Védelemben

Védelemben

A mű eredeti címe: Basket League. Gioco in difesa

Szöveg: Luca Cognolato

Illusztráció: Matteo Piana

A magyar kiadás az Edizioni EL, Olaszország engedélyével készült.

Copyright © 2011, Edizioni EL, San Dorligo della Valle (Trieste), Italy

Hungarian translation © Király Kinga Júlia, 2013

Kiadta a Manó Könyvek Kft., 2014

1086 Budapest, Dankó u. 4–8.

www.manokonyvek.hu

Felelős kiadó: Kolosi Beáta ügyvezető igazgató

Minden jog fenntartva.

Fordította: Király Kinga Júlia

Szerkesztette: Csapody Kinga

Felelős szerkesztő: Totth Gitta

Szakmai lektorálás: Dr. Sterbenz Tamás

Elektronikus könyv: Szegedi Gábor

ISBN 978-615-5220-93-7

Mindazoknak, akik egy narancssárga

labdát kergetnek, mert minden mást

maguk mögött hagytak.

I.

Tűz van!

Mindig van olyan támadás, ami a legjobb védelmet is megtéveszti. Ez nem csupán fizikai erőnlét kérdése, nem is technikai bravúr, hanem az a plusz, ami a fantáziából pattan elő… az a villanás, amihez egyetlen pillanat is elég. Amikor kosaraztam, volt a csapatban egy fiú, nem tartozott a legmagasabbak közé, de még csak kimondottan erős se volt, mégis olyan truvájokat tudott, amikre a védelem nem számíthatott. Na, ez az a bizonyos felfoghatatlan tényező… felfoghatatlan! Hogy én mennyire szeretem ezt a szót!

(Részlet Leopold Azok a régi szép idők című memoárjából)

Tűz volt.

A lángok alulról, az ajtótól indultak, bömbölve kúsztak fel a bódé keskeny falán, és mikor a tető fölé értek, egyetlen óriási füstoszloppá tömörültek, amely ide-oda kanyargott, örvénylett maga körül, mint egy légtrombita, telis-teli fehéren izzó szikrákkal. Időről időre berobbant az egész, amitől fehér parázsraj röpült szerteszét.

Hullámzott a tűz, újabb és újabb tűzhullámot gerjesztve, a lángnyelveit pedig hol a ház felé, hol meg a kert irányába öltögette. A tűzoltók sehol, ezzel szemben mintha egész Porto Vecchio{1} összecsődült volna a szemközti járdaszigetre, a legtöbben pizsamában, legfeljebb köntöst vagy kabátot kaptak magukra.

Az ikrek megálltak a kertkapu előtt, és bámulták a tüzet.

– Hé, ti ketten, tűnjetek el innen! Veszélyes ám itt álldogálni! – ripakodott rájuk egy asszony.

Pietro, mint aki meg se hallotta, a feketéllő fal felé bökött, ahol a lángok megrepesztették a vakolatot, a repedés pedig tágulni kezdett a tető irányába.

– Iszonyúan fázom! Pokoli a hideg! – Paolo megborzongott, de a testvére nélkül egy tapodtat se mozdult volna. Ehelyett nyaka köré tekerte Pietro sálának lecsüngő szárait, és tovább vacogott.

– Ne menjünk közelebb? – kérdezte Pietro, s a lángok rávetődő fényében felragyogott az arca.

Az asszony megindult feléjük, és addig-addig lökdöste őket, míg pár lépésnyit mégiscsak hátrébb húzódtak.

A ház melletti fenyő tűlevelei sisteregni kezdtek, felkunkorodtak, s miután narancssárgán izzottak egy darabig, hamuvá váltak.

– Remélem, nem ég le teljesen.

Stefano, vagyis Stifti került mögéjük és a fára bökött. Az ikrek észre sem vették, hogy mikor érkezett.

A Sharks játékosai dermedten álltak, a tűzbe révedtek, kisvártatva azonban pokoli zaj rázkódtatta meg a környéket. A robaj a lángok közepéből tört elő, és mint a vízesés, elnyelte a jelenlévők hosszászólásait.

– Mi a fene ég? – próbálta túlkiabálni Stifti a hangzavart, miközben a lángok között, újabb robaj kíséretében, valami összedőlt.

Az égő vityilló minden kétséget kizáróan Sédar háza volt, egyik újdonsült csapattársuké. Ő és Stifti váltották egymást a pályán a Sharks irányítóiként.

