Vádirat az USA ellen!

Antal Halmos

Vádirat az USA ellen!

Antal Halmos

Vádirataim:

I. Vádirat az USA ellen!

II. Vádirat a kommunizmus ellen!

III. Vádirat a vallások és egyházak ellen!

IV. Vádirat az emberi ostobaság ellen!

Published by Antal Halmos at Smashwords

Budapest, 2018

This ebook is licensed for your personal enjoyment only.

This ebook may not be re-sold or given away to other people.

If you would like to share this book with another person,

please purchase an additional copy for each recipient.

If you’re reading this book and did not purchase it, or it was not

purchased for your use only, then please return to

Smashwords.com and purchase your own copy.

Thank you for respecting the hard work of this

author.

Szerkesztette és a borítót készítette:

Lónyai Péter

(A szerző köszönete a szép munkáért)

I. Vádirat az USA ellen!

Első kötet

  Tartalomjegyzék:

Előszó

I. Terror-bombázások a II. világháború záró szakaszában

II. Hirosima és Nagaszaki

III. A vad fegyverkezés megindítása: Eisenhower igazsága

A Marshall-terv

IV. A koreai háború: az első kommunizmus elleni vérontás

V. Vietnam: a második kommunizmus elleni terrorháború

VI. A vietnami háború kiterjesztése pokoli bombázásokkal: Laosz és Kambodzsa

VII. A korszak háborús bűnösei:

Harry S. Truman

Douglas MacArthur

Lyndon Johnson

Robert McNamara

Richard Nixon, az iszákos héja

Henry Kissinger: „Mindenre, ami mozog!"

John Foster Dulles

VIII. A hidegháború szakaszai

Churchill

A szuezi válság és a magyar forradalom, 1956

Berlin 2x: a blokád, majd a fal felépítése

A kubai krízis, J. F. Kennedy és Hruscsov

IX. A Szovjetunió (európai) csatlósainak leszakítása és nyomorba döntése

X. A Szovjetunió összeomlása után

XI. 9/11 leleplez: az iszlám elleni háborúra kész volt a világcsendőr szuperhatalom

XII. Gazdasági előnyök és bukások, gazdasági terror:

A $ abszolút uralma, és megrendülése (Kína, EUR, bitcoin)

Az embargó

Válságok legfőbb forrása

Előszó

Több könyvet írtam az USA-ról, a kapitalizmus ottani végletes és végzetes elfajulásáról, Amerika világcsendőri szerepéről, mindenki és mindenek feletti helyzetének kialakításáról. Több írásomban foglalkoztam az elnökségért folyó legutóbbi versennyel, azzal, hogy akármelyik elnökjelölt is nyeri el a világ trónjával egyenértékű posztot, a háború veszélye növekedni fog. Trump trónra kerülése újabb elemzésekre késztetett, szakértőket idézve figyelmeztettem a riasztó tényre, miszerint a világtörténelem egyik legveszélyesebb kalandora került a legnagyobb gazdasági, és legerősebb katonai hatalom élére. Amikor aztán arról értesültem, hogy katonai vezetőktől azt kérdezi, „ha egyszer van ‘nuke’-unk, miért nem használjuk, a hideg futott végig a hátamon, és úgy döntöttem, összefoglalom az USA világuralmi erőfeszítéseiről, észbontó fegyverkezéséről, ingatag gazdasági-katonai politikájáról rendelkezésemre álló képet, megírom a „Vádirat az USA ellen könyvem.

Utalok arra az elkeserítő tényre, hogy közeledik a 83. születésnapom. A napokban morfondírozgattam azon, hogy mind feltűnőbb a sietség, amivel a könyveimet írom (és egyéb ügyeimet intézem). Egyszerű képet rajzolt fel az agyam: kötöttpályán haladok a célom felé, ami elérhetetlen ugyan, de velem szemben robog a halálexpressz, előbb kell elérnem a messzi ponthoz, különben maga alá darálja a dübörgő vég.

