Agresszió - A Szükséges Rossz

„Sötétség terült a Kuruksétra mezejére. De a harcosok oly féktelen dühvel küzdöttek, a

seregek annyira összegomolyogtak, az indulatok olyan vad erőre kaptak, hogy egyik
küzdő fél sem gondolt a visszavonulásra, nem tértek éji pihenőre vissza táboraikba, mint
eladdig tették. Fáklyák gyúltak ki, hevenyészett máglyák tüze vetett rőt fényt az alvilági
démonok gyanánt viaskodókra, s a harc folyt tovább mintha senki sem akarna
megpihenni addig, míg egy is él az ellenségből… A küzdők elhomályosult szemei nem
tudták már megkülönböztetni, ellenség vagy barát áll-e szemben velük: utolsó
erőfeszítéssel nemegyszer saját fegyvertársaikra mértek halálos csapást.”

Mahábhárata VII/4.

Eszement férfiak egymást aprító tusakodása. Példáikkal tele van írott történelmünk, és a
női lélek könnyáztatva esdekel eme értetlen önpusztító virtus előtt. Miért? És hogyan
képes a férfiúi nem, annyi de annyi önpusztító durvaságra? Honnan az anyagi szinten
megnyílvánuló faragatlan pusztító erő, amely oly annyira képes eluralni a férfiúi értelmet,
hogy erejét a fizikai síkra irányítva, akár önpusztító módon is önmaga és mások ellen
cselekedjen. A férfiúi szellemre boruló lila gőz, szellemi homály, oly hirtelen jövő és oly
irányíthatatlan, hogy egyes kultúrákban ezen megszállott állapotot külön névvel illetik.
Ilyen elnevezés például a berserkergang, ami a nordikus mítoszok nyelvén azon viking
férfiak transz szerű állapota, amely irányíthatatlan dühhel vetteti harcba a transzba esőt.
Az ilyen berserker, gondolkodás és önféltés nélkül küzd mindennel és mindenkivel,
magával a létezéssel, hogy esztelen haragjában átadja magát a pusztítás szellemének,
magának a tiszta agressziónak.

Miért van szüksége az embernek, erre a kontrolálhatatlan erőre? Milyen célt szolgál? És
honnan ered? Csak a férfiakra jellemző ez a magatartásforma, vagy a nők lelke mélyén is
ott szunnyad? Az agresszió latin eredetű szó, amelynek jelentése ‘támadás’. Minden
olyan viselkedésforma, amelynek nyílt célja a másiknak sérelmet vagy kárt okozni, ide
sorolandó. Mióta világ a világ próbálja minden filozófus, bölcs és gondolkodó megérteni,
hogy honnan ered ez az általános késztetés; nem csoda, hogy a társas interakciók
vizsgálatánál a modern pszichológia is kiemelt figyelmet szentel ennek a cselekvési
formának. A modernkori lélektan atyja, Sigmund Freud, az agresszió forrásának egyfajta
velünk született ösztönzőt, úgynevezett drive-ot tesz meg, amely elképzelése szerint az
agresszivitás iránti hajlam az emberi nemre jellemző általános hajlam, aminek gyökerét
szexuális ösztönök határozzák meg. Erre épít frusztráció-agresszió hipotézise, amely
szerint ha egy személyt valami akadályoz bármilyen cél erésében, agresszív indíttatást
érez, amely arra ösztönzi őt, hogy megsértse, elpusztítsa a frusztrációt okozó akadályt. A
támadás iránti vágy mindaddig fennmarad amíg a személy célját el nem éri.

A szociálpszichológiai elméletek szerint az agresszió, tanult magatartásforma, ami

mögött nem áll velünk született ösztönző. Társadalmi minták utánzásával sajátítjuk el,
amelyek kritika nélküli átvételével előbb utóbb ‘ösztönösnek’ érezzük annak
jelentkezését. Kétségtelen, hogy vannak az agresszív cselekvési formáknak igen
látványos szociálpszichológiai megnyilvánulásai: Ha Moyer korai, de nagy hatású
osztályozására gondolunk, az agresszió lehet: Ragadózó agresszivitás – ahol a prédára
támad a ragadozó; Hímek közötti agresszió – ahol a cél a versengés a nőstény(ek)ért,
dominanciáért stb.; Félelem szülte agresszió – ahol a félelem vagy veszély leküzdésére
mozgósított az agresszió; Irritációs agresszió – amit az agresszor frusztrációja indukál;
Területvédő agresszió – ahol az adott terület védelmére irányul, és főképp a fajtársak
ellen jelentkezik; Anyai agresszió - az anyában ébredő agresszió, melynek célja az
utódok védelmezése; Célorientált agresszió - bizonyos célok elérésére irányuló agresszió,
ami lehet akár az agresszív viselkedésre adott válasz kitapasztalása is.