– A szerszámos bódé, azt hiszem – felelte Paolo, és bár az imént még élvezte a meleget, hirtelen visszahőkölt, mikor a forróság az arcába csapott.

– Nem-nem, régebben tényleg valami garázsféleség volt, de egy ideje klub működik itt, ahová a bulikat szervezik – helyesbített Pietro, és ő is eltakarta az arcát.

Az első emeleti ablakból vakító fénynyalábok lövelltek ki, mintha a lángok a csapattársuk szobáját akarták volna felemészteni.

– Szerény véleményem szerint már csak múlt időben működött a Klub. Hamarosan semmi nem marad belőle – mondta Paolo rezzenéstelenül, mint akit teljesen hidegen hagy a dolog.

Egyre többen jöttek, és egymás szavába vágva érdeklődtek a tűzoltók felől.

Stifti ide-oda kapkodta a fejét, lázasan kutatott a tömegben, hátha kiszúrja valamelyik barátját vagy legalább Szilviát, de abban a pillanatban szétdurrantak az ablakok, és üvegszilánkok röpködtek mindenfelé, majd jeges hangot adva földet értek a kockakövön.

A fiúk ebbe beleborzongtak, és néhány lépésnyit hátrébb húzódtak.

– Oda nézzetek! – üvöltötte Pietro.

A kis garázs, amit a vityilló északi falához építettek, egy erősebb robbanást követően tető nélkül maradt. A nagy robajban ezernyi szikra szökkent az égre, majd parázseső hullott vissza a fűre.

A tömeg, mint valami hatalmas hullám, visszahőkölt, az emberek befogták orrukat-szájukat, annyira fojtogatta őket az égett műanyag szaga.

A fiúk köhögni kezdtek, és ösztönösen odébb léptek, miközben a fenyő körül füstölgött a talaj.

– De hol vannak a tűzoltók? Ha nem érnek ide azonnal, porig ég minden néhány perc alatt! Ó, egek! – sopánkodott Sédar mamája az utca közepén, és arcát a tenyerébe temette.

Benn, a tűz derengő fényében felvillant egy dívány maradványa, és mint valami történelem előtti csontváz hevert a szoba közepén, majd kivehetővé vált egy hatalmas, ócska tévé, meg egy rakás CD, ami időről időre fura, sok színben játszó lángot vetett.

Időközben Brunó úr is befutott Sédar apjával, aki egy óriási haboltót hurcolt magával.

– Álljanak félre, kérem! Húzódjanak hátra! Fiúk, hordjátok el magatokat! Tűnés!

Brunó úr Macilacinak, vagyis a Sharks legmagasabb játékosának papája volt, azonkívül a csapatkísérőjük is. Olyan figura, akiben vakon bíztak, mert minden necces helyzetben feltalálta magát. Akár egyedül is megoldotta a bonyodalmakat, a tanácsai pedig igencsak hasznosnak bizonyultak.

A két férfi oltani kezdte a tüzet, mire a lángok vinnyogva, üvöltve válaszoltak, és ki-kicsaptak, mintha magukba akarták volna őket szippantani.

Sédar papája hátra is ugrott, és elejtette a tűzoltó készüléket, a legendás kísérő azonban nem ijedt meg: fogta a csövet, és csak fújta, fújta a habot, arca egyre feketébb lett a pernyétől, a fiúk pedig kitörő tapsviharral ünnepelték minden mozdulatát.

Végül egy kerti slaggal addig locsolta az égett törmeléket, míg az utolsó parázs is kialudt. Zsíros, fekete füstfelhő emelkedett föléjük, amelynek rettenetes bűzébe minden bizonnyal mérgező gázok keveredtek.

Az utca közepén egy keskeny sárpatak kezdett hömpölyögni, és magával ragadta az elszenesedett törmeléket, a száraz faleveleket meg a hamut. A megfeketedett falakból mindenhonnan koromcsíkok szivárogtak.

– Ezennel, szerintem, vége is – jelentette ki Pietro egy köhögőgörcs kíséretében.

A távolból tűzoltószirénát lehetett hallani, majd néhány pillanat múlva a kék villogó már be is világította a színhelyet.

– Látta valaki Szilviát? – kérdezte Stifti.

– Nem – felelte egyszerre az ikerpár. – A többieket se láttuk, de itt kell lenniük valahol.

