdonítanak a színeknek. Vakmerőség volna azt állítani, hogy minden apró
részletre képesek voltunk kitérni, de igyekeztünk egy hasznos, olvasmányos és a gyakorlatban
is használható könyvet megjelentetni.
5
1. fejezet
A színek történelme
A fény és a nap a legtöbb ősi kultúrában nagy jelentőséggel bírt mind vallási, mind
gyógyítói szempontból.
Frank Alper kutatásai szerint Atlantisz különleges kör alakú templomai peremén olyan
színnel töltött gyógyító szobák helyezkedtek el, melyeket a nap fényéből prizmával bontott
különböző sugarak világítottak meg. Leírása szerint Atlantisz népe magasan fejlett
színtudatossággal rendelkezett és a fényszínek segítségével csodálatos gyógyításokat hajtott
végre.
Az egyiptomi kultúrában, ahol a napkultusz igazán kiteljesedett, a színekkel való
gyógyítás Toth nevéhez fűződik, de szintén maradtak feljegyzések különleges színes
szobákról melyet a nap „sugarai” világítottak meg. A színeknek minden kultúrában meg volt a
maguk jelentősége, hol tudatosabban, hol kevésbé tudatosan, de mindig jelen voltak.
Az indiai kultúrában az ayurvéda gyógyító módszerén belül is nagy hangsúlyt kapnak a
színek, a különböző ételeken keresztül. Az ízek, (édes, csípős, savanyú, stb.)
megfeleltethetőek bizonyos színekkel, sőt a 3 dósa és ezek keverék-típusai is összefüggésbe
hozhatóak a szivárvány színeivel.
Püthagorasz filozófiai és gyógyító központjában főleg numerológiával foglalkoztak, de
kidolgozták a zene, a hangok, a zenei oktávok és a színek gyógyító rendszerét is. Ezért a
görög filozófiában már fellelhetjük a hangok és a színek kapcsolatát is.
Newton 1666-ban a fehér fény prizmával történő bontásával bebizonyította, hogy a fény a
spektrum színeiből áll. Ez a jelenség fénytörés néven vált ismertté. A prizma megváltoztatta a
fény haladási sebességét, így a színek más-más fénytörési szöge megmutatta számunkra a
teljes spektrum sokszínűségét, a szivárványt. Ezt a jelenséget láthatjuk eső után is, amikor a
vízcseppek funkcionálnak természetes prizmaként. Ebben a jelenségben a színek mindig
azonos sorrendben követik egymást.
Newton nevéhez kapcsolódik az első igazán tudományos kijelentés, mely a fény fizikáját
magyarázza miszerint: A napból érkező elektromágneses energia a legnagyobb hullámhosszú
rádióhullámtól, a legrövidebb ún. kozmikus sugárig terjed.
6
A látható fény különböző tartományai:
Vörös: 780-630 nm
Narancs: 630-590 nm
Sárga: 590-560 nm
Zöld: 560-490 nm
Kék: 490-440 nm
Lila: 440-380 nm
Albert Einstein nevéhez fűződik egy másik híres felfedezés. 1905-ben tett kísérleteivel
bebizonyította a fény kettős jellegét és felismerte hullámtermészetét. Kijelentette, hogy a
fényfrekvencia nem más, mint energizált részecskék halmaza, melyeket ő fotonoknak nevezett
el. Einstein felfedezése a kvantumfizika, az atomok szintjén tárja elénk a színek születésének
titkát. Kijelentését a következő állításokkal támasztotta alá.
Minden atom tartalmaz egy pozitív töltésű atommagot, amelyet a körülötte keringő
negatív töltésű elektronok ellensúlyoznak. Minél távolabb kerülnek az elektronok az
atommagtól, annál nagyobb lesz az energiájuk, és minél közelebb vannak annál kisebb. Az
elektronok az atommag körül különböző pályákat hoznak létre és a foton akkor keletkezik,
amikor az elektron ún. kvantum-ugrást hajt végre, vagyis egy másik pályára lép. Ha az
elektron egy pályával beljebb lép az atommag felé, felszabadul egy kis mennyiségű energia,
amely nagy hullámhosszokat hoz létre. Ezt vörös fény formájában érzékeljük. Ha az elektron
hét lépést tesz a pályákon belül az atommag felé, több energia szabadul fel és a lila fény válik
érzékelhetővé. A köztes lépésekből felszabaduló energia adja a vörös és a lila különbségének
hullámhosszait, vagyis a szivárvány többi színét.
A fény kettős természetének jelensége még ma is nagy vitákat kiváltó tényező. Egyszerre
mutat hullámtani jellemzőket és igaz rá a részecske-teória is, mely a kvantummechanika
szempontjából fontos. Ahhoz, hogy a továbbiakban a színeket, mint energiákat érthessük,
definiálnunk kell a frekvencia és a hullámhossz fogalmakat.
Frekvencia:
Adott időegység alatti hullámok száma.
Hullámhossz:
Két hullámcsúcs közötti távolság, melynek mértékegysége a nanométer.
Ezen magyarázat alapján érthetővé válik, hogy a vörös nagy hullámhosszú és alacsony
frekvenciájú energia, így bizonyos szempontból ő tartalmazza a legkevesebb energiát, míg a
lila legrövidebb hullámhosszaival és legmagasabb frekvencia értékével a legtöbbet.
Ez az állítás kicsit ellentmondásosnak tűnhet, hisz a vöröset eddig erős, forró, lüktető,
éltető energiaként ismerhettük, mely ébren tart és erőt ad, míg a lilát, hűtő, nyugtató, altató
színként ismerhettük. Ismereteink helytállóak. Emberként, földi lényként tényleg a vörös a
számunkra legerősebb, legaktivizálóbb energia, mely a földelésünket biztosítja. Ez az energia,
melyet mindannyian születésünk pillanatától ismerünk. A lila tényleg magas frekvenciájú,
nagy energia értékkel bíró tartomány. Fizikai lényünkre valóban nyugtató, csendesítő, akár
altató hatással bírhat. De ez az energia a meditáció energiája, mely állapot lényegesen
különbözik a mindennapi fizikai aktivitásunktól. A meditáció, a szellemivel való kapcsolatba
lépés energetikailag magasabb frekvenciát igényel. Amikor megismerjük a lila energiát, és
7
működtetni tudjuk az ehhez tartozó energia centrumunkat, már nem alvó állapotba kerülünk,
hanem inkább egy módosult tudatállapotba, melyhez nincs szükségünk különösebb fizikai
aktivitásra.
Azok a tárgyak melyek minden fényt elnyelnek feketének, míg azok a tárgyak melyek
minden fényt tükröznek, fehérnek látszanak. Azok, melyek minden hullámhosszból
valamennyit elnyelnek, és valamennyit tükröznek, szürkés árnyalatot mutatnak.
A XX. század elején a híres filozófus és tanár Rudolf Steiner különleges kutatásokba
kezdett és kijelentette: Minden színnek speciális spirituális jelentősége van. A színeket
különböző geometriai formákhoz kapcsolta, mert felismerte, hogy a forma ereje erősíti a szín
hatását. Különböző életkorokhoz különböző színeket társított és rámutatott a szín tartalmi
mondanivalója és az adott életciklus szükségszerű összefüggéseire. Munkája ma is folytatódik
a Waldorf iskolákban, ahol a különböző életkorú gyermekek különböző színű tantermekben
tanulnak, s így a szín egyszerre segíti és inspirálja őket, az adott életkorban.
Max Luscher a bázeli egyetem pszichológia professzora a megalkotója annak a méltán
ismert színtesztnek, melyet a pszichológiában napjainkban is gyakorta alkalmaznak. Luscher
elmélete szerint az egyéni színválasztásokban a személy alapvető személyiségjegyei
mutatkoznak meg.
Goethe, a híres német költőfejedelem nemcsak irodalmi műveket írt. A színekkel való
munkája során rámutatott, hogy eljön majd az idő, amikor a színek tudatos használata
kiemelkedő szerepet játszik a fejlődésben és gyógyulásban egyaránt. Híres, 12 osztatú
színkörét számos felsőoktatási intézmény használja a színtan alapjainak megismertetésére.
Max Planck nevéhez fűződik a fény részecske teóriája, aki bizonyította, hogy a fény apró
részecskékből ún. kvantumokból áll.
8
Az emberi színérzékelés
9
A csakrák és a színek között szoros kapcsolat áll fenn.
A különböző tudatállapotok megéléséhez is más-más színminőség tartozik. Csakráink
nem csak a színenergiák felvételéért felelősek, hanem a leadásáért is. Táplálják a különböző
energiatesteket, segítik a tudatállapotok közötti kommunikációt, és felelősek testi-lelki
egyensúlyunkért is. Rajtuk keresztül gyönyörű, színes fénylényekként érzékelhetjük
magunkat és egymást.
A színek megjelenésének másik formája a festék, vagy pigment színek keverési módszere.
Ebben az esetben három elsődleges színt jelölünk meg, és ebből a három színből jelenik meg
az összes többi is. A három elsődleges szín a vörös, a kék és a sárga lesz.
A három alapszín, vagyis a három úgynevezett elsődleges szín segítségével hozzuk létre a
másodlagos színeket, majd a másodlagos színek és a szomszédjukban elhelyezkedő
elsődleges szín keverésével hozhatjuk létre a finomabb, árnyaltabb harmadlagos színeket.
10
A színek üzenetei
A szivárványban első látásra hat színt tudunk megkülönböztetni, a finom árnyalatok csak
a későbbiekben bontakoznak ki. A fény különböző hullámhosszai azok, melyek ezt a
színkavalkádot létrehozzák. Tudjuk, hogy a szivárványban megjelenő színek
elhelyezkedésének sorrendje, és a belőlük megjelenő keverékszínek egyezést mutatatnak a
színrózsa színeinek sorozatával. A szivárvány azonban nem csak a goethei színkör és a
színrózsa mintáját követi, hanem az emberi csakrák sorrendjét is.
Induljunk hát el ezen a felfedezőúton. Sétáljunk át a szivárvány hídon és figyeljük ahogy a
Fény megcsillan lelkünk ablakain.
11
2. fejezet
Vicky Wall és az Aura-Soma
12
Egyik éjszaka meditáció és ima közben gyönyörű fénysugarakat érzékelt. A
szivárvány különböző színei áradtak felé. Mindeközben hangot hallott: „Menj és válaszd szét
a vizeket!” Vicky nem értette a jelenséget és megpróbált elaludni. Másnap éjszaka a színek és
a hang újra meglátogatták. Vicky gondolkodott, de nem került közelebb a megértéshez.
„Milyen vizeket válasszak ketté? Öreg is vagyok, beteg is, és különben sem vagyok Mózes!”
gondolta. Harmadik éjszaka, amikor minden újra megismétlődött felkelt és lement a házban
berendezett kicsiny laboratóriumába, ahol napközben Margarettel készítették gyógynövény
krémjeiket, melyek eladásából próbáltak megélni akkortájt.
Ezen éjszakán történtekről Vicky így mesélt: „Valamely idegen erő vezette a
kezeimet, a többire tulajdonképpen nem emlékszem.”
Reggelre néhány színes, kétrétegű, gyógynövény olajjal teli üvegecske állt az asztalon.
Mikor Margaret megkérdezte Vickyt, hogy mik ezek és mire jók, ő maga sem tudta a választ.
Szépség olajaknak gondolta őket, melyek tovább gazdagíthatják saját készítésű, gyógyító
kozmetikumaiknak repertoárját.
Ezt követően éjszakáról éjszakára különös ihletettségben egymás után születtek a
színes színkombinációkként megjelenő üvegcsék és a következő kiállításig, ahol krémjeiket
szerették volna bemutatni, egész sorozat készült belőlük.
Ragyogtak, csillogtak a fényben, Vicky tréfásan ékszereknek nevezte őket. A
természetgyógyászati vásáron a két hölgy egyik ámulatból a másikba esett. Az üvegek,
melyeket dekorációnak, polctartó elemnek használtak, rengeteg embert vonzottak. Többször
is át kellett pakolniuk a standot, mert szinte mindenki a színes folyadékkal telt üvegeket
szerette volna látni.
Vicky különleges képessége, mely már gyermekkorában megmutatkozott, a fizikai
látás elveszítésével párhuzamosan erősödött. Képessé vált arra, hogy érzékelje az un. „igaz
aurát.” (Az igaz aura csupán része az emberi auramezőnek. Ez a misztikus rész a köldök fölött
található, kicsiny mogyorónyi területként és ugyanolyan sajátságos, mint az ujjlenyomat.
Létezéséről és arról, hogy a legbelső lényünk és a színek között szoros összefüggés van már a
Tibeti Halottas Könyvben olvashatunk.)
Vicky észrevette – ahogyan a későbbiekben még sok-sok embernél –, hogy az
emberek olyan üvegeket választottak, melyek színe megegyezett a saját igaz aurájuk színével.
Döbbenten figyelte, ahogy mindenki a saját színeiért nyúl. Amikor megkérdezték tőle mire
való, elmagyarázta, hogy egyfajta szépség olajnak gondolja, a fele víz, fele olaj tartalom
miatt. Úgy érezte, hasonló lehet Kleopátra szamártejéhez, mely ama régi korban oly hatásos
fürdőnek bizonyult.
A vásárlók ezen információk birtokában távoztak. Ami ezt követően történt Vickyt és
Margaretet őszintén meglepte. Néhány hét elteltével levelek, telefonok áradata érkezett az
üvegekkel kapcsolatban. Volt, akinek súlyos migrénes rohamai múltak el, mások
depresszióból vagy más lelki eredetű problémából gyógyultak meg. Mindenki tudni akarta mi
ez, hogyan hat, mit tartalmaz és mire jó még. Az újonnan felfedezett anyag
hatásmechanizmusa láthatóan túlmutatott az eddigi ismeretek határain.
Vicky inspirációja egyre erősödött, miközben újabb és újabb üvegek születtek. Úgy
tűnt, a színek valami ősi emléket szólaltatnak meg az emberekben, és színválasztásaik,
valamint a gyógyulások összefüggése egyre nyilvánvalóbbá vált.
Ebben az időszakban találkozott Vicky Mike Booth-al. Mike akkoriban egy
művésztelep igazgatójaként dolgozott és a Zen útját járta. Miután megismerkedett Vickyvel
úgy döntött, hogy az Aura-Somának szenteli az életét és segíti annak feltárását. Mike hasonló
képességei, valamint a különböző természetgyógyászati módszerekről szerzett mély ismeretei,
sokban támogatták Vicky munkáját. Gyakran összevetették megfigyeléseiket, és ahogy Vicky
cukor és szívproblémái egyre súlyosbodtak, megtanította Mike-ot az olajok elkészítésére.
13
Vicky 1991 elején távozott el közülünk. Azóta Mike Booth vezeti az általa létrehozott
szervezetet, mely mára Nemzetközi Színgyógyászati Akadémiaként vált ismertté. Ő és
felesége Claudia Booth irányítják az Egyensúly üvegek gyártását és az Aura-Soma
tanfolyamokat világszerte. Az Aura-Soma ma jelen van a Föld 56 országában. Tanárok és
konzulensek egész hálózata segíti, hogy mindenki által elérhető legyen ez a csodálatos
gyógyítói rendszer. Az üvegek azóta is meditációban és ima útján születnek Mike által. Az
Aura-Soma Egyensúly üvegeinek sorozata ma sem teljes…
14
3. fejezet
Az Aura-Soma filozófiája
„Te vagy a szín, melyet választasz, s ez tükrözi lelked szükségletét”
erősen. A különbség csak az, hogy vannak, akik hallgatnak saját intuíciójukra, és vannak, akik
a józan ész, a logikusan okfejtő elme hatására folyamatosan felülbírálják azt. A cél nem a
határtalanul intuitív életforma, hanem a kettő tökéletes egyensúlya.
Az Egyensúly üvegek választásáról részletesen olvashatunk a következő fejezetben, ám
ha röviden kellene válaszolni arra a kérdésre, hogyan válasszunk üveget, azt mondanánk:
„épp úgy, ahogy reggel ruhát a szekrényből”. Azt válasszuk, amelyik akkor és ott a leginkább
vonz, a leginkább tetszik. Mert „Te vagy a szín, melyet választasz, s ez tükrözi lelked
szükségletét.” s ez valóban ennyire egyszerű.
Minden teremtett lény, egyfajta titkos nyelven kommunikál abban a világban, melyben
létezik. Ezt könnyen észrevehetjük, ha pár órát a természetben töltünk. A szignatúratan állítja,
hogy ha megfigyeljük környezetünk jelzéseit, a természetben megjelenő színeket és formákat,
pontos választ kaphatunk életünk kérdésére.
Egy adott színű növény pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint amelyekkel
az adott szín. A vörös rózsa figyelemfelkeltő, vonzó, kifejezi a szenvedélyt és a vágyat, ám ha
túl közel merészkedünk hozzá, megismerhetjük tökéletes védekező rendszerét, mely nem szép
szavakkal, de szúrós tüskékkel hárít. A színek nyelve a természet nyelve.
A fizikai, legsűrűbb (vörös) testünket közvetlen körülvevő aura réteg az éteri képmás
vagy tudományosan bioplazmának nevezett réteg, mely az életenergia áramlásáért felelős. Ez
az érzelmi test az első réteg, melyet kb. 10-15 cm szélesnek kell elképzelnünk, és a narancs
színt asszociáljuk hozzá. Ez egy nagyon intenzív réteg. Hiszen hol máshol találjuk meg a
szeretetet vagy a félelmet? A bőrünk alatt? A szívben? Az agyban? A vesében? A
vérkeringésben? Nem, hiába keresünk érzelmeket a szervekben, nincsenek ott, mégis áthatják
azokat.
15
A következő aura réteg az úgynevezett mentális (sárga) testünk. A két, vagy több réteg
között nincsenek határozott, elvágó határok, mint ahogy a szivárvány színei között sincsenek
határvonalak. A mentális test elhelyezkedése elképzelhető kinyújtott karjaink szélességében,
és e rétegen belül gondolati mintáink és mentális megéléseink energiáival találkozhatunk. Ám
gondolatformáink nem az agyban születnek, hanem ott már mint parancs, megérkezett
információ vannak jelen.
Az alapcsakra, mely a gerinc aljánál található a vörös színnel analóg. Ezt követi az
alhas tájékán a szakrális, vagyis második csakra a maga narancsos minőségében. A gyomor
tájékán találjuk a hármas csakrát, a Soláris plexust. Ezt követi a szív, zöld, a torok, kék, a
harmadik szem, királykék és a fejtető, vagyis korona csakra a maga lila Fényével. Fontos
állomások ezek mind fizikai, mind szellemi fejlődésünk szempontjából, de felfoghatóak
egyfajta léleklétra vagy a tudati evolúció különböző állomásaiként is. A szín ezeken az
állomásokon nem önálló létezőként jelenik meg és tűnik el, inkább finom átmenetekben
megjelenve jellemzi lényünk minden aspektusát. Az Aura-Soma filozófiájában nem csupán a
gerinc mentén elhelyezkedő pontokat vagy „tölcséreket” értjük csakra tájékként, hanem mint
színes egymásba olvadó sávok, színemberként gondolkodunk erről.
A hét elsődleges csakrán túl további fontos finomanatómiai pontokat kell még
megemlítenünk ahhoz, hogy igazán jól eligazodhassunk. Ezek elhelyezkedése és funkciója jól
megfigyelhető a finomanatómiai ábrán a mellékletben, melyet érdemes most fellapoznunk. Az
Aura-Soma beszél egy úgynevezett 8. csakráról is, mely a fejünk fölött karnyújtásnyira
magenta színben pompázik. Itt található a Lélek Csillag, melynek segítségével folyamatos
kapcsolatban maradhatunk tudatfeletti énünkkel, a szellemmel, melynek inspirációja áthatja
mindennapi életünket. Ezen a csillagon keresztül kapcsolódunk ahhoz a feladathoz, melynek
beteljesítésére érkeztünk.
A szív és a torok között, a mellkas felső részének jobb oldalán helyezkedik el a 4 és ½.
csakra, a türkiz Anandha Khanda, mely az individualizációs folyamatainkért felelős.
A következő csillag az arany területhez kapcsolható, mely a köldök fölött, egy kicsit
beljebb található. Ez az ún. Inkarnációs Csillag, melyben az eredeti mintáinkat hordjuk.
Fizikai formában ez egy olyan sejtcsoport mely életünk első és utolsó pillanatában is ugyanaz.
Nem cserélődik, mint ahogy legtöbb sejtünk teszi kb. hét éves ciklusokban. Ez a rész, mint
egy mindent magába foglaló esszencia jellemez minket. Energetikailag ez a Blue-Print vagy
életterv. A fogantatás pillanatában, csatlakozva az első, minket megalapozó sejthez,
végigkíséri életünket, és egyfajta bölcs részünkként segíti a folyamatot, hogy a vállalt és
megvalósítandó feladatainkat teljesítsük. Ezt a csillagot nevezzük Igaz Aurának.
16
A képen látható negyedik pont a Föld Csillag. Egy nagy csillag az alapcsakra alatt,
mely vörös színű. Ez a rész is mélyen hozzánk tartozik. Felelős azért, hogy itt, földi
emberként megkapjunk minden olyan energetikai támogatást, melyet ez a bolygó kínál
nekünk. Ha kapcsolatunk jó a Földdel, vagyis ez a rész kiegyensúlyozottan működik akkor az
alapcsakránk is automatikusan kiegyensúlyozódik, áldottnak, elégedettnek és erősnek érezzük
magunkat. Elfogadjuk és viszonozzuk a Föld szeretetét. Bőségben élünk.
17
4. fejezet
Az önválasztó mechanizmus
Mint már említettük, Vicky Wall látta és bizonyossággal állította, hogy mindig,
mindenki olyan színkombinációkért nyúl, melyek tükrözik igaz aurája színét, az aura egyéb
rétegeinek színét, s ezen keresztül egy pontos energetikai képet mutatnak. A választás színeit
látva és a színek nyelvét beszélve megérthetjük önmagunkat egy mélyebb szinten.
Tehát bátran az üvegek elé lépve képesek vagyunk megmutatni mi az, amihez
vonzódunk, egyszerűen megválaszolva a kérdést: „melyik színkombináció (üveg) tetszik
(vonz) a legjobban?” Kezdeti lépésként kiválasztunk négy palackot abban a sorrendben,
ahogy a leginkább tetszik. A választott üvegek legyenek bármely kombinációban is, tükröt
tartanak elénk. Egy olyan képet, melyet még sohasem láttunk. Lelkünk tükörképét.
Aki valójában beszél, az a négy kiválasztott üveg, melyek, mint apró, csillogó ékszerek
mutatják meg tévedhetetlen pontossággal kik is vagyunk valójában. Megmutatják hol tartunk
életünk útján, milyen kihívásokkal találkoztunk eddig ezen az úton, s mindebből mit és
mennyire tanultunk meg, és azt is, hogy ezen ösvény mentén merre tart lelkünk. Az üvegek
beszélnek választott feladatainkról és megerősítenek abban, hogy a feladatok megoldásához
szükséges erőt is hordozzuk magunkban. Hangsúlyt helyeznek ajándékainkra, melyeket az
előzőleg megélt kihívások megoldásával szereztünk.
18
Miután a kliens és a konzulens az Egyensúly üvegek és a színek nyelvének segítségével
megbeszéli a fent említett egyéni kérdéseket, a konzultáció az ajánlás fázisába lép. Hiszen
miután felismertük és megbeszéltük a bennünk zajló folyamatokat, jogosan tehetjük fel a
kérdést: „Értem, de mit tegyek most?”
Sokszor elég a tudatosítás, a felismerés élménye is, hogy a kihívás az ajándék fázisba
forduljon, vagyis elkezdjük megoldani életünk aktuális feladatait. De a legtöbbször
visszatérve megszokott körülményeink közé automatikusan a régi mintáinkat kezdjük
ismételni, vagyis hiába ismertük fel egy röpke pillanatra valódi feladatunkat, ha hazatérve már
újra „ugyanabba a hibába esünk”. Ezért az Aura-Soma felajánlja a lehetőséget, hogy
hazavihetünk ezek közé a körülmények közé abból az élményből, energiából, melyet a
konzultációban választottunk, és azokat tudatosan használva segíthetjük a felismert
folyamatok lejátszódását. Vicky ezt így magyarázta: „Kiválasztani a négy üveget olyan, mint
találkozni egy régen látott jó baráttal. Felemelő, örömteli. De használni az üvegek tartalmát
ugyanakkor olyan, mint találkozásunkkor megölelni barátunkat. Mély, bensőséges, s talán
örökre szól.” Ilyenkor a konzulens segít eldönteni, hogy melyik üveget vigyük haza és ehhez
az üveghez a választásunk alapján milyen pomandert, quintesszenciát, színesszenciát, vagy
egyéb energetikai szert ajánl.
19
5. fejezet
Az Egyensúly üvegek tartalma és működése
Mi rejlik a palackban?
Hogyan működnek?
A kész üvegek ezután útnak indulnak a világ különböző országai felé, ahol az őket
kiválasztó személy használni kezdi őket.
Amikor egy üveget használni kezdünk, egy bizonyos energetikai szert használunk,
vagyis a saját energia mezőnkbe viszünk egy másik energiát, ami az ahhoz legközelebb álló
mintát képviseli. A homeopátiához hasonlóan „hasonlót a hasonlóval” kezdünk „kezelni”,
vagyis arra késztetjük finomanatómiai részeinket, hogy egyesülve ezekkel az energiákkal
visszaállítsuk azok természetes egyensúlyát, hogy az adott területen belül a lehető
legkiegyensúlyozottabban működjenek tovább. Vagyis, ha eddig kihívásaink voltak ezen a
területen, eztán a terület ajándék aspektusait éljük meg. Ezért hívják az olajakat Egyensúly
olajaknak. Ugyanazon „érme két oldalát” egyensúlyozzuk segítségükkel.
Az üvegek használata:
20
-Helyezhetjük az üveget ametiszt- vagy kvarckristály barlangba, hiszen ezeknek erős
tisztító, újra energizáló hatásuk van. Ez esetben tartsuk az üveget néhány napig a
barlangban, majd elkezdhetjük használni.
-Száraz tengeri sós ágyba is helyezhetjük az üveget. A tiszta, nem vegykezelt tengeri só
Földünk legerősebb természetes „tisztítószere”, így erős tisztító hatást fejt ki az
üvegekre is. Ilyenkor öntsük a sót egy edénybe, helyezzük bele az üveget úgy, hogy
nyakig elfedje a só. Hagyjuk ebben állni legalább 24 órát, majd vegyük ki belőle, és
ezután használhatjuk az üveget.
-Az Aura-Soma is rendelkezik egy erős tisztító esszenciával, melynek neve Seraphis Bey
Quintesszencia. Egyszerűen cseppentsünk az üvegre pár cseppet ebből, majd egy fehér
kendővel alaposan töröljük át az üveget, és használata máris lehetséges. Ezzel az
energetikai tisztítószerrel tisztíthatunk más tárgyakat, kristályokat, saját életterünket,
auramezőnket is.
A következő kérdés legtöbbször az, hogy mikor és hányszor tegyük ezt meg. Naponta?
Vagy naponta többször? Figyeljük intuíciónkat, és tudni fogjuk a választ. Mint már többször
említettünk az Aura-Soma olajak nem fizikai gyógyszerek, ezért recept sincs arra
vonatkozóan, hányszor kell őket használni. Ám emlékezzünk arra, hogy felelősségünk saját
lelki folyamataink felett a miénk, ezért a válasz röviden: ahányszor csak eszünkbe jut, de
lehetőleg minél többször. A rendszeresség fontos építő eleme az üvegek működésének. De
ennek gyakoriságát magunknak kell eldöntenünk függően attól, hogy mit súg a megérzésünk.
21
Az üvegek leírásához tartozó kiegészítések:
„Az üveg segítsége” bekezdés alatt olyan felsorolást találunk, amely az üveg használata
közben reánk váró fejlődésről szól. Szintén fontos, hogy soha ne ez alapján a felsorolás
alapján válasszuk ki melyik üveget fogjuk használni, hanem intuitívan, a szimpatikus
rezonanciának, vagy ha úgy tetszik Belső hang súgásának engedelmeskedve válasszunk
üveget. Minden üveg „kulcs egy zárba.” Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, olyan zárrá
válhatunk, mely megmutatja a hozzá illő kulcsot.
(Van néhány olyan üveg, mely tudatosan is választható, ezek neve alatt a Mentő készlet
feliratot látjuk. Ezeket az üvegeket választhatjuk olyankor is, amikor nem jelentek meg egy
választásban, de használatuk előtt konzultáljunk szakemberrel.)
22
Hol használjuk: itt azokat a testterületeket írjuk le, amelyeken használva az üveg
elkezdi kifejteni hatását. Ezeknek a területeknek nincs közük az esetlegesen jelen lévő fizikai
tünetek kezeléséhez, hiszen az Aura-Soma nem foglalkozik fizikai szimptómák
gyógyításával. A testterületeket az üvegekben jelenlévő színek, és az azokhoz tartozó csakrák
alapján határoztuk meg.
A megerősítés bekezdésben pedig egy pozitív mondatot találunk, mely, mint egy üzenet
a palackból, segítheti folyamatainkat. Érdemes ezt a megerősítést szívünkben, elménkben
tartani minden alkalommal, amikor az üveget kézbe vesszük, összerázzuk és magunkra
kenjük.
