A tisztesség ára

KERTÉSZ ÁKOS

A TISZTESSÉG ÁRA

Regény

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-374-630-1

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Kertész Ákos

Köszönöm ezt a könyvet Évának

önzetlen segítségének

empátiájának szolidaritásának

és ajánlom ezt a könyvet

roma testvéreimnek

a Magyar Köztársaság rendőreinek

közülük is azoknak akikkel naponta

megfizettetik tisztességük árát

Pocsolya. Inkább csak sár, nem is pocsolya. Közepén egy béka emeli lassan a fejét, előbb csak a két kidülledt szeme bukkan elő a sáros vízből. Szünet. A béka elszánja magát, kiugrana, de a levegőben megállítja valami: idétlenül kalimpál. Csilingelő gyerekkacagás. A béka bal hátsó lábára cérna van kötve; a gyerekek visszaültetik a pocsolya szélére. Két boglyas fekete fej, két csillogó fekete szempár. A kölykök olyan öt-hat évesek lehetnek, egy fiú, egy lány. Szutykosak, csupaszok, csak egy pecsétes trikó van rajtuk. Romák. Guggolnak a pocséta mellett. A béka ül és vár. Nem mozdul, rájött, hogy reménytelen. Akkor a fiú, mint a gombfociban a gombot, összezárt mutató és hüvelykujja körmével megpöccinti a béka fenekét, a béka ugrik, bele a tócsa közepébe, és most ott vár. Nem látni a fekete víztől, míg lassan elő nem bukkan megint a két szeme. Körülnéz.

Egyszerre közeledő autók motorjának a berregése hallatszik. A két gyerek fölpillant a kocsikra, és villámgyorsan bevetik magukat az útmenti bozótba. Lehasalnak, úgy figyelik az autókat, mint ellenséges harckocsikat a katonák. Fedezékből. Csak náluk nincs fegyver, nem tudnak tüzelni, de az világos: háború van. A két kocsi elhúz, a gyerekek előmerészkednek.

A béka? kérdezi a kislány

Meglógott.

Mér nem hoztad?

Rendőrök vótak! A fiú úgy érzi, abszolút érv: mindent megmagyarázott. A kislány is. Nem is firtatja tovább.

Te, fogjá másikakat!

A két rendőrautó robog az úton.

Be a faluba, a kocsma elé. Az ajtók kivágódnak, négy keménykötésű egyenruhás ugrik elő. Erősek, kizabáltak.

A kocsmában csönd van. Vagy tíz-tizenkét ember iszogat békésen. Ki az asztalnál, ki a söntésnél. Ahogy a rendőrök becsörtetnek, néma csönd lesz: a darázsdönögés fülsértő szirénahanggá erősödik.

Ki verekedett?

Nem tudom. Elszaladtak... mondja sápadtan a csapos.

Az egyik egy fejjel magasabb a csaposnál –, megmarkolja a grabancát, fölhúzza, az állát is fölpöcköli, a saját szeme magasságába húzza föl az alacsony embert, s ahogy beszél, lehelete beledől a csapos szájába. – Maga a Surján Dodó!

Én.

Maga telefonált?

Persze, hogy ő telefonált, a nevét is bemondta!

Ki verekszik itt?

Láthassák...

Az egyenruhás még magasabbra emeli a grabancánál fogva a csapost, az inge halk reccsenéssel szakad, a cipője orra már nem éri el a padlót.

Kérdeztem valamit!

Hászen tetszenek látni...

