Veszélyes játszma

LORI

FOSTER

Veszélyes játszma

Szerzői jog

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Books S.A. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői, színhelyei és történései kitaláltak. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal, illetve üzleti vállalkozással, eseménnyel vagy hellyel való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Books S.A. This is a work of fiction. Names, characters, places, and incidents are either the product of the author’s imagination or are used fictitiously, and any resemblance to actual persons, living or dead, business establishments, events, or locales is entirely coincidental.

© Lori Foster, 2013 – Harlequin Magyarország Kft., 2014

Eredeti címe: Bare it All (Harlequin Books S.A.)

Magyarra fordította: Zinner Judit

Nyomtatásban megjelent: Harlequin, 2014

Átdolgozott kiadás

ISBN 978-963-538-927-8

Kép: Harlequin Books S.A.

• Kiadó címe: 2800 Tatabánya, Mártírok útja 44.

• Felelős kiadó: dr. Bayer József

• Főszerkesztő: Vaskó Beatrix

• Szerkesztőség: 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.

• Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762.

• Telefon: +36-1-488-5569; Fax: +36-1-488-5584

• E-mail cím: harlequin@eharlequin.hu

• Ügyfélszolgálat: elofizetes@axelspringer.hu; +36-40-510-510

Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu

Az e-book-formátumot előállította:

Print on demand Kft.

www.ipubs.hu

1.

A közeledő Alice selymes fürtjei minden lépésnél meglebbentek a válla körül. Nagy, barna szeme, melynek tekintete egyszerre volt ártatlan és óvatos, figyelmesen szegeződött rá, ahogy mindig. Mosolygott, s ez a mosoly különös dolgokat művelt a férfival, de leginkább a mohóságát ébresztette fel. Fizikai vágyat persze számtalanszor érzett már egy-egy szép nő láttán, de ilyen emésztő szenvedélyt még soha.

Alice most már előtte állt, olyan közel, hogy Reese érezte a teste melegét, aztán a lány végighúzta az orrát az állán, a nyakán, a fülén.

A férfi hangosan felnyögött. Alig hitte el, hogy ő adta ki ezt a kéjes hangot. Méghozzá egyetlen finom, kedveskedő érintéstől.

Őrültségnek hangzik, de Alice-nek ennyi is elég, hogy a végletekig felizgassa.

– Reese?

A férfi csókolni akarta, feléje fordította hát a fejét, s közben magán érezte a lány leheletét. Milyen forró! És a nyelve! Milyen nedves!

– Ó… hmm… Reese!

A lány hangján bizonytalanság érződött, mire a férfi elmosolyodott, kinyújtotta a karját, hogy átölelje – majd kinyitotta a szemét.

Keze sűrű, fekete szőrbe markolt, s a rá bámuló, kifejező barna szempár nem épp Alice szeme volt.

Sőt nem is emberi.

Kutyája, Zsozsó lihegett lelkesen az arcába, örült, hogy gazdája felébredt. Vakkantott egyet, boldogan forgott körbe-körbe, és… ismételten megnyalta Reese-t.

– Ne már! – húzta el az arcát a férfi, s megrázta a fejét, hogy kitisztuljon.

Az álom hihetetlenül valóságosnak tűnt, és olyan jólesett! Megfordult – s egy keskeny kanapén kuporogva találta magát.

Alice kanapéján.

Felemelte a fejét, végignézett magán, s meg kellett állapítania, hogy a takaró ott fekszik mellette a földön, s nincs rajta más, csak egy bokszeralsó. Ráadásul ahogy reggelente szokott, az is meglehetős sátorformát öltött. Fél könyékre támaszkodott, körülnézett, s ott találta Alice-t a kanapé végénél, ahogy végignézi kábult ébredezését. Vékony, nyári nadrágban, ujjatlan blúzban, karba tett kézzel. Haja nem kócos volt, mint álmában, hanem rendesen fésült, mint amilyen pedáns Alice maga. Barna szemét azonban nem az ő arcára, hanem valahová lejjebb meresztette.