Büszkén szoktam emlegetni, hogy mióta Kindle-olvasóval leptem meg magam, hatvannál több – főként amerikai gondolkodók tollából született – angol könyvet olvastam el a kapitalizmusról és annak eme szörnyéről. Nem beszélek a felsorolhatatlan egyéb forrásról, neves amerikai weblapokról, angol nyelvű sajtótermékekről, szakfolyóiratokról. Akkora háttér, hogy képtelenség a teljesen szakszerű hivatkozás (ha 2018-ban útjára akarom bocsájtani a könyvem). Azt a széleskörű gyakorlatot igyekszem követni, hogy a fejezetek végén sorolom fel a fontosabb forrásokat. A Magyar Elektronikus Könyvtárban grátisz elérhető könyveimet az ABC nyomtatott nagybetűivel jelölöm az irodalomban, a teljes címek helyett néha szögletes zárójelben csak a betűkkel utalok rájuk.

Igyekszem minél egyszerűbb nyelven szólni Önökhöz, kedves olvasók, nehogy unalmassá váljon az írás.

Összefoglaló mű van születőben, ezért sokat fogok idézni magamtól, nézzék el, kérem. Felesleges erőfeszítés lenne a már egyszer meggyúrt anyagot újra gyúrni, vagy akár átfesteni. Talán másként is fogalmazhatok: mozaik jelleget kaphat ez az írás, annyira rendelkezésre állnak a témáról általam megfogalmazott részletek akár a könyveimben, akár blogjaimban, akár Facebook-bejegyzéseimben.

*

Édes istenem, kivételesen a tartalomjegyzékkel kezdtem, és megmutattam szerkesztő jóbarátomnak, aki azonnal összeesküvés elmélettel vádolt (9/11). Remélem, a munka során ő is, majd minden olvasó megérti, hogy szigorúan a tényekhez ragaszkodom, és csak olyan forrásokhoz folyamodom, amelyek hihetősége megalapozott (ha másként nem, az én nyolc évtizedem tapasztalataival).

Az USA ma, sajnos ilyen, az egész világ sorsa tőlük, aktuális vezetőiktől függ. Le kell rántani a leplet róluk, akár tetszik, akár nem.

Soha korábban nem alkalmazott módszerrel fogom áttekinthetővé tenni a szörny születésének és fejlődésének a folyamatát: a legfontosabb mondatokat, részleteket pirossal aláfestem, és a bennük olvasható fontokat fehérre festem át! Így!

Végül előre szaladok: megjegyzést fűzök a II. kötethez, a kommunizmus elleni vádiratomhoz. Borzasztó korszak volt az is, de mindig megelőzte a tőke képviseletében fellépő Nyugat, az USA vezetésével. Remélem, amit én most tisztán látok, tisztává tudom tenni olvasóim számára is.

I. Terror-bombázások a II. világháború záró szakaszában

A közelmúltig – pár évvel ezelőttig – Hirosimánál kezdődött számomra az amerikai terror. Először csak meglepődtem a híren, hogy hónapokkal előbb elkezdődött – a II. világháború mindenki által csodált hőse, Churchill kezdeményezésével – a német, majd japán városok terror-bombázása, majd elkezdtem tanulmányozni a kérdést. Könnyen odavetheti akárki, hogy egyrészt a németek kezdték, másrészt gyorsítani kellett a háború befejezését, ezzel is.

Ami kitárulkozott számomra, az megrendítő volt.

Igaz, ami igaz: a II. világháborúban a németek kezdték el a „lakosság megfélemlítését", London, majd Coventry terror-bombázásával. Olyan bombázásokkal, amelyek célja a polgári lakosság megfélemlítése volt. Ez a szándék vezette a náci Németországot, amikor von Braun, a zseni megalkotta a V-1 szárnyas bombát, majd a V-2 vezérelhető ballisztikus rakétát, és bevetették ezeket lakossági célpontokra. Egyik se bizonyult tökéletes pusztító fegyvernek, a hatásuk mégis borzasztó volt. London rettegett, jelentős területei romokban hevertek. A lakosság terrorizálása sikerrel járt, valószínű, hogy Churchill kiváló kommunikációs képességeinek, és a romoknál rendszeres megjelenésének köszönhető, hogy nem tört ki általános pánik.