Mikor az egyenruhás elengedi Surján Dodót, mintha az üres ruhájában nem volna test, mintha a ruháját tartotta volna idáig a zsaru, úgy esik össze puhán, szinte szétfolyik az olajos padlón. A rendőr körbenéz a társain. Int a fejével és a söntéspultnál némán álldogáló cigányember kezéből kiveri a söröskriglit, a másik kezével meg a pofájába mázol, a cigány orra véres húsdarab, arcán, ruháján végigömlik a vér. A rendőr hátracsavarja a kezét, lenyomja a földre, csizmájával a nyakára lép, és a balkezét is hozzácsavarja a jobbhoz, megbilincseli, és viszi a kocsihoz. Bal kezével a torkánál, jobbjával a bilincsénél, és emeli a cigányt, hogy ne állhasson a lábára: cipője orra dupla rovást szánt bele a földbe. A cigány hörög, krákog, harákol, majd’ megfullad. Az egyenruhás emeli: a cigány kicsi ember és sovány. A másik romát hanyattrúgják székestül, a harmadiknak belemarkolnak a hajába, az arcát beleverik az asztalba, hogy csupa vér lesz, a negyedik már tartaná a két kezét, hogy lehet bilincselni, de a rendőragy másképp jár: a zsaru tökön rúgja, majd, amikor az összegörnyed, térdével az arcába rúg, leteperi, ő is a tarkójára lép a saját zsákmányának, hátracsavarja előbb az egyik, aztán a másik kezét, úgy viszi ki, baljával a torkát fojtogatva, jobbjával a bilincsét tartva.

Hat cigány fér a kocsikba, a hátsó ülésekre. Az egyik alig tizenkét éves: gyerek. Egy másik már öregember. A pofontól, amit bevezetésképpen kapott, leröpült a szemüvege. Boglyas üstöke hófehér, és sovány, mint az auschwitzi foglyok vagy mint Pol-Pot haláltáborainak lakói voltak Kambodzsában.

Ez itt Magyarország. Az ezredforduló.

Mikor becsukódik a kocsmaajtó, Surján Dodó föltápászkodik, először a cigány szemüvegét emeli föl, leteszi a bádogpultra, aztán a fölborult székeket állítgatja helyre.

Nyílik az ajtó.

Az a cigányember, aki most belép, van vagy száznyolcvanöt centi magas, és hozzá száz kiló. Badibildinges.

Látod, bazdmeg!

Nem tehetek róla...

Nem te hívtad a zsarukat?!

De hát itt bunyó volt... késelés!!!

Mi közöd hozzá! A mi dolgunk.

De engem csuknak le...

Hat ártatlan romát csuktak le. És most verik őket. Megmutatom hogyan. Úgy foglak verni, mint őket a zsaruk, és addig foglak verni, ameddig őket a zsaruk.

Csönd. Az óriás odalép a telefonhoz, kitépi a falból és Surján Dodóhoz vágja, Dodó elhajol, a telefon végigszánkázik a bádogpulton, és lesodorja róla a poharakat és néhány üveget.

A csörömpölés után újra csönd. Dodó szembenéz Rigó Ferivel, a nagydarab romával. Reszket. De Rigó Feri megfordul és kimegy a hátsó ajtón.

Robog a két rendőrautó visszafelé. A két kis romagyerek a bozót fedezékéből figyeli őket.

A kocsmáros bezárja a kocsmát, és átmegy a főtéren a templom mellé, a plébániára.

Főtisztelendő úr, telefonálhatok? Az enyémet tönkretették.

Kinek akarsz telefonálni?

Mihálynak. A Nyerges Mihálynak. A sarusdi körzeti megbízottnak.

Mi köze annak Béláshoz?

Itt jártak a rendőrök, elvittek hat ártatlan embert.

Cigányt. Láttam.

Főtisztelendő úr, a cigány is Isten teremtménye. Érettük is meghalt a mi urunk Jézuskrisztus, még ha nem is járnak templomba.

Nem arról van szó, édes fiam, ez politika. Én abba nem ártom bele magam.

De csak telefonálnék...

Innen nem!

A gyereket szembeállítják a többivel. Na, ki verekedett? A romák hallgatnak. Az egyik egyenruhás megcsavarja a gyerek fülét. – Letépem a fülét. Én nem vagyok szívbajos. Ki verekedett?!

Mink nem.

Neveket akarok hallani! A zsaru megcsavarja a gyerek fülét, a gyerek ordít, nem ok nélkül, a füle beszakadt, nyakába csurog a vére. – Neveket, a kurva roma anyátokat!!

A cigányok iszonyattól kimeredt tekintettel hallgatnak.

Akkor a másik belemarkol az egyik cigány hajába, és fölemeli. Az még csak sziszeg, nem ordít. Aztán a rendőr megrázza a fölemelt embert, a haja a markában marad, a cigány elesik, fejét elönti a vér. Akkor már ordít.