23
0. Lelki mentő
KIRÁLYKÉK/MÉLYMAGENTA
Az üveg segítsége:
-Azoknak, akik „mentőmunkát” végeznek álmukban és ezért fáradtan és nehezen
ébred, nyugalmat és energiát hoz.
-Támogatja, hogy intuitív megérzéseinknek hasznát vegyük a praktikus életben.
-Ihletet ad, segíti a meditáció folyamatát.
-Segít őszintének lenni önmagunkkal és másokkal.
-Új távlatokat nyit, megteremti az újrakezdés lehetőségét.
-Összeköt belső erőnkkel.
-Mély békét, megnyugvást, elégedettséget hoz.
-Enyhíti a krónikus fejfájást és az álmatlanságot.
-Nyugtató hatású.
-Csillapítja a szülési fájdalmakat, és csökkenti a komplikációk kialakulásának esélyét.
24
1. Fizikai mentő
KÉK/MÉLYMAGENTA
Kulcsmondata: Békés kommunikáció önmagunk mélységeivel. Segítő kommunikáció.
*Csakra készlet/ *Mentő készlet
Ajándékok: Tudja milyen ideált keres, és képes felismeri azt. Jó elemző, kiváló vezető. Erős,
férfias tulajdonságok jellemzik függetlenül attól, hogy férfi-e vagy nő. Erős felelősségérzettel
rendelkezik. Ismeri hatalmát és pozitívan, építő módon használja azt.
Kihívások: Nehezen békül ki a lét női oldalával. Hajlamos túlpörgetni magát, könnyen
manipulál másokat. Nehézségei vannak az érzelmei kifejezésével. Talán észre sem veszi, de
visszaélhet hatalmával. Úgy érzi, egyedül van és magányát nem igazán képes feloldani.
Az üveg segítsége:
-Segít megérteni, hogy a mindennapi élet is spirituális.
-Mindenféle „elsősegély” helyzetben. Az első helyre választva gyógyító
képességekről beszél.
-Közelebb hozza életünk valódi célját.
-Segít megszabadulni berögződéseinktől.
-Javítja a memóriát.
-Nyugtat, pozitív irányba terel.
-Erősíti önbecsülésünket és belső erőforrásainkat.
-Megszünteti a magány érzését.
Egyéni sajátságok: Testi mentő. Azon kevés Aura-Soma olajak egyike, amelyet a leírásban
szereplő területeken kívül is gyakran alkalmazunk, amennyiben egy hosszasan fennálló lelki
tünet már manifesztálódott, vagyis fizikai fájdalmat okoz.
25
2. Béke üveg
KÉK/KÉK
Kulcsmondata: Béke kommunikáció, ami, inkább rajtunk keresztül árad, mint tőlünk ered.
Tápláló energia. Természetes tekintély.
*Csakra készlet
Ajándékok: Belső békét hoz. Békeszerető ember, aki harmóniára vágyik. Jól kommunikál és
képes kihasználni a torok csakrában rejlő kreativitást. Jó vezetői képességekkel rendelkezik.
Észrevétlenül és különösebb erőfeszítés nélkül jut magas társadalmi pozíciókba. Képes arra,
hogy a dolgokat mintegy felülről szemlélve nagyobb képet lásson. Szívesen segít másokon,
meghatározó női vonásokkal bír. Akár férfi, akár nő közeli kapcsolatban áll az ősi anya-
istennőkkel, Évával, Ízisszel. Kifejezetten fogékony más világokból származó üzenetekre.
Kihívások: Állandó hatalmi kihívásokkal küzd. Talán ő az, aki visszaél a hatalmával, de lehet,
hogy úgy érzi rajta hatalmaskodnak. Gyermekkora meghatározó élménye lehetett egy
autoriter személy, az apa, vagy egy domináns anya is. Kommunikációs nehézségek, melyek
oka, hogy nehezére esik kezelni az élet férfias oldalát. Jellemző lehet az állandó, nagyfokú
energia hiány. Nehezen képes egyensúlyba kerülni. Fél az ismeretlentől. Kihívást jelent
számára elfogadni és adni.
Az üveg segítsége:
-Megszilárdítja kapcsolatunkat legbenső, békés részünkkel.
-Segít kapcsolatba kerülni a békével, mely alapja minden megértésnek.
-Béketeljes kommunikáció, tápláló feminin energia, Az Anya-Istennő.
-Stimulálja a kreativitást.
-Könnyebbé teszi az átlépést (születés, halál).
-Elmélyíti a megérzéseinket.
-Segít legyőzni az ismeretlentől való félelmet.
-Bizalmat ébreszt.
-Javítja a beszédkészséget.
-Megérteti velünk a csend erejét, segíti a beszéd és a hallgatás közötti egyensúly
felismerését.
-Bizalom és hit.
26
3. Atlantiszi szívüveg
KÉK/ZÖLD
Kulcsmondata: A kreatív kommunikáció, főleg a Földdel kapcsolatban, és a Földet körülvevő
mágneses struktúrával.
* Csakra készlet / *Mentő készlet
Az üveg segítsége:
-Segít, hogy elmélyedjünk a titkos tudományokban.
-Segít megérteni az élet érzelmi oldalát.
-Élénkíti a képzeletünket és fejleszti a kreativitást.
-Hasznos lehet depresszió esetén.
-Felszabadítja az érzelmeket, s megkönnyíti a tiszta kommunikációt.
27
4. Napfény üveg
SÁRGA/ARANY
Kulcsmondata: Tudás: ami megszerezhető, és bölcsesség: amivel már rendelkezünk.
*Csakra készlet/ *Mentő készlet
Ajándékok: Kitűnő vezető és szervező, bölcsen használja hatalmát. Képes valóra váltani
elképzeléseit. Örül az életnek. Tisztában van azzal, hogy a tudás öröm. Remek humora van, és
világosan gondolkodik. Kommunikációja mások számára megvilágító erejű lehet. Rengeteg
mentális energiával rendelkezik, ezért sokat, szinte egész életében tanul.
Kihívások: Gyakran mély félelmei vannak. Nem bízik önmagában. Leginkább magára gondol.
Érzelmileg kiforratlan. Nem képes örülni. Hajlamos légvárakat építeni, gyakran túl kemény
másokkal, és visszaélhet hatalmával. Kritikus és bíráló. Mély önértékelési kételyek jellemzik.
Az üveg segítsége:
-Megnyitja a kaput a benső tudás és bölcsesség felé.
-Tudás a tudatos elmében, bölcsesség a létezés legmélyebb szintjén. Mindez Fénybe
emelkedik, a tudatos létezésért.
-Összehangolja a megérzéseket és a mély belső hangot.
-A tanult tudást segít bölcsességgé alakítani.
-Legyőzi a felismert fóbiákat; bizalmat, biztonságot és örömet ad.
-Megerősíti önértékelésünket.
-Oldja a depressziót, segít, hogy lássuk a Fényt az alagút végén.
-Megnyugtatja elménket, segít, hogy megállítsuk gondolati „mókus kerekünket.
-Segíti az információk feldolgozását, szelektálását és rendszerezését.
Megerősítés: ”Boldog vagyok és biztonságban érzem magam. Tudom, hogy nem tudok
semmit.”
28
5. Naplemente üveg
SÁRGA/VÖRÖS
Ajándékok: Erős és lendületes. Képes magával ragadni másokat, két lábbal áll a földön. Az
emberek vonzódnak hozzá, keresik a társaságát, karizmatikus vezető egyéniség. Rengeteg
fizikai energiával rendelkezik. Szereti a kényelmet és élvezi az életet. Szexuálisan aktív életet
él.
Kihívások: Hajlamos sötéten látni a dolgokat. Nehezére eshet testi vágyainak megélése.
Nehezen vállalja valódi énjét, fél az elutasítástól. Elfojtja haragját, nehezen talál barátokat.
Sokáig rágódik sérelmein.
Az üveg segítsége:
-Segít a rendelkezésünkre álló energiát bölcsebben felhasználni.
-Segít, hogy kifejezhessük mindazt, amely a tudatos elménkben van. A Tanárok
Üvege.
-Segít, hogy személyes erőnket pozitívan használjuk.
-Elengedővé, nagylelkűvé tesz.
-Ráébreszt, hogy az öröm útja a megvilágosodás forrása lehet.
-Segíti a tanulást, a rendszerezést.
-Támogat, hogy feldolgozzuk a tudatalattiban lappangó haragot.
-Oldja a félelmeket, és örömöt hoz.
-Javítja a kapcsolatteremtő képességet.
-Oldja a szexuális gátlásokat.
Egyéni sajátságok: Nagyon sokban hasonlít a 26. számú Sokk üveghez. Ha elsőnek vagy
másodiknak választjuk ezt az üveget, kérjük szakképzett konzulens segítségét az
értelmezéshez.
29
6. Energia üveg
VÖRÖS/VÖRÖS
Ajándékok: Erős és bátor, a legnehezebb időkben is kitart amellett akit szeret. Energikus és
életerős, magnetikus vonzást gyakorol embertársaira. Szereti az életet, jól boldogul az anyagi
világban. Boldog, elégedett és sikeres.
Az üveg segítsége:
-Segít, hogy megérezzük szeretetünk erejét.
-Segít megélni az önfeláldozó szeretetet.
-Erősen energetizál. A szeretethez szükséges alapenergia.
-Hasznos teljes kimerültség idején.
-Fejleszti az önismeretet és a gyakorlati érzéket.
-Gyógyítja a viszonzatlan szerelem ütötte sebeket.
-Támogat, hogy többet tudjunk nyújtani kapcsolatainkban.
-Felfedi a szív vágyait.
-Gyógyítja a nehéz születésből adódó problémákat.
30
7. Getszemáné-kert
SÁRGA/ZÖLD
Ajándékok: Számára a hit és a meggyőződés a fontos. Az újkor úttörői közé tartozik, gyakran
idealista, filozófus alkat. Megérti az emberek vágyait, és jó érzékkel elégíti ki azokat. Nagy
lelkierő és bölcsesség birtokában él. Az erkölcs irányítja lépéseit. Rengeteget utazik, nagyon
szereti a természetet.
Kihívások: Gyakran feladja céljait. Saját értékítélete alapján dönt, gyakran öntörvényű. Tudja,
hogy szembe kell néznie önmagával, mégis úgy tesz, mintha ez nem lenne számára fontos.
Az üveg segítsége:
-Segít a fontos döntések meghozásában.
-Serkenti az agyműködést.
-Csökkenti félelmeinket.
-Megóv attól, hogy túlbonyolítsuk dolgainkat.
-A térrel kapcsolatos kihívásokban segít (klausztrofóbia, agorafóbia).
-Felszabadítja érzelmeinket.
-Segít, hogy az élet napos oldalát lássuk.
-Rámutat apró örömeinkre.
-Segít megszabadulni a féltékenységtől.
-Kamaszkori problémák esetén segíti a személyiség fejlődését.
-Bölcsesség hogy megtaláljuk terünket.
-Bizalom a mélyben, tudás a tudatos elmében. Isteni önfeláldozás.
31
8. Anubisz
SÁRGA/KÉK
Kihívások: Sokszor nem hagy másokat szóhoz jutni. Harmóniára törekszik, de nehezen hoz
döntéseket, mert túlságosan jól ismeri az érem mindkét oldalát. Erős előítéletekkel viseltetik
mások iránt.
Az üveg segítsége:
-A túl sok gondolkodás megzavarja a belső békét.
-Tudni, a belső kommunikáció által.
-Segít megtalálnunk a belső békét lelkünk mélyén, így kommunikálni azt a világ felé.
-A Tanárok üvege.
-Segít megértenünk a szerelem törvényeit.
-Felfedi előttünk a jelent és az öröklét titkait (8 a végtelen jele, egyben az üvegé is ) .
-Fejleszti az önismeretet.
-Segít tervezni a jövőt.
-Segít dadogás, vagy más kommunikációs zavar esetén.
-Csillapítja a bűntudatot.
-Felszínre hozza elfojtott sérelmeinket, így segít megszabadulni azoktól.
-Segít előző életből hozott bűntudat esetén is.
32
9. Szív a szívben, Kristálybarlang
TÜRKIZ/ZÖLD
Az üveg segítsége:
-Individuális kutatás az igazságért.
-A szívcsakra működésének egy magasabb szintjére emel.
-Segíti az őszinte (szívbéli) kommunikációt.
-Nehéz helyzetekben segít, hogy megtaláljuk a kivezető utat.
-Segít, hogy egyedülléteinket ne magányként éljük meg.
-Önbizalmat kínál.
-Segít feloldani a féltékenységet.
-Megszabadít régi érzelmi kötődéseinktől.
-Új utat mutat kapcsolataink terén.
-Segíti kreatív erőink felszabadítását.
-Reinkarnációs terápia esetén segít visszacsatlakoznunk atlantiszi életeink idejéhez.
33
10. „Menj és ölelj meg egy fát”
ZÖLD/ZÖLD
Kihívások: Sokszor a múltban ragad, vagy a jövőn töpreng, nehezen éli meg a jelent. Szívesen
épít légvárakat. Kiváló ötleteihez gyakran nem teremt gyakorlati alapokat. Lelki fejlődését
visszavetheti, hogy nem áll elég stabil lábakon. Valaki, akiben a változásokkal szemben
ellenállás van. A félelmek elengedésének szükségessége. Annak megtanulása, hogy adjunk,
mielőtt elvárnánk, hogy kapjunk.
Az üveg segítsége:
-Segít döntéseket hozni.
-Segíti az önállósodás folyamatát.
-Segít új helyünket megtalálni.
-Tér, irány, igazság. Az út. A tér-adó.
-Harmónia a természettel.
-Kitágítja látókörünket.
-A becsületet és igazságot erősíti bennünk.
-Segít abban, hogy észrevegyük miféle változásokon megyünk keresztül.
-Csillapítja a lelki zavarodottság érzését, belső békét hoz.
Hol használjuk: A szív csakra területén. A mellkas egész területére és övszerűen, körben
hátra, a gerincet is beleértve.
Megerősítés: „Megteremtem a teret arra, hogy azt tegyem, amit tennem kell.”
34
11. Az Esszénus üveg 1.
TISZTA/RÓZSASZÍN
Kihívások: Önmagával szemben szigorú, túl sokat vállal. Nehezére esik elfogadni a feléje
irányuló szeretetet. Meg van győződve önnön csalhatatlanságáról. Gyakran másokat okol saját
szeretet hiányáért. Elmerül a részletekben, nem látja saját hibáit. Túlságosan naiv. Rejtett düh
munkál benne.
Az üveg segítsége:
-Segít a feltétel nélküli szeretet csatornájává válni a világban.
-Melegség, lágyság, együttérzés. Megérezni mit is jelent feltétel nélkülivé válni.
-Segítségére lehet olyan nőknek, akik szeretnének gyermeket, de a fogantatással
nehézségeik vannak.
-Közvetítőként működik: átjárhatóvá teszi az utat ott, ahol más Aura-Soma termékek még
nem működnek.
-Tisztítás a tudatos elme számára.
-Segít megbocsátanunk önmagunknak és másoknak is.
-A női betegségek gyökereihez jut el, így segít a menstruációs és egyéb problémák esetén.
-Megnyitja az önszeretet kapuját.
-Kapcsolatot létesíthet esszénusi inkarnációkkal.
35
12. Az új évezred békéje
TISZTA/KÉK
Kihívások: Valaki, akiben nincs meg a belső béke. Gyakran elégedetlen és hibáztatja az őt
körülvevő világot. Talán nem engedi saját könnyeit folyni. Nehézség a „belső én” maszkulin
aspektusával. Úgy érzi, a dolgok megrekedtek, mintha semmi nem mozdulna. Nehezen kezeli
a felé irányuló hatalmi megnyilvánulásokat, a bürokráciát és a rendet. Apával vagy más
személy hatalmi pozíciójával történő kihívásokra utalhat.
Az üveg segítsége:
-Béketeljes, barátságos kommunikáció.
-Adhatjuk gyermekeknek, akiknek problémájuk van a beszéddel.
-Egy tiszta csatorna a békés kommunikáció számára.
-Segít függőségeink feloldásában.
-Csendet teremt bennünk és körülöttünk, hogy meghalljuk belső mesterünk hangját.
-Segít megtalálni a beszéd és a csend közötti egyensúlyt.
-Segít, hogy türelemmel fogadjuk a látszólag mozdulatlan élethelyzeteket.
36
13. Az új évezred változása
TISZTA/ZÖLD
Az üveg segítsége:
-Tér a változásnak és felemelkedésnek.
-Lépj kapcsolatba saját irányoddal.
-Tisztítás, hogy megtaláljuk terünket.
-A szív megvilágosodása.
-Segít megbocsátani önmagunknak.
-Segít elengedni a múltat, és koncentrálttá tesz.
-Rendet teremt érzelmeinkben.
-Feloldja a múltbéli kapcsolatainkból eredő fájdalmakat.
37
14. Az új évezred bölcsessége
TISZTA/ARANY
Ajándékok: Egy vidám személyiség, akinek lényéből árad az életöröm. Bölcs és az ösztöneire
hallgat. Mély megérzései vannak, tiszta intuíciói. Tisztán gondolkodik. Az Új Évezred
elhivatott hírnöke. Érti a természet erőit. Tanul a múlt hibáiból, és környezete számára jó
példát mutat.
Kihívások: Mély, irracionális félelmekkel küzd, gyakran maga sem érti mitől fél. Valaki,
akinek el kell engednie a múlt félelmeit, hogy bölcsességét tisztábban élhesse meg.
Frusztrációk, szorongás tarthatja vissza lelki fejlődésétől.
Az üveg segítsége:
-Segít, hogy tiszta csatornájává válj a bölcsességnek.
-A tudatos elme tisztulása lehetővé teszi, hogy lelkünk bölcsessége kifejezhesse
magát.
-Bölcsesség és tisztánlátás a valódi mivoltunk, a „belső én” felismeréséhez.
-A szabadság megtalálása a belső bölcsesség alkalmazása révén.
-Az önmagunkba vetett hit mély boldogsághoz vezet.
-Gyerekeknél eloszlathatja az iskolakezdés vagy vizsgák miatti félelmet, szorongást.
-Segítséget nyújt az álomfejtéshez, mert segíti a kapcsolatot a tudatos és a tudattalan
közt.
-Segít legyőzni fóbiáinkat, mély félelmeinket.
-Segíthet korábbi inkarnációkból származó sebek gyógyításában.
Hol használjuk: Az egész Solar plexus területre széles övben a törzs teljes kerületén.
38
15. Szolgálat az új évezredben
TISZTA/LILA
Ajándékok: Valaki, aki tisztán látja: ki is ő valójában. Gyógyító, akinek elméje világos, s ez
lehetővé teszi adottságai fejlesztését. Tudatos Fény, amely megvilágítja a belül rejlő
árnyoldalakat is. Határozott személyiség. A hatalom és a rálátás birtokosa. Óriási szellemi
erővel rendelkezik. Kiváló médiumi képesség, közben két lábbal a földön áll. Segít másokon.
Kihívások: Csak nehezen lépi át saját árnyékát. Önmagával szemben gyakran könyörtelen.
Hajlamos elvonultan élni, és mártírként tüntetni fel magát. Gyakran lekötik az anyagi lét
nehézségei. Gyógyulásra van szüksége.
Az üveg segítsége:
-Segít, hogy felfedezhessük saját gyógyító erőnket.
-Segít, hogy tiszta csatornájává váljunk a gyógyító szolgálatnak.
-Rámutat, hogy körülményeinket mi magunk teremtjük.
-A szülés élményét tisztábbá, érthetőbbé teszi. Enyhíti a vajúdás fájdalmait. Elősegíti a
tudatos szülést.
-Gyermekeknek abban segít, hogy feldolgozzák félelmeiket.
-Megszünteti az aggodalmakat.
-Segít, hogy ne másokat hibáztassunk életünk eseményeiért.
-Egyensúlyba hozza lényünk férfias és nőies oldalát.
Megerősítés: „Minél több Fényt engedek be, annál inkább képes vagyok változni.”
39
16. A Lila Palást
LILA/LILA
Ajándékok: Valaki, aki egy új irányba vezető változást él át. Tudja, hogy élete mások életére
is kihat. Kiváló segítő munkás, aki dolgozhat pszichológusként, vagy hospis segítőként. Érti
hogy a halál is csak egyfajta változás, lehet hogy önmagának is volt halálközeli élménye.
Elegáns, megbecsült személy.
Az üveg segítsége:
-A spirituális önmegadás megtapasztalása.
-Szolgálat, Gyógyítás, Spiritualitás.
Transzformáció „hagyni, meghalni dolgokat, hogy átalakulhassanak”
-Segít ráébrednünk, kik is vagyunk valójában, miért és mi célból vagyunk itt.
-A valódi béke keresése és megtalálása.
-Kigyógyít önpusztító hajlamainkból.
-Eloszlatja a változásoktól való félelmet.
-Gyermekeknek segít legyőzni az iskola iránti ellenérzést, félelmet.
Megerősítés: „Minél inkább megértem életem értelmét, annál teljesebb életet élek.”
40
17. Trubadúr 1, A remény üvege
ZÖLD/LILA
Ajándékok: Valaki, aki megtalálta a módját, hogy önmagát érzések által fejezze ki. Egy
inspirációval, kreativitással rendelkező személy. Aki megtalálta belső feminin kreativitását és
a spiritualitással való kapcsolatát. Nagyon érdekli az élet misztikus oldala. Lételeme a
szeretet. Jó tanácsadó, nagyon tud figyelni másokra. Folyamatosan keresi a végső igazságot.
Igazságérzete erős, ösztönösen segít a gyengébbeken.
Kihívások: Valaki, akinek el kell engednie a félelmet és a szorongást. Akinek egy érzelmi
trauma, különösen szívüggyel kapcsolatos csalódás után gyógyulásra van szüksége.
Önkétségekből, önfejűségből és az önmagunk, illetve mások iránti bizalmatlanságból
származó kihívások. Hajlamos sajnáltatni önmagát. Fél a kudarcélménytől.
Az üveg segítsége:
-Gyógyítja szívügyeinket.
-Tér, hogy megtaláljuk a spiritualitást.
-A távoli múltból származó megaláztatások gyógyítása.
-Segít talpra állnunk nagy csalódások után.
-Ráébreszt, hogy minket is van, aki meghallgat.
-Segít, hogy ne vakítsanak el érzelmeink.
-Tágítja látóhatárunkat.
-Térérzetünk megerősödik általa.
-Elősegítheti XII. és XVI. századi inkarnációkkal való kapcsolatteremtést (pl. a
Katharokkal, vagy a Templomos lovagokkal, vagy a Szabadkőművesekkel). A trubadúrok
igazságukat drámákon, táncon és dalokon keresztül terjesztették. Szemléletmódjuk miatt
üldözték, gyakran kivégezték őket.
Hol használjuk: Széles övben az egész mellkason, és háton a gerincen is. Ha a problémák
spirituális vagy mentális természetűek, alkalmazzuk a hajvonalon is.
41
18. Az Egyiptomi Üveg 1, A forduló árapály
SÁRGA/LILA
Ajándékok: Valaki, aki nagy tudással rendelkezik. Akinek magas szellemi tudása és gyógyító
képessége van. Képes megtalálni a mások számára megfelelő gyógymódot. Önmaga irányítja
életét. Segítő szándékkal fordul mások felé. Általában hallgat megérzéseire.
Kihívások: Rejtett félelmek és szorongások miatt nagyon szenved. Aki hajlamos szabadjára
engedni vad képzeletét. Lehet, hogy néha nem képes tisztán gondolkodni. Nehezen tesz
különbséget a realitás és az álom között. Fél a változásoktól.
Az üveg segítsége:
-Segít túljutni a csalódásokon.
-A tudás, hogy megtaláljuk a megfelelő gyógymódot.
-Bölcsesség hogy szolgálni tudjunk. Minél mélyebbre megyünk, annál jobban
megismerjük magunkat.
-Gyógyítóknak segít megérteni, mikor kell beavatkozniuk és mikor nem.
-Javítja ítélőképességünket.
-Kiszabadít az áldozat szerepből.
-Segít koncentrálnunk életünk örömeire.
-Feltárhat inkarnációs tapasztalatokat az ókori Egyiptommal kapcsolatban.
Megerősítés: „Minél több félelmet engedek el, annál inkább érzem a változás szabadságát.”
42
19. A materiális világban élni
VÖRÖS/ BÍBOR
Ajándékok: Egy jól kiegyensúlyozott ember. Valaki, akinek sok az energiája, jól látja
spirituális helyzetét. Akinek gyógyító adottságai vannak, amelyekkel szolgálhat, és megvan
az energiája is ennek megvalósításához. Harmóniában van önmagával. Kiváló ápoló vagy
szociális munkás.
Kihívások: Valaki, akinek el kell engednie a frusztrációt, sértődöttséget vagy haragot ahhoz,
hogy képes legyen szabadnak érezni magát. A belső szenvedély sokszor konfrontációhoz
vezet. Talán túlságosan materialista, és elnyomja önmagában a spiritualitást. Lehet gyakran
fáradt, alulenergizált.
Az üveg segítsége:
-Rengeteg fizikai energia.
-Energetikai regenerálás.
-Jó lehet rendkívüli fáradtságra.
-Segíthet fizikai bántalmazás esetén.
-Felébreszti a kundalini erejét.
-Tökéletesíti a meditációs képességeket.
-Enyhíti a szexuális zavarokat.
-Segít legyőzni a dühöt, haragot.
-Segít szeretetet adni és elfogadni.
-Mielőtt a 89-es üveg megszületett, ez viselte az energia-mentő nevet. Energia a tudatban,
szolgálat a mélyben.
Hol használjuk: A teljes alhasi és keresztcsonti tájékra. Mentális és spirituális ügyek esetén a
hajvonalra is. Ha este túlzott éberséget, alvászavart okoz, akkor főleg reggel, délelőtt
használjuk.
Megerősítés: „Igent mondok mindarra, amit az élet felajánl nekem, igent mondok
önmagamra.”
43
20. Csillag gyermek/Gyermek mentő
KÉK/RÓZSASZÍN
Az üveg segítsége:
-Gyógyítja a gyermeket, akik egykor voltunk.
-Kedves, lágy kiegyensúlyozója a női és férfi energiáknak.
-Egyesíti a lélek szintjeit.
-Segít rájönnünk mit is akarunk valójában.
-Enyhíti a szerelmi csalódásokat.
-Az Aura-Soma Új Évezred Gyermeke készlet darabja. Különösen hatásos polaritás
terápiában és a „belső gyermekkel” való munka során. Ez a kombináció tartalmazza a
gyermeki szeretetet és melegséget, a gyermek megbocsátó képességével együtt.
Hol használjuk: Homlok, szív. Fogzó babáknál az állkapocsra és az egész nyakra (csak
külsőleg!).
44
21. Újrakezdés a szeretetért
ZÖLD/RÓZSASZÍN
Az üveg segítsége:
-Egy újrakezdés a feltétel nélküli szeretettel kapcsolatban.
-Segít, hogy bízz egy kicsit jobban, és kicsivel több szeretet árad át szíveden.
-Ráébreszt, hogy az Isten iránti szeretet kifejezésre jut a más emberek felé irányuló
-szeretetben is.
-Megérteti velünk életünk igazi célját.
-Új viselkedésmintákhoz segít.
-Miközben megküzdünk az előttünk álló nehézségekkel, visszanyerjük önbecsülésünket
is.
-Érzelmi életünket kiegyensúlyozza, segít, hogy másokban is meglássuk a jót.
-A szívvel kapcsolatos nehézségeket oldja.
-Érzelmi szorongásokat, régi sérelmeket oldhatunk meg segítségével.
45
22. Újjászületés üveg, Ébredés
SÁRGA/RÓZSASZÍN
Ajándékok: Valaki, aki el tudja önmagát fogadni minden fenntartás nélkül. Aki képes
önmagát feltétel nélkül szeretni. Az újkor tanítói közé tartozhat. Érthetően beszél, tanít.
Fontos számára a tudás, ezért szinte folyamatosan tanul. Cselekedeteit a szeretet motiválja,
ezért nagyon sokan szeretik. Jó humora van, és szeret játszani.
Az üveg segítsége:
-Szeretet függőség nélkül.
-Bölcsesség, hogy szeresd magad újra itt és most.
-Olyanoknak, akik újjá vagy „újra” születnek.
-Segít megbocsátanunk önmagunknak és másoknak.
-Felismerhetjük segítségével a bennünk élő fensőbb Ént.
-Bizalmat ébreszt a csalódások után.
-Megértjük általa a valódi szeretet értelmét.
-Csökkenti a „beteges” szeretetéhséget.
-Segít szembenéznünk félelmeinkkel.
-Megszabadít érzelmi függőségeinktől és túljuttat bizonyos traumákon, sokk
élményeken.
Hol használjuk: Széles övben az egész test körül, a napfonat (gyomor) magasságában.
46
23. Szeretet és Fény
RÓZSA RÓZSASZÍN/ RÓZSASZÍN
Ajándékok: Valaki, aki szeretetet, melegséget és együttérzést nyújt. Aki szeretettel elfogadja
önmagát, és ez által megtalálja a belső inspirációt és a határtalan bölcsességet. Fényt és
szeretetet vetít az elme sötétebb zugaiba. Mindent megtesz azért, hogy jobban megismerje
önmagát. Gyakran meditál, és tart önvizsgálatot. Erős egyéniség, ám ennek ellenére
melegszívű, lágy, gyengéd és adakozó.
Az üveg segítsége:
-Segít visszaszerezni önszeretetünket.