Reese nem volt hozzászokva, hogy kényelmetlen helyzetekben találja magát, legalábbis nők jelenlétében nem.

Rendőrnyomozóként előfordult, hogy az elkövetők váratlanul meglepték, de semmiképp sem árulkodó alsónadrágban.

Alice sok minden egy személyben: szomszéd, rejtély, bosszúság forrása és időzített bomba. S ahogy az álma mutatta, most már képzelgései tárgya is.

Megköszörülte a torkát.

– Ide, Alice! – mutatott az arcára, s mikor a kíváncsi tekintet követte az ujját, hálásan megköszönte. – Most pedig, legyen szíves elfordulni egy pillanatra! Nekem ugyan már mindegy, de mivel kiskegyed egyre jobban elpirul, talán…

– Hát persze – fordított hátat a lány mereven.

Az a szép, őzikeszínű haja a válla alá ért. Gyors, ámbár bizonytalan léptekkel a teraszajtóhoz ment, elhúzta, és beengedte a fülledt, késő augusztusi levegőt.

A kinti meleget és testi gerjedelmét lehűtendő jólesett volna a légkondicionálás, de mivel Reese örülhetett, hogy egyáltalán befogadták, nem illett panaszkodnia.

– Hány óra? – ült fel.

Fel akarta venni a takarót a földről, hogy maga elé tartsa, de Zsozsó elterpeszkedett rajta, s fülét hegyezve, reménykedő tekintettel nézett a gazdájára. Reese elvigyorodott. Kihúzta a kiskutya alól a takarót, magára tette, s megveregette maga mellett a kanapét.

– Gyere ide! – intett, mire Zsozsó boldogan felugrott. A tegnap éjjel felgöngyölített bűntény után nyomozva az utóbbi időben sok időt töltöttek távol egymástól, így Reese örült, hogy a kutyus még mindig kötődik hozzá.

– Egy múlt.

És Alice nem ébresztette fel? Vajon mióta járkál körülötte lábujjhegyen a saját lakásában?

És ő mióta fekhet a kanapén takaró nélkül? Rendszerint nem aludt mélyen, úgyhogy vagy nagyon ki volt ütve, vagy Alice tud igen halkan lopakodni. A férfit mindkét lehetőség zavarta, ahogy a többi különös dolog is a lány körül. Felkeltette a figyelmét például az, milyen éles szemű megfigyelő és milyen óvatos, ami utalhat akár szörnyű élményekre is a múltjában…

Arról nem is beszélve, hogy előző este egy nagy, töltött pisztollyal jelent meg a színen.

– Zsozsó rég nem volt lent – kezdte a lány –, de nem akartam felébreszteni, úgyis olyan nyugtalanul aludt. Még így is megnyalta…

– Én meg azt álmodtam, hogy maga bökdösi az orrával a fülem, éreztem a meleg nyelvét a nyakamon… – évődött Reese.

Alice bosszankodva vonta össze a szemöldökét.

– Én aztán soha…

– Mit soha? – igyekezett a férfi még nagyobb zavarba hozni. – Nem nyalná meg a nyakamat? Kár! Még jó, hogy Zsozsó igen.

A lány Reese legnagyobb meglepetésére elmosolyodott.

– Szóval érezte, ahogy Zsozsó ébresztgeti magát, és azt hitte…

– Ja. Pedig csak Zsozsó nyalt össze. Imádom, de ennyire azért nem.

– Tényleg imádni való.

– Az – bólintott Reese. Nemrég találta a kutyát, de Alice segítségével egész jól megvoltak, és összemelegedtek. – Szóval csak azt próbálom megmagyarázni, miért talált ilyen állapotban a kanapén.

A lány a szája elé kapta a kezét.

– Ugyan már! Ilyesmiről nem beszél az ember.

