A történelem legbizarrabb halálesetei

© Kapa Mátyás, Marcinkovics Sára, Kalamár Zuárd, 2013

ISBN 978-963-08-7577-6

Grafika: Kalamár Zuárd

Felelős kiadó: A Historycum Kiadó vezetője

Nyomdai munkák: Gyomai Kner Nyomda

Minden jog fenntartva – © Historycum Kiadó, 2013

KURIÓZUM

Kapa Mátyás – Marcinkovics Sára

A történelem legbizarrabb halálesetei

Historycum Kiadó

Budapest, 2013.

Tartalom

Előszó 8

Ki nevet a végén? 10

(Phalarisz – szicíliai türannosz)

Tragikomédia egy felvonásban, avagy a tápláléklánc alatt állva 11

(Aiszkhülosz – görög drámaíró)

A préda 14

(Euripidész – görög drámaíró)

Egy unortodox kísérlet az államháztartási hiány leküzdésére 16

(III. „Nagy" Antiokhosz – szeleukida király)

Te is fiam…? 18

(Tiberius – római császár)

A dolgavégezetlen császár 20

(Caracalla – római császár)

Wellness – perzsa módra 22

(Valerianus – római császár)

Csak semmi kukacoskodás 24

(Galerius – római császár)

Vérbe fulladt menyegző 26

(Attila – hun király)

A tisztaság fél egészség 28

(II. „Szakállas" Kónsztansz – bizánci császár)

Egyedül borozgatám a Holddal 31

(Li Bai – kínai költő)

Felebarátod házastársát ne kívánd! 34

(XII. János – pápa)

Az ingatag trón 36

(I. Béla – magyar király)

A biztosítók rémálma 39

(I. „Hódító" Vilmos – angol király)

A természeti elemek diszharmóniája 42

(I. „Barbarossa" Frigyes – német-római császár)

Alkoholba mártott bánat 45

(Ögödej – mongol kán)

Egyszer fent, máskor lent… 47

(VII. „Hohenstauf" Henrik – német király)

Végzetes vonzódás a tudományhoz 48

(XXI. János – pápa)

A felszarvazott király 51

(II. Edward – angol király)

Kockázatok és mellékhatások 54

(II. „Gonosz" Károly – navarrai király)

Borba fojtott ábrándok 56

(Plantagenet György – angol herceg)

Francia feng shui – avagy a nagyság átka 58

(VIII. „Nyájas" Károly – francia király)

Elcserélt halál 61

(VI. Sándor – pápa)

Forró helyzet 64

(Dózsa György – székely kisnemes, parasztvezér)

Borgőzös kéttusa 66

(VI. „Fulladt" Vlad – havasalföldi fejedelem)

Utolsó vacsora 68

(VII. Kelemen – pápa)

Élt, írt, nevetett … 71

(Pietro Aretino – olasz költő)

Az önbeteljesítő önjóslat 74

(Gerolamo Cardano – olasz tudós)

A felfújt hólyag 77

(Tycho de Brahe – dán csillagász)

A nem képzelt beteg 80

(Jean-Baptiste Poquelin, alias Moliére – francia drámaíró)

A zeneszerző, aki a lábában érezhette a ritmust 82

(Giovanni Battista di Lulli – olasz zeneszerző)

Egy tudományos antitézis 84

(Henry Purcell – angol zeneszerző)

A király és a vakond 85

(III. Vilmos – angol király)

Édes élet 88

(Adolf Frederick – svéd király)

Üdvözlet a kapitánynak 89

(John Kendrick – hajóskapitány)

Egy becsületbeli ügy 92

(Mihail Jurjevics Lermontov – orosz költő)

A Po(e)csolya 94

(Edgar Allen Poe – amerikai költő, novellista)

Egy húsevő vegetáriánus a Fehér Házban 97

(Zachary Taylor – amerikai elnök)

Élet a halál után 99

(Julius Jacob von Haynau – osztrák hadvezér)

A tudomány áldozata 101

(James Abram Garfield – amerikai elnök)

Egy halál különös librettói 103

(Pjotr Iljics Csajkovszkij – orosz zeneszerző)

Aki fejjel megy a falnak, betörik a feje 107

(Ernest Chausson – francia zeneszerző)

A titán bukása 109

(Thomas Andrews – ír hajógyári igazgató)

Az elpusztíthatatlan Gonosz 111

(Grigorij Jefimovics Raszputyin – orosz szerzetes és csodadoktor)

Káros szenvedély 114

(I. Sándor – görög király)

Nehéz viselet 116

(Isadora Duncan – amerikai táncművész)

Sugárzó szenvedély 118

(Marie Curie – Nobel-díjas lengyel tudós)