-Lágyság, együttérzés, intuíció, melegség.
-A szeretet adásának és elfogadásának képessége.
-Segít feltétel nélkül szeretni.
-Növeli belső erőnket, s ezzel megnyitja a szeretet elfogadásának kapuit.
-Segít tiszta vizet önteni a pohárba, főleg ha önképünkről van szó.
-Begyógyítja a viszonzatlan szerelem ütötte sebeket.
-Javítja kapcsolatteremtő képességünket.
-Megszabadít a fölösleges bűntudattól.
-A különböző klimax-szal járó lelki folyamatokon is átsegít.
-Magabiztossá tesz.
Hol használjuk: Körben a teljes alhasi és keresztcsonti tájékon, belevéve a gerincet is. Nehéz
emocionális helyzetekben alkalmazzuk a szív teljes területén. Mentális vagy spirituális
problémák esetében alkalmazzuk a hajvonal mentén is.
47
24. Új üzenet
LILA/TÜRKIZ
Ajándékok: Valaki, aki a szívében melegséget és törődést hordoz, és ezt mások felé
kommunikálni is tudja. Harmonikus és békés; szolgálat útján gyógyít. Spirituális ember. Aki
képes másokat ráébreszteni arra, hogy ne felejtsenek el önmaguknak szeretetet adni. Olyan
látnok, akinek megadatott a tanítás képessége is. Érett és független személyiség. Kreatív,
békeszerető, szeret élni. Képes konfliktusok megoldására, jól kezeli az embereket. Dolgozhat
közvetítőként, tanácsadóként.
Az üveg segítsége:
-Új lehetőségeket mutat.
-A lélektársunk vonzásához szükséges energia. A tisztánérzékelés üvege.
-Ennek az üvegnek az energiája sokban közös a Vénusz bolygó energiáival és így az
érzelmi életre vonatkozó ügyekkel kapcsolatos.
-Ráébreszt az emberi kapcsolatok fontosságára.
-Érzelmi válságok után segít regenerálódnunk.
-Utat mutat a megoldások felé.
-Rengeteg gyermekkori sokk oldása lehetséges általa.
-A személyes és üzleti kapcsolatok segítője.
-Segíti a média kommunikációt, az előadókat.
-Gyógyítja az érzelmi kommunikáció múltból hozott blokkjait.
-Elmélyíti az álomfejtés tudományát.
-Önbizalmat ad, segít elfogadni mások véleményét is.
-A kreativitás megnyilvánulásainak teret ad.
Hol használjuk: A szív területére és a hátra, érintve a gerincet. Ha gond van a beszéd vagy
kommunikáció terén, alkalmazzuk a toroktájékon.
Megerősítés: „Nyitott vagyok az újra. Érzem szívem örömét, ahogyan az új pillanatba lépek.”
48
25. Florence Nightingale/Lábadozás
BÍBOR/MAGENTA
Kulcsmondata: Misztikum. A fentről eredő inspiráció egy úttörő lélek, aki másokat szolgál.
Ajándékok: Valaki, aki mélyen törődik másokkal. Egy olyan gyógyító, aki képes a dolgok
mögé látni. Tudja, mikor avatkozzon be és mikor ne. Nagyon nagy a kitartása, mindig
befejezi, amit elkezdett. Szolgálat útján kifejezett gondoskodás. Gyakran vállal olyan hivatást,
ahol fizikailag is segíthet. Nővér, ápoló, hospis. Úttörője a spirituális gondolkodásnak, melyet
bátran, mégis szelíden vállal.
Kihívások: Valaki, akit nagy csalódás ért, akinek szeretetre van szüksége önmaga számára.
Lehet, hogy épp egy betegség után lábadozik. Egy impulzív, indulatos ember. Ez lehet
kompenzáció is bűntudat érzése miatt. Gyakran csalódik, mert nem akarja a valódi életét élni.
Néha szétszórt, nem érti mit várnak tőle.
Az üveg segítsége:
-Segít, hogy túljussunk a csalódáson.
-Energiával teli szeretet a gyógyításhoz.
-Fogékonnyá tesz a felsőbb világokból érkező üzenetekre.
-Segít megértenünk az Isteni tervet.
-Fejleszti a tudatos gondolkodást, az állandó önmegfigyelést.
-Nyugtató hatású.
-Új távlatokat nyit, bátorságot, kitartást ad.
-Fizikai betegségek után segíti a lelki felépülést.
49
26. Éteri mentő/Sokk mentő/Tojás Tóbiás
NARANCS/NARANCS
Kihívások: A múlt elengedésének szükséglete, és azé, hogy tervet készítsünk a jelenre vagy a
jövőre vonatkozóan. A feldolgozatlan sokk bizonytalanság, döntésképtelenség erősödéséhez
vezethet. Nehézségek a kapcsolatok terén. Lehet, hogy düh emészti vagy félelem kínozza a
személyt. Szexuális nehézségek, esetleg sokkélmények. Talán épp egy karmikus
feldolgozáson van túl, de lehet, hogy épp egy sokkélményt dolgoz fel. Hajlamos a
függőségekre.
Az üveg segítsége:
-Oldja a sokkélményeket, és következményeit minden szinten.
-Megtisztítja az éteri kaput. Minden féle sokkra, főleg mély sokkélményekre.
-Az Aura-Soma Csakra Készlet darabja. A második csakrához tartozik. A törzs bal
oldalán van az „éteri kapu”, melyen sokkhelyzetekben az „igaz aura” kilép. Ennek az
üvegnek az energiája – ha a javasolt módon alkalmazzák – segíthet visszaállítani az igaz
aurát eredeti helyzetébe.
-Állatoknak is hasznos lehet, különösen sokk miatti eszméletvesztés vagy altatás, műtét
után (állatok esetében csak a hasra alkalmazzuk).
-Eredményesen kezelhető vele a depresszió.
-Segít legyőznünk mély, megmagyarázhatatlan félelmeinket.
-Segít megszabadulnunk testi, lelki függőségeinktől.
Hol használjuk: Ezt a kombinációt sajátos módon kell alkalmazni: körben az egész hason és a
bal fülcimpától a bal vállig lefelé egy keskeny csíkban. Ezután, a bal kar alatt kezdve egy
szélesebb csíkban, lefelé az egész törzs bal oldalán egészen a bokáig.
50
27. Robin Hood
VÖRÖS/ZÖLD
Kulcsmondata: Egyensúly a fej és a szív között, a gyökér és a szív között. Itt találjuk meg az
egyensúlyt a belső feminin és maszkulin között.
Az üveg segítsége:
-Magabiztosságot ad.
-Megnyitja a lélek kapuit.
-Arra tanít, hogy a fegyelem és a következetesség fontos és helyénvaló.
-„Elérkezett az idő, hogy újraépítsük saját terünket és identitásunkat.”
-Segíti a nemi identitással kapcsolatos kihívások megoldását.
-Változásokat indít be.
-Növeli vállalkozó kedvünket.
-Szakítás vagy válás esetén nélkülözhetetlen.
Megerősítés: „Nyitott vagyok a Fényre, ami felém árad. Elfogadom jelen helyzetemet teljes
szívemből.”
51
28. Marion kisasszony (Robin Hood kedvese)
ZÖLD/VÖRÖS
Ajándékok: Valaki, aki megtalálta a teret energiái megfelelő irányba tereléséhez. Aki képes
bízni intuíciójában. Ha igazak és hűek vagyunk önmagunkhoz és másokhoz, egyre több és
több örömben és boldogságban részesülünk. Született úttörő, aki képes új dolgokat létre
hozni. Mindig kész új szemszögből nézni a helyzetet. Világosan gondolkodik.
Kihívások: Valaki, aki nem bízik a saját ítélőképességében, mert nem megfelelő
személyekbe vetette bizalmát. Önbizalomhiány annak következtében, hogy nem teremtett
teret az önmagában lévő igazság felismerése számára. Gyakran hoz rossz döntést, mert
nagyon kiszolgáltatja érzéseit. Nem bízik az emberekben, mert önmagában sem bízik. A válás
vagy szakítás nagyon megviseli. Ha férfi választja ezt az üveget, ez utalhat a nőkkel való
problémákra. Ha nő választja, jelezheti a férfiakkal szembeni alárendeltség kihívásait.
Az üveg segítsége:
-Újrakezdés.
-Sokszor segít kihasznált nőknek, hogy új alapokra helyezve kezdjenek új életet.
-Mikor az események ajándékait meglátjuk, egyfajta belső erő jelenik meg egy
harmonikus módon.
-Segít megszabadulni régi beidegződéseinktől, rossz kapcsolati mintáinktól.
-Világossá, érthetővé teszi a helyzetet.
-Legyőzi kételyeinket.
-Lehetővé teszi, hogy másképp lássuk önmagunkat, mint azelőtt.
-Megkönnyíti a nehéz döntéseket.
-Önállóságot ad, segít saját terünk megtalálásában.
52
29. Kelj fel és járj!
VÖRÖS/KÉK
Ajándékok: Sikeres, ember. Valaki, akinek sok az energiája, s ezt ki is fejezi a világ felé.
Akinek, ha vannak is túlélési nehézségei, belső békéje enyhíti azokat. Igazi reformer. Nagy
erőkkel küzd a változásokért. Mindig a gyengébb mellé áll. A legjobbat akarja az
emberiségnek. Minden cselekedetén látszik, hogy testileg-lelkileg összhangban van. Jókötésű
és egészséges. Testileg, szexuálisan és lelkileg is kiegyensúlyozott.
Az üveg segítsége:
-Élénkíti a misztikus dolgokról folyó eszmecserét.
-Harmóniát és mély lelki békét teremt.
-Segít megértenünk a hétköznapi élet spirituális értelmét.
-Gyógyítja az élet materiális oldalát, ha a mennyeknek dolgozunk, de a materiális világ túl
nehéz.
-Napfényre kerülnek általa a régi, elfeledett titkaink, tisztázhatjuk magunkat.
-Egyensúlyt teremt lényünk női és férfi oldala között.
-Fejleszti a kapcsolatteremtő képességet.
-Hasznos, ha valaki alacsonynak érzi az energiaszintjét.
53
30. Mennyország a Földön
KÉK/VÖRÖS
Ajándékok: Egy nagy belső erővel rendelkező ember, aki képes másokat szolgálni. Mindig
megvalósítja ötleteit. Tisztán látja a helyzetet, néha még a jövőt is. Gyakran tanít jógát vagy
harcművészetet. Életének női és férfi oldala egyensúlyban van. Azt vallja, „nem csak az
eredmény számít, hanem az is, hogyan értük el”.
Az energia, mely ráébreszt bennünket arra, kik is vagyunk valójában, és a kommunikáció,
mely ezt feltárja. A nyugalom, mely lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk materiális
kihívásainkat.
Kihívások: Kikristályosodott elvei vannak. Gyakran túl merev. Szinte mindenben versenyt lát.
Gyakran rágódik a múlton, és túl sokat dicsekszik. Nehezen talál nyugalmat, és nehézségei
lehetnek az önkifejezéssel. Feladata lehet a düh és frusztráció felszabadítása, elengedése.
Talán szükség van a belső gyermek gyógyítására is. Hiány mutatkozik a szenvedélyes érzések
kommunikációjában, mert ezek el vannak zárva.
Az üveg segítsége:
-Fokozza a misztikus képességeket.
-Meditáció után segít földelődni.
-Segít felismerni valódi életfeladatunkat és megélni azt.
-Élénkíti a misztikus dolgokról való kommunikációt.
-Lecsendesíti elménket.
-Bátorságot ad, főleg az érzelmi kommunikáció terén.
-Napvilágra hozza rejtett sebeinket, ezzel gyógyítja a belső gyermeket.
-Csökkenti szorongásainkat.
-Ebben az üvegben „el van rejtve” a 20-es (Kék/Rózsaszín), Csillaggyermek üveg. (A
Kék/Vörös intenzív formája.)
54
31. Forrás
ZÖLD/ARANY
Az üveg segítsége:
-Segít túljutni mély, irracionális félelmeken.
-Teret ad saját bölcsességünk számára. Mély bölcsességünk kiteljesíti a tudatos elmét.
-Segíthet megtalálnunk egy személyes helyet, egy olyan helyszínt a természetben, ahol
elégedettnek és mindennel összehangoltnak érezzük magunkat.
-Támaszt nyugalmat ad vizsgahelyzetekben.
-Belső békét teremt, felszabadít korlátaink alól.
-Oldja gátlásainkat.
-Segít megtalálnunk az élet igazságait.
-Boldogságot, felszabadult érzéseket teremt.
-Javítja a beszédkészséget.
-Bátorságot ad ahhoz, hogy a szívünkre hallgassunk.
Hol használjuk: A szívet és a köldök alatti területet is lefedő széles övben, az egész törzs
körül.
55
32. Szófia
KIRÁLYKÉK/ARANY
Ajándékok: Valaki, aki magában hordja a bölcsesség kútját, és ezt ki is tudja fejezni mások
javára. Aki tapasztalatszerzés által tanul, és így tesz szert bölcsességre. Karizmatikus
személyiség. Igen fegyelmezett, másokkal is sokat törődik. Nem rágódik a dolgokon,
szabályozottan él a jelenben. Az anyagi javak megszerzése nem köti le túlságosan energiáit,
nem fontos számára a luxus. Mindent elér, amit csak akar, néha olyan dolgokat is, ami mások
számára lehetetlennek tűnik.
Kihívások: Nincs tisztában önmagával. Hol a múltban, hol a jövőben él, nehezére esik a
jelenhez kapcsolódni. Hajlamos a függőségekre. A mély félelmek és szorongások
kommunikációs nehézségekhez vezetnek. Szenvedhet keserűségtől, kiábrándultságtól és
intenzív féltékenységtől.
Az üveg segítsége:
-A belső igazság átadása.
-Segít leszámolni illúzióinkkal, és megtalálni elérhető céljainkat.
-Ráébreszt, hogyan lehetséges kreatívan teremteni.
-Felfedi igazi énünket, segíti az önismeretet.
-Egyértelművé teszi látásmódunkat, segíti az ego egyensúlyának kialakulását.
-Csökkenti a stresszt.
-Nyugtató hatású, segít relaxálni, meditálni.
-Segíti az anyával kapcsolatos kihívások tisztázását.
-Cselekvő erőt ad.
-Egy másik szívüveg. – a jó dolgok üzenete a jövőre. 2. helyre választva jelölhet
megaláztatást, hatalmi kihívásokat, amelyek félelmeket szültek. Az ajándék a bátorság és
az irány (összerázva zöld), mely bölcsességhez és kommunikációhoz vezet.
-Segít az ősi emlékek előhívásában. Ez az üveg kapcsolatot teremthet azték, maja és tolték
inkarnációkkal.
Megerősítés: „Nyitott vagyok az öröm és a béke felé, hogy általuk tisztában láthassak.”
56
33. Delfin üveg/Kívánt béke
KIRÁLYKÉK/TÜRKIZ
Kihívások: Igazi mártír. Sokszor nagyon elfoglalja saját élete, ezért nem figyel a másokéra.
Nehezen kötelezi el magát bármi mellett. Azt várja, hogy mások gondoskodjanak róla. Apával
kapcsolatos kihívások. Képtelen kifejezni érzéseit. Társaságban feszélyezett, hajlamos
magányba vonulni. Kihívások a hatalmi pozíciókban lévő emberekkel szemben.
Az üveg segítsége:
-Békés kommunikáció.
-A szív kreatív kommunikációja. Kommunikáció a békéért a világban.
-Kreativitás.
-Meditáció útján segít megértenünk saját belső szépségünket.
-Segít kapcsolatba kerülnünk más dimenziókkal.
-Elősegíti a delfinekkel kapcsolatos megtapasztalásokat.
-Használatával könnyebben tudjuk értelmezni álmainkat.
-Fejleszti önismeretünket.
-Segít értelmeznünk a jelképeket, ősi szimbólumokat.
-Biztonságérzetet ad, és a képességet, hogy akár nagyobb társaságban is magabiztosan
kommunikáljunk.
-Segíti a médiákban és a tanítással foglalkozó emberek munkáját.
-Kapcsolatot létesíthet lemuriai és atlantiszi inkarnációkkal.
-Segíthet a polaritás terápiában.
Megerősítés: „Béke a belégzésben, béke a kilégzésben. Nem veszem magam túl komolyan.”
57
34. Vénusz születése
RÓZSASZÍN/TÜRKIZ
Ajándékok: Az élet minden területén otthon érzi magát. Elégedett, nincs szüksége többre,
mint amilye van. Bízik önmagában, erős. Képes szeretetet adni és elfogadni. Már hosszú utat
bejárt, közel van a teljességhez. Szereti a tengert, talán munkája is köti a vízhez. Valaki, aki
mindig képes javítani a körülményein. Aki szereti önmagát, és ez által képes kifejezni
mindazt, ami a szívében rejlik. A szeretet adása és befogadása változást idéz elő.
Kihívások: Sokat csalódik, de nem tanul belőle. Nem hallgat benső hangjára, megérzéseire.
Talán nem éli ki tehetségét, vagy elaprózza azt. Sokszor a fantázia világába menekül, vagy
álomvilágban él. Szenvedélye sokszor korlátozza őt. Annak szüksége, hogy megfelelő módon
kezeljük a csalódásokat, és így segítsük a test és elme gyógyulását. Szükséges, hogy
elengedjük a múlt problémáit, és ennek következtében örömet találhassunk.
Az üveg segítsége:
-Segíti a személyiség különböző szintjeinek integrálását.
-A szív feltétel nélküli szeretettel telt kommunikációja.
-Hasznos lehet álmokkal való munka során, és olyan gyerekeknek, akik megfélemlítve
érzik magukat.
-Megszabadít az érzelmi manipulációtól, akár mi tesszük ezt, akár mi szenvedjük el
másoktól.
-Megnyitja az élet és a szeretet kapuit.
-Nagyon hasznos, ha belső utazásra indulunk a lelkünk mélyére.
-Segít kiegyenlíteni személyiségünk férfi és női aspektusait.
-Megnyitja szívünket.
-Egy új szerelem kialakulásakor segíti az egyensúly fenntartását.
Hol használjuk: A szív és a méh területén körbe, a mellkas jobb oldalán. Álmokkal való
munka esetén a teljes hajvonalra.
58
35. Szerető kedvesség
RÓZSASZÍN/LILA
Ajándékok: A szeretet erejével jó úton halad a megvilágosodás felé. Szeret másokon segíteni,
mert tudja, hogy ezzel önmagán is segít. Rendelkezik gyógyítói képességekkel, lehet hogy
ebből is él. Lehet természetgyógyász vagy orvos, de minden esetben a szeretet erejével hozza
rendbe a dolgokat. Kedves, figyelmes, misztikus lélek, akit komolyan foglalkoztat az
emberiség jövője. Valaki, akinek a szellemisége szeretetet, gondoskodást és melegséget
teremt. Egy önbizalommal teli, szeretetteljes, gyógyító képességgel megáldott ember.
Kihívások: Sok feldolgozatlan gyerekkori sérelmet hordoz magában. Nagyon el van foglalva
azzal, hogy segítséget kapjon másoktól. Túlságosan érzékeny, azt gondolja mindenki őt akarja
bántani. Hajlamos a depresszióra. Mások könnyedén dominálnak felette, mert ezt vonzza
maga köré.
Az üveg segítsége:
-A szereteten keresztül közelebb jutunk a spiritualitáshoz.
-A mások szolgálatába állított feltétel nélküli szeretet.
-Óvás és gyógyítás. Mikor tudatosan óvsz, ez gyógyít igazán mélyen. Szeretet Fentről.
-Visszaadja elveszett erőnket.
-Fejleszti az empátiás készséget, és a megérzéseket.
-Segít közelebb kerülnünk életcélunkhoz.
-Segíti az önelfogadás folyamatát, hogy ne legyünk túl kemények se magunkhoz, se
másokhoz.
-Érzelmileg sokat segít, ha kétségbe vagyunk esve, vagy depresszióval küzdünk.
-Átlendít a szerelmi csalódásokon.
-Megszünteti az alvászavarokat.
-Hasznos lehet olyan helyzetekben, ahol a személy testileg szenved – például fájdalmai
vannak, de semmi konkrét okot nem lehet kimutatni.
59
36. Jótékonyság
LILA/RÓZSASZÍN
Ajándékok: Ismeri élete célját, és mindig ez lebeg a szeme előtt. Úgy érzi szoros kapcsolatba
áll Istennel, vagy Mesterekkel, ezért minden iránt mély szeretetet érez. A szeretet gyermeke.
Átvitt és valódi értelemben is. (Szülei valóban nagyon szerették egymást) Jó gyógyító aki
önzetlenül szolgál. Jól érti az alternatív gyógymódokat. Részvéttel teli, megértő.
Kihívások: Dédelgeti sérelmeit, nem képes elengedni a múlt fájdalmait. Frusztrált, mert nem
képes megbocsátani édesanyjának. Minden energiáját másokra fordítja, és cserébe sokat vár.
Ha nem kapja meg vádló, mártír. Nem szereti földi szerepét, úgy érzi nem ide tartozik. Úgy
érzi, sosem kap elég szeretetet. Talán túl sokat aggódik, különösen létfenntartási ügyekkel
kapcsolatosan. Utalhat olyan emberre, aki túl sokat gondolkodik, és nem engedi áramolni
érzéseit.
Az üveg segítsége:
-Spirituális szeretet
-Intuíció és gyógyítás. Önszeretetet és szeretet Fentről.
-Hatásos lehet a „belső gyermekkel” végzet munka során.
-Segít visszatérnünk a jelenbe.
-Kiküszöböli a túlfeszített munkatempó eredményeként jelentkező zavarokat.
-Szétfoszlatja hiú reményeinket és irreális elvárásainkat.
-Elégedetté tesz a szeretettel mely felénk irányul.
-Önbecsülést ad.
-Felszínre hozza régi sérelmeinket, így segít túllépni ezeken.
-Kirángat a búskomorságból, keserűségből.
-Érzelmileg szinte minden téren kedvező hatású.
-Itt az idő a múlt elengedéséhez, és egy új kezdet lehetőségének feltárulásához. Segít
energiánkat új érdeklődési körre, új feladatra összpontosítani.
60
37. Az őrangyal a Földre száll
LILA/KÉK
Ajándékok: Valaki, aki békés, jók az ösztönei. Gyógyító képessége van és jól kommunikál.
Egy harmonikus ember. Eszményei mellett kitart, megvalósítja ötleteit. Gyakran kerül ihletett
állapotba. Egész életvitelén látszik hogy sikeres. Fontosnak tartja az élet misztikus oldalát.
Képes a dolgokat mások szemszögéből látni. Nemes szándékok vezérlik, szebbé akarja tenni a
világot.
Kihívások: Nem szereti a felelősséget. Nem akarja felvenni az élet által elé dobott kesztyűt.
Lehetnek elvágyódó esetleg öngyilkos hajlamai. Ugyanakkor nárcisztikus alkat. Gyakran
vannak illúziói másokkal kapcsolatban. Úgy érzi ő irányítja a dolgokat. Szenvedhet az
inspiráció vagy intuíció hiányától.
Az üveg segítsége:
-Hatékonyság.
-Kommunikáció, gyógyító kiegyensúlyozott kommunikáció
-Szolgálni a világnak.
-Táplálás és védelem
-Segíthet egyensúlyba hozni és stimulálni a harmadik szemet, és elősegítheti okkult,
pszichikus képességek kifejlesztését is.
-Fejleszti a meditatív képességeket, megnyitja csakráinkat.
-Mély belső békét kínál
-Világossá teszi gondolatainkat, szavainkat.
-Segít megbékélnünk a hatalommal és a tekintéllyel.
-Segít megértenünk, hogy az egyedüllét nem magány.
-Megkönnyíti az új helyzetekhez való alkalmazkodást.
-Segít levetkőznünk régi viselkedésmintáinkat.
-Megszünteti a depressziót és az öngyilkos hajlamot.
Megerősítés: „Befogadok mindent, ami felém árad, hogy a szeretet túláradhasson bennem a
világ felé.”
61
38. Trubadúr 2, Ítélőképesség
LILA/ZÖLD
Kulcsmondata: Elengedni a múlt kihívásait, hogy a szív kifejezhesse igazságát, s így
átalakulhassunk.
Kihívások: Nem bízik a lét női oldalában, esetleg lenézi a gyengeséget. Féltékenység és
irigység kínozzák. Bizalomhiány állhat fenn érzelmi sérülések miatt. Valaki, aki kiábrándult,
főként az emberi kapcsolatokból. Hajlamos gyűlölködni, éles a nyelve. Szereti a természetet,
mégis gyakran lusta elindulni a természet felé.
Az üveg segítsége:
-Elvezet a gondolkodástól az érzelmek felé.
-A spiritualitás új iránya. A szív gyógyulása.
-Segít keresni és megtalálni a misztikus igazságokat.
-Fejleszti a megérzéseket, segít hogy bízzunk bennük.
-Szétfoszlatja hamis illúzióinkat
-Segít átélni bizonyos misztikus tapasztalatokat.
-Elfogadtatja velünk az élet romantikus, nőies aspektusait.
-Önbizalmat ad
-Segít kialakítani saját véleményünket, hogy ne függjünk másokétól.
-Ha eszünk korlátozza szívünket, kiválóan képes egyensúlyt teremteni.
-Egy másik Trubadúr üveg, mely meghurcoltatásról beszél a távoli múltban.
-Ebben az üvegben sok színkombináció van „elrejtve”. Segíthet kapcsolatot teremteni
középkori inkarnációs tapasztalatokkal (Nézze meg a B17-es üveg sajátságait is).
62
39. Egyiptomi üveg 2, Bábjátékos
LILA/ARANY
Ajándékok: Képes megváltoztatni a világot, mert érti hogy a változást önmagán belül kell
elkezdeni. Felismeri a cselekvés szabadságát. A tanulást és a tanítást egyaránt élvezi. Alázatos
és ettől méltóságteljes. Ítélőképessége kivételesen jó. Küldetéstudata van és követi azt.
Végtelenül bölcs, magabiztos, kiegyensúlyozott. Valaki, aki képes gyógyulni/gyógyítani, és
aki saját folyamataival összhangban van. Egy érzelmes, impulzív személy, aki lehet, hogy
belső átalakulást él át.
Az üveg segítsége:
-Gyógyítja legmélyebb félelmeinket.
-A gyógyítás bölcsessége, hogy gyógyíthasd magad.
-Tudás és szolgálat az egész világnak.
-Segít hogy új, elérhető célokat találjunk.
-Serkenti a bennünk végbe menő változásokat
-Fokozza önismeretünket.
-Visszafogja kritikus hajlamainkat, ezáltal megértőbbek leszünk mások és önmagunk iránt
is.
-Használatával könnyebben úrrá lehetünk zavarainkon.
-Segít reálisabban látnunk a világot.
-Segíti az empátiás képesség kialakulását
-Örömet, felszabadult érzéseket hoz életünkbe.
-Segít megnyílnunk az emberek, a világ felé.
-Kapcsolatot teremthet óegyiptomi inkarnációkkal.
Megerősítés: „A tanulás folyamatában vagyok, így eljutok belsőbb, mélyebb szintjeimre. Így
ragyoghatok a világban.”
63
40. Az „Én vagyok” üveg
VÖRÖS/ARANY
Ajándékok: Egy pozitív ember, aki saját központjával kiegyensúlyozott, szoros kapcsolatban
van. Megvan benne az a fajta ragaszkodásmentesség, amely lehetővé teszi, hogy a belső
bölcsesség megnyilvánuljon rajta keresztül. Mély bölcsességek tudója, s ez sugárzik minden
cselekedetéből. Hosszú utat járt be és közel jár ahhoz, hogy lelke felébredjen „ezer éves
álmából” és felismerje valódi önmagát. Amikor cselekszik, mérlegeli a következményeket
mielőtt döntene. Teste lelke egészséges összhangban működik. Üzleti téren sikeres.
Rendszerint jó benyomást tesz másokra. Kreatív. Mindig felülbírálja tetteit.
Kihívások: Mások tartanak tőle, mert túl energikus, lendületes. Bűntudat gyötri. Komoly
harcokat vív a lelkében. Nem látja tisztán önmagát. Képtelen megállni, hogy ne ítélkezzen
önmaga és mások fölött. Szexuális gondokkal küzdhet. Talán úgy érzi mindenki félreérti.
Lehet egy szorongásos személy; átélhet más negatív érzelmeket is, pl. harag, sértődöttség,
frusztráció. Talán túlságosan manipulálható a biztonságérzet hiánya miatt.
Az üveg segítsége:
-Önfelismerés, öntudat.
-Öröm, inspiráció.
-Gazdag, teljes cselekvés.
-Energia belső bölcsességünk megtalálásához. A Tibeti üveg.
-Kapcsolatot teremt a föld erejével, földel.
-A nemi energiákat átalakítja misztikus energiákká. (tantra)
-Segít jól értékelnünk a gazdagság fogalmát.
-Segít megszabadulnunk lelki gondjainktól, függőségeinktől
-Ráébreszt, hogy felelősséggel tartozunk mások és elsősorban önmagunk iránt.
-Gyógyítja a múlt sokkélményeit,
-Érzelmileg felnőtté tesz.
-Megszünteti a bűntudatot, segít leszoknunk arról, hogy másokban keressük a hibát.
64
41. Bölcsesség üveg, El Dorado
ARANY/ARANY
Ajándékok: Igazi gazda, aki szó szerint együtt él a természettel és annak kincseivel.
