Everand Logo

Welcome to Everand!

  • Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

    Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

    Lomtalanítás
    Lomtalanítás
    Lomtalanítás
    Ebook122 pages1 hour

    Lomtalanítás

    By DrMáriás

    ()

    Read preview

    About this ebook

    DrMáriás (sz. Máriás Béla) író, zenész, festő, performer. 1966-ban
    született Újvidéken. Belgrádban folytatta művészeti tanulmányait.
    1991-től Magyarországon él. „Kegyetlen könyv: nyers,
    puritán, kíméletlen, s a végén sem mutat kiutat, nem nyújt
    feloldozást. Egyedüli tárgya, hőse voltaképp egy
    ismerősen, átlagosan rettenetes, lepusztult, normális életre
    alkalmatlan bérház, ám ez a ház nemcsak lakhely, színtér,
    hanem maga is élő, lélegző szervezet - éppolyan, mint lakói,
    ezek a megcsúszott, tönkrement, leépült szerencsétlenek,
    akiknek sorsa egy az épülettel, lévén hogy normális
    életre számos oknál fogva maguk is alkalmatlanok. A ház és a
    közösség jelene-jövője így fedi le egymást teljesen:
    emeletek, ajtószámok tárják elénk fokról fokra a társas
    magány, elveszettség becketti panoptikumát. Sorra
    színre lépnek ezek a más törvények szerint élő, mindenen
    túljutott, véglényszerű, vagy még épp a létezés peremén
    billegő, utolsó erejükbol kapaszkodó figurák-alakok,
    lakásajtajukkal együtt tárul fel az egy rugóra járó,
    tragikus élettörténetük, jellemük, lelkük, kinézetük, hogy a
    bérház bűnügyi krónikákba illő mélyvilági pokla - vagyis
    rendes, hétköznapi működése - érthető, konzekvens,
    logikus és megmásíthatatlanul sorsszerű legyen. Mégsem
    csupán egyfajta szociohorror az, amit olvasunk, s nem is a
    szociografikus tényfeltáró próza újabb változata - holott
    Máriásnak láthatóan ehhez is megvolna az élményanyaga -,
    hanem színtiszta szépirodalom, mely a szenvtelen megfigyelő
    pontos leírásait, a puritán nyelv és stílus minimalista
    eszközeit mély empátiával, a látásmód közel hajoló
    érzékletességével, a részvét, a szolidaritás hangjával s a
    leleplező irónia sajátos, máriási tapintatával
    keresztezi.

    Így lesz ez egy szép könyv minden kendőzetlen durvasága
    mellett, mely értük íródott: ezekért a halálukra várakozó,
    vigasztalan embereket rejtő, pusztulásra ítélt házakért.” Keresztury Tibor
    LanguageMagyar
    PublisherFapadoskonyv.hu Kiadó
    Release dateDec 10, 2013
    ISBN9789633447703
    Lomtalanítás

    Read more from Dr Máriás

    Related to Lomtalanítás

    Related ebooks

    Related podcast episodes

    Related categories

    Reviews for Lomtalanítás

    0 ratings

    0 ratings0 reviews

    What did you think?

    Tap to rate

    Review must be at least 10 words

      Book preview

      Lomtalanítás - DrMáriás

      drMáriás

      LOMTALANÍTÁS

      Honlap: www.fapadoskonyv.hu

      E-mail: info@fapadoskonyv.hu

      978-963-344-770-3

      ©Fapadoskonyv.hu Kft.

      © drMáriás

      HOMLOKZAT

      Borika, a barna, nagy szemű nyolcéves kislány a százéves ház előtt áll. Nézi a homlokát, keresi a szelíd vonásokat, a lágy töréseket, keresi a megértő, nyugodt szemeket, de nem találja sehol. Egy kíméletlenül egyszerű, kegyetlenül nyers téglaházat lát, rajta az italtól bebarnult foltokat, a háborúktól keletkezett pórusokat, az ütésektől felszakadozott bőrt, a beteg ráncokat, a fagyott vonásokat és a rémületet tükröző ablakszemeket. Sétál a ház körül tétován, nézi az egyik oldalról, nézi a másikról.