A merénylő, a célszemély és a testőr

– avagy három lövés, többszázezer áldozat 121

(Szergej Mironovics Kirov – szovjet politikus, leningrádi pártfőtitkár)

Női érintés 124

(Alban Berg – osztrák zeneszerző)

Fullasztó magány 126

(Tennessee Williams – amerikai író)

Felhasznált irodalom 129

Felhasznált internetes források 132

Előszó

A történelem megannyi különleges: érdekes, bizarr, gyakran mókás momentumot rejt. A Kuriózum című sorozat ezeket igyekszik tematikus formában, könnyed stílusban kötetekbe rendezni. A sorozat első darabja ötven bizarr halálesetet mutat be kronológiai sorrendben, az emberiség elmúlt két és fél évezredéből. A témafelvetés kapcsán az embernek könnyen ötlik az eszébe a Darwin-díjasok sora. Mint bizonyára sokak előtt ismert, az 1980-as évek derekától megjelent egy furcsa szubkultúra, amelynek tagjai kortárs, különleges haláleseteket gyűjtöttek össze és díjaztak. Végül, 1994-ben, egy Wendy Northcutt nevű hölgy az amerikai Stanford Egyetem webszerverén működő hivatalos honlapon gyűjtötte össze a furcsa, szórakoztató eseteket, és hivatalosan is megalapította az úgynevezett Darwin-díjat. Ekkor kerültek megfogalmazásra azok a kritériumok, amelyek a díj elnyeréséhez mindenképpen szükségesek (pl. jelölt csak nagykorú és mentálisan egészséges személy lehet, a jelölt halálának saját hibájából kell bekövetkeznie, az esetnek különlegesnek és bizonyíthatónak kell lennie, stb.). A Darwin-díjakat a kilencvenes évek közepe óta évente osztják ki jelenkori esetek alapján. Ugyanakkor persze ilyesféle esetek nemcsak manapság történnek, hanem az ember a történelemben is találkozhat hasonlókkal. A jelen kötetben ugyan nem kifejezetten a Darwin-díj elnyeréséhez szükséges feltételeknek megfelelő személyeket gyűjtöttünk össze, de sokuk akár a díjra is jó eséllyel pályázhatott volna. Ilyen lehet akár a csónakázás közben a Hold tükörképét megölelni szándékozó kínai költő, a magát édességgel halálra tömő svéd király, a saját jóslatának bekövetkezése érdekében önmagát megölő olasz tudós, a sportrendezvényre igyekvő, de a homlokát egy ajtó szemöldökfájába beverő francia uralkodó, vagy a felesége által egy hideg estén a saját házából kizárt, és megfázott zeneszerző.

Persze valakinek a halála, még ha az évszázadokkal korábban is következett be, mindig tragikus. Szeretnénk rögzíteni, hogy ezzel mi magunk is tisztában vagyunk, és a kötet összeállításával semmiképpen nem akartuk senkinek az érzékenységét megsérteni. Ugyanakkor az összegyűjtött és most közzétett esetek történelmünk részét képezik, és – bár a leírtak néha erősen a morbid humor terrénumára tévednek – gyakran hasznos információkat tartalmaznak, sőt nyomokban még tanulságot is hordoznak.

Végül, mivel fejezhetnénk be rövid bevezetőnket? Természetesen azzal, hogy a sorozathoz, és különösen annak első kötetéhez jó szórakozást kívánunk! Ja, és még egy jó tanács! Könyvünkkel arra is kívánjuk bíztatni a Kedves Olvasót, hogy élje életét óvatosan, nehogy néhány évszázad múlva egy hasonló kötet lapjain találja saját történetét. Ezt alapvetően kétféleképpen kerülheti el: egyrészt bölcsen óvja meg magát a bizarr haláleset lehetőségétől, másrészt ne váljon híres államférfivé, művésszé, tudóssá, akinek élete vagy halála szélesebb közösséget is érdekelhet.

Budapest, 2013. október 15.

Ki nevet a végén?

Phalarisz (Kr.e. 6. sz.) a források szerint Szicília egyik legkíméletlenebb zsarnoka volt. Kreativitásának köszönhetően sikeresen ötvözte az ércet, a vallást és a kegyetlenséget egy kínzóeszközben, amit szerencsére a későbbi nemzedék már csak papírlapon csodálhat meg.