Természetes módon szemléli a dolgokat. Vonzzák a kalandok, boldog. Az élet legapróbb
ajándékának is szívből örül. Nem riasztják a nehézségek, mindig tettrekész. Segít másoknak
tanácsaival, bölcs meglátásaival. Az isteni bölcsesség birtokosa. Sokat vár el magától és
másoktól, de nem csalódott ha nem válnak valóra tervei. Valaki, aki pozitív gondolkodás,
pozitív kifejezésmód és pozitív tettek által vidámságra és bölcsességre tett szert. A szivárvány
végén, ráhangolódva önmaga központjára, megtalálta aranykincsét.
Az üveg segítsége:
-Asszimiláció, alkalmazkodás.
-Az ismeret, hogyan fogadjuk be a bölcsességet fentről.
-A személyiségjegyekre fényt vetít.
-Kapcsolatba hoz az inkarnációs csillaggal.
-Fénnyel tölti fel testeinket.
-Megnyitja az utat a prána az életerő előtt.
-Őszinteséghez vezet, az igaz gondolatokat igaz szavakkal fejezi ki.
-Egyensúlyba hozza a logikát és a megérzéseket.
-Tökéletesíti a másokról és önmagunkról való gondoskodás képességét.
-Erős felelősségtudatot ébreszt.
-A legsötétebbnek tűnő helyzetben is kiutat, mutat.
-Feloldhat a test középső részében lévő akadályokat, blokkokat.
Megerősítés: „Látom a szivárvány végén az arannyal teli ládát. Egész lényem megtelik
fénnyel.”
65
42. Aratás
SÁRGA/SÁRGA
Kihívások: Állandóan változatosságra vágyik, de belül nem változik. Mindent érteni akar,
logikát keres mindenben. Boldogságigényét talán csokoládéval vagy egyéb édességgel
pótolja. Lehetnek emésztési, étkezési problémái. A jövőn rágódik és sokat aggodalmaskodik.
Pesszimista és bizonyos helyzetekben komoly gátlásokkal küzd. Önbizalmi, önértékelési
problémái befolyásolhatják cselekedeteit.
Az üveg segítsége:
-Spontaneitás sok örömmel.
-Segít a Fénybe kerülni, napfényt hoz életünkbe
-Örömet, bölcsességet hoz.
-Az intellektus stimulációja.
-Segít hogy visszataláljunk elragadtatott őszinte gyermeki lényünkhöz
-Különösen jó a téli depresszió megelőzésére vagy gyógyítására.
-Hatásos vizsgák előtt.
-Hatással van az asztráltestre, segíthet túljutni az illúziókon.
-Megteremti a logikus gondolkodás és az érzelmek összhangját.
-Erősíti a melegség, gyöngédség érzését.
-Megszabadít félelmeinktől
-Segít, hogy felelősséggel tudjunk dönteni.
66
43. Kreativitás
TÜRKIZ/TÜRKIZ
Kihívások: Talán túl sokszor szomorú, hajlamos a magányra. Lehet, hogy berögződött
szokásai korlátozzák, esetleg túl merev. Nem érti önmagát. Fontos hogy ismerje és el fogadja
saját félelmeit. A zavar gátolhatja a kreativitás áramlását, és megakadályozhatja annak
megértését, mit is akarunk tenni célunk, rendeltetésünk megvalósításáért.
Az üveg segítsége:
-Kommunikáció a művészeteken keresztül és a tömegkommunikáció által.
-A szív kreatív kommunikációja.
-Inspiráció.
-Őszinte, érzelmi kommunikáció. Hogy azt mondd amit érzel ahelyett, amit gondolsz.
-Kommunikáció a belső mesterrel, önmagunk mélyebb részeivel.
-Segít visszanyerni az érzelmekbe vetett bizalmat.
-Az Ananda-Khanda, (4 és fél csakra) stimulációja.
-Ez az üveg speciálisan az Ananda-Khanda centrumhoz kapcsolódik, a szív magasságában
jobboldalt lévő kisebb csakrához (közvetlenül a jobb mellbimbó fölött.)
-Erősíti öntudatunkat,
-Élénkéti a szereplési vágyat, segít legyőzni a lámpalázat.
-Felszabadítja gátlásainkat
-Elősegíti a beilleszkedést
-A szexuális életre is jótékony hatást gyakorol
-Megérteti velünk, hogy felelősséggel tartozunk saját gondolatainkért is.
-Az individualizáció folyamata.
Megerősítés: „Az áramlásban vagyok. Elengedek mindent, ami ezt az áramlást akadályozná.”
67
44. Az őrangyal
HALVÁNYLILA/HALVÁNYKÉK
Ajándékok: Felszabadító erővel hat másokra és önmagára is. Békét, harmóniát teremt önmaga
körül. Szoros kapcsolatban áll a Teremtővel. Munkájában is teret nyer a hit és az
elhivatottság. Tudja, hogy életének értelme van, és egy láthatatlan erő vezérli lépteit. Kedves
és türelmes. Bonyolult dolgokat is képes egyszerűen látni és magyarázni. Jól kommunikál és
remek tanácsokat ad. Szívében lelkesedés van és él benne a szándékot valósággá váltó Hit is.
Békés változás. Saját isteni mivoltunk felfedezése, önmagunkhoz való hűség, az angyal, aki
vagyunk.
Kihívások: Sehogy sem találja belső békéjét. Nem készül fel teljes mértékben a feladatokra,
mielőtt belevág. Nehéz gyermekkora lehetett, és ennek képei felnőttként is nyomasztják. Túl
sokat ábrándozik, ezért talán keveset cselekszik. Annak szüksége, hogy ne éljünk többé a
múltban. Szenvedhet illúziótól vagy önámítástól. Aki szeretné, hogy a dolgok egy bizonyos
módon haladjanak, de nem tudja, hogyan tudná céljait elérni.
Az üveg segítsége:
-A negativitás átformálása békévé.
-Inspirált szív. Alkimista átalakulás a tudatban.
-Megélni a Szeretetet Fentről.
-Kapcsolatot teremt a felsőbb értelemmel.
-Megismerteti velünk életünk valódi célját.
-Segít meglelnünk azt a belső helyet, ahol biztonságban, szeretetben érezzük magunkat.
-Megnyitja a harmadik szemet.
-Nagylelkűséget, önzetlenséget tanulunk általa.
-Megszünteti a gyermekkori fizikai vagy lelki traumákból eredő zavarokat.
68
45. A szeretet lélegzete
TÜRKIZ/MAGENTA
Az üveg segítsége:
-Szeretetet adni és kapni.
-Mélyen energizáló szeretet a szív kommunikációjával. Mély gyógyítás a szívnek.
-Az elérkezett idő, hogy újra szeresd magad.
-Segít túljutni szerelmi csalódásokon.
-Segít visszaállítani a kreatív, „áramló” állapotot
-Fokozza belső erőnket, így használatával nem érezzük tehernek a szolgálatot.
-Élesíti misztikus képességeinket.
-Enyhíti a visszafogott szexualitás tüneteit
-Erőt ad hogy képesek legyünk átértékelni mindennapi gondjainkat.
-Segít kifejezni érzelmeinket
-Nagyon hasznos ha életmódot váltunk.
Hol használjuk: Bárhová a testen. Érzelmi stressz esetén különösen a szív területére.
69
46. A vándor
ZÖLD/MAGENTA
Ajándékok: Hűséges típus. Életében mindennek megvan a maga helye és ideje. Bízik abban,
hogy mindig jó úton halad, és ez általában így is van. Keményen tanul és dolgozik, mindig
maximálisan teljesít. Szereti a kertet, a növényeket. Rengeteg szeretet sugárzik belőle, és ezt
környezete nagyra értékeli. Van hite és bizalma. Isteni szeretet és kreatív erő veszi körül. Egy
részvéttel teli ember.
Az üveg segítsége:
-Újrakezdés a szeretetért.
-Az irány és a bizalom hogy megleljük képességünket a valódi szeretetre.
-Új lehetőség az isteni szeretetnek.
-Az élet misztikus területein is fegyelmezetté tesz. (pl.: rendszeres meditáció)
-Fejleszti az empátiát és az emberismeretet.
-Csillapítja a dühöt és a kínzó féltékenységet
-Fejleszti a bizalom képességét, hogy újra bízni tudjunk társunkban.
-Csökkenti a birtoklás vágyát.
-Gyorsítja a felnőtté válás folyamatát
-Hozzásegít, hogy képesek legyünk megbocsátani magunknak és másoknak.
-Enyhíti a megbántott, összetört szív fájdalmát.
70
47. Az Ősi Lélek üveg
KIRÁLYKÉK/CITROMSÁRGA
Az üveg segítsége:
-Segít kapcsolatba hozni a megérzéseket és a gondolkodást.
-A mély múltból eredő energiák bölcsességét kommunikálja a jelenben.
-Fejleszti a hatodik érzéket, és a meditációt.
-Eligazodást kínál bonyolult lelki útvesztőinkben.
-Egyensúlyt teremt a jobb és bal agyfélteke, az elemző és alkotó gondolkodásmód között.
-Megszünteti önáltatásunkat, felébreszt régi, ködös álmainkból.
-Egyre logikusabban vagyunk képesek gondolkodni általa, így memóriánk is javul.
-Megszünteti mély félelmeinket.
-Enyhíti neurotikus tüneteinek.
Hol használjuk: A törzs körül a napfonat és a szív területén, valamint a hajhatáron is.
71
48. Változás szárnyai
LILA/TISZTA
Kihívások: Gyakran félreérthető, amit tesz vagy mond. Hajszolt, túl sokat vállal, nem pihen és
kevés időt fordít önmagára. Gyakran hallani tőle „bárcsak…” kezdetű mondatokat. Hajlamos
elvonultan élni. Nehezen aknázza ki tehetségét. Sok ki nem sírt könnye lehet elfojtva. Mikor a
könnyek utat találnak, elindulhat a gyógyulási folyamat és lelke békére lelhet.
Az üveg segítsége:
-Tisztára mossa érzelmi palettánkat.
-Spirituális tisztulás.
-Segít tisztáznunk dolgokat, hogy megértsük a szolgálat lényegét tudatos szinten.
-Átalakítja személyiségünket.
-Leszámol öngyilkos hajlamainkkal.
-Enyhíti a keserűség, kétségbeesés érzéseit.
-Segít megélnünk az élet apró örömeit, és önfeledten örülni azoknak.
-Lehetővé teszi hogy csak az igazán fontos dolgokra összpontosítsunk.
-Enyhíti a gyász, magány érzését.
-Rendet teremt a zavarodott helyzetekbe.
-Megindítja elapadtnak hitt könnyeinket.
-Ez a kombináció különösen javasolt cranio-szakrális terápia után, a testek stabilizálására.
72
49. Új hírhordozó
TÜRKIZ/LILA
Kihívások: Hajszolja a tökéletességet, a szerelem terén is, ezért gyakran elszalasztja az élet
által felkínált lehetőségeket. Bátortalan, gyakran bűntudat gyötri. Nehezen osztja meg dolgait
másokkal, mind anyagi, mind érzelmi téren. A szív gyógyításának és a szeretet
megtalálásának vágya vezérli.
Az üveg segítsége:
-Az érzelmek kifejezése szabadon, szelíden.
-A ciklusok, korszakok kezdetén és végén (7x7) rendkívül hasznos.
-Hasznos lehet kommunikációs nehézségek esetén.
-Olyan helyzetek gyógyítására, ahol a kreativitás hiánya gondot okoz.
-Segít megértenünk a változás szükségességét és megélését.
-Elsimítja a hatalommal, tekintéllyel való szembenállást.
-Megteremti a jobb és bal agyfélteke egyensúlyát.
-Felelősséget, komolyságot hoz.
-Képessé tesz arra, hogy jobban, pontosabban tudjunk tervezni.
-Megszünteti a bűntudatot.
-Segít feldolgozni gyermekkori sérüléseket.
-Javítja szociális, társasági életünket.
73
50. El Morya
HALVÁNYKÉK/HALVÁNYKÉK
Ajándékok: Egy önzetlen és elkötelezett személy. Harmóniában van élete céljával, együtt
teremti életét a Teremtővel. Erős hite, bizalma van, hisz önmagában és Istenben is. Misztikus
képességekkel rendelkezik, életét és személyiségét áthatja a szeretet. Kiválóan képes
kapcsolatot teremteni. Jártas lehet a numerológiában, asztrológiában és más titkos tanokban.
Intelligenciája igen kimagasló. Képes megbocsátani, nem haragtartó. Egy nyugodt ember, aki
belső békét talált. Béke és a Felsőbb Akarat szerinti kommunikáció jellemzi. Egy tiszta,
világos elme.
Kihívások: Kihívások a múltban az apával vagy más hatalmi személlyel kapcsolatban. Talán
elutasították, ezért most bizalmatlan a férfi modellel szemben. Gátlásos, szorongó, nem találja
a helyét és a belső békét. Nehezen találja az egyensúlyt a ragaszkodás és a mindent
megengedő szeretet között. Depresszióra, magányra hajlamos mert úgy érzi őt sosem szeretik
eléggé. Nehézségei lehetnek az elengedéssel és az érzések kifejezésében. Feladata az
önmagára fordított gondoskodás kiegyensúlyozása, mert ez lehet túl sok vagy túl kevés.
Az üveg segítsége:
-Segít megélni az élményt amikor kijelentheted: Legyen meg a Te akaratod!
-Megmutatja életünk valódi feladatát, és a távolabbi célokat.
-Tisztít, ezáltal csiszolja Fényünket.
-Békét teremt lényünk férfi oldalával.
-Mély békét, elégedettséget hoz.
-Amikor feszültek, ingerültek vagyunk, nyugtató hatású.
-Oldja a kommunikációs blokkokat.
-Megszabadít gátlásainktól.
-Segítségével bátran vállalhatjuk, spiritualitásunkat.
74
51. Kuthumi
HALVÁNYSÁRGA/HALVÁNYSÁRGA
Ajándékok: Egy igazi szellemi harcos. Intellektusa csillogó, mindig megleli a dolgok fonalát.
Rugalmas, független személyiség. Jó mester, mert nem manipulálja tanítványait. Mindenkire
ösztönző hatással van. Saját maga irányítja sorsát. Valószínűleg szereti a számokat, érti a
matematikát, numerológiát. Folyton tanul és sokat tanít. Egyensúlyra törekszik, nem tűri a
diszkriminációt, képes kiállni mások jogaiért is.
Kihívások: Rengeteg félelemmel küzd. Főleg a jövőn aggódik, ezért nem élvezi a jelent. Túl
nagy hangsúlyt fektet a tanulásra, a megszerezhető tudásra, ezért nem hallgat saját
bölcsességére, megérzéseire. A túl sok rendszerint egyszerre áramló információ áradattól
egyre zavarodottabbá válhat. Nem képes tárgyilagos maradni, gyakran harcol ok nélkül.
Legtöbbször döntésképtelen.
Az üveg segítsége:
-Az intellektust bölcsességgé nemesíti.
-Segít megérteni és közvetíteni az energiát az Angyaloktól az embereken keresztül a
Dévákig.
-Segít tisztán látni, tisztázni helyzeteket.
-Segít megértenünk azt, hogyan működik a világ, és ebben hol a helyünk.
-Misztikus tanulmányok esetén nagyon hasznos.
-Segít befelé figyelnünk a „tankönyvek” helyett.
-Rugalmasabbá teszi a gondolkodásunkat.
-Felszabadítja humorérzékünket, segít nevetni.
-Rengeteg régi félelemtől szabadulhatunk meg segítségével.
-Enyhíti az emésztési zavarokat.
75
52. Lady Nada
HALVÁNYRÓZSASZÍN/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Kihívások: Akkor is ad, ha semmit nem kap cserébe ezért. Hagyja magát kihasználni, később
pedig panaszkodik. Képtelen nemet mondani. Hamis illúziói vannak a szerelemről. Lehetnek
kritikus, gyanakvó, sőt féltékeny hajlamai. Nyitott lehet az érzelmi zsarolásra. Akiben a
harag, sértődés vagy frusztráció intenzív érzései miatt sok a keserűség. Nem képes hátralépni,
és tárgyilagosan figyelni. Vagy nem képes az elengedésre, nehezen bocsát meg.
Az üveg segítsége:
-Kifejezni a feltétel nélküli szeretetet.
-A belső hang. Gyógyítás mély szeretettel minden szinten.
-Meggyorsítja a spirituális növekedést a szeretet adásának és elfogadásának képességén
keresztül.
-Segíti a meditációt, gyorsítja a lélek ébredését.
-Elvezet a Krisztus tudathoz
-Csillapítja nyugtalan elménket. Fejleszti a koncentrációs képességet.
-Megnyitja a megérzések kapuját.
-Megkönnyíti az anyaság, nőiesség elfogadását.
-Enyhíti azokat a szenvedéseket, melyeket női oldalunk élt át.
-Fejleszti önbecsülésünket.
-Ez a kombináció a harmadik szemhez és a zenéhez kapcsolódik; erősítheti a zene
értésének élményét. Minden, ami a 6-os üvegre vonatkozik, erre az üvegre is áll,
intenzívebb formában.
Hol használjuk: A törzsön körben, a has magasságában. Mentális problémák esetén tegyünk
egy csöppet a fejtetőre, egy csöppet a halántékokra és egy csöppet a nyak hátsó oldalára, majd
gyengéden dörzsöljük be.
Megerősítés: „Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok, nem annak, aki szeretnék lenni.”
76
53. Hilarion
HALVÁNYZÖLD/HALVÁNYZÖLD
Ajándékok: Egy igazi tudós. Nagyon jó memóriája van, ítélőképessége kiváló. Térben és
időben otthon érzi magát. Mindig megtalálja a megfelelő helyet a megfelelő időben, mások
talán szerencsésnek tartják ezért. Egy igaz ember, akinek nagyon fontos a becsület. Képes az
elengedésre, a múltat maga mögött hagyni és továbbhaladni, hogy felfedezze, ami előtte áll:
az Utat, az Igazságot, és a Fényt.
Kihívások: Gyakran érez bűntudatot és féltékenység, irigység gyötrik. Állandóan attól fél
hogy becsapják, bizalmatlan. Talán túl merev, nehezen alkalmazkodik. Nagy szüksége lehet
arra, hogy feldolgozza frusztrációit. Hajlamos lehet elszigeteltségbe vagy önámításba
kapaszkodni. Lehet, hogy kedveli a vitatkozást és a konfliktusokat.
Az üveg segítsége:
-Az Út, az Igazság, és az Élet.
-Új irány és új tér. A kulcs mellyel kinyílnak a kapuk. A tiszta irány.
-Szinkronicitást hoz életünkbe. (Jó időben, jó helyen lenni.)
-Elősegíti, hogy misztikus tapasztalataink legyenek a természettel, a természetben.
-Segít, hogy több oldalról lássunk egy helyzetet.
-Csillapítja a bűntudatot.
-Megszünteti a tériszony és a bezártságérzés lelki gyökereit.
-Csillapítja a dühöt és a féltékenységet.
-Hatásos bármilyen technika esetében, ami a testen belüli térérzetet fokozza. Minden, ami
a 10-es üvegre vonatkozik, erre az üvegre is áll, intenzívebb formában.
Megerősítés: „Képes vagyok döntéseket hozni, mert tisztábban látom az utam. Úton vagyok
az igazság felé.”
77
54. Seraphis Bey
TISZTA/TISZTA
Kihívások: Szeret szenvedni, mártír szerepet vállal. Nagy fájdalmai, drámái lehetnek. Sok
könny rejtőzik lelkében melyeket önmaga előtt is titkol, nem sírja ki őket. A múltját szeretné
elfelejteni. Szüksége van rá, hogy szembenézzen saját, valódi színeivel. Hajlamos
rejtőzködni, saját magával szemben sem őszinte.
Az üveg segítsége:
-Tisztítás és méregtelenítés minden szinten.
-Az új kezdete, egy tiszta, fehér lap.
-Segít másként látni dolgokat. Fényt vetít a dolgok lényegére, melyek talán nem is úgy
vannak ahogy gondoltuk.
-Segít tisztázni helyzeteket.
-Segít megszabadulnunk múltbéli fájdalmaktól, félelmektől.
-Fénnyel tölti fel testeinket, megtisztítja az aura rétegeit.
-Kiválóan segíti a böjt folyamatát.
-Megadja a döntés szabadságát.
-Enyhíti túlzott elvárásainkat magunkkal és másokkal szemben is.
-Megindítja elapadt könnyeinket, ezáltal érzelmileg felszabadít, enyhíti a feszültséget.
-Rávilágít szenvedéseink értelmére
-Vicky Wall azt mondta, ez lehet az egyik legerőteljesebb üveg a teljes sorból.
-Segíthet akkor, amikor más kombinációk nem működnek úgy, ahogy arra számítottunk:
stimulálhatja az Aura-Soma folyamatot.
Egyéni sajátságok: Csak rózsaszín pomanderrel vagy Lady Nada quintesszenciával együtt
használható!
78
55. Krisztus
TISZTA/VÖRÖS
Kulcsmondata: Az energia, hogy a Fénnyel a Fényért dolgozzunk.
*Mester készlet
Kihívások: Rengeteg múltbéli harag, düh, sérelem van benne a felszín alatt. Fél az anyagi
veszteségtől. Egyrészt szeretne megvilágosodni, vagyis megszabadulni földi kötöttségeitől,
másrészt viszont nagyon kötődik az anyagi javakhoz, élvezetekhez. Túlságosan feszült. Képes
lehet megszabadulni érzelmi gátjaitól, ha megengedi önmagának, hogy gyengének lássák
néha.
Az üveg segítsége:
-Fejleszti az önfeláldozó szeretetet.
-A megvilágosodás lehetősége, a szív igazsága által. Kapcsolatba kerülünk saját
forrásunkkal.
-Ápolja képességünket, hogy szem előtt tartsuk életünk értelmét, és azt véghez vigyük.
-Felfedi az önmagunkban rejlő lehetőséget és önmagunk elfogadásának képességét, de
mindezt tárgyilagosan, mintegy semleges nézőpontból szemlélve.
-Segít, hogy biztosabban álljunk a földön.
-Vezető beosztású emberek gyakran választják és használják ezt az üveget, segítségével
szerényebbé válnak.
-Oldja a haragot és a frusztrációt.
-Megtisztítja gondolatainkat.
-Segít feldolgoznunk gyerekkori sérelmeinket.
-Méregtelenít, és szexuális gondok esetén is hatásos.
-Hasznos lehet, ha valaki fel kívánja ébreszteni a kundalini energiát.
-Kapcsolódhat a megmérettetéshez, amely azt mutatja, vajon a személy alkalmas-e
spirituális felelősség felvállalására. Hasznos lehet a 11-es üveget is fellapozni, amely
ennek intenzívebb változata.
-Segít, hogy elengedjük a visszavásás lehetőségét olyan helyzetekbe, ahol sértettnek
érezzük magunkat.
Hol használjuk: A testen körben az alhas területén. (Késő este energetizáló lehet, ami alvási
nehézségeket okozhat.)
79
56. St. Germain
HALVÁNYLILA/HALVÁNYLILA
Kihívások: Szomorkás, gyakran magányos. Mártír szerepet játszik, s közben azt gondolja neki
több járna az élettől. Ellenáll a változásoknak, kapaszkodik a múltjába. Rabja a szokásainak,
ezt elegánsnak tartja, pedig csak korlátokat épít. Negatív gondolatokban merülhetett el, s nem
tudja ezektől megszabadítani magát. Szükséges megvizsgálnia, miért nem fogadja el önmagát
a legmélyebb szinten. Maximalista, sokat vár el magától és másoktól.
Az üveg segítsége:
-A negativitás megszüntetése minden szinten.
-Az átalakulás katalizátora.
-Kulcsot nyújt a magasabb értelem felé és a mesteri gondolatokhoz.
-Amikor elengedjük a múltat, képesebbek leszünk felvenni a kapcsolatot valódi
spiritualitásunkkal.
-Belső békét teremt.
-Segít megszabadulnunk berögzött szokásainktól.
-Erősíti misztikus képességeinket.
-Segíti a meditációs gyakorlatot, erősíti misztikus képességeinket.
-Finomítja megérzéseinket.
-Humorral, nevetéssel tölt fel.
-Enyhíti kritikai hajlamainkat.
80
57. Pallasz Athéné és Ioles
HALVÁNYRÓZSASZÍN/HALVÁNYKÉK
Ajándékok: Dinamikus személyiség, aki nagyon tehetséges. Rendszerint művész. Író, festő,
táncos vagy zenész. Képes a pillanat örömét megragadni. Általában jó meditatív és
vizualizációs képességekkel rendelkezik. Békés személy, aki elfogadja önmagát. Tudatában
van korlátainak és a képességeinek. Jól érti és működteti az élet anyagi oldalának törvényeit.
Lényének férfi és női oldala egyensúlyban van. Fontosnak tartja, hogy tegyen valamit az
emberiségért.
Kihívások: Érzelmei és józan esze gyakran kerülnek összetűzésbe. Kötődik múltjához, ezért
gyakran emlékeiből él. Kiegyensúlyozatlan, mert női és férfi oldala között feszültség van.
Lefoglalják kötelezettségei, s közben érzi, többre hivatott. Fél belelépni a spiritualitás
„útvesztőibe.”
Az üveg segítsége:
-Segít elengedni a múlt berögződéseit.
-Személyes függetlenség. Bátorságot ad elengedni.
-Rózsaszín Fényt vetít az élet materiális lépéseire.
-Segít, hogy megfelelő kapcsolatokat teremtsünk az életutunk követéséhez.
-Felszabadítja a lélek kreativitását.
-Egyensúlyba hozza lelkünk női és férfi aspektusait.
-Megszabadít gátlásainktól, segítségével könnyebben vállaljuk spirituális utunkat.
-Segít, hogy bűntudat nélkül élvezzük az élet apró örömeit.
-Megteremti létünk érzelmi és szellemi egyensúlyát.
-Új erőt ad régi kapcsolatainknak.
-Segíthet kapcsolatba kerülni óegyiptomi és ógörög élményekkel.
-Elősegítheti a tudatos visszaemlékezést az álmainkkal kapcsolatban.
81
58. Orion és Angelika
HALVÁNYKÉK/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Az üveg segítsége:
-A belső és külső utazás.
-A belső gyermek gyógyításához szükséges energia.
-Segíti az utazások alkalmával fellépő fáradtság, kimerültség legyőzését.
-Segít megértenünk a szférák üzeneteit.
-Sokat segíthet kamaszkori problémák megoldásában.
-Tisztítja lelkünket régi sérülésektől.
-Enyhíti a női szerepmodellel kapcsolatos kihívásokat.
-Segít tisztáznunk a családon belüli szerepeket.
-Csökkenti a túlérzékenységet.
-Gyorsítja a műtétek utáni felépülést.
-A 20-as palack, a Gyermek mentő intenzív verziója.
82
59. Lady Portia
HALVÁNYSÁRGA/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Ajándékok: Kiváló szónok, aki képes szót emelni mások érdekeiért is. Erős igazságérzet
munkálkodik benne, kiáll a gyengébbek érdekeiért. Művelt, olvasott személy, aki érti a
múltból fakadó eseményeket. Kedves és önzetlen, kitűnő vezető. Remek humora van, és
kivételes életörömmel rendelkezik. Örül az élet apró ajándékainak is. Képes elfogadni félelem
és ítélkezés nélkül önmagát is. Rengeteg szeretetet képes adni. Kiegyensúlyozott, harmonikus
ember. Gondoskodást és melegséget nyújt mindenkinek, mert felismerte az egészséges és
kölcsönös egymásra utaltság állapotát.
Az üveg segítsége:
-Egészséges ítélkezés és ítélőképesség.
-Segít hogy kedvesebbek, lágyabbak legyünk önmagunkhoz.
-Nagy örömet és boldogságot kínál azáltal, hogy megbocsátunk önmagunknak.
-Nagylelkűvé tesz.
-Segít megszabadulnunk a kényszeres kritikai hajlamtól.
-Megszabadít előítéleteinktől.
-Segít, hogy levetkőzzük megcsontosodott régi viselkedés mintáinkat.
-Segít megértenünk, hogy nem sikerülhet minden az életben, és ha valami nem sikerül, ne
okoljuk magunkat folyamatosan.
-Önbizalmat ad, segít egészséges önbecsülést építenünk.
-Bátorít, hogy megvalósítsuk igazán fontos terveinket.
-Hasznos lehet a kölcsönös függőség, szülő-gyermek viszony tisztázására és
kiegyensúlyozására.
Megerősítés: „Nem ítélkezem önmagam felett, így szeretet áramlik Tőlem Felém.”
83
60. Lao Ce és Kwan Yin
KÉK/TISZTA
Ajándékok: Ő az, aki a nemcselekvés útján képes valódi bölcsességet találni. Szellemi lény
aki meditációiban, álmában végtelen utakon kóborol. Képes a dolgokat mindig a lehető
legjobb szempontból vizsgálni. Öröm vele beszélgetni. Nagyon jó tanácsadó, aki gyakran már
azzal is segít, hogy hallgat. Tisztában van önmagával. Pontosan ismeri lehetőségeit és
korlátait. Egyaránt képes adni és kapni. Meg van benne a tisztaság érzései kifejezéséhez.
Békével fogad el bármit, olyan dolgokat is, melyek szenvedést okoztak neki.