      Egy látomással áttört falrészen át meglátja az udvarban játszó gyerekeket, érzi a dohos szemét szagát, hallja a bezártak sikolyait, s bámulja a láthatatlanul egymás nyakához láncolt szomszédokat. A sütőkre görnyedő vénasszonyokat, a fejüket a falba verő lakókat, akik nem szabadulnak a háztól, a háztól, mely önmaga lepusztult kórháza és orvosa, foglya és börtönőre lett megannyi társával az utca képén.

      Nézi a házat, amelyben lakik, s a mellette sorakozó ugyanolyanokat, ahogy végtelen sorban egymás kezét fogják, s várják, hogy szűnjék meg a fogság, s elindulhassanak messzire, oda, ahol az erdők, a hegyek, a folyók és a tisztások vannak.

      Borika keserűen elmosolyodik, majd rácsimpaszkodva a kapuajtó hatalmas kilincsére, résnyire betolja az ajtót, és befut az őt bámuló fejbe.

      FSZT./1.

      A gondnok nagydarab, szakállas, üres szemű harmincöt körüli ember. Egy szobában lakik sovány feleségével és két gyermekével, nagy fekete kutyájával, rengeteg aranyhalával, tévéjével és mindazzal az irgalmatlan kacattal, szeméttel, amit naponta talál és hazahoz.

      Kedvenc szórakozása a pornóadók belövése és bámulása. Külön követőrendszert dolgozott ki, hogy az állandóan változtatott kódokat feltörje. Egész éjjel pornót néz, a lehető legkeményebbet, majd beáll a konyhába, és nyögve onanizál. A kutya ilyenkor mögötte csahol és ugat, amíg a művelet befejeződik, minden éjjel, kivétel nélkül.

      Egy napon a feleség, aki naphosszat sírt tehetetlenségében, fogta magát, s elmenekült a gyerekekkel. A gondnokot ez nem viselte meg különösebben. Sajnálta a gyerekeket, de nem tudott változtatni életén, maradt az antennaforgatás és az éjszakai szórakozás.

      Ürességtől kongó napjait továbbra is gyűjtögetéssel tölti, s hordja haza az elázott deszkákat, rozsdás alkatrészeket, letört hűtőszekrényfogókat, szétszakadt parókát, repedt akváriumokat, szétázott telefonkönyveket. Már-már alig fér be egyedül is az egyetlen szobába.

      Egy reggel a közeli építkezés hatalmas gödrében sétált. Lépkedett, rugdosta a kacatot jobbra-balra az útjából, remélve, hogy valami érdekeset talál. Egyszer csak valami keménybe rúgott, ami suhogva továbbgurult a magas gazban. Egy fej volt, egy hosszú fekete hajú férfié. A halott fej szeme üresen nézett a semmibe, nem látott semmit.

      A gondnok egy kicsit viszolygott, majd bottal egy kartondobozba lökte és hazavitte. Otthon jól látható helyre akarta tenni, ezért fogta a halakat nagy zöld akváriumából, kiöntötte a vécébe, a fejet a helyükre tette, oldalról téglákkal támasztotta meg, hogy ne dőljön el, s úgy álljon, hogy őt nézze.

      Nézte a fejet, felröhögött. Örült, hogy most már nincs egyedül. A kutyának is tetszett, csóválta a farkát, és ugatott az akvárium felé. Ekkor vette észre, hogy a fej éppen olyan, mintha az övé lenne. Ha ránéz, mintha saját magát látná a tükörben.

      II/4.

      Emi néni nagyon szegény. Szegény a ház valamennyi lakója, egyik napról a másikra él, s nem tud, nem is gondol, nem is akar már kitörni abból, amiben él, de Emi nénihez képest ők mindannyian gazdagok. Mert Emi néninek még az a nyomorult kis nyugdíja sincs, mint a többieknek, csak egy segély, amelyből éppen csak, hogy ki tudja fizetni a kevéske villanyt és gázt, amelyeket kínos takarékossággal használ, mert fél, hogy túllépi a határt, s akkor kikapcsolják, ő meg ott fagy meg kis lakásában.

      Egy időben naponta kibuszozott a város melletti szántókhoz, hogy répát, gyökeret gyűjtsön, s legalább azt megfőzhesse és megegye, de amióta ott egyszer rajtakapták és megverték, többé már oda se mer menni. Nincsenek gyermekei, rokonaival se tartja a kapcsolatot, így senki sincs, aki pénzzel vagy élelemmel segíthetné.