Coventry-t a Luftwaffe hagyományos bombázókkal, Heinkel He-111-esekkel porig bombázta. A város központja megsemmisült.

Bemutatok itt egy videoklipet az embertelen pusztításról:

http://indavideo.hu/video/Coventry_Blitz_in_colour_1940

Coventry a bombázás utáni reggelen.

Az Index szerint¹ ez a bombázás annyira súlyos volt, hogy Göbbels új igét alkotott és használt:

„Coventrieren. Nem más, mint Joseph Göbbels, a náci Németország propagandaminisztere alkotta meg ezt a szót azután, hogy 515 német bombázó 12 órán át támadta az akkor 210 ezer lakosú várost. A középkori városmag a Szent Mihály-székesegyházzal együtt szinte teljesen megsemmisült, de az egész városban alig volt olyan épület, ami ne szenvedett volna kisebb-nagyobb kárt.

A támadásban és az azt követő tűzvészben 568 ember vesztette életét. A világtörténelemben addig nem sok ilyen, úgynevezett stratégiai bombázás zajlott, mint Coventryben. A stratégiai bombázás célja az ellenség infrastruktúrájának, iparának, vasútjának, légierővel való megsemmisítése, egyben a civil létesítmények támadása, az emberek megfélemlítése, demoralizálása, meggyilkolása." (Kiemelés tőlem)

Miért emelem ki a mondat második felét? Mert már Coventrynél se mellékes cél volt a civilek gyilkolása – zavaró az egyben –, nem beszélve a megelőző (Spanyolországi polgárháború, Jaén és Guernica) emberirtásról.

Mielőtt mélyebbre hatolnánk a borzalmakban, elmesélem a saját élményem.[G]

Idézet:

„Jómagam átéltem a II. világháború egyik legnagyobb magyarországi szőnyegbombázását. Ez a szó is az angol-amerikai bombázások egyik jellegzetességére utal: több száz légierőd olyan „katonás rendbe" sorakozott a célpont felett, aminek eredményeként a ledobott bombák kráterei, illetve a születő romok összefüggő szőnyeget alkottak.

Pokoli volt, leírási kísérleteim talán visszaadnak valamit a rettenetből. De nincs például film, az emberiség még nem jutott el addig a technikáig, amelyik ki tudná emelni ezt a borzalmat a valóságból úgy, hogy a bemutatása valamit is komolyan érzékeltessen a borzalom nagyságrendjéből.

És ez a szőnyegbombázás, amit Drezda és Tokió megismeréséig felülmúlhatatlan borzalomként hordtam a lelkemben, csöppnyi semmiség a napalmmal, petróleum-zselével végrehajtott tűzviharokhoz képest. Csupáncsak szőnyegbombázás volt. Célpontul sem a civil lakosság szolgált, mert egyértelműen a keletebben harcoló német-magyar haderők ellátását szolgáló csomóponti vasútállomás megsemmisítése volt a cél. A polgári lakosság – mintegy 250 halott, a sebesültek között nagyobbik bátyám, Lackó – ezúttal „járulékos veszteség volt. Igaz, határtalan aljasság is párosult a katonai jellegű akcióhoz: a vezérgépről az akkori magyar rádió hullámhosszán bemondták, hogy „Várad, Várad, légiveszély elmúlt, hogy kicsalogassák a pincékből, óvóhelyekről az embereket. Szerencsére a város LÉGÓ-parancsnoka nem fújta le a légiriadót, várt a „forró drótra". Így is sokan előjöttek, szaporítva az áldozatok számát.

Két emlékezés:

A csendről elmélkedve írtam: „Szőnyegbombázás... Tényleg, hiszen az is csendbe fulladt... Iszonyatos volt a dübörgés, nem hallottuk egymás sikolyát, csak a tátogó szájak bámultak egymásra... Hiszen ez is csend! Ki emlékszik másra, a mérhetetlen decibelek átsimultak tátogó jajba, egymást el nem érő csendbe..."