Te, és ha egyszerűen megskalpolnánk őket?!

Egészséges férfiröhögés.

Egyet kipenderítenek a középre, ez viszonylag fiatal, erős, zömök fiú. – Na, ki vele! Ki volt?!

Nem tudom. Mikor én bementem, már mind elszaladt, mert a Dodó telefonált magukért.

Tehát azt láttad, hogy a Dodó telefonált. Miért telefonált?

Nem láttam. Csak úgy mondták.

És azt nem mondták, ki verekedett?!

A választ meg se várják. Négyen esnek neki, nem gumibottal, puszta kézzel, kiszámítottan, komótosan, profi módra. Ha az egyik az arcába csap, a másik a gyomrába, a harmadik tökön rúgja, a negyedik tenyéréllel a tarkójára ver, ha összeesik, fölrántják és kezdődik elölről. A másik öt nézi, és elgondolkodhat, mi vár rá.

Surján Dodó a fűszerestől telefonál. – Mihály, segíts, ezeket agyonverik.

Mér hívtál rendőrt?

Mer igazi bunyó volt, vér folyt. Késeltek. Be voltak szíva páran, és a Rigó Feri úgy gondúta, hogy rendet csinál... Ha valaki ott marad nekem, bezáratják a kocsmát, és engem sittelnek le.

A sarusdi körzeti megbízott, akkora parasztember legalább, mint a Rigó Feri. Ő is badibildinges. Csak közelebbről látszik, hogy cigány. Kirohan a házból bevágja magát az Opeljébe, kilő, elporzik.

Berúgja a bélási rendőrörs ajtaját. Addigra a cigányok a rács mögött ülnek, a rendőrök söröznek a jól végzett munka örömére.

Te mit keresel itt? Ez Bélás, nem Sarusd!

Hat cigányember eltünését jelentették. Ha jól látom, ők azok. Mi a bűnük?

Verekedtek. Nézd meg őket! Össze-visza verték egymást.

Beviszem őket a kórházba, orvosi látleletet vetetek.

Innen, te hülye kommandós?! Ez Bélás, nem Sarusd! Itt te nem vagy illetékes.

Az orvos meg tudja állapítani, ha kényszervallatást alkalmaztatok.

Mi? Hozzátok nyúlt itt valaki egy ujjal is?

A cigányok kórusban tiltakoznak: nem, nem, Isten bizony, senki!

Nyerges Mihály sarusdi körzeti megbízott most Béláson, Rigó Feriéknél ül az egyetlen karosszékben. – Engem nem érdekel, kik voltak, bár arról elbeszélgethetnénk, rendjén van-e, hogy az igazi garázdák helyett hat ártatlan romát vernek dadogósra itt az őrsön... csak azt mondd meg, kit szúrtak meg. És hogy hol találom.

Rigó Feri nem akárki, náluk televízió is van. Hosszan bámulja a reklámot, a legújabb hónaljszpréről és intimbetétről; vonakodva szólal meg, mint akinek nehezére esik a beszéd. – Ne nézz hülyének. Ha tudod, má’ köteles vagy jelenteni is.

Ha neked annyi ezresed volna, amennyit én má’ nem jelentettem abból, amit tudok...!

Nem hiszek neked, rohadt romazsaru...

Hát jó. Nyerges Mihály föláll, és indul. Kint már éjszaka van, a putrik sora földre lapul az éjszakában, mint a megbúvó állat. Mihály némi gondolkodás után belöki az egyik putri ajtaját. Bent meleg van, félhomály, halk gyerekzsibongás, bűz. Legalább nyolc gyerek nyüzsög elől láb alatt, hátul az ágyon fekszik valaki, de nem látni kicsoda, körülveszik a fölnőttek; ki állva, ki ülve. Mihály jöttére elnémul minden nesz. A körzeti megbízott félretolja az embereket: a sarokban, horpadt díványon fekszik a megszúrt cigány szinte vérbefagyva.

És ha elvérzik nektek? Mit csináltok vele? Elkaparjátok? Ki szúrta meg?

Ellenséges csönd. Mihály kifordul.

Benyit az orvoshoz, a család éppen vacsorázik.

