Virágok a nép lelkéből

Virágok a nép lelkéből

B.Kiss János

Publio Kiadó

2013

Minden jog fenntartva!

Elfeledett mesék, népmesék, dalok, népdalok, virágénekek,

mondások, közmondások találós kérdések

az 1930-as évekből

Előszó helyett

A magyar nép költészete

(Elemzés az 1930-as évek tankönyveiből)

A magyar népnek különös hajlama és tehetsége van a költészetre. Egyszerű földműves emberek, iskolázatlan pásztorok néha oly gyönyörű meséket, verseket, dalokat alkotnak, hogy a műkőltészetben sem találnak különbeket. Ez a költői hajlam az egyik jellemző tulajdonsága a magyarnak.

Különösen érdekes látni, hogyan tud a nép kevés szóval sokat kifejezni. A közmondások, példabeszédek valóságos mintaképei a csattanós rövidséggel szerkesztett mondatoknak. Nincs sehol nép melynek annyi eredeti, s oly jellemző közmondása van, mint a magyarnak.

Igen jellemző vonás, midőn valamely gyászos esemény elbeszélésénél ellentétes fogalmakat állítanak egymással szembe, s egy-egy szó változtatásával új sorok alakulnak. Ilyen például a következő rész, mely csak töredéke egy hosszabb népkölteménynek:

Csináltatsz-e nekem valami koporsót?

Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót.

Behúzatod-e majd valami vászonnal?

Behúzatom, rózsám, fekete fátyollal.

Kivereted-e hát valami szögekkel?

Kiveretem, rózsám, arannyal, ezüsttel,

Kivitetsz-e vajjon valami cigánnyal?

Kivitetlek rózsám, királyúrfiakkal.

Meghúzatod-e majd a hármas harangot?

Meghúzatom, rózsám, mind a tizenhatot.

Kikísérsz-e rózsám, ha csak a kapuig?

Kikísérlek, rózsám a nyugodalomig.

A katonadalok között is igen sok szép nótára akadunk. Bármíly rövidek és egyszerűek, mindig van bennök egy-egy jó gondolat. Például az újonc katona így énekli meg készülődését:

Édes anyám, édes anyám,

Készítsd el a fehér ruhám!

Most indulok olyan útra,

Kiről többet ne várj vissza.

Amottan jön egy katona,

Még azt mondják: atyámfia.

Hogyne volna atyámfia,

Mikor édes hazám fia!

Vagy például olasz földön, Milánóban (Majland) táborozó magyar katona így fejezi ki szülőföldje, Nagyabony iránt való szeretetét és hazavágyódását:

„Nagyabonyban csak két torony látszik,

De Majlandban harminckettő látszik ;

Inkább nézném az abonyi kettőt,

Mint Majlandban azt a harminckettőt"

A nép mindig teremet ugyan dalokat, ha jó alkalma van reá, de mégis legtöbb nóta és mese téli estéken terem, mikor a mezei munka szünetel, s a legények egy-egy helyre csapatostul összegyülekeznek. A néveste, a disznótor, lakodalom alkalmával a felköszöntőt igen sokszor versbe foglalják. Az efféle költemények (rigmusok) ugyan korántsem oly talpraesettek, mint például a népdalok, de azért mégis megérdemlik, hogy egyet-kettőt megismerjünk.

Lakodalom alkalmával az ételhordozó legény a káposztát ily köszöntéssel adja fel a vendégeknek:

Itt a jó káposzta, a friss disznóhússal,

Jól megeszkábálva, mint a szekér gúzzsal.

Egyenek csak ebből, uraim, gusztussal,

Legyenek mindvégig jó apetitussal.

Ez a magyarok híres eledele,

Melyet ha valaki jóízűen lenyele,

Nem lesz annak többé semmi veszedelme,

Sőt inkább távozik minden ő félelme.

Úgy örül jó gazdánk, ha vendégi esznek;

Ha jó nagy porciót ebből is kivesznek.

Ugyanezen alkalommal a főző asszonyok jutalmazására ezzel a tréfás verssel gyüjtenek pénzt a vendégek között:

Érdemes uraim! szomorú hír vagyon:

A szakácsnék keze sebes igen nagyon.

Szegény! Hogy a kását ott künn kevergette,

A tűz a jobbkezét nagyon megégette.

Ennek a számára most erszényt oldjanak,

Garast és petákot számára adjanak,

Melyen majd Budáról flastromot hozzanak,

Hogy mérges sebeit jól begyógyuljanak.

Költőink közül Petőfi Sándor, Arany