Majd mesébe burkolva:

„miért hallottam előbb a gépek a légi gépek ütemes zúgását  akár zene lehetett volna  zumm-zummzumm-zumm  mind közelebb   mind hangosabban   csak aztán robbant szét a világ   dőltek össze a hangok  fröcsögtek szét a hallhatatlan sikolyok   nem láttam testeket   csak arcokat tátogó szájakat   kiült a halálfélelem az arcokra   nagyra nőttek a szemek   két nagy lény öt kicsi  kinyúlt karok kapaszkodtak a semmibe   most repülünk el fel a magasba   mi ez   így működik a pokol   a fal inog hintázik a hátamon  talán tengerré vált a világ   hirtelen csend   és újra a zene   zumm-zumm-zumm-zumm  távolodva elhalkulva   látom a testeket   látom a megrökönyödést a döbbenetet   a két nagyobb feláll   az ajtó megmaradt az ajtó  rohannak ki   miért rohannak   hiszen nincs vége   nem lehet még vége   igen persze kiáltják  lackó hiányzik  tejért ment   megyünk mi is   ki az utcára   az egyik nagy megy le az utcán  a másik dülöngél mintha lebegne a fű fölött   odalent pusztulás füstölgő romok   füst s romok   ott álltam én is   és mintha elégtem volna   belém omlott az egész világ   csak néztem néztem füst beomlott falak  ölelkezik odalent füst s korom és por még mindig por   ég a világ   megjelennek ketten a fordulóban   a kisfiú feje be van kötve   anyja lép egyet feléje   és bele esik az árokba   élünk   élnek  mindnyájan    csak a világ foszlik foszlik   semmi semmi"

Idézet vége

Térjünk át az angol-amerikai terrorbombázásokra, amelyekkel egyértelműen nem katonai, hadászati célokat, hanem kifejezetten polgáriakat támadtak. Egyetlen céljuk a civil lakosság megfélemlítése volt. És gyilkolás, pokoli módszerekkel és eszközökkel végrehajtott tömegmészárlás volt!

Fel kell figyelni a számszerű különbségekre: míg a német-japán terrorbombázások áldozatainak száma ezer alatti, vagy azt alig meghaladó, addig mind Drezdában, mind Tokióban százezrek haltak kínhalált.

Drezdát is mesébe öltöztettem korábban:[G]²,³

Idézet:

„sötét éjjel van   alul vörös felhők  a magasban    a csillagok a felhők között  meg-megvillannak a szárnyakon    annyi gépmadár lepi el az eget időnként nem látszanak a csillagok   csak a tükröződésük a madarakon    ugyanazok a képek vannak a testükön mint azokon   ott   ahol Maitreya-val találkoztam  kék körben piros pötty   hullanak belőlük  nagy tárgyak   lenn a földön dübörögnek   házak falak omlanak   lángok villannak  ég az ég is  egyenesen repülnek tovább   eltűnnek  

nézem az eget   minden vibráló vörös a felhők alján   talán itt is vége   nem   újra zümmögő hangok  és   széles sávba rendeződve megjelennek a vasmadarak   ugyanolyanok mint voltak   de most kevesebben vannak   így is  nagyon sok   eltakarják az eget   és jesszusom   miket dobnak le  hiszen már tombol a tűz a város felett    kavarognak a lángok    nőnek nőnek    és amik hullanak az égből azok azonnal újabb  fáklyákat lobbantanak   a fáklyák pörögnek mint a kocsikerekek   egyesülnek   emelkednek talán magasabbra mint ahol a vasmadarak repültek   maitreya ez igazán pokol   mormogom a mantrádat  ami kővé keményít   valóban   gurulok a tűz felé   de megrémülök   csápos lények   már tudom  emberek is repülnek   a lángokban eltűnnek 