Persze hogy nem, de a férfi maga sem értette, mi van rá ilyen nagy hatással Alice közelében. Nem akarta lerohanni, mert nem ismerte még olyan régen, de most legszívesebben megcsókolta volna. Talán a lány nem venné szívesen a közeledését, főleg nem a tegnapi felfordulás után, amikor láthatta, milyen veszélyekkel jár az ő foglalkozása.

Nem mindennap jelennek meg ugyan az ajtajában gyilkosok, gengszterek és mindenféle gazemberek. Rendszerint kitűnően végzi a dolgát, tegnap mégis elbaltázta, és Alice épp ennek a közepébe csöppent bele.

Talán ezért is álmodott róla. A lány kisegítette azzal, hogy vigyázott a kutyájára, míg ő és a társa felgöngyölítette a legutóbbi ügyet, s amikor rosszul sült el a dolog, felismerte a veszélyes helyzetet, és erősítést hozott.

Reese figyelmesen nézte a lány visszafogott, takaros külsejét, mely mögött annyi józan ész, bátorság és ravaszság rejlett.

– Velem kapcsolatban nem kell aggódnia – nyugtatta meg a lányt.

– Rendben.

– Így egyszerűen elfogadja, amit mondok?

– Tudom, hogy maga becsületes.

Okos kislány. Persze igaza van, mert ő tényleg becsületes, főleg ha nőkről van szó. De ez alatt a rövid idő alatt, amióta ismerik egymást, hogyan győződhetett volna meg erről, hogy így készpénznek vegye?

Képtelenség.

Na jó, befogadott egy kidobott kutyát – akit Alice közben szintén megszeretett –, udvarias, tisztelettudó, rendesen öltözködik, és van tartása. De ez még nem jelent semmit, a lány is tudhatná.

Viszont abból, amit eddig látott, kiderült, hogy Alice-nek fejlett a hatodik érzéke, azok az ösztönei, melyek egy rendőrnek is jól jönnek.

Amikor Reese beleegyezett, hogy ott aludjon a lány kanapéján, arra gondolt, kihasználja majd a vele töltött időt egy mélyebb beszélgetésre. Alice felkeltette a kíváncsiságát, legalább annyira, mint amennyire a férfiúi érdeklődését. Csakhogy mihelyt leült a megvetett kanapéra, legyűrte a fáradtság.

Most viszont tömérdek idejük van beszélgetni, ott az egész délután.

– Alice…

– Le kell vinnem Zsozsót – szólalt meg a lány is, és szeretettel nézett a kiskutyára. – Nem bírja még tartani túl sokáig.

Ennek a lánynak van a legkedvesebb, legédesebb mosolya, már ha mosolyog, gondolta Reese. És még csak nem is tudja magáról. Az ördögbe is, ha nem lenne ez a kutyafelvigyázás vagy a vérontás tegnap a lakásában…

Reese felnyögött visszaemlékezve a felfordulásra, amely miatt Alice keskeny kanapéján kellett aludnia a saját széles ágya helyett.

– Jól van? – lépett közelebb a lány. – Nem sérült meg tegnap?

– Kutya bajom – felelte a férfi.

Csak fáradt és csalódott. Tegnap, egy hosszadalmas nyomozás záróakkordjaként egy egész átkozott hadsereg vonult át a lakásán. Barátok, gyanúsítottak, fekete lelkű, förtelmes gengszterek. Gyilkos gengszterek.

Rowdy Yates, egy „szemtanú" – akiről kiderült, hogy nem is az, bár védőőrizetben kellett volna lennie –, az ő lakásán szimatolt. Alice-nek gyanús lett, hogy rosszban sántikál, és felhívta őt. Ő pedig percekkel az előtt ért haza, hogy befutott a hadnagya is.

A bűnözők váratlanul ütöttek rajtuk, s miközben az egyik pisztollyal sakkban tartotta Rowdyt, ő és nőnemű felettese oda volt bilincselve az ágy támlájához. Egyikük sem vette jó néven a kínos helyzetet, a hadnagy azt sem, hogy ő a testével próbálta védeni.

