About this series
Noha a Balaton-felvidéki családregény a szerző szándéka szerint trilógiának készült, az olvasók másképp gondolták, és kikényszerítették a folytatást!
Az Édesvízi mediterrán-sorozat immár negyedik kötetében azonban ahelyett, hogy kisimulnának a dolgok, megint bezavar a külvilág az aprócska Balaton-felvidéki falu életébe.
A betelepült kanadai magyar házaspár egy napon arra ébred, hogy a szomszédos szőlőbirtokon a tőkék módszeres kiirtása kezdődött meg. Ezt végignézni sem kellemes, ráadásul egy távoli viselkedéskultúra képviselőiként nem is hagyhatják szó nélkül. De vajon az Öreghegyi Kúria és Borbirtok tulajdonosai számíthatnak-e a helyiek segítségére, illetve Balatonszépe lakói elfogadják-e azt a „nyaralósok” kezdeményezte összefogást, amellyel megpróbálják felvenni a harcot a falu mediterrán báját veszélyeztető befektetői csoporttal?
A Balaton irodalmi nagyköveteként is emlegetett szerző regényfolyamának újabb epizódjában a magával ragadó „bor, mámor, Balaton” hangulaton kívül olyan témák is terítékre kerülnek, mint a természetvédelem, a múlt örökségének értő felhasználása, vagy éppen a felelősség a minket befogadó közösségért.
Ami nem változott az előző kötetekhez képest: az a szeretetteljesen csipkelődő hozzáállás, amellyel hősünk szemléli e picinyke „mediterrán” közösség – és a saját családja – hely- és harmóniakeresését ebben a tagadhatatlanul felbolydult világban.
A híres toszkán és provence-i élményregényekkel vetekedő történet sodrását hatásosan adagolt sok-sok humorral, gasztronómiai kalanddal és életszeretettel fűszerezi a szerző, így aztán nekünk, olvasóknak nem marad más dolgunk, mint ismételten megmerítkezni a semmi mással össze nem téveszthető „édesvízi mediterrán” magával ragadó hangulatában és életérzésében.
Titles in the series (2)
- A világ közepén
3
Akik az előző két kötetben (Édesvízi mediterrán, Szerelmem, Balaton) végigkövették a kanadai magyar házaspár „honfoglalását” a Balaton-part egyik legfestőibb szegletében, nem fognak csalódni Tóth Gábor Ákos balatoni trilógiájának befejező részében sem. Mikor már azt gondolnánk, hogy az Oaks család boldogsága elől elhárult minden akadály, főhőseinkkel együtt kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy a Fenséges Romként emlegetett örökség felújítása és a hozzá tartozó, kincset érő szőlőbirtok művelése közel sem emészti fel annyi energiájukat, mint az a sokszor mulatságos felsülésekhez vezető igyekezet, hogy a helyiek befogadják őket maguk közé a szerénytelenül csak a világ közepeként aposztrofált Balatonszépén. S bár látszólag minden adott lenne ahhoz, hogy felhőtlenül elmerüljenek a hamisítatlan balatoni élmények olykor szó szerint mámorító forgatagában, vagy éppen együtt kávézzanak Gérard Depardieu-vel, ehelyett hol felváltva loholnak Oaks idős apja után – aki többek között előszeretettel zargatja a kúriával együtt megörökölt háziasszonyukat –, hol kényszeresen igyekeznek megfelelni a vidéki romantikát kereső rokonok és ismerősök inváziószerű áradatának, olykor pedig kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megpróbáljanak eligazodni a magyar hivatalok zegzugos útvesztőiben... Nem véletlen, hogy ilyenkor újra meg újra felmerül bennük a kérdés: vajon szükségszerű volt az, hogy ekkora fordulatot vegyen az életük? S noha néhány jó barátra is szert tesznek ez idő alatt a kissé bolondos helyiek köréből – akik finoman szólva árgus szemekkel figyelik minden megnyilvánulásukat –, igazából csak akkor kapnak megnyugtató választ a kételyeikre, amikor kiderül, hogy az Oaks família hamarosan egy apró jövevénnyel gyarapodik... A híres toszkán és provence-i élményregényekkel vetekedő történet sodrását hatásosan adagolt sok-sok humorral, gasztronómiai kalanddal és életszeretettel fűszerezi a szerző, így aztán nekünk, olvasóknak nem marad más dolgunk, mint ismételten megmerítkezni a semmi mással össze nem téveszthető „édesvízi mediterrán” magával ragadó hangulatában és életérzésében. Részlet a Nők Lapja Café ajánlásából „Tóth Gábor Ákos új könyvét három élethelyzetben is érdemes elolvasni. - Egyszer akkor, ha a pénztárcánk és a szabadidős lehetőségeink nem engedélyeznek idén nyaralást, mert új regénye által néhány óra alatt hamisíthatatlan balatoni hangulatban találjuk magunkat. - Másszor akkor, ha úgy érezzük, az életünk perspektívái bezárultak – csakúgy, mint hősünknek, T. G. Oaksnak, aki a kanadai magyarok kertvárosi életét éli meglehetősen egysíkúan és örömtelenül, behódolva felesége és idős édesapja hóbortjainak, egészen addig, míg egy váratlan történés ki nem szakítja onnan. - Harmadszor pedig akkor, ha egy kacagtató, öniróniával teli strandregényt szeretnénk a kezünkbe venni, ami amellett, hogy igen szórakoztató, fontos üzenetet hordoz: mindig a kezünkben van annak lehetősége, hogy változtassunk az életünkön.”