Kihívások: Túl sokat ad, ezért túlhajszolt, és képtelen a pihenésre. Gyakran úgy érzi,
kicsúszik lába alól a talaj. Titkolja képességeit, mert fél hogy „furcsának” találják. Nehezen
fejezi ki érzéseit, ezért gyakran magányos. Hajlamos a depresszióra, szomorúságra. Hajlamos
elveszni a részletekben.
Az üveg segítsége:
-Segít megtalálnunk a csöndet, ahol megérthetjük életünk értelmét.
-„Minél békésebbé válsz annál több tisztaságot találsz”
-Megszabadít korlátainktól.
-Felszínre hozza a tudatalattiban rejtőző sérelmeket, s ezáltal segít megszabadulnunk
szenvedéseinktől.
-Megkönnyíti a folyamatot, hogy szembenézzünk önmagunkkal.
-Erőt ad hogy megfogalmazzuk érzelmi nehézségeinket.
-Nyugtató hatású.
-Segít, ha beszéddel, kommunikációval kapcsolatos nehézségekkel küzdünk.
84
61. Sanat Kumara és Lady Vénusz Kumara
HALVÁNYRÓZSASZÍN/HALVÁNYSÁRGA
Az üveg segítsége:
-Segít egy magasabb energiaszintre lépni.
-Megérteti velünk szenvedéseink okait és értelmét.
-Nagyon hasznos lehet, ha gondjaink vannak a kapcsolatteremtéssel.
-Felszínre hozza mély félelmeink okát.
-Ha a múltban szüleink, tanáraink ügyetlennek, érdemtelennek tartottak minket, s ebből
eredően most önbizalmi nehézségeink vannak, ez az üveg kiválóan segít levetkőznünk
azokat.
-Újraépíti a családról alkotott véleményünket.
-Ez a kombináció a Vénusz energiájával függ össze.
-A 40-es üveghez tartozó magyarázatot is érdemes fellapozni, mivel a 61-es üveg annak
intenzívebb változata.
85
62. Maha Chohan
HALVÁNYTÜRKIZ/HALVÁNYTÜRKIZ
Kihívások: Gyakran bünteti önmagát ok nélkül. Fél teret adni érzéseinek, úgy érzi
nevetségessé válhat. Hajlamos a csalódásokra, mert illúziói vannak az emberekkel
kapcsolatban. Semmit nem fejez be, mert mindent akar egyszerre. Korlátozzák saját elvei,
megszilárdult, szinte megfagyott érzései. Nehezen szabadul a múlt szívügyeitől. Szinte
képtelen beszélni az érzéseiről.
Az üveg segítsége:
-Kapcsolatot teremt az intellektus és a spiritualitás között.
-Támogatja a kreativitást és érzelmi életünk kifejezését.
-A tanítók tanítója. A szív szaván keresztül tanít.
-Megszabadít félelmeinktől, régi beidegződésektől.
-Lehetővé teszi, hogy magasabb szintre lépjünk, ahonnan tisztábban látjuk saját
helyzetünket.
-Javítja a külső-belső párbeszédet.
-Oldja gátlásainkat.
-Kreativitással, teremtő erővel tölt fel.
-Átlendít a múlt akadályain.
-Enyhíti szerelmi csalódásainkat, hogy újra meg merjük nyitni szívünket.
-Erősíti az összetartozás érzését.
-Segít, hogy felelősséget vállaljunk gondolatainkért, érzéseinkért.
-Az Uránusz princípiumhoz kapcsolódik. Érdemes fellapozni a 43-as üvegnél írottakat,
mivel minden, ami arra az üvegre vonatkozik a 62-es üvegre is áll, intenzívebb formában.
86
63. Djwal Khul & Hilarion
SMARAGDZÖLD/HALVÁNYZÖLD
Ajándékok: Nyitott szellem, folyton kutat és fejlődik. Felvállalja az igazságot akkor is, ha
néha ez kellemetlen. Mindig a megfelelő helyen van a megfelelő időben. Sikeres ember, aki
élvezi munkája gyümölcsét. Minden helyzetben megtalálja a megfelelő választ. Jó döntéseket
hoz, mert több szemszögből képes megvizsgálni a dolgokat. Idealista, közben mégis két
lábbal áll a földön. Adakozó, segítőkész, akit érdekel az idegenek sorsa is. Szívesen vesz,
részt tudományos kutatásokban az emberiség céljaiért. Képes nagy érzéseket integrálni, és
mások érzéseire hangolódni. Nagyon kitartó, tudja hová tart, és hogyan juthat el oda.
Kihívások: Hajlamos sötéten látni a dolgokat. Sokszor érzi magát bezárva, korlátozva.
Elutasítja az új ismereteket, úgy érzi eleget tud, talán többet is másoknál. Nehezen osztja be
az idejét, mindig kapkod, rohan. Úgy érzi elkésik valahonnan. Gyakran zavarodott, nehezen
hoz döntéseket.
Az üveg segítsége:
-Segít megérteni életünk feladatát.
-Bátorságot ad minden szinten, segít újrakezdeni és megnyitja a szívet.
-Békét hoz életünkbe és a szinkronicitás élményét.
-Segít „megfelelő helyen lenni a megfelelő időben”.
-Enyhíti a bezártságérzéssel, tériszonnyal kapcsolatos nehézségeket.
-Megnyitja az öröm kapuját, hogy szabadnak érezzük magunkat.
-Segít úrrá lenni félelmeinken.
-Ez az egyetlen üveg a Mestersorozatban, amelyiknek nincs közvetlenül társítható
kvintesszenciája, bár a Djwal Khulnak és a Hilarionnak van külön-külön. Vicky Wall azt
mondta: „Az ok, amiért két Mester tűnik fel ebben a kombinációban azzal az úttal függ
össze, amit az emberiség korunkban jár a napfonat és a szív smaragdja között.”
87
64. Djwal Khul
SMARAGDZÖLD/TISZTA
Ajándékok: Szenvedélyesen kutatja az igazságot. Tisztában van vele, hogy csupán egyetlen
dolog állandó, a változás maga. Flexibilis, hajlékony, alkalmazkodóképessége kiváló. Tudja,
hogy az egész élet tanulási folyamat. Saját maga irányítja sorsát, de hisz az elrendeltetett
végzetben. Érdeklik a természettudományok, az asztrológia. Kutató elme. Misztikus
képességeit az emberiség szolgálatában használja. Életét az együttérzés és a szeretet vezérlik.
Az igazság elkötelezett híve.
Kihívások: Nagyon fél a csalódásoktól. Kötődik anyagi javaihoz, ezért fél a változásoktól.
Gyakran érzelmi alapon dönt, ezért becsaphatják, s ettől bizalmatlanná válik. Érzelmileg
sérülékeny, mert múltbéli rossz tapasztalatait nem engedte el. Tisztáznia kell szívügyeit, s
elsősorban önmagához kell őszintének lennie ahhoz, hogy megértse szenvedései okát.
Az üveg segítsége:
-Segít elfogadnunk és megértenünk a változásokat.
-Megérthetjük általa az objektív igazságot a szubjektív vélemény helyett.
-Megtisztítja személyes terünket, így tisztábban érthetjük a valódi irányt és célt.
-Segít megértenünk az élet körforgásának, (születés és a halál) értelmét.
-Segít, hogy tapasztalataink által jobban használjuk bölcsességünket.
-Új irányt és célokat találhatunk általa.
-Segít őszintébbnek lennünk magunkhoz és másokhoz is.
-Oldja a dühöt és a feszültséget.
-Megtisztítja tudatalattinkat.
-Érzelmi változásaink során biztonsággal, bizalommal tölt fel.
-Hasznos azoknak, akik az élet rejtett misztikumait, szimbólumait kutatják:
asztrológusoknak vagy a színek mélyebb jelentését kutatóknak.
Megerősítés: „Az igazság bennem van. Érzem, ahogyan a föld energiája megnyilvánul
szívemben.”
88
65. Fejem az égben, lábam a földön
LILA/VÖRÖS
Ajándékok: Az üveg neve igen beszédesen jellemzi ezt a személyt. Olyan ember, aki
egyszerre van otthon a materiális világ és a spirituális szférák területén is. Érti a változást
mely körülveszi, tudja mikor mit tegyen ahhoz, hogy megvalósítsa álmait. Az erkölcs és a
szabadság sokat jelent számára. Rendkívül erős, ezt környezete is érzi. Sokan támaszkodnak
rá. Anyagi gondjai nincsenek, mindig stabil érzelmi és anyagi szinten egyaránt. Intuitív,
spirituális ember, aki másokat is képes spiritualitásukhoz elvezetni. Segít másoknak az
önismeret útját járni.
Az üveg segítsége:
-„Fejem az égben lábam a földön.”
-Segíti az átalakulást, a Föld gyógyító szolgálata felé.
-Meditáció előtt és után kiválóan segíti a „földelődés” folyamatát.
-Fokozza misztikus élményeinket.
-Közelebb hozza céljaink beteljesítését.
-Felfrissít, energiával tölt fel.
-Kiegyensúlyozza szexuális energiáinkat.
-Csillapítja a dühöt, haragot.
-Segít megszabadulnunk frusztrációinktól.
-Reakció helyett megfontolt lépésekre ösztönöz.
Megerősítés: „Tudom, hol járok és merre tartok. Mielőtt cselekszem megállok egy pillanatra.”
89
66. A Színésznő
HALVÁNYLILA/HALVÁNYRÓZSASZÍN
Kulcsmondata: Hogy képesek legyünk látni önmagunk és mások szerepét a Föld színpadán.
Az üveg segítsége:
-Körülvesz szépséggel.
-Amikor a valódi szolgálat képessége megjelenik életünkben, akkor a feltétel nélküli
szeretet egyensúlyba kerül a gyógyító energiákkal.
-A színészeket kapcsolatba hozza az eljátszandó szerep lényegével. Shakespeare azt
mondta: „Színház ez a világ, a férfi és nő itt csupán szereplő. Bejönnek ők mind, azután
kimennek, s közben egy személyre több szerep jut.”
-Ez a kombináció segít megértenünk az önmagunkban tartott feszültségeket.
-Megmutatja saját belső szépségünket, az önszeretet képességét.
-Megérteti velünk, hogy a szolgálat a szabadság útja.
-Erőt ad ahhoz, hogy beteljesítsük küldetésünket.
-Megbékít a szerelem energiájával, bizalmat ébreszt párunk felé.
-Általa tisztábban, látjuk szüleinket teljes valójukban.
-Elősegíti a gyermekkori sérelmek feldolgozását.
-Megbékít a nőiesség, anyaság kérdéseivel.
90
67. Szeretet Föntről
MAGENTA/MAGENTA
Kulcsmondata: Az apró dolgok szeretete. Mikor felismerjük, hogy Isten az apró dolgokban
van.
*Új évezred csakra készlet
Ajándékok: Kreatív személy. Egész életében másokat szolgál, s ezért legtöbbször nem vár el
semmit. Magasabb, égi célok vezérlik. Érti, hogy az életben az apró dolgok a kis események a
legfontosabbak, s eszerint értékeli őket. Megérti társait, elnéző az emberekkel szemben.
Szeretete jóval több, mint egyszerű rokonszenv. Környezet-tudatos, talán környezetvédő.
Hűséges és megbízható. A kötelességén túl is teljesít. Sok benne a szeretet, melyet megoszt
minden teremtett lénnyel. Növényekkel, állatokkal, gyerekekkel, és a bolygóval egyaránt jól
bánik.
Az üveg segítsége:
-Segít cselekvő módon megélnünk spiritualitásunkat.
-Egy erős szeretet-üveg, melyben a lágyság szinte szenvedéllyé erősödik. Az Isteni
Szeretet szolgálattá nemesül.
-Segítheti az összes csakra jobb működését.
-Támaszt nyújt az élet egy új fejezetének kezdetekor.
-Segít megélnünk az áldottság, elégedettség állapotát.
-Erősíti hitünket.
-Segít hogy ne akarjuk magunkat mindig másokhoz hasonlítani.
-Javítja a koncentrációs képességet és a meditációs élményeket.
-Oldja a szomorúságot, a szeretet-hiányt.
-Segít, hogy reálisan lássuk önmagunkat, ne legyünk túl szigorúak magunkhoz.
91
68. Gábriel
KÉK/LILA
Kihívások: Sokszor hamarabb beszél, mint gondolkodik. Érzéseit titkolja, ezért gyakran érzi
magányosnak magát. Időnként éretlenül viselkedik. Gyakran kerül összetűzésbe apjával és
más hatalmi figurákkal. Nincs túl jó kapcsolata a pénzel, ezért anyagi nehézségei adódhatnak.
Azt gondolja, ha erősnek tűnik nem sebezhető. Hordozhat magában sértődöttséget vagy más
frusztrációkat.
Az üveg segítsége:
-Békét és spirituális megértést kínál.
-A gyógyító energiák kommunikációja.
-Ez a kombináció elősegítheti érésünket a kapcsolataink vonatkozásában, hogy meglássuk
bennük saját fejlődésünk lehetőségét.
-Javítja kapcsolatteremtő képességünket.
-Csendet, rendet teremt lelkünk háborgó pillanataiban.
-Segít formába önteni gondolatainkat, mielőtt beszélni kezdünk.
-Erősíti a szervezőkészséget és a vezetői képességeket.
-Segít megbékélnünk az apával, vagy a hatalmat képviselő személyekkel.
-Ha az üveg a harmadik helyen szerepel, ez azt jelezheti, valami új és váratlan fordulat vár
ránk a közeljövőben
Megerősítés: „Képes vagyok kiteljesedni és befejezni amit elkezdtem, hogy aztán újat
kezdhessek.”
92
69. Harangszó
MAGENTA/TISZTA
Ajándékok: Egy karizmatikus, sikeres ember, akinek Fénye sugárzik. Szeretet és részvét árad
belőle. Kreatív személy, aki megtölt minden apró dolgot a rajta keresztüláramló szeretettel.
Lételeme a család és a kisebb közösségek. Ismeri élete valódi célját, s mindent megtesz ennek
megvalósulása érdekében. Gyakran támogat karitatív szervezeteket, önmaga is rengeteg segít
családjának, barátainak.
Az üveg segítsége:
-Felébreszti a szeretet erejét.
-Segít tisztán látni vágyainkat.
-Egyfajta dinamikus, tisztító szeretetet ébreszt.
-Segíthet bennünket arra összpontosítani, ami előttünk áll.
-Fegyelmezetté tesz, erősíti az önkontrollt.
-Segíti a családi és baráti konfliktusok helyreállítását.
-Betölti az érzelmi viharokat követő űrt.
-Segít helyreállítani életünket nagy krízisek után.
-Felhozza lelkünkből a mélyen eltemetett fájdalmakat, hogy örökre megszabaduljunk
tőlük.
-Különböző elfojtásokkal kapcsolatos szexuális problémákon is képes javítani.
93
70. Tündöklő látomás
SÁRGA/TISZTA
Kihívások: Félelmek és szorongások gátolják, hogy élvezze azt, amit az élet nyújthat. Nem
engedi másoknak, hogy „átlássanak rajta,” bizalmatlan. A saját félelmei azok, melyek a
legtöbb szenvedést okozzák. Nem használja ki képességeit, gyakran él visszavonult életet.
Időnként kérkedik tudásával. Kioktató, sokszor túlértékeli önmagát.
Az üveg segítsége:
-Segít megélnünk a tisztánlátás élményét.
-Örömöt hoz személyes gondolati fejlődésünkbe.
-A tanulás, valódi fejlődés élményét segíti elő.
-Kapcsolatot épít más dimenziókkal.
-Örömet, vidámságot, humort csempész életünkben.
-Hatásos különböző zavarodott érzelmi helyzetek megoldására.
-Megnyitja a belső bölcsesség kapuit.
-Enyhíti a magány érzését, önelemzésre késztet.
-Segít feldolgozni a tanult információkat, így vizsgák előtt nagyon hatékony.
Megerősítés: „Megnyílok az öröm felé és látom, hogy a Fény keresztül árad rajtam.”
94
71. Esszénus üveg 2, A lótusz ékköve
RÓZSASZÍN/TISZTA
Kihívások: Gyakran úgy érzi, nem szeretik. Nem szereti a vizsgahelyzeteket, ilyenkor
elbizonytalanodik. Önbizalmi nehézségekkel küzd. Nem tanul a hibáiból, újra és újra
kiszolgáltatja érzéseit. Nem gondoskodik saját igényeiről, s ennek következtében sokat
szenved. Visszatartja könnyeit. Attól fél, hogy nem ismerik el. Hajlamos letagadni érzéseit,
mert fél hogy mások kihasználják. Küzdhet a harag és sértődöttség témáival.
Az üveg segítsége:
-Önelfogadás.
-Lágy óvás, törődés. Tiszta szeretet.
-Megszabadít félelmeinktől melyek a megélhetéssel, életben maradással kapcsolatosak.
-Erősíti a női erényeket, mint az intuíciók, empátia, beleérző képesség, befogadókészség.
-Fokozza érzékenységünket.
-Erősíti az önmagunk iránt érzett szeretetet.
-Növeli öngyógyító és gyógyító erőnket.
-Oldja a magánytól való rettegést.
-Gyöngédebbé teszi szexuális életünket.
-Ez a kombináció kapcsolódhat esszénusi inkarnációkhoz. Segítheti a cranio-szakrális
terápiát.
Hol használjuk: Az alhasi tájékon körben a törzsre (alapcsakra). Kiegészítésképp egy cseppet
a fejtetőre is tehetünk.
95
72. A Bohóc, Pagliacci
KÉK/NARANCS
Ajándékok: Rendkívül öntudatos személyiség. Pontosan tudja mire van szüksége. Minden
szempontból felnőtt ember. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Lenyűgözi környezetét.
Ösztönös megérzései szerint él, és ezek gyakran fejeződnek ki valamilyen művészeti
formában. Bármivel is foglalkozik, nagyon szereti azt. Kiváló kapcsolat-terapeuta vagy
szexuál-terapeuta válna belőle. Képes adni és kapni. Jó humora van, és remekül kommunikál.
Harmóniában él önmagával és a világegyetemmel. Valaki, aki a parttalan derű és boldogság
lényegét tudja közvetíteni.
Kihívások: Mély megrázkódtatáson eshetett át, amiről még mindig képtelen beszélni.
Hajlamos a szenvedélybetegségekre. Párkapcsolataiban általában alárendeli akaratát,
legtöbbször nehézségei támadnak a lángoló szerelem elmúltával. Gyermeki dac munkál
benne, nem akar senkinek „szót fogadni”. Nagyon függ mások véleményétől. Ahhoz, hogy
nyugalmat találjon, szükséges legyőzni a múlttól való félelmét. A humorérzék hiánya.
Képessé kell válnia arra, hogy önmagán vagy az elé kerülő élethelyzeteken nevetni tudjon.
Az üveg segítsége:
-Segít megvigasztalni a „szomorú bohócot”.
-Élénkíti ösztöneinket és segít, hogy jobban hallgassunk megérzéseinkre.
-Mély boldogságot, elragadtatást hoz.
-Nyugtató hatású, segít feldolgoznunk misztikus élményeinket.
-Megérteti velünk az alázat fontosságát.
-Tudatosabbá tesz.
-Segíti a különböző személyiség-részek integrálását.
-Elvezet saját érzelmi szükségleteink megértéséhez.
-Erősíti az egyenlőség érzését párkapcsolatainkban.
-Segíti a különböző múlt béli, szexualitással kapcsolatos traumák feldolgozását.
-Kapcsolódik a genetikai adottságainkhoz, segít megértenünk azokat.
-Úgy tartják, ez a kombináció megváltoztatja a sejtszerkezetet, s így segíthet öröklött
betegségeknél vagy genetikai betegségeknél.
-Segít harmóniát teremteni saját ösztöneinkkel.
96
73. Chang Cu
ARANY/TISZTA
Ajándékok: Független, alkotó személyiség. Végtelenül tudatos, erős szellem. Képes formába
önteni misztikus tapasztalatait. Igazi mester. Jól kezeli félelmeit, tisztán érti őket. Rengeteget
dolgozik azon, hogy egyre jobban ismerje önmagát és a világegyetemet. Képes nagyon jó
hangulatot teremteni maga körül, szereti szórakoztatni környezetét. Megértette, hogy annál
gazdagabb, minél többet ad másoknak. Valaki, aki tudatában van a bölcsességnek, és megvan
a tisztánlátása ahhoz, hogy jól hasznosítsa azt.
Az üveg segítsége:
-Segít mélyre nézni, és mélyen megérteni.
-Minél több bölcsesség jut a tudatos elmébe, minél tisztábban látunk, annál több Fény
ragyog életünkben.
-Segít megemészteni minden felénk áramló dolgot úgy információt, mint érzéseket vagy
ételt.
-Segíti az élmények integrációját.
-Ráébreszt arra, mi az amit igazán tudunk, tudhatunk.
-Segíti az egészséges önbizalom kialakulását.
-Elvezet a belsőnkben ragyogó Fényhez.
-Segít, hogy tisztábban lássuk az élet misztikus oldalát.
-Élesíti ítélőképességünket.
-Megszünteti a folytonos kritikai hajlamot.
-Erőt és önbecsülést ad.
-Önállóságra, önálló gondolkodásra késztet.
97
74. A győzelem üveg
HALVÁNYSÁRGA/HALVÁNYZÖLD
Kulcsmondata: Intenzív teszt. Megtalálni az utat egy még mélyebb egyensúly felé.
Kihívások: Állandó elismerést és figyelmet igényel. Ha nem kapja meg, hajlamos szorongóvá,
keserűvé válni. Önbizalmi nehézségei miatt félelmekkel küzd. Attól tart sohasem elég jó amit
tesz, ahogyan él. Nehezen dolgozza fel az őt ért csalódásokat, ezért sokat szenved.
Nyomasztják múltja nehézségei. Elvárja másoktól hogy elfogadják, mégis ha ki kell fejeznie
valódi érzéseit, bezárkózik, elvonul. Nem bízik az érzéseiben.
Az üveg segítsége:
-Segít tisztán látni bonyolult érzelmi helyzetekben.
-Segít felismernünk, hogy a félelem irányítja-e szívünk ügyeit vagy a boldogság így a
megértés talál utat szívünkön keresztül a világba.
-Felfedi életünk valódi célját.
-Megérteti velünk, hogy az önkifejezésnek számos eszköze létezik.
-Ráébreszt, hogy fölösleges folyton mérlegre tenni cselekedeteinket.
-Közelebb hoz önmagunk megértéséhez.
-Javítja ítélőképességünket.
-Napfényre hozza előző életeinkből magunkkal hozott viselkedésmintáinkat.
-Elősegíti, hogy könnyebben tegyük túl magunkat a csalódásokon.
-Oldja gátlásainkat.
-Egy új kapcsolat kezdetén, hasznos lehet az érzelmek tisztázása.
98
75. Sodródj az árral
MAGENTA/TÜRKIZ
Kihívások: Hajlamos felnagyítani saját hibáit. Sokszor elhagyja magát és magányba menekül.
Ilyenkor elvárja másoktól hogy kihúzzák depressziójából. Hajlamos az érzelmi
manipulációra. Sok sérelmet hurcol magában. Az új út érdekében fel kell ismernie a rejtett
félelmeket, és a harag érzését önfegyelemmé kell átalakítania.
Az üveg segítsége:
-Sodródj az árral.
-Az egyensúly, a béke és harmónia visszaállítása.
-Mikor megtaláljuk belső békénket, a feltétel nélküli szeretet dinamikusabban fejeződhet
ki bennünk
-Ez a kombináció segíthet az energiát felszabadítani, amikor az felhalmozódott és elakadt
valahol a szervezetben. Megkönnyíti az „áramlással való haladás” lehetőségét. Csak
onnan tudunk visszanézni, ahol most vagyunk. Ha egy másik pontra jutottunk volna el, a
múlt is másnak tűnne.
-Kibontakoztatja a bennünk rejlő tehetséget.
-Segít megszabadulnunk hamis illúzióinktól.
-Megszabadít az „áldozat vagyok” szerepkörtől
-Nyugtató hatású.
-Fokozza érzelmeinket és segít kifejezni azokat.
-Felszínre hozza a felszín alatt rejlő haragot
-Gyógyítja a szerelmi csalódásokat.
99
76. Bizalom
RÓZSASZÍN/ARANY
Ajándékok: Finom lélek, kedves, szerény. Képes együtt haladni az élet áramlásával. Sikeres,
de nem öntelt. Rendkívül következetes. Képes erősen összpontosítani céljaira és megvalósítja
azokat. Mindent hajlandó megtenni annak érdekében, hogy bölcsebbé, tudatosabbá váljon.
Elszánt, és bízik önmagában. Végtelen sok szeretet munkálkodik benne, jó szándékú.
Fontosnak tartja az őszinteséget, és mindig tisztán fejezi ki önmagát. Előszeretettel nyúl az ősi
tanítások felé, merít a múlt értékeiből. Egy körültekintő személy, aki önmaga központjában
szilárdan áll. Együttérző és jó kedélyű. Olyan, akivel mindenki élvezi az együttlétet, mert
szeretetteljes és gondoskodó.
Kihívások: Szigorú, magának való. Gyakran szétszórt, túl sokfelé figyel. Úgy véli sokkal
többet ad mint amennyit kap. Bizalmatlan, gyanakvó. Sokszor úgy érzi mindenki őt bántja.
Fél kimutatni az érzelmeit, nehezen lesz szerelmes. Annak szükségessége, hogy elengedjük a
mélyen rejlő zavarodottságot, félelmet és szorongást, hogy a helyét megtölthesse az
önmagunkra való odafigyelés és törődés. Intenzív frusztráció akadályozza, hogy a bennünk
rejlő bölcsességgel kapcsolatba lépjünk.
Az üveg segítsége:
-Önszeretet által elérhetjük céljainkat.
-Segít elengedni a régi dolgokat, megérteni az új bölcsességet
-Segít kapcsolatba lépnünk múltunk sérelmeivel, hogy azokat felismerve képessé váljunk
elengedni őket.
-Önbecsülést ad.
-Felfedi a lélek mélységeit.
-Erősíti a bizalmat.
-Kiegyensúlyozza a hormonrendszert.
-Türelmesebbé tesz.
-Segít, hogy bizonyos helyzetekben képesek legyünk hallgatni.
-Ráébreszt mennyire fontos, hogy ne hanyagoljuk el magunkat.
100
77. Kehely
TISZTA/MAGENTA
Ajándékok: Igazi sportember, akit ugyanakkor az élet misztikus oldala is érdekel. Gyakran tart
önvizsgálatot. Karizmatikus egyéniség. Sokszor neki kell rendet teremteni környezetében, és
erre kiválóan alkalmas is. Rengeteg szeretet jellemzi. Bölcsen, következetesen szeret.
Együttműködik az Isteni akarattal. A benne élő mély szeretetet képes minden apró dologban
kifejezni. Egy tiszta meder, közvetítő a felülről jövő szeretet számára. Ezt önmaga is élvezi,
és segíti hogy rajta keresztül másoknak szétosztassék.
Kihívások: Sosem elégszik meg a feléje áradó szeretet mennyiségével, mindig úgy érzi még
több járna neki. Tudja, hogy változnia kellene, de fél a változástól ezért mindig visszatér
megszokott rutinjaihoz. Állandóan mérlegel, ezért nehezen dönt. Túlságosan maximalista,
gyakran szigorú önmagához és másokhoz is. Szexuális téren hajlamos túlzásokba esni.
Egyszerre túl sok mindent csinál, ezért gyakran szétszórt. Tudja mennyit szenvedett, s most itt
az ideje ezt elengedni.
Az üveg segítsége:
-A Fény forrása az élet forrásává válik.
-Spirituális fejlődés és az ítélőképesség ereje.
-A személy igaz minőségének megjelenése.
-Kézzelfoghatóvá teszi az Isteni szeretetet.
-Elmélyíti misztikus képességeinket, segít kapcsolatot teremteni a mindenséggel.
-Nagylelkűvé tesz.
-Csökkenti maximalizmusunkat, az elégedettség érzésével ajándékoz meg.
-Lebontja hamis illúzióinkat.
-Segíti a kreativitás kifejeződését és támogat, hogy megtaláljuk a szépséget az élet apró
dolgaiban.
101
78. Korona mentő, Az átmenet üveg
LILA/MÉLYMAGENTA
Kulcsmondata: Minden út végén egy új kezdet vár. Intenzív szolgálat, amivel eljuthatunk a
„jó” helyre.
*Mentő készlet
Ajándékok: Igazi médium, aki élete valódi célját valósítja meg. Elhivatottan küzd saját és
mások lelki üdvéért. Sikerült megvalósítania a szellem, lélek, test egyensúlyát. Mindig a
megfelelő helyen van a megfelelő időben. Tudja, hogy az élet a legnagyobb tanítómester.
Nem akar mesterként tetszelegni. Sokan fordulnak hozzá tanácsért, néha azzal is képes
segíteni hogy hallgat. Figyelmet fordít a kis dolgokra, nemcsak önmaga miatt, hanem a
szolgálat okán, amit a világnak nyújt. Egy spirituális ember. Mindig hű önmagához. Nagy
átalakuláson megy keresztül. Lenyűgöző az akaratereje, ugyanakkor alázatos is.
Az üveg segítsége:
-Az Erő Fentről a földre érkezik, hogy segítse az emberiséget.
-Szolgálat és mély gyógyítás. Gyógyító szolgálat.
-Béke, elfogadás és szeretet.
-Segít megértenünk a karma törvényeit.
-Megkönnyíti a meditációt és az imát.
-Ráébreszt, hogy a szolgálat a legnagyobb öröm.
-Elvezet minket az ősi bölcsesség forrásához.