      Emi néni sokszor napokig nem eszik. A ház környékén téblábol, már alig remélve, hogy bármi ennivalót talál. A boltok, a piac környékén már a hulladékok között sem talál felhasználható ennivalót, a kukákból meg a hajléktalanok elvisznek minden ehetőt.

      Emi néni egyik felderítő sétáján a közeli kórházhoz ért. Körbejárta az épületet, majd kotorászni kezdett a kórház mögötti nagy konténerben. Nem zavarta, hogy a járó-kelő betegek bámulják, a gyilkos éhség parancsolt, s ő kotort, egyre mélyebbre, mégse talált semmit. Eszelős dühroham vett rajta erőt, az utolsó elkeseredettség dühe, a végső tehetetlenség átkozott szégyene elleni lázadásé, s még mélyebbre kotort.

      Ekkor egy vastag műanyag zacskót tapogatott ki a keze. Beleszakított, s tovább kotort, majd megmarkolta zsákmányát, és kihúzta a csomagot. Belepillantott: véres húscafatok, mellette kötszerek, zsinegek. Már mindegy volt, hogy ez micsoda, fogta a zacskót, lopva táskájába tette és hazavitte.

      Otthon elővette, s amikor a csap alatt mosni kezdte, látta, hogy a kibontott zacskó tartalma egy szétroncsolt gyermekkéz. Fogott egy nagy lábast, levágta a csontokról a még használható húst, beletette a fazékba, s feltette főni. Paprikát tett még a fazékba, valamennyi fűszert. Félájult izgalomban várta az eredményt.

      Amikor elkészült az étel, a lábast szépen megterített asztala közepére tette, majd ünnepélyesen szedett a tányérjába, és ősrégi bádogeszközeivel enni kezdett. Eleinte undorodott, összeszorult a gyomra, forgott vele a világ, de lassan magába erőltette a levest, a húst, s az étkezés után lefeküdt. Mélyen aludt, s lidércálmai voltak. Egy ismeretlen gyermeket álmodott, aki visszakéri tőle kezét, sír, zokog, jajgat, de ő nem tudja megvigasztalni, nem tudja megnyugtatni, kiengesztelni már soha.

      Emi néni napokon belül jobban lett. Kiheverte a megrázó élményt, kissé megerősödött, így újra elment jobb híján a kórházhoz ennivalót keresni. Mint megtudta, a kórház baleseti sebészettel is foglalkozott, így kerültek a műtők maradványai a kukába, ahol ezúttal is talált néhány felismerhetetlen apróságot.

      Emi néni étkezése így valamelyest megoldódott. Lassan, nagyon nehezen ugyan, de megszokta, hogy emberhúst eszik. Nem volt rossz az íze, szinte ugyanolyan, mint a többi, valamivel édesebb. Csak az számított, hogy ő ebből erőt merít. Idővel az ízesítésen is javított, a beszerzés hétköznapivá vált számára.

      Egy napon, ahogy ott turkált a konténerben, odalépett hozzá egy hatalmas termetű férfi. Emi néni megijedt, hogy vége, lebukott, most már végleg nem lesz mit ennie, éhen hal. De nem ez történt. Egy boncmester volt, aki hozzálépett, csak annyit mondott, hogy szóljon neki, ha bármire szüksége van. Ő szívesen segít, az alagsor végén van a terem, ahol a boncolásokat végzi, délelőttönként ott megtalálja. Emi néni félelmében elszaladt.

      Másnap fogta magát, mivel az előző napon nem talált semmit, összeszedte bátorságát, s lement az alagsorba, hogy megkeresse a boncmestert. Megtalálta az ajtót, bekopogott, az ismerős arc rámosolygott, betessékelte.

      A terem közepén egy hatalmas boncasztal állt, rajta egy idős férfi hullája, mellette rengeteg fogó, kés, kesztyű, tű. Emi néni csak állt és bámult, a férfi meg nyitogatta a hatalmas hűtőház ajtait, amelyek mögött hullák sorakoztak: öregasszonyok, öregemberek, itt-ott

      Enjoying the preview?
      Page 1 of 1