Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála
By Falk Miksa
()
About this ebook
Related to Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála
Related ebooks
A jegyesek II. kötet Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsVelence ólomkamráiban Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA nagy per II. kötet Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÉleteim II. rész Rating: 5 out of 5 stars5/5Két választás Magyarországon, Nemzetes uraimék Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHajnali beszélgetések Lukits Milossal Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA jegyesek I. kötet Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsKulcsra zárt szobában Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsOktóberi rózsa: Az ezüstös halántékú férfi és az aranyhajú leány története Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsFejedelmi bálvány Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSiralmas Erdély Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsTegnap és régmúlt: Elbeszélések Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA sötét világ Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBenyovszky Móricz emlékiratai Rating: 0 out of 5 stars0 ratings„Szocializmust akarunk, de magyar úton”: Munkástanácsok 1956-1957-ben Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsLevelek Erdélyből Rating: 3 out of 5 stars3/5Egy homályos eset Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsDéryné emlékezései 1. rész Rating: 5 out of 5 stars5/5A történelem legfurcsább ragadványnevei Rating: 4 out of 5 stars4/5Az óceán vándora Rating: 4 out of 5 stars4/5Szent Szilveszter éjszakája Rating: 5 out of 5 stars5/5Ami a százból kimaradt Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsEmlékpergető Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsF. Scott Fitzgerald Viharos átkelés és más romantikus történetek Fordította Ortutay Péter Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA fele sem tudomány Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsKossuth fia Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA nazarénusok Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÉletpályám Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsA mai francia regény: A mai regény forrásai, légköre, formái Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsTartaria - A történelem egy hazugság: Könyv 2 Rating: 0 out of 5 stars0 ratings
Reviews for Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála
0 ratings0 reviews
Book preview
Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála - Falk Miksa
FALK MIKSA
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN UTOLSÓ ÉVEI ÉS HALÁLA
Emlékezések
Honlap: www.fapadoskonyv.hu
E-mail: info@fapadoskonyv.hu
A könyv az alábbi kiadás alapján készült:
Európa Könyvkiadó Budapest, 1984
Korrektor: Hoppe Adrienn
Borító: Rimanóczy Andrea
978-963-344-946-2
© Fapadoskonyv.hu Kft.
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN UTOLSÓ ÉVEI ÉS HALÁLA
(1866)
Széchenyi István gróf élete nagyszerű tragédia volt, s ily tragédiáknak nem lehet utójátéka; katasztrófával végződnek, beteljesültével ama föltartóztathatatlan sötét végzetnek, mely hiábavaló küzdés után végre megsemmisíti a hős erejét. Az így bekövetkezett tragikus vég nem mindig fizikai is egyszersmind, a test nem mindig egyszerre törik össze a lélekkel, hanem az ily, már pusztán csak fizikai lét a kiégett vulkánhoz hasonlítható; emlékeztető jel, melyhez nagy események emléke kapcsolódik, sőt meglehet, hogy még tisztán emberi érdeklődést is kelthet, de nagyszerűségét elvesztette; az idill kezdődhetik, de a tragédiának vége!
Ha az, amit a világ Széchenyi „őrültségének nevezett, egyszersmind élte tragédiájának is katasztrófája lett volna, ha tetőpontja lett volna ama harcnak, melyet a „legnagyobb magyar
egy magasztos eszméért vívott a kérlelhetetlen sors ellen, s ha ama megrendítő perc után csak oly évek sora következnék, melyek csupán a fizikai lét s nem egyszersmind a nagy ember politikai működésének is folytatását képezik: nem éreznők hivatva magunkat arra, hogy átlépjük a döblingi tébolyda küszöbét, az élőhalottak ama sírboltjába, melynek kapujára méltón illenek e szavak: „Itt hallgat a búbánat, itt nyugszik a szív! A nagy ember iránti kegyelet megsértésének tartottuk volna, ha most már csak kíváncsiság által vezéreltetve, oda pillantottunk volna, hol „sírással tölti egész hátralevő életét, minden bús napot, minden még búsabb éjt