- Végtelen nyár
4
Noha a Balaton-felvidéki családregény a szerző szándéka szerint trilógiának készült, az olvasók másképp gondolták, és kikényszerítették a folytatást! Az Édesvízi mediterrán-sorozat immár negyedik kötetében azonban ahelyett, hogy kisimulnának a dolgok, megint bezavar a külvilág az aprócska Balaton-felvidéki falu életébe. A betelepült kanadai magyar házaspár egy napon arra ébred, hogy a szomszédos szőlőbirtokon a tőkék módszeres kiirtása kezdődött meg. Ezt végignézni sem kellemes, ráadásul egy távoli viselkedéskultúra képviselőiként nem is hagyhatják szó nélkül. De vajon az Öreghegyi Kúria és Borbirtok tulajdonosai számíthatnak-e a helyiek segítségére, illetve Balatonszépe lakói elfogadják-e azt a „nyaralósok” kezdeményezte összefogást, amellyel megpróbálják felvenni a harcot a falu mediterrán báját veszélyeztető befektetői csoporttal? A Balaton irodalmi nagyköveteként is emlegetett szerző regényfolyamának újabb epizódjában a magával ragadó „bor, mámor, Balaton” hangulaton kívül olyan témák is terítékre kerülnek, mint a természetvédelem, a múlt örökségének értő felhasználása, vagy éppen a felelősség a minket befogadó közösségért. Ami nem változott az előző kötetekhez képest: az a szeretetteljesen csipkelődő hozzáállás, amellyel hősünk szemléli e picinyke „mediterrán” közösség – és a saját családja – hely- és harmóniakeresését ebben a tagadhatatlanul felbolydult világban. A híres toszkán és provence-i élményregényekkel vetekedő történet sodrását hatásosan adagolt sok-sok humorral, gasztronómiai kalanddal és életszeretettel fűszerezi a szerző, így aztán nekünk, olvasóknak nem marad más dolgunk, mint ismételten megmerítkezni a semmi mással össze nem téveszthető „édesvízi mediterrán” magával ragadó hangulatában és életérzésében.
Read more from Tóth Gábor ákos
Balatoni Futár: Millennium, Füred, Szerelem Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBalatoni Menedék: Aranyidőktől a vaskorig Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBalatoni örökség: A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsForrásvidék Rating: 0 out of 5 stars0 ratings
Related to Édesvízi mediterrán
Related ebooks
A kúthelyi gyémánt – Forrásvidék 2. Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsDusty. Hazavárunk, Dusty! Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA két Kip testvér Rating: 5 out of 5 stars5/5Madagaszkári küldetés Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsTavaszi vizek Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMindörökké Balaton Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA szívemben titokban Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMr. Polly lázadása Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHátborzongató históriák Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA párduc Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA senki Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsKorai novellák - Vendégek a Palackban Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsZöld dió Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMinél kevesebb karácsonyt Rating: 5 out of 5 stars5/5A világ közepén Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHosszú az út előttem Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsVízkereszt vagy amit akartok Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsInspektor Szindbád Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsKeserű víz Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA Vurstlitól a Magyar Zene Házáig - Séták a Városligetben Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMesék, történetek Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsFérfiképmás: Kultúrharc a 19. század végén Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA következmények Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMálna és a csotrogányok Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÓriáskerék: Fent és lent itthon és Angliában Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSoma, a beszélő kutya Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSzáraz évszak Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHosszúhajú veszedelem Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsVégtelen nyár Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA Te InstaVersed - Az Olvasás Éjszakáján Rating: 0 out of 5 stars0 ratings
Related categories
Reviews for Édesvízi mediterrán
0 ratings0 reviews