Everand Logo

Welcome to Everand!

  • Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

    Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

    Verejték van a szobrokon: válogatott és újabb versek 1976-2009
    Verejték van a szobrokon: válogatott és újabb versek 1976-2009
    Verejték van a szobrokon: válogatott és újabb versek 1976-2009
    Ebook145 pages40 minutes

    Verejték van a szobrokon: válogatott és újabb versek 1976-2009

    By Nádasdy Ádám

    ()

    Read preview

    About this ebook

    1947-ben születtem Budapesten. A Toldy Gimnáziumban érettségiztem, majd az ELTE-n angol-olasz szakot végeztem. Angoltanár és nyelvész lettem, már sok éve a pesti bölcsészkaron tanítok angol nyelvészetet. Később színdarabokat kezdtem fordítani (főleg angolból és főleg Shakespeare-t), ez eléggé elhatalmasodott rajtam. Angolul jól tudok, de sose jutott eszembe, hogy angolul írjak: a magyar sokkal izgalmasabb. Fiatalon sokáig nem akartam írni, mert meleg vagyok és nem mertem ezzel előállni, pedig a szerelemről van a legtöbb mondanivalóm. A világról, országról, boldogulásról sokmindent gondolok, de ezek nekem ritkán verstémák. Istenről is szoktam írni, úgy érzem, van vele kapcsolatom (remélem, ő is így érzi). Első versem 35 éves koromban, 1982-ben jelent meg. Eddig hat verseskötetem volt, mind elég vékonyak. A jelen kötet ezek válogatott anyagát tartalmazza, megtoldva egy adag olyan verssel, amelyek kötetben itt jelennek meg először.
    LanguageMagyar
    PublisherMagvető
    Release dateNov 22, 2013
    ISBN9789631428377
    Verejték van a szobrokon: válogatott és újabb versek 1976-2009

    Read more from Nádasdy ádám

    Related to Verejték van a szobrokon

    Related ebooks

    Related podcast episodes

    Related categories

    Reviews for Verejték van a szobrokon

    0 ratings

    0 ratings0 reviews

    What did you think?

    Tap to rate

    Review must be at least 10 words

      Book preview

      Verejték van a szobrokon - Nádasdy Ádám

      Nádasdy Ádám

      Verejték van

      a szobrokon

      válogatott és újabb versek

      1976–2009

      Magvető

      Budapest

      © Nádasdy Ádám, 2010

      Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT.

      www.magveto.hu

      ISBN: 978-963-14-2837-7

      Készítette: eKönyv Magyarország Kft.

      KOMOLYABB VERSEK

      A lépcsős utcán lefelé

      Ó, hogy kirúgott, hát nem vette észre,

      hogy az formált ily szemtelen merészre,

      mi őt; s amikor elgurít magától,

      nem ő fölényes, én vagyok a bátor;

      nem hívott soha, tűrte csak, ha jöttem

      (mögötte ugyanaz, ami mögöttem),

      hogy elmondjam kiegyensúlyzott kedvvel:

      mért rossz az este és miért a reggel,

      hogy módszer csak az éjszakára van,

      ha rajtam kívül tudhatom magam;

      ó, hogy rúgott ki, mentőkötél nélkül,

      az aszfalt remeg, a gesztenye szédül,

      a szót elroppantotta mellkasomban:

      eltűnt a számról, a fejemből hol van,

      hogy elmondhatnám barátságos hangon:

      a délutánt sötét dolognak tartom;

      mit bántam én, meglátta-e a szomszéd,

      hogy agyonverve kitámolygok onnét

      s magamban folytatom: a délelőtt

      türelmet kíván, nagy lelkierőt,

      majd bukfencezve lépcsőfokról fokra

      mondom tovább: a dél a poklok pokla;

      kicsit se féltett – kitett, nem törődve,

      hogy szemernyit sem undorodom tőle,

      hogy jöttöm nyílt beismerése annak:

      az éjszakával gyakran bajok vannak;

      ó, hogy kirúgtál, hogy szívenütöttél,

      a kő itt lötyög, a korlát dülöngél,

      s ha el is megy az éjjel üggyel-bajjal,

      jön elkerülhetetlenül a hajnal.

      A lépcsős utcán lefelé gurulva

      mért látnám tisztán: melyikünk a kurva?

      Félmosolyú, idehallgass

      Félmosolyú, hogy sétálsz pont a szobám közepébe?

      Mért nem kérsz bebocsátást? Mért nem vársz? Suta félszeg

      mozdulatot se teszel: nem, semmi, csak errefelé volt

      dolgom – bent ülsz már a fotelban, tárgyaim alján,

      tölcsérem közepében, az ujjad mozdulatával

      megpördíted a kozmoszomat; bár arra vigyázol,

      hogy ki ne csöppenjen, mint kannatej egykor az úton

      (persze te már nem forgattál forgófülű kannát),

      sodrod körbe a tárgyakat, engem is elkap a végén

      lendületük, mert könnyed akartam lenni ma este,

      fölröpülök, tág körben, kényszeres, ostoba pályán

      sodródom kifelé, kicsapódom a könnyű fölével –

      renben van, máskor súlyos leszek, emberi súllyal,

      nem pillangómódra kisodródó tehetetlen,

      pörgess csak, játsszál – s ahogy elkezdődik a forgás,

      úgy húz súlyom a tölcsér alja felé: tefeléd.

      Sós szelek fújnak

      Hogy féltem tőled! Hogy kívántalak –

      de ily hamar? A nyár még el se múlt;

      én ősszel szoktam új szerelmet kapni,

      mikor már nincs meleg, s én újra dúlt

      vagyok, komoly szerelmek érdekelnek,

      szívfájdítók, betölthetetlenek,

      egy jó arasszal magasabbak nálam,

      koncertre járnak, s a mellük kerek.

      Reggel, meg délelőtt kívánom őket,

      s ebéd után még egy kis ideig,

      később velem nem foglalkoznak úgyse:

      van életük, vannak szeretteik.

      Én délutántól kezdve hazavágyom

      (ó, mesés partú Alexandria!) –

      ott pópa vagyok, imám, rabbi, páter,

      nem sajátmagam lötty kamaszfia,

      ott nem kérdéses: el- vagy visszajárok,

      mást ismerek, mást mondok ott – és mást itt,

      a szentbeszédeim kerek egészek,

      esernyőt hordok ott s fehér kamáslit.

      Előled eltakartam. Képeket

      bőven mutattam, folyton mulatságos

      szavakba bújtam, udvaroltam is,

      de nem mutattam, merről húz a város,

      a petyhüdtbőrű lápokkal határos,

      a mesés partú Alexandria;

      és persze papnak léhalelkű volnék,

      angolnak kopt, görögnek francia –

      hát így tűnődtem, izzadtságtól csúszós

      öledbe bújva, végre csendesen,

      jobb is, hogy mész, előttem még az éjjel –

      tarkód fölött a túlpartot lesem.

      Mennék oda, hol esemény a csend is,

      hol fiatalnak nem jó laknia,

      az öregé a páratükrű allée,

      a mesés partú Alexandria;

      mindenki lát, és mégse ismer senki,

      berúgok, majd a lábam hazavisz,

      egy keskenyvállú, nyűtt zakó zsebéből

      törött cigit kotorgál Kavafisz.

      Szonett a kedves megtalálthoz

      Enjoying the preview?
      Page 1 of 1