Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

A texasi bandita - A vágtató árnyék
A texasi bandita - A vágtató árnyék
A texasi bandita - A vágtató árnyék
Ebook142 pages1 hour

A texasi bandita - A vágtató árnyék

Rating: 0 out of 5 stars

()

Read preview

About this ebook

A texasi bandita - Johnstown városka farmereit Thomas Benson bandája tartja rettegésben. Egyedül Jack Driwe száll velük szembe, akit korábban gyilkossággal vádoltak; becsületét, farmját elvesztette, de mindent megtesz, hogy tisztázza magát. Megpróbálja az öt elrabolt farmerleányt kiszabadítani a banditák kezeiből, köztük szerelmét, Dianát is. Minden furfangra, eszességre szüksége van, hogy a túlerővel szemben diadalmaskodni tudjon.

A vágtató árnyék - Jack Sheridan egy prescotti kártyabarlangban megakadályozza a számára ismeretlen John Wells kifosztását, aki becsületes munkát ajánl fel neki farmján, El-Doróban. Egy évvel később Jack útnak is indul New-Mexikóba, de már nem a nyugodt cowboy élet vonzza, hanem kézre akarja keríteni a környék hírhedt bandavezérét, az Ezredest, akinek emberei nem sokkal korábban megölték és kirabolták védtelen édesapját. Be akar állni a bandába, hogy a vezér közelébe férkőzhessen; szándékától még a farmer lánya, a szépséges Joan sem tudja eltéríteni.
LanguageMagyar
Release dateDec 10, 2013
ISBN9789633770825
A texasi bandita - A vágtató árnyék

Read more from Barsi ödön

Related to A texasi bandita - A vágtató árnyék

Related ebooks

Related categories

Reviews for A texasi bandita - A vágtató árnyék

Rating: 0 out of 5 stars
0 ratings

0 ratings0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    A texasi bandita - A vágtató árnyék - Barsi Ödön

    BARSI ÖDÖN

    A TEXASI BANDITA

    A VÁGTATÓ ÁRNYÉK

    Honlap: www.fapadoskonyv.hu

    E-mail: info@fapadoskonyv.hu

    Borító: Rimanóczy Andrea

    ISBN 978-963-377-082-5

    © Barsi Ödön jogutódai

    © Fapadoskonyv.hu Kft.

    A TEXASI BANDITA

    P. Hawker

    I. FEJEZET

    Vágni lehetett a füstöt abban az alacsony helyiségben, amely Gogswell korcsmájának nagytermét képezte. Az asztalok körül ülő johnstowni farmerek gondterhes arccal, némán vártak és szorongva nézték a szomszédos ivóban mulató, kétes kinézésű embereket.

    A részeg társaságban csak egy ember látszott józannak, Thomas Benson. Ez a majdnem kétméteres, hatalmas alak, akinek testi erejénél csak félelmetes híre volt nagyobb, volt a rettegett banda feje. Sebhelyekkel éktelenített arca állati kegyetlenséget árult el. Könyörtelen tekintetét soha sem tudta elfelejteni az, aki valaha ránézett.

    Benson, bal kezében hatalmas pohárral, jobbjában pedig félelmetes ostorával, nevetve nézett a székhez kötözött két emberre: Tuckeyre, a helység sheriffjére és a segédjére.

    – Öt éve vártam ezt a gyönyörű pillanatot!… Emlékszel még arra az éjszakára, amikor én ültem így veled szemben?…

    A sheriff, akinek a kötelek mélyen a húsába vágtak, kíntól eltorzult arccal nézett a könyörtelen szempárba. Benson karja meglendült, és a félelmetes ostorkígyó lecsapott. Pontosan oda, ahová akarta, Tuckey bal fülére. A sheriff arcán vékony patakban szaladt le a vércsík, fülét pokolian égette az ostorcsapás, a szoros kötelékektől minden tagja elhalt, de nem adta meg magát.

    – Ismerlek, és csak azt sajnálom, hogy akkor, talán először életemben, egy golyót hibáztam!… De ígérem, hogy legközelebb jobban fogok célozni!…

    – Hallottátok, fiúk?!… – röhögött tele szájjal a bandita, és a kezében lévő pohár bort a sheriff arcába öntötte. – Térj magadhoz, ostoba… Azt hiszed, fogsz még találkozni velem ezen a sárgolyón az életben?… Csak azt várom, hogy a váltságdíjat az öt leányért az igen tisztalt farmerek összeadják, azután indulunk… – Te is jössz, kedvesem… De aztán elválunk, mert te igen nagy útra mész!… Azaz csak a lelked, a szép, fehér, kopólelked… Földi porhüvelyedet majd pár napi múlva megtalálják!… Soha olyan szép temetés nem volt Johnstownban, mint a tied lesz!…

    Tuckey elkínzott arcán gúnyos mosoly futott végig. Nem félt, nyugodtan a bandita szemébe nézett.