– Tunya sincs itt. Lehet, hogy elaludt a lángok között? – nézett körül Pietro röhögve, de a szeme csak Macilaci papájának szigorú tekintetével találkozott.

– Netán lemaradtam valamiről?

Tunya épp akkor ért oda, pizsamája kilógott a pufidzsekije alól, és a világ legrondább bringáján feszített.

– Nicsak! Hát előkerültél! Nem maradtál le semmiről, ezt a szerény tűzvészt leszámítva, amiben a Sédar és Tesója Klub porig égett. De a mi legújabb irányítónk, sajna, nem tartózkodott odabenn – felelte Stifti.

Tunya elképedve meredt rá, de kisvártatva elterelődött a figyelme, és lázasan követte a fejleményeket.

– Anna is itt van? – kérdezte, a többieket azonban lekötötte a tűzvész utáni helyszínelés.

A kiérkező tűzoltók előbb átfésülték a vityilló maradványait, majd felforgatták a lucskos törmeléket, alattomos parázsfészek után kutatva.

A tömeg a füstölgő romokat figyelte, és mindenki tudálékosan ecsetelte a szomszédjának az esetet.

A Sharks kísérője azonban csillogó szemmel és a füsttől rekedten hazatessékelt mindenkit, az utca pedig lassan ugyanolyan kihalt lett, mint annak előtte volt.

Egy nappal később az iskolaudvaron másról se beszéltek.

Grimasz volt a legdühösebb, amiért lemaradt a tűzvészről.

– Fel bírjátok fogni egyáltalán? Egy vacsora miatt, amit anyám barátnőivel kellett belapátolnom, elmulasztottam a legtutibb látványosságot, ami Porto Vecchióban valaha is történt: egy hamisítatlan tűzesetet. Ezt nem hiszem el! Legszívesebben szétvernék mindent! Vagy felgyújtanék valamit! Például az iskolát.

– Én meg, na, erre varrjál gombot, otthonról hallottam a robbanást és láttam a fényeket – Tunya nem bírt magával, folyton felugrált a helyéről. – Így hát fogtam a bicajt, és egy perc múlva már ott álltam a tettek mezején! Mint egy igazi akcióhős.

– Hát, én otthon semmit se láttam, semmit se hallottam – nyafogott Teknó.

– Persze, picinyem, mert te már régen durmoltál, és a játék mackódat ölelted – szerelte le Tunya, aki utált együtt mutatkozni az iskola csodabogarával, és hogy olykor mégis megtette, az kizárólag a Sharks csapatszellemének volt köszönhető.

Néhány lányka elsétált mellettük, és széles gesztusokkal üdvözölte Tunyát. Ő erre elmosolyodott, feléjük biccentett, majd újra a többiekhez fordult:

– Ez a tűzvész előre megfontolt aljasság volt, higgyétek el nekem!

– De ki gyújthatta fel? – Grimasz a hátizsákjában turkált, a töriháziját kereste, amit büntetésből kellett megírnia. Ez volt a harmadik bünti két hét alatt.

– Szerintem csakis olyan lehetett, aki halálosan berágott Sédarra vagy a bátyjára. Hiszen nem a házat gyújtotta fel, hanem a Klubot. Ezennel befellegzett a buliknak meg a csajozásnak, a két fivér örökre búcsút vehet a habzsidőzsitől – jegyezte meg Tunya.

Grimasz épp megtalálta a törifüzetét, ami enyhén elázott a vajban, mikor felbukkant Stifti is, bringával, lehelete csak úgy párállott a fagyos hidegben.

– Hát te? Bringával jöttél? Az én anyám megtiltotta, hogy bicajjal járjak, azt mondja, túl nagy a hideg, meg kell várnom, amíg kitavaszodik – hadarta egy szuszra Teknó.

De senki se figyelt rá, Stifti érkezése ugyanis zavart némaságot váltott ki mindenkiből.

Amikor a bringát a biciklitárolókhoz tolta, Teknó bátortalanul felvetette:

– Elmondjuk neki, hogy mindenki azt hiszi, ő gyújtotta fel a Klubot?

A többiek tekintete villámként sújtott le rá.

– Pedig ez a hír járja róla! – ellenkezett Teknó hevesen. – Végül is mindenki tudja, hogy ezek ketten még a pályán se bírják elviselni egymást. A hetedikesek is ezt pletykálták az előbb. Bár ami engem illet, én egyáltalán nem így gondolom.

– Mit nem gondolsz te