Az ismeretlen meghódítása

Az egészen bizonyos, hogy a társas kapcsolatok kialakulásának szempontjából, az

agressziónak, elsősorban a férfiaknál kiemelt jelentősége van. Egy egészséges mértékű
agresszív hajlam nélkül egy férfi, aligha lehet sikeres pl. a párválasztásban. Ha hiányzik
belőle a behatolási, úgynevezett explorációs agresszív hajlam, megfutamodhat minden
idegen helyzet elől, és így könnyen magára maradhat. Azoknál a férfiaknál, akiket
gyerekkorukban állandóan korlátoztak ‘fiús’ magatartásukban, azaz nem verekedhettek,
nem versenghettek más fiúkkal, azt találjuk, hogy felnőtt korukban gondot jelent
számukra a nőkkel való kapcsolatteremtés, a ‘hódítás’. Az alapvető nemi szerepekből
adódó férfi-női viszony, etológiai értelemben feltételezi, hogy a férfi rendelkezik a
szükséges mértékű explorációs agresszióval, amely elég késztetést ad ahhoz, hogy a férfi
ismeretlen területre merészkedjen. Ennek alapfeltétele, hogy a férfi egészséges
értelemben kiélhesse a ‘hímek közötti’ agressziós késztetését. Ennek társadalmilag is
elfogadott formája a ‘versenysport’, ahol a férfiak konszolidált formában is kiélhetik a
dominanciáért folytatott harcuk. Mégha közvetlenül nincsenek is jelen a ‘nőstények’
akikért a versengés folyik, a férfiak közötti meccsekenek halálosan komoly tétje van. Ez
a primér etológiai kényszer az, amely magyarázattal szolgál focihuligánságra, amikor is
két szurkolótábor képes vérremenő harcba bocsátkozni valamilyen ál-indokkal. És
bármennyire is metafizikai és misztikus a végső magyarázat: A harc valójában az
ismeretlen meghódításának jogáért folyik.

Ha az agresszív viselkedés valóban elsősorban ösztönök által indukált, és így etológiai

célokat szolgál, akkor Csányi Vilmossal, a híres etológussal egyetértve, elsősorban
valóban területvédő, tulajdon és birtokvédelmi, kívülállókkal és betolakodókkal
szembeni, valamint behatolási, határkitapogató célokat szolgál. Ezzel együtt a modern
társadalmi közegünkben leggyakrabban mégiscsak az irritációs agresszióval találkozunk,
amit a különböző eredetű frusztrációk szülnek. Az állandó akadályoztatás érzéséből
fakadó erőszakos hajlam fellángolása férfiaknál és nőknél más és más formában
jelentkezik: Míg a férfiak általában fizikai erőkifejtéssel vezetik le a felgyülemlett
frusztrációt, addig a női nem az érzelmi és szóbeli bántalmazás eszközeivel szabadul meg
a frusztráció érzésétől.

A katarzis

Függetlenül attól, hogy az agresszív magatartásformák velünk születettek, vagy

társadalmilag átörökítettek, akár fizikailag levezetettek, akár szóban kiéltek, egy nagyon
meghatározott célt szolgálnak: a megtisztulást, régi görög szóval a katarzist. A katarzis
egy erős érzelemi tehertől való hirtelen megtisztulás, felszabadulás. Függetlenül attól,
hogy valamiféle frusztráció-e a forrása, vagy valami más, ha az agresszió tartós energia,
akkor az agresszió kifejezése katartikus lehet, a katarzis pedig az agresszív érzések és
cselekedetek intenzitásának csökkenését eredményezheti. Egyesek szerint az agresszív
viselkedés, a szorongás érzését keltheti az agresszorban, ami ezután gátolhatja a további
agressziót, főleg akkor ha látja cselekedeteinek sérülésekkel járó következményeit.
Bármilyen furcsa, ez egyfajta lelki ‘kielégülés’ érzetét okozza. Ha a frusztráció forrását
valamilyen módon bántalmazhatom, megszabadulok annak terhétől, magától az
akadálytól.

És itt térhetünk rá az agresszió metafizikájára: miért jelentkezik bennünk ösztönös

módón, mérhetetlen indulat, minden esetben amikor akadályoztatva érezzük magunkat.
Honnan ez a minden akadályt elsöpörni vágyó vak dühroham? Mint érzelmi reakció, az
agresszió is lelki eredetű viselkedésforma, és mint ilyen, nem lehet pusztán káros vagy
egyszerűen rossz. Hiszen minden ami a lélekben születik meg, szükségszerűen egyben
végtelenül tiszta és teljes is. Így az agresszió is, mint tiszta érzelem alapvetően jó és
hasznos célt szolgál. Miután a lélek alapvetően korlátlan entitás, nehezen küzd meg az
emberi létforma lehatárolt természetével. A kényszerű korlátokat magára vett lélek,
minden esetben kitörni vágyik ‘szorult’ helyzetéből, amikor alapvetően szabad és
korlátlan természete szembenállással találkozik. Az akadályoztatás, a korlátozottság,
maga az emberi nem korlátoltsága, földi természetű dolog. A lélek birodalmában
ismeretlen kategóriák ezek. Éppen ezért minden esetben amikor bennünk agresszív
indíttatás keletkezik, tulajdonképpen önnön lelkünk kiállt hozzánk. Furcsa, de így van!
Harsogó trombitái fülünkbe kiálltják: lelked szabad, légy hát te is az! Ne engedj
korlátaidnak, szabadítsd fel magad! Bármilyen ellentmondásos is, a kiélt agresszió
valóban lehet a lelki felszabadulás eszköze. És ezt jól tudja mindenki, aki valaha is kiadta
lelkét, engedve ennek a belső kényszernek, amely szükségszerű könyörtelen erejével
térdre ránt szabad lelkünk roppantó ereje előtt...

Tarr Bence László