V. mint Rómeó

Laczik István

V. mint Rómeó

Copyright © Laczik István, 2014

V. mint Rómeó

1.

A Blaha Lujza téri McDonalds-ban a szokásos lanyha, kora délutáni forgalom volt. V. egy bejárathoz közeli asztalnál ült, háttal a falnak. Egy napilapot olvasott, a sült krumplihoz és kávéhoz még hozzá sem nyúlt. Nem messze tőle egy öttagú család készülődött az evéshez. A szülők az asztalon felhalmozott irdatlan mennyiségű zacskót, poharat és dobozkát próbálták öt felé csoportosítani, az óvodás korú fiúk pedig visítva rohangáltak a székek között. Egy alacsony, kövérkés, sötét öltönyös férfi lépett be az ajtón, és határozottan a pult felé indult. Harminc év körüli lehetett, jobb kezében telitömött, drága, bőr aktatáskát cipelt. Gondolkodás nélkül leadta a rendelését, és zsebből elővett ötezressel fizetett. Táskáját a hóna alá szorította, és óvatosan egyensúlyozva a tálcát megindult visszafelé. Fél szemmel folyamatosan a randalírozó kölyköket figyelte, mint aki azonnal félrerúgná az útjából, ha valamelyik odakeveredne. Aztán célba vette a V. melletti asztalt, biztonságos távolságra a családtól. Először a tálcát eresztette az asztalra, majd finom mozdulattal a székre helyezte a táskát. Már éppen le akart ülni, amikor félúton megállította a mozdulatot. Valami hiányzott, de hiába ráncolta a homlokát, nem jött rá, mi az. Oldalt fordult, mint aki külső segítséget vár, és így is történt. A pénztáros két ujja között tartva a kis mustáros dobozt, másik kezével mutogatott rá, jelezve, hogy ez még itt maradt. -Hát persze!- emelte fel mutatóujját az öltönyös, és mosolyogva indult a hiányzó darabért. V. újságja mögül figyelte az eseményt és azonnal megmerevedett, agyműködése viszont felgyorsult, mint egy turbómotor. Inkább csak érezte, mint tudta, hogy ezt a lehetőséget ki kell használni. Nyugodt mozdulattal felállt és pásztázó tekintettel körülnézett. Most minden attól függ, hogy figyeli-e valaki. Ha igen, akkor simán fogja az újságját és elmegy. De senki sem figyelt. Bal kézzel felemelte a tálcáját, és ahogy elhaladt a szék mellett, feltűnés nélkül lenyúlt a táskáért. Egy oldalpillantással ellenőrizte az öltönyöst, aki még csak félúton járt. Gyors mozdulattal a bejárat melletti gyűjtőpultra csúsztatta érintetlen ebédjét, és merev arccal kisuhant az ajtón. Az utcán nem mert hátra nézni, úgy érezte, mindjárt elkapják az ingjét és visszahúzzák. Ekkor meglátta a megállóban várakozó villamost. Hirtelen futni kezdett, és már a csengetés után ugrott fel, de így is el tudta kapni a csukódó ajtót. A villamos azonnal elindult, és gyorsuló tempóban hagyta el a teret.

- Megvan!- kiáltotta magában, most már nem kapják el.

A férfi elégedetten ment vissza az asztalához és már menet közben felbontotta a mártást. Leült és módszeresen enni kezdett. Először egy hatalmasat harapott a hamburgerbe, majd egyszerre legalább három krumplihasábot tunkolt a szószba és azt is a szájába tömte. Még javában rágott, de már kezdte lefeszegetni a műanyag kólás pohár tetejét. Ekkor pillantott a székre. Az üres székre. Hirtelen olyan gyengeség fogta el, hogy még az ételt sem tudta lenyelni, az egészet visszaköpte a tálcára. - Ez lehetetlen! - gondolta. - Tudom, hogy ide tettem! – gyorsan ellenőrizte a másik két széket, aztán talpra ugrott. Gyanakodva körülnézett, miközben azon gondolkodott, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. - Megvan! Telefonálni kell a Főnöknek, azonnal! – csakhogy a telefonja is a táskában volt. Futva indult a pénztárhoz.

- Kérem, legyen szíves! Sürgősen telefonálnom kell.

A fiú a kártyás fali készülékre mutatott, de az öltönyös a fejét rázta.

- Az nem jó. Most lopták el a táskámat, és segítséget kell kérnem.

A kiszolgáló intett a főnökének, aki azonnal átadta mobiltelefonját, amint megtudta, miről van szó.

- Halló, Dezső vagyok, adjad a Főnököt!

- A Főnök most nem ér rá, mit akarsz?

- Mondd neki, hogy baj van, és vele akarok beszélni!

- Na, mi az a fontos dolog?

- Főnök! – Dezső nyelt egyet, mielőtt kimondta – Ellopták a táskámat.

A csend csak pár másodpercig tartott, de megtette hatását, a férfi máris izzadni kezdett.

- Dezső! – mondta a Főnök kiszámított lassúsággal – Ugye nem az volt benne, amire gondolok?

- De igen, Főnök. Sajnálom.

- Hol vagy most?

- A Blahánál, a McDonaldsban.

- Küldök valakit, addig ne mozdulj onnan, és senkit ne engedj elmenni!

- De én hogyan…

Dezső leengedte a készüléket a füléről, és bután bámult maga elé.

- Nem kéne értesíteni a rendőrséget?

- A barátaim majd szólnak nekik. Köszönöm. - Visszaadta a telefont, és lassan az asztalához botorkált.

Negyedóra sem telt el, és megjött a két férfi. Az egyik tagbaszakadt, kefefrizurás volt, (a Főnök testőre) egymás között Bikának hívták (nem az értelmi képességei miatt). A másik közepes alkatú, nyugodt, magabiztos férfi a Főnök sofőrje és bizalmasa volt. Egyből Dezsőhöz siettek, és a sofőr megszorította a vállát.

- Rendőrség! Magától loptak el valamit?

A férfi meglepetten fölnézett, aztán elvigyorodott. Körbejárták a vendéglőt, és nyomozást színlelve kikérdezték az embereket. Többen is láttak egy fiatal férfit, és hasonlóan írták le a külsejét.

- Igen! – emelte fel mutatóujját Dezső. – Most már emlékszem. Olyan nyugisnak tűnt, azért ültem mellé. És amikor a mustárral visszajöttem, már nem volt itt. Biztos, hogy ő az emberünk.

- Oké! –