    – Megérdemlem a halált, de a szép temetést nem, mert ostoba voltam, hogy hittem és megbíztam egy sakálban! – mondta, és megvetéssel Benson lába elé köpött –, de ne felejtsd, hogy a szellemek hazajárnak!… És én eljövök, ott leszek és gyönyörködni fogok kínjaidban, amikor Jack Driwe elevenen megnyúz téged, ha megtudja, hogy Diana Holdenst is elraboltad!…

    Halálos csend támadt ezekre a szavakra. Benson emberein a név hallatára végigfutott a hideg, rémülten meredtek egymásra. A másik teremben ülő farmerek azonban reménysugarat láttak felvillanni, amikor a városkából méltatlanul kiüldözött nevét meghallották.

    – Gyáva kutyák – kiáltotta Benson, körülnézve megrettent emberein –, mit féltek attól a fickótól?!… Száz mérföldre van innen – –mondta gúnyosan és a másik teremben ülők felé mutatott –, és ezek az álszent puritánok gondoskodtak róla, amikor kiüldözték innen, hogy soha vissza ne jöjjön… Fiúk, egy poharat Mr. Holdens egészségére, aki megszabadította a környéket ettől a fattyútól, mert a leányára mert nézni!… Ugye, Holdens, most szívesen bevallanád, hogy nem volt igaz a vád, hogy nem sikkasztott Jack, hanem te csaptad be, csak azért, hogy el kelljen neki hagynia a várost…

    Ezek a szavak a nagyteremben, a nyitott ajtóval szemben ülő ősz hajú, szakállas férfinak szóltak. A gőgős, karvaly orrú farmer szinte kővé meredve nézett Bensonra, aki nevetve mutatott rá. A többi polgárok irtózattal nézték azt a változást, ami Holdens arcán végbement. A büszke, kőszívű, kíméletlen zsugori, aki fel Johnstownt a zsebében tartotta, egyszerre összetört, vén aggastyán lett. A feje, amit még a templomban sem hajtott meg, mélyen a mellére esett, vékony pulykanyakát vastag, sűrű ráncok szántották végig.

    – Még egy poharat Holdens egészségére – ordította széles jókedvében Benson –, ti is igyatok ott bent, és te is, Holdens!

    De senki se nyúlt pohárért. Benson dühbe gurult és egy ugrással az ajtónál termett.

    – Mi az? Nem hallottátok, hogy mit parancsoltam! – kiáltott fel, és azzal már meg is indult a félelmetes korbács. Halálos biztonsággal csapott le ide-oda a csípő, hosszú bőrkígyó. Benson minden ütést előre bejelentett.

    – Ezt a gombot… ezt a kalapot… ezt a pipát… most azt a szivart – kiáltott vidáman és csapásai nyomán csak úgy repültek szét a megnevezett tárgyak. A gombok lepattantak, a pipa és szivar kirepült a rémülettől megdermedt emberek szájából.

    Benson emberei vezérük mögött álltak, és röhögve tapsolták meg sikerült ütéseit. Rémülten ugráltak fel az emberek az asztaloktól, és a sarokba menekültek, de hiába próbáltak védelmet keresni a maguk elé tartott székek mögött, a hajlékony ostor előtt nem volt akadály.

    Benson üvöltött, ordított, röhögött és megrészegedve sikerétől, vadul táncoltatta a megfélemlített embereket.

    A nagy kiabálásra az ivó előtt maradt két fegyveres őrszem is benézett. Ezt a mulatságon pokoli színjátékot ők sem akarták elmulasztani. A többiek háta mögé álltak, onnan kiabáltak, hurráztak a társaikkal együtt.

    Csak a mozdulatlanságra kényszerített sheriff vette észre az ablakon keresztül azt a fekete árnyéket, amely az ivó ajtaja előtt megjelent. A vad hófúvásban egy pillanatra látszott csak a tajtéktól borított, gőzölgő fekete mén. Lovasa arca árnyékában volt, csak a két szeme villogott a sötétben. Ami ezután következett, a pillanat egy töredéke alatt játszódott le.