A tanúknak járó védelem helyett Rowdy életveszélynek tette ki magát. Utcán edződött, tapasztalt férfi volt ugyan, de két fegyveressel szemben semmi esélye. Reese tudta, ha megölik Rowdyt, utána a hadnagy és ő következik.

Alice segítsége nélkül három holttest hevert volna a lakásban, mire a rendőrség odaér, nem egy. Persze az is éppen elég. Nem lesz könnyű kivenni a halál szagát a szőnyegből, a függönyökből, a falból.

Szerencsére a józan ítélőképességű Alice helyesen mérte fel a helyzetet, és beküldte erősítésnek Reese barátját, Logan Riske nyomozót. Mivel Logan olyan rendőri erényekkel bírt, mint csak kevesen, sikeresen felülkerekedett a túlerőn, bár nem úszta meg sérülés nélkül, egy golyó átment a karján.

Néhány percre Reese hálószobája csatatérré változott, de végül két gazfickót sikerült ártalmatlanná tenni és letartóztatni. Az egyiket a hálószobában, a másikat, aki őrt állt, a kapunál.

A legnagyobb gazember, akit Reese valaha ismert, Logannek köszönhetően a nyakát törte a komódnál, az ő ágya mellett. Soha többé nem jelent már veszélyt senkire.

A csetepaté elültével, nem sokkal az után, hogy Reese kiszabadult a bilincsből, megjelent Alice is a lakásban egy hatalmas pisztolyt szorongatva finom kis kezében.

A lány jó emberismerő volt, de Reese is, így ösztönösen érezte, hogy befelé forduló, hallgatag, ijedős, félénk, ugyanakkor észveszejtően vonzó szomszédja halálos biztonsággal használta volna azt a fegyvert, ha kell.

A gondolat csak még tovább fokozta az érdeklődését iránta és a múltja iránt. Mindössze annyit tudott róla, hogy imádja Zsozsót, ő pedig kedveli a lányt. Valamint azt, hogy megszerzi magának, ha addig él is.

A kapcsolatuk azonban mindeddig fölöttébb különös volt, Reese még a lány vezetéknevét sem tudta. Alice Akárki… Kész őrület!

A lány még közelebb araszolt, akárcsak az álmában.

– Ronda zúzódásai vannak – jegyezte meg.

Reese követte a tekintetét, s valóban ott éktelenkedett a csuklóján a bilincs nyoma. A saját átkozott bilincse nyoma, amivel őt magát tették ártalmatlanná.

– Remek – morogta.

Sosem érezte még magát annyira tehetetlennek, mint akkor a bilincsben, tudva, hogy óvatlansága mások halálához vezethet. Sosem fogják többé váratlanul meglepni, annyi szent!

– A barátja rendbe fog jönni? – érdeklődött a lány.

– Logan? Jól van, köszönöm.

– Amikor tegnap megláttam, rögtön éreztem, hogy neki kell szólnom.

– Ahogy azt is tudta, hogy a többiek meg veszélyesek?

Alice a többiekről, akik bementek a házba, valahogy nyomban sejtette, hogy nem baráti látogatásra érkeztek. Hála istennek!

– Igen – nézett Reese-re a lány nyílt tekintettel. – Általában meg tudom állapítani.

Hogyan? A férfi oldalát furdalta a kíváncsiság. A bűnözők sajnos nem címkével járkálnak a homlokukon. Mennyivel könnyebb lenne így a rendőri munka!

Benne is kifejlődött valamelyest a hatodik érzék, annyi sötét alakkal találkozott már nyomozói munkája során. Észrevett dolgokat, finom részleteket, melyek fölött mások átsiklottak volna.

De mi történhetett Alice-szel, hogy az ő agya is ilyen rugóra jár?

– Találkozott tegnap Pepperrel?

– Igen. Itt maradt nálam, miközben Riske nyomozó a segítségükre sietett.