páran kidobódnak a keringő fáklyákból   messze érnek földet   körém is potyognak   nincs arcuk a csápjaik rövidek szinte csak oszlopok   sok a folyóba esik   vagy ugrik   lángolva   de a víz csak a lángot fújja le róluk    izzik rajtuk a bőr   nem tudok közelebb gurulni   nagy erő kezd a tűz felé húzni    alig tudok ellenállni     és a hőség a sziklatestemet is égeti    el innen    kérem újra a szárnyam    felröppenek onnan bámulom a poklot   ijedten távolodok   nagyon messziről is óriási fénnyel világít   és a füst megint a füst olyan magasra emelkedik hogy nem is látom a csúcsát

bokrok közé fészkelem magam   megpróbálok aludni   sikerül keveset    zümmögésre ébredek reggel új vasmadarak jelennek meg az égen    más a formájuk is   a rajz is   most fehér csillag    annyian vannak mint tegnap a második hullám   ezek is eltakarják az eget   és újra olyan valamiket szórnak a tombolva égő városra mint a tegnapi második vasmadarak    ahogy becsapódnak a földre nagy lángokat tűzcsóvákat szórnak maguk körül(1)  vadásznak a még nem égő házakra   és a folyó partján menekülőkre   a csodákra akik még élnek    kisebb vasmadarak mélyre repülnek  sorozatos csattanások és nagyobb robajok   szerte repülnek csápok   asszonyok gyerekekkel   az egyik gyerek feje elrepül az anyja karjából(2)    az anya is elterül

Maitreya hol vagy? Nem bírom tovább. Belátok a vasmadarak ablakán. Van, aki koncentrál, de van, aki vigyorog. Vigyorog és mutogat lefelé. És mi lóg ott az ablak közepén? Kereszt. Mint a csőröm, olyan hosszú, aranyszínű és olyan test van rajta, mint az embereké, akiket gyilkolnak. Leng, lengedez. Jé, ugyanilyen kereszt van a torony csúcsán. Gyönyörű torony, csak fekete a sok füsttől. Leszállok, hátha bejutok a toronyba?

megint fehér csillagos vasmadarak közelednek   zumm-zumm-zumm   hatalmasak mint a tegnapiak  és szórják szórják a földön rögtön lánggá váló dobozokat(3)   már nem mozog senki  nem mozog semmi   tombolnak a lángok    jaj most megbillen a torony   pont úgy dől az oldalára  mint az emberek amikor sikoltva rogynak össze   nincs por   a lángok mindent elnyelnek   a kereszt egyben marad féloldalasan fekszik rá a törmelékekre    mi történik ilyenkor a lélekkel ami rajta szokott lenni   rajta volt a vasmadár keresztjén

A templom felől emberi alak bontakozik ki a füstből. Az örömöm határtalan: hiszen ez Maitreya. Most valamit tart a bal kezében. Mintha nézné is, az arca közelébe emelve. Kis golyócska, de aranyszínű és fátyolos fény veszi körül. Maitreya, nagyon vártalak. Imádkoztam is hozzád, mintha isten lennél, hogy mentsd meg ezt a világot. Ments meg benne engem is. Nem élem túl ezt a szörnyűséget! Már az arcom is torzulni érzem. Gyűlölöm őket. A gyűlölet torzít? Nyugodj meg. – mondja ő, és megsimogatja a fejemet. Ez csak egy csöpp az erőszak tengerében. Itt csak háromszázezer ember pusztult el három nap alatt(4)."

Idézet vége

A drezdai pokol

Kattints duplán a képre és várj!

De, ha mégsem indulna, innen letölthető.

Mielőtt elvi megfontolásokra térnék, vessünk egy pillantást további számszerű adatokra. A II. világháború áldozatainak a számát sohasem fogják tudni megállapítani. Az 50-70 millió körüli tapogatózás szerintem alulkalkulált. Ha csak a Szovjetunió számait vesszük górcső alá, szembetűnő a lakosság körében általánosan kezelt 50 millió, és a hivatalosan beismert 28 millió közötti különbség. Magyarország esetében