Vadnyugati kiskirály

PETER STOCK

VADNYUGATI KISKIRÁLY

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: info@fapadoskonyv.hu

Borító: Tőke Péter Miklós

978-963-376-478-7

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© Tőke Péter Miklós, 2012

AZ ÍGÉRET

A legény keze olyan óvatosan fogta ujjai közé az arany­szőke hajszálakat, mintha attól félne, jóvátehetetlen kárt okoz az érintése.

– Gyönyörű… a… hajad… – dadogta gyermekes zavarral, és nem tudta, hogyan is folytassa. Pedig annyi mindent akart mondani, amikor bejött a pajtába, Suzy után, aki a gereblyét támasztotta vissza a sarokban lévő helyére.

– Csak a hajam gyönyörű? – kérdezte kacéran a lány, s hosszú szempillái alól meleg pillantást vetett a fiúra. Tisztában volt vele, hogy az illendőség azt kívánná, húzódjon kissé hátrább, hiszen kettejük kapcsolata még nem indokolta az ilyen bizalmaskodást. Ugyanakkor viszont tagadhatatlanul jólesett neki az érintés; ugyanis már régóta érezte, hogy Jack szerelmes belé… Mi tagadás, őneki is tetszett a jóképű, mokány tehenészfiú, és valami furcsa melegség töltötte el, valahányszor összetalálkoztak az udvaron, és néhány közömbös szót váltottak egymással – az időről, a farmról, a munkáról, az állatokról. A  fiú azonban nem mert közeledni felé, s ennek több oka is lehetett – kezdve onnan, hogy a munkaadója lánya volt, egészen odáig, hogy egyszerűen félénksége akadályozta a közeledésben.

– Hahó, Suzy! – hallatszott most odakintről egy nő kiáltása. – Merre vagy, kislányom?

– Szeretlek, Su! – mondta rekedten a fiú, hirtelen támadt merészséggel, ám csöppet sem lett volna meglepődve, ha a leány kineveti a vallomásáért.

Suzy nem nevetett, csak a szemében csillant pajkos fény, amikor kérdezte:

– És erre mikor jöttél rá?

– Már régóta tudom… – próbált mosolyogni Jack, de csak bamba vigyor rajzolódott ki az arcán. Elengedve a lány rövid haját, a karcsú derekát fonta át karjával; szelíd erőszakkal húzta maga felé, s egy félszeg csókkal pecsételte meg a kijelentését.

Su tűrte egy darabig a csókot, aztán ellökte magától a fiút, és jól játszott felháborodással kérdezte:

 – Hogy merészelt megcsókolni?…

– Mi rossz van abban, ha a szerelmesek megcsókolják egymást? – engedte ki a karjai közül Jack, meglepetten, mert azt hitte, hogy a lány is szereti őt, csak nem meri kimutatni.      

– Suzy! – hangzott fel odakint ismét a kiáltás, de most már sürgetőn. – Hol a csudában tekeregsz?

– Jövök, mama! – kiáltotta a lány, hátrasimítva haját a kipirult arcából, és kipenderült az ajtón.

– Gyere hozzám feleségül! – szólt utána fojtott hangon Jack Hoggarty, abban reménykedve, hogy nem rontott el mindent az utolsó, elhamarkodott tettével.

A lány megtorpant egy pillanatra – úgy tűnt, mintha vissza akarna fordulni, hogy mondjon valamit –, de aztán mégsem a fiúhoz szólt.

– Itt vagyok, Mom! – dalolta, anyja felé irányítva a lépteit. – Segítettem Jacknek a rakodásban!

A legény hosszan nézett a távolodó, formás alak után, és akkorát sóhajtott, mint egy kisebbfajta orkán…

– Elcsavarta a fejed a kicsike? – kérdezte egy gúnyos férfihang a háta mögött.

Jack megperdült a sarkán, és a pillantása Bill Mortonnak, a Simpson-tanya intézőjének, kárörvendőn vigyorgó, ellenszenves arcára esett.

– Te vagy az, Bill? – kérdezte, nem túl szellemesen. – Honnan kerülsz ide?

– Természetesen az udvarról! – világosította föl a másik. – A  saját szememmel akartam meggyőződni róla, hogy igaz-e, amit a többiek suttognak: csakugyan el akarod-e csábítani Simpson lányát? Így hát – amikor láttam, hogy bejön a lány, te meg utána igyekszel – elrejtőztem itt… Jó, hogy szólt az anyja, mert különben ki tudja mire nem vetemedtél volna még! Ha én lennék most a gazda helyében, úgy kirúgnálak innen, hogy a lábad sem érné a földet! Bár az is lehet, hogy még rosszabbul is járnál!… Ismerem én a magadfajta hősszerelmeseket! Elbolondítjátok a lányt, aztán ha meguntátok, egyszerűen faképnél hagyjátok!…

A legény néhány másodpercig szólni sem tudott a döbbenettől és a felháborodástól… Ilyen aljasságot feltételezni őróla!… Legszívesebben nekiugrott volna az intézőnek, hogy kiverje a fogait gúnyosan vigyorgó szájából, ám annak jobb keze hajszálnyira volt csak az oldalán függő colttól, és a fegyvertelen cowboy tudta: Morton habozás nélkül lelőné, ha rátámadna!