– Hívja csak Logannek! Gondolom, ő is ragaszkodna hozzá. – Eszébe jutott a pillanat, amikor rádöbbent, hogy Logan golyót kapott. – Különben otthon van Pepperrel, lábadozik, és kétségkívül agyonkényeztetik.

Alice gyors észjárásának hála, Reese és barátai életben maradtak, meghalt viszont az a gazember, aki sötét üzelmei érdekében lefizetett a városban mindenkit, akit csak lehetett, és épp leánykereskedelemmel készült bővíteni a vállalkozását.

Alice felemelte a fejét.

– Logan és Pepper szerelmesek?

– Logan biztosan – felelte Reese. Nem szokott ilyesmiről beszélni, mégis hozzátette: – Ettől még érdekesebb a történet. Fedett ügynökként nyomozott Pepper után, és egy fedett nyomozó nem szerethet bele az ügye első számú tanújába.

– Miért nem?

– Mert az bonyodalmakkal jár. Nehéz hideg fejjel gondolkodni, ha az ember érzelmileg érintett.

– Nekem nem olyannak tűnt, mint akit befolyásolnak az érzelmei. Mihelyt közöltem vele a gyanúmat, nyomban átvette az irányítást. Betuszkolta Peppert a lakásomba, felkészült az akcióra, és figyelmeztetett bennünket – persze feleslegesen –, hogy zárjuk be az ajtót. Pepper nagyon csendes volt, szörnyen aggódott. Ugye tudja, hogy Pepper is szereti a barátját?

Alice annyira biztosnak látszott a dologban, hogy Reese csak vállat vont.

– Akkor jó.

– Rowdy Pepper bátyja? – kérdezősködött tovább a lány.

– Igen. – Reese kinyújtóztatta a karját, s mert fájt a válla, vágott egy keserves grimaszt. Nem tudta azonban nem észrevenni, hogyan mered Alice csodálattal a karizmaira, s ez kellemes érzéssel töltötte el. – Találkozott Rowdyval is? – Nem emlékezett rá, de amennyi dolga akkor akadt, nem csoda.

– Csak röviden – felelte Alice, miközben a férfi felsőtestén legeltette a szemét. Reese hasizmai megfeszültek a pillantásától. – Rowdyban nem voltam egészen biztos. Először aggasztott, ezért is hívtam magát, amikor felbukkant. De tudtam, hogy nem vehető a többiekkel egy kalap alá. Ő valószínűleg a törvényesség és a saját erkölcsi törvényei közti keskeny mezsgyén lavírozik, nem?

Reese-t megdöbbentette a pontos meghatározás.

– No és a hadnagy hogy van?

Bár Alice a legnagyobb felfordulás közepén érkezett, ügyesen felismerte az ügy kulcsszereplőit.

– Amikor utoljára láttam, parancsokat osztogatott, mint egy generális. Ahhoz képest, hogy egy aprócska nő, vaskézzel uralkodik – ingatta a fejét Reese.

– Szimpatikus nő – jegyezte meg a lány.

– Gondoltam, hogy kedvelni fogja – bólintott Reese, majd előrehajolt. – Kellene egy kis koffein, hogy beinduljon az agyam. Mi lenne, ha kivinném Zsozsót, maga meg addig feltenné a kávét?

A kiskutya, aki közben már majdnem elaludt, felpattant örömében.

– Ha ezt akarja…

Messze nem ez volt Reese leghőbb vágya, de egyelőre be kellett érnie ennyivel.

– Köszönöm – mondta, majd várt.

Aztán mivel Alice nem mozdult, csak állt ott és nézte őt, vállat vont, s ledobta öléből a takarót.

Reese nagy, erős teste láttán Alice felszisszent, s szinte futva menekült a konyhába. A férfi érezte, hogy zavarba hozta, és valóban.

Csakhogy ez sokkal több volt, sokkal összetettebb, mint puszta zavar. Valami olyan, amit Alice már nagyon rég nem érzett. Vett két mély levegőt, s kikiáltott a férfinak:

– Tíz perc múlva kész!