    A hatalmas mén két hátsó lábára emelkedett, megfordult és újra nesztelenül négy lábra ereszkedett, azután lovasának egy mozdulatára, mindkét hátsó lábával teljes erőből kirúgott. Az ivó ajtaja szilánkokká zúzva repült ki helyéről, az üvegek csörömpölve hullottak szét.

    Benson kezében megállt a csapásra készülő ostor, de megfordulni már nem volt ideje. Az ivó ajtaján keresztül vékony kötél suhant el az emberek feje felett, és Bensonra csavarodott. Még mielőtt bárki felocsúdhatott volna, a kötél megfeszült, s a hatalmas alak már a földön fekve, vihar gyorsasággal csúszott ki az utcára és eltűnt. Csak borzalmas ordítása hallatszott: olyan, mint amikor egy sakál kelepcébe esik – azután néma csend lett.

    Senki sem tudott megmozdulni, mintha mindenki kővé meredt volna. Az összetört ajtón keresztülsüvöltött a szél, vastag hóréteg lepte el a padlót.

    A félszemű Robson a banda „hóhéra", aki a nagyteremben tartózkodott, tért először magához.

    – Utána! – ordította és embereket félrelökve rohant a kijárathoz, de a küszöböt már nem léphette át. Tompa dörrenés hallatszott és a félszemű átlőtt lábbal bukott orra.

    – A hátsó ajtón a lovakhoz! – kiáltotta egy másik bandita, és egymást taposva rohant ki az egész társaság, Robson is utánuk sántikált.

    Az ivóban csak a halálra vált Gogswell, a kocsmáros és a két székhez kötözött ember maradt, a nagyteremben levők pedig még mindig a sarokban szorongva várták Benson újabb ostorcsapását.

    – Vágd el a kötelet! – szólt rá Tuckey a tanácstalan kocsmárosra.

    A nyugodt, parancsoló hang végre észre térítette az egész társaságot. A kocsmáros remegő kézzel sietett a sheriffet kiszabadítani, s ebben segítségére voltak a nagyteremből előmerészkedett bátrabb polgárok is.

    – Ki volt az?… Mi történt? – rohamozták meg egyszerre az emberek kérdéseikkel a nagyot nyújtózó sheriffet, de egyszerre ismét csend lett. Az udvar felől lovak patáinak dübörgése közeledett, és a nyitott ajtó előtt egy csoport lovas vágtatott el a hóviharban.

    – Benson emberei – jegyezte meg elgondolkozva a sheriff.

    Az előbb még gyáván meghunyászkodó emberek, amint a veszély elmúlt, egyszerre mind hősök lettek, de természetesen más bőrére.

    – Miért nem sietsz utánuk?… Hátba kell támadni őket – kiáltozták össze-vissza.

    De a sheriffet látszólag semmi sem izgatta. A legnagyobb lelki nyugalommal a söntés asztalának támaszkodott és gondosan megtömte a pipáját.

    – Az előbb megmutattátok, hogy mekkora hősek vagytok, hát miért nem siettek? – kérdezte nyugodtan.

    – Ez a te kötelességed! – válaszolta Holdens, a sheriff elé lépve. – Száz dollárt tűzünk ki Benson fejére, de látni akarom a gazember hulláját!

    A sheriff gúnyosan mosolyogva nézett a dühtől remegő vén karvalyorrúra.

    – Nem megyek utánuk, mert annak, aki elrabolta a banditát, nincs szüksége rám, de utol sem érném! Másodszor pedig, nem vagyok olyan biztos, hogy Benson hulláját látnám viszont, de nekem ez nem is olyan fontos, sőt… –mondta Tuckey, az emberek feje fölött ajtóra nézve. – A száz dollárt azonban máris elővehetik!… Vártalak – fordult az ajtó felé a sheriff –, tudtam, hogy eljössz.

    A sheriff körül állók ijedten néztek hátra.

    II. FEJEZET

    Az ivó ajtajában, mindkét kezében revolverrel, rövid bundás, hatalmas szál fiatalember állott. Széles karimájú kalapját mélyen a homlokába húzta s így arca árnyékban maradt.

    – Ügyes fiú voltál mindig, Tuckey – mondta a jövevény nevetve –, de én még ügyesebb voltam!… Most is hiába kínálnál, a vendégszeretetedet nem veszem igénybe, de talán a kísérőm igen! – azzal félrelépett az ajtótól, de egy pillanatra sem vette le a szemét a társaságról. Éleset füttyentett. Hangos nyerítés volt a válasz, és egy hatalmas fekete

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1