Kr. e. 6. században élt Szicília egyik zsarnoka, Phalarisz. Életéről és uralkodásáról mindössze annyi bizonyos, hogy körülbelül 16 évig, a Kr. e. 6. század utolsó negyedében zsarnokoskodott Acragas városának népe felett, türannoszként. A hatalmat akkor ragadta magához, amikor Zeusz templomának építését felügyelte Acragasban, és munkásait maga mellé állítva, támogatásukkal egyeduralmat épített ki. Hadi cselekedeteiről annyi bizonyos, hogy több szicíliai állammal szemben is folytatott háborút, és az akkoriban terjeszkedő Karthagóval is összeakasztotta a bajszát. A legendák szerint embertelenség, és válogatott kínzások fűződnek nevéhez. Ennek egyik szemléletes példája és a történet központi eleme az ércbika, amelynek üreges belsejébe élve dobta be az embereket, és a bika alá gyújtva megpirította őket. A legenda szerint az ércbika belsejében piruló emberek Phalarisz hangos nevetését hallották földi létük utolsó, izzasztó pillanataiban. A zsarnok számára ezt az eszközt egy Agrigentumból származó ércművész, Perilaus készítette el, akinek volt szerencséje elsőként kipróbálni, és a lehető legközelebbről megcsodálni alkotását – működés közben. És miért pont bika? Phalarisz a krétai kultúra befolyása alatt álló Rhodoszról származott, ahol Zeusz kultusza virágzott. A rhodosziak Zeusznak mint bikaalakú istennek áldoztak. Valószínűleg innen származott a kegyetlen Phalarisznak az az ötlete, hogy egy bika alakú kínzóeszközt készíttessen. Számos történetíró tagadta ennek a szobornak a létezését, ám a legenda szerint az ifjabb Scipio, a híres hadvezér, Karthagó elpusztításának alkalmával megtalálta az ércbikát, ami a történelem forgatagában ismeretlen okból odakerült.

A monda szerint uralkodásának 16 évnyi terrorja után – amit számos ember megszenvedett – Phalarisz uralmát egy csapat felkelő döntötte meg. Elfogták a kegyetlen zsarnokot, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az általa megrendelt ércbikát belülről is megcsodálhatta, sőt, ki is próbálhatta, a nép nagy örömére.

Tragikomédia egy felvonásban,

avagy a tápláléklánc alatt állva

Háborúkban harcoló embereknek ritkán adatik meg, hogy megéljék az idős kort. Aiszkhülosz (Kr. e. 525 – Kr. e. 456) ezzel szemben túlélte a perzsa támadásokat, és a sors úgy rendelte, hogy megéljen csaknem 70 esztendőt. Ezen idő alatt rengeteg drámát írt, kortársai szerették és megbecsülték, neve pedig az utókor számára is örökre fennmaradt. Egy ilyen dicső életet élt embernek a halálát is méltóságteljesen képzeljük el, de ez nem adatott meg számára. Földi létét lezáró története talán tragédia, talán komédia, de ezt döntse el az utókor saját kedve szerint.

A „tragédia atyjának" nevezett görög származású tragédiaköltő Kr. e. 525-ben jött a világra. Életútját leginkább az általa írt drámák útján lehet végig kísérni, ugyanis kevés pontos információ áll az utókor rendelkezésére a tragédiaíróról. Édesapja, Euphorion, jómódú földbirtokos volt, halála után fia örökölte a családi vagyont, aminek jövedelmeiből tartotta fent magát élete végéig. Kora irodalmát, történelmét kiválóan ismerte, feltehetően remek képzésben részesült. Ifjú korától kezdve alkotott, elégiaírással kezdte művészi pályafutását. Korai művei csak töredékekben ismertek, de feltehetően már kezdeti alkotásai is közkedveltek voltak. Kr. e. 499-től kezdve a dionüsziák egyik szereplője volt, de főszereplővé csak Kr. e. 484-ben vált, amikor is győzelmet aratott négy darabjával. Kilencven drámát tulajdonítanak neki, ezek túlnyomó része tragédia, de számos könnyed szatírjátékot is írt. E hatalmas életműből azonban csak hét tragédiája maradt fent teljes egészében. A költészet mellett a sportban is kitűnt, valamint a katonáskodástól sem rettent vissza. Harcolt Kr. e. 490-ben a marathoni csatában, majd az ütközetben elhalt bajtársai emlékére rendezett elégiaversenyen is részt vett. Még ekkor sem szerezte meg az elsőséget, valószínűleg Szimonidész, az akkoriban közkedvelt költő győzte le őt. Elképzelhető, hogy ezen vereség hatására fordult a drámai műfaj felé. Bizonyos feltételezések szerint már a marathoni csata előtt is foglalkozott tragédiaírással, drámái azonban mára csak az azutáni időkből maradtak fent. Említett titulusára a Dio­nüszia ünnepeken bevezetett újításai révén szolgált rá. A drámatörténet ezeken a vallási szertatásokon kezdődött, és Aiszkhülosz reformja indította útjára Kr. e. 484-ben a dráma fejlődését. Eleinte egy színjátszó papnak és a kecskebőrbe