-Segít egy-egy ciklust befejezni, hálával és békében elbúcsúzni.
-Átlendít a szomorú időszakokon.
-Megszabadít néhány régi rossz szokásunktól.
-Ez volt az első üveg, amely Vicky Wall halála után született. Az „Isteni Mentő”-nek is
nevezik. Pszichoterápiában ez az üveg segít Fényt vetni a múltra. Ez a kombináció
hasznos lehet azok számára, akik a Dévákkal, Angyalokkal és a láthatatlan világ lényeivel
kívánnak dolgozni.
102
79. A Strucc üveg
NARANCS/LILA
Ajándékok: Nagyon boldog, életvidám ember. Nem csak beszél, cselekszik is. Példát mutat
környezetének, ezért nagyon népszerű. Kutatja a misztikus igazságot, és közben mindenkin
segít aki útjába kerül. Képes egyensúlyt teremteni ösztönei és misztikus lénye között.
Spirituális személy, mély megérzésekkel. Talán sokkhelyzetben lévő embereket gyógyít.
Lehet, hogy a múltban önmaga is sokkot szenvedett, s ezért képes most másokon segíteni.
Kihívások: Valakitől vagy valamitől függővé teszi spirituális fejlődését. Elérkezett az idő
hogy saját, belső Mesterünk hangjára hallgassunk és kövessük azt. Talán valamilyen sokktól
szenved, ami épp egy ilyen függőség elvesztéséből ered. Sokszor, ha változnak körülményei
egyszerűen a homokba dugja a fejét, mert fél a változástól.
Az üveg segítsége:
-Spirituális sokk-oldó.
-Az életerő bölcsességet hoz, hogy kifejezzük életörömünket.
-Segít szembesülnünk olyan tudatalattiban lappangó régi sokk-élményekkel, melyek ma is
képesek motiválni bennünket.
-Segíthet megszabadulni káros szenvedélyektől.
-Függetlenné tesz.
-Enyhíti a bűntudatot.
-Segíti hogy életünk változásokkal teli korszakaiban biztonságban érezzük magunkat.
-Megszünteti a kiszolgáltatottság érzését.
-Kapcsolatot teremthet óegyiptomi inkarnációkkal.
103
80. Artemis
VÖRÖS/RÓZSASZÍN
Kihívások: Bizalmatlan, nem szereti önmagát eléggé. Kihívások az anyával, vagy anyasággal
kapcsolatban. Talán régi sérelmek, feloldatlan düh vagy frusztráció. Szexuális téren gyakran
zavarokkal küzdhet. Nehezére esik elfogadni a női szerepmodellt. Életében dominál a
materialitás, a belső értékeknek nehezen talál helyet. Úgy érzi senki nem fogadja el úgy,
ahogy van.
Az üveg segítsége:
-A szeretet erejének ébredése.
-A Krisztus energia a tudatos elme szintjére jut.
-Azok, akik gondozói munkát végeznek, az üveg segítségével képesek visszatalálni
szeretet és fizikai energiatartalékukhoz, ha kimerültek.
-Megtanít rá mennyire fontos az önszeretet, önmaguk feltétel nélküli elfogadása.
-Csökkenti az agressziót, a rejtett dühöt és frusztrációt.
-Segíti a táplálkozással, táplálással kapcsolatos nehézségek megoldását.
-Ha túlélési nehézségeink vannak, segít azok okait fellelni és megszüntetni.
-Segíti a különböző családon belüli szerepek tisztázását, ezért különösen ajánlott
családtervezés előtt.
104
81. Feltétel nélküli szeretet
RÓZSASZÍN/RÓZSASZÍN
Kihívások: Végtelenül nagy a szeretetigénye. Önmagáról azt gondolja, hogy nem eléggé
szerethető, ezért sokszor túl korán elmenekül a kapcsolataiból. Folyton úgy érzi, védekeznie
kell. Nagyon sokat akar adni másoknak, ezért elfelejtkezik arról, hogy neki is szüksége van
energiára, szeretetre. Legnagyobb kihívása, hogy valami miatt alapvetően nem szereti
önmagát. Kihívások az anyával, anyasággal, nőiességgel kapcsolatban.
Az üveg segítsége:
-Önelfogadás.
-Megnyitja a szívünkben a szeretet kapuját.
-Erősíti megérzéseinket.
-Különösen sokat képes segíteni árváknak, vagy ha épp édesanyánkat gyászoljuk.
-Javítja kapcsolatteremtő képességünket.
-Segíti az újrakezdést a szeretetben, ha egy új kapcsolat elején bizalmatlanok vagyunk.
-Segíthet az intuíció kifejlesztésében.
-Megszünteti a menstruációs zavarok lelki okait.
Megerősítés: „Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok, nem amilyen szeretnék lenni.”
105
82. Calypso
ZÖLD/NARANCS
Ajándékok: Magas intellektussal rendelkező bölcs ember, aki nagy hasznát veszi tudásának.
Érzései végtelenül tiszták, melyeket egyenesen és nagyon kimunkáltan képes megfogalmazni.
Ismeri önmagát, tudja merre tart. Boldog, bizakodó, kiegyensúlyozott. Szereti és ismeri a
természetet, tiszteletben tartja törvényeit. Képes érzéseit és szívét kitárni, hogy bölcsességét
másokkal megoszthassa. Mély megérzései vannak. Szabadságigénye igen nagy.
Kihívások: Kiábrándult, elvesztette hitét. Valószínűleg érzelmi sokkon esett át, és ennek
eredményeként most bizalmatlan. Nehéz gyermekkora lehetett. Nem őszinte másokkal, sőt
néha önmagával sem. Rejtett, mélyen eltemetett félelmekkel küzd. Kihívásai vannak a férfias
szerepmodellel.
Az üveg segítsége:
-Segít túljutni egy mély érzelmi sokkon.
-Ahogy a szív megnyílik, a múlt bölcsessége utat talál a világ felé.
-Segít, hogy elengedhessük a múlt érzelmi konfliktusait.
-Ez a kombináció segíthet az érzelmek eredetének kinyomozásában. Eredményül értékes
felismerések születhetnek azon a téren, miért érzünk úgy, ahogy érzünk.
-Örömet, „friss levegőt” hoz életünkbe.
-Függetlenné tesz érzelmileg.
-Gyorsítja a felnőtté válás folyamatát, miként felelősségérzetünket erősíti.
-Ha nehézségeink vannak az apa, vagy apaszerep elfogadásával, kiváló segítséget nyújt.
Megerősítés: „Képes vagyok olyan döntést hozni, amin keresztül tisztábban látom életem
célját.”
106
83. Szezám tárulj!
TÜRKIZ/ARANY
Ajándékok: Született vezető, aki nagy népszerűségnek örvend. Filozófus alkat és vizuális
típus. Jól kommunikál, mindenkihez van egy kedves szava. Minél több ember veszi körül,
annál jobban érzi magát. Alkotó, kreatív módon él, mindig új ötleteket valósít meg. Belső
bölcsességgel bír. Jobban szeret csoporttal dolgozni mint egyes emberekkel. Nagyon szereti
az ásványok világát. Könnyen megérti az új technológiákat, tud bánni velük.
Kihívások: Rengeteg múltból eredő dolog nyomasztja. Nehezen lép túl a sérelmeken.
Hajlamos érzelmileg manipulálni másokat. Gyakran fél tömegben, nagy társaságban, vagy
egyszerűen csak félénk. Titkolja tehetségét, fél hogy „furcsának” találják. Félelmek és
szorongások gyötrik, melyek leszűkítik a kommunikációt vagy önkifejezést. Belső kincseit
elrejti, mert nem biztos az értékükben.
Az üveg segítsége:
-Megnyitja az ősi tudás kapuit.
-Segít legyőznünk a múltból hozott félelmeket.
-Segít kommunikálnunk a tömegek felé.
-Média kommunikáció, előadás-technikák, előadó művészet.
-Érzelmi, alkotó kommunikáció.
-Segíti a művészek alkotó képességét, az ihletettség állapotához vezet el.
-Őszinteségre késztet.
-Kapcsolódhat lemuriai, atlantiszi, óegyiptomi, azték, inka inkarnációkhoz, és az európai
misztikus hagyományokhoz.
-Támogatja a kristályokkal dolgozó emberek munkáját.
107
84. Gyertya a szélben
RÓZSASZÍN/VÖRÖS
Az üveg segítsége:
-Felébreszti a szeretet erejét.
-Lady Nada és Krisztus. Feltétel nélküli és önfeláldozó szeretet. Univerzális szeretet. Az
óvás vágya.
-Mély megértéshez vezet önmagunkkal és másokkal kapcsolatban.
-Javítja megérzéseinket.
-Segít, hogy tisztábban értsük önmagunkat, és ne érezzünk bűntudatot.
-A női szerepek felvállalását segíti.
-A belső gyermek gyógyítását szolgálja.
-Ez a kombináció segítséget nyújt a tantrikus munkához, ami a szexuális energia
spirituális energiává való átalakítását jelenti.
108
85. Titánia, a Tündérek királynője
TÜRKIZ/TISZTA
Ajándékok: Kreatív, igazi művész. Bármit képes kifejezni szeretettel, alkotó módon.
Legtöbbször megelőzi korát gondolkodásmódjával. Jól használja az Új évezred vívmányait,
mint számítógép, és egyéb kommunikációs vagy információs eszközök. Nagylelkű, sohasem
kicsinyes. Belső mestere vezeti lépéseit. Egy karizmatikus személy. Tanítva tanul. Lényében
egyensúlyban vannak a férfias és nőies jellemvonások.
Kihívások: Gyermekkorában el kellett fojtania érzéseit, ezért még mindig nehezen beszél
belső vágyairól, érzéseiről. Nem képes sírni. Nem látja tisztán saját helyzetét, alul értékeli
kreativitását. Nehézségei lehetnek önmaga maszkulin oldalával.
Az üveg segítsége:
-Segíti kifejezni rejtett érzéseinket.
-Segít oldani a kreatív blokkokat. Belső megvilágosodás.
-Ihletet ad, segíti a művészeti munkát.
-Feloldja a múlt gátlásait, és segít kiteljesíteni a bennünk rejlő ragyogást.
-Segítségével végre képesek vagyunk beszélni misztikus tapasztalatainkról.
-Ha nehézségeink vannak idegen nyelvek tanulásával, kiváló segítőtárs.
-Szintén hasznos ha félünk a számítógépet, modern eszközöket használni.
-Segíthet azokon, akiknek szerv- vagy szövetátültetéshez kapcsolódó problémáik vannak
(voltak).
109
86. Oberon, tündérek királya
TISZTA/TÜRKIZ
Ajándékok: Egy nagyon kreatív ember, aki írásban, szóban, művészetek útján fejezi ki az ősi
bölcsességet. Kapcsolatban áll tudatalattijával, lehet hogy érti az álmok üzenetét, esetleg jó
médium. Nagy tervei vannak, már gyermekkorában meg akarta váltani a világot. Hallgat
belső mesterére, és mindig őszintén beszél. Képes kiegyensúlyozni mások energiáit.
Kihívások: Nehezen fejezi ki magát, mert szinte befagyasztotta érzéseit. Sokat szenvedett a
múltban, ezért nem meri kifejezni önmagát. Ki nem sírt könnyei gátolják kreativitását.
Rengeteg félelemmel küzd, leginkább akkor veszti el magabiztosságát, ha nagyobb társaság
előtt kell beszélnie.
Az üveg segítsége:
-Tisztázza a szív ügyeit.
-Kommunikáció a fénnyel.
-Megmutatja mi az amire emlékeznünk kell, ahhoz, hogy energiánk jobban áramoljon.
-Feltárja az ősi tudás kapuit.
-Hasznos lehet mindazoknak akik számítógéppel, vagy kristályokkal dolgoznak.
-Növeli a koncentrációs képességet.
-Segíti az őszinte kommunikációt.
-Őszinte gyermeki lelkesedéssel tölt fel.
-Gyermekeknek segíti a szocializálódást, új barátokkal való kapcsolatteremtést.
-Feloldja gátlásainkat, stresszoldó hatású.
-A szívvel és a mellkassal kapcsolatos lelki eredetű tünetek okait szünteti meg.
-A távoli múlttal kapcsolatos atlantiszi és lemuriai energiákkal kapcsol össze.
110
87. Szeretet bölcsesség
KORALL/KORALL
Ajándékok: Egy olyan személy, aki tökéletes harmóniában él környezetével. Ismeri szerepét a
világegyetemben, azért kiválóan alkalmazkodik. Megértette a kölcsönös egymásra utaltság
lényegét, ezért vigyáz gondolataira, érzéseire, szavaira és tetteire. Gyakran magas beosztásban
dolgozik, mert fontos neki, hogy a közösségért tevékenykedjen. Fontos számára a családi
harmónia, vénuszi szépségre, kényelmes életre törekszik. Szereti a természetet, kitűnő
szervező. Képes szeretetet és békét nyújtani környezetének, sőt, az egész világnak.
Kihívások: Legtöbbször olyan célt szemel ki érzelmei tárgyául, ami vagy aki elérhetetlen. A
viszonzatlan szeretet, szerelem témáját ismétli. Kellemetlen tapasztalatai miatt egyre
bizalmatlanabb, keserűbb. Törékeny, mint a korall. Túl érzékeny, azt hiszi mindenki őt akarja
bántani. Nehezen alkalmazkodik, mindig ki akar tűnni a tömegből. Az egyenlőség számára
hátrányt jelent.
Az üveg segítsége:
-A viszonzatlan szeretet, szerelem témáit gyógyítja.
-Kapcsolatot teremthetünk általa a Krisztus-tudattal.
-Tisztázza, honnan ered a viszonzatlan szeretet érzése a múltban.
-Lágy sokk-oldó.
-Megnyitja a szeretet és az önszeretet kapuit.
-Enyhíti a kitaszítottság érzését.
-Alkalmazkodóképességünket növeli.
-Oldja a régi kapcsolatokból eredő feszültségeket.
-Megérteti velünk, hogy minden és mindenki úgy van jól, ahogy van.
-Segít minden olyan terápiát, ahol gyermekkori vagy régebbi sokkélményeket oldanak.
-Fontos kapcsolatban áll a 26-os üveggel, mert a korall a narancs intenzív formája.
Hol használjuk: A törzs köré az alhasi tájékon; a test jobb oldalára a jobb fülcimpától le a
jobb bokáig.
Megerősítés: „Elengedem a múltat, és elköszönök tőle. Hálás vagyok a jelennek, mert óvást,
törődést érzek magam körül.”
111
88. Jáde császár
ZÖLD/KÉK
Kulcsmondata: Amint vetsz, úgy aratsz. Ezért már a mag elvetésénél dönthetünk másképp.
Ajándékok: Természetvédő, aki sokat jár kirándulni, mert csak a zöldben érzi otthon magát.
Rendkívül fontos számára, hogy kívül belül harmóniában éljen. Az igazság bajnoka, aki
mindig az objektivitást keresi. Talán ír, vagy más kreatív formában fejti ki véleményét.
Művein keresztül igyekszik formálni a világot. Mindig átérzi mások problémáit, jó tanácsadó.
Szeret utazni és meditálni.
Az üveg segítsége:
-A természet szeretetén keresztül vezet el a megfelelő energiákhoz.
-Békét teremt lényünk magjával, a szív kommunikációja tudatos szinten.
-Rávilágít saját igazságunkra, egyensúlyt teremt.
-Oldja az alkotókészséget gátló blokkokat.
-Igen hasznos lehet, ha új kapcsolatot kezdünk, hogy tisztán lássuk és értékeljük egymást.
-Csitítja a dühöt és a féltékenységet.
-Segít olyan embereknek, akik úgy érzik, nem tartoznak a Földhöz.
-Kapcsolatot létesíthet atlantiszi, lemuriai és templomos-lovag inkarnációkkal.
-Segít kapcsolatot teremteni érzéseinkkel, amikor úgy érezzük nincs elég terünk ehhez a
folyamathoz.
112
89. Energiamentő
VÖRÖS/MÉLYMAGENTA
Az üveg segítsége:
-Segíti gyógyító erőink fejlesztését.
-A szeretet gyógyításának energiája.
-Segíti egyesíteni a testet és a tudatot extrém fáradtság és eltaszítottság-érzés esetén.
-Felébreszti a kundalini erejét, segít szexuális téren egyensúlyt teremteni.
-A haragot és a dühöt építő akarattá formálja.
-Gyökeres pozitív változást eredményez pénzügyi helyzetünkben.
-Ha levertek vagyunk, vagy úgy érezzük extra energiára van szükségünk, ez az üveg
kiváló segítséget nyújt.
-Alkalmas tantrikus gyakorlatokhoz.
-Segíti azokat, akik a Föld energiáival dolgoznak.
-Véd a negatív földenergia sugárzástól.
-Ez az üveg 1992. július 26.-án született, amikor a Maja naptár egy ciklus végét jelezte. A
Maja kalendárium szerint a következő ciklus 2012-ben kezdődik majd. Ezért nevezik ezt
az üveget az Időugrás üvegnek is.
113
90. Bölcsesség mentő
ARANY/MÉLYMAGENTA
Kihívások: Nem képes elengedni mély félelmeit és szorongásait, hogy a belső, valódi
szeretetet megtalálhassa. Zavarodottság, és gyakori bizonytalanság jellemzik. Önértékelési
nehézségei vannak. Hatalomra vágyik melyet gyakran megfélemlítéssel próbál elérni. Sajátos
érdekeinek megfelelően gyakran manipulál másokat. Nem tudja hogyan viselkedjen. Persze
tagadja, hogy bármi baj lenne.
Az üveg segítsége:
-A Solar Plexus „mentője”.
-Megszünteti a zavarodottságot.
-Mély, traumatikus időkben is összekapcsol bölcs részünkkel, az igaz aurával.
-Segít megszüntetni a félelmeket és zavarodottságot, helyébe a bölcsesség aranya és
önvalónk lép.
-Szeretetet csempész az élet apró dolgaiba.
-Örömmé változtatja a félelmet.
-Feltárja régi, irracionális félelmeink okait.
-Segít azoknak, akik olyan nagyon elítélték önmagukat apró hibáikért, hogy nem képesek
jó tulajdonságaikat kifejezésre juttatni.
-Kiegyensúlyozott, egészséges önértékelést eredményez.
-Kapcsolatot teremthet maja, azték és tolték inkarnációkkal.
114
91. A szív feminin irányítása
OLAJZÖLD/OLAJZÖLD
Kihívások: Nehéz, keserű életet él. Fél a csalódásoktól, ezért nem nyitja meg szívét. Nem
akarja elfogadni női oldalát. Élete folyamatos verseny a hatalomért. Főleg a férfiakkal
szemben. Félelmei önbizalomhiányból és rossz tapasztalatokból származnak. Miközben egyre
keserűbbé válik, ismétli saját hibáit. Reménytelennek kilátástalannak ítélheti helyzetét.
Az üveg segítsége:
-Segít felfedezni feminin vezető képességeinket.
-A szív ügyei. A félelem elengedése a szívből.
-Reményt hoz.
-Segít a helyes irányban haladni.
-Enyhíti kritikai hajlamunkat.
-Felszínre hozza tudatalatti félelmeinket, ezáltal segít tőlük megszabadulnunk.
-A keserűséget apró örömökké, új reménnyé alakítja át.
-Feloldja gátlásainkat.
-Segít ha színpadra kell lépnünk.
-Nyugalmat hoz életünkbe.
115
92. Juliska
KORALL/OLAJZÖLD
Ajándékok: Bizalommal teli személyiség, akinek nagyon jók a megérzései. Jól ismeri
önmagát. Legyőzte régi félelmeit, így szabadon él. Remekül kijön a környezetével. Feladatait
nem értékeli problémaként, így könnyebben oldja meg nehézségeit. Örömmel, mély
megelégedettséggel teli az élete, és ezt ő maga is nagyra értékeli. Szeretete és megértő
képessége lehetővé teszi számára, hogy valamilyen segítő, vagy szociális munkát végezzen.
Képes reményt adni másoknak.
Kihívások: Talán túl sokszor csalódott, ezért gyakran keserű, kiábrándult. Nehezen
alkalmazkodik embertársaihoz, mert túl érzékeny, nem képes feldolgozni ha nemet mondanak
neki. Nem szívesen néz szembe saját magával, mert fél hogy fájdalmakkal kell szembesülnie.
Halogatja döntéseit.
Az üveg segítsége:
-Hogy bízni tudjunk saját megérzéseinkben.
-Segít felébreszteni a lét misztikus, feminin oldalát.
-Lehetővé teszi, hogy felismerjük az objektív igazságot érzelmi helyzetekben.
-Segít legyőznünk az érzést, hogy mások, különlegesek vagyunk.
-Megszabadít régi félelmeinktől és a pesszimizmustól.
-Segít szembenézni régi fájdalmaink gyökerével, így felszámolja azokat.
-Megszabadít függősségeinktől, mind fizikai, mind érzelmi szinten.
-Segít, hogy felszámoljuk nem kívánt kapcsolatainkat.
-Megkönnyíti a szakítás, elválás folyamatát.
-E kombináció energiája szorosan összefügg Zeusz/Jupiter energiájával.
-Támogatja a „belső gyermek”-kel való munkát.
-Segít a „helyes, megfelelő megélhetési mód” megtalálásában.
A B92-es és B93-as üvegek majdnem egy időben születtek. A Jancsi és a Juliska neveket
kapták, mert a Jancsi és Juliska mese nagyon jól szemlélteti jelentéstartalmukat. Juliska a
belső gyermek” feminin aspektusát jeleníti meg, aki bízik intuíciójában és legyőzi félelmét, a
boszorkányt a tűzbe vetve; Jancsi pedig a „belső gyermek” maszkulin oldalának jelképe, aki
bizalmát a feminin aspektusba helyezi. Ennek eredményeképp kiszabadul, hogy valódi
örömöt és boldogságot találjon.
116
93. Jancsi
KORALL/TÜRKIZ
Kihívások: Gyakran szétszórt. Folyamatosan szorong, úgy érzi környezete túl sokat vár tőle.
Nehezen tudja kifejezni érzelmeit, fél a sérülésektől. Hajlamos a függőségekre, főleg érzelmi
téren. Nehezére esik objektívan szemlélni a dolgokat, mert érzelmei motiválják és túl korán
ítél.
Az üveg segítsége:
-Segít az önvizsgálatban, hogy megtalálhassuk az érzéseink kommunikációjához
szükséges belső bizalmat.
-Kapcsolatba kerülhetünk legmélyebb benső intuíciónkkal.
-Támogatja megérzéseinket és hogy azokat hasznunkra fordíthassuk.
-Ez az üveg is támogathatja az elengedés folyamatát.
-A misztikus eredményeket segít gyakorlatiassá tenni.
-Függetlenné tesz, segít megszabadulnunk nem kívánt érzelmi láncainktól.
-Csökkenti a szorongást, a különböző fóbiákat.
-Megszünteti a különböző pszichoszomatikus mellkasi szorítást, légzési nehézséget.
117
94. Michael Arkangyal
HALVÁNYKÉK/HALVÁNYSÁRGA
Ajándékok: Olyan személy, aki pontosan ismeri saját motivációit és terveit, s közben bízik a
Sors vagy Isten általi vezettetésben. Képes meghallani Belső Mestere hangját, s ezért soha
nem magányos. Erős hittel, elszántsággal rendelkezik. Egyéni akarata együttműködik az
Isteni akarattal. Békés, harmonikus ember. Intelligens, sokat tanult, és sugárzik belőle az
életöröm. Az élet nagy csapásai után is képes stabilan újra építeni önmagát. Ő az, aki mindig
békét teremt környezete konfliktusaiból.
Kihívások: Talán nehézséget jelent neki döntéséket hozni, mert szeretne minden elvárásnak
megfelelni. Hatalommal kapcsolatos kihívásokkal küzd. Ezek valószínűleg az apával
kapcsolatos, még fel nem oldott, múltbéli tapasztalatokból erednek. A féltékenység, az
érzelmi zavarodottság és az esetleges önbizalmi, önértékelési nehézségek komoly szenvedést
okozhatnak neki. Könnyen elveszti hitét.
Az üveg segítsége:
-Megnyitja szívünket a béke és az együttérzés felé.
-Őszinteséget, igazságosságot hoz életünkbe.
-Segít legyőzni különböző apával, vagy hatalommal kapcsolatos kihívásokat.
-Megnyitja szívünket egy magasabb szintű szeretet felé.
-Támogatja az elengedés folyamatát.
-A remény állapotából a hit állapotába juttat el.
-Erősíti hitünket, vagy visszaadja azt, ha úgy érezzük kilátástalan a helyzetünk.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat első darabja. A 8-as üveg intenzívebb változata. Kérem,
vizsgálja meg az ott írottakat.
-Kapcsolatban áll Mihály Arkangyallal, aki kardja segítségével megszabadít a múlt
béklyóitól és rámutat a helyes irányra.
Megerősítés: „Ahogyan elfogadom magam, érzem, hogy szívem kitágul. Érzem a mély
kapcsolódást a Földdel, és megélem mindazt, amit felajánl nekem.”
118
95. Gábriel Arkangyal
MAGENTA/ARANY
Ajándékok: Rengeteget dolgozott már önismeretén és ezért nagyon jól ismeri önmagát.
Egyenes és erős. Olyan ember, akire mások számíthatnak. Ugyanakkor nagyon érzékeny,
empatikus személy és jó tanácsadó. Figyelmet fordít az élet apró örömforrásaira, ezért
áldottnak, elégedettnek érzi magát. Megtalálta élete valódi értelmét s ennek valóra váltásán
dolgozik. Szeretetben, harmóniában él környezetével. Minden tettét gondosan és melegséggel
végzi. Valaki, aki életének egyik nagy változásán esik át.
Kihívások: Valaki, aki mély félelmektől és lelki zűrzavartól szenved. Úgy érzi nem eléggé hű
önmagához. Sok megrögzött szokásnak, ill. viselkedésmintának a rabja. Az üveg jelezhet
elfojtott dühöt és frusztrációt is. Valaki aki gyermekkori rossz tapasztalatai miatt nehezen épít
családot.
Az üveg segítsége:
-Az igaz aura kapcsolatba kerül a misztikus forrással.
-Általa felismerjük, hogy csupán akkor juthatunk el az emberiség szeretetéhez ha
szeretjük önmagunkat.
-Ajándéka az apró dolgok szeretete és bölcsesség, hogy kapcsolatba kerüljünk ezekkel.
-Bizalmat épít önmagunk és az emberek felé.
-Megszabadít régi, irreális félelmeinktől.
-Az intellektuális tudást bölcsességgé alakítja.
-Nehéz érzelmi helyzetekben segít erősnek maradnunk.
-Felszámolja régi szokásainkat, viselkedésmintáinkat.
-Kielégíti határtalan szeretet-igényünket.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat második darabja. Benne foglaltatik a Vörös/Arany, 40-
es üveg melynek információi itt is helytállóak.
-Szeretet a nehéz időkben.
Hol használjuk: Egy cseppet a fejtetőre és a köldök alatti hasi részen körben a törzsön.
119
96. Rafael Arkangyal
KIRÁLYKÉK/KIRÁLYKÉK
Kulcsmondata: Lehetőséget teremt, hogy fogalmaink testet öltsenek. Tisztán látni lényünk
magasabb energiáit.
*Arkangyal készlet/ *Új évezred csakra készlet
Kihívások: Gondot okoz neki az önfegyelem, gyakran szembe szegül a hatalmi pozíciót
képviselő személyekkel (jog, rendőrség, tanár, apa) Rejtett düh, harag motiválják. Nehézségei
lehetnek saját férfias aspektusaival is. Gyakran úgy érzi kiközösítik, vagy egyszerűen csak
kívülálló marad.
Az üveg segítsége:
-Az egyén és fensőbb énje közti kommunikáció.
-A túlélési kihívások helyét felváltja a béke és a megértés.
-Az a kevés kis rózsaszín a királykékben lehetőséget ad a megvilágosodásra is.
-Kreativitással, új megoldásokkal ajándékoz meg nehéz helyzetekben.
-A düh helyére a stabil akarat és a józan ész lép általa.
-Segíti a meditáció, az álomfejtés és egyéb misztikus tevékenységek folyamatát.
-Segíti azok munkáját, akiknek különlegesen sok együttérzésre van szükségük.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat harmadik darabja. Elősegítheti az érzékelések
kitisztulását. Ha egy keveset a homlokra dörzsölünk, ez segíthet a látásban, hallásban, a
bizalom növekedésében, a szaglásban és még a tapintásban is.
Megerősítés: „Intuícióm erősödik, ahogyan tisztábban hallok, látok és érzek. Mindaz mi eddig
rejtve volt, feltárul előttem.”
120
97. Uriel Arkangyal
ARANY/KIRÁLYKÉK
Ajándékok: Szereti a békét, boldog és bölcs. Ismeri élete tervét és eszerint él. Nagyon jó
döntéseket hoz, akár spontán, akár hosszabb folyamat eredményeként. Támogat másokat,
hogy ők is útjukon járhassanak, és képes biztonságérzetet nyújtani. Flexibilitása és
optimizmusa irigylésre méltó. Külön adottsága, hogy gyakran válik mások múzsájává, vagyis
inspirálja a művészeket, írókat, s önmaga is nagyon kreatív.
Az üveg segítsége:
-Az arany sugár ősi bölcsessége megjelenik a tudat szintjén.
-Tisztánlátás legmélyebb bensőnkbe. Legbensőbb esszenciánk tökéletesítése.