– Magad is hallhattad, hogy tiszták a szándékaim! – mondta. – Feleségül veszem Sut, ha eljön az ideje!

Morton arca gonosz kifejezést öltött.

– Neked ő nem „Su, hanem „Miss Simpson, te bastard!… Azt meghiszem, hogy szívesen feleségül vennéd, mert mocskos hozományvadász vagy, akinek a Simpson-farmra fáj a foga!… Csakhogy őt nem egy ilyen ágrólszakadt senkiházihoz szánták a szülei, mint te vagy!… Tudd meg, hogy az apja nekem ígérte a kezét, mihelyt nagykorú lesz; tehát pontosan négy nap múlva!

Jack lelkében egy világ omlott össze, a hír hallatán!… Sejtelme sem volt róla, hogy a lány jegyben jár már valakivel, és hogy ez a „valaki" ráadásul pont az intéző, aki közutálatnak örvendett a tehenészek körében, fennhéjázó viselkedése és kötekedő természete miatt… Elképzelni sem tudta, mi vihette rá Sut, hogy egy ilyen alaknak adja a szívét!

„Csak képzeltem volna, hogy ő is szeret engem? – villant át agyán a keserűség. – Lehet, hogy magában kinevetett engem, valahányszor észrevette a közeledésemet?… Vagy talán nem is igaz az eljegyzés, csak Morton heccelni akar?"

– Khm… khm… szóval négy nap múlva lenne az esküvő… khm… – szólt, a torkát köszörülve. – És ezt el is higgyem?… Egy esküvőhöz előkészületek kellenek, és ha valóban úgy lenne, akkor már mindenki tudna róla a tanyán!… Vagy csak én vagyok az egyetlen, akit nem világosítottak fel erről a dologról?

    – Nem az esküvő lesz négy nap múlva – magyarázta az intéző –, hanem az eljegyzés… Simpson megígérte nekem, hogy Su huszonegyedik születésnapján jelenti be a házasságunkat. Én pedig a szavamat adtam, hogy addig nem udvarolok a lánynak… Azt hiszem, az öreg nem beszélt még erről Suzynak sem; különben biztos, hogy nem kacérkodna veled!

E szavak hallatán Jack arcába lassan visszatért az élet, és mázsás kő esett le a szívéről!… Ha nem is tudta, mi vihette rá a lány apját a rettenetes ígéretre, úgy vélte, azt nem véletlenül kötötte ki, hogy Morton ne udvaroljon a lányának: nyilván így akart lehetőséget adni Sunak, hogy megtalálja közben a magához való férjet!… Ha pedig már egyszer megtalálta, akkor kizárólag rajta múlik, kinek mondja ki a boldogító „igen"-t, a pap előtt!

– Nyugodtan udvarolhattál volna neki! – világosította fel Mortont, leereszkedően vigyorogva. – Sunak van ízlése, és mert jól nevelt lány, nem vette volna a lelkére, hogy hiába várd, amíg nagykorú lesz: már régen elküldött volna a pokolba!

Az intéző arca elfehéredett a méregtől, keze a coltja felé rándult, és ki tudja, mi történik néhány pillanattal később, ha nem csattan fel ekkor egy hang az ajtóban:

– Stop! Mi folyik itt?

Donald Simpson lépett a pajtába. A  tekintélyt parancsoló, szálfa termetű, ősz farmer megállt a két ugrásra kész férfi előtt, és kutatóan nézett egyikről a másikra.

– A  fickó el akarta csábítani Suzanne-t, Mr. Simpson! – hadarta az intéző, fogcsikorgatva. – Épp akkor érkeztem, amikor erőszakkal megcsókolta!

– Igaz ez? – fordult a farmer Jack felé. – Maga megcsókolta a lányomat, és erőszakoskodott vele?

– A  csókot elismerem – bólintott a cowboy –, de erőszakról szó sincs! Rögtön elengedtem Sut….öööö…..Miss Simpsont, amint tiltakozott! A  szándé…..

Nem folytathatta tovább, mert a farmer ökle meglendült, és úgy vágta állon, hogy hátratántorodott. Valahonnan egy láb került az útjába, amitől végleg elveszítette az egyensúlyát, és elbukott. Morton gáncsolta el, s amint a földre került, olyat rúgott bele, hogy összegörnyedt a fájdalomtól.