Né, a Mihály! Mi van, Mihály? Hogy van a feleséged, elmúlt már a derékfájása?

Most nem érek rá, doktor úr. Sürgős.

A többiek némán, ijedten figyelik a családfőt, aki bepakol az orvosi táskába. – Szúrt seb?

A kocsiban a körzeti megbízott kendőt vesz elő.

Ne haragudjon, doktor úr, tudja, ahogy a múltkor. Ha baj van, rámfoghatja. A Nyerges Mihály bekötötte a szemét, nem tudja hol volt. Az orvos bólint. Mihály az orvos kezébe adja a kendőt, az orvos egy percre a szeme elé emeli, aztán visszaadja. Mihály visszadugja a zsebébe. Megadatott a császárnak…

Na, nyomás, kifelé mindenki! – mondja a körzeti megbízott, és elzavarja a sok jajveszékelő romát a sebesült mellől.

Egy lavór forró, tiszta vizet kérek.

Ugorjatok, a kurva anyátokat! És a víz tiszta legyen! Tiszta!

Mihály, szól hátra az orvos munka közben, bekötötted a szemem, jó, nem tudom hová vittél... de hogy a Lakos Józsit nem ismertem föl, azt élő ember el nem hiszi nekem. Én húztam ki az anyja hasából.

Ezek nem is látták magát, doktor úr. Itt nem járt orvos hónapok óta. Ahogy ők bíznak magában, maga is bízzon már bennük.

Kórházba kéne vitetni... túl sok vért vesztett...

Az nem megy. Vagy meggyógyítja az isten, vagy nem. Ha meghal, magát hívják ki: állapítsa meg az infarktust vagy valami jót... ne kelljen boncolni... Úgyse találják meg, ki szúrta le; én se találnám meg. De gyagyásra vernek vagy tizenöt embert, és legalább tizet bevarrnak. Ártatlanokat...

Mielőtt beszállnak az Opelbe, Nyerges Mihály kirobban: – A saját anyám nyomja ki a szememet, ha én még egyszer idejövök segíteni nektek, rohadékok! Én se egy jó szót, se őszinteséget nem kapok tőletek, csak a balhét vigyem el mindig?! Mi a kurva anyámnak vigyem vásárra a bőröm, ha egy köszönömöt se kapok?!

Csönd. Sötét. Az éjszakába beleolvadnak a kormos arcok, csak a szemek fehérje villog. Egy asszonyhang, talán inkább öregasszony hang szólal meg halkan.

Azér Mihály... köszönjük...

Bassza meg... most már kinn vagyok a vízből...

*

A szerpentin alján, ahol a 91-es busz is lejön a Rózsadombról, a Margit körút torkolatában egy nem föltűnő nem is nagyon új, két-három éves, egyszerű, szilvakék BMW-t állít meg a piros lámpa. Benne negyven körüli, barna féri ül látszólag közömbös, inkább derűs hangulatban. Mögötte a harmadik kocsi egy szintén jelentéktelen, fűzöld Suzuki Swift 1300-as, amiből sok ezer szaladgál a városban. A Suzuki Swift jobb első ajtaján, a vezető mellől kiszáll egy drapp dzsekis, harminc körüli férfi, jelentéktelen, jellegtelen figura. A szemébe húzva fekete baseball sapka. Sietség nélkül megkerüli elölről a BMW-t, a nyitott vezetőablak mellé lép, dzsekije alól hangtompítós pisztolyt vesz elő, és két golyót ereszt a BMW-ben ülő férfi halántékába. A Margit körút mindent elnyelő közlekedési alaplármájában nem is hallatszik a két pukkanás. Az tűnik föl, hogy a lámpa zöldre vált, a BMW mégsem indul. Nagy dudakoncert.

Mi lesz, faszikám, elaludtál?!

Ez tajt siker, ráborult a kormányra és szunyál...

Vagy rosszul van.

Hé, mi lesz ott?! Lefulladt vagy nem találja a sebességet?!

Türtőztesse magát uram, ez az ember vérzik!

Ezt lelőtték!

Ne fantáziáljon!

Voltam katona. Igen? És tudom, milyen a lőtt seb.

Igaza van! Ez pisztolygolyó. Vagy távcsöves puska.