-Segít felismerni és megélni életünk feladatát.
-Megérteti velünk félelmeink okát és értelmét, így könnyebben válhatunk meg tőlük.
-Segít manifesztálni ötleteinket, megvalósítani terveinket.
-Segítségével képesek lehetünk mély örömet, boldogságot, és biztonságot találni.
-Egyensúlyba hozza a fejet és a has területét, vagyis intellektuális és „emésztő”
szerveinket.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat negyedik darabja. Ez a kombináció összerázva a
smaragdzöldet adja, amelyben érintkezésbe kerülhetünk a világban teljesítendő
szolgálatunkkal és rendeltetésünkkel.
121
98. Sandalphon Arkangyal, Margaret üvege
HALVÁNYLILA/KORALL
Kulcsmondata: Négy irányú energia kapcsolat: amint fent úgy lent, amint a jobb, úgy a bal
oldalon. A belsőnkben rejlő gyermek angyallá nő fel.
*Arkangyal készlet
Kihívások: Még nem engedte el a múlt sebeit, melyek talán bántalmazásból, megaláztatásból
erednek. Túl érzékeny, sérülékeny, ezért gyakran vonul magányba. Szenvedést okoz számára
a viszonzatlan szeretet vagy szerelem érzése, úgy érzi sosem kap annyit, mint amennyit ad.
Nehezére esik lehorgonyozni, mert lételeme a változás. Emiatt néha megbízhatatlanná válik.
Az üveg segítsége:
-Képes a kölcsönös pozitív egymásrautaltság érzését kialakítani.
-Segít, ha alkalmazkodási, beilleszkedési nehézségeink vannak.
-A negativitások átalakítása tudatos szinten, miközben egy újfajta együttműködésbe
léphetünk lényünk legmélyebb szintjével.
-Kapcsolatba kerülhetünk a Földdel, az Új Krisztus tudatosság megjelenése a Földön.
-Ha életünk komoly változáson megy keresztül, segít stabilnak, kiegyensúlyozottnak
maradnunk a folyamatban.
-Inspirálja a zenészeket, zeneszerzőket, mert Sandalphon Arkangyal a zene nyelvén
kommunikál velünk.
-Segíti az ima, meditáció folyamatát.
-Végtelen örömet, gyermeki felszabadultságot hoz.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat ötödik darabja. Segítheti a Cranio-szakrális munkát.
122
99. Tzadkiel Arkangyal
HALVÁNY OLAJZÖLD/RÓZSASZÍN
Ajándékok: Egy igen fejlett személyiség, aki megtapasztalta és nagyon jól alkalmazza lénye
nőies, feminin aspektusait. Együttműködik, miközben vezet. Elfogadta önmagát feltétel
nélkül, ezért képes ugyanezt megtenni másokkal szemben is. Szabad, független gondolkodású
személy, aki nagy reformokat indít el környezetében. Fontos számára az őszinteség és az
igazság. Erős hittel rendelkezik, mindig optimista, ezáltal másokat is lelkesít. A Remény és a
Hit kulcsfontosságú üzenete sugárzik lényéből.
Kihívások: Múltbéli rossz tapasztalatok mérgezik kapcsolatait, nehezen mond nemet, ezért
úgy érzi kihasználják. Gyakran keseregek, panaszkodik. Bizalmatlan, és sokszor reménytelen.
Az üveg segítsége:
-Segít az élet vizébe lépni.
-Általa képesek vagyunk elengedni irreális elvárásainkat, így több öröm, Fény, és
könnyedség kap teret életünkben.
-Szeretet nyílik a világra.
-A szexuális problémák feloldása, melyek irreális elvárásokból származnak.
-Javítja a memóriát.
-Kiváló segítséget nyújt gyógyítóknak, miközben másokkal foglalkoznak.
-A részvét és a megbocsátás képességét is fejleszti.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat hatodik darabja. Elősegítheti, hogy kapcsolatba
kerüljünk önmagunk valódi mivoltával, hozzáférjünk igazi küldetésünkhöz.
Hol használjuk: Közvetlenül a napfonat felett, övben a törzs körül. A gerincoszlop aljára is, és
a medenceövön körben.
123
100. Metatron Arkangyal
TISZTA/MÉLYMAGENTA
Ajándékok: Olyan személy, aki sok szenvedésen van túl, ezért képes megérteni a szenvedés
minőségét. Nagyon jó terapeuta, vagy segítő. Feldolgozta, elengedte régi kihívásait.
Gondolkodása tiszta, egyenes. Értékeli az élet apró örömeit, mindenben meglátja a szépet. Jó
író, vagy költő, írásai reálisak, ébresztő, megvilágosító jellegűek. Kiegyensúlyozott ember,
aki otthon van a materiális dolgokban és a misztikus tudományokban egyaránt.
Kihívások: Nem mer szembenézni árnyékaival, fél, hogy lelke mélyén fájdalmat talál.
Szenvedései miatt sok ki nem sírt könny, régi sérülés bujkál melyeket önmaga elől is titkol.
Hajlamos titkolózni, fél az elutasítástól. Mélyen fél a haláltól. Nem szereti a konfrontációt,
ezért hajlamos elviselni bármit akkor is, ha ez érdekeivel szemben áll.
Az üveg segítsége:
-Alkimista lehetőség a teljesség elérésére.
-A szenvedés legmélyebb szintjeinek gyógyítása.
-Segít elengedni legmélyebb félelmeinket.
-Ha nehéz szembenéznünk azzal, amit árnyék takar, ha nehéz az önmagunkban rejlő
igazságot meglátni, a saját tudattalanunkban lévő erőket megérteni, akkor ez az üveg
segíthet Fényt vetíteni minderre.
-Segíti a belső kapcsolatokat, megláttatja velünk azt, amit a legnehezebb látni.
-Segíti tisztázni érzéseinket, és őszinteséggel ajándékoz meg.
-Ez az üveg az Arkangyalsorozat darabja az Aura-Somában. Metatront az Arkangyalok
királyaként határozzák meg és a Kánaán angyalaként. Ő kapcsolja össze a Mennyet a
Földdel. Adottságai közé tartozik, hogy visszahelyez bennünket a saját Lényünkkel való
igazi együttműködés állapotába.
Megerősítés: „Fényt vetítek árnyékaimba, így igent mondok mindarra, amit eddig önmagam
előtt is titkoltam.”
124
101. Jophiel Arkangyal
HALVÁNYKÉK/HALVÁNYZÖLD
Ajándékok: Egy érzékeny személy, aki hallgat megérzéseire. Feminin minőségei motiválják
életét, mint az együttérzés, a szeretet, és az elfogadás. Szívesen dolgozik csoportban.
Párkapcsolataiban teljesedik ki igazán. Tudja mikor kell hallgatnia. Barátai, családtagjai
gyakran fordulnak hozzá tanácsért. Erős a hite, másoknak is reményt és vigaszt nyújt.
Az üveg segítsége:
-Egy magas szintű szív-üveg, így a szív intenzív kihívásait gyógyítja.
-Lelkünk mélyén nyugvó feminin irányításunk kapcsolatba kerül Isten akaratával.
-Tisztázza az érzelmeinket és érzelmi kommunikációnkat a világgal.
-Segítségével legyőzhetjük a féltékenység érzését.
-Fejleszti önértékelésüket.
-Megnyitja a szívet egy magasabb szintű szeretet felé.
-Kreatívvá tesz, segíti, hogy művészeti formákba öntsük mondanivalónkat.
-Új reményt ébreszt, segíti az újrakezdést, ha egy ciklusnak a végére értünk.
-Párkapcsolatokban segít, hogy a másik személy nézőpontját jobban értsük.
-Ez az üveg az Arkangyal készlet része, Jophiel Arkangyal minőségeivel kapcsol össze.
-Jophiel a harmónia, a szépség Arkangyala, ezért segítségével nyugalmat, megnyugvást
találhatunk.
125
102. Samael Arkangyal
MÉLYOLAJZÖLD/MÉLYMAGENTA
Kulcsmondata: O-live, amikor újra reményt találunk magunkban. Mire építettük életünk
alapjait?
*Arkangyal készlet
Ajándékok: Egy higgadt, mély érzésű személy, aki végtelenül tudatos, és szerény. Szeret
egyedül lenni, meditálni, elmerülni a misztikum világában. Hite erős, az élet legnagyobb
kihívásai közt is képes reményteljes, bizakodó maradni. Sok keserűséget dolgozott fel
életében, ezért képes vigaszt nyújtani másoknak is. Szereti a természetet, és minden teremtett
dologban meglátja a szépet.
Az üveg segítsége:
-Samael Arkangyal emlékeztet minket arra, hogy ne utasítsuk el, amit nem akarunk látni.
-A lehetőség hogy reakció helyett még nagyobb bizalmunk legyen az élet folyamatában,
keserűség nélkül. Az igazság új szintű megértése.
-Ebben az üvegben jelenik meg először a sötét olajzöld szín, melyet „árnyék színnek” is
nevezünk. Minősége lehetőséget ad, hogy árnyékainkat tudatos szintre emelve,
feldolgozzuk és elengedjük.
-Ez az üveg az Arkangyal sorozat része. A New York-i ikertornyok leomlásával
egyidőben született, ezzel is erőt és reményt adva az emberiségnek, még a
legreménytelenebb helyzetekben is.
126
103. Haniel Arkangyal
OPÁLOS HALVÁNYKÉK/MÉLYMAGENTA
Kihívások: Gyakran szembeszegül a felsőbb akarattal, nem érti miért pont neki jutnak a
legnehezebb feladatok. Kihívásai vannak az élet hatalmi szereplőivel, és talán az apjával
kapcsolatos régi sérelmeket sem dolgozta még fel. Úgy érzi túl sokat várnak tőle, ezért
gyakran szorong vagy frusztrált.
Az üveg segítsége:
-Kommunikáció belső mesterünkkel, a legmélyebb szinten.
-A szépség és a harmónia megteremtése kívül és belül is.
-Kapcsolatot teremt lényünk legmélyebb, mindig csöndes és békés szintjeivel, s ez nagyon
hasznos amikor időnként úgy érezzük, fejünk fölött összecsapnak a hullámok.
-Kiegyensúlyozza kommunikációnkat, hogy tudjuk mikor kell megszólalnunk, s mikor
jobb ha inkább csöndben maradunk.
-Mindenféle családdal kapcsolatos konfliktus esetére.
-Jó segítséget nyújt azoknak, akik mások vagy önmaguk megszépítésén fáradoznak.
Kozmetikus, fodrász, stb.
-Ez az üveg az Arkangyal sorozat része. Haniel Arkangyalt mindig csodálatosan szép
külsővel ábrázolják, aki már megjelenésével képes kifejezni a legnagyobb békét és
harmóniát.
Hol használjuk: A torok, nyak területén, a hajvonalon, és a gerinc mentén végig a háton.
127
104. Chamael Arkangyal
EZÜSTÖS RÓZSASZÍN/MAGENTA
Kulcsmondata: Úgy van jól minden, ahogy van. Újrakezdés a szeretetért. A létezés új
értelmet nyer.
*Arkangyal készlet
Ajándékok: Valaki aki végtelen sok együttérzéssel és szeretettel szemléli a világot. Rengeteg
melegség, törődés, óvás és kedvesség árad belőle. Szívében egyfajta huncut vidámság rejlik.
Örül minden apró dolognak az életben. Szeretetét bölcsen használja. Felismerte a
következetesség fontosságát. Megjelenése harmonikus, ugyanakkor bátor, néha vicces. Lénye
feminin minősége dominál, nagyon jók a megérzései melyeket követ. Életfilozófia: „Minden
úgy van jól, ahogy van”
Kihívások: Szeretet igénye extrém méreteket ölt. Úgy érzi senki sem fogadja el őt úgy, ahogy
van. Folyton változtatni akar külső megjelenésén, azt gondolja ettől belül is változik. Időnként
rázúdítja szeretetét másokra, akik ettől fojtogatva érzik magukat. Erős a kritikai hajlama,
magasak az elvárásai. Túl korán ítélkezik.
Az üveg segítsége:
-Együttérzést, melegséget és óvást ébreszt bennünk.
-Segít, hogy lényünk nőies, feminin minőségét annak teljességében éljük meg.
-Tisztázza kapcsolatunkat az édesanyánkkal, és ha bármilyen kihívással küzdöttünk az
anyaság, nőiesség területén, segít megszünteti azokat.
-Harmóniát, szépséget hoz életünkbe.
-Segít, hogy szeretetünket bölcsen fejezzük ki.
-Erősíti a megbocsátás, elengedés képességét.
-Erősíti az életbe vetett bizalmunkat.
-Védelmet nyújt olyan helyzetekben, amikor kritika, intrika érthet minket.
-Az Arkangyal sorozat része. Chamael Arkangyal azoknak is segítséget nyújt, akik a
spirituális úton járva időnként túl kemények, szigorúak magukhoz. Önszeretetet ébreszt,
és emlékeztet, hogy minden jól van úgy, ahogy van.
Megerősítés: „Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok. Elengedem a képet amilyen lenni
akarok.”
128
Készleten belüli készletek
CSAKRA KÉSZLET
MENTŐ KÉSZLET
129
ÚJ ÉVEZRED GYERMEK KÉSZLET
Ezek a következők:
MESTER SOROZAT
50. El Morya
51. Kuthumi
52. Lady Nada
53. Hilarion
54. Seraphis Bey
55. Krisztus
56. St. Germain
57. Pallas Athéné
58. Orion és Angelika
59. Lady Portia
60. Lao Ce és Kwan Yin
61. Sanat Kumara és Lady Venus Kumara
62. Maha Chohan
63. Djwal Khul és Hilarion
64. Djwal Khul
130
ARKANGYAL KÉSZLET
Arkangyal sorozat:
131
6. fejezet
A Pomanderek
A Pomander szó a francia „alma” szóból származik, és azokra az időkre utal, amikor a
középkorban a tárgyaló termekben, almába tűzött füstölőket használtak a levegő és a tér
tisztításának céljából. Úgy tartották, hogy a különböző illatok segítik a bírákat, hogy
megfelelő ítéleteket hozhassanak. Az illatokat és párologtatókat ősidők óta használjuk, hogy
különböző finom hatásokat gyakoroljunk környezetünkre és azok szereplőire.
132
Hogyan használjuk a pomandereket:
-Cseppentsünk 3 cseppet bal tenyerünkbe a kiválasztott Pomanderből, és lágyan dörzsöljük
össze a két kezünket.
-Felemelve két karunkat, adjuk a szín energiáját, a gyógynövények és kristályok energiáját az
egész világnak.
-Vizualizáljuk hogy bal kezünktől megkerülve a Földet, az a jobb tenyérbe ér vissza.
-Majd lassan emeljük kezeinket fejünk tetejéhez, onnan tovább a fej mögé haladva
megnyitjuk és megtisztítjuk a múlt kapuit. "Nyisd fel kezeiddel szentélyed, hogy egy
magasabb értelem felé nyíljon templomod ajtaja."
-Majd fejünk felett összezárjuk tenyerünket, és a homlokunkban lévő harmadik szem előtt a
torokcsakráig engedjük. Mikor a torokhoz értél, nyisd ki tenyereid, mint egy kelyhet, ezzel
megtisztul a kommunikációs út a szív felé. Itt megpihenünk néhány percet.
-Mikor úgy érzed megnyíltál, elindulhatsz a szívtől továbbítva az energiákat a Solar plexuson
keresztül a második csakrán át egészen a Föld Anyáig. Csodálatos hogy a Föld mindig
elfogadja, amit felajánlunk neki.
-Ezután felemeljük karjainkat, és orrunk elé emelve ebből az illatból veszünk három mély
lélegzetet és így beengedjük a Pomander energiáit Testünk Templomába.
Megjegyzés: Mielőtt belélegezzünk, ajánlatos kezeinkkel teljes aura mezőnket átsimítani,
annak érdekében, hogy az alkohol a kivonatból elpárologjon.
133
TISZTA/FEHÉR
Hatása:
-Az eredeti tiszta pomandert bármilyen térben használható, hogy megtisztítsuk az atmoszférát,
beengedjük a Fényt, és hogy felfrissítsük az energiákat.
-Kiválóan harmonizál a kvarccal, és segíthet a kristályok programozásában is.
-Megszabadít a beidegződésektől.
-A test egész elektromágneses mezejét védelmezi.
-Megóv a káros sugárzásoktól
-Segít különböző allergiával kapcsolatos kihívásokban.
-Az idealizmust, maximalizmust segít egészséges mederbe terelni.
-Az érzelmi testeinket tisztítja.
-Az őszinteséget, az arra való igényt hozza
-Segít elengedni a régi sérüléseket, a „ki nem sírt könnyeken” keresztül.
-Segíti a tisztánlátás képességét.
RÓZSASZÍN
Hatása:
-A rózsaszín stabil alapokat biztosít ahhoz, hogy megtaláljuk a melegséget, a törődést saját
énünk felé elősegítve az önszeretetet.
-A rózsaszín pomander beborít minket a szeretet atmoszférájával, hogy többet adhassunk
magunkból.
-Ez a pomander a csoport energiák harmonizálására, és az agresszió semlegesítésére
specializálódott.
-Az érzelmek területén ez a leggyógyítóbb hatású szín, mert szeretetre épül.
-Segít megerősödnünk, ha sebezhetőnek érezzük magunkat.
-Támogatja képességünket a megbocsátásra, elsősorban saját magunknak.
-Ha nehézségünk van szeretetet adni és elfogadni, használjuk ezt a pomandert.
134
VÖRÖS
Hatása:
-Kiválóan használható, ha épp egy új dolog kezdetén vagyunk.
-Segít meglapozni, helyes alapokat építeni.
-Rengeteg fizikai energiát nyerhetünk tőle, ha úgy érezzük elfáradtunk.
-Ha bármilyen fizikai terápia vagy betegség után lábadozunk, nagyon jó erősítő
-Védelmet nyújt, ha földsugárzás, vagy más káros hatású sugárzás közelében élünk.
-Védelmi hatása akkor is remek, ha úgy érezzük, könnyen válunk más emberek energia
hiányának áldozatává.
-A mindennapos védelem, általános „energia-pótló” szer.
MÉLYVÖRÖS
Hatása:
-Ugyanaz mint a vörös pomandernél, de védelmi funkciója erősebb.
-Stressz helyzetek ellen mély védelmet biztosít
-Hatására lelkileg ellazulunk, oldja a félelmeket az ismeretlentől.
-Ha a vörös pomander általános védelmet biztosít, a mélyvörösre mondhatjuk, hogy igazán
extrém helyzetekben is véd.
-Használjuk ezt a pomandert, ha meditáció után nehezünkre esik „földelődni”, vagyis
visszatérni a mostba.
-Szerelmi serkentőszerként is bevált.
-Táplálkozással kapcsolatos terápiák kiváló kiegészítő szere.
-Kapcsolatban áll a szakrális tánc, a tantra és a földenergiákkal való gyógyító munkával.
135
KORALL
Hatása:
-A viszonzatlan szeretet és szerelem témáit gyógyítja
-Lágy sokkoldó, főleg a régóta húzódó, fel nem dolgozott traumákat oldja
-Támogatja, hogy szeretetünket bölcsen tudjuk kifejezni.
-A kölcsönös függőség, mint szülő-gyermek viszony kiegyensúlyozója.
-A társas kapcsolatokban a régi sérelmeket segít feloldani.
-Az empátia, a magasabb intuíció fejlesztése.
-A közösségi munkát segíti.
-Emberszeretet, és elfogadás.
-A törékenység, sérülékenység érzésének feloldása.
NARANCS
Hatása:
-Az éteri testen át – amihez a narancssárga kapcsolódik leginkább – a múlt és a jövő
tapasztalatai lesznek hozzáférhetőek.
-A narancs pomander használata lehetővé teszi, hogy láthatóvá váljon minden információ a
múltból anélkül, hogy érzelmileg újra élnénk azokat.
-Kiválóan alkalmas a rémálmok elűzésére.
-Segít tudatosítani a problémákat, s az így szerzett gyógyító tapasztalatokat rögzíti.
-Segít, hogy ha darabjainkra hullottunk, újra összerendeződjünk.
-A leghatásosabb védelem sokk, trauma után.
-Függőségi helyzetek oldására is használhatjuk.
-Sok pozitív eredményt értek el segítségével az állatok gyógyításában is.
136
ARANY
Hatása:
-Az arany segít újra kapcsolatot teremteni a velünk született bölcsességünkkel.
-Képes arra, hogy kapcsolatot teremtsen tudatos benső énünkkel.
-Segít a lelki feszültség csökkentésében, lehetővé téve a minket ért hatások feldolgozását, és
azt, hogy jobban értsük a minket körülvevő világot.
-Kapcsolatba hoz a bennünk élő mesterrel
- Olyan félelmeket segít feldolgozni, melyek eredetét tudatosan nem ismerjük. Fóbiák,
berögződések ellenszere.
-Segíti az anyagcsere folyamatokat, hogy a megfelelő táplálékot megfelelően dolgozzuk fel.
-Az irreális félelmek oldására is használhatjuk.
-Segít kapcsolódnunk eredeti élettervünkhöz, melynek emlékét testünk arany területén
hordozzuk.
-Erősíti „zsigeri megérzéseinket.”
SÁRGA
Hatása:
-A sárga hozzáférhetővé teszi a tudást.
-Erősíti a hasi energia központot, így segít feldolgoznunk mindent, amit meg kell
emésztenünk. Mind lelki, mint testi szinten.
-Az értelem, a mentális energiák segítője.
-Rávilágít dolgokra, hogy azokat tisztábban értsük.
-Ha sok mentális energiára van szükségünk, mert tanulunk, vizsgázunk, a sárga pomander
sokat segít.
-A depresszió egyik kiváló ellenszere, mert a napfény érzetét kelti lelkünkben.
-Az olyan jellegű félelmek, melyeknek okát ismerjük, remekül leküzdhetők segítségével.
-Az önismeret, önszeretet, és önbizalom témáival foglalkozik.
- Az egészséges ego, az „én” építő eleme.
137
OLAJZÖLD
Hatása:
-Érzelmi terápiák során nagyon hatásos mindegyik zöld pomander.
-A szívcsakra színe, ezért nyitottságot, megoldásokat, a helyes irányt segíti.
-Ha válaszút előtt állunk, vagy döntést kell hoznunk, képes a helyes irányba befolyásolni
minket.
-Az önismeretet segíti, rávezet arra ami nekünk jó, ahelyett hogy mások mintáit követnénk.
-A női jellegű vezetői erényeket erősíti: „nem előtted megyek, hanem melletted”
-Híd a szív és az ego (én) között, a valódi úton járni.
-A keserűséget optimizmusra segít cserélni.
-Ha újra kell kezdenünk valamit, segít, hogy a régi sérelmeken túljutva tegyük azt
-Együttműködés a harc és a verseny helyett.
SMARAGDZÖLD
Hatása:
-Értelmet ad ösztönös dolgainknak.
-Előtérbe helyezi a szívből jövő érzéseket, más elvárásaival szemben.
-Közeli találkozások, emberek közt fellépő konfrontációs szituációkban a smaragdzöld
világosságot hoz, főleg az elnyomás vagy a hatalom uralma alatt szenvedők között.
-Gondoskodik arról, hogy megtaláljuk a térben saját utunkat, és felszabadítsuk magunkat a
berögződések nyomása alól.
-Segít az élet keresztútjain való döntéshozatalban.
-Ellenszerként szolgálhat azok számára, akik „tér nélküliek”.
-A zöld pomanderek összekötik az időt és a teret, lehetővé téve így a memória kialakulását, és
segítve azt, hogy emlékezzünk.
-Használhatjuk arra, hogy megtisztítsuk lényünket a féltékenység, irigység és más negatív
érzelmektől.
-A tér által adott összes lehetőséggel segít.
-Használata ajánlott terápiás kezelések között, segítségükkel kijuthatunk a bezártságból.
-Arra bátorít, hogy fogadjuk el az új kihívásokat.
-Kiváló segítség terapeutáknak, főleg ha légzéssel kapcsolatos munkát végeznek.
-Jó szolgálatot tesz asztma és hörghurut esetén
-Közelebb hoz a természethez.
-A karmikus útra lépést segíti, és hogy jó helyen, jó időben legyünk. Szinkronicitás.
-Megteremti az őszinteséghez szükséges bátorságot.
138
TÜRKIZ
Hatása:
-Serkenti az Ananda-Khanda központ működését (melynek fizikai megfelelője a
csecsemőmirigy)
-Kimondottan hasznos a sajtóban, médiákban dolgozók számára, ahol a kommunikáció az
egyéntől a tömeg felé zajlik.
-Megszünteti a lámpalázat
-Javítja a nyelvérzéket, bátorságot ad, hogy használni tudjuk nyelvtudásunkat.
-A kisebbrendűségi érzés és a techno-fóbia ellenszere
-A legerősebb szer a kreativitás kifejezésének segítésében
-A művészi hajlamokat előtérbe helyezi
-A függetlenség, egyéni felelősségvállalás motivátora.
-A megfagyott flexibilitást oldja, ahogyan játékosságot, spontaneitást hoz életünkbe.
-A türkiz pomander serkenti a szívből jövő kommunikációt, biztosítja az inspirációs
kommunikáció folyamatosságát, és felszabadítja a kreativitást.
-Serkenti képességünket a függetlenség, ugyanakkor a felelősségvállalással kapcsolatban.
-Ajánlott mindenki számára, aki embercsoportokkal kíván kommunikálni, akár tanárként,
vagy művészként teszi ezt.
ZAFÍRKÉK (KÉK)
Hatása:
-A kék szín eljuttat a szeretet által történő kommunikáció legmagasabb fokára, és elősegíti
azt.
-Elmélyíti bennünk a békét. S ahogy egyre harmonikusabbá válunk, úgy leszünk egyre
tisztábbak is.
-A kék segíti az utazást lélekvándorlásaink során.
-Segíti a kommunikációt két személy között.
-A meditáció energiáját erősíti.
-A hivatalokban, vagy más hatalmi helyzetekben segítséget nyújt.
-Védelmet ad, ha kapcsolatba kerülünk más dimenziókkal.
-Mária kék köpenyének védő, óvó, szeretetteljes energiáját hozza.
-Segíti a blue-print, vagyis a hozott életterv felismerését.
-„Legyen meg a Te akaratod, általam a földön”.
-Elengedés, bizalom.
-Erősíti hitünket, és az együttműködést az Isteni akarattal.
-Diplomáciai képességünket is segíti, megfelelő kommunikáció útján.
-A béke ereje, békés megoldások, kompromisszum.
-Segít, hogy az egyedüllét ne magány legyen.
Megjegyzés: A kék pomandernek erős bors tartalma van, ezért ne használjuk homeopátiás
szerekkel együtt, mert semlegesíti azok hatását.
139
KIRÁLYKÉK
Hatása:
-Királykék összhangban van az arc középpontjával, és elősegíti a magasabb fokú gondolkodás
fejlesztését: NLP, telepátia
-Enyhíti a magány érzését.
-Javítja megérzéseinket, intuíciónkat.
-Fokozza az érzelmi életet, a finom rezgések befogadásával.
-Gyógyítja az érzékszervekkel (fül, szem, szaglás, ízleléssel) kapcsolatos kihívásokat.
-Segít megszabadulni a hatalommal kapcsolatos kihívásoktól
-Az éjszakai égbolt mélysége, a dolgok mélyére látni
-A misztikum keresőinek, hogy ne meneküljenek a fantázia világába.
-Az elszigetelődést oldja, segít szocializálódni.
-Depresszió esetén használhatjuk.
-Segíti a tisztán látás, tisztán hallás, tisztán érzékelés képességeit.
LILA
Hatása:
-A lila pomander lehetővé teszi, hogy érzékeljük a magasabb Éntudatot.
-Segít, hogy véghez vigyük elképzeléseinket. Ez volt Vicky kedvence, számára a lélekkel
való igen mély kapcsolat kialakítását jelentette.
-A lila pomander támogatja a relaxáció folyamatát sokkal inkább dinamikus, mint passzív
módon. Ez egy gyönyörű pomander, használata meditáció előtt ajánlott.
-Összeköti az alap és a korona csakrát.
-Tudatosabbá tesz.
-Rádöbbent a mindennapi élet csodáira és szépségére.
-A szolgálat és a kötelességtudat megértését, megélését segíti.
-Spirituális szín, támogatja asztrális szintjeinket.
-Az átalakulás, a változás motivátora.
-A gyógyítás, gyógyulás színe is, akár fizikai szinten.
-A dolgok befejezését, lezárását segít elfogadni, megélni.
-Az alázat érzését hozza.
-Segít, ha túlérzékenységet élünk meg
-A visszavonulással kapcsolatos nehézségeket oldja.
-Oldja a rejtett haragot.
140
MÉLYMAGENTA
Hatása:
-Kombinálva a vörös és az ibolyaszínek energiáit, a magenta pomander energikus és
megnyugtató is egyben.
-Főleg azoknak való, akik minden energiájukat mások szolgálatába állították, és most ők is
gondoskodásra vágynak.
-Lehetővé teszi számunkra az összes szükséges energia megszerzését, és azok gyengéd
beépülését az aura mezőbe.
-Abban az esetben is kitűnően használható, ha az egyén részt vesz más terápiákon is.
Néhány csepp használata az ilyen terápiák előtt megerősítheti azok hatásait.
-Egyensúlyt teremt tudatunk és ösztöneink közt.
-Rávilágít az apró dolgok szeretetére, a mindennapi élet örömeire.