; nem leskelődtünk volna ama forró könnycseppek után, melyek a szemből a lélekre hullanak, s mint Jean Paul mondja, a szép napokban minden fájdalmat enyhítnek, hanem sorsunk hideg évszakában végtelenül fájnak, valamint télen nem szabad a virágot meleg vízzel öntözni. Csakhogy amit Széchenyi eddig szenvedett, az csak a végkészület volt a katasztrófához; de még nem maga a katasztrófa; azon óriási erő, mely a tragikus végzet elleni nemes harcban lassanként fölemésztődött, csak egy pillanatra volt megbénítva, de nem egészen megtörve, nem megsemmisítve; csak a test, melyben az erős lélek lakott, csak az roskadt össze, fölmondván pillanatra a szolgálatot; az oltár összedőlt, melyen a szent tűz lobogott, s beborította romjaival, de e tűz, habár kívülről egy ideig nem is volt látható, tovább égett a romok alatt, hogy végre hatalmasan felcsapjon az omladékok közül!…
Vad zsivaj kísérte Széchenyit a döblingi szomorú útra, s okozói jól kiszámították annak hatását. Íme, itt látjátok az őrült Lear királyt; borzadoz egész agyvelőtök, ha a szerencsétlen aggnak kétségbeesett panaszait halljátok, melyek túlkiáltják a vihar üvöltését; borzalomtól mereven szemlélitek, hogy kimondhatatlan fájdalomtól gyötörtetve, hogyan tördeli kezeit s tépi szélben lengő szakállának fehér szálait. Most kiáltson az ünnepélyes csend közepette csak egyetlen hang is: „álszakáll az, s a kéztördelést tükörből tanulta" – aztán lássátok ennek hatását! Ily frivol hang lőn hallható, mikor először elterjedt a hír, hogy Széchenyi megőrült; nem hittek ama hangnak, de a rendkívüli benyomás, melyet a hírneves hazafi sorsának borzasztó fordulata máskülönben előidézett volna, meg vala hiúsítva, s ezt akarták; igen – méltányosak akarunk lenni, s bevalljuk – ezt kellett akarniok. A politika mindig és mindenütt szívtelen, a nép férfiainak éppen úgy, mint a hivatásos államférfiaknak kezében; aki uralomra vágyik, vagy a már megnyert uralmat szilárdul akarja megmarkolni, az nagyon is hamar megtanulja, hogy ne nagyon válogasson az eszközökben; s mindegyiket megengedhetőnek találja, mihelyt célravezető. Széchenyi megőrült! megőrült a haza sorsa miatt! Ez oly tény lett volna, mely ellenállhatatlan erővel hat a tömeg fogékony kedélyére, jobban, mint ellenfeleinek legagyafúrtabb okoskodásai, leghangzatosabb beszédei. Ily meggyőző tényt nem lehetett kommentárok által meggyöngíteni, félremagyarázás által hatálytalanná tenni, ezt egyszerűen tagadni kellett, s tagadták is! Wesselényi és dr. Balogh nyilatkozatai csaknem nyomtalanul vesztek el; egy pillanatra elhallgattatták ugyan a rágalmazókat, de mélyebb benyomást nem tettek, mellesleg azon okból is, mivel egyáltalán nemigen foglalkoztak velük behatóbban. A politikában is mindig csak a jelenlevőknek van igazuk, s itt is igaz a régi közmondás, akit nem lát az ember, könnyen felejti. Széchenyi távol volt, a jelen eseményeibe már nem avatkozott be, működése a múlthoz tartozott, a jelen pedig oly eseménydús volt, oly viharos, ami körös-körül történt, annyira lekötötte a figyelmet, hogy sem ideje, sem kedve nem lehetett az embernek visszapillantgatni a múltba. Nem, mikor vész és vihar közt vérző lábbal halad előre járatlan utakon, hanem csak akkor, ha már nyugponthoz jutott, akkor tekint vissza a vándor; csak akkor fordítja pillantását szemlélődve a nagyszerű tüneményekre, melyeket háta megett hagyott.
A forradalom viharai végre lezajlottak. Sírva törték össze a vén huszárok kardjukat Világosnál, hogy a muszkának lába elé dobják, s halálos bágyadtan, ezer sebből vérezve hevert a földön a magyar nemzet. A lankadt szem most először fordult visszafelé; csak most vette észre, hogy hiányzik a legjobbak egyike, kit nem lehetett a csatatéren a holtak közt találni, sem a börtön magányában, mert az másnemű magányban szenvedett, távol hazájától, ama szerencsétlenek közt, kiktől a könyörtelen sors visszavette az isteni szikrát, melyet egykor Prométheusz, virágkocsányba rejtve, az égből lehozott. Csak most kérdezősködtek egymástól az emberek Széchenyi sorsa felől. Őrült? Nem őrült? Furcsa kérdés, mely félig-meddig magában foglalja már a tagadó feleletet, oly kérdés, melyet határozottan senki sem oldott még meg, s ily alakban nem is lehet megoldani. Ama léhákat, kik kurtán tudtak rá felelni: „Igen, igen, Széchenyi István bolond, valamennyi Széchenyi bolondos többé vagy kevésbé – e finom emberismerőket nem vehetjük számításba, de komoly vizsgálók, kitűnő szellemek is hasztalan fáradoztak e véleményünk szerint megoldhatatlan kérdés megoldásában. Egy szellemdús magyar publicista, Kecskeméthy Aurél, ki finom fiziologikus látással bír, s kinél, Széchenyivel gyakran érintkezvén, nem hiányzott a tárgyismeret sem; Széchenyi utolsó éveiről írt könyvében e kérdést fejtegeti: „Őrült volt-e Széchenyi ?
– s finom észleletek során át csak ama nagyon is kevéssé fölvilágosító következtetésre jut: „Széchenyi már egészséges korában is rejtély volt. Utolsó tízévi állapotára pediglen nincs elnevezésünk a szótárban." Más helyütt meg azt mondja Kecskeméthy: „Általában az öreg s beteg Széchenyi nem képez ugrást a 47 előtti Széchenyitől. Van köztük összefüggés mind az egészséges, mind a kóros tulajdonságokban, annyira, hogy az egyik a