A tékozló fiú

Aznap a Mester úgy gondolta, hogy mesét mond barátainak és így szólt. „Volt
valamikor régen egy ember. Ennek az embernek volt két fia.” Itt megállt és körülnézett... azt
kereste fürkésző tekintetével, hogy kire mutasson rá. Milyen is volt az a két fiú, olyan mint
te..., vagy te..., vagy én? Körbenézett, majd eldöntötte: nem mutat senkire, mert benned
látta..., meg benned..., meg bennem a két fiút.
Majd így folytatta: „A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az
örökség rám esõ részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát.” Ismét megállt. Talán nehezére
esett elmondani, mit érzett az apa, vagy előtóduló könnyei miatt kellett megállnia. Nem.
Inkább arra várt, hogy az örökséget kikérő ifjú vonja vissza kérését, hátha meggondolja
magát. Persze azt is tudta, hogy mindez már nem történhet meg így lehajtott fejjel de bátran
mondotta:
„Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba.
Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban
nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegõdött egy ottani gazdához. Az
kiküldte a tanyájára disznókat õrizni. Örült volna, ha éhségét azzal a moslékkal csillapíthatta
volna, amit a disznók ettek, de még abból sem adtak neki.” Igen, megbánta... Érdekes, az
elején pedig még milyen bátor volt, életerős, a maga ura. Mint, aki ismeri saját magát annyira,
hogy bátran kezébe vehette a saját sorsát. Akkor megtehette de most mit is tehetne mást:
„Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bõvelkedik kenyérben -
mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám,
vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak
béreseid közé fogadj be.” A Mester tudta mit kell mondania mégis mégegyszer körbenézett:
vajon el fogják hinni, hogy így történhetett? Vajon megértik, hogy másként nem is
történhetett? Vajon elfogadják, hogy az erős megalázkodik, a bátor, megszelidül, a hatalmas
gazdagból tud kicsiny, netán igaz lenni? Pedig tényleg ez történt:
„Csakugyan útra kelt és visszatért apjához.” Hogy közben mire gondolhatott?
Seb, ellenség, halál, zúzódás, bűn, harc, háború, seb.
Kétség, sötétség, zártság, mélység, betegség, szakadék, zátony, hitetlenség, seb.
Iszap, gonoszság, paráznaság, vér, tövis, eltört kristály, seb.
Közöny, harag, utálat, iszony, sár, fertő, irigység, kétely, seb.
Mozdulatlanság, árvaság, szegénység, ismét és ismét seb.
Alantasság, becsapás, hamisság... szög.
Kegyetlenség, szétvert koponya... szög.
Elalvás, kihunyás, megnyugvás... szög.
Csend, csend, csend, csend, csend.
Az apa viszont épp ebben a csendben: „már messzirõl meglátta és megesett rajta a
szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem
az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a
szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyûrût, és
a lábára sarut. Vezessétek elõ a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam
halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.” Tényleg tud ekkora
lenni a boldogság, hogy süketté, vakká teszi az apát. Mint aki nem is akar hallani semmit,
nem válaszol, csak szorosan öleli és táncolni kezd. Tényleg így volt..., de így is van... és... így
is lesz...
De volt valaki más, mindig van valaki más, aki hall de nem hisz a fülének, aki lát nem
akar hinni a szemének. „Az idõsebbik fiú kint volt a mezõn. Amikor hazatérõben közeledett a
házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi
történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben elõkerült -
felelte. Erre õ megharagudott, és nem akart bemenni. A felelet miatt most inkább kint marad.
Fel sem fogta mit jelent kint maradni, bent lenni, lent maradni, fel menni. Nem tudja felfogni
mert szeme elsötétült, gondolatait árnyék lepte be, szívében alvadni kezdett a vér. Ezt tette a
harag... ezt teszi ma is..., ezt teszi holnap is... hacsak:
„Ezért az apja kijött és kérlelte. De õ szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve
szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem
adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki
vagyonodat rossz nõkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - Az mondta neki: Fiam, te
mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd
halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Bement vagy nem ment be? Hiszen nem
más, hanem az atya hívja? Te magad mots beménsz vagy sem? Jobb nyitott ajtókat döngetve
kint maradni? Ott, akkor a Mester körüliek közül sokan bementek.