-Megkönnyíti a meditatív állapot elérését és az így szerzett tapasztalatok feldolgozását.
-Hasznos lehet ha meg akarunk szabadulni régi korlátainktól, és valami újba fogunk.
-Segíti a törődés, odafigyelés, szolgálat megértését és megélését.
-Ha a szeretet fojtogatóvá válik, segít kiegyensúlyozni azt.
141
7. fejezet
A Quintesszenciák vagy Mesterek
A Quintesszenciák vagy Mester-esszenciák működési elvének megértése igen fontos.
Az Aura-Soma rendszerében megjelenő Mester-energiák egy-egy színhez, vagy sugárhoz
kapcsolódva fejeződnek ki. Fontos hogy értsük, itt nem a történelmi személy, vagy az adott
Mester személyéről van szó, és legfőképpen nem arról, hogy a Quintesszencia használata
egyfajta garanciát nyújt a Mesterrel való kommunikációban. Azzal, hogy hazavisszük a
Quintesszenciát, még nem hordjuk zsebünkben a Mestert.
Az emberi létezés egységét elképzelhetjük egyfajta hintóként is, melyet lovak húznak,
és a bakon egy kocsis ül. A hintó maga a test, melyet ha figyelmesen „karban tartunk”
egészséggel, szépséggel, jó működéssel hálálja meg azt. Ezen a szinten használjuk az
Egyensúly üvegeket. A lovak az érzelmeinket szimbolizálják, és bizony, kontrollt, vezetést
igényelnek. Vezetés, a kocsis nélkül ők irányítanák életünket és nem biztos, hogy mindig a
kijelölt úton haladnának. Ezen részünknek szólnak a Pomanderek.
A kocsis a bakon, kezében a gyeplővel a tudatos ént, a mentális erőket, az észt
szimbolizálja, és bizony ez a kocsis hajlamos azt gondolni, hogy a hintót egyedül ő irányítja.
Ám hátul, a fülkében ül egy utas, aki ismerve a valódi célt, a megfelelő utasításokkal, a
megfelelő irányt biztosítja a kocsinak. Ő a lélek, vagy a Belső Mester, kinek hangját csak
akkor hallja meg a kocsis, ha nem nyikorog a szekér és a lovak is elégedetten
engedelmeskednek. Hogy ki az utas, aki a hintó lefüggönyözött ablakai mögött ül és kezében
a helyes irányt tartalmazó térképet fogja, a választásaink során kiderül. Ez lesz az a Mester,
aki jelen pillanatban velünk van és segíteni próbál. Ez az a sugár vagy energia melyben
kifejeződni látszik lelkünk azon szándéka mi is a jelen idő valódi célja. A Quintesszencia
segít, hogy ráhangolódhassunk erre az energiára és megérezzük a szándék mögött rejtőző
tudatosságot.
A Quintesszenciák használata:
A Quintesszenciákat hasonló módon használjuk, mint a pomandereket, de ez esetben
nem a bal tenyérbe, hanem a bal csuklóra csepegtetünk 3 csepp esszenciát. Energiáit odaadjuk
a világnak, végigsimítjuk saját auránkon, minden csakra előtt keresztezzük kezeinket, mintha
szárnyainkkal „csapkodnánk” lassan, érintve minden területét az aura mentális szintjének.
Majd a földnek adva, végül 3 mély lélegzetet véve, ugyanúgy járunk el, mint a Pomanderek
esetében.
Mégis érzékenyebb, finomabb energiák áramlását fogjuk érzékelni. Mintha mindez nem
is velünk, hanem a bennünk lakozó angyallal történne.
142
QUINTESSZENCIÁK
Neve: EL MORYA
Kulcsmondata: „Legyen meg a Te akaratod, általam a Földön”
Színe: halványkék
Sugár melyhez tartozik: kék
EL MORYA
El Morya felemelkedett mester, vagyis élő személy volt, aki földi cselekedeteiért kapta
a Mester címet. Emberként Kasmír uralkodójaként tartjuk számon, aki uralkodása ideje alatt
egy igazságosabb, emberségesebb jogrendszert alkotott, s ezzel vívta ki alattvalói mélységes
tiszteletét és szeretetét.
El Morya kulcsmondata, a „Legyen meg Te akaratod…” segít abban, hogy elérjük azt
az állapotot, mikor elkezdhetjük beteljesíteni az Isteni Tervet, vagyis valódi életfeladatunkat.
Ez leginkább együttműködést igényel a felsőbb akarattal. Az EL MORYA Quintesszencia
segítségével megélhetjük az egység érzését, és megértjük az egyedüllét értelmét, mely ebben
az állapotban már sohasem magány.
Témája:
-A kommunikáció a felsőbb értelemmel.
-Békét hoz.
-Segít kibontakoztatni művészi képességeinket.
-Tudatosítja az anyai és apai szerepmodelleket.
-Az egészség energiáját erősíti.
-Segít megbékélni szüleinkkel.
-Segít legyőzni kihívásainkat a hatalom képviselőivel szemben.
-Segít tudatosítani az asztráltest információit.
-A védelem, óvás érzését adja.
-Megszünteti kommunikációs nehézségeinket.
-Oldja a magány érzését.
143
Neve: KUTHUMI
Kulcsmondata: „Szeretet bölcsesség”
Színe: halványsárga
Sugár melyhez tartozik: sárga
KUTHUMI
Kuthumi felemelkedett Mester, vagyis élő személyként is létezett. Állítólag egy szikh
szellemi vezető volt, de több forrásban is említik Püthagorasz nevével együtt. Továbbá a
szentté avatott Assisi Ferenc is rendelkezett ezzel a Mester energiával, akiről az a hír járta,
hogy érti a növények és állatok nyelvét.
Témái:
-A tudományok, főleg a természettudományok megértése.
-Az éntudat (vagy self) magas szintre emelése.
-Segíti a munkát és az együttműködést az angyalokkal.
-A kristálygyógyászat hatékonyságát erősíti.
-Segíti a tudományok megértését, a tanulás folyamatát.
144
Neve: LADY NADA
Kulcsmondata: Feltétel nélküli szeretet.
Színe: halvány rózsaszín
Sugár melyhez tartozik: rózsaszín, királykék
LADY NADA
A Nada szanszkrit eredetű szó, jelentése: „hang”. Ez arra a belső, lelki hangra utal
mellyel mindannyian rendelkezünk, és mely a szeretet hangja. Mindazok, akik valamilyen
módon hanggal dolgoznak, zenészek, rádiósok, terapeuták, remekül hasznosíthatják Lady
Nada segítségét. Bizonyos ezoterikus tanítások szerint az angyalok a zene és a színek nyelvén
képesek velünk kommunikálni leginkább.
Témái:
-Védelem az agresszió ellen.
-A belső és külső hangok harmonizálása.
-A Quintesszencia képes a hangokat színekként, s a színeket hangokként érzékeltetni.
-A holdfázis váltásokkal járó nehézségeket csökkenti.
-Legfőbb jellemzője a feltétel nélküli szeretet, szeretetet adni és elfogadni.
-A nőiességgel, s annak szentségével, az anyasággal foglalkozik.
145
Neve: HILARION
Kulcsmondata: Az út, az igazság és az élet.
Színe: halvány zöld
Sugár melyhez tartozik: zöld
HILARION
Hilarion segít mentesülni berögződéseinktől. Segít felismerni azt, ami már nem hasznos
számunkra, és lehetőséget nyújt, hogy teljes mértékben belépjünk a jelenbe.
Témái:
-A saját (karmikus) útra lépni.
-Visszatérni belső vezetésünkhöz.
-Döntéseket hozni az élet nehéz helyzeteiben is.
-Az önállóság, érzelmi objektivitás témája.
-A stresszes mintákat képes felülírni, hogy mentális síkon is objektívak legyünk.
-Segít megtalálni a saját utat, saját teret és felépíteni egészséges határainkat.
146
Neve: SERAPIS BEY
Kulcsmondata: Karmikus tisztulás és új kezdet.
Színe: tiszta
Sugár melyhez tartozik: tiszta vagy fehér
SERAPIS BEY
Seraphis Mester nevét különböző forrásokban találhatjuk meg. Többek között török
hercegként, a világbékéért tett sokat szerető szigorral. Megtisztító, megvilágosító ereje
határtalan volt, így segítette, hogy lelkeink következő inkarnációja tisztább, emelkedettebb
legyen.
Témái:
-Karmikus tisztulás. Régi mintáktól elengedése, feloldozás régi ígéretek vagy kötések alól.
-Az újrakezdés, „egy tiszta lap” témái.
-Az ártatlanság, a tisztaság és őszinteség védelme
-Segíti a tisztánlátás, a megértést.
-A Serapis Bey alkalmas minden szinten a méregtelenítésre
-Használjuk különböző terápiás ülések, kezelések között, hogy letisztítsa a teret, és saját
auramezőinket.
-A kristályokkal, ásványokkal való munkát segíti, és azokat is kiválóan tisztítja.
-A csakrák általános harmonizálását is elérhetjük segítségével, hiszen tartalmaz minden színt.
-Ezzel a szerrel tisztítjuk az Aura-Soma üvegeket is használatuk előtt.
147
Neve: KRISZTUS
Kulcsmondata: Energia, védelem és törődés.
Színe: sötét vörös
Sugár melyhez tartozik: vörös
KRISZTUS
Témái:
-A Krisztus-tudat fejlesztésének hatékony eszköze.
-Segít egyre inkább JELEN lennünk életünkben
-Nagyon gyakran választjuk, ha hivatásunkban, életcélunk keresésében várunk megerősítést.
-Védelem.
-Az áldozati szerep átértékelése.
-Család-terápiák során hasznos minden családtag számára.
-A közösségi, társadalmi élethez való alkalmazkodás.
-Erősíti kitartásunkat, energiát ad akkor is, ha közel vagyunk ahhoz, hogy céljainkat feladjuk.
148
Neve: ST. GERMAIN
Kulcsmondata: Gyógyítás, meditáció és változás.
Színe: halvány lila
Sugár melyhez tartozik: lila
ST. GERMAIN
St. Germain életének vagy életeinek története meghatározó lehet abban, hogy
működését jól értsük. Több különböző inkarnációt említenek a források, többek között
Shakespeare, Kolumbusz Kristóf, sőt Rákóczi Ferenc nevét is. Az egyetlen valóban
dokumentált élete, St. Germain grófjaként a XVII. századra tehető, ám mivel halála sosem
nyert bizonyítást, még ma is csupán eltűntként tartják nyilván. St. Germain grófja alkímiával
foglalkozott, de tehetséges zenész, festő, és költő is volt. Foglalkozott jóslással, médiumi
tevékenységgel, de legjelentősebb szerepe mégis a forradalmár volt. Jelen volt a francia
forradalom kirobbanásánál, neki tulajdonítják a „Szabadság, Testvériség, Egyenlőség”
alapelvet is. A változás, változtatás fő motivátora, hatására mindig valamilyen pozitív irányt
vesz életünk.
Témái:
-A férfi és női oldalaink egyesítése, harmonizálása.
-Ez a mesterenergia különösen könnyen képes kapcsolódni a „Fényhordozókhoz”, vagy
azokhoz az emberekhez, akik különösen elhivatottak a földi lét jobbításának
tevékenységében.
-Elcsitítja érzelmi viharainkat.
-A különböző alternatív terápiákkal foglalkozó gyógyítók segítője.
-Érzelmileg regenerál, segít elengedni a szomorúságot, a gyászt.
-Mindig valamilyen fontos változást generál életünkben, hogy az jobb irányt vehessen.
-Gyakran segít kiállni céljainkért.
-Vidámsággal, játékossággal tölti meg életünket.
149
Neve: PALLASZ ATHÉNÉ
Kulcsmondata: A szépség és a szeretet kreatív kifejezése.
Színe: halvány magenta
Sugár melyhez tartozik: magenta
PALLASZ ATHÉNÉ
Pallasz Athéné a szépség, a szeretet és a harmónia Istennője volt, aki önnön szépségével
és kitartó példamutatásával közvetítette a szépségre, művészetekre nyitott emberek felé Isten
áldását. Figyelmünket olyan dolgok felé irányítja, melyek legyenek akár egyszerű,
hétköznapi dolgok, mégis örömet, áldást hoznak életünkbe.
Témái:
-Az álomfejtés, tudatos álmodás eszköze.
-Segít, hogy valódi értéket, minőséget képviseljünk munkánk során
-A művészet és a bennünk rejlő szépség kifejezését erősíti.
-Az apró dolgok szeretete, amikor áldottnak érezzük magunkat.
-A hála és a támogatottság energiáit közvetíti.
-Segít, hogy ráébredjünk valódi feladatainkra, és a kevésbé fontosakat bátran letegyük.
-Támogat, hogy a spirituális úton maradjunk.
150
Neve: ORION ÉS ANGELIKA
Kulcsmondata: A kezdet, a vég és az úton töltött idő.
Színe: halvány rózsaszín
Sugár melyhez tartozik: rózsaszín
ORION ÉS ANGELIKA
A két angyal, aki megnyit és bezár minden napot. Ahogy Orion megrajzolja az éjszaka
köpenyét, úgy Angelika serkenti a hajnalt. Összegyűjtik a felhalmozott negativitást, az
erkölcstelenséget és megtisztítanak mindent a legmélyebb szinten, ahogyan a harmat
megtisztítja minden reggel a Földet.
Orion és Angelika képviselik még az égi Apa, égi Anya princípiumait is, így a
Quintesszencia különösen jó szolgálatot teljesít, ha családi konfliktusról van szó, vagy a
szülői mintákat kell tisztáznunk, átalakítanunk.
Témái:
-Megfelelő időben, megfelelő helyen lenni.
-Fontos tervek, vállalkozások beindításakor, és különböző életszakaszok lezárásakor hasznos
segítséget nyújt.
-Hasznos az utazóknak, különösen repülésnél, felszállás előtt, az időzónák kereszteződésénél,
valamint landolás után.
-A vizualizációt segíti.
151
Neve: LADY PORTIA
Kulcsmondata: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”
Színe: arany
Sugár melyhez tartozik: arany
LADY PORTIA
Témái:
-Diszkrimináció. Segít, hogy tisztán lássunk szituációkban, és felismerjük a helyes
cselekedetet.
-Az önbizalomhiányból eredő kritikát csökkenti.
-Segít elfogadni a tökéletlenséget, csökkenti a maximalizmust.
-A megbocsátás képességét erősíti, ezen belül is önmagunk felé leginkább.
-A mély félelmeket oldja azon keresztül, hogy bizalmat ébreszt az élet felé.
-Ha nem értjük körülményeket, mégis érezzük azok helyességét.
152
Neve: LAO CE & KWAIN YIN
Kulcsmondata: A múlt felszabadítása a megbocsátással.
Színe: halvány narancs
Sugár melyhez tartozik: narancs
Lao Ce és Kwan Yin személyében újabb feminin-maszkulin párral, a kínai hitvilág két
fontos szereplőjével találkozunk. A mennyei apa és anya mintáit hordozzák, ahol Lao Ce
következetességgel, Kwan Yin pedig a könyörület erejével ajándékozza meg életünket. Lao
Ce a békét erősíti bennünk, Kwan Yin pedig az aktív szolgálat és az együttműködés
fontosságára hívja fel figyelmünket. Ez az egyetlen olyan Quintesszencia, mely a Mester
üveggel ellentétben (60) mely kék és tiszta színű, annak komplementer színében, a
narancsban jelent meg. Ezzel is utalva a kék-narancs tengely vagy komplementer pár
jelentőségére életünkben.
Témái:
-A párkapcsolatokban megjelenő, háttérből motiváló anya-apa konfliktusokat oldja.
-Családi vonatkozásban a helyes szerepmodellek felállítását segíti.
-Segít, hogy megértsük, hogy mi lappang betegségek mögött.
-A test és az értelem közötti feszültségre hat, mely eloszlik a legmélyebb szinten.
-Segít feloldozni mélyen, mentális szinten rögződött sokkokat.
-A könyörületesség és a szigor egyensúlyba kerül.
153
Neve: SANAT KUMARA
Kulcsmondata: A mindennapi öröm megélése.
Színe: halvány korall
Sugár melyhez tartozik: korall
Az anyai és az apai elvek a legmagasabb szinten. Sanat Kumara és Lady Venus Kumara
felelősek az összes Fénysugár megjelenéséért a földön. A Quintesszencia ezért elsősorban a
Fény megjelenését segíti.
Minden vallás és hitrendszer, igen nagy jelentőséget tulajdonít a tudatosodás, fejlődés,
„Fényesedés” folyamatának. Ennek oka az „ahogy fent úgy lent” törvénye, melyet e
Quintesszencia segít megértenünk a legmélyebb szinten.
Témái:
-Segít megértenünk az Univerzum titkait, ezért különösen jó segítséget nyújt azoknak, akik
kutató munkát végeznek vagy hittudományokkal foglalkoznak.
-Ez a Quintesszencia segít nekünk, hogy kapcsolatba lépjünk a legmélyebb énünkkel.
-Az illat esetleges kellemetlen érzete nehézségeket mutat az elengedés témakörében.
-Ha kétségek közt gyötrődünk, használjuk ezt a Quintesszenciát.
-Nagyon hatásos mély érzelmi sokk esetén.
154
Neve: MAHA COHAN
Kulcsmondata: Az érzelmi tanító, a kreatív erő.
Színe: halvány türkiz
Sugár melyhez tartozik: türkiz
MAHA CHOHAN
A Nagy Tanító - Mester, aki a többi Mestert is tanítja. Nevét gyakran megtaláljuk
Lemuriával kapcsolatos írásokban, ott mint uralkodót említik. Sok más tanítás szerint sosem
kellett inkarnálódnia, de a 21. században, a kristályalapú technika megjelenését és az Anandha
Khanda csakra megnyílását az ő közreműködésének köszönhetjük.
Segíti a hatalom megismerésének folyamatát és arra vigyáz, hogy hatalmunkkal ne
élhessünk vissza.
Témái:
-Segít azoknak az érzéseknek a kifejezésében, amiket ki kell mondanunk.
-A szív működését segíti mesterfokon. Érzelmi kommunikáció.
-Vigyáz hogy ne éljünk vissza hatalmunkkal.
-Segít a belső tanítóval/mesterrel való kapcsolatteremtésben.
-Növeli azok inspirációit, akik a médiában dolgoznak, vagy kreatív módon zenében, táncban
vagy színházi szereplésben fejezik ki magukat. Segíti az improvizációt.
-Segít annak, aki intuitív masszázst ad, vagy akinek felkészülés nélkül kell előadást tartania.
-Ez a quintesszencia erősíti a Fény Munkásainak és a Szivárványharcosoknak a pozitív
tulajdonságait.
-Segít érzelmi kapcsolatot teremteni mind önmagunkkal, mind másokkal.
-Ez a Vízöntő Korszak esszenciája, az atlantiszi újjászületésé.
155
Neve: DJWAL KHUL
Kulcsmondata: Az igazság kutatója, az örök diák.
Színe: smaragdzöld
Sugár melyhez tartozik: zöld
DJWAL KHUL
Témái:
-Segít megtalálnunk a belső teret, a külső és belső tér közötti kapcsolatot.
-Segít egyensúlyt és harmóniát teremteni energia testeinkben, stimulálja a zöldet minden
csakrában.
-Elősegíti a kiegyensúlyozott intuíciót. A szív smaragd védőköntöse. Amint tisztába tesszük a
terünket, megtaláljuk saját szívünkben az irányt és az igazságot.
-A természet sémáinak, törvényeinek, ritmusainak megértését adja.
Segít a realitás talaján maradni azoknak, akik éppen intuitív oldaluk felé nyílnak meg.
-Különösen jó segítséget nyújt azoknak, akik félnek megnyílni a tisztánlátás és önelfogadás
felé.
156
Neve: Szent Grál és Solar Logos
Kulcsmondata: A feminin erők ereje.
Színe: halvány olajzöld
Sugár melyhez tartozik: olajzöld
A Krisztus quintesszencia női párja. Segít hogy ráébredjünk, hogy amit keresünk,
bennünk van. Minden amire szükségünk lehet és minden amit elérhetetlennek vélünk elérhető
a szándék, a hit a bizalom és az örök remény által.
Témái:
-Segít fogékonynak lenni és figyelmesen hallgatni.
-Képessé tesz bennünket arra, hogy a kommunikáció rajtunk keresztül áramoljon.
-A halvány-olajzöld híddá válik a napfonat és a szív Smaragdja között.
-A létezés minden szintjén segíthet előidézni a mindnyájunkban meglévő feminin intuíció
erősödését, kinyílását.
-Emlékeztet bennünket arra, hogy akármit is keresünk, az önmagunkban rejlik.
157
8. fejezet
Az Arkangyal Esszenciák:
Az Arkangyal Esszenciák különleges céllal jelentek meg most a Földön. Az
Arkangyalok a spirituális hierarchia részei, és a Tűz Elemet képviselik. Maga az Arkangyal
név a bibliai Görög és Héber forrásokból származik. Őket Isten hírvivőinek, és Isten és az
emberek közötti közvetítők rendjének tartják.
158
Jophiel Arkangyal Esszencia
A Jophiel Arkangyal esszencia egy utat kínál számunkra, hogy felfogjuk a mélyebb igazságot,
harmoniát és reményt.
Használat módja
Csak kevés szükséges az arkangyal esszenciából, úgyhogy használjuk takarékosan.
-Miután kiválasztottuk az arkangyal esszenciát, álljunk föl, tárjuk szét karjainkat, bal
kezünkkel mintha adnánk, a jobbal pedig fogjuk meg a sprayt.
-Egy rövidet spricceljünk a bal váll fölé, a következőt a koronánk fölé, és még egyet a jobb
vállunk fölé.
-Kezdjük el mozgatni a karjainkat, mintha megölelnénk magunkat, mint amikor
quintesszenciát használunk, ám most összesen négyszer, a koronánál, a harmadik szemnél, a
toroknál és a szívnél.
-Pihenjünk meg egy pillanatra a szívnél, ahogy magunkhoz fogadjuk a választásunk szerinti
Arkangyalt.
-Egy meghajlással vigyük az esszenciát közvetlenül a Földhöz, és ajánljuk föl számára.
-Emeljük föl a karjainkat, és keresztezzük a szív előtt, ahogy még egyszer magunkhoz
fogadjuk az Arkangyal esszenciát, majd üljünk le ugyanitt, és fordítsunk időt egy rövid
meditációra.
159
9. fejezet
A fejlődés lépései
Vicky Wall és Mike Booth vezetésével 1988-ban megalakult az ASIACT (The Art &
Science International Academy of Colour Tecnologies) Angliában, Tetfordban. Innen
indult el a képzési rendszer, mely folyamatosan, különböző szintű tanfolyamok keretében
oktatja az Aura-Soma rendszerét. A hallgatók száma évről évre megduplázódik, így mára a
világ 56 országában, több százezer hallgató vált konzulenssé, és kisebb számú közönség
tanárrá.
Ma már Magyarországon is lehetséges a kurzusokon való részvétel, de az itt elvégzett
tanfolyamokon megszerezhető bizonyítványokat is a központ, Anglia állítja ki, vagyis
bárki, aki itt kezd el tanulni, egy nemzetközileg védett, a világ bármely más táján
folytatható rendszer részeként halad lépésről lépésre. Az alábbiakban szeretnénk
elmagyarázni, a különböző tanfolyamok rendszerét, és az általuk megszerezhető
végzettségek értelmét. Minden tanfolyam hat napot vesz igénybe (36 órát) mely napokat
csakis egymás után, fel nem bontható sorozatban végezhetünk.
Alaptanfolyam
Témái: A színek nyelve, a konzultáció technikája, a színek gyakorlati jelentősége.
A tanfolyam végeztével: képesek leszünk elkezdeni gyakorolni a konzultációt, ám itt még
csak barátok, családtagok körében tehetjük ezt meg, vagyis nem válunk hivatalosan
praktizáló konzulenssé.
Középhaladó tanfolyam
Témái: A színek nyelve, a színek szintjei, az Aura-Soma kapcsolata az asztrológia,
ayurvéda, homeopátia, numerológia és más ősi bölcsességekkel.
A tanfolyam végeztével: jogosulttá válunk, hogy a “Practitioner” rendszerbe belépve,
nemzetközileg regisztrált konzulensként működni kezdjünk és konzulensként segítő
munkát végezzünk.
Haladó tanfolyam
Témái: Az Aura-Soma és a Kabbala, Tarot kapcsolatrendszere.
A tanfolyam végeztével: feltehetjük a koronát konzulensi tanulmányainkra, és még
nagyobb bátorsággal és tapasztalatokkal bővíthetjük életünket, és segíthetjük másokét.
160
Képek, logó, mellékletek
KÉPEK AZ ÜVEGEKRŐL
SZÍNRÓZSA
SUBTLE ANATOMY
VICKY WALL portré
DEV AURA
EGY FOTÓ A MAGYAR KÖZPONTRÓL
KÉPEK A POMANDEREKRŐL, QUINTESSZENCIÁKRÓL
161
KÉK GÖMB MEDITÁCIÓ
Képzeljünk el, vizualizáljunk egy áttetsző halványkék Fényt. Kék, mint az ég felhők nélkül.
Amint a lélegzetünk elhagyja testünket, ez az áttetsző halványkék Fény egy burokká vagy
gömbbé alakul, ami körülveszi a testünket.
Ragyogó, áttetsző halványkék energia, mint egy buborék vagy gömb, melyet megtölt a Béke
energiája.
Ezután figyelmünket fordítsuk egy pontra, vagy helyre, amely a köldök fölött és kissé befelé
található. Ez egy Fénypont, mely mint egy gyémánt vagy csillag, a lényünk közepe.
Amint a lélegzet eléri a csillag területét, a Fény terjedni kezd. Minden belégzéskor egyik
sejtről a másikra lassan megtölti testünk templomát.
Minden kilégzés Béke és elengedés. Erősítjük az áttetsző zafírkék gömböt, mely körülvesz
bennünket.
Béke minden lénynek, amelyek voltunk a múltban. Képzeljük el a Béke energiáját, amit
visszafelé halad az időben úgy, mint egy hullám az idővonalon.
Béke minden lénynek, akik voltunk, hogy minden lény, akik voltunk egészséges legyen,
boldog és félelmektől szabad.
Béke minden Lénynek, aki az itt lévő lényekben lakozik, és mindenkinek, akikkel
összekapcsolódunk, akár közel, akár távol vannak, akár ismerjük őket, akár később fogjuk
megismerni, akár ebben a világban, akár valamely másik világban.
162
Csak képzeljük el a Béke energiáját, amint végig árad a kapcsolódás összes vonalán.
Hogy minden lény, aki jelen van egészséges legyen, boldog és félelmektől szabad.
Béke minden lénynek, akik majd később leszünk, akár a közeli jövőben, akár a messze távoli
jövőben.
Csak képzeljük el a Béke energiáját, amint az időben előre halad névtelen ajándékként attól,
akik most vagyunk, ahhoz, akik majd egykor leszünk. Ez a Béke már ott van és vár ránk
minden elkövetkező új pillanatban.
Legyen minden olyan lény, akik majd leszünk egészséges, boldog és félelmektől szabad.
Béke minden lénynek a képzeletünkön innen és túl, az ideák és az álmok világában, legyen
minden valóságos vagy képzelt lény egészséges, boldog és félelemtől szabad.
Annak tudatában, hogy a tökéletes védelem áttetsző halványkék gömbje körülvesz minket és
a lényünk központjában ragyogó csillag Fénye még fényesebben ragyog, a megfelelő
kilégzéskor nyissuk ki a szemünket egy új pillanatra.
163
Zárszó
Öt éves lehettem, amikor egy esős nyári délelőttön nagymamám verandáján az ablak
előtt rajzolgattam. A család egy igen kedves jóbarátja, akit én nagyapámként szerettem,
érdeklődve figyelte a kesze-kusza színes vonalakat. Hirtelen egy ragyogó fényes valami jelent
meg a kezemen.
Azon a délelőttön egy különleges történet született. Ma értem csak igazán, hogy a benne
megbújó értelem az életemről szól.
„Mese a szivárványról
Egy délelőtt együtt rajzolgattunk az ablak alatt, amikor a kezeden hirtelen megjelent egy
szivárvány. Kérted hogy írjak neked egy mesét, és Én írom neked szeretettel:
Köszönöm Imre Bácsinak ezt a mesét, mely bekeretezve ott lóg az irodám falán és
emlékeztet a csodára. Szeretettel köszönök mindent Földesi Orsinak, aki a barátom és társam,
nem csak e könyv írásában de minden álomban, ami a Magyar Aura-Soma központ születését
és működését biztosította. Köszönöm a családomnak, hogy szeretettükkel és türelmükkel erőt
adnak a nem mindig könnyű életszakaszokban. Tisztelettel köszönöm tanáraimnak Mike
Booth-nak, Ailleen Divine-nak, Dominic Yeoman-nak türelmes, elnéző szeretetüket. Agócs
Krisztának és Mészáros Annának minden odaadó segítségét. Ékes Ákosnak az önzetlenségét.
Köszönet és tisztelet minden Aura-Soma Konzulensnek az inspiráló gondolatokért, a
tudatosságért a békéért és a szeretetért végzett gyógyító munkájukért.
Végül de nem utolsó sorban határtalan szeretet és hála Vicky Wall-nak, kinek
szellemisége nap mint nap érezhetően jelen van mindennapjainkban.
Hermann Éva
164
Felhasznált irodalom:
165