Közvetlenül mögötte hangzott fel a válasz:

– Pont jó lesz.

Alice összerezzent, megfordult – és majdnem kiejtette kezéből a vizeskancsót.

A férfi ing nélkül, mezítláb támaszkodott az ajtófélfának, alig néhány lépésnyire tőle. Felvett ugyan egy gyűrött nadrágot, a cipzárt is felhúzta, de a derekát nem gombolta be, úgyhogy a nadrág lecsúszott kissé a csípőjén, megmutatva feszes hasizmait és a selymesnek látszó, sötétszőke csíkot, mely eltűnt a bokszer dereka alatt.

Anyám!

A férfi lemondó sóhajjal immár másodszor kellett hogy figyelmeztesse az arcára mutatva.

– Ide, Alice!

A lány némán végrehajtotta a szinte lehetetlen feladatot, hogy a tekintetét elszakítsa Reese elképesztő testétől, és a szemébe nézzen. Az volt az érzése, hogy ha a férfi továbbra is ilyen fesztelenül mászkál a lakásában, ezek a felszólítások egyre gyakoribbak és talán egyre dühösebbek lesznek.

De komolyan! Nincs nő, aki ne bámulna meg egy ilyen fickót. Már akkor megállapította, mikor a legelső alkalommal látta. A múltja rajta hagyta ugyan a nyomát, de azért vak vagy ostoba nem volt. Nagy erőfeszítésébe került, hogy rejtőzködő magánélete védelmében átnézzen a férfin, figyelmen kívül hagyja barátságos mosolyát, udvarias köszönését.

Aztán amikor meglátta a kutyával, megpecsételődött a sorsa. A szíve egy kis darabkáját elrabolta abban a pillanatban, amikor megmutatta, milyen türelmes Zsozsóval. Több mint két méter magas, mégsem tűnik langalétának. Kidolgozott, arányos testével mindenki figyelmét magára vonja, s bárki láthatja az erejét. Mégis gyengéd és kedves a kiskutyával.

Tegnap pedig, amikor hős üzemmódban volt alkalma megfigyelni, nemcsak a veszélyes helyzetet kezelte a lehető legsikeresebben, hanem figyelmesen gondoskodott sebesült barátjáról is. Hogy is lehetne immúnis vele szemben bárki?

Teljesen felöltözve Reese Bareden nyomozó szívdöglesztő. Félmeztelenül pedig elveszi a nők eszét.

A férfi zöld szemének csillogásán látszott, hogy mulattatja a helyzet.

– Erősen szeretem.

– Mit? – Jézus, már megint szinte felfalta a szemével, döbbent rá Alice.

– A kávét.

– Ó! – A lány két kézbe fogta a kancsót, s megpróbált mosolyogni. – Rendben.

A férfi mosolyát elnyomta egy újfajta aggodalom.

– Mi a baj, Alice?

– Semmi.

Azt mégsem válaszolhatta, hogy Reese a legcsodálatosabb férfi, akit valaha látott. Pedig látott már néhány remek fickót. Jó embereket, akik mindig segítettek a bajbajutottakon.

– Alice?

A mély, gyengéd hang elűzte a sötét emlékeket. A lány szapora szívverése lelassult, izmai ellazultak. Hangosan kifújta a levegőt, s megpróbált közömbös hangot megütni.

– Igen?

– Maga meg én beszélgetünk ma egy nagyot.

Hangozhatott volna akár fenyegetésnek is, ám Alice ismerte a valódi fenyegetést, így Reese nem tudta megijeszteni. Ezzel semmiképpen, de tulajdonképpen sehogy.

– Rendben van.

Gyors beleegyezése, úgy tűnt, meglepte a férfit. Arra számított tán, hogy ellenkezni fog?

A rossz emlékek a legváratlanabb pillanatokban bukkantak a felszínre, Alice ezért a férfiaktól többnyire távol tartotta magát. Reese-től sem akart semmit. Mégis élvezte vele a beszélgetést, akkor meg miért tiltakozzon? Azokat az adatokat úgysem szedi ki belőle, amelyeket szeretne. Egy-két dolgot viszont elmondhat, amivel kielégítheti a férfi kíváncsiságát.