Hol van egy rendőr?! Értesítse már valaki a rendőrséget.

A BMW mögött álló Honda Civicből kiemelkedik egy nyulánk, nagy ádámcsutkájú bajuszos férfi. Megtörtént. Riasztottam a rendőrséget mobilon. Úton vannak. Engedjenek oda! Orvos vagyok.

A bajuszos pasas a Hondából a sebesült férfi nyaki ütőeréhez nyúl. Ez meghalt. Megjegyzem a két lövésből mind a kettő halálos. Menjenek kicsit távolabb, kérem, ne érjenek hozzá, míg meg nem jön a rendőrorvos!

Közben a drapp kabátos, hóna alatt a pisztollyal, nyugodt léptekkel, észrevétlenül följebb sétál a szerpentinen, ameddig a kanyar el nem takarja. Itt egy lélek sincs, se jobbra, se balra, a drapp dzsekis belép egy kapu alá, a kukába dobja a fegyvert, a dzsekit és a baseball sapkát, leránt a kezéről egy pár gumikesztyűt, azt is utánuk hajítja, és szép finoman visszaereszti a kuka fedelét, majd lassan visszaballag, beül a fűzöld Suzuki Swiftbe, a vezető mellé.

Oké?

Oké.

A két férfi türelmesen várakozik a dugóban. Szirénázás, rendőrautók, mentő, egyenruhások és civil nyomozók. Lassan sor kerül a BMW mögötti kocsik felületes átvizsgálására is, mindkét férfit igazoltatják, a papírjaik rendben,

mit láttak,

ők semmit,

lövéseket hallottak?

én semmit se hallottam,

sajnos én sem...

nyissák föl a csomagtartót! – fölnyitják, semmi...

köszönjük, lecsukhatják.

Jónapot.

*

Az ORFK üvegpalotájának egyik belső folyosóján megy Nyerges Mihály sarusdi körzeti megbízott egy bizonyos iroda felé, melynek ajtaján dr. Zofár Károly alezredes neve olvasható. (Fővárosi Életvédelmi Főcsoport. FÉF.)

Zofár az egyik számítógép monitorján futó adatokat bámulja, amikor Mihály rátör.

Karcsi bá’, föladom!

Mihály! Isten hozott, Mihály, éppen terád gondoltam... Zofár alezredes fölugrik, magához ölelné Mihályt, ha Nyerges hagyná. Mondom: föladom! Azért jöttem. Helyeztessen vissza a kommandósokhoz!

Zofár megtorpan, két karja lehanyatlik, arca megkeseredik, pillanatok alatt mintha éveket öregedne.

Ettől tartottam...

Én meg ettől. Ettől a jelenettől, alezredes úr.

Tudod kinek vagyok én alezredes úr?! Annak a talpnyaló dandártábornoknak, akit a nyakamra ültettek Kabátfalváról, érted, de ha te leurazol, szétrúgom a valagad! Most adod föl, amikor kezdünk egy kicsit egyenesbe jönni, amikor kezdtem végre megértetni ezekkel is, hogy minél több roma van a testületnél, annál kevesebb lesz a cigánybűnözés, és ha kevesebb a cigánybűnözés, kisebb a cigánygyűlölet, mert a magyar lakosságot azzal lehet legjobban bevadítani, ha félnek tőlünk, ha beveszik, hogy minden roma bűnöző, és ha kisebb a rasszizmus a magyarokban, rögtön több lesz a munkaalkalom a cigányoknak...

Nyerges Mihály már olyan régen és olyan kitartóan bámul kifelé az ablakon, hogy Zofár alezredes kénytelen fölfogni, hogy Mihály ezt most hallja tőle százhuszonhetedszer, és már tele van vele a töke.

Jó, gyere le egyszer Tahófalvára, állj be sarusdi körzeti megbízottnak, és amikor titokban értesítenek, hogy a bélási rendőrörsre bevittek hat romát azzal a nyilvánvalóan hazug váddal, nem is gyanúval: ürüggyel, hogy verekedtek, és odabent szórakozásból félholtra verik őket, és azt mondják neked a pofádba röhögve, hogy verekedtek, nem látod, hogy összeverték egymást??!!... és a saját véreidtől,