Legalábbis egyelőre.

Zsozsó már türelmetlenül rángatta a pórázt. Az imádni való kölyökkutya rendszerint még a padlóra pisilt izgalmában, vagy ha már nagyon erős volt az inger.

Még jó, hogy parketta van mindkettejük lakásában, és nem padlószőnyeg.

Reese vetett még egy hosszú pillantást a lányra, bólintott, majd elindult a kutyával. Alice csodálattal nézett utána. Kócos hajával, borostás arcával – ha lehet – még vonzóbbnak tűnt, mint máskor. Széles vállán, hátán, erős karján és combján megfeszültek az izmok, ahogy az ajtóhoz ment, és kinyitotta.

Alice meghökkent.

– Így akar kimenni?

A férfi végignézett magán, majd vállat vont, mintha nem is sejtené, hogy egy ilyen testtel meg lehet állítani a forgalmat, de a női szíveket is.

– Miért ne?

Hisz majdnem meztelen, még a nadrágját sem gombolta be!

– Illetlen.

– Nem maradok lent sokáig – legyintett Reese, majd távozott.

2.

Alice jó darabig állt ott a gondolataiba merülve, mielőtt eszébe jutott, hogy kávét kell főznie.

Sosem hitte volna, hogy valaha egy férfi fog tartózkodni a lakásában, azt meg végképp nem, hogy egy rendőrnyomozó lesz az, aki ráadásul nála is alszik.

Elkészítette a kávét, majd arra gondolt, Reese bizonyára éhes. Már ebédidő volt, de a férfi még nem is reggelizett.

Sőt talán előző nap sem vacsorázott, márpedig egy ekkora embernek jó sok táplálék kell.

Alice megborzongott, amint az előző estére gondolt, amikor egymás után érkeztek Reese lakásába a jók és a rosszak, lövöldözés tört ki, vér folyt, valaki meghalt, másokat letartóztattak, volt, akit a mentő vitt el…

Bár nem érintette közvetlenül, de nyugtalanította az eset. Ugyanakkor a tény, hogy Reese ott alszik a kanapéján, olyan biztonságérzetet adott, amilyet semmilyen fegyver. Zsozsó jelenléte is jót tett neki. Az emberekkel nem mindig könnyű, de az állatok feltétlen szeretetéből mindig is vigaszt merített.

Reese nem tudhatta, de Zsozsó felügyelete nagy ajándék volt a számára. Amíg Reese néhány napja meg nem kérte, hogy vigyázzon a kutyájára, nem is tudta, milyen megnyugtató egy másik élő, lélegző teremtményt tudni maga mellett.

Alice felsóhajtott, majd arra gondolt, megkérdezi Reese-t, mit szeretne enni.

Felkapta a kulcsát, s bezárta az ajtót maga mögött. Kifelé menet felnézett a következő lépcsőfordulóba, Reese ajtaja felé. Nem volt rajta rendőrségi szalag, hogy távol tartsa a kíváncsiskodókat, mint a filmeken, de a lány tudta, hogy a házigazda nem mehet vissza, amíg a nyomrögzítők meg a takarítók el nem végezték a dolgukat.

Igen, Reese csak azért kéredzkedett be hozzá, mert romokban hever a lakása, Alice mégis örült neki. Kifelé bátorságot mutatott ugyan, de semmiképp sem szeretett volna a történtek után egyedül maradni.

Aztán ahogy mindig is szokta, elhessegette a kellemetlen gondolatokat, s elindult az üvegezett bejárati ajtó felé.

Már akkor észrevette Reese-t, mielőtt kilépett volna. Az árnyékban álldogált, Zsozsó lazán tartott pórázával a kezében, két szomszéd lány társaságában. Az egyik egy nagy mellű, szőke szépség, a másik meg egy csinos kis barna. Sortot és sportmelltartót viseltek, szinte mindenük kilátszott. És túlságosan közel álltak Reese-hez.

Alice gondolkodás nélkül odamasírozott, s kikapta a férfi kezéből a pórázt. Reese csodálkozva pillantott rá, nem is hallotta jönni.

– Alice!

– Kész a kávé – jelentette be a lány, majd a többiekre nézett, és Reese kezébe nyomta a lakáskulcsát. – Én itt maradok Zsozsóval, ha még nem végzett, nehogy kihűljön.

Reese meglepett arcán mosoly suhant át.

– Nagyon köszönöm, Alice. Ez aztán a vendégszeretet!

Megsimogatta a lány arcát, elköszönt a két szomszédtól, és elindult befelé. A ragyogó napfény csillogott a bőrén, s aranylóvá festette szőke haját. Még mezítláb is magabiztosan lépkedett.

Mikor Alice észrevette, hogy nem egyedül ő bámul utána, hangosan megköszörülte a torkát.

A szőkeség felnevetett.

– Sajnálom, drágám, de nem tudom levenni róla a szemem. Fantasztikus egy fickó.

A barna egyetértett, s szemmel látható kétkedéssel fordult Alice-hez.

– Együtt vagytok?

– Ó, nem – felelte Alice, s végignézett magán. Nem volt olyan kis aranyos, mint a barna, és olyan formás sem, mint a szőke. Csak egy egyszerű, hétköznapi lány, aki rendszerint még annyit sem mutatott magából, amennyit lehetett volna. – Csupán szomszédok vagyunk. Volt némi felfordulás a lakásában az éjjel, és nálam aludt a kanapén, ez minden.

– Ó, persze! – mosolygott a szőke. – Bárcsak én is felajánlhatnám neki a vendégágyamat! Már javasoltam Reese-nek, hogy járjunk, de kerül engem.

A lányok magyarázatot remélve bámulták Alice-t, aki már bánta, hogy szóba állt velük. Nem formál igényt Reese-re, nem kellett volna beleütnie az orrát hármuk beszélgetésébe. Mégis úgy viselkedett, mint egy féltékeny barátnő, okot adva a két lánynak a találgatásra. Ha most faképnél hagyná őket, az csak további pletykára adna alkalmat.

– Ti is itt laktok, ugye? – kérdezte hát udvariasan.

– A legfelsőn – felelte a barna. – Régóta ismerjük Reese-t.

Alice-nek már lüktetett a halántéka, pedig a két lány csak most kezdett belemelegedni.

– Engem Nikkinek hívnak – mutatkozott be a szőke –, ő meg Pam. Hallottuk, hogy téged pedig Alice-nek szólított Reese.

A férfi felbukkanásáig Alice igyekezett távol tartani magát a szomszédoktól. Sietve Zsozsóra terelte a beszélgetést, hogy ne ő legyen a téma.

– Én vigyázok a kutyájára, amíg ő dolgozik – magyarázta.

A lányok viszolyogva nézték az állatot.

– Odapisil mindenhová – nyafogta Nikki. – Azt hittük, a tiéd, mert mindig veled láttuk. Szóval nem vagytok egy pár? Ez jó hír, ezek szerint Reese még szabad.

Alice nem értette a lányokat.

– Mindketten érdeklődtök iránta?

Pam vállat vont.

– Én mindent megteszek, hogy felfigyeljen rám, de ő sosem bátorít, bár mindig udvarias.

Nikki egyetértett.

– Lecsapnék rá egy pillanat alatt, csak adna egyetlen apró biztató jelet! Annyira nagy, annyira izmos!

Alice sosem volt oda a nagydarab, túl izmos férfiakért, de Reese valahogy más. A közelében mindig felgyorsul a szívverése.

– És nagyon jószívű – tette hozzá. – Azért vette magához Zsozsót, mert valaki kidobta, és halálra gázolták volna az autók. – Örökbe fogadta,